Cikkek

Vuics Tibor: A Megyeri Kertváros kialakulása és funkcionális változásai

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

31–36. pp.

Vuics Tibor

A Megyeri Kertváros kialakulása és funkcionális változásai

Die Entstehung des Stadtteiles „Megyeri Gartenstadt” und die Veranderungen seiner funktionellen Rolle

The Evolution of the “Megyeri Kertváros” and the Transformation of its Functional Role

Pécs földrajzi fekvése, közlekedés-földrajzi helyzete eredendően behatárolta a település térbeli terjeszkedésének irányait. A Mecsek hegység DDNy–ÉÉK-i csapásiránya olyan főtengelyt képezett, amely determinálta a város jövőbeni morfológiai képét. A déli lejtők benépesülését elősegítette az észak-déli irányú hegylábi felszínek közé ékelődő, nagyszámú védett völgy, ezek sajátos habitusú városrészek kialakulásához vezettek (pl. Daindol, Bálics, Szkókó, Gyükés, Pécsbánya, Rigóder, Szabolcs, stb.). De a Mecsek, mint éghajlati választóvonal az ősi városmag földrajzi helyzetét is meghatározta, a mezőgazdasági művelés egyes ágazatai (pl. szőlőművelés, gyümölcstermelés) a délies fekvésű lejtőkön optimális természeti feltételek hatására virágozhattak (pl. hőösszeg, napfénytartam). A város további terjeszkedése és az említett tengely mentén folytatódott, ugyanis az északi, illetve déli irányú bővülésnek kezdettől fogva számos akadálya volt.

Észak felé a Mecsek völgyei csak lineáris házsorok építésére alkalmasak, így a Mecsek-oldal sokáig kizárólagosan üdülőterület maradt, a jogszabályok sem tették lehetővé nagyobb szabású építkezések, így tömbházak felépítését a hegység déli oldalán. Ezért sokáig kizárólag hétvégi házak, üdülők épültek ott. A 70-es évek közepétől indult meg a sorházak építése, amely alaposan megbontotta a természeti környezet egyensúlyát, elsősorban a hidrogeográfiai viszonyok változtak meg kedvezőtlenül (Angster J. u. – Surányi M. u.). Szerencsére a tömbszerű építkezések a 80-as években már nem folytatódtak.

A város déli irányú terjeszkedését akadályozta a Pécs–Budapest és a Pécs–Bátaszék vasútvonal, ennek körzetében és ettől délre a magas talajvízszint, az ipari üzemek és a szennyvíztisztító levegőszennyező hatása. A gőzvontatás megszűnése előtt a város legszennyezettebb része a vasútvonal térsége volt.

A város területe az 1930-as évektől, majd a II. világháború után már hozzácsatolásokkal is nőtt (pl. Patacs, Rácváros, Mecsekszentkút, Magyarürög, illetve Somogy, Hird, Nagyárpád, Mecsekszabolcs, stb.). A népességszám növekedése azonban nem járt gyökeres településmorfológiai változásokkal. Tömbszerű lakásépítésekre csak Meszesen és Magyarürögön került sor.

A második világháborút követő gyors iparosodási folyamatot egyrészt új városrészek, lakótelepek kialakítását követelte meg. Az uránérc-bányászat városrésze Újmecsekalja, a feketekőszén-bányászaté pedig Meszes lett. A jelentős munkaerővonzás, a betelepülések azonban egyéb megoldásokat is kikényszerítettek, ez pedig a városrendezési tervekben megfogalmazott szanálások megindítása, amely főként a történelmi belvárost övező, jórészt “szlamosodott” hajdani peremvárosrészeket érintette (pl. Búza-tér – Rákóczi út, Szigeti út, stb.). Belátható volt, hogy a szanálások sem lesznek képesek a város népesedési gondjait megoldani, ezért indult meg 1972-ben a régi Megyeri Kertváros déli folytatásában (a Keszűi úttól délre) az új lakótelepek építése.

1. A Megyeri Kertváros kialakulása (1930–1945)

Az “Ó–Kertváros” területén, amelynek határait a Megyeri út Keszűi út és a Köztemető jelölte ki már az 1910-es években álltak házak, de a tényleges beépülés az 1930-as években indult meg. Elsősorban nyugdíjas vasutasok és tisztviselők kezdtek letelepedni a városrészben, ahol a telekárak sokkal szolidabbak voltak, mint a belvárosban vagy annak peremterületein. Ugyanakkor a közlekedés még kialakulatlan, a Templom tér távolsága a centrumtól meghaladta az öt kilométert.

1930 szeptemberében “helyenként még kukoricások vannak, de a tarlón át már sugárút vezet a leendő Kertváros közepe felé. Pécs új városnegyede a Megyeri Kertváros születik itt. A 64 kh-as komplexum közepén téglagyártó üzem áll. Villamos motor búj alatta, szíjak csattognak, vaskerekű, apró kocsik csikorognak”.[1] Az eredeti terveknek megfelelően 1930 végéig 25 családi ház építése fejeződött be. A sokgyermekes családok számára épülő házakat ifj. Nendtvich Andor tervezte, az első épületek 2-2 szobával, mellékhelyiségekkel 1934 áprilisában készültek el.

A városrész kialakulásának történetéhez hozzátartozik, hogy az építkezések “egyedi” technológiával folytak. Téglagyártásra Zelma Lajos és Sándor Károly vállalkoztak; a felvágott tarló földjét szénporral keverték, sajtolták, szárították, majd gúlákba rakva izzították. Az e technológiával készült téglákat, a napi átlagárnál 40-60 %-nál olcsóbban tudták értékesíteni.

1933-ban a Dunántúl hírül adta, hogy a “Megyeri Kertváros lüktető tempóban épül. 3 év alatt felépül Pécs legmodernebb városnegyede.”[2] A családi házakat 5-6000 pengős áron 15-18 éves törlesztéssel. Eddig 70 ház épült fel.

„Az a koncepció, amely megteremtette a Megyeri Kertvárost, jól ismerte fel a város fejlődésének természetes vonalát és a terjeszkedés lehetőségeit. A Gyárvárostól Rácvárosig nem tudott megfelelő teret találni egy olyan koncepció, amely a városfejlesztés szempontjait és a pillanat szociális kötelezettségét itt nagyon szerencsésen tudta összeegyeztetni egy nagyszabású vállalkozás üzleti kockázatával.”[3]

A 600 parcellából 1933-ra 100 beépült, vagyis a vállalkozás a nagy világgazdasági válság utolsó évében, 400 munkásnak tudott munkalehetőséget biztosítani, a részvénytársaság ebben az évben 60 ezer pengőt fizetett ki munkabérre. Egyébként Pécsett akkor 6 ezer munkanélküli szakmunkás volt. A legdrágább családi házak 10 ezer pengőbe kerültek. Ezek 3 szobás, fürdőszobás, cselédszobás, teraszos, szuterénes, kertes, bekerített, vízzel és villannyal ellátott “luxuskényelmet” adó házak voltak.

Összehasonlításként: egy Havi utcai családi ház nagy kerttel 2 ezer pengő volt, a Belváros közelében fekvő 4 szobás, fürdőszobás házat 12 ezer pengőért kínáltak. Alkalmi házvételt a Marton utcában 5 ezer pengőért, úri (3 szobás, fürdőszobás) családi házat 7 ezer pengőért kínáltak.

A 30-as évek közepétől társulásos formában a különböző vállalatok is bekapcsolódtak a lakásépítési akcióba: a MÁV a mostani Nyárfa utcában a Hitelbank közreműködésével támogatta alkalmazottainak lakásépítését. A Pécsi Bőrgyár a Táncsics M. utcában kezdett ikerházakat építtetni, amit tovább folytatott a környező területeken is. A háborús években az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) támogatásával épültek “népies” formájú házak.

1941 októberében a Megyeri Kertváros a Horthy Miklós Kertváros nevet kapta. 1941. október 14-én a városi közgyűlés úgy határozott, hogy a városrészt felajánlja eladásra a magyar államnak.

A Megyeri Kertváros alaprajzát tekintve a maga idejében korszerűnek számított (1. ábra). Budapest és Szeged kivételével a vidéki településeken ismeretlenek voltak a közutak (Szegeden is csak a nagy árvíz utáni újjáépítések következménye). A kertváros központjában a templom állt, a Templom téren helyezkedtek a szolgáltató egységek. Csak a belső körút épült ki teljesen, míg a két külső (Nyárfa u., Turul u.) nem kapcsolódtak egymáshoz közvetlenül. A Táncsics Mihály utcában kapott helyet az iskola, a Honvéd téren pedig az egyes közintézmények (pl. posta, kultúrközpont, óvoda, stb.).

2. A Megyeri Kertváros a második világháború után (1945–1970)

Az ötezer lakosra tervezett “mintatelep”-nek a második világháború után már nyolcezer lakosa volt, jóval több, mint ahány főt az infrastruktúra színvonalasan ki tudott volna szolgálni. A Megyeri Kertváros a várospolitika fókuszától az 1960-as évek közepéig teljesen kiesett, hiszen a nagy iparfejlesztések e városrészt elkerülték, a pénzügyi forrásokat egyéb városrészekben fektették be. A korabeli sajtó is meglehetősen kedvezőtlen képet festett a városrész helyzetéről: 1960-ban “igen szerény örökséggel” rendelkezett a Megyeri Kertváros, mindössze egy hús- és egy fűszerboltja, egy fodrászüzlete és egy igen leromlott italboltja volt. Egyetlen iskolájába 764 diák járt, volt egy tüzelőanyag-telepe és orvosi rendelője, hiányzott viszont a gyógyszertár és a bölcsőde is. Panaszkodott a sajtó, az elvizesedésre (Jegenyés utca Bimbó utca Megyeri utca); a házak lábazata a vízben állt, amit a Mecsek karsztvizei állandó mozgásával magyaráztak. Rosszak voltak a járdák és a közvilágítás, elhanyagoltak a közterületek.

Így a munkaalkalmak száma is igen alacsony volt a Megyeri Kertvárosban. A munkaképes korú népesség máshol talált munkát, majd a gyenge közlekedés és a mostoha létfeltételek miatt el is költözött a városrészből: a városrész lakossága számottevően elöregedett.

Megmaradt ugyan a kertvárosokra jellemző zöldterület, a nyugalom és a mérsékelt forgalom, ezzel egy időben azonban a Megyeri Kertváros a demográfiailag erodált, pusztuló, infrastruktúrában a város hátrányos helyzetű részei közé süllyedt. Thiery Árpád nem véletlenül adta cikke alcímének 1967-ben: Kertváros, nem város...

3. Az új Megyeri Kertváros kiépítése (1970–1985)

Az 1960-as évek közepén egyértelművé vált: a városfejlesztésnek új növekedési gócot kell találnia, lehetőleg a centrumtól távol. Erre egy kertvárosi lakótelep fölépítése látszott a legmegfelelőbbnek. A város már régen “kinőtte” DDNY–ÉÉK irányú hagyományos növekedési tengelyét. A további terjeszkedés e vonal mentén számos gondot, így elsősorban közlekedési nehézségeket vetett fel. A kiszemelt új növekedési góc kiválasztása sem volt problémamentes, hiszen a zavartalan közlekedéshez kezdetben egy, később már két vasútvonalat is át kellett hidalni közúti felüljáróval, amelyek jelentős erőforrásokat kötöttek le. A felszíndomborzati viszonyok, vagyis a jelentős lejtő a tervezett térszínen (a tervezési terület DK–ÉNy sarkáig 25 m volt a lejtés) és a környezetvédelmi megfontolások már a tervezés kezdeti szakaszában sok vitát kavartak.

A tervezés folyamata három szakaszra bontható.           

1. Az első szakasz 1966-ban kezdődött, amikor is a Városi Tanács VB építési osztálya megbízásából házhelyelosztási tervet készítettek a családiház-építési igények kielégítésére. Majd 1967-ben kezdeményezték egy un. OTP-mintalakótelep létesítését. A tervezési terület a várostest déli peremén és a kb. 70 %-ban beépült, a meglévő Kertvároshoz közvetlenül kapcsolódó mezőgazdasági művelés alatt álló terület volt. Az elkészült beépítési terv szerint a telepített 589 lakás, az alapfokú intézményekkel együtt, az adott területnek csak a nyugati felét foglalta el. A terület keleti felének beépítésére (kb. 700–800 lakással) a tanács 1968 januárjában adott megbízást, azzal az alapvető kikötéssel, hogy itt az első építési ütemben a Mecseki Ércbánya Vállalat dolgozói részére 470 lakást kell építeni, az Uránvárosban már sorozatban megépített 5, ill. F + 10 szintes épületek terveinek felhasználásával (2. ábra).

“Megállapítható, hogy az első házhelyrendezési tervtől az utolsó beépítési javaslatig a terület-felhasználás, a legutolsó tervben a 2-5 és F+10 szintes épületekben levő lakások aránya, az átlagos szintszámhoz tartozó laksűrűségi értékek, az összefüggő park-, pihenő-, játszó- és sportterületek egy főre eső értéke kedvező.”[4] Ezek az értékek messzemenően szolgálták a környezetvédelmet, s a tervek szerint az urbanizációs ártalmakkal szemben is kellő védelmet nyújtottak. Bár a javaslatot a megbízók elfogadták, egyesek szubjektív megfontolásból mégis növelni kívánták a lélekszámot, illetve a lakásszámot.

2. A tervezés második szakasza, nyugati irányban közel 3 ha-ral megnövelte a tervezési területet a Megyeri út tervezett déli meghosszabbítása vonaláig. Az eredetileg 10 ezer főre kidolgozott tervtől eltérően a vezetés utasítására a programot 15 ezer főre kellett átalakítani, vagyis fenyegetett az a veszély, hogy “elviselhetetlenül embertelen sűrűség jöhet létre”. Két változat készült, amelyek összedolgozásából született meg 1968. május 31-ére a “2” számú változat. Ennek számos negatív eleme volt. Így például:

·         túl sok lett a 15 szintes épületben elhelyezett lakások aránya;

·         kedvezőtlen, sőt nyomasztó e magas (kb. 50 m párkánymagasságú) és helyenként a 200 m hosszúságú épületsávok koncentrált elhelyezése. Azonban csak így sikerült elérni, hogy az előírt lakásszám betartása mellett az egy főre eső hasznos zöldterület legalább a 3 m2/fő értéket elérje, az OÉSZ-ben akkor előírt minimális 5 m2/fő értékkel szemben.

Pozitívumai voltak, hogy

·          a program szerint megadott 470 lakást az előírt típusokban biztosította,

·          megnyitottsága révén a kelet-nyugati gyalogos főtengelytől északra a történelmi városképet, háttérben a Mecsek sziluettjével, láthatóvá tette;

·          itt helyezték el a pihenőparkokat is;

·          következetesen kerülték a fiktív “L” és “T”-szekciók alkalmazását;

·      a parkoló nagygarázsok a terület déli peremén, a gyermekintézményektől lakóépületek által leárnyékoltan, s azoktól is viszonylag távol nyertek elhelyezést, hogy esetleges későbbi építésük során a por és a zaj a lakók már megszokott, rendezett életvitelét minél kevésbé zavarják.

1972. február 7-én minden illetékes elfogadta a beépítési tervet, így kedvező légkörben indulhatott meg a tervezés harmadik szakasza, a “2” számú változat szellemében. Az új városrészben tehát kezdetben 5.044 lakást (17.654 főt) sikerült telepíteni viszonylag kedvező paraméterek mellett. Az egy főre eső hasznos zöldterület meghaladta a 7 m2-t, ami környezetvédelmi szempontból nagy előrelépést jelentett. A lakófunkció organikusan átszövődött a különböző közösségi funkciókkal (kereskedelem, szolgáltatás).

3. A hetvenes évek közepétől újabb városrészekkel bővült a Megyeri Kertváros, miközben magába olvasztotta Málom községet. Kiépült a “Rózsadomb”-nak nevezett, magaslati fekvésű lakótömb, a Szigetvárt ellátó 120 (kezdetben 35) kV-os távvezetéktől (“senki földjétől”) délre. Az egyes lakóháztípusok itt már lényegesen nagyobb változatosságot mutatnak, komfortfokozatuk és kereskedelmi ellátottságuk sokkal kedvezőbb, mint az előző évtizedben épülteké, ugyanakkor tagadhatatlan a Rózsadomb magas laksűrűsége. Szerencsére a városrész további terjeszkedése a nyolcvanas években megállt, így fennmaradt az a zöldterület, amelynek kisajátítását már megkezdték.

Kevesebb pozitívumot lehet elmondani a “Szellemváros”-nak becézett nagyárpádi városrészről, amely ötlettelen négyemeletes épületeivel, kevés zöldterülettel és játszótérrel, majd egy évtizedig elégtelen kereskedelmi ellátásával és rossz közlekedésével a pécsi lakosokban és idegenekben egyaránt kedvezőtlen benyomást keltett. Az új Megyeri Kertváros magvához nem kapcsolódó településrészen csak 1995/96-tól indult meg a szolgáltatások bővülése (pl. ÖMV üzemanyagtöltő-állomás, szolgáltatóház, Baumax Áruház).

A két viszonylag új városrész történetének részletes tárgyalása meghaladja a tanulmány kereteit.

Az új Megyeri Kertvárosnak jelenleg 50 ezer lakosa van a tervezett 60 ezer helyett, s a tervekből számos elem nem valósult meg. Kétségtelen, hogy a közlekedés jelentősen javult, amióta az 58-as út lehajtó ágát 1976-ban, felhajtó ágát pedig 1983-ban átadták a forgalomnak; 1982-ben került sor a Tüzér utcai felüljáró átadására, amellyel az utolsó vasúti kereszteződést is sikerült kiiktatni.

Összességében: a Megyeri Kertváros jelenleg is Pécs szatellit-városrésze, ahol néhány ipari üzem mellett elsősorban szolgáltató egységek és iskolák működnek. Az új városrész kiépülésével újjáéledt a régi Kertváros is, hiszen a két lakórész földrajzilag összehangolódott, az infrastruktúra fejlesztése a régi és az új városrészt egyaránt érintette. A régi város fejlődésében a Vásártér bővülő szolgáltató funkciói is komoly szerepet játszanak, a régi családi házak emeletráépítése is bizonyítják: új funkciók jelentek meg a 60-as években erősen elöregedni látszó, régi városrészben, ami egyúttal a további innovációk forrása is.

Irodalom, források

Dénesi Ö., Megyeri–Lvov–Kertváros. Magyar Építőművészet 1979, 4.  38–43.

Dunántúl 1930. szeptember 16,  5.

Dunántúl 1933. szeptember 22.  4.

Dunántúl 1941. október 14.

Horváth L. (összeáll.), Pécs város fejlesztési irányelvei 1971. 60.

Kerekes I., Az Actio Catholica Baranyában. In: Baranya, Történelmi Közlemények 1994-1995. VII–VIII. évf. 274.

Kertváros két arca. Dunántúli Napló 1960. 4. 26.  5.

Séta a Megyeri Kertvárosban, Dunántúl 1933. 9. 22.  4.

Thiery Á., A korszerű fivér árnyékában. Kertváros, nem város. Dunántúli Napló 1967. 12. 17.  5.

Vuics T., Pécs város peremterületeinek infrastrukturális és szociális problémái. In: Tanulmányok Pécs történetéből 2–3. Szerk.: Vonyó J., Pécs, 1995. 13–26.

Jegyzetek



[1] Dunántúl 1930. szeptember 16. 5.

[2] Dunántúl 1933. szeptember 22. 4.

[3] Uo.

[4] DÉNESI Ö., Megyeri–Lvov–Kertváros. Magyar Építőművészet 1979. 4. Sz. 38–43.