Cikkek

Nagy Imre Gábor: Fejezetek a pécsi szőlő- és borkultúra történetéből 1890–1914

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 2–3.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

81–90. pp.


Nagy Imre Gábor


Fejezetek a pécsi szőlő- és borkultúra történetéből 1890–1914


Abschnitte aus der Geschichte der pécser/fünfkirchner Weinbau- und Weinkultur

From the History of Wineculture in Pécs (1890–1914)


1. A filoxéravész pusztítása

Az 1880-as évek elejétől Európába beözönlött olcsó amerikai búza és ausztráliai gyapjú konkurenciája Magyarországon is agrárválságot okozott. A válság első időszakában még úgy látszott, hogy a termelők megbirkóznak a csökkenő árak miatti nehézségekkel. 1894-től azonban felerősödtek a kedvezőtlen hatások. A búza ára 1897-ig egyre alacsonyabb lett. Az 1895 és 1899 közötti országos sertésvészben csaknem 2 millió sertés pusztult el, a szarvasmarha-tenyésztést pedig a ragadós tüdőlob gátolta. A filoxéra pusztítása is az 1890-es évek közepére tetőzött az országban.[1] Magyarországon a filoxérát (gyökér, ill. levéltetűt) először 1875-ben Pancsova határában észlelték. A szigorú zárlati intézkedések ellenére az egész országban elterjedt. A filoxéra 1887 és 1893 között csaknem teljességgel kipusztította a pécsi szőlőket is. A 2000 kat. holdnyi szőlőterületből a századfordulóra mindössze 2%-nyi maradt.[2] A filoxéra pusztítása társadalmi szempontból különösen a hagyományos borvidékeket – pl. a pécsit – érintette súlyosan, ahol a lakosság egy részének a szőlő biztosította a megélhetést. Nemcsak a kisebb szőlőbirtokosok veszítették el szinte egyik napról a másikra minden keresetüket, hanem a szőlőmunkások is.[3] Hasonlóképpen nehéz helyzetbe jutottak a pécsi kisiparosok, akik az ipar mellett szőlőműveléssel is foglalkoztak.[4]

Az 1890-es években a fíloxéra mellett újabb természeti csapás sújtotta a szőlő- termelőket: a peronoszpóra (szőlőragya), amely 1892–93-ban országosan a szőlőterület több mint felét elpusztította. Lényeges különbség volt azonban a peronoszpóra és a fíloxéra veszélyessége között. A peronoszpóra pusztító hatása hamar jelentkezett, a filoxéráé lassan és alattomosan, ugyanis átlag 3–4 év alatt ölte meg a szőlőt. A peronoszpóra ellen bordói lé (rézgálic és mész) permetezésével hatásosan lehetett védekezni, a fíloxéra ellen viszont nem találtak fel olyan szert, amely a kártevőt teljességgel elpusztította volna. A kialakult védekezési módszerek közül Magyarországon a vízzel való elárasztás módszerét a hegyvidéki terep miatt nem lehetett alkalmazni, sík területen pedig nem állott rendelkezésre kellő mennyiségű víz. A Franciaországban bevezetett szénkénegnél alkalmasabb szert sehol sem találtak. Nagy mennyiségben irtásra használták, így azonban magát a szőlőt is kipusztította, nemcsak a kártevőt. Az ún. gyérítésnél a kisebb mennyiségű, adagolt szénkéneg meghagyta ugyan a szőlőtőkét és nagyrészt elpusztította a fíloxérát, de csak megfelelő talajviszonyok és szakszerű eljárás esetén járt sikerrel. Egyszersmind költséges eljárás volt.

A sikeres védekezést nehezítette, hogy nemcsak a szakemberek nem értettek egyet a fíloxéra megítélésében és a szükséges módszerekben, hanem a gyakorlat is hiányzott. A pusztulást sok esetben elősegítette a veszély lebecsülése, a hitetlenség, a bizalmatlanság, az önjelöltek csodaszereinek tucatjai, a szakemberekkel és a gyérítéssel, irtással szembeni ellenszenv.[5] Az 1888. évi pécsi fíloxérakongresszus hiába foglalt állást a szénkénegezés mellett, Baranyában és Pécsett ez a fenti okok miatt nem vezetett sikerre.[6]

2. Az elpusztult szőlőterületek újjátelepítése

Ahol a szénkéneges védekezés sikertelennek bizonyult, ott az elpusztult szőlőterületek újjátelepítése, rekonstrukciója került előtérbe. Az állami támogatásban is egyre inkább az újjátelepítés vált hangsúlyossá. Elengedték az elpusztult szőlők, mint elemi kárt szenvedettek adóját. A kormány 1881-től amerikai szőlőtelepeket állított fel. Az 1891:1. tc. szerint az elpusztult területek szőlődézsma-váltsága is leírható volt. Az új hegyi telepítések 10 évi, a homokiak pedig 6 évi adómentességet kaptak. Az adóelengedés, adómentesség azonban kevés volt a szőlők újjátelepítéséhez, ezért az 1896:5. tc. alapján a kormány 15 éves törlesztésű pénzintézeti kölcsönökhöz 50 millió koronás anyagi támogatást nyújtott a szőlőbirtokosoknak, aminek a törlesztését csak a termőre fordulás után kellett elkezdeni.

A döntően kispolgári összetételű pécsi szőlőtulajdonosoknak is nagy anyagi nehézséget jelentett szőlőjük felújítása.[7] Ezért az agrárkölcsönt az országban Pécsett az elsők között vették igénybe[8], ennek köszönhetően jelentősen felgyorsult a rekonstrukció. 1891-ben még csak 70 holdat készítettek elő ültetésre, 1894-ig mindössze 200–300 holdat telepítettek újjá.[9] 1901-re az újjáültetett szőlőterület már elérte az 1262 k. holdat.[10] A filoxéra ellen az amerikai alanyú oltványszőlők és a direkt termő amerikai szőlőfajták ültetése, vagy európai szőlők immunis homoktalajokra történő telepítése jelentett biztos védelmet. Pécsett a talajviszonyok miatt természetesen csak az első két módszer jöhetett számításba. A megfelelő szőlőfajok, módszerek kikísérletezése és elterjesztése óriási küzdelmet, gyötrődést jelentett a szőlőrekonstrukció során. A szőlők újjátelepítésében elévülhetetlen érdemei voltak a város által létesített amerikai szőlőtelepnek, a vincellériskolának, a városvezetésnek, az 1892-ben felállított pécsi szőlészeti és borászati felügyelőségnek, a Pécsi Szőlősgazdák Egyesületének, a Pécsi Szőlőojtó Alkalmi Egyesületnek.[11] A továbbiakban az első kettő működését tekintjük át röviden.

Az amerikai szőlőtelepet 1888-ban állította fel a város a Megyeri út és az izraelita temető közötti területen. 1891 végéig már a befektetés költségének (13.089 Ft 55 kr.) a fele megtérült az eladott vesszők árából (6644 Ft 36 kr.).[12] 1889 tavaszán 4,5 kh, a következő év tavaszán 6 kh. területet ültettek be. Kezdetben, mint mindenütt az országban a legkülönfélébb fajtákkal kísérleteztek. Többségük direkt termő (közvetlen termő) volt, amelynek szőlője, bora egyaránt élvezhető, és alanynak is alkalmas. 31 580 direkt termő tőke mellé, mindössze 12 730 alanyfajú társult. A direkt termőket elsősorban olcsó voltuk miatt ajánlotta az ismeretterjesztő és szakirodalom, valamint az 1888. évi pécsi filoxérakongresszus is. Nem váltották be azonban a hozzájuk fűzött reményeket, ezért hamar háttérbe szorultak. A filoxérával szemben nem voltak ellenállók, és rossz, kellemetlen ízű bort adtak.[13] 1891-ben a szőlőtelep 11 amerikai szőlőfajtájából 7 volt direkt termő: Jacques, Herbemont, York-Madeira, Cunningham, Cynthiána, Othello, Víalla és 4 alanyfajú: Riparia sauvage, Riparia portalis, Vitis solonis, Rupestris.[14] A következő évben Vásárhelyi Gerő hegybiztos, az amerikai szőlőtelep kezelőjének előterjesztésére elhatározták az Othello, Herbemont, Vialla, York-Madeira fajok kiforgatását, mert nem feleltek meg a pécsi talajviszonyoknak, és helyükbe Vitis solonis fajú anyatőkék ültetéséről döntöttek.[15] A szőlőtelepítés fő feladatát az amerikai fajták alkalmazkodó- és ellenálló képességének vizsgálata, az alanyfajták – európai nemes fajtákkal való – beoltásával szőlőoltványok előállítása jelentette. A hegyi, meszes talajokra alkalmas amerikai szőlőfajták vizsgálatában országosan úttörő szerepet játszott Pécs. A kísérletezést Horváth Antal ügyvéd és numizmatikus, archeológus, a „pécsi szőlők regenátora” kezdte el 1892-ben.[16] A Vitis Berlandieri fajból szelektált több egyedet, Rupestris du Lót és Rupestris metallica apaegyedeket állított elő. Munkáját Szilágyi János, a pécsi vincellériskola igazgatója és az amerikai szőlőtelep vezetője folytatta. A Berlandieri és Riparia fajták keresztezéséből a Berlandieri X Riparia 157 Pécs alanyfajtát kísérletezte ki. A századfordulón és a 20. század első éveiben Teleki Zsigmond folytatott jelentős alanynemesítést villányi telepén.[17]

A városi amerikai szőlőtelep az 1890-es években évente több százezer gyökeres és sima szőlővesszőt adott el a birtokosoknak.[18] A századfordulóra azonban az állami- és magántelepek – köztük a pécsiek – konkurenciája, a szükséglet csökkenése miatt a kereslet nagyon visszaesett. 1898 végére már 737.420 vessző hevert a szőlőtelepen[19], ezért annak felén 1899 és 1901 között a vesszőket beoltották, termővé alakították. A város kezdeményezte, hogy az állam – a meszes talajokra alkalmas fajok kikísérletezése céljából – állítson fel egy állami kísérleti állomást Pécsett, de ez sem járt sikerrel. 1912-ben ezért már a szőlőtelep felszámolásának módozatairól (bérbeadás, vesszőtermelés felszámolása, fokozatos megszüntetés, stb.) tárgyalt a tanács.[20] 1917-ben azután véglegesen meg is szüntették.[21]

A szőlőrekonstrukció új és nagyobb szakértelmet követelt, mint a filoxéravész előtti szőlők művelése. Ezért Baranya vármegye Gazdasági Egyesülete már 1890-ben kérte a földművelésügyi minisztertől egy pécsi alsó fokú, szőlőmunkásokat képező iskola felállítását, amely iskola létesítését a miniszter is kívánatosnak tartotta.[22] Pécs város közgyűlése 1893-ban egy vincellériskola (vincellérképző) felállításához kért államsegélyt a földművelésügyi minisztertől, mert „ha valami viszonyaink között nagyfontosságú országos közérdek szempontjából is, az bizonyára a filoxéra által kopárrá tett nagy szőlőterületünknek amerikai alannyal való beültetése és nemes vesszőkkel leendő beoltása útján való regenerálása és a mindinkább többféle alakban fellépő szőlőbetegségek elleni okszerű védekezés elsajátíthatása s elterjesztése.[23]

A vincellériskola alapításáról a következő évben 85/1894 számmal határozott a közgyűlés. Az iskola végül is 1896. márc. 1-én nyílt meg az Ágota u. 1. alatt. A képzési idő egy tanév volt. Fenntartásához az állam évi 2500 Ft segélyt adott. A Pécsi Takarékpénztár 10 000 Ft-os alapítványt tett, amelynek az évi kamata volt felhasználható. A 7500 Ft-nyi költségvetés hiányzó részét a városnak kellett fedeznie. A vincellériskola és az amerikai szőlőtelep egy és ugyanazon intézményt alkotott, vezetőjük az első évben ideiglenesen Gábor József szőlészeti és borászati felügyelő, majd Szilágyi János volt.

A vincellériskolánál komoly gondot jelentett, hogy a fenntartási költségek többségét az amerikai szőlőtelepnek kellett volna fedeznie. A századfordulótól, a már említett okok miatt a szőlőtelep önmagában még nyereséges volt ugyan, de az iskolai kiadásokhoz már nem biztosított elegendő jövedelmet. Ezért a város 1900-tól éveken át többször kérelmezte, hogy vagy emeljék fel az államsegély összegét, vagy államosítsák az iskolát. A földművelésügyi miniszter az egyik kérést sem teljesítette. A vincellériskola sem felelt már meg azoknak a megnövekedett követelményeknek, ami a borkezelés, gyümölcstermelés és szőlőművelés oktatásához kellett, ezért Szilágyi János nyugdíjba vonulása után az iskolát 1908-ban megszűntették.[24] A fenntartása már egyébként sem volt elemi érdeke a városnak, mert – amint egy 1904. évi felterjesztésükben írták – „...ezen intézet a város részére egyáltalán értékkel nem bír. A város határában lévő terjedelmes szőlők nagy költséggel majd mind fel vannak újítva, s a szőlőművelés terén – mely gazdasági ág különben a város polgárságának mindenkor legkedveltebb foglalkozásainak egyikét képezte – oly szakértelem fejlődött ki nemcsak a vagyonos és intelligens szőlőbirtokos osztálynál, hanem még a szegényebb kisgazdák körében is, hogy a város közönsége a vincellér nevelést méltán nélkülözheti. Ezen állításunkat eléggé világosan igazolja azon tény, hogy már két év óta egyetlenegy pécsi növendéke sincs az intézetnek.”[25] A vincellériskola utóéletéhez tartozik, hogy a földművelésügyi miniszter 1911-ben azzal utasította el a város állami vincellériskola létesítésére vonatkozó újabb kérelmét, hogy elegendő a 8 meglévő iskola az országban.[26]

A vincellériskola akkor szűnt meg, amikor az új szőlőtelepítési, szőlőművelési ismeretek elterjedtek. Az iskolát elvileg 10 ingyenes pécsi és 10 fizetéses, nem helybeli tanuló részére létesítették, bár általában vagy több, vagy kevesebb volt a tanulók száma. A létszámot a szűkös költségvetésen kívül behatárolta, hogy az egyedüli tanító az igazgató volt.[27] Az iskola anyakönyve szerint 1896–1907 között 178 vincellér végzett Pécsett.[28]

A szőlőtelepítési ismeretek közül legfontosabb az oltás volt. A különböző oltási módok közül elsősorban a zöldoltás terjedt el, amelynek Pécsett komoly hagyományai voltak. Már Schams Ferenc neves szőlész írt róla a 19. század első felében. Az ún. „baranyai zöldoltás” elterjesztésében pedig komoly szerepe volt Dezső Miklós pécsi szőlészeti vándortanítónak.[29] A vincellériskolában törekedtek a különböző oltások megismerésére is. 1897-ben pl. az arad-hegyaljai Benczúr Györgyöt kérték fel, hogy mutassa be új fásszemzési eljárását.[30] 1894-ben az amerikai szőlőtelepre Bajácz János nagymarosi szőlőoltót fogadták fel 15 munkatársával együtt, mert „ügyes ojtó kezekben nagy volt a hiány.”[31] Nagy volt a jelentőségük az 1890-től a lakosságnak tartott téli ingyenes oltási tanfolyamoknak. 1893-ban a budai és szigeti külvárosi népiskolában a több száz résztvevő közül a legjobbakat jutalmazták is, nevüket pedig közzétették. A vincellériskolái téli oltási tanfolyamoknak még az 1900-as évek elején is mintegy 100-150 hallgatója volt.[32]

Az oltások megeredése az oltványkészítés általános problémája volt. Kezdetben gyakran csak 10–15%-os eredményt értek el. A pécsi talaj sem bizonyult alkalmasnak az oltványtermesztésre, a Pécsi Szőlőojtó Alkalmi Egyesület is ezért jutott csődbe. Teleki Zsigmond az ország egyik leghíresebb szőlővessző- és oltványkereskedője sem tudott Pécsett nagy mennyiségű oltványt előállítani. A vincellériskolánál 10–12 000 oltásból 1000 sem sikerült.[33]

A filoxéravészt követő szőlőrekonstrukció során egyrészt megújult a szőlőművelés technikája, magasabb szintű lett szőlőkultúránk, másrészt átrendeződött a szőlőterületek megoszlása. Az amerikai alanyokba történő oltással általánossá váltak a nemesebb fajok, a jobb talajművelés, a forgatásos telepítés, a rendszeresebb trágyázás, a karózás, a soros ültetés, az őszi takarás, a jobb metszés, a többszöri kapálás, a peronoszpóra elleni rendszeres permetezés, a jobb borkezelés stb. A gazdagabbak a pécsi hegyeken is támfalat építettek, teraszt létesítettek. Az immunis homoki talajok betelepítésével a hagyományos történelmi borvidékek mellé felzárkóztak a nagy homoki borvidékek.[34]

A kortársak azonban nemcsak élvezői voltak a fejlettebb szőlőkultúra bevezetésének, hanem szenvedő alanyai is. A korabeli újságok tele voltak a panaszaikkal. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara is azt kifogásolta 1907-ben, hogy jelentősen megnövekedtek a szőlőművelés költségei, a felújítási munkák, a peronoszpóra elleni permetezés, a fíloxéravész előtti időkhöz képest 80–100%-kal megemelkedett napszám miatt. A homoki szőlők nagyarányú telepítésére, mint a belső konkurencia megjelenésére szintén panaszkodtak, miszerint művelésük 70%-kal olcsóbb, hozamuk pedig 50–60%-kal nagyobb, mint a pécsi hegyi szőlőké. Ekkor terjedt el az a pécsi mondás, hogy „Régen a szőlő házat hozott, ma házat visz.”[35]

3. A bortermelés és borkereskedelem

A századfordulótól az első világháborúig egyenletesen folytatódott tovább a szőlőrekonstrukció. Ebben az időszakban a borértékesítési nehézségek jelentették a legfőbb gondot, a megnövekedett költségeken kívül főként a külföldi konkurencia és a magas adók miatt. Ezekhez társult még Pécs esetében a borhamisítási botrány miatt lehanyatlott, tönkrement borkereskedelem.

1891-ben még azt írta a város a pénzügyminiszternek, hogy Pécs gazdaságának három talpköve van: a szénbányák, a Zsolnay-féle porcelángyár és a borkereskedelem, mert „Pécs az országban a legnagyobb borkereskedés központja”, „Pécs az ország legnagyobb kiviteli borkereskedésének helye.”[36] A pécsi borkereskedelem elsősorban a budapesti, ill. budafoki borkereskedők érdekeit sértette, akik az elsőség megszerzésére törekedtek. Az Engel-féle borhamisítási ügy kapóra jött, hogy pécsi riválisaikat letörjék.[37]

Az eddig virágzó magyarországi borkivitelnek nem felelt meg a filoxéra miatt lecsökkent szőlőtermelés. A kereslet és kínálat megbomlott egyensúlya pedig ösztönözte a mesterséges borok készítését, a borhamisítást. Hozzá kell tennünk, hogy a borkészítést egyes külföldi országokban, mint pl. Franciaországban, Olaszországban vagy akár Ausztriában korántsem szabályozták olyan szigorúan, mint nálunk. Sőt hazánkban is homlokegyenest eltért egymástól a különböző szőlő- és bortermelési szakemberek véleménye: egyesek a mesterséges borok készítését engedélyezni kívánták, mások pedig szigorúan tiltani. A gyakorlatban Aradon, Budafokon, Pécsett és az egész országban mindenütt egyformán készítettek ún. petiot és törköly borokat, amit az 1893:XXIII. tc. (bortörvény) sem tiltott egyértelműen.[38]

1898-ban a pécsi Engel József fia bornagykereskedő cég ellen, a pécsi hatóságok megkerülésével – igaz nem előzmények nélkül – egyenesen a budapesti államrendőrség indított vizsgálatot petiot borral vegyített olasz bor forgalomba hozatala miatt. A vizsgálat óriási Pécs elleni sajtókampánnyal párosult. A pécsi bor- kereskedők érdekében a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara az eljárás gyors lebonyolítását, a hamisítások ellen egy állami vegykísérleti állomás felállítását kérte a kereskedelemügyi minisztertől, továbbá élesen tiltakozott a pécsi borkereskedelem szándékos, „törvénytelen” tönkretétele ellen.[39] Munkahelyük veszélyeztetése miatt Preller Alajos és társai, pécsi borkereskedői munkások ugyancsak a vizsgálat sürgős befejezését kérték a kereskedelemügyi minisztertől.[40] Sem a város, sem a lakosság nem állt ki azonban a borkereskedők mellett. A kisbirtokos bortermelők egyértelműen ellenségesen viszonyultak a gazdag borkereskedőkhöz.

A város közgyűlése szintén nem támogatta – az egymással ellentétes vélemények miatt – 1899-ben Muttnyánszky Bélát, aki pedig fel akart lépni a borkereskedelem érdekében. Mikorra mindenki rádöbbent a tényleges veszélyre, már késő volt. 1901–1902-ben hiába intézett a város ez ügyben feliratot a kereskedelemügyi miniszterhez, a hamisítási bélyeget már nem lehetett lemosni, a tönkrement borkereskedelmet nem lehetett feltámasztani.[41] Az Engel féle borhamisítási ügy által keltett sajtókampány hatására valóságos vizsgálati hullám árasztotta el Pécset. Eljárás indult többek között Kann Ármin és fia, Friedmann József, Fodor Mór, Veszely Ferenc, Weiler Nép. János és Teleki (Tauszig) Zsigmond pécsi borkereskedők ellen.[42]

Az ismertebb pécsi borkereskedők közül a borhamisítási ügyben érdekelt Engel József fia cég tulajdonosai, ifj. Engel Adolf és Engel Mihály pécsi üzletüket felhagyva Budapestre költöztek.[43] Schwabach Zsigmond csődbejutása után Amerikába távozott.[44] Wertheimer Jakab cége szintén tönkrement.[45] Teleki Zsigmond 1908-ban tette át telephelyét Villányba.[46] A századforduló környékén a fentieken kívül több borkereskedő cég is megszűnt, mások pedig egyesültek, vagy forgalmuk megcsappant.

Jól tükrözte a borkereskedelem fontosságát a város gazdasági életében, hogy Visy László – Pécs város főispánja – főispáni beiktató beszédében legfontosabb feladatnak a borkereskedelem régi rangjának visszaszerzését jelölte meg 1911-ben: Pécs szab. kir. várost már a természet mint olyat jelölte ki, mint ahol a borkereskedelemnek nagy arányokat kell öltenie, mindnyájan tudjuk, hogy nem is oly régen városunk az ország egyik legnagyobb borkereskedelmi központja volt. Egyesek meg nem engedett bűnös kapzsisága, mások túlbuzgósága, a város borkereskedelmét az egész világ előtt annyira kompromittálta, hogy ma már pécsi borkereskedelemről beszélni sem lehet. Kell, hogy közös és erős elhatározással mi mindent elkövetsünk, hogy borközraktárak létesítése, vegyvizsgálati állomás felállítása, kedvező vasúti díjszabás engedélyezése által, – Pécs szab. kir. város a borkereskedelem terén újból a vezérszerepet vegye át, s hogy ennek révén ismét a vagyonosodás és a jólét áldásai áradjanak e város polgáraira.”[47]

1892 és 1901 között Magyarország borbehozatala meghaladta a kivitelt. A negatív külkereskedelmi mérleg okáról eltérőek a vélemények. Azzal a felfogással értünk egyet, hogy az alapvető ok az volt, hogy a hazai bortermelés nem fedezte a fogyasztást. 1892-től az olcsó olasz borok elárasztották a magyarországi piacokat.

Erre az Olaszországgal 1892-ben kötött kereskedelmi szerződés alacsony vámja nyújtott lehetőséget 1905-ig. Az olasz borbehozatal kérdése összetett probléma volt, a kortársak körében is nagy vitákat váltott ki. Az olcsó olasz borra szükségük volt a hazai fogyasztóknak, valamint a kereskedőknek, akik gyakran a magyar borokkal keverve külföldre exportálták. Másrészt általános felfogás szerint lassította a szőlőfelújítást, bár véleményünk szerint ez erősen vitatható.[48]

A századfordulótól vált egyértelműbben hátrányossá az olasz bor konkurenciája, amikorra fellendült a hazai bortermelés. Tájanként, városonként, rétegenként változott, hogy kit és hogyan érintett az olasz borbehozatal. 1902-ben pl. a fiumei és budapesti kereskedelmi kamara szükségesnek tartotta a magyar bor feljavítására, a kolozsvári, temesvári, pécsi viszont létkérdésnek tekintette a megszüntetését. Csakúgy, mint a soproni kamara 1904-ben.[49] A történelmi borvidékeket képviselő Pécs, Versecz, Nagyvárad, Sátoraljaújhely városa és Zala, Heves, Zemplén, Szilágy vármegye 1900-ban, Esztergom vármegye 1904-ben kérte feliratában a képviselőháztól, illetve a kereskedelemügyi minisztertől az olasz borra kivetett vám felemelését. Mint láttuk nem is eredménytelenül.[50]

Az 1905. évi védővámmal sikerült kiszorítani az olasz borokat Magyarországról. A nemzetközi piaci viszonyok azonban továbbra is kedvezőtlenek maradtak. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1907. évi bortermelés helyzetét összegző jelentése szerint Franciaország, Spanyolország, Olaszország óriási termésével, jó minőségű és olcsó boraival elárasztotta az európai piacokat. A hagyományos vevőknek számító Ausztria és Németország is egyre jobban a hazai bortermelést támogatta, bár itt még mutatkozott kereslet: Németországban leginkább az óborok, Ausztriában a jobb hegyi borok iránt. Boszniában még lett volna igény a pécsi borokra, de a vasúti szállítás magas költsége miatt az oda irányuló export nem volt rentábilis. Pécset és a Dunántúlt ebben az időben az osztrák borbehozatal érintette érzékenyen. Az osztrák bortörvény ugyanis – a magyarral ellentétben – nem tiltotta az ún. petiot (törköly) borok előállítását. Ezért Dél-Tirolból és Isztriából tömegesen áramlott be az olcsó bor, 5 év átlagában 32 000 q.[51] A dalmát törkölyborok beáramlása azonban még 1913-ban is sújtotta a pécsi borkereskedelmet, mert a város közgyűlése továbbra is korlátozó intézkedéseket sürgetett a földművelésügyi miniszternél.[52]

A bortermelési és értékesítési nehézségeket tovább fokozta a földadó és a boritaladó. A filoxéravész előtt jogosan volt a szőlőnek a legmagasabb, I. osztályú földadója, mert csekély művelési költség mellett nagy hasznot hozott. A felújított pécsi szőlőterületeknél azonban az I. osztályú földadó már méltánytalan és igazságtalan volt, annál is inkább, mert az új telepítésű homoki szőlőket már csak a III. adóosztályba sorolták. Még a földadónál is méltánytalanabb volt a boritaladó. Az italmérési adót 1888-ban az italmérési regale jog megváltásakor vezették be.

Az egységes állami boritaladó 1892-ben az italmérési és fogyasztási adó egyesítéséből keletkezett. A bor értékéhez képest túlságosan magas volt, ezért sokan és sokszor kérvényezték a megszüntetését, ill. csökkentését. Leszállítását kérte a törvényhatóságok közül Arad, Szatmárnémeti, Pécs városa és Heves vármegye 1900-ban, Esztergom vármegye 1904, 1909, 1914-ben. Javasolta a miskolci és kolozsvári kamara 1902-ben, a Magyarországi Bortermelők Országos Szövetségének 1907. évi budapesti értekezlete stb. Sérelmezték a boritaladó nagyságát, aránytalanságát, a beszedés helytelen és zaklató módját. Különösen sérelmezték, hogy még a munkásbor (csiger) után is italadót kell fizetni, pedig ez külföldön nem szokás. A sörfőzésnél is adómentes volt a házi fogyasztás. A sokféle sérelemben azonban egy valami volt közös, a reá adott pénzügyminiszteri válasz: nem.[53]

Jegyzetek



[1] Magyarország története 1890–1918. Főszerk.: HANÁK Péter. (Magyarország története 8.) Bp. 1978. 293., 322.

[2] KOVÁCS András: Adatok a pécsi filoxéravész történetéhez. In: Baranyai Helytörténetírás 1972. Szerk.: SZITA László, Pécs, 1973. 280–285. 1891-ben a 2003 kh. pécsi szőlőből már elpusztult 934 kh., 1/3 részben károsult volt 446 kh. és még termett 623 kh. Baranya Megyei Levéltár (BML) Pécs város tanácsának iratai (Pécs város tan. ir.) 2361/1914. 1901-re már csak 30 kh. szénkénegezéssel fenntartott régi szőlőterület maradt. A magyar korona országainak 1901. évi mezőgazdasági termelése. Bp. 1903. Magyar statisztikai közlemények Új sorozat 4. (MSK Új s.) 100–101., 112–113.

[3] Magyarország története 8. 325.

[4] KOVÁCS: i.m. 285–286.

[5] A fíloxéráról és a peronoszpóráról korabeli pécsi feldolgozás: SZILÁGYI János: A szőlőművelés és borkezelés alapvonalai. Pécs, 1897. 65-78. Mai feldolgozás: FEYÉR Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai. Bp. 1970. 103–126., 170–174.

[6] FEYÉR: i.m. 120., 156. A már súlyosan filoxérás szőlők eredménytelen gyérítéséről, a szakszerűtlen szénkénegezésről és a nem megfelelő talajviszonyokról beszámol: A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1890-ik évben. Pécs, 1891. 14–15. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1891-ik évben. Pécs, 1892. 12–13. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1892-ik évben. Pécs, 1893. 11–12. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1893-ik évben. Pécs, 1894. 19.

[7] 1909-ben 2776 szőlőtulajdonos között a szőlőterület az alábbiak szerint oszlott meg: 2016 tulajdonos (72,6%) 1 kh. alatti, 638 tulajdonos (23%) 1-2 kh. közötti, 101 tulajdonos (3,6%) 2–3 kh. közötti, 21 tulajdonos (0,8%) 4 kh. feletti szőlővel rendelkezett. BML. Pécs város tan. ir. 7774/1914

[8] FEYÉR: i.m. 138–141., 225–227., 255–256.

[9] A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1891-ik évben. Pécs, 1892. 13. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamarának jelentése az 1894-ik évben. Pécs, 1895. 16. BML. Pécs város tan. különkezelt ir. 127. kcs. Vincellérképezde.

[10] MSK Új s. 4. 100–101.

[11] KOVÁCS: i.m. 281., 284. BML. Pécs város tan. különkezelt ir. 127. kcs. Vincellérképezde. MÁRFI Attila: Pécs szabad királyi város dualizmus kori egyesületeinek vizsgálata 1867–1918. I. rész. In: Baranyai Helytörténetírás 1989. Szerk.: SZITA László. Pécs, 1989. 138.

[12] BML Pécs város Törvényhatósági Bizottságának iratai. (Pécs Törv. hat. Biz. ir.) Az amerikai szőlőtelepet kezelő bizottság jegyzőkönyvei (továbbiakban Az amerikai szőlőtelepet kéz. biz. jkv.) 2/1892

[13] BML Pécs város tan. ir. 14 831/1892 (131. kcs-ban). Vö. FEYÉR: i.m. 146–152., 291–293.

[14] BML Pécs város tan. ir. 17 048/1891 (131. kcs-ban).

[15] BML. Az amerikai szőlőtelepet kéz. biz. jkv. 6/1892

[16] U. o. 9/1892 és Pécs Törv. hat. Biz. jegyzőkönyvei (jkv.). 222, 223/1912. Pécs város polg. eln. ir. 1182/1912.

[17] Szilágyi János munkásságáról lásd SZILÁGYI János: Megfigyelések a meszes talajok s a meszes talajokra alkalmas szőlőfajtákról. Pécs, 1901., SZILÁGYI János–TREITZ Péter: Megfigyelések a meszes talajok s a mésztalajokra alkalmas amerikai szőlőfajtákról. Pécs, 1905., FEYÉR: i.m. 166–168., 199.

[18] Az amerikai szőlőtelepeken eladott vesszők: pl. 1890-ben 28.707 gyökeres és 108.846 sima, 1891-ben a pécsi gazdáknak 184.740 sima és 65.000 gyökeres – a vidékieknek 110.370 sima és 15.630 gyökeres, 1895-ben 200.000 sima és 50.000 gyökeres. BML. Pécs város tan. ir. 29 560/1918

[19] BML. Pécs város tan. különkezelt ir. 131. kcs.

[20] BML. Az amerikai szőlőtelepet kéz. biz. jkv. 2/1899., Pécs város tan. ir. 29 560/1918

[21] BML. Pécs Törv.hat. Biz. jkv. 68/1917

[22] BML Pécs város tan. különkezelt ir. 127. kcs. Vincellérképezde.

[23] BML. Pécs város tan. ir. 5 837/1893 (29 560/1918 számnál)

[24] U. o. 127. kcs. és 29 560/1918

[25] U. o. 29 100/1904 (29 560/1918 számnál)

[26] U. o. 29 560/1918

[27] BML. Az amerikai szőlőtelep kéz. biz. jkv. 2/1896, 13/1899., Pécs város tan. ir. 29 560/1918 és 127. kcs.

[28] KOVÁCS András: Adatok a pécsi szőlőkultúra történetéhez. Pécs, 1974. (Kézirat) 27–29. BML. Kézirattár 117/1974.

[29] RÚZSÁS Lajos: A szőlőművelés átalakulása Baranyában a XIX. században. Bp. 1961. (Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 30. Series Historica 13.) 175. FEYÉR: i.m. 155–158. A „baranyai zöldoltás”-ról lásd még DEZSŐ Miklós: A baranyai zöld szőlő ojtás és az azzal való szőlőtelepítés amerikai alanyon. Pécs, 1889.

[30] BML. Az amerikai szölőtelep kéz. biz. jkv. 5/1897.

[31] U. o. 3/1894

[32] U. o. 1/1893. Pécs város tan. ir. 29 560/1918. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1890-ik évben. Pécs, 1891. 15. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara jelentése az 1891-ik évben. Pécs, 1892. 123.

[33] Szilágyi János vincellériskolái igazgató jelentése a tanácsnak. Pécs, 1902. nov. 25. BML. Pécs város tan. ir. 29 560/1918. Vő. FEYÉR: i.m. 156–169.

[34] FEYÉR: i.m. 175-184., 243–252., Magyarország története 8. 326.

[35] A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1 599/1907. sz. jelentése a városi tanácsnak. BML. Pécs város tan. ir. 7 774/1914. A napszám emelkedését az Amerikába történő kivándorlással magyarázza FEYÉR: i.m. 134–137., 249–251.

[36] BML. Pécs város tan. ir. 15 318/1891 (2 361/ 1914 számnál)

[37] RÚZSÁS Lajos: Pécs gazdasági fejlődése a jogi felszabadulástól, 1780-tól az I. világháború végéig. In: Tanulmányok Pécs várostörténetéből. Pécs, 1982. 23. A pécsi borpiac. Pécsi Napló, 1898. nov. 11. 1–3.

[38] FEYÉR: i.m. 231–240.

[39] A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1898. évi november hó 5-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. 85–86., 1898. évi november 27-én tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. 93–96. A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1898. évben. Bp. 1899. 469–470. A Pécsi borpiacz védelmére. Pécsi Napló, 1898. nov. 26. 1–2. A pécsi borpiacz érdekében. Pécsi Napló, 1898. nov. 29. 5.

[40] BML. Pécs város tan. ir. 13 319/1898

[41] BML. Pécs Törv.hat. Biz. jegyzőkönyve 64/1899, 258/1900, 52/1901

[42] BML. Pécs város Rendőrkapitányi Hivatalának iratai. 52. dob. Vegyvizsgálati jegyzőkönyvek.

[43] LENKEI Lajos: Negyven év Pécs életéből. Pécs, 1922. 11–16., 233–234. Ifj. Engel Adolf 1899-ben vált ki a cégből, a pécsi főtelep pedig 1901-ben szűnt meg. BML. A Pécsi Törvényszék cégbírósági iratai. Társas cégkönyv 1. köt. 59., egyéni cégkönyv 2. köt. 166.

[44] LENKEI: i.m. 234–236. Schwabach Zsigmond 1902-ben jelentett csődöt. BML. A Pécsi Törvényszék cégbírósági iratai Ce. 635.

[45] LENKEI: i.m. 234. Wertheimer Jakab 1907-ben vált ki a cégéből. BML. A Pécsi Törvényszék cégbírósági iratai Ce. 1271.

[46] BML. Pécs Törv.hat. Biz. jkv. 233/1908. A Pécsi Törvényszék cégbírósági iratai Ct. 425.

[47] BML. Pécs Törv.hat. Biz. jkv. 153/1911. A borközraktárat és az állami közpincét 1914-ben adták át. BML. Pécs Törv.hat. Biz. jkv. 189/1914. Az állami vegykísérleti állomás több évtizedes álma 1925-ben vált valóra, a keszthelyi vegykísérleti állomás Pécsre helyezésével. BML. Pécs város tan. ir. 8137/1931

[48] FEYÉR: i.m. 215–221. Magyarország története 8. 326. A negatív kortársi sajtóvéleményeket ismerteti KOVÁCS: i.m. 284–285.

[49] A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1902. évben. Bp., 1903. 61–68. A Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara 1904. évi június hó 22-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve 66.

[50] BML. Pécs város tan. ir. 7 774/1914

[51] U. o.

[52] BML. Pécs Törv.hat. Biz. jkv. 122/1913

[53] U. o. és A magyar szent korona országainak közgazdasági állapota az 1902. évben. Bp. 1903. 67–68. FEYÉR: i.m. 225–230.