Cikkek

Borsy Károly: A Taizs nyomdász-család Pécsett

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 3-4. szám, 91-97. oldal

Letöltés: pdf20


Borsy Károly

 

A TAIZS NYOMDÁSZ-CSALÁD PÉCSETT

 

 

 

Az első pécsi nyomdász, Engel János József, kinek emlékét ma már utcanév is őrzi Pécsett, 1772-ben kezdte meg működését városunkban. A nyomdák államosításáig, 1949-ig, mintegy harminc nyomda működött Pécsett. A három részvénytársaságot – Pécsi Irodalmi-, Dunántúl- és a Haladás nyomda Rt – nem számítva, a legjelentősebb közülük Taizs József könyvnyomdája volt. Alig több mint 80 éves fennállása alatt három generáció munkájával elérte azt, hogy Taizs a nyomdászat vonalán olyan fogalommá vált Pécsett, mint Hamerli, Littke vagy Zsolnay.

A nyomda alapítója, Taizs Mihály, a brassói havasok tövében, egy kis csángó faluban, Zajzonban[1] született 1828. május 5-én. Gyermekkorának szerény körülményei mellett is a brassói, később Honterus János nevét viselő gimnázium tanulója lett. A szabadságharc kitörésekor beállt a honvédseregbe. A családi hagyomány, valamint sírfelirata szerint is 1848-49-iki honvédaltiszt volt. A szabadságharcot követően egy ideig bújdosott, majd Kolozsvárra került, ahol a kollégiumi nyomdában kitanulta a nyomdászatot, éssegéddé avatták. Ezután a kor szokása szerint walzra ment, azaz vándorkönyvvel a kezében gyalogszerrel útrakelt, nyomdákat felkeresve vándorolt, míg megfelelő munkahelyet nem talált magának. Így jutott el Pestre, ahol Herz János, majd Kozma Vazul nyomdájában dolgozott. E nyomdákban sok hasznos tapasztalatra tett szert, de azt is látta, hogy a fővárosban nehezebb az élet, és ezért vidékre vette útját.[2]

 

psz 1998 03 04 14 borsy karoly 01

 

(jobbról-balra) Taizs Mihály, Taizs Józsika, Taizs Mihályné Lőrincz Katalin, Taizs Antónia (középütt áll) Lőrincz János

 

Nem tudjuk, hogyan jutott arra a gondolatra, hogy Pécsre jöjjön, talán valahol hallott az ekkor már jóhírű pécsi Lyceum nyomdáról. Tény az, hogy 1857. április elejétől már itt dolgozott. Pécsi lakását ebből az időből nem ismerjük, de a családi hagyomány szerint étkezésre a Ponty-kocsmába járt, amely a mai Alkotmány utcában volt. Ennek tulajdonosnőjét, Lőrincz Katalint vette feleségül 1860. május 30-án. A ferencrendiek templomában esküdtek egymásnak örök hűséget, egyúttal adoptálta az asszony 8 éves leánykáját, Antóniát.

Taizs élénk érdeklődéssel figyelte a pécsi nyomdai viszonyokat. Megerősödött benne az a felismerés, hogy Pécsett megélhet a Lyceum nyomda mellett egy másik is. A Lyceum nyomda bérlője ekkor ifj. Madarász Endre volt,[3] aki 1860-ban Bánffay Simon[4]szerkesztésében adta ki a hetente kétszer megjelenő Pécsi Lapokat, ugyanekkor kísérletet tett Pécsett saját nyomdaalapítási engedély szerzésére, ekkor még sikertelenül. 1866-ban Madarász megismételte kérelmét. Taizs is már elérkezettnek látta az időt tervének valóra váltására, és 1866. augusztus 23-án beadta kérelmét a pécsi városi tanácshoz, melyben meggyőző érvekkel bizonygatta egy újabb pécsi nyomda szükségességét.[5] Miként Madarászét, úgy Taizs beadványát is elutasították, ám ez nem szegte Taizs kedvét, és novemberben újból beadta nyomdanyitási kérelmét. Ekkor azonban meglepő fordulattal nem Pécsre, hanem Mohácsra! Úgy okoskodott, hogy így, mohácsi kitérővel hamarabb elérheti célját nyomdájának Pécsre történő áthelyezésével!

Taizs az engedélyt 1867 februárjában megkapta Mohácson. A kis család, amelyben ekkor már két gyermek volt, és várták a harmadikat, átköltözött Mohácsra. Az akkori Német utca 41, ma Kossuth Lajos utca 85. szám alatt bérelt házban helyezkedtek el, és Taizs Mihály, mint Mohács első nyomdásza, itt kezdett önálló munkához.

A pécsi nyomdai élet időközben úgy alakult, hogy ifj. Madarász Endre fellebbezés árán ugyan, de végül is megkapta a nyomdanyitási engedélyt, s saját nyomdáját az Országút 5., ma Rákóczi út 15. szám alatt nyitotta meg.

A Taizs nyomda mohácsi működéséről sajnos nem sokat tudunk, impresszumos nyomtatványa eddig még nem került elő. A mohácsi református egyház anyakönyve szerint 1867. augusztus 21-én megszületett a fiuk, akit Károly névre kereszteltek.

A mohácsi nyomdanyitást csak kitérőnek tekintette Taizs, ugyanis 1867 decemberében újabb kérelmet adott be a pécsi tanácshoz, hogy nyomdáját Pécsre áthelyezhesse. Először ismételten elutasították, de fellebbezése már eredményesnek bizonyult. 1868 márciusában végre megkapta az engedélyt. Taizs Mihály néhány hét múlva már át is költözött Pécsre, és a mai Kossuth tér – előbb Új-tér, majd Majláth tér – északi oldalán, az ún. Bazár-soron megnyitotta kis műhelyét.

A pécsi nyomdanyitással Taizs tulajdonképpen elérte kitűzött célját, és most már megindulhatott a vagyoni és társadalmi stabilizálódás útján.

Az anyagi biztonság szempontjából egy nyomda számára igen fontosak az ún. visszatérő munkák, a heti vagy havi lapok nyomása. Az ilyen munkák mintegy kényszerpályán vannak mind a kiadó, mind a nyomda részéről, mert az időbeni rendszeres megjelenés egyúttal a fennmaradás feltételét is jelenti, legalábbis a nyomda számára. Taizs Mihálynak is sikerült ilyen munkákat szerezni. Nála készült a Pécsi Figyelő című hetilap, majd a Gazdasági Figyelő.

A vagyoni stabilitás egyik szokásos eszköze volt az ingatlanszerzés is. Sajnos nem tudjuk, korábban hol bérelt lakást, 1876-ban azonban már saját háztulajdonnal rendelkezett.[6] Az egykor Hunyadi, ma Mátyás király utca 19. számú ház évekig a család otthona volt, és Taizs Mihályt innen kísérték utolsó útjára is.

A szorgalmas munka közepette a család lassan cseperedett. 1872-ben Antónia leányuk férjhez ment. Érdekes momentum, férje társadalmilag igen rangosnak számított, Gebhardt Ferenc, a Pécsi Takarékpénztár pénztárnoka volt, majd főpénztárnoka, későbbi igazgatója. Gyermekeik ügyvéd és bíró feleségek lettek, a fiúk pedig egyetemi végzettséget szereztek. Gebhardt Antal előbb dombóvári járásbíró, majd természettudósként a pécsi múzeum hírneves kutatója lett. Vajon véletlen, hogy a Pécsi Takarékpénztár majdnem minden nyomtatványa ekkoriban Taizs Mihálynál, majd fiánál, Józsefnél készült? Sőt Taizs József a Takarék igazgatósági tagja is lett.

Visszatérve a korra, Taizs életkörülményeire és társadalmi helyzetére, úgy tűnik, tudatosan törekedett arra, hogy családjával kiemelkedjék az egyszerű iparostársadalom átlagából. Iparos volt ugyan, és az is akart maradni, sőt idősebb fiát, Taizs Józsefet munkája folytatójának szánta, de olyan iparos akart lenni, aki iparának és munkájának társadalmi megbecsülést szerez. Bár közvetetten, de nyilván e célt szolgálta az a körülmény is, hogy mindkét fia középiskolát végzett és érettségit tett, ami abban a korban nem volt túl gyakori az iparosok körében. Ifjabbik fia Taizs Károly az iskola után a pécsi joglyceumot is elvégezte, majd a Kolozsváron szerzett jogi doktorátus birtokában előbb a debreceni, majd a soproni Iparkamara főtitkára lett. Mint Sopron városának tisztelt és megbecsült polgára 90 éves korában, 1958. április 5-én fejezte be tevékeny életét.

József fiát, az érettségi után Pestre küldte egy jónevű nyomdába, hogy ott sajátítsa el a szakmai fogásokat. Ismét egy igen érdekes momentum, hogy az apa nem vállalkozott fia szakmai oktatására. Ennek nyilván nem az volt az oka, hogy nem bízott volna önmagában. Sokkal inkább az lehetett az oka, hogy ha nagy súlyt fektet fia oktatására, akkor nem termel, és ezáltal csökken a nyomda bevétele. Márpedig nagy szükség volt minden fillérre, mert messzetekintő tervei voltak.

Lelkesen kapcsolódott be a pécsi nyomdászok egyletének szervezési munkáiba is, és az alakuló gyűlésen, 1869. május 9-én korelnökké választották.[7] A pécsi evangélikus egyház 1868-ban alakult meg, és a hívek egy év múlva már templomépítésre gyűjtöttek. 100 forintos adományával Taizs Mihály is csatlakozott e nemes ügyhöz.

A hetvenes években Hochrein József litográfus kőnyomdáján kívül tehát még két nyomda, a Lyceum nyomda és ifj. Madarász Endre nyomdája működött Pécsett. Míg a Lyceum nyomda bérlők kezén csak vegetált, addig ez utóbbi felszereltségében és vezetésében is modernebb volt. Madarász Endre igen nagy népszerűségnek örvendett a városban és a nyomdászok körében is. így bizonyára nem véletlen, hogy az ő nyomdahelyiségében alakult meg 1869. május 9-én a Pécsi Nyomdász Egylet, melynek a volt nyomdaépület, a mai Néprajzi Múzeum falán emléktábla állít emléket.

Ifj. Madarász Endre rövid betegeskedés után 1872. március 23-án 45 éves korában váratlanul elhunyt. Nyomdáját ezután az özvegy nevében faktorok vezették. S minthogy az özvegy alig egy év múlva, nyilván kis gyermekei miatt férjhez ment Gyenes Pongrác telekkönyv vezetőhöz, feltételezhető volt, hogy a nyomda előbb, vagy utóbb eladásra kerül. A körülmények ismeretében Taizs fejében talán már ekkor megfordult a nyomda megszerzésének szándéka, ám, hogy ezt megvalósíthassa, sok pénzre volt szüksége. Valamint fia segítségére, és annak szakképzettségére. Csendben, nagy szorgalommal munkálkodott tovább, az idő neki dolgozott. 1883-ban híre ment, hogy eladó a Madarász nyomda!

Taizs Mihály és rendkívül energikus, tettrekész felesége, Lőrincz Katalin, aki eddig is intézte a család pénzügyeit, nagy elhatározásra jutottak. Különféle pénzügyi manőverek, eladások és kölcsönök révén előteremtették a vételárat, a nyolcezer forintot, és 1884 márciusában megvásárolták a korszerű Madarász nyomdát! De nem maguknak, hanem a nyomdász tanulóéveket éppen befejező József fiuknak, aki ez évben töltötte be 23. életévét. Hazahívták, és a nyomda élére állították. A családi hagyomány tud arról is, hogy a nyomda régi alkalmazottai eleinte ugyancsak morgolódtak a fiatal főnök miatt, de hamarosan megbizonyosodhattak arról, hogy csak az évei száma kevés, nem pedig a tudása. Nem kis emberi bölcsességre vallott, hogy Taizs Mihály továbbra is megtartotta kis nyomdáját, így teljes függetlenségben hódolhatott szenvedélyének, szakmája szeretetének. Petrik bibliográfiájában 3, Csekey bibliográfiájában 7 művel szerepel a Taizs nyomda. Az 1888. évi pécsi általános kiállításon kiállítási aranyéremmel ismerték el munkáit, és ezzel egyidőben esküdtszéki taggá is megválasztották. Taizs Mihály 1889. június 18-án 61 éves korában fejezte be dolgos, példamutatóan becsületes, valóban tiszteletre méltó életét. Nyugodtan térhetett örök nyugovóra, hisz József fia már az új, nagyobb nyomdában folytathatta apja mesterségét, Károly fia jogi diplomával biztató jövő előtt állt, leánya, Antónia pedig ugyancsak jó körülmények között élt. Szaktudás, szorgalom, becsület, talán e három fogalom jellemzi legjobban Taizs Mihály egyéniségének legfőbb vonásait. Személyének és nyomdájának ezek voltak a legfőbb hírvivői. Ezért volt mindig munkája, és ezáltal tudta terveit, vágyait szívós kitartással megvalósítani. Taizs Mihály emlékét immáron utcanév is őrzi városunkban. A volt Madarász nyomda élén Taizs József a régi személyzet megtartása mellett arra törekedett, hogy a munkák színvonala ne csökkenjen. Ezért gondoskodott újabb gyorssajtó beszerzéséről és a betűanyag felfrissítéséről. Igazi indokait nem ismerjük, de tény, hogy nyomdáját a város központjába kívánta telepíteni. Erre 1884 szeptemberében került sor, amikor a Széchenyi tér 12. számú Ná- dasy-féle házból az ügyészség kiköltözött és a nyomdát ide helyezte át.[8] Bizonnyal úgy okoskodott, hogy a városközpontban jobban szem előtt van, és ez gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt előnyös lehet a számára. Mi lett Taizs Mihály halála után a nyomdájával? Nos, a szülők iránti szeretetnek és megbecsülésnek igen szép tanújelét adta József, amikor továbbra is fenntartotta apja kis nyomdáját, s amikor felköltözött a Széchenyi térre, a kis üzlethelyiségben kiakasztotta az apja nyomdájának a cégtábláját is. Az özvegy ide járt egészen 1913-ban bekövetkezett haláláig, és észre sem vette, hogy az általa „vezetett” kis nyomdát valójában József látja el munkával. Az ifjabb Taizs jó megtermett, sportos külsejű volt, különösen fiatalabb korában, és komolyan végzett munkája mellett, más fiatalokkal együtt ő is számos közszereplést vállalt. Így tudunk arról, hogy 1887-ben Károly öccsével együtt a Sárga csikó című népszínműben szerepelt. 1888-ban ő is beállt a távgyalogló atléták közé, a Pécs–Mohács közti versenyen a 40,3 km-es távot 5 óra alatt tette meg, a kilenc induló közül negyedikként ért célba. Az 1888-as pécsi kiállítás bíráló bizottságába is beválasztották, ahol bemutatott munkáival ezüstérmet nyert. Miként apja, ő is bekapcsolódott az evangélikus egyházközség életébe, és éveken keresztül látta el a jegyzői majd pénztárosi feladatokat.

Közben megérett arra ő is, hogy családot alapítson. Megismerkedett Szalczer Józsa kisasszonnyal, Szalczer Sándor bári r.k. plébános húgával. Az ismeretség komolyra fordult, s 1889 húsvétján eljegyezték egymást. Nagy szomorúságukra a nyár közepén Taizs Mihály meghalt, de nem vártak tovább, augusztusban megtartották az esküvőt, Bárban a menyasszony bátyja eskette őket. A következő évben már az újszülött kis Ilonka verte fel a ház csendjét.

Taizs József valóban előrelátóan cselekedett, mikor a Széchenyi térre költözött s ezt még fokozta azzal, hogy 1894-ben 29 000 forintért megvette a Megye utca és a Mária utca sarkán álló igen szép házat és oda költözött családjával, a nyomdájával együtt.[9] Üzeme ekkor már könyvkötészettel is fel volt szerelve, különösen gazdag betűanyaga, továbbá nyomdai gépei megütötték azt a mértéket, amelyek akkoriban egy jól felszerelt nyomdaüzemet jellemeztek.

 

psz 1998 03 04 14 borsy karoly 02

 

(jobbról-balra) Taizs József, Taizs Ilonka, Taizs József né Mestrits Ilka

 

Ekkor már hetilap is készült a Taizs nyomdában, a Pécsi Hírlap, majd a Pécsi Figyelő, továbbá Várady Ferenc szerkesztésében a Veréb Jankó című élclap. Egyre nagyobb feladatokra vállalkozott, és jelentős könyvkiadványokat is kiadott. Csak néhányat említünk: Rézbányay József: Compendiuma, latin nyelven, több mint 700 oldalon; Békefi Rémig: A zirci apátság története; két kötetben, 527 és 612 oldalon; Ágh Timót: Emléklapok Pécs múltjából; Haksch Lajos: A Pécsi Dalárda története, és még sok-sok kisebb-nagyobb kiadvány. Petrik bibliográfiájában 53 mű szerepel, míg Csekey a Taizs nyomdában készült 167 munkát közöl, nem számítva az iskolai értesítők sokaságát. A nyomda betűanyaggal igen jól el volt látva, a latin betűcsaládok mellett rendelkezett gót (fraktur), görög, cirill, sőt arab betűkkel is, továbbá jelentős matematikai anyag mellett kották szedésére is képes volt a nyomda.

Külön ki kell emelni, hogy a megye közigazgatásában használatos nyomtatványok az ő nyomdájában készültek, és a nyomtatványokból állandó raktárkészlettel is rendelkezett. A gyakrabban szükséges űrlapok szedését regálban (szedésállványon) tárolták és ha rendelés jött, azonnal kinyomták, és még aznap postázták. Egyébként is jó kapcsolatai voltak Taizsnak a megye vezetőségével, Baranya Vármegye Hivatalos Lapja is nála készült, így első kézből értesülhetett az új nyomtatványigényekről.

Súlyos megpróbáltatás szakadt Taizs Józsefre, mikor 1893. június 27-én felesége súlyos betegségben elhunyt, hátrahagyva alig három éves leánykáját, Ilonkát. Nagy akaraterővel lett úrrá a tragédián, hisz most családi háttér roppant össze, amely biztos támaszt, egyúttal értelmet is adott munkájának. Így a kislány ellátása és nevelése is reá hárult. Taizs József négy év múlva feleségül vette a 27 éves özv. Kobelrausch Lajosné, született Mestrits Ilkát. E házasságból gyermek már nem született, az új feleség szinte igazi édesanyaként nevelte, gondozta a kis félárva Ilonkát, és látta el férjét.

Taizs József mindenkor nagy megbecsülésnek örvendett a nyomdászok körében, amely abban is kifejezésre jutott, hogy évtizedet meghaladóan volt a Pécsi Nyomdászegylet elnöke, továbbá az, hogy rangot jelentett, ha valaki nála dolgozhatott.

Múltak az évek, a kis Ilonka is eladósorba került, és 1910 októberében férjhez ment Wittelsbach Károly bérlőhöz, aki főleg az első világháború után, amelyben résztvett, és főhadnagyi rendfokozattal szerelt le, mindinkább bekapcsolódott a nyomda munkájába és irányításába. 1911-ben megszületett fiúk, Ottó, aki a ciszterciek Nagy Lajos gimnáziumát végezte el kiváló eredménnyel, majd katonaidejének letöltése után pécsi joghallgató volt, és ugyancsak kiváló eredménnyel teljesítette vizsgáit. Ottó, aki szüleinek reménysége volt, 1933. december 10-én, 22 éves korában megfázásból eredő tüdőgyulladásban váratlanul elhunyt. Súlyos csapás volt ez a Taizs családra, hisz arra számítottak, hogy majd ő viszi tovább az üzemet, őreá gondoltak, amikor egy éve szedőgépet vásároltak, hogy a könyvkészítésben is tovább fejlődhessenek.

 

psz 1998 03 04 14 borsy karoly 03

 

Taizs József és veje, Wittelsbach Károly

 

psz 1998 03 04 14 borsy karoly 04

 

A két világháború között Taizs József gazdaságilag és társadalmilag igen jelentős helyet vívott ki magának a város életében. A városi törvényhatósági bizottság tagja volt, kereskedelmi tanácsosi címmel tisztelték meg, 1904–1935 között a Pécsi Takarékpénztár Igazgatóságának volt a tagja, s a Magyar Nemzeti Bank váltóbírájának is megválasztották. Taizs József 76 évet ért meg tartalmas, becsületes, tisztes munkában, s 1936. augusztus 6-án bekövetkezett halála nyomán, mondhatni az egész város részvéte kísérte utolsó útjára.

A nyomdát ekkor veje, Wittelsbach Károly vette át és vezette a hagyományos keretek között. Sajnos ő már nem mindenben tudott apósa nyomdokába lépni. Az igazság az, hogy kissé merev volt, a munkások felé távolságtartó egyénisége miatt a nyomdászok körében nem övezte az a népszerűség és tisztelet, amit Taizs József évtizedek során élvezett.

A második világháború a nyomdaüzemet közelebbről nem érintette, csak egyes nyomdászok bevonulása okozott némi gondot. A háború végén a szovjet katonák a nyomdát nem foglalták le, csak a cirill betűkészletet használták, és természetesen a papírkészletet is „igénybevették.” És jött 1949. december 29-ike, a magyar nyomdaipar államosításának a napja. A Taizs nyomdát is lefoglalták és ideiglenes megbízottat, telepvezetőt neveztek ki a nyomda élére. Később egy ideig nevezték Mecsek nyomdának, betűanyagából a gót (fraktur) betűket, mint fasiszta betűket beolvasztották, a gépek részben más nyomdába, részben kohóba kerültek, s így bevégeztetett az egykor nagyhírű és valóban kiváló Taizs nyomda története. A nyomda helyiségeiből kitiltott Wittelsbach Károly 1971. június 10-én, 88 éves korában, özvegye, Taizs Ilonka, sokak tisztelt és szeretett Ilonka nénije pedig 1975. július 15-én, 85 éves korában fejezte be földi életét.[10]

 


[1] Zajzon mai román neve Zizin

[2] Taizs Mihály fia, Károly, apja életére vonatkozó értékes adatokat adott át 1956. májusában több oldalas visszaemlékezésében

[3] Ifj. Madarász Endre, a csetneki Madarász Andrásnak, a Csetnek-Pécsi Vasgyár tulajdonosának a fia, Madarász Viktor neves festőművésznek testvér bátyja, akivel együtt járt Pécsett iskolába

[4] Bánffay Simon ügyvéd, lapszerkesztő, majd közjegyző Pécsett

[5] Igen ügyesen szerkesztett és számos személyes adatot tartalmaz Taizs Mihály első kérvénye Pécs város tanácsához

[6] Madas József: Pécs belváros telkei és házai. Pécs, 1978. 457. p.

[7] Typographia, 1869. máj. 20.

[8] Madas: i.m. 658. p.

[9] Madas: i.m. 97. p. Az épület bejárati részében alakították ki a papír- és írószerkereskedést, valamint a nyomtatvány árusítás is itt történt

[10] Kissé nehezen érthető, hogyan történt, de megtörtént: a Taizs család sírboltjának névtábláján négy évszám-hiba van. Taizs Mihály születése nem 1827, hanem 1828; Taizs Mihályné nem 1830-ban, hanem 1831-ben; Taizs József nem 1860-ban, hanem 1861-ben, és végül Taizs Józsefné Mestrits Ilka nem 1868-ban, hanem 1869-ben született