Cikkek

Móró Mária Anna: Pécs város népessége a török alóli felszabadulástól 1848-ig

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 1.

Pécs népessége 1543–1990

Az 1993. december 15-én rendezett konferencia előadásai
Pécs Története Alapítvány – Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja; Pécs, 1995; 174 p.

ISBN 963 85212 1x  ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

27-36. pp.


Móró Mária Anna


Pécs város népessége a török alóli felszabadulástól 1848-ig


Die Bevölkerung von Pécs von der türkischen Befreiung an bis 1848

Population of Pécs from tie End of the Turkish Period till 1848




Pécs várost 1686. október 22-én szabadították fel a keresztény seregek a 143 éves török uralom alól. A város életének újrakezdéséről, a lakosság helyzetéről, számáról nagyon kevés információval rendelkezünk, mivel a városi közigazgatás dokumentumai az 1704. év háborús eseményei során szinte mind megsemmisültek. A töredékesen megmaradt iratok zöme az 1690-es évekből származó polgár- vagy birtoklevél, és a városi önkormányzat mindennapi tevékenységének véletlenszerű töredéke.

A visszafoglalt város – közvetlen kamarai igazgatás alatt állván – viszonylag nagy önállóságot élvezett, míg 1703-ban Lipót nova donatióként a pécsi püspök fennhatósága alá nem helyezte, amit a város vezető polgársága sérelemként élt meg, és azonnal megkezdte a próbálkozást a „régi szabadság” visszaszerzéséért. Hetvenhét évig a város életének meghatározó eleme volt a szabad királyi rang elnyeréséért indított folyamodások és perek sora, eljárási- és perköltséget, ügyvédi díjat, követküldést, olykor vesztegetési pénzeket sem sajnálva. 1780-ban valósult meg generációk kívánsága, Mária Terézia szabad királyi rangot adományozott a városnak, a püspöknek fizetendő 66 888 Ft térítés ellenében. Az elkövetkező évtizedekben ennek az adósságnak a törlesztése határozta meg a város gazdálkodását, és jóllehet az országgyűlés – a Káptalannal némely területekért folyamatban lévő per miatt – nem cikkelyezte be, és így a királynői döntés törvényszintre nem emelkedett, de facto szabad királyi városként, a kiváltságlevélben rögzítettek szerint működhetett a város 1848-ig.

A közvetlen a török utáni időkről az első forrás egy 1695. évi telekkönyv jellegű összeírás.[1] Eszerint a 335 létező házhelyből 29 telken középület, kincstári vagy egyházi tulajdonú, 37 beépítetlen, romos vagy égett telek, 269 lakott polgári ház volt.

A korszak egyetlen adatokban bővelkedő forrását, az 1698. évi összeírást[2] többen is elemezték, mivel a lakosság vagyoni helyzete mellett tájékoztat a családfő származási helyéről, nemzetiségéről, ideköltözése időpontjáról, gyermekei számáról is. Eszerint a városban 352 ház, 77 beépítetlen házhely, 5 malomhely létezett. Az összeírt 637 háztartásból 318 rendelkezett mezőgazdasági ingatlannal, közülük 276 szőlővel.

Ez az összeírás az egyetlen, ami pontosságra törekedve közli a lakosok nemzetiségi hovatartozását:

magyar     233      36,58%

német       89        13,97%

délszláv    286      44,90%

horvát       108

boszniai    82

oláhlszerb 76

dalmata    3

„szláv”      17

török        13        2,05%

görög/ciprusi        11        1,73%

cseh, morva          3          0,47%

örmény     1          0,15%

szicíliai spanyol    1          0,15%

Összesen  637      100,00%

Mivel ez időben az adókiszabás szempontjából az ideérkezés időpontjának nagy jelentősége van, az összeírok ezt is számba vették:

a török időkben már itt lakott

184

28,90%

több mint 10 éve itt lakik

52

8,15%

10 évnél rövidebb ideje

373

58,55%

3 évnél rövidebb ideje

28

4,40%

Összesen

637

100,00%


A családok létszámára is tartalmaz adatokat:

1 gyermek van

168 családban

26,38%

2 gyermek van

131

20,57%

3 gyermek van

80

12,56%

4 gyermek van

25

3,92%

5 gyermek van

5

0,78%

gyermektelen

228

35,79%

Összesen

637

100,00%


Az átlagos gyermekszám Taba számítása szerint
[3] 1,32 – ugyanez csak a 409 gyermekes családdal számolva 2,05. A számba vett gyermekek közül 476 a fiú, 363 a leány. Két esetben említi az összeíró az adózóról, hogy „elaggott”, 11 özvegyasszonyt, és 23 magányosan, más házában zsellérként lakó nőt jegyeztek föl.

A békés fejlődést megtörték, és a megelőző évtizedek dokumentumait is megsemmisítették az 1704. év februárjának hadeseményei, amikor először Sándor László kuruckapitány csapatai kifosztották és részben felégették a várost, majd két héttel később császári zsoldban álló rác csapatok folytatták a rablást, egykorú források szerint négy világi papot, hat jezsuitát, három ferencrendi szerzetest és polgárok százait gyilkolták meg. A városi köztudatban és ennek nyomán a forrásokban mindig többszáz halottról esik szó. 1747-ben több környékbeli falu öreg lakosai tanúsítják, hogy segédkeztek a szekérszám hordott halottak eltemetésében, de hiteles dokumentum nincs az áldozatok számáról[4].

A XVIII. századi adóösszeírások[5] a város épülésének és a lakosság számának lassú, de folyamatos növekedését mutatják:

 

év

ház

adózó

özvegy

zsellér

összes adózó

1701.

590

571

19

123

713

1712.

342

304

56

160

520

1717.

396

394

51

52

497

1721.

427

427

24

99

550

1730.

437

406

70

139

615

1748.[6]

780

183

92

422

697

1788.

1454

1253

201

452

1906


Érdemes lenne elvégezni a rendelkezésre álló anyakönyvek
[7] adatainak elemzését, jóllehet a bejegyzések gyakran csak becsült életkorokat közölnek, és a XVIII. században a halál okát is csak elvétve tüntetik fel, de mivel a lakosság ekkor szinte kizárólag katolikus, az egész népességre lehetne számításokat végezni.

Az 1707–1717 közötti halotti bejegyzések azt mutatják, hogy a halottak fele mindkét nemnél tíz év alatti, a keresztelt gyermekek mintegy fele még egy éves kora előtt a halotti anyakönyvbe került. A férfiak legtöbbje 40–50, a nőké 30–40 éves kora között halt meg, de szinte minden évben akad száz éves kor fölötti is. (1717-ben egy férfit 130, 1727-ben egyet 132 évesnek mond a bejegyző.)

A várost sem természeti, sem háborús csapás nem érte, a járványok sem voltak katasztrofálisak. 1713 júliusától október végéig szedett áldozatokat a pestis, ekkor 95 fő betegedett meg, közülük 69-en meghaltak, ez az akkori, 3000 főre becsült lélekszám 2,3%-a.[8] Ennek a járványnak a megszűnését meghálálandó állíttatta a város főterén a Szentháromság-oszlopot, és az ekkor létrehozott szükségkórház lett a későbbi városi kórház. A lakosság szegényebb rétegeinek ellátására a város 1712-től orvost alkalmazott, 1750-től vizsgázott bába is állt városi szolgálatban. A század végén egy orvos, öt sebész és nyolc bába, 1832-ben három orvos, nyolc sebész, nyolc bába és két patikus működött a városban. Mindegyikről feljegyezték, hogy magyarul, németül és horvátul egyaránt beszélnek.[9] A városi kórház mellett 1796-tól az irgalmas rend kórháza is részt vesz a betegek befogadásában, a Baranya vármegyével közösen tervezett kórház létesítése nem valósult meg. A fenyegető tüzeket megelőzendő, a város 1723-tól tart kéményseprőt, aki tűzbiztonsági feladatokat köteles ellátni. A várost több ízben sújtotta tűzvész, 1744-ben Szigeti városon beszállásolt katonák gondatlanságából keletkezett tűzben leégett 125 ház, a kapucinus templom és rendház, 1752-ben a város kocsmája és 76 ház, 1820-ban Budai külvároson 107 ház.[10]

A török utáni időben rendkívül gyorsan visszatelepedtek a városba a középkorban már itt tartózkodott szerzetesrendek. A jezsuiták még a török megszállás alatt is tartottak rezidenciát és iskolát, 1694-től feloszlatásukig gimnáziumot működtettek, ami királyi főgimnáziummá neveztetett át. A dominikánusok és pálosok II. József feloszlató rendeletéig, a kapucinusok rendházuk leégéséig maradtak a városban, helyükre telepedtek utóbb az irgalmasrendiek. A ferences rendház folyamatosan fennállt 1950-ig.

A XVIII. század második felében Klimó György püspök fáradozott azon, hogy a középkorban fennállott egyetemet újraélessze, de ez nem járt eredménnyel. 1786-ban királyi jogakadémia létesült, de ez 1802-ben Győrbe helyeztetett át, ettől kezdve a város polgársága és a szomszédos megyék folyamatosan kérvényezték visszaállítását. Egy 1802-ben kelt kérelmet[11] 144 olyan pécsi lakos írt alá, akinek fia a jogakadémián tanult. Mégis csak 1832-ben, Szepesy Ignác püspök alapítványaként létesült felsőfokú tanintézet, a püspöki joglíceum és tanítóképző. A hallgatók létszáma a teológián 40–50, a joglíceumban 100, a bölcsészeién 200 körül volt 1848 előtt.[12]

A város, püspöki székhely lévén, mindig száz körüli létszámú papsággal bírt, a szerzetesrendek házaiban 8–12 főnél nem voltak többen. A vizsgált időszakban csak a katolikus egyháznak voltak intézményei a városban, 1841-ben engedtetett meg a felszaporodott számú zsidóságnak, hogy imaházat létesítsen.[13] Az 1850-es években készült iskolaügyi felmérésekből tudható, hogy a zsidó gyermekek oktatását magániskola jelleggel a családok által közösen felfogadott tanítók látták el. Az evangélikus gyülekezet 1844-ben kapott engedélyt a tanácstól, hogy imaházat és iskolát létesítsen.[14]

A XVIII. században a lakosok mind katolikusok, mivel a török utáni első püspök, a harcias hitvédő Radonay Mátyás 1692 húsvét keddjén a városi polgársággal nagy ünnepélyességgel szigorú esküt tétetett, miszerint a városban sem ők, sem utódaik nem katolikust megtűrni nem fognak. Ez az eskü indoklást adott a jövevények megszűrésére, és csak a II József-féle türelmi rendelet után, akkor is többrendbeli helytartótanácsi beavatkozásra fogadott be a város nem katolikusokat lakosul.[15]

A XIX. századi népösszeírások a férfilakosság vallási megoszlását is közlik.[16]

 

 

1816

%

1842

%

1843

%

katolikus

4492

99,29

5977

98,68

5762

98,33

evangélikus

10

0,22

9

0,15

6

0,10

református

3

0,07

3

0,05

-

0,00

görögkeleti

5

0,11

2

0,03

3

0,05

zsidó

14

0,31

66

1,09

89

1,52

Összesen

4524

100,00

6058

100,00

5860

100,00


A pécsi egyházmegye sematizmusai által közölt lélekszámok nem minden esetben egyeznek a közigazgatási iratokban előfordulókkal, de az arányok és tendenciák igen.[17]

 

 

1822

%

1840

%

1843

%

katolikus

10925

99,48

14255

99,77

15527

96,79

evangélikus

35

0,32

6

0,04

149

0,93

református

-

-

3

0,02

52

0,32

görögkeleti

1

0,01

1

0,01

35

0,22

zsidó

21

0,15

22

0,16

279

1,74

Összesen

10982

100,00

14287

100,00

16042

100,00


Csak az 1830-as évekbeli sematizmusokban találunk adatokat a népesség nemzetiségi megoszlására vonatkozóan.[18]

 

 

1832

%

1839

%

magyar

4841

37,36

5332

37,94

német

4026

31,06

4432

31,53

horvát

4094

31,58

4291

30,53

Összesen

12961

100,00

14055

100,00


A tanács által készített összeírásokban a lakosok nemzetisége nem szerepelt szempontként, a „három nemzet” között konfliktusok nem voltak, a XVIII. században a városi jegyzőkönyvek a jegyző személyétől függően készültek latinul, németül vagy magyarul, a számadáskönyveket több éven át horvátul vezették. 1780-tól 1831-ig
[19] latin, utána magyar a városi ügyvitel nyelve, de a lakosok folyamodványai, beadványai, a tanúkihallgatások jegyzőkönyvei az ügyfél anyanyelvén készültek. A háromnyelvűség természeti adottság volt a városban.

A XVII. század végéről már van nyoma, hogy az iparosok céhekbe szerveződése megkezdődött. A XVIII. században hosszadalmas viták, gyakran perek során döntik el, melyik céh milyen tevékenységet folytathat. A specializálódás következtében a mesterségek száma folyamatosan nőtt.[20]

 

 

1730

1748

1788

 

iparág

iparág

iparág

fémművesség

5

20

11

50

15

109

faipar

5

21

6

55

5

125

bőripar

9

48

10

147

13

343

textilipar

5

41

6

79

12

302

élelmiszeripar

5

18

4

22

6

55

építőipar

4

20

6

36

8

122

kereskedő

2

9

3

18

1

41

egészségügy

2

5

2

7

2

30

molnár

1

4

1

15

2

22

egyéb

6

12

8

32

14

126

összesen

44

198

57

461

78

1275


A II. József által elrendelt népszámlálás adatai szerint
[21] 1784-ben 1474 ház állt a városban, 1837 családban a jogi népesség 8352 fő, a távollevő helybeliek száma 103, a jelenlevő idegeneké 564, a tényleges népesség 8853 fő volt. A 4130 férfi közül házas 1436, nőtlen 2694, a nők száma 4262. A férfinépesség foglalkozás szerint:

pap, szerzetes       133

nemes       117

tisztviselő 48

polgár, iparos       473

paraszt     1

polgár v. paraszt fia         285

zsellér       1448

egyéb       141

szabadságos katona         5

Összesen  2651

1-12 éves korú     1134

13-17 éves korú   345

Összesen  4130

Az 1828. évi országos összeírás szerint a népesség száma 11 322 fő, iparosként vétetett fel 1066 fő, 9,3%. Közülük mester 666, legényt tart 275, a legények száma 400, az előforduló mesterségek száma 83. Kereskedő 42 van, ez 0,37%. Bácskai Vera és Nagy Lajos számítása szerint az átlagosnál differenciáltabb kézművesiparú városok között Buda, Pest, Pozsony, Győr, Kassa és Sopron után a hatodik helyen áll Pécs.[22]

1848-ban a céhek száma 35, közülük legnépesebbek a bőrfeldolgozó iparágakéi, majd a távoli vásárokra is árut hordó szabók, asztalosok, molnárok, pokrócosok, takácsok után az elsősorban helyi igényeket kielégítő, kisebb létszámú testületek következnek (lakatosok, hentesek, pékek, halászok, kádárok, szappanosok, fazekasok). Tíz alatti létszámú a bábsütő, kötélgyártó, kalapos, borbély, fésűs, bognár, szűrszabó, ács, kőműves, kőfaragó, kovács, tarisznyás, bádogos, harisnyakötő, aranyműves és gombkötő.

A céhen kívüli iparágak művelői között adózik a kilenc biliárdtulajdonos, három-három könyvkötő, esztergályos, asszonyi ékességkészítő, két-két csatműves, ón- és rézöntő, szegműves, késkészítő, hangszerműves. Egy-egy kéményseprő, orgonakészítő, nyalánksütő, harangöntő, könyvnyomtató, paplanyos, szitakéreg-kötő, serfőző, esernyőkészítő, hajfodorító dolgozik. A kereskedőtestület 36 tagú – nem tartoznak bele a kis szatócsboltok tulajdonosai, akiknek száma ugyancsak 30 körül mozog. A vendéglők száma 18, a bormérő és alkalmi árusítást végzőket nem számolva.[23]

Az iparűzők nagy többsége szőlőt is birtokol és művel. A lakosságnak az összeírásokban zsellérként feltüntetett része többnyire szőlőtulajdonos, és bérmunkaként is végez szőlőművelést, amíg a század végén a szőlőket kipusztító philoxeravész meg nem fosztja ettől a kereseti lehetőségtől. Ugyanebből a zsellérrétegből kerülnek ki a város tulajdonát képező erdőkben dolgozó napszámosok is.

A város gazdasági életét a későbbiekben oly erősen meghatározó szénbányászat ebben az időben még egészen kezdetleges. 1744-ben említődik, hogy „tanult bányás mestert” hív ide a tanács, a található kőszén megvizsgálására.[24]

A későbbiekben elvétve használják a szenet. 1782-ben a Kamara tudakozódására[25], hogy folyik-e bányászat a város határában, a tanács azt válaszolta; néhány lakos ás szenet saját telkén, saját szükségletére és néhány kovácsmester használatára, de csekély mértékben, mert a munka igen nehéz és veszedelmes.

1804-ben szerveződött a Pétsi Kőszénásó- Tserép- Tégla- és Mészégető Árendás Társaság, ami a város közterülete alatt található szén kiaknázását bérelte ki húsz évre. A tőkeszegénység, a piac hiánya, a közlekedés nehézségei, az utak kiépítetlen volta miatt működése nem volt sikeres.

A magánbányákról P. M. von Berks bányakapitány 1840-ben készített felmérése szerint[26] 1816 és 1840 között 53 bánya létesült, á tárgyévben 21 működött, 54 kat. hold területen. A megszűnt 32 bánya közül 10–20 évig állt fenn kilenc, 8–10 évig négy, 2–4 év között kilenc, csak egy évig működött öt. A legnagyobb bányaterület 11 kat. hold volt, a legkisebb 421 négyszögöl.

A bányák átlagos széntermelése évi 1344,87 mérő volt, efölött termelt 19, alatta 32. A legmagasabb évi érték 6126 mérő volt, a legkisebbek 30–50 mérő szenet termeltek. A bányászkodást ekkor helybeli lakosok végzik, tanult bányász – a Kamara által idehelyezett bányafelügyelő segédszemélyzetén kívül – nincs a városban.

A város vezetősége nem ismerte fel a szénbányászatban rejlő fejlődési lehetőséget. Inkább a lehetséges bányák fölötti erdők megóvását tartotta fontosnak, nem mert kockáztatni, lemondva a biztonságos bevételi forrásról, amit a fakitermelés jelentett.

A XIX. század első felében egymást érik a gyáralapítások és csődbemenetelük, 1827-ben dohányőrlő gyár, 1836-ban selyemtenyésztő és feldolgozó egyesület jön létre, 1838-ban likőrgyár, 1839-ben posztógyár, 1842-ben gyufagyár létesül, az egykori papírmalomból gőzerővel működő papírgyár alakul. 1842-től kezd termelni a Csetnek-Pécsi Vasgyár, ami huzamosabb ideig fennmarad, és a szén felhasználására alapozza tevékenységét.

A város iparosai rendületlenül a hagyományos energiahordozóban, a vízerőben gondolkoznak, a Tettye fennsíkon tó duzzasztásával, így a vizeset állandóvá és egyenletessé tételével akarnak energiához jutni.[27] 1853-ban, hosszú tanácsi viták után a város 300 hold erdejét eladja a DGHT-nek, amivel teljesen új szakasz kezdődik nem csak a bányászat, de a város életében is.

Mivel Pécs megyeszékhely is volt, a csekély számú megyei nemesség bírt a városban lakóházzal, szőlővel, majorral, de a XVIII. század során a városi életre befolyásuk nem volt. A reformkorban, nem utolsósorban a joglíceum létrejötte után szerepük mind a gazdasági, mind a kulturális életben megnőtt, közülük kerültek ki a közcélú egyesületek – Takarékpénztár, Pécs–mohácsi Vasúttársaság, vízszabályozó egyesületek – és a kaszinó alapítói és működtetői. A családok létszámára a vizsgált időszakban a források jellegéből adódóan csak következtetni lehet. Egyedül az 1806. évből áll rendelkezésünkre olyan összeírás, ami, a háborús viszonyokra való tekintettel a gabonaszükséglet felmérésére irányuló helytartótanácsi kérdésre válaszolva tartalmazza ez egy háztartásban élők létszámát, tekintet nélkül korukra és nemükre.[28]

 

 

házas

zsellér

együtt

 

család

család

család

1 tagú

88

88

8

8

96

96

2 tagú

227

454

24

48

251

502

3 tagú

278

834

19

57

297

891

4 tagú

242

968

11

44

252

1012

5 tagú

214

1070

10

50

224

1120

6 tagú

187

1122

13

78

200

1200

7 tagú

108

756

4

28

112

784

8 tagú

67

536

4

32

71

568

9 tagú

48

432

1

9

49

441

10 tagú

32

320

-

-

32

320

11 tagú

15

165

-

-

15

165

12 tagú

15

180

-

-

15

180

13 tagú

7

91

-

-

7

91

14 tagú

3

42

-

-

3

42

15 tagú

6

90

-

-

6

90

16 tagú

1

16

-

-

1

16

17 tagú

2

34

-

-

2

34

24 tagú

1

24

-

-

1

24

Összesen

1541

7222

94

354

1635

7576


A családok nagy többsége - 1256, 76,82% – kettő-hét tagból áll, az átalagos családlétszám 4,86 fő, ami megfelel a korszakra vonatkozó demográfusi becsléseknek.

Fentiekben Pécs város népességalakulásának tendenciáit lehetett csak vázolni. Pontosabb, kimerítőbb képet nyerhetnénk az anyakönyvek, letelepedési engedélyek, részletkérdésekre vonatkozó összeírások elemzése, egybevetése által. Így korrigálhatnánk a népösszeírások nem azonos szempontok szerinti vezetéséből adódó ellentmondásokat.

MARIA ANNA MÓRÓ: Die Bevölkerung von Pécs von der türkischen Befreiung an bis 1848

Die intensive Analyse der Einwohnerschaft dieser Epoche erschwert - ähnlich wie bei der türkischen Zeit – daß die Registrierung keine ausreichenden Anhaltspunkte zur Untersuchung der Volksbewegung ergaben. Der Verfasser gibt in seiner kurzen Studie mit Hilfe der erforschten Daten ein skizzenhaftes Bild über die wichtigsten Entwicklungsprozesse und über jene Faktoren, welche sie beeinflussten.

Von den Umständen, welche die zahlmäßige Veränderung und Zusammensetzung der Bevölkerung bestimmten, hebt er die Veränderung des Juristenstatus der Stadt, die zwei vernichtenden Feldzüge vom Rákóczi – Freiheitskrieg, die Epidemien und die Feuerbrände, bwz. die Maßnahmen – denen vorzubeugen – z.B.: (Gesundheitswesen, Feuerschutz) hervor. Es wird extra auf jene Wirkungen eingegangen, welche der bischöfliche Sitz fast ausschließlich auf die Struktur der katholischen Bevölkerung ausgeübt hat (Wiederansiedlung der Mönchsorden, Errichtung von kirchlichen Schulen bzw. des bischöflichen Rechtslyzeums und der Hochschule, der hohe Anteil des Priestertums innerhalb der Bevölkerung).

Der Verfasser beschäftigt sich auch mit der Wirkung der Zunftentwicklung, mit den Anfängen des Kohlenbergbaus und mit der Gründung der ersten Fabriken. Er geht auch – mit der Funktion des Komitatssitzes zusammenhängendauf die Lage des Adels innerhalb der Stadt ein.

Im Zusammenhang mit diesen zeigt der Verfasser die Veränderung und Zusammensetzung der Bevölkerung. Die Daten verweisen auf die Wirkungen der türkischen Eroberung und des Befreiungskrieges zurück. (1698 lebten nur noch 28,9% der registrierten 637 Familien während der türkischen Herrschaft in der Stadt. Andererseits war in der Stadt die Einwohnerzahl der Südslawen zu dieser Zeit besonders hoch – 44,9%.) Danach gibt er mit Hilfe von Tabellen die langsame, aber ständige Steigerung der Einwohner, und die Veränderung der Zusammensetzung von den Nationalitäten bekannt (laut dieser erhöhte sich bis 1839 die Zahl der Deutschen rasch, und die Zahl der Südslawen nahm innerhalb der Bevölkerung ab, die Anzahl der Ungaren blieb unverändert). Es wird aufgrund mehrerer Daten von Registrierungen – die Veränderung der Beschäftigungsstruktur der Einwohner gezeigt, darin ist auch die Aufteilung der Gewerbetreibenden laut Industriezweige enthalten. Anhand von zwei Zeitpunkten (1658 und 1806) fasst er die Daten der Familienstruktur bzw. der Kinderanzahl zusammen.

In der Studie weist der Autor auf eine weitere wichtige Forschungsmöglichkeit, auf die vollständige Bearbeitung des Personenstandsregisters hin.

MÓRÓ, Mária Anna: Population of Pécs from tie End of the Turkish Period till 1848

Similarly to the Turkish times, the insufficient data of censuses do not allow making a deep analysis of population changes of the period. In her brief essay, M.A. Móró intends to give an outline of. the most important processes in the development of population and the factors affecting them.

From the data referring to the number and structure of population, the author emphasizes the following: the changes in the legal status of the town, the two destructive expeditions of the war of independence led by F. Rákóczi, and, finally, the fires and the measures taken to avoid them (sanitation, fire-protection). The effects of the episcopal see on the structure of the almost exclusively Catholic population (such as the return of monastic orders, the foundation of church schools and episcopal lyceums, the high proportion of clergymen in the whole population) are also mentioned as basically important population-forming factors of the period.

The development of guilds, the beginnings of coalmining and the establishment of the first manufactures are viewed as decisively important economic factors influencing the number of population. In connection with the county-centre function of Pécs, the position of the nobility in the town is also considered.

With respect to these factors. M. A. Móró demonstrates how the number and composition of population changed in the examined period, referring back at the same time to the effects of the Turkish conquest and the war of independence. (In 1698 only the 28,9% of the recorded 637 families lived in the town under the Turks. On the other hand, the proportion of Southern Slavs was very high – 44,9%). The slow but continuous increase in the number of population and the changes in its ethnic composition are demonstrated in tables (they show a significant increase of ethnic German population and a spectacular decrease of ethnic Southern Slavs, while the number of Hungarians remained unchanged). Using the data of several censuses, the author acquaints us with the structural distribution of jobs within the population together with the distribution of tradesmen according to their professions. Data referring to family structures and the number of children are taken from 1698 and 1806.

At the end of her essay, the author, considering the possibilities of prospective research, calls the attention of scholars to the importance of a comprehensive study of birth registers.

Jegyzetek


[1] Baranya Megyei Levéltár (BML) Pécs Város Tanácsa iratai (Pécs város Tan. ir.) Conscriptiones 1. Conscriptio cuitatis Quinque Ecclesiensis anno 1695.

[2] BML Pécs város Tan. ir. Conscriptiones 2. Pécs város polgárságának a cs. kir. Felség kegyelméből

Alsó-Magyarország és Szlavónia újonnan visszaszerzett részeibe kiküldött bizottság rendeletéből készült vizsgálata és egyúttal összeírása az 1698. évben. Másolta, fordította: Földvári Mihály. Hivatkozza: BABICS András: Die ersten deutschen Ansiedler Fünfkirchens nach der türkischen Herrschaft. I München 1937. (Südostdeutsche Forschungen 2.) 59–74.

[3] TABA István: Baranya megye család- és lélekszáma 1696-ban Történeti-statisztikai évkönyv 1961/62. Bp. 1962, KSH Könyvtára. 131–158.

[4] HODINKA Antal: Négy egykorú jelentés az 1704-i pécsi rácz dúlásról. Pécs 1933, Részvényny. 60. SZITA László: Pécsi városi élet a török után az 1747. évi tanúvallomások alapján Baranyai Művelődés, 1973. jún. 107–109. BML Pécs város Tan. ir. 1/87. „Beylauffige Specification deren durch die 1704 den 1. Febr. von denen Hungarischen Rebellos wieder allen VöIcker-Recht beschehener Verrunpelung der Statt 5Kirch undt massacrirung der Burgerschafft hinterlassenen pupillos undt den Haabschafftes so Viell Zeith noch hat beygebracht worden khennen. 5Kirchen den 1. August 1705.” Hivatk.: MÓRÓ Mária Anna: Pécs város polgárai 1697–1707. in Baranyai Helytörténetírás 1987/1988, Pécs 1988. 51–81.

[5] BML Pécs város Adóhivatala ir.: Conscriptio portionum... 1712, 1717, 1748, 1788. BML Pécs város Számadási ir. Fünfíkirchnérisehe Stattrechnungen ... auf das Jahr 1701. BML Baranya vármegye Adószedője ir. Conscriptio Domestica 1730.

[6] 1748-ban az adózók száma kevesebb, mint a házaké, mert az 1744. évi tűzvész áldozatai öt év adómentességet kaptak. BML Pécs város Tan. ir. Jkv. 1744/125.

[7] BML Pécs városi anyakönyvek – Matricula baptisatorum 1688–1785, Liber copulatorum 1700–1789, Liber defunctorum 1707–1789.

[8] NAGY Lajos: Az 1713. évi pécsi pestisjárvány, Orvosi Hetilap 122.1981. 40. 2488–2490.

[9] BML Pécs város Tan. ir. Jkv.1712. dec. 6. 1750/312, 1784/883, 1832/193.

[10] BML Pécs város Tan. ir. Jkv.1723. febr. 23. 1744/124, 1752/115, 1820/839.

[11] BML Pécs város Tan. ir. 1802/1614.

[12] Schematismus ... dioecesis Quinqueecclesiensis 1848. QE 1848, Typis Lycei Episcopalis. 196.

[13] BML Pécs város Tan. ir. 1841/2100, 2142, 2152.

[14] BML Pécs város Tan. ir. 1844/1789.

[15] Az esküszöveget közli KOLLER, Josephus: História episcopatus Quinqueecclesiarum. T. VII. Posonii

1812, Landerer. 160.

[16] BML Pécs város Adóhiv. ir. Conscriptiones 1816, 1842, 1843.

[17] Schematismus ... dioecesis Quinqueecclesiensis 1822. Pest 1822, J. T. Trattner. 130, – 1840. Posonii

1840, Belnay. 189, – 1848. QE 1848, Typis Lycei Episcopalis. 196.

[18] 1832. Pest 1832, Trattner – Károlyi. 226, – 1839. QE 1839, Typis Lycei Episcopalis. XLIV, 188.

[19] BML Pécs város Tan. Jkv. 1831/1056, IV. 22.

[20] BML Pécs város Adóhiv. ir. Conscriptiones portionales 1748, 1788. Baranya megye Adószedője ir.

Conscriptio Domestica 1730.

[21] Az első magyarországi népszámlálás 1784/1787. Szerk. DANYI Dezső – DÁVID Zoltán. Bp. 1960, KSH Könyvtára, 368–369.

[22] BML Pécs város Conscriptio Regnicolaris 1828. Hivatk.: BÁCSKAI Vera – NAGY Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban Bp. 1584, Akad. K.

[23] BML Pécs város Adóhiv. ir. Polgárösszeírás 1847/48.

[24] BML Pécs város Tan. ir. 1748/115.

[25] BML Pécs város Tan. ir. 1782/487.

[26] BML Pécs város Tan. ir. 1841/749.

[27] BML Pécs város Tan. ir. 1845/1785.

[28] BML Pécs város Tan. ir. 1806/2026.