Cikkek

Hárs Éva: Zsolnay Vilmos emléke. A Pécsi Polgári Kaszinó serlegünnepélyei

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 1-2. szám, 69-73. oldal
Letöltés: pdf20


Hárs Éva

 

ZSOLNAY VILMOS EMLÉKE

 

A PÉCSI POLGÁRI KASZINÓ SERLEGÜNNEPÉLYEI

 

 

 

Ez év április 19-én nemes hagyományt elevenített fel a Zsolnay Porcelángyár Rt. és Pécs Város Önkormányzata. Megünnepelte – a város polgárainak emlékezetébe idézve – Zsolnay Vilmos születésének 170-ik évfordulóját. A gyár, a Zsolnay család, a Városszépítők és Városvédők Egyesülete, valamint Zsolnay Vilmos sok más tisztelője e napon a Zsolnay Mauzóleumnál koszorúzással, főhajtással emlékezett arra a férfiúra, aki oly sok kitüntető figyelmet és dicsőséget szerzett nem csupán önmagának és gyárának, hanem városának is. A városnak, amely ezt elismerve, 90 éve szobrot emelt kiváló polgárának, akinek alakját a pécsi polgár mintaképének, szobrát a munka szimbólumának tekintették. Napjainkban emlékezünk meg a Zsolnay gyár alapításának 145-ik évfordulójáról is: a Zsolnay nevet viselő iskola ünnepséggel, a Múzeum különös tárgyak bemutatásával, a pécsi polgárok Zsolnay Klub alapításával, a város üzemei, vállalkozói, lakói, művészei a tüke,azaz a pécsi polgár jelképét megörökítő, Zsolnay példára hivatkozó díszkút felállításával. – És még egy évszám, mely napjainkhoz köthető: 120 éve, hogy az 1878. évi Párizsi Világkiállításon Zsolnay Vilmos neve és gyárának, gyártmányainak híre elindult a világsiker útján. Igaz, Európában, majd Amerikában is előbb értékelték kiválóságát, mint hazánkban, ahol csak az 1890-es években eszméltek fel nagyságára. Azt azonban, hogy mit jelentett a Zsolnay gyár, Zsolnay Vilmos és utódainak munkássága Magyarország jóhírének és Pécs városának, igazán talán csak napjaink visszatekintő történeti értékeléseinek tükrében ismerjük fel. S hogy mit jelenthetett Zsolnay Vilmosnak és utódainak a kis manufaktúrából nagy gyárat létrehozni, mindig újat, jobbat alkotni és úrrá lenni minden nehézségen, azt ugyancsak napjainknak az akkorihoz hasonló – bár más szintű – gazdaságot építő, polgári létet fejlesztő viszonyai között érzékelhetjük. Vajha lenne országunknak ma is néhány Zsolnay Vilmosa, mondották többször is egykori tisztelői és gondoljuk többször mi magunk ma is. Ő pontosan tudta, mit kell, mit lehet tenni az adott helyzetben, s azt meg is valósította. Igaz, rengeteg munkával, éjt-nappallá téve, de tisztességgel, igényesen, s önerővel.

Volt egyszer Pécsett egy Polgári Kaszinó. Tagjai közül többen Zsolnay Vilmos kortársai, barátai, tisztelői, életművének csodálói, városi vezetők, tanárok, tudósok és üzletemberek, kereskedők és iparosok – egyszóval pécsi polgárok. Zsolnay Vilmos halála után egy évvel e Kaszinó tagjai elhatározták, hogy volt elnökük, Zsolnay Vilmos születése napján évente összegyűlnek és rá emlékeznek. Erről első ízben a Pécsi Napló 1901. május 9-én ad hírt. Ebből megtudhatjuk, hogy ezüst serleget kívánnak készíttetni, Zsolnay emlékéhez híven eozin díszítéssel és felirattal. A ZSOLNAY SERLEG várható költségeire a Kaszinó bizottsága nevében Szabon István igazgató gyűjtőívet bocsájtott ki, hogy mintegy 300-400 korona közadakozásokból összegyűljön. A felhívásban szól Zsolnay Vilmos érdemeiről, a tervbe vett, elhatározott Zsolnay szobor jelentőségéről, mint ‘a magyar ipar diadaláról, amelyhez ők a Zsolnay ünnepélyekkel kívánnak hozzájárulni, s amely alkalommal a kaszinó egyik rendes tagja, kezében a Zsolnay díszserleggel, méltatja a boldogult tetteit. S így a folytatás: Felkérjük tehát kaszinónk és városunk lelkes polgárait, hogy e nemes eszme körül tömörüljenek, s adományaikkal járuljanak az eszköz megszerzéséhez, hogy a magyar ipar, a magyar tudomány és a magyar művészet triászának diadalát méltóan megünnepelhessük.

Amikor közadakozásból a szükséges pénz összegyűlt, a serleg megtervezésére több művészt kértek fel. 1902 novemberében a Pécsi Napló arról értesíti olvasóit, hogy a beküldött rajzokból Darilek Henrik Zsolnay-gyári festő iparművész tervét találták a legszebbnek és a kivitelre legalkalmasabbnak. A serleg e közlés idejére már el is készült. Amint a cikk írója bemutatja: a főtest nyers ezüstből vert növényékítmény, a befoglalt kehely pedig piros színű eosin, Z s o I n a y Vilmos emlékének felírással, a lábazata pedig színes grés anyagból való. A kivitelt részben Zsolnay, részben Mestrics Jenő épület és műlakatos vállalta magára.

Zsolnay Vilmos emlékserlegét 1903. április 19-én, a Pécsi Polgári Kaszinóban rendezett díszes ünnepségen avatták fel. Megjelentek a város vezetői és előkelőségei, a Kaszinó mintegy 150 tagja, s a Zsolnay család képviselői. Az ünnepi serlegavató beszédet Majorossy Imre polgármester tartotta, mely után Zsolnay Miklós mondott köszönetét családja nevében a Zsolnay Vilmos iránt tanúsított szeretetért és figyelemért. Az ebéddel kezdődő bankett a késő esti órákig tartott, ahonnan az előkelő ünneplő közönség kedves emlékekkel, városunk legnagyobb polgára iránt tanúsított kegyeletes emlékezéssel oszlott szét – írja a Pécsi Közlöny 1903. április 21-én.

 

A Serleg-ünnepélyek 1903 áprilisától kezdődően, 1939 decemberéig évente megismétlődtek, kivéve az első világháború éveit, amikor a körülmények ezt nem tették lehetővé. 1915-ben, a 12-ik alkalommal megtartandó ünnepség helyett Szabon István igazgató a választmányi ülésen – melynek egyetlen tárgya a Zsolnay emlékünnepély volt – rövid bevezető után a következőket mondotta:

... A mai rendkívüli háborús időben, midőn nemzetünk a reánk kényszerített világháborúban a létünket veszélyeztető óriási nagyszámú ellenségeink ellen élethalál harcát vívja, midőn aggódva ugyan, de bízó reménységgel várjuk, mit hoz a holnap, választmányunk nem tartotta alkalmasnak a mai nehéz időt arra, hogy Zsolnay Vilmos emlékét oly keretben ünnepelje mint azt eddig tette, hanem hogy Casinónk hagyományaihoz hű maradjon és hogy városunk nagy szülöttje emlékének méltón áldozzon, a legutóbb tartott választmányi ülésében azt határozta, hogy az emlékünnepet választmányi ülés keretében tartja meg és tagjai körében gyűjtést rendez oly célból, hogy a begyűlt összeget a mai emlékünnepen, a harctérről bénán, csonkán, vakon hazatért hős katonákat, vagy a harctéren elesettek családtagjait gyámolító valamely segélyezési alapra fordítja. Ily célra 500 korona gyűlt össze. Indítványozom, hogy ezen összeget adjuk át a nagy Zsolnay méltó utódjának, Zsolnay Miklósnak, szeretett elnökünknek azon kérelemmel, juttassa el azt az említett célra. Csekély ez összeg, de szívből, hazafiúi lelkesedéssel adjuk azon tudatban, hogy ezen cselekedetünkkel is némileg hozzájárulunk a háború által ejtett sebek gyógyításához, az özvegyen és árván maradtak könnyeinek felszárításához, édes hazánk védelméhez. Fogadja tehát Méltóságod ezen összeget és kérjük, hogy juttassa azt rendeltetési helyére.

Legközelebb hét év elmúltával, 1921. április 19-én ült össze a Polgári Kaszinó Zsolnay Vilmosra emlékező társasága. Az ünnepi szónok, dr. Fischer Ferenc a háborúra utaló szavakkal kezdte beszédét: Ebben a hét esztendőben egyikét, talán a legsúlyosabbikát éltük át azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyekre az emberiség története vissza tud emlékezni. Nem volt érkezésünk és nem is volt kedvünk arra, hogy a múltakba visszatekintsünk, – minden erőnket a jelen élet-halál harca és a jövő borongós eshetőségei kötötték le. És ezeknek a nehéz napoknak ma sincs még vége. Ettől az időtől kezdve azonban – hagyományaikhoz híven – a Kaszinó választmányának, vagy elnökének jelölése szerint évente más-más polgár emlékbeszédét meghallgatva, Zsolnay emlékét megidézve összeültek a Kaszinó tagjai. A fentebb jelzett 36 év alatt 31 emlékülés volt, 31 serlegbeszéd hangzott el. Ezek mindegyike Zsolnay Vilmost – munkásságának és éredemeinek méltatása mellett – példaképül állítja kora polgára elé. Mindegyik szónok igyekszik más-más megközelítésben hivatkozni erre a példára, elemezve Zsolnay Vilmos sokoldalú egyéniségének, tehetségének valamely erényét. A serlegbeszédek között vannak az ünnepi szónoklatok akkori szokásai szerint előadott pátosszal telt szavak, olvashatunk az adott kornak szóló intelmekről, a trianoni országvesztés fájdalmáról, amely a békekötés után egyetlen ünnepi beszédből sem maradt ki. Bizonyos eszmefuttatások – kinek-kinek a hivatali, vagy más szakmai hivatásából eredően – elfogultak. Azonban egybehangzóan reális, igaz képet alkotnak Zsolnay Vilmos életművéről és a gyár nagyjelentőségű, országos fontosságú szerepéről. Valamennyien kiemelik azt, hogy Zsolnay ismertette meg a világgal Pécs városát és hogy ezt a pécsi polgár sohasem felejtheti.

 

psz 1998 01 02 13 hars eva 01

 

Közel száz esztendeje, hogy Zsolnay Vilmost elragadta a halál. 1900. április 19-én távozott, utolsó massza-receptjét március 9-én keltezte. Hihetően végső napjaiban is a munka foglalkoztatta. Lehet-e ilyen emberi, emberfeletti erőt elfeledni? Szabad-e ilyen példát csupán a múlt emlékeként idézni, anélkül, hogy okulnánk belőle? A serlegünnepélyek ezt a sikeres, nagyszerű életpályát tanulságul említik, de számunkra is tanulságul szolgálhatnak maguk a szónoklatok, azok értékelő szavai. Ezért talán nem érdektelen, ha a már idézett részletek mellett a továbbiakban még megismerkedünk egy-egy máig érvényes gondolattal. Dr. Fischer Ferenc például 1921. április 19-én elmondott beszédét e szavakkal fejezte be:

Zsolnay Vilmos élete küzdelmes, verejtékes munkájával kultúrértékeket teremtett, amelyek messze túlélik őt. Dicsőséget hoztak nemzetére és közkincsei az egész emberiségnek. Sok mindent elsöpört a halála óta lefolyt idő, az ő eosinjai most is hirdetik a magyar név dicsőségét szerte a világon. Bizonyságául annak, hogy egy nemzet jogát a létezéshez és helyét a többi nemzetek sorában elsősorban kultúrája szabja meg, sok minden egyéb csak vanitatum vanitas. ...Hölgyeim és Uraim! Arra ürítem ezt a nagy polgártársunk: Zsolnay Vilmos emlékének szentelt serleget, hogy küzdelmes korunk minél több hozzá hasonló szellemet adjon szegény nemzetünknek!

1932. május 10-én Bolgár Tivadar, a Pécsi Kereskedelmi és Iparbank Rt. vezérigazgatója beszédében régi emlékeit idézi fel. Első találkozása Zsolnay Vilmossal 1892-ben volt, amikor felkérte az akkor alapított Pécsi Kerékpár Egyesület elnökévé. Mint mondotta:

Életem egyik legnagyobb büszkesége és öröme is, hogy az öreg urat ismertem. A gyár munkásainak szavait használom, mikor Zsolnay Vilmost ‘öreg úr’-nak mondom, mert azok csak így hívták. Miklós fia volt a fiatal úr, vői a Mattyasovszky úr és a Sikorski úr, ezek gyermekei pedig a Tibor, a Zsolti, a László és a Miklós. Mint régente az apródok az udvarhoz, úgy kerültem én is a Zsolnay gyárba az öreg úr közelébe... A Zsolnay gyár munkásai minden évben megünnepelték kenyéradójuk névnapját. Az ünnepély mindig Vilmos napja előestéjén a gyárban, Zsolnay Vilmos lakása előtt folyt le. 1893. június 24-én már a mai egyesületünk is részt vett az ünnepélyen. Hatvannégy lampionos kerékpárral vonultunk ki a gyárba s ott a munkások és tisztviselők közel ezer főnyi tömege övezte a fáklyák fényénél az erkélyt, melyről Zsolnay Vilmos és családja hallgatták az üdvözlő beszédet, melyet az összes ünneplők nevében egy 21 éves gyerekember intézett hozzá és őt a város földjéből kinőtt hatalmas, terebélyes fához hasonlította... Boldog vagyok, hogy az a gyerekember én voltam, amint boldog vagyok, hogy ma én lehetek a Zsolnay serlegünnepély mesemondó szónoka... Ha tőlem függne, akkor minden pécsi család otthonában és ott a legdíszesebb helyen egy Zsolnay-tárgy lenne, hogy a családfőt figyelmeztesse: Élj és dolgozz Zsolnay Vilmos tanításai szerint! Zsolnay Vilmos születésének évfordulóján Zsolnay-napot rendeznék a pécsi iskolákban és tanítójukkal elmondatnám a gyermekeknek, hogy ki volt Zsolnay Vilmos... Hogy ha a munkának királysága volna, abban a Zsolnay család uralkodó dinasztia lenne... Sok ilyen derék polgárral és hazafival áldd meg Isten a magyart!

Végezetül ismerjük meg Zsolnay Vilmos unokájának, Mattyasovszky Zsolnay Tibornak, a gyár akkori cégvezetőjének 1923. április 19-én elhangzott serlegavató beszédéből kiemelt gondolatait:

Régmúlt időket felelevenítő, elsárgult leveleket forgatva ujjaim között, Zsolnay Vilmos elhalványult kezevonását viselő írásokon eltűnődve, ajkamra tör a kérdés, vájjon az idegen, ki ma látja füstölögve kéményeit a hatalmas iparvállalatnak, melyet Zsolnay Vilmos a földből varázsolt elő, akinek szeme megakad Zsolnay Vilmos alkotásainak szépségén, tudja-e értékelni igazán, mit igényelt a ma előttünk álló eredmények kivívása? ... Munka, szeretet, remény és akaraterő mindent teremt – mondotta Zsolnay Vilmos. ...Az ideálizmussal párosult produktív munka gyönyörű harmóniája kísérte Zsolnay Vilmosnak minden tettét, minden lépését. Amikor már nagy eredményekre tekinthetett vissza, írja egyik levelében: ‘Önérdek és nyereségvágy soha az életben nem serkentettek tevékenységre, s munkálkodás és az alkotnivágyás ellenállhatatlan kényszere volt az én életem s ilyen vagyok ma is.’ ... Mennyi szó hangzik el mostanában a produktív munka szükségességéről ... s mégis mily kevesen vannak ebben az országban azok, akik ezt az egyedül követhető irányt a gyakorlatban is vallják... A könnyű pénzszerzés, a munka nélküli jólét, a spekuláción szerzett vagyontól csábítva törtet – egymást félrelökve, egymáson keresztülgázolva az egyéni lelkiismeretlenség önös célja felé... Nincsen egységes érdek, mely összefűzné, összetartaná honfitársainkat. A hazafiság jelszavakban merül ki... az alkotnivágyás, az alkotniakarás hiányzik mai nemzedékünkből, mely nem akar felébredni letargiájából... Merítsünk hát erőt nagyjaink példátnyújtó életéből! Lépjünk rá a Zsolnay Vilmos által mutatott útra! Ne engedjük, hogy a serlegünnepély szokássá vált kegyeletes aktus legyen csupán, ne csak egy barátságos összejövetel emlékét vigyük innen magunkkal, hanem évről évre visszatérő memento legyen az ünnepély mindannyiunk számára! Ne néhány múló percre idézzük Zsolnay Vilmos szellemét, hanem tartsuk fogva lelkűnkben, vezettessük magunkat általa, merítsünk belőle erőt, s tegyünk komoly, férfias fogadalmat, amikor összekoccintjuk poharainkat, hogy minden gondolatunkkal, minden tettünkkel méltónak akarunk bizonyulni Zsolnay Vilmos emlékének megünnepléséhez.Hogy így legyen, ürítem e serleget!

A serleg ma már nincs meg, eltűnt – talán a világháború viharában. Vagy valaki mégis megőrizte kegyelettel, emlékezésül? Talán – annyi eltelt év után folytatni is lehetne a Serlegünnepélyek évente ismétlődő sorát? – Születési, halálozási kerek évforduló oly ritkán kínálkozik az emlékezésre. A Pécsi Polgári Kaszinó tagjai tudták ezt, s megalkották a maguk példaidéző, példateremtő ünnepét. Tiszteletreméltó hagyományuk követésre érdemes.