Cikkek

Szita László: Pécs és régiójának felszabadulása a török megszállás alól

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 7.

Pécs a törökkorban

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999

ISSN 1219-4077

Szerkesztette: Szakály Ferenc

305–326.  pp

Javított újraközlés és jelen szövegközlés alapja:

Pécs a hódoltság korában. Tanulmányok

(Pécsi Mozaik 2.)

Kronosz Kiadó – Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2012

ISSN 2063-4714

ISBN 978 615 5181 58 0

Szerkesztette: Szakály Ferenc és Vonyó József

364–382.  pp

 


Szita László


Pécs és régiójának felszabadulása a török megszállás alól


The Liberation of Pécs and its Region from Turkish Occupation

Die Befreiung von Pécs und ihrer Umgebung von der türkischen Besatzung


Pécs és vára a felszabadító háború idején

Mind a török források, mind a bécsi katonai jelentések részletesen leírták Pécs város és a vár állapotát a 17. század végén. A forrásokban több a negatív jelző, mint azt gondolhatnánk. A török Pécs történetének monográfusai gróf Hercoles Scala olasz utazót idézik, aki a város felszabadulását megelőzően, 1685-ben járt Pécsett és Ungheria Compendiata című munkájában azt írta, hogy a város házai nagyrészt romokban hevernek.[1]

Úgy vélhetnénk, hogy e helyzetet az 1664. évi hadjárat során Pécset ért támadás, illetve a vele járó pusztítás idézte elő. Az 1664. évi rombolást és a város felégetését követően a törökök szűk két évtized alatt vagy nem tudták, vagy nem is akarták a falakat újjáépíteni. Valójában a város és a védművek romlása és elhanyagolása már korábban megkezdődött; 1664-ben készült jelentések és leírások eléggé negatív képet rajzolnak Pécsről.

A város alá érkezett magyar és császári csapatok nagyon gyorsan benyomultak a városba, mert a falairól azt jegyezte meg Hohenlohe hadijelentése, hogy „...oly rossz állapotban vannak, mintha most éltek volna túl egy ostromot. Több helyen egészen hiányoznak, másutt annyira leomlottak, létra sem kell a megmászásukhoz.” A városba alig egy óra alatt hatoltak be a keresztény csapatok.[2]

A mainzi választófejedelem ezrede, amely a város elleni rohamban az elsők között vett részt „a város falában egy fával és malterral eltorlaszolt részre bukkant, amelyet kibontva elsőként tört be a városba.”[3]

Egy 1686. évi német szemtanútól származó forrás is a város védelmi erejének gyengeségéről tudósít. Többek között a következőket írta: „maga a város egyáltalán nem volt megerősítve, ezért a törökök nem sokat törődtek a védelmével[4] Ugyancsak a városfal gyengeségére utal Thomas von Wiering által Hamburgban kiadott munka.[5] A hatalmas mű roppant részletesen írta le a magyarországi eseményeket. Pécs 1664. évi és 1686. októberi ostromáról külön fejezetben számolt be a szerző, aki az adatokat egykori haditudósításokból s autentikus orális forrásokból szerezte. „Pécset kifosztják” [Fünfkirchen wird aussgeplundert] című fejezetben többek között azt írta, hogy mialatt a „gyalogság a Siklósi kaput rohamozta, a mieink közül sokan átjutottak a nagyon alacsony és erősen pusztult falakon, a törökök maguk gyújtották fel a városban a házakat, az ostromlók felrobbantották a kapukat”.[6]

Kanizsa eleste (1600) után Pécs katonai szempontból mint garnizonváros, török munícióraktár, s a kereskedés egyik dél-dunántúli központjaként szerepelt. Sem a sáncokat, sem a kapukat nem erősítették meg. Szigetvár és Kanizsa hatókörén belül a megszállók biztonságban voltak; csak a portyázó magyar hajdúk jelentettek veszélyt a városon kívül utazó kereskedőkre vagy a katonai csapatokra.[7] A törökök ezt követően még kevesebb gondot fordítottak a város falainak, bástyáinak és védműveinek karbantartására.

A leírások, ismertetések szerint a pécsi vár és falainak, védműveinek, várárkainak állapota viszont mind az 1664. évi hadjárat, mind az 1686. szeptemberi és októberi támadás és ostrom idején a szemlélőket elismerésre késztette. A török szerző is bár a falakat alacsonynak, de roppant erősnek vélte.[8]

Végezetül Badeni Lajos főparancsnok az 1686. évi ostromkor keletkezett jelentésében a város védműveiről a következőket jelentette a Haditanácsnak: „Mint ezt szeptember 24-én kelt jelentésemben Kedvességteknek már részletesen leírtam, a horvátoktól kapott információk eddigi ismereteimet megerősítették. A város falait és védműveit, beleértve a kapukat is, nagyon régtől fogva sem nem javították, sem nem építettek új falazatot. Ami szembetűnő, hogy a palánkok feltöltése sem a Budai, sem a Siklósi kapuknál nem történt meg, s e palánkok magassága nem okoz gondot a rohamozó gyalogságnak. Hartlieb strázsamester alapos szemrevételezése szerint különösen a város északi falai rombolt állapotban maradtak, s csak ideiglenes javításokat végeztek [provisorische Arbeit]. Az ilyen városfal-szakaszokat áttörni tüzérségi közreműködés nélkül is lehetséges.

A város maga viszont túlzás nélkül elragadó lenne, ha a horvátok és azzal egy időben a törökök által végzett rombolások a szép nyugati épületekben súlyos károkat nem okoztak volna. A vártól délre a török parancsnok pár nappal a horvátok fosztogató támadása után a meglévő épületek lerombolásába fogott, hogy amennyiben erre szükség lesz a török lövegek szabadon működhessenek.[9]

Pompás kőépületei és a török mosék, a jól kövezett utcák, elég sok cserép tetőzet, a számtalan kút, forrás és csorgó [Rinne] kényelmet biztosítanak lakóinak. A város körüli utak elég jó állapotban vannak. Ugyanez elmondható azokról az utakról, amelyeken Sziget felől, vagy Buda felől ez a nagy terjedelmű város elérhető. Az utak mentén azonban minden elpusztult, s eléggé elvadult. A város melletti pár falu nem tudni mióta romos állapotban van. A szigeti útból elágazó völgyben viszont gyönyörű kertek és szőlők maradtak épségben.[10]

Az ostromlóknak nem a város birtokbavételére, hanem a vár ostromának gyors végrehajtására kellett összpontosítani. A török parancsnok nagy figyelmet szentelt a vár védműveinek, az új palánkoknak, s a nagy vizesárok egész vonalának karbantartására. A déli kurtinát teljes hosszában kijavították; ugyanitt két félkör alakú ravelint építettek. Ezekhez sok követ használtak fel, ami itt nagy bőséggel található, közvetlenül a falakon kívül.[11]

A lakóházak és a nagyobb épületek többségét kőből emelték és köztük kevesebb a zsindellyel, mint a cseréppel fedett épület[12]

A Dél-Dunántúl és Pécs visszafoglalására irányuló tervek 1686-ban

Az 1686. szeptember 22-i tolnai haditanácsi jelentés szerint, amely elemezte a Buda elfoglalása utáni helyzetet, többek között a következőket tartalmazta: „Miután az ország legnagyobb erődjét, Budát a keresztény hadak sikeresen visszavívták az ősellenségtől, szövetséges hadaink haladék nélkül megindulnak az ellenség nyomába, hogy így a határon lévő legerősebb erődöt, Eszéket birtokba vegyék, mielőtt a törökök csapatösszevonást hajthatnának végre a Dráva folyótól északra. Parancs ment a szlavóniai különítmény [hadtest] parancsnokához: tegyenek meg gyorsan minden előkészületet arra, hogy a Tolna katonai támaszpontunkról elindítandó drávai hadtestünkkel egyesüljenek, s így Lajos badeni őrgróf kedves rokonunk és tábornokunk vezette csapatok a legnagyobb siker reményében operálhatnak, s az Eszék elleni fellépés teljes sikerre vezethet. A kisebb palánkokat és várakat, amelyek a kijelölt vonulási úton eléjük kerülnek, remélhetőleg időveszteség nélkül gyorsan el fogják venni az ellenségtől.”[13]

A haditanácsi iratok között e jelentéssel csaknem azonos szövegű iratban az is szerepel, hogy az alábbi palánkok és váracskák elfoglalására gondoltak: Simontornya, a sásdi palánk, Szék (azaz Magyarszék) palánkja, továbbá Kaposvár vára.[14]

Buda visszavétele után a Dél-Dunántúlon rendkívül megélénkült a katonai felderítés, elsősorban a Starhemberg- és Aspremont-féle lovasezred révén. A tervekről szóló jelentésben találkozunk először konkrétan Pécs elleni operáció említésével. A Badeni Lajos részére küldött parancsban Pécs, Siklós, Mohács „a jövendő hadjáratban [az 1687. évre tervezett hadműveletekben – Sz. L.], ezek a helyek hadidepóként jöhetnek számításba Siklós és Dárda az ellenség eszéki hídja ellen vezetendő támadásban fontos támaszpont”.[15]

Pécs tehát a szeptemberi haditanácson sem kapott kitüntető figyelmet; „megrongálódott és a török által elhanyagolt állapotban lévő bástyái és védművei” miatt csak hadiraktárként vették számba.[16]

Figyelemre méltó viszont, amit a város objektumainak majdani hasznosíthatóságáról írtak: „A terjedelmes városnak a falon belüli jelentős épületei mind raktározásra, mind katonaság befogadására nagyon is alkalmasak”. Külön érdekesség a földalatti raktározásra vonatkozó megjegyzés. A hadvezetés komolyan számolt azzal a lehetőséggel, amit Pécs középkori eredetű hatalmas pincerendszere biztosított számára. Úgy látták, e raktárakban (pincékben) nem csak municiót, jelentős borkészletet, hanem a lovasság részére száraztakarmányt, élelmezésre pedig gabonát is lehet tárolni anélkül, hogy az év bármelyik időszakában megromolnék.[17] (Erről már az 1664. évi téli hadjárat idején is tudomása volt a Haditanácsnak.)

A hadjárat útvonalának, s a benne részt vevő csapatoknak a kijelölése a tolnai haditanácskozáson történt.

Dél-Dunántúl felszabadítása

1686 szeptemberében, amikor a felszabadító erők támadásra készültek, a Dél-Dunántúlon a következő várak, városok és palánkok voltak a török kézen: Pécs, Szigetvár, Kanizsa, Simontornya, Kapos (vár), Sásd, Dombó (vár), Pincehely (palánk), Ozora (palánk), Sellye, Mohács, Dárda, Tamási, Siklós (vár), Döbrököz (palánk). Valamennyit gyorsan foglalta el a szövetséges hadtest. Kivéve Szigetvárt és Kanizsát, amelyeknek ostromát tervbe sem vették. Mint Badeni Lajos írta egyik jelentésében: „Ezeknek a török erődöknek az ostromához a legkisebb reményt sem fűzhetjük, a hadtest erre nincs felkészítve.” Békeidőben (1685-ben) Pécs őrsége 380 fő janicsár és 110 szpáhi volt. A tüzérség külön 51 főt számlált. Az elesett, vagy magát önként megadó váracskák, palánkok török legénysége, valamint muzulmán polgári lakosságának nagy része Pécsre menekült. Biztosan tudjuk, hogy Pincehely, Ozora, Tamási, Döbrököz, Dombó palánkjaiból Pécs mintegy 500 fővel gyarapodott.[18] Mohács török őrségének egy része október 18. előtt ugyancsak Pécsre érkezett, a másik része Eszékre vonult, feladva a városkát.[19] Pécs őrségét a Buda alól visszavonuló Szári Szulejmán pasa közel száz janicsárral megerősítette.[20] Ezért nem tekinthetők túlzásnak azok a jelentések, amelyek Pécs török őrségét 1686 őszén több ezerre, a polgári lakossággal együtt tízezer főre becsülték.

A szövetséges csapatok felállítása a hadjáratra a Tolna melletti táborban történt. A szakirodalomban az ezredek számával, létszámával, parancsnokaikkal, sőt az ezredek megnevezésével kapcsolatban is számos téves adat olvasható. Ezek részben fordítási pontatlanságból, részben abból adódtak, hogy maguk az autentikus eredeti források is ellentmondanak egymásnak. Károly lotharingiai herceg hadinaplója szerint 1686. szeptember 23-án „Badeni Lajos herceg indult el 14 ezredből álló különítményével, hogy Turanovácnál Schärffenberg grófhoz csatlakozzon, ahová a horvát bán is nagy hadtestet gyűjtött össze […] A 14 lovasezred: Montecuccoli, Piccolomoni, Pace, Fürstenberg, Styrheim, Serau, Savoyen, a gyalogosok: Baden, Thüngen, Neuburg, Schärffenberg, Aspremont, Guido de Starhemberg.”[21]

Miksa Emanuel bajor választófejedelem hadinaplójának Buda visszafoglalását követő feljegyzéseiben a hadititkár ugyancsak felsorolta, mely ezredek vettek részt a Dél-Dunántúlt visszafoglaló hadjáratban. Míg Lotharingiai Károly naplójában a parancsnokok neve szerepel a felsorolásban, ő az ezredek nevét adta meg. Szeptemberi bejegyzései többek között a következőket tartalmazták: „Mihelyt a Bécsbe küldött futár a császár parancsával visszaérkezik, a hadsereg szétválik és téli szállásra vonul. […] Szeptember 23.: Lajos badeni herceg tizenkét ezreddel elvált a főseregtől. Ezek a következők: Pálffy-féle lovasság, Taaffe- és a Piccolomini-féle komplett lovasezredek, Bary-, Hannover- és a Truxess-féle lovasság, továbbá a Serau- és a Kisseli-féle dragonyos ezredek. A gyalogságot az Alt-Starhemberg-, a Thüngen-, az Aspremont- és a Neukirchen-féle ezredek képviselték.[22]

A drávai különítményben a szlavóniai hadtesttel történt egyesülés után két üteg tüzérség is szerepel. Lotharingiai Károly főparancsnok a Batthyány- és Esterházy-huszárokat is a különítményhez vezényelte és Badeni Lajos alárendeltségébe helyezte.[23]

A hadtest 1686. szeptember végén indult el Tolnáról. Az előzőekben felsorolt várakat és palánkokat menetből foglalta el. A csapatok Kaposvár mellett ereszkedtek le az Észak-Mecsek rossz útjain. A Dombóvár–Kaposvár–Barcs útvonalon végrehajtott előrenyomulásról így írt Badeni Lajos őrgróf, a parancsnok: „Nagyon nehéz hegyi utakon, a Kapostól balra fordulva, napkelte előtt hagytuk magunk mögött a palánkot, amely innen erősnek tűnt. Az elővédet megerősítve, a Sziget feletti dombokon számos sűrű erdőn vonultunk át a drávai csapatösszevonásra kijelölt hely felé, a késés állandóan növekedett, mert a sár mindent elnyelt. Harmadik napja egyáltalán nem állt el az eső, amely nagyon hideg. A sok beteg katona nem tud felkelni, ezért sokan halnak meg a gyalogságnál.”[24]

Németh Béla – Baranya vármegye monográfusa – a következőképpen írta le a különítmény előrenyomulását: „A badeni őrgróf valószínűleg Dombóvárnak, Szent-Márton pusztának, s Szent-Györgynek véve útját a hegyekből kiérve, Szigetvár fölött a síkságon ment Barcs felé, ahova október 9-én érkezett meg.[25]

Egy október 15-ei jelentés szerint[26] az esőzés miatt a patakok hídjait az ár elsodorta, az előrenyomulás tovább lassult és a vonuló egységek között megszakadt a kapcsolat. A hideg, esős időben, a mély sáros utakon 700 katona halt meg, mire a Dráva mellé érkeztek. Az útvonalon lakott helyet nem találtak. A „területeket úgy vettük birtokba, hogy egyetlen lélek sem mutatkozott”.[27] A szlavóniai hadtestnek csak négynapi várakozás után sikerült a megáradt, s most apadni kezdő Dráván épített hajóhídon átkelnie. Az egyesült hadtestek ezt követően megkezdték az előrenyomulást Pécs felé. Hozzájuk kellett csatlakoznia a kaproncai várőrségnek, amelynek kapitánya Makár János volt. Badeni Lajos őrgróf egyik jelentésében többek között arra is utalt, hogy a lovak ellátása szinte lehetetlenné vált, mivel száraztakarmányuk elfogyott és teljesen kihalt vidéken verekedték át magukat a csapatok, ahol semmiféle élelemhez nem juthattak. A legénység is nagy nélkülözésnek volt kitéve, mert azok a falvak, ahol mégis találtak néhány parasztot, oly elhagyatottak voltak, hogy maguknak sem volt mit enni. Állataikat már régen elrabolták, a vidéket többször végigportyázó tatárok, akik Szigetvárról csaptak ki 1685-ben és Pécsig minden falucskát kiraboltak, termésüket elvitték.[28]

Makár János csapatainak támadása a város ellen, Pécs pusztítása

A Haditanács, a horvát bánnak küldött parancsában elrendelte, hogy a kaproncai, verőcei lovas hajdúk, akik jól ismerték a Dráva északi partját, mivel többször is rekviráltak az itt élő magyar és horvát lakosságtól, biztosítsák a császári lovasság részére a legszükségesebb takarmányt addig, amíg az közvetlenül Pécs közelében nem ér. A bán a szlavóniai falvakra Ivanovics és Vojnovics ezredesek parancsnoksága alatt hajdúkat és a károlyvárosi őrségből huszárokat vezényelt ki, hogy akár erőszakkal is, gyűjtsenek élelmiszert és a lovasságnak száraztakarmányt. A keresztény sereg ugyanakkor a Dráva bal partján 520 horvát huszárt és egy magyar lovas hajdú századot rendelt felderítésre és takarmányrekvirálásra, Makár János vezetése alatt. A haditanácsi leirat és a horvát bán parancsa még csak feltételesen sem tartalmazott olyan utalást, hogy e csapatok Pécset megrohanják.

Makár tehát teljesen önállóan, önhatalmúlag kezdett hadivállalkozást. A felderítő hadmozdulatok során csapatai szeptember 22-én Pécs falai alá érkeztek, ahol reggel 5 órakor rendkívül gyors akciót hajtottak végre. A lovasság egy része a Szigeti-kapunál, másik része a Budai-kapunál hangos kiáltozással rohamot színlelve megtévesztette a török őrséget. Ugyanakkor gyalogos rohamoszlopuk nagy csendben megmászta a déli városfalakat, s visszanyomva a gyenge janicsár őrszázadot, kinyitották a Siklósi-kaput. A beözönlő horvát katonaság és „a még harci alakzatot fel sem vett török janicsárok között öldöklő küzdelem kezdődött. A törökök ugyan derekasan védekeztek, de kénytelenek voltak az ellenállást a nagyobb épületekben is feladni. A támadóknak azonban nem sikerült a török őrség menekülési útját elvágni, többségüknek sikerült a belső várba jutni.” [29]

A Makár vezette váratlan támadás a korban eltérő értékelést kapott. Voltak olyan császári tábornokok, akik kárhoztatták, sőt egyesek a vezér megbüntetését követelték a császári hadseregben ismeretlen, fegyelmezetlen és kockázatos hadivállalkozás miatt. A siker azonban, amely jól kihasználta a teljes váratlanságból adódó előnyöket, jelentősnek mondható. A főparancsnok, amikor a Haditanács jelentést kért tőle, egyetlen negatív megjegyzést sem tett rá. Ez annál is különösebb, mert Badeni Lajos a legfegyelmezettebb hadvezérek közé tartozott, aki beosztottaitól is rendkívül keményen megkövetelte a hadiregulák betartását. A Montecuccoli hadielméletén és gyakorlatán nevelkedett főtiszt máskor az ennél kisebb fegyelmezetlenséget is keményen megtorolta.

Az egykorú bécsi, müncheni, velencei haditudósítások, a Török háborúk című, egykorú kiadvány leírása alapján, vagy a Török háborúk regénye című háromkötetes munka (1684–1689 között látott napvilágot kis füzetek formájában, s egykorú hadijelentésekre épült), Makár János hadivállalkozását inkább dicsérték, mint bírálták. A források szerzői csupán azt kifogásolták, hogy a Makár vezette akció felsőbb engedély nélkül történt, s az ezredes túl nagy kockázatot vállalt.[30]

Egy müncheni újság szerint: „Pécs lerohanása és kirablása amennyire nagy kockázat volt, olyan fényes siker is egyben. [...] Egy hadioperáció a nem éppen jól felszerelt török város ellen a maga nemében taktikailag példának is tekinthető arra, hogy milyen módon és gyorsan végrehajtott hadicsellel sikerült a városfalakon átjutni. Talán az álmos török őrség fel sem fogta igazán a derék huszárok és a horvát milícia támadásának veszélyét, amikor már a nyakukon voltak, s a kapuőrséget mind egy szálig megölték, miközben e garnizon odai [századai] a szigetvári út felől és a Budai-kapunál nagy lármával gyülekező keresztények ellen indultak.”[31] Valamennyi újság és könyv, továbbá az eseményt követő héten megjelent röplap megemlékezett arról, hogy közel ezer fogoly nyerte vissza a szabadságát, akiket állítólag túszként tartottak a városban arra az esetre, ha megtámadnák a garnizont. Ugyanezek a források arról is beszámoltak, hogy a váratlan támadást követő összecsapásoknak mintegy négy–ötszáz török esett áldozatul, akik a mai Postapalota és Jókai tér vonalába tehető szakaszon harcolva, védekezve vonultak vissza.[32]

Badeni Lajos egy későbbi jelentésében is megemlékezett a török védők érzékeny veszteségéről, ami az 1686. október 16–22. közötti ostrom idején kedvezően befolyásolta esélyeiket. Elestek a küzdelemben olyan tisztek és harcosok, akik a védelemben kulcsembernek számítottak. Mindenekelőtt Ali bég, aki ekkor a garnizon helyettes parancsnoka volt. Továbbá a város kádija, húsz szpáhi, s érzékeny veszteség volt a topcsik parancsnokának, Samid Husseinnek a halála is. Ez utóbbival magyarázható, hogy az ostrom idején a török lövegek nagyon gyenge hatásfokkal működtek.

Forrásaink megközelítőleg ugyanekkora keresztény veszteségről számolnak be. Egy elbeszélő forrás szerint: „Részünkről 35 halott és kb. 30 sebesült volt. A törökök a Szigeti-kapun kívüli temetőjükben 96 janicsárt temettek el; 105 különböző török harcost temettek ugyanide. Nagyon sok civil esett áldozatul a vár közelében történt mészárlásnak, közöttük sok keresztény is, akiknek a hozzátartozóik a várban voltak.”

A zsákmányoló csapat jelentős élelem és muníció birtokába jutott, amely azután nagyon hasznosnak bizonyult a gyenge hadellátási viszonyok között, s a később beérkező császári hadtest ellátásában is fontos szerepet játszott. A Török háború című munka ismeretlen szerzője azt írta, hogy Pécset újból kirabolták és felgyújtották. Ez újabb ellátási nehézségeket okozott.[33] Az október első hetében megjelenő újságok Bécsben, Münchenben, Ulmban, Drezdában mind megemlékeztek a város váratlan megrohanásáról és kirablásáról. Többségük úgy értékelte, hogy bár jelentős sikernek könyvelhető el az akció, különösen a közelgő császári csapatok hadiellátása szempontjából, a tüzek hihetetlen károkat okoztak. Továbbá nehezményezték azt, hogy a későbbi hadműveletek során megszerzendő élelmiszerekben, borban, stb. nagy pusztítást végeztek. Azt valamennyi tudósítás elítélte, hogy Makár saját szakállára cselekedett.

A bécsi Extra Zeitung különszáma a következőképpen értékelte a szeptemberi támadást: „Ma inkább dühösek vagyunk, mint hálásak ennek a hőstettet végrehajtó szertelen embernek a dolgai miatt. Bizonyára elismerésre méltó hadi vállalkozás volt ennek a híres városnak a lerohanása és kirablása. A törökök, akik álmukból ébredeztek, alaposan ráfizettek arra, hogy elhanyagolták az őrséget, de arra is, hogy Zrínyi úr látogatása [1664] óta bizony semmit sem, vagy alig valamit tettek a falak megerősítésére. A vitéz horvátok és a magyar hajdúk könnyűszerrel áthágtak azokon. Több mint négyszáz ellenséges harcos és polgár lelte halálát, ami elismerésre méltó eredmény. A zsákmány leírhatatlan. A piacra várakozó számtalan szekér és állat mind a mieink kezébe jutott, továbbá kétezer jószágot hajtottak el. Túlzás, hogy felégették a várost. Erre csak azért sem került sor, mert úgy gondolták, hogy a raktárakban maradt készleteket úgy sem tudják elmenekíteni, így azok a közeli ostromkor a mieink kezébe jutnak. Nem tagadható azonban, hogy a Siklósi-kapu mellett, főleg a vár alatt több jó karban lévő épület teljesen elenyészett a lángokban, ezek az épületek a harc közben gyulladtak ki, így ezekre nem lehet számítani a téli kvártély céljából. Pécs azonban rendkívül nagy terjedelmű város, leszámítva az elővárosokat, akkora, mint Bécs, majd csak találnak annyi szállást, hogy a már most érezhetően keményre forduló időben a hadsereg épsége megvédhető legyen. Egy jól tervezett támadás során bármelyik tábornokunk gondolt volna a jövő feladatokra is, a hadsereg további érdekeire. Ez a szertelen horvát vitéz azonban nem látott tovább az orránál, bár nem sok csodálni való van ezen, hisz korábban is bátran, de szertelenül viselkedett.”[34]

A müncheni és a bécsi tudósítások azonos forrásból táplálkoztak. Ezért lényegükben megegyeznek egymással, de mind a kisebb adatokban, mind megfogalmazásaikban árnyalatnyi különbségek lelhetők fel. A futárpostával szeptember 23-án Bécsbe küldött jelentés a következőket tartalmazta: „A Szigetvár alatt elvonuló horvátok, Makár János ezredes vezetésével, sajátos vállalkozásba kezdtek. Az előrenyomulás során négy falvat elhamvasztottak, Pécs alá érkezve azt megrongálták, majd kirabolták és felgyújtották. A gyalogság megmászta a Siklósi-kapu melletti alacsony falrészt, a kegyetlen harcban elvágta a törökök menekülési útját, akik fejvesztetten igyekeztek a fellegvárba menekülni. Egy erősebb janicsárcsapat azonban felvette a harcot a túlerővel és elkeseredetten védekezett a kaputól nem messze lévő nagy épületben és a köréje hevenyészve épített sáncban. A horvát legénység valamennyiüket felkoncolta. A városban mindenütt ellenállásra találtak, főleg a janicsárok részéről, de meglepő gyorsan leküzdötték ezt; mindenkit megöltek, katonát, öreget, nőket, a gyermekeknek sem kegyelmeztek. Váratlanul nagy hadizsákmányt szereztek, különösen sok állatot sikerült elhajtaniuk, amelyeket a pécsi vásárokra gyűjtöttek össze. Lehetett kb. 2000 marha, illetve számos ökör ebben az állományban. A nyugati városrészben nagy tüzek keletkeztek. A főparancsnoktól állítólag parancs ment, hogy a horvátok azonnali visszatérését rendeljék el, s az ezredesnek felelnie kell a pusztításokért.”

A szeptember 25-én kelt müncheni tudósításban a következőket írták: „A Makár ezredes vezette csapatok Pécset lerohanták, feldúlták a legutóbbi héten, ami a császári udvarban nagy nemtetszést váltott ki, ezért elhatározták, hogy 5000 főből álló különítményt vezényelnek Pécsre, hogy a Pécset ostromolni készülő császári csapatok ellenőrizzék a térséget, továbbá megakadályozzanak minden olyan csapatmozdulatot, amely e fontos hely további pusztulását okozhatná.”[35]

A Haditanács a hadjárat befejezését követően vizsgálatot javasolt Makár ellen, erre azonban valószínűleg nem került sor. Makár a további harcokban is kiemelkedően szerepelt horvát ezrede élén. Az októberi pécsi ostromnál is, a következő esztendőben a Harsány-hegy melletti nagy csatában is elismerést szerzett. Évekkel később viszont elfogató parancsot adtak ki ellene, Nagy László kamarai inspektor meggyilkolása miatt. Makár a halálos ítélet elől Velencébe szökött, ahol a török elleni harcokban ismét kitüntette magát, sőt a császár a velencei szövetségesek kérésére megkegyelmezett neki.[36]

Pécs visszafoglalása a szövetséges csapatok által (1686. október 16–22.)

Badeni Lajos a Haditanácshoz intézett, október 12-én kelt jelentése szerint Pécs felkészületlen volt egy rendszeres ostromra, s neki úgy tűnt, hogy a törökök nem rendelkeznek pontos ismeretekkel a keresztény csapatok mozgásáról. Ezt támasztja alá a pécsi várparancsnok Szigetvárra küldött levele, amely a horvát hajdúk kezére került. „Arra az eshetőségre, hogy ha a nagy tábornok [Ludwig von Baden – Sz. L.] valóban átkelne a Dráván és a hitetlenek lovasságával túl gyorsan ideérne, szükség lenne arra, hogy a Boszniából hiába kért 8 löveg és megfelelő muníció helyett a padisah itteni erődjéből [értsd: Szigetről] a legsürgősebben küldenének [ilyeneket] s legalább tizenegy jó topcsira lenne szükség; kérjük őket sebesen ideküldeni, mivel az átkozott horvát rablók betörésénél majdnem mind meghaltak a vár alatt. Élelemmel jól el vagyunk látva, csak tüzelőben szenvedünk hiányt.”[37] A parancsnok soha nem tudta meg, hogy levele nem érkezett célba, mint ahogy Kanizsára küldött levele sem.[38]

Nyilvánvaló, hogy csak késve kapott megbízható tájékoztatást a Badeni Lajos vezette hadtest előrenyomulásáról. Október 5–10-e között azonban már információi voltak arról, hogy nemcsak lovas, hanem gyalogos csapatok is közelednek, amelyek lövegeket is hoznak magukkal. A Szigetvár körüli kis palánkok menekülő védői és a martalócok hozták a híreket a Turanovác melletti átkelésről. Amikor október 15-én beérkezett az első lovasszázad, már nem tudott jelentősen változtatni a védművek állapotán, pedig minden civilt és katonát ezek javítására rendelt. A vár déli és keleti szakaszán megmagasították a sáncokat, földhányásokat. A várhoz Pécs környékéről kb. kétezer falusi parasztot tereltek össze, akik a lerombolt városkapuk mellől, három napon keresztül, talyigákkal és kézben hordták a köveket és az építőanyagot.

A szövetséges csapatok minden ellenállás nélkül közelítették meg az őrséget. Egy jelentés szerint „ellenséges felderítők nem mutatkoztak. Minden nagyon kihalt volt, s a város közelében lévő falukban senkit sem találtak. A házakat többnyire már régen felégették.” [39]

A szövetséges csapatok részben a budai országúton kerülték meg a várost, részben a siklósi út irányából vonultak fel. A sereg harmadik része a városfaltól nyugatra szabályos tábort vert, s megkezdte annak körülsáncolását. Több egykorú jelentés a város elleni felvonulást némi ellentmondással írja le. Abban valamennyi jelentés egyetért, hogy a törökök az előrenyomuló szövetséges csapatokra egyetlen lövést sem adtak le. Ez alátámasztja azokat a véleményeket, amelyek szerint a város védelmére nem is gondoltak, s már a roham megindítása előtt törekedtek a várba visszavonni erőiket. Ugyancsak egymással megegyezően írták le a források, hogy a török várparancsnok igyekezett minél több élelmiszert a várba menteni. Amit már nem tudtak beszállítani, azt megsemmisítették: „A törökök, amikor észrevették közeledésünket, a boroshordókat a földre ürítették, az élelmiszert szerteszét szórták, és használhatatlanná tették, a pincékből felhozott száraztakarmányt is sorra felgyújtották, majd a búzát és a lisztet vízzel leöntözték. A város raktárait felgyújtották, s ami érték lehetett, a belső várba menekítették. A lakosok, továbbá a környékbeli török menekülők óriási zsúfoltságot okoztak a várban. Úgy látszott, nagy félelem kerítette hatalmába mindazokat, akik Pécs korábbi lerohanásakor megmenekültek.”[40] Badeni Lajos jelentései és hadinaplója szerint október 19-ére virradóra a törökök nagy gyújtogatásba kezdtek. Arról azonban nem szól a főparancsnok, hogy a házakat gyújtották volna fel. A vár ostromának leírása, az egykorú ostromvázlatok, valamint a Pécs visszafoglalása után felvett tanúvallomások viszont a polgárházakban keletkezett nagy károkra utalnak.[41]

A keresztény csapatok benyomulását megelőzően ugyanis a törökök a várvédelem érdekében rombolásokat hajtottak végre. A várfal déli szakaszától, a vizesárkon és a palánkon kívül fekvő épületeket fel kellett robbantaniuk, hogy a délről rohamozókat a tüzérséggel távol tudják tartani, jó kilövést biztosítva az itt elhelyezett török lövegeknek. Az egykorú ostromvázlaton ez kitűnően látható. Az e térség tulajdonlásáról készült tanúvallomások is bizonyítják, hogy a várároktól és palánktól délre lévő területeken nagy rombolást végeztek.[42] Az északkeleti nagy körbástya előtti térségben úgyszintén letaroltak épületeket, miként a megrongálódott délkeleti körbástya előtt is. (Itt már 1664-ben felgyújtottak épületeket.) Minderre azért is szükség volt, hogy az ostromlók ne tudjanak az erős kőépületek mögé lövegeket telepíteni.

A keresztény rohamoszlopok nagyon gyorsan a városba jutottak. A kapukat berobbantották. 20–21-én a városfalon belül voltak a következő csapatok: Badeni Lajos-féle gyalogság, a Kissely- és Serau-féle dragonyosok, a Starhemberg-, Neukirchen- és a Thüngen-féle ezredek több zászlóalja; utóbbiak ugyancsak gyalogosok voltak. A lovasság a kiépített táborban várakozott, valamint készenlétben állt a várostól délre, noha sehonnan sem érkezett hír a felderítőktől, hogy a törökök felmentő sereget indítottak volna Eszék térségéből vagy a boszniai pasa csapatai indultak volna a Dráva felé. Valós hadmozdulatról tudósított viszont az az újsághír, mely szerint több ezer tatár kelt át a Dráván. Ezek azonban a Pécs térségében összpontosított nagyszámú császári erőre nem jelenthettek veszélyt.[43]

Az ide menekült egységekkel eléggé megerősödött török csapatok – mint említettük – a belső váron kívül nem fejtettek ki ellenállást, ott azonban annál erőteljesebben tartották magukat, és kemény tüzérségi párbaj alakult ki. Az északkeleti körbástyában elhelyezett 6 ágyú, valamint a vizesárok déli vonalán kívül emelt erős földsáncban elhelyezett török lövegek működtek ekkor eredményesen.

A főparancsnok október 12-től megsürgette a támadóárkok építését. Október 16-ára vagy 17-ére elkészültek a contravallatiokkal. Ezek a vár délnyugati körbástyájától indultak ki, s mintegy körülölelték a vizesárok előtt emelt török földsáncoktól kb. 200 méterre a vár egész déli és keleti szakaszát. Az ütegállásokat a két keleti bástyával szemben állították fel. Ugyanakkor a mozsárütegeket a Kálvária-domb tövében, a másik mozsár üteget pedig a vár északnyugati bástyájával szemben helyezték el.

Október 18-án két nagyobb kaliberű löveg érkezett, amelyeknek feladata az volt, hogy a déli falszakasz előtt, a várba nyíló főkapu mellett épített négyszög alakú ravelint rombolják le, a benne elhelyezett három löveget hallgattassák el. A délkeleti rondella ellen intézett tüzérségi támadás eredményeként nagy falszakasz dőlt le. (Igaz, a védők azonnal palánkot húztak elé, és e mögül folytatták a védekezést a várost körülvevő földsáncban és a kiserődökben.) A leghatékonyabb a mozsarak rombolása volt; beszakították a cseréptetőzetet és meggyújtották a faszerkezeteket. A vár északnyugati bástyájánál mindenütt égni kezdtek az épületek.[44]

Forrásaink különböző időpontokra teszik a délkeleti és a délnyugati bástyák aláaknázását: 18-ra azonban az aknák minden bizonnyal készen voltak. A főparancsnok jelentésében a következőket írta: „A mai nap, 19-én tudomására adtuk a bégnek, hogy nincs reménye elkerülni a rohamot. A bástyák aláaknázása a napokban sikeresen befejeződött. Megadására szólító felhívásunkat bejuttattuk a várparancsnokhoz azzal a török szolgával, akit a hajdúk nem messze a várostól fogtak el. A kapitulációra szóló felhívás azonban nem járt sikerrel, mert lövegeik tüzével válaszoltak gúnyos kiáltozással, meglobogtatva a nagy zöld lobogót. A rohamérett helyzet ellenére megkíséreljük a vár békés bevételét, mivel hadseregünk, amely annyit nélkülözött és szenvedett, bőséggel számíthat veszteségre egy ilyen rohamban. Ezt elkerülendő lövegeink és mozsaraink folytatják a vár lövetését.”[45]

19-én újra megismételték a kapitulációra való felszólítást. A várba zsúfolódott nagyszámú katona és polgári lakosság helyzetének reménytelenségét belátva a városparancsnok a tárgyalások felvétele mellett döntött. A janicsárok agája azonban hallani sem akart tárgyalásokról, s maguk a janicsárok is a védekezés folytatása mellett dönthettek, mert a tüzérség változatlan erővel működött 20-án is, noha a déli kiserőd lövegei már elhallgattak.

A 20-án megismételt megadási felhívás kapcsán semmilyen válaszról nem tudunk. A kapitulációs feltételek, melyeket az alábbi okmányban fogalmaztak meg, szigorodtak.

1.  „A legkegyelmesebb császár tulajdonába átveendő Pécs város és a vár teljes puskaporkészletét, inventálandó minden hadi és egyéb rekvizitumával együtt, a palánkokban található valamennyi ágyút, az összes hadieszközt és felszerelést, amelyeket a vár fegyvertárában őriznek, a bevonuló császári csapatok parancsnokának, a mi tábornagyunknak Badeni Lajos őrgrófunknak átadni kötelesek.

2.  Ha bárhol e vár vagy netán a város egész területén titokban puskaport, vagy más hadifelszerelést rejtettek el, azt azonnal becsülettel, hitükre megesküdve szedjék elő és adják át annak a kommissionak, amelyet Johan von Ridelmann ezredesünk, mint ennek a kommissiónak a parancsnoka vezet.

3.  Valamennyi fogoly, aki régtől van ebben a városban fogságban, vagy újabban került ide, a kapituláció értelmében minden váltságdíj nélkül szabadnak tekintendő, semminemű tartozása el nem ismerhető.

4.  A katonák minden fegyverüket leadva a várfalon kívül, a városban kijelölt helyen kötelesek tartózkodni mindaddig, míg elszállításukról gondoskodás nem történik. Kivételt azok képeznek, akik elaggottak, betegek; ezek a nőkkel és gyermekekkel együtt szabadon eltávozhatnak, s Eszék városig elkísérik őket.

5.  A kivonulás zászlók és muzsika, nevezetesen dobolás nélkül történik. Zászlójukat és vallási rekvizítumaikat azonban magukkal vihetik.

6.  A várban tartózkodó rác csapat fegyver nélkül elvonulhat, de semmilyen felszerelést nem vihetnek magukkal.

7.  Ha ezen rácok maradni akarnak, azt megtehetik, miután valamennyiüket regisztrálják.

8.  Aki a török polgárok vagy az említett rácok közül maradni akarna, azokat senki nem akadályozhatja meg ebben. Aki viszont eltávozik, ebben nem akadályozható. Ha eladni kívánja holmiját, ez megengedtetik neki.

9.  A kivonulók a szükséges élelmiszereket saját pénzen kötelesek megvásárolni.

10. Amíg a kivonulók Eszékre nem érnek, túszul két főbb tiszt marad a városban.

11. Az elvonulók törvényesen hadifogolynak tekintendők, éppen ezért senkit a legkisebb bántódás nem érhet.

A megállapodás két példányban készült és amíg ratifikációja a Császári Felség kegyelméből nem történik meg, mindenki, akire vonatkozik, fogolynak tekintendő.”[46]

Az események túlléptek e kapitulációs okmányon. A haditanács – Badeni Lajos parancsnok jelentése alapján – úgy ítélte meg, hogy a kialakult helyzetben kizárólag a feltétel nélküli megadás fogadható el. Elhatározták a tüzérségi csapások növelését. A főparancsnok kiszökött keresztény foglyoktól és török szökevényektől szerzett információkból 21-én arról értesült, hogy a várba zsúfolódott őrség, s különösen a polgári lakosság nem akarja tovább vállalni a reménytelen küzdelmet. A döntő tényező azonban a várban fellépett óriási vízhiány volt.[47] A várfalon kívülről a várba vezető vízvezetéket bármilyen jól volt is rejtve és védve, a tüzérségnek sikerült szétrombolnia. Más adatok szerint eltömték őket. Szemtanúk vallomása szerint ezzel egy időben a gránátok óriási pánikot okoztak a viszonylag kis területre összezsúfolódó védők és polgári lakosság között. A keletkezett hatalmas tűzben, amelyeket nem volt mivel eloltani, a tetők beroskadtak.

A haditudósító a következőket írta a vár eleste előtti napról: „A vár helyzete teljesen reménytelenné vált. Négy ütegből lőtték a belső várat. A herceg [helyesen: őrgróf – Sz. L.] által felállított lövegek jól működtek. A berepített bombáktól beszakadtak a tetők, több helyen hatalmas tűz ütött ki, ettől óriási kavarodás támadt. Sárga, vörös és zöld zászlókat tűztek ki, jelezve megadási szándékukat. Újabb követeik jelentek meg, akik szabad elvonulást kértek a katonaság és a civil lakosság részére.”[48]

Ezzel azonban már elkéstek. A kapitulációs okmány – amely nyilván el sem juthatott már a török parancsnokhoz – érvényét vesztette. A haditanácsi rendelet minden tárgyalást megtiltott. A megadás feltételei is az előző ajánlattól eltérően alakultak. Csak az öregek, a betegek, a nők és a gyermekek hagyhatták el a várat. A parancs szerint egy részüket Szigetvárra, másik részüket Kanizsára kísérték.

A fegyveresek egy része fogolyként Grácba került. (Ez összefüggésben lehetett azzal, hogy ugyanebben az időben 300 fogoly kicserélésére érkezett ajánlat a boszniai pasától.) November 2-ai haditudósítás viszont arra utalt, hogy a Pécsett fogságba esett törökök közül Eszéken foglyokat cseréltek ki. Arról is tudunk, hogy a következő esztendőben a Pécsről származó török foglyok még mindig Grácban vannak.[49] A Pécsről nem távozó – és többségükben áttért (egykor talán keresztény) – lakosok helyben maradását biztosították a katonai parancsnokok. Bár különböző adatok ismertek, számuk a kilencvenes években kétszázra tehető.

Pécs hadihelyzete a visszafogalás után

A város az előző fejezetekben ismertetett ostrom következtében tovább pusztult. A faházak jelentékeny része leégett. A kőházak tetőzete szintén. Most vált láthatóvá, milyen károkat okozott a horvátok támadása és a törököknek – a vár déli és keleti előterében véghezvitt – tudatos rombolása. Az 1687 januárjában vagy februárjában keletkezett, mérnöki kézből származó ostromrajzon a nagy kőépületek között csak ritkán tűnik elő egy-egy épségben maradt épület a mai Káptalan utca, illetve a Janus Pannonius utca vonalában. A nyugati városfal vonalától – a Siklósi-kapu közvetlen környékén megmaradt nagyobb épületeket kivéve – egyetlen objektumot sem tüntetett fel ez az ábrázolás.[50] A városban keletre haladva azonban kisebb volt a pusztulás.

Az ostrom után a várban és a városban idegen magyar és horvát őrséget szállásolt el az Udvari Haditanács. Ehhez azonnali épületjavításokra, elsősorban a tetőzetek kijavítására volt szükség. Erre utal az a híradás, mely 1686 decemberében hétezer darab „új deszka, 16 szekér zsindelynek való fa, kilenc fuvar cserép” beérkezéséről tudósít.[51] 1687. január–április között folyamatosan szállították az anyagot az építkezésekhez.[52]

Először a vár ledőlt délkeleti körbástyáját, a déli várkaput, továbbá az északkeleti várfalakat és a rondellát javították ki. Ezekkel a munkálatokkal 1687. március elején végeztek. A városba vezényelt katonaság mellett a nagyon kevés polgári lakos és a város környékéről toborzott parasztok is részt vettek az újjáépítésben. A többször idézett hamburgi kiadvány szerzője is azt írta, hogy „azonnal megtettek mindenféle jó intézkedéseket Pécs megerősítésére. A több ezer főt számláló katonaság megfelelő elhelyezése megtörtént, s ezek létszáma már [1687 januárban – Sz. L.] a kívánt mértékig gyarapítható volt.”[53]

1686. november és december hónap folyamán a laktanyáknak kijelölt épületeket lakhatóvá tették. A téli beszállásolásokra Pécsre vezényelt újabb egységek azonban óriási élelmezési gondokat jelentettek a városparancsnoknak. Thüngen tábornok eredménytelenül próbálkozott gabona és száraztakarmány beszerzésével a térségben. 1686. december 22-én a haditanácshoz küldött jelentésében a következőket írta: „Görcsöny, Baksa, Dér vermeit megnyitották. Összesen 70 forintnyi gabona és 41 vágómarha felvásárlására került sor. A gabonát három nap alatt megőrölték a Pécsett forgó kilenc, egészen jó állapotban maradt malomban. Ennek sokszorosa sem lenne azonban elég. A szigeti kerülethez tartozó falvakban azonban sem pénzen, sem rekvirálással nem tudott a katonaság négy kocsi gabonánál többet összeszedni. Az ostrom után valamennyi pincét és raktárt kiürítették a városban, s azt a várba, s a tőle nem messze lévő főraktárba hordatták. Ez mintegy 400 mázsa durva liszt. E mellett 100 mázsára tehető gabona áll rendelkezésre. Folyamatos őrléséről négyet kijavítva végül tizenegy malom gondoskodik. A katonaság és a kevés polgár teljesen ellátatlan. A győri konvoj meggyorsítása az itt lévő ezredeknek életbevágóan fontos. Amíg a vizek be vannak fagyva, nem számíthat a parancsnokság sem a dunai, sem pedig a drávai szállításokra. Élelem nélkül a nagyon fontos munkálatok, mint a paliszádok megkezdett építése és a megrongálódottak kijavítása csak nagyon lassan halad.

Az ellátásban fokozza a nehézséget, hogy nemcsak ez a város van rászorulva a külső segítségre az ellátmány távolról történő beszállításában, hanem siklósi erődünk, s hasonlóképp Kapos[vár] is mert csak pár hétig elegendő eleséggel rendelkeznek.”[54]

Pécs, Kaposvár, Siklós császári helyőrségének és gyéren lakott környékének élelmezése 1686. október 26-a után, illetve november végétől két irányból történt.[55] Batthyány tábornok az Udvari Kamara megbízásából szárazföldi konvojt szervezett; a nyugati vármegyékben gyűjtött élelmiszer és takarmány délkeletre szállítása óriási költséggel (5000 Ft) történt. A szállítmány közel félezer szekérből állott nagyszámú kiszolgáló személyzettel. A konvoj védelméről is gondoskodni kellett, mert Szigetvár, Kanizsa, Székesfehérvár török portyázó alakulatai nagy veszélyt jelentettek. Közel ezer tatár lovas kísérelt meg támadást a szállítmányozók ellen, azonban Batthyány csapatai csúfos vereséget mértek rájuk. A biztonságosabbnak látszó, hosszú távon sikeresnek bizonyult utánpótlás császári utasításra a Grazi Udvari Kamara irányítása alatt megszervezett drávai vízi úton érkezett.[56] A drávai szállításokat a viszonylag enyhe időjárás miatt már 1686 novemberében, majd ezt követően 1687 februárjában sikeresen lebonyolították. Február 6-án Pécsre és Siklósra ért a Koprivnica felől érkezett konvoj. Ugyanakkor a Batthyány által vezetett csapatok Kőszegről indulva 1687. február 15-én értek Pécsre. A grazi utánpótlás történetét leíró szerző szerint Pécs és Siklós is jelentős zsákmányolt gabonatartalékkal rendelkezett. Más források szerint azonban csak két-három hétre elegendő mennyiség volt a város raktáraiban. Mindenesetre az Udvari Haditanács, az Udvari Kamara és a grazi szállító hatóság is sürgős intézkedéseket tett, hogy a Siklós alatti ún. „Ludwig Sáncot”, amelyet már korábban megerősítettek, újabb sáncolással és katonai erők kirendelésével biztonságos, jól védhető támaszponttá építsék ki.[57]

A drávai utánpótlás-vonalon Stájermarkból élelmiszerek és takarmány mellett muníció is érkezett folyamatosan Pécs, Siklós és Kaposvár garnizonjába. 1686. november végén a nagy légrádi utánpótlási bázisról 15 uszályon 165 tonna lisztet, valamint jelentős mennyiségű (30 tonna) hadiszerrel terhelt hajókat küldtek az oldi, azaz a „Lajos Sánc” melletti kikötőbe, ahonnan Siklósra és Pécsre tengelyen szállították tovább.[58]

Figyelemre méltó, hogy az Udvari Kamara az éhező, s a katonai erőszakoskodásoknak kiszolgáltatott civil lakosság ellátásáról és védelméről is gondoskodott. A Kamara utasította Thüngent, hogy a terület pacifikálása végett fékezze meg a harácsolást, a legszükségesebbekkel lássa el a polgári lakosságot is. Thüngen, a kitűnő katona – intézkedéseiből láthatóan – jó poltitikusnak is bizonyult. A Pécs és Siklós környéki falvak népei részére gabonát osztott, s az eléje került panaszokat kivizsgálta. Ugyanakkor a kamarai tisztviselők tavaszi vetéshez szükséges gabonát osztottak ki a parasztoknak. A kamara különösen nagy súlyt helyezett arra, hogy a területen a hadsereg ellátására olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek majd később kiváltják a hadiszállításokat. Már e korai időben is tettek lépéseket az elpusztult Pécs-környéki falvak betelepítésének megkezdésére.

A Pécsre kirendelt Kössler hadbiztos jelentése már a tavaszi fejleményeket ismerteti. Úgy látszik, az első utánpótlási „vonatok” megérkezése ellenére a válságos szituáció alig változott. A jelentés főleg a katonaság helyzetével foglalkozik: a szokásos fejadagok úgymond nem biztosíthatók. Nincs orvosság, orvos; még kirurgus sem tevékenykedik a pécsi és a siklósi garnizonban. A legnagyobb hiány húsban jelentkezett. 1686. december 28-án a császár elé került jelentések a városokat rendkívül negatív színben tüntették fel. Thüngen azt javasolta: ha nem tudnak segíteni, „Pécset mint hadtápellátó központot el kellene hagyni és sorsára kellene hagyni.” Talán ennek köszönhetően Lipót császár elrendelte, hogy a Kamara sürgősen intézkedjen „néhány ezer tonna liszt, néhány ezer tonna zab, néhány ezer patkó, valamint 150 bécsi mázsa kanóc és az egyéb szükséges muníció azonnali Pécsre szállításáról.” Ugyanezen császári parancs 150–150 vágómarha azonnali Pécsre, illetve Siklósra küldéséről is rendelkezett.[59] Pedig a marhahajtás az eszéki, valpói, szigetvári törökök miatt akkor is kockázatos vállalkozás volt, ha megfelelő erősségű kíséretet rendeltek a konvojok mellé. Ezt bizonyítja, hogy a felhajtott állatokból sokat elragadtak.

Amikor egy 1687. január 11-ai grazi kamarai parancs szerint Michael Maier hadbiztos 77 szekérből, illetve szánból álló konvojjal indult Pécs felé, figyelmeztették, hogy „ez a török portyáktól erősen veszélyeztetett vállalkozás, amelyet nagy körültekintéssel kell végezni”.[60]

Február 3-ára megérkezett Pécsre 52 szekér liszt, 8 szekér zab, 9 szekér lőpor, 8 szekér kanóc. Nyolc szán lovak részére zabot szállított, továbbá 3000 db patkó és egyéb felszerelések tartoztak a szállítmányhoz. A szekereket 123 ökör és 3 tehén vontatta, amelyeket azután levágtak a katonaság részére. Thüngen szerint a felsorolt élelmiszer a két garnizon számára csupán nyolc napra volt elég. A konvojok biztonságáért való aggódás nem volt alaptalan, mert a szigetvári török parancsnok tatárokat küldött ki a várból, a császári őrség azonban sikeresen vette fel velük a harcot. 150 tatárt lemészároltak, a többiek sok sebesülttel menekültek vissza a várba. Azok az utánpótlási konvojok, amelyek leadták szállítmányukat az Old melletti „Lajos Erőd” parancsnokságának, állatok nélkül tértek vissza, hogy így is segítsék a két város katonaságának hússal történő ellátását.[61]

1687 márciusában az eszéki törökök megkísérelték megsemmisíteni az oldi utánpótlási bázist. Március 6–7-e között váratlanul egy ezrednyi erővel (800 janicsár, 200 szpáhi) támadást intéztek a sáncok ellen. A kézigránátokkal támadó törökök a sáncot védő magyar és horvát hajdúk közül sokat megöltek, Orlick báró, a legendás császári lovasparancsnok 800 lovasával és mintegy 300 horvát hajdúval teljesen megsemmisítette a támadókat. 40 foglyot ejtettek, közöttük a janicsárok agáját az arnauta (albán) Ali Hamedet.

Áprilisban folyamatosan háromhetenként érkeztek szállítmányok a Dráván és a nyugat-magyarországi vármegyékből. Haditanácsi rendelkezésre Siklós és Pécs parancsnokai kiépítették a garnizonok ellátásának helyi műhelyeit is. Pécsett és Siklóson összesen 78 sütődét állítottak fel, amelyekben naponta 44 000 adag kenyeret tudtak kisütni a hadsereg részére. Ezek a hadseregellátó központok szükségtelenné tették a kenyérszállítást a nagy távolságra lévő Légrádról, Dernyéről, stb. A következő évi hadjáratokban ennek nagy jelentősége volt. A helyzetet továbbra is a nehézségek jellemezték. A hadszíntérnek számító Pécsett, Siklóson, Kaposvárott egyre növekvő katonalétszám mind több szállítmányt várt, mert a térségből semmit nem tudott beszerezni.

A siklósi és a pécsi garnizon ellátása teljes mértékben az alsó-ausztriai tartományokra hárult. Egy 1687. január 5-ei jelentés erről a következőket írta: „Mivel helyőrségeink mind Pécsett, mind Siklóson meglehetős hiányt szenvednek élelmiszerekben, a császár megparancsolta az alsó-ausztriai kormánynak, hogy ezekbe a garnizonokba minél előbb megfelelő mennyiségű készleteket szerezzenek be. A szigeti törökök nagy mennyiségű élelmiszert jutattak Fehérvárra. Ez figyelmeztet arra, hogy a török erők ellen megfelelő kíséretet kell biztosítani azoknak a konvojoknak, amelyeket a Dráva melletti garnizonokba indítanak...”[62]

Ugyanebben a jelentésben Thüngen sikeres Szigetvár elleni támadásáról olvashatunk, amelynek során a váratlanul megrohant szigeti külső városban gazdag zsákmányra tettek szert. „Főleg az állatok jelentettek nagyon értékes szerzeményt, mert a hússal rosszul volt ellátva mindkét garnizon.”[63]

Májusban a felderítők minden jelentésükben foglalkoztak Pécs és Siklós várossal, és ellenük irányuló török támadást jósoltak. Erre a haditanács Dünnewald tábornok parancsnoksága alatt újabb csapatokat küldött Pécsre. Természetesen ez további komoly ellátási gondokat okozott. Május közepén azonban a városba 300 szekér érkezett élelemmel, száraztakarmánnyal és munícióval. Először olvashattunk olyan jelentést, amely megelégedéssel szólt a hadellátmányról. Egy 1687. május 20-ai bécsi újság közölte Thüngen tábornok levelét, amelyben arról írt, hogy szigetvári rajtaütés során nagyon jelentős élelmiszerkészleteket sikerült szerezniük. Az Orlickkal közösen végrehajtott akcióban 200 ökröt hajtottak Pécsre, 200 birkát és 200 lovat. Megszerezték azokat az építőanyagokat (deszkákat) amelyeket a törökök az Eszéken folyó erődítési munkákra szántak. Mint láthatjuk, Pécs és részben Siklós visszafoglalása után a legnagyobb feladatot a hadibázis újjáépítése, s főleg az idevezényelt császári haderő ellátása jelentette. Ez csak úgy volt megoldható, hogy a Haditanács, az Udvari Kamara, továbbá – mint Pickl kutatásaiból tudjuk[64] – a grazi kamara összehangolt munkája révén a konvojok több száz kilométer távolságból látták el élelmiszerrel, száraztakarmánnyal, munícióval, gyógyszerrel, stb. Pécset. Ez nagy feladat volt, amelyet ha késedelemmel is, de sikerrel megoldottak. A Haditanácsnak 1687 nyarára regionális méretekben sikerült kiépíteni a hadélelmezést. A pécsi városparancsnok július 20-ai jelentéséből a következőket tudhatjuk meg: „A császári gyalogság menetének és táborozásának biztosítására, a somogyi ispánság [Somogy vármegye – Sz. L.] déli részén, a Drávához közel a következő depókat erősítették meg: Sellye, amelynek palánkját a vármegye 300 paraszt munkáját felhasználva rendbe hozatta, így tágas palánkon belüli helységekben kenyér és liszt lett elraktározva. A Lagucs [helyesen Lakócsa  – Sz. L.] palánk, amely az elmúlt őszön széthányatott Louis Baden felséges herceg által, mostanra összehordatott, kijavíttatott. A somogyi ispánságból 11 hajdú kirendelése megtörtént. A lovasságnak száraz takarmány tartalékolására kiválóan alkalmas. Babócsa el nem égett részeit kijavították; 80 lovas kényelmesen elférhet benne. Ezek a Dráva őrzését kapták feladatul. Kapos palánkja teljesen ki van javítva. A város és a vár palánkját felhordták és nagy fatörzsekkel megerősítették. A sarkokon a palánkokat feljebb emelték, s bástyaszerűen megerősítették. A vár épületeiben okozott rombolásokat a vármegye segítségével kijavították. A palánkon belül 200 lovast helyeztek el, amelyek mindenkor Sziget vigyázására, a Dráva megfigyelésére kirendelhetők, s a Pécsre tartó konvojokat is elkísérik a vármegyehatárig. Tágas épületeiben száraztakarmány van a lovasság számára. Ez jól tárolva és őrizve áll a hadsereg részére. Erre azonban valószínűleg nem lesz szükség, mert a Dráván folyamatos a szállítás anélkül, hogy valaki zavarná. A kaposi őrségben lévők számát szükségtelen emelni.”[65]

Mint látható, a fősereghez közel felállított pécsi és siklósi hadellátmányi központot a hadi kormányzat a köréje szervezett kisebb palánkokkal és jól őrzött raktárakkal 1687 nyarára regionális méretűvé építette ki, biztosítva a fősereg működését a Délkelet-Dunántúlon 1687 nyarán.


Jegyzetek


[1] Szabó Pál. Zoltán: A török Pécs 1543–1686. (A város korrajza). Pécs, 1941. 109–110.

[2] Uo. továbbá Rúzsás Lajos: Pécs hadihelyzetének hatása a város fejlődésére 1543–1686. In: Kisebb Tanulmányok. Dunántúli Tudományos Intézet, Pécs, 1961. 71–96. A városfal erodációját mutatja a Pécs 1664. évi ostromáról készült kéziratos térkép. Közölve: Esterházy Pál: Mars Hungaricus c. művében. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1989. 72. Legújabban közölte és elemezte Kiss Farkas Gábor: Pécs 1664. évi ostromának kéziratos térképe. Baranya VII–VIII (1994–1995) 153–158. A vár északkeleti bástyájától párszáz méterre, az ún. „Új kapu”-tól nyugatra a falon két nagy rés volt („zwei Loch”), amelyeken a városfalat betörték (Uo.) Valamennyi 1664. évi vagy a körül készült rajzon ábrázolják ezt a rombolást, amely még 1664 előtt keletkezett.

[3] Siebenbürgische Chronik des Schössburger Stadtschreiber Georg Kraus 1608–1665. Bécs, 1862. Magyar fordítás: Georg Kraus: Erdélyi krónika 1608–1665. Vogel Sándor fordításában, bevezetésével és jegyzeteivel. Ómagyar Baráti Társaság Kiadói Részlege. Budapest. 1994.

[4] Geschichte der Kriege zwischen Oesterreich und der Pforte. Wien 1778. Magyar fordítás: Pécs környéki hadmozdulatok a török elleni felszabadító harcokban. Egy Bécsben 1788-ban kiadott német nyelvű mű alapján. Ford. Reil József. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1982. 209–217.

[5] Der siegreich geendigte Römisch-Kayserliche Polnische, Muscovitische und Venetianische Türcken-Krieg. Thomas von Wiering Buchdruckern, Hamburg, 1699. 93–94.

[6] Uo.

[7] Rúzsás L.: Pécs hadihelyzetének… i. m. 71–96.

[8] Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660–1664. Budapest, 1904. 234–235.

[9] Österreichische Staatsarchiv Kriegsarchiv (ÖStA) Turcica AFA 1686–46–102. f. 15–19.

[10] A magyarürögi völgyről van szó. Az „Úrfi” (azaz Orfű) felé vezető út mindkét oldalán a törökök szőlői voltak. Magyar Országos Levéltár (MOL) U. et C. Fasc. 56. No 41.

[11] A pécsi vár déli falszakasza, amely a két nagy bástyát kötötte össze. A javításra az 1670-es években került sor. A korábbi és az ostrommal egyidőben készült metszeteken a keleti kurtina elé emelt ravelin négyszög alakú.

[12] MOL U. et C. Fasc. 56. No 41.

[13] ÖSTA Turcica AFA 1686 – 46 – 19. f. 34–35. (A haditanács elnökének Bádeni Hermannak fogalmazva.)

[14] Sem Kanizsa, sem Szigetvár nem szerepel ezekben a tervekben. Sőt kifejezetten utal a jelentés arra, hogy csak Szigetvár körüli kisebb palánkok elfoglalására gondoltak.

[15] Szita László: Pécs felszabadítása a török alól. Pécsi Szemle. 1998. ősz–tél. 16–17.

[16] Szita László: A török világ vége Baranyában. Baranya 1989/1–2. 28–30.

[17] Vass Előd – Szita László: A török hódoltság alatti város és a felszabadító háborúk 1526–1686. In: Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből (1009–1962). Főszerk.: Márfi Attila. Pécs, 1996. 99–102.

[18] Vass Előd: Helyszíni jelentések Baranyából a nagyharsányi csata előzményeiről. In: Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686–1688. Szerk.: Szita László. Pécs, 1989. 100.

[19] Vass E.: Helyszíni jelentések… i. m. 99.

[20] Uo. 100.

[21] ÖStA HHStA H–L. 50-51. D. 830-991. P. Közölve: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. Szerk.: Szita László, Pécs, 1987. 79.

[22] München Bay. HStA Kasten schwarz 8028. („Napló a Bajor választó fejedelemnek Magyarországon az ősellenség ellen végrehajtott hadjáratról, ennek eseményei ahogy napról-napra végbementek az 1686. évben”)

[23] Vass E.: Helyszíni jelentések… i. m.

[24] Szita László: A török világ vége… i. m. 30–31.

[25] Várady Ferenc: Baranya multja és jelenje. II. köt. Pécs, 1897. 479–496. (A történeti rész Németh Béla munkája.)

[26] ÖStA HHStA Lotharingische Hausarchiv Sammel-Handschrift No. 15.

[27] Szita László: A török világ vége… i. m. 30–31.

[28] ÖStA Turcica AFA 1686 – 46 – 20. Fol. 10-12.

[29] A horvátok hadműveleteire vonatkozóan a következő források tartalmaznak részletesebb adatokat. München: Mercurii Relation. Anno 1686. Littera Rt. Num. 40. 6. Okt.; Bécs: Extract-Schreiben Aus Wien. 1686. Den okt. 5. 12. Továbbá az Ordentliche Wochentliche Post Zeitungen 1686. okt. 19., 25., 30 No.

[30] Der Siegreich geendigte… i. m. Az eseményeket Everhardo Guernero Happelio (Eberhard Happel) Der Ungarische Kriegs-Roman, oder ausfürliche Beschreibung der Jüngsten Türken-Kriegs. I–III. Bd. (1685–1697) c. munkájában is leírta. A Wiering kiadásában lévő szöveg és Happelnek Pécs ostromára vonatkozó részei nagyon hasonlóak. Lehetséges, hogy szövegátvétel történt.

[31] München: Mercurii Relation. Anno  1686. Littera R. t. Num 40, 41, 47.

[32] Uo. Továbbá Happel, E.: Der Ungarische Kriegs-Roman… i. m. 413–417.

[33] München Mercurii Relation. Anno 1686. Littera S. t. Num. 12. (Nov.).

[34] Wien Extra Zeitung 1686. okt. 10, 17.

[35] München Mercurii Relation. Anno 1686. Littera Tt. Num. 19. (Szept.).

[36] ÖStA Turcica AFA 1686 – 13 – 21. Pécsett jelentékeny birtokokat kapott. A várostól északnyugati irányban fekvő hegyet róla nevezték el. Rokonsága horvát iskolaalapítóként volt ismert. A 19. században utcát, iskolát neveztek el róla.

[37] ÖStA Kriegsarchiv Turcica 1686 – 36 – 19.

[38] Karlsruhe General Landesarchiv (GLA) Kreissache 46/3561–1686. A kanizsai és a szigetvári pasák segélykérő levelei a szövetségesek kezébe kerültek. 1686 őszén a Dráva mindkét oldalán horvát báni hajdúk és magyar huszárok portyáztak. Lassan kialakultak e török végvárak körül a Batthyány és Zichy vezette blokádok. Az ellenőrzés Lotharingiai Károly szerint lehetővé tette, hogy a törökök erőit lekötve, biztonságosan mozoghattak a keresztény csapatok. Ezekre vonatkozóan lásd: Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád és a vár kapitulációjának történetéről 1686-1690. In: Somogy Megye Múltjából 1994. Szerk.: Szili Ferenc. Kaposvár, 1994. 51–124.

[39] ÖStA Kriegsarchiv Turcica 1686 – 13 – 25.

[40] ÖStA Kriegsarchiv Turcica 1686 – 46 – 23. Lásd még Nagy Lajos: A Császári Udvari Kamara pécsi prefektúrájához tartozó terület 1687-ben. Baranyai Helytörténetírás 1979, Szerk.: Szita László. Pécs, 1979. 15-23.

[41] Happel munkájában ezzel kapcsolatban a következőket írta: „Alig pillantották meg a törökök a császári csapatok közeledtét, felgyújtották a várost, elhagyták azt és a várba vonultak vissza. Mindez olyan gyorsan történt, hogy nem tudták megvédeni a lángoktól a várost, megakadályozni, hogy az épületek egynegyede a lángok martalékává váljék. Most azután a várra került a sor, melyet előzőleg bombázással támadtak és megrongáltak. Bár az ellenség ezen ostrom alatt néhány kitörést hajtott végre, ez sohasem szolgált előnyükre, hanem csak reményeiket hervasztotta, pedig ugyancsak keményen és gőgösen viselkedtek egészen addig, míg a mieink a megközelítő árkokkal nem jutottak a vizesárkokig.” Happel, E.: Der Ungarische Kriegs-Roman… i. m. 758–759.

[42] Lásd erre vonatkozóan a következő tanulmányokat: Pataki Vidor – Gosztonyi Gyula: Pécs legrégibb hiteles ábrázolása. Sorsunk 1941. 413–421.; továbbá Vörös Márton: A Scitovsky-téri romok kérdése. In: Pécs Szab. Kir. Város Majorossy Imre Múzeumának Értesítője 1941. 40–52.; Gosztonyi Gyula: A Scitovszky-tér környékének helytörténeti vizsgálata. In: Pécs Szab. Kir. Város Majorossy Imre Múzeumának Értesítője 1941. 53–64.; Kováts Valéria: Adalék Pécs középkori vízvezeték rendszeréhez. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1977. 197–217. 197–214.; Szita László: Adalékok az 1686-ban felszabadult Pécs történetéhez. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1978. 245–246. Az ostromra vonatkozóan fontos adatok találhatók: Die Eroberung von Ofen und der Feldzug gegen Türken in Ungarn im Jahre 1686. (Dargestellt nach den Acten der Wiener Archive und anderen authentischen Quellen.) Mitteilun-gen des K. K. Kriegsarchivs. 1–126.; utalások: Hodinka Antal: Adatok Pécs város történetéhez 1686-tól 1701-ig. Pannonia 1942. 16–46.; Reuter Camillo: A török utáni Pécs korai utcaneveihez. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1987. 47-60.; Madas József: Török temetők Pécsett. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1972/73. 117–124. Érinti a kérdést Kápolnai Zsigmond: Vecchi tábornok és a pécsi polgárság a XVII. század végén. In: Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője 1909/3. 104–110., valamint Cserkuti Adolf: Pécs város a török hódoltság után. In: Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője 1913/2. f 63–71.

[43] ÖStA Kriegsarchiv Turcica 1686 – 36 – 21.

[44] Uo.

[45] Uo.

[46] Pécs megadási okmánya egykorú másolat. Az eredeti nyilván fogalmazványban létezhetett. Nem kerülhetett a császár elé, mert nem volt szükség a ratifikációra. A haditanács levéltárában Badeni Lajos iratai között van. A megfogalmazás csak tervezetnek tekinthető. A megadási okmány szerkezete, pontjai alig különböznek a többi török végvár kapitulációs szerződéseitől. Ezek a szerződések eléggé azonos formában készültek, s ugyanazon kérdéseket foglalták írásba. Lásd az egykorú szerződéseket Pl. Egerre vonatkozóan Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Zrínyi, Budapest, 1983. 237–248; Székesfehérvár kapitulációs szerződése Sebestyén József: Székesfehérvár felszabadulása a török uralom alól (1688. május 19.). Székesfehérvár, 1929; Kanizsai megadási szerződése Szita L.: Dokumentumok a kanizsai blokád… i. m. 114–115.

[47] A vízvezetékre vonatkozó kitűnő tanulmányt lásd Kováts V.: Adalék Pécs középkori… i. m. 197–214.

[48] Az ostromra vonatkozó források a következők: Ordentliche Wochentliche Post Zeitungen 1686. október 20., Mercurii relation oder Wochentliche Reich Ordinári Zeitungen München. Anno 1686. Littera XX. Num. 44. 2., Extract Schreiben aus Wien/Ungarn und Polen Mitbringend. Die Eroberung Fünfkirchen u. Segedin. 1686. nov. 2.  Mercurii Relation oder Wochentliche Reich Ordinari Zeitungen München  1686. Littera YY. Num. 45. 9. Nov.

[49] Happel úgy tudta, hogy a „pasa és 2000 jól felfegyverkezett katonája, amelyből az ostrom alatt sokan meghaltak, a kivonulók hadifogolyként kezeltettek. Az asszonyokat és a gyermekeket fegyveresen Valpó várához kísérték. A vár egyébként 18 löveggel volt felszerelve, amely nagy mennyiségű lőszerrel és munícióval együtt a győztesek kezébe került. Ezután D’ Bali ezredes vezetésével 4000 lovast és gyalogost számláló császári csapat vonult a városba és a várba.”

A szeptemberi és októberi dúlások, valamint a törökök rombolásai az ostrom nyomában keletkezett tüzek ellenére a győzők kezébe gazdag zsákmány jutott.

A hadvezetőség által összeállított Rekvizítumok és ágyúk leltára külön figyelmet érdemel. A terjedelmes irat a legfontosabb adatai:

Ágyuk: 18 darab jó állapotban vasból és rézből öntve. Egy feles tábori ágyú (I. Ferninánd Császár 1537. felirattal.) Egy kartány 48 fontos Zrínyi felirattal. Egy feles kartány II. Miksa 1569. felirattal. Egy csatakígyó Szigetvárról, 8 fontos. I. Ferdinánd 1545. felirattal. Egy darab török tábori ágyú (Falkone) 3 fontos. Egy db. török ágyú 4 fontos. Egy db. török ágyú. Kicsiny, félfontos. Egy db. nehézágyú (kartány) 44 fontos. I. Ferninánd 1549. felirattal. Egy db. csatakígyó. 3 fontos. II. Miksa 1571. felirattal. Egy db. török ágyú 3 fontos. Egy db. török mozsár (Pöller) 8 fontos. Egy db. török vaságyú 4 fontos. Egy db. feles csatakígyó 8 fontos. I. Ferninánd 1549. felirattal. Egy db. Kis török ágyú 1 fontos. Egy db. török tábori ágyú (falkon) nyolc fontos. Egy db. csatakígyó 14 fontos. Prinz Hohenlohe felirattal 1662. Egy db. török tábori ágyú 4 fontos. Egy db. feles falkony 2 fontos. Károly főherceg 1568 felirattal.

Megrongálódott, használaton kívüli ágyúk: Tábori ágyú 1 fontos. Ágyútalpon, megrongálódva. Egy csatakígyó 10 fontos. Megrepedt csővel, török ágyútalpon. Egy rövid csövű ágyú megrongálódva lafetta nélkül. Egy db. négy fontos ágyú, repedt csővel. Egy db. csatakígyó 10 fontos. Szétrobbant csővel.

A fegyvertárban összeíratott muníció: 210 db. csákány. 60 db. muskétacső. Újabb 110 muskétacső. Egy nagyobb fémkazán. Egy kisebb rézkazán. 20 db. jó balta. Különböző fűrészek. Ostromszerszámok fémből fanyéllel. Vasláncok különböző méretben. 11 láda, benne kardok, csákányok, buzogányfejek, lándzsák. 3 láda kézigránát. 11 láda újabb kézigránát. 70 mázsa ólom. 40 mázsa muskéta golyóbis. Egy láda gránátcsövecskékkel. 4 láda kénpor. Egy hordó szurok. 2 láda gyanta. Újabb három láda gyanta. 60 db 1 fontos ágyúgolyó. 120 db. 2 fontos ágyúgolyó. 70 db. vegyes ágyúgolyó. 7 láda salétrom. Újabb négy láda salétrom. 6 láda sörét. 230 mázsányi terpentin. 40 darab fém ágyúgolyó. Újabb ládák. Összesen 800 különböző ágyúgolyó. 60 mázsa vegyes vasdarab. Kisméretűek, ágyúba. 4 láda fekete szurok jó állapotban, 3 láda használhatatlan. Hat db. ágyútalp török lövegekhez. 16 mázsa ólom egy nagyobb ládában. 70 db használhatatlan muskéta, javításra várva. 17 láda, különböző alkatrészekkel a janicsár fegyverekhez, ágyúkhoz.

A lőporok kitűnő állapotban. A fegyvertárban nagy rend található, rendkívül száraz és biztonságos hely a nagy dzsámi alatt.

A török végvárak (Kanizsa, Szigetvár, Gyula, Jenő, Nagyvárad, Eger) fegyvertárainak leltárait összevetve megállapíthatjuk, hogy mind a tüzérségi eszközök, mind a muníció és kézifegyverek tekintetében Pécs a jól felszerelt várakhoz tartozott.

Külön fel kell hívni a figyelmet a lövegekre. Pécsett is – mint valamennyi magyarországi török végvárban – lövegpark nagyobb részét a keresztény (nyugati) ágyúk képezték. Ezek az ágyúk különböző hadiesemények során kerültek a várba, vagy úgy, hogy az őrség zsákmányolta. Többségében a különböző várak részére a török hadvezetőség szállította őket, nem lévén a várhoz közel ágyúöntöde. Az is figyelemre méltó, hogy a lövegek életkora gyakran a száz évet is meghaladta. A feliratos lövegcsöveket biztosan nem öntötték újra. A leltárakat más végvárakból közölte Szita L.: Dokumentumok a kanizsai blokád… i. m. 116–120. (Kanizsa), Szita László: A törökök kiűzése a Körös–Maros közéről 1686–1695. Gyula, 1995. 222–224. (Gyula) és 164–165. (Jenő).

[50] Közölve Kováts V.: Adalék Pécs középkori… i. m. 271.; továbbá Pataki V. – Gosztonyi Gy.: Pécs legrégibb… i. m. 413–421. A rajz a Hofkammerarchiv Festungen I. Reichsacten Karton 138. No. alatt található.

[51] ÖStA Kriegsarchiv Turcica 1686 – 15 – 31. Egy 1686. december 22-i jelentés szerint a szükséges anyagot Kaposváron maradt anyagok elszállításával oldották meg.

[52] A szállításokra vonatkozó jelentésekről lásd Extra-Schreiben 1687. január 11-ei, majd 1687. május 24-ei számában.

[53] Der Siegreich geendigte… i. m. 94–95., 102.

[54] Uo.

[55] Uo.

[56] Uo.

[57] Pickl, Ottmar: Nachschub für den grossen Türkenkrieg. Der Anteil der Steiermark an den siegreichen Felzügen der Jahre 1683-1686. Graz. 1977. és Uő.: Der Beitrag der Steiermark zu den Siegen im Türkenkrieg 1684 bis 1688. In: Zeitschrift des Historischen Vereines für Steiermark. 1992. 296–297.

[58] München Mercurii relation Anno 1686. Littera SS. Num. 28., 29.

[59] Uo.

[60] Uo.

[61] Uo.

[62] Uo.

[63] Pickl, O.: Nachschub für den grossen Türkenkrieg. i. m. 14.

[64] PICKL Pickl, Ottmar: Nachschub für Pécs-Fünfkirchen in Kriegswinter 1686/87. (Utánpótlás Pécsnek az 1686/87-es hadiév telén) Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1996. Pécs, 1997. 36.

[65] ÖStA Kriegsarchiv Turcica AFA 1686–49–13.