Cikkek

Tóth Henriett: Megjegyzések a pécsi ókeresztény mauzóleum szarkofágjának évszak-ábrázolásaihoz

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés
 

Tanulmányok Pécs történetéből 19.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2007.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-1-8

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Pilkhoffer Mónika

15–26. p.


Tóth Henriett


Megjegyzések a pécsi ókeresztény mauzóleum

szarkofágjának évszak-ábrázolásaihoz


Anmerkungen zu der Jahreszeitdarstellung des Sarkophags im altchristlichen Mausoleum zu Pécs

Some Remarks Concerning the Season Presentments of the Sarcophagi of the Early Christian Mausoleum in Pécs




Az írásos források alapján Pannoniában már a III. század végén léteztek keresztény közösségek, maga a provincia azonban csak a IV. században csatlakozott az egyetemes keresztény kultúrkörhöz. E században Pannonia kivételes földrajzi elhelyezkedése révén arra volt hivatva, hogy a római kultúrát valamint a római-keresztény vallást megőrizze és védelmezze. A népvándorlás idején, de a későbbi századokban is, minden pusztítás ellenére, számos emlék bizonyítja a provincia kereszténnyé válását.

Pannonia ókeresztény emlékekben egyik leggazdagabb városa Sopianae. Érdeklődésünk a mauzóleum szarkofágjaira, azon belül is elsősorban az évszak-ábrázolásokkal díszített szarkofágra irányul. Ezen munka azt célozza meg, hogy az eddigi értelmezések mellett további párhuzamokat és interpretációs lehetőségeket vonultasson fel.

Pécs városát a Kr.u. II. század elején alapították. A bennszülött illír-kelta lakosság mellett bevándorolt nyugat-pannoniai és itáliai lakosságot találunk, akiknek emlékét a különböző sírkövek, feliratok és oltárkövek őrizték meg. Mint ahogyan ezt már Mócsy András is megállapította: „Az itáliai kereskedők megjelenése e területen is bizonyítható. Ezek aquileai családok, melyek Savaria városán keresztül érkeztek Pécsre. (...) Az itáliaiak továbbélése Pécsett a III. század elejéig nyomon követhető.” [1]

A város, ahol már a II. században nagy középületeket emeltek, Marcus Aurelius uralkodása idején (161- 180), a markomann háborúk következtében elpusztult, ám hamarosan újjá is épült. 295 után a város Valeria provincia polgári kormányzásának központja, egyúttal pedig a praeses székhelye is lett. A IV. század egy nagy fellendülést hozott magával Sopianae életében, melynek köszönhetően a település központjában sok középületet tudtak emelni.

A lakosság különböző oltárköveket állíttatott istenei tiszteletére. Különösen erős volt a római birodalmi istenek (Jupiter, Juno, Minerva) és a császárkultusz tisztelete, mellettük azonban Silvanus és Terra Mater örvendett kiemelkedő tiszteletnek a provinciában. A II. századtól azonban elterjedtek Pannoniában, így Sopianae-ban is a misztériumvallások, mint Mithras vagy Sol Invictus kultusza. A III. századtól egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a kereszténység is, s a városban feltárt ókeresztény családi sírok, a temetőkápolnák számos bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a város gazdagabb polgárai a kereszténységhez csatlakoztak, miáltal ez a síremlékekben páratlan gazdagságú ókeresztény temető létrejöhetett.

Kutatástörténet

A város messze elnyúló temetői az egykori római kori településtől északra helyezkedtek el. Ezek kb. a Ferencesek utcájától kiindulva terülnek el, északon pedig elérik a mai dóm területét. Nyugati határait a Szent István tér nyugati oldalán emelkedő házak kertjeiben találhatjuk, keleti irányban a Széchenyi tér és a Hunyadi utca vonaláig terjednek, és elszórtan bár, de a Papnevelde utcában és az Anna utcában is kerültek elő ókeresztény sírok. Ebben az óriási kiterjedésű temetőben a sírok nem alkottak összefüggő temetkezési helyet, a legsűrűbben „használt” területek az Apáca utca és a Sétatér környékén találhatók. A legelőkelőbb sírépületeket egyébként az utolsóként említett részeken tárták fel a régészek, vagyis ezek voltak a leggazdagabb polgárok temetkezési helyei.

1780-ban a székesegyház déli homlokzata előtt feltárták az I. számú festett sírkamrát. 1922-ben a régészek megtalálták a dóm délnyugati tornya és a püspöki palota között az ugyancsak falfestményekkel díszített háromkaréjos temetői kápolnát (cella trichora). 1939-ben Gosztonyi Gyula vezetésével tervszerű ásatások során feltárásra került a II. számú festett sírkamra a katedrális előtti tér közepén. Még ugyanebben az évben napvilágra került egy hétkaréjos temetői kápolna (cella septichora) a lelkészlak nyugati fala és a Káptalan utca torkolatánál, ami európai viszonylatban is egyedülálló felfedezésnek számított. Ezt azonban az előző épületekkel ellentétben nem őrizték meg és mutatták be a közönségnek, hanem a második világháború kitörése miatt visszatemették. A háború után az ásatások az Apáca utca környékére koncentrálódtak, amelyeket aztán az 1960-as évek végén továbbiak követtek az Apáca utca 14. és a Szent István tér 12. szám alatt. Eme munkálatok során egy hatalmas, 110 sírból álló temetőt tártak fel a régészek, de előkerült egy, a IV. század végéről - V. század elejéről származó sírkápolna is, melyet helyben restauráltak.

Az 1975-ös esztendő újabb sikereket hozott: a feltárási munkák során a „vízlépcső” alatt az ókeresztény Mauzóleumra bukkantak. Az ásatást dr. Fülep Ferenc vezette, az állagvédelmet Pintér Attila és Nagy Gábor dolgozta ki és valósította meg; az épületgépészeti munkákat Bálint Gábor végezte. A sírkamra védőépületének elkészítése és a korszerű műemlékvédelmi munkák dr. Bachmann Zoltán tervei szerint és vezetésével történt.

A mauzóleum kelet-nyugati tájolású, kétszintes épület. A felső épület padlója alatt - mint egy „altemplom” - egy három részből álló sírkamra helyezkedik el. Az „ A” és „B” helyiségek szolgáltak a temetkezés céljára, a „C” helyiség a sírkamra előtere volt, amelyen keresztül a lejárás történt.[2]

A mauzóleum leírása

A sírkamra legértékesebb része az „A” helyiség volt. A falakat teljesen simára vakolták, az északi, keleti, a déli falat - az „X” és „Y” pilléreket is - színes falfestmények borítják. Az „X” pillérhez kelet felé egy keretelt, álló téglalap alakú mező helyezkedik el, amely a bűnbeesést ábrázolja. Középen áll az almafa, törzsére többszörösen rácsavarodik a kígyó, feje pedig Éva könyökéhez egészen közel ér. A fa jobb oldalán Éva áll, a bal oldalán pedig Ádám, szemérmüket egy zöld levéllel takarják el. Ettől keletre egy újabb téglalap alakú mező következik, benne egy álló férfialakkal, aki kezét orans tartásban magasra emeli. Mindkét kezében egy-egy koszorút tart, ezekről piros szalagok lógnak le. Rövid, dereka körül övvel megkötött tunikát visel. Lábainál jobbra és balra oroszlánok fekszenek. Falfestményként Pannoniában ez az egyetlen olyan ábrázolás, mely Dánielt jeleníti meg az oroszlánok vermében. Ettől megint csak keletre, keskeny mezőben egy a földből kinövő, húsos levelű növényt pillanthatunk meg, piros-kék és zöld levelekkel.

A sírkamra keleti falán a görög XP betűk, azaz a Krisztusmonogram olvasható. A monogramtól balra és jobbra koszorúkat ábrázolt a festő, melyekről az előbbiekhez hasonlóan piros szalagok lógnak. A fülke bal oldalán, illetve alatta leveleket - közöttük szép pálmaleveleket - és virágokat helyezett el a festő. Ez bizonyára a Paradicsomkertet ábrázolja, ahova az eltemetett halottak kerültek. Pécsett gyakran előfordul ókeresztény sírkamrákban a Paradicsom ábrázolása, ami azonban itt egyedülálló, az a fülkétől balra, a virágok és pálmalevelek között trónuson ülő alak.

A keleti fal déli oldala erősen megrongálódott, itt eleve nem volt falfestmény, csakúgy, mint a déli fal keleti részén, de ezen a falon nyugat felé haladva, az „Y” pillér fölött már egy legelésző állat, talán egy szamár feje fedezhető fel.

Mivel ez a képmező csak felfelé terjedhetett, arra következtethetünk, hogy a sírkamra dongaboltozatos teteje is figurális falfestményekkel volt díszítve. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a mauzóleum építési terve már tartalmazta a nagy szarkofág elhelyezését, hisz mögötte nem festettek.

A falfestmények legközelebbi párhuzamait éppen itt, Pécsett, az I. számú sírkamrában találhatjuk meg. A motívumok eredete természetesen a Róma városi katakomba festészet motívumkincsében keresendő. A festményeket minden valószínűség szerint itáliai vándorfestők készítették, akik mintakönyvek alapján dolgoztak.[3]

A Mauzóleum szarkofágjai

Az „A” helyiségben három szarkofág talapzata és töredéke került elő.

a)  H: 260 - 266 cm SZ: 130 - 132 cm

A szarkofág fehér márványból készült, melynek csak az alja (magassága 40-45 cm) maradt meg, az oldalfalait leverték. A sírkamra padlóján a szarkofág töredékes darabjai hevertek. A szarkofág nyugati vége faragással volt díszítve, kétoldalt egy-egy fülkében meztelen puttók lábszárai láthatók térdig lecsüngő, redős köpenyben. A bal oldali mellett egy vesszőből font kis kosarat faragott ki a mester, tetején virágokkal. A jobb oldalon álló alak egy görbe szőlőmetsző kést tart a kezében. A két alak minden valószínűség szerint évszak-ábrázolás; a bal oldali a tavaszt, a jobb oldali pedig az őszt jeleníti meg. A közöttük lévő mezőt húsos levelek és más minták töltik ki. A szarkofág keleti végén a mester csak egy puttót faragott ki, az északi oldalon állót. Az előzőekhez hasonlóan az alak meztelen, köpenye háta mögött csüng, kezében fügefüzért tart, nagyon valószínű, hogy nyár-ábrázolásról van szó. A déli fülke alakja kidolgozatlan maradt. A kettő között ismét egy húsos indadísz látható. A szarkofág előlapja hármas tagolású. A két szélén az előzőekhez hasonló fülkék láthatók, középütt pedig egy sima mező, a felirat helye, ami azonban soha nem készült el. A két fülke közül a nyugatiban álló álak lábszára csak félig van kidolgozva, míg a keleti fülkében álló alak megmunkálásába bele sem kezdett a mester. A fent leírtak alapján egyértelműnek látszik, hogy a szarkofág még nem készült el, amikor Sopianae-ba szállították. A márvány vizsgálata arra utal, hogy a nyersanyagot Noricumból a Dráván szállították Pannoniába, így helytállónak tűnik az a feltételezés, hogy a műhelyt magát is Noricumban kell keresni.

A szarkofágnak nem minden darabja került elő, a teteje azonban elég jól összeállítható. A sarok-akroterionokat három maszk alkotja, melyeket a szemek kifaragása nélkül ábrázolt a mester, így azok az ún. színészmaszkok közé sorolhatók.[4] A tető nyugati oldalán, az oromzatban két repülő szárnyas Ámort ábrázoltak.

b) H: 202 - 212 cm SZ: 96 cm

Csak a talapzat található az eredeti helyén. A szürke mészkőből faragott szarkofágot teljesen szétverték, csak a tető két töredéke fekszik a sírkamrában.

c) A sárga mészkőből készült szarkofág oldalai csak nagyon töredékes állapotban maradtak meg. Teljesen díszítetlen, a teteje pedig teljességgel hiányzik.

A szarkofágokban a régészek nem találtak sem csontvázakat, sem bármi más leletanyagot, ami minden kétséget kizáróan a sírok kirablására utal.[5]

Az évszak-ábrázolásos szarkofágok

Az évszakok szinte soha sem jelennek meg szarkofágokon más motívumok szerepeltetése nélkül; csaknem kizárólagosan egy más ikonográfiai csoportnak (mitologikus, dionüszoszi, dekoratív elemek, erószokat vagy esküvőt ábrázoló szarkofágok) alárendelve találhatók meg. Ennek ellenére: „el kell különíteni azokat a szarkofágokat, melyeken az évszak-ábrázolások csak kompozícióként, tartalmilag alárendelt szerepben - ilyenkor gyakran csak két alakot ábrázolva - jelennek meg, és azokat, melyeken teljes, négy alakos formában uralják a szarkofág elülső oldalát. Csak ezek nevezhetők valójában évszak-ábrázolásos szarkofágoknak.[6]

Az évszakábrázolások általános ikonográfiájában a szarkofágok olyan értelemben játszanak szerepet, hogy megjelenítik a különbséget a női hórák és a férfi, fiú vagy ifjú alakjában ábrázolt évszak- perszonifikációk között. Az utóbbi forma dominál a tulajdonképpeni évszak-ábrázolásos szarkofágokon. Már a hellenizmus korában bekövetkezett a váltás: a géniuszokat férfi helyett női alakban jelenítették meg, ennek ellenére feltűnnek szarkofágokon ún. átmeneti formák, mint a tetőkön látható, kosarakkal kifaragott, fekvő puttók, melyek az ugyancsak fekvő hórákkal mutatnak szoros kapcsolatot. Ezekhez az évszakábrázolásokra vonatkozó rejtett utalásokhoz még továbbiak is csatlakoznak. Ilyen viszonyban állnak az évszakábrázolásokkal a gir- landos szarkofágok, amelyeken az egyes évszakokat a különböző füzérek különböztetik meg. Ezek sorába tartoznak a virág-, kalász- vagy babérlevél-füzérek, ám hasonló módon, a különféle gyümölcsökkel megtöltött kratérok vagy kosarak is az évszakok megjelenítésére szolgálhatnak. A kratér tartalma utal az adott évszak jellegére, a szőlő például az őszre, a kalászok a nyárra. A kratérok mellett nagyon gyakran megjelennek állatok (párduc, griff), valamint a felettük illetve kosarak felett különböző madarak. Néhány esetben az évszakok az ismert formában, géniuszokként láthatók, minél fogva ezek az ábrázolások már az évszak-ábrázolásos szarkofágok közé sorolhatók. A puttószerű erószok nyugodtan állva, kissé kilépve vagy épp szaladva, már a II. században megtalálhatók, a későbbiekben azonban már átalakulva, magasabb, karcsú alakokként lépnek elénk.

Az egyes évszakokat mindig kötött ikonográfiai séma szerint faragta ki a kőfaragó: ugyanaz a testfelépítés, a ruházat, valamint a mezítelen testükről hátul lelógó köpeny. Kizárólag a tél jelent kivételt, ezt az évszakot teljesen felöltözve, többnyire ázsiai ruházatban ábrázolják. A néző így az évszakokat a már kánoninak számító attribútumok alapján ismerheti fel. A tél általában: „jobbjában egy nádbotot, míg baljában két elejtett kacsát (tart), a tavasz virágfüzért és virágokkal teli kosarat, a nyár egy sarlót és kalászokat kezében vagy egy kosárban, az ősz szőlőfürtöket (kosárban) és elejtett nyulakat. Amennyiben csak két évszakot ábrázolnak, az attribútumok mindkétszer azonosak lehetnek, melyek gyakran csak kosarak.” [7]

Az évszak-ábrázolásos szarkofágok virágkora Kr. u. 250 - 270 közé tehető, ám megtalálhatók még a tetrarchia időszakában (280-310) és Constantinus uralkodása (IV. század) alatt is. Évszakok megjelennek keresztény szarkofágokon is - éppen úgy, mint a pécsi ókeresztény szarkofágon. Az általánosan elfogadott datálás azonban nem biztosan helytálló. Felhívnánk a figyelmet az aquincumi, ún. Nádor-kerti-oltár Mars figurájára. A tartás, a felépítés, a beállítás igencsak sok hasonlóságot mutat az évszakok alakjaival. A Mars-oltár azonban egészen pontosan datálható: 164. május 1-re. Ez alapján korábbra, a II. század végére, a III. század első harmadára, tehát a pannoniai kőfaragás virágkorára keltezhető a pécsi szarkofág is.[8]

Az elmondottak alapján fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a pécsi szarkofág besorolható-e a tényleges évszak-ábrázolásos szarkofágok csoportjába, avagy nem felel meg azok kritériumainak?

1)         Az alakok a szarkofág nyugati és keleti végén helyezkednek el. Vagyis a sírládának nem az előlapján, hanem az oldallapjain faragta ki azokat a mester, ami alapján azon szarkofágok közé kellene sorolnunk a pécsi kőemléket, amelyen az évszakok ábrázolásai alárendelt szerepet játszanak. Ez az alárendelés azonban minden valószínűség szerint azzal magyarázható, hogy a szarkofágot eleve fal-sarokba (pl. egy nagyméretű, fallal kerített sírkertbe, area macaria cinctá-ba) szánták, így az egyik rövid és hosszú oldalát díszítetlenül kellett hagyni. Ez a feltételezhető elhelyezés a másodlagos felhasználás során a sírkamra kifestését is meghatározta.

2)        A szarkofág előlapján, az egyébként üresen hagyott feliratos mező két oldalán egy-egy fülke kapott helyet. Mindegyikben egy-egy alak fér el, azonban csak az egyik lett közülük kifaragva, s az is csak a lábszárakig. A másik fülkéből a figura teljesen hiányzik. Könnyen elképzelhetőnek tartjuk, hogy ez(en) alak(ok) az előlapon Attis- ábrázolás(ok) lehet(tek) - amelyek szarkofágokon ugyancsak alárendelt szerepkörben jelennek meg -, így azonban a pécsi kőláda az igazi évszak-ábrázolásos szarkofágok sorába tartozik.

3)        Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a sírláda sohasem készült el teljes egészében. A feliratos mező üres voltának oka akár az is lehetett, hogy a szarkofág eredeti felhasználása a markomann háborúk korára, azaz 180 előttre esett, és megrendelői a hadiesemények során meghaltak, elmenekültek, stb. A szarkofág így akár egy évszázadig is üresen állhatott.

4)        Az egyes évszakokat megjelenítő alakok is sajnos töredékesen és nagyon sérült állapotban maradtak ránk, azonban megállapítható, hogy az ifjúként ábrázolt géniuszok csoportjába tartoznak. A testfelépítésük, de a ruházatuk is megfelel az általánosan elfogadott szabályoknak: mezítelenek, csupán egy, a hátukon a térdükig aláhulló köpenyt viselnek. Szerencsére jól kivehetők az egyes attribútumaik: a kis virágokkal teli kosár a tavaszra utal, a görbe szőlőmetsző kés pedig az őszre; ebből adódóan a szarkofág keleti végén a nyár és a tél ábrázolásának kellett (volna) lennie. Érdekes az előbbi ábrázolások mellett a fülkék közötti indadísz, továbbá a tető maszk-akroterionjai. (Az akroterionok esetében nagyon jó párhuzamot mutat a paloznaki mészkőszarkofág a III. századból.[9])

Párhuzamok, más évszak-ábrázolásos szarkofágok

Pannoniában is maradtak fenn szarkofágok. Nagyobb részt helyi kőből készültek, meglehetősen ügyesen megmunkálva. Sem a készen kidolgozott, sem pedig a félig kész szarkofágok importja nem bizonyított a provinciában. Brigetioban (Szőny) nagy számban találtak szarkofágokat a régészek. Helyi mészkőből készültek, az oldalmezőkben gyakran faragott ki a mester fülkéket, bennük alakokkal, úgy mint erószok, puttók, Attisok, szatírok, menádok stb. Brigetioban előkerült egy sírláda, melynek előlapján egy tabulát ábrázolt a kőfaragó, két oldalán egy- egy edénnyel. Az edényekből, a pécsi szarkofághoz hasonlóan, növények burjánzanak ki, ezek azonban nem oly húsosak. Csak a növények mellett találhatók a keretelt megoldású fülkék, melyekben erószok állnak talapzatokon, és úgy tartják a karjukat, mintha ők tartanák a tabulát. A szarkofág fedele tető formájú, a négy sarokdísz fejformát utánoz, míg a tető hosszanti oldalán, középen alakok, valószínűleg az elhunytak képmásai kaptak helyet egy fülkében.

Aquincumban (Óbuda) a szarkofágok mészkőből készültek és amennyiben a mezők kidolgozottak, úgy a fülkékben Attisokat, erószokat vagy katonák alakjait figyelhetjük meg. Ezen a szarkofágon, az előlapon egy keretelt tabulát faragtak ki, az ettől balra és jobbra elhelyezett mezőkben szőlőindákkal teli edények kaptak helyet. Ezek az indák már jobban hasonlítanak a pécsi kőládán ábrázoltakhoz, hisz húsosabbak, s az indákon még érett fürtök is lógnak. Az aquincumi szarkofágok szoros kapcsolatban állnak a noricumi, különösen a virunumi emlékekkel. Mind a brigetioi, mind az aquincumi szarkofág a II. század végére, illetve a III. századra datálható.

Alisca (Szekszárd) is gyarapítja az igényesen megmunkált szarkofágok sorát. A sírláda előlapján, egy-egy keretelt mezőben Amor- Psyché párokat láthatunk, a közöttük lévő feliratos mező szintén üresen maradt. A szarkofág rövid oldalai közül a bal oldalon kantaroszból kinövő, dúsan burjánzó szőlőindát ábrázolt a kőfaragó mester, míg a jobb oldalin Apollón és Marsyas mítoszát faragta ki. Kora a II. század végére, a III. század elejére keltezhető.

Különösen gazdag leletanyaggal rendelkezik Sirmium (Sremska Mitrovica). Az innen származó, legértékesebb kőszarkofágok egyikét Bécsben őrzik. A profilált lezárású oldalmezőkben ugyancsak Amor és Psyche szerepel, míg a mellékoldalakon igényesen megmunkált, burjánzó indákkal teli kratérok állnak, tőlük balra és jobbra ülő párducok társaságában. Ugyancsak gazdagon díszített a tető, az oromzat és az akroterionok. Egy másik, töredékesen fennmaradt láda előlapja a szokásos hármas tagolást mutatja, az oldalmezőkben pedig egy szőlőin- dás mezővel elválasztva, két fáklyát tartó erósz áll egymással szemben. A sirmiumi szarkofágok az előzőekkel megegyezően a II. század második felére illetve már a III. századra tehetők.

Összefoglalva, Pannonia szarkofág-művészetéről a következők állapíthatók meg: „(...) a darabokat többnyire helyi kőből faragták és jó minőségűek. Középen rendszerint egy tabula helyezkedik el, a homlokzat két oldalán reliefes mezőkkel. Gyakran alkalmazták a noricumi-pannoniai volutadíszt, bár sok példányon csak lerövidített formában fordul elő. A szarkofágok formája (...) de a voluta ornamentikája is származhat Felső-Itáliából, ami a sajátos megjelenését aztán Noricum illetve Pannonia területén nyerte el.”[10] A kratérból kinövő indadísz, kétoldalt egy-egy párduccal, Savaria jellegzetessége, mintegy „védjegye”.

A további párhuzamok a Balkán-félsziget provinciáiból származnak. „Itt több provinciát, mint Pannonia, Dalmatia, Moesia Superior és Moesia Inferior, jellemezhetünk úgy, mint meghatározott vonásokat felmutató művészeti területeket. Ezzel szemben Daciából, Trákiából és Epirusból csak néhány szarkofág maradt ránk, s egyéni vonások ezeken sem lelhetők fel.”[11] „Dalmatia területén több Róma városi szarkofág került elő Salonaban s egy töredék Kolocep szigetén, Dubrovniknál; időrendben a kora III. századtól a kora IV. századig terjednek. Salonában megtalálhatók Róma városi import darabok utánzatai. A Balkán többi részéről, (...) Dácia és Pannonia területéről Róma városi szarkofágok nem ismertek, csakúgy, mint Noricumban és Raetiaban sem.”[12] Dalmatiában kimutatható tehát a Római Birodalom mindhárom nagy központjának a hatása. Érvényes ez Salona esetében is, ahol az attikai hatás, de Felső-Itália, azon belül is Ravenna hatása is kimutatható. Egy prokonnézoszi márványból készült szarkofág érdekes hasonlóságokat mutat a pécsi szarkofággal, mégpedig épp az évszak-ábrázolások tekintetében. A láda maga, a díszítés alapján a salonai mészkőszarkofágokkal hozható kapcsolatba. Az előlapot egy tabula díszíti, melynek két oldalát virág- és levéldísz kereteli, ettől balra és jobbra, talapzaton álló alakok, évszak-géniuszok láthatók.

A két mellékoldalon két-két lebegő erósz tart egy-egy füzérívet. Az alakok itt is fiúsak, illetve a láda bal oldalán már inkább egy ifjú vonásait hordozzák. Az egyes fülkék külső figurái úgy tűnnek, minta egy lépést tennének - csakúgy, mint a pécsi szarkofág bal oldalán álló géniusz. A pannoniai szarkofág másik, szigorúan álló helyzetben ábrázolt alakjához itt nem találunk párhuzamot. További eltérést jelent az is, hogy a salonai szarkofág erószai szárnyakat viselnek, a pécsi kőláda alakjai azonban nem. Az egyes figurák attribútumai is jól felismerhetők: balról jobb felé haladva, az ázsiai viseletben ábrázolt, kezében nádbotot és két elejtett kacsát tartó alak a tél kell, legyen. A mellette álló mezítelen géniusz egyik kezében szőlőfürtöt, a másikban talán egy elejtett nyulat tart, ez tehát az ősz lehet. A két másik, ugyancsak mezítelen alak közül a jobboldali fülkében álló egy sarlót és kalászokat tart a kezében, míg a másik fülkében szereplő figura kezében virágfüzért tart, kosara szintúgy virágokkal teli. Ezek tehát a nyarat és a tavaszt szimbolizálják. A szarkofág a III. század elején keletkezhetett.

Eme szarkofágtípus előképeit talán Felső-Itáliában kereshetjük, ami azonban az edényből kinövő indadíszt illeti, ez a díszítőelem Salonában és Dalmatia más területein sem terjedt el, azaz Pannoniához és Moesia Superiorhoz köthető. Azt is meg kell állapítanunk, hogy Salonában nagyon bőséges emlékanyag maradt ránk szarkofágok tekintetében, és itt az attikai valamint a felső-itáliai hatások keveredéséből egy sajátos, kimondottan „salonai” szarkofágtípus jött létre. Ezek a típusú szarkofágok a II. század kezdetétől egészen a IV. századig készülnek itteni műhelyekben, melyek áruikat más provinciákba is exportálják. [13]

Néhány megjegyzés

Összefoglalásként leszögezhetjük, hogy a pécsi szarkofág párhuzamai Dalmatia területén, pontosabban Salonában találhatók meg. Ez magára az épülettípusra is érvényes, ezért jogos a 'mauzóleum' megnevezés.[14] Az analógiák alapján bizonyosnak vehető, hogy a pécsi mauzóleumot a város egy prominens személyiségének emlékére emelhették, aki ebben a szép fehérmárványból készült szarkofágban lelt végső nyugalomra. Mivel azonban még nem volt kész állapotban, talán egy helyi kőfaragó díszítette helyi motívumokkal.

Egyértelműen felismerhető például Savaria kőfaragásának stílusa. Egy virágdíszes sírépület töredéke nagyon erős hasonlóságot mutat azzal az ornamentális díszítéssel, ami a szarkofág nyugati végén látható két alakot választja el egymástól.[15] Kádár Zoltán leírását alapul véve megállapíthatjuk, hogy az előlapon, a márványtöredék közepén található „egy stilizált akantuszvirág három kard formájú viráglevele, melynek csúcsai visszahajolnak, alul három, oldat elhelyezkedő kehelyszirommal, melyek közül az alsó, középső le van kerekítve. Az akantusz felett balra látható egy bimbó, melynek öt virágszirma már kinyílt: ezen egy kicsi, jobb felé forduló madár csipeget."[16]

Egy hatszögletű márványtalapzat töredéke az évszak-ábrázolásos szarkofág alakjaival mutat rokonságot. A bázis öt oldala fülkeszerűen van kiképezve, a hatodik egy sérült felirat nyomait mutatja. A fülkékben férfi- és nőalakokat láthatunk, melyek közül a férfiábrázolások olyan sok hasonlóságot mutatnak tartás, ruházat vonatkozásában a pécsi „évszakokkal", hogy elképzelhetőnek tartjuk egy- és ugyanazon mintakönyv használatát.[17]

Az ifjak ábrázolásainak sokféle, ám újra és újra visszatérő típusai sem véletlenszerűek. Mindegy, hogy Ikaroszt vagy Hippolütoszt, Phaetont vagy Ganümédeszt ábrázolják, erószok vagy évszakgéniuszok, mindig ugyanazt szimbolizálják. Rablást vagy zuhanást: az élet áttűnését a halálba.[18]

Irodalom

DYGGVE 1935 = Dyggve, Ejnar: Das Mausoleum in Pécs. In: Pannonia- Könyvtár. Szerk.: Kastner Jenő. Pécs, 1935.

ERDÉLYI 1929 = Erdélyi Gizella: A pannoniai síremlékek ornamentikája. Doktori értekezés. Eger, 1929.

FÜLEP 1977 = Fülep Ferenc: A pécsi ókeresztény mauzóleum ásatása. ArchÉrt, 1977/104.

FÜLEP - BACHMANN - PINTÉR 1988 = Fülep Ferenc - Bachmann Zoltán - Pintér Attila: Sopianae-Pécs ókeresztény emlékei. Képzőművészeti Kiadó, Budapest, 1988.

GÁSPÁR 2002 = Gáspár Dorottya: Christianity in Roman Pannonia. An evaulation of Early Christian finds and Sites from Hungary. BAR International Series 1010, 2002.

KÁDÁR 1939 = Kádár Zoltán: Pannonia ókeresztény emlékeinek ikonográfiája. Budapest, 1939.

KISS - TÓTH - ZÁGORHIDI CZIGÁNY 1998 = Kiss Gábor - Tóth Endre - Zágorhidi Czigány Barnabás: Savaria-Szombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely, 1998.

KOCH - SICHTERMANN 1982 = Koch, Guntram - Sichtermann, Hellmut: Römische Sarkophage. München, 1982.

MÓCSY 1959 = Mócsy András: Die Bevölkerung von Pannonien bis zu den Markomannenkriegen. Budapest, 1959.

NAGY - N. HUDÁK 2005 = Nagy Levente - N. Hudák Krisztina: A megfestett mennyország. Pécs, 2005.

Steindenkmäler 1971 = Die römischen Steindenkmäler von Savaria. Szerk.: Mócsy András - Szentléleky Tihamér. Budapest, 1971.

TÓTH 2001 = Tóth Endre: Sopianae a késő császárkorban. Jelenkor 11, 2001.1129-1135.

WILKES 1972 = Wilkes, John J: A Pannonian refugee of quality at Sa- lona. Phoenix 26. (Toronto) 1972. 377-393.

Képek

1. ábra A mauzóleum szarkofágja

1. ábra A mauzóleum szarkofágja



[1]   MÓCSY 1959. 74. (fordította T. H.)

[2]   FÜLEP 1977. 246.; FÜLEP - BACHMANN - PINTÉR 1988. 15-16.

[3]   FÜLEP 1977. 247 és 253.; FÜLEP - BACHMANN - PINTÉR 1988. 16-17.; KISS G. - TÓTH E. - ZÁGORHIDI CZIGÁNY 1998. 63 sk.

[4]   A színházi maszkoknak a sírművészetben való felbukkanását jól látszanak magyarázni az Augustus halálakor mondott utolsó szavai, melyek az emberi életet színpadi előadáshoz hasonlítják. Suet. Aug. 99:

[5]   FÜLEP 1977. 253.; FÜLEP - BACHMANN - PINTÉR 1988. 17-18.

[6]   KOCH - SICHTERMANN 1982. 217. (fordította T. H.)

[7]   Uo. 220. (fordította T. H.)

[8]   Az ikonográfiai hasonlóságok alapján kimutatható egy olyan, ez időben dolgozó, jó mesterségbeli tudással rendelkező műhely hatása, amelynek vagy vándorló mestereinek munkái közé sorolható a pécs-aranyhegyi, a szekszárdi és a sirmiumi szarkofág.

[9]   Ld: CSIR VII. 98-99, 26. tábla

[10] KOCH - SICHTERMANN 1982. 332. (fordította T. H.)

[11] Uo. 314. (fordította T. H.)

[12] Uo. 272. (fordította T. H.)

[13] Nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy Pannonia keresztényei a római hatalom összeomlásakor éppen Salonába menekülnek és viszik magukkal szentjeik földi maradványait is. Vö: TÓTH 2001. 1129-1135.; WILKES 1972. 377-393.; DYGGVE 1935.

[14] Uo. 321.

[15] Steindenkmaler 1971. 152 a-b kép, ksz. 185.

[16] Steindenkmaler 1971. 120. (fordította T. H.)

[17] Steindenkmaler 1971. 45 a-e kép, ksz. 57.

[18] A témára vonatkozó további szakirodalom: GÁSPÁR 2002.; NAGY - N. HUDÁK 2005.