Cikkek

Mészáros Balázs: A Rudolphinum városi árvaház építése

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 20.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2009.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-3-2

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Vonyó József

101–117. p.

 

 

Mészáros Balázs

 

 

A Rudolphinum városi árvaház építése

A pécsi városi árvaház alapítása

 

 Der Bau des städtischen Waisenhauses Rudolphinum: Die Gründung des städtischen Waisenhauses in Pécs
The Rudolphinum Orphanage: The establishment of the public orphanage of Pécs

 

 

 

A pécsi városi árvaház alapítása

1858-ban született meg I. Ferenc József császár elsőszülött fia, Rudolf. Az örvendetes esemény alkalmából határozta el Pécs községtanácsa, hogy 10 000 forintos alapítványt létesít egy városi árvaház fenntar-tására, amelyet a trónörökös tiszteletére Rudolphinumnak neveztek el.[1] Az új városi jótékony intézetet a közkórház és a városi sínylők háza közvetlen szomszédságában helyezték el, és a gyermekek nevelését, illetve felügyeletét a kórház ápolószemélyzetét is adó irgalmas rendi apácákra, a „szürke nénékre” bízták. Mint egy 1865-ből származó je-lentésből kiderül „(e)zen intézet (...) czélja az egyeseknél elszórt gyermekek egyesítése s ezáltali helyesebb neveltetés.”[2] A pécsi községtanács tehát úgy vélekedett, hogy a szülő nélkül maradt gyermekek felnevelése intézeti keretek között, az apácák felügyelete alatt jobban biztosítható, mintha családoknál helyeznék el őket. Ez a törekvés, vagyis a városi gondozásba került árvák és lelencek teljes körű intézeti ellátásának megteremtése 1858-ban országos viszonylatban is ritkaságszámba ment.[3]

Magyarországon Mária Terézia 1775. évi, a koldusok és csavargók megrendszabályozásáról szóló rendelete írta elő, hogy minden község köteles gondoskodni az árvák, a törvénytelen és elhagyott gyermekek (lelencek) felneveléséről.[4] A községekben a talált és vagyontalan árva gyermekek számára általában igyekeztek nevelőszülőt találni, s amennyiben ilyen rokon vagy jótevő, aki a gyermekek felnevelését magára vállalta volna, nem akadt, családoknál helyezték el őket, esetleg valamilyen jótékony intézetbe kerültek. Ennek költségeit a városi pénztárból fedezték. Így járt el a városi tanács a 19. század első felében Pécsett is: a vagyontalan árva és talált gyermekek rokonainak felkutatása a kapitányi hivatal feladata volt, ennek eredménytelensége esetén kerülhettek a gyermekek nevelőszülőkhöz.[5] A város általában 12 éves korukig fizette utánuk a tartásdíjat, utána cselédnek vagy segédnek adták őket.[6]

Az árvaházak története Magyarországon a 18. századra nyúlik vissza. Bár az árvák intézményesített nevelésének gondolata az evan-gélikus pietista szellemiségben gyökerezett, az első tényleges árva-házak a katolizálás céljait szolgálták.[7] A 6-12 éves árvák szigorú vallásos nevelést kaptak, ezért is nevezték az ilyen intézetek lakóit konvertitáknak, azaz áttérteknek. A 18. század második felében léte-sült állami árvaházakban az oktatás és a vallásos nevelés mellett már valamilyen szakmát is tanítottak, hiszen a felvilágosult abszolutista kormányzat törekvése általában a hasznos állampolgárok nevelése volt.[8] Ebben a szellemben létesült az első királyi árvaház Tallóson 1763-ban, amelynek növendékei egy gazdasági iskolában selyemher-nyó-termesztést végeztek.[9] A kormányzat foglalkozott azzal a gondo-lattal is, hogy az árvaházak mellé gyárakat szerveznek, ahol a szegény és szülő nélkül maradt gyermekek a munka szeretetére nevelhetők, s így megmenthetők a szegénységtől. Tervezték az árvaházak országos hálózatának kiépítését is, az 1770-es években Debrecen, Eger, Nagyvárad, Sopron és Pécs merült fel lehetséges helyszínként, kiválasztásukban szerepet játszott, hogy a kormányzat számított az egyházak szerepvállalására is.[10] Pécs esetében ez meg is történt: 1825-ben a székesegyház fölös jövedelmeiből létesítettek árvaházat az egyházmegye fiú árvái számára.[11]

A 18. században, sőt még a 19. század első felében is tehát elsősorban az egyházak létesítettek árvaházakat, emellett a városokban esetenként egy-egy helyi polgár alapítványa tette lehetővé ilyen intézetek megnyitását. Ezek azonban egyrészt nem voltak hosszú életűek, másrészt csak részben álltak a városi tanácsok felügyelete alatt. A városi alapítású kőszegi árvaház például 1749-ben a jezsuiták, majd a rend feloszlatása után a megyéspüspök irányítása alá került.[12] A városi fenntartású árvaházak száma csak a 19. század közepén kezdett növekedni. Pesten 1837-ben határozta el a városi tanács, hogy nevelőintézetet létesít az árvák számára. A közadakozásból épült Josephinum megnyitására 1843-ban került sor, majd 1861-ben Elisabethinum néven városi leányárvaházat is szerveztek.[13] A 19. században alapított városi árvaházak azonban nem fogadtak be minden szülő nélkül maradt vagy talált gyermeket, az alapszabályok ugyanis a törvényes származású és egészséges árvákra korlátozták a felvételt. Pesten a 18. században a városi tanács még nem tett különbséget a törvényes és törvénytelen árvák között, 1843 után azonban csak az előbbiek részesülhettek intézeti nevelésben, a törvénytelen árvák, a lelencek nem. Amikor az 1870-es években felmerült e megkülönböztetés megszüntetésének szükségessége, a tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy „a humanizmus mellett is a törvényes ágyból való árváknak a talált gyermekek felett okvetlenül elsőbbséget kell adni.”[14] A század második felében részben éppen ez a kirekesztés vezetett el a lelencügy körüli vitákhoz, majd a század végén az állami gyermekvédelem rendszerének megteremtéséhez, amelyben a rászoruló gyermekek gondozásának felügyeletét és a költségek fedezését teljes egészében az állam vette át.[15] Az 1858-ban alapított pécsi Rudolphinum ebből a szempontból némileg eltérő arculatú intézmény volt, hiszen az első két évtizedben ide nemcsak árvák, hanem lelencek is bekerülhettek, sőt tartós betegségben szenvedő vagy fogyatékkal élő árvákat is gondozásba vettek. A pécsi árvaház tehát nem az árvák közti különbségtétel intézményi leképezése volt – mint a pesti Josephinum – hanem a korábbi városi gyakorlat megújítása, amitől a szülő nélkül maradt gyermekek szakszerűbb és eredményesebb nevelését várták.

A Rudolphinumba az 1858. évi szabályzata[16] szerint 1 éves koruktól kerülhettek be a gyerekek, fiúk és lányok vegyesen, valamennyi felekezetből. A fiúkat 12 éves korukig gondozták utána inasként különböző iparosokhoz kerültek, hogy szakmát tanuljanak, a lányokat 14 éves koruk után cselédnek adták. A napirend szerint reggel 6-kor keltek, szentmise, majd reggeli imádság után levest reggeliztek. 8-10-ig iskolában voltak, aztán szent olvasó következett, tízóraira kenyeret kaptak, majd 11-ig szünet volt. 11-12 között közös gyakorlás vagy tanítás folyt, amit 12-kor követett az ebéd (leves, mártásos főzött hús és főzelék, hetente kétszer pecsenye vagy tésztaétel), majd 2-ig ismét szünet volt. 2-4 között történt a délutáni tanítás, utána szünidő, majd 5-től vacsora volt, amit esti ájtatosság és a lefekvés követett.

Az intézetben kezdetben 24, majd 1863 végétől 30 árva lakott.[17] A rendelkezésre álló hely azonban szűknek bizonyult: az 1870-es években a városi tanács – az eredeti szándéktól eltérően – kénytelen volt további mintegy 20 árvát helyhiány miatt ismételten családoknál elhelyezni. Ráadásul az 1858-ban kijelölt épület elégtelensége miatt ekkor már külön házat béreltek a városban az árvák számára.[18] Szükségessé vált az árvaház újjászervezése és a gyermekek számára egy új, megfelelő otthon felépítése.

A Rudolphinum építése

Nem ismert, hogy mikor indult meg a tervezgetés az árvaház újjáépítéséről, bár az események gyors folyamata arra enged következtetni, hogy a kezdeményezést megelőzhette bizonyos előkészítés. A helyi lapok 1878. január legelején adtak hírt arról, hogy Girk Alajos és Troll Ferenc kanonokok nagyobb összeget ajánlottak fel az árvaház kibővítésére, és a sajtó ekkor már azt is tudni vélte, hogy az üggyel Aidinger János polgármester is foglalkozik.[19] Pár nappal később valóban a törvényhatósági bizottság elé került a polgármester előterjesztése az árvaház kibővítéséről. Aidinger tervezete a városi árvaház gondozottainak számát 100 főre javasolta növelni, és ennek érdekében egy új épület felépítését irányozta elő a közkórház telkének Országút (ma Rákóczi út) felöli oldalán, az akkor katolikus templomként használt Jakovali Hasszán dzsámitól délre. A közgyűlés január 10-i ülésén elfogadta a javaslatot és úgy határozott, hogy a kivitelezés költségeit közadakozásból teremtsék elő.[20] A gyűjtés lebonyolítására valamint az építkezés előkészítésére 32 tagú bizottságot küldtek ki.[21]

A tervek megrajzolásával Weidinger Gusztáv építőmestert bízták meg, aki január végére elkészítette az épület első tervrajzait, amelyeket még a leköszönő Zsilla Vilmos városi főmérnök ellenjegyzett:[22] Az U alakú kétszintes épület bejárata az udvar felöl nyílt, s egy az épületen belüli közlekedésre szolgáló keresztfolyosóba vezetett, ebből balra nyílt a lépcsőház. A földszinten a hálószobák és az utcai traktus közepén két kisebb szoba kapott helyet. Az emeleten két nappali szoba, egy ebédlő helyezkedett el. Az utcai szárny alatt kialakított pincébe kerültek a kiszolgáló helyiségek (mosókonyha, kamrák). Az építési költségeket előzetesen 12 000 forintra becsülték.

Az előzetes tervek elfogadása után február végén jelent meg a polgármester közadakozásra felszólító felhívása.[23] Aidinger János szerint az árvákról való gondoskodás társadalmi és erkölcsi kötelesség, ennek megvalósulását azonban a városi árvaház jelenlegi formájában nem képes biztosítani. A polgármester úgy vélte, hogy az árvaházba helyhiány miatt fel nem vehető gyermekek családoknál való elhelyezése rossz megoldás, mert „az ily gyermekek a szomorú tapasztalatok szerint a testi és erkölcsi romlásnak estek áldozatul.” Az árvaház kibővítésével csökkenthető lenne az árvákat sújtó nyomor és bűn, és úgy vélte, az árvaházi gondozás és nevelés útján lesznek az árvák „a társadalom, hazánk, legelsősorban városunk javára” megmenthetők. A felhívás szerint az 500 forintot adományozók az intézet alapító tagjaivá, akik legalább 200 forintot adtak, azok pártoló tagokká váltak, de külön hangsúlyozták, hogy a kevésbé tehetősek adományait is várják, hiszen „a szegényebb sorsú családapának szeme előtt lebeghet leginkább azon tudat, hogy netán árván maradó gyermekének jövőjét ekép biztosítja.” A felhívás az adományok hírlapi nyugtázását ígérte.[24]

Az építkezés felügyeletével és az adományok összegyűjtésével megbízott bizottság a város területét körzetekre osztotta, minden egyes körzetbe három vagy négy bizottsági tagot jelöltek ki. A gyűjtők személyét lakóhelyük alapján választották ki, azaz minden körzetbe helyben közismert személyeket küldtek.[25] A Belvárost öt, a Szigeti és a Budai külvárost két-két körzetre osztották, a Siklósi külváros és Pécsbányatelep egy-egy önálló körzetet alkottak. A gyűjtők utcáról-utcára és házról-házra gyűjtötték az adományokat, amelyeket az illető nevével együtt gondosan feljegyeztek. A vállalásokat nem kellett azonnal befizetni, néhányan még az év végén is hátralékban voltak.

A helyi sajtó beszámolója szerint a gyűjtőkörút során a korábbi adományokkal együtt mintegy 8000 forint folyt be.[26] Augusztus végéig a célra rendelt rendőri bírságpénzekkel és vígalmi díjakkal együtt az összeg 17 000 forint fölé emelkedett, ami már a végleges építési költségeket is jócskán meghaladta. Ennek ellenére december közepéig több mint 1000 forint értékben további nagyobb összegű felajánlások érkeztek, így a gyűjtés végső eredménye 18 776 forint lett.[27] Ez az összeg az építkezésen felül már a berendezés költségeit is fedezte.

Kik viselték az árvaház felépítésének terheit, kik adományoztak az új városi jótékony intézet javára? Az alapító és a pártoló tagoktól, vagyis azoktól, akik 200 forintot vagy azt meghaladó összeget ajánlottak fel, érkezett az összes adomány majdnem 70 %-a: 12 700 forint. Ennek az összegnek majdnem a felét egyházi személyek, illetve testületek fizették be: a város korábbi és akkori püspöke, három kanonok, a zirci főapát, a ciszterci gimnázium igazgatója és az irgalmas apácák rendháza. Az egyházi eredetű felajánlások magas aránya korántsem véletlen, a jótékony célú intézetek létesítésében a katolikus egyház hagyományosan jelentős szerepet játszott,[28] s úgy látszik, ez egyfajta elvárás is volt, a közcélú egyházi adományokra úgy tekintettek mint a „holt kéz működésére.”[29] Az alapító és pártoló adományok negyede érkezett magánszemélyektől. A város vezető tisztviselőin és állami hivatalnokain kívül (Perczel Miklós főispán, Taray Andor országgyűlési képviselő, Aidinger János polgármester, Kellenffy Károly vasúti igazgató) megtaláljuk köztük a városhoz kötődő földbirtokosokat, nemeseket (Nádosy Kálmán, Bézsán János, Prandau Gusztáv), továbbá Förster Béla ügyvédet, a Hölbling és Czierer orvoscsaládok tagjait, illetve kereskedőket és iparosokat: Ráth Mátyást, Blauhorn Gusztávot, a Cvetkovits- és a Zsolnay-családot, Weidinger Ferencet – általában olyan családok tagjait, akik nemcsak jelentős vagyonnal rendelkeztek, de a város történetében is régebb óta fontos szerepet játszottak. Az említetteken kívül az alapító és pártoló tagok között volt a Pécsi Takarékpénztár, a Pécsi Kölcsönös Segélyező Egylet, a Jótékony Nőegylet és a Pécsi Dalárda.

A március végéig összegyűlt 8000 forint birtokában tehát meg lehetett kezdeni az építkezést. Az illetékes bizottság április 1-én ült össze, hogy áttekintse a helyzetet és megtárgyalja a következő lépéseket.[30] A testület tagjai arra jutottak, hogy „az építkezésnek magánalku útjáni eszközlése kívanatos azért, mert a tapasztalatok szerint az arlejtéses munkálatok a kívánalmaknak nem igen felelnek meg, s a kellő garancia mely ily nagy épületnél külön óvatossággal kívánandó, csakis magán alkudozás útján érhető a legbiztosabban el.” Ugyanakkor kiküldtek egy albizottságot azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg a januárban elkészült terveket és tegyen javaslatot az esetleges módosításokra, ezt a szűkebb bizottságot bízták meg az építkezés későbbi felügyeletével is.[31] Az ülést követően Aidinger polgármester Budapestre utazott, hogy tanulmányozza a Protestáns Országos Árvaház előző évben átadott új épületét.[32]

A kiküldött albizottság április 11-én, a polgármester hazatérése után tartotta meg első ülését,[33] amelyen a januári terveket több ponton módosították. Javasolták az utcai szárny meghosszabbítását, ezáltal az árvaháznak a dzsámival való összeépítését, és az így nyert épületrészben egy sekrestye kialakítását. Úgy vélték, hogy a bejárat mellé tervezett portásszobát felügyelői szobává kell kibővíteni, továbbá, hogy a pincében a mosókonyha mellett fürdőszobát is építsenek. Állást foglaltak az épület helyiségeinek burkolásával és a lépcsők anyagával kapcsolatban is, s hangsúlyozták, hogy az épület homlokzatán fel kell tűntetni az intézet nevét. A város a tervezéssel már korábban megbízott Weidinger Gusztávra és Taky József vállalkozóra kívánta bízni az építkezést, s így ők már közösen nyújtották be az albizottsági javaslatok alapján módosított terveket.[34]

A pécsi építőmesterek azonban megneszelték, hogy a város versenyeztetés nélkül tervezi megépíttetni az árvaházat, s ezért április 12-én beadvánnyal fordultak a tanácshoz: tiltakoztak az árlejtés tervezett elhagyása ellen.[35] A beadvány aláírói, Lammer Ágoston és Gianone Ágoston építőmesterek, Körösztös Imre és Szabó Antal építészek, továbbá Lauber Rezső cserepes úgy vélték, mint a város lakói és adózói méltányossági alapon sem lehetnek kizárva közpénzekből megvalósuló építkezésekből. Mint írták: „ne csak a terhekben, az előnyökben is legyen részük”, s hogy a „kéz alatti eladás” a város lakóinak áldozatkészségét is csökkenteni fogja. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a tervező Weidinger Gusztáv építőmester a közgyűlés választott tagjaként összeférhetetlen: nem kaphat városi megbízást.[36] Javasolták, hogy a tervekre írjanak ki pályázatot, ennek költsége nem haladná meg a 120-150 forintot, az építkezésre pedig árlejtés útján találják meg a megfelelő vállalkozót, akivel szemben utóbb a szerződés keretében érvényesítsék a középületek esetében felmerülő városi érdekeket. A meglehetősen jól informált és érdekeik védelmében gyorsan fellépő helyi építőmesterek azonban ekkor már nyitott kapukat döngettek. A tanács által számított 13 820 forintos áron ugyanis a kiválasztott Taky József nem volt hajlandó elvégezni a munkát. Mivel az elhatározott „magánalku” nem vezetett eredményre s az építőmesterek zúgolódása is a bizottsági tagok fülébe juthatott, a Rudolphinum bizottság április 13-i ülésen az építkezés versenyeztetését javasolta, s ennek megfelelő előterjesztést tett a tanácsnak.[37] A pécsi építőmesterek beadványát Majorossy Imre városi jegyző ezután már tárgytalanként iktatta.

A tanács április 16-án döntött az árlejtés meghirdetéséről,[38] amelyre a helyi lapokban közzétett felhívások után, április 29-én került sor. Ezen ugyan az eredetileg érdekelt Taky József nem vett részt, ott volt viszont a terveket jegyző Weidinger Gusztáv és az ismertetett beadvány aláírói közül Lammer Ágoston, Körösztös Imre, Gianone Ágoston, továbbá a budapesti székhelyű Újvári Kálmán és társa cég, utóbbi azonban egyáltalán nem tett ajánlatot. A 18 270 forintról induló licitet Weidinger Gusztáv nyerte 16 395 forinttal, Gianone azonban egy zárt ajánlatot is benyújtott, mely szerint 16 060 forintért vállalja az építkezést, így övé volt a legolcsóbb ajánlat.[39] A tanács azonban még ezt is túl drágának találta, és az árlejtés megismétléséről határozott. Ugyanakkor a közgyűlés felhatalmazta a tanácsot, hogy abban az esetben, ha nem születik olcsóbb ajánlat, maga döntsön arról, kivel köt szerződést az árvaház megépítésére.[40] Az építőmestereknek azonban ekkorra elege lett a színjátékból, vagy tán a háttérben egyeztek meg egymással, esetleg más megbízásokhoz jutottak, nem tudni, mindenesetre május 28-án egyedül Taky József jelent meg az újabb árlejtésen – vagy inkább egyezetésen –, és apró tervmódosításokkal 15 000 forintért elvállalta az új árvaház felépítését.[41]

Lehetséges, hogy a rivális pécsi építőmesterek azért maradtak távol a megismételt árlejtéstől, mert arra számítottak, az egész ügyből nem lesz semmi. Időközben ugyanis újabb kifogások merültek fel: a helyi német nyelvű újság, a Fünfkirchner Zeitung május 23-án számolt be arról, hogy az intézet helyszíne körül is viták bontakoztak ki. A lap úgy tudta, hogy a régi Püspökkert (a mai Dischka Győző utca és a Rákóczi út között) nyugati része merült fel lehetséges új helyszínként.[42] A felvetés mögött Engel Adolf fakereskedő, a törvényhatósági bizottság virilis tagja állt, aki május 28-án, tehát éppen a második árlejtés napján egy beadványt[43] juttatott el a városi tanácshoz. Az aláírók[44] úgy vélték, hogy a Rudolphinumnak közelismerésre méltó érdemei vannak „az elpusztulás és elvetemedés veszélyének kitett ártatlan gyermekek” felnevelésében, vallásra, jó erkölcsre és munkásságra szoktatásában, és abban, hogy az árvák a haza és társadalom hasznos tagjaivá válhatnak. A célkitűzésekben és a feladatokban tehát teljes mértékben egyet értettek a város vezetésével, kifogásolták azonban az árvaháznak a közkórház közvetlen közelében kijelölt helyét. Mint írták: a kórház telke az ott „általánosan érezhető nehéz levegő” és a veszélyes és ragályos betegségek miatt nem megfelelő környezet a gyermekek számára. Ráadásul „újabb időkben általánosan érezhető törekvés, hogy a kórházakat a népesebb utczákból és városrészekből eltávolítani igyekeznek.”[45] A kiválasztott helyszín ellen szólt a közelben működő Stirling-féle bőrgyártó műhely bűze, illetve az onnan a tervezett épület közvetlen szomszédságában elfolyó úgynevezett vadvízárokba eresztett szennyezés. Felvetették továbbá, hogy az épület távol esik minden iskolától, s a gyerekeknek porban és sárban kell odáig gyalogolniuk, s hogy a posványos talaj következtében megnőhetnek az alapozás költségei. Új helyszínként a tornacsarnok melletti régi Püspökkertet javasolták.

A város részéről a gazdasági bizottság értékelte a beadványt, de az építészeti és közegészségügyi szempontok alapján is mérlegelendőnek látszó felvetéseket elvetették.[46] A Lechner Gyula tanácsnok elnöklete alatt ülésező testület azt hangsúlyozta, hogy az árvaház nem a kórház közvetlen szomszédságában áll majd – hiszen attól a dzsámi épülete választja el – s tűzfallal is elkülönítik, s éppen azt hangsúlyozták, hogy „tágas téren” és „kedvező légáramlat alatt” épül. Úgy vélték, ragályos betegségben szenvedők eleve nem kerülhetnek a közkórházba, hiszen számukra külön járványkórházakat kell létesíteni, s így ez a félelem alaptalan. A bőrgyárral kapcsolatos kifogásokat pedig azzal utasították el, hogy az ott felhasznált anyagok az egészségre nem károsak, ha mégis azok lennének, a rendőrkapitányság jogosult fellépni a gyárral szemben, a vadvízárok pedig amúgy is boltozásra kerül. A bizottság úgy foglalt állást, hogy az Alsó Makár (ma Alkotmány) utcai iskola koránt sincs messze, az egészen zsenge gyerekek az intézeten belül részesülnek oktatásban, a nagyobbakra pedig nincs káros hatással a távolság. A javasolt új helyszínen ráadásul a város elemi és reáliskolát, gyermekkertet tervez építeni, s éppen hogy itt lesz majd szükség mélyebb alapozásra. Felhozták azt is, hogy a kórházban szolgálatot teljesítő irgalmas apácák felügyelete alatt az árvák aránylag olcsón tarthatók és neveltethetők, valamint végső érvként azt, hogy az intézet építésére adakozók a helyszín ismeretében és azt elfogadva tették meg felajánlásaikat. Az állásfoglalással a tanács is egyetértett, s a június 5-i közgyűlésen a sajtó beszámolója szerint általános érdektelenség kísérte Engel Adolf felszólalását. A közgyűlés Förster Béla bizottsági tag válasza után felhatalmazta a tanácsot, hogy Taky Józseffel kössön szerződést.[47]

A beadvány aláírói között megtaláljuk az árvaház építése körüli vitákban korábban már érintett építőmestereket (Gianone és Lammer), az izraelita hitközség több vezetőjét (Engel József, Weiller Nepomuk János, Wertheimer Jakab, Krausz Simon, Steiner Lipót), a törvényhatósági bizottság tagjait (Wertheimer, Weiller és Engel Adolf), a helyi ellenzék közismert képviselőit (Simonfay János, Bubregh Antal), köztük a közkórház korábbi gondnokát (Simonfay), az Országút néhány háztulajdonosát (Tarr István, Vida Károly és Baldauf János) és egy orvost (Schulhof Adolf). Nehéz lenne azonban megmondani, hogy a konkrét ügyön kívül, mi kapcsolta össze ezeket a személyeket, vagyis hogy létezett-e olyan sajátos csoportérdek, amely az árvaház helyszínének megváltoztatására irányuló közös fellépésüket megmagyarázná.

Úgy tűnik, Engel Adolf és társai javaslataikban a gyermekek érdekeit helyezték a középpontba. A javasolt helyszín ugyanis, melynek környéke ebben az időben még nagyrészt beépítetlen volt, alig néhány éve, 1872-ben került a püspökségtől a város tulajdonába. A már elkészült tornacsarnok mellett a város itt iskolát akart építeni, illetve a telek egy részét a Nőegyletnek ajánlotta fel gyermekkert létesítése céljából, utóbbi építése éppen ebben az évben, tehát 1878-ban került napirendre. 1825 óta a közelben, az utca túlsó oldalán állt a székesegyházi árvaház is. A környezet tehát jelenbeli adottságai és a jövőben megvalósuló elképzelések alapján a belváros egyik új, ma úgy mondanánk, iskolai centrumává válhatott volna, amelyben a városi árvaház is megfelelő helyet kaphatott volna. Úgy vélem, a beadvány aláírói a városi közigazgatás szempontjaival szemben valódi alternatívát fogalmaztak meg. Az eredetileg a közkórház telkén ápoló és nevelő intézetként működő, de időközben egy bérelt házba átköltöztetett árvaházat 1878-ban a tervek szerint visszahelyezték volna a közkórház szomszédságába. A városvezetés szempontjából az elképzelés mellett szólt, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a közkórház közelében nemcsak az intézet lakóinak táplálása, hanem az irgalmas apácák és a kórházi orvosok segítségével megfelelő felügyeletük is biztosítható. Engel Adolf és társai ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy a gyermekgondozó-és nevelő intézetnek nem a kórház közvetlen közelében kell felépülnie. Ez a kritika ráadásul nem volt új, hiszen az árvaháznak a közkórházzal való öszszevonását a felsőbb kormányszervek már 1858-ban is problémásnak tartották.[48] Kétségtelen, hogy e megfontolandó kifogások az építkezés előkészítésének elég kései fázisában merültek csak fel, hiszen a tervezett helyszín már januárban ismert volt. Miért tartott hónapokig, amíg a város polgárai megfogalmazták ellenjavaslatukat? Nem tudni. A két építőmester aláírása egy olyan beadványon, amely éppen azt a beruházást igyekszik megakadályozni, amelynek elnyeréséért hiába küzdöttek, azt sejteti, hogy a háttérben komolyabb – személyes, üzleti – konfliktus is húzódhatott. Az esetnek egyelőre egyetlen tanulsága látszik: a város szervezkedő polgárainak, sem az építőmestereknek, sem az Engel-féle csoportnak nem volt lehetősége, hogy érdemben befolyásolja a városi döntéshozatalt.

A várossal kötött szerződés[49] szerint Taky József 1878. október 31-éig kellett befejezze az épületet. A szükséges összegeket a városi tanács részletekben bocsátotta rendelkezésre. A szerződés kikötötte, hogy a vállalkozó nem követelhet többet a szerződéses árnál akkor sem, ha „a talaj minőségénél vagy körülményeinél fogva mélyebb alapzatot kellene építeni.” Az építkezés a kiküldött választmány szoros felügyelete alatt zajlott, és a tervektől bármi módon eltérni csak a bizottság engedélyével lehetett. Rövidesen akadt is dolguk.

Az Engel-féle beadványban is felvetett alapozási problémák ugyanis már júniusban, a munkák megkezdésekor igazolódtak: tényleg mélyebb alapokat kellett ásni, mint tervezték, s az épület sarka mellett elfolyó vadvízárok által okozott talajnedvesség kiküszöbölésére fél méteres vastagságú betonalapozás, továbbá a vadvízárok teljes beton boltozása vált szükségessé. Ugyanebből az okból kifolyólag a souterrainbe tervezett pincehelyiségeket az utcai szárnyról az udvari szárnyak alá helyezték át, s így – a talaj lejtése miatt – ezek nem kerültek teljesen a föld alá. A bizottság, amelynek munkájában immár az új főmérnök, Nendvich Sándor is részt vett, elfogadta a változtatások szükségességét és az igényelt építőanyagokat is a vállalkozó rendelkezésére bocsátotta. [50]

Taky nem készült el a kitűzött és szerződésben vállalt határidőre, csak 1878. november 28-án adta át az épületet a város képviselőinek.[51] A késedelmi díjtól azonban a tanács a felmerült többletmunkák miatt eltekintett, s a mintegy 800 forintos pluszköltséget is elfogadták.[52] Az épület végső formájában a földszinten négy hálót, egy betegszobát és három kisebb felügyelői szobát rejtett, a dzsámi felöl továbbá egy sekrestyét, az emeleten három nappalit (tan- és munkatermeket), egy ebédlőt, továbbá két kisebb szobát, melyek közül az egyik szintén betegszoba volt. Az utcai homlokzaton a város címere és felirat hirdette az épület funkcióját: Pécs Város Rudolphinum Árvaháza.[53] A városi intézet szokásos karácsonyi ünnepségét már az új épületben tartották,[54] de az intézet berendezésére csak a következő év elején került sor.[55]

A közadakozás eredményeként befolyt pénzt az intézet felépítésére és berendezésére fordították, hátra volt még azonban a megnövekedett fenntartási költségek rendezése és az új intézet működésének szabályozása. Az árvaház működési költségeinek fedezésére vonatkozóan a polgármester 1879. február 3-án tett előterjesztést a közgyűlésnek.[56] A város 1879. évi költségvetése alapján 2500 forint volt az árvák eltartására fordítható, amihez hozzájött a felszabaduló 600 forintnyi éves házbér összege. Ebből 70 árva intézeti ellátása volt fedezhető. 1879-ben az árvaház 30 lakója mellett 14 törvényes árvát tartottak a város költségén családoknál, őket most az árvaházba költöztették, a fennmaradó 26 hely betöltésére pedig az 500 forintnál nagyobb adományt felajánló, úgynevezett alapító tagok tehettek javaslatokat.

Aidinger utóbb azt javasolta a közgyűlésnek, hogy további 500 forintot, a következő évtől pedig, amikor az intézeti árvák számát 100-ra fogják emelni, évi 850 forintot vegyenek igénybe a szegény iskolás gyermekek alapjának terhére, amelyből minden évben a községi népiskolák legszegényebb diákjainak juttattak téli ruhaneműt. A polgármester indoklása szerint az árvaházi gyerekek is iskolába járnak és szegények is, így az említett alap felhasználása indokolt. A közgyűlés azonban – Radocsay Mátyás, Kovátsits Károly és Bubreg Antal felszólalását követően – a javaslatot elutasította arra hivatkozva, hogy a nevezett alapnak a borvámkrajcárokból származó bevételei a Pécs környéki bortermelés mennyiségétől függően évente ingadoznak, s így ekkora kiadásra kezességet vállalni nem szabad. Ezért a javasolt 500 forintot csak 1879-ban és 1880-ban vették ki a szegény iskolás gyermekek felruházására szolgáló alapból.[57]

Az új épület megnyitásával egyidőben újraszabályozták a bekerülés feltételeit is.[58] 1879-től a pécsi árvaházba csak helyi illetőségű, vagyontalan, törvényes származású, szülő és gondozásra képes hozzátartozó nélküli 3 és 12 év közötti gyermekek kerülhettek be. Kivételes esetben felvehetők voltak olyan félárvák is, akikről szülőjük munkaképtelenség vagy egyéb ok miatt nem volt képes gondoskodni, de a megújított intézetnek már nem lehettek lakói lelencek, vagyis talált, nagyrészt törvénytelen származású gyermekek. Őket a továbbiakban is családoknál helyzete el a város. Ezzel a döntéssel a pécsi árvaház szabályzatát hozzáigazították a városi árvaházak országszerte követett általános gyakorlatához.[59]

Az árvaház áprilisi megnyitását követően, 1879 nyarán már 62 gyermek lakott az intézetben, majd számuk még ebben az évben elérte a 70-et. A tervezett további létszámemelésre azonban nem került sor.[60] A század végéig 70 árva, általában 35 fiú és ugyanennyi leány élt a városi árvaintézetben.[61]

Az épület csupán húsz évig szolgált a pécsi árvák otthonaként. 1898-ban egy főispáni vizsgálat ismét felvetette az oly sokszor hangoztatott problémákat: a közkórház közelségéből fakadó higiéniai gondokat.[62] 1899-ben – a szigeti külvárosi iskolaépítkezéssel kapcsolatos átszervezések miatt – az árvákat még csak ideiglenesen költöztették át a Papnevelde utcai Matessa lelencházba, az iskola átadása után azonban már nem tértek vissza,[63] és az épületet fokozatosan a közkórház foglalt el. A Rudolphinum emeletén 1901-től a kórház ápoló személyzetét adó irgalmas nővérek laktak, a földszintet pedig 1902-től a Doktor Sándor vezette Magyar Királyi Állami Bábaképezde foglalta el. Utóbbi egészen 1908-ig működött itt, amikor új, önálló épületet kapott a Rókus-dombon. Bár ekkor felmerült, hogy a kórház megveszi az egész épületet, erre végül nem került sor. 1924-ben a bérleti jogot az Erzsébet Tudományegyetemre ruházták át.[64] A régi árvaház ma a Pécsi Szociális és Egészségügyi Szakképző Iskolának ad otthont.

Hivatkozott szakirodalom

BROCSKÓ 1909 = Brocskó Lajos: A Protestáns Országos Árvaház félszázados munkája 1859-1909. Budapest, 1909.

CSIZMADIA 1977 = Csizmadia Andor: A szociális gondoskodás története Magyarországon. MTA Állam- és Jogtudományi Intézet, Budapest, 1977.

GÖNCZI 1932 = Gönczi Magdolna: Az árvaházak kialakulása Mária Terézia korában. Budapest 1932.

FEJES 1926 = Fejes György: A pécsi székesegyházi árvaház 100 éves története. Dunántúl 1926. január 1. 29-30.

KOSÁRY 1996 = Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1996.

MELINZ – Zimmermann 1996 = Melinz, Gerhard – Zimmermann, Susan: Gyermek és Ifjúságvédelem Budapesten és Bécsben a dualizmus korában. Uő (szerk.): Gyermeksorsok és gyermekvédelem Budapesten a Monarchia idején. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, 1996.

RUDOLPHINUM 1878 = A Rudolphinum czímű Városi Árvaház építkezési költségeihez adakozók jegyzéke. Pécs, 1878.

SCHMALL 1893 = Schmall Lajos: A budapesti József-fiárvaház története. Budapest, 1893.

TOLDY 1888 = Toldy László: A budapesti Erzsébet-leányárvaház történet. Budapest, 1888.

VÁRADY 1896 = Várady Ferenc (szerk.): Baranya Vármegye múltja és jelene. Pécs, 1896

VECSEY 1943 = Vecsey Lajos: A kőszegi római katolikus Kelcz-Adelffy árvaház története. Budapest, 1943.

A tanulmányban alkalmazott rövidítések:

BML: Baranya Megyei Levéltár

tan. ir.: tanácsi iratok

kgy. jkv.: közgyűlési jegyzőkönyvek

közig. ir.: közigazgatási iratok

A Rudolphinum épülete 2006-ban (a szerző felvétele)

A Rudolphinum épülete 2006-ban (a szerző felvétele)

A Rudolphinum utcai homlokzata, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)

A Rudolphinum utcai homlokzata, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)

A Rudolphinum emeleti alaprajza, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)

A Rudolphinum emeleti alaprajza, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)

A Rudoplphinum földszinti alaprajza, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)

A Rudoplphinum földszinti alaprajza, 1878. (tervezte: Weidinger Gusztáv)


Jegyzetek


[1]   BML Pécs v. közig. iratai 1947/17701 III-V: községtanács ülésének jegyzőkönyve (1858. augusztus 30.) 1858/105;7069.

[2]   BML Pécs tan. ir. 4599/1872: 6925/1865 tanácsi iratszám alatt (Simonfay János kórházgondnok levele a tanácshoz)

[3]   A felsőbb kormányzati hivatalok amellett érveltek, hogy a városi árvaházat egyesítsék a már régebb óta működő székesegyházi árvaházzal. Ebbe az intézetbe – melynek felállítását még II. József rendelte el 1781-ben, megnyitására azonban csak 1825-ben került sor -, 7-12 éves korú árva katolikus fiúk kerülhettek be az egyházmegye területéről. 12 éves koruk után mesterséget tanultak, a tehetségesebbeket felsőbb iskolába adták. Az egyesítésre vonatkozó javaslatot a pécsi városi tanács azzal a hivatkozással utasította vissza, hogy az említett intézet működésére semmilyen ráhatással nem bír, hiszen az teljesen az egyházmegye felügyelete alá tartozik. Azt hangsúlyozták, hogy a székesegyházi árvaházba nem kerülhetnek be 7 éven aluli árvák, sem pedig leányok, ezzel szemben a Rudolphinumba 1 éves koruktól kerülhetnek gyermekek, fiúk és lányok valláskülönbség nélkül, és a szegény árvák mellett fogyatékkal élőket, gyógyíthatatlan betegeket és a város területén talált gyerekeket is felvettek. BML Pécs v. közig. ir. 1947/17201 III-V: 1859/260 tan. iratszám alatt (A városi tanács levele az alispánnak ) és Pécs tan ir. 7599/1872: a községtanács 1858. augusztus 30-i ülésének jegyzőkönyve.

[4]   CSIZMADIA 1977. 25-30.

[5]   BML Pécs tan. ir. 1846/267 (egy talált csecsemő tartásáért Balogh Annának 2 frt 24 kr-t fizet a tanács).

[6]   BML Pécs tan. ir. 1849/2998 (Draguli Anna után a tanács beszünteti a fizetést, mivel immár szolgálatra alkalmas).

[7]   Az első magyarországi árvaházak történetéről: GÖNCZI 1932.

[8]   Ebben a szellemben született az 1775. évi árvákról való gondoskodást a községek kötelességei közé soroló rendelet is, amely azt is előírta, hogy az árvákat lehetőleg földművelésre neveljék, hogy ezáltal szaporítható legyen a falvak lakossága. CSIZMADIA 1977. 30.

[9]   Ezt 1780-ban Szempcre a királyi fegyház épületébe, majd 1786-ban Pozsonyba költöztették, innen pedig Győrbe került. KOSÁRY 1996, 459-460.

[10] Az országos árvaházak szaporításának tervezgetésével egyidőben az egységes szabályozás érdekében is tettek lépéseket. A Ratio Educationis nyomán született és 1778-ban rendeletként is kiadott Projectum Budense, amely a népiskolák szervezeti és tantervi kérdéseit tárgyalta, az árvaházak szervezetét, s fenntartásuk költségeinek fedezetét is részletezte. KOSÁRY 1996. 457.

[11] A székesegyházi árvaházról: FEJES 1926. A székesegyházi árvaház a Kert (ma Dischka Győző) utca 2. számú házban működött.

[12] VECSEY 1943.

[13] SCHMALL 1893. és TOLDY 1888.

[14] SCHMALL 1893. 62.

[15] Erről: MELINZ – ZIMMERMANN 1996.

[16] BML Pécs tan ir. 7599/1872: a Rudolphinum alapszabályai 1858-ból.

[17] Évi jelentése Nagy József Pécs szabad királyi város polgármesterének a lefolyt 1863. évre, Pécs 1864.

[18] Jahresbericht des Bürgermeisters pro 1877. Fünfkirchner Zeitung 1877. feburár 24.

[19] Girk Alajos 200, Troll Ferenc 1000 frt-ot ajánlott fel: A holt kéz működése. Pécsi Figyelő 1878. január 5. és Erweiterung des Rudolphinums. Fünfkirchner Zeitung 1878. január 1.

[20] BML kgy. jkv. 1878/16-1746 (január 10.).

[21] A választmány tagjai: Aidinger János polgármester, Bedő Imre, Blauhorn Antal, Bors Mátyás, Böhm Félix, Dobszay István, Egry József, Fekete Mihály, Förster Béla, Haksch Emil, Hoffmann Károly, Horváth Antal mérnök, dr. Hölbling Miksa, Krasznay Mihály, Kotzer István, Kovácsits Károly, Kurcz György, Littke Ferenc, Papp József, Praindl Mihály, Radocsay Mátyás, Ráth Mátyás, Reinfeld Sándor, Schapringer Joachim, Svasits Lajos, Szeredy József, Varga József, Weiller Nep. János, Weidinger Ferenc, Erreth Antal és Zsolnay Vilmos.

[22] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: a Rudolphinum tervrajza (1878. január 24.) 1878/5576 tanácsi iratszám alatt.

[23] Felhívás – városunk árvái ügyében. Pécsi Figyelő 1878. március 2.

[24] Az adományozók névsorát végül nem a sajtóban, hanem külön nyomtatványban tették közzé. A Rudolphinum czímű Városi Árvaház építkezési költségeihez adakozók jegyzéke című kis füzetnek a városi közgyűjteményekben két kiadása volt fellelhető, mindkettő Taizs Mihály nyomdájában készült. A Baranya Megyei Könyvtár helytörténeti gyűjteményében őrzött egyszerű, fedlap nélküli példány a gyűjtés szeptember elsejei állapotát mutatja. Az Egyetemi Könyvtár gyűjteményében azonban megtalálható egy olyan kiadás is, amely a gyűjtés végső eredményét, a december 15-i állapotokat tükrözi: RUDOLPHINUM 1878.

[25] Aidinger János, Szeredy József és Reinfeld Sándor a Széchényi téren és a városházán; Hölbling Miksa, Egry József és Fekete Mihály a Scitovszky téren és a környező utcákban; Tallján Károly, Böhm Kajetán Félix és Hartl Ferenc a Belváros délnyugati részén, Hoffmann Károly, Kotzer István és Bedő Imre a Király és az attól délre fekvő utcákban, Krasznay Mihály, Preindl Mihály és Varga József pedig a Megye utca körül, a Belváros északkeleti részén gyűjtötték a felajánlásokat. Ráth Mátyás, Weiller Nepomuk János és Kurcz György a Siklósi külvárosban szedték össze az adományokat. A Budai külváros déli részén Erreth Antal, Schapringer Joachim, Bors Mátyás és Kovácsics Károly, északon Papp József, Weidinger Ferenc és Sirisaka András járták a házakat. A Szigeti külvárosban a Makár utca környékén Horváth Antal tanító, Asztalos József és Horváth György, a szigeti országút környékén pedig Radocsay Mátyás, Kisaszondy József, Dobszay István és Cserta Antal végezték a gyűjtést. Pécsbányatelepen Littke Ferenc és Hnilicska Antal járták a házakat. RUDOLPHINUM 1878.

[26] Zu Gunsten des Rudolfineum. Fünfkirchner Zeitung 1878. március 24. és Fünfkirchner Zeitung 1878. április 7.

[27] RUDOLPHINUM 1878.

[28] Az 1840-es években Scitovszky püspök adományai és szerepvállalása tette lehetővé a városi szegényeket segélyező szegény-intézet felállítását. Az 1880-as években pedig nagyrészt Pollák János kanonok felajánlásainak és a püspökség adományainak köszönhetően épülhetett fel a városi szegényház.

[29] A holt kéz működése. Pécsi Figyelő 1878. január 5.

[30] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: A Rudolphinum-bizottság április 1- jei ülésének jegyzőkönyve. Az ülésen részt vettek: Asztalos József, Bedő Imre, Dobszay István, Haksch Emil, Hoffmann Károly, dr. Hölbling Miksa, Kotzer István, Kurcz György, Ráth Mátyás, Varga József és Weidinger Ferenc.

[31] Az albizottság tagjai: Aidinger János polgármester, Varga József, Dobszay István, Böhm Félix, Hoffmann Károly, Kurcz György, Krasznay Mihály, Ráth Mátyás, Radocsay Mátyás és Weidinger Ferenc

[32] Zu Gunsten des Rudolfineum. Fünfkirchner Zeitung 1878. április 7. A fővárosi protestáns árvaház kétszintes U alakú épületében külön szárnyakban helyezték el a fiúkat és a lányokat. Összesen 100 árva lakott az intézetben, ahol a hálószobák mellett munkatermeket, iskolatermeket, mosdót és fürdőszobát, betegszobákat alakítottak ki, továbbá egy-egy lakást az igazgató, a házmester, az árvák anyja részére és egy szobát a tanítónak: BROCSKO 1909. 27-28.

[33] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: az albizottság április 11-i ülésének jegyzőkönyve és Városi közgyűlés. Pécsi Figyelő 1878. április 15.

[34] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: Weidinger Gusztáv építőmester tervrajza 1878/5576 tanácsi iratszámon.

[35] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1878/3455 iratszám alatt.

[36] Weidinger Gusztávot az 1878. februárjában tartott városi képviselőválasztáson választották be a törvényhatósági bizottságba a III. kerület, vagyis a belváros keleti felének képviselőjeként: Pécsi Figyelő 1878. február 9.

[37] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: az április 13-i választmányi ülés jegyzőkönyve.

[38] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1878/3586.

[39] BML Pécs v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1878/4054.

[40] BML kgy. jkv 1878/65-4054 (1878. május 8.).

[41] BML Pécs város közig. Ir. 1947/17701 III-V: 1878/4476.

[42] Der Neubau des Rudolphineums. Fünfkirchner Zeitung 1878. május 23. és Den Bau des Rudolphineums... Fünfkirchner Zeitung 1878. május 26.

[43] BML Pécs város közig. ir. 1947/17701 III-V: Engel Adolf és társai beadványa 1878/4864 tan. iratszám alatt.

[44] Az 1878. május 28-án kelt beadvány aláírói: Weiller Nepomuk János, Bubreg Antal, Spitzer Sándor, Moritz Stern, Engel Adolf, Schulhof Adolf orvos, Wertheimer Jacob, Baldauf János, Steiner Lipót, Lammer Ágoston, Krausz Simon, Engel József, Vida Károly, Gianone Ágoston, Simonfay János, Tarr István, Blauhorn Mihály.

[45] Pesten már 1837-ben a város külső részén kerestek helyet az árvaháznak, ahol megfelelő kert, „kellő légáramlat" állt rendelkezésre és a későbbi bővítés is lehetséges volt. SCHMALL 1893. 27-28.

[46] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1878/4864. A gazdasági választmány jelentése a közgyűlésnek.

[47] BML Pécs kgy. jkv. 1878/89-4476. és Aus der Generalversammlung des Munizipalausschusses. Fünfkirchner Zeitung 1878. június 9.

[48] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1858/105-1069 (Nagy József polgármester a megyei hivatalnak).

[49] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai1947/17701 III-V: 1878/11019.

[50] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai 1947/17701 III-V: 1878/6082 tan. iratszám alatt. A felügyelő bizottság ülésén részt vettek: Lechner Gyula, Nendvich Sándor főmérnök, Dobszay István, Kurcz György, Varga József, Förster Béla, Ráth Mátyás és Weidinger Ferenc.

[51] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai 1947/17701 III-V: 1878/11111.

[52] BML Pécs kgy. Jkv. 1878/190-11111 (1878. december 23.).

[53] BML Tervtár : Rudolphinum alaprajza.

[54] Christbaumfeier im Weisenhause. Fünfkirchner Zeitung 1878. december 12.

[55] 1879. február 14-i bizottsági ülésen döntöttek a beszállítók személyéről. Az asztalosmunkákat a Hoffmann cég végezte el, az ágyneműket (takarók, vánkosok, szalmazsákok stb.) Krausz Simon és Krausze Ignác szállíthatták. Az ülésen részt vettek: Aidinger János, Erreth Antal, Hoffmann Károly, Kurcz György, Ráth Mátyás, Kotzer István, Weidinger Ferenc. BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai 1947/17701 III-V: az 1879. február 14-i ülés jegyzőkönyve.

[56] BML Pécs kgy. jkv. 1879/33-1397.

[57] Pécs városa bizottsági közgyűlése. Pécsi Figyelő 1879. március 22.

[58] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai 1947/17701 III-V: 1879/1397.

[59] Pár évvel később, 1886-ban a város egy lelencházat is felállított a Papnevelde utcában, amelyre Stephan Matessa pécsi kereskedő 1859-ben kelt végrendelete adott lehetőséget. Matessa teljes vagyonát egy pécsi születésű hajadonok törvénytelen származású gyermekeit befogadó lelencház felállítására hagyta. A város a Matessa-alap terhére szoptatós dajkákat és 8 törvénytelen gyermek eltartásának költségeit fizette, illetve az alapítóról elnevezett lelencházban helyezte el a saját költségén tartott lelencgyerekeket is. BML Pécs közig. iratai 1947/17701 III-V: Matessa lelencházra vonatkozó iratok.

[60] BML Pécs sz. kir. v. közig. iratai 1947/17701 III-V: 1879/3406 és 1880/952.

[61] A fiúk a városi népiskolákat látogatták, a leányok számára az árvaházon belül egy apáca vezetésével működött ötosztályos elemi iskola, ahol kézimunkázást is tanítottak: VÁRADY 1896, 347.

[62] BML Pécs IV. 1413 Pécs sz. kir. város rendőrkapitányi hivatal iratai, 35. doboz: jelentés főispáni vizsgálatról (1898. május 31.)

[63] Ezzel egyidőben az állami gyermekvédelem megszervezésével összefüggésben egyesítették a város két árvaházát: BML Pécs város szabályrendeleteinek gyűjteménye 212: Rudolphinum és Matessa egyesített gyermekmenhelyeinek alapszabályzata.

[64] BML Pécs kgy. jkv. 1901/207-30820, 1909/40-8039 és 1924/153-19749.