Cikkek

Borsy Károly: A pécsi nyomdászat múltjáról

Pécsi Szemle 1998. (1. évf.) 1-2. szám, 47-53. oldal 

Letöltés: pdf20


Borsy Károly

 

A PÉCSI NYOMDÁSZAT MÚLTJÁRÓL

 

 

Közeledvén az ezredfordulóhoz, talán érdemes rátekinteni egy olyan iparágnak Pécsett is megélt mintegy kétszáz évére, amelynek alaptevékenysége napjainkban igen nagymértékű változáson esik át. A nyomdászatról, a pécsi nyomdászat múltjáról van szó.

A nyomdászat fogalma három fő tevékenységet fog össze: nyomóforma készítés, nyomtatás és könyvkötészeti műveletek. Az első alapműveletben olyan nagy változásnak vagyunk tanúi, amely felszámolja a tipográfia szigorú elvein alapult szedéstechnikát és helyébe az általam „szövegrögzítő eljárás”-nak nevezett műveletet helyezi. Ez az eljárás a tipográfia elveinek megvalósítására, szabályainak betartására képtelen s így széleskörű elterjedése a nyomdászat klasszikus formakészítésének megszűnését jelenti.

Tipográfia – az arányok, a tér-képzés, a formák alakításának, az aranymetszés szabályainak és a tipometria alkalmazásának a művészete. Művészet? – Nos, igen, mert legyen az egy könyv címoldala, plakát, vagy egy meghívó nyomdai eszközökkel történő megvalósítása, mindenképpen művészi hatást eredményez.

Sajnos, a bármily okos szövegszedő eljárások, szerkezeti és gépi adottságuk folytán erre képtelenek. Nem ismerik a tipometriát, a pontrendszert, betűik mérete meghatározhatatlanok, csak kisebb vagy nagyobb meghatározást ismernek. Ezért ezek elterjedésével, egyeduralmával lezárul egy korszak s így alkalmasnak tűnik a pécsi nyomdászat múltjának áttekintése s mintegy megörökítése az utókor számára.

A pécsi nyomdászat története a 18. sz. második felében kezdődött. Pécsnek 1751 óta püspöke, Klimó György jobbágy származását messze meghaladóan klasszikus műveltségű és humanista szemléletű volt. Jól tájékozott a város múltjáról és minden törekvése arra irányult, hogy reneszánsz műveltségű, egyetemmel bíró várossá emelje Pécset. Az elemi oktatás megszervezése, papírmalom létesítése és a hazánkban elsőként nyilvánossá tett könyvtár alapítása mind a tervezett egyetem koncepcióját szolgálta. E tervbe jól illeszkedett, hogy 1772-ben Engel János József budai nyomdászsegéd Klimó püspök támogatását kérte egy Pécsett felállítandó nyomda létesítéséhez. Klimó szíves hangú támogatást írt Engel kérvényéhez, s Engel 1773. február 5-i keltezéssel, Mária Terézia aláírásával elnyerte a nyomdaalapítási engedélyt.[1]

Engel nyomdája a mai Perczel Mór utca 25. számú ház helyén volt, amely már 1748 óta Vizer János, Engel apósa, majd 1786-tól Engel János József tulajdonában volt.[2]

A nyomda betűanyagát Engel a bécsi Trattner cégnél szerezte be, s jól felszereltségét az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött, egyetlen példányban ismert betűmintakönyve bizonyítja. Engel, 1795-ben bekövetkezett haláláig közel 90 könyvet nyomtatott, több mint 7000 oldal terjedelemben. Igen jelentős teljesítmény ez, főleg, ha tudjuk, hogy egy korabeli fasajtóval óránként 16-20 nyomatot lehetett készíteni, s egyszerre csak négy könyvoldal szedését lehetett benne elhelyezni.

Engel halála után a nyomdát Engel özvegye, Vizer Krisztina saját nevén, Jungman Károly segéd közreműködésével vitte tovább. 1813-tól veje, Knezevich István nevét találjuk a nyomda által készített nyomtatványokon. Knezevich nem volt nyomdász, a szakmá hoz csak keveset értett, s Jungman dolgozott nála egy ideig, az ő utódját azonban sajnos nem tudjuk megnevezni. Knezevich 1840-ben halt meg, s íqy az első pécsi nyomda rövidesen elenyészett.

 

 

psz 1998 01 02 10 borsy karoly 01

 

Az Engel-féle betűmintakönyv címlapja 1773-ból

 

 

psz 1998 01 02 10 borsy karoly 02

 

Az Engel-féle betűmintakönyv VI. lapja

 

1828-ban a 89 éves korában elhunyt Király József püspök utódaként Szepesy Ignác erdélyi püspök került Pécsre a püspöki székbe. Tettrekészség és dinamikus életvitel jellemezte a főpapot, aki 100 000 forintos alapítványával életre hívta a Jogakadémiát, ismertebb néven a Lyceumot. A főiskola mellé saját költségén megalapította a Lyceum Nyomdát, melynek épülete ma is áll a Lyceum és a Perczel utca sarkán. Ennek vezetésére a szodói származású Nagy Benjámin Bécsből jött ide Pécsre. A nyomdát jó felszereltsége képessé tette bármely tudományos munka elkészítésére. Betűanyagából nem hiányzott a görög, a héber és a cirill írás sem. 1856-ig a nyomda a Lyceum Alapítvány kezelésében működött, ezt követően hatévenként egymást váltó bérlők kezén volt a nyomda 1908. évi végleges megszűnéséig.

1848 lelkesült eseményeinek híre hamar eljutott Pécsre is és ennek nyomán a Lyceum Nyomdára jelentős feladatok hárultak. A megyei és a városi hatóságok számos plakátot nyomattak. A lelkesedés igazi visszhangját juttatta kifejezésre a Neuwirth Ernő által szerkesztett, s már április 5-én megindult – német nyelvű, de magyar érzelmű – Pressfreie Flugblatter, amely május 12-től Fünfkirchner Zeitung néven jelent meg és május 31-től Pécsi Tárogató címen magyar nyelvű mellékletet is adott. A Lyceum Nyomdában azonban nem hivatalos kiadású lelkesült hangú írások is készültek ezekért Nagy Benjáminnak 1849 augusztusában állásával kellett fizetnie.

Nevezetes nyomdát nyitott 1858-ban a későbbi Majláth, a mai Kossuthtéren Hochrein József, akadémiai festő és litográfus, aki 1864-ben elkészítette Pécs város első litográf kőről nyomtatott térképét, majd még számos művészi kivitelű nyomtatványt készített, a nyomda fennállásáig, 1905-ig.

A Lyceum Nyomda bérlője volt 1860-ban ifj. Madarász Endre (fia Madarász Andrásnak, a Csetnek-Pécsi Vasgyár alapító tulajdonosának és fivére Madarász Viktornak, a híres festőművésznek), aki ekkor úgy találta, hogy ideje Pécsett újságot indítani. A szerkesztésre a fővárosból megnyerte Bánffay Simont és 1860. július 5-én megjelent négy oldalon Pécsi Lapok első száma és ezután minden vasárnap és csütörtökön.

Madarász a lap megindítása nyomán arra törekedett, hogy saját nyomdát létesítsen, ám őt megelőzte a Kaposvárról áttelepülni szándékozó Bittermann Ede (aki azonban csak egy évig maradt Pécsett), így Madarász kérelmét a városi tanács elutasította. Madarász bérlete a Lyceum Nyomdában két év múlva lejárt s ezért a Pécsi Lapok 1862. május 29-i számában bejelentette, hogy ... egyébiránt e lapok csak felfüggesztvék, de nem megszüntetvék.

1857 óta a LyceumNyomdában dolgozott az Erdélyből, Zajzonból Pécsre települt Taizs Mihály. A próbálkozásokat látva, ő is beadta kérelmét, ám őt is elutasították, mire gondolt egyet és Mohácsra kért engedélyt, az ottaniak biztatására. Kis családjával átkocsizott Mohácsra és ő lett a város első nyomdásza. Ám csak egy évig, mert ekkor nyomdája áthelyezését kérte Pécsre és a mai Kossuth tér északi oldalán egykor volt Bazár-soron nyitotta meg nyomdáját.

1867 januárjában végre Madarász Endre is megkapta nyomdanyitási engedélyét, melyet saját házába.[3] valósított meg. Jól felszerelt üzemében 1867. március 31-én feléledt a Pécsi Lapok, ismét Bánffay Simon szerkesztésében, a lap 1871. december 31-i megszűnéséig.

1869. május 9-e a pécsi nyomdászok múltjának jelentős dátuma, ugyanis ezen a napon jöttek össze a nyomdászok a Madarász-féle nyomdában és megalakították a városban az első szakegyletet, a Pécsi Nyomdászegyletet.

A korabeli igénynek megfelelően 1870. május 1-jén hetenként kétszer, szerdán és szombaton megjelenő német nyelvű lap indult Fünfkirchner Zeitung néven, amely az 1906. március 29-ig kedvelt lapja volt a város németajkú lakosainak.

 

psz 1998 01 02 10 borsy karoly 03

 

A Nyomdászegylet emléktáblája a Rákóczi út 15. sz. épület falán

 

1870 áprilisában Schön Jakab bajai nyomdász és könyvkötő kért engedélyt a városi tanácstól, hogy iparát Pécsett folytathassa. A Fünfkirchner Zeitung július 31-i száma már a nyomda nyitásáról adott hírt, melyben könyvkötészetet és könyvkereskedést is hirdetett a Fő utca 12-ben, egyben nyomtatványraktárát is ajánlotta. Ám Schön Jakab nagy szorgalma és ügyeskedése ellenére az évtized végére ez a nyomda is megszűnt.

Pécs város iparosodása a 19. sz. első felében indult, ám a nagyarányú fellendülés a század második felében következett be. 1869-ben a város lakossága 23 800 volt, amely a századfordulóra 43 982-re emelkedett. A lélekszám rohamos növekedése magával hozta a szellemi termékek iránti nagyobb igényt is, aminek kielégítése a nyomdaiparra is hárult.

Ifj. Madarász Endre rövid betegség után 1872 márciusában elhunyt. Nyomdáját özvegye nevében faktorok vezették, de várható volt, hogy előbb-utóbb eladják azt. Amikor 1883-ban híre ment, hogy eladó a nyomda, Taizs Mihály minden vagyonkáját pénzzé tette, s 1884. márciusában 8000 forintért megvásárolta a Madarász-féle nyomdát. Hazahívta József nevezetű fiát, aki a fővárosban nyomdásztanulóként szabadult, s a nyomda élére állította. Maga pedig tovább dolgozgatott kis műhelyében 1889-ben bekövetkezett haláláig.

A nagy ütemben fejlődő város vonzerővel hatott, 1886-ban Szegedről jött át Pécsre a kitűnő üzleti érzékkel megáldott Engel Lajos, aki betársulva/benősülve az itt működő Traub Béni-féle cégbe, azt tovább fejlesztve nyomdát létesített a Boltív közben. Itt készült Pécs első napilapja, a Pécsi Napló, akkor Várady Ferenc szerkesztésében 1892. december 1-jén.

1896. október 1-jén újabb nagy esemény történt a pécsi nyomdászat életében: Különböző pénzügyi és személyi tranzakciók nyomán megalakult a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt., mely a város első nyomdavállalata volt.

Ugyanebben az évben telepedett le és nyitott nyomdát a Lúgosról Pécsre átszármazó Wessely Antal, öccsével, Károllyal együtt és társukkal, Horváth Ferenccel, amely mint Wessely és Horváth Nyomda, pontos és szép munkáival hamarosan kedvelt lett a városban-

Pécsett a századfordulón egyébként öt nyomda működött. A Lyceum Nyomda volt a legrégebbi, ugyancsak régi volt Hochrein József litográfiája, Taizs József nyomdája, aki atyja halála után üzemét a Széchenyi tér és Mária utca sarkára helyezte át, a Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt. – népszerű nevén Részvénynyomda – ekkor még a Boltív közben, a Király utca közepe táján dolgozott a Wessely és Horváth kis üzeme.

A Részvénynyomda számára mindinkább elviselhetetlenné vált a zsúfoltság, anyagilag is kellően gyarapodott, így elhatározták, hogy Pécsett elsőként saját nyomdaépületet emelnek. 1906. június 2-án jelent meg a Pécsi Naplóban fél oldalon az építésre vonatkozó versenytárgyalási felhívás, június 15-i határidővel. A terveket Pilch Andor készítette, a kivitelezést Károlyi Emil teljesítette. A lap október 30-i száma közölte, hogy a szerkesztőség november 1-jétől „saját otthonába” költözik, a Munkácsy Mihály utca 10-be, január 3-án pedig keretes hirdetés adta hírül, hogy a nyomda már az új helyén van! (Minden bizonnyal elgondolkodtató, hogy a kor építéstechnikai adottságaival miképp lehetett alig hat hónap alatt felépíteni az épületet, amely külső renoválás nélkül 92 évesen ma is áll a Munkácsy és a Bercsényi utca sarkán).

Az 1907. május 15-én megnyílt nagyszabású Pécsi Országos Kiállítás számos rendezvényének egyikén, a Katolikus Nagygyűlésen felszólalt Zichy Gyula gróf (aki alig két éve volt Pécs püspöke) és sürgette a katolikus sajtó megjelenését. A beszédet tett követte. A bérlők kezén már erősen sorvadozó Lyceum Nyomdát az alapítványtól Zichy leltárértéken vette meg és Püspöki Nyomda néven üzemeltette. Megfelelő előkészítés után 1911. március 12-én megalakította a Pécsi Katolikus Hírlapkiadó és Nyomda Rt-t és az új cégnek Zichy átadta a nyomdát. Itt jelent meg 1911. március 25-én a Dunántúl c. napilap első száma, amelyet már két Linotype soröntő szedőgépen szedtek A vállalat pedig egy év múlva felvette az egyszerűbb Dunántúl Nyomda nevet.

A lassanként kialakuló „versenyben” a Révésznyomda is lépett egyet: Monotype, egyes betűket öntő szedőgépeket vásároltak és a Pécsi Napló 1911. december 24-i 96 (!) oldalas karácsonyi számában ujjongva közölték, hogy e lapot már teljes egészében szedőgépen szedték. Alig nyolc hónappal később pedig a lapelőállítás gyorsabbá tétele érdekében ún. körforgó, rotációs nyomógépet szereztek be és az 1912. augusztus 1-jei Pécsi Naplót már ezen a gépen nyomtatták. A Dunántúl Nyomdába csak tíz év múlva, 1922-ben került modern rotációs gép.

A század első évtizedeiben a két nagy nyomdaüzemen kívül számos kisebb nyomda jött létre, ill. szűnt meg. Hochrein József litográfiája a tulajdonos, majd fia halála után 1905-ben szűnt meg. A Wessely és Horváth Nyomda Horváth Ferenc halála, majd Wessely Antal Budapestre költözése nyomán beolvadt a Dunántúl Nyomdába, az igazgató Wessely Károly lett. Ekkoriban létesült kisebb nyomdák, a teljesség igénye nélkül: Klein Ferenc: Minerva Nyomda (egyidejűleg Siklóson is volt telephelye), Engel Izidor: Függetlenség Nyomda, Madarász Béla, aki a Lyceum Nyomda utolsó bérlője volt, Tóth Antal: Egyenlőség Nyomdája, Molnár és Rein Nyomdája, (később a társ kiválásával Rein József Nyomdája) ezekben a tulajdonos és csak néhány fős segédszemélyzet dolgozott.

Az első világháború a pécsi nyomdákat nemigen érintette, inkább csak a dolgozók közül vonultak be néhányan, hősi halott pécsi nyomdászról nem tudunk. A belgrádi fegyverszüneti megállapodás következményeként Pécs városa és Baranya területének jelentős része 1918. november 13-tól 1921. augusztus 22-ig szerb megszállás alá került. Ez idő alatt készült a Dunántúl Nyomdában a Baranjski Glasnik (Baranyai Hirnök) című szerb nyelvű hetilap. Ebben a meglehetősen zűrzavaros időszakban több nyomdász exponálta magát a Baranyai-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság eseményeiben, ők a szerbekkel együtt, családostul elhagyták a várost és Újvidék környékén telepedtek le, de évekkel később legtöbbjük visszatért.

Az első világháborút követő évek Pécs városában jelentős változásokat hoztak. Köztük a legjelentősebb volt a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem letelepítése 1923-ban. Ez a város szellemi és gazdasági életére egyaránt kihatott, s megmutatkozott abban is, hogy számos nyomda létesült a húszas-harmincas években, így 1939-ben egyidejűleg 16 nyomda működött a városban. Természetesen ezek között voltak igen szerény kis üzemek is, de például a Haladás Nyomda, a Kultúra Nyomda és a Rákóczi Nyomda jelentősebb kapacitással rendelkezett, szedőgéppel és gyorssajtó gépekkel is dicsekedhetett.

A Dunántúl Nyomdának is már nagyon szűk volt az egykori Lyceum Nyomda épülete s 1938 novemberében, megfelelő átalakítások után a Perczel utca 2. számú házba költözött.

A második világháború két áldozatot követelt a pécsi nyomdászok közül Lakatos József és Szászhalmi András személyében, mindketten a Dunántúl Nyomda szedői voltak.

A szovjet csapatok bevonulása után megalakult Magyar Kommunista Párt célul tűzte ki a sajtó mielőbbi birtokba vételét, s ennek érdekében lefoglalták a Dunántúl Nyomdát. A gépek működtetéséhez áramra, a szedőgépeknek gázra volt szükségük. Mivel gáz egyáltalán nem volt, az Új Dunántúl című lapot kéziszedéssel állították elő. Az első szám 1944. december 17-én jelent meg, mindössze négy oldalon. A gépi szedés problémája csak 1945. január 21-én, a gázszolgáltatás beindulásával rendeződött. A lap ekkoriban rendszeresen csak délután jelent meg, mivel a kijárási tilalom miatt nem lehetett éjszakai műszakot tartani.

A szovjet hadtestnek saját tábori nyomdája volt, amely lapot is készített, így a pécsi nyomdáktól inkább csak papírt vettek igénybe, a kisebb nyomdákkal nemigen törődtek.

Az MKP frissen megalakított vállalata, a Szabadság Nyomda kft. adta ki az Új Dunántúlt, mely 1945. június 4-én a Perczel utcai épületből átköltözött a Részvénynyomdába s azt birtokba vette. A Szociáldemokrata Párt viszont szabályos szerződéssel bérbe vette a nyomdát a Dunántúl igazgatóságától és ott Barátság Lapkiadó és Nyomda Szövetkezetet létesített, melynek kiadásában 1945. július 22-én jelent meg a Dunántúli Népszava.

Nem sokáig váratott magára Pécs harmadik lapja, melyet a Kisgazdapárt indított először hetilapként 1945. augusztus 19-én Független Nép címmel. Ez 1946. április 30-tól napilapként jelent meg 1947. április 30-ig, amikor megszűnt, majd május 1-től Független Néplap címmel jelent meg naponként, 1949. július 31-i végleges megszűnéséig.

A Dunántúli Népszava 1948. április 24-i számában búcsúzott olvasóitól azzal, hogy egyesül az Új Dunántúllal, amely viszont április 25-én már Dunántúli Naplócímmel jelent meg. Ekkor a Barátság Szövetkezet is felszámolt, a Szabadság Nyomda Kft. is megszűnt és ezután Pécsi Szikra Nyomda Nemzeti Vállalat, majd Pécsi Szikra Nyomda néven üzemelt tovább.

A magyarországi nyomdaüzemek államosítása – a dolgozói létszámtól függetlenül1949. december 29-én történt. Az államosított pécsi üzemek közül a legrégebbi a Taizs Nyomda volt, mely 1867-ben létesült.

Az országban ekkor tájegységenként Nyomdaipari Egyesüléseket alakítottak, melyek egyenként felülvizsgálták az üzemeket és döntöttek fennmaradásukról vagy kijelölt bázisüzembe történő beolvasztásukról, egyes esetekben teljes likvidálásukról. A Pécsett államosított nyomdák közül néhány tovább üzemelt, így a Taizs: Mecsek Nyomda néven, továbbá a Kultúra Nyomda és a Haladás Nyomda.

A tanácsok megalakulása nyomán a Pécsi Szikra Nyomda a megyéhez került, s 1952. április 1-jétől neve Baranya Megyei Szikra Nyomda lett. Két év múlva Pécs megyei jogú város lett, s mint ilyen átvette a nyomdát, amely 1954. november 29-től ismét a Pécsi Szikra Nyomda nevet viselte.

A magyar nyomdaipar általános rekonstrukciója keretében került sor a hetvenes években a Pécsi Szikra nyomdára is. A tervezett új nyomda alapkövét 1973. december 28-án helyezték el az akkori Pólya utcában, sa felépült impozáns új modern nyomdaépületet az első pécsi nyomdászról, az Engel János Józsefről elnevezett utcában avatták fel 1976. november 2-án.

Azóta huszonkét esztendő telt el s az akkoriban hatszáznál több dolgozót foglalkoztató, országosan elismert színvonalú vállalat egykori épületében napjainkban a Déli Nyomda Kft. rotációsa dübörög csupán, a pécsi tipográfus művészet múltja felett...

 


[1] Lásd: Borsy Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei, Pécs, 1973. Fakszimile a mellékletben, a szöveges részben közli a latin nyelvű oklevél magyar fordítását

[2] Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 575–576.p.

[3] Ma Rákóczi út 15. Néprajzi Múzeum. Falán a Nyomdászegylet emléktáblája