Cikkek

Retzler Pálné Gál Éva: Adatok a pécsi székesegyházi kincstár ötvöstárgyainak történetéhez

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 2–3.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

245–254. pp.


Retzler Pálné Gál Éva


Adatok a pécsi székesegyházi kincstár ötvöstárgyainak történetéhez


Angaben zur Geschichte der Geschmiedarbeiten in der Schatzkammer des fünfkirchener Domes

Conlribution to the History of Goldsmith's Work in the Treasury of the Pécs Cathedral




1993-ban, Mayer Mihály megyéspüspök megbízása alapján vettem részt a pécsi Bazilika Mária-kápolnájában létesülő állandó kincstár-kiállítás előkészítésében.[1] Munkám során a székesegyházi kincstár és textiltár anyagát vizsgáltam, a kiállítandó anyag összeállítása céljából. Ezekről a műtárgyakról korábban két inventár készült, és csak néhány darab került publikálásra.[2]

Inventárak

Időrendben az első, 1935-ből származó inventár dr. Szőnyi Ottó munkája.[3] Számbaveszi az ötvösműveket, a liturgikus textíliákat és néhány misekönyvet is megemlít. Minden későbbi leírás, publikáció erre hivatkozik, és tőle vesz át adatokat. Szőnyi leírásai általában részletezők, bár szókészlete régies és nem mindenben egyezik a mai leírások terminológiájával. Munkája igen jelentős, mert hosszú ideig ez volt az egyetlen, teljességre törekvő leírás a dómkincstár és textilgyűjtemény tárgyairól.

Az egyházi tulajdonban lévő műkincsek országos felmérésének, számbavételének munkálatai az 1970-es években kezdődtek. Budapesti szakmuzeológusok először a püspökségek műtárgyait vették számba. így került sor 1975-ben a Pécsi Püspökség, illetve a székesegyházi kincstár ötvösanyagának leltározására, amelyet dr. Lovag Zsuzsa és H. Kolba Judit végeztek el. A jelentésükben foglaltak szerint nagy segítségükre volt a Szőnyi-féle leltár, amelyre egy helybéli tanár Boros László hívta fel a figyelműket.[4] így ők a rendelkezésre álló idő szűkössége miatt a Szőnyi-féle leltár adatait ellenőrizték, és csak azokról a tárgyakról készítettek új leírást, ahol ezt indokoltnak tartották, valamint az 1935 után kincstárba került tárgyak esetében.[5]

Kutatási módszerek

Magam csak a kiállításra általam kiválasztott és javasolt tárgyakat, vagyis a teljes műtárgymennyiségnek csak egy részét vehettem vizsgálat alá, de a vizsgálati módszerek, az eddigiekhez képest sokrétűbbek voltak: A kiállításra kiválasztott tárgyak egy csoportja semmilyen leltárban nem szerepelt, ezért ezekről részletes leírást készítettem. A már korábban leltárba vett darabok esetében szinte kivétel nélkül új, korszerűbb nyelvezetű leírás készítése mellett döntöttem. Egyes, kérdéses korú tárgyak datálásában T. Németh Annamária adott szakvéleményt.[6]

Az ötvösjegy nélküli tárgyak anyagvizsgálatát Herbert Miklós tamási plébános úr végezte, aki egyben aranyműves szakember is. A tárgyakon levő latin nyelvű feliratok fordításában Várnagy Antal plébános úr segített.[7] A kiállításra szánt tárgyak drágaköveinek műszeres vizsgálatát és meghatározását is magam végeztem, erről külön, részletes dokumentációt is készítettem.[8]

Összességében 110 db tárgyat vizsgáltam, ebből 77 db volt ötvösmű, 29 db textília és 4 db könyv.

A továbbiakban a tanulmány célja a pécsi székesegyházi kincstár rövid, áttekintő bemutatása, valamint az általam vizsgált egyes ötvöstárgyak újabb adatainak ismertetése.

A székesegyházi kincstár

A kincstár történetének részletes feldolgozását nehezíti, hogy kevés a tárgyak bekerülésére vonatkozó írott forrás, illetve az ismert egykori tudósítások zöme olyan szűkszavú, hogy ezek alapján az egyes darabok beazonosítása nem lehetséges. Kivételnek tekinthető, hogy az augsburgi (ill. merzenbadi) Johann Jacob Kelb ötvösmesternek gyertyatartókra adott megrendeléséről írott dokumentumok, sőt rajzok is fennmaradtak.[9] Ugyancsak a kivételek közé tartozik, hogy a kincstár irattári anyagában rábukkantam egy feljegyzésre, amely egy ametisztekkel és gyémántokkal díszített mellkereszt származási körülményeit tárta fel. (A pectoralet I. Ferenc József ajándékozta Dulánszky Nándor pécsi püspöknek 1896-ban, s a bécsi udvarnak szállító Rothe-cég készítette.)[10] Egyes tárgyak történetének felgöngyölítéséhez a rajtuk levő felirat nyújt némi segítséget. (A feliratos darabokat lásd külön jegyzékben.)

Mivel a székesegyházat fennállása óta sok csapás érte (tűzvészek, kifosztás stb.), az egykori, minden bizonnyal gazdag liturgikus felszerelésből semmi sem maradt. Az egyetlen, 1500 körüli kehely is csak a 19. század első negyedében került be – vagy vissza? – a kincstárba. A 18. század elején a liturgikus felszerelési tárgyak beszerzésének és folyamatos gyarapításának megindulását az 1704. évi nagy pécsi rácdúlás késleltette. Ez, a székesegyház (és más pécsi templomok) olyan mértékű kifosztását eredményezte, hogy sok helyen a misék megtartásához szükséges alapvető edények sem álltak rendelkezésre. Ezek után érthető, hogy a 18. század pécsi püspökei - most már a barokk szellemében készült – tárgyakkal igyekeztek gyarapítani a székesegyházat is. Voltaképpen itt, a 18. század elején kezdődik a ma is meglévő kincstár története.

Az itt található tárgyak funkciójuk szerint nem térnek el más egyházi kincstárak darabjaitól. Az anyag zömét a szertartások során használt liturgikus tárgyak (kehely, patena, cibórium, ampolnakészlet, monstrancia, füstölő, tömjéntartó stb.), valamint az oltárok mai és korábbi berendezéséhez tartozó darabok alkotják, de megtalálhatók a püspöki és kanonoki insigniák is.

Ami nem szokványos, az talán az, hogy néhány érseki jelvény (pallium, előviteli kereszt) is található a pécsi kincstárban. Klimó György pécsi püspök (1751–77) ugyanis Mária Terézia közbenjárására 1755-ben jogot kapott a Szentszéktől ezek használatára. (Ezt a kiváltságot a váci megyéspüspök élvezte még, s csak 1978-ban, VI. Pál pápa rendelete vonta vissza.) így kerülhetett a kincstárba dr. Cserháti József pécsi megyéspüspök (1961–89) ajándékaként az utolsó, pécsi püspöknek adományozott pallium; s szintén a pécsi kincstár szép darabja Dulánszky Nándor püspök (1877–96) ékköves előviteli keresztje. Egyedi, és említést érdemlő még a kanonokok jelvénye, amelyet a pécsi székeskáptalan tagjai – Aigl Pál részletes tudósítása szerint 1834. dec. 5-én kaptak II. Ferenctől (1792–1835) azzal, hogy ez a pécsi kanonokokat ezentúl örökös joggal megilleti.[11]

A dómkincstár műtárgyai a 18–19–20. századból származnak. Az ennél korábbi időszakból eddig két kelyhet tartottak számon. A már említett, 1500 körül készült, filigrándíszes, később erősen felújított kelyhet, és egy a felirata alapján 1618-ra datált kelyhet. Ez utóbbiról azonban kiderült, hogy galvanoplasztikai másolat, feltehetően a 19. század végéről.[12]

Annak ellenére, hogy Pécsett a 18. század első harmadától már működött az ötvöscéh, s négy alapító tagja közül Radnich Simon mester néhány munkája is ismert, a kincstár 18. századi anyagában – egy kivételével –, bizonyíthatóan nincs pécsi készítésű ötvösmű.[13] A múlt századi felszerelési tárgyak között azonban már találunk helyi mesterektől származó tömjéntartót, füstölőt, kézi gyertyatartókat, szenteltvízvedret hintővel és merőkanalakat. Egy megrongálódott tárgyat is pécsi mesterrel javíttattak ki.[14]

A kiállításra kiválasztott anyagrészt tekintve elmondható, hogy a 18. századból származó tárgyak nagy része bécsi, kisebb része pozsonyi, pesti, augsburgi munka. A 19. századiak közt már nem találni pozsonyit, augsburgit, változatlanul a bécsiek vannak többségben, nőtt a pesti munkák száma, sőt található római, és francia műhelyben készült műtárgy is.

Ugyanekkor jelennek meg a már említett pécsi ötvöstárgyak is. A kutatómunka eredménye az is, hogy több mesterjegyet sikerült feloldani, így a kincstári anyag egy részét most már név szerint ismert ötvösmesterhez lehet kötni. (Lásd az erről készült jegyzéket!) A továbbiakban néhány ötvösmű részletes bemutatása következik, az újabb adatok tükrében.

KEHELY (Ltsz: P. 75. 5.) Leírás: Aranyozott ezüst, filigrándíszes, bőrtűs, felújított, védett. Méretek: m: 24 cm; száj 0: 9,4 cm; talp 0: 14,5 cm. Sima, új, hatkaréjos talpperem felett az áttört rozettautánzat is új, felette a hat karéjban csepp alakú, rászögecselt lemezeken bőrtűs filigrán: rombuszháló mintával, néhol a hálók közt is bőrtűk. A lemezek között szélről kihajló levélcsomók, felül új, háromágú levélkék, tetejükről sodrott szálak vezetnek az új, hatszögű szárlemezig. Új a két sima, hatoldalú szárgyűrű is. A nodus eredeti: lapított pogácsa alakú, alul-felül csepp alakú levélsorral, benne domborított indák, az éleken hat ráforrasztott, áttört rozetta, középen kiálló gömb bibével. A cuppakosár hat függőleges bordasorral hat mezőre oszlik, a rátett, trapéz alakú lemezeken talphoz hasonló rombuszháló, sűrű bőrtűborítással. A pártarész hiányzik, a cuppa is új. Talpperemen belül vésett feliratok: IK (ez ligatúra – R.G.É.). E. V. Eccl.; és HAUSNER FRIGYES BUDAPEST VÁCI UT 61.


A kincstár részleteiben legrégibb darabja ez a kehely. Korábban eredetinek tartották a cuppakosarat, a nodust, a talp felső részét a díszítőlemezekkel és feltételesen a cuppát is. Nézetem szerint csak a talp és a cuppakosár filigrándíszes-bőrtűs lemezei és a nodus eredetiek, 1500 körül készülhettek. A többi későbbi, renovációs munka. A megmaradt részletek alapján a kehely igen szép ötvösmű lehetett. A Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek egy hasonló díszítésű és korú, feltehetően Pécsről, vagy Pécs tágabb körzetéből származó kelyhet, amely
dr. Horváth Antal pécsi gyűjtőtől került oda.[15] A dómkincstár kelyhének felújítása a 19. század első negyedében, Király József püspöksége alatt (1808–25) történhetett. Erre utal a talpon levő felirat.[16] A talpra forrasztott kis cégtáblácska alapján később, a két világháború közti időszakban is dolgozhattak a tárgyon.[17]

KEHELY (Ltsz: P. 75. 34.) Leírás: Aranyozott ezüst, kalapált. Méret: m: 26,5 cm; száj 0: 9,4 cm talp 0: 26,2 cm Ötvösjegyek: városbélyeg: Bécs, 1730. Mesterjegy: C. I. T. (Conrad Joseph Thomson 1728–48) Alt W. Lex. Nr. 587. Hullámos szélű, lépcsős peremű, hatkaréjos, erősen boltozott talpon három, volutás, ovális medaillon váltakozik angyalfejpárokkal. A talp felső, kúpos részére nyúlóan és azt körülvéve megtört szalag és levéldísz, váza és kis virágok. A száron lapított, szalag- és virágdíszes kerek tag, két bordázott, alacsony szárgyűrű közt hatoldalú vázanodus, talphoz hasonló díszítéssel. A cuppakosáron is három medaillon, és talphoz hasonló dísz. A medaillonok ábrázolásai, talp: Krisztus a Getsemani-kertben; Krisztus ostorozása; Gr. Berényi Zsigmond püspök (1740–48) címere; cuppán: Krisztust tövissel koronázzák; Kereszthordozás; Golgota. Ez a tárgy, mint „Berényi püspök úti készletének darabja” ismeretes, a talpán lévő címerkép alapján. Pedig a kehely nem Berényi püspöksége idején készült, hanem 10 évvel korábban, 1730-ban. (Ezt már az 1975-ös leltár is megállapította.) Mesterjegyét is sikerült feloldani, a bécsi Conrad Joseph Thomson készítette. Persze elképzelhető, hogy Berényi a már korábban készíttetett kelyhére később rátetette püspöki címerét.

MONSTRANCIA (Ltsz: P. 75. 50.) Leírás: Aranyozott ezüst, kalapált. Méret: m: 60 cm; talp: 24, 4x19 cm. Ötvösjegyek: városbélyeg: Bécs, 1743. Mesterjegy: T. L. vagy I. L. (ez esetben Jós. Lendhardt, 1744-50. Alt W. Lex. Nr. 683.) Konvex és konkáv ívekből, és csúcsokból alakított talpszél, lépcsős talpperem, középen kidomborodó talptető, amelyet kagylódíszek fognak közre. A talpon álló, szárnyas, antik ruhás angyal tartja a kerek, angyalfejes és felhős homloklappal, valamint dupla sugárkoszorúval övezett ostyaszekrényt. Lunulán három angyalfej. Berényi Zsigmond püspöksége idején készült a kincstár egyik legszebb monstranciája. A 60 cm magas tárgy teljes egészében kalapált, a maga nemében remekmű. Méltánytalanul keveset foglalkoztak eddig ezzel az ötvösművei. A talpon álló, felfelé tekintő angyal méltóságteljes alakja, felfelé kitárt karjai és szárnyai a tekintetet a szentségházra irányítják. Az angyalok a Bibliában az Úr küldöttei, ábrázolásaikon gyakran őrző, védelmező, az Urat dicsőítő szerepük van. Bár a barokk művészetben a monstranciákon, gyakran találhatók angyalok (angyalfejek, szárnyas angyalfejek stb.) a szentségház körül, az egész ostyaszekrényt tartó angyal megjelenítése nem szokványos megoldás. Hasonló, bár korábbi, 1600 körül készült monstranciát őriznek Münchenben.[18] Ez a tárgy kisebb, az ábrázolás is merevebb, mint a pécsi darab esetében. Itt hatszárnyú kerub tartja a szárnyas angyalfejekkel dúsan borított sugárkoszorús ostyaszekrényt.


MONSTRANCIA
(Ltsz: P. 75. 4.) Leírás: Aranyozott ezüst, kalapált. Méret: m: 51,5 cm; talp: 22x15 cm. Ötvösjegyek: Városbélyeg: Pozsony, 1763. (a jegy felső széle elmosódva, ld. 1.1. 9. sz.) Kőszeghy 1640. Mesterjegy: P. T. vagy D. T. A talp alján vésett felirat, ld. 2. sz. jegyzék. Hullámos szélű, lépcsős peremű, ovális talp magas boltozatán négy, enyhén kiemelkedő, kagylós-leveles, volutában végződő pilaszter osztó, ezeken virágdíszek; köztük rokokó kartusokban szőlőmotívum és búzakévés dísz váltakozik. Talphoz hasonló díszű vázanodus. Csiszolt szélű üveglappal ellátott, nagyméretű, ívekkel határolt oldalú ostyaszekrény; homloklapján domborított, nagyszirmú virágok, köztük leveles indák kanyarognak. Kettős sugárkoszorú, a nagyobbik tetején kiszélesedő szárvégű kereszt. A homloklemezt, a lunulát, a kisebbik sugárkoszorút és a kis keresztet drágakövek borítják, összesen 1027 db. (A nagyok szekrényes, a kicsik ún. fonalas foglalással helyezkednek el.) Publikációkban sokkal több említés történt erről az ún. drágaköves monstranciáról. A kövek zöme azonban nem igazán jó minőségű, különösen a sugárlemez apró piros kövei rendkívül zárványosak, a homloklemez nagy színes kövei pedig – a zöldek kivételével – elég fakók, és csiszolásuk sem elsőrendű munka. Amint a hasonló korú világi ötvöstárgyak egy csoportjánál is megfigyelhető, ez a monstrancia is pusztán a drágakövek tömegének látványával nyűgözi le az embert. Ezt a darabot régen is nagy becsben tartották, a fennmaradt iratok tanúsága szerint az 1896-os millenniumi kiállításon is bemutatásra került.[19] A talp vésett szövege szerint a tárgyat 1767-ben Klimó György pécsi püspök (1751–77) Krisztusnak ajánlja és ajándékozza. Feltehetően e felirat alapján, több publikációban is, mint 1767-es bécsi készítésű monstrancia szerepel. A talpán lévő ötvösjegy azonban egyértelműen bizonyítja, hogy valamivel korábban, 1763-ban készült, és nem Bécsben, hanem Pozsonyban. Mesterjegyét sajnos eddig még nem sikerült feloldani.


AMPOLNAKÉSZLET
(Ltsz: P. 75. 30.) Leírás: Aranyozott ezüst, kalapált. Méret: tálca h: 33,3 cm, sz: 27,5 cm; ampolnák m: 18 cm, talp 0: 5,3 cm. Ötvösjegyek: tálcán városbélyeg: Bécs, 1779 (Rosenberg 1911/5069. s. szám). Mesterjegy: I K (Johann M. Kiermayr 1767–1807. Alt. W. Lex. Nr. 814.); ampolnákon: városbélyeg Pozsony, 1777. (Kőszeghy 1642.), „P” évbetű, és F T, vagy D T, vagy P T (?) mesterjegy. Az A-betűs ampolna lágyforrasszal durván javított. (Pozsonyi jegy rajzát Id. I. t. 10. sz.) Tálca. Sarkain lekerekített rombusz alakú, peremen gazdag kagylós-volutás díszítmény, két sarkon páros angyalfejek, ellentett sarkokon kartusban két vésett, domborított ábrázolás:

1. Angyali üdvözlet; 2. Tóbiást vezeti Rafael arkangyal a kutyával. Lépcsős, hullámos-csúcsos szélű, mélyített középrészen két kerek, enyhén mélyített medaillon (az ampolnák helye), egyikben Mária-monogram, másikban IHS, töviskoszorús, lángoló szívvel. Körülöttük peremhez hasonló díszítmény. Ampolnák. Kerek, kagylós-volutás talp; többszörösen tagolt test és nyakrész, talphoz hasonló díszítéssel, üres rokokó kartusokkal. Fedélen álló A és V betűk. Tagolt, volutás fülön angyalfej. Talpukba vésve alul az A és V betűk. A tálca és a két ampolna érdekessége, hogy egy készletként szerepel annak ellenére, hogy ötvösjegyeik szerint, részei nem egy időben és nem egy mester keze nyomán készültek, sőt, a készítési hely is más. (Tálca : 1779, Bécs, Johann M. Kiermayr. Ampolnák: 1777, Pozsony) Elképzelhetőnek tartom – bár csak az óvatos feltételezés szintjén hogy az ampolnák FT v. DT v. PT mestere esetleg azonos a drágaköves monstrancia PT v. DT. olvasatú mesterével. Visszatérve az ampolnakészletre, a mester, a készítési hely különbözősége a darabok külső megjelenésében is megnyilvánul: az ampolnák díszítése visszafogottabb, a tálcáé, a motívumok gazdagságával szinte tobzódó.


KEHELY
(Ltsz: P. 75. 3.) Leírás: Arany, öntött, kalapált. Méret: m: 29,2 cm; száj 0: 10,4 cm; talp 0: 18,2 cm. Védett. Ötvösjegyek: arany finomságjegy és beütött évszám: 1775. (Rosenberg 1911/5083) Mesterjegy: (Rosenberg 1911/7949), azaz O. Kocksel (1748–92), Bécs. A szárrész repedt. Hullámos szélű, lépcsős peremű talp boltozatán három pilaszter osztó, köztük 2-2, levélfüzéreket tartó angyal, az általuk támogatott ovális medaillonokban, mattolt hátterű lapos relief: 1. A nagy fürtöt vivő Kaleb és Józsue, 2. Ábrahám és Melkizedek áldozata 3. Lebegő angyal mutat fekvő fiatalemberre egy másik ülőnek. Felhős, angyalfejes szár és nodus, egyik angyal a töviskoszorút és a három szeget tartja. A cuppakosáron finom levélkeretű ovális medaillonok felett íves, kagylós mezőkből masnival összekötött hármas füzérek csüngenek. A medaillonok közt volutákkal övezett szárnyas angyalfejek. A medaillonokban mattolt hátterű ábrázolások: 1. Utolsó vacsora, 2. Jézus az Olajfák hegyén, 3. Golgota. Kihajló peremű, sima cuppa. Talp belsejében Klimó György püspök (1751–77), kerek porcelánlapra készített, festőzománcos címere. Szintén nagybecsű darabja a kincstárnak ez az ún. Klimó-kehely, melyet nemcsak a millenniumi kiállításon, de az 1900. évi párizsi világkiállításon is láthatott a nagyközönség.[20] Már Szőnyi Ottó felhívta a figyelmet arra, hogy ez a kehely érdekes példája a rokokó és klasszicizmus közti átmenetnek. A tárgy különös szépségét kiemeli a részletek finom, aprólékos kidolgozása, a motívumok elevensége, s az egészet körüllengő sejtelmes fényhatás, amelyet a sima és mattolt felületek kontrasztja is hangsúlyoz. Érdekes, hogy ennek a kehelynek több, aranyozott ezüst „másolata” is megtalálható a kincstárban. Ezek feltehetően a kanonokok számára készülhettek, bár erre vonatkozóan semmiféle írásos dokumentumot nem találtam.


EREKLYETARTÓ
(Ltsz: P. 75. 10.) Leírás: Aranyozott ezüst, kalapált, öntött. Méret: m: 35,5 cm, talp: 16,5x12,3 cm; kereszt alakú homloklapok a: 17,5x20,8 b: 9x12 cm. Ötvösjegyek: városbélyeg nincs. Mesterjegy: I F (Kőszeghy 472.), azaz Fauser József, Pest, 1752–62 között készült a tárgy. Hullámos szélű, lépcsős peremű, ovális talp magas boltozatán nagy voluták, felettük apró virágok, lángnyelves díszítménnyel. A szár vége nyomott gömbös, gerezdelt. Háromoldalú, volutás vázanodus. Két darab, kereszt alakú homloklap, kagylós-volutás lángnyelves díszítménnyel, a keresztszárak találkozásánál sugárkévék. Középen, az ereklyetartó szekrény előlapján latin kereszt alakú nyílás, üvege hiányzik. Hátul, kereszt alakú nyitható ajtó. Talpon alul ezüstlemez borítás. Mivel Fauser József pesti ötvösmesternek erről a jeles munkájáról P. Brestyánszky Ilona pest-budai ötvösöket feldolgozó tanulmánya sem tesz említést, fontosnak tartottam e darab bemutatását.[21] A tárgy díszítését egyszerre jellemzi a rokokó formanyelvből eredő mozgalmasság és a motívumok mesteri elrendezéséből fakadó rendkívül harmonikus megjelenés. Szép részlete a tárgynak a keresztszárak kereszteződéséből kifutó sugárnyalábok és lángnyelvek.


KANONOKI JELVÉNY
(Ltsz: P. 75. 19.) Leírás: arany, ágyazott, opak- és transzlucid-zománcokkal, ill. porcelánra festett festőzománc technikával. Méret: a szalagtartó résszel együtt m: 10 cm, sz.: 4,8 cm, a szalag egy-egy szárának hossza: 33 cm. Ötvösjegy nincs. Kiszélesedő szárvégű, egyenlő szárú, vörös transzlucid zománcos kereszt, közepén mindkét oldalon egy-egy festőzománcos, kerek medaillon: Jézus átadja a kulcsokat Szt. Péternek, ill. a Pollack Mihály-féle pécsi székesegyház 1854 előtti ábrázolásával. Ez utóbbin SACRARUNT felirat és körirata: PRINCIPI APOSTOLORUM REGES APOSTOLICI. Szalagtartó: ovális alakú, zöld zománcos medaillonban kettős imperátorfej, körirata: FRANCISCOI. REGN. FERDINANU. CORON. REGIBUS. A medaillon fölött a magyar szent korona lemezes képe. Vörös alapon sárga csíkos, széles, ripszkötésű szalag két vége széles fémkapoccsal ellátva. Mivel e jelvényeken, (amelyek természetesen egyformák, s itt most ezért egy darab került bemutatásra) semmilyen ötvösjegy nincs, és köriratuk sem tartalmaz elegendő információt. Történetük felgöngyölítéséhez nélkülözhetetlen forrás Aigl Pálnak, a pécsi székeskáptalanról írott munkája.[22] Ebből tudjuk, hogy a jelvényeket Négyessy Szepessy Ignác közbenjárására II. Ferenc (1792–1835) adományozta a pécsi káptalan tagjainak, örökös joggal. Aigl részletesen le is írja a jelvényeket, ezek így egyértelműen azonosíthatók. Feltételezhető, hogy a bécsi Rothe-cég készítette őket, talán az adományozás évében. (Az adományozás pontos ideje 1834. december 5. volt.) A jelvények szép kivitelezésűek. Érdekességük, hogy az öntött, többféle zománctechnikával díszített darabokon a Pollack Mihály-féle neogótikus székesegyház festőzománcos képe látható 1831 és 1854 közötti formájában, amikor a Bartalits-féle apostolszobrok még nem álltak a homlokzaton.

1. sz. jegyzék

azokról a tárgyakról, amelyeknek mesterjegyét sikerült feloldani (Az adatok csak az általam vizsgált gyűjteményrészre vonatkoznak!)

1. Conrad Joseph Thomson 1728–48. Bécs (Alt. W. Lex. Nr. 587.) Készített tárgyak: kehely és patena (P. 75. 34.), készült 1730-ban. Ld. I. t. 1. sz.

2. Jós. Lendhardt? (csak feltételesen, t. i. az olvasat lehet T L, vagy I L is.) 1744-50. Bécs (Alt. W. Lex. Nr. 683.) Készített tárgy: monstrancia (P. 75. 50.), készült 1743-ban. Ld. I. t. 2. sz.

3. Paulus Schety 1737–78. Bécs (Alt. W. Lex. Nr. 647.) Készített tárgyak: a) ampolnakészlet (P. 75. 32.) készült 1757-ben. b) ereklyetartó (P. 75. 7.) készült 1759- ben. Ld. I. tt. 3. sz. c) pásztorbot (P. 75. 29.) készült 17. 9 (a 3. számjegy elmosódott)

4. Franz Xav. Klosternitz? (csak feltételesen, t. i. a jegy eléggé elmosódott) 1748–81. Bécs. (Alt. W. Lex. Nr. 701.) Készített tárgy: kehely (P. 75. 13.), készült 1770-ben. Ld. 1.1. 4. sz.

5. Johann M. Kiermayr 1767–1807. Bécs. (Alt. W. Lex. Nr. 814.) Készített tárgy: tálca (ampolnákhoz) P. 75. 30. készült 1779-ben. Ld. I. t. 5. sz.

6. Thomas Scheidl, Bécs. (Knies /1905. 29.) Készített tárgy: kehely (P. 75. 6.), készült 1863-ban. Ld. 1.1. 6. sz.

7. Emanuel Drentwett 1713-53. Augsburg. (Seling Nr. 2056.) Készített tárgyak: ampolnakészlet (P. 75. 36.) készült 1730 körül. Ld. I. t. 7. sz.

8. Bettle Franz Anton 1715-28. Augsburg. (Seling 2075.) Készített tárgy: cibórium (Szőnyi 14. szám.) Készülési idejére ld. augsburgi próba 1716-ból (Seling 176.), Ld. I. t. 8. sz.

2. sz. jegyzék

a kincstár feliratos tárgyairól (Az adatok csak az általam vizsgált gyűjteményrészre vonatkoznak!)

1. Emlékérem (P. 93. 6.) 1962. Róma (?) a. oldal körirat: IOANNES XXIII. P. M. INITO. CONC. DECUM. VAT. II. MCMLXII. b. oldal: UNA SANCTA CATHOLICA APOSTOLICA

2. Ereklyetartó (P. 93. 10.) Bittner Lajos, Bp. 1938. (?) talpán: ÓRA. PRO. NOBIS. SANCTE. STEPHANE

3. Monstrancia (P. 75. 4.) Pozsony, 1763. Talp belső oldalán külön lemezbetéten: CHRISTO. SUB. PANIS. SPÉCIÉ. ADORANDO. OB. SPEM. AETERNAE. DE. FACIE. ADORATIONIS. TABERNACULUM. HOC. OBTULIT. DICAVIT. Georgius Klimo Episcopus Quinque=Ecclesiensis MDCC LXVII

4. Kehely (P. 75. 6.) Thomas Scheidl Bécs, 1863. Talpperemen: Memóriám decem lustrorum a Primitiis Excel: D: Georgii Girk Praesulis, Clerus Dioec: V Ecclesiensis hoc Xenio veneratur 1865. 5. Novembris.

5. Kehely (P. 75. 11.) 19. szd. vége (?) Galvanoplasztikai másolat talpán: anno Domini 1618. Cuppán: a) PER ARDUA AD PROSPERA b) Domino Reverendissimo/ Samueli Hetyei de Hetye/ optimo divini verbi magistro, / per Fridericum Kállay/ de Nagy-Kálló / 1889.

6. Kehely (P. 75. 13.) Bécs, 1770. F. X. Klosternitz(?) Talp belső oldalán: Joseph Kremser, und sein Éhe Gemahlin Rosina Kremserin, Verehrendiesen Kelch, zűr Heile: Primitz ihren Sohn p. Ioseph Kremser, Ordens des Heiligen Pauli ersten Emsindlers die 2 Julii 1770.

7. Kanonoki jelvény (P. 75. 19.) Bécs, Rothe-cég (?), 1834 (?) A székesegyházat ábrázoló oldalon: a) Sacrarunt b) PRINCIPI APOSTOLORUM REGES APOSTOLICI, a szalagtartón: FRANCISCOI. REGN. FERDINANU. CORON. REGIBUS.

8. Tálca (ampolnákhoz) (P. 75. 33.) Róma, 1866 (?) Peremen kerek medaillonokban: PIUS, IX., ANNO, MDCCC LXVI

A műtárgyfotókat CSONKA Károly készítette.

Jegyzetek


[1] Ezúttal köszönöm meg Mayer Mihály pécsi megyéspüspök úrnak, a munkámhoz nyújtott támogatást és segítséget. Úgyszintén megköszönöm azt a segítséget, melyet a Pécsi Püspökség, a Székesegyházi Plébánia dolgozóitól és a Káptalan tagjaitól kaptam. Köszönöm a segítséget munkahelyi kollégáimnak, és mindazoknak, akik a könyvtárakban, levéltárban, más múzeumokban támogatták munkámat.

[2] A pécsi dómkincstár és textilgyűjtemény darabjait említő, vagy azokat bemutató publikációk: AIGL Pál: História brevis venerabilis Capituli Cathedralis Eccl. Q-E. Pécs, 1838. (AIGL, 1838), 22–23. BOROS László: A pécsi székesegyház a 18. században. Művészettörténeti Füzetek 18. Bp., 1985. (BOROS 1985), BOROS László: A pécsi dóm történetének és műalkotásainak áttekintése az épület Schmindt-féle átépítésének centenáriumán. In: A Pécsi Egyházmegye Schematismusa 1991. Pécs, 1991. 21–43., BORSY Károly: A XVIII. század második felének két püspöke. In: A Pécsi Egyházmegye Schematismusa 1991. Pécs, 1991. 99–122., DÁVID Katalin: Magyar egyházi gyűjtemények kincsei. Bp. 1981. Ld. 111. s. szám., KÖSZEGHY Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Bp. 1936. 284–287., Dr. LEVÁRDY Ferenc – BOROS László – KALÁSZ Gyula – CSONKA Károly: A pécsi székesegyház. Pécs, 1991., RADISICS Elemér: Egyházi öltönyeink és díszítőművészetük, Magyar Katolikus Almanach II. (1928) 664–669. SOMOGYI Antal: A pécsi székesegyház jubileumi ornátusa. M I. XLI. 1938. 100–101. kép

[3] A Szőnyi-féle leltárhoz csatolva található egy 1927-es tudósítás arról, hogy a Virág Ferenc pécsi püspök által átvett ékszereket a pécsi Benczenleitner órás-ékszerésznek értékbecslésre átadták, aki azt el is végezte. Benczenleitner a tárgyakról leírást nem készített, meghatározta az egyes darabok anyagát, súlyát, a foglalt drágaköveket és az ékszerek értékét. Néhány piros drágakövet (pectorale P. 75. 16.) égetett topáznak (értsd: színjavítás céljából hőkezelt topáz) határozott meg, de az általam elvégzett műszeres vizsgálat során fény derült arra, hogy ezek a kövek valójában piros spinellek.

[4] Az említetteken kívül létezik egy harmadik kéziratos leírás is a kincstár és a textiltár darabjairól. VÉGH Mária munkája a Szőnyi-féle leltár és az 1975-ös leltár kompilációja, kiegészítve néhány saját adattal.

[5] Megköszönöm dr. Lovag Zsuzsának, hogy az említett munkára vonatkozó információkat rendelkezésemre bocsátotta.

[6]   Ő segített több bécsi és augsburgi mesterjegy feloldásában is, amelyet ezúton is köszönök.

[7] Megköszönöm a kapott segítséget, s Várnagy Antalnak külön köszönöm a tárgyakhoz fűződő liturgiatörténeti információkat.

[8] A dokumentáció az egyes drágakövekre vonatkozóan több adatot is tartalmaz, amelyek a kövek felismerhetőségét és későbbi azonosítását is megkönnyítik: szín, átlátszóság, alak, csiszolás, méret, ásványtani név. A dokumentációban szereplő kövek azonosítását sorszámok, illetve rajzos ábrák is segítik.

[9] BOROS, 1985. 32.

[10] „Okmány betéti és kivéti elismervények” okmány, 1896. II. 28. 1958. szept. 7-ig. 1. oldal, első bekezdés.

[11] AIGL, 1838., köszönöm Móró Mariannak a fordítást.

[12] Kehely, Ltsz: P. 75. 11. Másolat voltára utal a hátoldal kidolgozása, és a vésett vonalak sajátos, nem vésés jellegű megjelenése. (Megköszönöm T. Németh Annamáriának, hogy erre figyelmemet felhívta.)

[13] Kivételesnek tekinthető Aichinger Simon pécsi mester aranyozott rézből készült keresztelőkút fedele 1794-ből, ez a Dóm Corpus Christi Kápolnájában található. Ld. BOROS 1985., 57., 76. kép.; valamint dr. KOLTA János: Pécs, 1975. 149.

[14] Tálca, Ltsz: P. 75. 44. Augsburg, 17–18. század fordulója. A hátoldalon durva javítás: a peremre szegecselve egy széles, sima ezüstlemez, rajta városbélyeg: Pécs, mesterjegy: IR (Josephus Rüffer 1810–76.) Kőszeghy: 1625. és 1615 a.

[15] Kehely, MNM KŐ Ltsz: 1912. 108. 68. Ennek a kehelynek eredetileg zománcdíszes lemezei is voltak, és drágakövek is díszítik. (Dr. Horváth Antal hagyatékából.)

[16] A talpperem belső oldalán: JK. E. V. Eccl. Mivel az első betűcsoportot J K ligatúrának tekintem, szerintem a feloldás: Joseph Király Episcopus Quinque-Ecclesiensis

[17] A talp belső oldalán levő kis táblácska szövege: HAUSNER FRIGYES Bp. Váci UTCA 61.

[18] Schatzkammer dér Residenz München. Amtlicher Führer. 1992. Bayerische Verwaltung dér staatlichen Schlösser Garten und Seen, München. Kat. Nr. 104. ; 22.

[19] „Okmány” 1896. évi bejegyzés.

[20] „Okmány” 1896. és 1899. évi bejegyzések.

[21] P. BRESTYÁNSZKY Ilona: A pest-budai ötvösség. Műszaki K., Bp. 1977. 249–251.

[22] AIGL, 1938.