Cikkek

Sz. Varga Lajos Az 1945-1946-os Pécs környéki bányászsztrájkok története

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

259–272. pp.

Sz. Varga Lajos

Az 1945-1946-os Pécs környéki bányászsztrájkok története

Die Geschichte des Bergbaustreiks in dér Umgebung von Pécs in 1945-1946

The History ofthe 1945-46 Miner Strikes in the Region of Pécs

Minden demokratikus rendszerben léteznek független, sztrájkjogot gyakorló szakszervezetek. A sztrájkjog gyakorlásában a szakszervezeteknek viszonylagos autonómiájuk van mind a munkaadókkal, mind a kormányzattal szemben. Sem az egyik, sem a másik nem gátolhatja meg, hogy a szervezett dolgozók – a béralkuk és munkaügyi konfliktusok során – sztrájkba lépjenek. A sztrájk a munkavállalói tiltakozás fontos akcióformája, az érdekérvényesítés végső eszköze.

Magyarországon az ipari és bányamunkások körében a második világháborút követően kirobbant sztrájkok zömmel 1945 novembere és 1946 márciusa között zajlottak le.[1] Ezekben az években a Pécs környéki bányákban 9 sztrájkot szerveztek.[2] A 9 sztrájk közül 5 az egész bányavidékre kiterjedt. Két alkalommal csak Szabolcsbánya és Vasas, egy esetben Pécsbánya és Szabolcsbánya munkásai tiltakoztak, egy további konfliktusban pedig csak Béke-akna vett részt. A legrövidebb sztrájkakció egy-, a leghosszabb ötnapos volt. Ezeket a megmozdulásokat a társadalmi viszonyok alakítására irányuló törekvés, céltudatosság és bizonyos fokú szervezettség jellemezte.

A sztrájkok túlnyomórészt materiális igények kielégítését, a bérkérdés és az élelmiszer-ellátás megoldását célozták. Ezek olyan gazdasági jellegű leállások voltak, amelyek esetében a célok és a motívumok, a kiváltó okok egybeestek. Mindössze kétszer fordult elő politikai indítékú sztrájk. Ezek közül is az egyiket gazdasági követelésekkel kombinálták.

A sztrájkok kezdeményezésében, megszervezésében a munkáspártok intézményesen nem vettek részt. A tiltakozás kezdeményezői a bányász szakszervezeti tagok helyi csoportjai voltak, akik az egész bányavidéken rendszeresen kommunikáltak és kooperáltak egymással. Igyekeztek pontosan elemezni a mindenkori helyzetet. Ha a kormányzat problémamegoldó reakciója elmaradt, vagy nem találták megfelelőnek, a sztrájkot úgy artikulálták, mint a válság okának felszámolására irányuló cselekvést. Vállalták a konfliktust, annak lokális kiéleződését, intenzívvé válását. Ennek megfelelően magyarázták a válságot, ill. elhárításának programját.

A munkabeszüntetésekben részt vevők számára nem utalnak forrásaink. Vannak viszont részleges kimutatások a DGT Pécs környéki bányáinak munkavállalóiról. 1944. december 5-én 4.364, 1946. május 1-jén pedig 5.028 bányász dolgozott a bányákban.[3]  BABICS András szerint 1945-ben 4.065, 1946-ban 4.738 fő volt a dolgozók létszáma.[4]  FEHÉR István is hasonló adatokat közöl 1945 elejéről.[5]  Ezeket felhasználva becsléssel eléggé megbízható kép alakítható ki a tiltakozás intenzitásáról, arról, hogy mennyien vettek részt a sztrájkokban. Azokban az akciókban, melyek során az egész bányavidék leállt, több ezer volt a résztvevők száma. Ha csak néhány telepen szüntették be a munkát, mint például 1945 szeptemberében, illetve decemberében Mecsekszabolcson és Vasasbányán, akkor is több száz bányász volt részese az akcióknak.[6] Az is feltételezhető, hogy a sztrájkokban a munkáspártok tagjainak jelentős része is szerepet vállalt. A Pécs környéki bányákban ugyanis erős volt a munkáspártok befolyása.[7]

Azt mondhatjuk, hogy a Pécs környéki bányászok az 1945–1946-os évek folyamán nagyon aktívan és intenzíven tiltakoztak. Így jelezték problémáikat a helyi közösségnek és a politikai vezetésnek, annak érdekében, hogy helyzetükön javítsanak.

A széntermelésnek alapvető jelentősége volt az ország újjáépítésében, viszont a termelés a háború után természetesen nagymértékben visszaesett. Az országban nagy volt a fűtőanyag-hiány. Nem jutott tüzelő sok kórháznak, tanintézetnek, csökkent a vasúti forgalom.

A legnagyobb mértékű csökkenést a széntermelésben Pécsett regisztrálták. A nyilas uralom és német megszállás megszűnése után a pécsi bányászok azonnal munkához láttak. Részt vettek az újjáépítésben, vasárnaponként szovjet mintára rendszeres „rohamtermelést” szerveztek. Mindezek ellenére kora tavasszal éheztek. Május 1. előtt másfél hónappal még fizetést sem kaptak. Lakatos Józsefnek, aki ez időben bányásztitkár volt, sikerült akkora összeget előteremtenie, hogy a bányászok elmaradt fizetésüket megkapták. Így a május 1-jére tervezett sztrájk elmaradt.  Ugyancsak Lakatos volt az, aki úgyszólván minden hónapban felhívta a helyi hatóságok és az illetékes fórumok figyelmét arra, hogy a fizetések állandóan késtek, s az élelmezés terén folytonos bajok voltak. Ez különösen a kenyérellátásra vonatkozott. Legtöbbször nem a mennyiséggel, hanem a minőséggel voltak gondok. A kirívóbb esetekben be is mutatták az illetékeseknek a bányászoknak kiosztott ehetetlen, ragacsos kenyeret.[8]

1945 nyarán Hegedűs Tibor iparügyi miniszteri biztos a széntermelés csökkenését két okra vezette vissza: a létszámcsökkenésre és a rossz közellátásra. A létszámcsökkenést négy forrásból tartotta pótolhatónak. Egyrészt azoknak a visszahívásával, akik a bányát a földreform lehetőségei miatt hagyták el, másrészt a nyersanyaghiány vagy más okok miatt szakmájukban dolgozni nem tudók önkéntes toborzásával, harmadrészt az internáltak, és végül a munkakerülők és feketézők bányába vezénylésével.[9] Az iparügyi miniszteri biztos, akinek a feladata a termelés akadályainak elhárítása volt,[10] felhívást tett közzé a Dunántúli Népszavában[11] bányamunkára való jelentkezésre. Ezer embert várt a Pécs környéki bányákba. A felhívás határozott hangon adta tudtul: ha a bányászok létszáma önkéntes jelentkezéssel nem emelkedik a kívánatos mértékben, erélyes rendszabályok következnek. A mozgósító szándékú szöveg megjelenésekor egyébként Mecsekszabolcson az Új Dunántúl szerint 240 Pécs környéki volksbundista és nyilas, valamint több ismert pécsi reakciós dolgozott a bányákban. Őket a pécsi rendőrség internálta oda.[12]

Hegedűs Tibor, mint fentebb említettük, a széntermelés csökkenésének másik okát a rossz közellátásban jelölte meg. Láttuk, hogy folytonosan erre panaszkodott Lakatos József is. 1945 végére, 1946 elejére az ellátási helyzet kritikussá vált. A gyenge termés, a terménybeszolgáltatás elégtelensége, a szállítási zavarok, a spekuláció Pécsett is súlyosbították a helyzetet.  A város és a megye Nemzeti Bizottsága augusztus 18-án tartott rendes ülésén foglalkozott a bányamunkásság ellátásának kérdésével és augusztus 22-re közellátási ankétot hívott össze a demokratikus pártok, a szakszervezetek, és egyéb közületek érdekelt képviselőinek részvételével.[13] Úgy foglaltak állást, hogy a széntermelés biztosítása érdekében mindent el kell követni a bányászok ellátásának megoldására. Gergely Lajos kijelentette: „ígéretekkel a bányászokat tovább megnyugtatni nem lehet”. Lakatos József megyei titkár a szabolcsi bányászok olajellátását tette szóvá. „Legutóbb, mint mondta, rossz étolajat kaptak, amiért ott sztrájkra is sor került.” Innen értesülhetett a közvélemény arról, hogy augusztus 18–21. között a Béke-aknán a hiányos élelmiszerellátás miatt munkabeszüntetés volt.[14]

A helyzet ellentmondásosságát jól jelzi, hogy az idézett sztrájk befejezését követő napon jelent meg Rákosi Mátyásnak a mecsekszabolcsi bányászokhoz eljuttatott távirata, amelyben üdvözölte őket abból az alkalomból, hogy a vasárnapi rohammunkával 6.240 q szenet termeltek ki Budapest gázellátására.[15]

1945. december elejére az ország széntermelése hétről hétre tovább csökkent. A pécsi szénmedence a napi 200 vagon helyett 120 vagont termelt. Ebben a helyzetben a két munkáspárt és a bányász szakszervezet felhívásban kérte, de egyben sürgette is a Pécs környéki bányászokat, hogy tegyék túl magukat egy időre a létüket és munkájukat rendkívül megnehezítő élelmezési és ruházati helyzeten, mindennapi gondjaikon. Ők pedig mindent elkövetnek a megfelelő ellátás és a vásárlóképes bér biztosításáért.[16]  Fontos volt ez az ígéret a bányászok számára. December 7-én ugyanis úgy döntöttek, hogy nem szállnak le a bányába, mert a novemberi elszámolást csak december elején kapták meg.[17]

Itt Pécsett legtöbbet a bányászokkal foglalkozunk, hetenként többször is ki kell mennem a bányavidékekre és ott a bányászoknak gyűléseket és oktató előadásokat rendezek.” jelentette Lakatos József a Szaktanács megyei titkárának december elején. Mint írta, erre nagyon is szükség van, mert a munkafegyelem erősen meglazult. Ezt annak tulajdonította, hogy a bányászok még nem rendelkeztek kellő öntudattal. Lakatos a decemberi sztrájk hírére azonnal összehívta a bányamunkások együttes üzemi bizottságát, ahol azt magyarázta: a sztrájkoknak nincs értelme, azzal csak a gazdasági helyzetet rontják. Ugyanakkor az ülés emlékiratban foglalta össze a bányászság követeléseit, amelyhez a pécsi összmunkásság is csatlakozott. Ezek a következők voltak: jó pénz, az infláció megállítása; a bányák államosítása; a kettős árrendszer és a szabad kereskedelem megszüntetése, az áruk zárolása; a malmok községesítése, az élelmiszerkészletek azonnali igazságos elosztása; munkakataszter felállítása a léhűtők és feketézők ellen; a nyugdíjaknak a mai bérekhez és árakhoz való arányosítása. Időhatározót mindössze egyet ismertek: „azonnal”.[18]

A bányászszakszervezetek a memorandumot a munkáspártok vezetőinek bevonásával állították össze, és küldöttség útján terjesztették elő az iparügyi miniszternek.[19] A pécsi összmunkásság követeléseit átadták Tildy Zoltán miniszterelnöknek is, aki megígérte, hogy a napokban egymás után jelennek meg fontos rendeletek. Kérte, hogy a munkásság legyen fegyelmezett és segítse a kormányt azok megvalósításában.[20] December 13- án a Gazdasági Főtanács foglalkozott a bányászok ellátásával. Szóba került a szénbányák államosítása is.[21]

1945. december 16-án magas szintű ankét keretében beszélték meg a Pécs környéki bányák széntermelésének fokozását.[22] Az ankéton részt vett Nógrádi Sándor iparügyi minisztériumi államtitkár, Farkas Mihály, dr. Hajdu Gyula és Krancz Pál országgyűlési képviselők, az összes helyi hatóságok képviselői, a bányaigazgatóság vezető tisztségviselői, az üzemi bizottsági és munkás megbízottak, a műszaki tisztviselők delegáltjai.

Nógrádi meglepetésének adott hangot amiatt, hogy előző nap Szabolcsbányán és Vasason leállt a munka. „Ennek nem szabad többé megtörténnie, mert ma egy sztrájk önmagunk ellen való akciónál nem egyéb. Az ilyen akcióknak már valóságos szabotázs jellegük van.”   Arra kérte a bányászokat, hogy ne hallgassanak azokra a demagógokra, akik sztrájkokra bujtogatnak. Legégetőbb kérdésnek a széntermelés fokozását, illetve a munkások szociális helyzetének javítását tartotta. Kübler Jenő odáig ment, hogy kijelentette: aki sztrájkra izgat, tartozhat bármelyik párthoz is, a szakszervezetből, a munkából ki kell zárni.

Az ankét napján délután Pécsbányatelepen, Szabolcson, Somogyban és Vasason népgyűlések voltak a politikai helyzetről, illetve a széntermelés növeléséről.[23] Nógrádi szabolcsi beszédében újra elitélte, hogy „az ország ilyen súlyos helyzetében egyes felelőtlen egyének kezdeményezésére sztrájkba lépett a munkásság.” Farkas Mihály arra hívta fel „az öntudatos munkásokat, hogy ne üljenek fel a demagóg szónokoknak.” A beszédeket követő felszólalások során, a tudósító szavaival: „néhányan megkíséreltek demagóg propagandával hangulatot kelteni a bányászok körében. Demokráciaellenes magatartásukkal annak az igényüknek adtak hangot, hogy a bányászoknak adjanak előbb kenyeret, azután a bányászok is adnak majd szenet (...) A mecsekszabolcsi bányászok teljes politikai érettségről tettek tanúbizonyságot, amikor nem ugrottak be a demagógoknak.” Dr. Hajdu Gyula Vasason kelt ki a sztrájkolók ellen. Kijelentette: aki munkaleállással vagy bármely más módszerrel akadályozza a talpra állást, az ellensége a haladásnak, a munkásosztálynak, az egész országnak. Véleménye szerint a vasasi munkaleállítást éppen azok indították, akik a Horthy-uralom idején vívott bérharcokban sztrájktörők voltak.

Az ankét napján jelent meg Tömpe Istvánnak a széntermelés válságának okairól szóló cikke. Ő is elítélendő cselekedetnek tartotta a sztrájkot, ugyanis mint írta folyamatban volt a bányák államosítása. A bányászoknak maguknak kell kiközösíteni soraikból azokat, tette hozzá, akik jobboldali jelszavakkal leállásra izgatnak és ezzel a reakció céljait segítik.[24]

„Szabotázs”, „demagógok”, „ellenség”, „reakció” elkezdődött e szavak ámokfutása.[25] A két munkáspárt hatalmi elitjét nem az vezérelte, hogy ténylegesen feltárja és leírja a valóságos helyzetet a maga bonyolultságában. Az idézett fogalmakat nem kívánta definiálni, de egyértelműen negatív tartalmukkal kívánta elítélni a sztrájkokat, s a sztrájkolók ellen hangolni a közvéleményt. Azt akarta, hogy az érintettek is úgy érezzék és gondolják: amit tesznek, vagyis a sztrájk – szabotázs, demagógia, ellenséges, reakciós cselekedet. Hogy mennyiben egyezett ez az értékelés a Pécs környéki bányászok tapasztalataival, igazodott gondolkodásmódjához, érzelmeihez, vágyaihoz, látni fogjuk a továbbiakban.

A decemberi sztrájkokat követően sem születtek meg azok az intézkedések, amelyek lényegesen segítettek volna a bányászok helyzetén. Körükben az elégedetlenség fokozódott, a türelem látszólag a végéhez ért. Hosszú lappangás után 1946. január 24-én délután egységesen, az összes bányatelepen kitört a sztrájk.[26] A két munkáspárt rögtön szakszervezeti nagygyűlést hívott össze, amelyen a kiküldöttek a pártok delegáltjaiként vettek részt. Arra akarták rábírni a bányászokat, hogy vegyék fel a munkát. A gyűlés kudarcba fulladt, a munkások az előadókat meg akarták verni.[27]

Ugyanezen a napon egyeztetési tárgyalások kezdődtek a mecsekszabolcsi szakszervezeti székházban dr. Münnich Ferenc főispán, Keszőcze Endre rendőrfőkapitány jelenlétében a Szociáldemokrata Párt pécsi szervezete, a Magyar Kommunista Párt pécsi területe vezetői, a Szabad Szakszervezetek, valamint a Bányász Szakszervezet vezetői között. A tárgyalások során megállapították, hogy a bányászok januári illetményüket még nem kapták meg s a január 10-ig kifizetésre került élelmezési segélyeket sem tudták számukra folyósítani. Ugyanakkor megfogalmazódott, hogy a bányamunkásság körében „lelkiismeretlen demagógia szítja az egyébként is indokolt elégedetlenséget.”[28] Lakatos József szerint a vezetés kicsúszott a szakszervezetek kezéből. A munkások vezetését a volt fasiszta demagógok vették át, s ezt a körülményt lázításra fel is használták.[29]

A bányászok ezeken a tárgyalásokon terjesztették elő pontokba foglalt követeléseiket. Ezek lényege, hogy pontosan fizessék ki a béreket, és javítsák meg a rossz élelmiszerellátást. A bányamunkásság képviselői elkeseredéssel tették szóvá azoknak a radikális intézkedéseknek az elmaradását, amelyek emelnék a dolgozó rétegek ellátásának színvonalát, ugyanakkor megszüntetnék a feketézők, a munkanélküli spekulánsok vagyongyűjtő tevékenységét, harácsolását és jólétben tobzódását. Követelték továbbá az ár- és munkabérrögzítés vagy a mozgó bérskála bevezetését.

A munkáspártok és a szakszervezetek vezetői rámutattak arra a rendkívüli súlyos helyzetre, ami országos viszonylatban a közellátás terén volt, és a hivatali apparátus zavartalan működésének akadályaira. Ebből eredeztették a jogos elégedetlenséget kiváltó gondokat. Ugyanakkor jelezték, hogy a nehézségek leküzdése emberfeletti feladatokat ró az illetékes tényezőkre, akik a munkásság képviseletében irányítják az ügyeket.[30]

Január 25-én, a sztrájk kirobbanását követő nap késő estéjén, különvonaton Pécsre érkezett Nógrádi Sándor és Vas Miklós, a Szakszervezeti Tanács helyettes főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, s nyomban a Mecsekszabolcson tartott egyeztető tárgyalásokra siettek. Felszólalásuk lényege az volt, hogy a munkabeszüntetés ténye beláthatatlan következményeket vonhat maga után az újjáépítésben és a reakció malmára hajtja a vizet. Hangsúlyozták: nemcsak a bányamunkásoknak van oka panaszra, hanem az ország többi dolgozójának is.[31]

A bányászok képviselői átnyújtották követeléseiket. Az egyeztetési tárgyalások eredményeként Nógrádiék a magukkal hozott pénzből kifizették az elmaradt közélelmezési segélyeket. Más követelések teljesítésére ígéretet tettek, vagy kilátásba helyezték azok kivizsgálását. Felszólították azonban a bányamunkásságot a munka felvételére. Azt kívánták, hogy 26- án reggel szálljanak le az aknákba. A bányászok képviselői erre nem tudtak megnyugtató ígéretet tenni. Abban állapodtak meg, hogy a vezetőség délután 2 órakor megkísérli a bányászok munkába állítását.[32]

26-án reggel a bányászoknak csak három százaléka szállt le az aknákba. A sztrájk tovább folyt. Nógrádi és Vas közvetlen érintkezésbe kívánt lépni velük és felhívni őket a munka felvételére. Az előbbi Somogyon, az utóbbi Mecsekszabolcson mondott beszédet. Vas kijelentette, hogy aki ma sztrájkol, „az ellenforradalmár, és akik ezt megszervezik, azokkal, mint ellenforradalmárokkal fognak eljárni.”[33] A somogyi és vasasi gyűlésen részt vett Lakatos József is. A Szakszervezeti Tanácsnak készített jelentése szerint nemcsak a gazdasági helyzet indította el a sztrájkot, hanem megpróbáltak politikai jelleget is adni neki, hangulatot kelteni a rendszer ellen.  A megyei titkár szerint az ellen tiltakoztak legélesebben, hogy amíg ők éhesen és fázva dolgoznak, addig a feketézőknek, a spekulánsoknak a legmagasabb árak sem megfizethetetlenek. [34] Ugyanilyen elkeseredéssel állapították meg azt is, hogy ők a termelést a kormány kívánsága szerint a napi 160 vagon helyett 172-re emelték, ám a kormány semmit sem teljesített az ígéreteiből. Kijelentették, most a hatósági intézkedéseken a sor.[35]

A szakszervezetek nehéz helyzet előtt álltak. A bányászok már a munkáspártok kiküldötteit sem hallgatták meg, lehurrogták, túlkiabálták, nem engedték szóhoz jutni őket. Nógrádi és Vas megtiltották Lakatosnak, hogy további gyűléseket tartson. A megyei titkár, úgy gondolkodott, hogy egy kommunista szakszervezeti vezetőnek kötelessége a pártutasítások betartása. „Tisztában vagyok azonban azzal is írta a már többször idézett jelentésben , hogy a szakszervezetnek is van erkölcse és tekintélye, amit minden körülmények között meg kell tartani. Ismerem a sztrájk jelentőségét és tudom, hogy eljön még az idő, amikor a munkásságnak komoly célokért sztrájkolnia kell.” A január 29-i összvezetőségi űlésen a sztrájkot a munkásság „szentjének” nevezte, amelyet fegyverül használ, ha arra szükség van. Az volt az elgondolása, hogy „ha már kirobbantották ezt a szerencsétlen sztrájkot, részben demagógok, részben a tények hatására, a szakszervezetnek kötelessége azt okosan levezetni.”[36]

A gyűléseken a hangulat ellenséges volt. A kiküldöttek nyersen és gorombán rátámadtak a munkásokra, egyes felszólalásokban fasisztáknak, nyilasoknak nevezték őket. A kedélyeket nem sikerült lecsillapítani.[37]

Január 28-án tovább tartott a sztrájk. A bányászok sztrájkbizottságot alakítottak, s felkeresték az orosz katonai parancsnokságot, ahol a kommunista párt kérése ellenére fogadták őket. Sőt, Vista Kalug, Pécs város orosz parancsnoka kiment a mecsekszabolcsi bányászgyűlésre és beszédet mondott. Szólt Magyarország súlyos gazdasági helyzetéről, amelyben a széntermelést mindennél fontosabbnak tartotta. Felhívta a bányászokat a termelés folytatására. „Ha a dolgozóknak nem tetszik valaki, távolítsák el mondta de ennek nem az a módja, hogy a munkát beszüntetik.”[38] A bányászok közölték az orosz parancsnokkal, hogy a bűnösöket nem a dolgozók, hanem a vezetők között kell keresni. Kérték, működjön közre abban, hogy eltávolítsák azokat, akik a munkásság érdekeit sértik.[39]

Január 28-án a Magyar Kommunista Párt Pécs városi szervezete konferenciáján Farkas Mihály a bányászokat megvádolta azzal, hogy a demokrácia testébe döfik a tőrt. Aki vadsztrájkot szervez, bűnt követ el a munkásszervezetek ellen mondta. Aki erre rájön, és nem veszi fel a munkát, az nem kommunista.[40]

A kommunista bányászok megfogadták, hogy a sztrájkot, amelybe „beugratták őket” beszüntetik, és hétfőn nem lesz egy kommunista bányász sem, aki ne szállna le a bányába. Farkas Mihály a záróbeszédében „arra kért engedélyt „, hogy a pártkonferencia előtt kibékülhessen a bányászokkal. Reményét fejezte ki, hogy újra elfoglalják az őket megillető helyet a kommunista bányamunkásság első soraiban.[41]

1946. január 29-én a pécsi szénmedencében megszűnt a sztrájk. A munkások mindenütt egységesen felvették a munkát.[42]

1946. február elején Pécsett járt Szobek András közellátási államtitkár és felülvizsgálta az élelmiszer-kiosztást. Megállapította, hogy a közellátás által előírt mennyiséget a munkások megkapták. A hiba ott volt, hogy pár napos késéssel, s akkor sem minden esetben a rendes fejadagot adták ki, hanem egy kisebb mennyiséget, és a hiányt utólag pótolták. Így voltak napok, amikor valóban nem volt élelme a munkásoknak. A hiányt utólag pótolták. Az ügyben az államtitkár vizsgálatot rendelt el.[43]

„Ma a bányatelepeken rend és nyugalom van.” jelentette Lakatos József 1946. február 9-én a Szakszervezeti Tanácsnak.[44] Tegyük hozzá: ez a minősítés gyakorlatilag csak az adott pillanatban volt érvényes. Hamarosan újra indult a mókuskerék. A bányászkérdés nem került le a napirendről. Az állandó pénzügyi zavarok, a bérek késése, az élelmezési nehézségek egyre feszültebbé tették a bányászok hangulatát. Lakatos József ezekről folyamatosan tájékoztatást adott, többek között Nógrádi Sándornak is. Arra kérte őt, járjon el az illetékes fórumokon a pécsi bányászok bérének rendszeres kiutalása ügyében.[45] Apró Antal egy aktívaülésen 1946. február 11-én a Pécs környéki sztrájkokra is utalva határozottan kijelentette, hogy „sztrájkolni csak akkor fogunk, ha a párt felhívására fog történni és szervezett lesz.”[46] (Emlékezzünk, fentebb Farkas Mihályt idéztük, aki a vadsztrájkot bűnnek nevezte!)

1946. május 7-én a Pécs környéki bányákban a bányászok újfent beszüntették a munkát.[47] A Dunántúli Népszava, az SZDP pécsi lapja teljes megértéséről és erkölcsi támogatásáról biztosította őket, s követelte az illetékesektől, hogy haladéktalanul változtassanak a helyzeten.[48] A kommunisták lapja, az Új Dunántúl is elismerte, hogy a bányászok követelései teljesen jogosak, de a sztrájkot nem találta megfelelő eszköznek a jogos járandóságok elérésére.[49]

 A pécsi bányászok nem osztották sem Farkas Mihály, sem Apró Antal kijelentését. Sztrájkot szerveztek és a vezetőséget csak akkor értesítették, amikor már beszüntették a munkát. Olyan sztrájkot indítottak, amely tartalmilag megfelelt a vadsztrájk fogalmának. Váratlan volt, minden bizonnyal a szakszervezet helyi csoportjai szólítottak fel munkabeszüntetésre. A vezetés nem engedélyezte ezeket az akciókat. Ellentmondtak a bevett, tárgyalásos eljárásoknak. De nevezhetjük-e ezeket kirobbanásukkor vadsztrájkoknak? Várhattak-e tárgyalásokra a pécsi bányászok akkor, amikor a bányász élelmiszertárak már hosszabb ideje nem szolgáltattak megfelelő ellátást számukra; amikor az infláció egyre vadabb száguldása súlyosan érintette őket, és a késedelmesen kifizetett bérekből maguk és családjuk számára úgyszólván semmit sem tudtak biztosítani. Úgy látták, elégedetlenségük kifejezésére a legradikálisabb tiltakozási formához, a sztrájkhoz kell folyamodniuk. A „vad”-nak mondott akcióformák a szakszervezeti vezetés ellen irányultak, mert az távol volt, és mert nem képviselte megfelelően a bányászok érdekeit. A gazdasági követelések jó részét, elsősorban az objektív gazdasági helyzet következtében, az esetek többségében nem, vagy csak nagyon nehezen, vontatottan lehetett teljesíteni. Másrészt felidézték azt a veszélyt, hogy az országot elborítják a sztrájkok. A munkáspártok és a szakszervezetek vezetői ebben a szituációban a munkabeszüntetéseket  „vadsztrájkoknak” minősítették, s a leghatározottabban elítélték.[50]  Ez a sztrájk gazdasági okokra, ezen belül is elsősorban az ellátásból és a bérpolitikából eredő szociális feszültségekre volt visszavezethető.

Május 7-én dr. Hajdu Gyula, dr. Tamás György helyettes polgármester, Vajda József bányász titkár, Lakatos József szakszervezeti titkár Mecsekszabolcs, Pécsbánya, Somogy, Meszes, Újhegy és Vasas szakszervezetek és üzemi bizottságok vezetői jelenlétében összvezetőségi ülést tartott Mecsekszabolcson. Az ülés tárgya a sztrájk kitörésének oka és megszüntetésének lehetősége volt. Idézzük fel a tárgyalás hangulatát! [51]

Lakatos József kérésére a szakszervezeti vezetők ismertették azokat az okokat, amelyek a sztrájk kirobbanásához vezettek. A mecsekszabolcsi elnök szerint „az indító ok a pénzhiány és az ebből eredő ellátások hiányos biztosítása, úgymint élelmiszer, ruházat, bányafa és egyéb bányászathoz szükséges anyagok beszerzése” volt. Okként említette még, hogy az elbocsátott tisztviselőket a munkásság tudta nélkül visszahelyezték állásukba. Pécsbányatelep elnöke ismertette, hogy „náluk a pénzhiány miatt nem szálltak le a munkások. Hivatkozott arra, hogy amíg a piacon mindent lehet kapni, a bányászságnak nincs pénze (...) kénytelen éhezni és nélkülözni. (...) A munkások fizetése nagyon alacsony, miért nem számolják el február, március és április hónapokra esedékes munkabéreket. A pesti kiküldöttek, ha lejönnek a munkásság közé, gyűléseken ne tegyenek üres igéreteket, hanem amit igérnek, azt adják is meg.” A somogyi elnök tarthatatlannak nevezte, hogy a „bányászság szenvedjen mindenkor és mindenben a legtöbbet.” Szóltak a bányászok régi fájó pontjáról, a nyugdíjasok helyzetéről is.

Dr. Hajdu Gyula elismerte, hogy az előadott okok a munkásság fájó pontjai. „A sztrájk kitörésére azonban ezek mégsem lehetnek indító okok, ezt a sztrájkot kiprovokálták, és pedig olyan elemek tették, akiknek érdekében állott.” A munkásvezetők igyekezzenek odahatni, hogy a munka mielőbb beinduljon. fejezte be hozzászólását. Tolnai József polgármester „Bán Antal iparügyi miniszter utasítására jött most, amikor a demonstráció még ifjú korában” volt. Kijelentette: mindent megtesz azért, hogy a bányamunkásság megkaphassa az őt megillető jogos fizetését és illetményét. Szólt a sztrájknak más üzemekre való kihatásáról. Kérte a vezetőséget, igyekezzen elérni, hogy a munka mielőbb meginduljon. Lakatos József egy bizottság felállítását sürgette, amely kivizsgálja: kik azok a személyek, akik szabotálják a bányászok jogos követeléseinek teljesítését. „Vezessenek a szálak bárhová mondta , meg kell találni és ki kell seperni őket.” Az összvezetőség felhívta a dolgozókat, hogy május 8-án reggel 6 órakor aknánként tartsanak gyűlést, és haladéktalanul kezdjék meg a munkát. Az összüzemi bizottság a pártok és a szakszervezetek bevonásával sürgősen állapítsa meg, kinek a mulasztása okozta a késedelmes kifizetést. A vizsgálat eredményéről pedig mihamarabb tájékoztassa az egész munkásságot.

Május 8-án Mecsekszabolcson népgyűlés volt.[52] A jelen lévő munkáspárti és szakszervezeti vezetők a munka felvétele mellett érveltek. Úgy értékelték a kialakult helyzetet, hogy az ország kényes gazdasági és politikai állapotában a sztrájkkal a bányászság nemcsak önmagának árt, hanem káros hatást gyakorol a béketárgyalások kimenetelére is. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a munka felvételére a Demokratikus Nőszövetség közbekiáltásai következtében nem került sor. „Sajnos a munkásság nem hallgatott a vezetőségre, mondván, megígértük, hogy a fizetés rendszeresen jön és nem csináltunk semmit.” írta Lakatos József. Majd rezignáltan így folytatta: „Mintha a szakszervezet vezetősége tehetne arról, hogy a bányászok megkapják a fizetésüket.”[53]

Mit követeltek a bányászok?

1.      A bányászok fizetését pontosan és minden bürokratikus formaság nélkül azonnal folyósítsák.

2.      Haladéktalanul vizsgálják felül a budapesti államosítási apparátus adminisztrációját és mutassák meg a késedelmeskedések okait.

3.      Meg kell vizsgálni a pécsi igazgatóság adminisztrációját is, a mulasztások elkövetőit felelősségre kell vonni.

4.      A bányanyugbéreseket is részesítsék fejadagban és a bányanyugbéreket is késedelem nélkül azonnal fizessék ki.

5.      A jövőben a béreket minden héten pénteken kell kifizetni, az eddig elmaradt túlórákat a legközelebbi pénteki napon.

6.      Az elbocsátottak ügyét hatóság vizsgálja felül.

7.      Biztosítani kell, hogy a bányamunkásság egyheti bérének megfelelő összeget tartalékoljanak a Nemzeti Bank fiókjánál.[54]

A szakszervezetek szakmaközi bizottsága, bár a sztrájkot nem tartotta időszerűnek, azonosította magát a bányászok követeléseivel. Sérelmeik azonnali orvoslását kérte. Utasította a Titkárságot, hogy a legerélyesebben és a leggyorsabban járjon el a kormánynál és a Szakszervezeti Tanácsnál, hogy a követelések teljesüljenek. Lakatos Józsefet Budapestre küldte a sérelmek szóbeli előterjesztésére, illetve a személyes tárgyalás megkezdésére.[55]

A munkáspártok vezetői is egyetértettek a bányamunkásság követeléseivel, ám az eljárással nem, „mert ma, amikor a széntermelés az ország újjáépítésének alapját képezi, nem indokolt a sztrájk fegyveréhez nyúlni.”[56]

Meg kell említeni, hogy a tárgyalásoknak voltak részeredményei. Bobánovics Jenő arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy történt egy érdemleges megállapodás, miszerint a bányászok minden hét péntekjén megkapják a fizetésüket. Megígérte, hogy a következő pénteken, 17-én elszámolják a februári és márciusi keresetüket is.[57]

Május 10-én Lakatos tájékoztatta Bán Antal iparügyi minisztert és Nógrádi Sándor államtitkárt a pécsi helyzetről. Felkérte őket, kövessenek el mindent, hogy a bányászok rendszeresen megkapják a fizetésüket. A Szakszervezeti Tanácstól pedig azt várta, gyakoroljon nyomást a Gazdasági Főtanácsra a pénz folyamatos átutalása érdekében. Nagyon figyelemre méltó Lakatos József érvelése. Szerinte Pécsett a bányászok nagy része nyilas volt, s mivel itt a háború következményei sem voltak olyan borzalmasak, „ezeket a bányászokat nehéz beilleszteni a mai rendszerbe. Nem értik meg a mai helyzet követelményeit, s ennek következtében egyre inkább a demagógok törekszenek a munkásság élére s a maguk céljaira keltenek téves irányban indulatokat a proletárságban.”[58] Igaz, hogy a pécsi rendőrség internált a bányákba volksbundistákat, nyilasokat, erről fentebb szóltam. Az is tény, hogy a bányákban végzendő közérdekű munkára 1946 tavaszáig Pécsett 700 behívót küldtek szét, „nyugatos tisztek, politikailag terheltek, feketézők és egyéb munkakerülők” részére. De mindössze 108 behívott jelentkezett a bányáknál. Ebből orvosi vizsgálaton 88 bizonyult alkalmasnak és 49 állt munkába. A többi bakancs és munkaruha hiánya miatt nem jelent meg. A korabeli napisajtó egyébként a bányákat valóságos büntetőtáboroknak festette le, ahová a feketézőket, nyilasokat, és egyéb nemzetrontókat internáltak. A bányászoknak ez érthetően nem tetszett.  Kérték, hogy a sajtó ne folytassa ezt a helytelen kampányt.[59]

A bányászok ellentmondásos helyzetének másik fő tényezőjét Lakatos abban jelölte meg, hogy Pécs környékén sok volt a szőlő, s megmunkálására nehezen lehetett napszámost kapni. A bányászok viszont jobbnak látták szőlőmunkákat vállalni, ahol megkapták a napszámukat és azon felül egy-két liter bort. „S mivel legtöbbjük szereti a bort folytatta , s a mostani keresete mellett nem juthat hozzá, sokan engedve a csábításnak, otthagyták munkahelyeiket és a szőlőben vállaltak munkát.”[60]

Az 1946. május 7–11-i sztrájk kirobbanásához a fenti okokon túl „hozzájárult a nyílt antiszemitizmus is, főleg az, hogy míg ők (ti. a bányászok Sz. V. L.) nehéz munkájuk után késve és elértéktelenedve kapott pénzükön úgyszólván semmit sem tudnak vásárolni, a kirakatokban tíz, sőt több számjeggyel leírható árakon luxuscikkek láthatók, s jól tudják, hogy ezeknek vevői is akadnak. Ugyancsak szemmel tartják a deportálásból visszatérteket, s látva, hogy a volt deportáltak legtöbbje hamarosan olyan anyagi helyzetbe kerül, amiről a dolgozók csak álmodni tudnak, ebből olyan következtetéseket vonnak le, amik egyenesen antiszemitizmushoz vezetnek.”[61]

1946. május 10-én délután nagy jelentőségű gyűlés volt Pécsett. A kommunisták nevében Krancz Pál, a szociáldemokraták nevében pedig Tursics Imre mondott beszédet. A bányászok többsége úgy döntött, hogy másnap reggel felveszi a munkát. Időközben Budapestről Nógráditól távirat érkezett, mely szerint elindult az elmaradt május havi illetményt szállító autó.[62]

Május 14-én a bányász összvezetőség ülést tartott, ahol a következőkről döntött: a bányász szakszervezet felül fogja vizsgálni tagjainak névsorát, s azokat, akik a sztrájk mellett „uszítottak”, kiközösíti, és munkahelyükről eltávolítja. Felülvizsgálja a beszerzésben és élelmezésben dolgozó tisztségviselők tevékenységét, s a szabotálókat azonnal elbocsátja. Elhatározta a vezetőség azt is, hogy a jövőben a bányász nyugdíjak s egyéb panaszok ügyében a vezetőségnek személyesen kell eljárni Budapesten. A „vadsztrájkokat” elkerülendő, a vezetőség úgy határozott, hogy a továbbiakban sztrájk esetén csak akkor intézkedik, ha előzőleg azt velük megtárgyalták, és úgy látja, nincs más út a követelések teljesítéséhez.

Az ülésen megválasztottak egy a pártok és a szakszervezet képviselőiből álló – hármas bizottságot, amely vizsgálatot indít a helyi vezetőség és a DGT kiküldötteinek működéséről. Végül „a bányászszakszervezet beszervezett megbízható elvtársakat, akik nekünk jelentést küldenek a munkásság hangulatáról és kivizsgálják a sztrájk mozgató okait”.[63]

1946 augusztusában Pécsbányán és Szabolcsbányán léptek sztrájkba a bányászok a bérfizetés néhány órai késése miatt. Szeptember 13-án pedig azért szüntették be az összes kerületben a munkát, mert nem kapták meg a végleges elszámolást, csupán az előleget.[64] Másnap a sztrájk kivizsgálására a Bányamunkások Szabad Szakszervezetének központja Aradi Pált küldte Pécsre.

Szeptember 16-án a pécsújhegyi szakszervezeti székházban összvezetőségi ülést tartottak. Jelen volt: a MESZHART orosz vezetősége részéről Miskarin őrnagy, Aradi Pál budapesti kiküldött, Czett József a pécsi Szakmaközi Bizottság részéről, Lakatos József MKP megyei titkár, Kübler Jenő az SZDP részéről, Vajda József bányász szakszervezeti kerületi titkár, valamint az összvezetőség. Lakatos József felszólalásában a vezetőség minden tagját felelőssé tette a sztrájk kitöréséért. Kijelentette, hogy a sztrájk előidézőivel szemben a legszigorúbban kell eljárni. Aradi Pál szerint a pécsi bányászok a sztrájkkal az újjáépítést, a demokráciát szabotálták. „Nem szabad tovább a szépfiú szerepét játszani mondta. Kübler Jenőnek az volt a véleménye, hogy a régi szervezett munkásokat „falhoz állították”, s a sztrájknak politikai színezete lehet Oroszország ellen. Aradi Miskarinnal egyetemben kimondottan így fogta fel az akciót. Az előbbi azt állította, hogy Mecsekszabolcs „tűzfészek”.[65]

Szeptember 17-én a mecsekszabolcsi szakszervezeti székházban 800 fő jelenlétében foglalkoztak a kialakult sztrájkkal. Vajda József üdvözölte a hallgatóságot. Lakatos József felszólalásában vadsztrájknak nevezte a bányászok akcióját. „Tudatos szabotálás folyik és állítom, hogy ezt a sztrájkot a reakció keze csinálta mondta. Több hozzászóló határozottan visszautasította azokat a mecsekszabolcsiakat ért támadásokat, amelyek szerint „mind fasiszták „, a hely pedig „volksbundista és nyilas fészek.” Miskarin megítélése szerint a pécsi bányászság nem lelkesedett az újjáépítésért. Kijelentette, hogy a munkásság soraiban még meghúzódik a szenny és a piszok, amit ideje kigyomlálni.[66]

A jegyzőkönyv tanúsága szerint senki sem reagált Miskarin egyetlen kitételére sem.

Szeptember 19-én véget ért a sztrájk. Megindult a nyomozás. Lakatos az Intézőbizottság ülésén bejelentette, hogy a sztrájknak politikai okai voltak. Ezzel egyidejűleg több letartóztatás történt.

Fentebb szóltam már néhány gondolat erejéig bizonyos politikai fogalmak ámokfutásáról. Az idézett kifejezések közül a „reakció” érte el a legnagyobb karriert. Rákosiék tudatosan cselekedtek, amikor a feszültséget gerjesztették. Politikájuk realizálásához a fenyegetettség érzetének fenntartására volt szükség. Kellett valaki, akit az elégedetlenség és az általános izgalom céltáblájaként fel lehetett mutatni. Az ellenség iránti szükséglet azonban sokkal nyilvánvalóbb volt, mint létének bizonyítása. Rákosiék jól ismerték az igazságot, hogy ellenségeik csak akkor lesznek, ha előbb megnevezik őket. Ugyanakkor azzal is tisztában voltak, hogy az egymással tetszés szerint felcserélhető címkékből álló gyűjtemény nem képes kielégíteni a megfogalmazott követelményeket. A címkék számát csökkenteni, a hozzájuk fűződő egyetértést pedig növelni kellett. Egyetlen és jól azonosítható ellenségre volt szükség. Ezt a fenyegető csoportot reakciónak nevezték el. Nagy Ferenc miniszterelnök pontosan írta le ezt a jelenséget Emlékirataiban: „Tudták ők nagyon jól [ti. a kommunisták Sz. V. L.], hogy az igazi reakció letűnt, de a jelszót alkalmasnak tartották arra, hogy kellemetlen embereket vagy politikai csoportokat ezzel megbélyegezzenek, és ezért tartották állandóan felszínen.”[67]

Végigkísérhettük a munkáspárti elitek sztrájkokra adott reakcióit. Látható, hogy mindvégig törekedtek a tiltakozási akciók folyamatos ellenőrzésére. A vizsgált időszak elején szelektív toleráns hozzáállás figyelhető meg részükről. A követelések részleges teljesítésével kísérletet tettek a rendszerbe integrálásukra. Többnyire nem a szerveződés stádiumában, hanem már a sztrájk kitörésekor, nyilvánossá válásakor léptek fel. Állandó nyomást gyakoroltak a résztvevőkre, mint egyénekre, mint kollektívára, és a munkahelyre is. Ezzel gátolni kívánták az akciók sikeres működését. Folyamatos információkra volt szükségük, így éltek az informátorok alkalmazásával is.

Ugyanakkor jelen volt egy másfajta, felszámoló, elhárító jellegű ellenőrzési módszer is. Ennek legfőbb célja az volt, hogy kiiktassa, elhárítsa a bányamunkásság sztrájkakcióit. Nem kívánt komolyan reagálni az igényekre, problémákra. A belügyi szervek bevonásával preventív módon akarták megakadályozni az újabb sztrájkok kitörését. 1946 decemberében komoly szemrehányást kaptak a Kommunista Párt pécsi vezetői, mert nem tettek megelőző intézkedéseket a sztrájkok ellen.[68]

A munkáspárti elitek számára a Pécs környéki bányászok „vásott kölykökké” váltak, akiket meg kellett rendszabályozni. A sztrájkokkal szemben nagyon megnőtt a politikai represszió alkalmazásának esélye. A politikai feltételek kedvezőtlen változásai gyengítették a bányászok sztrájk útján történő érdekérvényesítését.

Rövidítések

BML

Baranya Megyei Levéltár

DGT

Dunagőzhajózási Társaság

f.

fond

főisp. ált.

főispáni általános iratok

MESZHART

Magyar-Szovjet Hajózási Társaság

ő. e.

őrzési egység

PIL

Politikatörténeti Intézet Levéltára

SZKL

Szakszervezetek Központi Levéltára

Uo.

ugyanott

Irodalom

BABICS 1961

BABICS A., A pécsvidéki kőszénbányászat története a legújabb korban 1945–1960. In: Dr. Babics A., Dr. Kopasz G., (szerk.) Tanulmányok Baranya és Pécs történetéhez 1944–1960. Pécs, 1961. 253–273.

BAKSAY 1983

BAKSAY Z., A munkaerőhelyzet alakulása és a munkanélküliség felszámolása Magyarországon 1945–1949. Budapest, 1983.

FEHÉR 1966

FEHÉR I., A népi demokratikus forradalom kibontakozása Dél-Dunántúlon az 1945. évi őszi nemzetgyűlési választásokig. In: Fehér I., (szerk.) Tanulmányok a Dél- Dunántúl történetéből 1944–1948. Pécs, 1966. 9–92.

HABUDA 1971

HABUDA M., A magyar szakszervezetek a népi demokratikus forradalomban 1944–1948. Budapest, 1971.

NAGY 1990

NAGY F., Küzdelem a vasfüggöny mögött. Budapest 1990.

SZABÓ 1994

SZABÓ M., A metaforikus politika. Politikatudományi Szemle 1994/3, 91–114

VARGA 1986

VARGA J., A miskolci népítélet 1946. Medvetánc 1986/2–3. 294–314.

Jegyzetek



[1] BABICS 1961, 291.

[2] HABUDA 1971, 127.

[3] BAKSAY 1983, 56.

[4] BABICS 1961, 297.

[5] FEHÉR 1966, 20.

[6] U. o. Mecsekszabolcson 1945. március elején 1.508 volt a munkások létszáma, ebből 625 kommunista párttag, Vasasbányán pedig 1.200 fő dolgozott ugyanebben az időpontban.

[7] HABUDA 1971, 136.

[8] SZKL Baranya 1946. 10. d. Lakatos József megyei szakszervezeti titkár levele a Szakszervezeti Tanácshoz (1946. január 31.)

[9] Új Dunántúl 1945. augusztus 29. 2. Tudósítás a mecsekszabolcsi bányászgyűlésről.

[10] 1945 májusában iparügyi miniszteri biztosokat neveztek ki. Ők a törvényhatóságok iparügyi elöljáróiként feladatul kapták a termelés akadályainak elhárítását, a folyamatos munka biztosítását. (53650/1945. Ip. M. sz. r. Magyar Közlöny 1945. 26.)

[11] Dunántúli Népszava 1945. augusztus 24. 3. Hegedűs Tibor Pécs Iparügyi Miniszteri Biztos felhívása bányamunkára való jelentkezésre.

[12] Új Dunántúl 1945. augusztus 26. 5. Nem tetszik a bányászélet a pécsi fasisztáknak és reakciósoknak.

[13] Új Dunántúl 1945. augusztus 19. 6. Gazdasági ankétot hív össze a Nemzeti Bizottság a közellátás biztosítására.

[14] Új Dunántúl 1945. augusztus 23. 2. A pécsi közellátási értekezlet elsősorban a bányamunkásság és a dolgozók helyzetén igyekszik javítani.

[15] Új Dunántúl 1945. augusztus 22. 2. Rákosi Mátyás táviratban üdvözölte a mecsekszabolcsi rohambányászokat.

[16] Új Dunántúl 1945. december 8. 1.; Dunántúli Népszava 1945. december 8. A munkáspártok és a bányászszakszervezet felhívása a bányászokhoz. 2.

[17] SZKL Baranya. 1945. 1. d. Lakatos József megyei szakszervezeti titkár jelentése Sárközi vidéki titkárnak (1945. december 8.)

[18] U. o.

[19] U. o.; Új Dunántúl 1945. december 14. 1. Mit követelnek a kormánytól a pécsvidéki bányászok és velük az összmunkásság?

[20] SZKL Baranya. 1945. 10. d. Lakatos József megyei szakszervezeti titkár jelentése a Szakszervezeti Tanácsnak (1946. január 31.)

[21] Új Dunántúl 1945. december 14. 2.; Dunántúli Népszava 1945. december 14. 1. A Gazdasági Főtanács foglalkozott a bányászok problémáival.

[22] Új Dunántúl 1945. december 18. 3. Magas szintű ankét keretében beszélték meg a pécsvidéki bányászok széntermelésének fokozását.

[23] Új Dunántúl 1945. december 18. 3. Tudósítás a pécsbányatelepi, szabolcsi, somogyi, és a vasasi népgyűlésekről

[24] Új Dunántúl 1945. december 16. 2. Tömpe I., A széntermelés válságának okai.

[25] A politikai metaforákról lásd: SZABÓ 1994!

[26] Dunántúli Népszava 1946. január 27. 1. A pécsi szénmedencében a bányamunkásság beszüntette a munkát.; Új Dunántúl 1946. január 26. 1. Nógrádi, Vas és Krancz elvtársak különvonaton megérkeztek a két napja sztrájkoló pécsvidéki bányászok panaszainak orvoslására.

[27] Lásd a 20. sz. jegyzetet!

[28] Dunántúli Népszava 1946. január 27. 1. A pécsi szénmedencében a bányamunkásság beszüntette a munkát.

[29] Lásd a 20. sz. jegyzetet!

[30] Lásd a 28. sz. jegyzetet!

[31] U. o.

[32] U. o.

[33] Új Dunántúl 1946. január 27. 1. Részlegesen ismét megindult a munka a pécsi bányákban.

[34] Lásd a 20. sz. jegyzetet!

[35] Dunántúli Népszava (Pécs) 1946. január 27. 2. Helyszíni jelentés a bányavidékről.

[36] SZKL Baranya. 1946. 10. d. Lakatos József megyei szakszervezeti titkár jelentése a Szakszervezeti Tanácsnak (1946. január 10.)

[37] Uo.

[38] Uo.

[39] Uo.; Dunántúli Népszava 1946. január 31. 2. Megszűnt a sztrájk a pécsi szénmedencében.

[40] Új Dunántúl 1946. január 29. 1. A Pécsi MKP konferenciáján a kommunista bányászok elhatározták, hogy hétfőn beszüntetik a sztrájkot.

[41] U. o.

[42] Lásd a 39. sz. jegyzetet!

[43] SZKL Baranya. 1946. 10. d. A Baranya megyei Titkárság 1946. évi január havi jelentése (1946. február 9.)

[44] U. o.

[45] Uo.; SZKL Baranya. 1946. 10. d. Lakatos József megyei szakszervezeti titkár jelentése a Szakszervezeti Tanácsnak (1946. május 14.)

[46] PIL 274. f. 20 / 8. ő. e. 35-39. Jegyzőkönyv a szakmaközi aktíváról (1946. február 11.)

[47] Lásd a 45. sz. jegyzetet!

[48] Dunántúli Népszava (Pécs) 1946. május 9. 2. Sztrájkba léptek a pécsi szénmedence bányászai.

[49] Új Dunántúl (Pécs) 1946. május 10. 3. Késedelmes fizetés miatt sztrájkba léptek a pécsvidéki bányászok.

[50] HABUDA 1971, 140.

[51] SZKL Baranya. 1946. 13. d. Jegyzőkönyv a Mecsekszabolcson megtartott összvezetőségi ülésről (1946. május 7.)

[52] SZKL Baranya. 1946. 13. d. Jegyzőkönyv a Mecsekszabolcson megtartott népgyűlésről (1946. május 8.)

[53] Lásd a 45. sz. jegyzetet!

[54] Lásd a 48. sz. jegyzetet!

[55] SZKL Baranya. 1946. 10. d. Jegyzőkönyv az Intézőbizottság üléséről (1946. május 9.); Dunántúli Népszava 1946. május 10. 3. A Szakmaközi Bizottság a bányászsérelmek azonnali orvoslását kéri.

[56] Új Dunántúl 1946. május 11. 2. Ma reggel a pécsvidéki szénmedence bányáiban ismét megindult a munka.

[57] Lásd az 52. sz. jegyzetet!

[58] Lásd a 45. sz. jegyzetet!

[59] BAKSAY 1983, 53–54.

[60] Lásd az 58. sz. jegyzetet!

[61] SZKL Baranya. 1946. 10. d. A Baranya megyei titkárság április havi jelentése (1946. május 9.) Ezekben a hetekben, hónapokban az országban több helyen előfordultak antiszemita kilengések és gyilkossággá fajult terrorcselekmények. Pl. a Szolnok megyei Kunmadarason; Ózdon feldúlták a zsidó kereskedők üzleteit, de hasonló cselekmények történtek más vidéki városokban is. A miskolci eseményekről korrekt leírást és elemzést ad VARGA 1986. A Pécsi Izraelita Hitközség és a Szabad Szakszervezetek Szakmaközi Bizottsága közötti konfliktusról lásd: SZKL Baranya. 1945. 1. d. Jegyzőkönyv a Szakmaközi Bizottság üléséről (1945. október 25.), illetve BML főisp. ált. 1149/1945. sz.

[62] Dunántúli Népszava 1946. május 11. 3. – Szombaton felveszik a munkát a bányászok.

[63] Lásd az 58. sz. jegyzetet!

[64] SZKL Baranya. 1946. 13. d. Jelentés a pécsi bányászsztrájkról. (1946. szeptember 14.)

[65] SZKL Baranya. 1946. 13. d. Jegyzőkönyv a Bányamunkások Szabad Szakszervezete összvezetőségi üléséről (1946. szeptember 16.)

[66] Uo.

[67] A kommunisták reakciósnak tartottak mindenkit, aki mint régi egyszerű polgár és a régi kormányzat alatt elvégezte munkáját (...) azt a tisztviselőt, aki pártatlanságra hivatkozva nem lépett be valami pártba (...) akik szóban vagy írásban a demokratikus fejlődést másképpen magyarázták, mint ők (...) aki kifogásolta a kommunista rendőrség garázdálkodásait (...) aki a földreform végrehajtásában ragaszkodni akart a törvényhez. A legreakciósabb magatartás volt azonban, ha az ország függetlenségét valaki úgy értelmezte, hogy Oroszországtól is függetlennek kell lenni. Megbocsáthatatlan bűn volt, ha valaki véleményt, mert mondani a szovjet megszálló hadsereg magatartásáról. Visszatekintve úgy látta, hogy az SZDP és a Parasztpárt a reakcióértelmezésében egyre távolabb került a Kisgazdapárttól és egyre közeledett a Kommunista Párthoz, jóllehet a Kommunista Párt reakció elleni harca nem volt őszinte. NAGY 1990, 248-249.

[68] PIL 274. f. 16/ 79. ő. e. Jegyzőkönyv Bányász Szervező Bizottság üléséről (1946. november 29.)