Cikkek

Lengvári István: Szőnyi Ottó régészeti és művészettörténeti munkássága

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 2–3.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

173–180. pp.


Lengvári István


Szőnyi Ottó régészeti és művészettörténeti munkássága


Die archeologische und kunstgeschichtliche Tätigkeit von Ottó Szőnyi

Ottó Szőnyi as an Archeologist and Art Historian




„Mord és zord léleknek ismerték kifelé.

Pedig a lelke csupa szín volt és öröm.”[1]


Szőnyi Ottó méltán úgy ismert, mint a pécsi ókeresztény emlékek felfedezője, pécsi múzeumigazgató; emellett azonban fontos helytörténeti és egyházművészeti tevékenysége is. Életéről csak lexikonszócikkek és kisebb publikációk jelentek meg.[2] Személye egyaránt fontos mint a magyar régészet kezdeteinek egyik jelentős képviselője és mint a század eleji egyházi tudományosság kiválósága.[3]

Szőnyi (Szákovics) Ottó 1876. július 13-án született Pécsett. Apja Szákovics János szabó, anyja Hüffner Dorottya[4], akik ekkor a Klimo u. 21. szám alatt laktak, a Szigeti külvárosban. Három fiatalabb testvérével (Olga, Róza, Ferenc) nevelkedett a család Kálvária u. 30. sz. házában, ahová a harmadik gyermek születése előtt költöztek.[5]

Már elemi iskoláiban kitűnt tehetsége: a 4. osztályt kitűnő eredménnyel végezte, a pécsi ciszterci gimnázium osztályaiban is jeles rendű volt. Az évről-évre elnyert ösztöndíjak is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a család a fiút iskoláztatni tudta.[6] Teológiai tanulmányait a pécsi papneveldében, jogi tanulmányait a pécsi jogakadémián, majd a budapesti és kolozsvári tudományegyetemen végezte. Államtudományi doktorátusa megszerzése után 1898-ban áldozópappá szentelték.

Eközben már (Szákovics Ottó néven) versei is megjelentek a helyi sajtóban.[7] 1899-ben püspöki levéltárossá nevezték ki. Nevét 1904-ben változtatta a magyarosan hangzó Szőnyire.[8]

A Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület egyik legaktívabb tagja kezdettől fogva (noha az 1901-es alapítók névsorában nem szerepel neve), 1906-ban már a választmány tagja, s a városi múzeumot irányítók között találjuk nevét.[9] Az 1906/07. tanévtől kezdve a pécsi püspöki joglyceum[10] tanáraként római jogot tanított, valamint a „Bevezetés a jog- és államtudományokba” című kollégiumot.

Munkássága első éveiben hatalmas munkabírással vetette bele magát a város múltjának tanulmányozásába. Levéltárosi működése során több olyan ismeretlen adalékot is talált, mely alapján újrarendezte a Püspöki Múzeum kőtárát, s elkészítette annak leíró katalógusát.[11] A kötet nem várt éles kritikát kapott Gerecze Pétertől[12] az Archaeológiai Értesítő hasábjain,[13] melynek csak egy része nevezhető tudományosnak. A múzeumot ti. Gerecze rendezte be 1889-ben, még Hetyei Sámuel püspöksége idején,[14] s a püspöknek benyújtotta a katalógus kéziratát, mely aztán a honorárium nagyságán kitört vita miatt nem jelent meg. (A rendezéskor egyébként Szőnyi is jelen volt, s műve első lapján ezt írja: „A muzeum rendezése az időszerint Gereczénéí hivatottabb kezekbe nem kerülhetett”![15]) A budapesti főreáliskolai tanár azt vetette a fiatal Szőnyi szemére, hogy kihasználta az adandó alkalmat, mivel az új püspök, gr. Zichy Gyula „bizonyosan semmit nem tud a püspöki Múzeum múltjáról és állapotáról,”[16] s így támogatta műve kiadását. Burkolt plágiumvádjában felemlíti, hogy könnyű dolga volt Szőnyinek, mivel a munka jórészét elvégezte ő, s ehhez a fiatal szerző csak kommentárjait fűzi. Szőnyi válaszában[17] csak Gerecze szakmai kifogásaira válaszol, s noha van, amiben nem neki van igaza (pl. a pécsi székesegyház eredetének római castellumra való visszavezetésében), hangneme inkább vall tudósra, mint idősebb pályatársáé, aki véleményét egyébként is kifejthette már két kötetében.[18]

Időközben már megjelent újabb önálló kötete is[19] a budapesti Stephaneum Nyomda Rt. kiadásában. Az 1780-ban megtalált, a mai szakirodalom által I. számú festett sírkamrának[20] nevezett emlék leírása során elemzést nyújt Sopianae és vidéke római történetéről, s a leírást is széles szakirodalmi tájékozottsággal, párhuzamok idézésével végzi. Felhívja, a figyelmet a vízmentesítési munkálatok szükségességére, s erre később is visszatér.[21] Mindkét könyvének nagy szerepe volt abban, hogy mind a helyi, mind pedig az országos, érdeklődő és értő közvélemény megismerte a műemlékeket. 1912-ben a budapesti sajtó is beszámolt[22] a Szent István Társulatban az ókeresztény sírkamráról tartott előadásáról.

Szőnyi 1908-tól, a múzeumi értesítő[23] első kötetétől kezdve annak munkatársa volt, s nem jelent meg füzet az ő munkája nélkül. 1912-től pedig átveszi Angyal Pál jogtanártól a szerkesztést, annak Budapestre való távozása miatt.[24] A folyóiratban megjelent kisebb leletközlései máig forrásértékűek,[25] s megmentettek több jelentős tárgyat az elfeledés-elkallódás veszélyétől. 1909-ben megválasztották az egylet titkárának, s ezután az ő tollából jelentek meg az éves jelentések is az egyesület életéről. 1909-től ő volt a pécsi múzeum igazgatója, mely posztját a fővárosba való távozását követően is – haláláig – megtartotta. Az egyházi életben való előrejutását mutatja, hogy a megyéspüspök kinevezésére 1911-től szentszéki ülnök.

Szőnyi továbbra is foglalkozott a pécsi dómmal. „A pécsi székesegyház leírása az 1882. évi átépítés előtti állapotában” című dolgozatával[26] elnyerte a Pécs-Ba- ranyai Múzeum Egyesület pályázatát. Ebben bizonyította, hogy a Schmidt-féle átépítés teljesen új külsőt eredményezett, nem a korábbi állapot helyreállítását. Később, a húszas években Augustin Kirstein bécsi építésztől fontos, a korábbi állapotokat megörökítő vázlatokat, akvarelleket szerzett meg.[27]

Egy mára elfeledett, 1910-ben indult kezdeményezés motorja is Szőnyi volt: mégpedig a pécsi kultúrpalota ügyéé. Egy olyan épület felépítését szerette volna elérni Pécs város közönsége, mely helyet adhatott volna az egyre szűkösebben elférő városi múzeumnak is. Az elképzelést két alkalommal a kormányzat anyagilag is támogatta, végül is a Zsolnay-szobor mögé álmodott épület tervét a világháború feledtette el. Ugyanakkor jelzi, hogy egy általa fontosnak tartott ügyért miképp tudta mozgósítani a várost.[28]

A Dunántúl című pécsi napilap külső munkatársaként is dolgozott alapításától (1911) haláláig. Beszámolt a lap hasábjain Pécs, Baranya és a környező megyék régészeti-művészettörténeti felfedezéseiről, renoválásokról, a pécsi művészeti élet eseményeiről. Szinte nincs olyan ünnepi száma a lapnak, ahol ne olvashatnánk tőle cikket.[29] Az, hogy a gyakori építkezések és földmunkák során előkerült leletek bemutatást nyertek a napilapban (még ha kis színes hírként is) tudatossá tette a város lakossága körében, hogy az előkerülő kis falcsonkok, kerámiatöredékek vagy csontok, noha a megtalálók számára semmitmondóak, de a tudomány számára (amit a kiszálló Szőnyi múzeumigazgató személyesített meg) fontosak. A hosszabb napilapcikkek pedig közérthető nyelven informálták az érdeklődő polgárságot, s mélyítették el a városhoz és annak kultúrájához való kötődésüket.

A pécsi kutatások közül kiemelkedik az alább vázolt székesegyházi kutatások mellett, a pécs-budai külvárosi templom és temető,[30] a Mindenszentek temploma és temetője[31] és a pécsi várfal vizsgálata. Feljegyzései és tanulmányai mára forrásértékűek, mivel jó néhány általa leírt emlék azóta elpusztult. Vidéki útjai során felfedezte a hetvehelyi középkori faliképeket.[32] Mind a városból mind a megyéből gyűjtötte a leleteket és megőrzésre érdemes tárgyakat a múzeum számára, s erről a múzeumi értesítő hasábjain beszámolt.

A világháború előestéjén a következőképpen írták le a múzeum programját, melyet nagyban ő határozott meg: kezdődjenek meg Pécs történeti monográfiája megírásának előkészületei, s ennek keretében szerezzenek jó térképeket a műemléki és régészeti objektumok rögzítésére, s induljanak meg egyes, történelmi jelentőségű sírboltok feltárásai.[33] Utóbbi két pont meg is valósult, melyekről szintén az Értesítő hasábjain be is számolt.[34] A nagyobbívű terv megvalósítását a világháború akadályozta meg, mikoris a múzeum-egyesület tagjainak jó része bevonult katonának.

Szőnyi a háború éveiben Pécsett tartózkodván szinte egyedül vállalta továbbra is az értékek mentését. Feladatai szaporodtak, midőn 1917 februárjától a pécsi székeskáptalan levéltárosának tisztét is betöltötte. Az 1918 novemberétől kezdődő szerb megszállás[35] idejéről a Káptalani Levéltárban saját feljegyzései között csak egyetlen utalást találtunk.[36] Egy 1931-es életrajz-fogalmazványában írja magáról, hogy a „pécsi városi muzeumot megmentette a szerbek zsákmányolása elől.”[37] Politikai véleménynyilvánításra, mely megfelelt a kor hangulatának, egy angol újságíró pécsi látogatása során nyílt módja, mikor a pécsi műemlékek mellett napi politika is szoba került.[38]

A székesegyház 1882–1891-es átépítésének hibáiból fakadó talajvíz-növekedés meggátolása céljából már 1913-ban beadványban jelezte a tennivalókat a püspök és a káptalan részére, azonban a kutatás csak 1922-ben indulhatott meg. A június és december között, Möller Istvánnal végzett munkák során (hasonlóan mint 1913-ban, az ókeresztény sírkamra vízmentesítése során) több jelentős régészeti lelet került elő. Több római sír mellett, a dóm nyugati homlokzatától nyugatra előkerült az azóta Európa-hírű háromkaréjos sírkápolna (cella trichora). Fontos további eredménye volt, hogy újra feltárták a 11. században létesített vízelvezető csatornát, melynek 19. századi elzárása okozta a dóm falainak nedvesedését.[39] A kutatásokat összefoglaló közleményben már felvetett néhány gondolatot az Árpád-kori templomépítésről, melyet aztán később máshol dolgozott ki teljes egészében.[40]

1922-ben Budapestre távozott, mivel a vallás és közoktatásügyi miniszter kinevezte a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) előadójának. Érdemes idézni elmenetelekor adott interjújából:

„Az a tervem, ... hogy a műemlékek ügyét beállítom a magyarság lelki világának megerősítésére. Úgy látszik, hogy elszakadtunk a múltak emlékeitől, hagyományainkat elfeledtük és azokat nem egyszer kigúnyoltuk. ... Minden nemzet megbecsüli a múltak hagyományait, még a tárgyi emlékeket is. Azokat még az iskolában is tanítják, mert tudják, hogy annak nagy etikai jelentősége van. Tudják azt, hogy senki nem tud lelkesedni olyan földért, a melyhez semmi hagyomány, emlék nem köti.”[41]

Szorgalmazta továbbá olyan népszerűsítő művek kiadását, melyeket a nem szakember is megért, és a nemzeti szabadtanítás keretében a felnőtt-oktatást; továbbá azt, hogy az útikalauzokba ne csak a szállodák, de a műemlékek, múzeumok is bekerüljenek. Továbbra is megmaradt múzeumigazgatónak, s addigi munkatársa Fejes György állami tanító intézte a gyűjtemény ügyeit.[42]

Az általa hiányolt jó, szakszerű, üres frázisoktól mentes útikalauzt is ő írta meg,[43] máig példát mutatva arra, hogy születhet népszerűsítő (de nem szakszerűtlen) mű szakember tollából. A Magyar Művészet című folyóirat Péccsel foglalkozó különszámában is ő írta az összes vonatkozó tanulmányt.[44]

Pestről tért vissza két hétre, hogy anyaggyűjtéssel előkészítse művét a szerb megszállás történetéről. Eredeti dokumentumokat kutatott fel, olyanoktól szerzett információkat, akik zárt tárgyalásokon vettek részt, így „jelentős betekintést nyerhet az események nemcsak külső lefolyásába, hanem ... a külszínen jelentkezett intézkedések, mozgalmak rugóiba és okfejtésébe.”[45] A mű végül nem készült el, noha az idézett cikk arról is beszámol, hogy ismételten Pécsre fog jönni és folytatja anyaggyűjtését.

Mint a MOB előadója helyszíni szemléket tartott országszerte, és ebből születtek kisebb-nagyobb művészettörténeti dolgozatai, melyek jórészt a História c. lapban[46] jelentek meg, s amelynek szerkesztője is lett. Templomépítészeti vizsgálódásait[47] a reprezentatív „Régi magyar templomok”[48] című kötetben foglalta össze. E posztján is „nagyhírű, félelmes kritikusnak” ismerték, aki „nem tudott hallgatni nagy méltóságok előtt se, ha veszélybe látta a művészetet.”[49]

Szintén Pestről irányította a pécsi dómmúzeum 1925-ös felállítását. A Székesegyház „Szent Mór kápolnája alatt, a. déli toronytól nyugatra egészen a déli kapucsarnokig, egy 17,5 m hosszú, majdnem 6 m széles terem épült, melyet négy déli ablak világit meg, s a déli kaputól jobbra tört ajtón közelíthető meg”.[50] Fűtéssel és villanyvilágítással is ellátták Möller István műegyetemi építésztanár tervei alapján. Az az eredeti elképzelés, hogy a dóm nyugati homlokzata előtti téren, az északi oldalon levő támfalhoz építsenek külön múzeumépületet pénzhiány miatt nem valósulhatott meg.[51] Ugyanezen évben pápai kamarási címmel tüntették ki.

1925-től kezdődtek ásatásai a feldebrői középkori templomnál. Az ekkor még dr. Lux Károly műépítész társaságában, majd később egyedül folytatott kutatások feltárták a templom oldalhajóit és kápolnáit.[52] Baranyai kutatásai közül kiemelkedik a siklósi vár és reneszánsz faragványainak vizsgálata,[53] melyet már 1907-től folyamatosan kutatott. Itt is fontosnak tartotta, hogy a tudományos közlést megelőzze egy hosszabb hírlapi cikk, melyben célját is megje0löli: „itt csak tudósítani akartam a magyar közönséget a jelentős leletről.”

1929-ben a Központi Egyházművészeti Hivatal elnökévé nevezik ki, mely tisztét arra használja fel, hogy egyrészről az állami és egyházi műemlékvédelem kapcsolatát megteremtse,[54] másrészről pedig támogassa olyan korukban modem stílusú épületek megalkotását, mint a pécsi pálos templom vagy a mohácsi Emléktemplom.[55]

Az 1931-ben alakult pécsi Janus Pannonius Társaság is tagjai közé kérte fel.[56] Noha nem tartozott a legaktívabbak közé, mivel ideje jórészét Budapesten töltötte, már 1932. decemberében előadást tartott Pécs és Baranya művészettörténeti emlékeiről. A viharos tetszést kiváltó előadásban az emlékek bemutatása mellett „Szellemesen, kacajt keltve bizonyította be ... a műemlékek kulturális fontosságát, aztán végig vezetett bennünket Pécs múltján.”[57]

1934-től az Iparművészeti Iskola tanáraként dolgozott, s elért eredményei alapján a tudományos életben elsőrendű tudósként való elfogadtatását jelzi, hogy a Katholikus Lexikon és a Napkelet Lexikon munkatársának is felkérték. Levelezett többek között Ungváry Sándorral, Árkay Aladárral, Gebauer Miklóssal, Schulek Jánossal és Karácsonyi Jánossal.[58]

A harmincas évek közepén megromlott egészsége, élete utolsó másfél évében súlyosabb betegségek gyötörték, amit a kortársak is a teherbíráson felül vállalt lelkiismeretes munkának tulajdonítottak.[59] Halálos ágyán is dolgozott: a Donátus-kápolna lebontásához adott tanácsot, nem megfeledkezve arról sem, hogy az ódon és ritka zárszerkezetet is megőrizzék. 1937. március 13-án Budapesten hunyt el. A pécsi köztemető Szt. Mihály kápolnájában temették el, egy napon a város másik nagy halottjával Littke Józseffel.[60]

Szőnyi mindig nagy súlyt fektetett a tudományos eredmények nagyközönség számára való méltó bemutatására, s e törekvéséhez élete végéig hű maradt. Ebben méltó pályatársa az egyházi tudományosság Rómer Flóris és Wosinszky Mór hagyományait folytató gárdájának, így Lepold Antalnak, Marosi Arnoldnak vagy Géfin Gyulának; mely hagyomány aztán századunk második felére kényszerűen szakadt meg.

Jegyzetek


[1] KOCSIS L.: Szőnyi Ottó. Az élő ember. Dunántúl 1937. november 14., 4. (KOCSIS, 1937)

[2] SZINNYEI J.\Magyar írók élete és munkái. 13. köt. Budapest, 1909. 1108. sk.; LENKEI L., Negyven év Pécs életéből. Egy pécsi újságíró visszaemlékezései. Pécs, 1922. 34. 145.; 'Szőnyi Ottó'. In: Révai Nagy Lexikona. 21. k., Budapest, 1935. 781.; KALOTAI L. (szerk.): Pécs-Baranyai ismertető. 1934. h. n. 432.; SZIKLAY J.: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Budapest, 1941. 27.; 'Szőnyi Ottó'. In: ZÁDOR A., GENTHON I. (főszerk.): Művészeti Lexikon. 4. köt. Budapest, 1968. 485. (Tévesen halálának helyét Pécsként adva meg.); KENYERES Á. (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. 2. köt. Budapest, 1969. 800.; BORSY K.: A pécsi műemlékvédelem ismerője. Száz éve született dr. Szőnyi Ottó. Dunántúli Napló 1976. augusztus 7., 2; RAVASZ J.: Pécsi Tudományegyetem (1923–1950). Kézirat (JPTE Központi Könyvtár) Pécs 1983, I. köt. 110–113. (RAVASZ, 1983.); Emléktáblát kap a jeles pécsi tudós. Dr. Szőnyi Ottó (1876–1937), Pécs és a megye múltjának fáradhatatlan kutatója. Dunántúli Napló 1987. augusztus 28., 2; SONKOLY K: Szőnyi Ottó (1876–1937). Műemlékvédelem 31. (1987) 4. 275–277. (SONKOLY, 1987.); BORSY K.: Szőnyi Ottó dr. Pécsi Műszaki Szemle 1987./3–4. sz., 42.

[3] Jelen méltatás Szőnyi Ottó műveinek teljes bibliográfiáját összeállító munkánk kapcsán jött létre. Hagyatékának egy része a Pécsi Káptalani Levéltárban (PKL) található, az ottani kutatás engedélyezésért dr. Várnagy Antalnak vagyok hálás, s itt köszönöm meg dr. Sonkoly Károly levéltári kutatásaim idején nyújtott segítségét is.

[4] Baranya Megyei Levéltár (BML), Szigeti külvárosi Plébánia, Kereszteltek anyakönyve 104/1876., továbbá PKL Szőnyi Hagyaték (SzH). Kereszteltek anyakönyvi kivonata. Másolat.

[5] A sorban harmadikként született Emma Terézia csecsemőkorban meghalt. – BML. A Belvárosi plébániatemplomban kereszteltek anyakönyve (passim).

[6] PKL SzH. Iskolai bizonyítványok.

[7] A Pécsi Közlöny hasábjain. A 'Szegőfi' néven megjelent cikk szerzőségét, mely előlegezi későbbi kutatási témáját (Ami keresztény római cubiculumunk. Pécsi Közlöny 1900. jún. 29., 3–4.), is feltételesen Szőnyihez kötjük, mivel újságkivágatát a versekkel együtt rakta el a szerző (PKL SzH).

[8] Az 55157/1904/III.b. belügyminiszteri rendelet alapján (BML, Pécs város tanácsának iratai 5782/1905.) Testvére, Róza szintén ekkor magyarosít (83637/1904/III.b. - u.o.). – A jegyzetben szereplő adatokat Nagy Imre Gábor levéltáros szívességéből ismerem.

[9] Dr. TICHY Ferenc: A „Pécs-Baranyamegyei Muzeum Egyesület” megalakulása és eddigi működése. Pécs-Baranyai Múzeum Egyesület Értesítője (PBMEÉ) 1. (1908) 2–10.

[10] A joglyceum történetéhez 1.: A Pécsi Püspöki Joglyceum Évkönyve. 1, 1898/91 – 20, 1917/18, 21, 1921/22.; RAVASZ, 1983. 99–126.; RAJCZI P.: A pécsi líceum (jogakadémia) története. In: A. Dunántúl településtörténete. VIII. Pécs, 1980, 229–238. = FRICSY Á. (szerk.): Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből. I. Pécs, 1993. 317–326.

[11] A pécsi püspöki múzeum kőtára. Pécs, 1906, 279 p. (SZŐNYI, 1906.)

[12] GERECZE Péter (1856–1914), művészettörténész, korábban megjelent könyvei a témáról: A pécsi székesegyház, különös tekintettel falfestményeire. Budapest, 1893; A pécsi székesegyház egykori oltársátra és szobrászati maradványai. Budapest 1897.

[13] Archaeológiai Értesítő (ArchÉrt) 27. (1907) 81–85.

[14] U. o. 81.; Szőnyi: 1906. 1. és sk.

[15] SZŐNYI, 1906. 1.

[16] GERECZE, ArchÉrt 27. (1907) 82.

[17] ArchÉrt 27. (1907) 175–178.; GERECZE viszontválasza: u. o. 178–179.

[18] Lásd 12. jegyzet! GERECZE dóm-elméleteinek később bírálata: SZŐNYI O.: Ásatások a pécsi székesegyház környékén 1922-ben. Országos Magyar Régészeti Társulat Évkönyve. 2, 1923–26 (1927) 188. (SZŐNYI, 1927.)

[19] A pécsi őskeresztény sírkamra. Budapest, 1907. 91., 10 t.

[20] Erről legutóbb a teljes korábbi irodalommal 1. FÜLEP, F., BACHMANN Z., PINTÉR A.: Sopianae - Pécs ókeresztény emlékei. Budapest, 1988.

[21] A pécsi őskeresztény cubiculum vízmentesítése és a régi puskaporos-torony restaurálása. PBMEE 6 (1913) 84–85.; A pécsi őskeresztény cubiculum vízmentesítési munkálatai. PBMEE 6, 1913, 120–124.; illetve kéziratos művében: A pécsi őskeresztény sírkamra vízmentesítése. Kézirat. Pécsi Püspöki Levéltár. 1913–14.

[22] Budapesti Hírlap 1912. június 5.

[23] SZŐNYI itt megjelent cikkei in: CSEREKLYEI I. és LUKÁCSY G.: A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője. Pécs szab. kir. város Majorossy Imre Múzeumának Értesítője. Repertórium. Pécs, 1979., passim.

[24] A világháború éveiben több összevont szám jelent meg, az utolsó 1917-ben. 1928-ban adták ki újra FEJES György szerkesztésében.

[25] Hasonlóan a Dunántúl pécsi napilapban megjelent hírközléseihez. L. például: FÜLEP, F.: Roman Cemeteries on the Territory of Pécs (Sopianae). Fontes ArchHung. Budapest, 1977. passim; és UŐ.:, Sopianae. The History ofPécs during the Roman Era and the Problem of the Continuity of the Late Roman Population. ArchHung Ser. Nova L. Budapest, 1984. passim.

[26] PBMEÉ 8. (1916) 43–94.

[27] SONKOLY, 1987. 276.

[28] Erre vonatkozólag tőle lásd.: PBMEÉ 3. (1910) 33–34., 125–126.; u. o. 4. (1911) 153–154.; illetve LENKEI: i. m., 145.

[29] Helytakarékosság okán itt még a legfontosabb cikkek kiemelésére sincs lehetőségünk. Teljes jegyzéküket 1. szerző készülő Szőnyi-bibliográfíájában.

[30] A pécs-budai külvárosi temető. PBMEÉ 4. (1911) 50–90.; A budai külvárosi templom restaurálása. Pécsi Újlap 1912. szept. 6., 1–2. Dunántúl 1912. szept. 6., 2–3.; A restaurált budai külvárosi templom. Dunántúl 1912. dec. 25., 4–5.

[31] A Mindenszentekről elnevezett pécsi templom és temető. PBMEÉ 6. (1913) 127–151.; A pécsi Mindenszentek templomának sírboltjai. PBMEÉ 7. (1914) 83–88.

[32] A hetvehelyi falképekről. Arch. Ért. 31. (1911) 263–266.

[33] PBMEÉ 1. (1914) 45.

[34] SZŐNYI Ottó: A pécsi Mindenszentek templomának sírboltjai. PBMEÉ 7. (1914) 83–88.; SZŐNYI Ottó: A pécsi lyceumi pálos sírbolt. PBMEÉ 7. (1914) 88–89.

[35] SZŰTS Emil: Adatok a megszállt Baranya-Pécs közigazgatásának helyzetéhez és a visszacsatolás katonai és politikai előkészítéséről (1918–1920). In: Baranyai Helytörténetírás (BH) 1982. Szerk.: SZITA László, Pécs, 1983, 191–212.; SZŰTS Emil: Politikai küzdelmek a megszállt Pécsett és Baranyában. In: BH 1983–1984. Szerk.: SZITA László, Pécs, 1985. 141–173.; SIKFŐI Tamás: Az osztályharc és a nemzetiségi kérdés néhány problémája Baranya megyében a szerb megszállás harmadik szakaszában (1919. augusztus 1. – 1921. augusztus 22. In: BH 1983–1984. Szerk.: SZITA László, Pécs, 1985. 491–511.; SZŰTS Emil: Baranyai-pécsi autonómiai tervek. In: BH 1985–1986. Szerk.: SZITA László, Pécs, 1986. 229–322.; SZŰTS Emil: Az elmerült sziget. A Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság. Pécs, 1991.

[36] Szőnyinek a szerb megszállás idején betöltött szerepének vizsgálata nem célunk. Ezúttal elsősorban régészeti-művészettörténeti tevékenységével foglalkozunk. Az előbbi téma kifejtése külön tanulmány tárgya lehet. Az előző jegyzetben idézett művek szerzői egyébként nem említik Szőnyi Ottót, mint az események szereplőjét, ugyanakkor az általa összegyűjtött forrásanyagot (mely a Baranyai Megyei Levéltárba került be) mind használják és idézik. Ennek oka, hogy Szőnyi maga is meg kívánta írni a megszállás történetét, erről l. alább.

[37] PKL SzH.

[38] Dunántúl 1919. március 14., 1–2.; Pécsi Napló 1919. március 14., 1.

[39] SZŐNYI, 1927.

[40] Négytornyúak voltak-e az Árpád-házi székesegyházak? A Szent István Akadémia Értesítője 1931, 39–48.

[41] Dunántúl 1922. január 11., 3.

[42] U. o., 4.

[43] Pécs. Útmutató a városban és a környékén. Pécs, é. n. 1922, XVI+112 p., 2 térkép; é. n., 2. kiadás, 1927, IV+136 p., 10 t., 1 térkép.

[44] A pécsi székesegyház. Magyar Művészet 5. (1929) 455–507.; A pécsi Dóm-múzeum, uo., 508–536.; A pécsi ókeresztény temető sírkamrái és kápolnája, uo., 537–544.; Pécs műemlékei, uo., 454–560.

[45] Dunántúl 1923. augusztus 17., 1.

[46] L. a 29. jegyzetet!

[47] Az előző jegyzetben említett folyóirat hasábjain megjelent cikkek mellett: A kőröshegyi középkori templom. Budapest, 1924, 25 p., 8 rajz és fénykép.

[48] Régi magyar templomok. Budapest, é. n. 1933, 243 p. (SZŐNYI, 1933.)

[49] KOCSIS, 1937. 4.

[50] Dunántúl 1925. december 13. 9–10.; A pécsi dómmúzeum. ArchÉrt 40. (1923-26) 233–234.

[51] U. o.

[52] SZŐNYI, 1933. 185.

[53] A siklósi vár renaissance emlékei. Dunántúl 1932. dec. 25., 9–10; Ismeretlen siklósi renaissance kőemlékek. Magyar Művészet 9. (1933) 169–180.

[54] SONKOLY, 1987. 276.

[55] U. o. és Dunavidék (Mohács) 1937. március 21. Utóbbi számol be arról, hogy Árkai (sic!, a helyes Árkay) Aladár terveit a gr. Klebelsberg kultuszminiszter beavatkozására ő változtatta meg, s így alakult ki a végleges, árkádos megoldású külső; de a belső berendezés kialakításában már nem vehetett részt. L. továbbá Árkay Aladár levelét Szőnyi Ottóhoz (PKL SzH).

[56] HORVÁTH Veronika: Fejezetek a Janus Pannonius Irodalmi Társaság történetéből. In: BH 1979. Szerk: SZITA László, Pécs, 1979. 218.

[57] Dunántúl 1932. december 15., 2.

[58] PKL SzH

[59] Dunántúl 1937. március 14., 6.

[60] A napilapok sokkal nagyobb terjedelemben emlékeztek meg utóbbiról: Dunántúl 1937. március 19., 5.; Pécsi Napló 1937. március 19., 3. Meglepő, hogy a család nem helyeztetett el gyászjelentést a lapokban.