Cikkek

Márfi Attila: A Kert utcai játékszín története

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 2–3.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996.

ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

125–130. pp.


Márfi Attila


A Kert utcai játékszín története


Die Geschichte der Bühne in der Kert Strasse

The History of the Kert Street Theatre




A gazdag színikultúrájú város életében a századfordulón érkezett el az az időszak, mikor gyökeresen megváltozott a színházi struktúra s ezzel a helyi művészeti életben is döntő változások éreztették hatásukat. Az 1840-ben felépült Mária utcai kőszínház már nem volt képes kielégíteni a rohamosan fejlődő város kulturális igényeit. Az állagában is fokozatosan romló épület fölött 1886 áprilisában kondult meg a vészharang, mikor a város vezetése bezáratta az életveszélyessé nyilvánított egykori Oertzen-féle házat.[1] A város polgárainak közel 10 évet kellett várnia az új színházépület ünnepélyes átadásáig. Ebben az ún. színház nélküli időszakban mégsem maradt a pécsi nagyérdemű a Teátrum varázsa nélkül.

A kor egyik híres, ha nem a leghíresebb színházi egyénisége, Somogyi Károly akkor érkezett városunkba, mikor az a lehető legszükségesebb volt. A színigazgató pályázat útján került 1887-ben a pécsi játszóhelyekre, mikor a Mária utcai Városi Színházat, mivel életveszélyessé vált be kellett zárni.[2] Pécs ekkor ideiglenesen elvesztette több, mint 50 éve tartó státuszát, azaz a színtársulatoknak nem tudta biztosítani a folyamatos téli vendégszereplést s az Országos Színi Egylet nyilvántartásában nyári állomáshellyé minősült vissza. Somogyi tapasztalatait, művészi kvalitásait az ideiglenes pécsi színpadokon kamatoztatta, s majdnem 15 évig folyamatosan állt a pécsi közönség szolgálatában.

Az életút

Somogyi Károly 1845. október 11-én született a Somogy megyei Pusztakovácsiban.[3] Alig 20 évesen lépett a színi pályára Hetényi József vándortársulatában. Kezdetekben, mint hősszerelmes lépett színpadra, de az idők múlásával igazi karakterszínész vált belőle. 1872-ben mutatkozott be, mint rendező, kilenc év elteltével pedig főrendezői megbízást kapott. Színi pályájának 20. évében vállalta el első önálló társulata vezetését 1886-ban, mikor a sopron-győri színikerület igazgatója lett. Több, mint 20 éves vándorlása alatt olyan jelentős színikultúrájú városok színpadain lépett fel, mint Székesfehérvár (1870–73), Komárom, Győr (1874), Pozsony, Arad, Sopron (1875), Miskolc (1876), Arad, Szeged (1877), Kassa (1878), Eperjes, Szeged (1879), Szeged (1880), Kecskemét (1881–82), Arad, Nagyvárad (1884), Pécs, Debrecen (1885). 1887-ben került Pécsre, közben vezette a soproni és győri színikerületet 1892-ig. Majd három évre Szegedre szerződött, s az elért sikerei nyomán bízták meg a Pécsi Nemzeti Színház igazgatásával.[4] Közben aktív szerepet vállalt az Országos Színészegyesület vezetésében is. Repertoárjában előszeretettel szerepeltette a Népszínház, a Magyar Színház és a Vígszínház társulatai által sikerre vitt színdarabokat. Így az igényes direktor közvetítésével Pécs városa is bekapcsolódhatott az ország művészeti életébe.

Az ideiglenes játékszín felépítése

Az elaggott színházépület bezárását követően még tartott a pécsi játszóhelyek jó híre, ezért egyszerre három direktor is versengett az 1887-es évad elnyeréséért. A városatyák végül is Somogyi Károly mellett döntöttek, akit még Aradi Gerő társulatából ismerhetett a pécsi közönség.[5] A direktort a legjobb ajánlólevelek kísérték, de megfelelő tőkével is kellett rendelkeznie, mivel csakhamar kiderült, hogy a kérdéses színitermek nem felelnek meg a jó erőkből álló társulata igényeinek. Ezért Somogyi elhatározta, hogy saját költségén nyári színkört, faarénát építtet, hosszú évekre elnyerve ezzel a pécsi nyári állomáshely játszási jogát. A mindig bizonytalan nyári állomáshely kérdése, ha nagy áldozatokkal is, de megoldódni látszott. A pályája kezdetén álló színigazgató azonban nem rendelkezett a vállalkozáshoz szükséges anyagi fedezettel, helyi ismeretsége sem volt. Szorult helyzetében a Pécsi Takarékpénztár egyik tisztviselője segített rajta azzal, hogy hajlandó volt több ezer forint kölcsönt hitelezni. Későbbi jó barátja pedig, a kiváló lapszerkesztő, Lenkei Lajos a város vezetését győzte meg a vállalkozás erkölcsi támogatásáról, s a kedvező építési telek kijelöléséről.[6]

A direktor a város tanácsának döntése alapján már 1887 elején megkapta az építési telket a Kert (mai Dischka Győző) utcában a Városi Tornacsarnok melletti üres funduson. Évtizedekkel ezelőtt a püspöki uradalom tulajdonában állt a telek, s rajta szederfákat neveltek a selyemhernyó-tenyésztéshez. Később kivágták a szedrest, s a telken a Pécsi Jótékony Nőegylet székházát építették fel. Majd itt kapott helyet a város első gyermekkertje, azaz a „Szigriszt bácsi-féle kisdedóvó”. A hó elolvadása után rögtön nekiálltak az építkezési előkészületeknek, az építési tervek elkészítésének. Somogyi április 1-jén kapta meg az építési engedélyt, s ennek birtokában sorra köthette a vállalkozáshoz szükséges szerződéseket a pécsi iparosmesterekkel.[7] Elsőként Rath Mátyás fakereskedővel lépett kapcsolatba, s személyesen válogatta ki a színkörhöz szükséges tartóoszlopokat, gerendákat, deszkákat. Az ácsmunkálatok elvégzésére Kléber György helybeli ácsmesterrel kötött megállapodást.

Április közepére már elkészült az építmény alapjául szolgáló téglaalapzat is. A hónap végére készen állt a Faaréna, vagy, ahogy a pécsiek egymást közt nevezték „deszkaszínház”. Az eredetileg tervezett „villámvilágítás” a nagy költségek miatt elmaradt, s helyette e légszeszvilágítás bevezetése mellett döntött a direktor.[8] A színigazgatónak ez a vállalkozása 4000 forintjába került, s bár a városi tanácstól évi 2000 Ft szubvencióra kapott ígéretet, ez az összeg az évek során évi 400 Ft-ra zsugorodott. A város új, több, mint 1000 főt befogadó színköre kétszintes volt, s tetőzetét kátránypapírral fedték be. A négyszög alakú játékszínnek egy főbejárata, s a két oldalán 3-3 kijárata volt. A tréfásan csak deszkabódénak becézett épület nemsokára a pécsiek legkedveltebb szórakozóhelyévé vált.

Az első évad a Faarénában

Még el sem készült a játékszín, a pécsiek máris izgatottan várták a direktor nagyhírű társulatát. A helyi sajtó szinte naponta adott hírt Somogyi társulatáról, s mikor megtudták, hogy Győrben ágynak esett, aggódva figyelték az újabb tudósításokat állapotáról. Az ünnepélyes átadás közeledtével fokozódó izgalommal, készültek a nagy eseményre. Várady Antal pécsi szerző ünnepi prológot írt. A színigazgató a Pécsi Hírlap hasábjain május elsején a következőket tette közzé a pécsi színházrajongóknak:[9]

„Van szerencsém értesíteni Pécs szabad királyi város közönségét, miszerint előadásaimat folyó hó 4-én a »Tornacsarnok« és a »Kisdedóvóda« közti téren kényelmesen és a közönség igényeinek megfelelő színkörömben megkezdem. Megnyitás műsorozata a következő:

Nyitány: Hunyady operájából

Bevezetésül: Prológ, melyet dr. Várady Antal írt ez

alkalomra

Szavalja: Somogyi Károly

Utána: Csoportozat és a Hymnus eléneklése az egész

színtársulat által.

Ezt követi először Felhő Klári, Rátkai László 100 arany pályadíjat nyert eredeti énekes népszínműve.

A megnyitó díszelőadásra jegyek iránt intézkedni Traub B. és Társa Könyvkereskedésben.

Bérelni folyton lehet Dömmel Nándorné asszonynál. Tisztelettel Somogyi Károly a győr-soproni színházak igazgatója.”

A nyitóelőadáson természetesen telt ház fogadta a társulatot. Az úgynevezett nyári évad két hónapja után Somogyi visszatért Győrbe, hogy ottani kötelezettségének is eleget tegyen, majd szeptember elején ismét Pécsre utazott társulatával, hogy pár hétig szórakoztassa a pécsi nagyérdeműt.[10]

A pécsi nyári szezon ideje alatt, repertoárját a Népszínház és a Vígszínház sikerdarabjaira építve, igyekezett a pécsi publikum kedvében járni. Minden nap tartott előadásokat. A nagyon változatos, sokszínű 1887-es nyári műsorból most csak kiragadni lehet néhányat. Nagy sikerrel játszott a győri társulat operetteket és népszínműveket. Ebből a műfajból a közönség igényei szerint többször is játszották Sulivan Mikádóját, a Ne bánts virág, a Cigánybáró és az Egy éj Velencében című operettet, valamint a népi darabok közül A pölöskei nótárius, A földhöz ragadt szegények és A csizmadia, mint kísértet című műveket. A direktor az akkor divatos magyar történelmi darabokat is gyakran műsorra tűzte, így a Budavár megvétele, a Tündérlak Magyarhonban és a Zilah herceg címűeket minden héten előadták. Igazi közönségsikere azonban a budapesti színművészek vendégjátékának volt.[11]

A korabeli színikritikus lelkendező sorai talán érzékeltetnek valamit abból a hangulatból, abból a lelkesedésből, amit a hálás pécsiek éreztek a győri társulat iránt[12]: Somogyi Károly derék színigazgatónk ki mindent elkövet, hogy a közönség igényeit kielégítve, jobbnál jobb darabokat ad elő, melyek nagyobb része újság ingerével hat, amennyiben még Pécsett nem adattak elő. Somogyi megérdemli, hogy a közönség levetkőzve az eddigi közönyt, s tömegesen látogassa a színi előadásokat.”

Blaha Lujza vendégjátéka

A Népszínház ünnepelt művésznőjének háromnapos fellépése óriási esemény volt a városban. A korabeli újságtudósítás így emlékezett meg a színésznő megérkezéséről:[13]

A Népszínház ritka művésznője, a nemzet csalogánya a péntek de. fél tizes vonattal Pécsre érkezett. Az indóháznál Somogyi és a társulat jelesebb tagjai fogadták. A peronon a fiatalság is várta nagy számmal a bájos dívát, s mikor kilépett a coupéjából lelkesen megünnepelte őt. Aztán a Nádor szállóba hajtatott, hol hamarosan átöltözve, a színkörbe sietett, s azonnal elkezdődött a próba az Eleven ördög operettből, mely azon este előadásra lett kitűzve.

A vendégjáték alatt az ünnepelt színésznő eljátszotta a Parasztkisasszony, a Cigány, a Koldusdiák és a Cigánybáró címszerepeit. Ezenkívül dalesttel is kedveskedett a pécsi közönségnek. A pécsi kritika így lelkendezett a vendégjáték befejeztével:[14]

„A bájos díva művészete, szépsége, kedvessége, gyönyörű hangja örök kincs, mely nem csak hogy nem enyészik, hanem meg sem csorbul. Minden dalával elragadta, elbűvölte a hallgatót, játékával pedig valósággal a kis ujján forgatta a közönséget. Volt is taps és kihívás bőven, aminőt ritkán hallott a faalkotmány. Környezete is kitett magáért, az operett összelőadása pompás, mondhatnák tökéletes volt.”

Az utolsó előadás után a színigazgató a Neusidler-féle vendéglőben adott búcsúvacsorát a nemzet csalogánya tiszteletére. A meghitt búcsúest éjjel két órakor ért véget, mikor a művésznőt tisztelői a szállodáig kisérték, majd éjjeli zenét adtak a hajnali órán. Blaha Lujza a direktor hívására többször is fellépett a faarénában, megtartva a mecsekalji várost kedves emlékei között. A neves művésznő pécsi vendégszereplése után nem sokkal befejeződött a nyári idény az új színkörben. Július 1-én tartotta búcsú fellépését Somogyi társulata a Szabin nők elrablása című bohózat színrevitelével.[15] A színtársulat bemutatkozása a várakozásnak megfelelően jól sikerült, és évenkénti visszatérését nagy örömmel fogadták a színházszerető pécsiek.

A Pécsi Nemzeti Színház átadásáig

Kétségkívül elsősorban Somogyi Károly érdeme, hogy a Faarénában az új színház ünnepélyes átadásáig, 1895 októberéig, 8 éven át, rendszerint húsvéttól az ősz beálltáig, rövid megszakítással, szinte naponta tartottak színielőadásokat. Somogyi rövid távolléte alatt sem szüneteltek az előadások, mert a színkört kiadta bérbe színtársulatoknak, dalárdáknak, egyesületeknek, de gyakran sportrendezvényeket is tartottak benne.[16]

E folyamatos vándorlás alatt Somogyi társulata is állandóan változott. Ettől függetlenül a direktor művészgárdája a legjobb vidéki együttesek sorába lépett. Irányítása alatt országos hírű művészek kerültek ki társulatából, illetve szerződtek hozzá, mint Andorffy Péter, Balla Kálmán, Boross Endre, Dezséri Gyula, Follinus Aurél, Kálmán Piroska, Ligety Mari, Réthy Lina és Ryzsinszky Ilona[17]. Egy-egy alkalomra sikerült a színkörbe szerződtetnie Küry Klárát a Népszínház primadonnáját, a „nemzet csalogányát”, Blaha Lujzát, a Nemzeti Színházból Latabár Kálmánt, Jászai Marit, és Ódry Lehel operaénekest is. Ódry Lehel a Bánk bán és az Othelló című operákban vendégszerepelt, míg Jászai Marit az Elektrában, Stuart Máriában és Ibsen: Nóra című színművében láthatta a pécsi közönség. De színre került a „Deszkaszínházban” a Hamlet és a Rómeó és Júlia is.[18]

Somogyi Károly igényes társulatával az eddigitől eltérő módon a klasszikus művek műsorra tűzésével és a színvonalasabb operettek, népszínművek adaptálásával nagy tömegeket vonzott a Kert utcai Játékszínbe. A pécsi játszóhelyeken a nyomorúságos körülmények ellenére sem hallgattak el a múzsák, s az adott körülmények ellenére is magas szintű művészi fejlődésnek lehettek tanúi nap, mint nap a színkörbe látogatók.

A nyári színkörben 8 évig tartott előadások minden várakozást felülmúltak. Az arénában zajló színielőadások nemcsak művészi, erkölcsi elismerést adtak a színigazgatónak. A nagy látogatottságnak köszönhetően, az így befolyt jövedelemből Somogyi házat vásárolt és letelepedett a városban. Lakhelyét is Játékszín közelsége határozta meg, a Kert utca nyugati sarkán fekvő épületben lakott pécsi tartózkodása alatt.[19]

A Kert utcai Faszínházban az utolsó évadot 1895-ben tartották, de ekkor már mindenki az új színház átadását várta, s a kopott deszkabódénak titulált Játékszínre már nem sok figyelem jutott. Somogyi Károlynak a pécsi színművészetért hozott nagyszerű művészi teljesítményét a város vezetése azzal jutalmazta, hogy az 1895. október 5-én ünnepélyesen átadott Pécsi Nemzeti Színház első állandó társulatának igazgatójává nevezte ki.[20] Somogyi négy évig állt a pécsi színház élén.

A Faaréna 8 évig otthont adva Thália papjainak betöltötte ideiglenes szerepét. Bár az új színházépület átadását követően még egy évig állt a Kert utcában, már elkerülték a városiak. 1896 végén bontották le, s azóta szinte teljesen feledésbe merült az egykori játékszín.[21] A város kultúrtörténetében, ha rövid ideig is, de fontos szerepet játszott.

Jegyzetek


[1] MÁRFI Attila: Színház a millennium tiszteletére. (A Pécsi Nemzeti Színház építéstörténetéhez.) In: Baranya 1990/1. 72.

[2] Baranya Megyei Levéltár Pécs város tanácsa iratai (BML Pvt. ir.) 97. 4785./1887.

[3] Magyar Színházművészeti Lexikon. Főszerkesztő: SZÉKELY György. Akadémiai Kiadó. Bp. 1994. 694.

[4] Magyar Színházművészeti Lexikon. 694.

[5] MÁRFI Attila: Pécs és színháztörténetének forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1886–1949). Magyar Színházi Múzeum és Intézet. Bp., 1990. 41. (MÁRFI 1990)

[6] LENKEI Lajos: Negyven év Pécs történetéből. Pécs, 1922. 153. (LENKEI 1922)

[7] BML Pvt. ir. 4295./1887.

[8] Pécsi Hírlap 1887. IV. 17.

[9] Pécsi Hírlap 1887. V. 1.

[10] MÁRFI Attila: Győr és Pécs színházi kapcsolatai a XIX. században (Kézirat, megjelenés alatt a Győri Tanulmányok 1995/1. számában. 11.) (MÁRFI 1995)

[11] Pécsi Hírlap 1887. V. 15. 4.

[12] Pécsi Hírlap 1887. V. 12. 7.

[13] Pécsi Hírlap 1887. VI. 28. 2.

[14] Pécsi Hírlap 1887. VI. 30. 3–4.

[15] Pécsi Hírlap 1887. VII. 3. 4.

[16] MÁRFI 1990.41–68.

[17] FUTAKY Hajna: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával (1895–1949). Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Bp. 1992. I. Kötet. 12–13.

[18] MÁRFI 11.

[19] LENKEI 1922. 155.

[20] BML Pvt. ir. 619./1897.

[21] BML Pvt. ir. 30./1897.