Cikkek

Szemán Attila: Az Árpád-kori vasasi vasbányászat és vaskohászat

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

47–66. pp.

Szemán Attila

Az Árpád-kori vasasi vasbányászat és vaskohászat

Eisenbergbau und Eisenhütten in Vasas in der Árpád-Zeit (IX-XIII. Jh.)

Iron Mining and Iron Making in Vasas in the Árpád Éra

Mint az köztudott a pécsi helytörténettel foglalkozók számára, a középkori mecseki vasbányászat és vaskohászat történetileg adatolható. A Mecseki Bányászati Múzeum (ma már sajnos csak egykori) és a Központi Bányászati Múzeum közös szervezésében 1986 és 1989 között régészeti terepbejárást végeztem a középkori mecseki vasbányászat és vaskohászat tárgyi emlékeinek felkutatására. E munkát 1986 őszén kezdtem, és évente rövid, 12 napos kutatási időszakokban végeztem. Ez az idő kétségtelenül nagyon rövid volt a módszeres régészeti terepbejárás elvégzéséhez a meglehetősen nagy (az egész Kelet-Mecsekre kiterjedő) területen. A kutatásokról 1989-ben közzétettem egy előzetes jelentést, s bíztam benne, hogy belátható időn belül legalább egy szondázás szintű kis ásatással tudom pontosítani eredményeimet.[1] Az ásatásra azonban nem volt mód, s úgy tűnik, hogy a közeljövőben nincs is esélye ilyen kutatásnak. Ezért szeretném összefoglalni munkám eredményeit. A terület térképe az 1. ábrán látható, melyet REUTER Camillo térképei alapján állítottam össze.[2] A vonalkázott részek a helységek belterületét jelölik. A jelentősebb történelmi helyeket üres karikával is megjelöltem. Pusztakisfalu belterületének helyét mivel ez későbbi telepítésű üres négyzettel vittem rá a térképre.

A kora középkori mecseki vasércbányászat létét okleveles adatok bizonyítják. A Vashegy tövében „ad radicem Montis Ferrei” épült pécsváradi monostort a Pécsváradi alapítólevél Szent István király többek között 20 vassal adózóval (tributarii ferri) és 10 kováccsal (fabris) is megajándékozta.[3] SZENTPÉTERY Imre kimutatta, hogy az 1015-re keltezett pécsváradi alapítólevél 1228 előtti hamisítvány, mely István király pannonhalmi és pécsi alapítólevelének felhasználásával készült.[4] Így a benne foglaltak a 13. századra vonatkoztathatók. Több szerző a Vashegy elnevezést megpróbálja más korhoz, illetve más nemzethez kötni.[5] Ezeket a feltételezéseket azonban eddig nem sikerült tételesen bizonyítani, így az alapítólevél adatait biztosan csak a 13. századra tarthatjuk érvényesnek. A későbbi időszakból is fennmaradtak okleveles adatok a mecseki vasércbányászatra vonatkozóan, amire BABICS András hívta fel a figyelmet.[6]

TPT_5-6_kep_Page_046.jpg

1. sz. ábra: A mecseki vízlelőhelyek áttekintő történelmi térképe (Reuter Camillo után)

A középkori mecseki vasércbányászat és vaskohászat tehát oklevelesen adatolható, de mint HECKENAST Gusztáv írta 1968-ban: „A nyugat-magyarországi és az észak-borsodi vaskohászattal ellentétben a mecseki vaskohászatnak régészeti bizonyítéka eddig nem került elő...”[7] Ennek a hiányzó tárgyi anyagnak a felkutatására vállalkozott a két bányászati múzeum.

A kora középkori vaskohászatnak egyre tekintélyesebb irodalma van, ellentétben a vasércbányászattal, amiről alig van adatunk. Mint VASTAGH Gábor írja: „Sok magyarországi kohóhelynek nem ismerjük az ércbázisát”[8] Ez nem meglepő, hiszen a kohótelepekre a jól elkülönülő, a felszínen is nehezebben pusztuló salakhalmok felhívják a figyelmet, a mai felfogás szerint jelentéktelen vasérclelőhelyek pedig ahol az évszázadok elteltével a bányászati műveleteknek többnyire nyoma sincs már  sokszor rejtve maradnak a kutató előtt. Amíg egy salakhalom eltüntetéséhez jelentékeny talajmozgatás szükséges sajnos ez sem mondható ritka jelenségnek manapság, és éppen a Mecsekben nem , a vasérclelőhelyek sokszor kedvező helyi körülmények mellett sem tűnnek fel.

Kiindulópontunk volt a munka során: milyen vasérclelőhelyek találhatók a Mecsek hegységben. Másik alapvető kérdésünk pedig: használhatták-e ezeket a középkorban?

A vasgyártással foglalkozó századelői összefoglalás nem sok reménnyel kecsegtetett. EDVI Illés Aladár szerint „...Pécsvárad környékén vasérctelepek nincsenek, s általában semmiféle adat sem támogatja ezt, hogy itt valaha vasolvasztó kemencék dolgoztak...”[9] Ez a megállapítás nem éppen alapos forrástanulmányozáson alapult. Jó példa viszont arra, hogy a mai ipari igények visszavetítése a múltba a más részletekben egyébként gondos szerzőnél milyen veszélyekkel járhat. Mert igaz ugyan, hogy mai értelemben műre való mennyiségű vasérc nem ismeretes a Mecsekben, de ez nem jelenti a vasércek itteni hiányát. Magnetites, sziderites (szeferosziderites), hematitos és limonitos előfordulások egyaránt ismeretesek ezen a területen. Több EDVI Illés Aladár műve előtt megjelent dolgozat is beszámol a mecseki vasércről, mely a feketekőszén-rétegekhez kapcsolódva került elő.[10] Sőt a dolgozatok szerzői kifejezetten kutatták ezt a vasércet, mert abban reménykedtek, hogy ebből még műre való mennyiség is elő fog kerülni. Ez biztosíthatta volna ugyanis azt a dédelgetett álmot, hogy a Mecsekben vaskohászati centrumot hozzanak létre. Noha ezek az álmok mint az közismert végül is nem teljesültek, a vasérc létét semmiképp sem tagadhatjuk. Minthogy pedig a középkori vasércbányászat igénye az ércmennyiség műre valóságának tekintetében sokkal szerényebb volt, e kisebb lelőhelyek is fontos szerepet játszhattak.

A földtani irodalom négy lényegesebb lelőhelyet ismer a Mecsek térségében: Magyaregregy, Pusztakisfalu, Vasas és Zengővárkony. Magyaregregyen magnetit,[11] Pusztakisfalun hematit,[12] Vasason agyagvaskő (szferosziderit) és pirit,[13] Zengővárkonyban pedig limonit[14] található. Mind a négy lelőhelyet terepbejárással a helyszínen ellenőriztem, s természetesen a régészeti leletekre is ügyeltem. Zengővárkonyban megtaláltam az egykori Dezső Rezső-féle bányát,[15] melynek rámpája és többé-kevésbe beomlott vágatbejáratai még láthatók. Pusztakisfalun viszont a Hasenhendel és Decker-féle tevékenység[16] nyomai sem kerültek elő, s az összes lelőhely közül egyedül a vasasin találtam a középkori vaskohászatra utaló régészeti nyomokat. Némi teljesen üveges salak előkerült a Dezső-féle vasbánya völgyében (Róka patak), ez azonban egyértelműen a mészégetéssel hozható kapcsolatba. A környező terület is „Mészégető erdők” néven ismert.[17]

Ami az alapanyagot illeti, egymástól jócskán eltérő minőségű vasércekről van szó, ezért nem egyformán használhatók fel a középkori vaskohászatban. Az okleveles forrásanyag keletkezésének időszakában a kohászati technikák közül az ún. bucaeljárás használatával kell számolnunk. Az eljárás lényegét az jelenti, hogy a bucakemencékben biztosítható, viszonylag nem magas hőmérsékleten a fém vas és a vasszilikátok egyidejű keletkezése mellett redukálódik. A keletkező vasszilikát-tartalmú olvadékból létrejövő jellegzetes ún. folyósalak jellemző ásványos elegyrésze a fayalit (Fe2SiO4). Mellette pleonaszt (Mg, Fe) Al2O4 és wüstit (FeO) a leggyakrabban előforduló elegyrészek. A salakokat meghatározó fayalit a vasoxidok és az ércanyagban elegyrészként jelen levő SiO2 egyesüléséből keletkezik. A bucaeljárásra tehát az a jellemző, hogy az ércek vastartalmának zöme szilikátos közeggé alakul, és az ércek vastartalmának csak kisebb hányada redukálódik fém vassá.

A fentiekből következik, hogy az ércek lényeges eleme a vasásványok mellett a finoman hozzákeveredett kvarc is, azaz csak a gyenge minőségű, homokszemektől szennyezett érceket lehetett ezzel az eljárással kohósítani.

Ebből adódik, hogy a jó minőségű, szennyeződést nem tartalmazó magnetitet egyáltalán nem tudták feldolgozni a buca eljárással. Így a magyaregregyi lelőhelyet teljes nyugalommal ki is zárhatjuk vizsgálandó területek sorából. Megjegyzem, hogy ennek közelében semmilyen régészeti leletet nem sikerült találni. Ugyancsak ki kell zárnunk a felhasználható ércek sorából a piritet, melynek kéntartalma miatt a nyert vas használhatatlanul törékennyé válik. A korszak kohótelepeinek nagy részén limonit, illetve hematit felhasználásával találkozunk. Ez utóbbi zömében az ércek pörkölése során keletkezett. Vagyis elsősorban oxidos érceket hasznosítottak. Mindazonáltal a karbonátos ércek is megfelelőek lehettek, és úgy tűnik voltak is a bucaeljárás számára. Van ugyanis példa a külföldi szakirodalom szerint karbonátos ércek feldolgozására is.  A karbonátos érceket azonban feltétlenül pörkölni kellett a kohósítás előtt. A feltétlenül szükséges pörkölés azonban nagy hátrányt jelentett az olvasztásnál. Jóval több faszenet, hosszabb időt, s esetleg valamennyire kiépített tűzhelyet igényelt. Kérdés tehát, hogy érdemes volt-e ilyen feltételek mellet is vasat előállítani. KISHÁZI Péter vizsgálatai szerint[18] ugyanis a SCHMIDT[19] által karbonátosnak meghatározott érc a felsőpulyai lelőhelyről csak kisebb részt volt agyagvaskő, azaz karbonátos érc. Az egykori Pannon-tenger időszakában állandóan víz alatt levő rétegekben ugyanis markazit nevű vastartalmú ásvány alakult ki, illetve rakódott le, s ennek felszínre kerülő része, a levegő hatására gyorsan mállott és limonit keletkezett belőle. Egy viszonylag keskeny szűk sávban azonban, ahol a víz hullámzott, csak részleges bomlás ment végbe, s ezen a részen valóban előfordult némi karbonátos érc is. A kohászathoz azonban nem ezt, hanem ennek már elbomlott, nagyobb mennyiségű, felszínhez közelebb eső és a bucaeljárás számára kedvezőbb limonittá vált részét használták fel. Az a nézet tehát, hogy hátrányai mellett is nagyobb mennyiségben dolgoztak volna fel karbonátos érceket, felülbírálásra szorul.

A Mecsek földrajzi jellegéhez tartozik, hogy a nagyjából nyugat-keleti csapású hegységet eróziós harántvölgyek tagolják. Ezek túlnyomóan északi és déli irányúak.[20] A harántvölgyekben a nem túl mélyen elhelyezkedő, vasban gazdag rétegek felszíni kibúvásokban napfényre kerülnek. Közülük a szénrétegekhez csatlakozó szferosziderit rétegek kibúvásait jól szemlélteti KLEINDORFER térképe, mely a rétegek kibúvásait és a vízrajzot együtt ábrázolja (2. ábra).[21] Mindhárom lelőhelyen (Pusztakisfalu, Vasas, Zengővárkony) ilyen eróziós völgyben található a felszínen a vasérc. Éppen ezért nehéz az egykori bányákat azonosítani. Külföldi és hazai példát is találunk az irodalomban arra, hogy a középkor vasércbányászai ún. pingenfeldeket hagytak hátra munkájuk nyomán.[22] Ezekben az esetekben a horpák, azaz a tölcséres fejtési üregek (pingek), sűrűn egymás mellett helyezkednek el. A különböző nagyságú, de maximum 15 m átmérőjű tölcséres üregek egymástól néhány méternyi távolságra vannak. Ilyen példákat írtak le Németországban Augsburgtól nyugatra és az egykori Nyugat-Magyarországon (Burgenlandban), a felsőpulyai medencében, valamint ez utóbbi közelében Magyarországon, Kópháza határában. A horpamezők tehát bizonyosan bányászati maradványnak nevezhetők, de sehol sem datálhatók kétségtelenül a 11-13. századra. Lehetnek későbbiek is. A kópházi horpamező például egyáltalán nem kapcsolható biztonsággal a hozzá közel mintegy 100 méternyire feltárt bucakemence maradványaihoz. Sőt feltételezhetően későbbi annál. A feltárt bányagödrök sajnos ebben a tekintetben a lehető legritkábban szolgáltatnak adatot, ugyanis datáló értékű tárgyakat nem tartalmaznak. A mecseki vasérclelőhelyeken ilyen jól felismerhető, nagy kiterjedésű horpamezőket nem találtam. Egyedül álló kisebb horpák ugyan vannak, amikről azonban terepbejárás során aligha lehet megállapítani, hogy az egykori vasércbányászattal voltak kapcsolatban, vagy természeti eredetű képződmények. Az itteni kőzet keménységét tekintve is kételyek merültek fel.

TPT_5-6_kep_Page_049.jpg

2.sz. ábra: A szén és a vele együtt előforduló szferosziderites ércek kibúvásai (Kleindorfer alapján)

Minthogy minden lelőhelyünkön előfordul a felszínen a vasérc, nagyon is lehetségesnek tartjuk, hogy nem is dolgoztak mélyebb műveletekkel, hanem egyszerűen összegyűjtötték az aránylag kis mennyiségű vasércet, illetve sekély gödrökben vagy árkokban fejtették. Ne felejtsük el, hogy a tölcséres fejtési üregek, melyek ma 70-80 cm mélyek, 6-8 m mély gödrök beomlott maradványai. Két adatunk van arra, hogy régi bányaműveletekre leltek. Mind a két adat Berks Péter kutatásaihoz kapcsolódik, s az általa leírtakban találhatók. Pécsvárad határában „a kutatómunkálatok régi vasércbányászat nyomán indultak” és „régi kutatómunkák nyomára találtak a vasasi fővölgytől délre eső területen, ahol meg is állapították, hogy ezek a korábbi vasbányászattal függnek össze.” Ezek a kutatómunkák, Berks leírása szerint egyértelműen tárókat, azaz felszín alatti műveleteket jelentettek. A nyomok alkalmasint Hasenhendel és Decker a 18. század utolsó évtizedeiben folytatott vállalkozásával is összefüggésben lehettek,[23] különösen a Pécsvárad környékiek. Ők ugyanis a kibúvásokon kezdett táróbányászatot folytattak. Mint tudjuk e vállalkozók szén- és vasércbányászattal egyaránt próbálkoztak. Igaz, hogy a források elsősorban pusztakisfalui vasbányájukat emlegetik, s vállalkozásuk is a pusztakisfalui vasércbánya és kohó miatt bukott meg. Vasérc után azonban kutathattak Vasason és Pécsvárad határában is. Minthogy azonban a kőszén és a vasérc gyakran együtt került elő, nem zárhatjuk ki azt sem, hogy szén utáni kutatásaikhoz tartoztak e Berks jelentése alapján egyértelműen földalatti, azaz mélyművelésre utaló régebbi bányászati műveletek. Nem mond ennek ellent, hogy adataink az általuk művelt szénbányászatra a vasasi területtől, sőt az egykori Petőfi aknától is északra vannak. Az azonban egészen bizonyos, hogy a középkori vasbányászattal nem lehettek összefüggésben ezek a régebbi műveletek.

A vasércbányászat ugyanis Vasason nyilvánvalóan külszíni művelést jelentett. A kohászatról tanúskodó leletek mennyisége nem utal nagyobb mérvű termelésre, ehhez pedig elégséges kellett, hogy legyen a külszíni bányászat is. Másrészt még a XV. századi, már jóval fejlettebb gömör-szepesi vasércbányászatra sem volt jellemző a földalatti bányaművelés. Ennek bizonyítéka, hogy, a korai, csak vasbányászattal és kohászattal foglalkozó bányavárosok a vaskohá szat jelképeit bemutató címereiből eredetileg hiányzott a mai bányász-szimbólum, az ék és a kalapács. A kereszte zett ék-kalapács ekkor még alkal masint a nemes- és színesfém, illetve nemes- és színesérc bányá szatával és kohászatával foglalkozók jelképe le he tett. Ennek oka az a tény, hogy a nemesfémek kifejtéséért hamar mélymű ve lé sű bányákat kellett nyitni, míg a vasérc sok he lyütt a felszínen is megtalálható volt, s így azt kül színi bányászkodással is lefejthették. A bá nyász ék és kalapács viszont elsősorban a mély művelésű bányászat munkaeszköze volt. Az eredetileg is csak vasércbányászatra települt bányavárosaink címerében is csak a XVIII. századtól jelenik meg az ék és a kalapács.[24] A vasércbányászat sokáig a viszonylag kis volumenű termelés, s a vas, nemesfémekhez képest, csekély értéke miatt egyszerűen nem tudta kitermelni a mélyműveléses bányászat költségeit.

Itt ismét utalok arra, hogy a középkori vaskohászat egyetlen biztos régészeti nyoma a vasasi. Az itt előkerült salakdomb mérete az említett felszíni, sekély gödrökben illetve árkokban történő vasércfejtésnél maradandóbb és feltűnőbb nyomokat semmiképp sem indokol. Valamiféle mélyművelést vagy tárót, de még a kópházihoz hasonló, egykor 7-8 m mély fejtési üregeket jelző kisebb horpákat sem feltételezhetünk. A mennyiségi megfontolások mellett erre következtethetünk az érc viszonylagos kemény, homokköves állagából, s a még keményebb meddő kőzetből is. Minthogy az ércfejtés minden bizonnyal a közeli horhosokban történt, ahol a szferosziderit kibúvásait megtaláljuk, az egykor emberi munkával vájt gödrök és a vízmosás folyamatos erózióját nem lehet megkülönböztetni. A 2. ábra térképén jól lehet látni, hogy a Vasason végigfolyó Tekergő patak völgye miképp metszi a kibúvó rétegeket. Ez persze a többi, nem jelölt horhosra is igaz.

Végül adódik még az a lehetőség is, hogy a középkori vasbányászatnak, vagy még inkább vaskohászatnak előfordultak bizonyos nyomai Vasas és Somogy faluktól délre, sőt a főútvonal a déli oldalán is. Nagyon bizonytalan nyom ez, de a teljesség kedvéért nem akarom elhallgatni. A helyi emlékezet szerint sajnos többszörös áttételen keresztül[25] a ma szemétlerakó helynek használt egykori Becő-féle homokbánya helyén, a két világháború között állítólag régi kohókat tárt volna föl egy helybeli tanár. Erre a Janus Pannonius Múzeum adattárában ugyan semmi adatot sem találtam, de a Becő-féle homokbányát felkerestem. A bányagödör nyugati végében, ahol az egy péceli kultúrához tartozó lelőhelyet is vág, valóban találtam vasércet. Ezt több vasasi mintával együtt Iváncsics Jenő volt szíves röntgendiffrakciós módszerrel megvizsgálni.[26] Az érc limonit tartalmú, s a buca eljáráshoz szükséges rossz minőségű, szilíciummal kevert. A vizsgálatok során azt a szakvéleményt kaptam, hogy benne nem elég egyenletesen keveredett a szilícium a vassal, ezért valószínűleg nem lett volna megfelelő az egykori kohászoknak (Lásd a vizsgálati jelentést a függelékben!). A homokbánya gödre azonban olyan nagy, hogy nem zárható ki teljes biztonsággal az egykori megfelelő érc és az emlékezet által számon tartott kohók létezése.

A vasolvasztással kapcsolatban GÖMÖRI János összefoglaló tanulmányában több esetleges adatot is felsorol a mecseki középkori vaskohászat tárgyalása közben.[27] A PellérdMÉV Ércdúsító Üzem zagytárolójából előkerült salakokat[28] ECSEDY István szíves szóbeli közlése alapján biztosan kovácssalaknak ítélhetjük. Ez a jellegzetes csepp alakú típust képviseli, mely általánosan elfogadott felfogás szerint kifejezetten kovácssalakként értékelhető. Ugyancsak GÖMÖRI utal kérdőjelesen egy kelta vasolvasztó kemencére. Valószínűleg a VasasBerkenyés-dűlő lelőhelyre gondol, és a kelta kort találja kérdőjelesnek. Ennek a kemencének a meghatározásakor több lehetséges feltételezés egyikeként merült csak fel az ásató KÁRPÁTI Gáborban, az hogy esetleg vaskohó lehet. Minthogy volt olyan szíves, engedélyezni az anyag megtekintését, s az ásatási körülményekről is tájékoztatott, ezeket az adatokat is felhasználhattam. Sem a Janus Pannonius Múzeum ásatási anyagában, sem helyszíni szemlém során semmiféle salakot nem találtam, így biztosra vehetjük, hogy nem vasolvasztóról, hanem valami egyébről, talán edényégető kemencéről van szó.

Terepbejárásom alapján újabb adatot szolgáltathatok egy régebbi vitához. A helynévi anyaggal kapcsolatos vita eddig egyéb anyag híján nyelvészeti síkon zajlott. A pécsváradi alapítólevél átiratai Konas sede, illetve Kowased alakban ismertetik a helység nevét. GYŐRFFY a Kovásséde névre következtet, és megjegyzi, hogy Kovásséde a későbbi Vasas területén feküdhetett. HECKENAST szerint a Kovásséde névalak a Kovácsséde romlott változata lehet, és ezt összekapcsolja a későbbi Vasas falu területére való elhelyezéssel. Ez utóbbi megállapítás logikáját adja az alapítólevél, melynek adatai a 20 vasas mellett 10 kovácsot is megjelölnek, valamint a nyugat-magyarországi Vigna-pataka, stb. párhuzamok léte, ami történeti oldalról megalapozottá teszi a feltételezést. Nyelvészeti szempontból persze vitatható, mint azt JÉKI László meg is tette.[29] Tagadja a Kovácsséde megoldás lehetőségét, és REUTER Camillo földrajzi helynévgyűjtése alapján[30] REUTER-rel megegyezően nem a későbbi Vasas, hanem az azzal határos Hosszúhetény területére helyezi a települést. Igazában azonban ezt a kérdést a terep megvizsgálásával, vagyis régészeti módszerrel lehet tisztázni. A REUTER-féle térképen meghatározott területet bejárva, ott sem olvasztóhelyre, sem településre utaló nyomokat nem találtam. A terület egyébként két egybefutó vékony ér által körülfogott kisebb kiemelkedést mutat, s néhány kovakövet valóban találtam az erek partján. Hosszúhetény mai belterületéhez elég közel esik.[31]

TPT_5-6_kep_Page_052.jpg

3. sz. ábra: Salakdarabok Vasasról

TPT_5-6_kep_Page_053.jpg

4. sz. ábra: Fúvócsövek vasasról

A felsorolt negatív eredmények ellenére igaznak bizonyultak a Vasas helynévhez fűzött remények. A falu belterületén a Szövetkezet utca 78. szám alatt, Fábián János telkén egyértelműen vasolvasztóra utaló leletek kerültek elő. A felszínen látható salaknyomok mellett 1976-ban garázs építése közben mélyebbről is további salakdarabok (3. ábra) és fúvókák (4. ábra) kerültek elő. A salakok között nagyobbrészt nehéz ún. folyósalakok fordulnak elő, felső részükön felhólyagosodott, sima felülettel, alsó részükön beleragadt földdel, szivacsos állománnyal. Kisebb részben ún. szivacsos salakból, ami könnyebb, felső felületén sem olyan jellegzetesen megfolyt, sima és tömör, mint a folyósalak. A fúvókák tűzálló anyagból készített agyagcsövek, melyeket a fújtató fa, vagy fém csövének meghosszabbításaként és védelmére készítettek. Ezek előbb-utóbb tönkrementek, mert a salak eltömte a végüket. Az előkerült példányok mind ilyen eltömődött végű, elhasznált darabok letört néhány cm hosszú végei. Eredetileg hosszabbak voltak, s a másik végük, ahol a fújtató csövét belé helyezték tölcséresen kiszélesedő volt. Ezeket más lelőhelyek analógiáiból ismerjük. A maradványok mintegy 3,5x4 cm átmérőjűek, falvastagságuk 7-8 mm.

A tulajdonos a leleteket beszállította a Janus Pannonius Múzeumba, de idő és kapacitás hiányában nem került sor a lelőhely megvizsgálására. A felszínen mintákat gyűjtöttem a salakból és ércekből. A lelőhely kiterjedése mintegy 50x20 m kiterjedésű ovális foltban érzékelhető, s a Szövetkezet u. 78. sz. portán kívül kiterjed a 80-as, 76-os és kicsit még a 74-es telekre is (5 ábra). Nehéz megbecsülni, mennyire húzta szét a földművelés. Ezzel együtt aligha lehetett sokkal nagyobb kiterjedésű. Minthogy azonban beépített területen található, illetve kisebb méretű belső udvarokban, komolyabb kutatásukra egyelőre nincs lehetőség. A faluban, illetve annak határában sehol máshol nem találtam vassalakot, s nem tudnak róla a helybeliek sem. Ez utóbbi információ talán elfogadható hitelesnek, hiszen a vassalak, népies nyugat-magyarországi nevén „vasszar”, bizony akár házépítésnél, akár földművelés közben csak gondot okoz, vagyis feltűnő. Egyelőre tehát el kell fogadnunk, hogy ez az egy telephely jelentette a vasasi vastermelést.

TPT_5-6_kep_Page_054.jpg

5. sz. ábra: A Vasas-Szövetkezet utcai lelőhely kiterjedése

IVÁNCSICS Jenő[32] röntgendiffrakciós vizsgálatai a bucaeljárásnak megfelelő, úgynevezett folyósalakot mutattak ki, melyben megtalálható a fayalit nevű vasszilikát. Egy salakdarabot a vizsgálatok alapján megolvadt kemencefalazatnak minősíthettünk. Az ércek egy része már átesett a pörkölési eljáráson, s így felvette a hematitos vörös színt. A tört, pörkölt érc ún. vasdobozos formájából egyes darabokon felismerhető azonban, hogy a szferoszideritet használták fel (6. ábra).

TPT_5-6_kep_Page_055.jpg

6. sz. ábra: Szferosziderita ún. vasdobozos tömb és pörkölt érc

A vasasi lelőhely esetében le kell szögeznem, hogy nyersanyagbázisa, azaz ércminősége az összes többi Árpád-kori vasolvasztóétól eltérő. Mint arról már szóltam, a karbonátos ércek felhasználása eddig nem volt bizonyított, bár a bucaeljárás technológiájával feldolgozhatóak voltak. E szakmai meggondolások alapján hajlanék is arra a KOPEK Gábor geológus által vallott nézetre, mely szerint: „valószínű, hogy az említett adat (azaz a Pécsváradi Alapítólevél vonatkozó része) nem a Pécs melletti szferoszideritekre, hanem a Pécsváradhoz közel eső Pusztakisfalu ércesedésére vonatkozik.”[33] A többi Árpád-kori vasolvasztóhelyen úgy tűnik mindenhol hematitot és limonitot alkalmaztak. Csakhogy Pusztakisfalun eddig sem nekem, sem másnak nem sikerült még régészeti bizonyítékot találni, míg a Vasas, Szövetkezet u. 78. sz. telken levő lelőhelyen a régészeti anyag egyértelműen mutatkozik. Vasason pedig kifejezetten szferoszideritet használtak az olvasztásra. Ennek az érctípusnak a pörkölt változata került elő, s a közelben nem is található más fajta érc.

A középkori kohászok nyilván válogattak az ércekben. A hematitot nem kellet pörkölni, a limonitból pedig a pörkölés során elegendő volt a víztartalmat kivonni, s a különböző módokon kötött víztartalmat mintegy 100-500 C fokon el is tudták távolítani. A karbonát tartalom eltüntetéséhez, s az érc hematittá alakításához azonban ennél jóval magasabb hő, mintegy 800 c fok is szükségeltetett. Ezt már problémás volt megvalósítani a kor technikai színvonalán, s bár el lehetett érni, mindenképpen plusz nehézségeket okozott. A pörkölést ugyanis általában nyílt tűzön végezték, ahol a nagyobb 800 C fokos hőt nehéz volt elérni. Esetlegesen tehát a kohóban kellett elvégezni ezt az átalakítást is, ami jóval nagyobb hőmennyiséget, azaz valószínűleg a tüzelőanyag többszörösét is megkívánta. Minthogy az itt bemutatott szferosziderit jóval keményebb, szilárdabb kőzet, mint a mállékony gyepvasérc, vagy a pannon régegekből származó limonit, aprítása is nehezebb kellett hogy legyen. Összevetve e tényeket a salakdomb viszonylag kis méreteivel, s a kohók ebből adódóan feltehetően nem túl hosszú működésével, nem lehetetlen, hogy tulajdonképpen csak egy kiadós kísérlettel van dolgunk a mecseki vaskohászat esetében.

A korabeli olvasztófajtákba való besorolás nem könnyű, mivel magát a kemencét nem ismerjük. Annyi azért feltételezhető, hogy nem azonosíthatjuk a nemeskéri típussal, mert ez viszonylag korai 9-11. századi, s mellfalazatra utaló nyomok sem kerültek elő. Viszonylag sok folyósalak található itt, s nem feltűnően nagy a fújtatócsövek száma, tehát az imolai típus sem jöhet szóba. Eddigi ismereteink alapján legvalószínűbb, hogy a nyugat-magyarországi típushoz állhatott közel a vasasi kohó.[34] A legújabban előkerült somogyfajszi kohó-típus a nemeskérihez hasonlóan, a mellfalazat hiánya és a fúvókák mérete miatt nem jöhet szóba. A fajszi fúvókák kissé vastagabbak, mintegy 5-6 cm átmérőjűek. Emellett GÖMÖRI János a fajszi telepet jóval korábbi időszakra, a 10. századra datálja.[35]

A lelőhely datálása a többi vasolvasztóhelyhez hasonlóan elég nehéz feladat. Esetünkben különösen így van ez, mivel csak terepbejárási adatokra tudunk támaszkodni. A föld műveléséből adódóan azonban a nagy mennyiségű kerámia anyag olyan apró töredékekből áll, ami a kormeghatározást elég bizonytalanná teszi. Annyi azonban bizonyos, hogy az eddig előkerült legkorábbi kerámiatöredékek sem régebbiek a 13. századnál. A spirálisan besimított, homokkal soványított, tűzálló agyagfazekakat régebben egyértelműen erre a korra datáltuk, ma azonban már tudjuk, hogy hosszabb időszakon keresztül használt típus volt. Szép számmal akad ennek a típusnak 15-16. századi, jobban kiégetett és finomabb iszapolású változataiból származó töredék is a lelőhely felszínén (7. ábra). A kifejezetten néprajzi korú, mázas kerámia anyag fordul még nagy számban elő, ami esetleg a folyamatos településre utalhat. A garázs nem túl mély szerelőaknájának ásásakor előkerült salakanyaggal együtt, mintegy 80-100 cm mélységből előkerült még egy kissé szokatlan vastárgy is. Első pillantásra egy sarkantyúhoz hasonló tárgy, de annál kicsit kisebb (kb. 8,5 cm széles) négyzetes metszetű vaspánt, melynek két vége be van hajtva, közepéből pedig tüske ágazik el. Nos a MNM párhuzamai alapján biztosan megállapítható, hogy a 15-16. századra datálható saru vagy csizma sarokvasalás. (8. ábra). A középen látható tüske nem lefelé, hanem felfelé fordítva a lábbeli sarkához rögzítette a vasat, a két behajtott vég mely soha sem szolgált fülként pedig a sarok emelését szolgálta. Ezeknek a lábbeliknek ugyanis nem volt a mai értelemben használatos sarkuk, hanem azt teljes mértékben a fenti sarokvas képezte. Ez a török kortól megjelenő síktalpú csizmához tartozó sarokvasalások kicsit könnyebb változata, amit sarura ütöttek fel. A saru a 15-16. században nem a mai értelemben vett szandálszerű, hanem inkább a csizmához hasonló, de annál rövidebb szárú, könnyebb lábbelit jelölte. Ábrázolását ismerjük több helyről is, például a Miksa császár életét és tetteit megörökítő, 16. század elején készült Weisskunig c. műből (9. ábra).[36] A 15. századinál nem lehet korábbi. A kohótelep működésének korára azonban ez sem mérvadó, inkább csak post quem datálásnak tekinthetjük.

Az 1464-es oklevél bányászati jogosítványát mely egyébként „arany, ezüst és bármilyen egyéb ércre” semmiképp sem kezelhetjük a vasasi vasbányászat 15. századi létének komoly bizonyítékaként. Egyrészt, mert nem lokalizál pontosan, másrészt, mert a vas szót fel sem tünteti határozottan. A vasbányászathoz nem is volt feltétlenül szükség engedélyezésre, mivel az nem számított a királyi felségjog részének, s a bányászati jogszabályok nem is foglalkoznak vele. Teljesen pontos HECKENAST Gusztáv fogalmazása a pécsi és rohonci jogosítványokra nézve, hogy az itteni vasbányák „...jelentéktelenek lehettek, ha egyáltalán léteztek...”[37] Majdnem bizonyosnak vélhetjük, hogy a vasasi vasbányászat nem működött már a 15. században, hanem csak azt megelőzően, s a salakhalom nagyságából ítélve nem is hosszú időn keresztül. A KOZÁK Károly által a pécsváradi várban a 15. század végén feltételezett átlagos kisebb kovácsműhelyeknél nagyobb arányú, „ipari jellegű” fém, köztük főleg vasfeldolgozás egyáltalán nem kellett szükségszerűen, hogy helyi vasolvasztással párosuljon. Használhatták a távolabbról, kereskedelmi úton szállított alapanyagot is.[38]

TPT_5-6_kep_Page_057a.jpg

7.sz. ábra: 13—15. századi kerámiatöredékek

TPT_5-6_kep_Page_057b.jpg

8. sz. ábra: Saru vagy csizma sarokvasalása (15–16. század)

TPT_5-6_kep_Page_057c.jpg

9. sz. ábra: Miksa császár előtt hódoló magyar követség a Weisskunig c. műből

A Vasas Szövetkezet utcai lelőhely a másutt feltárt vasolvasztóhelyek elhelyezkedésének megfelelően nem túl bővizű patak mellett található[39] Bár ma a Szövetkezet utca egyik oldala és az úttest a patak és a lelőhely közé esik, a lelőhely annak idején lehetett közvetlenül a vízparton is. A Tekergő-patak ugyanis, mint azt neve is mutatja, gyakran változtatta medrét, s kavicsos ágya a lelőhely széléig húzódik. Rendhagyó azonban a kohók elhelyezkedése annyiban, hogy a településen belül fekszik. Kérdés persze, hogy a vasolvasztó működésekor is belterület volt-e ez a falurész. Noha a korabeli településviszonyok még nincsenek biztosan tisztázva, nagy valószínűség szerint nem. Az viszont valószínűnek tűnik, hogy nem sokkal lejjebb a patak völgyében lehetett a régi településmag, s a lelőhelyen található kerámiatöredékek arra utalnak, hogy a 15-16. századtól már ezt a területet is lakták.

Függelék

IVÁNCSICS JENŐ: Ásványkőzettani vizsgálatok a vasasi (Mecsek hegység) régészeti lelőhely vasérc és vassalak mintáin

A begyűjtött anyag első látásra is három csoportra osztható: (1) Barna színű, nyers kőzetanyag, ún. limonitkonkréció és limonitkéreg. (2) Meggyvörös, égési nyomokat mutató kőzetanyag. (3) Salak.

A röntgendifrakciós vizsgálatok voltak hivatottak a különböző anyagok pontos ásványi meghatározására, s így a kőzetanyag besorolására, a feltételezett bucatechnológiás vasolvasztás nyersanyagának, előkészítési termékének és salakanyagának bizonyítására.

1. Nyersanyagok

1.1. Vasasi homokbánya lelőhelyű:

Makroszkópos leírás:

Keményen összecementálódott, homok és aprókavics. A cement sötétbarna színű, tömött, zsírfényű törésfelületű és vasokkeres, földes felületű. A törmelékanyag zöme gyengén koptatott víztiszta és fehér kvarc. A vaskéreg kb. 1/2 cm vastag.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (sok); káliföldpát (közepes); goethit (közepes); plagioklász (igen kevés); dolomit (igen kevés).

A kőzet goethites (limonitos) kötőanyagú, aprókavicsos homokkő.

1.2. Vasas - Szövetkezet utca lelőhelyű (az összes további megvizsgált anyagok innen származtak):

1.2.1. Makroszkópos leírás:

Barnásszürke színű, tömött és keményen kötött kőzet. Nagyon finomszemű. Apró csillámlemezkék ismerhetők fel benne.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (közepes); kalcit (közepes); dolomit (kevés); muszkovit (kevés); plagioklász (kevés).

Bizonytalan elegyrész: goethit (igen kevés);

A kőzet dolomitos és meszes kötőanyagú iszapkő.

1.2.2. Makroszkópos leírás: Sötétbarna színű, tömött, keményen kötött és kéregszerűen belül üreges kőzet. Nagyon finomszemű. Apró csillámlemezkék ismerhetők fel benne.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: goethit (közepes); kvarc (közepes); kaolinit (kevés); muszkovit (igen kevés); plagioklász (igen kevés).

Megjegyzés: a goethit jól kristályosodott

A kőzet iszapos vaskéreg.

1.2.3. Makroszkópos leírás: Sötétbarna és fekete színű, tömött és keményen kötött kőzet. Nagyon finom szemű. Vékony kéregszerű megjelenésű.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: goethit (közepes); kvarc (közepes); kaoloinit (kevés).

A kőzet iszapos vaskéreg.

1.2.4. Makroszkópos leírás: Világos szürkésbarna színű, tömött és keményen összeálló kőzet. Nagyon finomszemű. Felülete limonitos (?) bekérgeződésű.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: plagioklász (igen sok); klorit (kevés); muszkovit (igen kevés).

A kőzet muszkovitos és kloritos plagioklász (granitoid eredetű (?).

2. Előkészített termék (pörkölt érc)

2.1. Makroszkópos leírás: Sötét meggypiros, gyengén rétegzett és lapos kőzetdarab. Kötött és nagyon finomszemű. Apró csillámlemezkék ismerhetők fel anyagában.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (közepes); hematit (közepes); muszkovit (kevés); plagioklász (igen kevés); illit (igen kevés).

A kőzet pörkölt vasérc (iszapos limonitkéreg eredetű).

2.2. Makroszkópos leírás: Barnás meggypiros színű, szögletesen tört kőzet. Keményen kötött és finomszemű. Tömeges szerkezetű.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (közepes); hematit (közepes); plagioklász (kevés); klorit (igen kevés).

Bizonytalan elegyrész: maghemit (kevés).

Megjegyzés: A szokásosnál magasabb hőmérsékletű pörköléskor keletkezhetett a maghemit (g- Fe2O3).

A kőzet pörkölt vasérc (iszapos limonitkonkréciós eredetű)

3. Salakanyagok:

3.1. Szilikátolvadék:

Makroszkópos leírás: Szürke színű, üveges felületű és hólyagos szerkezetű salak. Csak fokozatosan meg át a megfolyt anyag kiégettbe. Ez utóbbi finomszemű, agyagos és iszapos fenomhomok, ami néhány apró csigaházat is tartalmaz. Pleisztocén korú, löszös üledék lehetett, amit tapasztóanyagként használtak fel.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (kevés); plagioklász (igen kevés); dolomit (igen kevés)

Bizonytalan elegyrész: diopszid (igen kevés).

Megjegyzés: A kőzetanyag zöme röntgenamorf kőzetüveg.

A kőzet üveges szilikátolvadék, valamint durvakerámia.

3.2 Vassalakok:

3.2.1. Makroszkópos leírás: Faszénlenyomatos, barna felületű, fekete törésfelületű és nehéz fajsúlyú salak. Gyengén hólyagos, a salakanyag kristályos szerkezetű. Felülete másodlagosan limonitosodott.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: fayalit (közepes); pleonaszt (közepes) wüstit (kevés); leucit (kevés); mullit (kevés); goethit (kevés); kvarc (kevés); plagioklász (kevés); muszkovit (igen kevés).

A kőzet vasszilikátos salak

3.2.2.1. Makroszkópos leírás: Sötétbarna színű, fényes, fekete törésű és kristályos szerkezetű salak. Hólyagos és sok faszénlenyomatot tartalmazó. Felülete gyengén limonitos bevonatú.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: wüstit (közepes); fayalit (közepes); pleonaszt (közepes); maghemit (közepes); leucit (kevés); kvarc (kevés).

A kőzet vasoxidos és szilikátos salak.

3.2.2.2. Makroszkópos leírás: Szürke színű, felülete földes. Törési felülete fényes fekete és kristályos. Hólyagos szerkezetű. Apró csomókban limonitos bevonatú.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kalcit (kevés); wüstit (kevés); fayalit (kevés); kvarc (kevés); muszkovit (igen kevés)> plagioklász (igen kevés).

Megjegyzés: Az anyag zöme röntgenamorf kőzetüveg, földes szennyeződéssel.

A kőzet üveges, vasoxidos és szilikátos salak.

2.2.2.3. Makroszkópos leírás: Barna és fekete színű, nagyon erősen felhólyagosodott, üveges salak. Külső része összefüggő kőzetüveg.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: kvarc (közepes); fayalit (közepes); plagioklász (közepes); muszkovit (kevés); pleonaszt (igen kevés); klorit (igen kevés).

A kőzet vasszilikátos salak.

3.2.2.4. Makroszkópos leírás: Sötétszürke színű, tömött, kristályos szerkezetű salak. Fénylő fekete törésű.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: fayalit (sok); pleonaszt (kevés)

A kőzet magnézium-vas- és vasszilikátos salak.

3.2.2.5. Makroszkópos leírás: Ólomszürke színű és fényű, tömött és kékesfekete törési felületű, jól kristályosodott salak. Gyengén hólyagos szerkezetű.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: fayalit (sok); pleonaszt (közepes); kvarc (igen kevés).

A kőzet magnézium-vas- és vasszilikátos salak.

3.2.2.6. Makroszkópos leírás: Az előző mintához hasonló megjelenésű salak.

Röntgenes vizsgálat:

Biztos elegyrész: fayalit (közepes); wüstit (közepes); pleonaszt (kevés); kvarc (igen kevés).

A kőzet vasoxid, magnézium-vas- és vasszilikátos salak.

Összefoglaló értékelés

Az előzetes, tájékoztató régészeti gyűjtésből származó minták hármas tagolását mind a makroszkópos, mind a röntgenes vizsgálatok alátámasztották.

A korai vaskohászati ún. bucaeljárásos technológia leletanyagát vizsgálva, a különböző lelőhelyekről származó minták, jó egyezést mutatnak. A lehetséges nyersanyag, a vasérc általában szabad kvarcot tartalmazó limonitkonkréciók, gyepvasércek és limonitos bekérgeződések közül kerültek ki. Nyilvánvaló, a közel egyenletes eloszlású kvarc és vasoxid-hidroxidok az alkalmazott technológiában szükséges elegyrészek. A reakció során viszonylag alacsonyabb, elérhető hőmérsékleten vasszilikát(fayalit) és szabad vas keletkezett.

A nyersanyag összetételében jelentkező különbségek (más-más mellékes elegyrészek, eltérő arányok), a technológiai változásokat is figyelembe véve, különböző salakösszetételeket eredményezett.

Általánosan jelenlevő salakásvány a korábban már említett fayalit Fe2 (SiO4), tisztán csak meghatározott és szennyeződésmentes összetételű ércből keletkezhetett. A kiinduló anyag viszonylag magas Fe-tartalma mellett keletkezhetett a különböző típusú vasoxid, úm. wüstit FeO, magnetit FeFe2O4 és maghemit g-Fe2O3. Jelenlétük ugyanúgy kedvezőtlen összetételt mutat, mintha kevés lett volna a vas.

Csillámok, földpátok, kaolinit és karbonátok jelenléte esetén a tisztán vasásványok mellett Ca-, Mg- és Al-ásványok is jelentkeznek a salakban. Ilyenek: hortonolit (Fe, Mg)2(SiO4), pleonaszt (Mg, Fe)Al2O4, leucit K(AlSi2O6), stb.

A mostani vizsgálati anyagból az ércnek feltételezettek jó része lehetett nyersanyaga az egykori kohászatnak. A goethit a-FeO(OH) és limonit mellett mindig jelen van kvarc is, így felhasználható volt a bucaolvasztásnál. Szennyezőanyagként vannak jelen a Mecsek hegység környékére jellemző granitoid eredetű földpátok és a kaolinit, valamint a muszkovit és esetenként a kalcit és dolomit.

Az 1.1. sz. minta nem jöhetett számításba ércként, mert a kvarc és vasásványok csak durván elegyedtek. Az 1.2.1. és 1.2.4. sz. minták pedig elenyésző vastartalmuk miatt nem ércek. A 3.1. sz. minta gyengén kristályosodott kőzetüveg. Biztosan kimutatható elegyrészei az eredeti elegyrészek közül maradtak vissza. Átmeneti jellege a nem olvadt agyag felé belső falazati eredetére utal.

A lelet ércanyaga, pörkölt érce és salakanyaga összetételének vizsgálata igazolja a feltételezést, hogy a lelőhely közelében bucakemence működhetett.

Irodalom

BABICS 1955

BABICS A., A vasérckutatás története a Mecsek hegységben. Dunántúli tudományos gyűjtemény 3., Pécs, 1955.

EDVI 1901

EDVI I. A., A vasgyártás. Budapest, 1901.

GÁLLOS 1975

GÁLLOS o., Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez, Dunántúli Dolgozatok 8. Pécs, 1975.

GÖMÖRI 1981

GÖMÖRI J., A korai középkori vasolvasztó kemencék és az ékel vasbucák kérdése In: Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Szerk.: Gömöri J., Veszprém, 1981. 109–122.

GÖMÖRI 1982

GÖMÖRI J., Vassalaklelőhelyek jelentősége az ásványi nyersanyagok történetének kutatásában. In: Közlemények az ásványi nyersanyagok történetéből, I., Szerk.: Zsámboki l., Miskolc, 1982. 93–144.

GÖMÖRI 1984

GÖMÖRI J., Neogén vasércek felszíni kitermelésének nyomai a Kópháza és Nagycenk közötti erdőben. Iparrégészeti és Arcgeometriai Tájékoztató 3/1., 1984.

GÖMÖRI 1996

GÖMÖRI J., 10. századi vasolvasztó műhely Somogyfajszon. BKL Kohászat 129, 1996. 270–279.

GÖMÖRI–KISHÁZI 1985

GÖMÖRI J. – KISHÁZI P., Iron utilisation in the Carpathian Basin up to the middle ages with special regard to bloomeries in western Transdanubia. In: Neogene mineral resources in the Carpathian Basin – historical studies on their utilisation. Szerk.: Hála, J., Budapest, 1985.

HECKENAST 1968

HECKENAST G., A magyarországi vaskohászat története a 13. század közepéig. In: Heckenast G. – Nováki GY. – Vastagh G. – Zoltay E.: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Budapest, 1968. 131–171.

HECKENAST 1991

HECKENAST G., A magyarországi vaskohászat története a feudalizmus korában. Budapest, 1991.

JÉKI 1985

JÉKI L. Megjegyzések az egykori mecseki vasércbányászathoz. BKL Bányászat 118, 1985. 129–130.

KISHÁZI 1981

KISHÁZI P., Nyugatmagyarországi régi vaskohászati leletek vasérc- és salakmintáin végzett ásvány-kőzettani és teleptani vizsgálatok eredményei In: Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Veszprém, 1981. 149–157.

KISS 1983

KISS A., Baranya megye X–XI. századi sírleletei. Budapest, 1983.

KLEINDORFER 1898

KLEINDORFER F., Pécs vidéke ásványszenet tartalmazó Lias-hegysége. Selmecbánya, 1898.

KOCH 1985

KOCH S., Magyarország ásványai. Szerk.: Mezősi J., Budapest, 1985.

KOPEK 1954

KOPEK G., Jelentés a mecsekhegységi szfero-sziderit kutatásról. A Magyar Állami Földtani Intézet évi jelentése az 1953. évről. Budapest, 1954.

KOZÁK 1981

KOZÁK K., Az egri és pécsváradi vár (kolostor) XV–XVI. századi kemencéi. In: Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Szerk.: Gömöri J., Veszprém, 1981. 133–142.

NOVÁKI 1968

NOVÁKY GY., A Magyar vaskohászat régészeti emlékei. In: Heckenast G. – Nováki GY. – Vastagh G. – Zoltay E.: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Budapest, 1968. 13–76.

REUTER 1968

REUTER C., Hosszúhetény község földrajzi nevei. MTA Dunántúli Tudományos Intézete, Közlemények 5. Pécs, 1968.

RIEGEL 1858

RIEGEL A., Die Eisenerze bei Fünfkirchen. Österreichische Zeitung für Berg- und Hüttenwesen, 1858. 116–119., 122–125.

SCHMIDT 1977

SCHMIDT W., Die Montangeologischen Voraussetzungen des ur- und frühgeschichtlichen Eisenhüttenwesen im Gebiet des Mittleren Burgenlandes (Becken von Oberpullendorf) Wiss. Arbeiten Bgld. Eisenstadt, 1977. 11–21.

SCHULTZ 1880

SCHULTZ, Der Weisskunig. Hans Burgmayr 16. század elején készített metszeteivel. Jahrbuch der Kunsthistorischen Sammlungen der Allerhöchsten Kaiserhauses. Wien, 1880.

SZEMÁN 1989

SZEMÁN A., A középkori mecseki vasércbányászat (Előzetes jelentés az eddigi régészeti kutatásokról.) BKL Bányászat 122, 1989, 411–414.

SZEMÁN 1996

SZEMÁN A., A kohászjelvény kialakulása és fejlődése. BKL Kohászat 129, 1996. 335–340.

Szentpéteri 1908

Szentpéteri I., Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. Budapest, 1908. (Értekezések a történeti tudományok köréből, 24/10. köt)

VADÁSZ 1935

VADÁSZ E., A Mecsek hegység. Magyar tájak földtani leírása I. Budapest, 1935.

VASTAGH 1981

VASTAGH G., Ércek és salakok vizsgálatának szempontjai és eredményei. In: Iparrégészeti kutatások Magyarországon. Szerk.: Gömöri J., Veszprém, 1981. 157–164.

WENZEL 1880

WENZEL G.: Magyarország bányászatának kritikai története. Budapest, 1880.

Jegyzetek



[1] SZEMÁN 1989, 411–414.

[2] REUTER 1983.

[3] ...monasterium...ad radicem Montis ferrei ...tributariis ferri XX...fabrix X... HECKENAST 1968, 152., 93.sz. jegyzet. Az alapítólevél vasbányászatra vonatkozó részét elemezte még Babics 1955, 6. és GÁLLOS 1975, 5.

[4] Szentpéteri 1908.

[5] Wenzel 1880, 11.

[6] BABICS 1955, 7., WENZEL 1880, 72–74.

[7] HECKENAST 1968, 152.

[8] VASTAGH 1981, 157.

[9] EDVI 1901, 10.

[10] RIEGEL 1858, KLEINDORFER 1898

[11] KOCH 1985, 63.

[12] KOCH 1985, 66.

[13] KOCH 1985, 441. KLEINDORFER 1898, 45–46.

[14] KOCH 1985, 450. A közölt térképnél REUTER Camilló történelmi térképét vettem alapul (megjelent KISS 1983, 10–41.) Kiegészítésül bejegyeztem Pusztakisfalu helyét is, ami későbbi település lévén még nem kerülhetett rá Reuter térképére. Azért, hogy ez a körülmény érzékelhető legyen – a többi falu jelölésétől eltérően –, Pusztakisfalu belterületét üres, fekete négyzettel jelöltem.

[15] BABICS 1955, 22–23.

[16] BABICS 1955, 8–10.

[17] Az M:10.000 katonai térkép elnevezése.

[18] KISHÁZI 1981, 150–151.

[19] SCHMIDT 1977, 11–21.

[20] VADÁSZ 1935, 19.

[21] KLEINDORFER 1898, 1. képe

[22] GÖMÖRIKISHÁZI 1985, illetve GÖMÖRI 1984

[23] BABICS 1955, 8–10.

[24] SZEMÁN 1996, 336–337.

[25]Az információ Tóth Andor Tihamér általános mérnöktől származik, aki terepbejárásom időszakában a Vasas I. (Somogy) faluban működő geodéziai kirendeltséget vezette. Adatszolgáltatója Terecskó Sándor pécsi lakos volt.

[26] Ezúton is szeretném megköszönni Iváncsics Jenő baráti szívességét.

[27] GÖMÖRI 1982, 96.

[28] ECSEDY 1981, 14.

[29] JÉKI 1985, 129–130.

[30] REUTER 1968, 60.

[31] A közölt REUTER-féle térképen megtalálható ez a hely.

[32] E vizsgálatok anyagát közlöm a függelékben.

[33] KOPEK 1954, 177.

[34] GÖMÖRI 1981, 112–116.

[35] GÖMÖRI 1996

[36] SCHULTZ 1880

[37] HECKENAST 1991 52.

[38] KOZÁK 1981, 139.

[39] Nováki 1968, 63.