Cikkek

Mészáros Balázs: Községi lakásépítkezés első lépései Pécsett

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 20.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2009.

ISSN 1219 4077

ISBN 978-963-87277-3-2

Szerkesztette: Kaposi Zoltán és Vonyó József

75–99. p.

 

Mészáros Balázs

 

Községi lakásépítkezés első lépései Pécsett

 

Die ersten Schritte des städtischen Wohnungsbaus in Pécs

The beginnings of social housing construction in Pécs

 

 

 

A munkáslakás-kérdés a századfordulón

A 19. századi iparosodás és modernizáció a városok lakosságszámának gyors, helyenként ugrásszerű növekedésével járt együtt. A hirtelen népességnövekedést azonban többnyire nem követte a lakások számának hasonló ütemű emelkedése, ami a lakáskörülmények általános romlásához vezetett különösen az alsó társadalmi rétegek lakóhelyéül szolgáló külvárosokban. Magyarországon – ahogy másutt is –  kezdetben a rossz lakáshelyzet közegészségügyi következményeire figyeltek fel, bár erre is inkább csak egy-egy járvány közeledtével vagy elmúltával. Hatósági intézkedésekkel igyekeztek visszaszorítani az egészségtelen, az egészégre ártalmas lakáskörülményeket, ez azonban –  különösen hosszabb távon –  nem hozott érdemi változást. A közvetlen közegészségügyi célokon túlmutató általános lakáspolitika elől a 19. században az állam és a helyi önkormányzatok is elzárkóztak. Igaz ugyan, hogy különböző adókedvezményekkel támogatták az új házak –  és lakások –  építését, ezt azonban sokkal inkább városképi, mint szociális szempontokkal indokolták.[1]

Ilyen körülmények között a szegényebbek lakáskörülményeinek javítására sokáig a szövetkezeti kezdeményezések jelentethették az egyetlen megoldást.[2] A házépítő szövetkezetek kölcsönök felvételét, kötvények kibocsátását és a tagok befizetéseit felhasználva építettek lakásokat. A költségeket a tagok lakbér formájában fizették vissza, s a törlesztés lejárta után a felépült lakóház tulajdonjogát is megszerezték. Magyarországon azonban a házépítő szövetkezetek az alsó társadalmi rétegek lakásproblémáinak megoldására –  azok alacsony jövedelmei miatt –  nem bizonyultak alkalmasnak, csak a stabilabb jövedelemmel rendelkező tisztviselő rétegek éltek sikeresen ezzel a lehetőséggel.[3] A század végére ezért egyre többen hangoztatták, hogy szükség van a községek és az állam valamilyen szintű szerepvállalására a szegényebb rétegek élet- és lakáskörülményeinek javítása érdekében.

A javaslatok kezdetben arra irányultak, hogy adó-, hitel-, illetve telekkedvezmények segítségével a szociális bérlakás-építkezéseket az építési vállalkozók számára is nyereségessé tegyék.[4] Ehhez képest jelentős elmozdulást jelentettek azok a múlt század elején bevezetett kormányzati intézkedések, amelyek mezőgazdasági munkáslakások építésére községeknek és törvényhatóságoknak biztosítottak állami támogatást.[5] Ennek körülményeit 1907-ben törvényben is szabályozták.[6] Az agrárnépesség életkörülményeinek javítását célzó programok keretében –  nagyrészt községi kivitelezésben –  1914 végéig országosan mintegy 7000 mezőgazdasági munkáslakás épült fel, majd a háború végéig további 2000.[7] Az ipari munkások lakásai esetében a kormányzat ennél óvatosabb volt. 1902-től eseti jelleggel ugyan a kereskedelemügyi minisztérium is nyújtott hasonló támogatásokat, ennek törvényi szabályozására azonban a korszakban nem került sor.[8] Valamennyi munkáslakásra vonatkozott ellenben az 1907-ben elfogadott ipartámogatási törvény egyik paragrafusa, amely a munkáslakásokra adókedvezményt biztosított,[9] majd 1910-től egy újabb rendelkezés értelmében a városi tulajdonban álló munkáslakásokat teljesen mentesítették az állami adóteher alól.

Amikor a lakáskérdés magyarországi szakértője, Ferenczi Imre 1910-ben mérleget vont a hazai lakáspolitikában a század első évtizedében bekövetkezett változásokról, már egyértelműen a községektől várta a szociális lakásépítkezések megindítását: „Ott, hol a közhasznú társadalmi építkezéseknek pénzügyi és kulturális alapjai teljesen hiányoznak és az abszolút lakáshiány, az egész társadalmat fenyegető zsúfoltság és lakásuzsora következményeivel uralkodik, ott a kislakásoknak közvetlen építése közhatóságok által a segítségnek leggyorsabb eszközeként kínálkozik.”[10] Ez történt Budapesten, ahol 1906-ban a bérlők házbojkottba és tüntetésekbe torkolló elégedetlensége kényszerítette ki a főváros kislakásépítési akcióit,[11] sőt ugyancsak Budapesten, illetve annak szomszédságában (Wekerle-telep) 1908-tól maga az állam kezdett munkáslakások építésébe.[12]

A 20. század első évtizedének végén az állami támogatások az ország több városában lendületet adtak a községi szociális lakásépítési programoknak, így például Budapest mellett Győrben, Pozsonyban, Zentán, Temesváron, Újvidéken, Szabadkán, Miskolcon, Gyulán és Aradon.[13]

Lakáskérdések a városi politikában Pécsett a 19-20. század fordulója előtt

A 19. században a lakáskörülmények alakulására, a lakások minőségére a városok a községi adópolitikán és az építési szabályrendeleteken keresztül gyakoroltak befolyást, amelyek hagyományosan városképi, tűzvédelmi és közegészségügyi szempontokat érvényesítettek. Az 1888-ban életbe lépett és a dualizmus évei alatt végig érvényben lévő pécsi építési szabályrendelet tiltotta pincelakások kialakítását, meghatározta a lakószobák minimális méretét és az egyes városrészekben felhasználható építőanyagokat is. Az előírások betartását az építési bizottság a helyszínen ellenőrizte, beköltözni csak ennek engedélye után lehetett.[14]

Az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvény a lakások állapotának nyomon követését a rendőrkapitányi hivatalok hatáskörébe utalta, amely szükség esetén a kilakoltatásról is dönthetett. Pécsett azonban a városi rendőrség a gyakorlatban csak bejelentések alapján ellenőrizte a lakásokat, vagyis a lakásfelügyelet nem működött megfelelően.[15] A város csupán az építkezéseket ellenőrizte, és nem vett tudomást az épületek állapotának romlásából eredő problémákról. Bár a helyi sajtóban tetten érhetők a városi lakásviszonyokkal kapcsolatos panaszok –  egy alkalommal a Pécs újságírója egyenesen a pápua kunyhókhoz hasonlította a külvárosi lakóházakat[16] –, érdemi vita nem alakult ki a lakások állapotáról és a külvárosi életkörülményekről. A város vezetése pedig egyáltalán nem foglalkozott a kérdéssel.

A múlt század elején egyetlen egyesületi kísérlet történt a legszegényebbek egészségtelen lakáskörülményeinek enyhítése érdekében. A Pécsi Jótékony Nőegylet 1902-ben az egyesület elnöke, br. Fejérváry Imréné javaslatára határozta el, hogy „a hygeniai követelményeknek mindenben megfelelő” szegénylakások építésébe kezd.[17]

A város által ingyen átengedett Hebenstreit-féle malom telkén (Felső Puturla utca 28.) három kétlakásos szegényház épült fel.[18] Pécs 1904. évi térképén az épületek már mint „Hajléktalanok menhely” szerepelnek, bár utóbb többnyire szegénylakásokként beszéltek róluk. Mint egy az üggyel kapcsolatos tanácsi előterjesztésből kiderül,[19] a lakásokat elsősorban olyan munka- és keresetképtelen szegényeknek szánták, akik nem részesülhettek községi segélyezésben, s így a róluk való gondoskodás a jótékony egyesületekre hárult.

A nőegyleti szegényházak azonban valójában nem tekinthetők lakáspolitikai kezdeményezésnek, sem a későbbi szociális lakásépítkezés előfutárának, hiszen itt valójában csak a hagyományos szegénygondozás egy új formájának megteremtéséről volt szó. A nőegylet a korábban is nyújtott lakbértámogatások helyett ingyen lakást bocsátott saját keresetképtelen szegényei rendelkezésére.[20]

Lakáshelyzet és lakáskörülmények Pécsett

A községi vagy állami szociális kislakás-építkezések megindulását strukturális megközelítésben a városi környezet romlására adott válaszként értelmezik.[21] A századfordulós budapesti lakásvitában elsődleges érvként szerepeltek a külvárosi lakásviszonyok, a lakások zsúfoltsága és az ezekből fakadó közegészségügyi és szociális problémák, amelyek hatásait nemcsak a külvárosok, hanem a polgárság lakóhelyét adó belvárosi területek is érezték. Ugyanakkor a közvetlen előzményeket a lakáspiac működésének zavaraiból eredeztethetjük:[22] az építőipart befolyásoló számtalan tényező miatt a lakásépítkezések száma időnként elmaradt a szükségestől, ami egyrészről a lakbérek emelkedésében, másrészről a lakások zsúfoltságának növekedésében vagy éppen az egészségtelen pincelakások számának szaporodásában csapódott le.

Pécsett 1910 körül különösebb előzmények nélkül kezdték hangoztatni a munkáslakások szükségességét, amit a rossz, egészségtelen lakáskörülményekkel és a kislakások drágaságával indokoltak. Nendtvich Andor polgármester a községi lakások építésének szükségességét 1912-ben azzal magyarázta, hogy a munkások lakásai drágák, szűkek, nedvesek, sötétek és egészségtelenek, „építésük sem számban, sem higiénikus tekintetben nem tartott lépést a város fejlődésével s a munkásság igen méltányos igényeivel.”[23] A cél ezért az, hogy a munkások egészséges és viszonylag olcsó lakásokhoz juthassanak. Hasonlóan nyilatkozott a közgyűlés illetékes bizottsága is: a beruházás célja, hogy „a munkásság, ha nem is olcsó, de legalább könnyen elviselhető lakbér mellett tiszta, egészséges és kényelmes lakásokhoz juthasson.”[24] Más beszámolók a lakások nedvesedését, nyirkosságát tartották a legnagyobb problémának.[25]

1908-ban a pécsi lakások 67%-ában egyetlen szoba volt. A népesség legnagyobb részének otthont adó külvárosi földszintes és udvaros házak a statisztikai besorolás szerint többnyire 1-4 szoba-konyhás vagy csupán egyszobás lakásból álltak. A Budapesten annyira elterjedt bérkaszárnyák építésére Pécsett alig akadt példa, a századforduló környékén csak kivételt erősítő szabályként épültek ilyen szoba-konyhás lakásokból álló földszintes vagy kétszintes bérházak.[26]

A kislakások külön csoportját alkotják a gyári munkáslakások, amelyek az átlagosnál jobb körülményeket biztosítottak. Pécsett a legkorábbi időktől kezdve épültek ilyenek, bár ez csak a nagyobb vállalatok –  elsősorban a DGT és a Zsolnay, továbbá a Scholtz sörgyár és a Hamerli kesztyűgyár –  esetében volt jellemző.[27] A DGT az 1850-es évektől különböző telepeken folyamatosan épített lakásokat növekvő számú munkásai számára. 1913-ban összesen 733 DGT- lakás állt Pécsett, közülük 717 kifejezetten munkáscsaládok által használt szoba-konyhás lakás volt, amelyekhez általában kert és udvar, istálló vagy ólak is tartoztak, ráadásul a DGT házai az 1890-es évektől kizárólag téglából épültek és a telepeknek saját vízvezetékrendszere is volt.[28] Zsolnay Vilmos elsősorban a Tettyén és a gyár körül vásárolt, illetve épített lakásokat munkásai számára, utóbbiak egy része azonban a gyár terjeszkedésének esett áldozatul. Az 1890-es évek elején még mintegy 100-120 munkásház volt Zsolnay tulajdonában, de számuk –  szemben a DGT szinte folyamatos munkáslakás-építkezéseivel –  csökkenő tendenciát mutat.[29] A századfordulót követően összességében 8-900 munkáslakás, vagyis a kislakások mintegy 10%-a lehetett vállalati tulajdonban, meghatározó többségük a DGT bányászainak és munkásainak adott otthont.

A pécsi épületállomány változásairól Pilkhoffer Mónika kutatásai alapján tudjuk, hogy a századfordulót követően lassult az új épületek számának növekedése.[30] Ennek ellenére –  és figyelembe véve, hogy ebben az időszakban a népességnövekedés üteme is lassult –  a lakások nem voltak túlzsúfoltak, sőt az átlagos laksűrűség 3,5-ről 3,4-re csökkent, vagyis )valamennyit még javult is a századforduló után. A törvényhatósági jogú városok közül a századelőn Pécsett voltak a legkevésbé zsúfoltak a lakások.[31]

A lakáshelyzet századfordulót követő általános romlására utal azonban, hogy Pécsett ebben az időszakban különösen az egyetlen szobából álló, konyha nélküli lakások száma növekedetett.[32] Hasonló romlás figyelhető meg a házak építőanyaga tekintetében. Pécsett országos viszonylatban már a századforduló előtt is feltűnően magas volt a tégla- és kőházak (60%), illetve a cseréptetők (90%) aránya, ami egyrészt a táji-természeti adottságokkal, másrészt az építési szabályrendeletek előírásaival függhet össze. A századfordulót követően azonban –  szemben a törvényhatósági városok javuló átlagával –  Pécsett a tégla- és kőépületek arányának enyhe csökkenése volt tapasztalható.[33]

A város 1892-ben átadott, majd 1902-ben kibővített vízvezetékrendszere a lakások mintegy 40%-át[34] látta el folyóvízzel nagyrészt a belső területeken, másutt a szükséges vizet utcai kutak biztosították. Ennél nagyobb gond volt, hogy a dualizmus idején nem került sor a város csatornázására, amivel Pécs egyedül állt a törvényhatósági jogú városok között. Különösen a külvárosokban a szennyvizeket egyszerűen az utcára folyatták.[35] A légszesz vezetékek kiépítése ezzel szemben gyors ütemben haladt, és az 1900-as évtized végére a város szinte teljes beépített területén elkészültek az utcai gázlámpák.[36] 1920-ban ennek ellenére csak 900 mérőóra működött a városban, ami jelzi, hogy a városi gáz a lakosság energiaellátásában nem vált meghatározóvá.[37] Míg az előkelőbb belvárosi házakban a század végétől egyre több helyen villannyal, a külvárosi lakásokban mindvégig petróleumlámpákkal világítottak.

Thirring Gusztáv adatai alapján Pilkhoffer Mónika arra a következtetésre jutott, hogy a pécsi lakások lakbérei országos viszonylatban a középkategóriába tartoztak, az átlagnál valamivel olcsóbbak lehettek.[38] A rendőrfőkapitányi hivatalban kiállított szegénységi bizonyítványok alapján egy egyszobás külvárosi lakásért az 1900-as évtizedben a legszegényebbek 70-110 K-át, a jobban kereső szakmunkások és kistisztviselők körülbelül 150 K-át fizettek.[39] Thirring adatai szerint 1910 és 1913 között a lakbérek átlagos emelkedése 30 %-os volt Pécsett, s 1913-ban egy egyszobás lakás lakbére már 175 K körül mozgott.[40] A lakbérek esetleges ingadozásáról egyetlen család „lakásútjának” nyomon követése révén alkothatunk pontosabb képet.

Özvegy Kleer Gyuláné négy kiskorú gyermekének neveléséhez kért városi segélyt.[41] A kérvényező vagyoni és jövedelmi viszonyait a városi rendőrkapitányi hivatal folyamatosan nyomon követte, így nyilvántartották azt is, mikor mennyi lakbért kellett fizetnie a családnak. 1904-ben egy Alsó Balokány utcai szoba-konyhás lakásért 80 K-át, majd egy évvel később ugyanezért a lakásért 90 K-át fizettek, 1907/08-ban azonban a Felsővámház utcában már 100 K-ért bérelték otthonukat. Tekintve, hogy a család folyamatosan városi segélyre szorult, nem valószínű, hogy vagyoni helyzetük javulása miatt költöztek drágább lakásba, s így az adatok a legszegényebbeket is érintő lakbéremelkedésről tanúskodnak a múlt század első évtizedében. Ha hihetünk Thirring idézett adatainak, ez az emelkedés a háború előtti években tovább folytatódott.

A rendelkezésre álló adatok alapján elmondható, hogy az első világháború előtt a csaknem 50 000 lakost számláló Pécsett a lakások színvonalának mérsékelt romlása ellenére nem beszélhetünk a lakások túlzsúfoltságáról, a földszintes és udvaros házakból álló külvárosokban bizonyosan nem volt általános a nagyvárosokra jellemző lakásnyomor. A századforduló után ugyan kimutatható a lakbérek emelkedése, ám ez nem vezetett a bérlők mozgolódásához. Bár a szociáldemokrata párt országos politikáját követve az 1900-as évtized végén a helyi népgyűléseken is téma volt „az élelmiszer- és lakbéruzsora”,[42] Pécsett nem a bérlők elégedetlensége kényszerítette ki a községi lakásépítkezések megindulását.

A pécsi építőipar válsága

1910. március elején Hamerli Imre kesztyűgyáros és Hajdu Gyula ügyvéd azzal a kéréssel fordult a városi tanácshoz, hogy juttasson telkeket egy a közeljövőben megalakuló munkáslakás-építő szövetkezet számára.[43] A beadvány aláírói azonban nem annyira szociális érveket hangoztattak –  bár azokat is –, hanem inkább gazdasági szempontokra helyezték a hangsúlyt: „Figyelemmel kisérvén városunk ipari fejlődését, sajnálattal kellett észlelnünk, hogy az egyáltalában nem tart lépést az ország iparának fejlődésével és távolból sem éri el azt a fokot, amely a város érdekében kívánatos, üdvös lenne. Alig tévedünk midőn azt állítjuk, hogy ezen ténynél lényeges szerepe van annak, hogy az építkezés pang, immár harmadik éve, hogy a magánépítkezések teljesen szünetelnek, az idei évben pedig magán és középítkezések terén egyarant a lehető legkedvezőtlenebbek a viszonyok. Szünetel ezáltal az építőipar és szünet állt be mindazon ágazatokban, amelyek az építkezésekkel kapcsolatosak. Pedig építésre szükség lenne, mert a lakáshiányt minden társadalmi osztály kénytelen észlelni és különösen a munkásság, amely magas lakpénzeken [...] egészségtelen lakásokba jut.” A szövetkezet tagjai nagyrészt azzal érveltek a munkásházak építésének szükségessége mellett, hogy az hozzájárulhat a város válságba jutott építőiparának fellendüléséhez.

Hajdu Gyula munkásmozgalmi memoárjaiban úgy emlékszik, hogy az 1907. évi országos kiállítást követően 1908-tól szinte azonnal gazdasági pangás köszöntött be a városban: „Az építkezés úgyszólván teljesen szünetelt, egyetlen bérház építésén foglalkoztatták csak a kőműveseket, kiknek javarésze munkanélkülivé vált. Velük együtt egy sereg más üzem munkásai.”[44] Nem sokkal azelőtt, hogy a házépítő szövetkezet kérvénye megérkezett a városhoz, 1910 februárjában a helyi sajtó a lakbérek jelentős emelkedését kezdte panaszolni, s az okot a lakásépítkezések évek óta tartó hiányában látták: „az építőipar pang, nyomorog, vegetál (...), oly drága az építkezés, hogy az építtető nem találja meg kalkulálását.”[45] Igaz ugyan, hogy a Pécsi Napló szerint a lakbéremelések inkább a nagyobb, polgári lakáskategóriákat érintették, de a lap azt jósolta, a drágulás a kisebb lakásokat is rövidesen eléri, ha „egészséges építési politika nem segít hamarosan a pécsi lakásmizérián.”[46] Bár az építési bizottság által megejtett helyszíni szemlék 1905 óta emelkedő tendenciát mutattak, a lap szerint a növekvő számok mögött csak kisebb átalakítások rejlenek. Megállapítja, hogy „Pécsett a közeljövő feladatai közé fog tartozni akár egészséges magánvállalkozás keretében, akár városi vállalkozásban [kiemelés tőlem] megfelelő egy, két és három szobás lakásokkal bíró házak építése.”[47] Pár nappal később ugyanez a lap egészségtelen, dohos és túlzsúfolt lakásokról számolt be a Mandula utcában, és ismételten egészséges városrendezési és építési politikát kértek számon a városvezetésen.[48] A sajtó még másfél évvel később is úgy vélte, hogy „modern lakásokban, családi házakban, munkáslakásokban feltűnő nagy a hiány,[49] s mióta nem épülnek új lakások, a legszegényebb néposztály, amely saját tulajdon híján bérlakásokra van utalva, egyre nyomorultabb és egészségtelenebb körülmények között él.”[50]

Bár ezekre az évekre egyelőre nem állnak rendelkezésre pontos statisztikai adatok, a sajtóközlések alapján úgy tűnik, hogy 1908 és 1911 között visszaesett az építkezési kedv a városban egyrészt a lakbérek emelkedésével járt, másrészt ráirányította a figyelmet a külvárosok rossz lakáskörülményeire is. A helyi sajtó egyértelműen a városvezetéstől várta a megoldást, egy a lakásépítkezések megindulását segítő politikát,[51] de már elképzelhetőnek tartották azt is, hogy a város maga építsen lakásokat.

A szövetkezeti munkásházak építésének ügye Pécsett (1910-1912)

A Hamerli Imre és Hajdu Gyula által képviselt munkásház-építő szövetkezet mintegy 100 egyenként 3000 korona költségű kertes munkásház felépítését tervezte.[52] A várostól ingyen vagy jutányos áron 2-3 holdnyi terület felajánlását kérték, s azt, hogy építsék ki az utcákat, a víz- és a légszesz-vezetékeket. A lehetséges helyszíneket is megnevezték: a Szigeti külvárosi Mezőszél utcában, illetve a Budai külváros egy közelebbről meg nem határozott részén szerettek volna telkekhez jutni.

A kezdeményezés mögött a városi ellenzék képviselői álltak. Hamerli Imre kesztyűgyáros, a törvényhatósági bizottság tagja, a pécsi függetlenségi ellenzék egyik vezetője –  1910-ben országgyűlési képviselő-jelöltje –  volt, aki több társadalmi tisztséget is betöltött: elnöke volt az iparostanonc-iskolai felügyelő bizottságnak s gondnoka a városi Matessa és Rudolphinum egyesített árvaháznak. Számtalan egyéb tisztsége mellett ezekben az években ő volt az elnöke a Kerületi Munkásbiztosító Pénztárnak is. A szövetkezet kérvényének másik aláírója, Hajdu Gyula ügyvéd, a pécsi szociáldemokrata párt választmányának tagja, a Munkásképző Egylet elnöke, a szabadgondolkodók pécsi társaságának tagja és a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár titkára volt, akit 1911-ben a városi közgyűlésbe is beválasztottak. A szövetkezet ügyének képviseletében később megjelenő Szabó József a helyi építőmunkás szakszervezet elnökeként kezdte közéleti pályáját, és 1902 óta a szociáldemokrata párt helyi titkára volt. 1909-ben egy pótválasztáson a Budai külváros képviselőjeként a városi törvényhatósági bizottságba is bekerült: ő volt az első szociáldemokrata a pécsi közgyűlésben.

A függetlenségi párti gyáros és a szociáldemokrata pártvezetők munkásház-építő szövetkezet kapcsán tapasztalható együttműködése nem egyszeri eset volt. A koalíciós kormány bukásával –  és az új választások közeledtével –  ismét erősödtek a két párt között a koalíciós időkben megromlott politikai kapcsolatok.[53] Pécsett ennek helyi társadalmi alapjai is voltak, a külvárosi kispolgárság körében ugyanis mindkét párt egyaránt népszerű volt.[54] Az országos politika mellett az együttműködés másik terepe a Munkásbiztosító Pénztár volt, amely a szociáldemokrata vezetőknek legitim közéleti szerepvállalásra adott lehetőséget. 1910-ben ráadásul a munkásbiztosítónál is küldöttválasztás zajlott, s gyanítható, hogy a közös fellépés mindkét félnek javára válhatott. [55]

A szövetkezet kérvényét a város mérnöki hivatalában Katona János osztályos mérnök értékelte,[56] aki a kért hozzájárulásban semmi kivetnivalót nem talált, hiszen véleménye szerint a városok másutt is támogatják a munkások egészséges lakáshoz jutását. A négyszögölenként 10 K-ra értékelt Szigeti külvárosi telkeket 4 koronás áron javasolta felajánlani a szövetkezetnek. A befolyó összeg elegendő lett volna, hogy a város megépítse a járdákat, a víz- és gázvezetékeket. A hivatal elkészítette a mintegy 5300 négyszögölnyi szigeti külvárosi terület rendezési tervét is, mely a háztelkek mellett egy központi park kialakítását is tartalmazta.[57] Utóbb a beépítés városképi és közegészségügyi szabályait is meghatározták: a házakat az utcavonalban kellett megépíteni, a telkeket az utcafronton mázas deszkakerítéssel kellett elkeríteni, s az épületek mögött 40-50 négyszögöl nagyságú kertek kialakítását írták elő.[58] A Budai külvárosban a mérnöki jelentés szerint a város nem tudott telket felajánlani, ott azt előbb meg kellett volna venni.

Az ügyet megtárgyalta és támogatta az építési,[59] majd a gazdasági bizottság[60] is, s ezt követően került az áprilisi közgyűlés elé, amely kijelentette, hogy „a város közönsége munkás lakások létesítését társadalompolitikai és közegészségügyi szempontból elsőrendű közérdekű szükséglet(nek)” tartja, s támogatta a Mezőszél utcai telkek jutányos áron való átengedését. A végső döntést azonban elhalasztották addig, amíg az egyesület szabályszerűen megalakul.[61]

1911. márciusában, tényleges megalakulása után a Pécsi Munkásházépítő Szövetkezet megerősítette a telkek átengedésére vonatkozó kérését.[62] Ismét hangoztatták, hogy „a tervezett munkásházak építésének elősegítése egy oly szociális intézmény létesítésének elősegítését jelenti, mely városunkra úgy társadalmi, mint gazdasági szempontból –  minthogy egyrészt a szegény néposztály lakásnyomorát oldja meg, másrészről pedig pangó építő iparoknak adna lendületet –  nagy előnyöket tartalmaz.” A szövetkezet és a mérnöki hivatal között zajló tárgyalásokon azonban kiderült, a két fél elképzelései a telkek árában és a város által megvalósítandó infrastrukturális fejlesztések vonatkozásában némileg eltérnek egymástól. A szövetkezet minél olcsóbb árat szeretett volna elérni, miközben a víz- és gázvezetékek kiépítése, közkutak létesítése mellett nem csupán a járdák, de az utcatestek kialakítását is a várostól várta. A mérnöki hivatalban készült javaslat szerint e feltételek elfogadása a városra nézve nem lett volna káros, mert „a munkás telep, a környező utczák kiépítésével, víz- és gázzal való felszerelésével rendezett, állandó jövő fejlődésre alkalmas jelleggel fog bírni, mely azonnal úgy a munkáslakások, mint a város fennmaradó telkeinek jelenlegi értékét legalább is kétszeresére fogja emelni.”[63]

Megegyezés azonban nem született, mert a mérnöki hivatallal ellentétben a városi tanács a kijelölt területet túl értékesnek találta egy munkáslakótelep felépítéséhez. Felmerült ugyanis, hogy a villamos vasút tervezett kiépülése a Mezőszél utcai telkek értékének jelentős emelkedésével jár majd, s így helyesebb lenne, ha a munkáslakások céljára más, olcsóbb területet jelölnének ki. Erre 1911. júniusában került sor: a Szigeti külvárosban a Megyeri úttól délre és a kertészteleptől keletre fekvő területet, a Budai külvárosban a budai vámon túl a Pécsváradi országúttól északra fekvő területet javasolták. A szövetkezet képviselői mindkét helyszínt visszautasították a várostól való nagy távolságuk miatt. A Szigeti külvárosban újonnan kijelölt területet azért is kifogásolták, mert az a vasút közelében, mocsaras, s így egészségtelen részen feküdt. Itt ragaszkodtak az eredeti javaslathoz. A Budai külvárosban a Mindenszentek temploma körül, az Alsó Puturla és a Tettye utca közötti területet kérték, ahol egykor a régi Budai külvárosi temető helyezkedett el.[64] A háttérben zajló tárgyalások mellett, illetve azok megtorpanását követően a munkáslakások ügyét a szociáldemokrata törvényhatósági bizottsági tagok a városi közgyűlésen is napirenden tartották. Az 1912. évi költségvetés novemberi tárgyalásakor számon kérték a város vezetőin, hogy miért késlekedik a döntés a munkáslakásokról, a polgármester azonban a szövetkezetre hárította a felelősséget.[65] A következő, decemberi közgyűlésen ismét szóvá tették a munkáslakások ügyének halogatását.[66]

A tárgyalások megakadása miatt 1912 februárjában a szövetkezet új javaslattal állt elő. Azt ajánlották, építse meg a város a munkásházakat.[67] 1912-ben ez már nem számított eretnek javaslatnak, és nem csak azért nem, mert állami támogatással már az ország több városában folytak községi munkáslakás-építkezések, hanem azért sem, mert ennek lehetőségét pár évvel korábban maga a polgármester vettette fel.

Nendtvich Andor városfejlesztési elképzelései

1906-ban az alkotmányvédő hangulat emelte a polgármesteri székbe Nendtvich Andort, aki 1908. évi újraválasztásakor részletesen kifejtette városfejlesztési elképzeléseit.[68] Kijelentette, hogy a modern haladás érdekében a város vezetésében a közgazdasági irányzatnak kell érvényesülnie, ez kell felváltsa a régi bürokratikus szemléletet. Nendtvich számára mindez azt jelentette, hogy a következő években többek között meg kell valósítani a villamos-telep és a légszeszgyár községesítését, s községi takarékpénztárat kell felállítani. Tervezte a tűzbiztosítás községi kézbe való átvételét, hogy ennek nyereségét a tűzvédelemre fordíthassák, s általában a városi vagyonnal való szakszerűbb gazdálkodás szükségességét hirdette meg. A megvalósítandó célok között említette egyebek mellett munkásházak létesítését is.

Pécsett a város vezetésében, a döntéshozatalban már a századforduló környékétől uralkodóvá vált az úgynevezett közgazdasági szemlélet: 1897-ben megszületett a város hosszú távú gazdasági programja is, amely meghatározta a következő évtizedek fejlesztéseit, beruházásait.[69] Nendtvich elképzeléseinek újdonsága abban rejlett, hogy –  miközben tartotta magát a korábbi években kijelölt célok megvalósításához –  programbeszéde szerint szaporítani igyekezett azoknak a gazdasági és szociális eszközöknek a számát, amelyek révén a város vezetése befolyásolhatja Pécs mindenkori fejlődését. A községesítés programja ugyanis ellentétben állt a szabad versenyt hirdető 19. századi liberális gyakorlattal és olyan szociális szempontokat is ötvöző városfejlesztési koncepció állt a hátterében, amely a városi környezet és a városi élet alakításába történő erőteljesebb hatósági beavatkozás igényét jelezte.[70]

Ez a városfejlesztési politika, bár ténylegesen csak a háborút követően bontakozhatott ki,[71] már 1910 körül is tetten érhető számtalan kisebb horderejű döntésben. Országszerte a lakáskérdés körüli viták irányították rá a figyelmet a telekspekuláció ingatlanárakat és az építkezéseket –  illetve közvetve a lakbéreket –  megdrágító következményére. Ennek visszaszorítása érdekében a spekulánsok nyereségének megadóztatását javasolták, ez volt az úgynevezett betterment vagy értékemelkedési illeték.[72] Ennek bevezetése Pécsett is felmerült: a közgyűlés 1909-ben elvi határozatot hozott arról, hogy a városi területrendezések költségeihez az érintett telkek tulajdonosainak is hozzá kell járulniuk.[73] Az 1910-es évek elején más változások is észlelhetők a városi telekpolitikában, 1913-ban a közgyűlés több alkalommal határozott telkek vásárlásáról a város külterületén, kifejezetten azzal a céllal, hogy az így rendelkezésre álló telekállományt a város fejlesztése érdekében tudatosan használhassa fel.[74] Megindult a város évekkel korábban elhatározott területrendezési tervének elkészítése is. Az ehhez szükséges felmérést 1913-ra végezték el a földművelésügyi minisztérium megbízottai, s így a rendezési terv a háborúig már nem készülhetett el.

Az 1910-es évek újdonsága volt az üzleti alapon működtetett városi bérházak építése is, amire Pécsett –  szemben más városokkal

korábban nem volt példa. 1911-ben kezdték meg a színház mellett az első városi bérház építését, majd 1913-ban az Irányi Dániel téren épültek fel azok a városi bérházak, amelyek a Pécsre telepített MÁV Üzletvezetőség dolgozóinak biztosítottak lakásokat.[75] Utóbbi beruházáshoz egyértelmű városi érdek fűződött, hiszen a vasúti igazgatóságtól azt várták, hogy lendületet ad a város további fejlődésének.

E döntések sorozatába illeszthető a községi munkáslakás-építés 1912-ben elhatározott programja is. Amint Nendtvich Andor egy lapinterjúban maga is megfogalmazta: a szociális lakásépítkezés a modern városfejlesztés eszközei közé tartozik.[76]

Községi ipari munkáslakás-építés (1912-1914)

A községi munkáslakások ügye 1912. februárjában az építési és a gazdasági bizottság támogatásával került a közgyűlés elé.[77] A tanácsi javaslat szerint a város saját költségén és tulajdonaként minisztériumi segély felhasználásával kezdje meg 47 munkásház építését. Az előterjesztés úgy fogalmazott, hogy ez a megoldás „egyrészt a kislakások termelésének és kínálatának közhatalmi eszközökkel fokozásához fűződő fontos szociális szempontokat teljes mértékben szolgálja, addig másrészt egyedül felel meg a város közönsége vagyoni érdekeinek, a községi lakáspolitika elvi és gyakorlati követeléseinek.”[78]

A tanácsi javaslatnak azonban több kritikusa is akadt.[79] Záray Károly, a helyi kereskedelmi és iparkamara titkára úgy tudta, hogy a minisztérium csak akkor ad segélyt, ha a lakások idővel a munkások tulajdonába mennek át, ezt pedig helytelenítette: Záray szerint rossz megoldás az egyébként mozgékony munkásságot a lakástulajdonon keresztül helyhez kötni.

Lóránt Lipót tiszteletbeli tiszti főorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakások tervezett helyszínén, a Szigeti külvárosban nincsenek gyárak, s így a munkások lakhelyüktől messze lesznek kénytelenek lakni. Úgy vélte továbbá –  a korábbi tanácsi állásponttal egyezően –, hogy a kijelölt terület túl értékes munkáslakások számára, sokkal inkább középületeket kellene ott elhelyezni. Lóránt azt is kifogásolta, hogy a város épít munkáslakásokat. Mint kifejtette, a munkásházak létesítésének három módja van:

– Szövetkezeti építkezés, amelyben a munkások által létrehozott szövetkezet hitelekből építi fel a lakásokat, amelyek a törlesztés lejárta után a lakók tulajdonába kerülnek. Ennek a gyakran életbiztosítással összekapcsolt megoldásnak az a fő előnye –  véli Lóránt –, hogy a munkásokat józan életre neveli.

– Részvénytársasági építkezés, amelyben magántársaságok szövetségében zajlik a beruházás, és a város ezt támogatja: ad telket, utat és vízvezetéket létesít. Lóránt szerint ez a megoldás a legmegfelelőbb, hiszen a városnak nem kerül pénzbe.

– Városi építkezés, amelyben a város saját költségvetésből építkezik. Lóránt szerint ez ellen szól, hogy a városnak nincs pénze, s így maga is kénytelen lenne hitelt felvenni, ami megdrágítja a lakások árát. Úgy vélte, ha a várost törvény vagy közszükséglet erre nem kényszeríti, ne építkezzen, márpedig ilyen törvény nincs, s Pécsett nincs is olyan munkásnyomor, mint más városokban.

A közgyűlés a kifogások ellenére elfogadta a tanácsi javaslatot,[80] és bizottságot szervezett az építkezés előkészítésére.[81] Ennek első ülésén ismét napirendre került a kérdés, hogyan vállaljon szerepet a város a munkáslakások felépítésében, de ekkor sem sikerült megnyugtató megoldást találni[82] Kezdetben a polgármester is kockázatosnak ítélt egy önálló városi beruházást, és egy részvénytársaság alapításán gondolkodott. Nendtvich Andor a helyi gyárosoktól és pénzintézetektől várta egy ilyen pécsi házépítő társaság felállítását[83] Úgy tűnik azonban: hiába, s így nem maradt más hátra, mint hogy a város egyedül vágjon bele az építkezésbe.

A munkáslakások építésével kapcsolatos másik –  elhúzódó –  vitapontot a lakások, illetve házak megfelelő formája, elrendezése képezte: kertes családi házak vagy többlakásos bérházak épüljenek-e? Ferenczi Imre 1906-ban úgy vélekedett,[84] hogy a kertes otthonok elsősorban a nagyobb jövedelmű munkások és a biztos állású kishivatalnokok számára jelenthetnek jó megoldást. Különösen a nagyobb városokban ilyen cottage-telepek csak a város külső területein építhetők, ahol olcsók a telkek. A munkások nagyobb része számára azonban a városban lakás számtalan előnyt biztosít –  írja Ferenczi –, például állandó mellékkereseti lehetőséget nyújt. A házbirtok helyhez köti a munkást, így kiszolgáltatottabbá válik a gazdaság változásainak –  erre hivatkozott Záray is –, s a fennálló közlekedési nehézségek mellett nehezebbé válik számára a munkahely-változtatás. A munkások életvitelének Ferenczi szerint az egészséges bérházak, illetve bérlakások felelnek meg leginkább, hiszen ez nem fosztja meg őket mozgékonyságuktól.[85] Ferenczi is tisztában volt azonban azzal, hogy a magyar munkás eszményképe az önálló családi ház, ezért lehetséges kompromisszumként a Wekerle-telepet említette, amelyen többlakásos földszintes és emeletes házak épültek, úgy azonban, hogy minden lakáshoz kert is tartozott.[86]

A pécsi lakásépítő szövetkezet 1910-es tervei eredetileg egy kertes, családi házas telep létrehozására irányultak, s ezt a helyi sajtó is támogatta: A Pécsi Napló szerint feltétlenül kertes házakat kell építeni, hogy „(a) munkások gyermekeinek ne hiányozzon a zöld, neveljük már azokba a virág, a természet szeretetét, ami nemesítőleg hat a lélekre is. Legyen a pécsi munkásháztelep kis kertváros.”[87] Az építkezés előkészítésére 1912-ben kiküldött bizottság is az egy-egy családot befogadó kertes házakat tartotta a legmegfelelőbbnek, de végül anyagi megfontolásokból a bérház jellegű építkezés mellett foglalt állást. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy a lakásépítésnek a legszegényebb munkásosztály segélyezésére kell irányulni, s ezért olyan megoldást kell választani, amely alkalmazkodik a helyi munkásság kereseti viszonyaihoz. [88]

A mérnöki hivatal túlterheltsége miatt csak 1912 végére elkészült tervek úgynevezett pavilonrendszerű, vagyis többlakásos emeletes és földszintes házakból álló telep felépítésére vonatkoztak a Szigeti külvárosban.[89] (1. kép) A 106 szoba-konyhás, és 10 kétszobás lakás mindegyikéhez fáskamra és egy-egy kertrész tartozott, kétlakásonként egy vízöblítéses árnyékszéket, s épületenként egy mosókonyhát alakítottak ki. Az épületekben villanyvilágítást terveztek, de víz csak a kétszobás lakásokban lett volna, az egyszobás lakások lakói közös folyosói csapokat használhattak volna. Minden épületben kijelöltek egy házmesteri lakást, a kétszobás lakásokat pedig úgy tervezték, hogy szükség esetén kereskedés céljaira is átalakíthatók legyenek.

A tervek azonban nem nyerték el a bizottság minden tagjának tetszését. Egyesek éppen azt kifogásolták, hogy a hivatal a bérház jellegű építkezést vette alapul, pedig „viszonyainknak a magánházak építése felel meg legjobban.” Ezért javasolták egy alternatív terv elkészítését még akkor is, ha ennek magvalósítása a költségeket akár 40 % -kal is megemelhette.[90]

Az 1913. februári közgyűlés egyetértett a javaslatokkal, így döntés születhetett az önálló kertes házas tervek elkészítéséről. A mérnöki hivatal már az első tervhez elkészítette a költségszámításokat, és ezek alapján megállapította a lakbérek jövőbeni összegét. Eszerint a beruházás megtérülése akkor lett volna biztosítható, ha a kétszobás lakások évi bérét 500, az egyszobásokét 300 K-ban állapítják meg. Figyelembe véve, hogy ekkora összegeket a helyi munkások képtelen lettek volna kifizetni, egyértelművé vált, hogy a városnak pénzügyi segítségért kell fordulnia a kormányhoz.[91] A közgyűlés tehát felhatalmazta a tanácsot arra is, hogy a 480 000 K-ra számított építési költségekhez 200 000 K-ás segélyt kérjen a kereskedelemügyi minisztériumtól.[92]

A Nendtvich Andor polgármester 1913. júniusában fogalmazta meg a miniszternek szóló levelet.[93] Kifejtette, hogy Pécsett, a „Dunántúl egyik legnagyobb ipari központjában” a gyári munkások számára a legutóbbi időkig elegendő számban álltak rendelkezésre külvárosi lakások, újabban azonban a helyzet megváltozott és ez hatósági beavatkozást tesz szükségessé. Nendtvich szerint „[a]z évekkel ezelőtt csaknem teljesen pangó építési ipar az utóbbi években úgy a magán-, mint a középítkezések terén örvendetes nagy arányú fellendülést vett, és ezenkívül egyéb közmunkák és beruházásoknak és az ezzel járó ipari munkáknak nagy arányú növekedése természetszerűen maga után vonta a munkásság nagy arányú megnövekedését, ami főként az által következett be, hogy a keletkező nagy munka alkalom és a munkáskereslet folytán városunkba a vidéki és környékbeli munkásság nagy része özönlik be és ezek, mint új városi lakósok egyrészt megszeretve a városi élet kényelmét és előnyeit (kellemesebb tartózkodási viszonyt), másrészt mivel itt a nagy arányban megindult fejlődés folytán a jövőben is számíthatnak hosszú időn át munkára, végleg letelepednek.” Ez a nagyarányú bevándorlás új lakások építését teszi szükségessé, mert a rendelkezésre álló lakásállomány nem képes a megnövekedett szükséglet kielégítésére. Nendtvich szerint az lenne a legmegfelelőbb, ha a magántőke vállalkozna a szükséges lakások felépítésére, „[e]rre azonban a magántőke közismert okokból még a legnormálisabb viszonyok között sem vállalkozik szívesen, jelenleg pedig a rendkívül nehéz pénzügyi viszonyok között tőle várni a kislakások termelését, teljesen meddő és czéltalan.” Ilyen körülmények között pedig –  érvelt a polgármester –  a város fejlődése és az ipar által igényelt munkaerő letelepítése érdekében a város kénytelen megépíteni a szükséges lakásokat.

A kereskedelemügyi miniszter elfogadta az érveket. Az 1914. áprilisában megérkezett válaszlevél értelmében a minisztérium a 480 000 K-ra tervezett építési költség egyharmadát volt hajlandó átvállalni a következő feltételekkel:[94]

–  a 160 000 koronás támogatást csak az épületek elkészülte után folyósítják évi 16 000 koronás részletekben;

–  a lakások 2/3-a kizárólag magyar állampolgároknak adható ki;

–  a lakásokat eladni az állami segélyezés alatt egyáltalán nem, a segélyezés befejezését követően minisztériumi engedéllyel lehet. Amennyiben erre sor került az eladásból befolyt öszszeget a város munkásjóléti intézményeinek fejlesztésére kell fordítani;

–  a lakások bére nem szolgálhat nyereségforrásként, a lakbérek összegét egyeztetni kell a minisztériummal, és ide kell fel-terjeszteni az éves zárszámadásokat.

A közgyűlés 1914. áprilisi ülésén elfogadta a minisztérium feltételeit, s ezután a tanács utasította a mérnöki hivatalt a végleges tervek elkészítésére.[95] Időközben 1913. decemberében Krisztián Emil építőmester elkészítette a közgyűlés által megrendelt alternatív megoldás, a 3-4 lakást magukba foglaló kertes blokkházak terveit. (2-4. kép) A munkáslakótelep helyszínéül ekkor ismét a Mezőszél utcai telektömböt jelölték ki és a város munkáslakások céljából megvásárolt egy másik területet is a Mohácsi országút mellett. Ezzel –  az eredeti elképzeléseknek megfelelően –  egyszerre két helyen indulhatott meg az építkezés: a Szigeti és a Budai külvárosban.

A Krisztián Emil által megkezdett tervezési munkát Wurm Károly Emil építőmester fejezte be 1914 nyarán, aki a Mezőszél utcai helyszínre további három épület típustervét készítette el[96] (5–7. kép) A végső tervek 78 egyszobás és 5 kétszobás lakás felépítésével számoltak, a szobák nagysága 18-24 m2 között mozgott és minden lakásban 13 m2-es konyha és egy kamra is volt. A lakásokhoz külső árnyékszékeket terveztek, a vízellátást közkutak, az utcai világítást városi gáz biztosította. A Mohácsi országút mellett újonnan vásárolt telektömbön további 18, az utcafrontra tervezett kétlakásos, előszobából, konyhából, kamrából és egy szobából álló lakóház került volna kivitelezésre. Mivel ez a terület távolabb esett a város beépített részeitől, a vízellátást itt fúrt kutak biztosították, az utcákon pedig petróleumlámpák világítottak. A mérnöki hivatal az egyszobás lakások esetén 180-200 K-ás, a kétszobások esetén 260 K-ás lakbért javasolt. Az egy szobából, konyhából és kamrából álló viszonylag tágas és kerttel is rendelkező lakások felépülésük esetén a külvárosi átlagnál jobb és rendezettebb lakáskörülményeket biztosítottak volna.

Kinek épültek a lakások? Az állami és községi lakások kiutalásánál általában a paternalista szociálpolitikai gondoskodás érvényesült: megbízható, a szocialista szervezkedést elutasító, „dolgos”, „szorgalmas” munkásokat választottak, pontosabban tüntettek ki ezzel a juttatással. Az ipari munkáslakások esetében a lakásokat többnyire állami vagy községi vállalatok alkalmazottai kapták, azok nem voltak elidegeníthetők és a lakbéreket többnyire a fizetésekből vonták le.[97] Pécsett a mérnöki hivatal egyik állásfoglalásából[98] az derül ki, hogy a város a szociális szempontoknak, így például a családnagyságnak biztosított volna elsőbbséget a munkásháztelep lakásainak kiutalásánál. Katona János városi mérnök szerint a kisebb munkáscsaládokat a katonaság által felhagyott régi laktanyákban kialakított lakásokba lehetett volna költöztetni.

A későbbi bérlők körére a tervezett lakbérek alapján is következtethetünk. A 180-200 K-ás lakbér jócskán meghaladta az egyszobás külvárosi lakások évi 70-150 K közötti lakbérét, és így nem a legszegényebbek, hanem a jól kereső és stabilan foglalkoztatott szakmunkások számára jelenthetett valódi alternatívát.

A helyi sajtó 1914. július végi beszámolója szerint a munkásházak ügyét az 1914. augusztusi rendkívüli közgyűlés fogja véglegesíteni, erre azonban nem került sor.[99] Pár nappal később kitört az első világháború, s augusztus elején a belügyminiszter rendeletben szólította fel a törvényhatóságokat a nagyobb beruházások elhalasztására.[100] Hiába voltak készen a részletes tervek, a tanács novemberben a háborús helyzetre való tekintettel a munkáslakások ügyét hivatalosan is felfüggesztette. Az 1912-ben elhatározott ipari munkáslakások soha nem épültek meg.

Összegzés

Pécsett a munkáslakás-építkezés programja a Nendtvich Andor által képviselt új szociális szempontokat is ötvöző városfejlesztési koncepcióhoz köthető. A város vezetése mindvégig támogatta az ilyen irányú kezdeményezéseket –  beleértve az itt nem tárgyalt, de az ipari munkásházak ügyével párhuzamosan futó mezőgazdasági munkáslakások építését is.[101] Pécsett 1910 körül különösebb előzmények és viták nélkül merült fel és vált elfogadottá, hogy a lakáspolitika területén szükség van hatósági támogatásra vagy beavatkozásra, viták a megvalósítás mikéntje körül voltak csupán. A szociáldemokraták által képviselt szövetkezeti kezdeményezés valószínűsíthetően anyagi okokból bukott el, és a város ezután volt kénytelen megvizsgálni, milyen feltételek mellett építhetné meg maga a lakásokat. A közgyűlésben a városi beruházás ellen felszólaló Záray Károly és Lóránt Lipót, a képviselők idősebb generációjához tartoztak. Ők egyértelműen ellenezték, hogy a város szociális lakásépítkezésekre költse a pénzét, és tiltakozásuk mögött nem csupán a közkiadások növekedésétől való félelem rejlett, hanem a munkaerőpiac alakulásába való –  akár közvetett –  beavatkozás elutasítása is. Álláspontjuk, amelynek a közgyűlésen belül nem volt jelentős támogatottsága, bár a város vezetését talán rövid időre elbizonytalanította, a régi liberális politika csendes utóvédharcait példázza.

Az elképzelés megvalósulását nem annyira elvi kifogások lassították, mint inkább a városi közigazgatás hagyományos nehézkessége, a mérnöki hivatal túlterheltsége és a pénzhiány. Ez a lassúság ugyanakkor arra is rávilágít, hogy Pécsett nem voltak olyan körülmények –  ellentétben például a budapesti bérlőmozgalmakkal –, amelyek a város vezetését gyors intézkedésekre kényszerítették volna. Hogy ennek ellenére mégis megkezdődött a munkáslakások építésének előkészítése, abban egyrészt az építkezések számának visszaesésében megmutatkozó helyi építőipari válság játszott döntő szerepet. Másrészt a tervezés későbbi fázisában ez a szempont már nem érvényesült, s így nem hagyható figyelmen kívül, hogy a 20. század első évtizedének végére az állam jelentős támogatásokat biztosított a községi lakáspolitika megteremtéséhez, és ennek köszönhetően a községi szociális lakásépítkezés már országszerte elfogadott és követett gyakorlat volt.

Hivatkozott irodalom

BÓDY 1997 = Bódy Zsombor: A legintelligensebb magyar falu: Porvár!. Aetas, 1997. 1. 65-83.

CZIERER 1911 = Dr. C[zierer].: A városok tisztántartása. Dunántúl, 1911. november 17.

DAUNTON 1988 = Daunton, M. J.: A lakásviszonyok Nagy-Britanniában (1850-1939). Történelmi Szemle, 1987-88. 3. 351-365.

DEÁK –  SZITA 1970 = Deák Beratalan –  Szita László: A pécsi légszeszgyár 1870-1970. DDGÁZ, Pécs, 1970.

ERDŐSI 1967 = Erdősi Ferenc: A pécsi bányatelep. Műszaki Szemle 1967. 4. 8-17.

FERENCZI 1906 = Ferenczi Imre: A munkáslakás-kérdés, különös tekintettel Budapestre. Budapest, 1906.

FERENCZI 1910a = Ferenczi Imre: A magyar lakásügy haladása az elmúlt öt évben. Városi Szemle, 1910. 351-364.

FERENCZI 1910b = Ferenczi Imre: A községi lakáspolitika Magyarországon. Városi Szemle, 1910. 549-570.

FERENCZI 1910c = Ferenczi Imre: Családi ház vagy kislakásos bérház. Városi Szemle, 1910. 762-771.

FERENCZI 1910d = Ferenczi Imre: Hogy kell megszerezni a hitelt a közhasznú házépítés számára. Városi Szemle, 1910. 832-840.

FERENCZI 1913 = Ferenczi Imre: A lakásügy állása és haladása Magyarországon az utolsó három évben. Budapest, 1913.

GYÁNI 1992 –  Gyám Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti munkáslakás múltja. Magvető Könyvkiadó. Budapest, 1992.

GYÁNI 2002 = Gyáni Gábor: A szociálpolitika első lépesei hazánkban: Darányi törvényei. In: Uő.: Történészdiskurzusok. L’Harmattan, Budapest, 2002. 209-220.

HAJDU 1957 = Hajdu Gyula: Harcban elnyomók és megszállók ellen. Pécs Város Tanácsa, Pécs, 1957.

HÁMORI 2003 = Hámori Péter: A magyarországi agrár-szociálpolitika kezdetei. Századok, 2003. (CIIIVII) 3-42.

HUSZÁR 1995 = Huszár Zoltán: Lakásviszonyok a Dunagőzhajózási Társaság Pécs környéki bányatelepein a XX. század első felében. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 39 (1994). 185-195.

KATONA 1910 = Katona János: Az építési szabályrendelet módosításáról. Pécsi Napló, 1910. május 4.

MÁRFI 1996 = Márfi Atila (szerk.) Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből (1109-1962). Pécs Története Alapítvány. Pécs, 1996.

MELINZ –  ZIMMERMANN 1991 = Gerhard Melinz –  Susan Zimmermann: Über die Grenzen der Armenhilfe. Kommunale und staatliche Sozialpolitik in Wien und Budapest in der Doppelmonarchie. Europaverlag, Wien –  Zürich, 1991.

NAGY 2007 = Nagy Imre Gábor: Pécs város első, 1897. évi gazdasági programja. In: Kaposi Zoltán –  Pilkhoffer Mónika (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből 19. Pécs Története Alapítvány. Pécs, 75-100.

PILKHOFFER 2004 = Pilkhoffer Mónika: Pécs építészete a századfordulón (1888-1907). Pro Pannonia Kiadói Alapítvány. Pécs, 2004.

RUZSÁS 1954 = Ruzsás Lajos: A pécsi Zsolnay-gyár története. Művelt Nép Könyvkiadó. Budapest, 1954.

SUTCLIFFE 1995 = Sutcliffe, Anthony: Növekvő hatósági beavatkozás a brit városi környezetbe a 19. század során: strukturális megközelítés. In: Gyám Gábor (szerk.): A modern város történeti dilemmái. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1995. 158-170.

SZITA 1985 = Szita László (szerk.): A baranyai-pécsi munkásmozgalom története I. Baranya Megyei Levéltár, Pécs, 1985.

1. kép: Pavilonrendszerű városi munkásházak terve, földszinti alaprajz, 1912

1. kép: Pavilonrendszerű városi munkásházak terve, földszinti alaprajz, 1912 (tervezte: Krisztián Emil)

2. kép: Négylakásos mukásház, 1913 (tervezte Krisztián Emil)

2. kép: Négylakásos mukásház, 1913 (tervezte Krisztián Emil)

3. kép: Kétlakásos mukásház, 1913 (tervezte Krisztián Emil)

3. kép: Kétlakásos mukásház, 1913 (tervezte Krisztián Emil)

4. kép: Háromlakásos mukásház, 1913 (tervezte: Krisztián Emil)

4. kép: Háromlakásos mukásház, 1913 (tervezte: Krisztián Emil)

5. kép: Kétlakásos munkásház terve, 1914 (tervezte: Wurm Károly Emil)

5. kép: Kétlakásos munkásház terve, 1914 (tervezte: Wurm Károly Emil)

6. kép: Kétlakásos munkásház terve, 1914 (tervezte: Wurm Károly Emil)

6. kép: Kétlakásos munkásház terve, 1914 (tervezte: Wurm Károly Emil)

7. kép: Kétlakásos, kétszobás munkásház terve, 1913 (tervezte: Wurm Károly Emil)

7. kép: Kétlakásos, kétszobás munkásház terve, 1913 (tervezte: Wurm Károly Emil)

 

 

Jegyzetek


[1] Hasonlóan értékelhető az 1870. évi ipartörvény is, amely állandó házadómentességet biztosított a gyári munkáslakások tulajdonosainak, ám ennek hátterében sokkal inkább iparpolitikai, mintsem szociális szempontok álltak: az induló új iparágakban és ipartelepeken igényelt munkaerő letelepítésének elősegítése.

[2] GYÁNI 1992. 47. és 56.

[3] Erre példa: BÓDY 1997.

[4] GYÁNI 1992. 47-48.

[5] Annak ellenére ugyanis, hogy a lakáskérdés Magyarországon hosszú ideig nem jelentett mást, mint a fővárosi alacsony bérű kislakások hiányát, mint azt Gyáni Gábor meggyőzően bemutatta, az állami szabályozás terén éppenséggel Darányi Ignác földművelésügyi miniszterségei (1895-1903 és 1906-1910) jelentették a fordulópontot: a liberális felfogástól elszakadó állami intervencionalizmus kezdeteit. GYÁNI 2002. 220.

[6] 1907. évi XLVI. tc. a gazdasági munkásházak építéséről.

[7] HÁMORI 2003. 37.

[8] FERENCZI 1910d. 837.

[9] FERENCZI 1910a. 353.

[10] FERENCZI 1910b. 568.

[11] MELINZ –  ZIMMERMANN 1991. 92-102.

[12] GYÁNI 1992. 49-50.

[13] FERENCZI 1910b. 563-567.

[14] PILKHOFFER 2004. 59.

[15] Egészségtelen lakások. Pécsi Napló, 1910. február 19. és Vizsgálat az egészségtelen lakások ügyébe. Pécsi Napló, 1910. február 21.

[16] A lakásügy. Pécs , 1883. február 7.

[17] Ingyenes lakás a szegényeknek. Pécsi Napló, 1902. március 25. és A pécsi jótékony nőegylet. Pécsi Figyelő, 1902. március 27.

[18] A szegényházak a nőegylet feloszlatásáig működtek eredeti funkciójuknak megfelelően, de a három épület ma is áll a Felső Puturla utcában.

[19] A városi közgyűlés határozata szerint a telken a Nőegylet „oly szegények részére, kik korlátolt keresetképességük mellett még szegényházi ápolásra nem szorultak, vagy pedig a hely szüke miatt szegényházi ápolásban nem részesülhetnek, és akik nincsenek abban a helyzetben, hogy a hygienia legprimitivebb követelményeinek megfelelő lakásokban lakjanak, pavillonrendszerben szegénylakásokat épít,” hogy a szegényeket a nyomor és megbetegedés veszélyétől megóvják. BML. Közgyűlési jegyzőkönyvek 1902/150-14560.

[20] BML. Pécs szabad királyi város egyesületi alapszabályainak gyűjteménye, Pécsi Jótékony Nőegylet, szerződés 1902/21780 közig. iratszám alatt.

[21] SUTCLIFFE 1995. 162-163.

[22] DAUNTON 1988. 360-361.

[23] A pécsi munkáslakások ügye –  Beszélgetés a polgármesterrel. Dunántúl, 1912. április 12.

[24] Ez persze szinte szóról-szóra megfelelt az 1907-ben elfogadott iparfejlesztési törvénynek a munkáslakások építésének támogatásáról szóló indoklásával. „A munkáslakások kérdésének megoldása elsőrendű szociálpolitikai feladat különösen a székesfővárosban és környékén, valamint egyes ipari gócpontokban. A munkások vagy rossz és egészségtelen, vagy kereseti viszonyaikhoz képest aránylag drága lakásokban kénytelenek élni.”: az 1907. évi III. tc, indoklása.

[25] CZIERER 1911.

[26] PILKHOFFER 2004. 133.

[27] PILKHOFFER 2004. 137.

[28] ERDŐSI 1967. 9-11. és 13, továbbá HUSZÁR 1995. 186-187.

[29] RUZSÁS 1954. 94-96.

[30] PILKHOFFER 2004. 92.

[31] PILKHOFFER 2004. 107.

[32] PILKHOFFER 2004. 112.

[33] PILKHOFFER 2004. 97. és 101.

[34] PILKHOFFER 2004. 113.

[35] PILKHOFFER 2004. 71.

[36] DEÁK –  SZITA 1970. 30-32.

[37] DEÁK –  SZITA 1970. 35-36. és 41.

[38] PILKHOFFER 2004. 108.

[39] BML Pécs Rfkp. Hiv. ir. 35. doboz.

[40] THIRRING 1913, 21. (1. tábla)

[41] BML Pécs tan. ir. D 31872/1912.

[42] SZITA 1985. 242.

[43] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 6455/1910 tan. iratszám alatt.

[44] HAJDU 1957, 65.

[45] Az építkezés nálunk. Pécs Napló, 1910. március 13.

[46] Emelkednek a házbérek. Pécsi Napló, 1910. február 8.

[47] A pangó építőipar. Pécsi Napló, 1910. február 8.

[48] Egészségtelen lakások. Pécsi Napló, 1910. február 19. és Vizsgálat az egészségtelen lakások ügyébe. Pécsi Napló, 1910. február 21.

[49] Pécs új városrészei. Pécsi Napló, 1911. november 25.

[50] Kertváros Pécsett. Pécsi Napló, 1912. február 14.

[51] Ezzel összefüggésben felmerült az építési szabályrendelet módosítása is az építési költségek csökkentése érdekében, és bár Katona János városi mérnök kidolgozott egy tervezetet, annak közgyűlési tárgyalására nem került sor. KATONA 1910.

[52] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 6455/1910 tan. iratszám alatt.

[53] SZITA 1985. 240-241.

[54] SZITA 1985. 254.

[55] Munkásbiztosító pénztár választásai. Pécsi Napló, 1910. március 18.

[56] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 8974/1910 tan. iratszám alatt.

[57] Házépítő szövetkezet Pécsett. Pécsi Napló, 1910. március 27. A Megyeri úti árok rendezése. Pécsi Napló, 1910. május 8.

[58] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 11060/1911 tan. iratszám alatt.

[59] Építési bizottság ülése. Pécsi Napló, 1910. április 17.

[60] A gazdasági választmány ülése. Pécsi Napló, 1910. április 16.

[61] BML Pécs Kgy. jkv. 1910/90 és A munkásházépítő szövetkezet. Pécsi Napló, 1910. április 19.

[62] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 7900/1911 tan. iratszám alatt.

[63] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 11060/1911 tan. iratszám alatt és A pécsi munkásházak. Pécsi Napló, 1911. április 14.

[64] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 16996/1911 tan. iratszám alatt. A terület kiválasztásában talán szerepet játszhatott, hogy abban a választókerületben feküdt, amelyből a szociáldemokrata képviselők a közgyűlésbe jutottak és nem esett messze a Hamerli-kesztyűgyártól sem.

[65] Városi közgyűlés. Dunántú,l 1911. november 7. és Városi közgyűlés. Pécsi Napló,

november 7.

[66] Városi közgyűlés. Pécsi Napló, 1911. december 12.

[67] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 4570/1912 tan. iratszám alatt.

[68] MÁRFI 1996. 200-202.

[69] NAGY 2007. 98-99.

[70] Erről: SUTCLIFFE 1995.

[71] A légszeszgyár községesítésére például 1920-ban került sor: DEÁK –  SZITA 1970. 37-41.

[72] GYÁNI 1992. 28.

[73] Pécs új városrészei. Pécsi Napló 1911. november 25. és Értékemelkedési illeték. Pécsi Napló, 1912. május 5. Az építési szabályrendelet ilyen irányú kiegészítése végül 1927-ben történt meg: BML Pécs Kgy. jkv. 1927/63-5288.

[74] 1913-ban augusztusában a város a székeskáptalantól vásárolt Döghányó-dűlő területén engedett át telkeket szigorú feltételek mellett a Mozdonyvezetők Országos Központi Bankja részére, hogy ott lakóházakat építsenek. A telkekért azt az összeget kérték, amelyért azokat korábban megvásárolták: A város telekvásárlása: Pécsi Napló, 1913. augusztus 2.

[75] Az Irányi Dániel-téri városi bérházak. Pécsi Napló, 1913. november 9.

[76] A pécsi munkáslakások ügye –  Beszélgetés a polgármesterrel. Dunántúl, 1912. április 12.

[77] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 4491/1912 tan. iratszám alatt; A pécsi munkásházak. Pécsi Napló, 1912. február 16. A pécsi munkásházak. Pécsi Napló,

február 17.

[78] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 4507/1912 tan. iratszám alatt

[79] Munkásházak építése. Dunántúl, 1912. február 20. és Városi közgyűlés –  munkáslakások. Pécsi Napló, 1912. február 20.

[80] BML Kgy jkv: 1912/15-4507.

[81] A bizottság tagjai: Nendvich Andor polgármester, Makay István gazdasági tanácsos, Nick Alajos tiszti főügyész, Rauch János városi főmérnök, Cierer Elek tiszti főorvos, Katona János osztályos mérnök, Birisics Géza, Csarsch Jenő takarékpénztári igazgató, Cserta Antal, ifj. Fürst Gyula ügyvéd, Gadó Ignác építési vállalkozó, Herbert János villanytelepi igazgató, Horváth István építész, Jusztusz Mihály mérnök, dr. Lóránt Lipót tiszteletbeli tiszti főorvos, Rátkovics Károly, Záray Károly törvényhatósági bizottsági tagok, továbbá Gartner Károly DGT építész, Károlyi Emil építőmester, Pilch Andor műépítész, Sikorski Tádé gyárigazgató. A szövetkezet képviselőjeként meghívták a bizottságba Hajdu Gyulát és Szabó Józsefet, majd utóbb –  saját kérésére –  Komócsy István kanonokot, a Pécsi Keresztényszociális Egyesület vezetőjét is. A bizottság első ülésén a tervek előkészítésére egy szűkebb, helyi építészekből álló szakértői bizottságot küldött ki: Rauch János, Katona János, Sikorski Tádé, Gartner Károly, Pilch Andor, Gadó Ignácz, Horváth István és Jusztusz Mihály. A kiküldött bizottságba meghívott építész szakértők többsége már maga is tervezett, illetve kivitelezett munkásházakat: Sikorski Tádé a Zsolnay-gyár, Gartner Károly a DGT, Károlyi Emil pedig a komlói bányák munkásai részére épített, illetve tervezett ilyeneket.

[82]  BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 11623/1912 tan. iratszám alatt és Értekezlet a munkásházak ügyében. Pécsi Napló, 1912. április 6.

[83] A pécsi munkáslakások ügye –  Beszélgetés a polgármesterrel. Dunántúl, 1912. április 12.

[84] FERENCZI 1906.

[85] Ferenczi ezt az álláspontját 1910-ben is megerősítette: FERENCZI 1910c. 770.

[86] FERENCZI 1910c. 766-769.

[87] Munkásházak építése Pécsett. Pécsi Napló 1911. november 15.

[88] A pécsi munkáslakások ügye –  Beszélgetés a polgármesterrel. Dunántúl, 1912. április 12.

[89] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 27000/1912 tan. iratszám alatt. 1921 júniusában, nem sokkal azelőtt, hogy Pécsről kivonultak a szerb csapatok és ismét magyar fennhatóság alá került, egy ismeretlen a következő megjegyzést fűzte a tervrajzokhoz: „Tipikus megoldás egy olyan felfogáson alapulva, amely felfogás szerint a dolgozó munkás másodrendű ember, aki lakásul elégedjék meg két lukkal és aki a kényelem és a tisztaság azon minimális követelményeit sem igényelheti magának, hogy a szobájába ne kelljen a konyhán keresztül bemennie és hogy saját külön árnyékszéke legyen. ”

[90] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 2250/1913 tan. iratszám alatt. A bizottság tagjai azt is szorgalmazták, hogy minél előbb kezdjék meg a budai külvárosi építkezést is.

[91] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 2250/1913 tan. iratszám alatt és Ipari munkásházak Pécsett. Dunántúl, 1913. február 7.

[92] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 1913/30-4932 kgy jkv. Az építési költségek fennmaradó részét egy városi fejlesztésekre fordítandó kötvénykibocsátás segítségével akarták fedezni: Városi kötvénykibocsátás terve: Pécs Napló, 1913. november 16.

[93] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 6139/1913 tan. iratszám alatt.

[94] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 11491/1914 tan. iratszám alatt.

[95] Városi közgyűlés –  Az ipari munkásházak. Dunántúl, 1914. április 21.

[96] BML Pécs tan. Ir. C 3638/1924: 24645/1914 tan. Iratszám alatt.

[97] HÁMORI 2003. 24. és 41., továbbá GYÁNI 1992. 52-53.

[98] BML Pécs tan. ir. C 3638/1924: 24645/1914 tan. iratszám alatt.

[99] Az ipari és gazdasági munkásházak. Pécsi Napló, 1914. július 26.

[100] BM 147500/1914 számú rendelet (1914. augusztus 7.).

[101] A közgyűlés helyi lakosok kezdeményezésére 1912-ben hatalmazta fel a városi tanácsot, hogy tárgyalásokat kezdjen a földművelésügyi miniszterrel az 1907/XLVI tc. alapján gazdasági munkáslakások építéséről Pécsett. 1913-ban végül 96 önálló kertes munkásház felépítését határozta el a város az amerikai szőlőtelep területén. BML Pécs Kgy. jkv. 1912/210-11215 és kgy. jkv. 1913/31-32949.