Cikkek

Németh Zsolt: Pécs népességének főbb demográfiai és társadalmi jellemzői a második világháború befejezésétől 1990-ig

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 1.

Pécs népessége 1543–1990

Az 1993. december 15-én rendezett konferencia előadásai

Pécs Története Alapítvány – Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja; Pécs, 1995

ISBN 963 85212 1x  ISSN 1219–4077

Szerkesztette: Vonyó József

117–160. pp.


Németh Zsolt


Pécs népességének főbb demográfiai és társadalmi jellemzői a második világháború befejezésétől 1990-ig


Die wichtigsten demographischen und gesellschaftlichen Charakterzüge in der Bevölkerung von Pécs vom Ende des Zweiten Weltkrieges bis 1990

The Main Demographic and Social Characteristics of the Population of Pécs from 1945 until 1990




Az 1. táblázat látszólag problémamentes kiindulópontja lehet számos Pécsről, illetve Baranya megyéről szóló elemzésnek, különösen, ha azok többé-kevésbé a demográfia területén kívánnak mozogni. Mielőtt a számok és százalékok méricskélésébe fognánk, mégis megfontolásra ajánlom az állítást, miszerint az elemzés céljainak és értelmezési tartományának, némiképpen fogalomkészletének tisztázása, vagy legalább vázolása nélkül kevés értékes információhoz lehet jutni az ominózus táblázatból.

Mert látszik ugyan belőle, hogy Pécs népességszáma az ötvenes és a hatvanas években meredeken emelkedett, majd a gyarapodás tempója visszafogottabbá vált, hogy végül a kilencvenes évek elejére a stagnálás állapotába kerüljön. Látszik az is, hogy a városra jellemző folyamatok szűkebb környezetét, a megyét nem érintették, mert a Pécs nélkül számított népesség 1970-re felélte az 1949 és 1960 között szerzett tartalékait és a népességszám azóta – ha nem is látványos drámaisággal, de makacsul – apad. Következtetések fogalmazhatók meg a táblázat adataiból arra vonatkozóan is, hogy a külső társadalmi környezet hatásaira, kihívásaira eltérő és különböző hatékonyságú választ tudott adni a város és a (települési) környezetét alkotó vidék, hiszen a népességszám változása egy település vagy településtípus életképességéről is hordoz információkat[1]. Megszívlelendőek ezzel kapcsolatban Hajnal István nézetei, aki szerint a nyugati város megkülönböztető ismérve a vidékkel való együttélés, a vidék életének az átformálása, annak felszámolása helyett.[2]


1. táblázat. A népesség száma és változása Pécsett és Baranya megyében 1949–1990

 

1. táblázat. A népesség száma és változása Pécsett és Baranya megyében 1949–1990

 

Mi a város? Miben ragadható meg? Meddig azonos önmagával és mikortól valami más? Ezek a kérdések bizonyára mindenkiben felvetődnek, akik valamilyen szempontból egy város történetével kezdenek foglalkozni és a várostörténeti művek legalább implicit módon magukban foglalnak valamiféle választ is.

A szervesen alakuló, változó társadalmak szervesen alakuló, változó városaiban a település lenyomata a falai között folyó életnek, kultúrának. Térségünk és városai azonban nem sorolhatók ebbe a kategóriába. Itt sokkal töredezettebb, rétegzettebb a térnek és lakóinak a viszonya. Nemcsak amiatt, hogy legutóbb a törökök kiűzése után indult szinte a nulláról újra a tér beépítése és benépesedése, de a rendkívüli tempójú népességgyarapodás is, ami századunk ötvenes és hatvanas éveiben végbement, ugyancsak felveti az azonosság, illetve másság kérdését. Ilyenkor felértékelődik a város fizikai szerkezetének a jelentősége, hiszen a beköltöző, más mentalitású, más mindennapi kultúrájú embereknek, csoportoknak először a város utcáihoz, tereihez, épületeihez kell valamilyen viszonyt kialakítani. Ez a viszony a szegletekhez, zugokhoz, az épületek sziluettjéhez nyilván különbözni fog azokétól, akiknek a felmenői több generációra visszamenően itt éltek. Az új viszonyok is nyomokat hagynak, leülepednek és orientálják a még később érkezőket.

Mindezeket a kérdéseket és problémákat a demográfiai szemléletű elemzés természetesen nem fogja megválaszolni. A népesség számában és összetételében bekövetkezett változások feltárása azonban közelebb vihet a megoldáshoz. Ebből a szempontból különös figyelmet érdemel a beköltözések alakulása.

Bevezető megjegyzések a módszerről

A közelmúlt történetével foglalkozó elemzéseknek is megvannak a maguk nehézségei. A legalapvetőbb forrásként kezelt népszámlálási adatok relatíve bőségesen nyújtanak információkat a népesség különböző szempontok szerinti megoszlásáról. Zavaró, de nem áthidalhatatlan, hogy az alkalmazott kategóriák és definíciók nem függetlenek a mindenkori uralkodó politikai áramlatoktól. A legnehezebb kérdés az, hogy lehet-e egységes, egészen pontosan egyetlen nézőpontból – jelesül a mából – szemlélni az eseményeket, vázolni és érzékeltetni a folyamatokat, avagy a mindenkori állapotok rögzítése és átfogó elemzése a célravezetőbb? A kérdés nem teoretikus és nem történetfilozófiai, hanem nagyon is praktikus. A népszámlálások közötti időben ugyanis nemcsak a város népessége változott, hanem a város területe is. A statisztikai kiadványokban az idősorokat mindig a város aktuális közigazgatási területére közük, emiatt tehát az 1949. évi népszámlálás eredményeit közlő kötetben nem ugyanannyi a város népessége, mint ami az 1990-es kötetben található az 1949-es évszám alatt. Mivel célravezetőbbnek tartom, ha egy-egy meghatározott időpontban a város aktuális állapotáról sikerül elmondani valamit, mint pusztán egyes paraméterek változásainak a leírását, ezért inkább ezzel kísérletezem. (Pl. az 1949-es állapotok, a város akkori népessége nem elemezhető természetesen a mai városterületen.) Ezzel magyarázható, hogy időnként a legalapvetőbb adatok, vagyis a város lakosainak a száma alatt is a vizsgálat szempontjainak megfelelően különböző mennyiségek fognak szerepelni.

Pécs a II. világháború után

Magyarország népességszáma 1941 és 1949 között a háborús veszteségek miatt több mint 111. 000 fővel csökkent. Az ebben az egy számban összefoglalt csökkénés elfedi azonban egyrészt a háború óriási emberveszteségét[3], másrészt a háború utáni kiugróan magas népszaporulatot. Módosult a városi és a falusi lakosság aránya is, mivel a háború okozta károk a városokban nagyobbak voltak, mint a falvakban. A népesség kor struktúrájában mégsem keletkeztek olyan torzulások, mint az első világháború után, mivel a háború a polgári lakosságot is sújtotta, így a halálozás a nők körében is nagyon jelentős volt és valamennyi korcsoportot érintette. A férfiak között értelemszerűen a hadköteles évjáratokban, főként a 20–30 évesek között voltak a legnagyobb a veszteségek, de a 30–50 éveseknél is nagy kiesések mutatkoznak.

Pécs népességének, a népesség összetételének 1948 utáni alakulását indokolt egy kicsit korábbról kezdeni, nevezetesen legalább az 1941. évi népszámlálás adataiig visszanyúlni. (Enélkül ugyanis nehéz lenne értelmezni a kiinduló állapotot, amelyen erőteljesen megmutatkoznak a II. világháború hatásai.) Míg Magyarország népességszáma az 1941-es és az 1949-es népszámlálások között csökkent, addig Baranya megye lakossága kis mértékben (1,2%-kal, azaz 3339 fővel) nőtt. A növekedés azonban a megye vidéki térségeiben történt (Mohács lélekszáma például 4%-kal emelkedett). A népesség számának és összetételének alakulását a demográfiai folyamatokon kívül erősen befolyásolták a kor társadalmi, politikai történései is. Itt elsősorban a németajkúak kitelepítésére és a helyükbe érkező felvidéki magyarokra kell gondolni.

Ha azt akarjuk kideríteni, hogy az 1941-es és az 1949-es népszámlálás között milyen demográfiai folyamatok zajlottak le Pécsett, hogy a népesség számára és összetételére hatást gyakorló körülmények közül melyiknek milyen volt a súlya és a jelentősége, bizony eléggé a sötétben kell tapogatózni. Amit kiindulásként elfogadhatunk, az mindössze annyi, hogy 1949. január 1-én a jelenlevő népességet[4] 78 199 főben rögzítették. Az időközben Pécshez csatolt Mecsekszabolcs adataival korrigálva az 1941. évi eredményeket az akkori 78 612 fős lakónépességgel szemben tehát 413 fős csökkenést konstatálhatunk.

Mik lehetnek ennek az okai? Többek között: természetes fogyás; migrációs veszteség; kitelepítések; a háborús veszteségek. Az okok között elsőként a háborús körülményeket kell megjelölni, mert ezek közvetve vagy közvetlenül meghúzódnak a többi mögött is. A békeidőben működő statisztikai rendszer a rendkívüli állapotok között nem funkcionált, így például a természetes népmozgalom adatainak éves és a városok szintjén is követhető rögzítése nem történt meg a korábbiakban megszokott rendszer szerint.

A lakosságszámot csökkentő tényezők között Kolta János[5] nagy szerepet tulajdonít a földosztásnak és annak, hogy a németek kitelepítése után az elkobzott házakat az állatállománnyal és a gazdasági felszerelésekkel együtt új tulajdonosoknak juttatták. Azzal együtt, hogy úgy véli, 1947–1948-ban a vándorlás iránya ismét ellenkező előjelű lett és megindult a falvakból a visszaköltözés a városba, a háborús események és a földosztás miatti falura vándorlás következtében számításai szerint mintegy 800–1000 fős népességvesztés következett be.[6]

A negyvenes évek két népszámlálása közötti demográfiai eseményekből több-kevesebb pontossággal[7] dokumentálhatjuk a születések és halálozások éves alakulását. A migrációról, a kitelepítésekről, a háború okozta közvetett és közvetlen hatásokról kevés az egzakt adat. Jobb híján a népesség különböző szempontok szerinti összetételében bekövetkezett változásokból (kor, iskola, foglalkozás, nemzetiség, nyelv, vallás, lakásállomány) próbálhatunk visszakövetkeztetni. Az alábbiakban tehát ezeket veszem először sorra. Mecsekszabolcsot, amelynek 1941-ben 5612 lakosa volt, 1947-ben csatolták Pécshez. Mecsekszabolcson ebben az időszakban a születések és halálozások éves egyenlege mindvégig pozitív volt, Pécsett ezzel szemben negatív. Éppen az egyesítés évétől, 1947-től jelentkezik itt is a háború utáni kiugróan magas népszaporulat, ami természetesen nem magyarázható az újonnan csatolt település hatásával. Ha Pécs 1949-es területén az 1941-es népszámlálási eredményt csak a születések és a halálozások számával korrigáljuk,

1948-ban az év végén 79 031 főnek kellett volna élni a városban, de az 1949. január 1-i összeíráskor ennél 832 fővel kevesebbet rögzítettek. Ennek a számításnak természetesen csupán annyi az értelme, hogy a migráció, a népesség elvándorlásának, cserélődésének mértékét segít érzékelni, ha már egzakt bemutatására nincs lehetőség.[8]


2. táblázat A népmozgalom főbb adatai 1941 és 1948 között

2. táblázat A népmozgalom főbb adatai 1941 és 1948 között


Az egyes korcsoportoknak a népességen belüli súlyában Pécsett is átrendeződések történtek. A születésszámok már említett jelentős emelkedése következtében a 10 éven aluliak száma és aránya is nőtt a népességben. A veszteségek legszembetűnőbben a 10 és 39 év közöttiek korcsoportjaiban jelentkeztek. A 10–14 éves férfiak között pl. közel 30%-os volt a csökkenés. Számbeli és a népességen belüli arányban mutatkozó gyarapodást a 39 évnél idősebbeknél lehet megfigyelni. A hatások nem egyformán érintették a nemeket, a fogyás erőteljesebben jelentkezett a férfiaknál. Emiatt az a viszonylagos kiegyensúlyozottság, ami 1941-ben a népesség egészében még fennállott (1007 nő jutott 1000 férfira) felborult és 1000 férfira már 1103 nő esett. (A 40–59 éveseknél egészen kiugró az arány: 1228 nő jutott 1000 férfira.)

Baranya megye és Pécs népességének vallásfelekezetek szerinti megoszlásában a két népszámlálás között a leglényegesebb változás az izraelita vallásuk arányának jelentős visszaesése volt a holocaust következtében. Pécsett a törökök kiűzését kővetően mindvégig domináns, egyes időszakokban mondhatni kizárólagos volt a katolikus hitű lakosság. 1920-ban a katolikusok aránya már nem érte el 82%-ot, második legjelentősebb felekezetté az izraeliták léptek elő, 9%-os részaránnyal. A vallási összetétel alakulását is mindig az befolyásolta a legerősebben, hogy milyen területről, milyen kulturális jellemzőkkel leírható csoportokból kerültek ki a bevándorlók. A katolikusok aránya 1941-ben ismét elérte a 85%-ot, a reformátusoké a 6,5%-ot, az izraelitáké pedig 4,5%-ra csökkent. Az 1949-es népszámlálás idejére drasztikusan (0,9%-ra) visszaesett az izraeliták aránya és tovább nőtt a katolikusoké (87,3%), valamint és a reformátusoké (7,5%). Kovács Alajos dr. kitűnő elemzésére[9] támaszkodva megkockáztatható az a kijelentés is, hogy a zsidó lakosság elhurcolása nemcsak Pécs lakosságának társadalmi összetételét és a helyi társadalom szerkezetét módosította jelentősen, hanem hatást gyakorolt a város térbeli-társadalmi szerkezetének alakulására is. A hivatkozott tanulmány szerint 1920-ban a Belvárosban és az azzal szomszédos Siklósi külvárosban az izraelita vallásúak aránya meghaladta a 20%-ot.

 

3. táblázat A népesség vallás szerinti százalékos megoszlása

3. táblázat A népesség vallás szerinti százalékos megoszlása

 

A megyében és a városban lakó nemzetiségiek, nem magyar anyanyelvűek adatainak összehasonlíthatósága kapcsán ismét jelentős nehézségek merülnek fel. Az 1941-es népszámláláskor Baranya megyében jelenlevő 305 584 fős népességből (Pécs nélkül) 105 556 fő (34,5%) vallotta magát német anyanyelvűnek. Pécsett ez az arány jóval alacsonyabb volt (3611 fő), nem érte el az 3%-ot. Tehát 1941-bee Pécs lakossága túlnyomó többségében (94%) magyar anyanyelvűnek vallotta magát, a régióban azonban, amelynek természetes gazdasági és kulturális központja volt, nagyon nagy arányban voltak jelen a nemzetiségek (45%-ban), ami óhatatlanul nyomokat hagyott a városon is.[10] A helyzet 1949-re gyökeresen megváltozott. Baranyában a magukat német anyanyelvűnek vallók száma 105 556-ról 5514 főre csökkent, Pécsett pedig 4020-ról 148-ra. Az okok közismertek, azt hiszem, elég csak utalni rájuk. Egyrészt 1946-47-ben az 1941-es népszámlálás adatainak felhasználásával nemcsak a volksbundistákat telepítették ki az országból, hanem olyanokat is, akik német anyanyelvűnek és nemzetiségűnek vallották magukat és akiknek a házaira szükség volt ahhoz, hogy a Felvidékről kitelepített magyarokat elhelyezzék, házhoz, földhöz juttassák.

Ezek az események közvetve évtizedeken keresztül éreztették a hatásukat Pécsett is. A ki- és betelepítésekkel sok falunak az életvilágát, az évszázadok során kialakult társadalmi struktúráját, kommunikációs rendszerét robbantották szét napok alatt. A helyi társadalom kötőerejének megszűnése az őslakos csoportok maradékainak migrációját csakúgy megnövelte, mint az újonnan betelepítettekét és Pécs mindkét migrációs mozgás célpontjai között az élen szerepelt.

A kitelepítések másik következménye, hogy a legnagyobb mértékben 1949-ben, de még a későbbi népszámlálások során is rendkívüli nehézségekbe ütközött a nemzetiségeknek, illetve a nem magyar anyanyelvűeknek összeírása; a többség nem vállalta nemzetiségi voltát. Az ilyen szempontból történő homogenizálódás tehát közel sem magyarázható a városok egyébként kétségtelenül meglevő fokozott asszimiláló hatásával és a délszláv, valamint a német lakosság több évszázadra visszatekintő jelenléte nem is múlt el nyomtalanul, mint azt a később újraéledő nemzetiségi szervezetek tevékenysége is mutatja.

 

4. táblázat Pécs népességének anyanyelv szerinti megoszlása

4. táblázat Pécs népességének anyanyelv szerinti megoszlása

A bevándorlások hatása Pécs társadalmára

Véleményem szerint annak, hogy egy város esetében beszélhessünk lokalitásról, helyi társadalomról, hogy egy város ne csak földrajzi fekvése és épületei alapján legyen megkülönböztethető egy másiktól, hanem a benne folyó, benne élt élet bírjon sajátos, mással nehezen összetéveszthető ízzel, bizonyos feltételeknek teljesülni kell. Először is fontos, hogy ez a lokális kultúra – jobb híján használom rá ezt a kifejezést – kontinuus legyen. A kontinuitás pedig nehezen képzelhető el másként, mint a helyi társadalom fontosabb csoportjainak személyi, illetve családi folyamatosságaként. Városok persze létezhetnek más módon és más adottságokkal is, de a fenti körülmények hiányában talán inkább sok ember összecsődüléséről, mint európai értelemben vett városi kultúráról van szó. Az alábbiakban megpróbálom érzékeltetni, hogy Pécs esetében mennyiben beszélhetünk a népesség folyamatosságáról és milyen arányúak voltak a változások a 40-es évek végén.

Az 1949-es népszámlálás során Pécsett összeírt lakosságnak a 49%-a volt helybéli születésű. Ez az ország nagyobb városaival összehasonlítva átlagos értéknek mondható. Győrben és Miskolcon a helyben születettek aránya ehhez nagyon hasonló volt, Budapesten és Szombathelyen ennél alacsonyabb (40%), Békéscsabán és Szegeden pedig jóval magasabb (70, illetve 66%). Mivel a városok legalább megyei központként, a vándorlások megyei centrumaként értelmezhetők, érdemes ehhez még hozzászámítani az ugyanazon megyében születetteket. A mezőny így még kiegyenlítettebbé válik, a városok többsége a 65–70% körüli sávban mozog. A megye más településein születettek aránya éppen Pécs, és mellette még Szombathely esetében volt kiemelkedően magas (22, illetve 27%), így Pécs végül is Békéscsaba (80%) és Szeged után a harmadik legnagyobb helybéli, illetve a megyéből származó lakosságot mutatta fel. Úgy tűnik, a helyi társadalmakat megrázkódtató hatások hasonló módon hatottak általában a hazai településekre, sőt, Pécs még a relatíve szerencsések közé tartozott. Baranya többi településén átlagosan a lakosság 41%-a volt helybéli születésű és 27% származott a megye más településéről. A külföldön születettek aránya elérte a 11%-ot Összefüggésben a már említett betelepítésekkel és népességcserével természetesen elsősorban a szomszédos országokból érkezettekről van szó, legnagyobb arányban a Jugoszláviából, Csehszlovákiából és Romániából érkezettekről, származókról.

Másik megközelítésként a lakosság 1938 előtti lakóhelyét tudjuk vizsgálni. Azoknak az együttes aránya, akiknek már 1938 előtt is Pécsett volt a lakóhelye, vagy valamelyik másik baranyai településen, valamint akik 1938 után születtek, Pécs esetében 81,7%. Az összehasonlításba bevont városok közül ennél csak Budapesten alacsonyabb az arány néhány tizedszázalékkal. A mutató 85% alatt van még Győr és Miskolc esetében. Ebből a szempontból a legstabilabb népességgel Baja (88%), Békéscsaba és Szeged (89%) rendelkezett.

 

5. táblázat Pécs népességének összetétele 1949-ben a születési hely és az 1938. március 1. előtti lakóhely szerint

5. táblázat Pécs népességének összetétele 1949-ben a születési hely és az 1938. március 1. előtti lakóhely szerint

 

A helyben, illetve a közvetlen vonzáskörzetben születettek, valamint a már 1938 előtt itt lakóhellyel rendelkezők adatai alapján a város népességének 40-es évek végi állapotáról megkísérelhetjük néhány következtetés levonását. Az 1938. március 1. előtt pécsi lakóhellyel rendelkezőknek a kétharmada helybéli születésű is volt, ők azok, akik igazán a város őslakosainak tekinthetők. A további egyharmadról csak annyit tudunk, hogy bár valahol másutt születtek, de már 1938-ban is a városban laktak. A máshol születettek, illetve a vizsgált időpontban másutt lakók adatait tartalmazó oszlopok megfelelő sorainak különbségeiből következtethetünk arra, hogy honnan, mikor érkeztek a nagyobb bevándorló hullámok. A megye többi településéről, az ország egyéb részeiből, illetve más országokból egyaránt 1938 után érkezett az 1949-ben helyben összeírt népesség többsége. Közelebbit az időpontról nem tudunk, azonban nem nagy a tévedés lehetősége, ha a változások javarészét a háborút követő időszakra tesszük. Ily módon könnyen kiszámíthatjuk, hogy a város népességének éppen a harmada – nem sorolva ide az 1938 után születetteket – kevesebb, mint 10 éve, feltételezhetően a háború alatt vagy azt követően lett pécsi lakos. Az arány különösen akkor elgondolkodtató, ha felidézzük, hogy 1941 és 1949 között[11] a város népességszáma gyakorlatilag nem változott, tehát ezt a harmadnyi arányt nem a szaporulathoz kell viszonyítani, hanem stagnáló népességhez, ami azt jelenti, hogy ennyiben cserélődött a lakosság.

Milyen volt részleteiben ez a súlyos megrázkódtatásokon átesett városi társadalom? A statisztika eszközeivel és módszereivel sajnos csak nagyon keveset (és azt is nagyon áttételesen) tudunk mondani arról, hogy kik hiányoztak belőle. Inkább történeti kutatásokra támaszkodva fogalmazható meg az állítás, hogy eltűnt a régi elit[12], másrészt a holocaustban gyakorlatilag megsemmisült a helyi zsidóság. Mindkét tény azt jelenti, hogy a helyi társadalom integráltsága, egyáltalán a városi funkciók ellátása szempontjából fontos csoportok helyén keletkezett űr.

A népességben 48,8% volt a keresők és 51,2% az eltartottak aránya. A keresők és az eltartottak nemenkénti megoszlása minden bontásban azt mutatja, hogy a munkamegosztás még számos tradicionális vonást viselt magán, hiszen a keresőknek ekkor 70%-a volt férfi és 30%-a nő, másrészt viszont a férfiaknak 72%-a volt kereső, a nőknél ugyanez az arány 28%-ot tett ki. Ha a népszámláláskor a foglalkozások csoportosítására használt munkás, alkalmazott, önálló és segítő családtag kategóriákat elfogadjuk valamiféle durva társadalmi tagozódás körvonalazásához, azt mondhatjuk, hogy a népesség a keresők és az általuk eltartottak alapján az a következőképpen oszlott meg:

 

 

Ezek az arányok meglehetősen pontosan követik a keresők hasonló szempontú megoszlását. Lehetőség van egy ennél részletesebb, az ágazatok közötti megoszlás bemutatására is. Tehát a keresők foglalkozási főcsoportok közötti megoszlása:

 

 

A fenti megoszlások arra utalnak, hogy a két háború közötti időszak elitjének eltűnésével az akkori társadalomszerkezetnek még számos eleme élt és nem volt figyelmen kívül hagyható. A használt kategóriák is sokmindenről árulkodnak. Először is az 1949-es népszámlálás köteteiben, azok szóhasználatában még nincs nyoma az államosításnak, a később egyeduralkodóvá vált „szocialista szektornak”, „szocialista nagyüzemeknek”. A helyi társadalomnak ugyanakkor nem elhanyagolható részét alkották az önállók és azok eltartottjai, az alkalmazottak és eltartottjaik pedig kifejezetten nagy súlyt képviseltek. Mérhető arányban megtalálhatók még olyan foglalkozáscsoportok, akik eredendően (legalábbis mint statisztikai tétel) nem illeszkedtek a népi demokrácia koncepciójába; ilyenek a „háztartások körében alkalmazottak”, akik a foglalkoztatottak 3,6%-át alkotva felfoghatók arra vonatkozó jelzésként, hogy a negyvenes évek végén létezett még az a polgári középréteg, amely a foglalkoztatójuk lehetett.

 

6. táblázat A foglalkozási csoportok lakásviszonyai Pécsett 1949-ben a lakás tulajdonosának, bérlőjének stb. társadalmi rétegződése szerint

6. táblázat A foglalkozási csoportok lakásviszonyai Pécsett 1949-ben a lakás tulajdonosának, bérlőjének stb. társadalmi rétegződése szerint

 

A népesség iskolai végzettség szerinti összetétele a másik négy vidéki nagyváros adataival összehasonlítva kedvezőnek volt mondható. A főiskolai oklevéllel és végbizonyítvánnyal rendelkezők aránya Pécsett volt a legmagasabb. Itt szereztek a legtöbben középiskolai érettségit és csak Győr állt valamivel jobban a szakérettségizettek és az írni, olvasni nem tudók tekintetében.[13]

 

7. táblázat A népesség iskolai végzettségének néhány fontosabb adata a nagyvárosokban a népesség arányában, 1949-ben

 

7. táblázat A népesség iskolai végzettségének néhány fontosabb adata a nagyvárosokban a népesség arányában, 1949-ben

 

Pécsett 1949-ben 22 864 lakott lakást írtak össze. A 100 lakásra jutó jelenlevők száma 309 fő volt, a 100 szobára jutó jelenlevő lakóé pedig 190 fő. Az utóbbi adat nagyon közel esett a Budapesten regisztrált 188 fős adathoz, a fővárosban azonban a 100 lakásra jutó lakók száma 328 fő volt. Ez azt mutatja, hogy a pécsi lakásállomány kisebb, kevesebb lakószobával rendelkező lakásokból állt, mint a budapesti. A villanyvezetékkel ellátott magánlakások aránya már 1949-ben meghaladta a 90%-ot. Vízvezeték a lakások 44%-ában volt, a fürdőszobával ellátottaké 19%-ot tett ki.

A lakások mérete és komfortfokozatának egyes jellemzői alapján megkísérelhetünk néhány következtetést levonni a város térbeli-társadalmi szerkezetéről. Feltételezhető, hogy a vízvezeték-hálózat kiépítettsége összefüggően jellemezte a város egyes területeit. Kiindulásként azt is elfogadjuk, hogy kiépítésére elsősorban a magasabb presztízsű lakóterületeken került sor, ami további vonzóerővel hatott a magasabb presztízsű csoportokra. Ezzel összefügg a következő szempont is, a fürdőszoba megléte vagy hiány a lakásban. Ugyancsak a hipotézisek közé tartozik, hogy fürdőszobát túlnyomó és jellemző módon a vízvezetékkel ellátott lakásokban építettek. A tisztviselőként besorolt csoportok tulajdonában álló vagy bérleményeként szereplő lakások 79%-a rendelkezett vezetékes vízzel. Noha nagyon kis létszámú csoportról van szó, érdemes kitérni a 25 holdnál nagyobb birtokok bérlőire vagy tulajdonosaira, mivel a város vagyonos elitjéhez tartozhattak. Az ő lakásaik 73%-ban voltak vezetékes vízzel ellátva. Az önálló kereskedőknél ez az arány 63%-ot, az önálló iparosoknál 57%-ot, a szakaltiszteknél, altiszteknél 56%-ot, az önálló értelmiségieknél 52%-ot tett ki. Ha a jellemzően a vezetékes vízzel ellátott területeken lakó társadalmi csoportok között az életvitelben, életmódban, fogyasztási színvonalban további differenciáló tényezőnek tekintjük a fürdőszoba létét vagy nem létét, azt látjuk, hogy míg a 25 holdnál nagyobb birtokok bérlőinek és tulajdonosainak 68%-a, a tisztviselőknek 52%-a, az önálló értelmiségieknek 47% élt fürdőszobás lakásokban, addig az önálló kereskedőknél (36%), de főként az önálló iparosoknál (26%) már nem olyan élesen egyértelmű az elemelkedés a 19%-os városi átlagtól. A szakaltisztek, altisztek csoportjában a vezetékes vízzel rendelkező lakások aránya még meghaladta a városi átlagot, a fürdőszobával való ellátottságukban (15%) viszont már elmaradtak tőle.

Nagyon hasonló képhez jutunk akkor is, ha a foglalkozási csoportokat a lakásnagyság szerint vizsgáljuk. A viszonylag kisszámú önálló értelmiség és a 25 kat. holdnál nagyobb birtokkal rendelkező gazdák mellett a tisztviselők és a máshova be nem sorolhatók lakáskörülményei voltak a legkedvezőbbek a 100 szobára jutó jelenlevő lakosok alapján csakúgy, mint abban, hogy milyen arányban éltek közülük 2 szobás, illetve 3 és több szobás lakásokban. (A kettő természetesen számszakilag szorosan összefügg.) A népesebb foglalkozási csoportok adatait vizsgálva az látszik, hogy a betanított és segédmunkásoknak, valamint a nyugdíjas, járadékos munkásoknak több, mint 80%-a, de a szakmunkásoknak is közel háromnegyede megrekedt az 1 szobás lakásokban és itt a 100 szobára jutó lakók aránya is lényegesen magasabb a 190 fő/100 szobás városi átlagnál. A szakaltisztek és altisztek csoportjának egyharmada 2 szobás lakásban élt. A tisztviselői réteg volt az, amely elfoglalta a 2 szobás illetve és a 3 és több szobás lakások többségét.

Bár nincsenek a lakások térbeli elhelyezkedésére vonatkozó pontos adataink, de tudjuk azt, hogy a városban a hasonló nagyságú és hasonló műszaki paraméterű lakások viszonylag homogén tömbökben helyezkedtek el. Mindezek alapján megkockáztatható a kijelentés, hogy Pécs társadalma – egyébként az akkori a kor viszonyainak megfelelően – eléggé szegregálódott.

Milyen volt, milyen lehetett tehát a pécsi helyi társadalom a negyvenes évek végén? Nos, legalábbis felbolydult. De amennyiben a kiinduló feltételezéseink helytállóak, akkor a lakásviszonyok és foglalkozásszerkezet segítségével megrajzolt társadalomképet ennél többet árul el. Pécs a korábbi időszak elitjét elveszítette, népességének jelentős része kicserélődött, nagyon sok volt az új lakó, de az adatok arra utalnak, hogy a középrétegek a helyükön maradtak. A tisztviselői réteg és a néhány jelentősebb földbirtokkal rendelkező család, kiegészítve az értelmiségiek és a kereskedők felső csoportjaival alkották azt a részét a lakosságnak, amely életvitelében – amennyire a lakásviszonyokból következtetni lehet – ekkor még képviselt egyfajta folytonosságot. A háború és az azt követő időszak megrázkódtatását azonban nem konszolidált, békés nyugalom követte, hanem újabb agresszív nyomás.

Pécs az ötvenes évek változásai után az 1960-as népszámlálás idején

Az ötvenes évek közepén újabb környékbeli községek Pécshez csatolásával[14] nőtt a város területe és ezen okból közel tízezer fővel a népességszáma. A növekedés további forrását jelentette a születések és halálozások pozitív egyenlege, valamint dominánsan meghatározó elemként a vándorlási nyereség. A közigazgatásilag csatolt települések egymástól is sok szempontból eltérő jegyeket mutattak. A kisebbek, Málom és Nagyárpád hagyományos falvak, Vasas igazi bányásztelepülés, Mecsekalja pedig már ebben az időben is inkább családi házas, Pécshez integrálódott, elővárosias jellegű lakóterület volt.

Az 1960-as népszámlálás 114 655 főben rögzítette Pécs népességét. A fentiek szerint az 1949-es népességszám a községek hozzácsatolásával 87 500-ra emelkedett, az új területen a természetes szaporodás egyenlege 1949 és 1960 között 6173 fő volt. A már korábban is alkalmazott számítással, az ott leírt megszorításokkal a természetes szaporodással korrigált régebbi népességszám és az újabb népességszám különbözetét tekintjük a migrációs nyereségnek, ebben az esetben ez 20 982 fő, az 1960-as népesség 18,3%-a. Részletesebb adatok hiányában sem a bevándorlók számát nem tudjuk pontosítani, sem társadalmi összetételükről nem tudunk közelebbieket mondani. Ha figyelmünk középpontjában a lokális társadalom stabilitása áll, ezt az arányt mindenképpen az újonnan érkezettek alsó értékének kell tekintenünk, hiszen pl. az ötvenes években bevándoroltak itt született gyermekei ebben nincsenek benne, ezen kívül a csatolt települések népessége is a régi pécsiekkel együtt szerepel. Tovább játszva a számokkal, figyelmen kívül hagyva a születéseket és a halálozásokat, és a bevándoroltakat az 1949-es népességgel szembeállítva arra jutunk, hogy 26,8%, vagyis kb. minden negyedik lakos 10 évnél nem régebb óta él a városban. Ez egy közepesen szigorú becslés, mert ha igazi őslakosoknak azokat tekintjük, akiket 1949-ben úgy írtak össze, hogy már az 1938 előtti lakóhelyük is Pécs volt, akkor a bevándorlók hozzájuk képest a népesség 46%-át alkották[15]. Mivel a 1960-ban a városok népességének vallási hovatartozásáról, illetve az anyanyelvéről, nemzetiségéről nem közöltek adatokat, erről az összehasonlításról le kellett mondanunk.

A rendelkezésre álló demográfiai ismérvek közül vegyük először a nemek és korcsoportok szerinti megoszlást.

 

8. táblázat Pécs népességének nemek és korcsoportok szerinti megoszlása 1960-ban

8. táblázat Pécs népességének nemek és korcsoportok szerinti megoszlása 1960-ban

 

Az első felvethető kérdés itt is az, hogy a csatolt települések és a bevándorlások milyen mértékű és milyen jellegű hatást gyakoroltak a nemek és korcsoportok szerinti összetételre. A két említett tényező és az újszülötteknél jellemző fiútöbblet következtében a korábbi nemek közötti aránytalanságok kiegyenlítettebbé váltak. A népesség egészében 1078 nő jutott 1000 férfira, az 1949-ben kritikus korcsoportokban a 40–49 és az 50–59 évesek között is 131-re illetve 162-re csökkent az 1000 férfira számított nőtöbblet. A korcsoportos megoszlást az 1949-es adatokkal összehasonlítva a 14 éven aluliak és a 60 év fölöttiek népességen belüli arányának növekedése látható, ennek megfelelőn csökkent a 15–39 és a 40–59 évesek aránya, miközben számszerűen ezek a csoportok is nőttek.

A korcsoportos adatokkal is tettünk egy kísérletet arra, hogy valamilyen módon behatároljuk, milyen jellemzőkkel írhatók le a bevándorlók. A férfiakat és a nőket 10 évenkénti korcsoportokra bontottuk. A korcsoport létszámából levontunk annyit, amennyi az előző népszámlálás alkalmával az eggyel alacsonyabb korcsoport létszáma volt, hiszen elméletileg 10 év múlva ők léptek egy korcsoporttal feljebb. A különbözetet tekintjük a migrációs nyereség (vagy veszteség) adott korcsoportra jutó számának[16]. A számítás szerint tehát a férfiak és a nők körében egyaránt a 20–29 évesek korcsoportjában volt a legjelentősebb a migrációs többlet és az 50-59 évesek között a legcsekélyebb.

Az iskolai végzettségi adatok kedvező képet mutatnak. Az írni, olvasni nem tudók, illetve a csak olvasni tudók aránya a 7 éves és idősebb népességben 2,1% volt. A népességet öt éves korcsoportos bontásban vizsgálva markánsan érzékelhet tő az analfabetizmus ekkori csökkenő tendenciája, visszaszorulása. A 45 év felettieknél lépte át először az 1%-os határt és innentől emelkedő trendet mutatva végig fölötte is maradt, a 85 éves és idősebb népesség körében a 10%-oi is meghaladva, Az érettségizettek aránya a 7 éves és idősebb népesség arányában 9,1%-ot tett ki, a 18 éves és idősebb népesség körében, ami ebben az esetben pontosabb megközelítést jelent, 17,5%-ot. Az 1960-ban 18–19 évesek között ez az arány 25% fölötti volt.

Az idősebb korcsoportok felé haladva a tendencia csökkenő, és a 45 év felettieknél esett 10% alá. Egyetemi, főiskolai végzettséget a 7 évesek és idősebbek 3,8%-a, a 25 évesek és idősebbek 5,2%-a szerzett. Hasonlóan a középiskolai végzettségűekhez, a korcsoport emelkedésével a felsőfokú végzettségűek aránya csökkenő tendenciát mutat: a 25–29 évesek között még 8,8%, a 80 év fölöttieknél már nem érte el a 2%-ot.

A családfenntartó foglalkozása szerint besorolva a lakosságot azt látjuk, hogy megélhetésében a népességnek több, mint 40%-a az iparhoz kötődik. Ezen belül és összességében ekkorra már meghatározóvá vált a bányászat szerepe, amelyhez a lakosságnak valamivel több, mint egyötöde kapcsolódott közvetlenül. Az iparon belül még a ruházati ipar, az élelmiszergyártás és az építőanyag-ipar emelkedett ki. Több, mint 12 ezer fő (10,7%) tartozott a közszolgálati szférához (ebből 654 fő a párt- és tömegszervezetekhez), de a közlekedésből is több, mint 10 tízezren éltek.

Más megközelítésben a nem fizikai foglalkozásúak és családtagjaik a népesség egynegyedét tették ki, 27% tartozott a szakmunkássághoz, 15,5% a betanított munkásokhoz és 13% az egyéb fizikaiakhoz. A különböző ágazatok eltérő képzettségű munkaerőre tartottak igényt. A bányászathoz tartozó dolgozóknak közel fele a szakmunkás volt, az átlagosnál magasabb volt a betanított munkások aránya is, míg a legképzetlenebb egyéb fizikaiak aránya elmaradt az átlagtól.

A jelentősebb ágazatok közül a szolgáltatások, az élelmiszergyártás és az építőanyag- ipar foglalkoztatta a legnagyobb arányban az egyéb fizikaiakat. A népesség 80%-a az alkalmazásban állók körébe tartozott, ami azt jelentette, hogy állami munkahelyen foglalkoztatták őket. Mindössze 6% maradt az önállóak és segítő családtagjaik csoportban. A mezőgazdasági foglalkozásúaknak 1960-ban még több mint a fele ide tartozott – a tsz-szervezési szökőár még nem érte el a pécsi partokat – ezenkívül csak a ruházati iparban közelített arányuk a 20%-hoz. Ehhez azonban hozzá kell tenni azt is, hogy az önállóak mindkét ágazatban túlnyomóan az idősebb korcsoportokból kerültek ki.

 

9. táblázat A népesség foglalkozási áganként és foglalkozási viszony szerint 1960-ban

9. táblázat A népesség foglalkozási áganként és foglalkozási viszony szerint 1960-ban

*A nyugdíjasokkal és közületi eltartottakkal együtt, akiknek számát a további részletezés nem tartalmazza

 

Okkal vetődik itt fel a kérdés, hogy a foglalkozásszerkezet fenti részletezettségű adatai közelebb visznek-e bennünket a dolgozat kiemelt kérdésére, a bevándorlóknak a lokális társadalomra gyakorolt hatásának milyenségére adandó válaszhoz. Nos, bizonyosan közelebb, csak nem tudjuk melyik részéhez és mennyivel, mindenesetre a tévutak is kacifántos számításokon keresztül vezetnek. Mindenképpen nehezíti a helyzetet, hogy az ötvenes években olyan strukturális változások történtek, amik még egy stabil népességű település társadalmi viszonyait is felbolygatták volna. Ehhez jött még Pécs esetében a migráció. Mivel a népességről nem közöltek adatokat annak születési helye vagy korábbi lakóhelye szerint, hipotézisek láncolata mentén tudunk csak tapogatózni, ahol bármely hipotézis nem-teljesülése romba dönti teljes érvelésünket. Először is alaphipotézisként elfogadtuk, hogy 1949-ben és 1960-ban Pécsett az aktív korú férfiaknál gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság volt. 1949-ben (az akkori városterülettel számolva!) a férfiaknak 64,8%-a, 1960-ban 63,4%-a volt aktív kereső. A csökkenés magyarázható a korstruktúra fentebb már jelzett változásaival. A nőknél ugyanezek az arányok 21,4% illetve 33,3% voltak. Jól látható tehát a női munkavállalás terjedésének hatása. Ugyanezt szemlélteti, ha azt nézzük, mennyivel emelkedett a két népszámlálás között nemenként az aktív keresők száma.[17] A város összességében 66,8%-kel emelkedett az aktív keresők száma, ezen belül a nőknél 125,6%-os, a férfiaknál 45,4%-os volt a növekedés. Az utóbbi adat gyakorlatilag visszaigazolja az aktív korú férfiak teljes foglalkoztatottságáról megfogalmazott hipotézist, mivel számuk majdnem pontosan ilyen arányban nőtt. A nőkkel természetesen itt is összetettebb a helyzet. Közvetlenül ugyanis nem dönthető el, hogy az aktív kereső nők számának dinamikus emelkedése mennyiben a régebb óta helyben lakók munkába állásának és mennyiben a beköltözők elhelyezkedésének a következménye. Annyi bizonyos, hogy szociológiai megfontolásokból elvetendő az a feltételezés, miszerint azonos arányú lett volna a munkába állásra való késztetés a helyben lakók és a beköltözők között. Inkább tűnik valószínűnek, hogy az életformának ez a váltása erősebben járt együtt a lakóhelyváltással és a fiatalabb korcsoportokban ölthette a legnagyobb méreteket. Mint azt már korábban kimutattuk, a beköltözők legnagyobb arányban a 20–29 évesek közül kerültek ki. Mivel ebben az életkorban egyformán jó eséllyel lehetett valaki házas, illetve nőtlen, hajadon családi állapotú, az sem bizonyult követhető eljárásnak, hogy a jobban körülhatárolható számú fiatal férfi beköltözőkhöz „párosítsunk” nőket is.

Új szempont bevezetésével közelítsünk ismét egy kicsit távolabbról. Az aktív keresőknek a gazdasági ág és a foglalkozás jellege szerinti csoportosításából kiolvasható néhány fontos tendencia. Az egyik, hogy a gazdaság szerkezetébe és a tulajdonviszonyokba történt erőszakos beavatkozásnak önmagában is jelentős struktúra-átalakító hatása volt. Az önállók és segítő családtagjainak száma és főként gazdasági súlya még a táblázatból érzékelhetőnél is jelentősebb mértékben csökkent. A környező községek Pécshez csatolásával ugyanis a még tsz-esítés előtt álló parasztgazdaságok tagjai megnövelték az önállók csoportját. Mint tudjuk, a perceik amúgy is meg voltak már számlálva, másrészt pedig itt egy közigazgatási aktus következményével állunk szemben. Tehát az 1949-ben még önállók közül az aktív korúak – ha pécsi lakosok maradtak – átkerültek a munkások vagy az alkalmazottak csoportjába. Ez eddig még a lokális társadalmon belüli mobilitási jelenség.

 

10. táblázat A keresők megoszlása gazdasági ág és a foglalkozás jellege szerint 1960-ban

 

10. táblázat A keresők megoszlása gazdasági ág és a foglalkozás jellege szerint 1960-ban

 

A keresők száma 1949 és 1960 között átlagosan 67,4%-kal nőtt. Néhány ágazatot érdemes külön is kiemelni. A legnagyobb arányú, több, mint 2,5-szeres bővülés a bányászatban következett be, igaz, ez javarészt az alkalmazotti létszám hatszorosára emelkedésének köszönhető. Itt kapcsolódhatunk korábbi gondolatmenetünkhöz annak megemlítésével, hogy az alkalmazotti, tehát nem fizikai állományú nők száma a bányászatban 47-ről 410-re, a fizikai állományúaké 97 főről 544 főre nőtt. A nem fizikai foglalkozású nők több, mint felének iskolai végzettsége legfeljebb 8 általános volt, 40%-uk rendelkezett középiskolai végzettséggel vagy érettségivel Valamennyi további ágazatnál is azt lehet megfigyelni, hogy a nem fizikai dolgozók gyarapodási üteme lényegesen meghaladja a fizikaiakét. Az akkori gazdaságszerkezetre gondolva bajos lenne azt állítani, hogy ez a hatékony és modern gazdálkodó szervezetek kiépítésének érdekében történt. Külön figyelmet érdemel a mezőgazdasági foglalkozásúak számának növekedése. A szellemi foglalkozásúaknál ennek oka a városból a környező falvak mezőgazdasági üzemeibe kijáró ingázó vezetők számának növekedése lehet. A fizikai foglalkozásúaknál egyértelműen a Pécshez csatolt falvak mezőgazdasági népességéről van szó.

Pécs lakásállománya a két népszámlálás között mintegy 24%-kal gyarapodott. Ez 7%-kal maradt el a népességnövekedés ütemétől. Emiatt a 100 lakásra jutó lakók száma 309-ről 334-re, a 100 szobára jutóké 190-ről 211-re nőtt. Az utóbbi adat a fővárossal és a többi megyei várossal összehasonlítva még mindig a legalacsonyabb volt. Kedvezően változott ugyanakkor a lakások szobaszám szerinti összetétele. 1960-ban szám szerint is kevesebb 1 szobás lakást írtak össze, mint az előző népszámláláskor, ugyanakkor a 2 szobások közül került ki az épített lakások többsége, már a lakótelep-fejlesztések igazi beindulása előtt előrevetítve a később számos problémát okozó lakástípusok dömpingjét. Kétségtelen azonban a komfortfokozat emelkedése, hiszen a pl. a fürdőszobás lakások aránya 17,2%-ról 31,0%-ra nőtt.

Egyes adatok kerületi bontásban is rendelkezésre állnak Pécsről. Ezek a kerületek azonban sem a 20-as években alkalmazott városrészi tagozódással, sem az 1980-tól használt városrészekkel nem vethetők egybe. így itt pusztán annak jelzésére szorítkozunk, hogy jól érzékelhetőek a területi egyenlőtlenségek jelei még egy ilyen felületes, 3 kerülettel dolgozó és egyébként heterogén területeket magába foglaló bontásban is.

A hatvanas évek demográfiai folyamatainak eredményei az 1970-es népszámlálás adataiban

Az 1970-es népszámlálástól kezdve az ötvenes években jelentkező tendenciák kibontakozását, kiteljesedését, majd fáradását, elhalását figyelhetjük meg.

A hatvanas években közigazgatási változások nem történtek, nem csatoltak újabb települést Pécshez, az összehasonlítás ennyiben könnyebb a korábbiaknál. A városban ebben az időszakban 17 679 fő született és 13 049-en haltak meg, tehát a természetes szaporodás pozitív egyenlege 4630 fő volt. Ez azonban mindössze 13,3%-a annak a 34 745 főnek, amennyivel az előző népszámlálás után szaporodott a népesség. A város lélekszámának növekedési tempója most is elérte a 30%-ot, abszolút számban viszont túlhaladt minden korábbi számított és nyilvántartott értéket. Érdemes belegondolni, hogy a majdnem 35 ezer fős többlet a hatvanas években megfelelt egy közepesnek számító város lakosságának. A természetes szaporodás ekkor még pozitív egyenlege mellett a döntő hatást a korábbiakhoz hasonlóan változatlanul a bevándorlások gyakorolták.

Ismét elvégeztük 10 éves korcsoportonkénti bontásban az 1960-as és az 1970-es népességszám összehasonlítását, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a halálozásokat figyelmen kívül hagyva, tehát mindenkit eggyel magasabb korcsoportba léptetve az ilyen módon számított és a népszámláláskor regisztrált létszám különbözete korcsoportonként és nemenként mutatja a vándorlási nyereséget.[18]

 

11. táblázat A korcsoportok létszámának változása Pécsett 1960 és 1970 között[19]

 

11. táblázat A korcsoportok létszámának változása Pécsett 1960 és 1970 között[19]

 

A táblázatból a fenti számítási mód segítségével az olvasható ki, hogy a népesség egészében a 40 év alattiak korcsoportjaiban volt a legjelentősebb a vándorlási nyereség, ezen belül is a férfiaknál mindig a nőket meghaladó arányban. Az 50–59 évesek között a többlet érzékelhetően csökkent, onnantól pedig az idősebbek kisebb mértékű bevándorlása egyrészt, a halálozások növekedése másrészt azt eredményezte, hogy a korosztály létszáma kisebb lett a 10 évvel korábbihoz viszonyítva. Korosztályonként vizsgálva azt láthatjuk, hogy a többlet kiugróan a 20–29 évesek között volt a legmagasabb (9293 fő).

Kiolvasható még a táblázatból az a tán meglepő információ is, hogy a nők bevándorlása összességében és a korcsoportok többségében is meghaladta a férfiakét. A korosztályok létszámának változását jelző sorokban az értékek negatívba fordulása azt jelenti, hogy a vándorlási egyenleg és a halálozások összege végeredményben csökkenti a korosztály létszámát.[20]

A nemek korcsoportonkénti megoszlásán a beköltözések mellett a demográfiai hullámok is nyomokat hagytak, így 1970-ben a 10 évvel korábbival összehasonlítva az enyhe öregedés tendenciáját lehet felfedezni. Bár kivétel nélkül valamennyi korcsoport létszáma nőtt, jelzés értékű a 0–9 évesek arányának csökkenése és a 60 év fölöttiek aránynövekedése.

 

12. táblázat Pécs népességének nemek és korcsoportok szerinti megoszlása 1970-ben

12. táblázat Pécs népességének nemek és korcsoportok szerinti megoszlása 1970-ben

 

Egyértelműen folytatódott a népesség iskolai végzettségének emelkedő tendenciája. Ez két oldalról is támogatást kapott. Egyrészt töretlenül nőtt a fiatalok korcsoportjain belül az iskolarendszer magasabb fokozataiba továbblépők száma és aránya. Másrészt az időskorú elhunytak csökkentették a népességben az iskolázatlan, vagy alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők számát. A megfelelő korú népességen belül 1%-ra csökkent a 0 osztályt végzettek aránya, a legalább 8 osztályt végzetteké is közel 65%-ra emelkedett. Valamivel 25% fölé nőtt az érettségizetteké és meghaladta a 7%-ot a felsőfokú tanintézetben oklevelet szerzettek aránya. Nem helyi sajátosság, de érdemes megemlíteni, hogy minél magasabb iskolai végzettségről van szó, a férfiak és a nők között annál inkább nőtt a különbség – a férfiak javára.

 

13. táblázat A népség Iskolai végzettsége a megfelelő korúak arányszázalékában 1970-ben

 

13. táblázat A népség Iskolai végzettsége a megfelelő korúak arányszázalékában 1970-ben

 

Az alábbi táblázatban az iskolai végzettség a korcsoportonkénti, illetve korévenkénti alakulása követhető nyomon a 7 éves és idősebb népesség körében. Jól látható, hogy változatlan feltételek mellett még hosszú ideig biztosítottak voltak az iskolai végzettség emelkedésének forrásai, egészen addig, amíg az ebből a képzési rendszerből kikerülők a magasabb korcsoportokat is el nem érik. Az adatok szerint az 55 év felettieknél több szempontból is váltás következik a képzettségük minőségében. Egyrészt itt csökken 10% alá az érettségizettek aránya és ezzel párhuzamosan a korábbinak több mint duplájára nőve jóval 1% fölé került a 0 osztályt végzetteké.

 

14. táblázat A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb iskolai végzettség és korcsoportok szerint 1970-ben

 

14. táblázat A 7 éves és idősebb népesség a legmagasabb iskolai végzettség és korcsoportok szerint 1970-ben

 

1970-ben ismét rákérdeztek a népszámláláskor az emberek anyanyelvére és nemzetiségi hovatartozására. A korábban már említettek miatt azonban nehéz az adatokat értelmezni, annál is inkább, mivel a pécsiek 98,5%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát.

A népesség gazdasági aktivitásának alakulásából jelentős átstrukturálódásra lehet következtetni. A társadalom – mondhatni egészének – életvitelében, életmódjában, mindennapi életének kereteiben következtek be olyan változások, amelyek tükröződnek többek között az aktív és inaktív keresők, valamint az eltartottak arányainak alakulásában is. 1960-hoz képes összességében valamelyest tovább nőtt az aktív keresők aránya a népességen belül és mindössze 0,2 százalékponttal maradt el az 50%-tói. Nemenkénti bontásban az is kiderül, hogy a férfiaknál – a számbeli gyarapodás mellett – valamelyest csökkent az aktív keresők aránya, ezt azonban a gyakorlatilag teljes foglalkoztatás mellett kizárólag demográfiai okoknak, a keresőképes korban levők aránycsökkenésének kell tulajdonítani, hiszen a keresőképes korúak között az aktív keresők aránya éppolyan közel áll a 100%-hoz, mint az akkori választásokon a jelöltre leadott szavazatoké. Az időközben aktív kereső korba került nőknél mondhatni szintén természetessé vált a munkavállalás. A 40 év alatti, már nem tanulókorú csoportokban a keresők aránya meghaladja a 80%-ot, az eltartottak aránya a 40 év felettiek korcsoportjaiban mutat növekvő tendenciát a kor előrehaladtával. A női munkavállalás tömegessé, sőt dominánssá válásának társadalmi hatásaival most közvetlenül nem érdemes foglalkozni, hiszen a jelenség elemzett és feltárt.

A foglalkozás jellege szerint az aktív keresők 60,4%-a volt fizikai dolgozó, 37,1%-a szellemi foglalkozású, és 2,4%-uk pedig önálló és segítő családtag. Összefüggésben az iskolai végzettség általános emelkedésével nőtt tehát a nem fizikai foglalkozásúak aránya, de ennek legfőbb forrását még mindig az adminisztratív munkakörökbe beáramló nők jelentették és ebből önmagából még nem a szolgáltató szektor terjedésére kell gondolni. Kétségtelenül történtek súlypont-áthelyeződések a gazdasági ágazatok között is. Bár az ipar összességében még mindig a keresők 45%-át foglalkoztatta, a bányászat, mint ekkor meghatározó, később nyomasztóvá váló ágazat pedig önmagában 17,2%-ot. A második legjelentősebb területté az egészségügy, kultúra, oktatás és tudomány vált. Itt dolgozott az aktív keresők 12,4%-a, az ehhez jellegében legközelebb álló közigazgatásban pedig további 6,2%. 1970-ben a foglalkoztatottak alapján mérhető jelentőségében a kereskedelem (10,6%) már megelőzte a szállítást (8,2%) és az építőipart (7,3%). Ennek a korábbinál differenciáltabb gazdaságszerkezetnek a munkaerőigénye és a beköltözéseket generáló hatása már nem volt olyan egysíkú, mint korábban, a bányászat intenzív felfutásának idején. Azt feltételezzük azonban, hogy a fizikai foglalkozásúaknak az ágazatok közötti mozgásában a helybéliek áramlottak a jobb helyek felé, míg az alacsonyabb presztízsű, kevésbé kapós helyeket a beköltözők foglalták el.

Számolni kell ugyanakkor a gazdaság szerkezetének strukturális változásaival összefüggésben megnyíló kvalifikált szellemi munkakörök vonzó hatásával is, ami egy teljesen más jellegű csoportra, nem utolsó sorban a helyi felsőoktatási intézményekben frissen végzett szakemberekre gyakorolt jelentős vonzást. Újabb dimenzióként kell ismét utalni a női munkaerő belső tartalékainak felszívódására.

A város lakásvagyona és tulajdonképpen egész térszerkezete szempontjából döntő jelentőségű változások indultak meg a hatvanas években: felépítették az első panelépületeket, 1960 és 1969 között összesen 329-et. A lakásállomány 32 310 db-ról 43 325-re, 34,1%-kal nőtt és ez meghaladta a lakosság 26,6%-os gyarapodását, így 325-re csökkent a 100 lakásra jutó lakók száma. A lokális társadalomra persze nem ezen keresztül gyakorolt igazán hatást. Az intenzív lakásépítéssel, egyes városrészek (pl. a Szigeti városrész) szanálásával, a lakótelepek felpumpálásával olyan lakásmobilitási folyamat indult el, ami a statisztika eszközeivel követhetetlenné teszi a régi pécsiek és a betelepülők városon belüli elhelyezkedését, ezért ismét csak feltételezésekkel tudunk kapcsolatot teremteni a különféle területekről rendelkezésre álló adatok között.

Az adatok többségénél 1970-ben még kénytelenek vagyunk a város három kerületre való bontásához[21] alkalmazkodni. Mivel azonban a kerületek sem népességükben, sem épületállományukban, sem funkciójukban nem képeznek igazán egységet, sőt, mindháromnak tulajdonképpen a heterogenitás a legfőbb jellemzője, túl messzire nem lehet velük jutni. Tényként támaszkodhatunk viszont arra, hogy a lakások egyrészt építési idejük szerint oszlanak különböző csoportokba, másrészt az azonos időszakban építettek is nagyban különböznek egymástól komfortfokozatuk, minőségük tekintetében. A város infrastrukturális hálózatának a kiépítettsége viszont területi korlátokat húz abban, hogy hol milyen felszereltségű és komfortosságú lakásokat lehet kialakítani. A fizikai és közvetlenül mérhető minőségi paraméterek mellett nagyon fontos még, hogy az egyes városrészek milyen életminőséget kínálnak, és milyen presztízzsel bírnak az adott korban. Ezek függvényében dől el, hogy hol, mely területeken milyen jellemzőkkel leírható társadalmi csoportok jelenléte mondható tipikusnak.

Induljunk ki a kerületek lakásállományából. A belvárost is magában foglaló II-es kerület lakásainak közel háromnegyede még 1945 előtti, 1945–1959 között a legintenzívebben az I. kerület lakásállománya bővült. A súlypont 1960 után áttevődött a III. kerületre, amely ekkortól lényegében az Uránvárosnak nevezett új lakótelep köré csoportosul. Ezek a jellegzetességek tükröződnek az emeletes épületek arányában is, ami az I. kerületben mindössze 6,4%, a III. kerületben viszont már ekkor 24,7% volt. Hasonlóképpen rajzolható meg a város infrastrukturális lejtője is. Míg a villamosítás gyakorlatilag befejezett, az ellátottsági arányokból is láthatóan a következő közművesítési hullám a vezetékes víz és a szennyvízelvezető csatorna kiépítése volt és legkésőbb a gázzal való ellátás kezdődött.

 

15. táblázat A lakások infrastrukturális ellátottsága 1970-ben

 

15. táblázat A lakások infrastrukturális ellátottsága 1970-ben

 

A lakások mérete és laksűrűsége tekintetében is nagyon hasonló a helyzet a fentiekhez. Az I. kerületben a lakásoknak a 47%-a volt 1 szobás és itt volt a legalacsonyabb a 3 és több szobás lakások aránya is. A III. kerületben a 2 szobás lakások domináltak, a legtöbb nagyméretű lakás a belvárosban volt található.

 

16. táblázat A lakások mérete és laksűrűsége 1970-ben

 

16. táblázat A lakások mérete és laksűrűsége 1970-ben

 

Kimutathatók kerületenként a lakosság néhány fontosabb társadalmi-demográfiai változója tekintetében is különbségek. így pl. a III. kerületben az ott lakóknak közel kétharmada 40 év alatti volt, a 60 év fölöttiek aránya csak kevéssel haladta meg a 13%-ot. Ennél csak kis mértékben volt idősebb az I. kerület lakossága, a II. (belvárosi) kerületben élt ezzel szemben a legkevesebb gyermek és fiatal felnőtt és a legtöbb 60 év fölötti. Még markánsabb különbségek találhatók az iskolai végzettség vizsgálatával. Az I. kerületben élő, 7 éves és idősebb népesség 85%-ának legfeljebb 8 általános volt a legmagasabb iskolai végzettsége. Ez messze elmaradt a másik két kerülettől és a városi átlagtól. Még beszédesebb az a megközelítés, mely szerint a 0 osztályt végzettek száma és aránya meghaladta a felsőfokú tanintézetben oklevelet szerzettekét. A másik két kerület között ebből a szempontból csak minimális különbségek mutatkoztak. A II. kerületben valamivel magasabb volt a felsőfokú oklevéllel rendelkezők aránya, a III. inkább a középiskolát végzettekben és az érettségizettekben állt egy kicsit jobban. Ez összefüggésbe hozható a korcsoportos összetételükkel is.

 

17. táblázat A 7 éves és idősebb népesség aránya a legmagasabb iskolai végzettség szerint 1970-ben

 

17. táblázat A 7 éves és idősebb népesség aránya a legmagasabb iskolai végzettség szerint 1970-ben

 

Bizonyos értelemben a fentiek következményének is tekinthetjük, hogy az I. kerületben csak fele annyi a lakosságon belül a nem fizikai foglalkozású háztartásfők és eltartottjaik aránya, mint a másik kettőben. Az eddigiekkel tehát alátámasztottnak mondhatjuk, hogy még egy rendkívül durva, három kerülettel dolgozó városrészi bontásban is jól érzékelhető különbségek mutathatók ki a lakásállományban és a lakosság összetételében egyaránt. A kérdés a továbbiakban az – ami igazából persze nem is annyira kérdéses már –, hogy milyen sűrűsödési pontokat találunk a két tényező között. Érdemes azonban még röviden felhívni a figyelmet arra, hogy 1970-ben vagyunk, amikor az egyenlőség-eszmény meg a munkásosztály világtörténelmi küldetéséről regélő szólamok nemcsak a hivatalos ideológiában triumfáltak, hanem beleivódtak a közgondolkodásba is.

Alkalmazkodva az akkor használatos fogalmakhoz és kategóriákhoz rögtön levonhatunk néhány következtetést. A vizsgált, és a lakás minőségére hatással levő infrastrukturális ellátási elemekben markáns különbségek mutatkoznak aszerint, hogy a háztartásfő aktív vagy inaktív kereső. Ezt tekinthetjük kohorsz-hatásnak abban az értelemben, hogy az aktív keresős, tehát fiatalabb háztartások később jutottak lakáshoz és a később épült, újabb lakások átlagosan magasabb komfortfokozatot képviseltek a régebbieknél. Emögött meghúzódik az a tény is, hogy a beinduló, felpörgő lakótelep-építések tömbökben produkálták a szabvány lakásokat, amik műszaki jellemzőikben ténylegesen komfortosabbak voltak a régebbieknél. A vezetékes vízellátás minél nagyobb területekre történő kiterjesztése már a két világháború között is folyt a városban. Mégis, az inaktív háztartásfők háztartásai csak 60%-ban voltak ellátva, míg az aktív keresőké 75%-ban. A közcsatornában ennél kisebb különbségek mutatkoztak, azonban a korábban is fontos differenciáló tényezőnek bizonyult vízöblítéses WC az aktív keresős háztartások lakásainak 62%-ában volt benn, az inaktív keresőknél csak 39%-ban. Még jobban széthúzódik a skála, ha figyelembe vesszük a háztartásfő társadalmi-foglalkozási csoportját is. A legnagyobb különbségek rendre és minden tekintetben az aktív kereső szellemi foglalkozásúak és a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak lakásviszonyai között mutatkoznak.

Mégsem erre kell figyelni elsősorban, mivel a mezőgazdasági fizikai foglalkozású népesség tipikusan a Pécshez csatolt falvakban élt, így csak arra a trivialitásra juthatunk, hogy a városban kiépítettebbek voltak az infrastrukturális hálózatok, mint a környező falvakban. A nem mezőgazdasági fizikai foglalkozásúak és a szellemiek összehasonlítása azonban már a városi szegregációt mutatja. Míg az aktív szellemi foglalkozású háztartásfők családjainak több, mint 90%-a vezetékes vízzel ellátott lakásban élt, addig az inaktív fizikaiaknak alig feléről, az aktív fizikaiaknak pedig kétharmadáról lehet ezt elmondani. Hasonlóan nagyok a különbségek abban, hogy volt-e a lakásban vízöblítéses WC vagy sem.

 

18. táblázat A lakott lakások a háztartásfő társadalmi-foglalkozási csoportja és felszereltség szerint 1970-ben

 

18. táblázat A lakott lakások a háztartásfő társadalmi-foglalkozási csoportja és felszereltség szerint 1970-ben

 

A fentiek további alátámasztásaként példálózva megemlítjük még, hogy az aktív fizikai foglalkozású háztartásfők lakásaiban 100 lakásra városi átlagban 172 szoba jutott, a szellemi foglalkozásúaknál 216. Ezek az adatok értelmezésünk szerint semmiképpen nem arra valók, hogy bárki berzenkedjen rajtuk. Egyszerűen a jobb társadalmi érdekérvényesítésű csoportok foglalták el először a kor igényeinek és divatjának megfelelő lakásokat. Sajnálatos módon semmilyen adatunk nincs arról, milyen összefüggések lehetnek a város különböző részein elhelyezkedő, különböző minőségű lakások és a régebb óta helyben lakó, illetve újonnan betelepülő csoportok között. Felidézve az akkori lakáselosztási mechanizmust, erős munkahelyi támogatással és háttérrel lehetett a legkönnyebben lakást „szerezni”. Nem volt ritka stratégia, hogy fiatalok valamelyik bányában helyezkedtek el kizárólag a gyorsabb lakáshoz jutás reményében. Korábban igyekeztünk következtetéseket levonni a betelepülők korcsoportos, illetve munkavállalási jellemzőiről. Azok alapján védhetőnek tűnik az állítás, miszerint a jobb munkerőpiaci helyzetben levő betelepülők áramlottak elsősorban az új lakótelepek lakásaiba. De volt ilyen irányú mozgás a régebbi pécsiek, illetve felnőttkorba lépő utódaik között is.

Összességében azt mondhatjuk, hogy úgy 1970 körül lehetett a pécsi lokális társadalom a legoldottabb állapotban, amikor régi formájára már vajmi kevés emlékeztetett, de még az új körvonalai sem szilárdultak meg.

A hetvenes évek – a növekedés lefékeződése

A hetvenes években jelentősen mérséklődött a pécsi népesség korábbi növekedési tempója. Az 1970-es népszámláláskor 996 lakosú Hird község hozzácsatolásával kialakult a mai városterület. Tíz év alatt az állandó népesség 13,2%-kal (18 779 fő) nőtt és 1980. jan. 1-én 161 378 főben rögzítették, a lakónépesség 12,3%-os emelkedéssel (18466 fő) 168 715-re nőtt. A korábban meghatározó extenzív fejlesztés kifulladásával megszűnt a munkahelyek folyamatosan bővülő kínálata is, ami korábban elsődlegesen indukálta a beköltözéseket. Sőt, a munkaerő vonzása valójában meghaladta a lakásépítések ütemét és a letelepedési lehetőségeket, ami hatással volt a pécsi agglomeráció kialakulására.

A népességgyarapodás forrásait az immáron szokásosnak mondható módon elkülönítve arra juthatunk, hogy a 18 466 fő többletből 7385 fő vezethető vissza a természetes szaporodásra (ez a születések és halálozások különbözető), a többi 11 108 fő a vándorlási nyereség. A korábbiakkal összehasonlítva a beköltözők száma és a népességhez viszonyított arányuk is lényegesen visszaesett 1980-ra. Ez a 6,6%-os, 10 évre eloszló bevándorló mennyiség véleményünk szerint már nem tartja nyomás alatt a lokális társadalmat, a nyolcvanas évektől ismét megnyílt a lehetősége annak, hogy az egy településen élők halmazából helyi társadalom alakuljon ki – de erre később még visszatérünk.

Az előző fejezetben ismertetett módszerrel az 1980-as népszámláláskor korrigált adatokat felhasználva is elvégeztük a bevándorlás nagyságának becslésére szolgáló számításokat. Az említett torzító tényezők és a területgyarapodás miatti pontatlanságok következtében tágabb keretek között mozog a bevándorlók becsült nagysága: 11 000 és 13 300 fő között.

A 19. táblázatban látszik az is, hogy a természetes szaporodás a tendenciáinak változatlansága, nevezetesen a halálozási arányszámok emelkedése mellett hamarosan bekövetkezik a népesség természetes fogyása. Már az 1960-ban 20–29 éves korosztály létszáma is több, mint ezer fővel csökkent 1970-re. Az okok között szükséges lenne differenciálni, de ezt további adatok hiányában ismét csak feltételezésekkel tudjuk pótolni. Ebben a korosztályban – és ez talán még a következőre is igaz – a halálozási ráta nem olyan magas, hogy önmagában indokolná a veszteségeket, tehát vándorlási veszteségekkel is kell számolni. Megint csak jó lenne tudni persze, mely társadalmi csoportokból kerültek ki az elvándorlók? Az iskolázott, kvalifikált fiatal szakemberek keresték másutt boldogulásukat, vagy a bányászat 70-es évekbeli krízisével hozható összefüggésbe a jelenség?

Érdemes továbbra is figyelmet fordítani arra a tényre, hogy az alkalmazott módszerrel markáns különbségek mutathatók ki a nemek vándorlási „szokásai” között. Míg a nők esetében a halálozások és a vándorlási különbözet egyenlege néhány fős pozitívumot mutat, a férfiaknál ez határozottan negatív. Ha számításaink helytállóak, a bevándorlóknak közel kétharmadát a nők adták. A megállapítást egy kontrollnak is alávethetjük. Ezt a tényt a férfiak ismerten rosszabb halálozási mutatóival kiegészítve ismét emelkednie kell az 1000 férfira jutó nők számának. Tényleg emelkedett, hiszen míg 1970-ben 1061 nő jutott 1000 férfira, addig 1980-ban már 1085.

A fenti folyamatok hatással voltak a népesség korcsoportos összetételének alakulására, a korcsoportok népességen belüli súlyára is. Mivel a hetvenes években minden korábbinál több gyermek született a városban[22], a 10 év alattiak arány 14,3%-ra nőtt, ezen kívül emelkedett a 20–29 és az 50–59 év közöttiek aránya is, a 60 év fölöttieké viszont változatlan maradt.

 

19. táblázat A korcsoportok létszámának változása 1970 és 1980 között[23]

 

19. táblázat A korcsoportok létszámának változása 1970 és 1980 között[23]

 

Bár vizsgálódásunkat eddig Pécsre korlátoztuk, a teljesség kedvéért érdemes egy rövid kitérővel összehasonlítást tenni a többi vidéki nagyvárossal. 1949-ben a növekedés ütemét tekintve Pécs még az élbolyban volt, 1980-ra a 100 000 főnél népesebb városok csoportjában az utolsó helyre került. Az élveszületések alacsony és a halálozások magas aránya miatt a vándorlási többlet az átlagosnál nagyobb mértékben részesült a népességszaporulatból. Noha az utóbbi tényező általunk hátrányosnak tartott következményeire már eddig is többször utaltunk, látható, hogy más városok még a hetvenes években is erősen ki voltak téve a bevándorlások nyomásának. Itt fontos megjegyezni, hogy közel sem mindegy, honnan érkeznek a beköltözők. Feltételezhető, hogy a város vonzáskörzetéből, az ahhoz közeli és vele több szálon összefonódott életvilágból származók sokkal kevésbé, vagy egyáltalán nincsenek romboló, bomlasztó hatással a lokális társadalomra.

 

20. táblázat A lakónépesség számát befolyásoló tényezők alakulása a nagyobb városokban 1970-1979[24]

 

20. táblázat A lakónépesség számát befolyásoló tényezők alakulása a nagyobb városokban 1970-1979[24]

 

Pécs népességgyarapodásában tehát az egész vizsgált időszakban - de már a múlt század második felétől is - a beköltözőké volt a főszerep. Összhangban a korra jellemző általános demográfiai tendenciákkal a halandósági viszonyokban bekövetkezett javulás mellett csökkent a világra hozott gyermekek száma. Mint a 21. táblázatban is látható, az egyik tendencia szerint csökkent azoknak a nőknek az aránya, akik egy gyermeket sem szültek, másrészt azonban a korábbi magas gyermekszámok helyett határozottan és egyértelműen az 1, illetve 2 gyermek vállalása vált uralkodóvá. A nyolcvanas évektől ismét romló halandósági mutatók mellett mind országosan, mind Pécsett a természetes szaporodás természetes fogyásba váltott és a fentebbiek szerint a népesség alakulásában a vándorlási különbözeté lett az abszolút főszerep.

 

21. táblázat A15 éves és idősebb házas nők az élveszületett gyermekek száma szerint 1920, 1960-1980[25]

 

21. táblázat A15 éves és idősebb házas nők az élveszületett gyermekek száma szerint 1920, 1960-1980[25]

 

A népesség iskolai végzettsége az, ami összességében töretlenül javul az egész vizsgált időszakban. Kedvező, hogy a fiatalabb korcsoportokban mindig kisebb a legfeljebb 8 általánost jártak aránya és nő a közép- és felsőfokú végzettségűeké. A diplomásoknak nemcsak a népességen belüli aránya, hanem a száma is jelentősen megemelkedett. Míg 1949-ben mindössze 1937 diplomás élt a városban és közülük csupán 290 (15%) volt a nő, 1980-ban a 11 245 felsőfokú végzettségűnek már majdnem 40%-a a nők közül került ki.

 

22. táblázat A18 éves és idősebb népesség iskolai végzettsége korcsoportonként 1980-ban

 

22. táblázat A18 éves és idősebb népesség iskolai végzettsége korcsoportonként 1980-ban

 

Nemcsak a nemek aránya, hanem a végzettség jellege szerinti összetételben is jelentős változások mentek végbe a diplomások között. 1949-ben a diplomások 36%-ának jogtudományi, igazgatási végzettsége volt, 22% szerezte az ismereteit az oktatás, tudomány és közművelődés, 17% az egészségügy területéről. A nőknél még nagyobbak voltak az aránytalanságok: 69%-uknak oktatási, tudományos, közművelődési végzettsége volt, további 22%-nak pedig egészségügyi. Ez azt jelenti, hogy a nők vagy tanári, vagy orvosi diplomát szereztek. 1980-ra az összes diplomáson belül megszűnt a jogászok korábbi kitüntetett helyzete, arányuk visszaesett 12%-ra. Az oktatási, tudományos, közművelődési végzettségűeké 36%-ra emelkedett, emellett jelenős volt még az egészségügyi (14%) és az ipari (12%) végzettségűek aránya. A nőknél még mindig domináns maradt a két korábban is jellemző szakterület, az oktatás, tudomány, közművelődés (57%) és az egészségügy (16%), de emelkedett a jogi, igazgatási (7%) és a közgazdasági (6%) végzettségűek aránya.

1980-ban a népesség egészében alacsonyabb volt az aktív keresők aránya, mint 10 évvel korábban. Emögött nemenként valamelyest eltérő tendenciák húzódnak meg. A férfiaknál valójában már 1960-tól csökken az aktív keresők aránya, az akkori 61,7% 1980-ra 54,5%-ra módosult. Jól követhető a Melléklet IV. számú, „A népesség gazdasági aktivitás, korcsoport és nemek szerint 1960–1980” című táblázatából az iskolában, tanulmányokkal eltöltött idő kitolódása és ezzel az eltartottak arányának növekedése. A 20–24 éveseknek 1960-ban csak a 10,5%-a tartozott az eltartottak közé, 1970-ben már 14,9%, 1980-ban pedig 23,3%. Figyelembe kell venni azt is, hogy a pályakezdők munkanélküliségének jelensége ekkor gyakorlatilag még ismeretlen volt (legalább is mint kapun kívüli, a statisztikában is korrekten megjelenő munkanélküliség). A nőknél ez másként jelent meg, hiszen párhuzamosan zajlott a női munkavállalás terjedése – főként a fiatalabb generációkban – és az oktatási intézetekben töltött idő hosszabbodása. 1980-ra a korábbi nemek közötti markáns különbségek eltűnőben voltak. Specialitás még különösen a 30 év alatti nőknél az inaktív keresők magas aránya, aminek oka a gyes és a gyed igénybevétele.

Az aktív keresők legnagyobb csoportját (40, 1%) 1980-ban is az iparban foglalkoztatták. Az 1960-as mélypont után emelkedő tendenciát mutatva a második legjelentősebb ágazat az ún.. nem anyagi ágaké volt (27,4%), amely a női aktív keresőknél súlyában (37,5%) az ipart is megelőzte. A gazdasági ágak közül Pécsett változatlanul a kereskedelem volt még említésre méltó (11,7%).

Minden szerkezeti és gazdasági, hatékonysági kifogás ellenére összességében kedvező fejleményként könyvelhető el az is, hogy az aktív keresők között 41,2%-ra nőtt a szellemi foglalkozásúak aránya. Nemenként itt is figyelemre méltóak a különbségek: a nőknél az arány 51,7%, a férfiaknál 32,3% és mindkettő emelkedett a tíz évvel korábbival összehasonlítva. Feltétlenül vissza kell azonban utalni az iskolai végzettség adataira, amikből látszik és tudható, hogy a nagy tömegű nem fizikai foglalkozású nőnek a többsége jó esetben is legfeljebb középfokú végzettségű, tehát a munka nem fizikai jellege nem jelenti feltétlenül annak magasabban kvalifikált voltát is.

A városrészek jellemzői

1980-tól nyílik igazán lehetőség arra, hogy a demográfiai és társadalmi változásokat a város jól körülhatárolható, kisebb egységeiben[26] is nyomon kövessük[27]. A népességszám alapján ekkor már a lakótelepek alkották Pécs legmeghatározóbb részét, ahol a lakosság 45%-a, több, mint 75 ezer ember élt. Ebből a szempontból a belső és a külső lakóterületek is megelőzték a történelmi belvárost, amelynek a lakossága alig haladta meg a 10 ezer főt. Ez utóbbi azonban mint a város kulturális, igazgatási és gazdasági életének és nem utolsó sorban az idegenforgalomnak a központja jelentőségében azóta is messze felülmúlta és felülmúlja a többi városrészt. A városrészek a lakók korcsoportos összetételében is nagyban különböztek egymástól. A belvárosban nagyon alacsony volt a 14 éven aluliak aránya, míg majdnem minden negyedik lakó a 60 éves és idősebbek korcsoportjába tartozott. A belső lakóterületeken is láthatóan ebbe az irányba mutattak a demográfiai folyamatok, ha az elöregedés még nem is volt olyan erőteljes, mint a városközpontban. A lakótelepeket ennek a fordítottja a jellemezte: a lakók többségét a fiatal, még 14 éven aluli gyermek(ek)et nevelő házaspárok tették ki, az időskorúak aránya a 9%-ot sem érte el.

 

23. táblázat A népesség száma és megoszlása városrészenként 1980-ban

 

23. táblázat A népesség száma és megoszlása városrészenként 1980-ban

 

Mielőtt a lakosság további szempontok szerinti megoszlását vizsgálnánk a városrészek között, érdemes kitérni a lakásállomány összetételére. Míg a lakótelepeken rendkívül dinamikusan, több mint 10 ezerrel nőtt a lakások száma, érdekes és talán meglepő módon a külső lakóterületeken és az üdülő területen mutatkozott még némi emelkedés. A többi városrészben 1980-ban kevesebb lakás volt, mint 10 évvel korábban. Ennek az okai is különbözőek. A külterületinek minősített helyeket éppen a növekvő beépítettség miatt átsorolták más városrészekhez, a fogyás fő oka itt ebben keresendő. A városközpontban és a belső lakóterületen szanálások, illetve funkcióváltás következtében tényleges lakásszámcsökkenés következett be.

Amint arra a szobaszám szerinti összetételből, valamint a fürdőszobával való felszereltségből következtetni lehet, elsősorban az alacsonyabb komfortfokozatú, elavult lakásokat bontották le.[28] A lakásépítés tempójának és módjának közvetlenül hatása volt a város térbeli társadalomszerkezetére is. A családot alapító pécsiek és a beköltözők számára egyaránt elsősorban a lakótelepeken lehetett lakáshoz jutni. A szanált területek népessége ugyancsak ott kapott lakást. Emiatt a népességszámukban már ekkor nagyon jelentős lakótelepeken tulajdonképpen megindult a beköltöző – őslakos – dimenzió végleges feloldódása, az eredet követhetetlenné válása és a homogenizálódás.

Az 24. táblázatból az a kedvező fordulat is kiolvasható, hogy 1980-ra a város teljes lakásállományán belül a 3 és több szobás lakások aránya meghaladta az 1 szobásokét, noha a kettő aránya városrészenként nagyon különböző képet mutat. Akár a nagyságot, akár a felszereltséget, vagy később a nem fizikai foglalkozású népesség arányát vesszük alapul, látható, hogy a minőségi lakásigényekkel jellemezhető társadalmi csoportok egyre inkább az üdülő területen jelennek meg, itt koncentrálódnak ebben az időben a magánerős építkezések.

 

24. táblázat A lakások számának változása és a lakásállomány összetétele városrészenként 1970–1980

 

24. táblázat A lakások számának változása és a lakásállomány összetétele városrészenként 1970–1980

 

A városrészek két eltérő karakterű csoportra oszlanak aszerint, hogy az aktív keresőkön belül mennyi a nem fizikai, szellemi foglalkozásúak aránya. A belvárosban ez 1980-ban meghaladta az 54%-ot, de a belső lakóterületeken, a lakótelepeken és az üdülő övezetben is magasabb volt 43%-nál. A többi városrészben viszont alig emelkedett 20% fölé. (Csak a rend kedvéért említjük meg, hogy a fürdőszobás lakások aránya alapján ugyanígy csoportosulnak a városrészek.) Az üdülőterületen megkezdődött folyamatok is visszaigazolhatok, mivel 1970 és 1980 között a szellemi foglalkozásúak aránya 29%-ról 43%-ra nőtt, mégpedig úgy, hogy a fizikai foglalkozásúak száma a növekvő lakónépesség mellett is csökkent.

Az 1990-es népszámlálás során rögzített állapotok rövid áttekintése

1980 és 1990 között a lakónépesség csak elenyésző mértékben, mintegy 1300 fővel gyarapodott. Ennek értékelésekor tekintettel kell lenni arra, hogy 1982-ben azóta is tartósnak bizonyult fordulat állt be a népesedési folyamatokban. Akkortól a halálozások száma minden évben meghaladja a születésekét, így már a népesség szinten tartásához is vándorlási nyereséget kell produkálni. Időközben – főként a nyolcvanas évek végétől – a foglalkoztatási helyzet is radikálisan megváltozott. A munkahelyek vonzóerőt jelentő bősége nemcsak megszűnt, hanem a bányák, a hozzájuk kapcsolódó és rájuk épülő teljes termelési vertikummal egyetemben csődbe jutottak, a városban és a vonzáskörzetében egyaránt jelentős munkanélküliséget okozva. Bár erről igazából nincsenek adataink, mégis feltételezhető, hogy megélénkült a korábbi bevándorlásokkal ellentétes mozgás is, az elköltözés a városból. Rendkívül érdekes és fontos lenne tudni, kik, mely rétegek választják ezt a stratégiát, de a statisztika mai eszközeivel ez a folyamat nem ragadható meg.

A korosztályok létszámának alakulását követő módszerünkkel megállapíthatjuk, hogy 1990-ben csak a 10–19 évesek korcsoportjába lépettek mutattak fel gyarapodást az 1980-ban 0–9 évesként rögzített számhoz képest. A férfiaknál már a következő decilis, onnantól pedig valamennyi többi a férfiaknál és a nőknél egyaránt „deficittel” zárta a két népszámlálás közötti időszakot, vagyis a halálozások és a vándorlási különbözet egyenlege negatív volt. A bevándorlások számát is itt vagyunk kénytelenek a legtágabb értékek között megbecsülni: a kétféle számítási mód alapján 2–6 ezer közöttire tehető. Míg korábban migrációs nyomásról beszéltünk, erről a mértékről tulajdonképpen az mondható, hogy egy Pécs méretű városban ekkora cserélődésre, frissülésre szükség is van.

 

25. táblázat A korcsoportok létszámának változása 1980 és 1990 között

 

25. táblázat A korcsoportok létszámának változása 1980 és 1990 között

 

A népesség gyarapodásának elakadása, a bevándorlások lefékeződése egyáltalán nem azt jelentette, hogy a nyolcvanas évek eseménytelen időszak volt a város életében. A látványos, külsődleges változások helyett a városon és annak társadalmán belül indultak el jelentős és bizonyára a későbbiekben is érezhető hatást gyakorló mozgások. A történések egyik kulcsa a lakáselosztás korábbi merev rendjének oldódása, a piaci elemek előbb látens, később jogilag is mind megalapozottabb térnyerése. Az ingatlanszerzési korlátok visszaszorulása, majd eltörlése, az ún. tanácsi lakások kedvezményes megvásárlásának és szabad piaci forgalomba kerülésének lehetőségei a belső migrációnak adtak lendületet. Mindez kétségtelenül már rövid idő alatt nyilvánvaló szegregációs tendenciákat erősített fel.

A lakások mérete és alapvető felszereltsége tekintetében a városrészek közötti különbségek talán csökkentek. A lakótelepeken nagyon alacsony az 1 szobás lakások aránya, de itt található a legkevesebb 3 és több szobás lakás is. Az ipari és a külterületen változatlanul megmaradtak az 1 szobás lakások, és továbbra is itt hiányzik a legtöbb helyen a vízöblítéses WC. Ez utóbbi szempontból a lakótelepeken gyakorlatilag teljes a felszereltség. Érdemes felfigyelni arra, hogy az üdülőterületen (ez a Mecsekoldalt jelenti) a legmagasabb a nagyméretű lakások aránya. A városközpont vegyes képet mutat, itt megtalálható a régi, nagyméretű, patinás polgárlakás csakúgy, mint az 1 szobás, komfort nélküli, udvari vizes épület.

 

26. táblázat A lakások városrészenként 1990-ben

 

26. táblázat A lakások városrészenként 1990-ben

 

A népesség korcsoportos megoszlásában városrészenként továbbra is fennálltak azok a különbségek, amelyeket korábban már jeleztünk, nevezetesen a 60 évesek és idősebben aránya a belvárosban és a belső lakóterületen jóval meghaladta a 20%-ot, ezzel ellentétben a lakótelepeken a bekövetkezett emelkedés ellenére még mindig elmaradt a városi átlagtól.

Minél kisebb területekre bontanánk fel a városi, annál pontosabban tudnánk nyomon követni a lejátszódó folyamatokat. Egyes különbségek érzékeltetésére azonban megfelelőnek és elegendőnek mutatkozik a hét városrész is. Ha pl. a 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettségét nézzük, a kép meglehetősen változatosnak tűnik. A város lakossága több mint felének otthont adó lakótelepek iskolai végzettsége érthető módon minden vizsgált csoportban az átlag körül mozog. Ez nem csupán a területnek az átlagban képviselt súlyával magyarázható, hanem azzal is, hogy a lakótelepi lakásokban hosszabb-rövidebb időre, taktikai jelleggel, az életciklus valamely szakaszában valamennyi társadalmi csoport, réteg képviselői megfordulhatnak és megfordulnak. Némi túlzással talán, de tekinthetjük a város olvasztótégelyének ezeket a panel-telepeket. Más a helyzet a belvárossal. Itt az egyik legmagasabb és az átlagot messze meghaladó a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, de ugyancsak magas a 0 osztályt végzetteké is. Ennek oka két egymással összefüggő körülményben keresendő. Az egyik, hogy a régebbi építésű, nagy alapterületű, a lakáspiacon mostanában ismét kelendő lakások mellett megtalálhatóak az udvari, alacsony komfortfokozatú lakások is, ahova a hetvenes években sajátos várospolitikai (?) szociális (?) vagy ki tudja, milyen megfontolásból hátrányos helyzetű, alacsony presztízsű, marginalizálódásra hajlamos csoportokat telepítettek be. Jellemző még, hogy a szakmunkás végzettségűek szinte teljesen hiányoznak erről a területről – ezek a családok életviteli okokból is lehetőség szerint a régebbi, családi házas negyedekbe költöznek. A belső lakóterület egyáltalán nem homogén népességű. Az iskolai végzettség szerint képzett csoportok közül leginkább a középfokú képesítéssel rendelkezőkkel jellemezhető. A külső lakóterületen, az ipari részeken és a külterületen élők között nagyon alacsony az egyetemi, főiskolai végzettségűek aránya, viszont átlagot meghaladó a legiskolázatlanabbaké.

Érdekes az üdülőterületként jelzett, a Mecsek oldalában a város fölött elhelyezkedő egybefüggő rész. Népessége nem nagy, 5 ezer fő körüli, mérsékelten bővült az elmúlt 20 évben és végig a város lakosságának kb. 3%-át tette ki. Míg azonban régebben ez a szőlőtulajdonos őslakosok által lakott terület lehetett, az elmúlt mintegy másfél évtizedben a módos és igényes házépítők kedvelt negyedévé vált. 1980-ban a lakásoknak még csupán harmada volt 3 vagy több szobás, addig 1990-ben már 63%-a, ami kiemelkedik a városi átlagból. Itt a legmagasabb – 19% fölötti – a felsőfokú végzettségűek aránya is.

 

27. táblázat. A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása városrészenként 1990-ben

 

27. táblázat. A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása városrészenként 1990-ben

 

Az 1990-es népszámláláskor a munkanélküliség még távol volt a később elért szinttől, ezért a foglalkoztatási helyzetben mutatkozó városrészi különbségek még a lakosság demográfiai, korcsoportos összetételével és nem az eltérő munkaerőpiaci pozíciókkal magyarázhatók.[29] Az aktív keresők aránya a lakótelepeken és az üdülő övezetben a legmagasabb és a belvárosban a legalacsonyabb.

Záró következtetések

A háború és a negyvenes évek megrázkódtatásai szétroppantották a pécsi társadalom korábbi szerkezetét. Erre zúdult rá több évtizeden keresztül a bevándorlók óriási tömege, olyan mennyiségben, hogy azokat a város társadalma nemhogy magába integrálni nem tudta, nemhogy (társadalmi) hellyel, státusszal, presztízzsel, a pécsi polgárként való létezés lehetőségével nem tudta kínálni, hanem maga is széthullott. A bajban még az is szerencsének mondható, ha néhány résztársadalom intézményei, szervezeti keretei fennmaradtak, ha személyükben képviselték néhányan a folyamatosságot.

Mi a háttere a fenti állításoknak? Egy városi lokális társadalom sokféle lehet. Legáltalánosabb feltételként azt támaszthatjuk vele szemben, hogy a lakók számára biztosítsa az identitásuk részét is képező rendszerbe, szervezetbe való bekapcsolódás lehetőségét. Ez bizonyos méret fölött – Pécs esetében már mindenképpen – egymásba érő résztársadalmak mozgásaként képzelhető el. Két műszóval élve: egy városi lokális társadalom differenciált és integrált rendszer. Differenciált, amennyiben résztársadalmak alkotják és integrált, amennyiben a résztársadalmakhoz tartozás az egyén oldaláról csakúgy, mint kívülről nézve magában foglalja az egészhez való tartozást is. Míg a résztársadalomhoz tartozásban dominál a személyesség, az integrálásban súlyosabb az intézmények jelentősége. Rokoni, iskolatársi, baráti, szomszédsági, szerelmi és még hosszasan sorolható személyes kapcsolatok szövik azt a hálót, ami valakit egy résztársadalomban tart. Itt kanyarodnék vissza a fenti demográfiai elemzés konkrétumaihoz, ahhoz, hogy szinte monomániásan miért került szóba minden oldalról újra és újra a bevándorlók kérdése. Egy beköltöző, főleg ha házastársával érkezett vagy házastársa is ebből a körből került ki, az előbb jelzett személyes kontaktusok, (mondhatni kommunikációs) beágyazottságok közül a legtöbbtől meg volt fosztva. Kapcsolódási lehetőséget elsősorban (meg másodsorban is) a munkahelyi kapcsolatok jelentettek, de ezekből inkább töredezett, magukba záródó foszlányok és nem nyitott, több szálon egymásba kapcsolódó rendszerelemek jöttek létre. A lakótelepek, az ottani, vizsgálatok sorával feltárt életforma sajátosságai a másutt triviális természetességgel kialakuló szomszédsági viszonyokat tették működésképtelenné.[30]

A munkahelyi kapcsolatok dominanciájának nyomása alatt formálódott kommunikációs hálózatok, résztársadalmak főleg azon társadalmi csoportoknál jelentkeztek, amelyeknek rekrutációs bázisát tipikusan a beköltözők jelentették. Némileg sztereotípiákra támaszkodva ilyenként nevesíthetők egyrészt főként a bányák, de általában is az ipari üzemek által kínált, alacsony szakképzettséget igénylő munkakörök vonzására érkezők, másrészt éppen az ellenkező pólus, a város felsőoktatási intézményeiben végzettek közül itt letelepedők. A társadalomszerkezet – vagy inkább a társadalom integrálásában játszott szerep – szempontjából a kettő közé természetesen nem tehető egyenlőségjel, a szakmai elitek jelentősége sokkal nagyobb.

Logikusan következik itt a kérdés, hogy a dinamikus népességgyarapodás időszakának elmúltával az elemek összekapcsolódásának, összecsiszolódásának, a lokális társadalomszerkezet elmélyült fejlődésének kora kezdődik-e el? Felfedezhetők erre utaló jelek is, de az ellenkező irányba mutató tendenciák hatása mindenképpen nagyon erős. Fontos és pozitív fejleménynek mondható a nyolcvanas években a városon belül megélénkült migráció. Megindult a hasonló igényű, életvitelű, és nem utolsó sorban hasonló anyagi lehetőségekkel rendelkező csoportok koncentrálódása, De hát ez a szegregálódás réme személyesen – vethető ellen. Igen, de az amorf széthullottsághoz képest a szegregálódás legalább egy áttekinthető szerkezetet eredményezhet. Kétségtelenül óriási a veszély akkor, ha nem történik határozott fellépés annak érdekében, hogy a periféria felé csúszókat is megtartsák a rendszeren, a (lokális) társadalmon belül, ha az integrálásuk helyett hagyják lefűződni őket. Márpedig ennek van realitása,, elvileg csak az adhatna esélyt, ha a lakosság egészére kiterjedő integrálódás gyorsabb lábakon járna a gettósodásnál,

Melléklet Térkép

Melléklet Térkép

            
I.    
Városközpont

II.   Belső lakóterület

III.  Külső lakóterület

IV.   Lakótelepek

V.    Ipari terület

VI.   Üdülőterület

VII.  Külterület és egyéb rendeltetésű

Melléklet – Táblázatok

 

I. táblázat. Pécs népességének alakulása 1941–1990

 

I. táblázat. Pécs népességének alakulása 1941–1990

 

II. táblázat A keresők megoszlása Pécsett foglalkozási főcsoport és foglalkozási viszony szerint 1949-ben

 

II. táblázat A keresők megoszlása Pécsett foglalkozási főcsoport és foglalkozási viszony szerint 1949-ben

 

III. táblázat. A népesség iskolai végzettségének változása 1941 és 1990 között

 

III. táblázat. A népesség iskolai végzettségének változása 1941 és 1990 között

 

IV. táblázat. A népesség gazdasági aktivitása korcsoportok és nemek szerint 1960–1980

 

IV. táblázat. A népesség gazdasági aktivitása korcsoportok és nemek szerint 1960–1980

 

V. táblázat. A migráció szerepe Pécs népességszámának alakulásában

 

V. táblázat. A migráció szerepe Pécs népességszámának alakulásában

 

VI. táblázat A lakások városrészek szerint

 

VI. táblázat A lakások városrészek szerint

 

VII. táblázat A lakónépesség városrészek szerint

 

VII. táblázat A lakónépesség városrészek szerint

 

VIII. táblázat A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása városrészenként 1990-ben

 

VIII. táblázat A 7 éves és idősebb népesség iskolai végzettség szerinti megoszlása városrészenként 1990-ben

 

IX. táblázat A népesség megoszlása főbb korcsoportok és városrészek szerint 1970–1990

 

IX. táblázat A népesség megoszlása főbb korcsoportok és városrészek szerint 1970–1990

 

Irodalom és forrásjegyzék

1949. évi népszámlálás. 9. Demográfiai eredmények. Budapest, 1950.

1949. évi népszámlálás. 4. Épület“ és lakásstatisztikai eredmények. Budapest, 1950.

1949. évi népszámlálás. 6. Foglalkozásstatisztikai eredmények. Budapest, 1950.

1960. évi népszámlálás. 3. f. Baranya megye és Pécs személyi és családi adatai. Budapest, 1961.

1960. évi népszámlálás. 8. A lakások és lakóépületek adatai. Budapest, 1963.

1970. évi népszámlálás. 9. Baranya megye és Pécs adatai I–II. KSH, Budapest, 1972.

A népmozgalom főbb adatai községenként 1901–1968. KSH Budapest, 1969.

Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községek szerint. KSH, Budapest, 1947.

ELMERNÉ dr. TÚRI Magdolna – dr. NOVAK Zoltán: A nagyváros és környékének főbb demográfiai jellemzői. Területi Statisztika, 1983. 3. szám.

HAJNAL István: Az európai város kialakulása. In.: Technika, művelődés. Budapest, 1993.

KOLTA János: Baranya megye és Pécs város népesedése. (1869–1968). Pécs Megyei Jogú Város Tanács VB. Művelődésügyi Osztálya, Pécs, 1968.

KOVÁCS Alajos: Pécs lakosságának összetétele. Magyar Statisztikai Szemle 1928/4. 849–874. p.

NEMETH Zsolt: A foglalkoztatási helyzet statisztikai vizsgálata. Statisztikai Szemle 1994/3.

NOVAK Zoltán: Pécs főbb demográfiai jellemzőinak változásai a felszabadulástól napjainkig. In.: Változó Baranya. Szert: ANTAL Gyula és SÁNDOR László. Pécs, 1985.

Pécs városszerkezetének, városrészeinek főbb jellemző vonásai. KSH Baranya Megyei Igazgatósága, 1983.

SZITA László: Pécs város társadalmi struktúrájának átalakulása a II. világháborút kővető években. In.: Változó Baranya. Szerk.: ANTAL Gyula és SÁNDOR László. Pécs, 1985.

NÉMETH, Zsolt: Die wichtigsten demographischen und gesellschaftlichen Charakterzüge in der Bevölkerung von Pécs vom Ende des Zweiten Weltkrieges bis 1990

Der Soziologe, als Verfasser stellte in der vielseitigen Bearbeitung des Themas in den Mittelpunkt, inwiefern die demographischen Verhältnisse die Struktur der Gesellschaft in der Stadt verändert haben. Er untersucht, ob der einheimische Kern – der die Traditionen bewahrt –, die hinzugezogenen neuen Ansiedler integrieren kann.

Die Grundlage seiner Analyse bestätigen die Daten der Volkszählungen von 1949, 1960, 1970, 1980 und 1990. Zum Vergleichen verwendet er aber auch die Daten von der Volkszählung des Jahres 1941. In den einzelnen Abschnitten der Studie werden aufgrund gleicher Gesichtspunkte die Veränderungen der Stadtbevölkerung sichtbar gemacht. Demzufolge legte man also auf die soziologischen Gesichtspunkte einen immer größeren Wert.

Er analysiert jene Faktoren, welche die natürliche Fortpflanzung beeinflussten, die Auswirkungen der Einwanderung, die Gliederung der Bevölkerung laut Geschlecht, Lebensalter, schulische Ausbildung, Besufszweige und Berufsverhältnisse. In dem ersten Jahrzehnt ist die Veränderung der muttersprachlichen und religiösen Gliederung von Bedeutung. Im späteren widmet er große Aufmerksamkeit dem Überblick der Wohnverhältnisse. Er untersucht nicht nur die Größe, die Infrastruktur der Wohnungen, sondern auch das, wasfür einen Zusammenhang zwischen diesen Faktoren und den Berufen, Ausbildungen der Einwohner besteht. Von 1980 an geht er extra darauf ein, wie die Gliederung der Einwohner laut Beruf und schulische Ausbildung bzw. wie die Gliederung des Wohnungsstandes in den einzelnen Stadtteilen war.

Er nimmt inzwischen immer auf jene politische Veränderungen und wirtschaftliche Prozesse Rücksicht, welche die Veränderung der Volksbewegung, die Struktur der städtischen Gesellschaft und ihre wichtigsten Charakterzüge beeinflussen. Er stellt die Besonderheiten der Entwicklung der Bevölkerung und Gesellschaft von Pécs genauso dar, wie die anderen Autoren, nämlich so, daß er sie mit den anderen ungarischen Städten vergleicht. Seine Behauptungen unterstützt er mit den Daten von 27 Tabellen – im Text – und mit 8 Tabellen im Anhang. Der Überblick der Raumstruktur von Pécs ist auf einer Karte ersichtlich.

ln den Analysen, die Zsolt Németh gemacht hat, stellt sich heraus, daß in den 40-er Jahren sowohl der Krieg, als auch die Folgen der politischen Machtveränderung die frühere Struktur der Gesellschaft von Pécs zerstört haben. Die traditionelle Gesellschaft der Stadt konnte die neue Bevölkerung – welche in einer großen Menge in den Jahren von 1950 bis weit in die 60-er Jahre hineinströmte – nicht integrieren. Dies hatte zur Folge, daß mit den politisch – wirtschaftlichen Veränderungen auch die gesellschaftlichen Beziehungen, Bindungen lockerer bzw. umgeordnet wurden.

Paralell dazu haben sich mehrere wichtige Entwicklungsprozesse herausgebildet, deren Ergebnisse grundlegend die Herausbildung einer neuen lokalen Gesellschaftsstruktur beeinflussen könnten. Einige wichtige davon waren die ständige Verbesserung der schulischen Ausbildung der Bevölkerung und die rasche Zunahme der Abiturinten und derjenigen, die über ein Diplom verfügen.

Das Beenden der dynamischen Bevölkerungszunahme schaffte bis in die 80-er Jahre eine neue Lage. Bis dahin war es möglich, daß innerhalb der Stadt die Migration rascher wurde. In den unterschiedlichen Stadtteilen konnten sich jene Gruppen, die ähnliche schulische Ausbildung, Ansprüche, Lebensführung und eine finanzielle Lage hatten, ansiedeln.

 

NÉMETH, Zsolt: The Main Demographic and Social Characteristics of the Population of Pécs from 1945 until 1990

In his comprehensive study, the author, who is a sociologist, examines to what extent demographic processes alter the stucture and quality of a town’s society. He is concerned with the question whether the tradition-keeping core of a population is able to integrate new immigrants coming from other parts of the country.

The essay is based on the data of censuses held in 1949, 1960, 1970, 1980 and 1990, respectively. In order to make comparisons, the 1941 census is also taken into consideration. The development of the town’s population is surveyed from the same perspective in each section, though, in keeping with the author’s field of interest, greater emphasis is put on the sociological aspect.

Zs. Németh, with a view on age, sex, education and employment, analyses the effects of immigration and considers those factors that influence the natural growth and structure of the population. In the first decade, the mother tongue of the inhabitants and their religion are found to be the most important factors. Later, in the following decades, as the author claims, more attention is to be paid to housing conditions. Examining the size and infrastructure of houses, he tries to find out what connection exists between these factors, on the one hand, and the types of employment and the inhabitants' educational level, on the other. Regarding the period after 1980, he examines various, socially and culturally conditioned groups of the population as well as the housing conditions in different districts of the town.

The author never forgets to emphasize the importance of political changes and economic processes influencing the main demographic trends, the town's social structure and its most important characteristic features. Similarly to the other authors, he describes the development of the town's population and society in comparison with other Hungarian towns. His findings are confirmed by 27 text illustrations and 8 tables in the appendix. A map is also attached to help the reader to get an overview of the areal structure of the town.

Zs. Németh points out that the former social structure of Pécs was destroyed in the 1940s due to the war and the changes in political power. The traditional society of the town was not able to integrate new immigrants arriving in large numbers in the 1950s and 1960s. All this, together with the political and economic changes, resulted in loosening and rearrangement of social links.

At the same time, several new developments started which then proved decisive in shaping a new local society. Among these developments the most important was the permanent improvement of the educational standard reflected in the continuous increase in the number of secondary school and university graduates in respect of the whole population.

By the 1980s a new situation took shape as the dynamic growth of population characterizing previous decades stopped. New possibilities opened for internal immigration and groups of inhabitants with the same lifestyle, educational and financial background started to settle down in different, variously developed parts of the town.

Jegyzetek


[1] Itt rögtön szükséges hozzáfűzni, hogy a településhálózat egyes elemeinek – pl. a városoknak – a túlzott

tempójú népességgyarapodása is válságtünet lehet. A városi népességszám gyors emelkedése nemcsak nem feltételezi, hanem kifejezetten gátolja az elmélyült városi fejlődést.

[2] HAJNAL István: Az európai város kialakulása. In. Technika, művelődés. Budapest, 1993. 210.

[3] A háború okozta polgári és katonai veszteségeket (a munkaszolgálatosok és deportáltak veszteségeivel együtt) 1949-ben legalább 420 000 főre becsülték. (1949. évi népszámlálás, 9. kötet, 20. old.).

[4]„Az adatfelvétel a jelenlevő népességre vonatkozott. Az állandó lakóhelyükről ideiglenesen távollevők adatait tartózkodási helyükön írták össze, ezért a városok adatai nem az állandó lakosságra, hanem a népszámlálás eszmei időpontjában jelenlevő népességre vonatkoznak.” KSH 1949. évi nép- számlálás 9. Demográfiai eredmények. 7. p. Budapest 1950.

[5] Dr. KOLTA János: Baranya megye és Pécs város népesedése (1869–1968). Pécs Megyei Jogú Város Tanács VB. Müvelődésügyi Osztálya, Pécs, 1968. 161.

[6] KOLTA J.: i.m.: 162.

[7] Mint arra a KSH forrásként használt „A népmozgalom főbb adatai községenként 1901–1968”

(Budapest, 1969) c. kötetének bevezetőjében rámutatnak, az élveszületések 1940. és 1943. évi, továbbá a halálozások 1940., 1942. és 1943. évi, eredetileg gyűjtött részletes (községi) adatai háborús okok folytán megsemmisültek, így ezekre az évekre ezen sorokban mutatkozó különbözetek a régi, illetve az új adatgyűjtés eltéréseiből származnak.

[8] Megerősíti az eddigieket, ha a megyei szinten rendelkezésre álló koréves adatokból igyekszünk következtetni a népesség kor szerinti összetételében bekövetkezett változásokra. Az 1941-ben az 1–9 évesek korcsoportjába tartozók 1949-ben a 8–16 évesek között szerepeltek. Számukban Baranya megyében 632 fős gyarapodás következett be. Az 1941-ben 10–14 évesek 1949-ben 17–21 évesek voltak és közöttük a férfiak száma 81-gyel nőtt, a nőké 781 fővel csökkent. Erre nehéz a rendelkezésre álló információk alapján magyarázatot találni, az okok között bizonyára szerepet játszott a főleg a férfiak előtt megnyílott számos munkavállalási lehetőség, ami országos munkaerő-vándorlás részeként jelentkezett. A következő két korcsoportban főleg a férfiak és a nők számának csökkenése közötti nagy eltérés szorul magyarázatra. A 15–19 évesekből lett 22–26 évesek korcsoportjában a két népszámlálás között a nők száma 1334 fővel, a férfiaké 2477 fővel csökkent. A csökkenés és a nemek között különbség még nagyobb az először a 20–39 évesek, majd a 27–46 évesek között számbavetteknél. A nők 3115 fős csökkenése mellett a férfiak száma 10 524 fővel lett kevesebb. A férfiaknál ezt a két korcsoportot érintette leginkább a háború, közülük kerültek ki a hadkötelesek. A háború és a kitelepítések miatt a veszteségek még ennél is nagyobbak voltak, amit részben eltakar a betelepítéseknek és a munkaerőt vonzó iparszerkezetnek a hatása. Ezzel magyarázható a gyerekkorúaknál és részben a 17–21 éveseknél megfigyelt gyarapodás.

[9] Dr. KOVÁCS Alajos: Pécs lakosságának összetétele. Magyar Statisztikai Szemle 1928/4. 849–874.

[10] Nem tekinthetünk azonban el attól a ténytől, hogy az 1941-es népszámlálás idején különösen felértékelődött a német anyanyelvűség, mert olyan előnyökkel kecsegtetett, ami sokak számára bizonyult vonzónak.

[11] Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy a lakóhelyre vonatkozó kérdés 1938. március 1-i állapotot rögzít, a népszámlálás eszmei időpontja pedig 1941. január 31. volt. Az arányokat ennek ellenére közölhetőnek és értelmezhetőnek vélem.

[12] SZITA László: Pécs város társadalmi struktúrájának átalakulása a II. világháborút követő években. In.: Változó Baranya. Szerk: ANTAL Gyula és SÁNDOR László,) Pécs, 1985. 98-99.

[13] Azért mellékesen érdemes utalni arra, hogy a Duna ebből a szempontból is jól érzékelhető határvonalnak bizonyul.

[14] A települések neve mellett itt közöljük az 1949-ben rögzített népességszámukat is. Málomot (471 fő), Mecsekalját (2968 fő) és Vasast (5137 fő) 1954-ben, Nagyárpádot (725 fő) 1955-ben csatolták Pécshez.

[15] A számítások meglehetősen hozzávetőlegesek, hiszen nincsenek tekintettel pl. az őslakosként aposztrofált népesség halálozására, elköltözésére stb.

[16] Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy a számítással szemben két nagyon komoly kifogás vethető fel. Az egyik, hogy korcsoportos halálozási adatok hiányában nem korrigálhatóak a kapott számok a halálozással. A másik, ennél kevésbé zavaró momentum, hogy a két népszámlálás között ezúttal nem 10, hanem 11 év telt el. Mégis, a 60 év fölöttieknél és a 10 év alattiaknál jelentkező migrációs nyereséget is belekalkulálva, a korábban más módon számított mintegy 21 000 főhöz nagyon közel eső eredményt kapunk.

[17] Itt megint a népszámlálásokkor eredetileg rögzített adatokkal dolgoztunk, nem a városterület változása miatt visszamenőleg korrigáltakkal, amire a foglalkozáscsoportok részletesebb adatainál még visszatérünk.

[18] A számítás eredménye annál pontatlanabb, minél nagyobb a korcsoport halálozási rátája.

[19] Az 1980-as népszámlálás „2/b Pécs népessége és társadalma” című kötete alapján

[20] A fenti számításokat a népszámlálási adatok konzisztenciája teszi lehetővé. Példaként maradva az 1980-as városterületre korrigált 1960-as és az 1970-es adatoknál, az alábbi összefüggéseket érdemes kiemelni. Ha az 1960-as lakónépességhez hozzáadjuk az 1970-ben 0–9 éves korcsoportban összeírtakat, akik a két népszámlálás között születtek (115 504+18 509=134 013), továbbá ehhez még hozzáadjuk a két népszámlálás közti változás, vagyis a halálozások és a vándorlási különbözet egyenlegét (134 013+17 419=151 432) és végül ebből levonjuk azoknak a számát, akik 1960-ban a 80–x korcsoportban szerepeltek, mivel ők vagy 1970-ben is ebben a tovább nem bontott korcsoportban voltak, vagy megjelentek a változás sor halálozási adataiban (151 432-1183), akkor az 1970-es lakónépességként közölt 150 249 fős eredményhez jutunk. További feladatot az jelenthet, hogy a változás sor adataiból különválasszuk a halálozásokat és a vándorlási egyenleget, ilyen módon a vándorlási nyereségnek egy a korábbitól némiképpen eltérő értékéhez juthatunk. A változások mindösszesenjében szereplő 17 419-hez hozzáadva az 1960 és 1969 között a városban regisztrált 13 049 halálesetet, amely a táblázatban korcsoportonként csökkentette a változások mértékét, 30 468 fős vándorlási egyenleghez jutunk, amely nagyon közel esik a 30 115 fős, a változásból csak a természetes szaporodás egyenlegét kiemelő értékhez. Tudnunk kell azonban, hogy az alábbi pontatlanságok szerepelnek a számításokban:

 – akik 1960 után Pécsett születtek, de még az 1970-es népszámlálás előtt elköltöztek a városból, mert a születések számában megjelennek, de a népszámlálásban már nem.

 – akik 1960 után költöztek Pécsre, de még az 1970-es népszámlálás előtt elhunytak, mert megjelennek az éves halálozási statisztikában, de nem szerepelnek egyik népszámlálásban sem.

[21] A kerületeket durván az alábbiak szerint lehet leírni. A II. kerület a város középső metszete a történelmi belvárossal valamint az attól északi és déli irányba elterülő sávval. Az I. kerület az ettől keletre, a III. kerület a nyugatra fekvő terület.

[22] Itt érdemes azért megemlíteni, hogy az 1980-ban 0–9 éves korcsoportban összeírt gyermekek száma 352 fővel elmaradt az 1970–1979 között regisztrált születések számától. A különbség nem írható a halandóság rovására, ez ismét a 20–39 év közöttiek elköltözésére utaló jel.

[23] Az 1980-as népszámlálás 2/b Pécs népessége és társadalma című kötete alapján.

[24] A táblázat forrása: 1980. évi népszámlálás 2.b. Pécs népessége és társadalma. 19.

[25] A táblázat forrása: 1980. évi népszámlálás 2.b. Pécs népessége és társadalma. 85.

[26] Bevettnek mondható, és a tradíciókra is tekintettel van a hét nagyobb városrészt megkülönböztető beosztás. Bár a tagolás szempontjai nem egységesek, mert keverednek benne a történeti, a funkcionális és a beépítettség jellegéből kiinduló elemek. Emiatt a városrészek nem is mindig alkotnak összefüggő területet, mint pl. a lakótelepek esetében. (Lásd a mellékletben közölt térképet!)

[27] Egyes adatokat az 1980-as beosztás szerinti rendszerben 1970-re visszamenőleg is lehet produkálni, ahol érdemes és szükséges, erre még ki fogunk térni.

[28]  Megemlítendő azonban, hogy pl. a Szigeti városrészben kertes, családi házas negyed esett a városrendezés és „panelesítés” áldozatául.

[29] Később markáns városrészi különbségek alakultak ki a munkanélküliségben. Lásd erről: NÉMETH Zsolt: A foglalkoztatási helyzet statisztikai vizsgálata. Statisztikai Szemle 1994. március.

[30] Külön vizsgálat tárgya lehetne, hogy a társadalmi beágyazottságból hiányából adódó kontrollnélküliség menyiben járult hozzá a bürokratikus államszocializmus ismert módon való működéséhez.