Cikkek

Visy Zoltán: Négy pécsi polgár az SHS királyság fogságában

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

329–344. pp.

Visy Zoltán

Négy pécsi polgár az SHS királyság fogságában

Vier pécser Bürger als Gefangene des serbisch-kroatisch-slowenischen Königreichs

Four Citizens of Pécs in the Gaol of the Serb-Croat-Slovenian Kingdom    

A Pécs és Baranya 1918-1921 közötti szerb megszállását tárgyaló publikációk[1] közül alig egynéhány[2] foglalkozik négy pécsi polgár Fischer Béla, ifj. dr. Fischer Ferenc, Hamerli József és dr. Visy László 1920. évi vizsgálati fogságával és ezt követő valjevoi (Szerbia) internálásával, de ezek sem egységesek az adatközlésben.

SZŰTS Emil levéltári forrásokra támaszkodó tanulmányából[3] ma már viszonylag pontosan rekonstruálhatók az események:

         Ifj. dr. Fischer Ferenc ügyvéd a trianoni békeszerződés 1920. június 4-ei aláírását követően július 22-én memorandumot fogalmazott, amelyben Pécs és Baranya vármegye megszállt területeinek „hatóságai, testületei és intézményei szemben a szociáldemokraták egy töredékének a terror hatása alatt létrejött állásfoglalásával kívánják” a megszállás legsürgősebb megszüntetését, és ezzel a békeszerződés vonatkozó intézkedéseinek végrehajtását.

         A Szövetséges és Társult Hatalmak Katonai Bizottságának címzett feliratot körülhordozta, és aláírásokat gyűjtött: Gosztonyi Gyula, dr. Fischer Ferenc, Fischer Béla, Pilch Andor, Cheterky Ferenc, dr. Oberhammer Antal, Förster Jenő, Szeifried Ernő, Komócsy István, Hamerli József.

         Július végén a szerb határrendőrség dr. Lóránd (helyesen: Lóránt V. Z.) Lipót orvos feljelentése nyomán, a bevezetőben említett négy pécsi polgárt letartóztatta, majd szabadlábra helyezte, és újabb letartóztatás után Valjevoba internálta.

         A szerb sajtóiroda közleménye szerint „...egyes pécsi emberek terror és fenyegetés által aláírásokat csikartak ki testületektől és egyesektől...” A memorandum az SHS királyságot még a kommunistákkal való konspirálással is vádolja, állítja a közlemény, bár erről a feliratban szó sincs.

         Az 1928-ig hozzáférhető forrásokra támaszkodó összeállítás[4] lényegében az előzőekkel összhangban foglalja össze az eseményeket, de a letartóztatottak között nem említi ifj. dr. Fischer Ferencet, ugyanakkor közli, hogy annak idején „az SHS hatósági vizsgálóbiztos kiküldését kérte a kormánytól”.

Változatlanul megválaszolatlan kérdés, hogy (1) ifj. dr. Fischer Ferencet is internálták-e; (2) miért tartóztatták le az aláírásgyűjtők között nem szereplő dr. Visy Lászlót; (3) dr. Lóránt Lipót milyen minőségben került kapcsolatba az üggyel, és eljárását mi motiválta; végül (4) milyenek voltak a vizsgálati fogság és az internálás körülményei?

Tanulmányunk eddig nem publikált források közreadásával keresi a választ a kérdésekre.

A közölt dokumentumok üzenete

A közreadott dokumentumok a fenti kérdésekre egyértelmű válaszokat adnak. Ezek közül a legfontosabbak:

1. A memorandum ötlete a feljegyzések[5]  szerint Fischer Bélától származott.

2. A memorandumot szövegező ifj. dr. Fischer Ferenc végig részese volt az eseményeknek, szemben a Pécs-Baranya 1918-1928 c. mű hiányos adatközlésével, amelyben nem szerepel.

3. Dr. Visy László, mint a Vörös Kereszt Egylet pécsi fiókjának és a Pécs városi Tuberculosis ellen védekező Egyletnek az elnöke, veje, Fischer Béla megkeresésére került kapcsolatba a kezdeményezéssel. Nekik tagadta meg, egyéni indíttatásból „nem akar politizálni” az aláírást dr. Lóránt Lipót, mint az utóbbi Egylet ügyvezető elnöke, 1920. július 24-én, szombaton. A határrendőrség július 26-án, hétfőn tartóztatta le Fischer Bélát és dr. Visy Lászlót, július 27-én ifj. dr. Fischer Ferencet és Hamerli Józsefet, végül 28-án Förster Jenőt, de őt másnap szabadlábra helyezte. Dr. Visy Lászlót, idős korára és egészségi állapotára tekintettel augusztus 3-án a Pécs városi Közkórházba szállították, mint vizsgálati foglyot[6].

4. A szerb vizsgálóbíró négyük ügyét augusztus 8-án lezárta, és elrendelte szabadon bocsátásukat. Ennek ellenére — mint internáltak — letartóztatásban maradtak Pécsett, s augusztus 20-án hajnalban szállították őket Valjevoba (Szerbia). Onnan dr. Visy László 1920. szeptember 15-én, Fischer Béla, ifj. dr. Fischer Ferenc és Hamerli József pedig október 12-én érkezett haza Pécsre[7].

5. A vizsgálati fogság (1. és 2. sz. kép) és az internálás körülményeiről a közölt dokumentumok alapján megállapítható, hogy

         a börtönviszonyok mind a megszállt területen, mind az SHS királyságban kritikán aluliak voltak,

         amit csak a rabtársak és fogva tartóik néhány ritka kivételtől eltekintve emberséges és jóindulatú viselkedése, valamint az enyhített, hogy

         a fogházakban általában mód nyílt a foglyok külső élelmezésére, ami négyük számára megfelelő anyagi háttér, és Hamerli József hűséges alkalmazottja, Kircz Mihály közreműködésével biztosítható volt, sőt ezzel, útban Valjevo felé, kísérőik jóindulatát is elnyerhették.

         Valjevoban, hetenkénti jelentkezés kötelezettségével, szabadon mozoghattak, de ellátásukról (szállás, élelem, stb.) maguknak kellett gondoskodni. Ez számukra elviselhetővé, de a régebbi, biztos anyagi háttér nélküli internáltaknak elviselhetetlenné tette a kényszertartózkodást, amit a festői környezet és a kifejezetten jóindulatú helyi lakosság sem tudott ellensúlyozni.

Az internálás körülményeit és a hazai helyzetet jól érzékelteti Fischer Béla alábbi néhány megjegyzése[8]:

Október 13-án érkeztünk haza Valjevoból. (...) Szabadon bocsátásunkkor elbúcsúztunk mindenkitől. Átöleltek bennünket, s boldogok voltak, mikor megtudták szabadulásunkat. Nem a nép rossz, (...) Csak a vezetők gonoszak, akik az egymás elleni gyűlöletre uszítanak.

Hazajőve (...) Apósomnál laktunk, mert a szerbek kitettek a lakásból, amikor Valjevoba vittek ...”

Tűnő emlékek nyomában

A tanulmányban felidézett események óta Pécs háromszor szabadult fel idegen katonai megszállás alól. Vajon ez négy hű polgára számára is mindannyiszor meghozta a felszabadulást? Tekintsük át röviden utóéletük legfontosabb állomásait.

Ifj. dr. Fischer Ferenc[9] (sz.: Pécs, 1881. 02. 18. +Vöcklabruck, 1948. 03. 03.) ügyvéd, 1921-től Baranya és Pécs, 1925-től az előbbiek mellett Somogy főispánja, 1930-tól, már vitéz dr. Keresztes–Fischer Ferencként. 1931–1935 és 1938–1944 között belügyminiszter. 1939-ben betiltotta a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalmat, miközben a Szociáldemokrata Pártnak a német megszállásig parlamenti képviselete volt a háborúban álló Magyarországon. A Gestapo 1944. március 21-én, mint hivatalban lévő belügyminisztert tartóztatta le, és Németországba szállítva internálta. A mai Ausztriában bekövetkezett haláláig nem engedélyezték részére a hazatérést. Emlékét Pécsett legjobb tudomásom szerint semmi nem őrzi. Leszármazottai 1998-ban hazahozatták hamvait, és beszentelés után a pécsi családi kriptába helyezték.

Fischer Béla[10] (sz.: Gyöngyös, 1877. 05. 01. +Pécs, 1953. 02. 11.), a szerb megszállás idején a kiutasított alispánt helyettesítő Baranya megyei II. főjegyző, 1925–1937 között alispán, 1938–1944 között az Országgyűlés Felsőházának tagja. Alispáni működését számos szociális, egészségügyi, kulturális és gazdasági esemény fémjelezte. Egyik vezetője volt Baranyában a Volksbund ellenes „Hűséggel a Hazáért” mozgalomnak. A város második német megszállás alóli felszabadulása után előbb internálták, majd rendőri felügyelet alá helyezték, és nyugdíját haláláig megvonták. A harmadik felszabadulás után utcát neveztek el róla a városban.

Hamerli József[11] (sz.: Pécs, 1878. 01. 31. +Pécs, 1953. 03. 18.), vasnagykereskedő alig tért haza Valjevoból, gépgyárára a szocialista városvezetés 1920/21-ben több ízben tetemes rendkívüli adót vetett ki. 1922-től kereskedelmi tanácsos, 1934-ben a Pécsi Kereskedők Testületének elnöke, 1938-tól a Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos Egyesülete társelnöke, majd elnöke, a Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapító Bizottság és az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés Elnöki Tanácsának tagja, 1938/39-ben Pécs országgyűlési képviselője. A város második felszabadulása után vállalatát, a 32 főt foglalkoztató Hamerli József Kft-t államosították. Több rendszer által kifosztott életműve maradandó értékét jelzi, hogy nevét ma is jó reklámnak használják, de a harmadik felszabadulás sem hozta meg számára az erkölcsi és anyagi elégtételt

Dr. Visy László[12] (sz.: Nagyatád, 1854. 10. 17. +Pécs, 1935. 11. 25.) ügyvéd,  1906–1911 között a Pécsi Ügyvédi Kamara elnöke, 1911–1917 között a város főispánja, internálásakor már túl volt pályája delelőjén. A város első felszabadulása után teljesen visszavonult az országos politikától, energiáját Pécs társadalmi, gazdasági és várospolitikai életének szentelte. A Pécsi Nemzeti Casino elnöke volt 1922–1932 között. Egy 1934-ben kiadott ismertető[13] szerint tehát egy évvel halála előtt tagja volt a város Törvényhatósági Bizottságának, Kisgyűlésének, Pénzügyi Bizottságának, Központi Választmányának és Közigazgatási Bizottságának. Szerepelt az Ügyvédi Kamara tagjai között, társelnöke volt a Régi Jogászok Szövetségének, elnöke az Apollo Projectograph rt. igazgatóságának, és igazgatósági tagja a Dunántúli Bank rt., Pannonia Sörfőző rt., és a Pécsi Takarékpénztár vállalatoknak, illetve pénzintézeteknek. Halála után a város polgársága róla nevezte el a korábbi Horgos utat, amely a hatvanas évek elején a Pécsett soha nem járt, s Pécsről soha egy sort sem írt jeles írónk nevét kapta az akkori Városi Tanácstól. Hiába következett a harmadik felszabadulás, ezen a jelenlegi Önkormányzat sem változtatott. Neve így már csak az idősebb generáció emlékében él, épp úgy, mint az egykori Vármegyeház, és az előcsarnokából eltávolított Magyarok Nagyasszonya dombormű (3. sz. kép.)

MELLÉKLETEK

1. sz. dokumentum

Részletek dr. Visy László feljegyzéseiből

1. NAPLÓ[14]

1920. október hó 4. Hétfő.

Feljegyzem, hogy mi történt velem, a legutóbbi hetekben. A pécsi szociáldemokraták, kétségen kívül, a külföldre Bécsbe, Prágába, stb. menekült kommunisták terroristák anarchisták stb. izgatása és biztatása folytán, népgyűléseiken, melyeket a megszálló hatalom mindenkor készséggel engedélyezett ismételten amellett foglaltak állást, hogy a szerb megszállás mindaddig fenntartassék, amíg Magyarországban az állapotok meg nem változnak. Értsd: míg Magyarországban ismét nem a Tanácsköztársaság pártja jut uralomra. Ennek ellenében a polgári párt álláspontja az volt, hogy a megszállásnak mielőbb legyen vége. Maguk az Entente itt lévő képviselői, a francia, olasz, stb. tisztek magántársaságokban ismételten annak adtak kifejezést, hogy nem értik, miért nem foglal a polgárság állást a megszállás további fenntartása ellen.

A dolog vége az lett, hogy vőm Fischer Béla 1920. július hó 24-én szombaton du. 1/2 5 órakor eljött hozzám egy magyar és francia nyelven szerkesztett Memorandummal, amelyben az aláírók kérik az Entente Budapesten székelő tábornoki tanácsát, hogy hasson oda, miszerint a megszállás mielőbb szűnjön meg. A „Sógor” kért, hogy ezen Memorandumot, melyet az összes pécsi Egyesületek, Testületek, Részvénytársaságok, nagyobb vállalatok stb. aláírnak akár mint a Vörös Kereszt Egylet pécsi Fiókjának Elnöke, akár mint a Pécs városi Tuberculosis ellen védekező Egylet elnöke írjam alá. Erre én a Vörös Kereszt nevében aláírtam, s a Sógor távozott tőlem azzal, hogy most elmegy dr. Lóránt Lipóthoz (a palotás Lővy-hez) s vele, mint a Tuberculosis ellen védekező Egylet ügyvezető Elnökével íratja alá. El is ment, de mintegy 10-15 perc múlva visszajött azzal, hogy Lóránt azzal a megokolással, hogy ő nem politizál, az aláírást megtagadta. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy az összes felszólítottak közül ő volt az egyetlen, aki az aláírást megtagadta. A legtöbben azzal írták alá, hogy már rég kellett volna ezt a lépést megtenni, s a legnagyobb örömmel és készséggel írták a Memorandumot alá.) Erre a „Sógor” visszajött hozzánk s jelentette, hogy Lóránt nem írta alá a Memorandumot, mire én kijelentettem: Sebaj! Majd aláírom én a Tuberculosis ellen védekező egyesület nevében is. Ezt nyomban meg is tettem. Mivel azonban az egyesület pecsétje nem nálam volt, hanem hitem szerint Lórántnál, azt mondtam vőmnek, menjünk azonnal, keressük fel Lórántot én elkérem tőle a pecsétet, s azt ráütöm a nevem mellé. Így is történt. Lementem dr. Lóránthoz. Csengetésemre kijött a szobalány, s jelentette, hogy a doktor úr átment a Városházára, s ott a Kórházi bizottsági ülésen vesz részt. Erre én felmentem a Városházára, s ott a kis tanácsteremben az ülés megnyitására várakozó Dr. Lórántot kihívtam a folyosóra s kértem, adja át az Egyesület pecsétjét, hogy azt a Memorandumra, melyet én már az egyesület nevében aláírtam rányomhassam. Kijelentette, hogy a pecsét nem nála, hanem Schutták egyesületi titkárnál van. Excusálni igyekezett magát, hogy ő azért nem írta alá a kérvényt, mert nem akar politizálni. Én kijelentettem, hogy ez nem politikai, hanem hazafisági kérdés. Amikor arról van szó, fenntartassék-e a megszállás, avagy annak mielőbb vége vettessék, akkor nem lehet a kérdés elől kitérni, azzal, hogy én nem politizálok, hanem határozott választ kell adni, mégpedig azon értelemben, melyet a Memorandum elfoglal. Amikor elváltunk, a távozó főorvost még egy pillanatra visszahívva figyelmeztettem, hogy a történtekről, saját érdekében ne beszéljen senkinek.

Minthogy Schuttákot nem találtam a hivatalban, s a kapuban álló rendőr úgy informált, hogy holnap, vagyis 25-én vasárnap sem fog bejőni, a kapuban rám várakozó vőmnek azt mondtam, a pecsétet nem sikerült megszereznem, s így hadd menjen be a Memorandum anélkül. Majd elváltunk, s én többé a dologra nem gondoltam, s mással ebben a kérdésben nem beszéltem. Hétfőn, július hó 26-án délben egy szerb határrendőr jelent meg nálam, és dr. Visy László és Visy Béla iránt érdeklődött. Megmondtam, hogy Visy Béla nevű egyén nincs. Aki volt, az hősi halált halt. Minthogy Laci fiam reggel felé jött haza, azon hitben voltam, hogy bizonyára neki, illetve vele lesz a határrendőrségnek dolga, mondtam a fiúnak keljen fel, öltözzék fel, s menjen a vármegyeházhoz a határrendőrségre. Fel is ment, s mi szépen megebédeltünk. Ebéd után úgy 1 óra körül, csengettek, s a határrendőr (Szikora) a Sógort hozva magával azzal, hogy én is kövessem őt a rendőrségre. Nyomban felhúztam a kabátomat és mentem. Laci ott volt, s mikor én beléptem őt elbocsátották. A határrendőrség vezetője (Vaskalin) kihallgatott, s azt kérdezte, igaz-e, hogy mi egyeseket erőszakkal és fenyegetéssel arra igyekeztünk rábírni, hogy bizonyos memorandumot írjanak alá. Határozottan kijelentettem, hogy ez nem igaz. Ugyanezt mondta Sógor is. Erre azt válaszolta, hogy tanúi vannak rá letartóztatottnak jelentett ki bennünket, s 3/4  2 órakor már az ügyészségi fogház 45. számú szobájában voltunk elzárva. A jelzett szobában összesen 16-an voltunk. A társaság elég tisztességesnek volt mondható, mert legtöbbje, a demarcationalis[15] vonal engedély nélküli átlépésével volt vádolva, illetve ily cselekmény miatt volt elítélve.

Másnap, vagyis július hó 27-én letartóztatták ifj. dr. Fischer Ferenc ügyvédet és Hamerli József gyárost és vaskereskedőt. Majd 28-án Förster Jenő került a dutyiba, de ez csak egy éjt töltött a 44-esben, s őt szabadlábra helyezték. De mi fogva maradtunk. Én, mert kértem, továbbra is a 45-ösben társaságban maradtam, míg a többieket külön-külön egyesbe csukták. A vizsgálóbíró, látva a börtönök piszkos, férges, mondhatni, minden képzeletet meghaladó voltát, a város kerületi orvosával megvizsgáltatta a helyiségeket, s felhívta, hogy tegyen javaslatot, hogy minő munkálatok szükségesek közegészségi okokból. A szemle alkalmával, Dr. Tolnai Vilmos tb. főorvos és kerületi orvos bejött a 45. számú terembe is. Engem meglátva, kalapját, melyet eddig a vizsgálóbíró jelenléte dacára fején tartott, rögtön lekapta, s mély tisztelettel üdvözölt, majd halk hangon arra hívott fel „jelentsek azonnal beteget”. Ezt megtéve megvizsgált s [a] vizsgálóbírónak jelentést tett, hogy koromra és állapotomra való tekintetből, szükséges, hogy azonnal kórházba szállíttassam. A vizsgálóbíró erre, a Pécs városi közkórházba kísértetett, ahol unokabátyámmal Visy Lajossal, aki már 1915. november hó 14-től fogva, ott nyer ápolást, egy szobában nyertem elhelyezést. Ez történt augusztus hó 3-án. Én tehát a kórházban voltam vizsgálati fogoly, a többiek pedig ültek az „egyesben”. Augusztus hó 8-án telefonon Hamerli Imre azt a jó hírt közölte, hogy a vizsgálóbíró, az eljárást ellenünk beszüntette, s elrendelte szabadlábra leendő helyezésünket. Boldog voltam, hogy végre szabad leszek. De örömöm nem tartott soká. Délután már arról nyertem értesülést, hogy a határrendőrség foglya vagyok, s hogy kibocsátásunkról szó sem lehet. Augusztus hó 19-én este amikor éó.[16] 8-at harangoztak s mikor Mama aki meglátogatott távozott, a kórház főbejáratánál egy csendőr jelent meg, aki az ügyeletes orvosnak, dr. Miskolczinak egy parancsot adott át, melyben a határrendőrség vezetője, Vaskalin arra hívja fel a kórház igazgatóságát, hogy engem a parancsot átadó csendőrnek azonnal adjon ki. Az ügyeletes orvos hivatkozással a kórházi szabályokra, s arra, hogy én, mint még beteg nem távozhatom, a kiadást megtagadta. Félóra múlva két csendőr jött vissza  a parancsot megismételték, azzal, hogy ha szépszerivel nem megy, erőszak alkalmazásával is elvisznek. Az egyik, akit a fogházból ismertem, megmondta, hogy csak reggelig leszek a fogdában, mert parancsuk van, hogy 4 órakor az Eszék felé induló vonathoz mind a négyünket lekísérjenek. Ebből a kijelentésből értettem meg, hogy mi készül. Rögtön telefoníroztam Imre fiamnak, aki aztán sietve értesítette a többi érdekeltek családtagjait, s csak a véletlennek köszönhető, hogy mind a négyen nem nyári ruhában, felöltő és pénz nélkül, indultunk a „nagy útra”. Eközben dr. Schmidt Antal közkórházi igazgató, értesülve arról, hogy mit akarnak velem, felkereste Raics[17] kormánybiztost, s bár elszállításomat nem sikerült megakadályoznia kivitte azt, hogy az éjt még a közkórházban töltöttem, s hogy onnét indultam útra. Másnap, augusztus hó 20-án, Szent István napján, az egyesben ülő társakat, akik az egész dologról itt nem tudtak, a börtönőrök felverték azzal, hogy készüljenek, mert az 5 órai vonattal indulnak lefelé. Képzelni lehet, hogy minő érzelmek közt, kapkodták magukra ruháikat. Egyiknél sem volt, sem pénz (dinár), sem felöltő. Csak akkor nyugodtak meg, amikor lenn a vasúton látták, hogy családtagjaik lenn vannak, s hogy ezek gondoskodtak szükségleteikről. Egész éjjel nem aludtak, sem nálunk, sem Fischeréknél, sem Hamerliéknél, egy szemhunyásnyit sem. Mindenki talpon volt, s állította össze a szükségleteket. Imre fiam átadott nekem 3000 dinárt, Hamerli Jóskáék pedig vagy 5000-et vettek ki a „kassából”. Szóval pénzben nem volt hiány. Mama még az éjjel bejött a kórházba. Szegény olyan fájdalmas arcot vágott, hogy a Keresztre feszített Jézust sirató asszonyok modelljául szolgálhatott volna. Feljegyzem, hogy dr. Kelemen a belvárosi plébánia adminisztrátorával találkozott az Inczédy Dénes utcában, aki hallva, hogy miről van szó, nyomban kísérőjéül ajánlkozott, s ő is bejött a közkórházba. Én megnyugtattam, hogy ne búsuljon, ezt a megpróbáltatást is kiállom, hazámért, városomért, családomért szenvedek, s ennek tudata, felemelőleg hat reám. Elváltunk, én egész éjjel nem aludtam, s 1/2 4 órakor felkeltem és felöltöztem. Az elismerés és hála legmelegebb érzetével emlékezem meg a kórházban engem ápoló irgalmas nővérekről. Egész ottlétem alatt a legnagyobb figyelemmel tüntettek ki. Hát még mikor meghallották, hogy erőszakkal visznek. Hihetetlen haragban törtek ki. Hajnalban kávét, teát készítettek. Nagy darab vajat akartak velem adni, szóval mindent megtettek, hogy sorsomat enyhítsék. Reggel 4 órakor Imre fiammal együtt, aki bejött értem a kórházba, lementem a vasútra. Ott várt Mama, Laci, Béla öcsém, Duci és ott csatlakoztam a többiekhez, akiket hozzátartozóik szintén lekísértek. Pont ötkor indultunk, persze csendőr kísérettel az „ismeretlen állomás felé”, mert bár hihetetlen, de való, hogy velünk, sem szóval, sem írásban, senki nem közölte, hogy visznek, miért visznek, s hogy mi a célja elszállításunknak. Reggel 8 órakor már Eszéken voltunk. Itt az állomáson, az ottani rendőrség átvett, s egy kirendelt csendőrrel irányított Szabadka felé. Két órakor Szabadkán, 6 órakor Újvidéken voltunk. Innét tovább Indiára, majd este 8 órakor Zimonyba érkeztünk. Minden egyes helyen ki kellett szállnunk a vonatból, s következett az átvétel és átadás, lealázó, kellemetlen processusa. Minthogy Zimonyban az állomástiszt már nem volt helyén, mert késő lévén, bement a városba, nem folytathattuk utunkat Belgrád felé, hanem ott fogtak bennünket, s [a] városi rendőrségnek adtak át megőrzés végett. A katonaság iránti igazságérzet arra kényszerít, miszerint feljegyezzem, hogy a Városházhoz azzal az izenettel kísértek át, hogy bennünket „Hotel”-ben szállásoljanak el, s ott gondoskodjanak őrizetünkről. Ámde a városházán székelő rendőrbiztos, s más hasonló nagyhatalmasság, megértvén, hogy mi magyarok vagyunk, erről hallani sem akartak még azt sem engedték meg, hogy a rendőrség szobájában várjuk be a reggelt, hanem belöktek bennünket egy sötét, bűzös, piszkos zárkába, ahol az éjjeli csavargók, részegek, szóval a város szemete szokta büntetését kitölteni. Amint ránk zárták az ajtót, gyufavilágnál igyekeztünk megállapítani, hogy valójában hol is vagyunk? Rémes kép tárult elénk. Gorkij „Éjjeli menedékhelye” nem borzalmasabb, mint ez a hely volt. Bizonyos csöbrök, olyan bűzt árasztottak, hogy közelükbe sem lehetett menni. Szóval, ebben a borzasztó helyiségben vártuk be a reggelt, innét kísértek reggel 6 órakor bennünket a vasútra, s mentünk át Belgrádba, ahol a Rendőrség vett át bennünket. Itt, hivatkozva a szabályokra, elvettek tőlünk mindent. A pénzünket (mégis mindegyiknél 50 dinárt meghagytak), kést, szóval mindent. Utazó bőröndjeinket is az irodába[n] fogták, s csakis felső kabátjainkat s plédjeinket vihettük be a börtönhelyiségbe. Ez a rendőrségi épület udvari helyiségének emeletén lévő, egyablakos szoba volt, amelyben négyünkön kívül, még 3 orosz katona volt bezárva. Egy kapitány, egy tiszthelyettes és egy röpülő. Állítólag azzal voltak gyanúsítva, hogy bolsevikek, amit ők tagadtak. A helyiségben nincs semmi bútor. Sem szék, sem asztal, sem pad, sem szalmazsák, szóval csupasz földön tanyázott az egész társaság. Alig tudtunk úgy elhelyezkedni, hogy egymást ne akadályozzuk a fekvésben. Ebben a helyiségben három napot és éjt töltöttünk, mert csak kedden, 24-én reggel szállítottak el bennünket Valjevóba, ahova internálva lettünk. Belgrádban, a fogházban jól éltünk. Hamerli Jóskának egyik segédje Kirtz Mihály úr, akivel szemben a legnagyobb hálára vagyunk kötelezve nyomon kísért bennünket. Ő gondoskodott arról, hogy a fogházban szükséget ne szenvedjünk. S mondhatom, feladatának fényesen megfelelt. Kitűnő ebédekről és vacsorákról gondoskodott. A három orosznak is jó napjai voltak. Mindenben részeltettük őket. Nagyon jól esett nekik, mert a belgrádi rabellátás igen egyszerű. „Kenyeret és vizet” kap a fogoly. Főtt, meleg ételről szó sincs. A fogházi séták alkalmával, találkoztunk Widmann honvéd kapitánnyal. 21. hónapja ült már a belgrádi fogházban. Szidta a szerbeket, s oly hangosan adott kifejezést érzelmeinek, hogy mi menekültünk köréből, mert joggal féltünk, hogy őt, s vele minket, mint bűntársait, lefognak és kurtavasra verve bíróság elé állítanak. Szegény fejének elkeseredése érthető. Az alatt mialatt Belgrádot mi tartottuk megszállva, Widmann volt a városparancsnok, s ő intézte az internálási ügyeket. A szerbek, akik Versecen elfogták, azzal vádolták, hogy a lakossággal népjog ellenesen kegyetlenül bánt, s Belgrádba hurcolták. S most 21 hónapja fogva tartják, s még csak ki sem hallgatták.

Augusztus hó 24-én, kedden reggel 6 órakor, levittek bennünket a Hajóállomásra, s Száván indultunk Zabres felé. Feljegyzem, hogy a csendőr, amikor átvett bennünket meg akart „láncolni”. Csakis a börtönőr szavára, „hogy ezek urak”, egyik (Én) hozzá „Zsupán” (főispán) vagyok, állott el szándékától. Bérkocsin mentünk le, fizettünk neki, a rövid útért 60 dinárt, a mi pénzünk szerint 600 koronát. A Száván felfelé hajózva szép utunk volt. 11 óra tájban megérkeztünk Zabresba, ott megebédeltünk, s délben indultunk vonaton Valjevóba. Keskenyvágányú vonat vezet a valjevói végállomásig. A mozdonyt fával fűtik, s a kocsik legtöbbje k. und k. Feldbahn feliratot visel. Marhaszállító kocsiban utaztunk, s este 6 óra után érkeztünk meg Valjevóba. Érdekes volt a csendőr viselkedése. Tejbe-vajba fürösztöttük az úton. De aztán úgy is viselkedett, mintha semmi köze sem lenne hozzánk. Valjevóban mi a járdán mentünk, ő a kocsiúton, egy más csendőrhöz csatlakozva ballagott, aki szökevény katonákat kísért. Szóval, mintha szégyellte volna megbízatását. Elmentünk a „Várednik” az ottani „Főispán” hivatalos helyiségébe, amely szép modern emeletes állami épület, s ott a csendőr átadott bennünket egy írnoknak, mert a többi urak, a főispán Säkretér[18], késő lévén, már nem voltak hivatalban. Az írnok, nem intézkedhetvén, át akart bennünket adni a börtönőrnek, azzal, hogy ne zárja ránk az ajtót, de arra legyen gondja, hogy az épületből ne távozzunk. Alig hogy ezt a rendelkezést, az épület előcsarnokában kiadta, megjelent hirtelen két úr, s magyarul azt kérdezte, „Nemde mi internáltak vagyunk.” Igenlő válaszunkra, az egyik mint Vojnics Ferenc bajai polgármester, a másik mint ugyanottani rom. kath. káplán mutatkozott be, s megkérdezve a mi nevünk[et] és állásunkat a polgármester szerbül értekezni kezdett az írnokkal, amint utóbb megtudtuk avégett, hogy engedje meg, hogy már ma a Vendéglőben alhassunk, jótállást vállalván mellettünk, hogy holnap reggel 8 órakor a titkár úrnál jelentkezni fogunk. Az írnok erre elbocsátott bennünket azzal, hogy holnap reggel 8 órakor jelentkezzünk a hivatalban. Le sem írhatom, hogy egyhavi fogság után, mily örömmel fogadtuk, a bár korlátolt szabadságot. Tehát ismét, emberhez méltó szobában helyezkedhetünk el, és ágyban alhatunk. Elkalauzoltak bennünket a „Grand Hotelba”, s ott két szobában nyomban el is helyezkedtünk. Vojnics elmondta, hogy ő már több mint egy év óta van Valjevóban internálva. Megtanult szerbül, s a jobb körökben több ismerőst és barátot szerzett. Bohus Rezső káplán, három hónapja internált lakója Valjevónak. A révén, hogy jól hegedül, zongoráz[ik], s egész lényében bohém hajlamú fiatalember, szintén szerzett barátokat és ismerősöket. De mindketten hangsúlyozták, hogy tovább már alig képesek sorsukat vonszolni. Pénzük elfogyott, lerongyolódtak. Alig várják, hogy megszűnjék szenvedésük. Mondanom sem kell, hogy a vendéglői ágyban, dacára a Balkánon el nem maradható poloskáknak, jól aludtunk s reggel 8 órakor jelentkeztünk. Tolmácsul Schád vaskúti rendőrvezetőt vittük magunkkal, aki a vaskúti jegyzővel Szatmáry Józseffel s ennek fiával, aki mellette mint segédjegyző működött, lett internálva. A titkár beiktatott bennünket az internáltak jegyzékébe, s azzal bocsátott el, helyezkedjünk el a városban, tartsuk magunkat a törvényekhez. Szabadon mozoghatunk, s hetenként egyszer jelentkezzünk nála. Ő azon lesz, hogy helyzetünket itt tűrhetővé tegye. Nem is panaszkodhatunk, sem a hatóság sem a lakosság viselkedése és magatartása miatt. Az ó[19] szerbek nemcsak hogy ellenséges, avagy ellenszenves magatartást nem tanúsítottak, ellenkezőleg előre való köszönéssel stb. barátságos közeledést mutattak. Ily eljárást még magas állású katonatisztek részéről is tapasztaltunk.

[A] Megérkezésünk utáni napon Vojnics és Bohus, a helyi viszonyokról, stb. informáltak s jelezték, hogy másnap, vagyis csütörtökön kirándulásra készülnek, s így valószínűleg majd csak pénteken vagy szombaton találkozhatunk. De bizony! Nem láttuk őket többé. Amint megállapítást nyert, szerdáról csütörtökre virradó éjjel eltávoztak Valjevóból s többé vissza sem tértek. Állítólag Magyarország felé mentek, és szerencsésen átlépték a demarcationális vonalat. Ránk a dolog annyiban volt kellemetlen, hogy azt hittük, hogy a helyi hatóság velünk szemben hátha szigorúbb ellenőrzési rendet állapít meg. De bizony, mindez nem történt meg, soha még csak nem is említették, hogy az illetők megszöktek. Ennél kellemetlenebb dolog is történt. A vaskúti jegyző, Szatmáry József, vagy öt héttel előbb már betegen érkezett, mint internált Valjevóba. Azonnal kórházba vitték, s itt bőrbajából, mely miatt a kórházba szállították, ki is gyógyult. Azonban ugyanott megkapta a vérhast, ez a legyöngült 61 éves embert megölte. Jaj de szomorú volt a temetése. A kórház halottas kamrájában szerb pap mondta el felette a búcsúztatót. Minden olyan szokatlan, visszatetsző volt. A nyitott koporsó. A szerb ima, a füstölés stb. Szóval, siralmas kép tárult elénk. Mindez idegenben, távol a Hazától, alig 14 szegény internált jelenlétében folyt le. Felesége és két fia siratták az elhunytat. Az eső is esett. Szóval igazi szomorú temetés volt. Valjevóban előbb a Grand Hotelban később a Szekulics féle szállodában laktunk, s ott is étkeztünk. Az utóbbi hely volt az olcsóbb, naponként 20 dinárral ki lehetett jönni. (Ez a pécsi korona valutára átszámítva: napi 200 korona). Valjevónak gyönyörű a fekvése. A városon át folyik a Kolubára, s a Gradac ott szakad az előbbibe. Mind a kettő hegyi jellegű patak, s a hegy és sziklaalakulatok azt mutatják, hogy ezek folyók ott törték át az akadályként jelentkező sziklaakadályokat. Nap-nap után szép sétákat tettünk, s alig tudtunk eltelni a vidék szépségével. De örökké sétálni sem lehetett, s minthogy hírlapokat nem olvashattunk, mert oda kizárólag csak szerb lapok járnak, könyveink nem voltak, alaposan untuk magunkat. Én a pécsi közkórházban kapott bizonyítvány alapján, Valjevóba érkeztem után azonnal lépéseket tettem, hogy internálásom szüntettessék meg. Dr. Urosevits, a DGHT[20]-nek belgrádi képviselője járt közbe. S ennek folytán sikerült is szeptember hó 13-án Valjevóban megkapnom az útlevelet, mellyel haza utazhattam. 14-én reggel 5 órakor, mondhatom fájó szívvel indultam haza, mert nagyon lehangolt, hogy társaim nem jöhettek velem, s hogy az ő számkivetésük, még mindig, s tudja az Ég meddig tovább tart. Tizennegyedikén d. u. 1/2 5  órakor hajón Belgrádba értem, ahonnét nyomban átmentem Zimonyba. Ott sem a szállodákban, sem magánosoknál, kiknek címével el voltam látva, szobát nem kaptam. Erre aztán, felkerestem dr. Strelitzky Dénest, Visy Pepsa férj[ezett]. Strelitzky Antalné ügyvéd fiát, aki ez idő szerint Zimonyban tartózkodik, hogy amint mondta, a családi keményítőgyár érdekeit képviselje és szabadkai ügyvédeknek ügyes bajos dolgait Belgrádban elintézze. Dénes a Peri Zrinsky ulica 4. szám alatt, hónapos szobában lakik. Szerencsére otthon találtam, s háziasszonya ágyat készített, s e módon sikerült fedél alá kerülnöm. Jólesett az alvás, mert előző éjjel az izgatottságtól egy szemhunyást sem aludtam. Másnap, vagyis 15-én reggel 8 órakor Zimonyban vasútra ültem, s este 12 órakor nagy késéssel Pécsre érkeztem. Minthogy jövetelemet táviratban tudattam, Mama, Márta, Duci, Hamerliék stb. vártak a vasútnál. (...)

1920. október hó 13. szerda

Tegnap este megérkezett Hamerli Jóska, ifj. dr. Fischer Feri és a Sógor (Vőm: Fischer Béla). Ezeknek a nyomorúsága 11 hétig tartott. Én 52 nappal szabadultam. Hála az Égnek mind a hárman jó egészségben érkeztek meg. (...)

2. EMLÉKSOROK a Goethe Hermann und Dorothea c. művét tartalmazó kötet borítólapján[21]

„Emlékezet okáért! A szerbek 1920. július 26-án engem, vőmet, dr. Fischer Ferit és Hamerli Jóskát elfogtak s az ügyészségi fogházba vetettek. Aug. 20-án vasúton Belgrádba kísértek, s ott 3 napig fogva tartottak, s onnét Valjevoba vittek s internáltak. Goethe ezen kis remekműve zsebemben maradt, s Valjevoba[n] többször elolvastam, s nem győztem csodálni azt a bájt, mely minden során elömlik, s bár nem magyar nyelven van írva, a számkivetésben, mint egyetlen velem lévő irodalmi termék, nagy gyönyörűségemre szolgált. Kérem gyermekeimet, tartsák e kis könyvet becsben és őrizzék meg.

     Pécs 1923 III/4 Dr. Visy László”

2. sz. dokumentum

Részlet dr. h. c. Fischer Béla feljegyzéseiből[22]

“1920. (...) VI/29-én Antantmisszió közli a budapesti misszió kiürítési javaslatát. VII/6-án antantmisszió angol ezredes vezetésével megjelenik. Tiszteletükre vacsora. (...) Közönség nap-nap után várja a kiürítést. Semmi sem történik. Idegek pattanásig. Komócsynál szoktunk összejönni (Fischer Feri, Pilch Bandi, Gosztonyi Gyula, Förster Jenő, Hamerli Jóska, (...).

Nem bírtam magammal, fölvetettem a gondolatot: memorandum antantmisszióhoz. Fischer Feri megfogalmazta stb.

Belgrádból vizsgálóbíró. Külön zárka. Rettenetes piszok. Feleségem hozta naponta az ebédet stb. cselédruhában. VIII/8-án vizsgálóbíró megszüntette az eljárást (hazaárulás). Ugyanaznap du. határrendőrség internálást elrendelte. 20-án hajnalban elvittek. Családjaink éjjel értesültek. Visnya dinárokról gondoskodott. Feleségem egész éjjel varrt rongyos fehérneműeket. Lent a vasútállomáson vártak. Feleségem, Imre, Duci, Béla bácsi, anyósom. Eszék, Szabadka, Újvidék, India, Zimony (éjszakára részeg emberrel egy földalatti zárkába[n], dögletes bűz. Nedvesség, állva töltöttük az éjszakát. Hotel helyett rendőrőrmester, magyargyűlölet.) Reggel 6-kor Belgrádba rendőrségre. Apósom szívrohamot kapott a nacionálé fölvételekor. Orvos. Börtön: földszint kőből, 3 emelet fából. I. emeleten. Szűk szobában egy kapitány, egy tiszthelyettes és egy repülő. Wrangel katonák, de bolsevik-gyanúsak voltak. Sem szék, sem asztal. Poloska. Délben csak úgy rajzottak a falon. 3 napon át. Kircz Mihály élelmezett. Raboknak csak kenyér (1 kg.) és víz. Mindenki feketekávét főzött és dohányzott. Tűzveszély. Widmann honv. kapitány, belgrádi volt városparancsnok, 21 hónap. Szidta ordítva a szerbeket. Montenegrói tábornok franciául szidta a szerbeket. VIII/24-én reggel hajóállomásra. Meg akart láncolni. Fogházőr: Ezek urak, csupán az egyik. Erre kocsin mentünk hajóállomásra. Száván le Zabrosba. Zabrosban korcsma ebéd, csendőr velünk evett. Délben keskenyvágányú vonaton Valjevoba. Mozdonyt fával fűtötték. Marhaszállító kocsiban szerb katonákkal. Dinnyét ettek, sajnáltak, megkínáltak. Este 6-kor Valjevo. Csendőrünk úgy viselkedett, mintha semmi közünk se lenne egymáshoz. Főispáni hivatalba. Írnok. Zárka, Vojnits Ferenc, bajai polgármester és Bohus Rezső ottani r. kath. káplán. Jótállás. Grandhotelban. Vojnits lerongyolódva is úri külső, Bohus rövidnadrágban és sportingben, bohém, zongorázik, hegedül. Egy év óta internáltak. Társaságokba jártak. Másnap reggel 8-kor főispáni titkárnál. Schad, vaskúti rendőrvezető a tolmácsunk. Ez Szathmáry József vaskúti jegyzővel és segédjegyző fiával internálva. Titkár beiktatott internálási jegyzékébe s adott egy igazolványt, hogy bármilyen foglalkozást folytathatunk. Tartsuk el magunkat. Szabadon mozoghatunk, tartsuk magunkat a törvényhez. hetenként egyszer jelentkezzünk, vasárnap. Segíteni fog bennünket. (Először Szekulics szálloda, Szekulicsné kijelentése, bánásmódja. Tiszti menázs. Lakosság viselkedése, vidék leírása, mosás, séták.) Mindenki szívesen fogadott. Udvariasak, előre köszöntöttek bennünket. Másnap Vojnitsék egész nap velünk, helyi viszonyokról tájékoztattak. Másnap kirándulásra indulnak mondták. Nem láttuk őket többé, megszöktek. Egy héttel később tudták meg a szökést. Szigorítás másodnaponként. Vojnits-csal csak a fölszabadulás után találkoztam. Polgármester, főispán, 1938-ban kassai (?) főispán. Vaskúti jegyző, aki 5 héttel előbb érkezett betegen, a valjevói kórházban vérhasban meghalt, 61 éves korában. Kórház halottas kamrájában, gör. keleti pópa temette. Nyitott koporsója szekéren. Felesége és másik fia is megérkezett a temetésre. Kikísértük, 14 magyar internált, az említetteken kívül a többi magyar munkás, akik kommunista voltuk miatt voltak letartóztatva. Eső esett. Szomorú temetés. Egy hét múlva Szekulics Hotelben. Olcsó, igen jó hely. Tiszti menázsi. Szekulicsné férje Linzben 20 hónapon át internált. Gyönyörű fekvése van Valjevónak, Kolubára és Gradac folyók. Gradacban mostunk egy hétig. Azután kiadtuk mosásba a fehérneműt. Óriási séták naponként és fürdés, még októberben is 4-5 fokos vízben. Szilvaerdők. Szilvaszüret. Országutak sárosak a szilvalétől. Paraszt házaknál szilvaaszalók. Bent a városban szintén aszalás és pálinkakészítés. (Egyszeri égetéssel:...) Reggel, délben fekete után, és este fekete után egy pohárkával. Uzsonnák a szilvaerdőkben. Parasztok behívtak házukba, sokan törték a magyar nyelvet. Hadifoglyok voltak nálunk, jól érezték magukat. Ezért olyan kedvesek. Kirándulások Schaddal. Magunk főztünk, sütöttünk. Október 13-án érkeztünk haza Valjevóból. Apósom másfél hónappal előbb szabadult. Szabadon bocsátásunkkor elbúcsúztunk mindenkitől. Átöleltek bennünket s boldogok voltak, mikor megtudták szabadulásunkat. Nem a nép rossz, csak a vezetők. Népek nem gyűlölik egymást, kölcsönösen megtalálják egymásban a közös emberi vonásokat, amik annyira egyformák. Csak a vezetők gonoszak, akik egymás elleni gyűlöletre uszítanak. Hazajőve hallottuk, mi minden történt távollétünkben.

Apósomnál laktunk, mert a szerbek kitettek a lakásból, mikor Valjevóba vittek.”

SZEMÉLY- ÉS HELYSÉGNÉV-AZONOSÍTÓ az  1. és 2. sz. dokumentumhoz

BÉLA öcsém; B. bácsi

Jobst Béla pécsi kir. ítélőtáblai bíró (J. János és Visy Jozefa fia)

DUCI

Dr. Visy Imréné, Pánczél Edit (P. Ottó és Scholcz Mária lánya)

ESZÉK

tj. város (Verőcze m.), mai neve: Osijek (Horvátország)

FISCHER Feri

ifj. dr. Fischer Ferenc pécsi ügyvéd, később vitéz dr. Keresztes-Fischer Ferenc főispán, majd belügyminiszter (F. Ferenc és Krasznay Margit fia)

FÖRSTER Jenő

gazdasági tanácsos (Pécs)

GOSZTONYI Gyula

pécsi kir. ítélőtáblai bíró, majd pécsi kir. kormánybiztos, aki 1921. augusztus 20-án Rajič, SHS kormánybiztostól átveszi a város feletti közigazgatási hatalmat

IMRE

Dr. Visy Imre pécsi ügyvéd (Dr. V. László és Ferenczy Ilona fia)

INDIA

Indjija adóközség Horvát-Szlavonországokban (Szerém vm.), ma: Indija (Horvátország)

KELEMEN, dr.

Dr. Kelemen Andor, később Pécs belvárosi apátplébános

KIRTZ, KIRCZ

Kircz Mihály, a Hamerli József Vasnagykereskedés alkalmazottja, majd cégvezetője

KOMÓCSY

Komócsy István kanonok, keresztényszocialista politikus

LACI

ifj. dr. Visy László, pécsi kir. törvényszéki gyakornok (Dr. V. László és Ferenczy Ilona fia)

MAMA

Dr. Visy Lászlóné, Ferenczy Ilona (F. István és Jäger Ilona lánya)

MÁRTA

Fischer Béláné, Visy Mártha (Dr. V. László és Ferenczy Ilona lánya)

MISKOLCZI, Dr.

Dr. Miskolczi Vilmos pécsi orvos

PILCH Bandi

Pilch Andor pécsi okl. építész

SÓGOR

Fischer Béla Baranya vm. II. főjegyzője, később alispánja, majd az Országgyűlés Felsőházának tagja (F. József és Berkó Mária fia)

SCHUTTÁK

Schutták József, 1920-ban Pécs városi aljegyző

SZABADKA

tj. város (Bács-Bodrog vm.), ma: Subotica (Jugoszlávia)

ÚJ VIDÉK

Újvidék tj. város (Bács-Bodrog vm.), ma: Novi Sad (Jugoszlávia)

VERSEC

tj. város (Temes vm.), ma: Vršac (Jugoszlávia)

VISNYA

Visnya Ernő, 1920-ban a Pécsi Takarékpénztár RT vezérigazgatója, később elnöke, és felsőházi tag

VISY Béla

Dr. Visy László és Ferenczy Ilona fia, aki 1918-ban hősi halált halt az olasz fronton

VISY Pepsa

Visy Jozefa férjezett Strelitzky Antalné (V. János és Bárány Klára lánya)

VOJNICS, VOJNITS

Dr. Vojnics Ferenc, Baja tj. város (Bács-Bodrog vm.) polgármestere. (Neve később: Borbíró)

WRANGEL

Peter Nyikolajevics Wrangel br. orosz tábornok, a forradalom után egy ideig a fehér hadsereg parancsnoka

ZIMONY

Zemun tj. város Horvát-Szlavon országokban (Szerém vm.) ma: Zemun (Jugoszlávia)

FOTÓK

TPT_5-6_kep_Page_340a.jpg

1. kép — Dr. Visy László rabtársaival és a szerb börtönőrrel a pécsi ügyészségi fogházban

TPT_5-6_kep_Page_340b.jpg

2. kép — Fischer Béla, ifj. dr. Fischer Ferenc és Hamerli József rabtársaikkal és a szerb börtönőrrel a pécsi ügyészségi fogházban, 1920. augusztusban

TPT_5-6_kep_Page_341.jpg

3. kép — Pécs és Baranya szerb megszállás alóli felszabadulása tízéves fordulóján leleplezett, Magyarország Nagyasszonyát ábrázoló emlékmű, az egykori Vármegyeház előcsarnokában. A dombormű alkotója: Orbán Antal, a feliratot Fischer Béla szövegezte. Az emlékművet a 2. világháború után eltávolították, sorsa ismeretlen

RÖVIDÍTÉSEK

kir.

királyi

SHS

Szerb–Horvát–Szlovén (Királyság)

tj.

törvényhatósági jogú

IRODALOM

BÖLÖNY 1978

BÖLÖNY J., Magyarország kormányai 1848–1975. Bp. 1978.

Címtár 1917

Magyarország Tiszti Czím- és Névtára XXXVI. évf. Bp. 1917.

Címtár 1942

Magyarország tiszti cím- és névtára, Bp. 1942.

Dokumentumok

Válogatott dokumentumok a baranyai–pécsi munkásmozgalom történetéhez I–III. Szerk.: Babics A., és Szita L., Pécs, 1968, 1970, 1972.

FEHÉR 1996

FEHÉR I., A soknemzetiségű Baranya a 20. században. Pécs, 1996.

HERNÁDI 1995

HERNÁDI L. M., A Baranyai Helytörténetírás repertóriuma (1968–1993). Pécs, 1995.

HORVÁTH 1979

HORVÁTH V., Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből. In: Baranyai Helytörténetírás 1979. Szerk., Szita L., Pécs, 1979. 215–264.

KALOTAI 1934

Pécs–Baranyai Ismertető. Szerk.: Kalotai L., Pécs, 1934.

NÁDOR 1995

Dr. NÁDOR T., Arcok a múltból. Visy László. Új Dunántúli Napló, 1995. november 30.

Ogy. Almanach

Országgyűlési Almanach az 1939–44 évi országgyűlésről. Szerk: Haeffler I., Bp. 1940.

Pécs–Baranya

Pécs–Baranya 1918–1928. A Dunántúl kiadása, Pécs, é.n.

Pecsu

Pecsu”. A színmagyar Pécs szenvedései szerb megszállás alatt. Írta: … Kultúra Könyvkiadó és Nyomda rt., Bp., 1919.

SZŰTS 1985

SZŰTS E., Politikai küzdelmek a megszállt Pécsett és Baranyában. In: Baranyai Helytörténetírás 1983–1984. Szerk.: Szita L., Pécs, 1985.

Jegyzetek



[1] PecsuPécs–Baranya, 35–121.; Dokumentumok, I. köt. 455, II. köt. 11–170.; HERNÁDI 1995, 96.; FEHÉR 1996, 42–57.

[2] Pécs–Baranya, 87.; SZŰTS 1985, 163.

[3] SZŰTS 1985, 173. (75. sz. jegyzet)

[4] Pécs–Baranya, 87.

[5] 2. sz. dokumentum

[6] 1. sz.  dokumentum

[7] U. o.

[8] 2. sz. dokumentum  (Megjegyzés: az 1. sz. dokumentum szerint: október 12.)

[9] Ogy. Almanach, 218–220.; BÖLÖNY 1978, 14., 19., 41–42., 66–70., 87–88., 107., 110–111., 117–118., 140., 156., 162., 164–165., 249.

[10] Ogy. Almanach, 472–473.; HORVÁTH 1979, 215–264.; FEHÉR 1996, 29., 91., 291., 340.

[11] Pécs-Baranya, 107.; KALOTAI 1934, 383.; Címtár 1942, 330., 670.; FEHÉR 1996, 19., 215.

[12] Címtár 1917, 198,, 333,, 335,, 776.; KALOTAI 1934, 137-139., 146., 171., 174., 175., 179., 182.;  Dunántúl 1935. november 26., 27. és 28.; A Pécsi Ügyvédi Kamara 1935. évi jelentése. Pécs, 1936. 23.; NÁDOR 1995, 6.; FEHÉR 1996, 390.

[13] KALOTAI 1934

[14] Napló (1914–1921) I–VI. k. 1920. október 4-én és 13-án kelt bejegyzések szöveghű másolata a Baranya Megyei Levéltárban családi letétként elhelyezett eredetiről.

[15] demarkációs

[16] éjjeli óra, vagy éji óra (vecsernyére hívó)

[17] Helyesen: (Svetislav) Rajič

[18] titkár

[19] régi

[20] Dunagőzhajózási Társaság

[21] Kelt Pécs, 1923. Március 4-én. Szöveghű másolat a Visy Zoltán birtokában lévő eredeti kéziratról.

[22] A dokumentumot Fischer Béla 1950 körül vezérfonalnak állította össze készülő, de 1953-ban bekövetkezett halála miatt befejezetlen emlékirataihoz. (Az eredeti példány Visy Zoltán birtokában.)