Cikkek

Bezerédy Győző: Mozaikokból összerakott várostörténet

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Madas József Emlékkonferencia

(Pécs, 2002. április 16-17.)

válogatott előadásai

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

Tanulmányok Pécs történetéből 15. Pécs, 2003

35–40 pp.


Bezerédy Győző



Mozaikokból összerakott várostörténet


Stadtgeschichte zusammengestellt aus mosaischen Fragmenten       

Town history assembled from mosaics



Egyetemi éveim végén, szakdolgolgozat készítés céljából többször kutattam az Országos Levéltár kutatótermében, ahol azt tapasztaltam, hogy a dolgozó aztal melletti egyik székre nem lehetett leülni, mert az „Mályusz (Elemér) professzor úr helye!” Ekkora tekintélye volt Mályusz Elemérnek az országban! Ugyanezt tapasztaltam Pécsett is, ahol a Baranya Megyei Levéltár pécsi kutatótermében  foglalt helye volt Madas Józsefnek, aki pécsi vonatkozásban volt mályuszi tekintély. Tapasztaltam, hogy Madas ragaszkodott is helyéhez. A kutatótermi felügyelő szerint ez egy morgós ember, nem jó vele ujjat húzni. Később, miután közelebbről megismerkedtünk, sőt munkakapcsolatba kerültünk, tapasztaltam, hogy szó sincs morgós emberről, sőt egy rendkívül barátságos, segítőkész kutatót ismertem meg benne.

Mindenekelőtt le kell szögezni azt, hogy félelmetes volt a tudása. Tökéletesen ismerte a német nyelvet, még abban az elferdített formában is, ahogy azt Pécsett beszélték,  gond nélkül olvasta a  beszédnél is kicsavartabb gót betűket, töméntelen íráshibákkal tele, ahogy azt Pécsett írták. Jól boldogult a latinnal is, sőt a latin-magyar-német-bosnyák (horvát) keverékkel is, ahogy itt beszélték. Munkájának velejárója volt a magyar köztörténet tökéletes ismerete, kiváltképp Pécs esetében. Megtudtam róla, hogy korábban kiválóan képzett bányamérnök volt, szakmájában nagy tekintélynek örvendett. Meglepő volt számomra, hogy műszaki ismereteit milyen jól kamatoztatja munkájában.

Erre a legszemléletesebb példa az, ahogy Madas a Balokány-problémát megoldotta. A Balokány névről eleinte (az 1900-as évek elején) azt tartották a kutatók, hogy ott a török időben egy karavánszeráj állt, ez volt a „Balu kán hánja” Már Babics András is rámutatott, hogy ez a magyarázat minden alapot nélkülöz, és a tó eredetének más a magyarázata. Madas a szó eredetét a helybeli bosnyákok szóhasználatában találta meg. Így derült ki, hogy ez a szó posványos, kissé mocsaras vizet jelent, sőt egy időben (a 19. század elején) a későbbi „Vasfürdőt” is Balokánynak nevezték. Figyelemre méltó a tó eredete is. Szó sincs arról, hogy a török időben is létezett. Mivel azonban a tégaégetéshez kitűnő agyag volt itt, és a török kiűzése után hozzáfogtak a házak helyreállításához, újak építéséhez, valamint az ehhez szükséges agyag kibányászásához. A nyers téglát helyben ki is égették.

Az agyagról köztudott az, hogy vízzáró anyag. Kibányászása után források törtek fel, melyek az agyaggödröt feltöltötték. A város később rendezte a tavat (amely jóval nagyobb volt a mainál), vizében állatokat (lovakat) itattak, télen jeget vágtak, vizét tűzoltásra is használták, amire gyakorta szükség is volt. A tó forrásainak elapadása a tettyei víz lakossági felhasználásával magyarázható. A bőséges Tettye forrás vizét a vízmű hasznosította. Így apadt el a Tettye patak és a Balokány tavat tápláló számos forrás is, melynek bőséges vizét szintén a Tettye forrás táplálta.

Madas vizsgálat alá vette a pécsi temetőket is: mikortól meddig használták a területet és mikor szüntették azt meg. Kutatásai során tisztázta a török temetők helyét (pl. az Irányi Dániel tér kialakulása), az ún. „Akasztódomb” történetét (ma: Zsolnay mauzóleum), a pécsi utcanév változásokat a töröktől napjainkig, rámutatott a pécsi utcanélküli városrészekre (Zidina, Benga, Barátúr környéke, Kisgyűd).

Valójában mindezek csak „melléktermékei” hatalmas kutatási munkájának, Pécs város telkei és házai, valamint a tulajdonosok változásainak. Az adatgyűjtemény szükségességét Madas a következőkben foglalja össze: „Csaknem 200 éve igen felerősödött a múlt kutatásának az igénye, vágy múltunk megismerésére. Így megismerkedtünk szorgalmas kutatóink munkája nyomán a történeti eseményekkel, a személyekkel, akik ezen eseményeket irányították, vagy csak egyszerűen részesei voltak azoknak. Az események azonban – fejti ki a szerző – mindig valahol történtek és a személyek is ott voltak valahol. Az emberek élete, a történeti események a leggyakrabban helyhez, szülő- vagy lakóhelyhez kapcsolódnak. A legtöbb probléma éppen ezekből adódik, pedig a várostörténet esetében ez semmiképp sem hanyagolható el. Szorgos kutatóink éppen e probléma megoldása fölött siklottak el, bár gyakran közölnek helymeghatározásokat, azonban ezeket nem mindig sikerült mai hellyel azonosítani. Nem mindig ismerjük (várostörténetről lévén szó) a múlt utcaneveit, telkeit és házait.” Az utcák elnevezése ugyanis idők folyamán gyakran változott. Csak egy példa erre: a Mária utca elnevezései így változtak 1687-től kezdve: Fürdő utca, Jesuiter Gasse, Hungar Gasse, Szent Flórián nevezetű utca, Marien Gasse, Mária utca, Molotov utca, Déryné utca, Mária utca. Ennél sokkal több problémát jelentenek a házszámozások. Kezdetben városrészenként számozták a házakat. Így előfordul az is, hogy a 200-as számú ház mellett az 500-as állt. Ez számtalan problémát okozott.Végül már nem odázhatták el az új átszámozásokat, a város vezetése felmérte 1776-1777-ben az egész várost. Ezt Duplatre Antal végezte el, majd 1784-ben Quits Ferenc földmérő is megtette ugyanezt, mivel Duplatre munkája elveszett. Hasonló sorsra jutott az övé is, így a tulajdonosokat és a tulajdonváltozásokat a városi jegyzőkönyvekből kellett kigyűjteni sőt azok iratmellékleteit is a tulajdonváltozásokat rögzítő fassiok (bevallások) mellett. Át kellett nézni 1687-től a conscriptiokat, valamint a város számadásait is. A munkát az sem tette könnyebbé, hogy 1856-ban bevezeték az új telekkönyvezést, még akkor is, ha erről jól áttekinthető térkép készült is. A problémát az okozta, hogy a házak számozását folyamatosan végezték, elkezdték az egyik oldalon, majd amikor az utca végére értek, folytatták a számozást a túlsó oldalon emelkedő sorrendben. 1885-ben ezt megváltoztatták és az utcát páros és páratlan oldalakra osztották fel, ezzel minden eddigi rendszert felborítottak. Ez azonban mégis időtállónak bizonyult és mára ez a gyakorlat maradt használatban. Meg kell jegyezni azt is, hogy Madas munkája során átanulmányozta a város teljes közigazgatási anyagát, a Baranya Megyei Levéltár Tervtárát, a térképtárat, a teljes sajtóanyagot, az egyéni szerzők tudományos publikációit.

Az 1686-1910 közötti iratok általában három nyelvűek, magyarul, németül, latinul (esetenként horvátul is) íródtak. Minden teleknél és háznál speciális feladatok merültek fel: tudnia kellett a telek méretét, méretének változásai (összevonások, telekosztások) a régiből új mértékekre átszámítva, a telken álló ház adatait, bontást, átalakítást, renoválást, új ház építését, a tulajdonosok nevét, az adás-vételeket, mindezek összegét, végezetül a tervező és az építő nevét.

A hatalmas munka első két része elkészült, meg is jelent: először a „Pécs belváros telkei és házai” című „adatgyűjtemény” 1978-ban, 787 oldalon, majd „A pécsi Budai Külváros telkei, házai és utcái” címen a második rész 1985-ben 1303 oldalon két kötetben.

Nyugodtan kimondhatjuk, ez a grandiózus munka, mely az országban egyedülállónak tekinthető, Madas József életének fő műve, amely csaknem húsz évi munka terméke. Madas elkezdte a 4. kötet anyagának kutatását is, a Szigeti külváros telkeinek, házainak a történetét dolgozta volna fel. Hatalmas anyagot gyűjtött itt is egybe. Előtanulmányként elkészült a Rókus domb 13 házát (Kisgyűd) feldolgozó rész is. Ezt a munkát azonban már nem fejezte be, váratlan halála akadályozta meg ebben. Hátra lett volna még a Siklósi külváros feldolgozása, amely jelentőségében kisebb volt a másik kettőnél, a múltban főleg gazdasági épületekből állt (istállók, szérűk, pajták, kisebb műhelyek, fatelepek, vágóhidak). Jelentősége a vasútépítés nyomán növekedett meg, pontosan akkor, amikor 1868-ban megnyílt a barcsi vasútvonal, és az új állomást összekötötték a régivel.

Bár Madas munkája így nem teljes, jelentősége mégis óriási. Pécs történetében döntően fontos két városrész, a Belváros és a Budai külváros teljesen elkészült s ezzel a város újkori története nyomon követhető.

Vizsgáljuk meg e nagyszabású munka legfontosabb eredményeit!

1. A lakosság. A legfontosabb észrevétele a kutatónak az, hogy a török kiűzésekor nem menekült el a mohamedán lakosság. Erre a nevekből is következtetni lehet. Az Olajbég, Terzibasa, Harumbasa nevek utalnak erre, de még a Tabak név is arra enged következtetni, hogy a név tulajdonosa mohamedán vallású tímár volt. Madas utal is erre, de egyik munkájában külön is foglalkozik ezzel. Munkáját egy, a pécsi levéltárban található adásvételi szerződéssel támasztja alá, amelyet Tabak Imre a latin betűt nem ismerve, török betűkkel irt alá. A nevezetes szerződés egy főtéri ház eladásáról szól. A nevekből az is kiderül, hogy valójában ezek nem „valódi” törökök voltak, hanem eltörökösödött mohamedán bosnyákok. A későbbi években az Olajbég már Olajbegovic, a Terzibasa Terzibasic, a Harumbasa Harumbasic  néven szerepel, ami egyben azt jelenti, hogy ezek a személyek eredetileg is bosnyákok voltak. Természetesen ezek később megkeresztelkedtek.

A törököktől örökölt lakosság közt jelentős számban éltek itt szerbek is. Ők csaknem kizárólag pravoszlávok voltak. (A Király utca 37-ben lakott 1895-ben egy Terzibasa – nem egyezik a fentebb említett bosnyák Terzibasával, ő ugyanis rác, azaz szerb volt, de mohamedán.) A pravovszláv szerbeket később válaszút elé állították: vagy katolizálnak, vagy az úgynevezett egyesült vallást (görög katolikus) választják. Akik erre nem voltak hajlandók, azokat kitelepítették a városból pár kilométerre nyugatra az úgynevezett Rácvárosba.

Madas adatgyűjteményét lapozva megállapítható, hogy mindkét városrész lakói az első években horvátok, azaz bosnyákok voltak. A belvárost is zömmel ők lakták. A háztulajdonosok változásait figyelemmel kísérve, lassú tulajdonosváltás figyelhető meg itt. A bosnyákok (horvátok) sorban eladták tulajdonaikat az egyre inkább tért nyerő németeknek. Csak a módosabb bosnyákok maradtak meg a belvárosban. A Fő utcából vett példákra hivatkozva: Király utca 4, tulajdonosai: Piachevich, majd Gergics, végül Hartmann, a 10-es ház Poturluki Mihály, majd Wirth János (a poturok mohamedán bosnyákok voltak), 4. sz ház: Kudrovácz, majd Holman, 29-31. sz.: Csucsurik, utóbb Vestermayr. A Ferencesek utcájából:  Radisovics, majd Paumgartner [Baumgartner].

Madas jó érzékkel a neveket az eredetileg általuk használt írással és nem a mai ortográfiával írta le. A nevek ugyanis az azóta eltelt időben sokat változtak, pl. Bikyből Büky, Pudaiból Buday, Schurkóból Csurkó lett. A régi nevek írását ugyanis semmi sem szabályozta, így nem is csoda, hogy azon önkényesen változtattak, sőt gyakran hallás alapján írták le.

Ma már csak kevesen tudják azt, hogy a Barátúr környékén lakó bosnyákok nevük mellett megkülőnböztető jelzőket is használtak, amit azután generációkon keresztül viseltek is, pl. Gadó adamkó József, Zsivkovits fula József, Vlasits maruska György, Gadó taiszó István, Járányi imriskó András, Gadó marienkó Mihály. A melléknév idővel hivatalos névvé is átalakulhatott, pl. Gadó József, kis Gadó József, Kisgadó József. A nevek alakulásából szinte egy generáció élete is kikövetkeztethető. A József u. 40. sz. ház tulajdonosa kis Kapitány János volt, később Kapitány János néven szerepel, majd idővel agg Kapitány János néven ismerték. Halála után a ház tulajdonosa özv. Kapitány Jánosné lett.

Madas felhívta a figyelmet arra a szokásra, hogy a házakat jelentősebb tulajdonosairól nevezték el: Lóránt palota, Lőwy ház, Vasváry ház, Sárkány ház, Czindery ház, Cséby ház, Cseh palota, Oörtzen ház, stb. Ha időközben a ház gazdát cserélt, attól kezdve a házat új tulajdonosáról nevezték el: pl. Wohlmuth-ból Piribauer ház lett.

2. Telkek és épületek. A telekméretek gyakran változtak. A belvárosban gyakran megtörtént azok kettéválasztása, vagy két telket eggyé vontak össze. A külvárosban még gyakoribb volt a változás, csakhogy ott teljesen rendszertelenül, sőt önkényesen szakasztottak le ölnyi területeket és kapcsoltak a szomszéd telekhez. Az már magától értetődik, hogy ezt engedély nélkül tették, amit a belvárosban nem tehettek meg, sőt a házépítéshez sem kértek mindig engedélyt. Ezért alakultak ki az olyan tömbök, amelyekhez nem tartoztak utcák. Madas szerint ez jellegzetesen pécsi jelenség. A házak közti közlekedésre a legjellemzőbb példa a Barátúr környékének házhalmaza. Még a legutóbbi időben is kis szurdokon, meredek kapaszkodókon át lehetett csak megközelíteni ezeket az épületeket, korabeli megfogalmazás értelmében „házacskákat”, sőt gyakran csak kerítéseken át voltak azok megközelíthetők, amit csak ismerősök merészeltek megtenni. Idegeneket a gyanakvó bosnyákok és a vad kutyák be sem engedték. (Rossz híre is volt ennek a területnek!) Ugyanezek vonatkoztak a Bengára is. A tömbön belüli házakat csak a szomszéd telkén át lehetett megközelíteni. (A Benga jelentése cigányul ördög, ami nem jelenti feltétlenül azt, hogy cigányok lakták, de talán azt jelenti, hogy ez egy ördögi környék.) Helye a Márton, Orsolya és a Könyök utca környéke volt. Zidina zavaros házhalmazára kézenfekvő a magyarázat: a hajdani domonkos női kolostor celláiból, kis helyiségeiből alakult apró „házacskák” voltak ezek, szegényes lakókkal (napszámos, földműves, elaggott, kapás, éjjeli őr, koldus, kódorgó, obsitos). Amikor II. József feloszlatta a szerzetesrendeket, erre a sorsra jutottak a pécsi domonkosok is, kik a romterületeket is birtokolták. Ezután a romterület a város tulajdonába került, ki azt a legszegényebbeknek  adta árendába, majd lassacskán el is adta ezeket a házacskákat.

Érdemes egy kicsit elidőzni a Puturluk nevénél, melynek eredetét sokféleképp magyarázták korábban, melyet aztán Madas József tisztázott. Az elnevezés 1804-ben jelentkezett először (ma: Majthényi Ferenc utca). Egy időben Puturluki Mihály szabómestert vélték névadónak, de mondták német eredetűnek is, Butterloch Gasse elnevezéssel. Madas hivatkozik Cselebire, aki a mohamedán bosnyákokat jelkölte meg poturoknak. A név második felében levő „luk” szó pedig (szlávul) szögletet jelent. Pontos jelentése tehát „mohamedán bosnyákok szöglete”, azaz Potorluk. A mai név hibás, mert az utcát Majthényi József 48-as alispánról és nem Majthényi Ferencről nevezték el.

Madas József a belvárosról közölt adatgyűjteményében tisztázta a városkapuk sorsát, azok bontását, megjelölte a középkori városháza helyét, a Majláth tér (ma Kossuth tér) kialakulásának menetét, a Főtér változásait, a mai színház építésének körülményeit. Pontos adatokat tudunk meg a megyeháza, a városháza, a postapalota, a takarékpénztár, a Lóránt palota épületeiről, a polgárházakról, közintézmények épületeiről a török kiűzésétől l910-ig bezárólag.

Meg kell jegyezni azt, hogy Madas csak hiteles adatokat használ, eredeti forrásokkal dolgozik, feldolgozásokat, újságcikkekat fenntartásokkal idéz, de csak akkor, ha más forrásokból meggyőződik azok hitelességéről. Előfordul, hogy egy-egy adásvételnél nem említi a vétel összegét, a ház építésének pontos dátumát, a tervező és a kivitelező nevét. Mégis pótolhatatlan ismeretek birtokába jutunk e három kötet tanulmányozása során. Szabad legyen ezek közül válogatni: Anna u. 1. 1864-1885 között a ház tulajdonosa Amtmann Anna, Amtmann Prosper fuvolaművész lánya volt, Anna utca 4-ben volt Zelesny Károly híres fényképész műterme, a Bem (Irgalmasok) utca 18-as számú ház építtetője és tulajdonosa volt dr. Antal Gyula jogtanár a későbbi miniszterelnök (Antall József) őse. A Citrom utca 4-6. szám alatt lakott 1713-tól 1799-ig a városi és megyei hóhér, a 9/1. számú épületben volt Pécs első zsinagógája 1843-1869 között.1845-l849-ig a Mária utca 7. számú épület tulajdonosa Heiliger Miksa zongoragyártó volt (magyar és német feliratú zongorákat készített, ezek egyike a Várostörténeti Múzeunban látható). A Király utca 11. a török után a hadi főbiztos háza volt, majd gabonaraktár lett, aztán sóház. Kincstári (állami) épület volt. A Király utca 10. számú ház Ranolder Ferenc kesztyűs mesteré volt. Az ő fia volt Ranolder János, a későbbi veszprémi püspök. A Király utc a 23-25-ben, ahol korábban egy török fürdő állt, a török kiűzése után salétrom főző műhely működött, és a romokra épült házban nyílt meg 1801-ben a „zur Goldenen Sonne” (Arany naphoz) fogadó, ahol 1809-ben 80 (többségében francia) sebesült katonát ápoltak. A Király utca 32. számú épűletben (ez a mai Caflisch cukrászda) született Paitler Antal, a későbbi váci püspök. A Liceum (ma Széchenyi Gimnázium) bérbeadott pincéjében zajlott le a hirhedt borhamisítási botrány 1898-ban. A Király utca 59-61. szám alatti, egykori téren állt a görögkeleti (rác) templom és iskola, melynek egyik telekrészén épült fel a püspöki fogadó, mely később az Erreth család tulajdonába  került. Madas kitér az 1821-ben arra a pusztító tűzvészre, mely egész utcasorokat pusztított el a  Zsolnai utca környékén.

Madas adatgyűjteményének forrásértékét külön növeli az, hogy minden adatnál megjelöli annak eredeti forráshelyét, ezáltal a tudományos kutatások során jól és megbízhaóan használható fel. Pécs múltjának  kutatásában nélkülözhetetlennek számít. Ugyanakkor a műemlékvédelemben is fontos szerepe van, egy-egy épület eredetének, építésének, átalakításának megállapításában.

Mindezeket tekintetbe véve az adatgyűjtemények forrásai, kézikönyvei lehetnek a feldolgozó munkákban minden várostörténeti kutatónak.