Cikkek

Rozs András: „Zsidókérdés”, németellenesség, nemzetiségek

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 5–6.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Font Márta – Vonyó József

241–258. pp.

Rozs András

„Zsidókérdés”, németellenesség, nemzetiségek

(Ideológiai vonatkozások a Turul Szövetség pécsi bajtársi egyesületeinek tevékenységében az 1930-as években)

„Judenfrage”, Antigermanismus, Nationalitaten. Ideologische Beziehungen in dér Tatigkeit dér pécser „Turul-Bund” in den 30er Jahren

The Jewish Question, Anti Germán Feeling and Ethnic Concems. Ideological Facets in the Functioning of the Local Fellowships of the Turul Alliance in Pécs in the 1930’s

A Horthy Miklós kormányzásának idejében uralkodó ideológiák összefoglaló jelzője „keresztény-nemzeti” volt történettudományunkban a rendszerváltás előtt, s az maradt utá na is. Az eszmerendszer jellemző vonásait ma sem tudjuk másképp összefoglalni. A koráb ban (1990 előtt) tabunak számító, vagy csak sematikusan, közhelyszerűen érintett olyan ideológia-összetevőket, mint „zsidókérdés”, antiszemitizmus, idegenellenesség — benne német- és nemzetiségellenesség viszont ideje már érdemben elemezni. Tanulmányunk ban a kor jellegzetes egyetemi „bajtársi” egyesületének, a Turul Szövetségnek eszmei szellemi megnyilvánulásait kíséreljük meg részleteiben bemutatni a szervezet „fénykorá ban”, az 1930-as években vitt irányvonalának, a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen ki bontakozó tevékenységének felvázolása révén, koncentrálva a fent említett ideológiai-po- litikai kérdésekre és támaszkodva a Turul Szövetségnek a hazai levéltárakban fellelhető irataira, valamint országos (Bajtárs) és pécsi (Nemzetvédő) lapjaiban megjelent írásaira.[1]

A „zsidókérdés” a T\irul Szövetség történetében[2]

A két világháború közötti magyar keresztény-nemzeti szellemi és politikai elit fontos, a tömegkommunikációs fórumok pedig központi társadalmi kategóriaként kezelték egy részt a középosztály, másrészt - az előbbivel szembeállítva - a zsidóság fogalmát. Szem beállíthatták volna a polgárság fogalmát is, nagy-, közép- és kispolgár formában, mert valójában a tőkés (burzsoá) és polgár (citoyen) fogalmakat helyettesítették a zsidó fogal mának használatával. Magyarázták ezt azzal, hogy a magyarországi tőkések nagy része, a polgárok legtöbbje zsidó származású (etnikumú, vallású, tudatú) magyar lakos volt. Alap talannak bizonyul azonban ez a helyettesítés, mert hiszen a hol romantikus-rendi-feudá- lis—etikai, hol szociális-szocialista (és keresztényszocialista) kapitalizmus-kritika jelent meg itt zsidóbírálat, sőt zsidóellenesség képében. A 19. században a jobbágyfelszabadí tás után erejét vesztett, majd a kiegyezést követően csődbe jutott, tönkrement kis- és középnemesség, majd dzsentri utódja, később pedig a hozzá hasonult dzsentroid-hivatal- nok és értelmiségi rétegek nem akartak, vagy nem tudtak (vagy nem engedték őket - ezt a kérdést a történettudomány még nem tisztázta kellően) sem tőkéssé lenni, sem polgári mentalitásúvá válni. A zsidó tőkés polgárság pedig kapitalistaként létezett és viselkedett: megszerezte magának, vagy egész egyszerűen a társadalmi űrt betöltve hozzájutott a legfontosabb gazdasági, majd fokozatosan az értelmiségi (szabad pályák) és kulturális kommunikációs (tudomány, művészet, sajtó) funkciókhoz, de nem azért, mert zsidó volt, hanem mert kapitalista volt és polgár. De zsidó volta - a zsidóság kezdeti kirekesztettsé géből, jogon kívüliségéből, később kívülállóságából-kivetettségéből eredő belső kohézi ós ereje, „összetartása” révén - segítette is tőkéssé, polgárrá, értelmiségivé válását.

A részben saját hibájából, részben történelmi meghatározottságából (végzetéből?) hoppon maradt volt magyar középnemesség pedig megcsalatottnak érezte magát, tudata csak a kívül rekedést érzékelte, a tényleges okokat, a helyzetéhez vezető utat nem kutatta, nem is fogta fel, vagy túl nagy fájdalmat okozott neki felfogása. „Savanyú a szőlő” alapon magát a szőlőt kritizálta és annak ehetetlenségéért (elérhetetlenségéért) magát a szőlőt okolta. A kapitalista-bírálatból pedig lett zsidókritika, illetve zsidóellenesség, antiszemi tizmus - szellemi, politikai és vulgáris formákban.

Az „igényesebb”, tudatosabb, „tudományosabb” értelmiségi-politikai antiszemitiz musnak voltak a Turul Szövetségben jelentős hívei és művelői. Ilyen volt Somogyi Fe renc dr., a pécsi Erzsébet Tudományegyetem oktatója, egyben a Turul Szövetség Werbő czy Bajtársi Egyesületének vezére, a népi-nemzeti gondolat harmincas évekbeli kifejtője, a faluszociológiai, néprajzi, magyarságtudományi kutatások eszmevivője és művelője,[3] aki később, az 1940-es években a politikai szélsőjobboldalhoz közelített. Somogyi a har mincas évtizedben több zsidóságtörténeti, zsidóságkutató cikket, nagyobb lélegzetű írást jelentetett meg Turul-lapokban és -kiadványokban, valamint ez utóbbiak több hasonló témájú írást közöltek más szerzőktől is, közöttük azonban az áltudományos, rágalmazó, politikai és vulgáris megközelítésű cikkek domináltak.[4]

Somogyi Ferenc dr. A zsidóság az ezeréves magyar jogban című tanulmányában megpróbálta meghatározni a zsidóság fogalmát, és ilyen eredményre jutott: a zsidóság ,fajilag meghatározott vallás”. A jegyzetekben fontosnak tartotta hozzátenni: 99A Turul Szövetség hivatalos álláspontja szerint a zsidóság faj”. Majd kifejtette, hogy „a zsidó ság, mint vallás, a kereszténységnek homlokegyenes ellentétje”. A szerző szerint ennek oka: „a zsidóság azt vallj a, hogy ő Istennekfajilag, származástanilag is választott népe”, neki majd „behódol az emberiség\ Ezzel szemben áll a kereszténység, mely szerint az Úr a zsidó népet eltaszította magától (...) s helyette a tisztán kegyelmi úton kiválasztott keresztényeket teszi meg a világ uraivá”.[5] A zsidóság elleni „klasszikus” rágalmak gyűjteményét, a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvéit[6] a Turul-lapok többször idézik, elem zik, magyarázzák. A pécsi Turul-vezér, Ambrus József (11.% a Nemzetvédő című lap szer kesztője, 1934-ben írott cikkében ostorozza a magyar társadalom szerinte Európában példátlan tudatlanságát”, mert az „még mindig nem képes a zsidókérdésben legalább elvi álláspont elfoglalására sem”,1 majd idéz a zsidósággal kapcsolatos ilyen állásfog lalásokból: Renan írta a szemitákról, hogy „Ha minden nemzet és minden század üldözött valakit, kell, hogy ennekvalami oka legyen”. Ambrus, mint igen jellemző zsidó állásfog lalást idézi a Pénzvilág című „zsidó lap” 1934. január 20-i számát: „Árja koponyába túl sok értelmet beleszivattyúzni a történelem során még sohase sikerült” Ambrus említi H. Ford angol szerzőt, aki szerint „<a zsidórétegek kegyetlenül kirabolják a társadalmaif”, így »a gyámoltalan emberi társadalom szinte gazdasági pogromnak esik áldozatul\ majd: „a társadalom a zsidó pénzcsoportok jól kigondolt kínzásaival szemben éppen oly tehetetlen, mint a csapatokba összeterelt zsidók voltak az antiszemita tömegek előtF. Á Bajtárs című országos Turul-lap a zsidótörvények előestéjén, 1938-ban, mint tanulságos cikket idézi a „zsidó-liberális” Pécsi Napló 1937 karácsonyi számát, melyben Prinz Gyula dr., pécsi egyetemi nyilvános rendes tanár céltalannak tekintette „a zsidó kérdés faj alapon való feszegetését”, mert szerinte „..faj nincs”, fajról csak a „,szellemi proletárok’ beszélnek, különben is az igen kevert nyelvű és vallású magyarok között ,.faj ilag nem igen tudunk különbséget tenni”. A Baj társ kioktatja Prinz doktort, misze rint amikor ők ,faj”-ról beszélnek, mindig,fajtát” értenek. A Bajtárs szerint a pécsi egye temi tüntetések - a zsidó hallgatók ellen - a Prinz rektorsága alatti időkre nyúlnak vissza, amikor a zsidó hallgatók létszáma a pécsi orvoskaron 23%, egyes évfolyamokon 36% lett. A Bajtárs félti „a magyar nemzet, a magyar fajta jövőjét Prinz Gyulától, akit Jogos aggodalommal” lát az egyetemi katedrán.[7]

A Turul Szövetség a zsidókérdésről vallott nézeteihez méltón fejtett ki tevékenységet mind a politika, mind a politikai publicisztika területén. A Turul már a húszas évekbeli kezdeteinél lelkes helyeslője és híve volt a numerus clausus-nak, melynek betartatásáért nyíltan és kitartóan felemelte szavát az egyetemeken. A numerus clausus később is állan dóan foglalkoztatta a Turul-lapok cikkeinek szerzőit. Amikor pedig Bethlen miniszterel nök az 1928:XIV. tc-kel módosíttatta, lényegében megszüntette a numerus clausus-t,[8] a Turul hevesen támadni kezdte ezt a lépést: a törvénycikk „életbeléptetése (...) nem egyéb, mint elalkudása az 1920. évi XXV. te. igazságainak. A baloldali moloch ismét lábra kapott (...) ma már ismét ott tartunk, hogy a zsidóságnak az egyetemekre való (...) bezúdulása mind erősebb és erősebb iramot diktáF.[9] Az 1920-as évek végén és a 30-as évek elején az egyetemeken egymást érték a numerus clausus-viták, a zsidóság és a zsidó egyetemi hallgatók elleni tüntetések.[10] Cikkek sora statisztikai adatok tömegét sorolta fel a zsidóság világrészenkénti, európai, magyarországi összlétszámáról, a zsidóságnak a magyar társadalom egyes rétegeiben betöltött, túlzottnak mondott arányairól.[11] Különö sen az egyetemeken, a karokon és szakokon tanuló egyetemi hallgatók zsidó - nem zsidó százalékos megoszlásáról készült sok és hitelesnek tudott statisztika.[12] Dr. Lendvay Béla, turulos cikkszerző {Bajtárs) szerint az 1929/30. tanév I. évfolyamán az összes egyetem hallgatói létszámának 11,9%-át tették ki a zsidó hallgatók, akkor, amikor a zsidóság népsű rűségi arányszáma 5,5% volt. Ezért levonja a következtetést: „Tehát a zsidóság népességi arányszámán túlemelkedőleg, több mint 50 százalékos plusszal képviselteti magát a felsőbb oktatás területein. Ezen vonatkozásban tehát ne beszéljen itt senki tanszabad ságsérelméről.5,14 A pécsi egyetemen a zsidó hallgatók aránya 1932-ben 11,2% volt a Bajtárs című lap szerint (összehasonlításul: Budapesti Tudományegyetem: 9,0%, debre ceni egyetem: 17,4%, szegedi egyetem: 13,7%), a zsidóság hazai arányát ekkor 5,1%-ban állapították meg, nehezményezve e számok alapján az egyetemi többletet.[13]

A numerus clausus eltörlése miatti egyetemi zúgolódások 1933-ra egységes jobboldali egyetemi akcióba torkolltak, amikor is a pécsi egyetem kezdeményezését (memorandum) átvették az ország jelentősebb egyetemei (Budapest, Szeged, Debrecen). A memorandu mot a pécsi Turul egyesületek a Foederatio Emericana Bajtársi Egyesület jobboldali - a vezetőség tiltó utasítását megtagadó - tagjaival közösen szerkesztették. Benne követelték az idegen egyetemekről jött zsidó hallgatók számának a numerus clausus által megállapított arányra korlátozását, az „idegen” (zsidó) hallgatók diploma-nosztriflkálásának megtagadá sát. A memorandum szerkesztői túl is léptek a numerus clausus-követeléseken, akkor, ami kor az egész magyar társadalmat szólították meg: minden magyar (azaz nem zsidó) csak keresztény magyar üzletből vásároljon, csak keresztény magyar iparosokkal dolgoztasson, csak keresztény magyar ügyvédhez, orvoshoz, mérnökhöz forduljon. Óvták a szerkesztők a magyar társadalmat az „erkölcsromboló”, zsidók szerkesztette sajtótól. E magyar középosz tályi védegyleti követelések az 1930-as, 1940-es években ajobb- és szélsőjobboldali pártok törekvései nyomán országos mozgalmakká terebélyesedtek. A memorandum-ügy heves csatározásai 1934-ben is folytatódtak. Az ügy kapcsán a bajtársi egyesületek jobboldali radikális ifjúsága, illetve ifjabb vezetői szembekerültek a régi, a 20-as évekből származó vezetéssel, ez több egyesületnél a régi vezetők lemondásához is vezetett.[14]

Az egyetemi Turul bajtársi egyesületek intoleránsán reagáltak minden filoszemita, vagy zsidóbarátnak (,,zsidóbérenc”-nek) mondott megnyilvánulásra, még ha egyetemi tanártól származtak is azok. A Nemzetvédő című pécsi Turul-lap élesen támadta dr. Molnár Kálmán pécsi ny. r. egyetemi tanárt, amiért ő 1933-ban elvállalta a MIEFHOE egyetemi zsidó egyesü let tanárelnöki tisztét. Molnár professzornak még azt is bűnéül rótták fel, hogy korábban a legitimista Szent István bajtársi egyesület elnöke volt.[15] A még meglévő filoszemitizmus oka pedig a régi, konzervatív egyetemi és Turul-vezetés, legalábbis a Gömbös miniszterel nöksége idején már egyre nyíltabban és hevesebben színre lépő jobboldali radikális ifjúsági vezetők szerint: „...a zsidóellenes front... kiszélesedett és bizonyos mértékben a magyar nép ügyévé fejlődött - írta 1934-ben egy pécsi Turul-vezető, Ambrus József (II.). A keresz tény társadalom állásfoglalása - szerinte - még csak szerény eredményeket produkált: „a keresztény kereskedők érdekében kifejtett propaganda következményeként néhány ma gyar kereskedő üzleti forgalma észrevehetően emelkedettvalamint a ,filoszemitizmus sokakban erősen megrendült, a közömbösséget pedig a nemzeti eszme ébredése váltotta feV\ még sincs még mindig „itettekben mérhető, kézzelfogható siker”, mert „afiatal gene rációk bizonyos társadalmi egyesületeiben oly mérvű anakronisztikus-konzervatív gerontokrácia dühöng, kezében a terror minden eszközével, hogy meg tudta akadályoz ni az ifjúság százszázalékos egységének kiépülését’.[16]

Az 1930-as évek közepétől a Turul Szövetség egyesületei mind erőteljesebb és zajo sabb fellépéseket, megmozdulásokat szerveztek. Nemcsak az egyetemen belül aktivizál ták a hallgatóságot, hanem az egyetemen kívüli szélsőjobboldali akciók fő mozgatóivá is lettek. Pécs város társadalmának, értelmiségének szellemi befolyásolására törekedtek. A Turul Szövetség, lapja, a Nemzetvédő segítségével előszeretettel avatkozott be a pécsi kulturális élet eseményeibe. Különösen nehezményezte, hogy a pécsi színházi vezetés hosszú ideje zsidó színigazgatók által szervezi a Nemzeti Színházműsorait, határozza meg a neki tetsző színészszerződtetéseket.[17]

Az egyetemi Turul-vezérkarok igyekeztek kiterjeszteni befolyásukat az egyetemi élet minden részterületére. A bajtársi egyesületek memorandumokkal fordultak az egyetem, illetve intézményeinek vezetőihez, elsősorban a zsidókérdésben tapasztalt „anomáliák” miatt. így 1936-ban a Csaba Bajtársi Egyesület a Turul Kerületi Vezérséggel és a többi Turul testvéregyesülettel is egyeztette akcióját az Egyetemi Mensa igazgatótanácsával szemben két zsidó származású és izraelita vallású orvostanhallgatónak az Egyetemi Mensán megengedett étkeztetése miatt, akkor, amikor a zsidó egyetemi hallgatóknak külön menza volt fenntartva az egyetemen. Hangoztatta még a Csaba Bajtársi Egyesület memoranduma a keresztény egyetemi polgárság másik sérelmét is: az Erzsébet Kollégium ban egy „zsidófajú és vallású hallgatónő” kapott lakást, a bajtársi egyesület kérte a zsidó hallgatónő „,sürgős eltávolítását. Az egyesület az ügy kivizsgálására ígéretet kapott.[18] 1937-ben újabb memorandumot intézett a pécsi egyetem vezetőihez három Tu- rul-egyesület - az orvoskari Csaba Bajtársi Egyesület, a jogi kari Werbőczy Bajtársi Egye sület, a bölcsészkari Árpád Bajtársi Egyesület - ezúttal már sikeresen összefogva más egyetemi bajtársi egyesületekkel is (DEFHE, Emericana, Szent István Bajtársi Szövetség). Ismételten kifejezték mind erőteljesebb aggodalmukat amiatt, hogy a pécsi egyetemen - különösen az orvosi és bölcsészkaron - az országos átlagnál (5,1%) nagyobb arányban vettek fel „zsidó fajú” hallgatókat. A pécsi egyetem ifjúsága 1937. február 25-én tartott nagygyűlésén az egyetemi tanácshoz fordult, hogy mindaddig ne vegyenek föl más egyetemről zsidó hallgatót, amíg arányszámuk meghaladja a zsidóság (izraeliták) orszá gos arányát, valamint a zsidók külföldön szerzett diplomáit ne nosztrifikálják. Mindezek a követelések szerepeltek már az országos jelentőségre szert tett korábbi, 1933-as memo randumban is. Új volt viszont a harmincas évek közepétől föllépő jelenség, a zsidóság védekező módszerei egy jellegzetes formája, akikeresztelkedés határozott elutasítása: „az egyetemre való felvételért folyamodó kikeresztelkedett zsidók a felvétel elbírálásánál zsidókként lesznek tekintetbe véve”. A memorandum benyújtói még szankciókat is kilá tásba helyeztek: ha kérésük nem teljesül, nem garantálják, hogy az egyetemeken folyó zavargások nem folytatódnak.[19]

A magyarországi zsidóság elleni fokozottan intoleráns társadalmi és politikai megnyi latkozások az I. zsidótörvény megjelenésének előestéjén csak sokasodtak. A Turul Szövet ség egyesületei rendezvényeikkel élenjártak e mozgalmakban. A pécsi Werbőczy bajtársi egyesület 193 8 elején úgynevezett „kultúrtábor”-t szervezett a Turul Szövetség követelése inek ismertetésére, melyek között a „zsidókérdés” megoldására tett javaslat volt a legfonto sabb. Országos Turul-vezérek - Salló János, dr. Szabó Gyula, dr. Horváth János, dr. Vágó Pál, Ambrus József-beszédeikben a magyar társadalom legégetőbb gondjaként és felada taként említették a zsidósággal kapcsolatos viszony kezelését. Szabó Gyula dr. szerint feltétlenül szükséges egy általános fajvédelmi törvény létrehozása, a zsidóságot kisebb ségnek kell nyilvánítani; elsősorban az ifjúság egészséges állampolgárrá nevelése érdeké ben a tanárság körében be kell vezetni a „numerus nullus”-t, vagyis a teljes mértékű „zsidótlanítást”; ugyanezt az állami hivatalokban, a sajtóban és a művészeti életben is be kell vezettetni, ehhez új kultúrtörvényt kell hozni. A zsidóságnak egyedül a gazdasági életben lehet megengedni az 5%-os részesedést, de ottani hatalmának ellensúlyozására az államnak be kell avatkoznia a gazdaságba: a hadiipart racionalizálni kell, „apassivitásban lévő zsidó tőkét és a gyárakat” pedig ki kell sajátítani. Mindezt szociális intézkedéseknek kell kísérniük: „hat millió magyar proletárt kell eltüntetni, (...) igazságos ipari és földbir tok reformot kell hozni, (...) az amerikai magyarokat vissza kell telepítenf\ A pécsi széacmaz&sú Ambrus József(1.) országos vezér mindehhez hozzátette: „... nem elégapassiv antiszemitizmus, hanem a keresztény ipar és kereskedelem pártolásával a magyar közön ségnek át kell menni az aktivitásbd\ Salló János szerint a magyar ifjúság nem tartja elégségesnek a kormány által javasolt 20%-os arányszámot (az államhivatalokban), „,hiszen Mózes korában a zsidók maguk még azt is kirekesztették körükből, akinek nem zsidó felesége volt, az őpéldájukat kell követnünk...” Szabó Gyula dr. is a vegyes házasságok eltiltását követelte. A kormány javaslata elsősorban a sajtó szempontjából lenne káros, „különösen pesti viszonylatban még mindig túl fog tengeni a zsidóság anyagi és lapok száma szerinti túlsúlya...” A „kultúrtábor” - a pécsi rendőrkapitánysági jelentés szerint - a közönség élénk antiszemita tüntetésével ért véget.[20]

Még messzebb ment „a zsidókérdés megoldásában” az 1938 áprilisában Pécsett ren dezett országos „diéta”, melynek határozatai között több (a 13 határozati pontból 7:3-8, 12.) foglalkozott a zsidókérdéssel.[21] A diéta vitáinak hangneme és a határozatok fogalma zásának élesedése erőteljes zsidóellenességet jelzett. A határozatok első helyen utasítot ták el az izraelita vallású zsidók tömeges kikeresztelkedését, mely elutasítás ténye az előző évek egyetemi ifjúsága zsidóellenes memorandumainak ismeretében (lásd 1937. február i memorandum)[22] nem meglepő, legföljebb a kérdés első helyen említése az (a zsidó kérdéseket tárgyaló határozatokon belül). A határozat leszögezte: „a kikeresztelkedett zsidót és utódjait nem tartjuk minden feltétel nélkül magyarnak. Az egyetemek taná csa az egyetemi felvételeknél „kikeresztelkedett zsidókkal szemben az eddigieknél is szigorúbb mértéket alkalmazzon”. Az Emericana, a Turul és a DEFHE bajtársi egyesüle tek jobboldali vezetői által szervezett „diéta” határozatainak megfogalmazói a magyaror szági zsidóság tömeges keresztény hitre térésében nem egzisztenciális védekezésüket látták, hanem éppenséggel a magyarságra (a nem zsidó magyarokra) nézve veszélyes, újabb támadó hadműveletként értékelték: a Diéta (...) a leghatározottabban vissza utasítja a zsidóság váratlanul támadt és hívatlan keresztényvédelmét és azt, hogy azok, akik a legszentebb eszményeinket nemrég még sárba tiporták, ma egykori destrukció juk céltábláját védőpajzsként használják fér (5. pont). Hasonlóan mereven ellenezték a zsidóság másik védekezési formáját, a névmagyarosítást is (amely egyébként Gömbös óta nemcsak a zsidóság sajátos védekezése, beilleszkedési, asszimilációs törekvése volt, ha nem mellette más kisebbségi csoportoké, leginkább a magyarországi németségé is): ,^4 zsidók részére többé névmagyarosítást ne engedélyezzenek (6. pont), „az eddig elnézés ből engedélyezett történelmi nevek használati jogát vizsgálják felüV\ A zsidó üzleti szel lem - keresztény erkölcs mesterséges antinómiát a politikai aktualitással keverte a 7. számú határozat: ,^4 zsidók ne használják üzleti és reklámcéljuk érdekében az eucharisztikus jelvényt és zászló f\ Majd az e korban többször, több fórumon hangoztatott magyar (keresz tény, azaz nem zsidó) védegyleti követelés következett (8. pont): a diéta felhívja a magyar társadalmat „a zsidóságnak gazdasági és szellemi vonatkozásban is teljes bojkottálásá ra”, az ifjúság támogassa a keresztény szövetkezeti mozgalmat, kiskereskedelmet, kisipart, a bajtársak Jelentkezzenek a kormánytól szervezett Kereskedelmi Átképző Tanfolyamok ra. Az I. világháborús zsidó tőkés szállítók elleni, húszas évek eleji vádakra utalt e követe lés: ,^4 honvédség részére zsidó fegyvert ne gyárthasson” (12. pont).[23]

A Turul Szövetség jobboldali vezérkara a zsidótörvények parlamenti vitáit a Turul mozgalmi tevékenység középpontjába állította. A kérdésben a jobboldali radikális irányt képviselte, s az egyetemi Turul-egyesületek vezetése sajátos eszközeivel, a zsidó egyete mi hallgatók elleni akciókkal, tüntetésekkel, hecckampányokkal igyekezett a zsidótörvé nyek mielőbbi létrejöttét elősegíteni. Egy pécsi rendőrkapitányi jelentés szerint budapes ti és vidéki egyetemi bajtársi egyesületi vezérek 1939. március 5-én, Budapesten megálla podtak abban, hogy „a parlamenti tárgyalás alatt álló zsidótörvényjavaslat megszava zásáig és annak a meggyorsítása érdekében a zsidó egyetemi hallgatókat az előadá sok látogatásától eltanácsolják. Ennek a határozatnak megfelelően f. hó 8-án Pécsett minden klinikán és egyetemi intézetben két-két bajtársi egyesületbeli egyetemi hallga tó közölte az előadásokra érkező egyetemi hallgatókkal a keresztény egyetemi ifjúság határozatát és mérsékelt hangon megkérték őket, hogy távozzanak az egyetemről. A zsidó hallgatók a felszólítást tudomásul vették és eltávoztak. Ezzel kapcsolatban sem miféle rendzavarás nem történt sem az egyetemen, sem az egyetem falain kívüF.[24] E jelentésben a bajtársi egyetemi akció lezajlásának békés volta megkérdőjelezhető a rend őrkapitányság - minden bizonnyal bajtársi, illetve keresztény nemzeti - szimpátiái miatt, de az is valószínűsíthető, hogy a zsidó egyetemi hallgatók tanultak a harmincas évek elejétől többször bekövetkezett hecckampányokból, zsidóverésekből és nem ültek fel a kirekesztő provokációnak.

Németellenesség a Turul-mozgalomban

A Turul Szövetség ideológiáját alakító fórumokon, állásfoglalásokban, cikkszövegekben sokáig, egészen a harmincas évek elejéig nem jelent meg, vagy nem kapott lényeges hangsúlyt a német-, illetve „sváb”-ellenesség. Ennek oka elsődlegesen az lehetett, hogy a 20-as évek kezdetén a keresztény-nemzeti kurzus-politikájában a „magyar szellemtől idegen” kifejezést inkább a keresztény eszmeiségtől idegen jelenségekre, illetve szemé lyekre alkalmazták. A forradalmak résztvevőire visszautalásként több volt e kettős foga lom tartalmában a nem keresztényre, vagyis a zsidóra vonatkozó utalás, mint általában az idegenellenesség. Ez utóbbi csak a harmincas évek első harmadától nyer egyre gyakrab ban kifejezést. A „keresztényibe, vagyis a nemzeti keresztény úri középosztályba bele tartoztak azok a hivatalnok-tisztviselő rétegek is, melyek városi polgár és így német szár mazása közismert volt. A német asszimiláns polgárságból eredt értelmiség magyarsága felől nem is merült fel kétely az első Turul vezető-gárda húszas évekbeli működése idején, tekintve, hogy maga ez a Turul-vezérkar is zömmel asszimiláns német polgárivadék volt.[25] A gondok csak a harmincas évek elején, Gömbös erőteljes jobboldali radikalizmusa nyo mán jelentkeztek, amikor a Turul-mozgalmon belül a feltörekvő új Turul-nemzedék vezetői ambícióit a régi vezérkar ellen kezdte kiélni - a régi Turul-vezérek nem magyar voltának, német és szláv származásának, nevének hangoztatásával. Ez akor-1932-1936 - a Göm bös alatti erőteljes névmagyarosítási hullám időszaka, egyben a Turulon belüli nemze dékváltás ideje is. A Turul országos vezére ekkor változtatja át szláv hangzású nevét magyarra. Ekkor dúl a Turul-lapokban a német típusú legény egyleti tányérsapka-viselet elleni kampány, a magyar Bocskay-sapka hétköznapi viseléséért folyó harc.[26]

A Turul-ideológiában a magyarságrontó idegenek fogalmán belül a németség szere pének jelentősebb hangsúlyozása a magyarországi vidéki, falusi németség, a „svábság” vád alá helyezése Illyés Gyula Pusztulás című, a Nyugat 1933. szeptemberi számában megjelent tanulmánya nyomán kezdődött el. Illyés, cikkében a dél-dunántúli, főleg a Baranya megyei németek lakta falvak magyarjainak elnémetesedéséről írt. 1912-es és 1928-as adatok összehasonlításával igyekezett bizonyítani több vegyes - német és ma gyar-lakosságú falu fokozatos német nemzetiségűvé válását, e falvak elnémetesedésé- nek tényezőiből kiindulva a dunántúli magyarság fokozatos pusztulására vont le követ keztetést.[27] A baranyai, pécsi Turul egyesületek meghatározó egyéniségei, vezérei gyor san reagáltak. Illyés Baranya megyéből vett példái nyomán a kérdésre válaszolva, és az író-költő felrázó hatású cikkének felkiáltójele mellé igyekeztek igen hamar odatenni a Turul, ha lehet még nagyobb felkiáltójelét: Ambrus József pécsi Turul-vezető, a Baranya Bajtársi Egyesület vezére, A németek új honfoglalása a Dunántúlon című cikkében, 1933 októberében ilyen kétségbeesés szülte kijelentéseket tett: „... kiábrándító (...) ez a szo morú tény (...) a föld szép lassan, észrevétlenül kicsúszik a talpunk alól (...) mi eddig nem vettük észre, hogy az igazi élet-halálharc, legalább is itt a Dunántúlon a magya rok és svábok között most kezdődött. All a harc, ha vér nem is folyik.”[28] A németek térnyerésének okait elemezve Ambrus megjegyzi: „A svábot két tulajdonsága kényszeríti új és új területek megszerzésére. Csodálatraméltó szorgalma és jelentékeny szaporodá sa. Magában véve egyik sem volna olyan túlságosan nagy baj, ha a dunántúli magyar bírná a halálos versenyfutást. De nem bírja. Szorgalom dolgában még csak megmérkő zik a svábbal. Hanem a szaporodással már baj van. A magyar falvak csöndesek, temető- hangulatúak, a sváb falvak hangos gyermekzsivajával összehasonlítva (...) így van ez mindenfelé. A magyarok kipusztulnak, a svábok pedig elfoglalják az ősi, üres portá kat. Készül a sváb haza: még vérontásba sem kerül. És még lesz, ha nem történik meggátlásukra semmi.” Ambrus okadatolása itt puszta kijelentésekre szorítkozik, az állí tások legcsekélyebb bizonyítási szándéka nélkül. A németek szorgalmának elismerése is a levegőben lógó engedmény, hiszen egy szó sincs itt a gazdasági szakértelemnek, a telekaprózódás elkerülésének, a német gazdaság esetleges jobb eltartó-képességének kérdéseiről, vagy azok vitathatóságáról. Ambrus szerint a németek nagyobb szorgalma és szaporodása hiba, sőt bűn a magyarsággal szemben, mely szerepet játszik a magyarok hátrányosabb demográfiai helyzetének kialakulásában.

A Turul németellenes érzelmeit az aktuálpolitika is motiválta. Hitler hatalomra kerülé sével megerősödtek a német expanzív törekvések, melyek a „volksdeutsch” (népi német), pángermán irányzat révén a keleti élettér, a kelet- és kelet-közép-európai térség országa inak német befolyás alá vonására irányultak. Elsősorban a „népinémetek” által nagy számban lakott Dunántúl volt a németországi expanzió célpontja. Németországból érke zett turisták, diákok járták a magyarországi, dunántúli németek lakta falvakat és igyekez tek a magyarországi „svábság” körében elhinteni a nagynémet, pángermán eszméket, erősítendő bennük a német öntudatot, a németséghez tartozás érzését.

A Turul-vezetők azonnal felfigyeltek a „germanizáló hatás” veszélyeire és 1933 tava szától több cikkben éles hangon tiltakoztak az erősödő német befolyás ellen. A Bajtárs egy 1933. áprilisi számában felemelte szavát a német hangosfilmek romboló hatása ellen. A lap szerint a mozikban mindenütt német szó hangzik, és ez azért veszélyes, mert „... azokban, akik lassan már kezdtek beolvadni a magyarságba, az állandó német szó hallatára újra felébred a német származás tudata”?1 Az egyetemi Turul egyesületi vezetők szerint már az egyetemeken is németbarát hangok hallatszanak, melyek ellen megszólal a kurucos kisebbrendűségi érzékenység, a német leigázó, elnyomó, gyarmato sító törekvés elleni ösztönös tiltakozás: Jakab! Heraus! Nem való ősz professzoraink közé pángermán agitátor! (...) Le kell törni a pángermán agitációt! (...) a német vezető ket átható ostoba porosz gőg mindig lenézte Magyarországot”, mert „a szomszédos németség számbeli túlsúlyával Szent István óta mindig leigázni, gyarmattá tenni akar ta Magyarországot\ Helyt kapott a Turul-cikkírók gondolataiban a hazai németséget óvó törekvés is. Érvelésükben a magyarországi németeknek a magyar hazához való hűsé gére apelláltak, az agitátorok működését a magyarországi németek szellemétől idegennek minősítették: „német ajkú magyar testvéreink mesterséges izgatásáról beszélnelC\ sze rintük a német falvakat „Berlinből pénzelt vigécek lelkesítik a germán testvériség lát szatával”. A Turul szerint a sorra alakuló „Kulturverein”-ek, Bleyer Jakab erősödő né metegyesületi mozgalma[29] veszélyes igazán a magyar belpolitikára, mert ezekben „a nagy német eszmékről szónokolnak”, a magyar nemzetet türelmetlenséggel, a nemzetiségek elnyomásával gyanúsítják.[30]

A Turul a hazai németséggel kapcsolatban kialakított egy, a magyar történelemre, a nemzetiségeket összeforrasztó közös múltra apelláló álláspontot, mely lényegében vissza nyúlt a dualizmuskori nemzetállami koncepcióhoz, a különböző nyelvet beszélő magyar állampolgárok közösségének hangoztatásához. A politikai közösség helyett azonban itt most a „lelki közösség” egybeforrasztó erejének kimondására esik a hangsúly, a kor emelt, misztikus, szellemtörténeti stílusának, frazeológiájának megfelelően: „évszázadokon keresztül nem volt nemzetiségi probléma itt. Rákóczi, Frangepán, Thököly, Kossuth zászlói alatt együtt küzdött magyar, német, horvát, tót stb. nyelvű magyar és egyik sem érezte magát rosszabb magyarnak, mint a másik. Mert ha beszédjük különbözött is, egyformán magyarrá tette őket a közös múlt, a közös sors, a közös kultúra és a magyar haza szeretetének közössége”. A nemzet nemcsak az egy nyelvet beszélők összessége, hanem a nemzetalkotó tényezők még: a közös múlt, sors, kultúra, a lelki közösség, állít juk, hogy németajkú honfitársainkat csak a nyelvük emlékezteti származásukra, de minden más nemzetalkotó tényező ide köti őket ehhez a földhöz, ehhez a hazához.”[31] A cikkíró azonban nem maradt meg e liberális nemzetállami koncepciónál, hanem támadta a Bleyer-féle magyarellenes türelmetlenséget. Szerinte nem lehet egyenlőségje let tenni az erdélyi magyarság és a magyarországi németség helyzete közé, mert: „JSfálunk a nemzetiségek utólag bevándorolt jövevények, ne hivatkozzanak tehát a megszállott területi magyarság helyzetére, ahol az új urak az utólag bevándorolt jövevények.”[32] Ambrus József szerint a románság erdélyi expanziójához hasonlatos a magyarországi „svábság” területi expanziója a Dunántúlon: 99A svábok most ugyanazt csinálják, mint a háború előtt az oláhok. Azok is lassan elöntötték egész Erdélyt. Ambrus „az új sváb honfoglalás”-on nemcsak „a német vándorlegények (Wandervögel) nagynémet agitá- cióját” érti, hanem a Volkbildungsverein, „Bleyer és társai” németvédő, öntudatosító mozgalmait is, ellenezve azt, hogy Bleyerék az A. B. C. típusú iskolák körül harcokat provokáltak, vagyis szorgalmazták a vegyes és a német anyanyelvű iskolák beindítását, „iSemmi szükség nincsen (...) a német és felnémet-nyelvű iskolákra”. Ambrus József idéz egy 1931-32-es statisztikai adatot, miszerint a németek lakta területeken 46 A-típusú (tiszta német nyelvű) és 141 B-típusú (vegyes tannyelvű, magyar-német) iskola volt, majd megállapítja: „ Valóságos önpusztítást viszünk végbe engedélyezésükkel (ti. az A- és B-típusú iskolákéval - R. A.). Abban az esetben pedig, ha a svábok ragaszkodnak iskoláikhoz, nemzeti kisebbségnek kell őket nyilvánítani, a közpályákról pedig ki kell tiltani őket”?6 Ez, a későbbi zsidótörvényekben megjelenő „megoldásinak a hazai né metségre való alkalmazási javaslata meglehetősen szélsőséges és radikális ötlet 1933-ból. A pécsi, nemsokára országos Turul-vezető, Ambrus József egyéb javaslatokat is tett a német külső behatolás és belső térnyerés megakadályozása érdekében: „Elsősorban a pánnémet propagandát kell kíméletlenül letörni. Különösen fontos, hogy mindenek előtt a külföldről jövő Drittesreich-apostolok (Harmadik Birodalom-apostolok - R. A.) munkája legyen lehetetlenné téve. Elvégre mégiscsak tűrhetetlen, hogy úgy járjanak itt benn az országban, mintha máris az övék volna (...) Vendégekként fogadtuk őket, ke nyeret, földet adtunk nekik s az eredmény? - nyakunkon a sváb”. A ,féktelen pánger- mán agitáció” azért veszélyes, mert a németek még nagyobb elkülönülését építi ki a magyaroktól, egyúttal ellenséggé teszi őket?1 Az egyke kialakulásának okait elemez ve Ambrus József egy másik cikkében a magyarság pusztulásának meggátlása érdekében két megoldási ötlettel szolgál. Az egyik a telepítés, azaz más vidékek többgyermekes családjainak Baranyába költöztetése állami kedvezmények (költöztetési adó, elővételi jog biztosítása) igénybevételével. A szerző szerint a másik megoldás (melyet Illyés Gyulától vesz át) lehetne az örökösödési törvény, azaz minden örökös kapjon annyi földet, amennyi ből ő és családja kényelmesen megél. Az ehhez szükséges pótföldeket pedig a nagybir tokokból kell kihasítani. Ha a népnek anyagi érdeke fűződne a családgyarapodáshoz, tehát ha öröme telne a gyermekáldásban, nem ragaszkodna az egykéhez. Itt olasz- és németországi példákat sorol fel a szerző az anyák állami támogatására.[33]

Ambrus József a pécsi turulistákat képviselve az 1933. évi országos követtáboron hatá rozat meghozatalát sürgette a baranyai, tolnai, somogyi magyarság pusztulásának azonnali megvizsgálására. A „szélsőnemzeti eszme pécsi harcosai” javasolták, hogy a Turul Szövet ség forduljon a magyar királyi kormány elnökéhez, Gömbös Gyulához, azzal a kívánsággal, hogy a kormányfő küldjön kormánybiztost Baranyába, állítson fel „népvédelmi kirendeltsé get” a kérdés megvizsgálására. Ambrus, a pécsi turulista vezér úgy látszik tisztában volt a dél-dunántúli megyék lakosságának nemzetiségi megoszlásával, az Illyés, Fülep Lajos indí totta országos egyke-vita által keltett viharokat is ismerhette, de a tolnai és baranyai német ség kedvezőtlen reagálásáról is tudomása lehetett, mert fontosnak tartotta megjegyezni: „<az akció nem irányul a németség ellen, nem harc ez ellenük. Távol áll tőlünk a gondolat, hogy népünket a németségre káros intézkedéseken keresztül igyekezzünk menteni. Azt szeretnénk csupán, ha a veszélyeztetett területeken élő magyarság szaporodásának nö velésére történnének gyakorlati kezdeményezések” ?[34]

A fokozatosan kipusztulni látszó magyarság két szimbóluma volt a harmincas évek ben „a hidasi harang” és az Ormányság. Hidasról, a községből elköltözött magyarokról, a megmaradt magyarok elnémetesedéséről a Turul-lapok több cikke tudósított 1933-1934- ben. A Bajtárs így írt 1934-ben a hidasi templom harangjának elnémulása egy éves évfor dulóján rendezett pécsi ünnepségről: egykor megszállott város harangjai félóráig hirdették az évforduló üzenetét. Nem voltak melldöngető szónoklatok, hanem a ha rangzúgásban összekapcsolódó tekintetek hirdették, hogy a magyar szívek emlékez ned.[35] Az év folyamán aztán országszerte elterjedt a híre a hidasi haranglopásnak, me lyet pécsi turulisták végeztek, Ambrus József vezérletével, akik a hidasi volt református templom harangját a budapesti Kálvin téri református templomba mentették.[36] A hidasi ügyhöz hasonló, országra szóló vészkiáltásnak szánták Turul-orgánumok „a halódó Or mány ságról” hírt adó cikkeket 1937-193 8-ban.[37]

Míg az egyke-viták, a pusztuló magyarok kérdése csak közvetetten - bár olykor he ves hangvétellel - érintették a hazai németséggel kapcsolatos Turul-álláspontot, addig a „pángermán izgatás” elleni turulos fellépés közvetlen állásfoglalásra késztette a Turul vezérkart a német nemzeti-nemzetiségi kérdésben. Hitler hatalomra jutása után a kiküldöt tek, agitátorok révén egyre erősödött a népi-német mozgalom Magyarországon. „.Fékte len pángermán izgatás folyik Tolnában” - írta 193 5-ben a Baj társ[38], és beszámolt Mühl Henrik dr., volt pécsi egyetemi hallgató, és Basch Ferenc dr. baranyai pángermán agitá- cióiról, a Kisgazdapárt égisze alatt. A cikkíró nehezményezte, hogy sváb fiatalok Németor szágban tanulnak, majd pángermán agitátorokként térnek vissza szülőhazájukba, a néme tek lakta vidékek falvaiban kultúrelőadásokat tartanak a Volksbildungsverein és Kulturverein rendezvényein a nagynémet eszme terjesztésére, követelik a német nyelv- oktatás bevezetését „a teljes vonalon” - így például Mühl Henrik dr. Mágocson. A Mühl doktorról hírt adó Turul-cikk szerzője sajnálattal jegyezte meg, hogy a szegény napszá mos fia a pécsi egyetem ösztöndíjasa volt, ahol is „egyáltalán nem látszott nagy-német- nek, sőt magyarnak vallotta magát akkoriban, fajvédő volt, híres zsidóverő”.[39]

A Turul mértékadó körei kezdettől ellenszenvvel fogadták a Németországból érkező nemzetiszocialista eszméket. A horogkereszt-szimbólum használata illegális volt, a Turul vezetők óvták a „magyar fajvédő ifjúságot” a hitleri tanok átvételétől, a horogkereszt használatától. „Egy elhagyott bányában fekete csuklyás és álarcos titokzatos és isme retlen esketett fel 90 pécsi ifjat\ Szenzációs adatok a horogkeresztesek titkos szer vezkedéseiről Rút visszaélés az ifjúság hiszékenységével’ - írta a Baj társ 1934-ben, és enyhén öndicsérő módon hozzátette a cikkíró: J9Á Turul eszmék összehasonlíthatatlanul szebbek, nemesebbek és kiforrottabbak, mint Hitlerék zavaros tanai.”[40]

A „pángermán”, népinémet eszmék képviselői, a Volksdeutsch-mozgalom vezetői tény legesen is szembekerültek egyes Turul-egyesületekkel. A Pécs környéki bányavidéken, melynek lakossága zömmel németajkú volt, a bányavezetők, tisztviselők pedig nagyrészt asszimilált németekből kerültek ki, az 1920-as évek elejétől létezett egy Turul-kultúregye- sület Szabolcstelepi Turul Egyesület néven. 1938-ban a Dunagőzhajózási Társaság pé csi bányái az Anschluss nyomán a bécsi, így német birodalmi vezetés alá kerültek. Ennek következtében a bánya vezetői erőteljes népi-német propagandába kezdtek a DGT-bá- nyatelepeken, melynek áldozatául esett a szabolcsi Turul-egyesület is. A német népcso- port-politika nem tűrt meg semmiféle magyaros, magyarbarát, németellenes megnyilvá nulást, kultúregyesületi életet, a németnek (vissza-)nevelendő bányatelepi tisztviselők és bányászok körében.[41]

Turul-állásfoglalás a nemzetiségi kérdésben

A Turul nem egyforma bánásmódot alkalmazott a különböző magyarországi nemzetiségi mozgalmakkal szemben. Amilyen keményen elutasító volt a népi-német expanzióval, illet ve a nagynémet gondolatot készségesen befogadó hazai szélsőséges volksdeutsch irányzat – a Huss-Basch csoport – „pángermán” agitációjával szemben, oly mértékben próbált türelmes lenni egyrészt a magyar állami kereteket tiszteletben tartó németekkel kapcsolat ban, másrészt a magyarországi szlávok megítélésében. A délszlávokkal szemben a Turul ideológus cikkszerzők azért voltak elnézőek, mert bár „a török előtt a Dráván túl is ősi magyar megyék voltait és a török hódoltság alatt és után „az elárvult területeket a déli szlávok elözönlöttéK\ mégis ők nem igazán veszélyesek a magyarságra nézve, mert a szerb és a horvát „kifelé nem expanzív nép és így teljesen megakadt felfelé szivárgá sult.[42] Bár e kijelentés a sajátos frazeológián kívül nem hordoz releváns tartalmat, törté netileg nincs kellően érvekkel alátámasztva, mégis jelez egyfajta Turul-attitűdöt, neveze tesen a magyarság identitását zavaró idegenek (svábok, zsidók) és a magyarsággal béké sen együtt élő, vagy beilleszkedő népek (szerbek, horvátok, szlovákok) csoportjának ideologikus létrehozását. Ez utóbbi nemzetiségek megítélését ugyanakkor az anyanemze tek Magyarország-ellenes politikája (Kisantant) komplikálja: így amagyar-jugoszláv ha tárról érkező hírek bizonyos szerb atrocitásokról azonnal Trianon reflexióját váltják ki a Turul-lapok szerzőiből.[43]

A nemzetiségi kérdéssel, illetve a harmincas évek tágabbnak szánt fogalom-megjelö lésével, a „kisebbségi kérdéssel” kapcsolatos Turul-álláspontot, a Szövetség egyik fő ideológusa, Somogyi Ferenc doktor, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem tanára, Turul bajtársi egyesületi vezető dolgozta ki a harmincas évek második felében. A Nemzetvédő című pécsi Turul-lap 1937-ben sorozatot indított A Turul Szövetség eszmevilága címmel. E sorozat darabjaként jelent meg Somogyi Ferenc dr. cikke: A kisebbségi kérdés magyar nemzeti szempontból.[44]

A szerző mindenekelőtt igyekszik leszögezni, hogy a kisebbségi kérdés magyar nem zeti szempontból „kizárólag az államalkotó és fenntartó magyarság nemzeti szempont ja lehet (...) akár politikai vagy hatalmi, akár kulturális, vagy jogi tekintetben”. A nemzetiségi kérdés csak azért került előtérbe Somogyi szerint, mert „a népifejlődés ter mészetes folyományaként... a ,faji és nyelvi kisebbségek egyszerűen elérkeztek kultu rális fejlődésüknek ahhoz a fokához, amikor népi öntudatuk immár nemzetiségi, sőt - mondhatni - nemzeti öntudattá fokozódott és így lelki kényszerűségből el kellett fogadniok azt a segítő kezet, amelyet állami önállóságukkal rendelkező faj- és nyelv testvéreik nyújtottak nekilt. Ez utóbbi testvérek természetesen a szomszéd államok anyanemzetei voltak, kiknek „segítő keze” a magyar kormánnyal szembeni segítséget jelentette. A vezető szerep viszont a Kárpát-medencében a magyarokat illette, mert a magyarság „államfenntartó” volta vindikálta ezt a szerepet. Itt következett azután a szerző dualizmus- és liberalizmus-kritikája, a magyar szabadelvű állam, kormányok megengedő, liberális politikájának - Somogyinál: „kisebbségi politikájának” - bírálata. E politika isko lákat, gyárakat alapított, hiteleket folyósított nemzetiségi vidékeken, de e politika követ kezményeként az erdélyi magyar földbirtokok átmentek a románság kezébe, a magyar hitelintézetek támogatásával is. E politika - a szerző szerint - súlyos hiba volt a magyar nemzet szempontjából: államfenntartó magyarság pedig ott hibázott, hogy 1848 óta kisebbségi politikát folytatott s ennek megfelelően ahelyett, hogy az említett folya matot elfojtotta, vagy legalább ellensúlyozta volna, hihetetlen rövidlátásával még elő segítette”. Széchenyi 1847-ben a nemesség megóvására bíztatott, mert ha eltörlik az ősi- séget, az eladósodott ország idegen kezekbe kerül - ez a jóslat mégis bekövetkezett, pedig „(államot csak egy nemzet képes alkotni és fenntartan?\

A nemzetiségek, a ,faji, nyelvi kisebbséged - Somogyi szerint - nemzeti szempont ból nem veszélyesebbek, mint a vallási kisebbségek, „de amint ezeknek a népcsoportok ban öntudata odáig fokozódik, hogy állami önállóságra, vagy az ugyanazon fajú és nyelvű nemzet államával való egyesülésre törnek, rögtön állambomlasztó hatással bírnak és a nemzet szempontjából veszélyt nem jelentened. A nemzeti kisebbségek öntudatra ébredését a dualizmus alatti magyar liberális politika tette lehetővé, így „a trianoni békeparancs már csak formailag szentesítette azt, ami jóval előbb végbe ment. Trianon következtében pedig a magyar értelmiség nem tesz mást, mint elnézi, hogy „,magyarságunk egyre fogy és pusztul

Somogyi maga is látta, hogy érvelése, miszerint a nemzetiségek mozgalmai akkor lesznek az „államalkotó nemzetre” nézve veszélyesek, ha az adott nemzetiség saját anya nemzetével való kapcsolatát építi, sőt azzal egyesülni akar, megfordítható, és a szomszéd országokba került kisebbségi magyarságra is értelmezhető. A súlyos ellentmondást ma gában rejtő és támadható álláspontot erősítendő a szerző megalkotta a „sors- és a politi kai kisebbségek” fogalmát. Közöttük különbséget kell tenni aszerint, hogy a kisebbségek „önként vállalták-e az államfenntartó nemzettel való közösségüket - ezek a „,sors kisebbséged —, „vagy erre csupán vesztett háború következtében kényszerülnéd, ők a „politikai kisebbséged -> „mert ez utóbbi esetben a kisebbségnek az anyaországgal való egyesülési törekvései természetesed. A politikai kisebbséggé válás e logika szerint csak a modem korban, a polgári nemzetek létrejötte óta volt meghatározó tényező, sőt e fogalom ebben az összefüggésben lényegében csak politikai értelmet kap, a Trianon utáni magyar nemzetre érthető kizárólag. A Somogyi-féle úgynevezett sors-kisebbségek pedig a történelmi - a szentistváni - Magyarország nemzetiségei, melyek a szerző értel mezése szerint kollektív identitással rendelkeztek már a Szent István alatti, koraközépkori időkben, tehát még jóval a nemzetek történelmi létrejötte előtt, mert hiszen - a szerző szerint - a magyarországi kisebbségek, melyek nem politikai, hanem sors-kisebbségek, önmaguk választották e földet hazájuknak, „mint nemzetiségek egyedül és kizárólag a magyarság vendégszeretetének élvezetére jogosultak, de többre nem”. Természetesen Somogyit nem zavarják a történelmi tények sem: a magyarok honfoglalásakor a Kárpát medencében talált szláv, avar népek, vagy a magyarokkal együtt érkezett népek (kabarok, székelyek, j ászok, böszörmények), illetőleg a nem sokkal később betelepült népek (néme tek, zsidók, románok) történelmi léte, a magyarságot gazdagító kultúrája. A történelmi elsőbbség, sorrendiség kérdését sem feszegeti (amiért persze nem marasztaljuk el). Őt a „magyarok” és „vendég népek” kategóriák megalkotásakor csak az általa felállított ideo lógiai konstrukció foglalkoztatja. Ezen elképzelés, a nemzetalkotás, egyesülés-egyesítés politikai jogának igencsak leszűkített, önkényes értelmezése, csak a trianoni szétszakított magyarságra való vonatkoztatása. Az egész kisebbségi-nemzetiségi kérdést e konstruk ció tükrében értelmezi a szerző, nagylelkű engedményeket is ennek folyományaként tesz: „Továbbra is hajlandóak vagyunk biztosítani nekik (mármint a ,sors-kisebbségeknek’, a nemzetiségeknek - R. A.) a legteljesebb kulturális, nyelvi és vallási autonómiát, sőt szabadon hagyjuk fiaik előtt az érvényesülés útját is minden téren”. Itt következnek azonban a kulturális autonómia megelőlegezett korlátozásai is: „de ha kisebbségi jogon akarnak érvényesülni, akkor csak országos számarányuknak megfelelő mértékben”, - ez tulajdonképpen egyfajta nemzetiségi numerus clausus követelése -, majd a szerző az előbb megfogalmazott kulturális autonómia-engedménynek sajátosan ellentmondva a nemzetiségek számára felvázolja a magyarsághoz való totális lojalitás, valójában a teljes fokú asszimiláció követelését: „Ha viszont magyar létünk munkásai akarnak lenni, akkor meg elvárjuk, hogy legyenek valóban is azok. Ne németként, tótként, horvátként, hanem névben s lélekben, ízig-vérig magyarként álljanak nemzetünk tagjai sorába”.

Ezzel megvalósítja a szerző a teljes körű magyarosítás programját, még ha a formális libe rális elveket hangoztatja is egyidejűleg: „Szövetségünk [a Turul Szövetség - R. A.] sem faji, sem nyelvi, sem vallási alapon - a zsidóság kivételével - ki nem zár soraiból senkit. Még a névmagyarosítást sem követeli meg” - hangoztatja a cikkíró. De azért a Turul Szövetség megkívánta minden vezetőjétől, reprezentánsától, hogy a nyilvánosság előtt, „mint az ősi magyar élet maradéktalan helyreállítására törekvő hatalmas szervezetnek tagja (...) a ma gyar lelkiségnek megfelelő magyaros hangzású nevet viseljen, itt. használjon”.

Somogyi Ferenc szerint a magyar államnak a nemzetiségi kérdésben is „az ősi magyar alkotmányt kell helyreállítania”, melynek szelleme szerint a nemzetiségeket megilleti a jogegyenlőség, de a többletjog már egyáltalán nem: „a kisebbségeknek lehet ugyan más joguk, mint a magyarságnak, de több soha. Sem állami szuverenitásunknak, sem nem zeti létünknek megcsúfolását nem vagyunk hajlandók eltűrni'. Somogyi itt a magyar állam szuverenitását különösen egy bizonyos kisebbségtől félti, melynek gazdasági fel- készültségéhez öntudatossága mellett párosul még lelkesedése Hitler birodalmáért. A szerző szerint nyilvánvalóan a hazai németség, a „svábság” veszélyezteti a magyarságot. E gondolatot tovább is viszi a magyar értelmiség, a középosztály szerkezetére is, veszé lyesnek láttatva ezáltal az asszimilált németséget is: „nem bízunk többé az egységes magyar értelmiség fikciójának hazugságában sem”.

A válasz, a megoldás pedig Somogyi szerint csak egy lehet: ,JSfekünk nem kisebbségi politikát kell űznünk, hanem öntudatos nemzeti politikát kell kezdenünk (...) Nem nemzetiségeinket kell csitítgatnunk, védenünk, képzelt vagy valóságos sérelmeiket orvosolgatnunk, hanem a magunk nemzetiségét, fajiságát kell öntudatra ébresztenünk, mert máig sem tudunk annyira nemzetiek lenni, hogy Európa bármelyik nemzete mö gött el ne maradnánk\ Az erős és öntudatos nemzet elérése tehát a végső cél, ehhez a nemzetnek túl kell tennie magát a „kompromisszumok gyávaságán”, s ha ezt a célt elér jük, már engedményeket is tehetünk, elismerhetjük „az egyes nemzetiségi csoportok köz jogi egységét (személyi vagy területi alapon (...) s ezzel a kisebbségi kultúrák fejlődésé nek s a kisebbségi jogok biztos érvényesülésének közjogi garanciáit megteremtjük\

E nemzet-identifikáció, az „erős nemzet” tudata mögött pedig a nemzeti érdekek ha gyományos, magyar birodalmi értelmezése rejlik. A szentistváni ország képe sejlik fel, mely minden gondot, így nemzetiségi, trianoni kérdést is megold, de csak úgy, ha a magyar nemzet saját hazájában - valójában: birodalmában - többségben lesz, azaz meg szűnik kisebbség lenni: „de azért magyar nemzeti érdekeink rovására egy jottányit sem engedünk, akkor a kisebbségi kérdés magától megoldódik, a trianoni határok szét pattannak és a Duna-medence magyar állama, Szent István öröksége újra egységes, nagy lesz. Amíg azonban kisebbségi politikát folytatunk, addig a Kárpátok alján ki sebbségben maradunk\

A gondolat - a kisebbségekkel szemben kisebbségben vagyunk, s tenni kell azért, hogy többségben, erőben, fölényben legyünk - itt, a pécsi Turul vezér-ideológus, Somo gyi Ferenc doktor fejéből és tollából kipattanva már 1937-ben előrevetíti Németh László két évvel későbbi Kisebbségben c. írásának alapgondolatát.50

Rövidítések

BML                            Baranya Megyei Levéltár

Főisp. biz.                    Baranya megye főispánjának bizalmas iratai

CL                               Magyar Országos Levéltár

Források és irodalom

AMBRUS 1933a

AMBRUS J., A németek új honfoglalása a Dunántúlon. Nem zetvédő 1933. október, 2-4.

AMBRUS 1933b

AMBRUS J., Kormánybiztost Baranyába! Nemzetvédő 1933. november, 1-3.

AMBRUS 1934

AMBRUS J., Eredmények siker nélkül. Nemzetvédő 1934. január-február, 1-2.

AMBRUS 1938

 

AMBRUS J., Pusztuló magyarok földjén. Bajtárs 1938. júli- us-augusztus, 1-2.

ERDÉLYI 1940

ERDÉLYI E., A mi utunk. Pécs, 1940.

FÜZES 1979

FÜZES M., A nemzetiségi oktatás szervezési problémái a ba ranyai népiskolákban az 1923/24 - 1943/44. tanévben. In: Baranyai Helytörténetírás 1979. Szerk., Szita L., Pécs, 1979. 385-439.

ILLYÉS 1933

ILLYÉS Gy., Pusztulás.Nyugat 1933. szeptember 189-205.

GYOMIRTÓ 1938

GYOMIRTÓ Gy., Hogyan ír egy magyar egyetemi tanár. Ta nulságos cikk egy zsidó lap hasábjain a magyar fajról és a „szellemi proletárokról”. Bajtárs 1938. február 12., 5.

JUHASZ 1933

JUHÁSZ E., Szent Istvántól a MIEFHOE-ig. Ah hol vagy ma gyarok tündöklő csillaga! ? Nemzetvédő 1933. december 14., 16.

LENDVAY 1930

LENDVAY B., In magnis et voluisse sat est. Bajtárs 1930. május 5., 23.

LOVASSY1935

LOVASSY A., Vérebek ugatnak... Tavaszi portyázás abaranyai szerb határon. Bajtárs 1935. április 20.

M. KISS-VITÁNYI 1983

M. KISS S-VITÁNYI I., A magyar diákok szabadságfrontja. Budapest, 1983.

ROZS 1989

ROZS A., A Turul Szövetség szervezete Pécsett 1923-1945. In: Baranyai Helytörténetírás 1989. Szerk., Szita L., Pécs, 1989.171-189

ROZS 1991

ROZS A., A Foederatio Emericana Pécsett. (A katolikus egye temi és főiskolai hallgatók bajtársi egyesületének pécsi tevé kenysége 1923-1944). Baranya 1991/1-2. sz. 200-216.

ROZS 1992

ROZS A., A népi német mozgalom erősödése az Anschlusst követően a Dunagőzhajózási Társaság pécsvidéki bányate lepein. In: Baranyai Történetírás 1990/91. Szerk., Szita L., Pécs, 1992.401-402.

ROZS 1997

ROZS A., Középosztály-tudat és dzsentroid gondolkodás. A Turul Szövetség szellemisége az 1920-, 1930-as években, különös tekintettel a pécsi bajtársi egyesületekre. Baranya 1996-1997.229-242.

SOLYMÁR 1986

SOLYMÁR I., „Elnémult harang”. „Bús rom”. A szakrális ké pekből történő politikai szimbólumépítés, mítoszteremtés völgy- ségi vonatkozásai (1934-1945). Dunatáj 1986.2. sz. 35-45.

SOMOGYI 1936

SOMOGYI F., A zsidóság az ezeréves magyar jogban. In: Turul évkönyv 1936, Szerk., Kincses F., Pécs, 1936.49-80.

SOMOGYI 1937a

SOMOGYI F., A zsidókérdés megoldása. Nemzetvédő 1937.

SOMOGYI 1937b

SOMOGYI F., A kisebbségi kérdés magyar nemzeti szempont ból. Nemzetvédő 1937. március 2., 1-2.

SZITA 1986

SZITA L., A nemzetiségi nyelvtanítás a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszak oktatásügyi statisztikájának tükrében. In: Baranyai Helytörténetírás 1985-1986. Szerk.: Szita L., Pécs, 1986.603-645.

TILKOVSZKY1989

TILKO VSZKY L., Hét évtized a magyarországi németek tör ténetéből 1919-1989. Budapest, 1989.

 

TURUL 1936

Turul évkönyv. Szerk., Kincses F., Pécs, 1936.

Felhasznált sajtótermékek

BAJTÁRS

a Turul Szövetség lapja (Budapest)

DUNÁNTÚL

konzervatív, katolikus napilap (Pécs)

EMERICANA

a Foederatio Emericana Bajtársi Egyesület lapja (Budapest)

NEMZETVÉDŐ

a Turul Szövetség Pécsi Kerületének lapja (Pécs)

PÉCSI NAPLÓ

liberás polgári napilap (Pécs)

Jegyzetek



[1] A Turul Szövetség 1919-ben alakult úgynevezett „bajtársi” egyesületi szövetség, az egyetemeken lét rejött Turul elnevezésű bajtársi egyesületek központi szervezete volt, mely 1945. évi megszünteté séig működött. A bajtársi egyesületek a 19. századi német „Burschenschaft”-ok (egyetemi diákegye sületek) mintájára, elsősorban Németországban, majd Magyarországon az I. világháború és a forra dalmak után, az 1910-es évek végén, a húszas évek elején létesült társadalmi szerveződések, me lyekre jellemző volt a barátinál szorosabb, harciasabb, militáns jegyeket hordozó összefogás, a hierarchikus és korporatív jelleg, a keresztény és nemzeti eszmeiség. Az 1923-ban Pécsre települt Erzsébet Tudományegyetemen több bajtársi egyesület létesült, legjelentősebbek közülük a jogi kari Werbőczy (1923-1945), az orvoskari Csaba (1921-1945) és a bölcsészkari Árpád (1926-1942), melyek a Turul Szövetség Pécsi Kerületi Vezérségéhez tartoztak. A Turul Szövetség megalakulására, országos és pécsi szervezetére lásd: TURUL 1936, 10-19.; ERDÉLYI 1940; M. KISS-VITÁNYI 1983, 40-41.; ROZS 1989, 171-189. A Turul Szövetség ideológiájára lásd: ROZS 1997.

[2]A Turul Szövetség zsidó tárgyú, zsidóellenes ideológiai megnyilatkozásaira lásd még: ROZS 1997, 3., 8-9., 14., 17., 19-20., 23.

[3]Somogyi Ferenc dr. egyetemi mb. tanársegédről és a falukutató mozgalomban betöltött szerepéről lásd: ROZS 1991, 208-209.

[4] SOMOGYI 1936, 49-80. A szerző által meghivatkozott irodalom: Hajnik Imre: A zsidók Magyaror szágon a vegyes házakbeli királyok alatt (1865), Kohn Sámuel: A zsidók története Magyarországon (1884), Virág István: A zsidók jogállása Magyarországon, 1657-1780 (1935), „A toledói zsidólevél” (Közli: Kenyeres-Lengyel László) Részlet az 1897. évi baseli I. cionista világkongresszus titkos jegyzőkönyveit tartalmazó „Cion bölcseinek titkai” c. könyvéből. In: Bajtárs 1932. ápr., 15-17., Ambrus József: Eredmények siker nélkül. In: Nemzetvédő 1934. jan-febr. 1-2.; Somogyi Ferenc: A zsidókérdés megoldása. In: Nemzetvédő, 1937. - A cikknek csak a címét tudjuk, sajnos a szám hiányzik az Országos Széchenyi Könyvtár sorozatából és más közgyűjteményből sem sikerült hozzájutnom.

[5] SOMOGYI 1936, 49-50.

[6] Lásd a 4. számú jegyzetet.

[7] GYOMIRTÓ 1938, 5.; Pécsi Napló, 1937. december 25.

[8] 1928:XIV. te. a numerus clausus törvény (1920: XXV. te.) módosításáról. Lásd: ROZS 1991, 206-207.

[9] LENDVAY 1930, 23.

[10] Dunántúl 1927. november 22. - „A pécsi egyetemi ifjúság tüntetése”; Dunántúl, 1934. január 12. - „Debrecenben készült röplapot osztottak ma a pécsi egyetemi ifjak között”; Dunántúl, 1934. január 13. - „A pécsi egyetemen rend van, de az ifjúság nem hajlandó beiratkozni”. Dunántúl, 1934. március 10. -„Kisebb zavargás volt ma a pécsi egyetemen”.; Dunántúl, 1934. március 15. - „Tün tető sétát rendezett szerdán a pécsi egyetemi ifjúság”.

[11] Dr. Lendvay Béla idézett tanulmányában (lásd 10. jegyzet) közölt adatok szerint 1910-ben a föld kerekségen 12 millió 718 ezer zsidó élt, ebből Európában 9 millió 942 ezer, Amerikában 1 millió 894 ezer, az Orosz birodalomban 5 millió 110 ezer, Ausztriában 1 millió 224 ezer, Magyarországon pedig 851 ezer. Utóbbi szám az összlakosság (20 millió 850 ezer) 4,6%-a.

Lendvay szerint, szintén 1910-es adatok alapján, Magyarországon a közép- és nagybirtokokból: a zsidók kezén (tulajdonában) volt: 2,116.279 kh bérletekben: 2,715.189 kh

összesen:               4,831.468 kh

Ezzel szemben a magyarországi összes

hitbizományi birtok:           2,360.000 kh

Az egyházi birtok:               1,300.000 kh

Az összes közép- és nagybirtok:       17,000.000 kh

A 100 holdnál kisebb birtokok (bennük zsidó kis- és törpebirtokok is):   19,000.000 kh

[12] Dr. Lendvay idézi Hoor Károly dr. egy. ny. r. tanár A numerus clausus a szegedi és pécsi egyetemen (1923/24) című cikkét, mely szerint Budapesten, az orvosi fakultáson az 1920/21. tanévben a II-V. évfolyamokon a zsidó hallgatók százalékos aránya 77-89% volt (az 1920.XXV. te. betartása csak az első évfolyamon volt kötelező), a pécsi orvoskaron az 1922/23. tanév első félévében az összes beiratkozott hallgatók száma: 1276, közülük zsidó volt 896: 70,16%. Bajtárs, 1930. május 5., 21.

A Bajtárs 1930. május 5-i számában közölt adatok szerint (21-23. lap) a pécsi egyetem orvoskarán az 1922-23. tanévben folyó évi május hó első napjáig orvosdoktorokká avattak 65 egyént. Közülük:

magyar és egyéb nemzetiségű          5

kikeresztelkedett zsidó       7

zsidó       53

zsidó összesen      60 (92,30%.)

A zsidóság számához lásd még: Nemzetvédő 1933. november 6-7. - „Számok, melyek nem hazud nak” (Kovács Jenő): Pécsett, 1930. december 31-én 4030 zsidó élt (6,5%), azaz minden 15. pécsi lakos zsidó volt.

[13] Bajtárs, 1932. december, 11. „Harc a magyar értelmiség védelmére”. In: „A numerus clausus törvény a legigazságosabb magyar törvény”.

[14] A memorandum-ügyről bővebben lásd ROZS 1991, 206-207., valamint a Dunántúl c. lap vonatkozó cikkeit (11. sz. jegyzet). - A Turul Szövetség pécsi lapja így írt: >yA pécsi egyetem keresztény magyar ifjúsága mozgalmat indít a zsidó hegemónia gyöngítésére. Elvárjuk minden keresztény magyar testvérünktől, hogy foglalkozásra, politikai pártállásra vagy egyébre való tekintet nélkül mellénk áll és csak keresztény magyar üzletben vásárol.” Nemzetvédő 1933. december, 1.

[15] „A "Zsidó Diák’ c. gyenge fajsúlyú a Miefhoe hivatalos lapja legutóbbi, az 1933/34. évi II. számának 3. oldalán vastag betűkkel a következő szöveg olvasható: »A pécsi tanárelnök. A pécsi Miefhoe tanárelnöki tisztét dr. Molnár Kálmán ny. r. egyetemi tanár úr fogadta el.« Kommentárt nem füzünk hozzá.” - JUHÁSZ 1933, 14., 16.

[16] AMBRUS 1934, 1-2.

[17] Nemzetvédő 1934. január-február, 15. - A lap cikkírója a színi direktornak szóló „Mi történik a pécsi Nemzeti Színháznál?” című cikkben hevesen bírálja a pesti Baros Kató színésznőt, tehetségtelennek és dilettánsnak nevezve őt, de legfőképpen az volt a vád ellene, hogy egy budapesti zsidó nagybank pénzelte. „A pécsi keresztény közvélemény és a pécsi egyetemi ifjúság pedig nem fogja tűrni, hogy dilettánsokat juttassunk ki komoly szerepekben akkor, amidőn a pécsi Nemzeti Színháztól a közön ség igazi művészetet vár.” 1938-ban ismét harc dúlt a pécsi színház körül, annak bérbeadása kapcsán. A pécsi Turul bajtársi egyesületek Tolnai Andor kaposvári igazgató Pécsre kerülését támogatták, mert ő a Turul tiszteletbeli dominusa volt, valamint azért, mert Pécs szerintük tíz éven keresztül zsidó színigazgatót bírt. A Turul eskü viszont kötelezettséggel jár, „a pécsi színpadon annak az új magyar lelkiségnek nyit kaput, mely kizárólag a magyar faj kultúrértékeit van hivatva szolgálni”. Bajtárs, 1938. július-augusztus, 6.

[18] Nemzetvédő 1936. február 4., 5.

[19] Memorandum a pécsi egyetem vezetőinek. Pécs, 1937. február 25.; Nemzetvédő 1937. március 2., 3. - „Rend és nyugalom...”

[20] BML. Főisp. biz. 11/1938.

[21] Emericana 1938. XV. évf. 9. sz., május. - „Az emericánás ifjúság országos Diétája Pécsett”, 1938. április 23-24. Lásd ROZS 1991, 210.

[22] Lásd a 21. sz. jegyzetet.

[23] Lásd a 23. számú jegyzetet.

[24] BML Főisp. biz. 37/1939. - A m. kir. rendőrkapitány „Helyzetjelentésbe, Pécs, 1939. március 31.

[25] A kérdésről bővebben lásd ROZS 1997, 4., 7-9.

[26] A kérdéssel 1932-1936 között számos alkalommal foglalkoztak a Bajtárs, Nemzetvédő c. Turul lapok.

[27] ILLYÉS 1933. Illyés cikkének országos sajtóvisszhangja volt.

[28] Nemzetvédő, 1933. október, 2-4.

[29] A Magyarországi Németek Népművelési Egyesülete (Ungarlandisch Deutscher Volksbildungsverein) megalakulásáról és történetéről lásd: TILKOVSZKY 1989.

[30] Bajtárs 1933. május, 1-2.

[31] Uo.

[32] Uo.

[33] AMBRUS 1933b, 1-3.

[34] Uo.

[35] Baj társ 1934. június 25., 5.

[36] A Baranya megyei Hidas község „elnémult harangiját a Turul Szövetség egyik vezetője, dr. Tury György, pécsi egyetemistákkal (20 diák, vezetőjük Ambrus Józsej) 1934. június 1-jén éjszaka Hidasról Pestre vitette. Június 2-tól sajtókampány indult meg az „elnémult harangiról, a magyarság pusztulá sáról a, Pesti Hírlap a Magyarság, Az Est, a Református Élet és az Újság hasábjain. In: SOLYMÁR 1986

[37] AMBRUS 1938, 1-2., továbbá Bajtárs 1937. október 8., 2-3. - „Ormányság borzalmas égi jele a magyarság számára”.

[38] Baj társ 1935. március 30. 2.

[39] Uo.

[40] Bajtárs 1934. április 10. 3.

[41] Bővebben lásd ROZS 1992, 401-402. A német népcsoport-politika és a Foederatio Emericana bajtársi egyesület konfliktusára is vannak példák. Lásd ROZS 1991, 210-211.

[42] AMBRUS 1933a, 2-4.

[43] „Vérebek ugatnak... Tavaszi portyázás a baranyai szerb határon” című vezércikk Lovassy Andor tollából a Bajtárs 1935. április 20-i számából, melyből megtudjuk, hogy a szerb katonák a mohács- eszéki országúton magyar szökevényeket lőttek le. Az újságíró értékelése szerint: „orgyilkosok puskái dörrennek, és egyre hullik a magyar könny és csorog a magyar vér Trianon óta...”

[44] Nemzetvédő 1937. március 2., 1-2. Somogyi Ferenc dr-ról lásd a 3-5. sz. jegyzeteket.