Cikkek

Huszár Zoltán: Pécs és a Dunagőzhajózási Társaság

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 3-4. szám, 69-84. oldal

Letöltés: pdf20


Huszár Zoltán

PÉCS ÉS A DUNAGŐZHAJÓZÁSI TÁRSASÁG

Ha azt halljuk, DGT – a mozaikszó a Dunagőzhajózási Társaság rövidítése –, akkor a pécsiek és a dél-dunántúliak nagy része tudja, miről van szó. Arról, a szó legnemesebb értelmében vett multinacionális nagyvállalatról, amely a 19. század második felétől a 20. század közepéig a régió sok vonatkozásban legjelentősebb ipari nagyvállalatának, a térség gazdasági „zászlóshajójának” számított. Mindez pedig alapvetően annak köszönhető, hogy az értékes mecseki feketekőszenet a DGT által indított nagyipari bányászat korszerű formában kapcsolta be az említett időszak gazdasági vérkeringésébe.

Az elmúlt évszázad során Pécs és környéke társadalmában szinte nem akadt olyan család, amelyik ne kapcsolódott volna valamilyen szálon a bányászathoz. Ezen persze nem csak a szén, ill. az 1950-es évek elejétől az uránérc, mint energiahordozó felhasználása értendő, hanem a bányászathoz szervesen hozzátartozó, belőle kinövő, és azt is kiszolgáló infrastruktúra, a művelődés, a szabadidős tevékenység stb., röviden a bánya és a bányászt körülvevő „világ”.

A bányászatnak a gazdaságban és a politikában elfoglalt szerepe alapvetően meghatározta a város és a térség lakóinak életét. A több mint kétévszázados múltra visszatekintő pécsi szénbányászat európai rangját és ismertségét a 19. század közepén a Mecsek vidékén megjelenő Első cs. kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság, a DGT, vagyis Erste k. k. priv. Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft, a DDSG alapozta meg.[1]

A DGT alapítása, a vállalat megerősödése

A DGT alapítását 1829. január 24-re vezethetjük vissza. Ezen a napon két angol „gründoló”, John Andrews és Joseph Prichard körlevelet bocsátott ki Bécsben, amelyet szétküldtek a Habsburg birodalom jelentősebb bankáraihoz, arisztokratáihoz. Ebben felhívták a címzett első felé eket egy Dunai Gőzhajózási Társaság megalapítására.[2] A címzettek a 19. század ben a Habsburg Birodalom gazdasági, politikai életének különösen jelentős személyiségei voltak. A legnagyobb osztrák bankárok, nagykereskedők, tőkés vállalkozók, ügyvédek, így Johann Baptist von Puthon, Johan Heinrich von Geymüller, Johann von Sinna, Benedikt Dávid Arnstein, Bernhard Eskeles, Heinrich Pereira, Salamon Meyer Rotschild lettek a legnagyobb részvényesek, de közöttük találjuk a birodalom legfelső politikai köreinek képviselőit is. Az uralkodóház tagjai közül, Ferdinánd főherceg, a trónörökös, József főherceg Magyarország nádora, valamint Metternich herceg, a mindenható államkancellár, Saurau gróf belügyminiszter, Revitzky gróf, aki a magyar udvari kancellár tisztét viselte és Sedlnitzky gróf, a legfőbb rendőrhatóság elnöke szintén vásárolt részvényeket. A magyar arisztokrácia ismert alakjait szintén megtaláljuk a részvényjegyzők között: Andrássy György gróf, Ambróczy István gróf, Apponyi György gróf, Batthyány Fülöp herceg, Eszterházy Pál herceg és a társaság alapításától nemcsak anyagi hasznot, hanem a közállapotok javulását is remélő Széchenyi István gróf is belevágott a vállakozásba. A birodalom prominens személyiségeinek részvétele után érthető, hogy a vállalkozó kedvű angolok kezdeményezését siker koronázta.[3]

Übersichtskarte der Betriebslinien der Erster k. k. priv. Donau-Dampfschiffahrts-Qesellschaft.

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 01

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 02

I. Ferenc császár és király 1830. szeptember 1-jén kelt oklevelében az osztrák, 1831. április 22-iben pedig a magyar korona országai[4] Duna szakaszának gőzhajózására szóló privilégiumot adott a társaságnak.[5] Az uralkodó még azt is engedélyezte, hogy a vállalat első hajóját róla nevezzék el.[6] A Duna-szabályozást szívügyének tekintő gróf Széchenyi István intenzív kapcsolatban állt a társaság meghatározó tagjaival.[7] Naplója tanúsága szerint az alapítást kezdeményező egyik angolt, Andrews-t is jól ismerte.[8] A társaság első elnöke, Puthon báró[9] kérésére Széchenyi 1834-es angliai útján a társaság ügyeiben is eljárt. Naplóbejegyzéseiben erről az alábbiakat olvashatjuk: Nagyban készítem elő az angliai részvényjegyzést. Eltökélten kelek föl – Dilemmában vagyok. Vagy elejteni a nagy vállalatot, vagy nem ügyelni többé az egészségemre. Feláldozom magam az ügynek. Puthon, Tasner írnak nekem. Nem örvendetesek a levelek. – Hanyatt-homlok Brown-hoz megkérdezni, mennyibe kerül egy 207 tonnás hajó – 3500 font sterling.[10]

Széchenyi az 1830–40-es évek pezsgő magyar belpolitikai eseményei közepette sem feledkezett meg a hajózási társaságról.

A DGT az 1850-es években már jelentős hajóparkkal rendelkezett. Az egyre-másra alakuló, és a konkurenciaharcban ugyanakkor tönkremenő hajózási társaságok nem tudtak eredményesen versenyezni a 120 gőzhajóval és 460 uszállyal rendelkező óriásvállalattal. Az 1857 márciusában létrejött nemzetközi megállapodás, amely a Duna-menti országok hajózási szabadságát garantálta, formálisan ugyan megszüntette a DGT kiváltságos helyzetét, de a gyakorlatban a vállalat továbbra is korlátlan ura maradt a folyónak.[11] A társaság hajói ekkor már a Dunán kívül a Tiszán és mellékfolyóin, a Bodrogon, a Maroson és a Béga-csatornán, továbbá a Száván, a Dráván, és a Ferenc-csatornán is közlekedtek. Sőt, a tengeri forgalomba is bekapcsolódtak. A Pruton 1864-ben, az Inn folyón 1872-ben indították el hajóikat.

A DGT a pécsi szénmedencében

A DGT a Kárpát-medence, ezen belül különösen a Duna hajózását igyekezett vertikálisan és horizontálisan egyaránt átfogni. Ez a magyarázata annak, hogy szénbányákat vásárolt, hajóépítő- és javító üzemeket működtetett (a legjelentősebbet Óbudán). Ászén szállítását is a saját fennhatósága alatt álló vasutak megépítésével kívánta megoldani. A jó fűtőértékű mecseki feketeszén, melynek bányái viszonylag közel estek a Dunához, a mohácsi kikötőhöz, arra késztette a vállalatot, hogy a pécsi szénmedencében szilárdan megvesse a lábát. A DGT számára fontos volt, hogy hajói olcsó, jó minőségű szénhez jussanak.

Az 1850-es évek elején a bécsi kormány centralizáló elképzeléseibe is beleillett, hogy birodalmi igények kielégítésére meginduljon Pécs környékén a nagyarányú széntermelés. Mindennek jogi-műszaki kereteit az 1854-ben kibocsátott bányatörvény az egész birodalomra vonatkozóan egységesen rendezte.[12]

A modern, európai színvonalú bányászat a térségben a 19. század második felében,1852-ben a DGT első geológiai kutatásaival, majd telekvásárlásaival kezdődött. 1852 és 1923 között az összes Pécs környéki bánya vétel vagy bérlet útján a DGT fennhatósága alá került. Ezzel a mecseki kőszénbányászatban elkezdődött egy tőkeerős, a termelés műszaki feltételeit a kor színvonalához igazító, kiterjedt gazdasági, kereskedelmi, és nem utolsósorban politikai kapcsolatokkal rendelkező nagyvállalat működése.

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 03

Gróf Széchenyi István akna (1927)

A DGT jelentős gazdasági ereje, a monarchia, majd az I. világháború után az osztrák és a magyar politikai élet legfelső köreihez fűződő kapcsolatai komoly befolyást gyakoroltak közel egy évszázadon át Pécs és Délkelet-Dunántúl életére. A DGT birtoktörténetének részletes feldolgozása már megtörtént.[13] Ezért e helyen csak arra szorítkozom, hogy azokat a tényezőket vizsgáljam, amelyek Pécs város fejlődését, valamint a régió életét sok vonatkozásban befolyásolták. A szakszerű geológiai terepfölmérések, kutatások után 1853-ban a Pécshez tartozó Pécsbányatelepen (A források Pécs VI. kerületeként is emlegetik) megkezdte termelését az András-akna.

1854-ben bérleti szerződést kötött a vállalat Pécs városával, majd 1857-ben megvásárolták a város tulajdonában lévő szénbányabirtok kiaknázási jogát Káposztás-völgy és Nagybánya-völgy területére.

1868-ban a pécsi székesegyház tulajdonát képező szabolcsi bányákat bérelték ki. Ugyanebben az évben a vasasi bányák is a tulajdonukba kerültek.

1874-ben hatalmasat lépett előre a DGT oly módon, hogy egyik fő vetélytársát, az Egyesült Magyar Gőzhajózási Társaságot (Magyar Lloyd) sikerült magába olvasztania, annak összes Pécs környéki bányájával együtt, amelyek Szabolcs és Somogy községben voltak. A „benyelt" vállalat bányabérleményeit is természetesen a DGT szerezte meg, amelyek a pécsi székesegyházi uradalom Somogy faluban lévő birtokaihoz tartoztak. 1892-től a Pécs város tulajdonát képező Lámpás-völgyi, valamint a székesegyházi uradalom teljes somogyi bányabérleményeit is magukénak mondhatták.

A fentieket kiegészítette a sok kisebb bányaterület szisztematikus felvásárlása, amelyek a századfordulóra teljessé tették a DGT Pécs vidéki bányabirtokait. Ezáltal Pécsbánya, Szabolcs, Somogy, Vasas, Hosszúhetény községekben az egész kőszénterület, 15 km hosszúságban a DGT birtokába vagy tartós bérletébe került. Ebben az évben a bányákhoz tartozó földbirtok 659 katasztrális hold (379 hektár) volt.

Az egész bányaművet négy kerületre osztották: Pécsbánya, Szabolcs, Somogy, Vasas, amelyeket a Pécsett székelő, 1890-es évek elején épített bányaigazgatósági székházból irányítottak.

A szénszállítás zavartalanságát szolgálta az 1850-es években kiépített Mohács–Pécsi Vasút, az MPV.[14] Az első szakaszt Pécsbányától Üszögig 1854. december 1-jén adták át a forgalomnak. A Mohács–Pécs (Üszög) fővonalat, egyelőre csak a szénszállítás számára 1857. május 2-án nyitották meg. Ennek építési hossza 55.165 m, tarifahossza 55 km volt. A vasútvonal vonzáskörzetébe tartozó agrárvidék, valamint a pécsi vállalkozók, iparosok, kereskedők részéről erős nyomás nehezedett a társaságra, hogy az nyissa meg vonalát az ún. „idegen” teherforgalom előtt is. A társaság maga is látott némi üzleti lehetőséget mind az idegen teherforgalom, mind a személyforgalom beindításában, így az egyéb teherszállítás 1858. július 10-én, a személyforgalom pedig 1859. április 24-én megkezdődött. Ezzel a forradalmian új kommunikációs eszköz, a vasút bekerült a délkelet-dunántúli tájba. Hatása az élet minden területén hamar érvényesült. A vasút által lerövidült a távolság Dél-Dunántúl legfontosabb városa, Pécs, és a dunai hajózásban, személy- és áruforgalomban ekkor kiemelkedő szerepet játszó Mohács között. A vasút építési költsége közel 6 millió forint volt. Ezzel azonban még nem fejeződött be az MPV kiépítése. A DGT, mint a szabolcsi szénbányák hosszútávú bérlője, ezt a bányaterületet is össze kívánta kötni a fővonallal. Az Üszög–Szabolcsbánya közötti vasút 1873. augusztus 16-ra készült el. Építési hossza 7.584 m, tarifahossza 8 km volt. E szárnyvonal építése közel 550 ezer Ft-ba került. A beruházásokra a társaság állam által garantált kölcsönöket vett fel.

Tanulságos lenne, hogy a DGT irányító struktúrájáról, annak tagolt hierarchiájáról részletesen szóljunk. Egy 1925-ös évre vonatkozó forrás[15] alapján ezt a teljesség igényével lehet feltárni.[16] Ekkor a DGT teljes személyi állománya a Jahrbuch szerint 7105 fő volt. Ebből 4880 fő a Pécsi Bányaműnél dolgozott, az alábbi megoszlásban: 168 fő volt az alkalmazottak, vagy más néven a hivatalnokok, míg 229 fő volt a felvigyázók, tehát a közvetlen termelésirányítók száma, és 4483 munkás végezte a közvetlen termelő munkát. A társaság a munkakultúra, a munkaszervezés, gazdálkodás és az ennek érdekében működtetett szociális ellátórendszer kiépítése terén a korabeli viszonyok legkorszerűbb változatát valósította meg. Minderre a vállalati érdekeket messzemenően szem előtt tartó racionalitás volt a jellemző.

Szociális gondoskodás a DGT-nél

A társaság összetett, szinte mindenre kiterjedő szociális gondoskodást igyekezett megvalósítani a dolgozók körében. E tevékenységben elsődleges szempont természetesen a vállalati érdek volt. Ennek két, minden bizonnyal legnagyobb volumenű területének a lakásépítés és az élelemellátás tekinthető.

Az egészségügyi ellátás megszervezésére is természetesen nagy gondot fordítottak, hiszen a vállalatnak saját kórháza, orvosi rendelői voltak szakképzett egészségügyi személyzettel. A DGT és munkásai közös befizetésével működő bányatárspénztár, a Bru- derlade segítette a baleset vagy betegség miatt munkaképtelen bányászokat és családtagjaikat. Ennek áttekintése viszont csak a két világháború közötti időben kiépülő társadalom-biztosítás egészének vizsgálatával együtt lenne célszerű, amihez viszont a jelen tanulmány terjedelmi keretei nem elégségesek.

A társaság fontos feladatának tekintette a dolgozói körében kiépített oktatási, művelődési intézményhálózat működtetését is. A bányatelepeken elemi iskolákat tartottak fenn, ahol az ott tanuló bányászgyerekek ingyenes oktatáson kívül a tanszereket is az iskolafenntartó vállalattól kapták. Az iskolákban „kölcsönkönyvtárak” várták az olvasni szándékozókat.

 psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 04

Pécsbányatelepi Legényszálló (1916), a későbbi Bányakórház (1926)

Az 1921. évi Lili. te. (az ún. testnevelési törvény) előírásainak megfelelően a vállalati sportolás feltételeit is megteremtették sportpályák építésével, és az ehhez szükséges felszerelések megvásárlásával. A társaság támogatta a Levente-mozgalmat, valamint fenntartotta a Szent Borbála cserkészcsapatot is. Mindennek azonban alapfeltétele az volt, hogy a vállalat eredményesen működött, nyereséget produkált, a szabad piacon megállta a helyét versenytársaival szemben.

A bányatelepek kialakulása

A DGT által indított és fenntartott bányászat jelentős számú, speciális munkához értő szakmunkás toborzását igényelte. Közép-Európa szinte minden nemzete képviseltette magát a vállalat bányászai között.

A korábbi lakóhelyükről elköltözött bányászokat és családjaikat megnyugtató módon kellett elhelyezni. A feladat megoldása a bánya vezetőitől összehangolt szervezési feladatok elvégzését kívánta meg.

A társaság jelentős, sok esetben egyedülálló szociálpolitikát folytatott az általa létrehozott bányatelepeken, az ún. kolóniákon.

A 19. század végére már meghatározó gazdaságpolitikai tényezőnek számító nagyvállalat átfogó, szinte mindenre kiterjedő szociális gondoskodásról tett tanúbizonyságot. A bányatelepek építését, szervezését a „gyarmatosítás” címszó alatt találjuk meg a forrásokban.

A társaság a 19. század utolsó évtizedeiben és a századfordulón nagyszámú lakással, valamint szociális célokat szolgáló épülettel rendelkezett. Jelenleg két fő telep van, egy a pécsi (pécsbányatelepi) és egy a szabolcsi bányakerületben, azon felül 14 kisebb telep az egyes üzemi pontok közvetlen közelében.[17]Mindössze 100-400 m-es távolságban.

A DGT 1895-ben 1300 lakás fölött rendelkezett. Ezek döntő többsége szoba-konyhás, konyhakerttel és gazdasági épületekkel ellátva, és az élelem elhelyezésére és háziállatok, disznók, kecskék, baromfi stb. tartására is alkalmas volt.

Egy 1895 végével lezárt és összesített táblázat áttekintést ad a vállalat összes épületéről és lakóházáról. Ez a táblázat összesen 353 lakóházról, 7 iskoláról, 3 élelemtárról, 4 vendéglőről, 22 présházról, 3 kórházról, 11 irodáról és rendelőszobáról, 1 templomról és egy hullakamrával ellátott temetőről tesz említést, hogy csak a legfontosabbakról írjunk.[18]

Az 1904. évi kimutatás szembetűnő változása a lakóházak, valamint az ezekben lévő lakások számának a növekedése. A társaság ebben az évben már 442 lakóház 1562 lakásában helyezhette el dolgozóit.[19]

Lakásépítés a két világháború között[20]

A Jaroslav Jicínsky nevéhez kapcsolható bányakorszerűsítési terv része volt a kolóniák fejlesztése, ill. új lakótelep kialakítása.[21] Jicínsky 1912-ben megbízást kapott a DGT-től egy komplex rekonstrukciós terv elkészítésére. Ezt követően a társaság 1913-ban felkérte a pécsi bányaigazgatói tisztségre a kitűnő elméleti és gyakorlati szakembert, amelyet aztán 1931-ig töltött be. A szinte mindenre kiterjedő korszerűsítés 1913-ban kezdődött és az 1920-as évek közepéig tartott. A lakásépítési program jelentős része az I. világháborút követő szerb megszállás után, 1922 és 1925 között valósult meg. Az átalakítás az üzem-szervezést is érintette.

A Bányaigazgatóságon kívül négy szervezeti egységre tagolták a termelő üzemeket. Újhegyi Üzem, Pécs Bányaüzem, Szabolcs Bányaüzem, Vasas Bányaüzem.

A lakáshelyzet alakulását is ennek függvényében vizsgálom. Alapvető szempont az volt, hogy az adott üzem dolgozóit lehetőleg a munkahelyük közelében helyezzék el, vagy ha ez nem volt megoldható, akkor a legegyszerűbben juthassanak oda. Ennek megvalósítására, ha a vállalat és a dolgozó érdekei is úgy kívánták, lakáscserékkel segítettek az ilyen gondokon.

Újhegyi Üzem

Itt nem a közvetlenül bányamunkát végző munkások, alkalmazottak laktak, hiszen az üzemhez villanyáramot termelő erőmű, szénelőkészítő, brikettgyár, szénszállító és vontatási üzemrész tartozott.

A tisztviselő- és munkáslakótelep az újhegyi erőműtől északra épült. A 39 lakóépületben 29 tisztviselő- és felvigyázó-, valamint 67 munkáslakás volt. Ugyancsak ezen a telepen lakott a társaság szőlőit művelő 5 munkáscsalád és egy felvigyázó a családjával, 6 lakóépületben. Egy 1925. április 30-i bányaigazgatósági kimutatás szerint Újhegyen 69 munkáslakás volt, amelyben 59 munkás és családja lakott.

Pécs Bányaüzem

A DGT legrégebbi bányaterülete. (A források Pécsbányatelep, vagy Pécs VI. néven is emlegetik). Tisztviselő- és munkáslakótelepén 1913-ban 733 lakás volt, amelyből 717 a munkáscsaládok, 16 a tisztviselő és felvigyázó-személyzetnek, és természetesen családjaiknak állt rendelkezésére. 1931-ig ehhez elkészült még 60 munkás- és 69 felvigyázó, ill. tisztviselőlakás. Két elavult munkáslakást időközben elhasználódás miatt le kellett bontani. Az üzem területén 1916-ban építettek egy legényszállót, amely 114 munkás elhelyezésére volt alkalmas. Ezt az épületet 1925-26-ban 80 ágyas üzemi kórházzá alakították át.[22] Ezzel egyidőben a régi kórház két közeli épületét 180 fős legényszállónak rendezték be. Ebben a létesítményben 1925-ben 124 bányász lakott.

Valamennyi bányaüzemben előírás volt, hogy üzemi fürdőknek kell lenni. A legkorszerűbb a Pécs Bányaüzemben lévő volt. Nyilván Jicínsky is ezért írja le pontosan ennek felszerelését.[23] Az üzem felszíni épületei – mentőállomás, élelmitár, műszaki épületek – között találjuk a fürdőket. A bányásztársadalom szigorú hierarchiájának megfelelően legénységi, felvigyázó és tisztviselő fürdőt építettek.

A legénységi fürdőből elkülönített részt használtak a 14-18 éves ifjú munkások. Ebben a fürdőben 72 zuhanyozó és 950 ruhaakasztó – az ifjú munkásoknak 88 ruhaakasztómindez ruhafelvonó szerkezettel összekapcsolva szolgált a bányászok tisztálkodására. A felvigyázó fürdőben 7 kád, zuhanyozási lehetőség és 1 gőzfürdő, valamint ruhaszárító szerkezet állt rendelkezésre. A tisztviselő fürdőt 7 káddal, zuhanyozóval, 1 gőz- és forrólevegős fürdővel, továbbá 1 ruhaszárító berendezéssel szerelték fel.

Szabolcs Bányaüzem

1913-ban összesen 729 lakás tartozott az üzem fennhatósága alá. Ebből 672 a munkások, 57 a tisztviselők és felvigyázók, valamint családtagjaik elhelyezésére szolgált. Az üzemhez tartozott még egy 65 fő részére berendezett legényszálló is. 1913-tól az 1920-as évek közepéig részben új, részben átépítés eredményeként 21 tisztviselő- és felvigyázólakás, ezenkívül 72 munkáslakás épült. A Szent István-aknán 210 munkás elhelyezésére impozáns legényszállót emeltek. Valamennyi hasonló funkciójú létesítményben, így ebben is közös konyhát és étkezdét, valamint mosószobát rendeztek be. A Szent István-aknai épületbe már építéskor központi fűtést és gőzmosodát (Dampfwäscherei) szereltek be.

A szállóban 1925-ben 96 bányász lakott. A régi legényszállóból építőanyagraktár lett.

 

A meszespusztai munkáslakótelep

 

A DGT lakásépítkezései közül a legnagyobb volumenű, a maga idejében korszerű, máig lakható épületeket a meszespusztai munkáslakótelep építésével teremtették meg. 1921 és 1925 között épült fel ez a telep. A hely kiválasztásában fontos szerepet játszott annak kedvező földrajzi fekvése. Az Újhegytől északra, két üzemi vasút között, két oldalán országút határolta területről a Széchenyi- és a Szent István-aknára is egyszerűen el lehetett) jutni. A lakótelep keleti oldalán az Újhegy–Ferenc József-aknai, nyugati oldalán az Újhegy-–Széchenyi-aknai iparvasút közlekedett.

A hely nagyobb telep elhelyezésére is alkalmas volt. Távlati elképzelések szerint ide kb. 800 lakást szándékoztak építeni.

Az első tervezéskor a 162.350 m2 alapterületű lakótelepre 336 munkás és 5 felvigyázólakást szántak. 4-8 lakásos (családos) házakból építették fel a telepet. Öt épülettípust terveztek, amelyek jelzései és méretei az alábbiak:

K1 4 családos lakóház: 28,07 m x 8,97 m

K2 4 családos lakóház: 26,35 m x 10,67 m

K2 6 családos lakóház: 39,20 m x 10,67 m

K2 7 családos lakóház: 45,625 m x 10,67 m

K2 8 családos lakóház: 52,05 m x 10,67 m

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 05

 

(Rajz: Miilei Ilona)

 

Az öt háztípusban háromféle lakástípus található: felvigyázólakás, egyszobás-, valamint kétszobás munkáslakás.

Felvigyázólakás: az átlag 88,4 m2 alapterületű, beosztása a következő:

– három szoba: 20,0 m2, 16,0 m2, 9,6 m2

– előszoba: 14,0 m2

– konyha: 10,25 m2

– éléskamra: 1,8 m2

– WC (Abort): 1,7 m2

– pince (szén tárolására): 26,5 m2 A pince alapterületének fele számítandó be a lakás alapterületébe! A lakáshoz gazdasági épület is tartozott, amelyet a lakóházhoz építettek hozzá. Ez a 34,2 m2 nagyságú épület az alábbi részekre tagolódott:

-   mosókonyha

-  fáskamra

-   szerszámoskamra, szerszámos sufni (Werkzeugschuppen)

-    baromfi- és disznóól

Minden lakáshoz udvart és kertet is kapcsoltak, együttesen kb. 770 m2 nagyságban. Ha a lakás, a gazdasági épület, az udvar és a kert alapterületét összeadjuk, akkor láthatjuk, hogy kb. 900 m2 terület jelentette egy bányaüzemi felvigyázó (középvezető) és családja számára a magánélet színterét.

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 06

 

Egyszobás munkáslakás: ezekben általában a gyermektelen bányászcsaládokat helyezték el. A lakás beépített alapterülete átlag 60,6 m2, beosztása az alábbi:

-  szoba: 20,2 m2

-   lakókonyha: 16,3 m2

-   kamra: 1,8 m2

-  

-   előszoba/előtér: 11,2 m2 (Innen vezet lépcső a pincébe.)

-   pince: 27 m2 (Tüzelőanyag tároló. Az utcafrontról, pinceablakon át lehetett berakodni.)

Az épület úgy készült, hogy a második szobát szükség esetén a padlástérben könnyen

ki lehessen alakítani.

Kétszobás munkáslakás: beépített alapterülete átlag 67,7 m2. Beosztása az alábbiak szerint alakult:

-   két szoba: 22,5 m2, 15,0 m2

-   lakókonyha: 15,5 m2

-   előtér: 1,6 m2

– pince: 26 m2

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 07

 

Tüzelőanyag tároló; utcafrontról, pinceablakon át lehetett berakodni.

Mindkét típusú munkáslakáshoz tartozott gazdasági épület, kb. 15 m2 nagyságú, amelyben WC (Abort), baromfi- és disznóól található. A lakástól a gazdasági épületig tartó átjárót tető fedte. A munkáslakásokhoz kimért udvar és kert együtt kb. 300 m2 nagyságú volt; ehhez hozzáadva a lakásterületet kitűnik, hogy egy bányászcsalád közel 400 m2 nagyságú „privát” területen élte ezen a lakótelepen mindennapi életét.

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 08

 

Meszesi bányász-lakótelep (1922–1925)

 

A lakóépületek valamennyi esetben téglafalakkal és cseréptetővel készültek. A munkáslakásokhoz épített melléképületek falai azonban salakbetonból, a tetőfedés pedig eternit palával történt. Az elkészült lakótelepen villanyvilágítás, vízvezeték – utcai kutakkal, csapokkal – csatornarendszer, és egy biológiai tisztítóberendezés működött. Jicinsky írja egy levelében, hogy Egy egyszobás munkáslakás építési költsége kereken 6750 a. K., egy hétszobás lakásnak pedig 7100 a. K.[24] melléképülettel együtt... Az utak, kertek, kerítések, villanyvilágítási, vízellátási és csatornázási berendezések költségei 13-15%-át teszik ki a lakótelepek építési költségeinek.[25]

A lakótelep számára szükséges ivóvizet a teleptől északra fekvő Széchenyi-aknáról villanymotor segítségével két víztározóba nyomták. Az egyik a fehérhegyi víztorony, ahonnan a meszesi és az újhegyi lakótelep vízellátását biztosították. A másik víztározó a György-aknától nyugatra eső tetőn volt, ahonnan a György-telep (Rigli) és Szabolcs-bányatelep (Luftkoloni) lakóházait és utcai közkútjait látták el vízzel.

A fehérhegyi víztorony vasbetonból készült, 25 m magasságú és 300 m3 víz-befogadóképességű volt.[26]

1924 után a vállalat kedvezőtlen gazdasági viszonyai miatt a telep építését nem folytatták. 1924-ig 24 egyszobás, 153 kétszobás munkáslakás és 2 felvigyázólakás készült el. Ez a lakótelep így, a tervekhez képest befejezetlenül is kiemelkedő szociális létesítménynek számított. A 177 meszesi munkáslakás 213 aktív bányásznak és családjának adott otthont. Ez előnyös volt a munkaadónak és a munkavállalónak egyaránt. Az utóbbinak különösen akkor, ha mindezeket összevetjük a korabeli Magyarország munkáslakás-körülményeivel.[27]

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 09

 

Víztorony (1924)

 

 

Vasas Bányaüzem

 

Az itt dolgozók elszállásolására az üzem fennhatósága alá 1913-ban 213 lakás tartozott, amelyből 11 a tisztviselők és felvigyázók, 202 a munkás-családok részére adott otthont. Ezek minősége messze a meszesi lakásoké mögött maradt. 1931-ig további 3 tisztviselő és 53 munkáslakás épült. 1913 és 1931 között viszont elhasználódás miatt le kellett bontani 1 tisztviselő-, 4 felvigyázó- és 9 munkáslakást. Az üzem területén 118 fő elhelyezésére alkalmas legényszálló is működött, amelyben 1925-ben 93 bányász lakott.

A lakások száma egyébként minden telepen szinte állandóan változott. Ez annak a következménye, hogy az épületek, különösen a századforduló előtt épült házak, a nagyfokú igénybevétel, de különösen a bányakárok miatt, alávájások esetén gyakran tucatszámban váltak lakhatatlanná. Természetesen ezek pótlására a lakások renoválása, valamint újak építése állandóan folyamatban volt. Ezzel is magyarázható, hogy a fennmaradt források, a néhány hónapos különbséggel készített kimutatások eltérő számú lakásokat regisztráltak.

A DGT Bányaigazgatóság Statisztikai Osztályának 1924. március 5-i kimutatása[28] szerint az egyes bányaüzemekhez tartozó telepeken a következőképpen alakult a lakások száma:

- Pécs VI: 812
- Szabolcs: 834
- Vasas: 355
- Üszög: 84
- Pécs: 18

Ez összesen 2103 lakás, ebből 1835-öt használtak a munkások és családjaik, 155-öt a felvigyázók és 113-at a tisztviselők.[29]

A legényotthoni ágyak száma ugyanezen kimutatás szerint 470 volt, és ezen három bányaüzem, Pécs VI., Szabolcs és Vasas osztozott.

Fennmaradt a Vasasi Bányagondnoksághoz tartozó telepek lakóházairól készített kimutatás 6 hónappal későbbről, 1924. október 22-ről.[30] Az alábbi táblázat összegzi a bányaüzem 5 lakótelepének lakásállományát. (Licht-telep, Viktória-telep, Thommen-telep, Új Thommen-telep, Wiesner-telep)

egyszoba-konyhás munkáslakás: 265
kétszoba-konyhás munkáslakás: 57
összes munkáslakás: 322
kétszoba-konyhás felvigyázólakás: 7
háromszoba-konyhás felvigyázólakás: 24
összes felvigyázólakás: 31
összes munkás- és felvigyázólakás: 353

Az üzemhez tartozott még egy 114 férőhelyes legényotthon, valamint orvosi rendelő, a betegápoló részére lakással. (Az alábbi vállalati háztípusok nem tartoztak a fenti kategóriába, ezeket a forrás teljessége, valamint a viszonyítási alap miatt idézem.)

1 főtisztviselői lak: hétszoba-konyhás

1 főtisztviselői lak: hatszoba-konyhás

3 tisztviselőlak, egyenként: négyszoba-konyhás

1 főorvosi lak: ötszoba-konyhás

3 tisztviselő lakóház, egyenként: négyszoba-konyhás

1 papiak: háromszoba-konyhás

Ha mindezt összevetjük egy következő, hat hónappal későbbről, 1925. április 30-i adatsorral, akkor lehet igazán látni, ha csak egy üzem vonatkozásában is, a lakások számának folyamatos változását. (A forrás a lakások számán túl a munkában álló lakók, in Arbeitstehende Bewohner-létszámáró\ is tájékoztat.[31]

munkáslakás a bentlakó munkások száma
- Wiesner-t.: 240 253
- Thommen-t.: 47 61
- Viktória-t.: 38 38
Összesen: 325 352

Ezen időpontban a legényotthon 118 férőhelyes volt és 93 munkás lakott benne.

Az 1931-es lakásadatok, mind a négy üzemre vonatkozóan 2014 munkás-, 204 tiszt- viselő-, ill. felvigyázólakásról, összesen 2218 lakásról adnak számot.[32]

A DGT lakásainak házszabályzata

A DGT szociális intézményrendszerének kiépítését, így szolgálati lakáshálózatának megteremtését is szigorú, pragmatikus számítások vezérelték. Mindennek igazolására álljon itt a Házszabályzat II. Szakasz megfelelő §-a:

20. §: Ezen lakásokat csak a társulat szolgálatában álló munkások, felvigyázók és mindaddig, amíg tényleges szolgálatban állnak, velük együtt ezek legközelebbi családtagjai használhatják. A lakófelek, csakis az illetékes bányagondnokság előre kikérendő engedélye alapján fogadhatnak lakásaikba bérlőket, de csakis oly egyéneket, kik szintén társulati műveknél vannak alkalmazva. A bányagondnokság engedélye nélkül minden lakáscsere meg van tiltva. Nyugdíjasok és társulati munkások vagy felvigyázók özvegyei a lakások használatára nem tarthatnak igényt.

21. §: A munkások és felvigyázók a lakásokat szolgálatuk fejében bírják – azokért lakbért nem fizetnek – kötelesek azonban a bányagondnokság által egy külön táblázatban kimutatott, a lakás és tartozékai nagyságához mérten a lakóház fenntartási költségei fedezetére kivetett általány-összeget megtéríteni és a közterheket is viselni. Kivétel nélkül minden lakás 14 napra felmondható, a felmondás minden hó 1. vagy 15. napján eszközlendő. Azon lakófelek, kik a szolgálatot vagy munkát a társulati bányákon bármi okból önként elhagyják, avagy elbocsátás folytán elhagyni kötelesek, a kilépésükkel egyidejűleg a lakást is azonnal kiüríteni tartoznak.

22. §: Minden lakás használható és tiszta állapotban adatik át azon kötelezettséggel, hogy a lakófél a lakást ezen állapotban tovább fenntartsa, és a kiköltözködés alkalmával ily állapotban át is adja. A lakás természetes és rendes használása folytán beállott hiányokért a lakófél nem felelős, viszont azonban azon károkért, melyeket a lakófél vagy hozzátartozói a lakáson okoznak, a lakófelek felelősek. E szabályzat, mely hű tükre a DGT szociálpolitikájának, sokak számára tűnhet és tűnt is szigorúnak, több vonatkozásban embertelennek, de legalább ennyien voltak azok, akiknek mindez a korban állandóságot és viszonylagos stabilitást, biztos hajlékot jelentett.

Élelemtárak a DGT bányatelepein

A bányatulajdonost az 1854. évi császári nyílt paranccsal életbe léptetett bányatörvény és annak többször bővített változata felhatalmazta arra, hogy dolgozóit élelmiszerekkel lássa el. A 131. §. A bányaadományozás a birtokost följogosítja egyszersmind: ...g./ saját munkásszemélyzetét, azonban iparszerű nyeremény nélkül, a szükséges élelmiszerekkel ellátni[33] tartozik. Az élelemtárakat a források különböző elnevezésekkel illették, de mindig ugyanazt értették rajta. A victualmagazin, magazin, élelmezési raktár, élelmitár, élelemtár kifejezés tehát mindig azt az „intézményt” jelöli, ahol a társaság alkalmazottai vásárolhattak, és egyúttal részükre az élelmiszereket és iparcikkeket tárolták, raktározták is.

A bányavezetés arra törekedett, hogy dolgozói könnyen, a lehető legkevesebb utánjárással és viszonylag kedvező áron jussanak hozzá a szükséges árucikkekhez. Ezért a benépesülő bányatelepeken igyekeztek minél előbb élelemtárakat felállítani.' Ezek kiépülése az 1930-as évek második felében teljesedett ki, amikoris már a társaság minden jelentősebb bányatelepén lehetett DGT-élelemtárban vásárolni: így Pécsbányatelepen, Szabolcson, Vasason, Somogyon, Újhegyen, Meszesen. Ebben az időszakban az élelemtárakban kínált árucikkek száma 1100-1300 között volt.[34]

 

psz 1998 03 04 12 huszar zoltan 10

 

A DGT egykori székháza (1894-95)

 

Röviden öszegezve a DGT szociális gondoskodását a századfordulón és a két világháború közötti időszakra vonatkozóan, azt mondhatjuk, hogy a nyereségorientált tőkés nagyvállalat, amely alapvetően termelése eredményességére alapozhatta a dolgozói körében kiépített – mai kifejezéssel élve – szociális (védő)hálót, jól megfelelt a kor kihívásainak. A vállalat követelményrendszerét elfogadó alkalmazottak többé-kevésbé kiszámíthatták jövőjüket, élet- útjukon a társulathoz való kötődés a viszonylagos stabilitást jelentette. Ezzel is magyarázható, hogy akár a műszaki vezetésben, akár a fizikai munkások körében, a vállalatnál való elhelyezkedés generációról-generációra történő hagyományozódása jellemzőnek mondható.

 

 

Összegzés helyett

 

A DGT történetébe, vállalati struktúrájába 1938-ban, az Anschluss után, közvetlenül is beleszólt a világháborús politika. A bécsi székhelyű társaság Ausztria Németországhoz történő csatolását követően a fasiszta óriásvállalat, a Hermann Göring Werke része lett. Ezzel a háborús célokat megvalósító, új típusú gazdálkodás, ún. hadigazdálkodás kezdődött meg a Pécs környéki bányáknál is. A II. világháború lezárulása után a DGT pécsi bányáival együtt jóvátétel címén szovjet fennhatóság alá került. Az új nagyvállalat neve Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság (MESZHART) lett. Az 1950-es évek elején, máig tisztázatlan formában, Magyarország visszakapta, visszavásárolhatta a szovjet tulajdonrészt a MESZHART-ban. Ezzel párhuzamosan pedig már javában folyt a „széncsata”, a szocialista bányavállalatok kiépítése a Mecsekben is.

A DGT ausztriai történetét azzal foglalhatjuk össze, hogy az 1955-ös osztrák állam- szerződés értelmében a bécsi székhellyel továbbműködő DDSG-nek kizárólagosan állami részvénytársaságnak kellett maradnia. A vizi szállítás és közlekedés visszaszorulása, valamint az állami nagyvállalat nem mindig racionális működtetése az 1990-es évek elejére oda vezetett, hogy a DDSG is – a magyarországi bányavállalatokhoz hasonlóan – árnyéka lett önmagának, vagy talán még az sem. Különböző részekre darabolták és privatizálták. Az új vállalkozások nevében valamilyen formában megtalálhatjuk a DDSG nevet, és ilyen feliratú hajókkal a Dunán is találkozhatunk.

A következőkkel szeretném zárni ezt a talán nem érdektelen pécsi DGT-történetet. A Magyarországon évtizedekig fasiszta bányavállalatnak titulált DGT az 1989–90-es rendszerváltozás után sem kapott semmilyen kárpótlást, még erkölcsi értelemben sem. Az előbbit nem, az utóbbit joggal várhatták volna a vállalat bécsi vezetői. Az Anschlussért és annak következményeiért a felelősséget nem hiszem, hogy a DGT/DDSG-re lehetne hárítani. A második világháborút követően – a fentiek ezt világossá teszik – az osztrák vállalat vezérigazgatója hivatalos formában soha nem járt Pécsett. Tulajdonképpen informális kapcsolat volt e vonatkozásban Bécs és Pécs néhány lakója között. Aztán, nem túl hosszú, de hatékony előkészítés után 1995. Szent Borbála napján, december 4-én hideg, hózáporos időben felavattuk a Mária (sokáig Déryné) utcai DGT/DDSG egykori Bányaigazgatóságának épületén a magyar és német nyelvű emléktáblát Franz Dosch DDSG-vezérigazgatóval, hogy ezt követően ugyanezt tegyük a pécsbányai egykori DGT bányakórház, majd a vasasi egykori DGT munkásotthon falánál is. Erre a kulturált, európai gesztusra 50 évet kellett várni.[35]


[1] Grössing-Funk-Sauer-Binder: Rot-Weis-Rot auf blauen Wellen, 150 Jahre DDSG (Wien 1979), H.F.Mayer-D.Winkler: Auf Donauwellen durch Österreich-Ungarn (Wien 1989)

[2] ... zűr Gründung einer Aktiengesellschaft zweks Einrichtung der Dampschiffahrt auf dér Donau eingeladen wird... Lásd: 1.sz. jegyzet, 21.p.

[3] Ez a hajózási társaságalapítás egyébként nem az első próbálkozásuk volt, hiszen néhány évvel korábban az észak-itáliai Pó folyón is szándékoztak már hasonló vállakózást beindítani, eredménytelenül.

[4] „für die ungarischen Kronlánder"

[5] Lásd: 1 .sz. jegyzet, 12–13.p.

[6] Lásd: 1 .sz. jegyzet, 22.p.

[7] Széchenyi mellszobra ma is látható a DDSG bécsi vezérigazgatóságának székházában (Wien Handelskai 265.) a bejárati hallban A DUNAI GŐZHAJÓZÁS ÚTTÖRŐJE felirattal

[8] Széchenyi István: Napló. Budapest, 1982. 743.p.

[9] Lásd: 1. sz. jegyzet, 172.p.

[10] Széchenyi i. m. 758. ill. 761.p.

[11] Palotás Emil: A nemzetközi Duna-hajózás a Habsburg Monarchia diplomáciájában, 1856–1883 Budapest, 1984. 25.p.

[12] Magyar Bányajog. A bányászatra vonatkozó törvények, rendeletek, döntvények és elvi jelentőségű határozatok teljes gyűjteménye. Budapest, 1931. 1–2.p.

[13] Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Budapest, 1952.

[14] Huszár Zoltán: A Mohács–Pécsi Vasút története alapításától a 19. század végéig. In: Tanulmányok Mohács történetéből. Mohács, 1993. 205–218.p.

[15] Jahrbuch der Deutschen Verkehrs-Gewerkschaft Bezirksverband der Binnenschiffer 1925–1926 . Wien, 61–105.p.

[16] Huszár Zoltán: Vállalatirányítás, munkakultúra és szociális gondoskodás egy tőkés nagyvállalat életében In: Szöveggyűjtemény IV. Források és tanulmányok a társadalomtudományi tantárgyak tanulmányozásához. JPTE-TANORG Budapest–Pécs, 1996. 690–741 .p.

[17]  Az I. cs. k. szab. Dunagőzhajózási Társulat Pécs melletti kőszénbányái. A Társulat kiadásában. Pécs. 1896. 32.p.

[18] Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányatelepein a XX. század első felében. In: JPM Évkönyve. 1994. Pécs, 1995. 185–195.p.

[19] Huszár: i.m.

[20] Huszár: i.m.

[21] Lásd a 77. oldalon

[22]  Ma Pécsbányatelepi Kórház

[23] Die Pécser Steinkohlenbergwerke der Ersten Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft 1852–1931 von Oberbergrat Dr. mont. h. c. Ing. Jaroslav Jicínsky Bergwerksdirektor.Universitát-Buchdruckerei „Dunántúl” Pécs /Fünfkirchen/, 1931.

[24] Arany korona

[25] Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: OL) Z 271 79. cs. 146. t. Jicínsky levele K. Virágh Nándor h. államtitkárnak a meszespusztai építkezésről. (1924. május 22.)

[26] Az AST & CO. építette

[27] Gyáni Gábor: Lakáshelyzet és otthonkultúra a munkásság körében a századfordulón. In: Századok, 1990. 3–4. 355–382.p.

[28] OLZ 1481 54. cs. 67. t.

[29] Üszög alatt az Újhegyi Üzemet, Pécs VI rovat alatt pedig a Pécsbányán és a városban lévő lakásokat kell érteni

[30] OL Z 271 80. cs. 149. t.

[31] OL Z272 80.cs. 149. t.

[32] Lásd: 18.sz. jegyzet, Huszár: Lakásviszonyok...

[33] Lásd: 12.sz. jegyzet: Magyar Bányajog... 263–264.p.

[34] Lásd: 16.sz. jegyzet, Huszár: Vállalatirányítás...725–739.p.; Huszár Zoltán: Élelemtárak a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányatelepein (1896–1939). In: Tanulmányok Pécs Történetéből 2–3. Pécs, 1996. 225–241.p.

[35]        A tanulmányhoz a jegyzetekben csak a legszükségesebb szakirodalmi és levéltári anyagot említettem. A téma kutatásához a forrásokat a Magyar Országos Levéltár (Budapest) és a DDSG-Archiv (Wien) őrzi. Ezen intézményekben kutatásaimat elsősorban az Európa Institut Budapest, az Osztrák-Magyar Akcióalapítvány és a JPTE Történelem PhD ösztöndíja tette lehetővé