Cikkek

Nagy Imre Gábor: Pécs város monográfiájának tervei 1880-as és az 1940-es évek között

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 20.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2009.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-3-2

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Vonyó József

377–411. p.

 

Nagy Imre Gábor

 

 

Pécs város monográfiájának tervei 1880-as és az 1940-es évek között

 

Die Pläne der Stadtmonographie von Pécs von den 1880-er bis in die 1940-er Jahre

Plans for a monograph on Pécs between the 1880s and the 1940s

 

 

 

Bevezetés

Gyáni Gábor a magyarországi várostörténet-írás aranykorának nevezte a 19. század végét és a 20. század elejét tanulmányában: „A város mint történeti vizsgálódás tárgya a biográfia műfajában fogant és azóta is megmaradt a biografikus megközelítés keretei között. A honi városbiográfia-írás aranykora a 19. század végére és a 20. század elejére esett. Ezekben az évtizedekben szinte minden valamirevaló városunk kapott monográfiát, melyben a szerző (akkoriban e munkákat rendszerint egyetlen helytörténész írta) az ősidőktől kezdve nyomon követte a helység írásos forrásokkal dokumentált múltját a közelmúltig (többnyire 1848-ig). Nem tekinthető merő véletlennek, hogy a századforduló éveiben ennyire az érdeklődés homlokterébe került a szabad királyi városok, sőt olykor még az 1870 után törvényhatósági joggal felruházott korábbi mezővárosok némelyikének a múltja is. Ekkortájt ugyanis a közösségi, tehát egyszerre nemzeti és helyi, főként a polgárival azonos városi identitás történeti megalapozása különösen aktuális szükségletté vált. [...] A századfordulón egyre szaporodó városbiográfiákat ugyanakkor megrendelői, a munkákat finanszírozó városok a polgár történelmi emlékezte monumentumainak szánták. Ha a nemzetállam történelmi kategóriákba öntötte önnön legitimációját, a polgárságnak talán ennél is nagyobb szüksége volt létezésének historizálására. Egész egyszerűen azért, mert a modern polgárság háta mögül némiképpen hiányzott a történelmi folytonosság adta biztonságérzet; kivált Magyarországon, ahol a kontinuus városi polgárság ráadásul gyakorta még csak nem is magyar, hanem mindenekelőtt német, vagyis Bürger.”[1]

Vajon mi lehetett annak az oka, hogyha a dualizmusban „szinte minden valamirevaló városunk kapott monográfiát”, Pécsett ez mégsem történt meg, és ennek kihatásai máig érezhetőek. Milyen tervek születtek, hogyan viszonyultak a felmerült elképzelésekhez a város vezetői, kik álltak az egyes kezdeményezések mögött, milyen szellemi erő állt rendelkezésre? A feltett kérdésekre a teljesség igénye nélkül törekszik választ találni a tanulmány, hiszen megvalósulatlan tervek és elképzelések – természetüktől fogva – igen gyakran rejtve maradnak a kutató elől, illetve nehezen lelhetők fel.

Pécs város szabad királyi rangra emelésének centenáriuma (1880)

Pécs városa 1780-ban emelkedett a szabad királyi városok sorába. Mária Terézia halála évében, 1780. január 21-én adta ki a város felszabadítására vonatkozó királyi privilégiumlevelet, amelyet április 19-én nagy ünnepségek között hirdettek ki Pécsett.[2]

1879-1880-ban önként adódott az a felvetés, hogy valamilyen módon meg kellene ünnepelni a nevezetes esemény századik évfordulóját.[3] Ez ügyben a város közgyűléséhez Szieberth Nándor ügyvéd, [4] ellenzéki pártállású közgyűlési tag nyújtott be három indítványt. Az egyikben javasolta, hogy részint közadakozásból, részint a város pénztárából a sétatéren, a püspöki palota előtti részen az évforduló alkalmából állítsanak szobrot báró Szepesy Ignác püspöknek, [5] aki sokat tett a város felemelése érdekében. (A másik két javaslat nem maradt fenn az iratok között.) Az ünnepség időpontjául 1880. január 21-ét ajánlotta, és a megrendezésével egy közgyűlési bizottságot kívánt megbízni.[6]

A tanács előterjesztésére, 1879. november 25-i ülésén határozta el a közgyűlés, hogy a nevezetes ünnepséget 1880. április 19-én tartják meg, és, hogy a Szab. kir. várossá történt felemelése megünneplésének évszázados napja, – méltó módon – de minden nevezetesebb költségeskedés nélkül – megünnepeltessék.”[7] Az ünnepély programjának összeállítására Aidinger János[8] polgármester elnökletével egy bizottságot (választmányt) küldtek ki, amelynek tagjai voltak: Blauhorn Antal, Bodó István, Bubreg Antal, Egry József, Förster Béla, Haksch Emil, Krasznay Mihály, Littke József, dr. Mendl Lajos, Papp József, dr. Szeredy József és Varga József. A bizottságnak természetesen kiadták Szieberth Nándor indítványait is, akit nem választottak be a testületbe.[9] A bizottság munkájában később Szieberth Nándor és Kossutány Ignác, [10] jogakadémiai tanár is részt vett, aki felajánlotta, hogy megírja a város történetét.[11]

A kiküldött bizottság 1880. február 8-i előterjesztésében javasolta, hogy a centenárium tiszteletére hívjanak össze díszközgyűlést, „amelyen a polgármester alkalmi beszédet mond; – ennek befejeztével pedig tárgyalás alá vétetik azon indítvány, a melynek tárgyát a város monographiájának megszerzése képezi,” [eredeti aláhúzás – N. I. G.], továbbá rendezzenek nagyszabású népünnepélyt és bankettet, a színház tartson díszelőadást stb. A költségekre 2000 forintot irányoztak elő.[12]

A városi tanács március 6-án tartott ülésén azonban „a monographia beszerzésével járó s csak pár év múlva esedékessé váló költségeken kívül” legfeljebb 300 forint kiadását tartotta indokoltnak, és a népünnepély elhagyását javallotta a március 15-i közgyűlésnek. Indoklása szerint: „Ámde a választmány részéről javaslatba hozott ünnepélyességek – nagyszabásúak-költségesek s ép ezért – figyelemmel a jelenlegi anyagi viszonyokra, az adózóknak amúgy is nagy megterheltetésére s azon körülményre, hogy a folyó évi közköltség előirányzat keretében – az ilyes rendkívüli költségek épen nem fedezhetők, – mellőzendők volnának s pedig annál is inkább, – mert meggyőződésünk szerint – az elődök iránti kegyelet s hála érzetének, az ünnepély komolyságának s a város közönség, mint erkölcsi testület állásának teljesen megfelelhetni akkor, ha az ünnepélyesség a következőkre reducáltatik, ú. m.: „[13]

A március 15-i közgyűlés vita nélkül elfogadta a tanácsi előterjesztést és kimondta:

1. Az ünnep előestéjén a Haviboldogasszony-hegyen (Havihegyen) elhelyezett tarackok jeladására világítsák ki és lobogózzák fel a várost, a Széchenyi téren a Pécsi Dalárda énekeljen, városi zenekar játsszon, majd a főbb utcákon zenélve vonuljon át.

2. A díszközgyűlést másnap, április 19-én reggel tartsák meg, amelyen Aidinger János mond alkalmi beszédet, és „ezután pedig a város monographiájának pályázati úton leendő beszerzése iránt intézkedés tétetik.”

3. A közgyűlés után a főispán vezetésével a résztvevők vonuljanak át a székesegyházban tartandó hálaadó istentiszteletre, és ezzel az ünnepségek be is fejeződnek.

4. A polgármester beszédét a közgyűlési határozatokkal együtt nyomtassák ki, és emlékül az összes törvényhatóságnak (megyéknek és ilyen jogú városoknak) küldjék meg.

5. Végül a Rudolfinum árvaház árváit és a szegényház szegényeit („sínlők”-et) a város költségén vendégeljék meg. (A bizottsági tervezet eredetileg 100 forintot szánt erre a célra.)[14]

Az 1880. április 19-i díszközgyűlésen Aidinger János polgármester alkalminak hirdetett, ám nagyszabású beszéde után dr. Szeredy József[15] az ünnepséget előkészítő bizottság tagja, jogakadémiai aligazgató váratlanul az alábbi szóbeli indítványt nyújtotta be: „Méltóztassék a közgyűlésnek kimondani, hogy tekintetes Aidinger János polgármester és dr. Kossutány Ignácz jogtanár urakat felkéri, miszerint sz. kir. Pécs városának monographiáját három legkésőbb négy év alatt [eredeti aláhúzás – N. I. G.] elkészíteni, s az elkészített művet a város közgyűlésének beterjeszteni szíveskedjenek; méltóztassék továbbá kimondani: hogy az elkészült mű a város tulajdonát fogja képezni, mely annak kiadásáról s a megírására felkért urak kellő díjazásáról annak idején gondoskodni fog.

Végre, hogy a mai ünnepélynek a monographián kívül más maradandó emléke is legyen, méltóztassék elhatározni: hogy a város felszabadításának örök emlékére ezen százados évforduló alkalmából a város emlékérmeket verettet.” [16]

A díszközgyűlés emelkedett hangulatú légkörében érthető módon habozás nélkül és nagy lelkesedéssel elfogadták Szeredy javaslatát, amelyet ebben a formában sem az ünnepséget előkészítő bizottság, sem a tanács nem tárgyalt. Aidinger János beszédének kinyomtatásáról már előzőleg határozott a közgyűlés, és ez meg is valósult.[17] Az emlékérem kiadásáról és a monográfia megírásáról azonban még nem döntöttek. Nem tudjuk, hogy Szeredy honnan merítette az ötletét, állt-e valaki a javaslata mögött, vagy csak rögtönzött a közgyűlésen. Az tény, hogy nem hozta meg várt eredményt. Nem valósult meg az emlékérem kiadása sem, hiába határoztak róla.[18]

Aidinger polgármester a közgyűlés után néhány nappal, április 23-án kelt levelében lemondott a monográfia írásáról, bár elhatározását nem indokolta meg: „Ebbeli, – a kénytelenség szülte elhatározásomat kérem, – nem a tekintetes közgyűlés határozata iránti tiszteletlenségnek, – hanem más nem tőlem függő és általam el nem hárítható akadályoknak betudni, – melyeket magán jellegük végett e helyütt elősorolni feleslegesnek tartok.”[19]

Aidingerhez Kossutány is csatlakozott: Mivel azonban, mint ezt a ./. alatt tisztelettel mellékelt hírlapban részletesebben kifejtem, oly körülmények merültek fel, mik tisztelt Munkatársamat lemondásra bírták, ugyanazon okokból, de meg azért is, mert az ő lemondása után egymagam a munka megírására képes nem vagyok; a legnagyobb sajnálkozással vagyok kénytelen a nyert megbízatásról szintén lemondani.”[20]

Közben a helyi sajtóban is támadás indult a megbízás módja miatt, illetve a szerzők ellen. Daempf Sándor, a jogakadémia tanára a Pécsi Figyelő április 24-iki cikkében azt kifogásolta, hogy a közgyűlés pályáztatás nélkül adott ki megbízást a monográfia megírására. A Fünfkirchner Zeitung másnapi számának névtelen cikkírója szerint viszont az nem érthető, hogy az évek óta a város történetét kutató Aidingernek miért van szüksége a fiatal és ismeretlen Kossutány segítségére. A cikk szerzője sejtetni engedte, hogy Kossutányt a jogakadémia vezetője erőltette rá a közgyűlésre. [21]

Aidinger és Kossutány gyors visszalépésének több, egymást erősítő oka is lehetett. A monográfia megszületését elősegíthette volna a nagy esemény, a szabad királyi rangra emelés százéves évfordulója, a szerény ünneplés ezzel szemben eleve kedvezőtlenül hatott. A polgármesteri tisztség teljes embert kívánt, nehezen képzelhető el, hogy mellette valaki még komoly történetírói munkásságot is végezzen, a polgármester és a fiatal jogakadémiai tanár közötti társadalmi különbség, utóbbi ismeretlensége is gondot okozhatott. Szakmai, történetírói szempontból is előkészítetlen volt Szeredy indítványa, hiszen sem a város vezetése, sem a közvélemény nem volt tisztában azzal, hogy mint jelent valójában a város történetének megírása, amit azok a sajtócikkek is jeleztek, amelyek maguk is hozzájárultak a felkért szerzők meghátrálásához.

Aidinger és Kossutány visszakozása után azt tette a közgyűlés, amit előzőleg tennie kellett volna: május 24-én megbízta a város tanácsát, hogy a legközelebbi közgyűlésre terjessze elő javaslatát a monográfia ügyében.[22] A tanács az illetékes szaktekintélyhez, a Magyar Történelmi Társulat elnökéhez, Ipolyi Arnoldhoz fordult, hogy ...miként az említett monographia megszerzésére nézve a legalkalmasabb módot közölni, – illetőleg a teendő intézkedésekre nézve bennünket útba igazítani kegyeskedjék.” A tanács a monográfia költségeire két-három ezer forintot vett számításba, és tiszteletük, figyelmük jeléül megküldték Aidinger János emlékbeszédének egy példányát is.[23]

A Magyar Történelmi Társulat nevében Szilágyi Sándor, a társulat titkára válaszolt. Július 16-i levelében a társulat által a megyei és városi monográfiák egyöntetű megírására kidolgozott és elfogadott, az 1872. évi Századokban megjelent egy oldalas tervezetet ajánlotta a város figyelmébe. Maga részéről a határidőhöz kötött megbízatást sokkal célravezetőbb módszernek tartotta, mint a többségében (ha nem is mindig) eredménytelen pályázatot. Végül megjegyezte, hogy a városi tanács átiratát még tárgyalni fogja a társulat választmánya is, amely megerősítette Szilágyi Sándor véleményét.[24]

A tanács ez után megkérte a Magyar Történelmi Társulatot, hogy küldje meg a Századok hivatkozott számát, a tervezet 1881. november 3-án másolatban meg is érkezett. Ezt továbbították Aidinger polgármesternek, és ezzel tudomásunk szerint le is zárult a monográfia megírásának első kísérlete. Annál is inkább, mert már elmúlt a kedvező alkalom.[25]

Az 1880-ban felkért két személy közül Kossutány Ignác nem foglalkozott Pécs történetével, csak jogtörténeti munkássága ismert. Aidinger János viszont szorgalmasan gyűjtötte az okiratokat és adatokat a város történetének megírásához, ám az emlékbeszéden kívül más munkája nem jelent meg. 1904. évi, Pécs város monográfiájának ügyében írt levelében azt írta magáról: „... miután sem történet író nem vagyok, – sem pedig a történetírás terén még semmiféle nyilvános működésre, vagy eredményre nem utalhatok – ...”.[26] Aidinger 65 művet 92 kötetben, 43 régi nyomtatványt és kéziratot hagyományozott a városra. Köztük volt az „Adatok Pécs sz. kir. város monographiájához, a városi levéltár és jegyzőkönyvekből összegyűjtve 1686-1780-ig” című kétkötetes kézirata,[27] vagyis Aidinger nem lett hűtlen a város felszabadulása kutatásához. Kézirata feltehetően Vörös Márton főlevéltáros révén került a városi múzeum könyvtár és okiratgyűjteményéből a levéltárba.[28] Vörös Márton 1962-ben még hivatkozott Aidinger munkájára, azóta ismeretlen helyen lappang.[29]

A millennium körüli idők

A millennium idején országszerte fellendültek a helytörténeti kutatások, nem volt ez másként Pécsett sem. 1894-ben ismét Pécsett tartották a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésüket, sorrendben a 27-iket. (Ezt megelőzően 1845-ben volt Pécsett vándorgyűlés.) A város közgyűlése 2000 forintot irányzott elő az alábbi kiadásokra:

1. Postaköltségre 80 Ft;

2. Nyomtatványokra (meghívók, levelezőlapok stb.) 120 Ft;

3. Emlékkönyvre, amelyet ingyen kapnak a vándorgyűlés résztvevői 1000 Ft;

4. Útmutató kalauzra 80 Ft;

5. Jelvényekre 200 Ft,

6. Egyéb rendkívüli költségekre 520 Ft.

Az emlékkönyv, amit erre az alkalomra kiadtak, és azóta is a helytörténeti kutatások becses forrása, az Ágh Timót[30] szerkesztette „Emléklapok Pécs sz. kir. város multjából és jelenéből” c. munka volt, amelyre ezúttal nem sajnálta a város a pénzt. (A jelvényeket pedig 400 példányban rendelték meg.)[31]

Kopcsányi Károly:[32] A pécsi jogakadémia multja s jelene című műve kiadásához 150 forintot szavazott meg a város közgyűlése, amelyet a millenniumi költség alapból fizettek ki. Ez 50 példány előfizetését, illetve megrendelését jelentette.[33]

A kétkötetes „Baranya multja és jelenje”, a megye millenniumi monográfiájának szerkesztését és kiadását Várady Ferenc[34] allevéltárnok vállalta magára. A mű megjelentetésének pontos költségei nem ismertek, Várady az első kötetnél 10 650 forint, a másodiknál még 5900, összesen 16 550 forint kiadással számolt. Pécs városa ehhez 1200-1200 forint támogatást nyújtott.[35]

Várady Ferenc 1895-ben fordult a város közgyűléséhez, hogy nyújtson hathatós segítséget a monográfiához. Kérelme indoklásául az alábbiakat hozta fel: „A mint a mellékelt előfizetési fölhívásból kitűnik, művem tartalmazni fogja Pécs város földrajzi, kultúrtörténeti és históriai leírását is, lévén Pécs a vármegye székhelye; de meg különben is, mind az ideig, míg Pécs – szab. királyi várossá nem lett: története oly szoros összefüggésben áll a vármegye történetével, hogy szándékosan se lehetne külön választani. A műben jelentékeny helyet foglal el s így tetemes költséget is igényel.”

Hivatkozott még arra, hogy a megye 500 példányt rendelt meg, továbbá belbecs és külcsín tekintetében egyaránt fényes kivitelre törekszik, íróként és Pécs fiaként kétszeresen számít a város pártfogására. Ismerve a viszonyokat, csupán 100-150 példány megrendelését kérte – példányonként 12 forinttal számolva.[36]

A város április 29-i közgyűlése elfogadta a szerkesztő érvelését, 1200 forintért 100 példányban előfizetett a monográfiára, és utasította a tanácsot, hogy az összeget vegye be a jövő évi költségvetésbe. A kiadást jóvá kellett hagyatni a belügyminiszterrel is. A felterjesztésben Aidinger polgármester az eddigi érvek mellett hangsúlyozta „[...] hogy ezen műnek – mint említők – a millenniumra való megjelenését lehetővé tenni kötelességünknek ismerjük, nemcsak a társtörvényhatóságra való tekintetből, hanem azért is, mert városunk részletes monographiájának megírása még hosszabb tanulmányt és időt igényel; [...]Pécs város szép múltjának avatott kézből való leírása a millenniumi ünnepélyről ek[k]ént el nem marad[..]. „[37]

Az egy kötetesre tervezett monográfia anyaga háromszorosára növekedett, ezért Várady 1897-ben a második kötetből is 100 példány megrendelését, illetve az ezért járó 1200 forintot kérte a város közgyűlésétől. Az összegyűjtött gazdag és becses anyag főként Pécs város történetével foglakozik – írta. Külön érdekes az utolsó előtti bekezdés érvelése, mely szerint a megye monográfiájával megvalósul a város monográfiája is: „Pécs szab. kir. város mintegy tíz évvel ez előtt közgyűlésileg kimondta, hogy megíratja a város monográfiáját, a mi bizonyára a városnak legalább 8-9 ezer forintjába bele került volna. Ha most a város tekintetes közönsége elősegíti az én munkám befejezését, akkor teljesen meg lesz Pécs monográfiája is, a mely a már előfizetett összeggel mindössze 2400 forintjába kerül a városnak.”[38]

Várady zseniális érvelése hatott, és az 1897. augusztus 23-i városi közgyűlés valóban egyhangúlag megszavazta a mondott összeget, azzal az indoklással, „hogy abban Pécs város monográfiája is nagy részt bent foglaltatik, lehetővé teszi a város monografiájának 8-9000 frtba kerülendő megíratásának elhalasztását is;.”[39] (Jellemző a város takarékosságára, hogy a Baranya monográfia második kötetét fél áron rendelte meg, hiszen száz példány áráért kétszázat igényelt.)

Pécs város Ágh Timót, Kopcsányi Károly és Várady Ferenc munkáira összesen 3350 forintot áldozott, de vélhetően voltak más történeti jellegű kiadványok is, amelyet anyagilag segített. Így megnyugtathatta a saját lelkiismeretét, hogy nem felejtette el a városmonográfia ügyét, és elköltötte azt a pénzt, amely a városmonográfia elindulásához kellett volna. Másik oldalról, a számba jöhető vásárló- és olvasóközönség (intézmények és személyek) is előfizette, illetve megvette a fenti könyveket, így vélhetően nem, vagy kevesebbet áldozott volna egy városmonográfiára. A közönség kimerülését jól jelzi, hogy Várady Ferenc nem tudta kiadni a megyemonográfia 3. kötetét, illetve Baranya nem csatlakozott a Borovszky Samu szerkesztette „Magyarország vármegyéi és városai” sorozathoz.[40]

Németh Béla 1904. évi ajánlata

Az elkészült vármegyei és városai monográfiákból általában küldtek egy-egy ajándékpéldányt Pécs városának, és cserébe a város monográfiáját óhajtották. Például 1901-ben Heves vármegye alispánja kérte könyvtára számára Pécs monográfiáját. Sikertelenül. [41] A következő évben Borsod vármegye alispánja közölte, hogy folyamatban van monográfiájuk elkészítése, és szintén Pécs monográfiája iránt érdeklődött. Válaszában a város értesítette, „hogy Pécs szab. kir. város köztörvényhatósági bizottsága a város monográfiájának megíratását még nem határozta el.”[42] A város monográfiáját kérő átiratokra adott nemleges válaszok érthető módon presztízsveszteséget jelentettek a városnak, ezért a monográfia lángja nem aludt ki. Ezt az állóvizet Németh Béla ügyvéd unta meg, aki ekkor már a megye és város legismertebb történetírójának számított. [43]

Németh Béla 1904. január 25-én intézett levelet Pécs város tanácsához, amelyben kérte: „Méltóztassék engem Pécs város monográfiájának megírásával kegyesen megbízni [eredeti aláhúzás – N. I. G.].” Levelében foglalkozott az eddig felmerült monográfiatervekkel, saját történetírói munkásságával, mellékelte a leendő monográfia tartalomjegyzékét és a munka előzetes költségvetését, valamint biztosítékot ígért a mű elkészültéhez.[44]

Egy bekezdésben taglalta, hogy rendelkezik a szükséges történetírói tájékozottsággal és előismerettel; megjelent munkáit siker és elismerés koronázta; már sok adattal rendelkezik Pécs város múltjával kapcsolatban; sokan ígérték, hogy kezére juttatják az általuk gyűjtött anyagot; tudja, hogy hol kell kutatni; végezetül igaz magyarságát, hazafias lelkületét és Pécs város iránti ragaszkodását emelte ki.

A monográfiát két vaskos kötetre tervezte, és nem számolt a nyomtatási és kiadási költségekkel, ám úgy vélte, hogy ezek nem nagy összeget emésztenének fel. A három évre tervezett munka költségeit az alábbiak szerint összesen 6680 koronára becsülte:

1. Háromévi munkadíj, ami egyben a könyv elkészítésének díja is, 4800 korona (évi 1600 korona);

2. A történeti forrásmunkák beszerzésére 600 korona;

3. A távollevő történeti anyag felkutatására és beszerzésére 600 korona;

4. A kutatási levelezésre 180 korona (évi 60 korona);

5. Az illusztrációk (térképek, metszetek) megszerzésére 500 korona.

Németh Béla ajánlata befejező részében – ügyvédi képzettségére alapozva – tisztázta a munka során felmerülhető vitás kérdéseket. Amennyiben a három év során álláshoz jutna, és így nem fordíthatná minden idejét a város történetének megírására, akkor fél díj (évi 800 korona) járna neki, és ez esetben természetesen hosszabb ideig tartana a mű megírása. Megígérte, hogy minden jegyzetét úgy készíti el, hogy ha munkáját a halál szakítaná félbe, utódja minden nehézség nélkül folytathassa és befejezhesse a művet, így a neki kifizetett összegek semmiképpen sem vesznének kárba. Ajánlatát rendkívül udvariasan azzal zárta, hogy munkáját a tanács tetszése szerint ellenőrizheti: „Szabadságába állván egyébként a Tekintetes Tanácsnak, hogy működésemet s azok eredményét, tetszés szerint valamely kiküldendő szakbizottság által ellenőriztesse. [eredeti aláhúzás – N. I. G.] Ezekben voltam bátor ajánlatomat és kívánalmaimat előterjeszteni. Remélem, hogy a Tekintetes Városi Tanács kívánalmaimat elég szerénynek fogja tartani, melyre csakis szűkebb körű hazámmal szemben vállalkozhatom, nem biztosítva magamnak semmi egyebet, mint a legszerényebb megélhetést s nyújtva helyette oly művet, melyről azt akarom s óhajtom, hogy minden pécsi lakos önelégülten vehesse kezébe.”[45]

A fenti levélhez mellékelt, az alábbi 53 fejezetből álló tartalomjegyzék is bizonyítja, hogy Németh Béla komolyan készült Pécs város monográfiájának megírására:

1.      Mecsek vidéke a geológiai korszakban

2.      Pécs a kőkorszakban

3.      Pécs és vidéke a kelták kezén (réz–, bronz- és vaskorszak)

4.      Pécs a római uralom alatt (Sopianae)

5.      A kereszténység őskora Pécsett

6.      Pécs a népvándorlás századában, hun és avar korszak

7.      Pécs a honfoglalás idején

8.      Szent István megalapítja a pécsi püspökséget. A pécsi püspökök

9.      Pécs régi templomai. A székesegyház építésének története

10.  A pécsi káptalanok

11.  Az egyházi iskolák Pécsett

12.  A pécsi vár és város. Pécs lakossága

13.  Az Árpád-házi királyok látogatása Pécsett

14.  A szerzetesek és apácák Pécsett a mohácsi vész előtt, a török hódoltság után és az újkorban

15.  A pécsi egyetem

16.  Pécs Zsigmond alatt. A Horváti-féle lázadás

17.  Pécs a Hunyadiak korában. Janus Pannonius és a reneszánsz

18.  Pécs a Jagellók alatt, a vegyes-házi királyok látogatása Pécsett

19.  Pécs a mohácsi vész korában. Szapolyai János király Pécsett. Pécs egyes családjai

20.  Pécs mint török birtok

21.  A vallási mozgalmak

22.  Pécs ostroma 1664-ben

23.  Pécs visszavétele a törököktől 1686-ban

24.  Pécs elnémetesítése. Telepítések. Radanay Mátyás pécsi püspök üldöztetése

25.  A Rákóczi mozgalmak. Pécs fejlődése a XVIII. században. A város lakossága és egyes családjai

26.  A pécsi püspökség és káptalan birtokainak elkülönítése és Pécs határainak bejárása 1742-ben

27.  Pécs szabad királyi várossá tételének története. A város címere

28.  Pécs város területébe beolvadt falvak: Megyer, Olasz, Árpád, Meszes, Melegmány

29.  A felszabadult város átalakulása

30.  A pécsi jogakadémia alapítása. Szepesy Ignác kora. Pécs és a napóleoni háborúk

31.  A pécsi regnicolaris conscriptio 1828-ban

32.  Pécs az 1848-49-es szabadságharcban

33.  A pécsi szénbányák

34.  Pécs sz. kir. város részvétele az alkotmányos életben

35.  Pécs újabb kori templomai

36.  Közlekedési viszonyok: Üszög-mohácsi, Pécsi-barcsi, Pécs-budapesti vasút

37.  Kulturális intézetek. Pénzintézetek. Részvényvállalatok. Gyárak és ipartelepek

38.  Iskolák, színház

39.  Pécs város írói

40.  Pécsi származású papok és kiválóbb férfiak

41.  Pécs emberbaráti intézményei

42.  Az egyesületek és társulatok

43.  Pécs város szervezete

44.  Pécs vagyoni és telekkönyvi viszonyai

45.  Pécs mint Baranya vármegye székhelye

46.  Pécs és az állami hivatalok

47.  Pécs mint katonai központ

48.  A pécsi borvidék. Mezőgazdasági viszonyok

49.  Pécs kereskedelme

50.  Pécs közegészségügyi viszonyai

51.  Pécs lakosságainak száma és nemzetiségi viszonyai

52.  Pécs lakosságának felekezeti tagoltsága

53.  Pécs jövője

Németh Béla minden sürgetés és utánjárás dacára négy hónapig nem kapott választ levelére, ezért újból a város tanácsához fordult. A május 26-i levelének öntudatos és határozott hangneme élesen elütött az előzőétől. Elsőként módosította az ajánlatát, miután tudomására jutott, hogy Aidinger János nem kívánja a jegyzeteit a monográfia megírásához átadni. Kijelentette, hogy bár Aidinger támogatást ígért neki, de nincs szüksége, hogy mások gyűjtéséből élősködjék, és nagy valószínűséggel már ő is összegyűjtötte azokat az adatokat, amelyeket Aidinger. Ez a kicsinyes kérdés nem akadályozhatja meg a döntést, hacsak a tanács nem akarja az örök időkre elaltatni az ügyet. A válasz annál is inkább sürgős számára, mert gondoskodnia kell a megélhetéséről: „... Én nem élhetek tétlenségben és nem dolgozhatom a jövő bizonytalanra, hanem négy hónapi várakozás után most már határozott feleletet és nyilatkozatot óhajtok. Miután úgy értesültem, hogy a Tekintetes Városi Tanács ajánlatomat a közgyűlés elé kívánná terjeszteni, egész tisztelettel esedezem, méltóztassék ez ajánlatot, mely a teljes indoklást amúgy is magában foglalja, a legközelebbi első városi közgyűlés elé terjeszteni. A mennyiben a Tekintetes Városi Tanács ügyemet a legelső közgyűlés elé terjeszteni nem fogná, vagy más módon elhatározásának kifejezést nem adna, kénytelen vagyok azt akként tekinteni, hogy a Tekintetes Tanács ajánlatomat nem akarja elfogadni. [eredeti aláhúzások – N. I. G.] Ez esetben tehát, mint hogy úgy saját magamról mint a jövőben való tevékenységemről gondoskodnom nem csak emberi, de egyúttal hazafias kötelességem is, hogy életemet és munkásságomat más úton biztosítsam és érvényesíthessem, fenn tartom magamnak azt a jogot, hogy a rám nézve esetleg meddő közgyűlés lefolyása után a Városi Tanács által esetleg nekem teendő ajánlatát el ne fogadjam, vagy esetleg ajánlatomat visszafogadjam...[46]

Érdekes lenne tudni az Aidinger-féle pletykák hátterét, az azonban bizonyos, hogy Aidinger személye megkerülhetetlennek bizonyult a kérdés elbírálásában. A városi tanács azonnal írt Aidinger Jánosnak, hogy véleményezze Németh Béla ajánlatát, és megkérdezte, hogy részben vagy egészben átadja-e adatgyűjtését, támogatja-e tanácsaival, esetleg részt vesz-e a mű szerkesztésének ellenőrzésére kiküldött bizottságban.[47]

Aidinger János válaszában azt írta, hogy nem történetíróként, hanem a városi közügyekben hozzászólásra jogosult emberként nyilatkozik a kérdésről, és minden szempontból alkalmasnak tartotta Németh Bélát a feladat elvégzésére: „. s továbbá miután határozott tudomásom van arról, hogy Nemeth Béla úr már évek óta adatgyűjtéssel foglalkozván a város történetére nézve számos és fontos adatnak van birtokában, melyeknek összegyűjtése, – ha külön e célra történnék azok felkutatása –, tekintve azon kedvezőtlen körülményt, hogy a város életére és történetére vonatkozó s legnagyobb részben hézagos adatok csak is a 18-dik század elejétől kezdve vannak meg a rendezetlen városi, káptalani, megyei s részben az országos levéltárban, az ezen időszakot megelőző időkre vonatkozó adatok pedig közel 150 esztendeig tartott török uralom alatt majd mind elvesztek s csak is közvetett vonatkozással bíró, – de az országban szétszórt – oklevelekben, átiratokban stb. találhatók fel, melyek összeszedése és csak némiképpen való rendezése majdnem emberi erőt meghaladó munkát és fáradságot igényel, mely munka – mint már fentebb említettem – Németh Béla úr által nagy részben elvégeztetett; s végül, miután köztudomású dolog, hogy Németh Béla úr a jelenben is, egyéb kenyérkereső foglalkozását félre téve, egész tevékenységét a város történetére vonatkozó adatok felkutatása és összegyűjtésére fordítja s egyes eléggé sikerült közleményei a helyi sajtóban meg is jelennek; abbeli egyéni véleményemet bátorkodom nyilvánítani, hogy én Németh Béla urat – tekintve tudományos készültségét – és a birtokában levő adatok nagy mennyiségét, Pécs szab. kir. város monographiájának megírására alkalmasnak tartom, s abbeli hitemet sem tartózkodom kifejezni, hogy az általa készítendő mű a tudomány megfelelő színvonalán fog állani. [Eredeti aláhúzásokkal – N. I. G.]”

Aidinger levele további részében a 6680 koronás költséget nemhogy nem találta túlzott mértékűnek, hanem éppen ellenkezőleg, a mű értékéhez képest aránylag csekélynek gondolta. A mű megírására kilátásba helyezett három esztendőt sem tartotta soknak, sőt annak lehetőségét sem zárta ki, hogy a munka a levéltári kutatások nehézségei miatt még egy esztendőt vesznek igénybe. Németh Béla tervezetéről úgy vélte, hogy szakmai kérdésekben a szerzőt semmiben sem szabad korlátozni, és a kiküldendő közgyűlési bizottság hatásköre is csak a költségek ellenőrzésére, és ne a szellemi rész befolyásolására terjedjen ki. Kijelentette, hogy a szerzőt, ha hozzáfordul, minden tőle telhető módon támogatni fogja, és éppen azért nem kíván a bizottság tagja lenni, nehogy erkölcsi aggályok merüljenek fel. (Azt azonban nem mondta, hogy átadja neki az adatgyűjtését.)[48]

Aidinger támogató javaslatára zöld utat kapott Németh Béla ajánlata, ám időközben ágynak dőlt. Betegségéről Várady Ferenc számolt be Majorossy Imre polgármesterhez intézett – kissé költőinek és eltúlzottnak tűnő – levelében, és 50-60 korona segélyt kért számára.[49]

Németh Béla egészségi állapotáról ma már elég nehéz pontos képet alkotni. A Pécsi Napló nekrológjában ez szerepelt: „Az idén, a nyár elején súlyos betegség támadta meg, a melyre nem volt gyógyulás. Életereje napról-napra alább szállott, rohamosan fogyott s hetek óta műtáplálással tartották az orvosok benne az elhunyó életet.”[50] Kiss József azt írta róla nekrológjában, hogy „bajának súlyos természetéről az utolsó napokig nem bírt tudomással s bár ereje napról-napra fogyott, mégis újabb tervek foglalkoztatták.”[51] A halotti anyakönyvbe Német Béla halálának okaként a májrákot jegyezték be, és a fent ismertetett betegség lefolyása valóban megfelel a ráknak. Az is hihetőnek tűnik, hogy Németh Béla nem volt tisztában azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, ezért komolyan dolgozott, és készült Pécs monográfiájának megírására. (Az viszont egyértelműen a legendák közé tartozik, hogy élete végén megvakult volna, bár látása meggyengült.) Törekvésében támogatta a két régi barát és pártfogó, Várady Ferenc és Lenkei Lajos is.

A város tanácsa augusztus 27-i ülésén határozta el, hogy a közgyűlés elé terjeszti Németh Béla ajánlatát, és rendkívüli kiadások címén 60 korona előleget utalt ki számára. Érdekes, hogy ez az összeg megegyezett a Várady Ferenc által igényelt segély összegével.

A forrásokból kissé anyagiasnak tűnő Németh Béla szeptember 12-i levelében megköszönte a fenti összeget, és addig is, amíg a közgyűlés jóváhagyja az ajánlatát, hogy fönt tarthassa magát, és folytathassa a monográfia megírását, havi 120 korona munkadíjat kért. A tanács a kérést – „figyelemmel arra, hogy folyamodó betegsége folytán a szóban forgó mű megírására jelenleg képtelen” – csak akkor vélte teljesíthetőnek, ha Németh Béla jegyzeteinek átadásával megfelelő biztosítékot ad. Németh Béla jegyzeteinek egy részét biztosítékként valóban letette a polgármester irodájában. A jegyzetek egyik részét 6000 korona, a másik, a 11 kötetes „Baranya vármegye helynevei” kéziratot pedig 4000-5000 korona értékűre becsülte. A 120 korona havi előlegen felül még kérte, hogy „... egyszersmind, miután munkásságomat már nem sokára meg akarom kezdeni, szükséges irodai anyag, 1600 ív különféle papír, 70 különféle karton stb. beszerzésére még 60 kor. kiutalványozni.” A város tanácsa válaszul rendelkezésére bocsátott 120 koronát, ám az irodai költség kifizetését a közgyűlés határozatáig elhalasztotta.[52]

A Németh Béla ajánlatát tárgyaló 1904. október 17-i közgyűlés már csak a búcsúztatásáról tudott intézkedni, hiszen előtte három nappal, október 15-én meghalt. Aidinger János szép és elismerő szavakkal emlékezett meg a neves történetíróról: „A kötelesség parancsszavának engedelmeskedve emlékezem meg Németh Béláról, a kit épen azon pillanatban ragadott el a halál, mikor élete céljának megvalósulásához közel jutott. Amióta az elhunytat megismertem, egyúttal tisztelni és nagyrabecsülni megtanultam. Hosszú évtizedek hangya munkája várta most a földolgozást s most már az ő emlékezetében élő nagy tudásra nem számíthatunk. Javaslom: mivel az elhunyt olyan polgára volt a városnak, a ki díszére szolgált az egész polgárságnak, ha mindjárt nem is volt a képviselőtestületnek tagja, örökítsük meg emlékét jegyzőkönyvileg, kifejezvén a veszteség felett érzett mély fájdalmunkat s arról átiratilag értesítvén az elhunyt családját.”

Záray Károly és Bodó Aladár közgyűlési tagok javasolták Németh Béla kéziratgyűjteményének megszerzését, mire a polgármester kijelentette, hogy ez a város monográfiájának megírása ügyében kiküldött bizottság feladata lesz, és egyébként is már a város őrizetében vannak az elhunytnak a város történetére vonatkozó kéziratai. A közgyűlés a felmerült javaslatokat vita nélkül elfogadta.[53]

A Pécsi Napló nekrológja is sajnálkozott azon, hogy nem bízták meg Németh Bélát ezzel a feladattal: „Baranyavármegye és Pécs szab. kir. város történetét nálánál jobban soha senki se ismerte. Amit megírt, az csak századrésze annak a nagy tudásnak, a mi a koponyájában volt, ami most vele a sír mélyére száll s elveszett mindörökre. Nagy hiba volt a jeles történészszel [sic!] Pécs város monografiáját idejekorán meg nem íratni. Most már későn van. A város polgármestere és tanácsa az utóbbi időkben foglalkozott e megbízatás ügyével, ép[p]en a holnapi közgyűlés tárgysorozatán szerepel erre vonatkozó kérelme. Elkéstünk a megbízással. Csak a városra való feljegyzések maradtak meg; de Német[h] Béla azokat már föl nem dolgozhatja s amelyek emlékező tehetségének drága kincseit képezték, azok az enyészetéi.”[54]

Nem lenne ildomos a város vezetését hibáztatni Németh Béla haláláért, hiszen arról senki sem tehetett, hogy a neves történetíró élete utolsó szakaszában, bizonyíthatóan 1894-től végzett folyamatos levéltári kutatáson alapuló történészi munkát, így Pécs város történetének megírására már nem jutott ideje.

A monográfia ügyében Németh Béla halála miatt a város tanácsa a fenti közgyűlésen egy bizottság kiküldését indítványozta: „Ennek dacára a város tanácsa áthatva annak tudatától, hogy a város monografiájának megíratása a közművelődés harcaiban mindig első sorban küzdött városunknak elengedhetetlen kulturális és hazafias kötelességét képezi, – tisztelettel javasolja, hogy a közgyűlés ezen műnek megszerzését az elsősorban megoldandó feladatok közé sorolja s hogy ezen kérdésnek sürgős tanulmányozására és a megoldás módjára vonatkozó javaslat tételre [Majorossy Imre – N. I. G.] polgármester elnöklete alatt, Aidinger János, Bolgár Kálmán, Horváth Antal, dr. Jobszt [1905-től Visy – N. I. G.] László, dr. Krasznay Miklós, dr. Loránt Lipót, dr. Perls Ármin, Pleininger Ferenc, Schneider István, Szuly János, dr. Vasváry Ferenc, dr. Vass Bertalan, dr. Záray Károly és Zsolnay Miklós, b.[izottsági] tagokból álló bizottságot küldje ki azzal a felhatalmazással, hogy az magát esetleg a törvényhatósági bizottságon kívül álló szakértőkkel is kiegészíthesse [eredeti aláhúzásokkal – N. I. G.] .”[55]

A közgyűlés természetesen „közhelyesléssel” elfogadta a tanácsi előterjesztést, amelynek maga a megfogalmazása is árulkodó, hiszen a monográfia megíratását („megszerzését”) „elengedhetetlen kulturális és hazafias kötelelesség”-nek állította be. Ehhez képest a bizottság kizárólag azzal foglakozott, hogy a Németh Béla és Aidinger János kutatásaiból hogyan lehetne megírni a város történetét. Az 1906. november 16-i bizottsági ülésen azt tárgyalták, hogy Németh Béla kéziratai, Aidinger János polgármester adatgyűjteménye felhasználható-e és milyen mértékben egy megbízható monográfia elkészítéséhez, illetve milyen anyagi értéket képvisel az előbbi. Az ülésen meghívottak csekély része jelent meg: Nendtvich Andor polgármester (mint elnök), dr. Tróber Aladár főjegyző, dr. Perls Ármin főrabbi, dr. Vass Bertalan és dr. Záray Károly. A bizottság nem is tartotta magát alkalmasnak a kérdés megvizsgálására, ezért Perls Ármin bizottsági tagon kívül Horváth Antal ügyvédet, dr. Vasváry Ferenc egyetemi magántanárt, dr. Békefi Remig budapesti egyetemi tanárt, dr. Kiss Albin főgimnáziumi tanárt és dr. Szőnyi Ottót kérte fel a véleményadásra. (Németh Béla letétként átadott jegyzeteiért végül 1910 októberében 300 koronát fizetett ki a város tanácsa az örökösének, özv. Zabján Józsefné szül. Németh Melániának. A bizottság az összeg megítélésénél egyedül Békefi Remig véleményére hivatkozott. A jegyzetek értékébe beleszámították a neves történetírónak 1904-ben kiutalt 180 korona előleleget is. Így összesen 480 koronát adott a város azokért a jegyzetekért, amelyeket a szerzője életében tíz-tizenegyezer koronára becsült.) [56]

Nem lehet véletlen, hogy a bizottság 1909 végéig nem is készített érdemi javaslatot, hiszen nyilvánvaló, hogy Aidinger János és Németh Béla jegyzeteiből (egyáltalán mások jegyzeteiből) lehetetlen elkészíteni egy városmonográfiát.

Cserkuti Adolf kutatásai

Németh Béla halála után a városi levéltár és városi múzeum működése során került elő a város monográfiájának ügye. A megyék és a városok levéltárosai a 19. század második felében általában végeztek valamiféle publikációs tevékenységet, Pécs város levéltárosai azonban kizárólag közigazgatási tisztviselők voltak, akiknek a kötelességét a hivatali munka jelentette. Pécs város 1899. évi önkormányzati szabályrendelete szerint a levéltárnok feladatát elsősorban az iratok rendben tartása, őrzése, átvétele, kiszolgálása, helyre tétele, rendezése és az ezekből adott felvilágosítás képezte, a kutató és történészi munka azonban nem tartozott a hatáskörébe.[57] A levéltáros munkája így nem vált el az irattártól és a napi iratkezeléstől. Jellemző, hogy a levéltáros helyettese előbb az ügykezelési nyilvántartó, majd az irattáros volt. Az 1910-es években a levéltáros az iktatóhivatal vezetését is átvette. Tehát a gyakorlatban a levéltáros inkább volt a napi tanácsi iratkezelés irányítója, mint a történeti értékű iratok gondozója.

Cserkuti Adolf volt az első pécsi levéltáros, [58] aki történeti kutatásokat folytatott. Igaz, nevéhez nem fűződött városmonográfia koncepció (legalábbis nem tudunk róla), csak monográfiakutatás.

A városháza újjáépítése során merült fel az a probléma, hogy mi legyen a város régi irataival, amelyeket a városháza padlásán tartottak. A város levéltárában ugyanis csak a közigazgatási, árvaügyi és jogszolgáltatási iratokat őrizték.[59] A számvevőségi, adóügyi stb. iratokat külön kezelték, és az egyes hivatalokban el nem férő, aktualitásukat vesztett iratokat egyszerűen felvitték a padlásra, és a továbbiakban nem törődtek velük. A padláson tárolt iratok egy részét a gazdasági felügyelő 1905 elején a városi majorba szállította, [60] a többit pedig a régi postaépület padlásán helyezték el. [61] 1906. február 16-i előterjesztésében javasolta Jeszenszky Kálmán[62] számvevő a város tanácsának, hogy a nagy fontosságú régi iratokat, például a város felszabadulására vonatkozó aktákat, összeírásokat, fassiókat (örökbevallásokat), telekkönyveket, szabályrendeleteket stb. óvják meg az enyészettől, mert nélkülük a város története csak hézagosan lenne megírható. Javasolta, hogy Cserkuti (akkor még Lincab) Adolf számvevőségi díjnokot bízzák meg az iratok átvizsgálásával, rendezésével, jegyzékbe foglalásával és a selejtezésével. A számvevő jellemzése szerint Cserkuti Adolf magas intelligenciával és képzettséggel, latin és német nyelvekben nagy jártassággal bír, és már hosszabb ideje foglalkozik a város történetére vonatkozó régi adatok és okmányok felkutatásával, valamint az egyik helyi lapban eddig ismeretlen adatokat közölt a belvárosi templomról.[63]

A város tanácsa elfogadta a számvevő előterjesztését, és az iratok rendezésével, selejtezésével megbízta Cserkutit. Árulkodó módon az ügyirat tárgyául a palliumon a „Város történetének megírása és Linczab Adolf megbízatása” lett feltüntetve. Mivel a munka elvégzésére a napi hét óra hivatalos munkaidőn túl szabadon maradt egy-két óra nem lett volna elegendő, ezért április 1-jétől felmentették a hivatalos teendők alól, és ettől kezdve napi négy korona napidíjban részesítették.

Két részletben került sor a rendezésre és a selejtezésre, a Mayer laktanya (ma Xavér u. 10. Egyesített Szociális Intézmények III. sz. Gondozási Központja) egy szobájában, illetve ez után a Stock-házban (ma a Nagy Jenő utcai óvoda épülete). A Mayer laktanyába az eredetileg a városháza tornya alá felhordott iratokat szállították át, immáron másodszorra. Az iratanyag mennyisége öt púpozott kocsirakományt tett ki. A számvevőség és adóhivatal a város 1780. évi felszabadulása és az 1850-es évek közt keletkezett iratanyagát tartalmazta. Az iratanyagban sohasem történt selejtezés, ám a hófúvások, beázások miatt sok elpusztult, illetve maradandó károsodást szenvedett. Cserkuti kiselejtezte a nyugtákat és ellennyugtákat, a tanácsi utalványokat, a pénzügyi átiratokat, a hivatalos jelentéseket, a Bach-korszaki zálogolási jegyzőkönyveket, az adóíveket, az iparosok, kereskedők, vállalkozók számláit, a napszámjegyzékeket stb. A már rendezett számvevőségi és adóügyi iratokat tovább szállították a Stock-házba. Ide került az eredetileg a városház padlása elején fölhalmozott, majd a városi majorba vitt, három kocsirakomány mennyiségű, feltételezhetően ugyancsak számvevőségi és adóügyi iratanyag is.

Cserkuti jelentéseiből nem derül ki egyértelműen, hogy pontosan mit selejtezett ki az összesen nyolc kocsirakomány (elég furcsa mennyiségi meghatározás) régi iratanyagból. Megmondható viszont, hogy mit őrzött meg belőle, hiszen ezek ma is megtalálhatók a jogutód Baranya Megyei Levéltár kezelésében. Általa megőrzött és rendbe rakott fontosabb iratanyagok az adóösszeírások (conscriptio), adókivetési munkálatok, adófőkönyvek, telekváltsági és átírási kimutatások, éves városi számadások, pénzkezelési számadások, gyámpénztári számadások stb., amelyek ma is a történeti kutatások nélkülözhetetlen forrásai

A kiselejtezett iratanyagot a Stock-házban lakó Szucsics Mátyás hivatalszolga kapta meg. Vélhetően fűtésre használta fel. Jó munkája jutalmául Cserkuti fizetését felemelték, augusztus 1-jétől 3 korona napidíjat kapott.

A megmaradt iratanyagot az új városháza harmadik emeletén, a toronyfeljárat szobaszerű első helyiségében helyezték el 1908-ban. A helyiség 2/3 részét két méter magas deszkafallal lezárták, és a maradék rész maradt meg a toronyba való feljárásra. A helyiség ablakkal, villamos világítással el volt látva, így a régi állapotokhoz (padláshoz) képest javultak az irattárolási feltételek.[64]

Cserkuti nagy érdeme, hogy rendkívül értékes iratanyagot mentett meg a pusztulástól. Az iratanyag többi része ellenben veszendőbe ment. Ma már egyáltalán nem lennének selejtezhetők azok az 1848 előtti iratok, amelyeket kiselejtezett. Mentségére legyen mondva, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésére, hiszen négy hónap alatt, július végére be kellett fejeznie a munkát. A helyhiány is a nagyfokú selejtezésre ösztönözhette.

Cserkuti Adolf élete és hagyatékának sorsa egyaránt hányatott. Élete alkonyán, 1926. augusztus 15-én elhatalmasodó betegsége miatt Tolnai Vilmos nyugalmazott városi kerületi orvos az elmegyógyintézetbe szállíttatta. 1926 augusztusában – Oberhammer Antal helyettes polgármester szóbeli utasítására – Mézes Ferenc irattáros és Fertői István közgyám kiszállt a Szigeti országút 43. szám alatti lakására, és a városi levéltárt illető, egy csomagnyi könyveket és iratokat a városi levéltárban helyezték el. A magántulajdont képező két csomagnyi jegyzeteit a közgyám vette át megőrzésre, melyek között volt egy 224 oldalas kéziratos befejezetlen háborús történet, a többi pedig a várostörténeti jegyzetei lehettek. Az így beszállított, Cserkuti Adolfnál lévő és a város közönsége tulajdonát képező okiratokat és könyveket 1930-ban pontosan számba vették. A jegyzék összesen 16 (29 db) tizennyolcadik századi ügyiratot és 10 könyvet tartalmazott, a hozzátartozói ugyanekkor 9 művet ajándékoztak a városnak.[65]

Cserkuti Adolf jegyzeteink sorsa ismeretlen, vélhetően elvesztek, vagy valahol lappanganak. A Pécs városára vonatkozó kutatási céduláit a Baranya Megyei Levéltár őrzi. A 16 kartondobozban lévő mintegy ötvenezer cédula a témák ABC rendjében, az „Adakozásokétól a Zárórá-ig sorakoznak. A cédulák a levéltáros feljegyzéseit, a városi mutatókönyvek kijegyzéseit tartalmazzák. A kartoték kutatásának nagy problémája, hogy gyakran nem lehet tudni, hogy honnan vette az adatokat, a jegyzetelések rendszertelenek, esetlegesek, és gyakran nem található meg az általa jelzett irat.[66] Tematikus cédulagyűjteményéből, elveszett jegyzeteiből is kitetszik, hogy foglalkoztatta a város monográfiájának ügye. Szomorú, hogy kutatásai mégsem teljesedhettek ki. Nagy érdeme viszont, hogy százat meghaladó publikációi a levéltári iratok felhasználásával készültek.

A pécsi városi múzeum és a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület

A huszadik század elejétől a városi múzeum, illetve a működésével összekapcsolt könyvtár és múzeumegyesület vált a történeti kutatások egyik intézményévé. A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület 1901. október 29-én alakult meg, majd 1906-ban alakult újjá. A városi múzeum és könyvtár 1904. november 27-én nyílt meg a mai Rákóczi u. 11. számú épületben, ami a vidéki múzeumok között késői alapításúnak számított.

A múzeum megnyitásáért a polgármester, Majorossy Imre is nagyon sokat tett. Ez is azt bizonyítja, hogy a város polgármesterei nem voltak érzéketlenek az oktatás, a kultúra és a tudomány iránt. Kultúrpolitikai nézeteit a városi múzeum megnyitásakor fejtette ki: „Eleven életté, megmásíthatatlan valósággá kell lennie a magyar kultúra decentralizációjának, mert hazánk nagysága, fénye, dicsősége lényeges részben attól függ, mennyiben leszünk képesek az ország minden egyes részében belterjes kulturális élettel bíró nagy magyar gócpontokat teremteni. Ezért egyesült erővel kell küzdeni a városi és megyei törvényhatóságnak. Belterjes kulturális élet csak azon városban van, mely a múzeum és könyvtár kincses tárházát is bírja, mert hisz a múltak kegyeletéből fakadhat csak az olthatatlan hazaszeretet, s ebből alakulhat ki a nemzeti erő jövőt biztosító hatalommá. „[67] Halála után 1927-ben róla nevezték el a városi múzeumot.[68] A róla írt nekrológ szerint: „Megírta élettörténetét és közpályán való működését, amelyből Pécs újabb korának történetírója, mint jelentékeny forrásmunkából gazdag anyagot meríthet majd.”[69]

A múzeum- és könyvtárpolitikában a tudományos (közművelődési célt is szolgáló) és a közművelődési (tudományos alapon rendezett és fejlesztett) közgyűjteményeket már a kortársak is elkülönítették. Ezt az álláspontot képviselte az 1897-ben alakult Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Felügyelősége is. A pécsi városi múzeum lényegében köztes helyett foglalt el két sarkított álláspont között. Egyrészről magán viselte „zugmúzeum” jelleget, ahol a tisztviselők munkája gyakran kimerült az esetlegesen gyarapodó anyag számszerű nyilvántartásában, a felületes lajstromozásban és a kiállítás időnkénti átrendezésében, másrészt a felvállalt közgyűjteményi, kutatói funkciókat is.[70]

A múzeum támogatására alakult Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület 1908-tól önálló folyóiratot adott ki. „A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesitője” 1908 és 1917 között élte fénykorát. 1911-ig Angyal Pál szerkesztette,[71] őt 1912-ben Szőnyi Ottó,[72] a pécsi városi múzeum igazgatója váltotta fel.[73] A múzeumi értesítő vidéki viszonylatban a jelentős tudományos műhelyek közé tartozott. Nem véletlen, hogy a múzeumegyesület körében, illetve a múzeumi értesítő hasábjain fogalmazódtak meg az újabb városmonográfia tervek.

Szőnyi Ottó 1913-1914-ben fejtette ki először a város monográfiájának megírásáról alkotott elképzeléseit a Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesületben. A múzeum programjában javasolta, hogy kezdődjenek meg Pécs történeti monográfiájának előkészületei, ennek keretében szerezzenek jó térképet a műemléki és régészeti objektumok rögzítésére, és induljanak meg egyes, történelmi jelentőségű sírboltok feltárásai. A tervből az utóbbi két pont meg is valósult, az első, a monográfia előkészítése azonban nem.[74] Szőnyi indítványának az volt a lényege, hogy a munkaerejük virágjában levő pécsi szakemberek fogjanak össze, és tárgykörök szerint (például közigazgatás, tanügy, művészet, gazdasági élet stb.) dolgozzák fel Pécs város történetét. A javaslatát lelkesen fogadták ugyan, de a közbejött háborús idők, az érdekeltek katonai bevonulása megakadályozta a terv végrehajtását. Utólag, 1926-ban azt írta, hogy az elgondolásnak háború kitörése nélkül sem lett volna igazi eredménye: „Most, utólag átgondolva az indítványom alapján bekövetkezhető fejleményeket, meggyőződtem arról, hogy a zavaros idők közbejötte nélkül sem lehetett volna igazi eredménye annak a munkavállalásnak, mert csupán egyesek lelkesedésére és önzetlen törekvéseire támaszkodott volna. Már pedig anyagi támogatás nélkül hamar elsorvadt volna az egyeseknek tettereje. A tudományos munkához egyéb, zavaró elfoglaltságoktól és kenyérkereső gondoktól való mentesség kell.”[75]

Szőnyi elgondolása hatalmas előrelépés az előző koncepciókhoz képest, hiszen itt vetődik fel először a jeles pécsi szakemberek összefogásának gondolata, míg előzőleg egy-két helytörténetíróval kívánták megíratni a város a monográfiáját.

Az első világháború és a szerb megszállás után, 1923-ban a múzeumi egyesület a város vezetőségéhez fordult, és újból kérte a városmonográfia megírását:

„Tekintetes Városi Tanács!

A »Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület« 1923. év november hó 25.-én tartott közgyűlése azon óhajának adott kifejezést, hogy Pécs szab. kir. város monografiája megírattassék. Hogy ezen várostörténet megírattassék, tisztelettel kérjük a Tekintetes Városi Tanácsot méltóztassék e tárgyban a múzeumi egyesület azon ajánlata szerint határozni, hogy Pécs város monografiájának megírására Szőnyi Ottó dr. múzeumi igazgató, – a város főlevéltárosa [Cserkuti Adolf – N. I. G.] – és a megye főlevéltárosa [Mérő József – N. I. G.][76] kéressenek fel.

Ezen hézagpótló mű megjelentetéséről szóló nagyra becsült határozatukról tisztelettel kérjük egyesületünket értesíteni.

Kiváló tiszteletünk nyilvánítása mellett vagyunk.

Fejes György egyesületi II. titkár Benyovszky Móric egyesületi elnök.”

Az ügyiratra rávezetett határozat rendkívül rövid, és nem igényel különösebb magyarázatot: „Egyelőre nem aktualis. Irattárba!”[77]

A két világháború közötti városmonográfia sorozatok

A két világháború közötti városmonográfia sorozatokban az a közös, hogy országos kezdeményezésből fakadtak, és minden város maga döntötte el, hogy csatlakozik-e a felhíváshoz. A Magyar Városok Országos Kongresszusának 1926. augusztus 30-án, Mohácson megtartott országos értekezletén vetették fel újból a városi monográfiák ügyét. Az országos értekezlet felkérte a városokat: írassák meg a város történetét azok a városok, amelyek ezt még nem tették meg;

tűzzenek ki pályadíjat kiváló polgáraik életrajzának megírására; gyűjtsék össze a város életére vonatkozó tárgyakat, képeket, festményeket stb. és ezzel – ha még nem volna – vessék meg egy városi múzeum alapjait.

Nendtvich Andor polgármester a kérdés leghivatottabb szakértőjét, Szőnyi Ottó városi múzeumigazgatót kérte fel véleményadásra. A másik szóba jöhető szakértő – mint írta a polgármester –, Cserkuti Adolf levéltáros ekkor már beteg volt, így nem nyilváníthatott véleményt.

Szőnyi Ottó az országos értekezlet három indítványára az alábbi választ adta. A városi múzeum már megvalósult és szakadatlanul működik, ezért ennek a kérdésnek a város már eleget tett. A kiváló városi polgárok életrajzának megírása sem igényel külön intézkedést, hiszen a város általános története kapcsán lehet tárgyalni egyes kimagasló polgárok életét, és ez egyelőre elég. Előbb készüljön el a város története, és utána következhetnek majd az életrajzok.[78]

Szőnyi szerint a város története ugyan nincs megírva, de ez a feladat már nem töretlen ugar. Németh Béla a „Baranya multja és jelene” című millenáris munkában a város történetének bő vázlatát nyújtotta, és az egyes részletkérdésekkel a külön kiadványok és hírlapi cikkek tömege foglalkozott. A városi levéltári iratanyag feldolgozása is megkezdődött, habár rendszeres oklevél-publikációról eddig nem volt szó, és a szélesebb körű levéltári kutatásokra még az első lépések sem történtek meg. A város történetének megírásához máris becses anyag áll rendelkezésre, de ez távolról sem elegendő a feladat megoldásához.

Szőnyi a monográfia megírásához két módszert vetett fel. Vagy előbb írják meg az egyes részletkérdéseket, és aztán következhet a monográfia, vagy több szakembert bízzanak meg egy-egy tárgykör teljes feldolgozásával. Szőnyi az előbbi módszer hívének vallotta magát. Felfogása szerint hosszú évek lankadatlan munkájára van szükség, hogy tárgykörök szerint feltárják a forrásanyagot, és ennek alapján feldolgozzák az egyes tárgyköröket. A részletmunka lehető teljességgel befejeződése után „jöhet az az átfogó elme, mely ezeknek szintézisét végrehajtsa”.

Pécs története megíratását Szőnyi úgy gondolta előkészíthetőnek, hogy mindenekelőtt a város dolgozzon ki egy munkaprogramot. Ennek első pontja lenne a városi levéltár forrásanyagának különböző szempontok szerinti publikálása. E szempontok megállapítása a legfontosabb, amelyek közül csak néhányat említett:

1. A város természeti viszonyai, topográfiai fejlődése;

2. Népe vallási, nemzetiségi, foglakozási és egyéb tekintetben;

3. A közigazgatás szervezete és működése;

4. Gazdasági, művelődési, erkölcsi, szociális viszonyok

A városi levéltár anyagának feltárásával párhuzamosan haladna a Baranya megyei, pécsi püspöki és káptalani levéltár átvizsgálása, majd a szükséghez mérten az országos, sőt a külföldi levéltárakban való kutatás következnék. A kutatási eredményeket időszaki kiadványokban közölnék, és természetesen a forrásközléseket monográfiaszerű bevezetésekkel látnák el. Ezt a hosszadalmas, ám alapos kutatási módszert, akár egy, akár több szakember végezhetné.

Rövidebbnek gondolta Szőnyi a másik kutatási módszert, amely szerint több szakembert kérnének fel, és mindegyiket megbíznák egy-egy témakört feldolgozásával. Ilyen témakör lehetne pl. a gazdaságtörténet, művelődéstörténet stb. A felkért szerzőknek is publikálni kellene a témakörre vonatkozó okleveles anyagot, ám a hangsúly a monográfiaszerű feldolgozásra esne, az oklevélközlés ennek csak kísérője lenne. Ha a részfeldolgozás közös program és egy szerkesztő egyeztetése alapján történnék, akkor ebből is kisarjadhatna a város történetét összefoglaló mű. Szőnyi a Lukinich Imre szerkesztette „Mohácsi emlékkönyv”-et hozta fel jó példaként.

Szőnyinek érezhető módon nem nyerte el tetszését a levelében idézett második módszer, a több szerző szerinti részfeldolgozás, a példaként idézett „Mohácsi emlékkönyv” sem városmonográfia. Úgy tűnik az első világháború előtt kidolgozott koncepciója javított változatát fejtette ki 1926-ban. A koncepcióhoz aonban nem csatolt konkrét tervet, amely leendő szerzők neveit, a szükséges költségeket tartalmazta volna.

Az ügyiratra az alábbi határozatot írták: „Közbenső intézkedések folyamatban vannak. Egyelőre 90 napra nyilvántartásba helyezzük. Pécs, 1927. évi január hó 14-én. Polgármester.”[79] A monográfia ügye ezzel az intézkedéssel le is került a napirendről.

A Magyar Városok Kongresszusa által támogatott vállalkozás a „Magyar városok fejlődése. Magyarország városai és vármegyéi” sorozat lehetett, amit a belügyminiszter is ajánlott 668/1927. eln. számú rendelkezésével. A budapesti székhelyű, Vármegyei Könyvkiadó vállalat 1927. szeptember 7-én írt ez ügyben Nendtvich polgármesternek, és kérte a támogatását. Az önálló vármegyei és városi monográfiák megjelentetését a „Magyar államkormányzás jövője” című közigazgatási munka részeként tervezték. A tervezet szerint a városmonográfiák az alábbi három részre tagolódtak:

I. A város múltja. Történeti rész a város alapításától máig. Az erre vonatkozó okmányok, kiváltságlevelek ismertetése, a város politikai és gazdasági küzdelmeinek, társadalmi és kulturális munkájának vázolása, intézményeinek, hagyományainak leírása, vezetőinek és nagy fiainak életrajza. Mindama mozzanatok felsorolása, amelyek a várost naggyá tették, illetve fejlődésében hátráltatták.

II. rész. A szabad királyi város jelene. A város mai politikai, közigazgatási, ipari, kereskedelmi, kulturális és társadalmi állapotának leírása, ezek nehézségei és kiküszöbölésének feltételei. A város hivatalos és társadalmi vezetői, nagy fiai életrajza, intézményei.

III. rész. A szabad királyi város jövője. A városi életre kiterjedő reformok elméleti kifejtése, amelyek a „Magyar államkormányzás jövője” című műben vázolva vannak. Az államkormányzás és városi önkormányzás viszonyának tisztázása.[80]

A monográfia a történeti feldolgozás mellett gyakorlati, közigazgatási célokat is kitűzött. A szerkesztést Kiszely Gyula nyugalmazott belügyminiszteri tanácsos, volt Délvidéki főkormánybiztos[81] és Egyed István táblabíró,[82] nyilvános rendkívüli tanár, az igazságügy-minisztérium törvényelőkészítő osztálya közjogi munkatársa vállalta magára.

Kiszely, akit baráti viszony fűzött Nendtvich polgármesterhez, megerősítette a vállalkozás komolyságát. A Vármegyei Könyvkiadó megbízásából Bartha Gyula számtanácsos járt Pécsett. 1928 elején a kiadó arról tájékoztatta a városi tanácsot, hogy Nagykanizsa város, illetve Zala vármegye monográfiája a kiadásukban fog megjelenni, illetve kiadás alatt áll Debrecen sz. kir. város, Hajdu vármegye és annak városai, Hajdúszoboszló, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, valamint Békés vármegye és annak városai, Békéscsaba és Gyula, továbbá előkészítés alatt Heves vármegye és városai és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. Megemlítették, hogy Pécs városát külön kötetben szándékozzák kiadni, és csatolták a Pécs városára vonatkozó adatgyűjtés kérdőpontjait. A kérdőpontokat a városi tanács kiadta Péter József megbízott (helyettesített) főlevéltárnoknak, de a továbbiak nem ismertek. A sorozat első és tudomásunk szerint egyetlen kötetét, a Debrecen monográfiát[83] 30 pengőért megvette a város.[84]

A „Magyar városok fejlődése. Magyarország városai és vármegyéi” sorozattal eggyel gyarapodott azon kezdeményezések száma, amelyben Pécs városa nem vett részt.

Ugyancsak 1926-ban indult útjára egy másik vállalkozás, a „Magyar városok monográfiája” sorozat. Pécs monográfiája ügyében 1926. április 28-án tett ajánlatot Nendtvich Andor polgármesternek a Magyar Városok Monografiája Kiadóhivatala. A kiadóhivatal igazgatója levelében hangsúlyozta, hogy a vállalkozás egy fillérrel se terheli meg a városokat, sőt még 50 díszpéldányt is ad a kötetből, és nem kér mást csak erkölcsi támogatást, hogy a művet a város polgárai között hatékonyan terjeszthesse. Kérte, hogy a polgármester jelöljön ki egy munkatársat, aki illő díjazás mellett az adatok feltárásánál munkálkodna, továbbá a város nevezetességeiről fényképfelvételek készítése szükséges. A felmerült kérdéseket a szerkesztőbizottság egyik tagja szívesen tisztázza a polgármesterrel. Végül kérte az igazgató, hogy a nagy mű előkészítését és mintegy 6 hónap múlva történő megjelenését hathatósan mozdítsa elő a polgármester.

A munka elvégzésére felhívott Szőnyi Ottó azt válaszolta Nendtvich Andor polgármesternek, hogy még nem döntötte el a kérdést, mert nem ismeri a vállalkozást, világnézeti irányultságát és a kiadványait. Nendtvich polgármester mégis azt ajánlotta a Magyar Városok Monografiája szerkesztőbizottságának, hogy közvetlenül vegyék fel a kapcsolatot Szőnyi Ottóval, akit alkalmasnak tart a monográfia megírására. A kiadóhivatal igazgatója azonban továbbra is személyesen Nendtvich polgármesterrel akart beszélni, és azt írta, hogy Szeged, Nagykőrös, Győr stb. monográfiái már munkában vannak. Nendtvich polgármester változatlanul Szőnyi Ottóhoz utasította őket, aki újból azt nyilatkozta, hogy szeretné előbb más városok kiadott monográfiáját látni.[85]

A következő évben, 1927 márciusában a Magyar Városok Monografiája Kiadóhivatala ismét Nendtvich polgármesterhez fordult, és értesítette, hogy Szeged és Nagykőrös monográfiája már nyomdában van, és a kefelevonatokat Szőnyi Ottónak is megmutatták, így az meggyőződhetett a munkák szép kiviteléről. Mivel a szerzőket Pécs városa maga jelöli ki, megteremtheti annak a biztosítékát, hogy a mű tartalma is magas értékű legyen. A 19. század leírása Várady monográfiájában csak érintve van, ezért az volna kívánatos, ha Várady monográfiájának folytatásaként az „ősmúlt” rövid vázolása után a súlypont a közelmúlt és jelen feltárására helyeztetnék: „Hiszen a közelmúlt olyan történelmi adatokat foglal magában, amelyeknek fontossága felülmúlja sok korszak történetének jelentőségét és a jelennek feltárása is fontossággal bír abból a szempontból, hogy az összes városok monografiájának megjelenése után azok ipari, kereskedelmi és gazdasági részéből egy magyar, német, angol, francia és olasz nyelven megjelenő illusztrált kivonatot óhajtunk kiadni, külföldön propagálni, amely egyrészt dokumentálja külföld előtt azon gazdasági lehetőségeket, amelyeket a város a külföld reszére nyújt, másrészt alkalmas megteremteni azon kapcsolatokat, amelyeket a külföld nyújthat a városnak.” [86]

A kiadóhivatal újabb, 1927. júliusi levelében megismételte ajánlatát. Nendtvich polgármesternek felajánlották az előszó megírásának lehetőségét, vélhetően ezzel is a jóindulatát akarták megnyerni.

Augusztusban a Magyar Városok Országos Kongresszusa Igazgatósága megküldte a város „Vasúti Útmutató”-ban megjelent ismertetését, és felhívta a figyelmet egy várostörténeti vállalkozásra, amelyet támogat a kongresszus. Nendtvich Andor köszönő levelében megkérdezte, hogy a Magyar Városok Monografiájá-t ajánlja-e a kongresszus, amely azt válaszolta: „Magyar Városok Monografiaja című vállalkozáshoz Kongresszusunknak semmi köze nincs. Ez tisztán egy nyerészkedésre alakult magánvállalat. Tulajdonképpen nem egyéb mint egy kereskedelmi iroda, amely ilyen hangzatos címen akar hozzáférkőzni a nagyobb városok kereskedelmi és ipari érdekeltségéhez, hogy azokat a könyvében való megjelentetés fejében jól megpumpolja. Az a munka, melyet 346/1927 számú átiratunkban említettünk teljesen távol áll minden anyagi érdektől és valószínűleg a városok anyagi ellenszolgáltatására sem fog reflektálni.”

A Magyar Városok Országos Kongresszusa fenti levele eldöntötte a kérdést, hogy Pécs részt vállal-e a „Magyar Városok Monográfiája” sorozatban. Az ügyirat hátoldalára a városi tanács rövid és egyértelmű határozata került: „Tudomásul szolgál. Az akcióban nem veszünk részt. Irattárba.” [87] (Fischer Béla, Baranya vármegye alispánja sem tartotta időszerűnek a megye újabb monográfiájának megírását 1929-ben, illetve 1931-ben, amely szintén a fenti sorozatban jelent volna meg.)[88]

Pécs, függetlenül attól, hogy kimaradt a vállalkozásból, a sorozat egyes köteteit mégis megrendelte, például Szentes és Nagykanizsa város, valamint Nyíregyháza és Szabolcs vármegyei községek monográfiáját 25-25 pengőért.[89]

A fenti vállalkozás semmi esetre sem minősíthető sikertelennek. A „Magyar városok monográfiája”-ként indult sorozat neve 1927-ben „Magyar városok és vármegyék monográfiájá”-ra változott. A sorozat köteteit Ladányi Miksa rendezte sajtó alá. A sorozaton belül az alábbi városok monográfiáit adták ki: Szeged (1.), Nagykőrös (2.), Szentes (3.), Nagykanizsa (4.), Miskolc (5.), Makó és Csanád-Torontál vármegyei községek (6.), Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei (8.), Cegléd (10.), Újpest (11.), Baja és Bács-Bodrog vármegye községei (14.), Pestszenterzsébet, Kispest és környéke (18.), Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszentimre (21.) és Rákospalota (24.) A sorozat 23. köteteként jelent meg Szeghalmy Gyula „Dunántúli vármegyék” című munkája, amelynek II. része megyénként tartalmazott egy községi és személyi adattárat.[90] 1927-1942 között összesen 28 mű jelent meg, és egyes kötetek sok hasznos helytörténeti adatot tartalmaznak, ám a sorozat egy része csak erős kritikával használható.[91]

Úgy tűnik, a városvezetésnek nem állt szándékában, hogy csatlakozzon a két világháború közötti városmonográfia sorozatokhoz. Igaz ugyan, hogy a kérdésben megszólaltatott Szőnyi Ottó 1922 óta Budapesten élt,[92] és az is igaz, hogy Cserkuti Adolf munkaképtelenné vált, ám Pécs szellemi erejét tekintve mégsem valószínű, hogy nem találtak volna alkalmas személyeket a város történetének megírására.

Vörös Márton főlevéltáros ajánlkozása

Pécs város főlevéltárnoka, Vörös Márton[93] 1939. március 1-jén azt ajánlotta Makay István polgármesternek, hogy ingyen megírja a város történetét, csak a dologi kiadások fedezését kéri. Jelentette, hogy három éve megkezdte a város történetére vonatkozó források gyűjtését, amit félbehagyott, amikor két évre átvette a múzeum vezetését is, ám most újból folytatja azt. Vörös Márton úgy tudta, hogy annak idején Aidinger János és Kossutány Ignác megbízását nyolc évre tervezték és igen magas összeget, tizenkétezer forintot irányoztak elő erre a célra.[94] Vörös Márton levelében hosszasan ecsetelte a kutatás nehézségeit, majd ajánlatát az alábbi mondatokkal indokolta: „Pécs város történelmének megírásához való jelentkezésem nem egy igazolatlan ambíció tudományoskodó bimbódzása, hanem a közohajnak elegettevő főlevéltárnoki becsületérzés rendezése. [Eredeti aláhúzás – N. I. G.] De főként lelki indok, mert Carlyle szavaival, ha beszélgetünk hosszasan a múlttal, úgy ez számunkra valóra váltja mindazt a reményt és hitet, amit a jelen többé már be nem válthat. Amit már beváltatni ugyan kedvünk sincs többet.”

Makay polgármester örömmel vette tudomásul a főlevéltárnok ajánlkozását, és különösen jóleső érzéssel töltötte el, hogy az „elkészíteni tervezett nagyszabású mű megírását a város iránt érzett szeretettől és hűségtől vezetve, minden tiszteletdíj nélkül szíves elvállalni.” A mű megírásával kapcsolatos dologi kiadások fedezéséről a város természetesen gondoskodni fog – ígérte a polgármester, és felhívta a főlevéltárnokot, hogy a legnagyobb takarékosság szem előtt tartásával tegyen részletes előterjesztést azon kiadások fedezésére, amelyekről az 1940. évi költségvetésben gondoskodni kell.[95]

A főlevéltárnok első pillanatban kissé furcsának tűnő felajánlkozásának magyarázata a város levéltára szerepkörének és feladatának megváltozásában rejlik. A főlevéltáros munkakörének szabályozása kapcsán Esztergár Lajos polgármester 1940-ben információkat kért a hazai városoktól. A válaszokból kitűnt, hogy valamennyi nagyobb város (Budapest, Kecskemét, Debrecen, Győr és Sopron) főlevéltárnokai kizárólag csak a gyűjteményükkel kapcsolatos feladatokat végeztek és a levéltártól független egyéb hivatali munkát lényegében nem látnak el. (Az előfordult ugyan, hogy kaptak még valamilyen egyéb megbízatást is, de ez személyükhöz és nem a hivatalukhoz kapcsolódott.)

A beérkezett válaszok alapján Esztergár Lajos polgármester 1940. július 22-i szabályzatában az alábbi 26 pontban állapította meg a főlevéltárnok munkakörét:

1.      A levéltár anyagának elhelyezésében, rendszerezésében, beosztásában és a levéltár munkamenetében tervezett fontosabb változásokra vonatkozó javaslatok megtétele.

2.      A levéltár anyagában végzett kutatómunka irányítása és elősegítése.

3.      A levéltár közjogi, magánjogi, város-művelődéstörténeti anyagának felkutatása és a még rendezetlen anyag rendszerezése, nyilvántartása és tudományos feldolgozása.

4.      A város történetére (historia domi) vonatkozó események feljegyzése időrendi sorrendben.

5.      A levéltár gyűjteményeinek, felszerelésének és kézi szakkönyvtár anyagának tudományos színvonalon tartása, a szükséges könyvek, folyóiratok és egyéb segédeszközök beszerzése.

6.      A levéltár helyiségeinek rendszeres, évenkénti vizsgálata tűz- és vagyonbiztonság és egészségügyi szempontokból, és a szükséges intézkedésekre javaslatok tétele.

7.      A levéltár gyűjteményeinek és iratainak tartósítása (konzerválása), illetve ezzel kapcsolatban javaslatok tétele.

8.      A közművelődési ügyek előadói előkészítésében való segédkezés.

9.      A város történetére vonatkozó munkák (közlemény, cikk stb.) közlése.

10.  Az Országos Levéltárral és a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsával kapcsolat fenntartása és ezektől szükség esetén vélemény kérése.

11.  Az Országos Levéltárból és egyéb közgyűjteményekből a város történetére vonatkozó adatok felkutatása.

12.  A levéltári anyag selejtezésének előkészítése.

13.  A város utcái és terei elnevezése ügyében kiküldött bizottság munkájában való részvétel, és a város történelmi érdekeinek képviselete.

14.  A hozzá érkezett rendeleteket, felhívásokat és utasításokat végrehajtja, erről jelentéseket és javaslatokat tesz, az iratkezelést évenként jegyzékeli és mutatózza.

15.  A közgyűlések, kisgyűlések, szakbizottságok és egyéb bizottságok jegyzőkönyveit összegyűjti, megőrzi, nyilvántartja és beköttetésükről gondoskodik.

16.  A város bemutatási záradékkal ellátott szabályrendeleteinek eredeti példányait megőrzi, azon a módosításokat keresztülvezeti.

17.  Az anyakönyvek másodpéldányait őrzi, azokon az utólagos bejegyzéseket átvezeti, a másodpéldányok beszolgáltatásait nyilvántartja és erről jelentést tesz a polgármesternek.

18.  A vízikönyveket és annak mutatóját, valamint a törzskönyvi lapjait vezeti és az ehhez tartozó okirattárt kezeli.

19.  Az országgyűlési és törvényhatósági választók névjegyzékeit, az erdei üzemterveket, az úthálózat törzskönyveit, a megőrzésre felajánlott okiratokat és egyéb történelmi iratokat megőrzi és jegyzékeli.

20.  A város szabályrendeleteinek bemutatási záradékkal ellátott eredeti példányait, az alapítólevelek eredeti példányait, a város szerződéseit, a nemesi és egyéb okleveleket, a történelmi értékű okiratokat az ún. okmánytárban tűzbiztos helyen elhelyezi, és ezekről törzskönyvet és mutatót vezet.

21.  Az alapítólevelekről külön alapítványi könyvet fektet fel és vezet.

22.  A levéltár anyagából az eredeti iratokat meghatározott szabályok mellett kiszolgáltatja – helyben elismervény ellenében, idegen hivataloknak és személyeknek polgármesteri és főjegyzői engedéllyel.

23.  Magánfeleknek a polgármester és főjegyző engedélyével szóbeli felvilágosításokat ad, az iratokba betekintést enged, illetve az iratokról kivonatot és hiteles másolatot készít.

24.  Az anyakönyvi kivonatokat a jogszabályokban körülírt esetekben kiállítja.

25.  A levéltárban őrzött egyházi anyakönyvekről hiteles másolatot engedély nélkül szolgáltat ki.

26.  A helyben elismervény ellenében kiadott iratokról külön kölcsönkönyvet vezet, 6 hónap elteltével az érdekelt tisztviselőt figyelmezteti az iratok visszaküldésére, illetve újabb 8 napi várakozás után erről a polgármesternek jelent.[96]

A hazai városi levéltárakhoz képest későn bevezetett szervezeti változás révén a főlevéltáros megszabadult a terhes és időt rabló nem levéltári hivatali munkától, a központi irattár és kiadóhivatal felügyeletétől. Az iktatást pedig az önállóvá vált közigazgatási segédhivatal látta el. A főlevéltáros így minden energiáját az iratok rendezésére és az ügyfelek, kutatás segítésére fordíthatta.

Vörös Márton azon történészek közzé tartozott, akik elsősorban az ismeretterjesztést tartották feladatuknak, amit megjelent művei is alátámasztanak.[97] 1941-ben, amikor panasszal fordult a polgármesterhez, hogy a pécsi sajtó méltatlanul bánik vele, a város támogató sorokat írt a „Dunántúl” című lap szerkesztőségének. A protekciós levél hűen tükrözi a városvezetés nézeteit: „A város főlevéltárnokának egyik törvényszabta feladata, hogy a város múltjával bármilyen vonatkozásban összefüggő közérdekű adatokat felkutassa, összegyűjtse, tudományosan feldolgozza és a feldolgozott anyagot nyilvánosságra hozza. A feldolgozott anyagnak, különösen pedig az egy-egy cikk keretébe tömöríthető anyagnak a nyilvánosságra hozatala a helyi lapok hasábjain történhetik meg a legalkalmasabban, mert ezzel a közlési móddal biztosíthatjuk azt, hogy ezek a közérdekű cikkek a sajtó nagy nyilvánosságán keresztül a lakósság legmesszebbi körében ismeretessé válnak. Ezeknek előrebocsátása után tisztelettel arra kérem a tekintetes Szerkesztőséget, hogy dr. Vörös Márton főlevéltárnok által a levéltár anyagának felhasználásával készített közérdekű cikkeket a vezetése alatt álló napilap hasábjain közölni szíveskedjék.”[98]

Vörös Márton az elkövetkező évtizedekben – és ez a lényeg – valóban sokat tett a város iratainak megőrzése, rendezése és kutathatósága érdekében, amit az elkészített segédletek is bizonyítanak, bár – talán nem okozunk nagy meglepetést az olvasóknak – a város monográfiájával nem készült el.

Zárszó

Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a fentieken kívül más városmonográfia tervek is születtek a dualizmus kori és a két világháború közötti Pécsett, hiszen a város jelentős szellemi erővel bírt, és több közép- és felsőfokú iskoláival is büszkélkedhetett, amelynek „tudós tanárai” számottevő történeti munkásságot fejtettek ki. Végezetül, jelen sorok írója azt reméli, hogy ennek az írásnak nem lesz folytatása.

Rövidítések jegyzéke

BML = Baranya Megyei Levéltár

Bvm. alisp. ir. = Baranya vármegye alispánjának iratai

Bvm. főisp. ált. ir. = Baranya vármegye főispánjának általános iratai

Pécs v. tan. ir. = Pécs Város Tanácsának közigazgatási iratai

Pécs város th. biz. kgy. jkv. = Pécs város törvényhatósági bizottsága

közgyűlési jegyzőkönyvei

Irodalom

BODOR – GAZDA 1984 = Bodor Antal – Gazda István: Magyarország helyismereti irodalma 1527-1944. (Tudománytár.) Könyvértékesítő Vállalat, Budapest, 1984.

BORSY 2007 = Borsy Judit: Németh Béla élete. In: A Pécsi Egyházmegye vonzásában. Ünnepi tanulmányok Timár György tiszteletére. Szerk.: Fedeles Tamás – Horváth István – Kiss Gergely. METEM Könyvek 63. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Budapest, 2007. 9-21.

CSEREKLYEI – LUKÁCSY 1979 = Csereklyei Ildikó – Lukácsy Gábor (összeáll.): A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesitője. Pécs szab. kir. város Majorossy Imre múzeumának értesitője. Repertórium. Pécs, 1979.

CSIZMADIA 1980 = Csizmadia Andor: Pécs városjoga a város felszabadulásakor. In: Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs város szabad királyi rangra emelésének 200. évfordulója alkalmából rendezett II. várostörténeti konferencia előadásai 1980. november 14. Kiadja a Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 1982. 30-42.

GYÁNI 2003 = Gyám Gábor: A városbiográfia és a mikrotörténet. In: Várostörténet, helytörténet. Elmélet és módszertan. Szerk.: Vonyó József. Tanulmányok Pécs történetéből 14. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003. 19-28.

A KÉTSZÁS ÉVES = A kétszáz éves pécsi bőrgyár. Pécs, 1962.

KISS 1905 = Kiss József: Németh Béla 1840-1904. In: A Mecsek-Egyesület évkönyve a 14-ik egyesületi évről. (1904). Összeáll.: Kiss József. Wessely-Horváth, Pécs, 1905. XI-XIV.

KOPASZ 1972 = Kopasz Gábor: Baranya vármegye háromnegyedévszázados monográfiája. In: Baranyai Helytörténetírás 1971. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 1972. 107-141.

KOPCSÁNYI 1897 = Kopcsányi Károly: A pécsi jogakadémia multja s jelenje. Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság, Pécs, 1897.

LENGVÁRI 1996 = Lengvári István: Szőnyi Ottó régészeti és művészettörténeti munkássága. In: Tanulmányok Pécs történetéből 2. Szerk.: Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996. 173180.

LENKEI 1922 = Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Egy pécsi újságíró visszaemlékezései. Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvénytársaság, Pécs, 1922.

MADAS 1978 = Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978.

MÁRFI 1997 = Márfi Attila: Mérő József (1879-1963). Baranya 1996-1997 (910). Pécs, 1997. 291-292.

MAROSI 1908 = Marosi Arnold: Jelentés a városi múzeum 1907. évi állapotáról. In: A „Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület” Értesítője. köt. 2. füz. 1908. április. 55-64.

MÉSZÁROS ms. = Mészáros Balázs: Polgári ünnep és kulturális emlékezet. Pécs szabad királyi rangra emelésének centenáriuma (1880). Kézirat.

NAGY I. G. 2003 = Nagy Imre Gábor: Baranya megye és Pécs város főispánjainak története a polgári korban (1848-1950). In: Népek együttélése Dél-Pannóniában. Tanulmányok Szita László 70. születésnapjára. Szerk.: Lengvári István – Vonyó József. Pécs, 2003. 259-294.

NAGY I. G. 2004 = Nagy Imre Gábor: Majorossy Imre, a múzeumalapító polgármester (1847-1927). Pécsi Szemle 7, 2004. tavasz, 51-63.

NAGY I. G. 2007 = Nagy Imre Gábor: Németh Béla, a történetíró. In: A Pécsi Egyházmegye vonzásában. Ünnepi tanulmányok Timár György tiszteletére. Szerk.: Fedeles Tamás – Horváth István – Kiss Gergely. METEM Könyvek 63. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség – Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, Budapest, 2007. 233-257.

PÉTER 1930 = Péter József: Cserkuti Adolf. Emlékbeszéd, elmondta Péter József a Pécs-Baranyamegyei Múzeum egyesület 1930. május 4-én tartott rendes közgyűlésén. In: Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője, 11. évf. 1-4. füz. 57-60.

PILKHOFFER 2004 = Pilkhoffer Mónika: Pécs építészete a századfordulón (1888-1907). Pécs, 2004.

RAYMAN 2000 = Rayman János: Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1894. évi Pécsi Vándorgyűlésének ismeretlen jelvénye. Az érem 56, 2000/2.33-34.

ROMVÁRY 1982 = Romváry Ferenc: Pécs szobrai. Szobrok, épületszobrok, emlékművek, emléktáblák. Pécs m. város Művelődésügyi Osztálya, Pécs, 1982.

SARKADI 1980 = Sarkadi Eszter: 75 éves a pécsi múzeum. Vázlatos történet a kezdetektől 1945-ig. In: A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve (1979) 24, Pécs, 1980. 357-377.

SURJÁN 1992 = Surján Miklós szerk.: Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832-1984. (Pannónia könyvek.) Baranya megyei Könyvtár, Pécs, 1992.

ÚJVÁRI 1996 = Újvári Jenő: A „hely szelleme” mint múzeumalapító tényező. In: Tanulmányok Pécs történetéből 2-3. Szerk. Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996. 131-138.

VÉRTESI 2001 = Vértesi Lázár: Ügyvédek Pécs társadalmában a 19-20. század fordulóján. In: Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12. Szerk.: Varga Lajos – Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2001. 167-194.

VÖRÖS 2003 = Vörös Huba: Vörös Márton (1900-1993). A Pécsi Állami Levéltár első igazgatója. In: Pécs-baranyai történelmi arcképcsarnok. Szerk.: Ódor Imre – Lengvári István. Multimédiás CD ROM. Baranya Megyei Levéltár – Baranyai Archívum Alapítvány, Pécs, 2003.

Jegyzetek


[1] GYÁNI 2003, 19.

[2] CSIZMADIA 1980, 32.

[3] A kérdésről a Baranya Megyei Levéltár 2005. szept. 20-i levéltári napján tartott előadást Mészáros Balázs „Pécs szabad királyi rangra emelésének »százados« ünnepe (1880)” címmel. MÉSZÁROS ms.

[4] Szieberth Nándor (Németbóly, 1845. november 1. – Pécs, 1935. február 24.) ügyvéd. Ügyvédi praxisát évtizedeken át folytatta, még hetven éven felül is dolgozott. 1875-1877 és 1879-1882 között Pécs város közgyűlésének legtöbb adót fizető (virilis) tagja. A pécsi Kossuth Párt elnöke. A kereskedelmi és iparos tanonciskola felügyelő bizottságának jegyzőjeként sokat tett a tanoncoktatásért. Jelentős érdemeket szerzett a pécsi gyümölcstermesztés fellendítése érdekében is. LENKEI 1922, 105. VÉRTESI 2001, 183. BML Pécs Város Igazoló Választmányának iratai, törvényhatósági bizottsági tagok névjegyzékei 18751881.

[5] Szepesy püspök ércszobrának felállítására Gründler Endre pécsi ácsmester és felesége, Horváth Paulina 1872-ben tett egy alapítványt, amelyben 300 forintot hagyott erre a célra. A város közgyűlése 1885-ben hozott határozatot a nyilvános gyűjtés, a közadakozás megindításáról, ám a gyűjtés elhúzódása miatt a szobrot csak 1893-ban tudták átadni. ROMVÁRY 1982, 22-23.

[6] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910., 6468/1879. és 10 852 /1879. sz. irat.

[7] Az idézeteket mindenkor szöveghűen, a mai helyesírás szerint, ám az eredeti helyesírási jellegzetességek megtartásával közöljük.

[8] Aidinger János (Pécs, 1846. május 5. – Nagykozár, 1906. július 1.), a pesti egyetemen és a pécsi jogakadémián végzett jogot. 1867 októberében tiszteletbeli aljegyzővé, majd 1868. november 4-én tényleges aljegyzővé nevezték ki. 1869. október 11-én főjegyzővé, majd 1875. november 3-án polgármesterré választotta a közgyűlés. A polgármesteri tisztségét 1896. december 1-jei nyugdíjazásáig töltötte be. 1896 és 1901 között a város Szabadelvű párti országgyűlési képviselője. 1878. február 2-től haláláig a törvényhatósági bizottság választott tagja. 1880-ban királyi tanácsosi címmel tüntette ki az uralkodó.

[9] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 213/1879. (nov. 25.)

[10] Kossutány (másként Kosutány) Ignác (Mátészalka, 1851. július 6. – Budapest, 1940. január 20.) jogtanár. 1873-ban szerzett állam- és jogtudományi oklevelet a pesti tudományegyetemen. 1873-1875-ben bírósági gyakornok Budapesten. 1875. október 4-én mint szigorlót az egyházjog és jogtörténelem tanszékének ideiglenes ellátásával bízták meg a pécsi püspöki jogakadémián, esküt tett október 6-án. 1876-tól helyettes tanár, 1878-ban egyetemi magántanári képesítést nyert, és rendkívüli tanárrá nevezték ki, 1884-tól rendes tanár. 1896 végén a pozsonyi jogakadémia rendes tanárává nevezték ki, állását 1897. február 1-jén foglalta el. 1900-tól 1919-ig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen az egyházjog tanára, közben 1906-1907-ben és 1913-1914-ben az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja, 1912-1913-ban az egyetem rektora. 1919-1921-ben a Budapestre menekült egyetemen, majd 1921-1927-ben a szegedi egyetemen az egyházjog tanára. Egyházjogászként polgári liberális felfogást képviselt, egyházjogi nézeteire a protestáns elképzelések is jelentős hatást gyakoroltak. 1881-1883-ban a Pécs c. lap szerkesztője. Fontosabb művei: A kányaföldi Kerechényiek a XVI. században. Századok 1882.; A magyar alkotmány és jogtörténelem tankönyve. I. köt. Budapest, 1895.; Az egyházi vagyon tulajdonjogának alanyáról általában s különösen Magyarországon. Budapest, 1897.; Egyházjog. A magyarországi egyházak alkotmánya és közigazgatása. I. köt. Kolozsvár, 1903.; A magyarországi egyházak alkotmányának és közigazgatási jogának rövid foglalata. Szeged, 1923.; Bevezetés a kánoni perjogba. Szeged, 1924. „Kosutány Ignácz” In: Szinnyei József, Magyar írók élete és munkái. 6. köt. Budapest, 1899. 1144-1145. „Kosutány Ignác' In: Révai Új Lexikona. 12. köt. Babits Kiadó, Szekszárd, 2004, 379. SURJÁN 1992, 249. KOPCSÁNYI 1897, 79.

[11] MÉSZÁROS ms. 2.

[12] Az ünnepség rendezésére kiküldött bizottság 1880. február 8-i ülésének jegyzőkönyve. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[13] Pécs város tanácsának 1880. március 6-i jelentése. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[14] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 44/1880. (márc. 15.)

[15] Szeredy József (Szekszárd, 1831. március 3. – Pécs, 1903. október 6.), Pécs egyházmegyei pap, bölcsészdoktor, az 1864/65. tanév végéig ciszterci gimnáziumi tanárként működött. Girk György pécsi püspök az újonnan megnyitott jogakadémiához 1865. szeptember 29-én helyettes gimnáziumi, majd november 10-én rendkívüli, végül 1868. szeptember 5-én rendes tanárnak nevezte ki. 1883-tól a jogakadémia vezetője (aligazgató címmel), 1888-ban pécsi székesegyházi kanonoknak nevezték ki, ekkor tanári állásáról lemondott. KOPCSÁNYI 1897, 60.

[16] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 80/1880. (ápr. 19.)

[17] Aidinger János: Emlékbeszéd Pécs sz. kir. város felszabadulása százéves évfordulója alkalmából 1880. évi április hó 19-én tartott ünnepélyes közgyűlésen. Taizs M. ny., Pécs, 1880. 46 p.

[18] Rayman János szíves szóbeli közlése.

[19] Aidinger János polgármester levele Pécs város közgyűlésének. Pécs, 1880. április 23. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[20] Kossutány Ignác levele Pécs város közgyűlésének, dátum nélkül. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910. Az említett cikk a Pécsi Figyelő 1880. május 1-iki számában jelent meg. MÉSZÁROS ms. 6.

[21] MÉSZÁROS ms. 5-6.

[22] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 97/1880. (máj. 24.)

[23] Pécs város tanácsának levele Ipolyi Arnoldhoz. Pécs, 1880. június 26. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[24] Szilágyi Sándor levele Pécs város tanácsának. Pécs, 1880. júl. 16. Szilágyi Sándor levele Pécs város közönségének. Pécs, 1880. okt. 10. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[25] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910., 12 464/1880. és 11 713/1881. sz. irat.

[26] Aidinger János levele Pécs város tanácsához. Pécs, 1904. jún. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[27] MAROSI 1908, 59.

[28] Vörös Márton főlevéltárnok 1937. június 1-je és 1939 májusa között a városi múzeum vezetője is volt. A múzeumi rendezése és leltározása során a múzeumi iratok egy része a levéltár gyűjteményébe került. SARKADI 1980, 374-375. VÖRÖS 2003.

[29] A KÉTSZÁZ ÉVES 1962, 18.

[30] Ágh Timót Géza (Iharosberény, 1862. október 10. – Budapest, 1941. május 3., máshol október 12.), ciszterci tanár a rend pécsi főgimnáziumában. 1900-ban kilépett a rendből, egy budapesti leánygimnázium főigazgatója lett, és 1905-ben megnősült.

[31] RAYMAN 2000, 35-36.

[32] Kopcsányi Károly (1847 – 1911. aug. 31. Pécs), 1882. jan. 12-én nevezte ki Dulánszky püspök a pécsi püspöki jogakadémiára a magyar, az ausztriai magánjog és a bányajog tanszék helyettes tanárává, esküt tett jan. 31-én. 1887-ben nyert magyar magánjogból egyetemi magántanári képesítést a budapesti egyetemen, majd 1887. márc. 25-én rendkívüli, 1890. márc. 29-én nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. KOPCSÁNYI 1897. 80.

[33] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 126/1896. (szept. 10.)

[34] Várady Ferenc, sárosi (Kaposvár, 1860. július 23. – Budapest, 1945. február 17.). Gimnáziumi tanulmányait a ciszterci rend pécsi főgimnáziumában végezte. Történetírói munkássága mellett korának elismert költője és újságírója is volt. Előbb a Pécsi Figyelő munkatársaként, majd 1888-1890-ben szerkesztőjeként dolgozott. 1885-ben alapította a Veréb Jankó című élclapot, amelyet szintén 1890-ig szerkesztett. 1892-ben alapította Pécs első igazi napilapját a Pécsi Naplót, amelynek 1898-ig a felelős szerkesztője volt. 1898-1919-ben Baranya Vármegye Hivatalos Lapja szerkesztője. Szépirodalmi írásait 21 kötetben adták ki. 1890. április 15-én nevezte ki a főispán Baranya vármegye allevéltárnokává, majd 13 év után főlevéltárnokká lépett elő. 1922. január 1-jével nyugdíjazták, ezután Budapesten élt. KOPASZ 1972, 107-113. SURJÁN 1992, 263, 288, 396.

[35] KOPASZ 1972, 120, 132-133.

[36] Várady Ferenc kérelme Pécs város közgyűléséhez. Pécs, 1895. ápr. 17. BML Pécs v. tan. ir. 327/1898.

[37] BML Pécs v. tan. ir. 327/1898., 6765/1895. sz. irat.

[38] Várady Ferenc kérelme Pécs város közgyűléséhez. Pécs, 1897. júl. 18. BML Pécs v. tan. ir. 327-1898.

[39] BML Pécs v. tan. ir. 327-1898., 14 080/1897. sz. irat.

[40] KOPASZ 1972, 137-139.

[41] BML Pécs v. tan. ir. 32 922/1901.

[42] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-12 713-1912.

[43] Németh Béla (Gödre, 1840. szeptember 25. – Pécs, 1904. október 15.), középiskolai tanulmányait a ciszterci rend pécsi főgimnáziumában végezte. A papi pályára készült, a pécsi püspöki papnevelde elvégzése és pappá szentelése után Tamásiban, Pincehelyen, Döbröközön látott el kápláni szolgálatot. Miután a papi hivatást elhagyta, jogot végzett, majd ügyvédi vizsgát tett. Az ügyvédi hivatás sem felelt meg alkatának, ezért a történetírás felé fordult. Történeti tárgyú cikkei 1898-tól jelentek meg rendszeresen a helyi lapok hasábjain. Fontosabb művei: Szabad kir. Pécs város házszámainak sorozata. Pécs, 1887.; Az orgonajáték gyakorlati tankönyve. Pécs, 1889.; Baranya Szent-Istvántól a jelenkorig. In: Várady Ferenc: Baranya multja és jelenje. 2. köt. Pécs, 1897. 209730.; Geschichte der Grossgemeinde Németbóly. Pécs, 1900.; Történeti adatok Baranyamegye múltjából. Pécs, 1900.; A pécsi Dominikánus-ház története. Pécs, 1903; Szigetvár története. Pécs, 1903. BORSY 2007, 9-21.; NAGY I. G. 2007, 233257.

[44] Az előzményekre azonban rosszul emlékezett, mert azt írta, hogy a város közgyűlése 1889-ben Aidinger János polgármestert és Szeredy József kanonokot kérte fel a város monográfiájának megírására, illetve a millennium előtti évben ténylegesen el is határozta a város történetének megírását.

[45] Németh Béla levele Pécs város tanácsához. Pécs, 1904. jan. 25. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[46] Németh Béla ügyvéd levele Pécs város tanácsához. Pécs, 1904. máj. 26. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[47] Pécs város levele Aidinger Jánoshoz. Pécs, 1904. máj. 26. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[48] Aidinger János levele Pécs város tanácsához. Pécs, 1904. jún. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[49] „Nagyságos Uram! Kerestelek tegnap hivatalodban, de sajnálattal értesültem róla, hogy gyengélkedel, nem volt módomban kérelmemet személyesen, élő szóval előadni. Német Bélát ma reggel meglátogattam. Két hónap óta súlyos beteg, ágyban fekszik, a legnagyobb nyomorban. Nincs tejre, orvosságra való pénze. Az ínség leordít az arcáról! S még csak koldulni se mehet, mert ágyhoz szegezte a betegség. Kérlek légy kegyes valamit kiszelni, hogy szegény öreg a város részéről némi sürgős segélyben [eredeti aláhúzások – N. I. G.] részesüljön. Azt hiszem, a Tanács nyújthat 50-60 koronás alamizsnát ilyen specialis esetben. Végtére is nem lehet fejcsóválva, szánakozva nézni, hogy egy ilyen ember mint vész el éhen. Maradtam kiváló tisztelettel: Őszinte híved Várady Ferenc” Várady Ferenc levele Majorossy Imre polgármesternek. Pécs, aug. 27. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910.

[50]Németh Béla. 1840-1940. Pécsi Napló 1904. okt. 16. 4.

[51] KISS 1905. XII.

[52] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910., 17 271, 24 523, 26 085, 28 072/1904. sz. irat.

[53] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 216/1904. (okt. 17.)

[54] Németh Béla. 1840-1940. Pécsi Napló 1904. okt. 16. 4.

[55] BML Pécs város th. biz. kgy. jkv. 216/1904. (okt. 17.)

[56] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-6264-1910., 28 995/1906., 16 599/1909., 10 736/1910. sz.

[57] Bml Pécs Város Szabályrendeleteinek Levéltári Gyűjteménye. 51. Sz. 1899. évi önkormányzati szabályrendelet 149-156. §.

[58] Cserkuti Adolf (Máriakéménd, 1859. augusztus 12. – Pécs, 1928. október. 9.) Lincab Albert szabó és Faust Magdalena gyermekeként látta meg a napvilágot. Lincab vezetéknevét a belügyminiszter 1906. szeptember 1-jei engedélyével magyarosította meg Cserkuti-ra. 1872-1877-ben a székesegyházi árvaház növendéke volt. A pécsi ciszterci rend főgimnáziumában érettségizett 1879-ben. Papnak tanult, ám szívbetegsége miatt hátat fordított a papi hivatásnak. 187981-ben a pécsi püspöki jogakadémián hallgatott jogot, majd tanulmányait a budapesti tudományegyetemen folytatta. Két jogi alapvizsgálatot tett le, és egyetemi végbizonyítványt szerzett. 1894. november 4-től 1899-ig a Pécsi Közlöny szerkesztője. 1899 októberétől 1900 októberéig pécsi püspöki udvar udvarmestere. 1901. október 1-jén állt a város szolgálatába, ahol 2 korona napidíjért önálló adószámviteli munkát végzett. 1912 júniusában levéltárosi oklevelet szerzett. 1912. augusztus 3-án nevezte ki Visy László főispán Pécs város levéltárnokává. Az első világháború alatt levéltárosi teendői mellett a hadiözvegyek ellátási díjai ügyét is intézte. 1925. november 14-én tüdőgyulladással a belklinikára szállították, majd kórházból való kikerülése után lábadozásához szabadságot kért. Testi betegsége mellé lelki betegség (hypochondriás neuraszténia) is társult, ezért 1927. június 1-jével nyugdíjazták, egy év múlva elhunyt. BML Bvm. alisp. ir. 14 687/1906. Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-26 711-1928. Pécs város polgármesterének elnöki iratai 186/1912. PÉTER 1930. 57-60. SURJÁN 1992. 279.

[59] BML Bvm. főisp. ált. ir. 496/1890.

[60] A városi major a Rákóczi utca 5. szám alatt volt, elbontása után itt épült fel a

tűzoltólaktanya és a lovasrendőrségi laktanya, amely 1907 októberére készült el.

PILKHOFFER 2004, 84.

[61] A régi posta épülete a mai Munkácsy u. 6. szám alatt volt. MADAS 1978, 496.

[62] Jeszenszky Kálmán 1876. május 27-én pénztári díjnokként állt Pécs város szolgálatába. 1878. május 14-én III-ad osztályú számfejtővé választotta a város közgyűlése. 1888-tól ideiglenes, majd 1890-től véglegesített alszámvevő (számvevő), később adóhivatali főnök, tiszteletbeli főszámvevő lett. 1914-ben nyugdíjazták.

[63] Jeszenszky Kálmán számvevő előterjesztése Pécs Város Tanácsához. Pécs, 1906. febr. 16. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-8744-1907.

[64] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-8744-1907.

[65] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-26 711-1928. Pécs Város Levéltárának iratai, szám nélküliek 1930.

[66] BML XV. 18. Cserkuti Adolf kartoték fond.

[67] Majorossy Imre záróbeszéde a városi múzeum megnyitó ünnepségén. In: Emléklapok a Pécsi Városi Múzeum megnyitó ünnepségéről. Pécs, 1915. 19. Idézi ÚJVÁRI 1996, 133.

[68] NAGY I. G. 2004, 57-58, 62-63.

[69] Majorossy Imre. Dunántúl (Pécs), 1927. máj. 14. 1.

[70] ÚJVÁRI 1996, 135.

[71] Angyal Pál (Pécs, 1873. július 12. – Budapest, 1949. január 18.) jogtanár, a pécsi jogakadémia, majd a budapesti tudományegyetem tanára.

[72] Szőnyi Ottó (Pécs, 1876. július 13. – Budapest, 1937. március 13.), Szákovics vezetéknevét 1904-ben magyarosította meg Szőnyire. A pécsi ciszterci rend főgimnáziumában érettségizett. Teológiai tanulmányait a pécsi papneveldében, jogi tanulmányait a pécsi jogakadémián, majd a budapesti és kolozsvári tudományegyetemen végezte. Az államtudományi doktorátus megszerzése után 1898-ban szentelték áldozópappá. 1899-ben püspöki levéltárossá nevezték ki. Az 1906/07. tanévtől a pécsi püspöki jogakadémia tanára, 1909-től haláláig a pécsi múzeum igazgatója. 1922-ben Budapestre távozott, mert a Műemlékek Országos Bizottsága előadójának nevezték ki, majd 1929-ben a Központi Egyházművészeti Hivatal elnöke lett. LENGVÁRI 1996, 173-180.

[73] Az „Értesitő” a két világháború között újra indult, 1928-1930-ban és 1939-1942-ben újabb számai jelentek meg. CSEREKLYEI – LUKÁCSY 1979, II-VI.

[74] LENGVÁRI 1996, 176-177.

[75] Szőnyi Ottó levele Pécs város polgármesterének. Budapest, 1926. nov. 21. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-159-1940. LENGVÁRI 1996, 176177.

[76] Mérő (eredeti neve Morschhauser) József (Németbóly, 1879. november 3. – Pécs,

december 27.), középiskolai tanulmányait Baján és Pécsett végezte. A papi hivatást választotta, római katolikus teológiát a budapesti tudományegyetemen tanult, itt doktorált 1908-ban. Az egyházi szolgálatból 1919-ben lépett ki, utána megnősült. 1922. március 15-én Baranya vármegye allevéltárosává, az év végén főlevéltárnokává nevezték ki. 1947-ben nyugdíjazták, majd 1950-től 1957-ig ismét levéltárosként dolgozott a Pécsi Állami Levéltárban. MÁRFI 1997, 291292.

[77] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-18-1924.

[78] A kiváló pécsi polgárok életrajzának bemutatására ennek ellenére több mű is született: Pécsi fejek. Szerk.: Zsadányi Oszkár – Klamár Gyula. Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai RT., Pécs, 1928. – A felszabadulás aranykönyve. 1921-1931. Öszeáll. Zsadányi Oszkár – Kussinszky Endre. Haladás Nyomdarészvénytársaság, Pécs, 1931. – Pécsi családfák. Kepes Tibor és Zsadányi Oszkár riportjai. László nyomda, Pécs, 1933. (Ugyancsak tartalmaztak rövid életrajzokat az itt fel nem sorolt cím- és névtárak, sematizmusok, katonai alakulatok emlékalbumai stb.)

[79] Szőnyi Ottó levele Pécs város polgármesterének. Budapest, 1926. nov. 21. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-159-1940.

[80] A kérdést a közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi 30. tc. szabályozta.

[81] Kiszely Gyulát 1921. július 1-jén nevezte ki a minisztérium a Szerb-Horvát-Szlovén állam által kiürítendő területek kormánybiztosává. NAGY I. G. 2003, 283.

[82] Egyed István (Budapest, 1886. július 11. – Budapest, 1866. július 14.), jogtudós, egyetemi tanár, szakíró.

[83] Csobán Endre – Csűrös Ferenc (szerk.): Debrecen szabad királyi város. A város múltja, jelene, jövője rövid áttekintésben. (Magyar városok fejlődése. Magyarország városai és vármegyéi. I. Szerk.: Kiszely Gyula.) Vármegyei Kiadó, Budapest. 1931. 459 p.

[84] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-11 931-1931., 21 289/1927., 605/1928. sz. irat.

[85]BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-11 931-1931., 9219/1926. sz. irat

[86] Magyar Városok Monografiája Kiadóhivatala levele Nendtvich Andor polgármesternek. Budapest, 1917. márc. 17. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-11 931-1931.

[87] Magyar Városok Országos Kongresszusa levele Nendtvich polgármesternek. Budapest, 1927. aug. 31. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-11 931-1931.

[88] BML Bvm. alisp. ir. 18 723/1931.

[89] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-11 931-1931.

[90] Fehérváry Géza – Sass Ernő: Baranya vármegye községei. In: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék. Magyar Városok Monografiája Kiadóhivatala, Budapest, 1938. II. része. 554-672, 1-219.

[91] BODOR – GAZDA 1984, 474-475.

[92] Szőnyi Ottó értékes kutatásait és irathagyatékát a Pécsi Káptalani Levéltár őrzi.

[93] Vörös Márton (Kecskemét, 1900. szeptember 22. – 1993. június 22. [Svédország]), középiskolai tanulmányait a kisújszállási főgimnáziumban végezte 1911-1918-ban. 1918-19-ben mérnökhallgató a műegyetemen, ám 1919-es politikai magatartása miatt letartóztatták, és Mezőtúrra internálták. 1920-21-ben a budapesti Gyáli úti katonai kórházban dolgozott, majd beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakára. Itt (elmondása szerint) összeütközésbe került a jobboldali Turul egyesülettel, ezért három hónapi egyetemi tanulmány után európai vándorútra indult, és közben hazajárt a pesti egyetemre vizsgázni. A göteborgi egyetemen 2 félév filozófiát, a stockholmi egyetemen és a stockholmi kereskedelmi főiskolán is 2-2 félévet tanult, és több egyetemen orvosi előadásokat hallgatott. 1929-ben szerzett tanári diplomát a pesti egyetemen. 1927 szeptemberétől 1931-ig az Országos Gyermekvédő Liga Ceglédi Hadiárvaotthonában nevelőként dolgozott, majd egy évi állami ösztöndíjat kapott Svédországba. 1933-ban hazatért és a pécsi Nagy Lajos egyetemi kollégiumban kapott tanulmányi felügyelői állást. 1933. december 13-án Pécs város levéltárában levéltári gyakornokká nevezték ki, 1934-től megbízott (helyettes) városi főlevéltárnok, majd a levéltári vizsga letétele után 1936. május 15-től főlevéltárnok. Német, olasz, norvég és svéd nyelven beszélt. 1937. június 1-je és 1939 májusa között a városi múzeum vezetését is ellátta. Sokoldalú szociális és közművelődési munkát is végzett, többek között részt vett a Pécsi Norma megvalósításában, a svéd vöröskereszt helyi megbízottja volt. 1950. december 16-tól 1961-ig a Pécsi Állami Levéltár vezetőjeként tevékenykedett. 1965-ben Svédországba távozott, és élete végéig ott is a maradt. VÖRÖS 2003.

[94] A Vörös Márton által említett iratokra nem sikerült rábukkanni, így nem tudható, hogy honnan származtak ezek az adatok.

[95] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-159-1940., 10 241/1939. sz. irat.

[96] BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-7-46 007-1944.

[97] 1941-ben például az alábbi éves publikációs tevékenységéről számolt be a polgármesternek. Megjelent három értekezése (Pécs a kulturák tükrében, Scitovszky-téri romok kérdése, Pécs XVIII. századi lelki képlete), 15 várostörténelmi cikke és a „Pécs” című ismertetője. Kéziratban elkészült „Pécs 100 éves harca a püspökség ellen” című munkájából 320 oldal, melyet 500 oldalasra tervezett. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-7-46 007-1944. Vörös Márton kéziratainak egy részét a Baranya Megyei Levéltár kézirattára őrzi.

[98] Pécs város helyettes polgármesterének levele a „Dunántúl” szerkesztőségének. Pécs, 1941. júl. 2. BML Pécs Város Főjegyzői ügyosztályának iratai E-7-46 0071944.