Cikkek

Nagy Imre Gábor: Pécs város törvényhatósági bizottságának működése (1872-1919)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

179–194. p.


Nagy Imre Gábor

Pécs város törvényhatósági bizottságának működése (1872-1919)


Die Amtstätigkeit der Kommission des Munizipiums Pécs (1872–1919)

Operation of Municipal Committee of Pécs (1872–1919)




Pécs város 1780-ban nyerte el a szabad királyi városi rangot, az akkor kapott címert ma ismét használja a város. A kiegyezés után Pécs, hasonlóan a többi nagyobb szabad királyi városhoz, törvényhatósági jogú várossá vált, és ezzel egyenrangú lett a megyével. Jogait az ún. törvényhatósági törvény (1870: 42. tc., majd 1886: 21. tc.) szabályozta
.[1] A város önkormányzati jogait az ún. törvényhatósági bizottság gyakorolta, amely 1872-ben alakult meg. Jelen tanulmány Pécs város törvényhatósági bizottsága összetételének és működésének néhány sajátosságát vizsgálja a dualizmusban.

A törvényhatósági bizottság összetétele

Pécs város törvényhatósági bizottsága 1872 és 1929 között fele részben a legtöbb adót fizető (a továbbiakban virilis), fele részben a választott tagokból (képviselőkből) állt.[2] A törvényhatósági jogú városokban minden 250 lakos után egy törvényhatósági bizottsági tagot számítottak, de az összes tagok száma nem lehetett 48-nál kevesebb és 400-nál több. Pécs város törvényhatósági bizottságának 1872-től 96 (48 virilis, 48 választott), majd 1884-től 114 (57 virilis, 57 választott tagja) volt. Az 1870: 42. tc. 47. §-a a törvényhatósági bizottsági tagokon kívül tanácskozási (ülési) és szavazati jogot biztosított a főbb törvényhatósági tisztviselőknek is. A döntéseket tehát a város főbb tisztviselői, a legtöbb adót fizető bizottsági tagok és a választott bizottsági tagok közösen hozták. Az is előfordult azonban, hogy megbomlott az összhang a döntéshozók két oldala között, és vagy a tisztviselők (illetve a polgármester) vagy a törvényhatósági bizottsági tagok kerekedtek felül.

Aidinger János (1846-1906) volt az a pécsi polgármesterek közül, aki polgármestersége alatt (1875-1896) igyekezett a közgyűlési többséget megfelelő számú párthíveivel biztosítani, és klientúrát kiépíteni. Ahogy a kortárs Lenkei Lajos újságíró írta róla visszaemlékezésében: „Ha kellett ravasz, ha kellett egyenes, de mindenkor jóindulatú volt, és saját képére teremtette a képviselőtestületet, külön gárdát szervezve az érette tűzbemenő lekötelezett barátokból, akiknek nagy volt a köre. Ezek azután mint áttörhetetlen phalanx vették körül és visszavertek minden támadást, mely őt a közgyűlési teremben gyakran érte.”[3] A közgyűlési ellenzék lemorzsolódását az is bizonyítja, hogy az 1870-es évek végére, az 1880-as évek elejére a közgyűlési interpellációk száma minimálisra csökkent.[4] A közgyűléseken tárgyalt ügyek számának alakulása is a közgyűlés háttérbe szorulásáról tanúskodik, amíg 1881-ig a közgyűlés közel 250 ügyet tárgyalt, addig 1882 és 1893 között (az 1890-es év kivételével) a napirendi pontok száma 180 alá csökkent.

A törvényhatósági bizottsági tagok felülkerekedésére is hozható fel példa. A dualizmus kori parlamenti választások történetében az ellenzéki pártok kizárólag egyszer, 1905-ben szerezték meg a győzelmet. A győztes ellenzéki koalíció a politikai követeléseiből nem tudott, I. Ferenc József pedig nem akart engedni. Az így kialakult patthelyzetben az uralkodó június 18-án Fejérváry Géza bárót nevezte ki miniszterelnöknek, és életre hívta az ún. darabont kormányt. Az intézkedést a képviselőház június 21-én alkotmányellenesnek ítélte, nemzeti ellenállást hirdetett ellene, és különösen az adófizetés és az újoncállítás megtagadására szólította fel a törvényhatóságokat. A helyi ellenzék vezérének, Erreth János (1846-1915) ügyvédnek, törvényhatósági bizottsági tagnak és társainak köszönhetően Pécs város közgyűlése 1905. június 26-i, 123. számú határozatával csatlakozott a nemzeti ellenálláshoz, és az ellenállás egyik legaktívabb és végig kitartó képviselője lett. A kormányhű, illetve szabadelvű tisztviselők ez által lehetetlen helyzetbe kerültek. Fejérváry miniszterelnök fia, Fejérváry Imre báró (1866-1952), Baranya vármegye és Pécs szabad királyi város főispánja is lemondásra kényszerült.[5]

A szabadelvű Majorossy Imre (1847-1927) polgármester[6] sem tudta, hogy kinek engedelmeskedjen, az uralkodó által kinevezett kormánynak, vagy a kormánnyal szembeszegülő városi közgyűlésnek? Így az irányítása alatti városi tanács mégis szolgáltatott be adót az államkincstárnak. Válaszul, Erreth János és társai indítványára a közgyűlés újabb alkotmányvédelmi határozatot hozott. Az augusztus 21-i, 181. számú közgyűlési határozat ismételten megtiltotta a tisztviselőknek az állami adók, közjövedelmek beszedését, illetve az államkincstárnak történő beszolgáltatását és az újoncállításban való közreműködést. Megalakította a nemzeti ellenállást irányító ún. 25 fős Alkotmányvédelmi Bizottságot. Megtiltotta a polgármesternek, hogy a fenti határozatot felülvizsgálásra felterjessze a kormánynak, és megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba a határozatot végre nem hajtó tisztviselőkkel szemben.[7]

Majorossy polgármester a közgyűlési határozat ellenére mégis teljesítette hivatali kötelességét, és a határozatot felterjesztette a belügyminiszterhez. Az október 2-i közgyűlés tettéért fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot rendelt el ellene. Ezt a határozatot titkos szavazással hozta a közgyűlés. A szavazásból jogtalanul kizárták a tisztviselőket, így 31-en szavaztak az indítvány mellett és 15-en ellene. A határozat kihirdetése után Majorossy „a hatalmi befolyás látszatának is elkerülése és az igazság szabad folyásának teljes biztosíthatása miatt” a fegyelmi ügy befejezéséig szabadságot kért, amit a közgyűlés engedélyezett is neki.[8]

Úgy tűnik, hogy Majorossy ideiglenesnek gondolta a szabadságoltatását, ám a közgyűlés kitartott a határozata mellett. Az ellenzéki koalíció 1905-ös választási győzelme ugyanis egy olyan új színt hozott Pécs város közgyűlésének életébe, ami eddig nem volt: a politika betüremkedését és a politikai megtorlást. Az 1905-1906. évi szereplése miatt később, 1908-ban a hivatalátszervezés ürügyén menesztették Fekete Mihály (?-1916) tiszti főügyészt.[9] Politikai okokból nyugdíjazták Vaszary Gyula (1848-1913) pécsi rendőrfőkapitányt és ugyancsak politikai okokból mondott le 1908-ban Sárkány Ármin (1876-1940) rendőrkapitány.[10]

A tanácskozási és szavazati joggal rendelkező törvényhatósági tisztviselők

Az 1870: 42. tc. 47. §-a szerint a közgyűlésen szavazati joga volt a polgármesternek, a jegyzőknek, a rendőrkapitánynak, a tanácsnokoknak, a tiszti ügyésznek, az árvaszéki elnöknek és ülnöknek, a tiszti főorvosnak, a mérnöknek, a közgyámnak, a pénztárnokoknak, a számvevőknek és végül a levéltárnoknak. Az 1886. évi törvényhatósági törvény szerint a többi tisztviselő és a tiszteletbeli tisztviselők a közgyűléseken felszólalhattak ugyan, de szavazati joggal csak akkor bírtak, ha egyébként is törvényhatósági bizottsági tagok voltak.

A vezető tisztviselők (főtisztviselők) közgyűlési befolyását szolgálta a városi tanács intézménye is. Az első és másodfokú közigazgatási teendőket, az operatív és adminisztratív feladatokat, magától értetődően nem tudta ellátni az időszakosan ülésező törvényhatósági bizottsági közgyűlés, ezért 1848 után is megmaradt a városi tanács. A városi tanács hatáskörét az 1886: 21. tc. szabályozta. A városi tanács a közgyűlések közötti időben az önkormányzatot képviselő végrehajtó szerv volt. Kisebb jelentőségű ügyekben a törvényhatósági bizottság megkérdezése nélkül önállóan intézkedhetett. Nagyon lényeges, hogy a közgyűlési ügyeket a tanács készítette elő, esetleg az illetékes szakbizottságok közreműködésével. (A városi tanácsot majd az 1929: 30. tc szüntette meg, hatáskörét a polgármester, illetve hivatalának ügyosztályai és részben az ún. kisgyűlés vették át.)

A városi tanács élén a polgármester állt. Pécs város 1872. évi önkormányzati (szervezkedési) szabályrendelete szerint tagjai voltak a rendőrkapitány, a tanácsnokok, a jegyzők és 1879-től a tiszti ügyész is. Az 1887. évi szabályrendelet csak a főjegyzőt minősítette a tanács tagjának.

Az is előfordult, hogy a közgyűlésen nagyobb számban voltak jelen a szavazattal rendelkező tisztviselők, mint a törvényhatósági bizottság választott és virilis tagjai együttesen. 1928-ban, amikor a törvényhatósági választásokat sürgették a közgyűlésben, Nendtvich Andor (1867-1951) polgármester többek között ezt válaszolta: „A törvényhatósági bizottság tisztviselő tagjai a törvényhatóságban mindenkor legjobb lelkiismeretük szerint adják le szavazatukat és egyébként is, mint ugyancsak a polgárság bizalmának letéteményesei foglalnak helyet a törvényhatósági bizottságban és ebből folyó felelősségük tudatában mindenkor a város érdekeinek szem előtt tartásával járnak el. Az a körülmény, hogy bizonyos esetekben többen vannak jelen szavazásnál mint a törvényhatósági bizottság egyéb tagjai, ez megtörtént a múltban akkor is, amikor a törvényhatósági bizottság teljes volt és meg fog történni a jövőben is.”[11]

A közgyűlés elnöke, a főispán

Pécs város törvényhatósági bizottsága közgyűlésének elnöke a főispán volt. A szabad királyi városokra még nem terjedt ki a főispánok joghatósága, ám az 1870. évi törvényhatósági törvény – tiltakozásuk dacára – a törvényhatósági városok élére is főispánokat állított. A főispán a központi hatalom, a kormány képviselője volt a törvényhatósági közigazgatásban, akit a belügyminiszter előterjesztésére és ellenjegyzésével az uralkodó nevezett ki. Az önkormányzati jogok tiszteletben tartása követelte meg, hogy a kinevezett főispánt a közgyűlésen beiktassák (installáció), ahol ünnepélyes körülmények között tett esküt, és ezek a beiktatások jelentős ünnepségnek számítottak.

A főispán elnökölt a közgyűléseken és a legfontosabb testületi szervek (közigazgatási bizottság, kijelölő választmány, állandó választmány, számonkérőszék stb.) ülésein. A közgyűlési határozatok végrehajtását is megakaszthatta, mert élhetett ellene felterjesztéssel. A jogszabályokban felsorolt állások esetében kinevezési joggal bírt, felfüggeszthette a hanyag és vétkes tisztviselőket, fegyelmi eljárást rendelhetett el, az üres tisztviselői állásokra másokat helyettesíthetett. Széles jogkörrel rendelkezett a kormányrendeletek végrehajtásakor, sőt ha valamely rendelkezést vagy utasítást nem hajtottak végre, a főispán a kivételes jogkör alapján közvetlenül is rendelkezhetett az érdekelt törvényhatósági tisztviselőkkel. A kivételes hatalom a rendelet végrehajtásával véget ért.[12]

Az 1870: 42. tc. 52. §-a még tiltotta, hogy a vármegyei főispánok a területükön fekvő törvényhatósági jogú városok főispáni tisztségét is betöltsék, így történt, hogy Székesfehérvárnak és Pécsnek ugyanaz a személy lett a főispánja, Zuber József (1824-1898). Ez megoldás azonban nem bizonyult tartósnak, hiszen nem lehetett hatékonyan ellátni két egymástól távollevő város ellenőrzését.

A fenti tilalom eltörlése után (1874: 39. tc.) Perczel Miklóst (18121904), Baranya vármegye főispánját nevezte ki I. Ferenc József Pécs szabad királyi város főispánjává. (1945-ig a törvényhatósági jogú városok főispánjait érdekes módon szabad királyi város főispánjának nevezték.)Perczel Miklós 1875 és 1887 között ült Pécs város főispáni székében. Őt 1887 és 1896 között Kardos Kálmán (1839-1916), majd 1897 és 1905 között báró Fejérváry Imre követte. Mindketten a vármegyei és városi főispáni tisztséget is betöltötték.

1906-tól különválasztották Baranya vármegye és Pécs város főispánságát. 1906 és 1910 között Erreth János, majd 1911 és 1917 között Visy László (1854-1935) volt Pécs szabad király város főispánja. 1917 és 1918 között gróf Benyovszky Móric személyében ismét egy ember töltötte a megyei és városi főispáni tisztséget, de ettől függetlenül a megyei és városi főispáni hivatal külön-külön és önállóan működött. Pécs szabad királyi város utolsó dualizmuskori kormánybiztos-főispánja Oberhammer Antal (1871-1930) volt, aki 1919 januárjáig működött.[13]

Mind a közös, mind a külön városi főispáni hivatalnak megvolt a maga előnye. Közös főispáni hivatal esetén volt egy szerv, illetve személy, aki összehangolhatta a megye és a város egymástól eléggé eltérő érdekeit. Külön városi főispán esetében viszont a főispán minden energiáját a város kormányzására fordíthatta. Akár így volt, akár úgy volt, a fent említett főispánok (és az a lényeges) sokat tettek Pécs város fejlődéséért.

A legtöbb adót fizető (virilis) bizottsági tagok

A virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagok névjegyzékének összeállításakor csak az egyenes állami adót vették figyelembe, ebbe a városi és megyei adó nem számított bele. Az állami egyenes adó az ingatlan adókból (földadó, házadó) és a különböző jövedelemadókból (a kereseti adó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója – üzleti adó, a tőkekamat- és járadékadó, az általános jövedelmi pótadó, a bányaadó, a nyereményadó, a szállítási adó) és a kisebb adókból (a fegyveradó, a vadászati adó, a hadmentességi díj és az országos betegápolási pótadó) állt.[14]

Bár az adó nem azonos a vagyonnal, hiszen a mindenkori adópolitika döntötte el, hogy kit és milyen mértékben adóztatnak meg, illetve ki részesül kedvezményekben, ennek ellenére alkalmas a társadalom tagozódásának bizonyos fokú mérésére.

Az állami egyenes adó kiszámítása korántsem volt egyszerű feladat, amit az is bizonyít, hogy gyakoriak voltak a fellebbezések. A legtöbb adó figyelembe vételénél több korlátozó szabály érvényesült, például mindenki csak egy törvényhatósági bizottságnak lehetett a tagja. Pécs esetében főként a Baranya vármegyében és a nagyobb városokban (Budapest, Fiume stb.) érdekeltek választották többnyire a másik törvényhatósági bizottságot. Így például a mindenkori pécsi püspökök, Johann Béla (1853-1919) Baranya vármegye tiszti orvosa, pécsváradi ügyvédek stb. úgy döntöttek, hogy nem Pécs város törvényhatósági bizottságának kívánnak a tagjai lenni.

A virilisjegyzéket minden évben felül kellett vizsgálni, ami azt jelentette, hogy a virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagok névsora évenként változott. Az igazi kérdés csupán a változások mértéke.

Bizonyos értelmiségi foglalkozásúak, akik ügyvédi, orvosi, sebészi, gyógyszerészi, lelkészi, jogi doktori, vegyészi, mérnöki stb. diplomával rendelkeztek, valamint a kereskedelmi és iparkamarai tagok kérhették egyenes állami adójuk kétszeres beszámítását. Az adó kétszeres beszámítása magától értetődően befolyásolta, hogy ki juthatott be virilis jogon a törvényhatósági bizottságba. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1881 márciusában alakult meg (addig a soproni kamarához tartozott a város), ezzel a kamarai tagok száma megsokszorozódott a városban. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának például 1893 és 1897 között – a kültagokon kívül – 15 kereskedő és 15 iparos beltagja volt. Mivel Pécs jelentős számú értelmiséggel és kamarai taggal rendelkezett, ezért nyilvánvalóan megnőtt 1882-től a kétszeres adó beszámítást kérők száma. 1882 előtt 15-20 fő (30-40%) körül mozgott a kétszeres adó beszámítással bekerült virilis törvényhatósági bizottsági tagok száma, az 1890-es évekre azonban a 35-40 főt (60-70%) is elérte. A kétszeres adó beszámítást kérők esetében a lényeges kérdés az, hogy elég lett volna-e az egyszeres adójuk is ahhoz, hogy bejussanak a törvényhatósági bizottságba, vagy csak az adójuk megduplázásával sikerült bekerülniük a testületbe.

Már a kortársak, így az igazoló választmány[15] is használta a „legkisebb adó” fogalmát, ezen azt az adó összeget értjük, amivel a kétszeres adó beszámítás mellett is biztosan be lehetett jutni egyszeres adóval a törvényhatósági bizottságba. Az adóhivatal által összeállított legtöbb adót fizetők jegyzékét, amely az egyszeres adót tartalmazza, nyers virilisjegyzéknek nevezzük. Pécsett (az 1872. év kivételével) csak az 1880-as évektől maradtak fenn nyers virilisjegyzékek, ezért az 1870-es éveket nem lehet ebből a szempontból vizsgálni. A nyers és a végleges (igazolt), kétszeres adóbeszámítást figyelembe vevő jegyzék egybevetéséből egyértelműen kiderül, hogy a nyers virilisjegyzék első 30-40. helyéről így is, úgy is be lehetett kerülni virilis jogon a törvényhatósági bizottsága. Másként fogalmazva, a 48 (1885-től 57) virilis jogú törvényhatósági bizottsági tag kétharmada tényleg a legtöbb adót fizette a városban, hiszen a nyers virilisjegyzék elején szerepeltek. (1. táblázat)


A
„legkisebb adót fizetők” kimutatása (1872-1919)[16]

Év

„Legkisebb adót fizetők” neve

és az általa

fizetett

adó

Nyers virilisjegyzéken elfoglalt helye

Nyers virilisjegyzék első helyezettje

és az általa fizetett adó

1872

Stirling Antal

213, 21 Ft

33

Zsolnay

Vilmos

958,46 Ft

1884

Reif Károly

467,42 Ft

36

Dulánszky

Nándor

2504,72 Ft

1885

Krautszak János

397,20 Ft

50

Dulánszky

Nándor

2482,97 Ft

1887

Piribauer János

431,20 Ft

42

Dulánszky

Nándor

2159,12 Ft

1889

Jusztus Lipót

451,14 Ft

39

Dulánszky

Nándor

2472,93 Ft

1890

Trixler Alajos

443,71 Ft

39

Dulánszky

Nándor

2285,30 Ft

1891

Stern Mór

583,83 Ft

32

Schapringer

Joachim

2844,33 Ft

1892

Stein Mór

519,60 Ft

35

Dulánszky

Nándor

2760,42 Ft

Év

„Legkisebb adót fizetők” neve

és az általa fizetett adó

Nyers virilisjegyzéken elfoglalt helye

Nyers virilisjegyzék első helyezettje

és az általa fizetett adó

1893

Piribauer János

600,77 Ft

33

Schapringer

Joachim

2377,82 Ft

1896

Vasváry György

583,55 Ft

41

Engel Adolf és Mihály

2155,06 Ft

1897

Zelms György

661,61 Ft

33

Zsolnay

Miklós

4969,41 Ft

1899

Spitzer Lajos

621,04 Ft

41

Hetyey

Sámuel

3256,84 Ft

1906

Orf Gáspár

1202,42 K

41

Engel Adolf és fiai

6757,86 K

1911

Piskur Géza

1254,16 K

44

Engel Adolf és fiai

7139,81 K

1913

Berecz Károly

1583,63 K

29

Zsolnay

Miklós

8076,30 K

1914

Berecz Károly

1507,63 K

36a=37

Zsolnay

Miklós

8082,38 K

1915

Mandelbaum

Sándor

1713,34 K

39

Zsolnay

Miklós

13 277,46 K

1916

Benczenleitner

Sándor

1771,- K

37

Zsolnay

Miklós

13 277,46 K

1919

Mandelbaum

Sándor

2175,54 K

49

Hamerli

József

18 183,73 K


A
„legkisebb adó” összege nem mondható magasnak, hiszen az 1880-as években 400-500 forint, az 1890-es és 1900-as években 600 forint (illetve az ennek megfelelő 1200 korona) körül mozgott, csak a világháborús években nőtt meg 1500-2000 koronára. A „legkisebb adó” és legmagasabb adó közötti különbség sem volt túl sok, a világháborús évek kivételével általában legfeljebb öt-hatszoros különbség mutatható ki.

Társadalmi szempontból tehát az adófizetők felső, kb. 30-40 fős rétege kerülhetett be virilis jogon biztosan (akár évtizedekre is) a város törvényhatósági bizottságába. A kortárs Pécsi Napló 1899. évi vezércikke is viszonylag csekély számúnak ítélte meg a város vagyonos rétegét és a várost a középosztály városának minősítette:

„Pécs tehát, a vármegye nélkülözvén a gentry-világot is, par excellence a magyar középosztály városa; milliomos alig van kettő, vagy három, vagy harminc lakosát a 100 és 500 ezer forint között rendelkező vagyonos osztályba sorozhatjuk. Talán ujjaimon elszámlálhatom^ azokat, a kiknek ezeken kívül vagyonukból 3-4000 forint jövedelmük van. És íme elérkeztem az értelmiséghez. Sok orvosunk és ügyvédünk van. Jövedelmeik 1500 és 10 000 forint között váltakoznak, az utóbbi jövedelmet azonban csak kevesen érik el. Így vagyunk kereskedőinkkel is, és most jön a nagy tömeg, a nagy közönség, az 1000 és

3000 forint között váltakozó jövedelmekkel és ennek nagyobbik része, mely inkább az 1000 frt jövedelemhez áll közelebb, hivatalnokokból, államiakból és magánhivatalnokokból kerül ki. A minap Pécsett járt Hegedűs Sándor keresk. miniszter és elbúcsúzva azoktól, akik a pályaudvarra kísérték, kijelentette, hogy Pécs városának intelligenciája meglepte. És ez úgy is van! Pécshez hasonló intelligens városa Magyarországnak alig van három. És ez természetes, amikor a lakosság zömét – hivatalnokok, műveltebb kereskedők és iparosok teszik ki. Mert Pécsnek igenis számbavehető ipara is van, kereskedelme pedig, legalább borkereskedelme, még egy év előtt volt. Nem csupán szénbányatelepei vannak, melyek 4000 és a Zsolnay-gyár, mely 1000 munkást foglalkoztat, hanem gyárai is, kisebb-nagyobb munkás csoportokat foglalkoztatva.”[17]

A „legkisebb adó”-nál kevesebb adót fizetők számára jelentett főként segítséget a kétszeres adóbeszámítás lehetősége, hiszen ennek figyelembevételével a diplomás értelmiségiek, a kereskedelmi és iparkamarába beválasztott iparosok és kereskedők virilis jogon könnyebben bejuthattak a város törvényhatósági bizottságába. Ez annál is inkább így volt, mert a „legkisebb adó” (amely mint említettük az 1880-1900-as években 400-600 forint körül mozgott) alatti kategóriában már kicsi volt az adók különbsége, és így az érdekeltek döntő többsége a kétszeres adóbeszámítással jutott be a város törvényhatósági bizottságába.

Közismert tény, hogy Pécsett a virilisek három legnagyobb csoportját az értelmiségiek és szabad foglalkozásúk, az iparosok és a kereskedők alkották.[18] Ennek a három rétegnek a reprezentánsai lehettek tartósan, akár évtizedeken át tagjai a város törvényhatósági bizottságának. Ez adja a virilizmus igazi jelentőségét, hiszen ezzel ellentétben a választásoknál (éppen a választások titkossága miatt) bárkit ki lehetett húzni a listáról.

A hosszú időn át a város önkormányzati testületének székeiben ülőkről csak egyetlen metszetet villantunk fel. Az 1870-es évek virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagjai közül közel húsz olyan személy akadt, akik kizárólag a virilismus jogán húsz évnél tovább részt vettek a közgyűlés munkájában. (Ha a választott bizottsági tagságot is hozzá számítanánk, akkor nyilvánvalóan még nagyobb számot kapnánk.)

Közismert tény, hogy a pécsi ügyvédek és orvosok, nem elsősorban a jövedelmük, hanem az általuk birtokolt ingatlanaik (házuk, szőlőjük) révén kerültek be virilis jogon a város törvényhatósági bizottságába. Ezeket az ingatlanokat igen gyakran örökölték vagy házassággal szerezték meg.[19] Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy általában kérték adójuk kétszeres beszámítását.

Az ügyvédek közül Egry József (1830-1918) 28 éven át, 1872 és 1899 között; Erreth János (1846-1915) későbbi országgyűlési képviselő, főispán 39 éven át, 1877 és 1915 között; Fekete Mihály később a város tiszti főügyésze 42 éven át, 1875 és 1916 között; Förster Béla (?-1894) 22 éven át, 1872 és 1893 között; Szauter Gusztáv (1844-1924) 41 éven át, 1874 és 1914 között volt megszakítás nélkül Pécs város törvényhatósági bizottsága virilis jogú tagja.

Az orvosok és gyógyszerészek szintén hasonló számban képviselték magukat a sikerlistán. Erreth Lajos (1846-1918) orvos, városi kórházigazgató 42 éven át, 1877 és 1918 között; Hölbling Miksa (1811-1901) megyei tiszti főorvos 30 éven át, 1872 és 1901 között; Pasitzky Ede (?- 1899) városi tiszti főorvos 28 éven át, 1872 és 1899 között; Schwarcz József orvos 23 éven át, 1872 és 1894 között; Sipőcz István (1842 körül- 1899) gyógyszerész 27 éven át 1872 és 1899 között (1878 kivételével) volt Pécs város törvényhatósági bizottsága virilis jogú tagja.

A harmadik csoportot, akik hosszú ideig szolgálták a város önkormányzatát, a gazdasági élet szereplői, a gazdag iparosok és kereskedők alkották. Jusztus Lipót kereskedő és olajgyáros 22 éven át, 1872 és 1894 között (1884 kivételével); Ratkovics Ferenc mészáros 24 éven át, 1878 és 1901 között; csepregi Schapringer Joachim nagykereskedő és bankár 22 éven át, 1872 és 1893 között; ifj. Scholtz Antal (1850 körül-1902) borkereskedő, sörgyáros 24 éven át, 1879 és 1902 között; Schönherr Mihály vendéglőtulajdonos 30 éven át, 1872 és 1899 között; Weidinger Ferenc (1829-1904) gőzmalomtulajdonos 24 éven át, 1876 és 1899 között; Zsolnay Vilmos (1828-1900) kerámiagyáros 29 éven át, 1872 és 1900 között volt virilis jogú tagja a város törvényhatósági bizottságának.

A virilis jogú képviselet egyik gyengesége magából a gazdasági élet törvényszerűségéből adódott, hiszen ha változott az érdekeltek gazdasági helyzete (tönkrementek, eladósodtak, ingatlanaikat eladták stb.), akkor megszűnt az a jogosultságuk is, hogy ilyen alapon benn maradjanak a város törvényhatósági bizottságában. A város törvényhatósági bizottságában komoly képviselettel bíró borkereskedők száma például az 1898. évi borhamisítási botrány hatására csökkent le. Az évek során, így például 1901-től ifj. Engel Adolf, 1903-tól Engel Mihály, Schwabach Zsigmond és Teleki Zsigmond (1854-1910), 1905-től Oblath Adolf és 1909-tól Wertheimer Jakab borkereskedők váltak ki véglegesen a törvényhatósági bizottságból.[20]

Weidinger Ferenc (1829-1904) gőzmalom-tulajdonos az olcsó amerikai búza megjelenésével volt kénytelen ingatlanait eladni, és szűnt meg a törvényhatósági bizottsági tagsága.[21]

A virilis jogú képviselet másik gyengeségét az jelentette, hogy sokan voltak olyanok, akik vagy csak néhány évig voltak a közgyűlés tagjai, vagy pedig hol bekerültek, hol kimaradtak a törvényhatósági bizottságból. Ők elsősorban a legnagyobb adót fizetők alsó kategóriájába tartoztak. Példaként az évenkénti változásokat vizsgáltuk meg a kezdő, 1872-es évhez viszonyítva. A közgyűlés vagy az előző év végén, vagy az

év elején fogadta el az igazoló választmány által jóváhagyott virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagok névjegyzékét. Ezeken a közgyűléseken magától értetődően követték az időközben bekövetkezett változásokat, és lemondott, meghalt személyek helyett a soron következő póttagokat hívták be. (Természetesen év közben is történhettek változások, de ezt már a vizsgálat szempontjából figyelmen kívül hagytuk.)

Az évenként összeállított virilisjegyzék egyik jellemzője éppen az, hogy ez által mindig bekerült, illetve kikerült néhány személy a törvényhatósági bizottságból. Bizonyos szakaszosság is megfigyelhető, azokban az évtizedekben, amikor a generációs váltások történtek, érthetően magasabb a változások száma. Ilyenek az 1870-es évek, amikor például 1873-ban 15, 1874-ben 10, 1878-ban is 10 és 1879-ben 1l változás történt. Ilyen a századforduló, amikor 1900-ban 10, 1901-ben 12 és 1903-ban 10 személy került be újonnan a bizottságba. Az első világháború és szerb megszállás alatt 1915-ben 11, 1918-ban 10 és 1919-ben pedig 13 változást regisztráltak (2. táblázat).


A virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagok évenkénti változása (1872-1919)
[22]

(1884-ig 48, 1885-től 57 virilis jogú törvényhatósági bizottsági tag)

Ev

Változás

(fő)

Ev

Változás

(fő)

Ev

Változás

(fő)

Ev

Változás

(fő)

1872

 

1884*

9

1896

7

1908

7

1873

15

1885

4

1897

6

1909

3

1874

10

1886

4

1898

4

1910

6

1875

8

1887

5

1899

6

1911

6

1876

9

1888

7

1900

10

1912

5

1877

5

1889

6

1901

12

1913

7

1878

10

1890

5

1902

4

1914

8

1879

11

1891

10

1903

10

1915

11

1880

5

1892

4

1904

4

1916

4

1881

7

1893

7

1905

8

1917

5

1882

8

1894

5

1906

6

1918

10

1883

5

1895

8

1907

10

1919

13

* Az 1884. április 7-i közgyűlésen még további 9 új bizottsági tagot hívtak be, mert a virilis jogú törvényhatósági bizottsági tagok számát 48-ról 57-re növelték.

A választott törvényhatósági bizottsági tagok

A törvényhatósági bizottság választás alá eső tagjait az 1870: 42. tc.) 28. § értelmében hat évre választották, úgy, hogy a folyamatosság érdekében a tagok felét három évenként az általános választásokon mindig újraválasztották. A három évenkénti választás érdekében csúsztatást alkalmaztak, és az első, 1872. évi választáson megválasztott bizottsági tagok felét három év múlva sorshúzással kiléptették. Ezt követően, 1875 után már ténylegesen hat évesek voltak a megbízatások. Az első világháborúig a következő években tartottak általános választásokat: 1872, 1875, 1878, 1881, 1884, 1887, 1890, 1893, 1896, 1899, 1902, 1905, 1908, 1911, 1914. Az 1915: 6. tc. 2. §-a értelmében a bizottsági tagok megbízatását a világháború idejére meghosszabbították, és a háborút követő békekövetés után három hónappal terveztek választást tartani, a választás időpontja azonban különböző okokból egészen 1929-ig kitolódott.

Üresedés esetén (tagsági képesség elvesztése, lemondás, haláleset) magától értetődően időközi választásokat (pótválasztásokat) tartottak, a megürült választott bizottsági helyeket általában az év végén töltötték be.

A három évenkénti általános törvényhatósági bizottsági tagválasztásokon az újonnan megválasztott törvényhatósági bizottsági tagok aránya 20 és 40% között mozgott (3. táblázat). Ez az arány még akkor is magasnak mondható, ha tudjuk, hogy az üresedésben lévő tagsági helyeket értelemszerűen csak új személyekkel tölthették be.


Általános törvényhatósági bizottsági tagválasztások (1875-1914)[23]

Ev

Megválasztásra kerülő törvényhatósági bizottsági

tagok száma

Újonnan bekerültek száma

%-os megoszlása

1875

24

4

16,7 %

1878

*

7

2

12

44,4 %

1881

24

10

41,7 %

1884

24**

5

20,8 %

1887

29

7

24,1 %

1890

30***

7

23,3 %

1893

29

8

27,6 %

1896

29****

12

41,4 %

1899

29

6

20,7 %

1902

28*****

7

25,0 %

1905

29

9

31,0 %

1908

28******

9

32,1 %

1911

29

7

24,1 %

1914

30*******

11

36,7 %

* ebből három hely üresedésben volt; ** ezenkívül még választottak 9 törvényhatósági bizottsági tagot, mert a választott tagok számát 48-ról 57-re növelték; *** ebből két hely üresedésben volt; **** ebből egy hely üresedésben volt; ***** ebből egy hely üresedésben volt; ****** ebből egy hely üresedésben volt; ******* ebből két hely üresedésben volt


A választójoggal csak a férfiak rendelkeztek, a nők nem, és a választójogot szigorú cenzushoz kötötték. Az első általános törvényhatósági bizottsági tagválasztáskor, 1872-ben az öt választókerületre osztott Pécsett a 24 014 lakos nevében 2192 választó gyakorolhatta jogait
.[24] Ez azt jelentette, hogy a lakosság 9,1%-a bírt választójoggal, és 46-46 választó küldhetett egy-egy képviselőt a törvényhatósági bizottságba.

A fenti arány jónak mondható, hiszen 1848 előtt a lakosság 4,5%-a rendelkezett polgárjoggal és 1848-ban 7,1%-a választójoggal.[25] Az új választói jogot szabályozó törvény, az 1874: 33. tc. pedig kifejezetten megszigorította a választójogi cenzust. A törvény alapján választói jogosultságot szerzett minden 20. életévet betöltött magyar állampolgárságú férfi. A választói jogosultságnak öt kategóriáját különböztették meg: a régi jogot, a földbirtokot, a házbirtokot, a jövedelmet és a magasabb értelmiséget (diplomát).

A új választójogi törvény hatására Pécsett a választásra jogosultak aránya 9,1%-ról 5%-ra csökkent. Ez az 5%-os arány azután 20 év alatt (1881 és 1911 között) 6,8%-ra emelkedett (4. táblázat).


Választói joggal rendelkezők száma Pécsett (1872-1914)[26]

Választásra jogosultak száma

Lakosság száma a népszámlálások alapján

%-os arány

Ev

Ev

1872

2192

1869

23 863

9,2 %

1881

1448

1880

28 702

5,0 %

1891

1756

1890

34 067

5,2 %

1900

2863

1900

43 982

6,5 %

1911

3364

1910

49 822

6,8 %

1914

6691

1910

49 822

13,4 %


A választásra jogosultak egyébként is csekély számát tovább csökkentették a gyakorlatban, például a Bánffy kormány utasítására kifejezetten megszigorították a vagyoni cenzust, és kizárták az adóhátralékos polgárokat. A megszorítások hatására a választópolgárok 15%-a vesztette el választási jogát 1896-ban, és mindössze 1894 fő rendelkezett országgyűlési képviselői választói joggal, vagyis a jogosultak aránya
6% alá esett.[27]

Változást és közel kétszeres emelkedést csak az új választójogi törvény, az 1913: 14. tc. hozott, amely enyhített a szigorú vagyoni cenzuson. Így 1914-ben Pécsett 6691-re nőtt a választók számat, ami azt jelentette, hogy az 1910. évi népszámlálás 49 822 főnyi népességének 13,4%-a rendelkezett választójoggal.[28]

Az önkormányzati választási rendszer egyik jellegzetességének tekinthető, hogy társadalmi szempontból felfelé nyitott és lefelé zárt volt. A felfelé nyitottság azt jelentette, hogy a közgyűlés tagjainak nemcsak a fele került ki a virilisek közül, hanem még a választottak egy része, többkevesebb személy is a legtöbb adót fizetők névjegyzékéből került ki, így a törvényhatósági bizottsági tagok többségét egyértelműen a legvagyonosabbak alkották.

A lefelé zártság viszont azt jelentette, hogy többé-kevésbé kizárták a megfelelő cenzussal nem rendelkezők megválasztását. Így például az 1872. évi választásokon győztes Kesztyűs Györgyöt (I. választókerület) és Szemányi Jánost (II. választókerület), 1878-ban Ozoray Istvánt (IV. választókerület) nem igazolták, mert nem volt választójoguk és mandátumukat megsemmisítették. 1878-ban pedig Müller Ferenc (I. választókerület), Szucsics Károly (II. választókerület) és Maletter Rudolf (III. választókerület) törvényhatósági bizottsági tagságát szüntették meg, mert nem vették fel őket az érvényes választói névjegyzékbe.[29]

A korabeli közvélemény nagy jelentőséget tulajdonított a közgyűlés tagjai pártállásának, ezt tükrözi Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből című visszaemlékezése, amelyben nem mulasztja el megjegyezni, hogy az általa említett személyek szabadelvű vagy függetlenségi, ellenzéki nézeteket képviselnek. Ma már az idő távlatából látható, hogy a közjogi kérdéseknek koránt sincs olyan jelentősége, mint amilyet egykoron tulajdonítottak neki, hiszen a politikai elit többsége igen keveset értett meg a valóban feszítő társadalmi kérdések, mint például a munkáskérdés, nemzetiségi kérdés jelentőségéből. Pécsett az első olyan párt, amely valóban szervezett módon képviselte egy meghatározott társadalmi réteg érdekeit a Magyarországi Szociáldemokrata Párt volt. A pécsi szociáldemokrata párt erejét elsősorban a bányászat és kisipar adta, 1910-ben a párt kb. 3 500 taggal rendelkezett. A párt erejét és szervezettségét az is bizonyítja, hogy 1909-ben, az országban elsőként sikerült szociáldemokrata jelöltet bejuttatni a városi közgyűlésbe. Az 1909. november 28-i időközi választáson – a lemondott Graumann János helyett – a szociáldemokrata párt helyi titkárát, Szabó József (1872-1919) kőművesmestert választották meg az V. választókerületben, a budai külvárosban törvényhatósági bizottsági tagnak.[30] Az 1911. évi választásokon Szabó Józsefen kívül két szociáldemokrata politikus, Hajdu Gyula (1886-1973) és Vlasics Ferenc is bekerült a törvényhatósági bizottságba. Az 1914. évi választásokon már négy szociáldemokrata jelölt került ki győztesen az V. választókerületben: Blázsovics Ignác, Kis Gadó Mátyás, Pécs József és legifjabb Suvákovics György.[31]

Irodalom

BÁLINT 2001 = Bálint Orsolya: Az 1896-os országgyűlési választások Pécsett. In: Pécsi Szemle (4), 2001. tél, 10-18.

BERDI 1977 = Bérdi György: Pécs legnagyobb adófizetői 1887-1901. In: A Janus Pannonius Múzeum évkönyve XX-XXI. (1975-76.) Pécs, 1977. 113-125.

CSIZMADIA 1976 = Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Budapest, 1976.

CSIZMADIA – MÁTE – NAGY 1982 = Csizmadia Andor – Máté Gábor – Nagy Endre: Magyar közigazgatástörténet. Budapest, 1982.

ERNYES 2000 = Ernyes Mihály: A pécsi rendőrség modernizálói. Pécsi Szemle (3.), 2000. ősz. 33-38.

GYULASSY 1999 = Gyulassy Józsefné Vadnai Sarolta: Könyv és kenyér. A Weidingerek családtörténete. In: Pécsi Szemle (2), 1999. tél, 20-35.

KAJTÁR 1990 = Kajtár István: Önkormányzati élet Pécsett (1848-1918). In: Baranya (III. évf.), 1990. 2. sz. 61-74.

KATUS 1995 = Katus László: Pécs népessége 1848 és 1920 között. In: Tanulmányok Pécs történetéből 1. Pécs népessége 1543-1990. Szerk.: Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1995. 37-93.

LENKEI 1922 = Lenkei Lajos. Negyven év Pécs életéből. Pécs, 1922.

NAGY 1999 = Nagy Imre Gábor: Pécs szabad királyi város 1848 tavaszán. In: Baranya (11-12), 1998-1999. Szerk.: Ódor Imre. Pécs, 1999. 7-37.

NAGY 2003 = Nagy Imre Gábor: Baranya vármegye és Pécs város főispánjainak története a polgári korban (1848-1950). In: Népek együttélése Dél-Pannóniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. (Szerk. Lengvári István, Vonyó József.) Pannónia könyvek. Pécs, 2003. 259-294.

NAGY 2004 = Nagy Imre Gábor: Majorossy Imre a múzeumalapító polgármester (1847-1927). In: Pécsi Szemle (7), 2004. nyár, 51-63.

Pécs ezer éve 1996 = Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből (1009-1962). Pécs, 1996.

Pécs sz. kir. város 1872 = Pécs sz. kir. város szervezkedési munkálata. Pécs, 1872.

RÉVÉSZ 1988 = Révész Mária: A szociáldemokrata frakció tevékenysége a pécsi városi törvényhatósági bizottságban (1910-1918). In: Történeti tanulmányok Dél-Pannoniából I. Szerk. Szita László, Vonyó József. Pécs, 1988. 213-220.

SASHEGYI 1965 = Sashegyi Oszkár: Az abszolutizmuskori levéltár. Budapest. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai I. Levéltári leltárak 4.) Budapest, 1965.

SZIRTES 1998 = Szirtes Gábor: Pécsi Panteon. (Pannónia könyvek.) Pécs, 1998.

SZITA 1985 = Szita László szerk.: A Baranyai-pécsi munkásmozgalom története. 1. köt. 1867-1921. (Baranya monográfia sorozat) Pécs, 1985.

VÉRTESI 2001 = Vértesi Lázár: Erreth János, az ellenzék vezére. Pécsi Szemle (4), 2001. tél, 19-25.

VÖRÖS 2001 = Vörös Andrea: Borhamisítási botrány Pécsett a 19. század végén. Pécsi Szemle (4), 2001. ősz, 70-79.

Zala megye 2000 = Zala megye archontológiája 1138-2000. Szerk.: Molnár András. Zalai Gyűjtemény 50. Zalaegerszeg, 2000.

Jegyzetek


[1] A törvényhatósági jogú város (rövidítve thj. város) elnevezés ma már nagyon zavaró, hiszen amikor a városok e címet kapták, éppen abban az időben vesztették el törvényhatósági, azaz jogszolgáltatási jogkörüket.

[2] Az 1872. évi önkormányzati szabályrendelet a bizottsági tagok megnevezés után zárójelben a képviselő kifejezést is használja. Pécs sz. kir. város 1872. 3.

[3] LENKEI 1922. 54-55. Idézi: SZIRTES 1998. 19.

[4] KAJTÁR 1990. 64, 72.

[5] VÉRTESI 2001. 22-23.

[6] Majorossy Imre 1896 és 1906 között volt Pécs polgármestere. Életrajzát lásd: NAGY 2004. 51-63.

[7] Baranya Megyei Levéltár (a továbbiakban BML) Pécs város főjegyzői ügyosztályának

[8] BML Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 207/1905. (aug. 22.), 239/1905. (okt. 2.), 279, 280/1905. (dec. 4.), 1/1906. (jan. 8.), 21/1906. (febr. 20.)

[9] BML Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 115/1908. (jún. 9.)

[10] ERNYES 2000. 33-38.

[11] BML Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 168/1928. (máj. 29.)

[12] CSIZMADIA 1976. 120-121., 124., 180.; CSIZMADIA – MÁTÉ – NAGY 1982. 74-75.; Zala megye 2000. 125., 148-150., 177., 183.; SASHEGYI 1965. 94-95., 118-119.

[13] NAGY 2003. 269-279.

[14] BÉRDI 1977. 113.

[15] Az igazoló választmány feladatát a törvényhatósági bizottság megalakulásával kapcsolatos teendők képezték. A választmány állította össze a virilisek névjegyzékét az adóhivatal kimutatása alapján. Elbírálta a választás szabályellenessége vagy választhatóság hiánya miatt beadott felszólalásokat. Határozott a törvényhatósági bizottsági tagság megszüntetése kapcsán tett bejelentésekről, kivéve az összeférhetetlenséget, mert ebben az összeférhetetlenségi bizottság döntött, az igazoló választmány az ilyen ügyeket csak előkészítette a tárgyalásra. Az igazoló választmány határozatai ellen az ún. állandó bíráló választmányhoz lehetett fellebbezni.

[16] BML Pécs Város Igazoló Választmányának iratai. Virilis tagok névjegyzékei 1872-1919.

[17] Pécs társadalmi viszonyairól. In: Pécsi Napló 1899. december 29. 1. Idézi Pécs ezer éve 1996. 179.

[18] BÉRDI 1977. 114.

[19] BÉRDI 1977. 118.

[20] VÖRÖS 2001. 78-79.; BÉRDI 1977. 116-117.

[21] GYULASSY 1999. 30.

[22] BML Pécs Város Igazoló Választmányának iratai. Virilis tagok névjegyzékei 1872-1919.

[23] BML Pécs Város Igazoló Választmányának iratai. Választási iratok 1872-1914.

[24] Pécs sz. kir város 1872. 3-10.

[25] NAGY 1999. 31.

[26] BML Pécs Város Központi Választmányának iratai. Választói névjegyzékek 18811911. A népszámlálási adatokat közli KATUS 1995. 84-86.

[27] BÁLINT 2001. 10-11.

[28] BML Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 77/1914. (ápr. 20.)

[29] BML Pécs város törvényhatósági bizottságának közgyűlési jegyzőkönyvei 174/1878. (okt. 28.)

[30] REVESZ 1988. 213.

[31] SZITA 1985. 1985. 253-261. Szita László az 1911-es választásokon a győztes szociáldemokraták között említette még Balázsovics Istvánt, ám a pécsi törvényhatósági bizottságnak nem volt ilyen nevű tagja. Lásd Pécs Város Igazoló Választmányának iratai. 1911. és 1914. évi választási iratok.