Cikkek

Benke József: Kornis Gyula

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 3-4. szám, 114-115. oldal

Letöltés: pdf20


Benke József

 

KORNIS GYULA

 

 

 

40 éve hunyt el a magyar filozófia egyik legnagyobb alakja, Kornis Gyula.

Kornis az Erzsébet Tudományegyetem professzora volt, akadémikus, később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, az Országgyűlés alelnöke, majd elnöke. Bár az egyetemet nem követte Pécsre, személyében a jogelőd pozsonyi-pécsi egyetem legmagasabb közjogi méltóságot elért professzorát, az egyetem díszdoktorát tisztelhetjük.

1885. december 22-én született Vácott. Alsófokú iskoláit szülővárosában végezte, a középiskolát Kecskeméten, egyetemi tanulmányait Budapesten és Lipcsében. Nem volt még 22 éves, amikor a budapesti kegyesrendi főgimnázium tanára lett mint piarista szerzetes. Középiskolai tanár korában több önálló műve jelent meg,[1] ugyanezen idő alatt jóval több mint félszáz írása jelent meg különböző folyóiratokban elsősorban magyar nyelven, de publikált német, francia és angol nyelven is. 1914. augusztus 26-án a Pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem filozófia tanszékére nevezték ki tanszékvezető egyetemi nyilvános rendkívüli tanárnak.[2] 1916. május 21-én pedig egyetemi nyilvános rendes tanár lett. Ugyanekkor a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. A fiatal tudós tekintélyére jellemző, hogy az 1918. március 17-én megalakult bölcsészkar[3] első dékánjának őt választották, és csak a második tanévben lett Hodinka Antal.[4] Ez a tanév az Erzsébet Tudományegyetem számára tragikus év volt: 1919-ben menekülni kényszerült az ősi koronázó városból. Egyetemünknek nagy vesztesége volt, hogy Kornist 1920-ban a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem hívta meg filozófia tanszékére. 1927-ben az MTA rendes tagja, a következő évben az igazgató- tanács tagja, 1933-ban osztályelnök, 1927-től 1932-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkáraként a középfokú oktatás irányítója. A közoktatás munkájában már korábban is részt vett: 1924-ben a fiú-, majd a leányközépiskolai, továbbá a nyolcosztályos népiskolai oktatás megszervezésében. 1931-től a váci kerület parlamenti képviselője (még kétszer választották meg). Az országgyűlés egyik alelnöke, majd elnöke lett. Sokszor volt nyugat-európai tanulmányúton, főleg Angliában, 1929-ben pedig az USA-ban. Mindeközben elnyerte a Magyar Királyi Titkos Tanácsosi címet. Horthytól nemcsak a Corvin-koszorút kapta meg, hanem a legnagyobb elismerést jelentő nagyarany érdemérmet is. Az Erzsébet Tudományegyetem is legnagyobb elismerését adta 1937-ben egykori professzorának: október 16-án tiszteletbeli bölcsészdoktorrá avatta Apponyi Albert, Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint után. De nagy elismerésben részesítette a Pázmány Péter Tudományegyetem is: az egyetem megalakulásának 300. évfordulóján, az 1935/36. tanévben Kornis volt az egyetem rektora.[5] Rendkívül sokirányú munkássága mellett nem szakadt el fő tevékenységétől, sokat és rendszeresen publikált. Szinte lehetetlen szakírói munkásságát rangsorolni, és szinte megszámlálhatatlan ebben a három évtizedben írt tanulmányainak, cikkeinek a száma.[6] Ilyen mérhetetlen szellemi tevékenység után joggal jött a legnagyobb elismerés: 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett. Tudományos sikere elismerésének nem örülhetett sokáig: nem csak az akadémiára borult ázsiai sötétség, hanem hazájára is. Tisztségéről lemondatták, majd az akadémiáról is eltávolították 16 egykori erzsébetes társával együtt. Kornis az egyetlen, akinek tagsági viszonya lemondással szűnt meg. Amikor a rendszerváltás kezdetén visszaállították tagsági viszonyát, úgy fogalmaztak: kényszer hatására mondott le. 1956 őszén még fellélegzett, de a remény nem sokáig tartott. 1958-ban elhunyt.

Első munkáiban igyekezett kimutatni, hogy a természettudományos magyarázó elvek nem mindig elégségesek, a lelki élet területén nem alkalmazhatóak kellő eredménnyel. A háromkötetes A lelki élet című művében számba vette az empirikus lélektan kutatásait és elméleteit, s a leginkább a lelki élet egységének és önállóságának tekintetbe vételét hiányolta bennük, ugyanakkor a monista azonosítási kísérleteket nem tette magáévá. Filozófiai érdeklődése mindinkább a történelem felé fordult, ő a szellemtörténeti irány egyik fő képviselője hazánkban. Itt is megpróbálta az ellentétes felfogásokat, ha nem is összeegyeztetni, de legalább egymást kiegészítő szemléleteknek felfogni. Történetfilozófia című művében egyebek közt azt állítja, hogy a historizmus és az önértékek abszolút érvényességéről való meggyőződés egyáltalán nincs ellentmondásban egymással... mert az egyik az értékelés fényére, a másik az értéktartalmak érvényére vonatkozik. Azt állítja, hogy az értékek objektív érvényességként jelentkeznek, az egyes ember értékelésétől és cselekedetétől függnek. A történelem nem csupán eszmék megvalósítása, hanem antropomorf jelenség is. Emberi döntések és állásfoglalások eredménye. Művében nagy szerepet kap az egyedi és az általános, az egyszeri és az örök viszonyainak problematikája. Nagy szerepet tulajdonít a lelkialkatnak: a különböző embertípusok között megkülönböztet statikus és dinamikus, objektív és szubjektív, konkrétan és absztrakt módon gondolkodó politikai alkatokat. Más és más módon látják az értékeket, másként kísérlik meg megvalósításukat. Ezt mutatja be Az államférfi című kétkötetes munkájában. Több írásában foglalkozik történeti és kultúrpolitikai kérdésekkel, ezért sok közülük akkori aktuális problémákat érint: a nemzeti szellemet akarta erősíteni a magyar nevelési intézmények, és a bennük ápolt értékek történetének kidolgozásával: A magyar művelődés eszményei 1777-1848. A nemzeti szellemet, humánumot szerinte elsősorban a nagy egyéniségek valósították meg, ezért foglalkozott Pázmány, Kölcsey, Széchenyi tevékenységével, s a szellemi értékeket állította az értékhierarchia csúcsára. Munkásságára általánosságban jellemző volt, hogy bizonyos, sokszor napi politikai szempontokat próbált időtlen értékűnek feltüntetni. Bármit állít is róla a címkéző, ún. marxista filozófusok és kultúrtörténészek légiója, századunk első felében a korszerű nyugati gondolkodás egy bizonyos áramlatával azonos színvonalú történet- és kultúrfilozófiai munkákat írt, amelyek a két világháború között hiányt pótoltak. Attól sem riadt vissza, hogy mint a Tudomány és a társadalom című munkája rá a bizonyíték, a marxizmust és a szovjet történelmet és politikát tanulmányozta, de nemcsak 1944-ben, hanem 1917-et követően többször is figyelmet szentelt a rendszernek. Így például 1934-ben, amikor a Szovjetunió és Népszövetség viszonyáról írt. Az akadémia elnökének tisztségéről való lemondásához, úgy véljük, ez utóbbiak megértése is hozzájárult, nemcsak a hatóságok megfélemlítése és kényszere.

 


[1] A megismerés a priori elemei Platónnál, A magyar bölcseleti műnyelv fejlődése, Filozófia a középiskolában, A pszichológia jelen állása, Pszichológia a tanítóképzőben, Elemi pszichológiai kísérletek, Okság és törvényszerűség a pszichológiában, A pszichológia és a logika elemei, A lelki élet ismertetése..., W. Dilthey történelemelmélete, Értékelmélet és pedagógia, Történelem és pszichológia

[2] Ekkor, rajta kívül csak Hodinka Antal akadémikus volt a megalakuló bölcsészkar professzora

[3] A pozsonyi egykori jogakadémia Káptalan utcai épületében, intézetei pedig a Ventur utca 3. szám alatti épület második emeletén voltak

[4] Zolnai Gyula lett a dékánhelyettes, Hodinkának viszont Kornis lett a helyettese

[5] Számos társadalmi-tudományos-oktatási szervezet elnöke, elnökségi tagja: Kisfaludy-, Petőfi-, Magyar Filozófiai Társaság, Magyar Történelmi Társulat, Magyar Külügyi Társaság

[6] Csak néhány jelentősebb munkája: A filozófia korszerű problémái, a háromkötetes A lelki élet, Bevezetés a tudományos gondolkodásba, Arisztokráciánk kulturális feladatai, Történetfilozófia, Az új középiskolai tanterv, Nők az egyetemen, A fiatal Széchenyi, A magyar filozófia fejlődése és az Akadémia, Mi a középosztály?, a kétkötetes A magyar művelődés eszményei 1777-1848, A lélek világa, Magyar filozófusok, Kultúra és Nemzet, Dr. Klebelsberg Kunó, Neveléstörténet és szellemtörténet, a kétkötetes Az államférfi, A kultúra válsága, Pázmány személyisége, Apponyi világnézete, Egyetem és politika, Petőfi pesszimizmusa, Az élő Tisza István, Kölcsey Ferenc világnézete, Szellemi élet, Petőfi és Nietzsche, A tudományos gondolkodás, Tudomány és társadalom