Cikkek

Rajczi Péter: Pécs a Tankerületi Királyi Főigazgatóságok történetében(1935–1948)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

291–300. pp.

Rajczi Péter

Pécs a Tankerületi Királyi Főigazgatóságok történetében(1935–1948)

Pécs in dér Geschichte dér königlichen Hauptverwaltungen der Schulbezirken II

Pécs in the History of the Royal Educational District Chief Inspectorates II          

„Hunnia minden lakosainak polgári létet adni! Ím ez, amit 1832-ben teljes meggyőződésem szerint, honunkra nézve nemcsak nem időelőttinek, sőt szinte már időutáninak tartok. Hanem valamint minden bizonnyal jobb lett volna 1792-ben gyökeresen megjavítani alkotmányunkat, úgy 1832-ben sokkal józanabb azt végre időhozta abusaiból kivetkeztetni, s a természet alapira állítani, mint megint más 40 esztendőt csendesen bevárni akarni s így folyvást; mert elvégre késő lesz...” írta naplójában a nagy magyar gondolkodó, gróf Széchenyi István. Ez a gondolat vezette az 1930-as évek magyar államférfiait akkor, amikor a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt, később a belügyminiszter által vezetett tudós szakemberekből álló bizottságot hoztak létre 1931. januárjában, abból a célból, hogy a magyar közigazgatási rendszert a modernkor igényeinek megfelelően racionalizálják. Ez a bizottság Magyary Zoltánnak, az akkori Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem jogászprofesszorának vezetése alatt működött és magas jogászi szemlélet tükröződik munkájukban.

A magyar közigazgatás racionalizálásának egyik első terméke volt a Vallás- és Közoktatási Minisztérium és annak hatáskörébe tartozó, illetve oda kerülő ügyekkel kapcsolatos munkálatok kidolgozása. A nevelés és a nemzetpolitikai problémák között akkor is előkelő helyet foglalt el az úgynevezett nemzetnevelés problémája. Az iskolák minden fajtájában és minden fokán ezt tekintették a legfontosabbnak mind a tantárgyak sorában, mind pedig azok tanításában. Magát a nemzetnevelés szót az elmúlt évtizedekben a szakirodalmunk nagyon mellőzte, sőt azt a gyakorlatban sem tűrte, mert helyébe az internacionalista szellemiséget tette kötelezővé, és a nemzeti, illetve nacionalista kifejezés pejoratív jelentéstartalmat kapott. De gyakorlati okokból is helyesnek látszott a racionalizálásnak, a közigazgatás egyszerűsítésének nagy munkáját szakigazgatási abban is a korszakra jellemző módon az oktatásügy vonatkozásában kezdeni, mert hisz ahogy azt az akkori kultuszminiszter, a kiváló történész, Hóman Bálint a parlamentben is leszögezte évszázadok tapasztalata az, hogy az újításokat mindig a belügyi igazgatás keretében kezdték, és ennek keretében az egyes szakigazgatási ágak másodrangú szerepet töltöttek be.

Ahogy erre megelőző tanulmányomban[1] rámutattam, a XIX. század során, majd az első világháború utáni években az 1777-es Ratio Educationis által egységes szervezetként felépült tanügyi közigazgatás teljesen atomizálódott. Ezt az atomizálódási folyamatot nem szüntette meg az akkori Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban folyó igazgatási munka sem. A minisztériumban minden jelentősebb iskolafaj igazgatását külön ügyosztályok irányították, de nem volt olyan ügyosztály, amely az igazgatás és az iskolapolitika irányításában egységes, átfogó elvi szempontokat érvényre juttatott volna. Az egyes iskolafajokat irányító minisztériumi ügyosztályok (gimnáziumi, tanítóképző intézeti, szakiskolai, polgári iskolai, népiskolai ügyosztályok) a maguk különleges igazgatási feladatainak megfelelően behatárolt tevékenységet folytattak. Együtt járt ezzel, az ügyosztályi széttagoltsággal az is, hogy a tanügyi igazgatás különféle alsó- és középfokú szervei sem végeztek önálló ügyintéző és igazgatási munkát. Csak a királyi tanfelügyelő látott el hatósági feladatokat. Hatósági jogkör hiányában a többi általában ötletszerűen, a pillanatnyi szükségletnek megfelelően alakult igazgatási szerv jobbára csak közvetítő hivatal volt az iskolák és a minisztérium között. Ez azzal a hátránnyal járt, hogy minden ügyet a minisztériumhoz terjesztettek fel, döntés nélkül. Így viszont egészen csekély jelentőségű, nagyszámú ügy érdemi elintézésének terhe is a minisztériumra hárult. Nem volt szabályozva a sokféle szerv közigazgatási hatásköre, a közigazgatási hierarchiában való helye, a jogorvoslat kérdése sem. Nem volt olyan középfokú tanügyi hatóság, amelyre a minisztériumi igazgatás támaszkodhatott volna.

A tanügyi igazgatásban kialakult visszás helyzet vezetett oda, hogy a közigazgatás racionalizálásának folyamatában a kiváló történészprofesszor, Hóman Bálint miniszter tudományos érvekkel is alátámasztott parlamenti előterjesztése alapján az országgyűlés elsőnek a közoktatásügyi igazgatásról szóló törvényjavaslatot tárgyalta, és alkotta meg az erről szóló 1935:VI. törvénycikket, amely éppen olyan határkövet jelentett az oktatás ügyének történetében, mint annakidején a Ratio Educationis hangoztatja a törvénycikk miniszteri indoklása.

A racionalizálás szükségességét az 1. és 2. sz. ábra is bizonyítja.

TPT_5-6_kep_Page_291.jpg

1. sz. ábra:A közoktatásügyi igazgatás szerkezete (1935. január 1.)

TPT_5-6_kep_Page_292.jpg

2. sz. ábra:A közoktatásügyi igazgatás szerkezete (1936. július 1.)[2]

A törvény a közoktatásügyi igazgatás és nevelésügyi felügyelet szempontjából az országot nyolc tankerületre osztotta fel. Ennek során lett újra Pécs tankerületi királyi főigazgatói székhely. A pécsi tankerület magába foglalta Baranya, Bács-Bodrog, Somogy vármegyéket, továbbá Baja és Pécs törvényhatósági jogú városokat. Meg kell jegyezni, hogy a törvény életbe lépését a más minisztériumok középfokú szakigazgatási ágak hatásköre rendszerint csak egy törvényhatóságra (vármegyére illetve thj. városra) terjedt ki, (például pénzügyigazgató, stb.), és ezek kormányzati felügyeletét a főispánok látták el. Eddig ez alól csak a katonai és bírósági szervezet volt kivétel, melyre viszont nem terjedt ki a főispán felügyeleti hatásköre. Kiterjedt viszont a törvényhatóságokként szervezett királyi tanfelügyelőkre a közigazgatási bizottság útján is. Most azonban a királyi tanfelügyelő a tankerületi királyi főigazgatónak alárendelt hatóság lett, ugyanakkor azonban megmaradt a közigazgatási bizottság népoktatási albizottsága előadója is, és így a főispánnak is referálással tartozott. A tankerületi királyi főigazgató azonban a hierarchiában sokkal magasabb fokon állott a többi közigazgatási hatóságnál. A törvény végrehajtási utasítása szerint csak az „kívánatos, hogy az említett hatóságokkal, azok fejeivel, vezetőivel a kapcsolatot fenntartsa, és ennek elmélyítése érdekében keresse velük a személyes érintkezést. Különösen nagy gondot fordítson a tankerületi királyi főigazgató a tankerülete területén fekvő törvényhatóságok élén álló főispánokkal való állandó és zavartalan együttműködésre.” (Egyébként ez volt az a kérdés, amely 1945 előtt még további rendezést kívánt.) A tankerületi királyi főigazgatónak mint közigazgatási hatóságnak ez a különállása az egyetemnek is problémát okozott protokolláris vonatkozásban. Az egyetem tanácsa igyekezett a kérdést diplomatikusan megoldani, és a protokollban a királyi főigazgatót a megyéspüspök után a királyi tábla elnökével, a hadtestparancsnokkal és a főispánnal egy szintre helyezte.

A tankerületi főigazgatóság Pécsre helyezésével a városra is jelentős feladat hárult: a körülbelül 8-10 fős hivatal méltó elhelyezése. A minisztérium megbízottjával vizsgálták az elhelyezési lehetőségeket. Felmerült az akkori Irányi Dániel téren épült városi bérházban, vagy az Egyetem utcai iskola épületében való elhelyezés. Ezt azonban a minisztérium nem találta méltónak. Így ideiglenesen a Zólyom utca és az akkor Benyovszky (ma Bajcsi-Zsilinszky) utca sarkán épült városi bérház első emeletét utalták ki erre a célra. A főigazgatóság itt működött 1943-ig, amikor az akkori Kardos Kálmán (ma Janus Pannonius) utcában levő úgynevezett Cseh-palotát vásárolta meg a kincstár részben a Széchenyi Gimnázium elhelyezésére, részben pedig a tankerületi királyi főigazgatóság, valamint a királyi tanfelügyelőség elhelyezésére. Ez a két hatóság 1943 tavaszán annak teljes első emeletét elfoglalta.

A tankerületi királyi főigazgató hatáskörébe tartoztak a középiskolák (gimnázium, reálgimnázium, reáliskola, leánygimnázium), a tanító-, tanítónő- és óvónőképző intézetek, ezek gyakorlóiskolái és mintaóvodái, a felsőkereskedelmi iskolák és kereskedelmi tanfolyamok, felső ipariskolák, ipari szakiskolák, női ipariskolák, felsőmezőgazdasági iskolák, polgári iskolák, kereskedőtanonc iskolák, gyógyítva nevelő iskolák, szakirányú iparostanonc iskolák, általános irányú iparostanonc iskolák, önálló gazdasági népiskolák, mindennapi népiskolák, általános és gazdasági irányú továbbképző iskolák (úgynevezett ismétlő iskolák), valamint az ezekkel kapcsolatos internátusok, árvaházak, tanfolyamok. Nem tartoztak a főigazgató hatáskörébe az úgynevezett magyar királyi reáliskolai nevelőintézetek (1939-től ezek neve hadapródiskola) és az egyetemi illetve polgári iskolai valamint a felsőkereskedelmi iskolai tanárképző intézetek gyakorló iskolái. A tankerületi királyi főigazgató ezeket az intézményeket is bármikor meglátogathatta, de felügyeleti és ellenőrző tevékenységet bennük nem folytathatott.

Külön igazgatási szervezete épült ki ekkor az addig autonómiával nem rendelkező katolikus iskoláknak is, a már meglévő és iskolai autonómiával már rendelkező egyéb bevett vallásfelekezeti iskolai hatóságok mellett. Az egyházi hatóság alatt álló iskolák tekintetében a vallás- és közoktatásügyi miniszter az állami főfelügyeletet a tankerületi királyi főigazgató útján gyakorolta. Ezeknek tehát a tankerületi királyi főigazgató illetve népiskolai vonatkozásban a királyi tanfelügyelő közvetlen utasítást nem adhatott, hanem azok tanügyi hatóságával volt hivatalos kapcsolata. (Kivéve a bevett vallásfelekezetek közül az izraelita jellegű iskolákat. Ezek közvetlen rendelkezés alatt álltak, mint az állami és községi iskolák, ugyanis az egyébként „bevett” vallásfelekezetek közé tartozó izraelita felekezeteknek nem volt központi igazgatási szervezete.) A vallás- és közoktatási miniszter jogköréből a tankerületi királyi főigazgató csak a közoktatásügyi igazgatásban volt érdekelt. (A vallásügyi igazgatás, amely a minisztérium munkájának történelmileg kialakult okokból jelentős részét adta, külön tanulmányt érdemel.)

A tankerületi királyi főigazgató egyéni hatóság volt. A vezetése alatt működő hivatal tagjait a tanügyi fogalmazói személyzet és a berendelt tanárok, illetve tanítók alkották. Minden rendelkezést amennyiben nem maga a főigazgató írta alá épp úgy, mint a minisztériumban a „főigazgató helyett”, illetve a „főigazgató rendeletére” jelzéssel írhatta alá az illetékes tisztviselő. A főigazgató funkciójában egybeolvadtak az igazgatási és a pedagógiai szempontok és feladatok A szolgálatára álló szervezetben azonban ez a két szempont és feladat különvált. A főigazgatói hivatal (és a tanfelügyelői hivatal) fogalmazási személyzete elsősorban igazgatási funkciót végzett. A közvetlen felügyeleti funkciót javarészben a hivatalon kívül állók és tényleges oktatómunkát végző tanulmányi felügyelők, illetve népiskolák tekintetében a körzeti iskola-felügyelők végezték. Az ő munkájuk ellenőrzése pedig a fogalmazási status terhére kinevezett, valamint szolgálattételre beosztott pedagógiai szakelőadók feladata volt.

A törvény szándéka szerint a főigazgatói hivatal ugyanígy a tanfelügyelői hivatal fogalmazási személyzete elsősorban igazgatási funkciót végzett, ami megfelelő képzettséget követelt. A fogalmazói kar (fogalmazó gyakornok, segédfogalmazó, segédtitkár, titkár, tanácsos, főtanácsos) hierarchikus felépítése megfelelt más irányú igazgatási, rendőri, sőt katonai hierarchiának is, a „tanügyi” jelzővel. Ennek előnye volt, hogy más hatósági személlyel való tárgyalás során a felek ismerték egymás helyét, esetleges hatáskörét. A hierarchiában a főtanácsos az V. fizetési osztályba tartozott, tehát az akkori protokoll szerint „méltóságos” címet kapott.

A fogalmazói kar kétféle képzettségűekből került ki, majd fokozatosan általánossá vált a kettős képzettség. Így elsősorban alapfeltétel volt a jogi, államtudományi, közgazdasági, illetve bölcsészettudományi doktori fokozat. A jogi végzettségűeknek négy éves gyakorlati idő volt előírva. Vagyis a jogi (államtudományi) diploma után kezdődött hároméves gyakorlati idő után általános közigazgatási vizsgát kellett tenniük. Ebből a három évből ilyen képzettséghez kötött állásban legalább két évet a tanügyi közigazgatásban kellett tölteni. Egy évnyi időtartammal beszámítottak az egyéb közigazgatási, bírósági, tudományos intézeti gyakornoki, vagy egyetemi gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, illetve ügyvédjelölti minőségben eltöltött időt. Az általános közigazgatási vizsga után (amely azonos volt a közigazgatás bármely területén dolgozóéval), további egy év után tehetett a jelölt vallás- és közoktatásügyi és nevelési szakvizsgát. Ezt az időt általában a fogalmazó gyakornoki, illetve segédfogalmazói minőségben töltötte a jelölt, majd a negyedik év végén tanügyi fogalmazói kinevezést kapott. Ez az akkori minősítésben a IX. fizetési osztálynak felelt meg.

A tanügyi fogalmazói személyzet tanári képesítésű tagjainak közigazgatási elméleti és gyakorlati képzését a vallás- és közoktatásügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértésben rendelettel kívánta szabályozni. Ez azonban a közbejött háború miatt elmaradt.

A törvény alapján kialakult tanügyigazgatás annak különállása miatt ellenérzést váltott ki a közigazgatás egyéb ágaiban. Ennek hatása érezhető volt már a fogalmazási személyzet kinevezése terén is. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez tartozó egyetemek is szerepet játszottak a fogalmazási karba történő kinevezésekben. A kinevezettekre gyakran az egyetem is igényt tartott. Így főleg az egyetemi székhelyeken (Pécsett is) a tanügyigazgatásban dolgozó diplomás egyúttal az egyetemen is végzett tudományos munkát valamelyik professzor mellett, különösen, ha egyetemi tanárt vagy magántanárt nevezett ki a kormányzó tankerületi királyi főigazgatóvá. A tárgyalt időszak pécsi tanügyi fogalmazói közül is több egyetemi magántanár lett, illetve egyetemi professzorként folytatta munkáját. Egyébként kezdett általánossá válni a fogalmazási karban a kettős végzettség: jogi-tanári, jogi-tanítói.

Amint említettem, a tankerületi királyi főigazgató egyéni, személyes, a többi közigazgatási hatóságtól sok vonatkozásban eltérő hatáskörű hatóság volt, és így a személy kiválasztása során is magasabb követelményeket támasztottak. A törvényjavaslatot előterjesztő Hóman Bálint szerint a tanügyi közigazgatásban fokozottan „vezető pozícióhoz joga csak annak lehet, akinek alkalmas lelki habitusa, magasabb rendű szellemi képessége és irányító készsége van.” A tanügyigazgatásban ugyanis a vezető tisztviselők egész generációk nevelésének irányítását tartják kezükben. Hóman szerint: „a közoktatásügy vezető tisztviselői között nagyobb teret kell adnunk azoknak a férfiaknak, akik nem a magas állástól kapnak díszt, hanem maguk adnak súlyt és tartalmat.”

A törvény értelmében tankerületi főigazgatóvá az volt kinevezhető, aki a közoktatás vagy a közoktatásügyi igazgatás terén a középiskola vagy ezzel egy tekintet alá eső iskolák tanáraira előírt képesítéshez kötött tanári, vagy főiskolai tanári, illetőleg tanügyi fogalmazói személyzet tagjaira előírt képesítéshez kötött állásban legalább tíz évig működött. A főigazgatót az államfő nevezte ki (az V. fizetési osztályba „méltóságos” címmel), és közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszternek volt alárendelve.

A pécsi tankerületi királyi főigazgatóság 1936. július 1-jén kezdte meg működését. Az első tankerületi királyi főigazgató dr. Závodszky Levente, okleveles középiskolai tanár, egyetemi magántanár, a kinevezését 1935. október 15-én kapta meg. A következő hónapokban a főigazgatóság elhelyezése és megszervezése volt a munkája. A hivatal a Zólyom utca 2. szám alatti városi bérház I. emeletén kezdte meg működését. 1936. július 1-jén a főigazgatóság személyi állománya az alábbiak szerint alakult.

A királyi főigazgató helyettese, egyúttal a középiskolai ügyek szakelőadója dr. Koch Nándor gyakorló középiskolai tanár, egyetemi magántanár, címzetes tanügyi tanácsos volt. Beosztott előadók: Angyal János tanügyi segédtitkár, népoktatásügyi szakelőadó, később miniszteri osztályfőnök; Paraszkai Gábor polgári iskolai igazgató, a polgári iskolák szakelőadója; Hubai János okleveles középiskolai tanár, okleveles tanító, tanügyi fogalmazó; vitéz Somogyi Balázs dr. jogi végzettségű tanügyi fogalmazó; Lajos István dr. jogi végzettségű, a híres „Szürke könyv”[3] szerzője, kormányzógyűrűs, és majd mint a magyar békedelegációba delegált tag a Szovjetunióban tűnik el nyomtalanul; Wein János jogi végzettségű tanügyi segédfogalmazó. Mellettük két segédhivatali tisztviselő végezte az irodai munkát és egy altiszt (hivatalsegéd) volt még állományban. (Meg kell jegyeznem, hogy a tanügyigazgatásban épp úgy, mint az egyetemeken az úgynevezett altisztek a hadseregből kerültek ki, és egyenruhát hordtak.)

Dr. Závodszky Levente 1938. május 16-án a Vallás- és Közoktatásügyi Misztériumba nyert áthelyezést. A kormányzó ekkor az eddigi helyettest, Koch Nándor dr. egyetemi magántanárt nevezte ki főigazgatónak. Őt dr. Fodor Ferenc egyetemi ny. rk. tanár követte. Az ő idejére esik a Volksbund erőteljesebb szervezkedése, mely ellen a maga hatáskörében Fodor gyakran keményen lépett fel. Szerepe volt abban is, hogy a Kincstár megvásárolta az úgynevezett Cseh-palotát. (Ezt a reprezentatív palotát akkor a Volksbund részére óhajtotta megvásárolni egy német tőkéscsoport. Így a város központjába kerültek volna. Ezt hárította el akkor a Kincstár az épület gyors megvásárlásával, és azonnal hozzá is kezdtek annak átalakításához.)

Közben 1943 januárjában Fodor Ferenc, aki egyébként a Pázmány Egyetem professzora volt a Budapest vidéki Tankerület vezetésére kapott megbízatást. A pécsi főigazgató ekkor dr. Palos Bernardin ciszterci szerzetes, az egri ciszterci gimnázium igazgatója lett. A főigazgatóság és a tanfelügyelőség ekkor költözött át a közben részlegesen átalakított Cseh-palotába, a mai Janus Pannonius u. 5. szám alá, ahol az első emeletet foglalta el.

Palos Bernardin a legnehezebb időkben vezette a hivatalt. Ekkor helyettese Masszi Ferenc gyakorló középiskolai igazgató volt, aki a középiskolai ügyek szakelőadói teendőit is végezte. Polgári iskolai szakelőadó Paraszkai Gábor polgári iskolai tanár, címzetes tanügyi tanácsos, dr. Hamrák Béla tanügyi segédtitkár (jogász és okleveles gyógypedagógiai tanár) a népoktatásügyi szakelőadó. Előadók voltak: dr. Kerényi Ferenc tanügyi fogalmazó (kánonjogi, civiljogi és bölcsészdoktor), dr. Melczer Tibor és dr. Tóth István tanügyi fogalmazók jogi és bölcsészeti végzettséggel, dr. Kaáli Nagy Andor tanügyi segédfogalmazó és Járai Imre beosztott polgáriskolai és tanítóképző intézeti tanár. A segédhivatali munkát 3 berendelt tanítónő végezte és volt két hivatalsegéd.

Ugyanebben az időben, a tankerületi főigazgatónak alárendelt vármegyei és Pécs városi tanfelügyelőségen Magyar Dezső tanügyi tanácsos volt a királyi tanfelügyelő. A fogalmazási kar beosztott munkatársai: Wein János tanügyi segédtitkár, dr. Rajczi Péter (egyben az egyetemen mb. tanársegéd) és Tihanyi Tibor dr. jogi végzettségű tanügyi segédfogalmazók, Baranyai Tivadar bölcsész tanügyi fogalmazó gyakornok. (1943–44-ben valamennyien katonai szolgálatban voltak). Fogalmazói munkakörben dolgozott Orsós László beosztott középiskolai tanár. A segédhivatali munkát négy berendelt (kettő hadirokkant) tanító végezte, és volt egy hivatalsegéd.

1944 márciusáig a háború okozta nehézségek ellenére a tanügyigazgatás munkája kielégítő volt. A március 19-én bekövetkezett német megszállás után az államéletben kialakult helyzetnek megfelelően a tanügyigazgatás személyi kérdéseiben is mind súlyosabb problémák keletkeztek. Szerepet és hangot kaptak olyan személyek, akik divatos szólamok hangoztatásával, a mögöttük álló erők révén mind nagyobb szerepet igyekeztek biztosítani maguknak. Azok a személyek, akik 1944. március 19-től, majd október 15. után megjelentek, újra színre léptek 1945 folyamán, majd ezt követően az egész vezetést kezükbe vették.[4]

Palos Bernardin főigazgató erős kézzel igyekezett a hirtelen hatalomra került személyektől megvédeni a tanügyigazgatást. Október 15-ét követően bizalmas utasítást adott ki, amely szerint az ő eltávolítása esetén Masszi Ferencet kell vezetőnek tekinteni. Ez hamarosan be is következett. November 13-án Lévai István okleveles középiskolai tanár, százados (a pécsi honvéd hadapródiskola tanára) megjelent a főigazgatóságon a nyilas „kormánybiztos” utasításával, mely szerint átveszi a hivatal vezetését. Ez meg is történt, de Lévai százados gyakorlatilag csak pártpropagandát végzett. Palos Bernardint több pécsi vezető személlyel együtt internálták. Lévai István körül pedig megjelentek a fent említett személyek, részesedve a hatalom gyakorlásában. Erre azonban a hadiesemények miatt már nem nagyon jutott idő.

1944. november 29. után Palos Bernardin újra átvette a főigazgatóság vezetését, és Teleki Géza, illetve Keresztúry Dezső minisztersége alatt igyekezett azt megfelelő szellemben vezetni. Ekkor újra megjelentek az előbbi hónapokban is feltörekvő személyek most már más pártra támaszkodva. Ezzel egy időben kemény harc indult az egész magyar kultúrpolitika terén. Mind Teleki Pál, mind Keresztúry Dezső lemondott a miniszterségről, Palos Bernardint pedig a helyi hatalmat gyakorlók újra internálták. Ortutay Gyula miniszterségével azonban viharos gyorsasággal megindult az egész magyar nevelésügy, illetve tanügyigazgatási szervezet szétrombolása, lezüllesztése. A tanügyigazgatás tisztán pártpolitikai játékok színterévé vált, melynek a szakszerűséghez már nem sok köze van.

Palost majd Újvári Pál dr. budapesti középiskolai tanár követi, aki már a Nemzeti Parasztpárt megbízottjaként vette át a hivatalt. A régi fogalmazási személyzet szétszóródott, és a hivatali munkában a pártpolitikai vezetés, illetve az egyes pártok (főleg a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt) által eddig magát gyakran háttérbe szorítottnak érző, pedagógus oklevéllel esetleg rendelkező, de igazgatási gyakorlattal nem bíró személyek lettek a vezetők. Ez aztán teljes zűrzavarhoz vezetett, és 1948-ra a tanügyi közigazgatás szervezete már teljesen lezüllött. A proletárdiktatúra időszakában már nem szakértelmet, hanem csak párthűséget vártak el a vezetőktől. 1949-től kezdve a főigazgatóságok egyszerű megyei hivatalokká váltak, összeolvadva a tanfelügyelőségekkel.

Irodalom

A közoktatásügyi igazgatás újjászervezése. (Kiadja: Dr. Hóman Bálint a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter) Budapest, 1935. (Benne: Törvényjavaslat a közoktatásügyi igazgatásról és annak általános indoklása.)

KUBINSZKY L., A vallás- és közoktatásügyi igazgatási jog vázlata. Budapest, 1947.

MAGYARY Z., A magyar közigazgatás racionalizálása. Budapest, 1930.

MAGYARY Z., Közigazgatási vezérkar. Budapest, 1938.

MÁRTONFFY K., A magyar közigazgatás megújulása. Budapest, 1939.

Utasítás a közoktatásügyi igazgatásról szóló 1935. évi VI. törvénycikk végrehajtásához. (Kiadja a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter a 3500/1936. eln. számú rendeletével.) (Benne a törvénycikk szövege.)

Források

Magyarország tiszti cím- és névtára.  (1935–1948 közötti kötetek) M. Kir. Statisztikai Hivatal, Budapest, [vonatkozó évek]

A szerző által a tanügyi fogalmazási személyzet keretében ottani beosztása révén 1941. és 1948. között a pécsi tanfelügyelőségen és a pécsi tankerületi főigazgatóságon összegyűjtött iratanyag.

Kiemelten: a pécsi Tankerületi Királyi Főigazgató

1261/1944-45. főig. számú jelentése VKM-nek a pécsi tankerület állapotáról.

1272/1944-45. szám alatt jelenti a pécsi (szovjet) katonai parancsnokságnak, hogy hol és milyen iskola működik a városban.

(Valamennyi kiadatlan forrás a szerző tulajdonában.)

Jegyzetek



[1] RAJCZI P., Pécs a Tankerületi Királyi Főigazgatóságok történetében 1776–1935. In.: Tanulmányok Pécs történetéből 2–3, Szerk.: Vonyó J., Pécs, 1996. 31–36.

[2] A közoktatásügyi közigazgatás szerkezetét az 1936. július 1-jén életbe lépő 1935:VI. tc. alapján, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1936. június 9-én kelt 3500/1936. eln. számú végrehajtási utasítása szabályozta.

[3] LAJOS I., Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében. Pécs, 1936.

[4] Palos Bernardin főigazgató 1261/1944-45 Főig. szám alatt a VKM-nek tett jelentésében többek között az alábbiakat írta a tankerület állapotáról. Egyes tanárok ...minden fék nélkül politikai szereplésre törekszenek, és veszélyeztetik a rendes munkát. Egyesek ... a meg nem szilárdult állapotok és függelmi megrendülés kihasználásával maguknak karriert, nevezetesen egyetemi katedrát és tanügyigazgatási vezető állásokat kívánnak szerezni egyes politikai pártok közreműködésével. Sürgősnek tartja a fasiszta szó tisztázását, mert egyesek részéről a magyar öntudat és nemzeti szellemű megnyilvánulás az iskolai tananyagban fasiszta címen kiküszöbölendő.