Cikkek

Nagy Imre Gábor: A köztisztviselők mentalitásának változása Pécsett, a dualizmus korában

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

163–168. pp.

Nagy Imre Gábor

A köztisztviselők mentalitásának változása Pécsett, a dualizmus korában

Die Geschichte des Weisenamtes der Stadt Pécs (1872-1950)

The History ofthe Board of Guardians ofPécs (1872-1950)

Pécs város 1848 utáni fejlődésében a gazdasági jellegű tényezők mellett az igazgatási funkciók is komoly szerepet játszottak. 1867 után, a polgári államigazgatás kiépülésekor Pécsre számtalan hivatal települt. Erre áldozatokat nem kímélve a város is törekedett. A meglévő hivatalok személyzete egyébként is gyarapodott, amit az új hivatalok még tovább növeltek. A dualizmus kori hivatalos népszámlálások foglalkozási statisztikái csak a fejlődési irányok kitapintására alkalmasak, a foglalkozási kategóriák állandó változásai miatt tudományosan egymással nem vethetők össze. A hivatalos statisztika szerint Pécsett, 1869-ben a keresők 1,8 %-át (208 személyt) tekintették közhivatalnoknak, 1910-ben pedig már 4,23 %-ukat (1015 személyt) sorolták a közszolgálati alkalmazottak közé. A városban a dualizmus fél évszázada alatt tehát függetlenül a két besorolási kategória eltérő voltától nemcsak számban, hanem arányban is jelentősen gyarapodtak a köztisztviselők. Kialakult a középosztályhoz tartozó, ún. fehér gallérosok csoportja, köztük a modern köztisztviselői réteg.[1] Tanulmányunkban a tisztviselői mentalitás változásával, a polgári tisztviselői mentalitás kialakulásával foglalkozunk röviden.           

A köztisztviselők mentalitásának legfontosabb eleme a hivatali tisztesség és megbízhatóság, a korrupcióhoz való viszony volt. E tekintetben általában éles határ vonható a kiegyezés utáni évek, az 1870-es évtized és az utána következő évtizedek között. Példaként említve Pécs törvényhatósági jogú várost, az 1872. évi 63 fős tiszti, kezelő és segédhivatalnoki karból 1872 és 1881 között mintegy egyötödük, 12 személy követett el súlyos fegyelmi vétséget, és közülük 10 vesztette el véglegesen az állását. A főtisztviselők közül a polgármester, a tiszti ügyész és a főszámvevő volt kénytelen távozni. Bubreg Mihály polgármester a városi pénztárt károsította meg, de mivel 1873-ban önként lemondott, ezért nem indult ellene fegyelmi vizsgálat.[2] Rosinger Ignác tiszti ügyészt sikkasztás miatt menesztették ugyan 1878-ban, de csak viszonylag enyhe pénzbüntetést kapott.[3] Komáromy Károly főszámvevőnek, aki ellen több rendbeli váltóhamisítás miatt indítottak bűnvádi eljárást és ez elöl megszökött, 1877-ben szűnt meg az állása.[4]

A kisebb beosztású hivatalnokok többsége is anyagi természetű visszaélést követett el. Breichler Ignác adóvégrehajtó azért kapott háromnegyed év hetenként egyszeri böjttel szigorított börtönt 1875-ben, mert több alkalommal a beszedett adókat, végrehajtási költségeket a saját használatára fordította, és így 834,32 Ft-ot elsikkasztott.[5] Layer Ignác városi pénztári számfejtő okmányhamisítás, helyesebben korrupció miatt volt kénytelen az ellene elrendelt vizsgálat lezárta előtt önként lemondani ugyancsak 1875-ben.[6] A sikkasztó és okirat-hamisító Csendes Géza díjnok szintén önként mondott le állásáról 1872-ben.[7] Hermann János mértékhitelesítő felügyelőt 1437,61 Ft elsikkasztása miatt váltották le tisztségéből 1880-ban.[8] Helyettese, Engloner József mértékhitelesítési ellenőr enyhébben megúszta és állását is megtarthatta, mert csak 100 Ft pénzbírságra és az okozott kár megtérítésére ítélték.[9] Rözge Antal borvámszedőt a fogyasztási adópénztár hiánya miatt függesztették fel az állásából 1873-ban. Később mégis visszavette a város, mert a bíróság bizonyíték hiányában felmentette a sikkasztás vádja alól és vállalta az okozott kár megtérítését. Pénz közelébe azonban többé nem engedték. Régi állását sem kapta vissza, hanem a rendőrséghez került rendőrkapitányi nyilvántartónak.[10]

Az elmondottak alapján úgy tűnik, hogy a város közgyűlése ekkor még mérlegelte, hogy milyen büntetéssel sújtsák az egyes vétkező tisztviselőket, és esetleg beérte a lemondásukkal vagy az okozott kár megtérítésével is. Amikor pl. kiderült, hogy a megvesztegetett Layer Ignác számfejtő az adókönyvekből törölt 200 Ft adóhátralékot, a rendőrkapitány azt tanácsolta kétségbeesett feleségének, hogy térítsék meg a kérdéses összeget. Ezután valóban elfogadták a lemondását, és eltekintettek a fegyelmitől.[11]

A nem anyagi természetű fegyelmi ügyekből kevesebb volt. Ferts István rendőr albiztost hamis okmány készítése és hivatalos hatalommal való visszaélés miatt ítélte félévi hetente két nap böjttel és közmunkával súlyosbított börtönre a pécsi törvényszék 1873-ban.[12] Járányi József rendőr albiztost kicsapongó, erkölcstelen életmódja és garázdálkodás miatt mozdították el állásából fegyelmivel 1877-ben.[13] Czenger Lajos rendőr albiztost a hivatalos hatalommal való visszaélés, a kötelesség elhanyagolása, az ügyfelekkel való durva bánásmód és az általa beszedett pénzek visszatartása miatt távolították el fegyelmivel tisztségéből 1880-ban.[14]  

A tisztviselők állásukat kevés kivételtől eltekintve közpénzek elsikkasztása, korrupció miatt vesztették el. Az hogy a tisztviselők lazán kezelték a közpénzeket, a régi szép időkből származott, amikor még véletlenül sem voltak matematikailag helyesek a számadások, és az eltérés általában nem a tisztviselő kárára történt. Az 1848 előtti Pécset különösen jellemezte a korrupció.[15] A polgári államhatalom azonban már nem tűrhette a pénzügyi szabálytalanságokat és a korrupciót, ám ezeket korántsem sikerült egyik napról a másikra felszámolni. A régi tisztviselői gárda egy részének szemében a kiegyezés és az 1872. évi tisztújítás után sem számított főbenjáró bűnnek a város pénzeinek helytelen kezelése. Ezt a tisztviselői mentalitást ugyan már üldözték, ennek ellenére nem szűnt meg. Az esetek egy részében a büntetéstől is eltekintettek. Elfogadták pl. Bubreg Mihály polgármester, Layer Ignác pénztári számfejtő, Csendes Géza díjnok lemondását és nem indítottak ellenük eljárást. Rosinger Ignác tiszti ügyészt is csak mérsékelt pénzbüntetésre ítélték. Másokat viszont börtönbüntetéssel sújtottak. Ferts István rendőr albiztos féléves, Breichler Ignác adóvégrehajtó háromnegyed éves börtönbüntetést kapott. A büntetések jelezték, hogy a hivatalos hatalommal nem szabad visszaélni és a közpénzekhez nem szabad nyúlni. Vagy ha mégis, polgármesternek kell lenni ahhoz, hogy büntetlenül ússza meg valaki az ügyet. Miként Bubreg Mihály, aki lemondása után közjegyző lett és halála után, 1888-ban ingyenes kriptahelyet kapott a várostól.[16]

Az 1880-as évektől a sikkasztás és az állásvesztéssel járó fegyelmik már nem jellemezték a tisztviselőket. Csak elvétve fordultak elő ilyen esetek, akkor azonban nagy port vertek fel. A kötelességmulasztást a hivatal és a tisztviselők egyaránt szigorúan ítélték meg. Sikkasztások esetén már nem hagyták futni a vétkeseket, és nem fogadták el a vizsgálat lezárta előtt a lemondásukat. Így pl. Körösztös Ferenc, Schäffer Antal és Saághy Kálmán sikkasztó pécsi számtisztek ellen is büntetőeljárást indítottak 1900-ban, és a lemondásukat visszautasították.[17] A fegyelmi vétségek, sikkasztások a tisztviselők számára is szégyennek számítottak. Igen gyakran más helyre költöztek, sokszor Budapestre, de az is előfordult, hogy kivándoroltak Amerikába. Az egyik legnagyobb botrány Jilly Alajos gazdasági tanácsnoké volt. Jilly 1873. május 20-án rendőr főbiztosként lépett Pécs város szolgálatába. 1878-ban árvaszéki ülnökké választották, egy ideig azonban helyettesként a községi bírói teendőket látta el. 1884-ben gazdasági tanácsnoknak választották meg. A szépen felfelé ívelő pályát az Ágoston téri általános iskola építkezése kapcsán kirobbant pénzügyi vizsgálat törte ketté, amikor 1891-ben 500 Ft pénzbírságra és 2000 Ft kártérítési összeg megfizetésére kötelezték. A pécsi dalárdában évtizedek óta éneklő, közismert társasági személyiség a következő évben a nyugdíjazását kérte, majd az 1890-es évek végén szégyenében a családjával együtt az Amerikai Egyesült Államokba távozott és ott is halt meg 1905-ben.[18]

A kiegyezés utáni Baranya vármegye tisztviselőit ellentétben a Pécs városiakkal nem a pénzügyi visszaélések jellemezték, hanem a régi, kényelmes, nyugodt, nemesi patriarchális gondolkodásmód továbbélése. Ennek a szemléletnek volt tipikus képviselője a megyei közigazgatás választott vezetője, Jeszenszky Ferenc alispán is. Az őt követők, Szily László, Tormay (eredetileg Trixler) Károly, Koszits Kamill már modern, a közszolgálatot elsőnek tekintő tisztviselői mentalitást honosítottak meg. Azt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy a vállalkozó szellemű Szily László (aki pl. Mohácson kórházat, Pécsett megyei árvaházat létesített) és Koszits Kamill a vállalkozói mentalitással e korban többször társuló panamákba bukott bele. A dualizmus kori Baranya megye utolsó alispánja, Stenge Ferenc hasonlóan pécsi vezetőtársához, Nendtvich Andorhoz viszont szorgalmáról, lelkiismeretességéről és erkölcsi tisztességéről volt híres.[19]

A tisztviselői mentalitást befolyásolta a hivatalban eltöltött idő is. A századforduló itt is választóhatárnak tekinthető. A tizenkilencedik század utolsó harmadában a tisztviselők többsége élete végéig, illetve addig szolgált, ameddig munkaképes volt, vagy általában nem sokkal élte túl nyugdíjazását. Ennek az volt az oka, hogy éppen ebben a korszakban keletkezett nyugdíj-szabályrendeletek 40 év szolgálati idő után amelybe nem számított be a máshol eltöltött idő biztosítottak csak a teljes fizetéssel megegyező nyugdíjat, ezt pedig nehéz volt teljesíteni. A századforduló környékén hivatalba lépett új tisztviselői kart viszont már nem terhelte a 40 év szolgálati kötelezettség.

A 19. században még a tisztviselők érdeméül hozták fel, ha minél tovább szolgál, és ezáltal nyugdíjat takarít meg. Pécs város közgyűlése pl. a 40 év szolgálat után nyugdíjba vonuló Áronffy József pénztárosnak 1892-ben 1200 Ft-os nyugdíján felül 400 Ft kegydíjat szavazott meg (amit eddig fizetésén felül személyes pótlékként kapott), mert már 10 évvel korábban nyugalomba vonulhatott volna, így 12.000 Ft-ot takarított meg a városnak.[20] Amtmann Károly állandó díjnok 1884-ben azért kapott 400 Ft-os fizetésén felül 100 Ft személyi pótlékot, mert már több mint 30 éve állt a város szolgálatában és nyugdíjat takarít meg, ha tovább dolgozik.[21] A nyugdíjaztatás idejét betegszabadsággal egy évvel lehetett kitolni és ezáltal magasabb nyugdíjat kapni, amellyel általában éltek is a tisztviselők. Rónaky Ignác rendőrkapitányt pl. éppen ezért nyugdíjazták új, magasabb fizetésével, mert nem élt ezzel az eszközzel.[22] 

A minél kevesebb nyugdíjat kelljen kifizetni elv is a tisztviselői kar mozdulatlanságát, változatlanságát erősítette. 1890-ben, Pécs város szervezési szabályrendeletének vitájakor is azt fogalmazta meg a város közgyűlése, hogy nem kívánatos nagyobb változtatás és átszervezés, mert akiket nem alkalmaznak, azoknak nyugdíjat kellene fizetni.[23] Az önkormányzati tisztviselők egy részét választották, másik részét kinevezték. A választást többek között éppen a nyugdíjfizetés kötelezettsége tette formálissá. Pécs város 1896. évi tisztújításán Kardos Kálmán főispán is megállapította a tisztviselők választásáról, hogy „...ma már azonban majdnem formai dologgá változott ez a ténykedés.”[24]   

Éppen ez a biztonság gondoljunk csak a “nyugdíjas állás” szólásra alakított ki egy sajátos köztisztviselői mentalitást, amelynek a főnökség tisztelete, a hivatali előmenetel, a fegyelmi helyzet és a köz szolgálata voltak a legmeghatározóbb elemei. Ebből következően a köztisztviselők magatartása gyakran leképezte a hivatal vezetőjének mentalitását.   

A hivatali előmenetel kérdése különösen a századfordulót követő tisztviselői nemzedék számára vált hangsúlyossá, mert az oktatás nagy arányú fejlődésével megnövekedett a hivatali szolgálatra képesítettek (diplomások, érettségizettek, polgári iskolát végzettek) száma. Az előmenetel hiánya, illetve szűkössége mindennapos panasszá vált, amelyet fizetésemeléssel, helyesebben személyi pótlék adásával és állások átszervezésével igyekeztek ellensúlyozni. Pl. Nagy László, Pécs város közigazgatási gyakornoka 1000 koronás fizetése mellé, azért kapott 400 koronás személyi pótlékot, mert már 3 éve betöltötte ezt az átmeneti állást és továbbra sem volt remény az előmenetelre.[25] 1918-ban hét jogot végzett Pécs városi tisztviselő állását minősítették át magasabb fizetéssel járó állásokká, mert előmenetel és státusz hiányában 35–40 éves koruk ellenére nem tudtak tovább lépni a X., XI. fizetési osztálynál.[26]  

A megürült állások betöltésénél a vezetői állások kivételével, melyek esetében rátermettségi, ismertségi és esetlegesen politikai szempontok is érvényesültek a tizenkilencedik század végétől, illetve a századfordulótól már a papírforma érvényesült, éppen az előbb említettek miatt. A papírformától való eltérés már mellőzöttségnek számított. Forgon Lajos, a pécsi posta és távírda helyettes igazgatója pl. megsértődött, amikor az elhunyt igazgató helyére nem őt nevezték ki. Nyíltan vallott elégedetlensége miatt ezért Nagyváradra helyezték át.[27] Rozgonyi Bertalan, Pécs városi számtiszt is azért kapott 1911-ben 500 koronás személyi pótlékot, mert 1901-ben bár rangidős volt az I. oszt. számtiszti állás betöltésénél mellőzték az érettségi bizonyítvány hiánya miatt. Az ő esetében legfelsőbb elhatározással még az érettségi bizonyítvány megszerzésétől is eltekintettek.[28] A szolgálatban eltöltött idő, a rangidősség egyébként is igen gyakran fontosabbnak bizonyult, mint a képzettség.

A dualizmus korában a középosztályhoz való tartozás egyik követelménye volt az adakozás, adományosztás, alapítványlétesítés. A pécsi köztisztviselők alapítványi tevékenységére inkább csak a századfordulótól tudunk példákat felhozni, ami azt jelenti, hogy az egyház, fő- és köznemesség, polgárság ilyen irányú tevékenysége érthető okokból időben megelőzte a köztisztviselőkét. A köztisztviselők általában nem rendelkeztek számottevő vagyonnal, mert ez a hivatás nem nyújtott alkalmat a meggazdagodásra, ezért nagy összegű alapítványokról sem tudunk. Viszonylag korainak tekinthető Pirkner József Pécs város gyámpénztárnokának alapítványa, aki 1884-ben 3600 Ft-ot adományozott a városi vincellér- és faiskolának.[29] Vaszary Gyula, Pécs város rendőrfőkapitánya cselédek jutalmazására létesített alapítványt. 1896-ban kezdte el gyűjtést 220 korona letételével, amely 1907-re mintegy 1600 koronára szaporodott, amit a város kiegészített 2000 koronára. Célja az egy helyen hosszabb ideig szolgáló, jó magaviseletű, férfi és nőcselédek évenkénti jutalmazása volt, amelyről a rendőrfőkapitány, rendőrfogalmazó és rendőrbiztos döntött.[30] Szemrád Tivadar Pécs városi irodatiszt teljes vagyonát a pécsi vakok intézetének megalapítására hagyta. Az 1914. évi alapítólevél szerint ez az Ágota u. 9. sz. házból és 3154,21 koronából állt. A közel 20.000 pengőre megnövekedett alapítványi tőkéből vették meg 15.000 pengőért azt a bálicsi telket és házat 1944-ben, ahol ma is működik az intézet.[31]

Két alapítvány a tisztviselők gyermekeinek iskoláztatását szolgálta. A pécsi-baranyai tisztviselők önsegélyező egyletének ösztöndíj alapítványa az egyesület 1889. évi feloszlatásával keletkezett, amikor elhatározták, hogy a feloszlatott egyesület vagyonából ösztöndíjat létesítenek. Az 1909. évi alapítólevél szerint az ösztöndíjat a megyében vagy városban élő tisztviselő pécsi állami főreáliskolában tanuló gyermeke kaphatta meg. Előnyben kellett részesíteni a volt egylet tagjainak gyermekeit. 1911-ben 2010,36 korona tőke után 80 koronát lehetett kiosztani.[32]

A pécsi posta és távírda igazgatója, Opris Péter állami szolgálatának 40. évfordulójára 1908-ban létesített alapítvány a kerületben dolgozók gyermekeinek középfokú vagy szakiskolai oktatását szolgálta. Az ösztöndíj kamatainak 5/16 részét egy tisztviselő, 5/16 részét egy postamester, 3/16 részét egy altiszt vagy szolga gyermeke kaphatta meg, a maradékot pedig a tőkéhez csatolták. Egy ösztöndíj nem haladhatta meg a 600, illetve szolgák vagy altisztek esetében a 400 koronát. Az alapítvány induló vagyona 8289,39 korona volt.[33]

A köztisztviselők által létesített alapítványok sorát még tovább folytathatnánk, de a megváltozott mentalitás érzékeltetésére talán a felhozott példák is elegendőek. Mint ahogy az a tisztviselőréteg, melyet kevés kivételtől eltekintve a tisztességes és becsületes munka jellemzett, a polgári hivatalok működése során tett szert erre a mentalitásra, és nem azért mert így született.

Rövidítések

BML

Baranya Megyei Levéltár

tvh. biz. jkv.

törvényhatósági bizottság jegyzőkönyve

tan. ir., jkv.

tanácsának iratai, jegyzőkönyve

Irodalom

KAJTÁR 1982

KAJTÁR I., A városigazgatás demokratizmusa Pécsett 1780–1848. In: Sándor L. (szerk.), Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs 1982. 105–111.

KAJTÁR 1992

KAJTÁR I., Önkormányzati élet Pécsett (1848–1918). Baranya 3, 1990/2. 61–74.

KATUS 1995

KATUS L., Pécs népessége 1848 és 1920 között. In: Vonyó J. (szerk.), Tanulmányok Pécs történetéből I. Pécs népessége 1543–1990.  Pécs 1995. 37–94.

LENKEI 1922

LENKEI L., Negyven év Pécs történetéből. Pécs 1922.

Jegyzetek



[1] KATUS 1995, 37–40., 55–59., 85., 91.

[2] KAJTÁR 1990, 63–64., BML Pécs város tvh. biz. jkv. 443/1873, 147/1874.

[3] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 174/1876, 26/1878, 48/1880.

[4] BML Pécs város tan. ir. 4600/1877.

[5] U. o. 10.800/1875.

[6] U. o. 6230/1877.

[7] BML Pécs város tan. jkv. 406/1873.,  Pécs város tan. ir. 3350/1873.

[8] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 62/1880, 3/1882.

[9] U. o. 62/1880, 107/1881.

[10] BML Pécs város tan. jkv. 1375/1873., Pécs város tvh. biz. jkv. 392, 364/1874. Az okozott kárból hátralévő 1619,51 Ft visszafizetését kegyelemből 1885-ben engedte el a város közgyűlése. Pécs város tvh. biz. jkv. 20/1885.

[11] BML Pécs város tan. ir. 6230/1877.

[12] U. o. 11.352/1873.

[13] Uo. 948, 3122/1877.

[14] Uo. Pécs város tan. ir. 10.206/1881.

[15] KAJTÁR 1982, 107-108.

[16] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 104/1888.

[17] Uo. 77, 257/1900.

[18] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 165/1873, 12, 76, 86, 185/1878, 81.d/1884, 152/1889, 72.c, 151/1890, 32, 63, 92, 107/1891, 137/1892, 161/1899, 190/1905. LENKEI 1922, 66–67.

[19] LENKEI 1922, 49–54.

[20] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 108/1889, 41, 114/1892. Áronffy József nyugdíját rövid ideig élvezhette, mert már 1895 elején meghalt. Uo. 81/1895.

[21] U. o. 143/1884.

[22] Uo. 279/1899.

[23] Uo. 19/1890.

[24] Uo. 87/1896.

[25] Uo. 262/1902.

[26] Dr. Köberling Nándor és Schutták József III. oszt. aljegyzőket II. oszt. aljegyzőkké, Járányi János II. oszt. aljegyzőt I. oszt. aljegyzővé, Drasenovich Jenő és Schmidt Boldizsár II. oszt. rendőrkapitányokat I. oszt rendőrkapitányokká, Kenedi Géza és dr. Till József I. oszt. rendőrfogalmazókat II. oszt. rendőrkapitányokká minősítették át. U. o. 74, 180/1918.

[27] LENKEI 1922, 205–206.

[28] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 214–2.g/1911.

[29] BML Pécs város tvh. biz. jkv. 66/1884., Pécs város okmánytára 2. doboz.

[30] BML Pécs város okmánytára 422.

[31] U. o. 709.

[32] U. o. 532.

[33] U. o. 463.