Cikkek

Balázs Mihály: A szekér és az ökör. Adalék a baranyai antitrinitarizmus történetéhez

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 7.

Pécs a törökkorban

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999

ISSN 1219-4077

Szerkesztette: Szakály Ferenc

265–282.  pp

Javított újraközlés és jelen szövegközlés alapja:

Pécs a hódoltság korában. Tanulmányok

(Pécsi Mozaik 2.)

Kronosz Kiadó – Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2012

ISSN 2063-4714

ISBN 978 615 5181 58 0

Szerkesztette: Szakály Ferenc és Vonyó József

310–327.  pp

 


Balázs Mihály


A szekér és az ökör

Adalék a baranyai antitrinitarizmus történetéhez


The Coach and the Oxen. Adjunct to the History of Anti –Trinitarians in Baranya

Der Wagen und der Ochse. Angaben zur Geschichte des Antitrinitarismus im Komitat Baranya




Azok a szentháromság-tagadók, akiket a református forrásokban Erdélyből menekültek és kivetettek gyanánt emlegetnek, 1569–1570 táján a Dunántúlon a hódoltsági reformáció történetének hallatlanul izgalmas szakaszát nyitották meg. A jelenség fontosságára a modern kutatásban először Kanyaró Ferenc[1] hívta fel a figyelmet, majd Esze Tamás[2] és Kathona Géza[3] munkái hoztak újabb eredményeket. A korai időszak legjelentősebb emlékének, a Válaszúti György és Skaricza Máté közötti hitvita szövegének megjelentetésével Dán Róbert és Németh S. Katalin mozdította jelentékeny módon előre a kutatást,[4] míg az utóbbi időszakban elsősorban Szakály Ferenc új levéltári forrásokat is megszólaltató monográfiája[5] gazdagította fontos, eddig ismeretlen mozzanatokkal a képet. Ezekre alapozva tettünk magunk is kísérletet a legkorábbi időszak eszme- és irodalomtörténeti sajátosságainak bemutatására.[6]

A kutatás a forráshelyzet következtében is a 16. századi fejleményekre koncentrált, ám a fenti eredmények ellenére sok tekintetben igen hézagos ismeretekkel rendelkezünk. Így nem ismerjük a kibontakozás eseménytörténetét sem, jóllehet annyi világos, hogy a talán már 1569 derekára tehető székesfehérvári kezdetet követően az Erdélyen kívüli antitrinitárius propagandának fejedelmi támogatást is adó nagyváradi hitvita (1569 októbere) nyomán vált intenzívebbé a szentháromság-tagadó eszmék terjesztése a Dunántúlon is. Az újabb kutatások azt is nyilvánvalóvá tették, hogy az antitrinitarizmusnak két központja alakult ki: Nagymaros, illetőleg Pécs. Bizonyossá vált továbbá, hogy míg az előbbi, szinte teljes mértékben Trombitás János harmincados politikai és vallási útkereséséhez kötődő központ az 1580-as évek elejére megszűnt, addig Pécsett és környékén tartósan sikerült berendezkedniük a szentháromság-tagadóknak. Jászberényi György és Válaszúti György személyében már az 1570-es évek elején jelentékeny, teológiailag igen felkészült személyiségek vállalkoztak itt a hagyományos szentháromságtan ellentmondásainak kimutatására. Elmondható ugyanez arról a Tolnai Ambrus Lukácsról is, aki antitrinitáriussá válása előtt a művelődéstörténeti szempontból igen fontos Laskón volt református lelkész, s aki a református püspöki hivatal betöltésére is alkalmasnak látszott, hiszen egyes, bizonyára nem egészen elfogulatlan vélemények szerint éppen azért vált Arius követőjévé, mert nem választották meg református püspöknek. A legszínesebb egyéniség azonban minden bizonnyal Alvinczi György volt, akit talán igen merész, a törökök hitére is konzekvenciákkal járó és meglehetősen szabadszájúan hirdetett nézeteiért akasztottak fel 1574-ben Nagyharsányban.

A szerveződés erejét és gyors kibontakozását bizonyítja, hogy újabban előkerült adatok szerint az 1570-es évek derekától feltehetően saját püspökük volt a dunántúli antitrinitáriusoknak, ekkor már talán Jászberényi György, aki Molnár Antalnak ebben a kötetben tárgyalt dokumentumai szerint megérte a jezsuiták pécsi megjelenését is, s nyilvánvalóan óriási szerepe lehetett abban, hogy a városon kívül Pécs környékének jól lokalizálható falvai is unitáriussá lettek. Mára már az is vitathatatlanná vált, hogy e települések zöme a 17. század végéig kitartott hite mellett. Mindez elképzelhetetlen lett volna gazdag szellemi muníció nélkül. Ennek sokszínű voltáról, erdélyi és Erdélyen kívüli forrásairól az eddigieknél részletesebb elemzésre váró képet ad a Pécsi Disputa kiadott szövege, a műveltség intézményeiről, például a latin mellett a görögöt és a hébert is tanító iskoláikról pedig elismeréssel emlékeznek meg a 17. század eleji jezsuita dokumentumok is.[7] Az 1689-ben erőszakkal katolizálásra kényszerített[8] Pécs környéki unitárius gyülekezetek szellemi életéről persze vajmi keveset tudunk, így minden új forrás előkerülése jelentősen gazdagíthatja ismereteinket.

Remélhetően ilyennek minősül majd az is, amelynek bemutatására most vállalkozunk, s amelynek létére Esze Tamás tanulmánya hívta fel a figyelmünket. Ebben, a hódoltsági antitrinitarizmus kutatásában új fejezetet nyitó munkájában arról értekezvén, hogy Félegyházi Tamás debreceni rektort, majd református lelkészt és esperest 1570 táján az unitáriusoknak sikerült megingatniuk, a következőket írja: „E kérdést még érinteni fogjuk a kecskeméti unitárius kódexről írt tanulmányunkban.”[9] Tudomásunk szerint ez a tanulmány sohasem készült el, s a nagy református egyháztörténész részben a szegedi József Attila Tudományegyetem Régi Magyar Irodalom Tanszékére került hagyatékában a tanulmányt előlegező vázlatokra, vagy cédulákra sem sikerült ráakadnunk. A Szegedre került fotókópiák között ugyanakkor találtunk olyanokat (eredetük nincs feltüntetve), amelyekről sikerült megállapítanunk, hogy az említett unitárius kódex egyes lapjairól készültek. Erről még nem tudván e fotókópiák alapján adta ki Varga Imre a Régi Magyar Költők Tára 17. századi sorozatának 11. kötetében a Cantio de Gregorio Kakuk, illetőleg a Memoria Emlékezet című, Fülek 1682-es feladásáról írott költeményeket.[10] A kódex felkutatásához persze közelebb vitt bennünket, hogy a hagyaték egy másik állagában olyan fotókópiákra akadtunk, amelyek az Isagoge in epistolas Pauli Apostoli Jacobo Palaeologo authore című műről készültek. A későbbiekben sikerült megállapítanunk, hogy Esze Tamás minden bizonnyal a kecskeméti református gyűjtemény K 76-os darabját tekintette unitárius kódexnek. Erről a megjelenés előtt álló katalógusban a következőket olvashatjuk: Vegyes gyűjtemény. 1562–1715. magyar, latin. Több kéz írása. 262 ff. 204x158 mm. Mivel a fenti cím után következő részletesebb leírásban éppen az antitrinitárius szövegek szerepelnek a felekezeti hovatartozást is elfedő Orationes, paraphrases biblici, lat., magy. 16. sz. címmel, Adorjánné regiszterének felhasználásával az alábbiakban úgy közöljük az 1975-ben restaurált és félbőr kötéssel ellátott kódex tartalmát, hogy először a régebbi, 16–17. századi szövegekre koncentrálunk, s később vesszük számba a 18. századból származó beírásokat:

1r–6v.      Psalmus David 22. – A zsoltár latin szövege, továbbá latin és magyar nyelvű unitárius szellemű magyarázata.

7r–11r.     Esaiae 53. – Az 1–7. vers latin szövege és zömében latin nyelvű, de helyenként magyar mondatokat is tartalmazó, unitárius szellemű magyarázata.

12v–16r. Deuter. 12. Dicit Jehova ad populum suum. Non faciet unusquisque quod rectum est in oculis suis. Quicquid ego raecipio vobis, id observabitis, ut faciatis, nec addes quicquam super ipsum, neque minues ab eo. (Rogandi auditores ut placide ad finem usque audiant.) – Unitárius prédikáció a Tízparancsolatról, zömében latinul, magyar nyelvű részletekkel.

17r–21r.   Genesis 32. – A 9–12. vers latin szövege és magyarul kezdődő, majd latinba forduló magyarázata, amely a későbbiekben is tartalmaz magyar nyelvű részleteket.

21v–31v. Cap. 12. Genesis. – A fejezet egészének szövege és latin nyelvű magyarázata, helyenként magyar nyelvű betétekkel.    

32v.          Status epistolae usque ad caput 12 est..... – A Rómaiakhoz írt levél céljának és mondandójának latin nyelvű összegzése.

33r–61v. Ex 15. cap. Actor. sumatur, ubi legimus de circumcisione... – A Rómaiakhoz írt levél céljának és mondandójának latin nyelvű összegzése, majd az egyes fejezetek tartalmának argumentumokban történő összefoglalása.

61v.          Argumentum in omnes apostolorum epistolas atque adeo in totum novum testamentum. A lap közepén olvasható címet nem követi szöveg.

62v–64r. Attamen quam illorum popositum aliud fuit, quam istorum... – Az előző tételben említett értekezés folytatása és befejezése.

64v–68v. In epistolam ad Corinthios. De tempore Christi. – A Korinthosziakhoz írt első levél céljának és mondandójának latin nyelvű összegzése, majd az első két fejezet ugyancsak latin magyarázata.

69r–125r.             Paraphrasis in epistolam ad Corinthios. – A Korinthosziakhoz írt első levél céljának és mondandójának latin nyelvű összegzése, majd az egyes fejezetek ugyancsak latin magyarázata.

126r–149r.           Paraphrasis in epistolam Pauli ad Corinthios secundam ex ore viri eruditissimo Domini Joannis S. verebi pirnensis per Matthiam Seceruianum in schola Clausep. 1562 et 10. item 10 mensis quarti fine. – A levél egészének latin nyelvű magyarázata. A szöveg végén: Ergo Deus Pater, Christus filius et Spiritus sanctus sunt unus verus Deus sunt. Da Deus mercedem laboris etc. 1568.27. Ap. 20.

150r–171v.          Isagoge in epistolas Pauli Apostoli Jacobo Paleologo authore. Latin nyelvű értekezés arról, hogy mikor és milyen célból írta meg Pál apostol leveleit.

173r–185r.           Félegyhazi T. Az keresztieni igaz hitnek részeiről tanítás. A 185v.-on a következő szöveg olvasható: „Observandum: meg irom vala ezt ez opust mind egezlen. De nem erkezheteom hozza az sok hadi haborusagok miatt. Hanem im Debrecenbeol hozattam vala niomtatutt egi exemplart, kibeol az uristennek segitsege altal az mire kelletik ki zeodeogeoteom az questiokat es responsiokat. Azert immar hatra maradot eures papyrossat be irom az catechismussal, kit eozve zeodeogettem innet onnat, Hellopoeusebol, helvetiai catechismusbol, Chytraeusbol, Syderiusbol, es egibeunnen, ahol mi alkalmatost talalhattam, az minere az uristen az ew aiandekat niuitotta ennekeom. Segiczien ew zent feolsege engeomet ez munkaban es(t) (áthúzva később!) vezereollien mindeon igassagra zent fiaert az ew zent lelke altal, az ew zent newenek dicyretire, nekem es az kereztieneoknek az igaz hitben valo eppeuletönkre es idwessegunkre. Amen.”

186r–187r.           Az vasarnap reggeli concio utan zokott imadsagot, az keoveotkeozendeo catachizallas eleott conciok heliott zerdan, penteken, el kelletik mondani, míg az concionalasra ez napokon ereot ad az uristen. dicendum ergo: Egieteomben mindniaian imadgiuk az uristent. Eoreok mindenhato feolsegeos uristen mennek es feoldnek ura teremteoie. Mi zegen giarlo .....

188r–212r.           Catechismus, azaz, az kereztieneok az idveosseg tudomaniarol valo tanulasok, zent irasbeli kerdeseok es feleleteok altal. Attianak, fiunak es zent leleknek neveben. – Szemelvények különféle református kátékból.

215r–245v.          De creatione..... – Az előző tételben jelzett kátészemelvények folytatása. A 245v.-on a következők olvashatók: „Az dicieret es az dicieoseg ciak az istene legion. Vegeztem el ezeoket irni A.D. 1611. die 19 Decembris.” Ezt követően egy Koeniorges etel elott olvasható, majd a másoló egy újabb megjegyzése: „Oiatok meg magatokat hogi ziveitok valamikor meg ne nehezeggienek tobzodastul és rezegsegtül, es vilagi eletnek gondgiatul, es ama nap titeket mint egi teor meg ne niomion etc. finis helvetici catechismi 1611. Decimo nono die Decembris perfeci 1611.”

247r–263v.          Catechesis religionis christianae – 127 kérdés és felelet a heidelbergi káté latin szövegéből.[11]

Jól látható ebből az ismertetésből és a lapszámok hézagaiból, hogy az 1611 decemberéig összemásolt szövegek nem töltötték ki a kódex minden lapját, s az üresen hagyott helyekre az új tulajdonosok különféle, többnyire alkalmi szövegeket írtak be. A tollpróbáktól, vagy kibetűzhetetlen, illetőleg jellegtelen margináliáktól eltekintve ezeket is ismertetjük, hiszen lényeges mozzanatokat árulnak el kódexünk sorsáról:

6v.            Más kéztől, az utolsó sorra szinte ráírva: „...kell erteni és heti bert tsinaltam.”

11r.          Mély alazatossaggal es szivemnek nagj fajdalmaval.... Magyar nyelvű, 18. századinak látszó levélfogalmazvány, amelynek ismeretlen írója arról tájékoztatja az ugyancsak ismeretlen címzetteket, hogy az Isten az új esztendőben „Heves vármegjébe Gjöngjös nevö varosba Aztalos Negjedes Josefnek eleben vezirlett.” A datálatlan szöveget későbbi kéz áthúzta. Alatta ugyanettől a kéztől egy bútor méreteire vonatkozó feljegyzések.

16v.          A fentivel azonosnak látszó kéz alábbi feljegyzése: „Az Nagy András Lakatosnak tsinaltam egj sámol széket 8 garas, egy nyujto deszkát 12 g. Az fuvójának ágast 10 garas. Edgy hoszszu széket fl.2. két széknek az karját, 6 garas. Egy nyoszolyának környül való rámát 10 garas.”

28r.          Az oldal üresen maradt helyén talán a fentiekkel azonos kéz megjegyzése: „ Szokolai Istvany Uramnak valo (olvashatatlan szó) 1753”. A számlakimutatás mellett: „fel hetet hevertem, item egy hetet”.

  31v.        Az üresen maradt helyen a fentiekkel azonosnak látszó kéztől: „NB. Vetettem szamot az Urammal 23 februarii maradtam adossa d.10. Anno 1750.” E később áthúzott szöveg alatt Memorialis specificatio különféle kiadások részletezése.

  61v.        Az Argumentum in omnes...cím után helyenként elmosódott ceruzás bejegyzés egy szerelmes verset tartalmaz. Kezdete: Edes szivem napvilága. Szep személyű kis Rosája. Meg nem foghat madarkaja. A lap alján egy másik kéz tintával: Ujj esztendö Ujj Hold Ujj Föld Ujj Josagos Cselekedetek ez jelen valo 1716 Ujj Esztendöben.

  62r.        Memoria En is T. N. Gyöngyös Városában meg öröködött N. T. Lukács Ambrus édes férjemnek... Lukács Ambrusné Csapó Borbála és leánya Csapó Borbála hitlevelének fogalmazványa. Alatta Memoria cím alatt  más kéztől származó német nyelvű szöveg.

  68v.        Az oldal üresen maradt helyén: „NB. Mély alazatossaggal eo” A 11r.-on olvasható szöveget talán ide kezdte beírni a bejegyző, de a helyet kevésnek találván nem folytatta. Alatta számoszlopok mellett: „Martony nap elött 4given nappal leesett az hó hétfőn.”

  125v.      Az üresen maradt helyen: „Memoriale NB. Szolgaltam 2fl. 11d.”

  149r.      Későbbi kéz kétszer is megismétli a szöveg végén olvasható mondatot – „Da Deus mercedem laboris. Amen.” –, továbbá a dátumok: 1568. 27. Ap. Az ezt követő bejegyzés: Pax Intranti, Salus Exeunti, Spes Manenti.

  149v.      Istennek amaz Nagj kegjelmessege az mely nagjob minden áldásnál... Ismeretlen lelkész levelének fogalmazványa egy bizonyos  tisztelendő Tatai úrhoz. Nyomorúságára és ágyhoz kötő betegségére hivatkozva arra kéri, hogy szerezzen számára levelet a püspöktől, a híveknél pedig érje el, hogy egy kevés búzát juttassanak neki. Datálatlan. A kéz azonos a Cantio de Gregorio Kakuk lejegyzőjéével.

171v.        Tollpróbák: Adrianus Papa Ördög, Mene Thekel, lapis, lapidis – kő. Feljegyzés: „Komaromi Legeny menjen be az ki itt volt Ácsi Kis Kovács János. Die 17. 7bris 1717.”

172r-v.     Oratio pulchra. Valószínűsíthető, hogy az előző tételével azonos kéz által ceruzával írott magyar nyelvű református imádság. Könyörgés az egyházat ért csapások idején.

187r-v.     Cantio de Gregorio Kakuk. A kéz azonosnak látszik az előző tételéével.

213r–214r.           Dominica III post Epiphan. Matt. 8. Magyar nyelvű református prédikáció, amely későbbi kéztől látszik származni, mint az előző három tétel. Befejezése után más kéztől, a 214v-re is áthúzódóan Memoriale de excutione. A számsorokat követően elhalványult szöveg, amelyből az alábbiakat tudtuk kiolvasni: „Bosnyak Istvanynak adtam potollora 15 garast... Koeltsvarinenal 9 garast, Item az.... valahol 4 garast, Debrecenben 8 garast, hogy fel jöttünk el költöttünk 21 és fél garast, Lörinczkor adtam... annak előtte 4 garast, megint ipetahoz, hogy nalok kolbaszt ettünk.” A 213r., 213v. 214r. 214v. megismétli az Ujj esztendő Ujj hold Ujj Eg Ujj Föld Ujj Josagos cselekedetek ez Jelen való Ujj Esztendőben. Az első három esetben egy-egy évszám (1715, 1716, 1723) megjelölésével, míg az utolsóban az évszám megjelölése nélkül.

246r–v.    Oratio. A Cantio de Gregorio Kakuk lejegyzőéjével azonos kéz által leírt magyar nyelvű református imádság az erőszakos katolizálás elhárításáért.

264r–v.    Memoria Emlékezet. Magyar nyelvű vers Fülek ostromáról.

265r–268v.          Vegyes feljegyzések, többnyire gyógyszerreceptek. Köztük talán a szerelmes verset is lejegyző kéztől két mitológiai kivonat: Tantalus dolga Pokolban, Odipus dolga. Ez utóbbi a kódex utolsó darabja, amelynek végén a következő olvasható: „Csak én Anno 1712 mense Octobris”.

Jelentékeny későbbi margináliák szinte nincsenek is a kódexben. A 64r. alján olvasható  megjegyzésnek – Koronas profeta R. David igy szóll azon 4.k.13. verseben – láthatóan semmi köze nincs a főszöveghez, s ugyanez mondható el a 111v.-n, illetőleg a 112r.-n olvasható Opera Mantonii Cocii és Argumentum Apostoli szövegű megjegyzésekről. Ezen kívül legfeljebb olyan eseteket említhetnénk meg, amikor a későbbi olvasó megismétli a szöveg egy-egy szavát, vagy mondatát.

Leírásunk tanulságaira térve kétségtelenül megállapítható, hogy a kódex a 18. században, legalább annak derekáig gyöngyösi illetőségű világi és valószínűleg egyházi emberek tulajdonában volt, s mivel a gyöngyösi református eklézsia 1905-ig a kecskeméti református egyházmegyéhez tartozott, egészen nyilvánvaló, hogy ezen a módon került be valamikor a későbbiek során Kecskemétre. Gyöngyösre érkezettnek mondja magát az a valószínűleg mesterember, akit az Isten Asztalos Negyedes József elé vezérelt, de idevaló Lukács Ambrus és családja is. E bejegyzések azonos típusa talán arra is feljogosít bennünket, hogy hasonlót gondoljunk a további nevek viselőiről is. Mivel dátum ritkán szerepel feljegyzéseinkben, csaknem reménytelennek látszik e tulajdonosok időrendbe sorolása.[12]

Talán nem ugyanilyen reménytelen kihüvelyeznünk valamit a hívektől „keves buzabeli alamizsnát” kikönyörögni akaró prédikátor esetéből. Emlékeztetünk arra, hogy a 149v.-n olvasható levélfogalmazvány címzettje egy bizonyos Tatai úr, akit a nehéz helyzetbe jutott prédikátor arra is alkalmasnak tart, hogy a püspöktől is támogató levelet szerezzen. Úgy tűnik, hogy a Tatai névre hallgató egyházi személyiségek közül ez egyedül arról a Tatai Csirke Ferencről mondható el, aki Zoványi Jenő lexikona szerint „1749 elejétől debreceni lelkész volt. A debreceni egyházmegye előbb jegyzőjévé, 1762-ben esperesévé, a tiszántúli egyházkerület pedig 1763-ban püspökévé választotta.”[13] Ez tehát azt jelentené, hogy a levél keletkezését az 1749–1763 közötti időre kellene tennünk. Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy – mint említettük – Gyöngyös nem tartozott a tiszántúli egyházkerülethez, ám másfelől szoros szálak fűzték Debrecenhez, ezért egy ilyen megkeresést egyáltalán nem tarthatunk kizártnak. Elképzelhető természetesen az a megoldás is, hogy a mondott lelkész nem a Heves megyei városban szolgált.

A hódoltsági antitrinitarizmus szempontjából persze sokkal fontosabbak a kódex történetének korábbi szakaszai. Ha az előbbi gondolatmenetet folytatva időben visszafelé haladunk, akkor 1611. december 19. lesz az a dátum, amelyből kiindulhatunk. Mint a fentiekben láttuk, ezen a napon fejezte be a különféle kátékból összeszedett kérdés- és felelet-gyűjteményét a Félegyházi Tamás Az keresztyéni hitnek részeiről való tanítás című munkájából korábban hosszú részleteket lemásoló református lelkész. A másoló sajnos szinte semmit sem árul el magáról, azt mégis megtudjuk, hogy az említett református tanítás mellett Félegyházi Tamás kátéját is tartalmazó nyomtatványból dolgozott. Ilyen kiadás 1583-ban, 1588-ban, majd 1601-ben jelent meg Debrecenben,[14] tehát a kódexunk Félegyházi szövegeket tartalmazó részei ezen időpontok valamelyike és 1611 között keletkeztek. Az a körülmény ugyanakkor, hogy a másoló a „hadi haborusagok” miatt nem fejezte be munkáját, talán megengedi arra következtetnünk, hogy 1601 lehet a post quem. Hol történt mindez, nem tudhatjuk, annyit azonban megemlítünk, hogy bizonyosan nem Debrecenben, s talán távolabbi, ám ugyanakkor a kálvinista Rómára mégis figyelni tudó helységre utal, hogy meg kellett onnan hozatnia a mondott példányt. Gyöngyös megfelelne ezeknek a körülményeknek, de mielőtt ennek részletezésébe kezdenénk, föltétlen foglalkoznunk kell azzal, milyen a viszony a Félegyházitól és más református kátéíróktól származó szövegeket tartalmazó egység és a kódex unitárius része között.

A szentháromság-tagadó egységről kétségtelenül megállapítható, hogy nagyobbik részében legalábbis nem autográf szövegeket, hanem másolatokat tartalmaz. A 33r-ón kezdődő terjedelmesebb értekezésekben rendre találkozhatunk olyan zárójelbe tett, s kizárólag magyar nyelvű megjegyzésekkel, amelyek az olvasat bizonytalan voltára utalnak: talan, mondok talan inkab, talan igj., stb. Bizonyos továbbá az is, hogy ez az unitárius szövegegység egy kéz másolatában maradt ránk. A hasonlóság ellenére az is nagyon valószínű, hogy ez a kéz nem azonos a Félegyházi műveket lejegyzővel. Ezeknek a szövegeknek az írásképe ugyanakkor nyilvánvalóan eltér a kódex további darabjaiétól, így bátran állíthatjuk, hogy a 17. század elején kódexünk kizárólag ezeket tartalmazta. 1611 táján tehát a szövegegyüttes latin és magyar nyelvű unitárius prédikációk és prédikáció-vázlatok mellett tartalmazott néhányat a nagy kolozsvári teológusok és vallásújítók munkáiból és az ezek megállapításaival ellenkező református teológusok műveiből. Ez utóbbiak helyén bizonyára további antitrinitárius művek szerepelnének, ha a kódex időközben nem kerül egy református lelkész tulajdonába. A mai lelőhelyből és az elmondottakból nyilvánvaló, hogy a tulajdonváltás valahol a Hódoltság területén történt, s ebben az esetben persze elsősorban Baranyára és Pécs környékére gondolhatunk.  Nem trivialitás ez, hiszen – mint a későbbiekben látni fogjuk – az unitárius prédikációk datálatlanok, a nagy teológusoktól származó biblia-magyarázatok pedig az 1570-es évek elején készültek, olyan időpontban tehát, amikor még a Partiumban tevékenykedő antitrinitáriusok is erejük teljében voltak. Célszerűnek látszik tehát nyitva hagyni ezt a lehetőséget is, bár az alábbi tartalmi megfontolás is Baranya mellet látszik szólni.

Az antitrinitárius–református vitákban gyakran került terítékre a Rómaiakhoz írott levél 9. fejezete 5. versének értelmezése. Idézzük a Vulgatát, illetőleg Károli Gáspár fordítását: „...quorum patres, et ex quibus est Christus secundum carnem, qui est super omnia Deus benedictus in saecula. Amen. (A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten.)” A nonadorantizmusig eljutó szentháromság-tagadók természetesen úgy gondolták, hogy az áldott, vagy áldandó Isten kifejezés nem Krisztusra vonatkozik itt, hanem Pál apostol az Atya Istenhez kiált fel így, miután felsorolta a zsidóknak adott ígéreteket és kiváltságokat. Ezt a magyarázatot olvashatjuk több antitrinitárius traktátusban és a Pécsi Disputában is, ez utóbbi azonban egy helyütt nem elégszik meg ezzel, hanem a következőket írja: „Bizonisaga ez magiarazatnak ezis, mert sok doctorok talaltatnak es bibliaknak magiarazoy, kik ez heliben ez Ighit Isten, el hadiak, es igi iriak: mindenek felett aldot legien, vagy az ki mindenek felet aldot. Ezek keozül valo Chrisostomus, es Cyprianus, kik nem annira ismertek szüksegesnek lenni, hogy ide heliheztessek az Ighe Istent. Mert tuttak azt, hogy az Isten ü magaban mind eoreokke aldot. Auagy ha az Christusra ualo magiarazatert, cyielekettekis, nem ismertek szüksegesnek, hogy aldando Istennek innet az test szerint valo Christus bizonittasek...”[15] A Rómaiakhoz írt levél egyes fejezeteinek argumentumait tartalmazó kecskeméti kódexben pedig a következőket olvashatjuk: „...ex quibus patribus descendit Christus secundum carnem (est enim filius Davidis) Deus qui est super  omnes et omnia, sit benedictus in secula. Cyprianus et Chrysostomus non habent vocabulum Deus deos.” Láthatjuk, hogy a latin szöveg elegáns tömörséggel jelzi azt a megoldást, amelyet a Pécsi Disputa magyarja részletesebben és didaktikusabban is kifejt. Ismételten hangsúlyozzuk ugyanakkor, hogy ezt az argumentumot nem használta az 1570-es évek egyetlen ránk maradt antitrinitárius traktátusa sem, így tehát vagy valamely mára elveszett közös forrásból táplálkoztak, vagy kapcsolat van a két szöveg között. Ha a kecskeméti kódexet valamelyik baranyai antitrinitárius lelkész tulajdonába helyeznénk ez egyáltalán nem lenne meglepő, hiszen jól ismert, hogy milyen bőségesen merít a Pécsi disputa az 1570–80-as években írott erdélyi antitrinitárius munkáktól.

Az eredeti, református szövegektől még „meg nem fertőztetett” kódexnek ez a lehetséges attribúciója persze rögtön eszünkbe juttathatja a Pécsi Disputa keletkezésének körülményeit, az ariánus városnak a tolnai reformátusokkal kialakult konfliktusait. Ha fantáziánk szabadon szárnyalhatna, szívesen elképzelnénk, miképpen szerezte meg szövegünket valamelyik óvatlan ariánus prédikátortól a nagy összecsapásra készülő Tolnai Decsi Gáspár, vagy a vitát végül is vállaló Skaricza Máté, vagy miképpen tett szert rá esetleg valamelyikük éppen a hitvita utáni pótlólagos forrásnyomozás jegyében. Ilyen szárnyalásra persze nincs lehetőségünk, de a tolnai szálat nem könnyű elejtenünk. Figyelembe kell ugyanis vennünk, hogy a Decsi Gáspárt a tolnai lelkészségben 1597-ben felváltó Kecskeméti Búzás Mihály később a tolnai iskola tanulóival együtt Kecskemétre menekült, majd 1606-ban éppen Gyöngyösre került lelkésznek.[16] Szinte túlságosan is egyszerű megoldásnak látszik ez, ám ez az egyszerűség aligha csökkenti valószínűségét.

Kolligátumunk egészének, s a benne található egyes műveknek eszme- és irodalomtörténeti értékelése természetesen csak a jelenleginél jóval terjedelmesebb tanulmányban történhet meg. E munka elvégzésére most nem vállalkozhatunk, de még arra sem, hogy az 1–171. lapokra összemásolt unitárius szövegekről adjunk kimerítő értelmezést. Az mindenesetre világosnak látszik, hogy ez az unitárius szövegeket tartalmazó rész volt kódexünk első egysége, amelyhez később másoltak hozzá zömmel református, illetőleg világi jellegű szövegeket.

Az unitárius szövegegyüttesből korábban egyetlen egynek a létezéséről tudtunk. Ez az Isagoge in epistolas Pauli Apostoli, amely ugyancsak Palaeologus szerzeményeként szerepel azoknak a kéziratoknak és nyomtatványoknak listáján, amelyeket 1638-ban az úgynevezett szombatos perek idején koboztak el a kolozsvári unitáriusoktól.[17] Maga a szöveg ismeretlen volt korábban, s előkerülése új műfajjal is gazdagítja a kalandos sorsú görög eretnek életművét.[18] A doktrinális szempontból egyébként új mozzanatokat nem tartalmazó szöveg jelentőségét éppen ez, illetőleg keletkezésének feltételezhető időpontja adja meg. A kelet-közép-európai antitrinitarizmus tanulmányozói számára ugyanis jól ismert, hogy a zsidó, a mohamedán és a keresztyén vallás között szinkrétikus összhangot megteremteni akaró Palaeologus legjelentékenyebb teológiai gondolatait olyan traktátusokban fogalmazta meg, amelyek 1572–1575 között Krakkóban, illetőleg Erdélyben keletkeztek, s amelyek Enyedi György, Lisznyai Gyárfás és Toroczkai Máté másolataiban maradtak ránk.[19] Néhány jel arra mutat, hogy a Rómaiakhoz írt levélhez fűzött kommentár nemcsak műfajában tér el ezektől, hanem abban is, hogy korábban keletkezett. Az újabban előkerült szöveg élén ugyanis az egész műben olvasható egyetlen személyes megjegyzés gyanánt a következőket találjuk: „Postquam in hoc duro exilio fallere horas scribereque aliquid succintissimis horis, licet non propter gratiora studia, quibus ordinariae horae sunt addicendae et in haec alia ad resumendum animum sunt divertendum, sed ob id quod magis adhuc sim et incertis sedibus, nullo lare domestico nullo tecto ubi colligi possit animus, nulla fortuna, exordium faciam ab epistola ad Romanos scripta prefigereque duorum annorum annotationem et causam ob quam Judei Paulo adversarentur. Horum enim utraque cognitio facilis erit aditus ad intelligentiam in scriptis, quae novum testamentum dicitur comprehensorum.” Szerzőnk tehát otthontalanságra, az állandó lakhely hiányára és sorsának kedvezőtlen alakulására panaszkodik, s afféle időt mulasztó tevékenységként tünteti fel a mű megírását. Úgy véljük, ez semmiképpen sem igaz az 1572–1575 közötti időszakra, amikor a politikai ambíciókról sem lemondva – minden konfliktus ellenére – ideiglenesen mé-giscsak otthonra lelt az erdélyi antitrinitáriusok és támogatóik között, s mindenképpen úgy érezhette – ez talán a Catechesis Christiana Hagymási Kristófhoz intézett ajánlásából[20] derül ki a legvilágosabban –, hogy egy vallási közösség szolgálatában fejtheti ki gondolatait. Mivel másfelől a munka megalapozónak látszó jellege ellene szól egy későbbi, 1575 utáni keletkezésnek, a leghelyesebbnek az látszik, ha 1572 előttre datáljuk Palaeologusnak ezt a munkáját. Ez a megoldás egyébként támaszkodhat Lech Szczucki monográfiájának fontos észrevételeire is. A lengyel kutató számára első szempillantásra nem is látszik érthetőnek, hogy a korábban, Csehországban semmiféle antitrinitáriusok iránti szimpátiát nem mutató eretnek miképpen lesz igen rövid idő alatt az unitáriusok figyelmének középpontjában álló kérdések kiváló szakértője, majd arra figyelmeztet, hogy Dávid Ferenc 1570. november 29–i levelének születésekor „a levelező felek már régóta bensőséges kapcsolatban állnak”.[21] Szczucki értelmezésétől némileg eltérően szerintünk Dávid Ferenc ekkor még nem kiérlelt nonadorantizmusát, hanem az aktuális antitrinitárius felfogását terhelő legmélyebb ellentmondásokat fejti ki a Prágában tartózkodó görögnek. Ez mondandónk szempontjából szinte mellékes, illetőleg ha tetszik a beavatottság még magasabb fokáról tanúskodik: az erdélyi antitrinitáriusok vezetője olyan személyiségnek tekinti levelezőpartnerét, akinek legbelsőbb dilemmáit is feltárhatja. Lech Szczucki a következőképpen folytatja gondolatmentét: Minderről eszünkbe jut, hogy Palaeologus V. Pius pápához írt 1568. évi emlékirataiban dogmatikai szempontból annyira meghatározatlan álláspontot foglalt el, hogy azt könnyűszerrel akár unitárius nézetekre is vonatkoztatni lehetett. Érdemes itt arra is felhívni a figyelmet, hogy Palaeologus ekkor minden bizonnyal olyan kérdéseken dolgozott, amelyekre később külön munkákat szánt. Így például az V. Piushoz intézett első emlékiratában vázlatosan már körvonalazta a Krakkóban 1572 szeptemberében megírt De tribus gentibus című dolgozatának tartalmát.[22] 

Ezen a nyomon továbbra is haladhatunk, hiszen a három népről írott munkájában Palaeologus részletesen foglalkozik Pál apostol tevékenységével, amely szerinte annak állhatatos hirdetésében állt, hogy a zsidók földi királyának küldött Krisztus küldetésének meghiúsulásával az isteni szándék immár felölelte a pogányokat is, akiknek az üdvözüléséhez nem volt szükségük a körülmetélésre, csupán annak elfogadására, hogy Jézus az Isten által küldött Messiás. Sorra veszi Pál apostol jeruzsálemi útjait, s többek között a következőket írja: „Nam (sicut alibi disputatum est) 15 circiter anno, monitus a Deo, venit Jerosolyma tertium ad synodum et de sua apostolica functione disputavit...”[23] Idézetünk szerint tehát 1572-ben azt írta, hogy mindezzel másutt már foglalkozott, s így jelentőséget kell tulajdonítanunk annak, hogy a most előkerült munka lényegében nem más, mint a páli levelek keletkezési körülményeinek, a megírás idejének és motivációjának rendkívül alapos körvonalazása, amely jóval részletesebben taglalja az apostol küldetését. Az 1572-ben Krakkóban írott De tribus gentibus erre a munkára utalhat, amely tehát feltételezésünk szerint időrendben az első erdélyi, illetve magyarországi kezek által megőrzött Palaeologus műnek tekinthető.

Mindez Palaeologus teológiájának kiépülése szempontjából is fontos, hiszen a szakirodalom már régen ráirányította a figyelmet arra, hogy a görög koncepciójában „nem a négy evangélium nyomul előtérbe, hanem Az apostolok cselekedetei és Pál apostol levelei”.[24] Szczucki ezzel kapcsolatban utal annak rendkívüli fontosságára is, hogy a Catechesis christiana című művében az unitárius lelkész Telephusnak, a megtérített pogánynak az Apostolok cselekedeteit és Pál apostol leveleit nyújtja át, míg Sámuelnek, a megtérített zsidónak a négy evangéliumot kell tanulmányoznia. Fenti észrevételeink alapján ugyanakkor talán az is elmondható, hogy az újszerű krisztológiát kidolgozó eretnek a nagy traktátusok megfogalmazását megelőzően koncepciója biblikus alapjait teremtette meg a fentebb említett bibliai könyveknek a hagyománytól erősen eltérő értelmezésére vállalkozó kommentárok megírásával. Szükségessé tehette ezt a kelet-közép-európai antitrinitárius csoportosulások mindegyikében dominánsan jelenlévő biblicizmushoz való alkalmazkodás, de arra is gondolhatunk, hogy a kolozsváriak lassan unitáriussá váló kollégiumában, a mindennapi oktatásban éppen ezek a kulcsfontosságú bibliai helyeket magyarázó szövegek jutottak meghatározó szerephez.

Megerősít bennünket ebben az elképzelésünkben mindaz, amit a 32v–149r lapokon olvasható szövegekről mondhatunk el. Mint a fentiekben közölt listából kiderül, ez éppen a görög eretnek teológiai rendszerében fontos bibliai helyek kommentárjait, illetőleg summázatait tartalmazza, helyenkénti – az alábbiakban néhány ponton részletezendő – ismétlésekkel. Mint láthattuk, a szerzőre, illetőleg a keletkezés körülményeire egyetlen helyen, a 126r-ón van utalás, ahol a következőket olvashatjuk: „Paraphrasis in epistolam Pauli ad Corinthios secundam ex ore viri eruditissimo Domini Joannis S. verebi pirnensis per Matthiam Seceruianum in schola Clausep. 1562 et 10 mensis quarti fine.” E megjegyzés szerint tehát a Korinthosziakhoz írott második levélről Johann Sommer által tartott kolozsvári előadások szövegét olvashatjuk. Nehezebb problémát jelent ugyanakkor az időpont meghatározása. Az előadásokról készült jegyzeteket lemásoló – róla semmit sem sikerült megállapítanunk – ugyanis világosan kivehetően 1562-t ír a kéziraton, majd ehhez ragasztva hozzá az et 10 item 10 mensis quarti fine formulát. A gondot az jelenti, hogy a nyilvánvalóan unitárius szellemű, sőt nonadorantista krisztológiát megfogalmazó mű megszületése 1562-ben teljes képtelenség lenne, de nem kevésbé az, hogy Sommer 1562-ben Kolozsvárott tanított volna. Ő ugyanis ekkor még Moldvában Jacobus Heraclides Despota környezetében tartózkodott, s bár ennek bukása után Erdélybe menekült, oda csupán 1570-ben került.[25] A fenti rejtélyes időpont-meghatározást tehát csak akkor értelmezzük helyesen, ha az 1562-höz 10-et hozzáadva 1572-re tesszük, amikor Dávid Ferenc veje már valóban tanított a kollégiumban.

Ennek az esztendőnek áprilisában tehát már megismertethette Sommer a kolozsvári unitárius kollégium hallgatóságát a második korinthosziaknak szóló levél nonadorantista magyarázatával, ám ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy őt kellene tekintenünk e magyarázatok kimunkálójának. Emlékeztetnünk kell ugyanis arra, hogy 1572–74-ből egy sor olyan kisebb terjedelmű mű maradt ránk Sommer tollából, amelyek lényegében a nonadorantizmust Erdélyben kezdeményező Palaeologus írásainak összefoglalói vagy kivonatai.[26] Ezek analógiájára helyesebbnek látszik tehát a Pirnából Erdélybe került gondolkodót ebben az esetben is csupán közvetítőnek tartani.

Úgy véljük, ez az elképzelésünk további érvekkel is alátámasztható. Láthattuk a fentiekben, hogy Palaeologus minden valószínűség szerint még Erdélybe érkezése előtt igen intenzíven foglalkozott a páli levelek időpontjának és céljának meghatározásával, amely természetesen felölhette egész kommentárok vagy argumentumok megfogalmazását is. Sok jel mutat arra, hogy kódexünk 32v–149r. lapjain éppen ennek a munkának eredményeit olvashatjuk. Ilyennek tekinthetjük az imént tárgyalt Isagoge bevezető szövegéhez fűzött megjegyzést, amely szerint a másoló úgy vélte, hogy ezzel a szerző az Újtestamentum egészéhez kívánt kulcsot adni: „Aditum parat autor in his scriptis ad Novi Testamenti scripturam intelligendam.” E megjegyzés fényében különösen fontosnak látszik, hogy bár az Isagoge a kódex utolsó unitárius darabja, címében is az áll, általában a páli levelekhez akar útmutatást adni. Ez figyelmessé tehet bennünket arra, hogy az említett szövegegység (32–149r.) Palaeologus teológiája szempontjából igen fontos levelek magyarázatait, illetőleg argumentumait tartalmazza: először a Rómaiakhoz tárgyalását kapjuk, majd egy rövidebb szöveg következik a korinthosziakhoz írt első levélről. Ezt követően ennek (megfogalmazásában ugyan eltérő, de mondandójában azonos) teljesebb változatát kapjuk, hogy aztán a Korinthosziakhoz írott – már említett – második levél következzen. Egyetlen helyen szakad meg ez a sorozat, ám az így lemásolt és a 61v–64r-ón található értekezés – Argumentum in omnes apostolorum epistolas atque adeo in totum novum testamentum – éppen az említett átfogó jelleget hangsúlyozza már címében is. Igen fontos szöveg ez ugyanakkor tartalmilag is, hiszen a görög eretnek megigazulás-tanának rendkívül tömör összefoglalása. A De tribus gentibustól eltérően csak két nép üdvözülési lehetőségeit vizsgálja. Megállapítja, hogy mivel Ábrahám hitt Isten ígéretében, ezért a hitéért Isten választottja lett minden ivadékával együtt, aminek a külső jele a körülmetélés volt. Hasonlóképpen meghívást kaptak az üdvözülésre azok a pogány körülmetéletlenek is, akik az apostolok tanítása nyomán hitték, hogy Jézus a Messiás, s e hitükért minden ivadékukkal a választott nép tagjai lettek, anélkül hogy rájuk is vonatkozna a körülmetélkedés parancsa. Ez azonban mindkét embercsoport számára csupán az üdvözülés lehetőségét teremti meg, s az már e közösségek tagjainak egyéni cselekedeteitől függ, hogy elnyerik-e valóban az üdvösséget. Az Újtestamentumból, s különösen Pál leveleiből tehát azt ismerhetjük meg, hogy miképpen tárta Isten a hajdani pogányok elé ezt a második különleges meghívást az üdvözülés lehetőségére, s azt, hogy a mostani keresztyének elődei közül milyen sokan voltak fogékonyak erre a tanításra, másfelől arról is értesülünk, hogy a zsidók milyen ellenállást tanúsítottak. Palaeologus ezeket a gondolatokat több 1572–75 között keletkezett művében megfogalmazta, az eddig elmondottak alapján azonban az itteni, másutt ebben a szövegezésben nem olvasható változatot tekinthetjük a legkorábbinak. Említésre méltó ugyanakkor, hogy ez a variáns másutt nem olvasható módon arról is beszél, hogy ez az értelmezés komoly filológiai erőfeszítés eredménye. Ennek illusztrálására idézzük a szöveg befejező részét: „Fateor autem nos omnes (talán non omnes)[27] posse adsequi quae Paulus graece scripsit, nisi qui diligentiam adhibuerit et sedulus in eius lectione fuerit ob frequentes defectivas orationes et hebraismos et desceptiones longissime petitas et transgressiones obscuras, illis ad quos scribebat, noas, aliis qui ea mente erant nisi hebreorum scriptis assuevissent, incognitas. Accedit inemendata scribendi et loquendi ratio et nostrorum interpretum plaustra commentariorum, quibus impeditur lector, ne faciat quod dicitur, sed statu causae intellecto, qui actor. 15. describitur post quod tempus scribere coepit facile inteligentur omnia quae in epistolis 13 disputantur. Idem enim est argumentorum omnium finis.”

Palaeologus nem titkolja el, hogy tudós felkészültséget igényel a páli levelek megfejtése, hiszen az apostol hebraizmusokkal teli görög nyelven írt, s olyan utalásokkal vannak tele levelei, amelyeket csak a címzettek érthettek. A homályt szerinte csak fokozta a kommentárok nagy száma, ám ha abból indulunk ki, hogy a levelekben tárgyalt ügy az Apostolok cselekedetei 15. fejezetében világosan körvonalazódik, akkor kulcsot kapunk mind a 13 levél értelmezéséhez.

Ez az utóbbi állítás még világosabban fogalmazódik meg a 33r-ón, ahol a Rómaiakhoz írt levél magyarázatának bevezetése gyanánt azt olvashatjuk, hogy az Apostolok cselekedetei 15. fejezetének tanulsága szerint Pál apostol két egyaránt elvetendő állásponttal vitatkozott. Egyrészt azzal, amely az üdvösséget csak azokra a zsidókra akarta korlátozni, akik hittek Krisztusban, másrészt azzal, amely a körülmetélkedést a pogányokra is ki akarta terjeszteni. (A bevezetés teljes szövegét sajnos nem ismerhetjük, mert a másoló valamilyen okból nem írta le, vagy már forrásában is csak töredékes szöveg állt rendelkezésére. Ez utóbbira enged következtetni, hogy az üresen maradt 32v-ra később kimásolt a főszövegből egy olyan megjegyzést, amely összegző voltával pótolni látszott a csak töredékesen rendelkezésére álló bevezetést. A 32v olvasható Status epistolae usque ad caput 12 kezdetű szöveg ugyanis szinte szó szerint megegyezik azzal, amit e kódex 51v-ján olvashatunk a Rómaiakhoz írt levél első 11 fejezetéről.)

Az eddigiekből kiderülhetett: a kecskeméti unitárius kódex 32v–171v közötti része rendkívül fontos, a nonadorantizmus kiformálódásának időszakából származó latin szövegeket tartalmaz. Ezek szembesítése a zömében Erdélyben ránk maradt kéziratokkal, illetőleg nyomtatványokkal további feladat, amelynek elvégzése után lehet csak megállapítani majd a pontos összefüggéseket Jacobus Palaeologus, Johann Sommer, Adam Neuser és esetleg mások munkáival.

Már most is megfogalmazható azonban annak jelentősége, hogy egy ilyen szövegegyüttes a baranyai antitrinitáriusok tulajdonában lehetett. Mint már említettük, ennek a Pécs központú antitrinitarizmusnak a legjelentősebb dokumentuma, az 1588-ban Válaszúti György által megírt Pécsi Disputa nem csupán a reformátusokkal folytatott polémiákról ad számot igen érdekes műfaji keretek között, hanem az itteni szentháromság-tagadók teológiájáról is terjedelmes összegzést nyújt. A mű modern kiadásához írott jegyzeteiben Dán Róbert sok forráskérdést tisztázott, s ennek során rendre utalt az erdélyi antitrinitáriusok munkáira is. Feltűnő azonban, hogy szinte kizárólag a XVI. században nyomtatásban is megjelent munkákra figyelt, így a nonadorantista termésből is főleg Sommer 1582-ben megjelent Refutatio scripti Caroli c. munkáját, illetve az 1583-ban közölt Tractatus aliquot című gyűjteményt veszi figyelembe.[28] Kéziratok használatára csak akkor gondol, ha az Erdélyből rövid időre Baranyába kimenekült Bogáti Fazakas Miklóst is beiktathatja közvetítőként: így kifejezetten Bogátihoz köti Palaeologus Apokalipszis kommentárjának baranyai ismeretét, de rá gondol akkor is, amikor egy nonadorantista szellemű János evangélium kommentár pécsi felbukkanásának lehetőségét körvonalazza.[29]

Végeredményben hasonló eljárást követtünk magunk is, amikor azt próbáltuk bizonyítani, hogy Alvinczi Péter 1574-re datálható, nyelvi megfogalmazásukban is rendkívül merész nézetei mögött az állhat, hogy Pécsre való kijötte előtt Kolozsvárott megismerhette Palaeologus értekezéseinek némelyikét.[30] A kecskeméti kódex arra figyelmeztet bennünket, hogy még az eddig elképzeltnél is alaposabbnak és frissebbnek kell elképzelnünk a baranyai antitrinitáriusok tájékozottságát. Ebben az összefüggésben célszerű ismételten hangsúlyoznunk: a kódex a Palaeologus teológiai rendszerében kulcsfontosságú páli levelek olyan kommentárjait tartalmazza, amelyek minden valószínűség szerint korábban íródtak meg, mint az értekezések. Bár természetesen nem mellékes, hogy ez az újonnan feltárt anyag gazdagítani tudja a nemzetközi antitrinitárius kutatás szövegbázisát, itt és most inkább az erdélyi és baranyai szentháromság-tagadók közötti hallatlanul szoros volt érintkezésre tennénk a hangsúlyt. A legutóbbi időkben Szakály Ferenc könyve[31] tárt fel erről újabb adatokat és fogalmazott meg újabb megfontolásokat, de Molnár Antal kötetünkben olvasható tanulmánya is bizonyítja: talán még a kép további gazdagítása sem elképzelhetetlen.

Nem kevésbé fontosak, de némileg más jellegűek a kódex 1r–32v lapjaira írt unitárius szövegekből leszűrhető tanulságok. Elöljáróban szükséges megjegyeznünk, hogy míg az említett kivételtől eltekintve az eddig tárgyalt egységben terjedelmes, latin nyelvű kommentárokból összeállított szöveggyűjteményt kapunk, addig a kódex elején olvasható szövegek rövidebb terjedelmű, latint a magyarral gyakran váltogató és alkalmi értekezés-, illetve prédikáció-vázlatoknak tűnnek. – Ez a prédikáció-jelleg egészen nyilvánvaló például a 12v oldalon, ahol a megmagyarázandó bibliai helynek (Deuter 12.) csak eleje szerepel kéziratunkban, ám mellette olvashatjuk a prédikátornak azt a saját használatára szánt megjegyzését, hogy itt meg kell kérnie a hallgatóságot az igék türelmes végighallgatására: „Rogandi auditores ut placide ad finem usque audiant”. A vázlatszerűség a gyakori margóra írott kiegészítéseken kívül abban is megnyilvánul, hogy teljességgel regulázatlanul váltogatják egymást latin és magyar nyelvű szövegrészletek. Olykor hosszú gondolatmenetek fogalmazódnak meg egyik vagy másik nyelven, de az is gyakran előfordul, hogy latinul vagy magyarul elkezdett mondat a másik nyelven folytatódik. Így – a szövegek egyéb, alább ismertetendő sajátosságaival összhangban – a leglogikusabb arra gondolnunk, hogy magyar nyelven elhangzott prédikációk vázlatait olvassuk, s hogy a teológiai pontosság miatt itt latin nyelven szereplő Szentírás-idézetek, illetve magyarázatok később magyar nyelven hangzottak el. Ezt persze nem tudhatjuk bizonyosan, az azonban kétségtelen, hogy ily módon műfajilag is rendkívül izgalmassá válnak ezek a darabok. Emlékeztetek arra, hogy az irodalomtörténészeket régóta foglalkoztatja a nyomtatásban vagy letisztázott kéziratokban ránk maradt prédikációk és a gyülekezetek előtt elhangzottak viszonya. Tekintettel arra, hogy ilyen a kódexünkben megőrzött köztes változatok másutt nem maradtak ránk, egyedinek és ebből a szempontból is további tanulmányozásra érdemesnek tarthatjuk ezeket a részleteket.

Az egyes darabok között üres lapokat is hagyó hevenyészett jelleg másfelől nem engedi meg azt sem, hogy akárcsak a nyomait is felfedezhessük egy esetleges prédikáció kompozíciónak. A szövegekben semmiféle utalás nincs arra sem, milyen alkalomra készültek az egyes prédikációk. Így meg kell elégednünk annak rögzítésével, hogy a híveket nem csupán az igaz tanra, hanem az erkölcsös életre is tanítani akaró prédikációk mindegyike az Ótestamentum valamely helyének magyarázatára építi fel mondandóját. Tanulmányozásuk kezdeti eredményeként sikerült megállapítanunk, hogy a latin textus minden esetben a Robert Etienne nevével jelzett kiadások valamelyikéből való. Ez azért jelentős, mert a híres nyomdász és kiadó minden esetben az antitrinitáriusok között már Servet óta legmegbízhatóbbnak tekintett Santes Pagninus által készített latin változatot tekintette kiadásai alapszövegének. Azt az idézetek alapján nem lehetséges megállapítanunk, hogy melyik editióból merített antitrinitárius prédikátorunk,[32] de az elmondottak e nélkül is megerősítik azt a képet, amit a pécsi szentháromság-tagadók erős bibliakritikai érdeklődéséről kialakított a szakirodalom. Dán Róbert a Pécsi Disputához írott jegyzeteiben Erasmus, Sebastian Münster fordításai, illetve kommentárjai, továbbá az először 1516-ban Genuaban megjelent, arám zsoltárparafárzisok latin fordításait tartalmazó Octaplus psalterii című kiadvány ismeretét mutatta ki, magunk pedig Alvinczi György, majd a budai hitvitán fellépő pécsiek egészen kivételes felkészültsége mellett érveltünk.[33] A Vulgata szövegét Santus Pagninusnak a héberből készült megbízható fordításával párhuzamosan közlő kiadványnak az ismerete tehát jól beleilleszthető ebbe a képbe.

Ugyanezt mondhatjuk el a prédikációk teológiai mondandójáról. Az első (1r–6v.) a 22. zsoltár olyan magyarázatát adja, amely a sensus historicus kibontására törekszik, s amellett érvel, hogy Dávid csupán Krisztus előképe volt. A második (7r–11r.) ugyanilyen módszerrel vonatkoztatja az Ezsaiás 53. fejezetének elején olvashatókat a majd eljövendő, de reálisan még nem létező Krisztusra. A harmadik (12r–16r.) a Tízparancsolat értelmezését adja. Palaeologus és a nonadorantisták felfogásának megfelelően érvel amellett, hogy a Tízparancsolat az üdvösséghez szükséges jó cselekedetek legtökéletesebb összefoglalása (...decologus certissima et absolutissima est forma bonorum operum...), s a görög eretneket követi abban is, hogy úgy érvel a jócselekedet szükségessége mellett, hogy közben elveti mindazt, amit böjtölés és egyéb babonaságok gyanánt egyesek azoknak tartanak. A negyedik (17r–21r.) a Genesis szövegét a katolikusok között meghonosodott bálványimádás elleni heves kirohanásokra használja fel, míg az ötödik (22r–32r.) igen hosszadalmasan fejtegeti, hogy Ábrahámnak a Genesis 12-ben leírt hite és elhivatottsága miképpen lehet példa a „mostani hívek” számára. Kockázat nélkül megállapítható tehát, hogy a Pécsi Disputából ismert nonadorantista teológia hirdetésére vállalkoztak ezek a prédikációk, s az is ezzel a művel rokonítja, ahogyan a magisztrátusnak, a világi fejedelmeknek való engedelmesség hangsúlyozása mellett a szelídség és türelmesség kiemelésével bírálják a hitet erőszakkal terjeszteni akaró „fegyverrel és tűzzel felfegyverkeztetett gonosz, átkozott szokást”.

Tanulmányunk címét is megmagyarázandó, befejezésül hadd hívjuk fel a figyelmet a prédikációk helyenként rendkívül figyelemre méltó retorikai sajátosságára. E szövegek szerzője láthatóan nem csupán mondandója teológiai szakszerűségére ügyelt, hanem arra is, hogy e magvas teológiai gondolatmeneteket közérthetően, az egyszerűbb hívők számára is követhetően fogalmazza meg. Így a hamis pápák bálványimádását követőket azokhoz a bolond bárányokhoz hasonlítja, akik az előttük járókat vakon követve a jég alá mennek. Másutt azzal érvel a katolikusok által bevezetett, s az egyes szenteknek rendelt ünnepnapok ellen, hogy ilyen alapon – ha az ember maga határozhatna ezekről – azt is bevezethetné, hogy hat napon keresztül ünnepeljünk, s csak a hetediken dolgozzunk. Mindezt félig latinul, félig magyarul olvashatjuk a szövegben, majd magyar nyelven vonja le a tanulságot: „ez ez bezed alkolmasnak tettzik es az reosteoknek nylvan kedvek zerent volna”. De a legérdekesebbek azok a részletek, amelyekben igen keményen szinte kiszól a híveknek: „Audi Israel, Dominus deus tuus deus unus est. Quis hoc obstruat? Unius veri dei cultum idegeneon isteneokre cifralliak az embeoreok. Bania ezt az Uristen. De azt mongiak az embeoreok: nemde mi is oli bolondok vagiunk hogi zinte Isten gianant imadnok auagi tizteolneok az zenteoket, hanem az Isten tizteosegere tezzeok ezt hogi innepekeot zenteoleunk nekik. Nem oda nem. Nem hatta az Isten hogi igi tizteollied eutet s azert utalatos ez ez tizteolet eu eleotte. Vallion te tudode jobban az Istennel micioda tizteosseg illik eu hozza, te adcze tanaciot neki? Te tanitode eutet? Ha olian beolcz vagi, ally feol ide s praedicaly te s en meg halgatom. De nem az zeker vonza az eokreot hanem az eokeor az zekeret, arra valo az Isten igeie hogi abol tanuly, ne tanicz te az Istent. Akki az istent igazan akaria tizteolni eleg zep moggiat talallia az Isteni tizteoletnek az zent irasbol, mint im mastis hallod hogi mongiok eleotted az Isten bezedebeol.”

Az ökör egyébként nagyon kedves állata lehetett szerzőnknek, mert a vele való példálózáshoz ugyanabban a prédikációban még egyszer visszatér, amikor amiatt korholja a híveket, hogy nem imádkoznak, és nem hallgatják a prédikációt az ünnepnapon. „De iol lattia Isten hogi ti miattatok mulik el, meort sem magamat nem tartottok sem mesteort, azaz hogi amint latom sem, pap sem deak nem kel nekteok, meort gondot rea semmit nem viselteok. Az eokeor sem zanthat eke nelkil, s embeor nelkil. Nemis ezik az eokeor az iazolbol akkiben zena nincien no azt ti tuggiatok. Hizen akkinek zena kell, kezzel keresi.”

Még ez sem volt elég azonban, mert a margóra írott további beszéddel egészíti ki a korholást: „Megbociassa kegielmetök zinte ugi teznek nemelliek mint zoktak mondani: haitva nem izik, s haitatlan izik. Vasarnap legiet ciap az hatan ide nem ieu s az zenteök napian akarna imatkozni.”

Más alkalommal részletesen szóltam arról, hogy talán Heltai Gáspár a Hódoltságba is kiküldött Hálójának köszönhetően a népszerű beszédmód igen érzékletes, nyelvileg roppant feszültségeket teremtő változatát figyelhetjük meg a baranyai szentháromság-tagadók megszólalásaiban. Bemutattam, hogy ennek nagy mestere lehetett az az Alvinczi György, akit Nagyharsányban halálra ítéltek, s aki a lovak és a súlyos teológiai témák összekapcsolójaként lép elő a dokumentumokból.[34] A most előkerült prédikációkban újabb bizonyítékát láthatjuk e beszédmód széleskörű elterjedtségének, hiszen e szövegek megalkotója az ökör és a teológiai gondolatok összeházasításában mutat fel nagy szakértelmet. E megfigyeléseket más összefüggésben talán érveknek is tekinthetjük a prédikációk baranyai keletkezése mellett. Az is világos azonban, hogy ilyen argumentumokkal nem vállalkozhatunk a szövegek keletkezési helyének meghatározására. Mert igaz ugyan, hogy a 16. századi erdélyi antitrinitárius prédikációkban kevésbé mutatható ki a képes beszéd ilyen markáns jelenléte, de másfelől az is tény, hogy az ottani egyházi beszédekből csak a legtudósabb személyiségek (Dávid Ferenc, Enyedi György) által írottak maradtak ránk. Tény ugyanakkor az is, hogy ezt a közvélemény formálására kihegyezett retorizáltságot először mégiscsak erdélyi szerző, Heltai művében véltük kimutathatónak, amiről másfelől Horváth János nyomán azonban azt igyekeztünk bizonygatni, hogy elsősorban az Erdélyen kívüli magyaroknak szólt. E bizonytalankodó mondatok talán érzékeltetik: pusztán a szövegek stílusából nehéz lenne eldönteni, hogy már Erdélyben íródtak-e le ezek a prédikáció-vázlatok, vagy a Hódoltságban keletkeztek. A kódex egészének jellemzőiből talán mégis inkább ez utóbbira következtethetünk. Bárhogy is van, annyit mindenképpen megállapíthatunk, hogy a baranyai antitrinitárius prédikátorok valamelyike használta ezeket a szövegeket. Ily módon a kódex e tekintetben is jelentékeny módon gyarapítja a Pécs környéki antitrinitarizmus korai időszakáról kialakított képünket.

 

Jegyzetek


[1] Kanyaró Ferencz: Unitáriusok Magyarországon tekintettel az unitarizmus általános történetére, Kolozsvár, 1891.

[2] Esze Tamás: A debreceni disputa. In: Studia et Acta Ecclesiastica II. Budapest. 1967. 431–472; Uő: Kolozsvári könyvek Baranyában. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, X–XI. Szeged, 1971. 137–147; Uő: Székesfehérvár reformációja, az MTA Irodalomtudományi Intézetében tartott előadás 1969. június 25-én.

[3] Kathona Géza: A baranyai unitarizmus a XVII. század végén. Theológiai Szemle, VI (1963) 341–347; Uő: Főbenjáró hitvitáink. Theológiai Szemle, X (1967) 150–153. Eddigi ismereteinket összegző áttekintések még: Szász János: Az Erdélyen kívüli unitárius egyháztörténetírás forrásai és problémái a XVI. és XVII. században. In: Egyházak a változó világban. A Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia előadásai. Szerk.: Bárdos István és Beke Margit. Budapest, 1991. 255–259; Kiss Z. Géza: A baranyai reformáció történetéhez. In: Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész-konferencia előadásai a város és a vár felszabadításának 300. évfordulóján. Szerk.: Szita László, Pécs, 1993. 293–313; Rajczy Péter: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában. In: Tanulmányok a török hódoltság… i. m. 315–334.

[4] Válaszúti György: Pécsi Disputa. Kiadta Dán Róbert és Németh S. Katalin, Budapest, 1981. (Régi Magyar Prózai Emlékek 5.)

[5] Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Budapest, 1995. (Humanizmus és reformáció 23.) Ld. még Uő: Volt-e református–unitárius hitvita 1574-ben Nagyharsányban? A Ráday Gyűjtemény Évkönyve, VII. 1994. 14–30.

[6] Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei. Budapest, 1998. (Humanizmus és reformáció 25.)

[7] Erdélyi és hódoltsági jezsuita missziók 1611–1625. Sajtó alá rendezte Balázs Mihály, Fricsy Ádám, Lukács László, Monok István, Szeged, 1990. (Adattár 26/1–2.) Ld. a tárgymutató unitáriusok címszavát.

[8] Benda Kálmán: Unitáriusok a hódoltság-kori Dél-Baranyában. Baranya. IV (1990) 87–97.

[9] Esze T.: A debreceni disputa. i. m. 456.

[10] Régi Magyar Költők Tára 17. századi sorozat. Sajtó alá rendezte Varga Imre. Budapest, 1986. 156. és 157. számú szövegek. A jegyzetek a szegedi József Attila Tudományegyetem Magyar Irodalmi Tanszékén található Esze Tamás gyűjtemény mikrofilmjeit tűntetik fel lelőhelyként. 

[11] A heidelbergi káté szerepeltetése különösen fontossá teszi a kolligátum káté antológiáját, de ennek elemzésével itt nem foglalkozhatunk. Vö. Nagy Barna: A heidelbergi káté jelentkezése, története és kiadása Magyarországon a XVI. és XVII. században. In: Studia et Acta Ecclesiastica, II. Budapest, 1965. 17–91. 

[12]  Levéltári kutatások nyilván eredményre vezetnének, de a Gyöngyösre vonatkozó szakirodalom alapján nem sikerült közelebbit megállapítanunk egyetlen bejegyzőről sem. Vö. Tanulmányok Gyöngyösről. Szerk.: Havassy Péter, Kecskés Péter. Gyöngyös, 1984. 

[13] Zoványi Jenő: Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon. Szerk. Dr. Ladányi Sándor, Budapest, 1977. 623.

[14] RMNY 525, 609, 874.

[15] Válaszúti Gy.: Pécsi Disputa. i. m. 422.

[16] Hornyik János: Kecskemét város története okmánytárral. II. Kecskemét, 1861. 73, 74, 94, 96, 117–119; Földváry László: Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. I. Budapest, 1898. 166.; Fekete Lajos: A gyöngyösi református egyház törökkori iratai. Egyháztörténet, 1 (1943) 418. Szakály Ferenc: Kiegészítések Monok István „A gyöngyösi református gyülekezet lelkipásztorai és tanítói, 1557–1710” című munkájához. In: A Ráday gyűjtemény évkönyve VI. (1989) 236–237.

[17] Közölve: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Szerk.: Szilágyi Sándor, Budapest, X. 1884. 165–167. Értelmezéséről lásd: Dán Róbert: Libros et fragmenta ... Judaicam professionem redolentes. In: Magyar Izraeliták Országos Képviselete Évkönyve, 1938–1984. Szerk.: Scheiber Sándor, Budapest, 1984. 82–94. Uő: Az erdélyi szombatosok és Péchi Simon. Budapest, 1987. 302–305. (Humanizmus és reformáció 13.)

[18] Tömör és további szakirodalmat adó összefoglalás Pirnát Antal lexikoncikke: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerk. Péter László, 3. Budapest, 1994. 1546-–1547. 

[19] E kódexek leírása: Pirnát Antal: Die Ideologie der Siebenbürger Antitrinitarier in den 1570er Jahren. Budapest, 1961. 188–193.; Lakó Elemér: The Manuscripts of the Unitarian College of Cluj/ Kolozsvár in the Library of the Academie in Cluj-Napoca, Szeged, 1997. Nr. 1669, 966, 474.

[20] Jacobus Palaeologus: Catechesis christiana dierum duodecim. Primum edidit Ruzena Dostalová, Varsoviae, 1971. 15–18. (Biblioteka Pisarzy Reformacyjnych 8.)

[21] Lech Szczucki: Két XVI. századi eretnek gondolkodó. (Jacobus Palaeologus és Christian Francken). Budapest, 1980. 43. (Humanizmus és reformáció 9.)

[22] L. Szczucki: Két XVI. századi eretnek... i. m. 43–44.  Az imént idézett Palaeologus nyilatkozatról kikértem a jeles lengyel kutató – köszönettel vett – véleményét is. Szerinte a kemény száműzetésre és az otthontalanságra való panaszkodás a legvalószínűbben a görög eretnek 1571–1572-es lengyelországi tartózkodására vonatkozhat, s kevésbé a prágaira, ahol a száműzetésig végül is jól ment sora.

[23] Jacobus Palaeologus: De tribus gentibus. Közölve: Lech Szszucki: W krźgu my licieli heretyckich. Wrocław–Warszawa–Kraków–Gdańsk, 1972. 234. 

[24] L. Szczucki: Két XVI. századi eretnek... i. m. 68.

[25] Életrajzáról és a további szakirodalomról lásd Pirnát Antal lexikon-cikkét: Új Magyar Irodalmi Lexikon. Főszerkesztő: Péter László. Budapest, 1994. 1827–1828.

[26] Vö. Pirnát Antal: Die Ideologie..., i. m. 43–49.

[27] A másoló zárójelbe tett megjegyzése helyes. A szöveg értelme nyilvánvalóan a non omnes változatot követeli meg.

[28] E fontos krakkói antitrinitárius kiadványokról lásd: Alodia Kawecka-Gryczowa: Ariańskie oficyny wydawnicze Rodeckiego i Sternackiego. Wrocław–Warszawa– Kraków–Gdańsk, 1974, 73, 79. sz. tétel.

[29] Válaszúti György: Pécsi Disputa, i. m. 771–772., 777.

[30] Balázs M.: Teológia és irodalom. i. m. 101.

[31] Szakály F.: Mezőváros és reformáció... i. m. 298–300.

[32] Magunk az 1557-es genfi kiadás OSZK-beli példányát használtuk. Jelzet: Ant. 9030.

[33] Balázs Mihály: Teológia és irodalom. i. m. 95–104.

[34] Balázs Mihály: Teológia és irodalom. i. m. 104–114.