Cikkek

Paksy Zoltán: Pécs város politikai arculata és országgyűlési választásai a dualizmus korában

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 20.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2009.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-3-2

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Vonyó József

259–279. p.

 

Paksy Zoltán

 

 

Pécs város politikai arculata és országgyűlési választásai a dualizmus korában

 

Das politische Gesicht der Stadt und die Parlamentswahlen im Zeitalter des Dualismus

Politics and parliamentary elections in Pécs under the dual monarchy

 

 

 

Pécs városa a kiegyezés megkötését a legnagyobb örömmel fogadta, ezt a Deák Ferenchez 1867. február 26-án tartott közgyűlés felirata is jól mutatta: „Nem szándékunk Önnek, mélyen tisztelt nagy Hazafi a nemzet történelmi könyveiben lángbetűkkel feljegyzett, és a legtávolabb jövőbe is fénysugárral átható honfiúi enyészhetlen érdemeit elősorolni, mert azok a nagy világ előtt is bőven ismervék, hanem Pécs szabad királyi város közönsége legédesebb kötelességének ismerte az Ön bölcsessége, törhetlen törvénytisztelete és ernyedetlen buzgalma által kieszközlött vívmányok felett hálatelt örömét kijelentenie, és azon nyilatkozatának szíves fogadására honfiúi tisztelettel Önt felkérnie, miszerint törvényeinkben gyökerező elvei, politikai iránya, és magasztos, e hon boldogítását szem előtt tartó törekvéseire nézve – melyekben a legszigorúbb törvényesség, és önfeláldozó hazafiúi szeretet által vezéreltetik – bennünket mindenkor hű követei közé sorolni méltóztassék.”[1]

Ugyanezen az ülésén a városi közgyűlés hódoló feliratot intézett az uralkodóhoz is: „Reánk virradván a nemzet által epedve várt és évek hosszú során át vérző kebellel ugyan, de férfias türelemmel szenvedett, sajnos félreértésekből keletkezett sokoldalú sérelmeinket orvosolandó azon dicső és világtörténelmi jelentékenységgel bíró, az ország minden hű polgárát határtalan örömre gerjesztett fényes nap, melyen kir. Felséged évezredes alkotmányunkat teljesen helyreállítani, azt minden, bárhonnan jövő megtámadás ellen oltalmazni és sértetlenül fenntartani, s ezen atyai indulatból származó őszinte és szilárd akarat ténylegesítésének biztos zálogául a független felelős magyar Minisztériumot kinevezni legkegyelmesebben méltóztatott, hazafiúi örömünk áradatában a nemzet lojalitásához illőleg legott keblünkben azon hálaérzett fakadozott, mely szívünk sugallatától ösztönöztetve késztetett Felségednek ezen, hazánknak jövőjét biztosító, és mindinkábbi fejledezésének erős s dönthetetlen támpontul szolgáló, magasztos fejedelmi tényének elismeréséül hálatelt fiúi tiszteletünket ezzel kijelenteni.”[2] A város polgársága úgy érezte, hogy a kiegyezéssel elhárult minden akadály a vállalkozás és iparűzés szabad gyakorlásának és a békés polgári egzisztencia élvezetének útjából. Sokan gondolták azt – ők voltak a kiegyezés feltétlen támogatói –, hogy ez a nemzeti érzelem és érdekek sérelme nélkül következett be. Voltak azonban Pécsett olyanok is, akik másként gondolták, s e nézetüknek már a kiegyezés megkötését nem sokkal követő rendkívüli, pécsi országgyűlési választáson is hangot adtak.

Erre a választásra azért kellett sort keríteni, mert Pécs képviselője elhunyt. Angyal Pált, Baranya vármegye főjegyzőjét 1865-ben választotta meg a város, Madarász Endre helybeli vasgyárossal szemben.[3] A kiírt időközi választáson Pécs város lakossága országos visszhangot kiváltó lépésre szánta el magát: a mandátumot a város közönségének egy része az emigrációban élő Kossuth Lajosnak ajánlotta fel. A lépés szimbolikus volt, hiszen Kossuth nem tért haza Magyarországra, támogatói nyilván azok voltak, akik a kiegyezést kritikusan szemlélték és így kívántak határozott üzenetet intézni a Habsburg udvar felé, nemzeti érzelmeiket kimutatva. Kossuth jelölésével nem is értett mindenki egyet, a polgárok egy másik csoportja ugyanis vele szemben a pécsi polgármestert, Bubreg Mihályt indította el a választáson. Kossuth neve azonban ellenállhatatlannak bizonyult, a rá adott 591 szavazattal szemben Bubreg csak 109-et tudott felmutatni. Látható ugyanakkor, hogy a választás erősen megosztotta a pécsieket, hiszen a választók többsége távol maradt az urnáktól, ők azok lehettek, akik nem a függetlenségi irányvonalat követték, de Kossuth ellen sem kívántak szavazni.

Kossuth megválasztása nem volt egyedi eset, a kiegyezés után már 1867 júliusában felkérte a jászladányi kerület a volt kormányzót képviselőjüknek, majd augusztusban Vácott választották meg egyhangúan,[4] de az is előfordult az országban több helyen, hogy valamelyik fiát választották meg. Kossuth Lajos megválasztása után minden esetben visszautasította mandátumot, Pécsett azonban megvárta, amíg képviselői helyét igazolják, s csak azután, 1868 áprilisában mondott le róla. Ekkor Pécsett újra választást rendeztek, amelyen a mandátumot a Kossuth által ajánlott Irányi Dániel szerezte meg, a már 1865-ben is kísérletező Madarász Endre ellenében. A választás lefolyását tumultuózus jelenetek kísérték, a szavazás menetét többször meg kellett szakítani, s a rendet csak a kivezényelt katonaság tudta fenntartani úgy, hogy feltartott szuronyokkal szorította vissza a két tábor híveit. A választási elnök végül annak ellenére zárta le a szavazást, hogy sok szavazópolgár még nem adta le a voksát. A jegyzőkönyv szerint a többséget ekkor Irányi szerezte meg, az ő 596 támogatójával 418 ellenvoks állt szemben. A szavazás menetét befolyásoló eseményekre hivatkozva a Madarász-párt petícióval támadta meg a választást és az eredmény megsemmisítését kérte. Az országgyűlés 1868. július 21-én heves vita után végül az ügy felderítését és tisztázását rendelte el.[5] A döntés 1868. október 10-én született meg, ahol a kibontakozó vitában Tisza Kálmán is véleményt nyilvánított, szerinte a petícióban ismertetett választási visszásságok közül az, hogy a szavazók egy része nem tudta leadni a voksát, elegendő ok az eredmény megsemmisítéséhez, a többi – a rendzavarás, a katonaság beavatkozása, a jegyzőkönyv későbbi hitelesítése – azonban elvetendő. A parlament végül az előterjesztő igazoló bizottsággal szemben Tisza javaslatát fogadta el, melynek azonban a végeredménye – igaz más okból, de – ugyanaz volt, vagyis a mandátum megsemmisítése.[6] Pécs városa így mandátum nélkül maradt, mivel az általános választás kiírása néhány hónap múlva esedékessé vált, új választást már nem rendeztek.

Az 1869. évi választásnak országosan igen komoly jelentősége volt, hiszen a kiegyezés utáni első erőfelmerésben a hatalmon lévők biztosítani akarták a rendszer konszolidációját és fennmaradását, míg az ellenzék nyilvánossá téve álláspontját, politikai alternatívát kínált. Ez az ellentét a két fél között nem korlátozódott a választási kampányra, hanem az elkövetkező évtizedekre a magyar politikai élet fundamentumát alkotta.[7] Nem meglepő tehát, hogy Pécsett is óriási harc indult meg, a két politikai irányzat között. A 48-as politikát képviselő Irányi ellen Plainer Antal ügyvéd lépett fel a kormánypárt színeiben. Az Irányi-párt vezetői Tróber Mátyás, Radocsai Mátyás, Blauhorn Antal kereskedő, Jager Károly és Löwinger Izidor voltak, míg a Plainer-pártot Petz Ferenc, Schapringer Joachim[8] és egy fiatal, ekkor még kevésbé ismert ügyvéd, Erreth János képviselte.[9] A választási harc már a kezdetektől valódi küzdelem jeleit mutatta. Az Irányi-párt emberei sok helyen verekedést provokáltak és inzultálták az ellenpárt szimpatizánsait, ezért a választás idejére Pécs város területére a vármegye főispánja rendkívüli felhatalmazást kapva, királyi biztosi megbízatást kapott.[10] Az indulatok hevességére jellemző, hogy a rend fenntartására ismét ki kellett vezényelni a katonaságot.

A voksolást 1869. március 14-én rendezték meg, s az rendkívüli izgalmak közepette zajlott le: „Éji egy órától V4 4-ig a mérleg serpenyői majd Irányi, majd Plainer felé hajoltak, senki sem tudta volna megjósolni, hogy ki lesz a nyertes, minden attól függött, ki képes a szavazóit nagyobb számban az ágyból kizavarni. A város élénk volt, mintha nappal lett volna, az asszonyok tömegesen jöttek a választóhely felé, s miután oda nem bocsáttattak, távolabbra álltak meg, s várták mi történik. Egyik bűvös füveket hozott magával, hogy az eredményt részükre biztosítsa, a másik imádkozott, a harmadik a lelke mélyéből szidta a jobboldalt, amely nézete szerint a nép boldogságának a megakadályozásán ily eréllyel dolgozik. [.] A külvárosok ki voltak világítva, hogy a szavazókért robogó kocsik az illetőket minél sebesebben elhozhassák, az ágyból húzták ki az embereket, nem kegyelmeztek a félholtaknak, erővel elvitték, s karon hozták a szavazó bizottmány elé, hol már alig volt annyi ereje, hogy a jelölt nevét kimondhassa, s alig hagyta el a szavazási helyet, ájulva rogyott össze.”[11] A választás eredménye végül igazolta is a kétségbeesett küzdelmet, a két jelölt között ugyanis csak hajszálnyi különbség döntött: Irányi 4, azaz négy fős többséggel, 1076 – 1072 arányban lett képviselővé választva.[12]

Irányi Dániel 1822-ben született, s ismeretes, hogy egyike volt az 1848-as pesti márciusi ifjaknak. Tagja volt az első népképviseleti országgyűlésnek, majd az Országos Honvédelmi Bizottmány kormánybiztossá nevezte ki. Világos után egy ideig Magyarországon bujkált, majd emigrált, élt Párizsban, Belgiumban, Olaszországban, Svájcban és Angliában. A kiegyezés után tért haza, s lett a 48-as ellenzék egyik vezető személyisége, továbbra is szoros kapcsolatot ápolva Kossuth Lajossal. Magyarországra érkezése után nem tette le az amnesztiához szükséges uralkodói hűségesküt.[13]

A kis különbségű pécsi választási eredmény azt mutatta, hogy a városban a két politikai erő közel azonos választói táborral rendelkezik. Ez előrevetítette azt, hogy a jövőben is komoly politikai harcokra, előre meg nem jósolható eredményre, tehát akár fordulatra is lehet számítani. Utóbbi eset a következő választáson be is következett. 1872-ben, annak ellenére, hogy a 48-as ellenzéket ismét Irányi képviselte, a választók már másként döntöttek, s a mandátumot ezúttal a kormánypárt jelöltjeként induló Taray Andor szerezte meg. Taray a közigazgatási bíróság pénzügyi kollégiumának egyik tekintélyes ítélőbírája volt. Eredeti neve Chachinovics volt, mely délszláv származására utalt. Az Irányi – Taray párharc ettől kezdve két további választáson, 1875-ben és 1878-ban is megismétlődött, mindig ugyanolyan eredménnyel, a kormánypárt szilárdan őrizte pécsi mandátumát, a várost tehát 1881-ig Taray Andor képviselte az országgyűlésben. Természetesen Irányi Dániel sem maradt mandátum nélkül, hiszen őt, mint a Függetlenségi Párt elnökét más választókerületekben is jelölték.

Taray pártállása közben az országos politikának megfelelően megváltozott, ugyanis 1875-től már a Tisza Kálmán-féle Szabadelvű Párt képviselőjeként szerzett mandátumot. Választási sikerének titkát talán Lenkei Lajos leírásából fejthetjük meg: „Taraynak a budapesti Reáltanoda utcában bírt lakása mindenkor nyitva állt nemcsak választói, de minden pécsi előtt és mindenkit szívesen segített ügyes-bajos dolgaiban, amikor a kormánynál bennfentes, szeretetreméltó képviselő intervencióját vették igénybe. [...] Taray Andor a pécsi Reéh, Erreth, Mayer családokkal volt rokonságban, tehát a legjobb pécsi polgári elemekkel.”[14] A kormánypárt győzelmére azonban az ellenzék szerint az is magyarázatul szolgált, hogy jelöltjük mögött mozgósították az állami, vármegyei és városi alkalmazottak tömegét: „A Taray választók ¾ része papok, hivatalnokok, szolgák és penzionisták [eltartottak] kommandóra szavazó seregéből áll, a fennmaradó V részt képezik az úgynevezett szorosabb értelemben vett polgárok, úm. honoratiorok, kereskedők, iparosok, sat.” – írta a választásról az ellenzéki Pécsi Figyelő.[15] E mellett a sajtó szerint a kormányzat a hatalom eszközeivel visszaélve, folyamatosan manipulálta is a választást. 1874-ben valóban új választási törvény született, az 1874. évi 33. tc. szabályozta ezt a kérdést. Az ellenzék szerint a törvény különböző kitételei eleve a kormánypártnak kedveztek, amely mellett további visszaélést jelenthetett a választási névjegyzék manipulatív összeállítása. A vád szerint ugyanis a cenzust a kormánypárti érzelmű választók esetében rugalmasan bírálták el, míg az ellenzékieknél szigorúan, így biztosították a többséget. Ezért az ellenzék elutasította az új választójogi törvényt, ahogy azt a parlamenti vitában éppen Irányi Dániel fogalmazta meg: „En egyszerű foltozásnak, egyszerű tatarozásnak vagyok kénytelen azt nevezni. S még a foltozás, a tatarozás is nem a létező szükségek, nem a szabadság és egyenlőség, nem a jogtágítás, hanem a jogmegszorítás, nem a nemzet java, hanem a kormány és az uralkodó párt hatalma örökítésének érdekében, nem a haladás, hanem inkább a reakció szellemében terveztetik.”[16] A törvény értelmében egyébként a választók száma országosan valóban csökkent, a népesség 6,7 százalékáról 5,5 százalékra.[17] Pécsett még ennél is nagyobb arányban csökkent, ahogy azt az 1. táblázat mutatja.


1. táblázat: A választópolgárok száma Pécsett (fő)
[18]

Év

1869

1875

1882

1892

1910

Választók száma

2376

1357

1532

1725

3292

 

A következő, 1881. évi választáson Pécsett érdekes körülmények között változtak meg ismét az erőviszonyok. Ekkor a kormánypárt színeiben Radenich János pécsi ügyvéd indult, míg ellenfele a 48-as ellenzéket képviselő ügyvéd, Czierer Ákos lett. Utóbbi 1851-ben született Pécsett, ügyvédi irodáját a városban 1876-ban nyitotta meg. Jelentős rokonsággal bírt mind Baranyában, mind a városban. Apja Czierer József a Pécsi Takarékpénztár Rt. igazgatója, testvére, Czierer Elek pedig a város tiszti főorvosa volt. Választási beszédében a Függetlenségi Párt klasszikus elveit fogalmazta meg: „«Független» a nevünk, s ez onnan származik, mert Magyarország önállósága, alkotmányos úton kívánandó függetlensége a legelső ige, mit zászlónkra kiírtunk. Mert mit ér a kincs, a gazdagság, ha beteg a lélek, mit ér a dúsan terített asztal, ha a kezek bilincsben sínylődnek. A függetlenséget számos törvényünk kifejezetten elismeri, de gyakorlati keresztvitele mindeddig a jámbor óhajtások sorába tartozik, s minthogy az ország függetlensége a nemzeti jólét megalapításának talpköve, s a továbbfejlődés mellőzhetetlen előfeltétele, ezért ha roskatag építményt emelni nem akarunk, az alapot kell gondosan elkészítenünk, s ez nem egyéb, mint Magyarországnak a personal-unió alapjáni függetlensége.”[19] Péccsel kapcsolatban pedig a következőket mondta: „Kedves szülővárosom, mint szép hazánk egyik gyöngyének érdekében kívánatosnak tartom, hogy fontossága, s tekintélyének megfelelő figyelemben részesüljön mindenütt és mindenkor, ahol és amikor a magánérdekek a nemzeti összjólét érdekeivel találkoznak.” Nem kívánta tehát a város érdekeit aránytalan módon, más érdekek rovására képviselni.

A Czierer család ismertsége miatt több kormánypárti szavazó nem adta le voksát, mert nem akart ellenük szavazni. A mandátum sorsát azonban mégsem ez, hanem egy rendkívüli esemény döntötte el. A választás napjának délelőttjén hatalmas eső zúdult Pécs városára és környékére, melynek következtében a pécsbányatelepi szavazók – zömében kormánypártiak – nem tudtak a sáros, vizes utakon időben bejönni a városba. A szavazási idő lejártával a választási bizottság elnöke, Bánffay Simon közjegyző lezáratta az urnákat. Ekkor érkeztek meg a pécsbányatelepi szavazók, de már elkésve, voksaikat nem tudták leadni. Így nyerte el a mandátumot Czierer Ákos mindössze 20 fő többséggel Radenichcsel szemben: 483 – 463 arányban. Tiszteletére tábora az este folyamán fáklyás felvonulást rendezett a városközpontban.[20]

A következő választáson, 1884-ben Czierer Ákos ismét jelöltette magát, azonban már kevesebb sikerrel. Ellenfele a pécsi születési budapesti jogi egyetemi tanár, Antal Gyula lett. Antal korábban a pécsi püspöki jogakadémián tanított, majd innen nevezték ki a budapesti egyetem tanárává. Már 30 éves korában, 1872-ben fellépett képviselőjelöltként a siklósi választókerületben, azonban akkor még sikertelenül, ám mind 1875-ben, mind 1878-ban megválasztották. Az 1881. évi választáson vereséget szenvedett, ekkor Budapestre költözött, ahol kizárólag az egyetemi oktatással foglalkozott. Itt kapta meg a pécsiek felkérését, hogy a politikai életbe visszatérve, képviselje a szabadelvű pártot.[21]

Ebben az időben lett a helyi pártszervezet elnöke Krasznay Mihály ügyvéd, aki a baranyai és tolnai Esterházy uradalmak jószágfelügyelője volt, később királyi tanácsosi rangot kapott. Ő egészen 1906-ig töltötte be a kormánypárt városi elnöki tisztét, de az alelnökök is minden esetben a város legismertebb polgárai közül kerültek ki, így ellátta ezt a posztot például Littke József pezsgőgyáros is. Ekkorra vált egyre láthatóbbá, hogy a város előkelőbb polgárai inkább kormánypártot támogatják, míg az ellenzéki párt követői inkább a kispolgárság köréből kerülnek ki. Mivel a választójog szigorú vagyoni cenzushoz volt kötve, s ez az első világháborúig nem is változott, az ellenzéknek egyre kevesebb esélye maradt a győzelemre. Ez tükröződött ezen a választáson is, Czierer Ákos 499 voksa az előző választáson elért eredményével volt azonos, s ez kevésnek bizonyult a sikerhez, mert Antal Gyula ezúttal már 727 szavazatot kapott, így ő lett a képviselő. Végül azonban Czierer sem maradt sokáig mandátum nélkül, a következő választáson ugyanis a sásdi választókerületben választották képviselővé.

Az 1887. évi választáson fordult elő először, hogy a város polgársága konszenzusra tudott jutni a jelölt személyét illetően, s azt egységesen támogatta. A választás napjára kitűzött június 18-án ugyanis egy népes küldöttség kereste fel a választási elnök irodáját, s egyhangúlag Perczel Miklóst, Baranya vármegye korábbi főispánját ajánlották képviselőnek. A delegációban Pécs város legismertebb polgárai vettek részt, így többek között Blauhorn Antal, Schapringer Joachim, Gebauer Izidor, Pleininger Ferenc, Piacsek Gyula, Czierer József, Krausz Simon, Eizer János, valamint az Erreth család négy, a Mayer családnak pedig két tagja.[22] Mivel ellenjelölt nem akadt, így lett a képviselő pártonkívüli programmal Perczel Miklós, akinek megválasztásáról a következőképpen számolt be a sajtó: „Pénteken már kora reggel hatalmas mozsárlövések figyelmeztették a város polgárságát, hogy elérkezett az a nagy nap, melyen legmagasztosabb politikai jogát kellend gyakorolnia: a képviselőválasztás napja. A szakadatlan mozsárdurrogás közben fél 5 órakor a volt városi zenekar, s két cigánybanda járta be a várost harsogó zeneszó mellett, mire aztán csakhamar élénkülni kezdettek a város utcái. Mindenki a főtérre, a Nádor szálloda elé sietett, ahol a Perczel-párt hivatalos helyisége volt, s ahonnan a kiindulás tervezve volt a választás színhelyére. A városi zenekar bejárva a várost szintén a Nádor előtt foglalt állást, s folyton fújta a leggyújtóbb magyar indulókat, mik természetesen óriási közönséget vonzottak a főtérre.”[23]

Perczel Miklós 1812-ben született, Tolna megyei középbirtokos családban, s fiatal korában Vörösmarty Mihály is a tanítói között volt. 1848-ban Baranya vármegye egyik országgyűlési követévé, majd a népképviseleti választáson képviselőjévé választották. A szabadságharc alatt tiszti rangban szolgált, ezért a bukás után emigrálni kényszerült. Távollétében halálra ítélték, amit jelképesen végre is hajtottak. Perczel ekkor az Egyesült Államokban telepedett le, a polgárháborúban ezredesi rangban harcolt az északiak oldalán. A kiegyezés után tért haza, ahol 1868-ban Baranya vármegye főispánjává nevezték ki.[24] Tisztét hosszú időn keresztül, közmegelégedésre töltötte be, ám az elvhű Perczel egyre nyíltabban fejtette ki kritikáját a kormányzattal szemben. Ennek eredményeként 1887-ben az uralkodó – a hivatalos formula szerint saját kérelmére, valójában akarata ellenére – felmentette hivatalából.[25] A kormányzat bizalmát elvesztette, ám annál kevésbé a pécsi polgárokét, akik azonnal pártkülönbözőség nélkül álltak mögé.

Perczel Miklós a mandátum átvételekor mondott beszédében részletesen körvonalazta politikai elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy az egyhangú választás örömmel tölti el, de ebbe üröm vegyül, mert „a tiszta választás ragyogó példája, melyet Pécs városának törvényt és alkotmányt tisztelő polgárai adnak, nem a szabály, aminek lennie kellene, hanem a legritkább kivétel.”[26] Ebben nézete szerint a kormányzat is felelős, amely nemcsak a minisztériumoknak, hanem a parlamentnek is ura akar lenni. Ez a tendencia 12 éve zajlik, mellyel Perczel egyértelműen Tisza Kálmán kormányzati rendszerére utalt. Mindezek mellett a kormánypolitikával szemben határozott elvárásokat fogalmazott meg. Először is a pénzügyek terén várt el eredményeket, amellyel kapcsolatban miniszterelnököt ígéretének betartására emlékeztette, mely szerint rendbe teszi az ország pénzügyeit. „Követelni fogom én is, és ha Tisza Kálmán képes lesz a nemzetet a fenyegető válságból kivezetni, én leszek az első, aki kalapot emel előtte és tehetségem szerint segédkezem a kibontakozás nehéz munkájánál. De ha erre nem képes, bizonyára nem leszek utolsó, aki elvárja hazafiságától, hogy lépjen le és engedje át helyét más ügyesebb vagy legalább is szerencsésebb államférfiúnak.” Határozott reformokat követelt a társadalom többi területén is. „Szükséges, hogy a közoktatási miniszter nagyobb gondot fordítson a tanárok képesítésére, különösen a tanítóképezdékre. […] Szorgalmazni fogom, hogy nagyobb gondot fordítson a népiskolákra, adjon az ottani tanításnak gyakorlatiasabb irányt, gondoskodjék róla, hogy ne maradjon egy vidék sem iskola nélkül, gondoskodjék, hogy szegény ember gyermeke ingyen oktatásban részesüljön. Szorgalmazni fogom, hogy a közmunkák minisztere mielőbb oldja meg a közmunkák kérdését oly alapon, hogy azok terhei egyenlően oszoljanak meg a polgárok között. Szorgalmazni fogom, hogy a dualizmus a hadseregben is teljes érvényre jusson és hogy a honvédelmi miniszter lelje meg ismeretes vitézségét akkor is, midőn indokolatlan előítéletekkel kellend szemben szállania a magyar szellem, a magyar nyelv jogos érdekében. Szorgalmazni fogom, hogy az igazságügy minisztere fejeztesse be valahára húsz éves tanulmányozást, hozzon be oly reformokat, melyek az igazságszolgáltatást gyorssá és olcsóbbá tenni alkalmasak. Szorgalmazni fogom, hogy a kereskedelmi miniszter ne engedjen azon ellenkező áramlatok egyikének sem, melyek akár csupán az ipar fejlesztésében keresik nemzetgazdászatunk kulcsát, midőn voltaképpen mind a kettőnek egymással, egymásból és egymásért kellene fejlődni, ha egészséges állapotokat akarunk teremteni és útját állni a nagyon is fenyegető közgazdasági válságnak. Szorgalmazni fogom, hogy a belügyminiszter [.] ápolja, fejlessze a municipális önkormányzatot, mely kellő rendezés mellett meg fog felelni a jó és olcsó közigazgatás minden követelményének. E végből szorgalmazni fogom a közigazgatási bíróságok fölállítását, mint a polgárok és hatóságok jogainak legerősebb biztosítékát. Szorgalmazni fogom oly törvény alkotását, mely a választási jognak nem csak szabad, de egyúttal tisztességes gyakorlását is biztosítják. Nem fogok visszariadni oly rendszabályoktól sem, melyek a féktelenségeket, visszaéléseket, különösen a felekezetek és osztályok elleni izgatásokat a legszigorúbban sújtják, föltéve, hogy az ilyen esetek feletti bíráskodás nem a párt politikának legalább is elfogult közegére, hanem a független és nagy tekintélyű legfőbb bíróságra ruháztatik.” A Perczel által felvázolt program érintette a korabeli politika szinte valamennyi fontosabb kérdését, és azokra adott válaszai az egyhangú választás tényéből következően tükrözte Pécs város polgárságának is az elképzeléseit. A parlamentben tartotta magát elképzeléseihez, egyik párthoz sem csatlakozott, ellenben támogatott minden olyan javaslatot, amely összhangban állt nézeteivel.[27]

1892-ben Perczel magas korára való tekintettel már nem vállalt tovább politikai szerepet, ezért a város lakossága a kormány egyik legismertebb miniszterét, Baross Gábor kereskedelmi minisztert kérte fel képviselőnek. Baross elfogadta a felajánlást, azonban nemcsak a pécsit, ő ugyanis a győri és szombathelyi kerületben is elindult. A dunántúli városok versengtek, hogy az ismert és népszerű miniszter melyikük mandátumát fogadja el. Az ellenzék nem állított ellenjelöltet, egyfelől azért, mert a miniszter személye a számukra is elfogadható volt és tudták, hogy senki nem tudja legyőzni, másrészt biztosak voltak abban, hogy Baross nem a pécsi mandátumot fogja megtartani. Számításuk bevált, a miniszter valóban így tett, ezért Pécsett pótválasztást kellett rendezni. Ezek után a kormány először br. Fejérváry Gézát, a későbbi „darabont miniszterelnököt” akarta leküldeni, de a pécsiek mindenképpen helybeli személyt akartak, ezért visszavonták a jelölést. Végül a két politikai oldalnak ismét sikerült megegyeznie egy megfelelő személyben, így a pártonkívüli Erreth János, az ügyvédi kamara elnöke közös megegyezéssel, ellenjelölt nélkül nyerte el a mandátumot.

Erreth János a parlamentben „az ellenzék azon árnyalatához csatlakozott, mely nem a botrányok hajszolásában kereste a haza üdvét [.] respektálta mindenkinek a politikai meggyőződését, a lehetőségig kerülte a politikai okokból való megtorlást.”[28] A kormányzattól azokat a reformokat kérte számon, amelyek nézete szerint nélkülözhetetlenek a független és polgári Magyarország megerősítése érdekében, így a nemzeti önrendelkezés hatékonyabb érvényesítését, az önkormányzatok és a közigazgatás modernizálást és depolitizálását. Többször felszólalt Pécs érdekében is, kiemelve a város gazdasági és kulturális életben betöltött szerepét és kárhoztatva a vasúti közlekedés hiányosságait.[29]

Erreth a következő parlamenti választáson, 1896-ban is vállalta a megmérettetést. Ekkor azonban komoly ellenféllel került szembe: a város polgármestere, Aidinger János lépett fel ellene a szabadelvű párt jelöltjeként. Aidinger 1875-ben került a polgármesteri székbe, s hivatalát 21 éven keresztül, egészen a választásig ellátta. Erőskezű vezető volt, működése alatt Pécs jelentős fejlődésen ment keresztül. Neki köszönhető a városi igazgatás korszerűsítése, a honvédség intézményeinek és az infrastruktúrának a fejlesztése, például a tettyei vízellátás kialakításával, vagy a színház felépítése, s a színjátszás és a kultúra bőkezű támogatása.[30] Már az előző választáson is felmerült az indulásának a lehetősége, de akkor Erreth népszerűsége és a Barossban csalódott szabadelvű pártiak bizonytalansága miatt nem kockáztatta meg az esetleges vereséget.

A két jelölt nézetei főként a közjogi kérdésben ütköztek, Aidinger kiállt a kiegyezés mellett, ezzel szemben Erreth végcélnak az önálló és független Magyarország megteremtését nevezte.[31] A választás napja október 28-ára lett kitűzve, s az Aidinger győzelmét hozta 947 – 575 arányban.[32] A sajtó szerint a polgármester annak köszönhette a győzelmét, hogy a köztisztviselők és a tanítók mind rá szavaztak. Ebben volt is némi igazság, hiszen a hivatalnokok, akik a választók között magas arányt képviseltek, valóban egységesen Aidingert támogatták.[33] Az Erreth-pártiak nehezen nyugodtak bele a vereségbe, s a vesztes választás éjszakáján zavargásokat kezdeményeztek, beverték a polgármester házának ablakait, valamint több zsidó üzlet kirakatát, mivel a zsidóság többsége is Aidingert támogatta.[34] A rendzavarók még a rendőrséggel is összecsaptak, ezért a katonaságot is be kellett vetni a nyugalom helyreállítása érdekében.

Az 1901. évi választáson Aidinger János már nem jelöltette magát, lemondó levelében meglehetősen önkritikusan fogalmazva a következőket írta: „Elismeri, hogy ismeretei, tudása nem voltak elegendők, hogy ezen várost méltóképpen képviselje az országgyűlésben, de anyagi helyzete sem áll arányban a képviselővel szemben táplált igényekkel.”[35] Lemondása után először a Szabadelvű Párt egyik vezéregyéniségének, Wlassics Gyula vallás és közoktatási miniszternek a jelöltsége merült fel, de a miniszter végül maradt Csáktornyán, mert a megválasztása ott biztosra volt vehető. A jelölt személye végül 1901. szeptember elején vált ismertté. Ekkor ugyanis Erreth János személyesen tárgyalt Tisza Istvánnal és Apponyi Alberttel, melynek eredményeként a volt képviselő belépett a Szabadelvű Pártba. Ezek után a párt őt indította Pécsett.[36] A Függetlenségi Pártban ez a lépés nagy csalódást keltett, hiszen a párt nemcsak az előző választáson, hanem a képviselői munkájában is támogatták Errethet. Végül a volt képviselőt a Függetlenségi Párt helyi elnöke, Simonfay János védte meg a párt nagygyűlésén, s egyben összegezte a századfordulós Pécs talán legmeghatározóbb helyi politikusának nézeteit: „Erreth János úgy 1892-ki, mint 1896-ki programbeszédében kijelentette, hogy a 67-es kiegyezést alapul elfogadja a magyar államnak nemzeti irányban való kifejlesztésére, a függetlenségi párthoz tehát soha nem tartozott. A kormánypárthoz sem tartozott amiatt az erkölcstelen kormányzati rendszer miatt, amellyel ez a párturalmat tette a legfőbb kormányzati elvvé, de nem lépett be a nemzeti pártba sem, mert bár ennek nemzeti követeléseit osztotta, elválasztotta tőle a közgazdasági programja, mert Erreth mindig a gazdasági önállóság mellett foglalt állást. Most tehát, amikor Széll Kálmán a kormánypárton is új kormányzati rendszert honosított meg, s a nemzeti párt is csatlakozott hozzá, a régi programja alapján lépett be Széll Kálmán pártjába, fönntartva a gazdasági függetlenségre vonatkozó programpontjait.”[37] Ebből a leírásból egy független, elvhű politikus képe vetül az olvasó elé, amely kétségkívül megfelel Erreth János politikai ars poeticájának. A Függetlenségi Párt választói nagygyűlése végül olyan állásfoglalást hozott, hogy nem állít ki jelöltet a választásra. Ezzel a döntéssel azonban nem mindenki értett egyet a helyi szervezeten belül. Szeptember végén ugyanis, csupán néhány nappal a választás előtt, dr. Flóris Endre ügyvéd vezetésével Kossuth Ferenchez fordultak, ragaszkodva egy függetlenségi jelölt indításához. Kossuth válaszában dr. Tompa Antal budapesti ügyvédet javasolta, aki el is utazott Pécsre.

A választáson azonban nem csak e két jelölt állt egymással szemben. A polgári választások történetében először tett kísérletet az indulásra egy harmadik jelölt is, mégpedig a szociáldemokrata párt színeiben. A munkáspárt szeptember 8-án tartott gyűlést a Gyár utca 7. szám alatt lévő párthelyiségben, ahol a jelenlévők egyöntetű támogatásukról biztosították a Budapestről érkezett Kiss Károly szocialista aktivistát, a pártközpont delegáltját. Kiss természetesen tisztában volt esélytelen mivoltával, hiszen a szociáldemokrata párt mögött álló munkásság körében elenyésző volt a választójogosultak aránya. Magát a jelölést tartotta történelmi lépésnek, s ahogy programbeszédében hangsúlyozta, ez a párt életrevalóságát mutatja: „az erőszakos elnyomatással, mellyel a párt híveinek úton-útfélen találkozniok kell”, s a „csendőrszuronyokkal” szemben.[38] Fő céljuknak az általános választójog kiharcolását, az adózási rendszer megváltoztatását, az állandó hadsereg megszüntetését és az ingyenes, mindenkire kötelező népoktatás bevezetését nevezte.

A választás eredménye végül a papírformát hozta, Erreth János megválasztását Tompa Antal nem tudta veszélyeztetni, a szociáldemokrata jelölt pedig a várakozásnak megfelelően elenyészően kevés voksot kapott.[39] A parlamentben azonban Erreth János nem sokáig képviselte a kormánypárt érdekeit, mivel onnan kilépett, s a továbbiakban ismét a Függetlenségi Párthoz közeledett.

Erreth személye a nem sokkal később kirobbant, 1905. évi belpolitikai válság során is a középpontba került. Az ekkor megrendezett parlamenti választáson a város polgárságának egy része ismét a már korábban tervbe vett Wlassics Gyulát szerette volna felkérni jelöltnek, e tábor élén állt Erreth János. Wlassics 1895 és 1903 között töltötte be a kultuszminiszteri tárcát, s nevéhez több nagy horderejű intézkedés is kapcsolódott. Wlassics azonban nem sokkal korábban kilépett a kormánypártból. Január elején egy küldöttség fel is kereste Csáktornyán a volt minisztert, hogy vállalja el a dél-dunántúli város képviseletét. A pécsiek azzal is igyekeztek Wlassicsot elhatározásra bírni, hogy a városban szavazóíveket köröztettek, amelyre minden szavazópolgár felírhatta a nevét, ezzel jelezve, hogy a választáson is Wlassicsot fogja támogatni. Végül – talán éppen ennek a fogásnak köszönhetően – a volt miniszter elfogadta az ajánlatot, s január közepén Pécsre érkezett, hogy elmondja programbeszédét. A fogadtatása nem mindennapi esemény volt, az állomáson hatalmas tömeg, 150 fős lovas bandérium, zenekar és kortesek hada várta. Ezek a külsőségek már előrevetítették az eredményt, vagyis Wlassics Gyula megválasztását.

Kormánypárti ellenfelei természetesen igyekeztek hozzá méltó ellenféllel előállni, ám ismert személyt nem sikerült megnyerniük, ezért kicsit talán kényszeredetten, ismét a régi képviselőhöz, a város volt polgármesteréhez, Aidinger Jánoshoz fordultak. Aidinger Tisza István követőjének nevezte magát, aki nézete szerint a „szabadelvűség és az igazi liberalizmus zászlóját” emelte a magasba.[40] Ezekkel a nézetekkel azonban a korabeli feszült politikai viszonyok között egyre nehezebb volt a szabadelvű párt híveit egyben tartani, ez a pécsi választáson is bebizonyosodott.

Ismét jelöltet állított a szociáldemokrata párt, ezúttal az ismert munkásmozgalmi aktivista, Bokányi Dezső személyében. Bokányi a párt vezetőségi tagja, valamint a Népszava szerkesztője is volt.

A választás napja 1905. január 26-ára lett kitűzve, s a három jelölt között az előre várható eredmény született, nagy fölénnyel Wlassics Gyula győzött: 1488 voks, szemben Aidinger 617 és Bokányi 50 szavazatával. Utóbbi esetében látható, hogy mivel a választójog nem változott, a párt szavazói tábora sem változott érdemben. A város ismert polgárai megoszlottak a jelöltek között, hiszen például Aidingert támogatta Nendtvich Andor, Lenkei Lajos, Makay István, jánosi Engel Gyula, Wlassicsot pedig Angster József és Emil, Zsolnay Imre és György, Baumann Emil, Cafflish Jenő, Hamerli Károly.[41]

Az 1905-ös választás történelmi eredményt hozott, a dualizmus korában először szenvedett vereséget a kormánypárt. Az ellenzék győzelme után azonban az uralkodó nem volt hajlandó elfogadni a soraikból jelölt miniszterelnököt, hanem br. Fejérváry Géza vezetésével, pártfüggetlen kormányt nevezett ki. Ez ellen a vármegyék és törvényhatóságok tiltakoztak, a rendeleteket nem hajtották végre, s az országban alkotmányos válság alakult ki. Ez történt Pécsett is, ahol a városi közgyűlésben 25 tagú bizottság alakult meg, Erreth János elnökségével. A dolog érdekessége, hogy ebben az időben Baranya vármegye főispáni tisztét br. Fejérváry Imre, a miniszterelnök fia töltötte be, aki a kibontakozó nemzeti ellenállás és válság miatt végül 1905. decemberében lemondott hivataláról.[42] A nemzeti ellenállás eredményeként végül bebizonyosodott a „darabont kormány” tehetetlensége, s ez az uralkodó meghátrálását és az „alkotmányvédő ellenzék” diadalát hozta, s Pécs város főispáni tisztét 1906. április 23-án Erreth János tölthette be.

A kormány bukása természetesen új választások kiírását vonta maga után. Ez már a következő év tavaszán elkövetkezett, amikor Pécs polgársága meg kívánta hosszabbítani Wlassics Gyula mandátumát. Ez azonban – mint a bizalmas tárgyalások eredményeként nyilvánvalóvá vált – nem történhetett meg, Wlassicsot ugyanis a Közigazgatási Bíróság elnöki tisztére jelölték, így képviselői mandátumot nem vállalhatott. „Politikai életem büszkeségét képezi, hogy Pécs szabad kir. város törvényhatóságának képviselője voltam és kivehettem a részem az alkotmányvédelem munkájából, mely mindnyájunk örömére a király és a nemzet között óhajtva várt békére vezetett,” azonban „közérdekű okok miatt” a továbbiakban nem vállalhat képviselőséget. – írta Wlassics a pécsieknek.[43]

Pécs polgársága ezek után egy hasonlóan ismert és köztiszteletben álló jelöltet szeretett volna megtisztelni a mandátummal, s a jelölés végül gróf Batthyány Tivadarra esett. Batthyány az 1890-es években még a Szabadelvű Párt képviselőjeként politizált, ahonnan 1904 végén kilépett és belépett a Függetlenségi Pártba, s a szövetkezett ellenzék vezérlő bizottságának lett a tagja. Április 22-én népes, reprezentatív küldöttség indult érte, melyben a városi társadalom különböző rétegeinek képviselői vettek részt. A csoportot a Függetlenségi Párt helyi elnöke, Pleininger Ferenc ügyvéd vezette, de részt vett benne Szieberth Nándor ügyvéd, Schapringer Gusztáv, Csapó István cukrászmester, Ratkovics Károly mészáros, Marton Miksa építési vállalkozó és Bodó Aladár ügyvéd. Batthyány Tivadar elfogadta a jelölést és április 26-án megtartotta a városban programbeszédét. Ugyanebben az időben a Szabadelvű Párt Krasznay Mihály elnökletével ülést tartott, ahol kimondták a párt feloszlását. Ezzel az évtizedek óta hatalmon lévő párt pécsi szervezetének a veresége teljessé vált.

Az egységes politikai jelölés ellenére, Batthyányt nem sikerült egyhangúlag képviselővé választani, akadt ugyanis ellenjelöltje, ám nem a hagyományos ellenpárt, hanem a szociáldemokrata párt képviseletében, mely ismét Bokányi Dezsőt indította. Ő beszédében az alábbi követeléseket fogalmazta meg: „A választási jog velünk született emberi jog. Az állam a pénzadóval és véradóval kötelességet ró az állampolgárra, de ennek ellenértékéül jogot is kell adnia. De mi nem elégszünk meg a megnyirbált választói joggal. Mi követeljük a minden megszorítás nélkül való általános, titkos, közvetlen községenkénti választói jogot! Követeljük a sajtószabadságot a legteljesebb mértékben és a politikai lapoknál a kaució eltörlését. Követeljük a gyülekezési jog, az egyesülési jog megadását!”[44] Utóbbiak azonban – ismerte el Bokányi is – eddig is léteztek, ezért más formában követelik: „Törvényeket kérünk, törvényben nyújtott biztosítékokat, amiket miniszteri rendeletekkel nem lehet lerontani.” Követelte ezen kívül a korszerű „népnevelési politikát”, valamint különböző munkásvédelmi törvényeket, így a munkaidő szabályozását, a gyári és ipari felügyelet megszigorítását, a gyermekek és munkásnők védelmét. A párt programja tehát az előző választásokhoz hasonló követeléseket tartalmazott.

A választás eredménye természetesen nem lehetett kétséges, Batthyány fölényes győzelmet aratott. Ő azonban, akárcsak korábban Baross Gábor, mivel több helyen is megválasztották, lemondott a pécsi mandátumról. Ekkor az előző választáson bevált forgatókönyv szerint a legismertebb pécsi politikust jelölte a Függetlenségi Párt tagsága, Pleininger Ferenc személyében. A párt egy része azonban elégedetlen volt ezzel a jelöléssel és a város egyik ismert vállalkozójának, Hamerli Imre kesztyűgyárosnak a fellépését támogatta. Végül a június 21-én tartott voksoláson komoly küzdelem után szoros eredmény született: Pleininger Ferencet 1007 szavazatával szemben Hamerli Imre 772 voksot kapott.

A korábbi ellenzéki, 1906-tól kormányzó koalíciónak nem sikerült beváltania ígéreteit, az egymással is belső konfliktusban álló kormánypártok 1910-re felőrlődtek. A feloszlott Szabadelvű Párt helyett ugyanakkor Tisza István vezetésével megszerveződött a Munkapárt, amely készen állt a hatalom visszavételére. Mindennek hatására Erreth János főispán is benyújtotta lemondását, először 1909. június 26-án, melyet az uralkodó végül 1910. február 12-én fogadott el.[45] S bár a belpolitikai körülmények gyökeresen átalakultak, a következő, egyben a háború előtti utolsó képviselőválasztás pécsi eseményei mégis kísértetiesen hasonlítottak a megelőző választás történéseire, szinte csak az időpontokat és a neveket kell átírni.

1910-ben Pécs városa ismét országosan ismert politikust szeretett volna képviselőjéül választani. A választás ekkor Zichy Jánosra, a Katolikus Néppárt korábbi elnökére esett. Zichy 1903-ig volt a Néppárt elnöke, ekkor lemondott tisztéről, sőt a rákövetkező évben a pártból is kilépett. 1906-ban csatlakozott az alkotmánypárthoz, és azt a kijelentést tette, hogy az egyházpolitikai törvények revíziója – mely korábban a néppárt egyik sarkalatos követelése volt – aktualitását vesztette. A kormányban 1910 márciusától vallás és közoktatásügyi miniszteri tisztséget töltött be. Pártjának helyi vezetője a város egyik legismertebb és legbefolyásosabb polgára, Zsolnay Miklós volt.

Zichy ellenében ezúttal ismét Hamerli Imre lépett fel, akit nem kedvetlenített el a korábbi kudarc. Ő ekkor a Függetlenségi Pártból kivált Justh Gyula frakciójának jelöltjeként indult. A forgatókönyv az előző választásnak megfelelően alakult, Zichy fölényes győzelmet aratott, azonban hosszú gondolkodás után, csaknem egy hónappal a választás után végül lemondott a mandátumról, ami Pécsett meglehetős csalódást keltett. Utódának ezért ellenzéki politikust, a pécsváradi kerületben vereséget szenvedett Egry Béla pécsi ügyvédet jelölte a pécsi polgárság egy része, míg egy másik csoport Erreth Jánost.

Egry 1858-ban született Pécsett, s tevékenyen részt vett a város közéletében, így például a pécsi atlétikai klub létrehozásában, amelynek tíz éven keresztül az elnöke is volt. Ő maga is kitűnően vívott, s több érmet is nyert. Tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, sőt már három ciklus óta (1901-1905-1906) képviselte a szomszédos pécsváradi választókerületet a parlamentben, s csak a negyedik alkalommal, 1910-ben szenvedett vereséget.[46] Erreth Jánossal szemben tehát a városi polgárság egy másik ismert és ambiciózus tagja vette fel a választási harcot.

Erreth régi programját hirdette meg, az önálló magyar vámterület és magyar nemzeti bank létrehozásáról, valamint követelte a választójog reformját, vagyis kiterjesztését és a városokban a titkosítását. Pécs vonatkozásában a következőket mondta: „A tervbe vett új egyetemek létesítését, s egyiknek Pécsett leendő felállítását, valamint vasúti hálózatunk kiterjesztésével a Pécs-bródi vasútnak állampályaként leendő kiépítését, vasúti üzletvezetőségnek, vegyvizsgáló állomásnak itten leendő felállítását, s a honvéd ker. parancsnokságnak Pécsre leendő áthelyezését lelkem egész hevével szorgalmazom.”[47]

A választás napjáról a sajtó a következőképpen számolt be: „Zeneszó és éljenharsogásra ébredt ma a város. Az történt, hogy az Egry-párt felfogadta a monyoródi 30 tagból álló rézfúvos gyermekzenekart, az éjjel hat kocsit küldtek ki értük, s a zenész fiúk kora reggel már itt benn voltak Pécsett. A budai vámnál leszálltak a kocsiról, sorakoztak, s karmesterük vezetésével nótázva masíroztak be a városba, a Hétfejedelem vendéglőig. Itt kezdődött meg a gyülekezés. Pár száz főnyi választó és még nagyobb kíséret verődött itt össze és ének és zeneszóval járva be az utcákat, zászlók alatt vonultak a tornacsarnok udvarára, a választás színhelyére. [...] A felvonulás azonban már maga az Egry-párt biztos fölényét éreztette. Az Erreth-pártiak nem rendeztek semmiféle felvonulást. Egyenként, magától jött mindenki, vagy legfeljebb négyes-ötös csoportokban.”[48] A két jelölt híveinek felvonulása nemcsak az eltérő hangulatot, hanem az esélyeket is jelezte. Az Egry-párt szervezettebb és határozottabb volt, s hiába bírt Erreth János nagy elismertséggel és nimbusszal, a győzelmet végül Egry Béla szerezte meg, ráadásul markáns különbséggel 1189 – 620 arányban.

Az események pontos rekonstruálása érdekében el kell mondani, hogy a választáson ismét indult egy szociáldemokrata jelölt. A párt Szabó József városi párttitkárt jelölte, akinek szavazójoggal rendelkező hívei a választás napján fel is sorakoztak, majd a nap folyamán sokáig kivártak, végül egységesen leszavaztak – Egry Bélára.[49] A választási eredmény Erreth János számára mindenképpen csalódást jelentett, melynek hatására a város egykor legfontosabb politikai szereplője vissza is vonult a közélettől.

A dualizmus-kori Pécs politikai arculatáról összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a város polgárságának orientációját alapvetően kormánypárti, a korabeli szabadelvű, liberális értékek melletti kiállás jellemezte, amely elsősorban polgári pragmatizmusából fakadt. E tábor gerincét az 1880-as évektől kezdve a kereskedő és iparos polgárság adta, amely kiegészült az állami, városi alkalmazottak rétegével, akik egzisztenciaféltésből és jól felfogott önérdekből is a kormánypártot támogatták. Ugyancsak kormánypárti volt a város vezetése is a korszakban. Ugyanakkor jelentős táborral bírt a 48-as ellenzék is, híveik azonban jórészt a kispolgárságból kerültek ki, bár vezéreik között megtalálható néhány ismert és befolyásos személy is. Mindezen túl a városi polgárság határozottan nemzeti érzelmű is volt, ez jól láthatóvá vált az 1905-ös válság idején a jogellenes uralkodói lépés határozott elutasítása és ellenzéki kiállása kapcsán.

A városi polgárság pragmatizmusa megmutatkozott abban is, hogy több esetben igyekeztek országos ismertségű politikust megnyerni képviselőnek, nem rajtuk múlott, hogy ezek a személyek végül lemondtak a pécsi mandátumról. E mögött az az egyszerű magyarázat rejlett, hogy más városok nagyobb lobbyerővel rendelkeztek. Végül hangsúlyozni kell, hogy Pécs város polgársága több esetben is példamutatóan felül tudott emelkedni a szűkebb pártpolitikán és amennyiben arra érdemes személyt talált – Wlassics Gyula, Batthyány Tivadar vagy a pécsiek esetében Perczel Miklós és Erreth János esetében –, egységesen sorakozott fel mögéje, s választotta meg az illetőt képviselőjének.

Hivatkozott irodalom

ALMANACH 1886 = Országgyűlési almanach 1886 (Szerk. Halász Sándor). Budapest, 1886.

ALMANACH 1906 = Sturm-féle országgyűlési almanach 1906-1911.

(Szerk. Fabro Henrik és Újlaky József). Budapest, 1906.

BÁLINT 2001 = Bálint Orsolya: Az 1896-os országgyűlési választások Pécsett. Pécsi Szemle, 2001. tél, 10-18.

GERŐ 1988 = Gerő András: Az elsöprő kisebbség. Gondolat, Budapest, 1988.

LENKEI 1922 = Lenkei Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécs, 1922.

NAGY IMRE GÁBOR 2007 = Nagy Imre Gábor: Baranya vármegye

főispánjai (1688-1950). In: Baranyai történelmi közlemények 2. (Szerk. Nagy Imre Gábor). Pécs, 2007. 79-160.

SZABÓ 1992 = Szabó Dániel: Kossuth és Kaposvár. In: Somogy megye múltjából (Szerk. Szili Ferenc). Kaposvár, 1992. 171-194.

SZIRTES 1998 = Szirtes Gábor: Aidinger János. Pécs modern

közigazgatásának megalapozója. Pécsi Szemle, 1998. tavasz-nyár, 54-61.

VÉRTESI 2001 = Vértesi Lázár: Erreth János, az ellenzék vezére. Pécsi Szemle, 2001. tél, 19-27.

Mellékletek

2. táblázat: Választási eredmények Pécsett a dualizmus korában

Év

Megválasztott

képviselő

Eredmény (fő)

Ellenjelölt

Eredmény (fő)

Szoc.

dem.

jelölt

Eredmény (fő)

1865

Angyal Pál

970

Madarász

Endre

405

 

 

1867

Kossuth Lajos

591

Bubreg Mihály

109

 

 

1868

Irányi Dániel

596

Madarász

Endre

418

 

 

1869

Irányi Dániel

1076

Plainer Antal

1072

 

 

1872

Taray Andor

?

Irányi Dániel

?

 

 

1875

Taray Andor

530

Irányi Dániel

366

 

 

1878

Taray Andor

446

Irányi Dániel

343

 

 

1881

Czierer Ákos

483

Radenich János

463

 

 

1884

Antal Gyula

727

Czierer Ákos

499

 

 

1887

Perczel Miklós

Egyhangú

 

 

 

1892

Baross Gábor

Egyhangú

 

 

 

1892

Erreth János

Egyhangú

 

 

 

1896

Aidinger János

946

Erreth János

574

 

 

1901

Erreth János

746

Tompa Antal

177

Kiss

Károly

88

1905

Wlassics Gyula

1488

Aidinger János

617

Bokányi

Dezső

50

1906

Batthyány Tivadar

1963

 

 

Bokányi

Dezső

30

1906

Pleininger Ferenc

1007

Hamerli Imre

772

 

 

1910

Zichy János

1180

Hamerli Imre

656

 

 

1910

Egry Béla

1189

Erreth János

620

Szabó

József

0


3. táblázat: A pécsi választópolgárok számának változása városrészenként (fő)

Év

1869

1875

1882

1892

1910

Belváros

1003

734

788

872

1103

Budai külváros

819

362

419

458

1091

Szigeti-Siklósi külváros

554

261

325

395

1098

Összes

2376

1357

1532

1725

3292


4. táblázat: A választópolgárok száma Pécsett, 1869-ben városrészek szerint (fő)

1869

 

Belváros

Budai

külváros

Szigeti-Siklósi külváros

Birtok alapján

371

716

465

Kézművesség

90

29

23

Kereskedés

61

4

1

Jövedelem

230

44

46

Értelmiség

193

12

11

Régi jog

58

14

8

Választók száma

1003

819

554


5. táblázat: A választópolgárok száma Pécsett, 1875-ben városrészek szerint (fő)

1875

 

Belváros

Budai

külváros

Szigeti-Siklósi

külváros

Földbirtok

17

171

98

Házbirtok

225

70

70

Jövedelem

319

96

88

Értelmiség

163

21

4

Régi jog

10

4

1

Választók száma

734

362

261


6. táblázat: A választópolgárok száma Pécsett, 1892-ben városrészek szerint (fő)

1892

 

Belváros

Budai

külváros

Szigeti-Siklósi

külváros

Földbirtok

17

135

81

Házbirtok

272

113

103

Jövedelem

519

205

209

Értelmiség

61

5

2

Régi jog

3

0

0

Választók száma

872

458

395


7. táblázat: A választópolgárok száma Pécsett, 1910-ben városrészek szerint (fő)

1910

 

Belváros

Budai

külváros

Szigeti-Siklósi

külváros

Földbirtok

3

71

34

Házbirtok

167

446

373

Jövedelem

867

566

680

Értelmiség

65

7

11

Régi jog

1

1

0

Választók száma

1103

1091

1098

 

Jegyzetek


[1] Baranya Megyei Levéltár (a továbbiakban BML.) IV. 1106. Pécs Város Tanácsának iratai, 1281/1867.

[2] Uo. 1280/1867.

[3] A voksoláson Angyal 970 Madarász pedig csak 405 szavazatot kapott.

[4] SZABÓ 1992. 171.

[5] Országgyűlési Napló 1868. július 21. CCLXVIII. ülés, IX. kötet 209-213.

[6] Uo. 1868. október 10. CCXCVI. ülés, X. kötet 129-131.

[7] GERŐ 1988. 11.

[8] A Nagykanizsáról Pécsre települt Schapringer Joachim a legvagyonosabb pécsi polgárok egyike volt, kezdetben gabonakereskedelemmel foglalkozott, majd ő alapította meg a Király utcában a város első magánbankját.

[9] Pécsi Lapok, 1869. március 11.

[10] Uo.

[11] Pécsi Lapok, 1869. március 18.

[12] Uo. Az ismertebb pécsi polgárok közül Plainer Antalra szavazott Zsolnay Vilmos, Angster József, Czinderi Mihály, Littke József.

[13] ALMANACH 1886.

[14] LENKEI 1922. 102.

[15] Pécsi Figyelő, 1878. augusztus 17.

[16] GERŐ 1988. 43.

[17] Uo. 58.

[18] BML IV. 1403. Pécs város központi választmányának iratai, 1869-1910.

[19] Pécsi Figyelő, 1881. június 23.

[20] Uo.

[21] ALMANACH 1886. 4-5.

[22] Pécsi Hírlap, 1887. június 19.

[23] Uo.

[24] NAGY IMRE GÁBOR 2007. 142-144.

[25] Uo.

[26] Pécsi Hírlap, 1887. június 19.

[27] NAGY IMRE GÁBOR 2007. 144.

[28] LENKEI 1922. 43.

[29] VÉRTESI 2001. 21.

[30] SZIRTES 1998. 54-61.

[31] BÁLINT 2001. 14.

[32] Pécsi Figyelő, 1896. október 29.

[33] BÁLINT 2001. 15.

[34] Uo. 16.

[35] Pécsi Figyelő, 1901. szeptember 12.

[36] Pécsi Figyelő, 1901. szeptember 11.

[37] Pécsi Figyelő, 1901. szeptember 24.

[38] Pécsi Figyelő, 1901. szeptember 24.

[39] Pécsi Figyelő, 1901. október 3. Erreth 746 szavazat, Tompa 177, Kiss 88.

[40] Pécsi Napló, 1905. január 18.

[41] Pécsi Napló, 1905. január 28.

[42] NAGY IMRE GÁBOR 2007. 118.

[43] Pécsi Napló, 1906. április 19.

[44] Pécsi Napló, 1906. április 21.

[45] NAGY IMRE GÁBOR 2007. 116.

[46] ALMANACH 1906. 89.

[47] Pécsi Napló, 1910. augusztus 2. A beszédből látható, hogy Pécs lobbizott a tervbe vett új egyetemek egyikének városba helyezéséért, ez azonban sikertelen maradt, hiszen azok végül Pozsonyban és Debrecenben kezdték el működésüket, s csak a trianoni határváltozásoknak „köszönhetően" került a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre.

[48] Pécsi Napló, 1910. augusztus 5.

[49] Uo.