Cikkek

Boros László: Öt éves a pécsi bazilika kincstár múzeuma

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 1. szám, 23-29. oldal

Letöltés: pdf20


Boros László

ÖT ÉVES A PÉCSI BAZILIKA KINCSTÁR MÚZEUMA

1994. május 4-től a széles körű nyilvánosság elé tárult az addig rejtett és a nemes értékekhez nem méltó módon tárolt székesegyházi kincstári anyag jelentős része. Az öt éves évforduló kínált kedvező alkalmat arra, hogy a korábbi századokra terjedő visszatekintésben mutassuk be a dóm-kincstár sorsának főbb állomásait.

A hazai művészettörténeti kutatás munkájában elengedhetetlen az egyházak művészeti emlékeinek kutatása. E nélkül csak hézagosan vázolhatnánk kultúránk eddig ismert vagy még feltárásra váró múltját, hiszen a történeti egyházak jelentős mecénási tevékenységükkel, megrendeléseikkel nagymértékben járultak hozzá művészeti értékeink gyarapításához.

Hazánkban a nyugati kereszténység hatása Nagy Károly után jelentős mértékben fokozódott. A Dunántúlon a salzburgi érsek esperességet alapított, s ugyancsak ő szervezte a nyitrai egyházmegyét. Megemlítendő ezzel kapcsolatban Liupram érsek pannóniai tevékenysége, amelynek során 865-ben Pécsett is felszentelt egy templomot. Bizonyos, hogy a Kárpát-medencében az esztergomi volt az első szervezett egyházmegye, amely a nyitrai püspökség területén létesült. Ez időből való az esztergomi Főszékesegyházi Kincstár Karoling-kori kristálykeresztje, amely a legkorábbi keresztény egyházművészeti emlékünk.

 

 

Története

 

A Szent István királyunk által alapított pécsi egyházmegye (1009) főtemplomát Péter király építkezései között említik a későbbi krónikák. Mint „Regia Basilica” bizonyára bőkezű javadalmakban részesült, amely alapból, vagy közvetlen ajándékozással a szertartásokhoz szükséges felszereléssel is ellátták. E feltételezés különösen helytálló lehet a 12. század végére kiépült festett szentélyű, gazdag kőfaragványokkal ékített székesegyház ötvös- és textilneműire, amelyek közel fél évszázad múltán a tatárjárásnak estek áldozatul.

A pécsi középkori egyetem alapító püspöke, Koppenbachi (Hamer) Vilmos (1360–1374) a székesegyház számára búcsúkat kieszközlő, a pápához intézett kérvényének szövegéből kitűnik, hogy az épület már 1366 körül egyik legnagyobb püspöki főtemploma volt hazánknak. Alsáni Bálint bíboros (1374–1408), Hampó Zsigmond (1473–1505) és Szathmáry György püspökök (1505–1521) kormányzása alatt fénykorát élte ismét a székesegyház, amelynek a tatárjárástól a török megszállás kezdetéig több mint 20 oltáránál végeztek istentiszteleteket. A pápai javadalmakat élvező püspökség és kanonoki kar, valamint a nagyszámú oltár ez időben elegendő és művészi színvonalú felszereltséget feltételez.

E gótikus és reneszánsz időkből való egyházi kincsek sorsát az 1543-ban bekövetkezett török megszállás pecsételte meg, illetve a püspöki székből távozó Dudith András (1563–1567) a pusztulástól megóvott értékekkel elhagyta az egyházmegye területét. A török uralom alól 1686-ban a hochkircheni ezred mentette fel a pécsi várat. Vecchi generális és katonái a székesegyházból az ötvöstárgyak és a liturgikus ruházat híján a berendezés egy részét hurcolták el, illetve az épületben jelentős károkat okoztak.

A székesegyházi kincstár jelenlegi anyagában mindössze egy kelyhet találtunk, amely az évszázadok viharait átvészelte. A 15–16. század fordulója táján készült gótikus kehely – a hagyomány szerint – a márévári erdő egyik odvas fatörzséből került elő 1800 körül, ahová a mohácsi csatamezőről megmenekült személy rejtette az őt üldöző rablók elől.

 

psz 1999 01 04 boros laszlo 01

 

Serényi Zsigmond püspök barokk kelyhe, Bécs 1741

 

A török alól felszabadult városban az itt letelepedett mohamedán, illetve a visszatelepülő lakosság körében megindult erőteljes katolizáció a templomok újjáépítésének szükségét hozta magával. A legszükségesebb felszerelési tárgyakat rövid idő alatt pótolták. A hitélet normalizálódásának folyamatát 1704-ben azonban a városba betört rácok pusztítása, majd a kuruc felkelők támadása törte meg. A garázdálkodók a székesegyházat, annak ruhatárát, kincstárát is kifosztották, illetve kuruc ágyútűztől sérült az épület boltozata. A káptalan a dúlást követő években jelentette, hogy a felszerelés hiányában nem tarthatnak istentiszteleteket.

A szatmári békekötés (1711) a székesegyház életében is jelentős fordulatot hozott. Franz Wilhelm Nesselrode püspök (1703–1732) pécsi hivatala elfoglalása (1710) után a barokk stílus meghonosításában szerzett érdemeket. Elsősorban a felszerelés pótlására tett megrendeléseivel bécsi mesterköröket foglalkoztatott, ugyanakkor pozsonyi ötvösöktől is vártak munkákat az 1712-ből származó, 32 egységből álló megrendelés alapján.

A székesegyházi liturgikus felszerelés további gyarapítását az 1735-ben tervezett – az egész berendezésre kiterjedő – nagyvonalú barokkizálás keretében kívánták megoldani. Az ekkor végzett általános állapot felmérése szerint a dóm kincstárában 15 kehely, egy monstrancia, 2 cibórium, kisebb és nagyobb ezüst, illetve aranyozott körmeneti lámpák, ezüst füstölő és navicula, szenteltvízhintő és ezüst veder, két ezüst korsó tállal állott a szertartásokat végző papság rendelkezésére.

A nagy barokkizáló program megvalósításában Berényi Zsigmond (1740–1748) és Klimó György (1751–1777) püspökök jártak élen. A két nagy mecénás a székesegyház 18. századi berendezését és felszerelését a mintaadó osztrák és bajor művészi ízlés változásaira érzékenyen reagáló megrendeléseikkel a pécsi dómot a kortárs közép-európai és hazai hasonló főtemplomok színvonalára emelték. A székesegyházi kincstár legértékesebb műalkotásai napjainkban is az ő pompa iránti igényük reprezentánsai, amelyeken jól követhető a vezető stílusirányt diktáló Bécs művészeti hatása.

1781-ben rögzített leltár szerint a székesegyházi ötvösművek száma 121 arany, aranyozott ezüst, illetve ezüst tárgy volt. Ekkor az uralkodóhoz küldött jelentésében a káptalan így jellemezte a kincstár anyagát: „A szent edények és ruházatok méltóak és elegendők.”

Valóban, az egykori jelentés helytálló voltát a székesegyházi ruhatár máig megőrzött 18. századi textilneműi, számos ornátus a selyem, bársony, ezüst- és aranybrokát, damaszt, a reliefhorgolás mestermunkáival díszítve, továbbá az albák, karingek brüsszeli csipkeszegélyei, illetve ezek magas művészi színvonala igazolják. Az egyházi ruhák nagyobb számú megrendelései Klimó püspök nevéhez, valamint a káptalani igényekhez fűződnek. A drága anyagokat Bécsből, Pozsonyból hozatták, s a helyi püspöki szabók készítették el a paramenteket, ugyanakkor bécsi ruhavarrók is számos megrendelést kaptak főként az 1756., az 1774. és az 1777. esztendőkben.

A 18. században két sekrestyéje is volt a székesegyháznak, amit a gazdag liturgikus kelléktár indokolt. A század végére felgyarapított pompás edényeket és felszerelést komoly veszély fenyegette, amikor 1793-ban a Napóleon elleni háború céljára az ezüstnemű beszolgáltatására szólították fel a káptalant. Ez alkalommal 67 font és 44 lat (38 kg) ezüstöt küldtek Budára. 1799-ben a 8 főoltári ezüst gyertyatartó 77 font 25 lat (43,5 kg), valamint a szentélyben függő ezüstlámpa 94 font (52,6 kg) súlyban követelt újabb áldozatot a székesegyháztól.

Az épület Pollack-féle átépítésének költségei miatt a kincstári felszerelés pótlására nem volt lehetőség. Király József (1807–1825), Szepesy Ignác (1828–1838) és Scitovszky János (1838–1849) püspökök energiáit, anyagi erejét a dóm építkezésének, illetve a szellemi haladást elősegítő létesítmények, szociális alapítványok gondja emésztette fel. A kincstár gyarapításában Girk György (1853–1868), valamint a székesegyházat a mai formájára átépíttető Dulánszky Nándor (1877–1896) püspökök vállaltak jelentősebb részt a 19. század második felében.

 

psz 1999 01 04 boros laszlo 02

 

Pásztorbot, Bécs, 1759.

 

Zichy Gyula (1905–1926) a 20. század nagy mecénás püspöke idején számos jelentős ötvösmű bővítette a kincstár műtárgykészletét. A magyarországi eucharisztikus kongresszus és a Szent István-év (1938) Virág Ferenc püspök (1926–1958) számára nyújtott alkalmat a felszerelés gyarapítására, majd a háború utáni megszálló katonaság nemzeti értékeket fenyegető magatartása jelentett gondot amellett, hogy az egyházi kincseket az ideológiai harc hatalmi támadásai is veszélyeztették.

A bazilika Mária-kápolnájában napjainkban immár megszemlélhető első pécsi kincstár évszázados története dr. Cserháti József püspök (1961–1989) hivatali időszakával zárul, amelyben ő a politikai és gazdasági szempontból egyaránt kedvezőtlen évtizedek ellenére is elvégeztette székesegyházának sürgető szükséggé vált restaurálását, s a dóm kincskészletét értékes ajándékaival gyarapította.

 

 

A kincstári múzeum létrejöttének körülményei

 

A székesegyház építéstörténetének, 18. századi berendezésének, liturgikus felszerelésének felkutatásával, s ezáltal a barokk-kori állapotának rekonstruálásával, valamint a hozzá kapcsolódó levéltári anyag feltárásával az MTA Művészettörténeti Kutató Intézete mint akadémiai ösztöndíjast bízott meg. E nagyszabású, évekre terjedő kutatómunkát igénylő feladat az egykor a székesegyházhoz tartozó ötvösművekre, szertartási edényekre és ruhaneműekre is kiterjedt. A purista szellemű Schmidt-féle átépítés miatt 1882-ben kiárusításra került berendezés és felszerelés jó része dokumentálatlan maradt. Ezért a plébániák irattáraira, valamint a műtárgyakra vonatkozó helyszíni vizsgálatok az egyházmegye határait messze meghaladó területekre is kiterjedtek. Ennek eredményeként a székesegyház múlt század végi felszentelésének centenáriumán, 1991. június 22-én nyílt kiállításunkon a távoli Heves megyébe elszármazott műtárgyakat is bemutathattuk.

Ekkor érlelődött meg a már korábban felmerült gondolat, miszerint a kutatás során fellelt és azonosított, a székesegyházból származó, s a legkülönbözőbb helyeken méltatlan körülmények között tárolt „kincstári” anyagot elsősorban biztonságba, majd egy, a nemes műtárgyakat megillető környezetben a nyilvánosság elé, illetve a kutatás további lehetőségét is biztosító állandó kiállítás védelme alá helyezzük.

Cserháti püspök urat nem kellett meggyőzni a kincstári múzeum szükségességéről, akivel már amúgy is a pécsi Egyházmegyei Gyűjtemény felállításának és elhelyezésének lehetőségeit vizsgáltuk. Az ő idős kora, betegsége, majd halála miatt a nagy tervek nem válhattak valóra, de a kincstári anyag bemutatására irányuló határozott szándék és igény az új mecénás egyházmegyei vezetés támogató egyetértésével is találkozott.

A kiállításra szánt anyag számbavétele, összegyűjtése és egyeztetése, majd a mű- hely- és mesterjegyek feloldása és azonosítása után a bemutatásra való alkalmasság kérdésében a válogatás szempontjait határoztuk meg. A kiállítás helyéül kijelölt Mária- kápolna a legmegfelelőbbnek bizonyult a biztonság szempontjából, másrészt az 1891 óta itt elhelyezett 16. századi alabástrom epitáfium, illetve a tér hossztengelyének ellenkező végpontján álló korhű felszereléssel berendezett 19. századi márványoltár kedvezően hatnak a nemes anyagok, műalkotások összképi látványában. A három tárlóból, hét vitrinből és egy bemutató egységből álló installációban 18–19. századi misekönyveket, püspöki ékszereket, 18. századi egyházi ruhaneműeket, s főként a 16–20. század ötvösműveiből a legszebb és magas művészi- művészettörténeti értéket képviselő alkotásokat készítésük időrendjében mutatjuk be.

 

psz 1999 01 04 boros laszlo 03

 

Klimo György püspök úrmutatója, Pozsony, 1763.

 

Az állandó kiállítást ünnepélyes keretek között 1994. május 4-én Boross Péter akkori miniszterelnök és Mayer Mihály megyéspüspök nyitotta meg, illetve a gyűjtemény történetének ismertetését és annak bemutatását a kiállítás rendezőjeként magunk vállaltuk.

 

 

A kiállítás feladata és jelentősége

 

A pécsi bazilika kincstárának anyaga sem antikvitásában, sem választékában nem kíván vetélytársa lenni a jelentősebb hazai gyűjteményeknek. Állandó kiállításunk kizárólagos célja, hogy a dóm kincseiből a szemlélődő vagy szakértő látogató elé tárja azon alkotásokat, amelyek az ezer éves pécsi püspökség és a káptalan gondjaira bízott hányatott sorsú székesegyház utóbbi három évszázadából fennmaradtak. A bemutatott műtárgyak segítségével felidézi a mecénás püspökök és kanonokok emlékét, az egész templombelsőt egykor jellemző barokk pompa hangulatát.

A kiállított ötvösművek következetes időrendje jó alkalmat kínál a századok stílusváltozásainak, illetve a megrendelők, mesterek ízlésvilágának tanulmányozására. A jelesebb alkotások egy-egy részletét, illetve funkcionális szerepét bemutató alkalmazott fotók a technikai kivitel vagy a domináns liturgikus eszköz alkalmazásának módja iránt érdeklődők számára is felvilágosítást nyújtanak. További tájékoztatással szolgálhatna a megnyitással szinte egyidőben elkészült fotókkal illusztrált, kutatói igényeket is kielégítő vezető-katalógus, amelyet a fennálló szükség és keresettség ellenére a mai napig nem jelentetett meg a megrendelő.

A székesegyházi kincstári múzeum és kiállítás életrehívását azon törekvés részeként kell értelmeznünk, amely a bazilika középkori kőfaragványainak végső helyén, a dóm-múzeumban való elhelyezését és bemutatását is célul tűzte maga elé. A feladat sokrétű: e helyütt jelentkezik igény a székesegyháznak még fellelhető egykori berendezési tárgyai, műalkotások, valamint a levéltári anyag bemutatására szánt kópiái által a 18–19. századot átfogó bemutatására is.

A kincstári anyag közszemlére tételének évtizedes óhaját végül Mayer Mihály megyéspüspök úr áldozatvállalása váltotta valóra, s ezáltal tiszteletre méltó elődeinek nyomdokain járva a székesegyház amúgy is magas művészettörténeti jelentőségét rangos műalkotás-együttessel emelte.

Az öt évvel ezelőtt megnyílt állandó kiállítással Pécs városa egy jelentős kulturális létesítménnyel, felbecsülhetetlen művészeti és anyagi értéket képviselő múzeumi egységgel gyarapodott. Megvalósulásával nemcsak városunknak, az egyházmegyének, hanem hazánknak is új egyházművészeti centrumát alapozta meg, amely a közeli megvalósulásra váró dóm-múzeummal és a vallásos néprajzi gyűjteménnyel együtt a nagyobb hazai és közép-európai hasonló jellegű létesítményhez a felzárkózás lehetőségét kínálja.

A még megoldásra váró feladatok valóra váltásával kialakított pécsi egyházművészeti centrum a mesterségbeli, művészettörténeti és muzeális jelentősége mellett egyházmegye-történeti, ikonográfiái kutatásra is kitűnő lehetőséget nyújt. A kutatási alkalmakon túl – a kincstári kiállítással egyetemben – a bazilika körzetébe koncentrált egyházi jellegű kiállítások, múzeumok olyan páratlan kulturális központot alkotnak, amelyek – az ókeresztény festett sírkamrákkal egységben – maradandó élményt nyújtanak a mindenkori látogató számára.