Cikkek

Boda Miklós: Pécs középkori egyeteme a kutatások tükrében

Pécsi Szemle 1999. (2. évf.) 1. szám, 9-16. oldal

Letöltés: pdf20


Boda Miklós

 

PÉCS KÖZÉPKORI EGYETEME A KUTATÁSOK TÜKRÉBEN

 

 

 

Több, mint harminc éve annak, hogy Csizmadia Andor, a Pécsi Tudományegyetem jogtörténész professzora, az 1367-es egyetemalapítás közelgő jubileuma alkalmából áttekintette az addigi kutatásokat. A jubileumi időszak tudományos hozadékának számbavételére és értékelésére a hetvenes évek közepén Klaniczay Tibor akadémikus vállalkozott, s egynémely területen – egyetemi beszédek, tanárok – maga is megpróbálta továbbgondolni a felvetődő kérdéseket.[1]

A kutatómunka természetesen azóta sem szünetel, a hetvenes évek végén megkezdődtek a székesegyház mögötti egyetemi ásatások, 1993-ban megjelent a Pécsi egyetemi beszédek kritikai kiadása. Bizonyosra vehető, hogy az újabb kutatások áttekintése és értékelése is megszületik majd, éspedig a korábbihoz méltó színvonalon. Addig is hadd szolgáljam az ügyet azzal, hogy néhány lényegesnek vélt kérdésről elmondjam a véleményemet.

 

 

Veszprém vagy Pécs?

 

Ez a kérdés akár szónoki is lehetne, mivel Békefi Rémig már a múlt század végén bizonyította, hogy a veszprémi székesegyházi (káptalani) iskola, jóllehet a középkor jelentős oktatási intézménye volt, nem tekinthető egyetemnek. Az Akadémiai Kiadónál nemrég megjelent Korai Magyar Történeti Lexikon idevonatkozó szócikke szerint is csupán IV. (Kun) László magasztaló, a veszprémi iskolát a párizsi stúdiumhoz hasonlító adománylevele alapján volt szokás egyetem vagy főiskola itteni létezésére következtetni, s következésképp ezzel elvitatni Pécstől az egyetemalapítás elsőségét.[2]

Nem is melegíteném fel újra ezt a dilemmát, ha Gazda István tudománytörténész a külföldi magyarság érdeklődését is megcélzó Pannon enciklopédia: Régi universitások című fejezetében nem írja le a következőket: „Valószínűleg az első, jogászokat is képző főiskolánk, studium generálónk Veszprémben jött létre, s 1276-ig állt fenn. Ezt követte az 1367-ben megalakult híres pécsi egyetem, mely sajnos csak néhány évtizedig működött. Ám az enyhén szólva csúsztatás, hogy Nagy Lajos 1367-ben kért engedélyt a pápától arra, hogy az országnak ismét (kiemelés: B. M.) legyen egyeteme.” Tudjuk, hogy amikor V. Orbán pápa, Nagy Lajos azóta sajnos elveszett folyamodványára visszautalva hozzájárul a pécsi studium generale megalapításához, és erről az érintett felet is értesíti, még közvetve sem utal valamiféle előzményre, amelynek helyébe léphetett volna az új alapítás. Hihetőbbnek tűnik az, mely szerint Nagy Lajos ugyanúgy érvelt kérelmében, mint évszázaddal később Mátyás, akinek már valóban lett volna mire hivatkozni, de csak annyit írt, hogy az országnak nincs egyeteme. Gazda István valószínű forrása, Gutheil Jenő ugyancsak veszprémi főiskoláról ír, de Lajos királyt azért még nem akarta bevonni a „bizonyítási eljárásba.”[3]

De ha más házatáján söpörtünk, söpörjünk a magunkén is, éspedig Békefi idézett, a veszprémi iskola egyetem-voltát megkérdőjelező tanulmányából kiindulva! A kitűnő szerző, akinek a középkori pécsi egyetem első tudományos monográfiáját is köszönhetjük, a következőket mondja azoknak, akik azért tartják egyetemnek a 13. századi veszprémi iskolát, mert a perdöntőnek mondott adománylevél stúdiumnak nevezi: Ez az elnevezés nem döntő. Mert ekkor nemcsak az egyetemeket, hanem a többi tanintézeteket is, sőt egy helynek összes tanintézeteit is „studium” néven ismerték. S így IV. László is használhatta a „studium” elnevezést, ha nem egyetemet, hanem csak iskolát értett alatta. Szóval a veszprémi iskolának „studium” elnevezéséből a tanintézetnek egyetemi volta mellett és ellen egyenlően alkothatunk bizonyítékot.[4] Nyilván jogos ez a megállapítás. Tizegynehány évvel később Békefi, már mint a pécsi egyetem monográfusa, egyértelműen egyetemnek tekinti azt a forrásában többnyire stúdiumnak, de scholának is nevezett pécsi oktatási intézményt, melyben a sokat idézett, fegyverükkel felelőtlenül játszadozó „hallgatók” szerepelnek. Ezzel maga is bizonyítottnak látja, hogy 1400 körül, esetleg kicsivel korábban (olim), még működött az itteni studium generale. Forrásértelmezését nyilván akaratlanul is befolyásolta, hogy Pécsett valóban egyetemet alapítottak 1367-ben. Ha azonban fellapozzuk Békefi Rémig főművét, mely a hazai káptalani iskolák történetének mindmáig pótolhatatlan összefoglalása, mit olvashatunk Csanád címszó alatt? A szerző, mint a Csanádi káptalani iskola 1402. évi fennállásának bizonyítékát idézi bizonyos Mihályfia Eligius esetét, aki 18 évesen iskolába menet egy hasonló korú ifjú halálát okozta körültekintés nélkül kirepített nyílvesszejével. A forráscsoport ugyanaz, mint amelyben a pécsi ifjak kihágása is szerepel, de itt a schola a domináns szóhasználat. Ráadásul Csanádon sohasem kísérleteztek egyetem alapítással, ugyanakkor a káptalani iskola őséről már a Szent Gellért-legendában is olvashatunk.[5]

A pécsi eset értelmezésénél talán az is az egyetem felé hajlította Békefit, hogy forrásában rektorról is szó esik, aki katedráját odahagyva próbál tettlegesen is beavatkozni az eseményekbe, mígnem kis híján maga is ütlegelés alá esik. Ő azonban, minthogy a verekedést megelőzően még előadott, sokkal inkább a plébániai iskolák iskolamesterének tűnik, akit akkoriban ugyancsak rektornak neveztek. De így nevezték egyesek szerint azt az oktatószemélyt is, aki a sublector felügyelete alatt vezette a székesegyházi (káptalani) iskolák mondhatni alsó és középső tagozatát, míg a felső tagozat, a schola maior munkáját maga a sublector irányította. Amióta a lectortól, annak mintegy helyetteseként átvette ezt a szerepet, ő tekinthető az egész iskola vezetőjének, abban az esetben is, ha a városi (civil) tanulók növekvő száma miatt a két alsó tagozatot külön épületben helyezték is el.[6]

Természetesen a középkori egyetemeknek is volt rektora, akit a pécsihez hasonló bolognai típusú egyetemeknél az egyes karok hallgatói saját soraikból választottak. Elvileg a rector is foglalkozhatott tanítással, de inkább csak a „bentlakásos” kollégiumokban szokásos szöveg ismételtetést felügyelte.

S ha már itt tartunk, érdemes emlékeztetni arra, hogy a középkori egyetemeknél a rektor semmiképpen sem azonos a kancellárral, az egyetem legfőbb elöljárójával, aki az egyetemet alapító-javadalmazó hatalmasságok nevében jogosult rendelkezni, figyelemmel a hallgatók és a tanárok érdekvédelmi tömörülésének – univerzitások, doktori kollégiumok – autonómiájára. A pécsi egyetem életében oly nagy szerepet játszó Vilmos püspök is minden bizonnyal kancellár volt. G. Sándor Mária azonban rektornak nevezi két országos kiállítás katalógusában is. Minthogy más alkalommal maga is kancellárnak titulálja püspökünket, talán csak terminológiai különbséget lát e kétféle megjelölésben.[7]

A terminológiai kérdések egyébként rendkívül fontos szerepet játszanak a különböző iskolatörténeti, egyetemtörténeti kérdések eldöntésénél. Mint a veszprémi, a Csanádi, illetve a pécsi „oktatási intézményekre” vonatkozó források esetében is láthattuk, nem biztos, hogy a schola nem jelent egyetemet, miként az sem, hogy a studium csak egyetemre vonatkozhat. Mezey László kiváltképp sokat foglalkozott ezzel, valamint Petrovich Ede, aki az egyetem 15–16. századi továbbélésének lehetőségét fontolgatta. Miközben neki a schola maior értelmezésének problémájával is szembe kellett néznie.[8]

Ma már elfogadott, hogy a studium generale helytől, kortól és egyéb körülményektől függően jelentheti az intézmény hatókörének a helyi „vonzáskörzeten” túlmutató egyetemességét, mind a látogatottságra, mind pedig a megszerezhető fokozatok érvényére, érvényességére vonatkozóan. Ilyen értelemben adott esetben egyetemről beszélhetünk akkor is, ha valamely intézményben általános érvénnyel csupán egyetlen stúdiumot oktattak. Egy nemzetközi szervezetben gondolkodó szerzetesrend nem csupán helyi igényeket kielégítő iskoláját is könnyebben minősíthetjük studium generálénak, rendi főiskolának, mint a székes- és társaskáptalan stúdiumát. Jelentheti továbbá a studium generale, az egyetem-fogalom mai értelmezéséhez közelítően, az oktatott tudományok univerzitását (universitas litterarum).

A kétfajta értelmezés alapját képező tényezők természetesen nem választhatók el mereven egymástól, hisz az intézmény egyetemesebb hatóköre az oktatás skálájának szélesedését eredményezheti és fordítva: az oktatott tárgyak szélesebb köre, párosulva az oktatás megfelelő minőségével, megérlelheti azt az igényt, hogy studium generale jogán működjék-e az iskola. Ezt a jogot még a pécsi egyetem alapítása időszakában is általában a pápától kérték az egyetem alapítói. A prágai egyetem 1347–48-as alapításának körülményei már egy új kor kezdetét jelzik, amikor egyre inkább nemzeti intézményekké válnak az egyetemek. Tudjuk azonban, hogy még Mátyás király sem mulasztotta el, hogy pápai hozzájárulást kérjen az Universitas Istropolitana megalapításához.

Mint az alábbiakban látni fogjuk, a középkori pécsi egyetem, kivált annak lehetséges továbbélése kapcsán majdhogynem kulcskérdéssé válik a schola maior megnevezés értelmezése. Mint ahogy fentebb már volt szó róla, általában a székesegyházi (káptalani) iskolák felső tagozatát jelentette. Mezey azonban figyelmeztet arra, hogy a püspöki székhelyek, mint kiváltképp jeles helyek – loci sollemnes – esetében általában véve is schola maiornak, nagyobb püspöki iskolának nevezhetjük a székesegyházi iskolákat.[9]

 

 

Előzmények és következmények

 

A rövid életű, de így is példaértékű pécsi egyetem alapításának árnyékában némiképp elhalványulnak az előzmények. Ami pedig az egyetem megszűnése után következett be a helyi iskola struktúrájában, azt általában csak az egyetem tükrében, annak feltételezett minőségéhez mérve szemlélik. A jót az egyetem példájának, a kevésbé jót pedig az egyetem megszűnésének, illetve alacsonyabb szinten való továbbélésének tulaj- donították. A vesztes mindenképpen a pécsi székesegyházi (káptalani) iskola, holott ez már 1367 előtt is az egyik legjobb volt az országban.

Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy Pécs városát V. Orbán pápa alkalmasnak tartotta egyetem alapítására, minthogy „másoknál jelesebb és erre a célra felettébb megfelelő és alkalmatos”. S mi több, Lajos király ezt már hét évvel korábban is így találta, mert a sokat emlegetett Bartolommeo Piacentini padovai tanár – legum doctor – meghívása már valóban az egyetem alapítás szándékával történt, 1360-ban, Miklós püspök halálának évében.[10] S tegyük hozzá, hogy bár a pécsi iskolázás korai dokumentumai nem élték túl a hódoltságot, a székesegyházi iskola nem akármilyen kezdeteire utal egy Szent István idejéből külföldön fennmaradt levél, melyből kiderül: Pécs első püspöke tankönyvet kért és kapott egy francia püspöktársától, mégpedig az Európa-szerte elhíresült chartres-i székesegyházi iskola alapítójától.[11]

Nem jár jobban a pécsi székesegyházi iskola ügye akkor sem, ha a török előtti másfél évszázadot érintő kutatások tükrében szemléljük. Ebből az időszakból Petrovich nyomán többnyire két adatot szokás idézni. Az egyikből megtudjuk, hogy az a bizonyos lakóház, melyet az akkori segédpüspök 1460-ban kiszemelt magának, a „nagyobb egyház iskolája mellett” állott (prope scholam maioris ecclesiae). A másik pedig arról tanúskodik, hogy a király 1495-ben „megadományozta” a pécsi schola maior tanulóit. A kutatók szerint lehetséges, hogy mindkét adat egyszerűen csak a „nagyobb egyház”, vagyis a székesegyház, a székeskáptalan iskolájára utal, ám lehetséges az is, hogy mindkettő, vagy legalább is az egyik adat valamiféle főiskolára utal.[12]

Az utóbbi értelmezés természetesen megengedi azt a feltételezést is, hogy Gábriel Asztrikkal szólva „nem teljes létezésében” ugyan, de még a Mohács előtti századforduló táján is működött az egyetem. Avagy beszélhetünk egyfajta „emelt szintű” székesegyházi iskoláról is, mely úgymod az egyetemi előzményeknek köszönhetően válhatott ilyenné. A 15. század második felének székesegyházi iskolája, nevezzük azt schola maiornak, az egyetemi előzményektől függetlenül is kiválóan fejlődhetett.

A kutatók, kivált az egyetemtörténet kutatói mintha megfeledkeznének arról, hogy a pécsi székesegyházi iskola kiemelkedő színvonala nem csupán az egyetemi előzményekből „vezethető le”, de természetes fejlődési folyamat eredménye is lehet. Kiváltképp oly jeles egyháznagyok idején, mint az itáliai tanultságú Barius Miklós és Janus Pannonius püspök, vagy a könyvgyűjtő és könyvtáralapító Handó György prépost. Nem véletlenül írja azt Marosi Ernő, hogy „ha Janus Pannonius könyvtára, melyben minden latin nyelvű könyv megtalálható volt, s a pécsi prépost Handó György ... 300 kötetre becsült gyűjteménye valóban a káptalan kezelésébe kerül, Pécs egyedülálló lehetőséget kínált volna olyan tanulmányokra, melyek messze meghaladták volna a káptalani iskolák szokásos szintjét, s az egyetemek színvonalával versenyezhettek volna.” Meglehet versenyezhettek is, mert jelenlegi ismereteink szerint még Janus Pannoniusról (III. János püspökről) sem mondhatjuk teljes bizonyossággal, hogy csupán magánkönyvtárát gyarapította a humanista szellemiség jegyében. Abban viszont teljesen bizonyosak lehetünk, hogy Handó György prépost a „maga egyházát”, vagyis a székeskáptalant gyarapította a Vespasiano da Bisticci által is felemlegetett firenzei könyvvásárlásaival.[13]

Handó „nyilvános” könyvtárát a Káptalan utca 2. szám alatti préposti házzal való azonosítás óta szokás itt elhelyezni.[14] A magam részéről valószínűbbnek tartom, hogy az szoros építészeti egységben működött a székesegyházzal. Korábban már megkockáztattam azt a feltevést, hogy Handó prépost talán ahhoz a románkori kápolnához csatlakozva építette fel könyvtárát, amely egykor a székesegyház délkeleti tornyánál állott. Tudjuk, hogy itt jelentős épületmaradványok álltak még a 18. század elején is, a kortársak szerint egy kápolna maradványai. Ez korántsem mond ellent az előbbi feltételezésnek, kivált, ha a prépost Michelozzo nevezetes „háromhajós” könyvtárát (1441) vette alapul építkezésénél, melyet saját szemével is láthatott a San Marco kolostorban, amikor 1473-ban könyvtárnyi könyvet vásárolt Firenzében.

Fontos lenne tehát, hogy az egyetem múltjának felderítését ne tudjuk le azzal, hogy G. Sándor Máriának köszönhetően immáron ismertté vált középkori épülete. S mi több, úgy véljük, hogy ezzel együtt megtaláltuk annak az iskolának az épületét is, melyet az egyetem alapítása után száz évvel említenek a fentebb már idézett források. S miért gondoljuk azt, hogy megtaláltuk? Mert tudni véljük, hogy ez az iskola, a schola maior nem csupán szellemileg, de fizikailag, elhelyezését tekintve is folytatója az egyetemnek. S miért tudjuk biztosan, hogy az egyetem volt a székesegyház mögött feltárt épület? Mert úgy gondoljuk, hogy száz évvel később is ebben az épületben működött a schola maior. Vagyis két bizonytalanság kellene, hogy erősítse egymást, ami azért az egyéb bizonyítékok ellenére is erősen elgondolkoztató kell hogy legyen.[15]

Elöljáróban. Félreértés ne essék, hiszek G. Sándor Mária „találatának” helyességében, csupán érvelését és egyes, az egyetem épületére valló alaprajzi elrendezésére, az egyetemi címerre, Evlia Cselebi szavainak értelmezésére vonatkozó bizonyítékait nem tartom minden esetben kellően meggyőzőnek. Minthogy európai jelentőségű leletegyüttesről van szó, úgy gondolom, az ellenérdekű bizonyítékok mérlegelése és némi „alkotói szkepszis” sem ártana, inkább csak használna az ügynek.

 

 

Helyét kereső egyetem

 

Néhány évvel ezelőtt a Petrovich Ede által kijelölt ösvényen elindulva, magam is áttekintettem az első egyetem lokalizálásával kapcsolatos kísérleteket.[16]

Azt szokták mondani, hogy az egyetem ténylegesen igazolható működésével egykorú oklevelekben nem történik utalás az épületre, az egyetem elhelyezésére vonatkozólag. A magam részéről azonban ilyen utalásnak tartom azt a Villanovában, 1372. szeptember 30-án kelt oklevelet, melyben XI. Gergely pápa megerősítette az egyetem kánonjog tanárának, Galvano di Bolognának Vilmos püspök által tett adományokat.[17] Ez az oklevél a szomszéd háztulajdonosok megnevezésével körülírja Galvano pécsi lakóházát. Ez nem csekélység, ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban még nem törekedtek önálló egyetemi „székházak” építésére. Kolostorokban, kápolnákban, püspöki, káptalani rezidenciák helyiségeiben, a tanárok lakásául szolgáló épületekben zajlottak az előadások. Tehát ha netán sikerül valamelyik szomszéd birtokát azonosítani, többet fogunk tudni az egyetem úgymond „elhelyezéséről” is. Megjegyzendő: ebben az oklevélben többször is szerepel a szomszédok hospitiuma, amely a korabeli egyetemi szókincsben gyakorta jelenti a hallgatók csoportos szálláshelyét is. Az ilyen hospitium többnyire a benne lakó legidősebb diák neve alatt szerepel a nyilvántartásokban.

Úgy tartják, hogy azoknak a 16-17. századi szerzőknek az írásaiban, akik valamiképpen megemlékeznek a török előtti idők nevezetes pécsi iskolájáról, feltehetően a középkori egyetemről, az egy Evlia Cselebit kivéve nem utalnak az egyetem városon belüli helyére. Ez azonban kiegészítésre szorul, mert Vinkovics Benedek pécsi püspök, aki sajnos kívülről kénytelen szemlélni egyházát, de „szemtanúi vannak”, Evlia ittjárta előtt huszonnégy évvel, 1639-ben a következőket írja jelentésében: „A püspöki székház az említett városban a székesegyház mellett volt. A templom körül a rezidenciának vára is volt, amely ép, és most a törökök lakják. Mellette volt egykor a pécsi Akadémia, amely most, mint hallom, török fegyvertárrá lett átalakítva.”[18] Erre a forrásra újabban talán azért nem szokás hivatkozni, mert látszólag a latin eredeti is megengedi azt a feltételezést, hogy az Akadémia a belső váron kívül volt.

Nem szokták idézni ebben a vonatkozásban Dallos Miklós pécsi püspök, Vinkovics írásánál két évtizeddel korábbi, 1620-ból való relációját sem. Igaz, az Akadémiát nem említi, ugyanakkor megjegyzi, hogy a székesegyházban nem csupán az oltárokat hagyta érintetlenül a török, de „A graduálés és antifonás könyvek is ott vannak kis lánccal a falhoz erősítve, amelyen lógnak.” Nagyon érdekes a két forrás összevetése, ha meggondoljuk, hogy a két reláció keletkezése közti időben, 1622-ben látott napvilágot Kölnben, és vált hamarosan Európa-szerte népszerű olvasmánnyá: Istvánffy Miklós főművének nyomtatott kiadása, benne a pécsi „gimnáziumra” való sokat idézett utalással. Nem lehetetlen, hogy ennek ismeretében kérte meg 1639-ben helyi informátorát Vinkovics püspök, nézzen már utána, hol állhatott vajon az Istvánffy által megemlített „gymnasium literarum”, aki végül megtalálta az „akadémiát.” Nem lehetetlen, hogy Evlia Cselebi későbbi, 1663-ban elhangzott szavai is az ő felderítő munkáján alapulnak, hisz némiképp egy tőről fakad a gimnázium és az akadémia Evlia Cselebi platóni iskolájával.[19]

A 18. század közepétől egészen a kilencszázas évek elejéig a mai postapalota helyére képzelték az egyetemet, az itt található, akkoriban középkorinak tartott romok alapján. Fordult a kocka, amikor a csak hozzávetőlegesen behatárolt dominikánus kolostor közelében, egy Széchenyi téri építkezésnél megtalálták a könyves-liliomos címert, úgymond az egyetem címerét, melyet ma a Várostörténeti Múzeum őriz. Az első tudósítások még azt adták hírül, hogy a püspökkert falának bontása közben találták 1883-ban. Hogy a lelőhely utólag mégis a dominikánus kolostor közelébe „helyeződött át”, abban korábban némi „csúsztatást” láttam,[20] tekintettel arra, hogy éppen ezidő tájt fedezték fel Münchenben a dominikánus eredetű Pécsi egyetemi beszédek-et tartalmazó kódexet, melyet később Petrovich Ede publikált. Mára azonban megváltozott a véleményem, mert egy címeranalógia alapján szinte bizonyosra vehető, hogy a Széchenyi tér délkeleti sarkánál talált töredéket Szent Domonkos rendjének címerére lehet kiegészíteni.

Miután 1908-ban Karácson Imre fordításában napvilágot látott Evlia Cselebi híresnevezetes műve, amelyben megemlékezett a belső várban látott csodálatos iskoláról, ide helyeződtek át a lokalizációs törekvések. Békefi Rémig 1909-ben közzéadott egyetemtörténeti monográfiájában még megelégszik azzal, hogy általában a belső várról ír.

Gosztonyi Gyula azonban 1939-ben idézi Békefi Rémig 1909-ben tartott akadémiai székfoglalóját.[21] E szerint Békefi véleménye az volt, hogy bár Evlia sorai és a józan meggondolás alapján is arra lehet következtetni, hogy az egyetem a belső várban volt, „de, hogy melyik épületrészben, figyelembe véve azt, hogy a Szathmáry-féle épület csak a XVI. század elején létesült, egyéb adat híján” nem állapítható meg. Mégis úgy gondolja, mégpedig a Haüy-féle tervrajzra hivatkozva, hogy „a püspöki palota akkor fennálló épületének egyik szárnyában volt” az egyetem.

Szőnyi Ottó és Petrovich Ede, a Szatmári-féle épületet veszik célba. Petrovich úgy véli, hogy az épület földszintjén a 18. században még látható kápolna (nem a toronyhoz közvetlenül csatlakozó románkori kápolnára gondol!) eredetileg egyetemi célokat szolgált, s feltehetőleg 1367 körül épült. Szőnyi viszont azt állítja, hogy Evlia Cselebi sorai a káptalani iskolára vonatkoznak, míg az egyetemet továbbra is a dominikánusok közelében kell keresni.[22]

Most, hogy a székesegyház épülete mögött G. Sándor Mária feltárta az általa teljes határozottsággal egyetemnek nevezett épületet, tulajdonképpen nehéz dolga van. Egykorú építészeti analógiákra nem támaszkodhat, hisz az önálló „egyetemi székházak” építésének gyakorlata csak a következő évszázadban kezdődött. Csupán az egyetemek „háttérintézményeinek”, a kollégiumoknak az építése vett határozottabb irányt a 14. század közepén. A bolognai Spanyol Kollégium épületére az 1360-as évek után már mint egyfajta építészeti példára tekintenek a későbbi alapítók.

Hogy bizonyosak lehessünk a székesegyház mögötti helymeghatározásban, érdemes lenne Evlia Cselebit illetően a Katona-féle fordítás-változattal is számolni, bár annak bizonyos szövegrészei éppen arra látszanak utalni, hogy Evlia a püspöki palota épületébe helyezte az általa említett iskolát. Itt ugyanis kifejezetten a székesegyház háreme (udvara) körül látható „medreszékről” esik szó.[23]

Végezetül itt van a nevezetes címerlelet, mely az Aranyos Mária kápolna feltárását követően került elő az egyetem épületének Magna Aulájában, törökkori réteg alól. A magam részéről tulajdonképpen kezdettől fogva valószínűtlennek tartottam, hogy ez esetben kifejezetten egyetemi címerről lenne szó. Éspedig azért, mert nem szerepel benne a könyv, amely korántsem volt akkor még általános motívum az egyetemi címerekben, mint azt a nevezetes Konzilienbuch címerfestőinek számos, nemegyszer teljesen önkényes kreációi alapján gondolnánk. A kifejezetten egyetemi címerek is tulajdonképpen csak a 15. században jöttek divatba. Korábban többnyire az alapító, vagy az építtető személyiség címerét helyezték az épület kapuja fölé. A magam részéről inkább a címer szimbolikájának G. Sándor Mária által megadott feloldását – liliomok = Anjou Lajos; kulcsok = Szentszék – tartottam túlságosan is kézenfekvőnek. Én inkább a helyi tényezőkre, a káptalanra, vagy a püspökségre gondoltam, s mint ez korábbi írásomból kiderül, azt sem tartottam lehetetlennek, hogy Vilmos püspök elődjének, Neszmélyi Miklósnak, az Aranyos Mária kápolna alapítójának van köze a címerhez.[24]

G. Sándor Mária a későbbiek során Kubinyi András észrevételei nyomán módosította álláspontját, és már Vilmos püspök úgymond püspöki címerének minősítette a leletet, mely az alapításban főrészes püspök személyén keresztül utalt az általa emeltetett épület egyetem jellegére. Szükség is volt erre a módosításra, mert kiderült, hogy az egyeteminek minősített címert Vilmos püspök már az egyetem alapítása előtt is használta főpapi pecsétjén, amelyen családi címere is szerepelt.[25]

Továbbra sem tartom azonban lehetetlennek, hogy a püspökség 14. századi címerét találta meg G. Sándor Mária, hisz Bertényi Ivántól tudjuk, hogy Franciaországban már a 13. század elejétől találkozhatunk püspökségi címerekkel. A 14. századtól pedig a családi címerek szerepeltetése is általánosnak mondható az egyházi személyek címerein. A 14. századtól kezdődő gyakorlat szerint a püspökök pecsétjükön egyházmegyéjük és családjuk címerét egyaránt feltüntették.[26]

G. Sándor Márianak a Pécsi Szemlében közölt újabb írásából úgy tűnik, ő maga is mintha ilyen értelmezés felé hajlana. Most a következőképpen oldja fel a címer jel- képrendszerét: „a liliomok az alapító Anjou Lajost, a kulcsok pedig Szent Pétert jelképezik, mint akinek tiszteletére épült a pécsi székesegyház.” De aztán mégiscsak visszalép ettől a meghatározástól: „A címerkő mindenképpen az egyetem alapító Vilmos püspökkel hozható kapcsolatba, és az alapító-javadalmazó, Rajna-Pfalzból származó püspök címere lehetett.”[27]

Erre a címerre majd még egyszer szeretnék visszatérni. Most csak annyit: ha minden kétséget kizárólag kiderülne, hogy a tudományegyetem Rákóczi úti épületén a dominikánus rend címerével, Ifjúság úti épületének díszkapuján pedig a püspökség középkori címerével találkozunk, akkor sem kell szégyenkeznünk. Az egykori pécsi püspökváros, melynek egyházi kultúrája ma is rendkívül jelentős tényező, nem akármilyen örökséget hagyott ránk, s nap, mint nap újabb emlékek – kolostorok, kápolnák, egyetem – kerülnek napvilágra. Ha a különböző történeti érdeklődésű tudományterületek kutatóinak sikerül élettel megtölteni a látszatra élettelen kőemlékeket, s ha az írott források segítségével nem csupán az egyháznagyokat, de az egyház népét is sikerül megszólaltatni, akkor ez így együtt joggal tarthat számot a Világörökség kodifikátorainak figyelmére.


[1] Csizmadia Andor: A pécsi egyetem a középkorban. In: Studia luridica... Bp. 1965. 40. p.

Klaniczay Tibor: Megoldott és megoldatlan kérdések az első magyar egyetem körül. In: Irodalomtöténeti Közlemények. Bp. 1974. 161–178. p.

[2] Korai Magyar Történeti Lexikon. Bp. 1994. 727. p.

[3] Pannon enciklopédia. A magyarság kézikönyve. Bp. 1993. 210–211. p. Gutheil Jenő: Az Árpád-kori Veszprém. Veszprém, 1979. 126–137. p.; 278–280. p.

[4] Békefi Rémig: Árpád-kori közoktatásügyünk és a veszprémi egyetem létkérdése. In: Századok, 1896. 310–337. p.

[5] Békefi Rémig: A káptalani iskolák története Magyarországon 1540-ig. Bp. 1910. 73. p. Uö: A pécsi egyetem. Bp. 1909. 41–43. p.

[6] A magyar nevelés története. I. kötet. Bp. 1988. 15–18. p.; 29–38. p.

[7] A magyar iskola első évszázadai (996–1526). Az „1000 éves a magyar iskola” országos program győri kiállítása. Győr, 1996. 203–204. p. Pannónia Regia, 1994.

[8]  Mezey László: Deákság és Európa. Bp. 1979. 152–153. p.; 172.; passim Petrovich Ede: A középkori pécsi egyetem megszűnése. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1986. 153–170.p.

[9] Mezey i.m.: 184. p.

[10] Boda Miklós: A középkori pécsi egyetem alapításának előzményei. In: Baranya. Pécs, 1991/1-2. 71–79. p.

[11] Árpád-kori és Anjou-kori levelek. Sajtó alá rendezte: Makkai László és Mezey László. Bp. 1960. 109. p.

[12] Petrovich Ede: A középkori egyetemre vonatkozó források. In: A 600 éves jogi felsőoktatás történetéből. Pécs, 1968. 89–108.p.

[13] Marosi Ernő: Magyarországi művészet, 1300–1470. Bp. 1987. 143. p.

[14] Petrovich Ede: Adatok a Pécs, Káptalan utca 2. sz. ház történetéhez. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1956. 31–34. p.

[15] G. Sándor Mária: A középkori pécsi egyetem helye és épülete. In: Pécsi Szemle. 1998. ősz-tél, 12. p.

[16] Boda Miklós: A középkori egyetem lokalizációjáról. In: Baranya, 1992–93/1–2. 5–34.

[17]  Régi magyar egyetemek emlékezete. Szerk.: Szögi László. Bp. 1995. 58–60. p.

[18] Fricsy Ádám: Pécs a 17. század derekán. Vinkovics Benedek pécsi püspök 1639-es relációja. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1984. 198–199.p.

[19] Holovics Flórián: Baranya a XVII. század elején. Dallos Miklós pécsi püspök jegyzete 1620-ban. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1966. 171–178. p.

Boda i.m.: 11–12. p.

[21] Gosztonyi Gyula: A pécsi Szent Péter székesegyház eredete. Pécs, 1939. 167. p.

[22] Petrovich Ede: A pécsi káptalani levéltár épületének története. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1963. Uö: A középkori pécsi egyetem épülete és címere. In: A JPM Évkönyve, Pécs, 1971. 157–158. p.

Szőnyi Ottó: Pécs városa Evlia Cselebi tükrében. In: Archeológiái Értesítő, 1928. 249. p.

[23] Katona Magda: Evlia Cselebi Baranya megyében. In: Baranyai helytörténetírás. Pécs, 1982. 29. p.

[24]Boda i.m.: 22. p

[25] G. Sándor Mária: A pécsi Püspökvár feltárt középkori egyházi és világi épületei. In: A JPM Évkönyve. Pécs, 1992. 111. p.

[26] Bertényi Iván: Heraldika és középkori egyháztörténet. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1. kötet. Bp. 1989. 195. p.

[27] G. Sándor i.m.: In: Pécsi Szemle, 1998. ősz–tél, 14. p.