Cikkek

Timár György: A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző törekvései a török hódoltság idején

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 7.

Pécs a törökkorban

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1999

ISSN 1219-4077

Szerkesztette: Szakály Ferenc

133–170.  pp

Javított újraközlés és jelen szövegközlés alapja:

Pécs a hódoltság korában. Tanulmányok

(Pécsi Mozaik 2.)

Kronosz Kiadó – Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2012

ISSN 2063-4714

ISBN 978 615 5181 58 0

Szerkesztette: Szakály Ferenc és Vonyó József

169–207.  pp

 


Timár György


A pécsi címzetes (választott) püspökök birtokmegőrző törekvései a török hódoltság idején


The Intentions of Pécs’s Honorary (elected) Bishops to Preserve Episcopal Estates in the Era of Turkish Rule

Die Bestrebung der Titular- (gewählten) Bischöfen von Pécs um die Besitzbehaltung während der Türkenzeit




A török fennhatóság alá került területek magyar urait a hódoltság kezdetétől foglalkoztatta birtokjogaik megőrzése; több-kevesebb sikerrel igyekeztek azokról jövedelmeket biztosítani. A töröknek való adózás mellett ez volt az ún. magyar adóztatás. A birtokjog megőrzési törekvésekkel, valamint a királyi és a földesúri adóknak a hódoltsági területeken való behajtása történetével foglalkozó irodalom elég bőséges ahhoz, hogy azok jellegéről, módszereiről, különféle változatairól és változásairól, s a hódoltságvégi kiteljesedéséről képet alkothassunk.[1] Ehhez szolgál adalékot a jelen dolgozat, amely a pécsi egyházmegye egyházi birtokainak birtokjog fenntartásával és az egyház különböző intézményeinek birtokain keresztülvitt magyar adóztatással foglakozik.

A pécsi egyházmegye birtokállományának középkorvégi vagy inkább hódoltság kezdeti állapotáról, ha nem is teljes, de azt jól megközelítő összeállítás olvasható a Baranyai Helytörténetírás 1974–75. évi kötetében.[2] Az ott közzétett táblázatok azokat az egyházi birtoklásban lévő falvakat, birtokrészeket sorolják fel, amelyekről fennmaradtak a Baranya és Tolna megye[3] hatóságai által 1542–1565 évek között szedett hadiadók (rovásadók) jegyzékei.[4]

Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, a 17. század első felében ugyancsak a rovásadó-jegyzékek alapján tudták elkészíteni a pécsi egyházmegye különböző intézményeinek birtokjegyzékét. A középkori pécsi egyház birtokigazoló iratai ugyanis Pécs töröktől való megszállása idején szinte teljes egészében elpusztultak. Több mint nyolc évtizednek kellett elmúlnia ahhoz, hogy a pécsi egyház anyagi hátterét biztosító birtokrendszer kérdése komolyabb formában ismét előtérbe kerüljön.

A hódoltság végi állapotról, pontosabban a pécsi egyház birtokairól, közvetlenül az 1686 előtti jövedelmeiről némi képet alkothatunk a neoaquistica commissio 17. század végi felméréseiből. Számos ilyen készült. A legjelentősebbek közül kettőnek anyagából a hódoltság korára vonatkozó feljegyzéseket a Baranyai Helytörténetírás 1982. évi kötetében megtaláljuk.[5]

E dolgozat annak a fejlődésnek legjellegzetesebb mozzanatait kívánja bemutatni, amely Pécs, majd Szigetvár elestét követő összeomlástól átvezetett oda, hogy a felszabadító hadjárat idejére a pécsi egyház prelátusainak rendelkezésére állt egy olyan, a korabeli viszonyokat tekintve szolid iratállomány, és azt alátámasztó több mint fél évszázados gyakorlat, melynek alapján Radanay püspök 1703-ban Lipót császártól új adományt nyert az egyház ősi birtokaira.


* * *


Pécs, majd Sziget elestével a pécsi püspökség egész területe török uralom alá került. A korabeli gyakorlatnak megfelelően a püspökség ezzel nem szűnt meg. A püspök ugyan személy szerint akadályoztatva volt a székhelyére költözésben és egyházmegyéjének közvetlen kormányzásában, azonban maga a püspöki szék, pontosabban a püspöki cím nem maradt betöltetlen. Az egyházban ugyanis a keresztes hadjáratok kora óta kialakult gyakorlat volt, hogy a pogány kézre került egyházmegyék címére (in partibus infidelium) rendszeresen püspököket neveztek ki, hogy ezzel a visszaszerzés reményét ápolják, s valahol egy püspöknek segítséget biztosítsanak. Úgy is nevezték őket, hogy címzetes püspök (episcopus titularis). Beosztásuk szerint ugyan egyházmegye kormányzásban nem vettek részt, de mivel leginkább egy-egy püspök segítségéül rendelték őket, segédpüspök (episcopus auxiliaris, coadjutor) címet is kapták. A segédpüspök mindig felszentelt püspök volt.

A 16. században a magyarországi állapotok diktálta gyakorlat azonban nem mindenben követte ezt az egyszerű, episcopus titularis = coadjutor képletet. Ugyanis a király kinevezett ugyan püspököt a török által elfoglalt egyházmegyék élére, de a jóváhagyást, és a felszentelésre való jogosítványt a pápa adta – szabadon, vagyis ha akarta. A szenteléshez való jogosítvány pápai bulla volt, melynek kiadásáról a Tridenti Zsinat rendelkezései szerint elvégzett kánoni kivizsgálás (processzus) eredménye alapján döntött a Szentszék.[6] Sok esetben a király által kinevezett (kiválasztott) püspökjelölt nem kapta meg a pápai bullát. Ha ezt a pápa nem adta meg, Magyarországon – a királyi kinevezés alapján – akkor is teljes jogú püspöknek tekintették az illetőt, de természetesen nem volt konszekrált, felszentelt püspök. Mindez független volt attól, hogy az illető belépett-e valaha is egyházmegyéje területére. Függetlenül Róma jóváhagyásától, választott (electus) püspököknek nevezték őket, és mint főpa-pok (praelátus) a főrend tagjai voltak.[7]

Előfordult az is, hogy a magyar király a szent korona országaiban valamikor olyan, fennállott, de megszűnt egyházmegye püspöki címét adományozta, amely nem szerepelt Róma listáján. Számos ilyenre találunk a liber regiusban. Így: a tinnini (Knin) választott püspök. Róma ezeket nem vette figyelembe, sőt mindannyiszor ellenezte. Csak a későbbi időkben fordult elő, hogy némelyikükre a pápa megadta a felszentelés engedélyét. E választott püspökök a töröktől nem háborgatott területeken lévő káptalanok, apátságok, stb. magas méltóságot viselő „érdemes” tagjai közül kerültek ki. A pécsi püspök címet is sorra nyerték el a királyi Magyarországon lévő kisebb egyházi méltóságok javadalmasai, akik mint ilyenek voltak várományosai egy később elnyerendő reális, vagyis nem hódoltsági területen található püspökségnek. Természetesen nemcsak a pécsi, hanem a hódoltsági területek valamennyi püspöksége gazdára lelt így. E gyakorlat biztosította a jogfolytonosságot a hódoltsági területeken lévő püspökségeknek. A hódoltság másfél évszázada alatt harminc ilyen pécsi püspöki címet viselő választott püspököt számolhatunk össze.[8]

Pécs város és Sziget vár eleste között

Az a súlyos megpróbáltatás, mely 1541-ben, majd 1543-ban, Szulejmán két hadjáratával érte az országot, sokakat feloldhatatlan teherként bénított meg. Talán efféle kényszerűség késztette Szaniszló püspököt végleges menekülésre székhelye közeléből, amikor tapasztalnia kellett, hogy segélykérő leveleivel hiába ostromolta az udvart Pécs megszállása előtt. Pécs püspökei voltak e korszakban:

1541–1548: Várallyai Szaniszló. A János király pártján lévő, és a pápa által 1539. június 9-én megerősített Eszéki János pécsi püspök tagja volt annak a követségnek, amelyet Fráter György a halálán lévő János király nevében Isztambulba küldött a gyermek János Zsigmond elfogadása érdekében. A – Koller véleménye szerint akkor már öreg – püspök  röviddel hazaérkezése után, még 1540 végén, de legkésőbb a következő év legelején meghalt. Buda eleste után a magyar főnemesség addig János pártján álló tagjai közül többen hűséget fogadtak Ferdinánd királynak. Hasonlóképpen a prelátusok közül is néhány, addig János-párti, átállt Ferdinándhoz. Ezek között volt Várallyai Szaniszló fehérvári prépost. Ekkor Pécs már püspök nélkül volt. Pécs vár parancsnoka, bizonyos János-párti Simon diák[9] kényszerűségből ugyancsak Ferdinánd híve lett. Ő a várost átadta Várallyai Szaniszlónak, akit Ferdinánd nevezett ki Pécsre püspöknek, de Rómából megerősítést nem nyert.[10] Várallyainak a török ellen segítséget kérő, és kétségbeesetten segítséget sürgető leveleinek nem lett foganatja. Pécs eleste elől Várallyai szülőföldjére, a Felvidékre tért vissza[11] (a sárosmegyei Szebenben született). 1544-től a Lőcse közelében lévő Szepesvárallya Szent Márton káptalan lektora, majd prépostja lett. Itt halt meg 1548-ban. Péccsel való kapcsolatát úgy tűnik, teljesen megszakíthatta, leszámítva azt, hogy az általa kiadott levelekben pécsi püspöknek és szepesi lektornak illetve prépostnak nevezte magát.[12]

1548–1550: Gregoriáncz Pál. Várallyai halála után a jogtudós (decretorum doctor) Gregoriáncz Pál kapta meg a pécsi püspöki címet. Ő részt vett abban a munkacsoportban, mely hivatva volt Werbőczy Hármaskönyvét átvizsgálni és kijavítani. Munkájuk eredménye lett a Decretum Quadripartitum. Megélhetése biztosítására pozsonyi kanonokságot és prebendát kapott 1549 decemberében. Rövid pécsi püspöksége idején e címet csak viselte. Arról nincs feljegyzés, hogy Péccsel, illetve híveivel bármiféle kapcsolatot tartott volna fenn. Már a következő évben zágrábi püspökké neveztetett ki, később Győr püspöke lett.[13]

1550–1552: Tompa György. Gregoriáncz helyére 1550 elején a király Tompa György, zágrábi prépostot jelölte ki pécsi püspöknek. Ugyanez év júliusában Eszéki János püspök óta (1539) elsőként Rómától is megkapta a megerősítést. Úgy látszik, a püspökség kezdett némi helyi jövedelemmel is rendelkezni. Ez derül ki a Rómától nyert confirmatorialesből, mely szerint a püspökség évi jövedelme 200 forint. Összehasonlításul: Eszéki János jövedelmét 1539-ben 10 000 forintra taksálták.[14] Egyházmegyéje területén mint püspök valószínűleg nem járt, az egyházmegye ügyeivel nem foglalkozott. Zágrábi prépostként Gregoriáncz püspök vikáriusa volt, aki országos jogi ügyekben volt elfoglalva. Tompa 1552-ben halt meg.[15]

1554–1557: Verancsics Antal. Magasra ívelő politikai pályát futott be. 1554 és 1557 között viselte a pécsi püspök címet. Pécs eleste után talán ő az első püspök, aki megfordult egyházmegyéje területén. Igaz, nem mint püspök, hanem mint Ferdinánd békét kérő követségének vezetője, akit 1553 nyarán Isztambulba, a portához küldött. Útja Paks, Tolna, Szekszárd, Báta, Mohács, Kőszeg, Veresmart, Laskó Tolna és Baranya megyei helységeken vitt keresztül. Még mielőtt útnak indult, szerződést kötött rokonával, Sziget vár korábbi kapitányával, Tahy Ferenccel, akkor országos főkapitánnyal. A szerződés értelmében Tahy egy egész esztendőre, bizonyos pénzösszegért (pro certa peculiaria) haszonbérbe vette a püspökség javait, „azokat, melyeket jelenleg birtokol, és melyeket birtokolni képes lesz az árendába vevő a működése révén.”[16] Az okirat nem jelöli meg a pénz összegét, viszont Tahy az egészet azonnal ki is fizette (quam summam statim ... plene persolvimus) Zay Ferenc és a püspök testvére, Verancsics Mihály jelenlétében. Verancsics pécsi püspöksége egész ideje alatt Isztambulban volt követként a portánál. 1557-ben tért vissza Magyarországra, ahol az egri püspöki szék várta. Mint a diplomáciai életben igen jártas politikus, pályája az egyházi élet csúcsáig vezette Magyarországon. Esztergomi érsekként a pápától bíbort nyert.[17]

1557–1563: Draskovich György. Martinuzzi Fráter György unokaöccse, Krakkóban, Bécsben, Bolognában és Páduában tanult. Verancsics utódja volt a pécsi püspökségben.  Pályája ugyancsak Verancsicshoz hasonlóan magasra ívelt, mint kalocsai érsek és bíboros halt meg 1587-ben. Itt csak pályafutásának kezdetét jelentő pécsi püspökségével foglalkozhatunk. Családja Horvátországból származott. Kercselics és Timon szerint a család armálisában de Tynninio (knini) szerepel előnévként; állítólag itt nyertek birtokot III. András királytól. Draskovich Györgyöt – atyja török elleni harcban elesvén – nagybátyja (Martinuzzi) Fráter György neveltette. Papi pályán mozogva nagybátyja meggyilkolása után Ferdinánd király udvarában működött. Draskovich a pécsi püspökséget Verancsics isztambuli követségből való hazatérte után nyerte el. Őt a pápa is megerősítette. Draskovich, elődjére hivatkozva kérte a királyt, hogy a pécsi egyház egyébként őt illető dézsmájából, melyeket most Szigetbe, a király várába szolgáltatnak, neki jövedelmet biztosítson. A király 1558. április 25-én, a helyzetre való tekintettel a pécsi egyház dézsmáinak terhére a kamarából évi 300 forintot utalt ki.[18]

Sziget királyi várrá válása után a dunántúli végek biztos bástyájává „nőtte ki” magát. A pécsi püspökség területén ez volt az egyetlen szöglet, amelyet még nem szállt meg a török. A helyzet stabilizálódásának jele, hogy a pécsi székesegyházi káptalan birtokai utáni jövedelmek rendezésének kérdése is felszínre került. Ezt mutatja a káptalan birtokainak 1561. évi számbavétele, amelybe a birtok falvai népes szesszióinak számát, és az azokból esedékes cenzust jegyezték fel. Draskovich közvetlen kapcsolatban állott Sziget várkapitányával, Horváth Márkkal, akinek halála után (1561), gyermekei gyámja lett. Hódoltságkori elődeivel ellentétben meglehetősen sok gondot fordított egyházmegyéjére. Pécs eleste (1543) óta ő az első pécsi püspök, aki igyekezett kapcsolatot kiépíteni az egyházmegye területén akkor még működő, nem kis számú papsággal és általuk a néppel. Pásztorlevelével a kegyetlen török uralomban (Turcica tyrannis) élő híveit óvja a lutheri herezistől (hæresis Lutherana).[19] Az ő püspöksége idején készült a pécsi káptalan birtokában lévő helységek összeírása, a szessziók számának és a fizetendő cenzus összegének feltüntetésével.[20] Ez az irat alapul szolgálhatott utódjának, Dudith püspöknek tervéhez, aki székhelyét a káptalannal együtt az egyházmegye területére szerette volna visszahelyezni.

Pécsi püspökségének utolsó éveiben – a magyar király követeként – a magyarországi püspökök képviseletében harmadmagával részt vett a Tridenti (Trentói) Zsinat harmadik ülésszakán (1562. január 18. – 1563. év végéig).[21] Több beszédet tartott a zsinati atyák előtt. Ezek közül azt érdemes megemlíteni, amelyben a püspökök helyben lakásának kérdésével kapcsolatos javaslatát terjesztette elő (propositum in Questione de Residentia). Nem mondta ki ugyan, de kiolvasható belőle személyes problémája: erősen foglalkoztatja, hogy pécsi püspöki székhelyétől el van szakítva. A zsinatról már mint kinevezett zágrábi püspök tért vissza.

1563–1567: Dudith (Sbardellatus) András. Draskovich utódja Dudith András tinnini címzetes püspök lett, aki Draskovich küldött-társa volt a tridenti zsinaton.[22] Előbb Boroszlóban, majd Veronában, végül Páduában tanult nagybátyja, Dudics Ágoston váci püspök költségén. Dudith első intézkedései közé tartozott annak vizsgálata, megvalósítható-e az egyházmegye területére való visszatelepülés. E terv nyilván Draskovich zsinati felszólalásának hatására fogalmazódott meg benne. Úgy vélte, hogy Sziget megfelelően kiépített, és védelemmel ellátott vár és város. Tervéhez voltaképpen megvoltak a feltételek. Itt működött Baranya és Tolna vármegyék közös törvényszéke is.[23] 1563. december 28-án kelt terjedelmes levelében bejelentette szándékát, hogy székhelyét Szigetre kivájna áthelyezni, és levelében buzdította a káptalant is, hogy költözzön oda.[24] E levélben hivatkozott arra, hogy a király a káptalan valamennyi birtokát átengedte neki. Egyben emlékeztette a pécsi káptalan Pozsonyban és az ország más részein élő tagjait: mivel Draskovich püspök a káptalani javakat közöttük szétosztotta, nem helyénvaló, hogy távol éljenek onnan, ahonnan jövedelmüket nyerik.

Dudith terve nem sikerült, néhány év múlva pedig végleg lehetetlenné vált. Sziget vár elesett (1566), Dudith életútja messzire kanyarodott. De ez utóbbinak felvázolása már nem e dolgozat témája.[25]

Sziget vár eleste után

Koller a pécsi püspökség történetének leírását a Sziget vár elestét követő időkről így kezdi: „Az 1566. év egyházmegyénk számára igen kegyetlen volt. Sziget vár, ahová Dudith korábban a püspökség kanonokjait összegyülekezni rendelte, és ahol ő maga saját részére már elkészítette a lakóhelyet, a keresztény név, de főként a pécsi egyház kárára a török martaléka lett. A püspöki szék tövéből kiforgatva, a káptalan elpusztítva. Az egyházmegyének mindeddig még a kereszténységhez tartozó része most a barbár igája alá került.”[26] Leírását azzal összegzi, hogy a pécsi püspökség ettől fogva jó időre puszta címmé vált.

Sziget eleste idején Dudith a király követeként Lengyelországban illetve Litvániában járt. Időközben – Koller szerint kérdéses az időpont – a király feltehetőleg már 1567-ben továbbadományozta a pécsi püspöki címet. Ettől kezdve – a csak címet viselő – pécsi püspököknek a híveikkel, vagyis az egyházmegyéjük népével jó ideig vajmi kevés kapcsolatuk volt, ha egyáltalán képesek voltak kapcsolatot teremteni velük. Világosan kitűnik ez Kuthassy János 1589. évi supplicatiojából, amelyben a pécsi püspökségről ez olvasható: „Az egész egyházmegye, mely egyébként igen nagy kiterjedésű, a török hatalma alatt áll. Törökök és eretnek keresztények népesítik be. A püspöknek innen semmi jövedelme nincsen, mert mindent, csakúgy, mint a püspök házát is a törökök foglalták el. A kamarai könyvek szerint egykor 3300 forint volt a jövedelme.”[27] Évtizedeknek kellett elmúlnia, míg a pécsi püspöki cím viselői kapcsolatot kezdtek keresni egyházmegyéjük népével. E korszak címzetes pécsi püspökei:

1568–1578: Monoszlóy János. Zágrábi prépost és kanonok, zalavári és kapornaki apát. 1578-tól zágrábi püspök.[28]

1579–1586: Telegdy Miklós. Esztergomi nagyprépost és érseki helynök. Pécsi címzetes püspökké való kinevezése után azonnal hozzálátott a pécsi székesegyházból és a püspökségből elmenekített kincsek összegyűjtéséhez,[29] de a kincseket már nem sikerült előkerítenie. Az ő püspöksége idején történt, hogy István pécsi, Mihály bicsérdi és György berkesdi plébános levelet küldött Rómába XIII. Gergely pápához, melyben elhagyatottságukról és az itteni katolikusok nyomorúságos állapotáról számoltak be. Telegdy Nagyszombaton halt meg, 1586. április 22-én.[30]

1587–1592: Kuthassy János. Telegdy halála után annak esztergomi tisztségeire nevezte ki a király, és velük együtt megkapta a pécsi püspöki címet is. Ez utóbbi címhez Gesualdo Alfonso kardinális, bécsi pápai követ relációja alapján megerősítést nyert Rómától. A kardinális relációja tartalmazza Kutassy supplicatioját, melyből fentebb idéztünk. Kuthassy 1592-ben győri püspök lett.[31]

1592–1596: Cserődy János. Mint tinnini címzetes püspök lépett Kuthassy helyére. Nagyszombatban élt, ahol esztergomi érseki helynökként működött. 1596-tól egri püspök. Igen művelt ember volt. 1597. augusztus 8-án felvett hagyatéki jegyzéke 63 könyvet tartalmaz.[32]

1596–1598: Zelniczey Miklós. Korábban szerémi címzetes püspök, 1598-ban a zágrábi püspökségbe távozott.[33]

1598: Mikáczy (Migazzi) Miklós. Tinnini címzetes püspök; csak néhány hónapig viselte a pécsi püspöki címet. Még ugyanebben az évben váradi püspök lett. 1613-ban a pécsi püspökségről a zágrábira áthelyezett Domitrovics Péter processzusában ő az egyik tanú.[34]

1598–1605: Zalatnaky György. Korábban váci címzetes püspök. Róma 1600-ban erősítette meg pécsi püspöki címében. 1604-ben Bocskai Kassán börtönbe vetette, és csak egy év múlva engedte szabadon. A börtönben szerzett betegségéből nem tudott felgyógyulni. 1605-ben halt meg Krakkóban. Halála után egy időre betöltetlen maradt a pécsi püspöki cím.[35]

1608: Erdődy János. Bolognában tanult, majd a jezsuiták vezetése alatt álló pármai kollégium tagja lett. Ergelicshez hasonlóan ő is csak igen rövid ideig viselte a pécsi püspöki címet. Koller nem említi, azonban a Pécsegyházmegye 1981. évi Scematismusában a püspökök listáján szerepel.[36]

1608: Ergelics (Ergely) Ferenc. 1582-ben a bolognai kollégiumban tanult. Egész élete Zágrábhoz kötődik, mindvégig Zágrábban élt. Előbb zágrábi kanonok, nagyprépost. 1603-ban a boszniai,[37] majd a pécsi, később a veszprémi püspök cím viselője volt, végül Domitrovics zágrábi püspök halála után annak utódja a zágrábi székben. Koller leírása szerint egy évnél rövidebb ideig viselte a pécsi püspöki címet. A magyarországi püspökök 1608. november 4-én kelt memorandumát még mint pécsi címzetes püspök írta alá, ugyanabban az évben december 6-án mint veszprémi püspök szerepel a II. Mátyás király koronázása után készített törvénykönyvben (in conclusione articulorum post Coronationem). Nagyszombaton, 1637 áprilisában halt meg, egy hónappal Pázmány után.[38]

1608–1611: Domitrovich Péter. Bolognában tanult, majd rektor lett a Collegium Illiricum-Hungaricumban. Ergelics után zágrábi prépost, Ergelics veszprémi kinevezésekor pedig pécsi választott püspök lett. II. Mátyás király koronázása után mint pécsi címzetes püspök jelenik meg okiratban (in conclusione articulorum post coronationem), majd a király előterjesztésére megkapta a bullát is Rómából. 1611-ben a király kinevezte zágrábi püspöknek. Az ő zágrábi püspöksége idején élt Zágrábban pécsi elődje, Ergelics, mint zágrábi prépost. Domitrovics 1628 nyarán halt meg. Főpásztori útja közben átkelt egy hirtelen megduzzadt hegyi folyón, kifordult a csónakból és vízbe fúlt.[39]


* * *


Miután a török bevette Sziget várát, és ezzel a pécsi egyházmegye egész területe fennhatósága alá került, úgy tűnt, hogy végleg elszakadt az utolsó gyenge kapocs is, amely a címzetes pécsi püspököket egyházmegyéjükhöz kötötte: méltóságukat ez idő tájt valóban csak címként viselték. A királyi Magyarországon élők olykor magáról Pécsről is csak vajmi keveset tudtak. A püspöki kinevezések előtti információ-szerzések aktái, az ún. püspöki processzusok jellemzően nyilatkoznak erről. Így például 1625-ben Dávid Pál processzusában tanúskodó Sanguitius Mátyás esztergomi, és Bolerásy István nyitrai kanonok. Az előbbi nem tudta hol van Pécs (Nescit ubi situs), Bolerásy pedig nem is tudta, hogy a püspökség kinek a szuffrágáneusa (melyik érsekséghez tartozik). A tanúkihallgatást végző Caraffa bécsi nuncius pedig annyit jegyez meg a püspökségről: tamquam mere titularis (mint afféle címzetes püspökség).[40]

Természetesen mindegyik címzetes püspöknek volt más, sajátos egyházi hivatala, munkaköre. Így Telegdy, Kuthassy és Cserődy esztergomi érseki helynökök voltak, és mint ilyenek nyerték el az – inkább csak megtisztelő – címzetes püspöki címet. Monoszlóy, Ergelics, Domitrovich zágrábi prépostként töltöttek be felelősségteljes tisztet. Emellett Telegdy kiterjedt irodalmi működést fejtett ki.[41] Különösen említésre méltóak magyar nyelvű művei, melyekkel az ellenreformáció egyik elindítója lett. Kuthassyról mint Nagyszombaton működő kiváló lelkipásztorról, remek magyar nyelvű szónokról emlékezik meg relációjában Gesualdo bíboros.[42] Zelniczey Miklós tudós történészként szerzett magának nevet (Petrinae obsidiones = Petrinja megvívása, stb.)[43]

A magyar adózás kezdetei a pécsi püspökség birtokain

A bécsi és a zsitvatoroki béke, s még inkább II. Mátyás királlyá választása után lassanként az országra köszöntő nyugodtabb évtizedeknek az eredményei közé sorolhatjuk, hogy a magyar katolikus egyház is kezdett felocsúdni a török hódoltság és a reformáció térhódítása okozta kábulatból. Ez abban is megmutatkozott, hogy Pécs címzetes püspökei megkezdték kapcsolataik kiépítését egyházmegyéjük népével. Az egyházmegye területén – elsősorban a délről betelepülő szláv lakosság lelki gondozására – fel-feltűnő boszniai ferences misszionáriusok mellett 1612-ben megjelentek Pécsett a jezsuita atyák, akiknek idejöttét jóindulatúan támogatta Pécs török várparancsnoka.[44] Ez idő tájt elkezdődött Pécs püspöke és az egyházmegyében élő katolikus hívek között valamiféle kapcsolatfelvétel. A magyar katolikusokhoz küldött jezsuiták rendszeresen tájékoztatták Rómában székelő rendfőnökségüket, de a közülük kinevezett püspöki helynök időnként a püspökhöz is küldött jelentést a misszió helyzetéről: így pl. Cserneky János helynök Pyber utódjának, Dallos püspöknek (1620. július 21.).[45] Kérte a meghatalmazás felújítását, hogy a további működéséhez szükséges jogok meg ne szakadjanak. Cserneky helynök beszámolójában nem tett ugyan említést arról, hogy a pécsi egyházmegyéből a püspök bármiféle jövedelemhez jutna, ám mint arról két korábbi, 1618-ból való híradásból is értesülünk, a püspökség jobbágyainak adóztatása már megindult. Cserneky nyilván nagyon is jól tudott erről; legalábbis mélységesen elítélte, hogy a Belgrádban székelő Péter üszkübi püspök ki akarja terjeszteni joghatóságát a pécsi egyházmegyére, és azt kívánja, hogy a pécsi egyházmegyéből is adózzanak neki.[46]

Az 1618-ban kötött komáromi Habsburg-török megállapodás szövegébe (török részről) a következők is bekerültek: „A pécsi püspök, aki a pécsi más hitűek püspöke, járadékait nem maga hajtja be, hanem másoknak adja ki, s ezek a szegény adófizetőket nagyon elnyomják. Így mostantól Pécsett egy szerzetest megbízottként (helynökként) biztosít, és a szegény adófizetők mindent, amit a püspök járadéka fejében behoznak, ennek a megbízottnak adják át. Az idejövőket senki ne akadályozza, és útjukat ne állja.”[47]

1618. április 2-án Ahmed kanizsai pasa Molart János királyi főhadbiztoshoz intézett panaszlevelében tiltakozott a pécsi püspök által küldött adószedőkre: „hogy ez levelet bepöcsételni akarom való: jövének nagy panasszal elébem az pécsi tartományhoz való polgárok, hogy Sárkány István kiskomáromi kapitány miatt nem maradhat az szegénység, hajdút küld reájuk, üket koborlatja sarcoltatja, égetéssel fenyegeti és immár meg is fogatott bennük, adót szed és kér tőlük az pécsi püspök részére, maga tudja Nagyságod, az vala Komáromban a végezés, hogy a püspök embere bizonyosan alájöjjön, és annak adják kezébe ami ütet illeti, de látja-e Nagyságod, hogy ezek nem tartják magukat az szent békesség végezéséhez; azért Nagyságod ennek vegye eleit, mert semmi jó nem következik belőle.”[48]

Ugyanerre az időre tehetjük azt is, hogy – nyilván a nagyobb és biztosabb jövedelem reményében – megindultak az első bizonytalan lépések a pécsi püspökség birtokjogának megőrzése érdekében.

E korszak pécsi címzetes püspökei:

1611–1619: Pyber János. Budafelhévízi prépost (SS. Trinitatis de Superioribus calidis aquis, vulgo Felviziensis), esztergomi kanonok.[49] Pécsi címének elnyerése után királyi tanácsossá (consiliarius regius) nevezték ki, és aktívan részt vett a közéletben. Rómától 1613-ban kapott megerősítést azzal, hogy a felévizi prépostságot is megtarthatja. Kazy Ferenc[50] szerint 1613-ban a pécsi bég úgy rendelkezett, hogy a pécsi püspök korábban birtokolt 360 falujáról (magyar) uruknak is adózzanak. Koller azonban Kazynak ezt az állítását kétségbe vonja és megjegyzi: „nem tudom, mire alapozza” (nescio quibus tabulis nixus). Nem tudni, hogy Koller kétkedését mi támasztja alá. Biztosan nem ismerte Pybernek a birtok jövedelmének bérbeadásával kapcsolatos, sikertelennek mondható kísérletét.[51] A püspök 1613. április 24-én árendálta el három évre a püspökség tizedeit. A szerződés 1616-ban járt le, de a bérlő, Batthyány Ferenc[52] dunántúli főkapitány nem fizetett. Pyber 1616 és 1618 között levelekkel ostromolta a bérlőt, hogy tartozását fizesse meg; szolgáját, Saárközy Mihályt többször leküldte a pénzért és az átadott iratokért, sőt a nádor, a zágrábi és a veszprémi püspök közbenjárását is kérte az ügyben, de hiába. Batthyány tartozása 713 magyar forint, illetve paplanok és szőnyegek voltak. Pyber a kudarc miatt, illetve a török rosszallására hivatkozva nem akarta a továbbiakban Batthyánynak bérbe adni a tizedeket, hanem saját kezébe kívánta venni a dézsmálást.[53]

Pyber püspöksége idején, 1612 októberében érkezett meg Pécsre a jezsuita Vásárhelyi Gergely, az első pécsi püspöki helynök. Az ő helyébe lépett 1617-ben a már említett Cserneky János. Pybert a király időközben váradi püspökké nevezte ki.[54]

1619–1621: Dallos Miklós. Esztergomi olvasókanonokként (lektor) lett Pyber utódja, akinek a megerősítéséért a király 1619. május 23-i kelettel írt a pápának. Korábban már említettük Cserneky János püspöki helynök 1620 júliusában megírt jelentését. Cserneky 1618 és 1629 között működött Pécsett.[55] Dallos kinevezésekor készítette Cserneky beszámoló jelentését, nyilván azért, hogy a további működéséhez szükséges jogi feltételek meg ne szakadjanak. A püspök örömmel fogadta a jelentést, kivonatot készített róla, és az azt Bécsbe vivő Harangozó Bálint szekcsői tanító szóbeli beszámolójáról bőséges feljegyzést készített. A püspök kérdéseket tett fel Harangozónak a hívekről, a papságról, a licenciátusokról (világi hitszónokokról), a szentmise végzéséről, a templomokról, stb. Dallos kérdéseivel nem érintette az egyházi birtokok ügyét. A kérdések jellege arra mutat, hogy Dallost nagyon is érdekelte az egyházmegye sorsa. Mielőtt azonban Rómából megérkezett volna a megerősítés, Dallos már a váci püspökségre kapott kinevezést, ahol ugyanolyan érdeklődést mutatott egyházmegyéje iránt, mint korábban, pécsi püspökként.[56] Utódját Róma is megerősítette a püspökségben.

1621–1625 előtt: Balásfy Tamás. Erdélyben született, Rómában tanult, Pázmány állítja, hogy hittudományi doktorátusa volt (teologus). Mint pozsonyi prépost 10 évig viselte a boszniai választott püspök címet, de oda pápai bullát nem kapott. Viszont a pécsi püspökségre Rómából megkapta a megerősítést (1621. október 11-i dátummal). Mint Pázmány kortársának több írása is megjelent – kitűnő hitvitázó volt – az ellenreformáció szellemében. Így 1616-ban egy vitairata, „kiben az Csepregi Szitok szaporító Predikátort .... hazugságaiért is iskolázza Balásfi Tamás Bosznai Püspök”. Meghalt 1625. március 25. előtt.[57]

1625–1628: felsőtáli Dávid Pál. Tinnini címzetes püspök, megkapta a Balásfy püspök halálával megüresedett pozsonyi prépostságot, majd 1625. március 25-i dátummal a pécsi püspökséget minden jogával, hasznával, birtokaival. Rómától viszont hasztalan kérte a megerősítő bullát. Dávid Pál hamarosan információk gyűjtésébe kezdett. Megkísérelte kinyomozni, hogy kik birtokolták el az egyház javait. Ezt követően Ferdinánd királyhoz fordult kérelmével (humillima supplicatio), hogy bízza meg Zrínyi György gróf horvát-szlavón bánt, valamint Bánffy Kristóf királyi kincstartót és zalai főispánt a pécsi egyház birtokainak védelmével az uzurpálókkal szemben. Kérelmének meglett a foganatja. A király hamarosan, 1625. november 24-én kelt parancslevelével intézkedett (firmiter præcepit). Megbízta Zrínyi Miklós horvát bánt, valamint Bánffy Kristófot, hogy a pécsi püspökség javait, birtokjogát őrizzék és védjék meg minden jogtalansággal szemben. Dávid Pál püspök a pozsonyi káptalan előtt 1627. április 17-én ünnepélyesen tiltakozott a pécsi püspökség birtokait megszállókkal és azokat elbitorlókkal szemben.[58] Röviddel ezután váci püspökké lett.[59]

1628–1630: (ifjabbik) Draskovich György. Pornói apát, a bolognai kollégium tagja, az (esztergomhegyfoki) Szent Tamás prépostság prépostja, esztergomi kanonok, bozóki Szentkirály prépostja (Praepositus S. Stephani Regis de Bozók) lett Dávid Pál utódja a pécsi püspökségben. Az 1629. évben tartott nagyszombati zsinat iratainak tanúsága szerint nagy műveltségű, tanult fiatalember volt. Ugyanez évben kapott pápai megerősítést, melyben felmentést nyert a kánonjogban előírt életkor-feltételek hatálya alól (super defecu aetatis). A király a következő évben váci püspöknek nevezte ki. Bécsben halt meg, mint győri püspök 1650-ben. 10 000 rajnai forintot hagyott a bolognai kollégiumra.[60]


* * *


A 17. század első évtizedeiben a pécsi címet viselő választott püspököknek vajmi kevés hiteles adatuk volt a püspökség és a káptalan birtokairól. Erről tanúskodik Vinkovics Benedek püspöknek egy 1631–1634 között kelt feljegyzése: „Birtokomban van egy kézről kézre járó, házi használatra készített, mindennemű megjegyzés és hitelesítés nélküli lajstrom. Nem tudom, kitől származik. Ezt a pécsi püspökök az utódjaiknak, így nekem is az én elődöm adta át.” (Regestum Vagum Vulgare sine distinctione et autenticatione)[61]

A hevenyészve készült lista a következő helységneveket sorolja fel: Luszek, Pisko, Kűffalva, Kővago Szőlős, Lovászherti, Hoszu hesten, Megyer, Kenyer Keő, Várkony, Barcza, Orro, Szamáros, Bakarcz, Kőmőd Oppidum, Magyaros, Szelek, Szilad, Szedesd, Végh, Azzerin, Petra, Bonyhan, Teöffö, Ismén, Vaszok, Csoma, Mochtán, Petreki, Mislen, Poozdán, Nagyffalu, Kis Harsán, Nagy Harsán, Norkán, Szigeczke, Gyula, Csÿpragh, Ledhenye, Pataÿ, Sz. Mihály, Batta, Bazek, Tomor, Baxa, Szenas, Raad, Győttér, Vetkej, Moraczffalva, Miska, Szeben, Szurke, Bószok, Pÿlis, Becz, Jetén, Hird, Ormán, Dorczie, Bekeffalva, Elend, Ginid, Torna, Tunszen, Petérd Oppidum, Boiczka, Csoknya, Nagy Kercsóny, Pÿskÿ, Ebrek, Hotárd, Siklos Arx cum Pertinen., Batazek.[62]

Mint azt Vinkovics püspök e lajstrommal kapcsolatban a későbbiekben megjegyzi, a felsorolt helységek egy része nem is a pécsi püspökség birtoka. Erről azonban nemigen lehetett tudomása Dávid Pál püspöknek, aki a pozsonyi káptalanhoz – legalábbis részben – e lista alapján nyújtott be ünnepélyes tiltakozást a pécsi egyház birtokainak elidegenítőivel szemben. A lista eredetéről csak feltevéseink lehetnek. Nem lehetetlen, hogy azonos azzal a listával, amelyet Dallos püspök említ Cserneky János helynök levele vivőjének beszámolójáról készített feljegyzésében. E megjegyzés szerint a püspök várja, hogy Cserneky a püspökség és a káptalan javairól készítsen összeírást (consignalya), és ha tudja, arról is írjon, hogy milyen oltáralapítványok vannak, és mennyi a jövedelmük.

Úgy tűnik, Sziget vár eleste óta Pyber és Dallos püspökök kezdtek meg ismét a hódoltsági területeken lévő egyházi birtokokról való jövedelemszerzés kérdésével komolyabban foglalkozni. Természetesen az egyházi birtokokról befolyó jövedelem legkevésbé sem olyan úton és mennyiségben jutott el a püspökökhöz, mint azt a jezsuita Kazy Ferenc retorizált, népszerűnek készült Historia regni Hungariae-jában az 1730-as években, az 1613. évre vonatkoztatva megírta.[63] Kazy állítása annál is inkább valószínűtlen, mivel Pyber utódjának, Dallos Miklósnak megerősítése érdekében, Ferdinánd királynak a pápához 1619-ben írt levelében olvashatjuk, hogy Róma tekintsen el a püspökség évente esedékes javadalmának befizetésétől, az ún. annata-tól, mivel a püspökség már sok éve töröknek van alávetve, és onnét évente alig van valami jövedelme (vix aliquos annuos proventus et reditus habeat).[64] Említettük már Pyber püspök Batthyány Ferenccel való próbálkozását a pécsi egyház bizonyos jövedelmeinek behajtására. Az ott jelzettek ellenére Pybernek és Dallosnak valami kis eredményt mégis sikerülhetett elérnie. Ugyanis Balásfynak kinevezési iratainál már ez szerepel: „Az előd, Pyber János püspök tanúsítja, hogy a pécsi püspökség mintegy 200 vagy 300 magyar forint jövedelmet hoz, melyet bizonyos urak és őfelsége katonái a püspök urasága elismeréséül erőszakkal szednek be a püspökség alattvalóitól.”[65] Nem lehetetlen, hogy Pyber itt némileg túloz. Később ugyanis, Draskovich György kinevezésével kapcsolatos iratban ez olvasható a pécsi püspökségről: „Sennyei István váci püspök információja szerint ... a falvak lakóitól mintegy 100 forint jövedelmet lehet kicsikarni.”[66] Igaz, ugyanakkor a nunciatúra irata továbbra is azt állítja, hogy a püspök javadalma kb. 300 forint, ami inkább erőszakkal, mint önkéntesen gyűjthető be (reditus episcopi 300. circ. floreni vi magis quam sponte provenientes.)[67]

A hódoltsági területeken nem ment ritkaságszámba birtokok, illetve azok jövedelmének erőszakkal való eltulajdonítása, okkupálása, illetve azok jövedelmének illetéktelen begyűjtése, uzurpálása. Dávid Pál röviddel kinevezése után próbálkozott is kideríteni a birtok okkupálóinak, uzurpálóinak személyét. Kémei jelentése alapján Ferdinánd király elé terjesztett kérelmében[68] a következő elbirtokolt helységeket sorolja fel: Baxa (=Baksa), Monyorosd, Cornota (=Csarnóta), Egerszegh, Kengyel, Mindzenth, Horkan (=Harkány), Hetesffalwa (=Helesfa?), Radott (?), Siklos vár uradalma, Gorchion (=Görcsöny), Gadan, Kis Harsan, Nagy Harsan, Pellerd, Zokon (=Zók?), Tessen, Loranthffalwa, Zenth Ersebeth, Zenth Gal, Maniok, Gardion, Egerd (?), Ligeth, Bodath (Boda?). Dávid Pál a következő megnevezett elbitorlókat, illetve jogtalan haszonbehajtókat nevezi meg: bizonyos Böite (quidam Böite)?, Bogach János, Chozy [!?] András, Kyss János aki Zrínyi kapitánya, János diák Veszprémvármegye jegyzője, Wegh János, Lengyel Wolffgang és Zrínyi gróf úr.[69]

A pécsi egyház török hódoltság előtti birtokviszonyait azonban az itt említett püspökök nem kutatták, a Kamarától nem kértek le a birtokkal kapcsolatos iratokról hiteles másolatokat és nem is igyekeztek a birtokról pontos képet nyerni. Megelégedtek kémeik gyakran téves, de mindenképpen hiányos jelentéseivel. Érdekes e szempontból összehasonlítani a Vinkovics püspök által említett birtoklajstromban szereplő falvak listáját a Dávid Pál püspök ünnepélyes tiltakozásában felsorolt helységek sorával. Dávid Pál püspök tiltakozó levelében a következő helységek szerepelnek: Gardon, Bodatt (!), Baksa, Mogyoros, Csornatat (!), Kengyel, Mindszenth, Harkán, Helesffalva, Egerszegh, Zalata, Kápolna, Gercsen, Gadán, Kis-Harsán, Pellerd, Szoke, Thesseon, Gerde, Léget (!), Szent-Ersébeth, Szent-Gaál, Lóránthfalva, Maniok, Velin, és Siklós vár tartozékai.

Draskovich György rövid pécsi püspöksége idejéből nem ismerünk iratot, mely a pécsi egyház birtokállományával kapcsolatban született volna meg. Számos egyéb tisztsége mellett feltehetőleg nem is foglalkozott a birtokjog biztosításának és fenntartásának kérdésével. Ezt a munkát utódja, Vinkovics Benedek vállalta fel.

Vinkovics Benedek tevékenysége a pécsi egyház birtokainak megőrzése érdekében

Draskovich Györgyöt – váci püspökké való kinevezése után – a megüresedett pécsi püspökségben Vinkovics Benedek zágrábi prépost követte.

Vinkovics 1606-ban a bolognai Collegium Illiricum-Hungaricum alumnusa és rektora volt.[70] Zágrábi kanonok, majd prépost, 1624-ig Ergelics püspök mellett vikárius „in spiritualibus”, amikor pedig megkapta a királytól a pécsi püspökséget, már zágrábi általános helynök. Pécsi kinevezése 1630 októberének végén kelt, a bécsi nunciatúrán 1631. december 22-én jegyeztetett be az adománylevelével (litterae collationis) kapcsolatos processus, és 1632. január 16-án folytatták le azt. Ugyanakkor, mint jelölt letette a kánoni esküt is. Az Apostoli Szentszéktől a megerősítő levél 1633. június 6-án kelt. Időközben (1633-ban) Pázmány meghívására részt vett a nemzeti zsinaton. 1634. március 27-én VIII. Orbán pápa engedélyével Bécsben szentelte püspökké Rocci Cyriacus bíboros, apostoli nuncius. [71]

A pécsi püspökök között hosszú idő óta Vinkovics volt az első, aki nem csak a saját érdekeit tekintve, hanem a jövőre is gondolva komolyan foglalkozott egyházmegyéje sorsával. Már a Szentszéktől kapott megerősítése előtt, a királytól nyert kinevezésétől kezdve folyamatosan intézkedett a pécsi püspökség érdekében. Mint püspök elvárta helynökének jelentéseit a pécsi egyházi állapotokról, és lehetőségeihez mérten a papi utánpótlásról is igyekezett gondoskodni. Itt azonban nem a püspöknek a papjaival és a híveivel való lelkipásztori-vallási kapcsolatát kívánjuk bemutatni, hanem a püspöknek azt a földesúri tevékenységét, amely abban az időben a királyi Magyarországon élő mágnásokhoz hasonlóan az egyház prelátusait is foglalkoztatta: a hódoltsági területeken lévő birtokaik – Vinkovics esetében a pécsi egyház birtokai – földesúri jogának fenntartása. Vinkovics alig öt és fél évig viselte a pécsi püspöki címet. Ezalatt olyan hiteles levéltári anyagot sikerült felkutatnia, amely a hódoltság után alapul szolgált a pécsi egyház birtokainak visszaszerzéséhez. Ezzel kapcsolatos kiterjedt levelezése, hiteles oklevélmásolatok begyűjtése és egyéb, a birtokjog megőrzésének érdekében való tevékenysége emlékeit részben a zágrábi, részben más levéltárak őrzik. Ezek közül egy meglehetősen nagy sorozat másolati példánya megtalálható a pécsi egyházi levéltárakban. A pécsi káptalani levéltárban őrzött anyagból egynéhányat Kollernél is megtalálunk a VI. és a VII. kötetben, néhányra jegyzetapparátusában hivatkozik, de az oklevelek nagy része – elsősorban a Zágrábban őrzött anyag – kiadatlan.

Vinkovics püspök birtokmegőrző törekvéseinek ismertetését a már korábban említett, és Vinkovics iratai között található Regestum Vagum Vulgare sine distinctione et autenticatione címmel szereplő iratocskával illik kezdeni. Ezt a pécsi püspökség állítólagos birtokait tartalmazó lajstromot – a korábbi püspökökhöz hasonlóan – Vinkovics is átvette elődjétől. Ha a listán feljegyzett helységeket végigvizsgáljuk, hamarosan észrevehetjük, hogy közöttük egész sor nem pécsi püspöki birtok van. De erről Vinkovics csak jóval később győződhetett meg.

Röviddel kinevezése után Vinkovics megkapta Beőki Pacsóth Ferenc jezsuita, a hódoltsági területen élő püspöki helynök jelentését a pécsi és a szerémségi (belgrádi) egyházi állapotokról,[72] amelyben az inkább csak a pécsi katolikus kápolna működésének problémáiról tesz jelentést. A levél jelesül a boszniai barátok és a jezsuiták közötti, valamint a magyarok és a tótnak nevezett ideszármazott bosnyákok közötti súrlódások leírását tartalmazza. Voltaképpen itt talán nem is kellene ezt megemlíteni, viszont a levél két kitétele nyomán Vinkovics felbiztatva érezhette magát a tovább cselekvésre. A levélben ugyanis olvasható, hogy „a kereszténységnek száma hála Istennek számos” és hogy „az magyarság nagy része külföldön lakik”, vagyis nem Pécsett, hanem a környék falvaiban.

Időközben információkat szerzett arról is, hogy mely helységek az ő falvai. Ez tűnik ki Vinkovics püspök 1631 februárjának elején kelt leveléből, melyben megparancsolja a pécsi egyházmegyében egyházi birtokon élő jobbágyainak, hogy küldjenek fel hozzá Zágrábba hat idős, megbízható embert, hogy azok a neki járó adókat vele megbeszéljék, mivel a végekből már többen jöttek hozzá, hogy adná nekik árendába falvait. És ő nagyon jól tudja, hogy ha közvetlenül vele egyeznek meg, az sokkal kevesebb terhet jelentene jobbágyainak, mint ha valamelyik kapitány hajtaná be rajtuk az árendát. Adójukat pedig senki másnak ne adják le, csak a Kapronca közelében lévő Szentgyörgyvár vicekapitányának, Makar Andrásnak:[73]

„Én, Vinkouich Benedek, Péchÿ Pispek és Zábrághÿ Præpost az Felséges Rómaÿ Második Ferdinánd Chászár es Magyar Ország koronás király Urunk Tanáchia.

Akarom értéstekre és tudástokra adni mindnyájatoknak, kik az Péchy Pispekséghez és Cáptalanhoz eleitül fogua tartóztatok és szolgáltatok s mostanis tartóztok és szolgáltok úgy mint Várasokban és falukban lakozó Bírák, Esküttek és Jobbágyok. Hogy az Felséges Rómaÿ Chászár és Magyar Ország Királlya ő Felsége az tÿ előbbeni Uratoknak az Nag(yság)os Draskouich György Uramnak az Péchÿ Pispekség helet, más Pispekséget aduán kegyelmes akarattyából nekem atta az Péchÿ Pispekséget minden hozzá tartozó Jósszággal és Igassággal együttt, mig ez elmúlt Ezer hat száz harmincz esztendőbeli Mind Szent hónak huszon ötödik Mapján. Melyre donátiótis, az az Pechétes levelet adot nagyobb erősségnek okáért ő Felsége Chászár urunk.

Illendő és igen méltó volna azért, hogy a’ Pispekséget meg látogatnám személlyem szerintis, hogy mind titeket kik az én jobbágyim vattok, s mind az többit kik ott az én Pispekségemben lakozó keresztyének ismernélek, tiis vizontak engemet ismernétek, de minthogy az ideő igy hozta s a’ kösztünk és török között való ellenkezés azt nem engedi: Szükséges hogy ti magatok közzül egy nihányat az öreg emberekben külgyetek fel ide Zábrábba hozzám, hogy velek beszélgetvén mindenekről jó módgyával végezhessek.

Intelek azért és parancsolok mindnyájatoknak feőképpen pedig nektek, az kik akár mely Várasomban, falumban és tartományomban birák, esküttek és az több polgárok véneÿ és öreghi vattok, hogy ez levelemet látván és parancholatomat hallván, egyetértvén, minden ok vetetlen késedelem és hátra hagyás nélkül küldten küldgyetek fel hozzám közületek valami hat öregh, vén, jámbor embereket. Ezt pedig elne mulassa se az én Péchy Pispekségemhez, se az Cáptalanhoz tartozó egy Várasomis avagy falum, mert mind az Magyar Országhi Nemes Kamarából kÿ vettem a’ Várasimnak és faluimnak neveket, s mind pedig az előttem való Pispek Urak írván kezemben attak és jól tudom minden Várasimnak és faluimnak neveket a’ melynek mássát oda küldettem néktek ezen levelemmel együtt a kiben mind az én Pispekségemhez s mind a Captalanhoz tartozo Várasoknak és faluknak nevek fel vagyon jegyezve.

Az fel jövetellel semmit se késsetek, ha nagy kárt nem akartok vallani, mert immáronis régen kérnek némellyek a’ Végekben hogy titeket bizonyos summáért oda adgyak nekik Árendában a’ kik azt tartom, hogy nem chak azt a’ summát, kit énnekem ti érettetek adnának, hanem sokkal többet, minden engedelem nélkül vonnának rajtatok de én chak az ti javatokért azt cselekezem, hogy senkinek nem adlak nyomorgatni hanem magam akarok veletek mindenekért végezni, és adót elrendelni, mivel és mennyivel tartozzatok esztendőnként bizonyos időre nékem, chak ne késsetek fel jönni hozzám.

Legyetek érette azért hogy hamar való nap fel jöhessetek Szent György várára, a’ kÿ Caproncza alól és közel van Tot Országban, Makar Andráshoz, azon Szent György Vári Uice Capitánhoz, kinek aÿánlottalak benneteket és kértem ő keg(ye)lmét azon, hogy ha fel jöttek, legyen nektek minden oltalommel és segitséggel s bizonyos emberével ide Zábrágban fel kisértessen titeket házamigh.

Lássátok azért mit chelekeztek. Én általán fogva ha intésem és parancsolatom szerint fel nem jöttek az jöve rövid napon, kételen leszek azoknak adni mindnyájatokat kik bizonyos árendát avagy summát igérnak érettetek és az mint mondám ha két avagy három annyit fognak rajtatok venni, magatoknak tulajdonichátok.

Ebben különbet ne cselekedgyetek, és máshoz ezután senkihez ne tarchatok énkivülem neis hallgassatok hagyom és parancsolom nektek mert ha kinek máshoz halgatván, valamit fogtok fizetni az a tÿ károtok leszen, mert én az én jövedelmemet senkinek sem engedem. Siessetek ezért fel jönni hozzám, ha magatok jovát kivánnyátok.

Csak eszt akarám értéstekre adni, az mellyet hogy minden fogyatkozat nélkül akaratom szerint meg chelekedgyétek, másodzoris intlek benneteket, seőt ugyan igen hagyomis Nektek és erőssen parancsolom. Isten hozzátok:

Keőlt Zábragba Gyertya Szentelő Boldog Aszony Napján, az az Bőjteleő hónak második napján Ezer hat száz harmincz egy esztendeőben.

(Más kéz írásával:) Idem Benedictus Vinkouics electus Episcopus Quinqueecclesiensis, ac Præpositus Zagrabiensis. Mp.”


* * *


Vinkovics további bizonyossághoz akart jutni arról, hogy mely helységek tartoznak a birtokhoz. Ezért a Magyar Kamarától olyan iratok hiteles másolatait kérte, amelyeknek alapján összeállíthatja birtokainak listáját. A püspök kérésére el is készültek a pécsi egyház, vagyis a püspökség, a káptalan és a káptalani dignitások birtokairól a kimutatások, Baranya megye és Tolna megye 1557., 1559. és 1564. évi, továbbá Somogy megye 1535. és 1559. évi, valamint Somogy megye egy évszám nélküli rovásadó-jegyzéke alapján. Megkapta továbbá a pécsi káptalan 1561. évi urbáriumát is.[74] (Ezeket közli Koller is a különböző éveknél.) Vinkovics e kivonatokat a Kamarától 1632. február 5. keltezéssel kapta meg.[75] Megjegyzendő, hogy a kamara a rovásadó-jegyzék kivonatait nem az eredetiből készítette, hanem a pozsonyi káptalan 1601. december 11-én kelt másolatából.[76] Úgy tűnik, volt Vinkovics birtokában ezeken kívül még egy birtokkimutatás, amelyre ismételten hivatkozik.[77] Időközben Vinkovics kémeket küldött ki az egyházi birtok falvait kikémlelendő. Majd sorra véve a Kamarától kapott rovásadó-jegyzékek kivonataiban szereplő valamennyi helységet, minden helységnél megjelölte, hogy melyik jegyzékekben található meg, és megjegyzésként hozzáfűzte a kémei által hozott információkat.[78]

Vinkovics igen komoly, feltehetőleg több hónapig is eltartó munkát végzett, mire elkészült a kimutatással. El kell azonban azt is mondanunk, hogy Vinkovics összeállításában szép számmal találunk különböző hibákat is. Ez onnan eredeztethető, hogy Vinkovicsnak szinte kizárólag csak meglehetősen kései, Pécs eleste utáni időből származó rovásadó-jegyzékek álltak rendelkezésére. A rovásadó-jegyzék készítői a Sziget várában székelő megyei közigazgatás emberei voltak. A töröktől erősebben veszélyeztetett területeket ezek nem személyesen járták végig. A várbéli katonák, hajdúk gyakran erőszakkal, fenyegetésekkel kényszerítették a falvak népét a különféle adóknak, dézsmáknak, stb. a várba való eljuttatására. Érthető, hogy elég sok helységnév szerint nem is szerepel a rovásadó jegyzékekben. Másrészt az 1557. évi dikajegyzék címe szerint baranyai falvakat tartalmaz. Az 1559. és 1564. évi jegyzék viszont keverten hozza Baranya és Tolna falvait. Vinkovics ebből azt a következtetést vonta le, hogy azon falvak, melyek a két későbbi jegyzékben az 1557. évihez képest többletként szerepelnek, azok Tolnában vannak.[79] Így történhetett meg az, hogy Vinkovics például Mohácsról, és természetesen több más helységről is úgy vélte, hogy azok Tolna megyében vannak.[80] Néhány helység Vinkovics jegyzékében kétszer is szerepel. Feltehetőleg azért, mert a hozzá eljutott rovásadó jegyzék kivonatokban az olyan falvak, amelyekben a püspök is és a káptalan is birtokolt, a püspöki és a káptalani birtokokat tartalmazó kivonatokban is megtalálhatóak. A káptalan illetőleg a prépost birtokai között felsorolva találjuk a fehérvári káptalan birtoktömbjének falvait is. Mindezekért a hibákért elsősorban nem Vinkovics felelős. Ő a legjobb tudása szerint, és töretlen szorgalommal dolgozott. Már a hozzá eljutott iratok jellege, és azok másolataiban megtaláljuk a hibák forrásait. Ezekért feltehetőleg a korábbi másolatokat kiadó pozsonyi káptalan és azokat készítő káptalani írnok, és a Vinkovicshoz eljutó másolatokat kiadó Kamara írnoka egyaránt hibáztatható.[81] Megemlítendő, hogy Vinkovics a rovásadó jegyzékek közül az 1542. évi jegyzék másolatát nem kapta meg.[82]

Bármennyire is érdekes volna Vinkovics munkájának részletes bemutatása és elemzése, erre itt sajnos nem vállalkozhatunk. A terjedelmét tekintve is számottevő iratanyag külön dolgozatot igényelne. Meg kell elégednünk azzal, hogy a Vinkovics féle listában szereplő helységeket a fennmaradt másolatban lévő írás szerint betűhíven sorra vesszük, és ha a korabeli ortográfiával, vagy nem ritkán tévesen megírt helynevek olvasata esetleg kétséget hagynának maguk után, azok mai megfelelőjére zárójelbe foglalva utalunk.[83] Van Vinkovics összeállításában egy, a többinél némileg bővebben taglalt birtok. Ez a pécsi káptalan Dráva-menti uradalma, melynek központja a gerdistyei castellum volt.[84] E birtoktestről írtakat némileg lerövidítve, mégis tartalmilag teljes egészében hozzuk majd a maga helyén.

A pécsi püspök birtokai Baranya megyében: Hegyi Sz. Márton (Hegyszentmárton); Baranya Viszló (Diósviszló); Fél Falu (hn. Bogdása határában BMFN. 262/79.); Bogad (Bogád); Somogy (Pécs része); Ürög (Pécs része); Banfalva (Bánfa); Bisse (kzs.); Szabolcz (Pécs része); Meszes (Pécs része); Izerő (BMFN. 167/183, 168/49.); Szöked vagy Szőke (Vinkovics egynek veszi Szökéd és Szőke községek adatait. Mindkettő egyházi birtok.); Kis Kozár (Kozármisleny része); Szemel (Szemely); Iszög (Üszög, Kozármisleny határában); Keszű (Keszü); Pogán (kzs.); Somon (Sumony); Sz: Eörsébeth (Nyugatszenterzsébet); Okri Szent Gaal (Vásárosszentgál, Királyegyháza része); Lorantffalva (Nyugatszenterzsébet vidékén fekhetett, BH. 1972, 109 o., 305. sz.); Paragh (Rózsafa határában BMFN. 93/48.); Árpád (Pécs része); Lipócz (Orfű határában, BMFN. 62/180, 181.); Egristo (Orfű határában, BMFN. 62/182.); Erfe (Orfű); Szent Miklos (Pécs határában, BMFN. 134/3419.);

Vinkovics listájában Tolna megyei helységekként szerepelnek a pécsi püspök következő birtokai: Sz. Király (Szabadszentkirály); Mohács; Boÿ (Bóly); Szent Maria (BH. 1972, 122. o, 502.); Lanczok (Lánycsók); Marok (Erdősmárok); Geres vagy Geresd (Geresdlak); Zabar (Székelyszabar); Alsó Hÿmesház, Főlső Hÿmesház (Himesháza); Georcsen (Görcsönydoboka része); Baár (Bár); Szőr (Szűr); Fenyes (BH. 1972, 99. o, 155. sz.); Citto (BH. 1972, 95. o, 89. sz.); Karazd (Kárász); Veken vagy Welken (Vékény); Egregh (Magyaregregy); Szász, Maza (Mázaszászvár részei); Vár-allya; Iwán,[85] (Cs. III. 431.); Kölked; Nyárad (hn. Magaregregy, Vékény és Mázaszászvár határában. BMFN. 31/225, 25/89, 26/285.); Monyorosd (BMFN. 216/78); Gatha (BMFN. 216/27); Monyoka (BH. 1972, 112. o, 350.); Papd (TMFN. 66/43.); Szent Mártonffalva (Kérdéses. BH. 1972, 122. o, 504. sz.); Mucsiel vagy Mucsel (Mucsi); Eösztier vagy Eösztur (hn. Cikó határában TMFN. 84/86.); Sarros (Magyarsarlós); Csaszta vagy Csiaszta (Császta); Szaras (Szárász); Mikmis (Mekényes); Főlső Devecser, Alsó Devecser (Pécsdevecser); Kis Herend; Egerágh; Mánffalva, Budaffalva (Komló részei); Püspek hidas (Hidas); Nádasd; Ereőliget (BH. 1972, 109. o, 301.sz.); Ófalu; Csancsok vagy Lancsok (Lánycsók); Széplak (hn. Cikó határában TMFN. 84/28.); Toth Job (hn. Geresdlak határában BMFN. 197/223.); Püspek Szekel (Nagyszékely); Pál (?).

A pécsi püspök birtokai Somogy megyében: Tarnolcza (Tarnóca); Kuttfő (Cs. nem ismeri); Patrocz vagy Petrocz (Cs. II. 436.); Thamassÿ (Drávatamási); Várad; Uÿ ffalu (Kétújfalu); Vörösthő (BH. 1975–75, 94. o, 856. sz.); Kocsian Kis (BH. 1975-76, 88. o. 704. sz.); Halassÿ (BH. 1975–75, 87. o, 665. sz.); Szent Márton vidékével együtt (cum perinentiis) (Felsőszentmárton); Benedekffalva (Cs. nem ismeri); Harasztÿ (hn. Drávafok határában, BMFN. 259/179.); Dÿaÿ (BH. 1975–75, 85. o, 630. sz.); Bornicz (BH. 1975–75, 85. o, 609. sz.); Metlis (Cs. nem ismeri); Rewffalu; Istvándÿ; Szobaháza (BH. 1975–75, 92. o, 814. sz.); Mathéháza (BH. 1975–75, 89. o, 734. sz.); Dios (Dióspuszta Vásárosbéc területén); Adrian (Adorjánpuszta Somogyapáti területén); Liszlo (Somogyviszló); Apati (Somogyapáti); Eger allya (hn. Patosfa határában SMFN. 229/68.); Lukaffalva (Magyarlukafa); Tottffalu (hn. Magyarlukafa határában BMFN. 66/102.); Gardon (Drávagárdony); Brogiancz (BH. 1975-75, 85. o, 614. sz.);

A pécsi káptalan birtoka Baranya megyében: Gyud (Máriagyűd); Kerczenye (Körcsönyepuszta Bogdása területén); Szőlős (Kővágószőlős); Pobor Szőlős (Babarcszőlős); Bogdása; –

[Itt következik:] Gerdiscsie a hozzá tartozó falvakkal (Gerdiscse cum pertinentiis). Vinkovics jelzi, hogy ez a pécsi káptalan 1557., 1559. és 1564. évi rovásadó jegyzékében szerepel. A püspök hivatkozik egy további iratra, amelyet azonban közelebbről nem jelöl meg, és nem is szerepel a fennmaradt, és ismert iratai között. E szerint a következő falvak tartoznak a gerdistyei birtoktömbhöz: Gaya másként Gallya, Szők (=Zehi!), Kemseffalva, Baskÿ, Hirics, Szelcsán, Veithÿ, Csőszÿ. A püspök egyik familiárisa, Viszlaÿ Pál, és a püspök két Pécs-vidéki jobbágya, Szabó Gergely és Tótt György e falvakon kívül Gerdiscse tartozékaként még a következőket sorolták fel: Zaláta, Piskó, Gyulánczi, Endesffallva, Kápolna. A püspöknek beszámoltak arról is, hogy e falvak a pécsi püspökhöz cenzussal tartoznak. Megjegyzendő – írja Vinkovics – hogy e falvak jobbágyai a püspökhöz is, és a pécsi káptalanhoz is egyaránt tartoznak, és hogy Légrádban lakó Vizlai Pál (aki az 1632. év Szent György napjától szerződött le a birtok adóinak begyűjtésére), már május 8-án 40 forint árendát hajtott be, és adott le a püspöknek. Azzal fejezi be Vinkovics a feljegyzését, hogy Gerdistye egykor birtokközpont (castellum) volt, és nyilván kémei jelentése nyomán hozzáfűzi, hogy „most azonban már a Dráva elárasztotta.”[86] A castellumhoz tartozó, és Vinkovics által felsorolt falvak közül ma is létező községek: Kemse, Hirics, Vejti, Zaláta és Piskó. A többi helynevekből ismeretes: Gerdiscsie (BMFN. 294/76, 78, és 304/210.); Gáj, Gáji (BMFN. 306/90.); Zehi (BMFN. 294/41, 42.); Baski (BMFN. 305/26.); Szelcsán (BMFN. 295/85.); Csőszi (BMFN. 288/61, 76.); Gyulánc (BMFN. 304/152.); Endespuszta (BMFN. 293/53.); Kápolna (BMFN. 304/26, 32.)

[Gerdistye után következnek:] Szok (Zók); Cserkút; Okorágh; Thÿtős (Kővágótőttős); Bakonya; Bichierd (Bicsérd); Gadan (Aranyosgadány); Szilvás; Szőke; Vezer (BH. 1972, 126. o, 575. sz.); Szalontha (Szalánta); Nemeghÿ (Németi); Bosta; Regenye; Kőhid (BH. 1972, 107. o, 278. sz.); Sz. Dömötör (BH. 1972, 121. o, 485. sz.); Lorántffalva (Gyöngyfa része, Rónátfa); Fél falu (BH. 1972, 99. o, 148. sz.); Lodhárd; Köke (Kökény); Peterd; Beran (Birján); Herend (Kisherend); Érsek (BMFN. 128/72.); Kÿs Kevesd (BMFN. 60/114.); Sz: Miklos (BMFN. 134/3419.); Nyáras (BMFN. 60/135.); Zapugir (BH. 1972, 120. o. 468, sz.); Szakál (Mecsekszakál); Bakos! (Mecsekrákos); Bálványos (Bános); Abaliget; Kowacs Széna (Kovácsszénája); Tekeres; Beremen (Beremend); Hegÿ Sz. Márton; Szent Kiral (Szabadszentkirály); Sz. Damÿan (BMFN. 122/267.); Cserdi; Boda; Varÿas (Varjas, Gerde része); Turon (Túrony); Gyód; Vellin (Velény); Garé; Kisdir[87] (BMFN. 244/22.); Sz. Gaál vagy Okri Sz. Gaál (Királyegyháza része); Baranya Viszló (Diósviszló); Siliz[88] (Zselicség).

A következő falvakról Vinkovics úgy véli, hogy Tolna megyében vannak. A lajstromban egyaránt szerepelnek a pécsi prépost, káptalan és püspök falvai: Mányok; Kéthel (BMFN. 1972, 106. o, 253. sz.); Sz. Márton (BMFN. 70/36.); Hertelend (Horváthertelend); Almas (BMFN. 40/178.); Korpád; Káán (Kán); Hetfőhel (Hetvehely); Hetme (BMFN. 52/106.); Okoruldi (Okorvölgy); Sz. Katharina (Szentkatalin); Karacsasffalva (Karácodfa); Nagy Kövesd (BMFN. 40/162.); Kovács Hidgya (Kovácshida); Zehi (BMFN. 294/42.); Peleske (Mecsekpölöske); Monoszlo (Cs. II. 509, Moslavina); Baráthor (Barátúr); Egerszőg (Felsőegerszeg); Egyhazasbél (Bodolyabér része); Lak (Geresdlak része); Ethen (?); Kacza (?); Sz. Gál vagy Okri Sz. Gál (Királyegyháza része); Irőgh (Pécs része, Magyarürög); Árpád (Pécs része); Bodolya (Bodolyabér része); Boll (Bóly); Kassa (Kiskassa); Patacs (Pécs része); Isterágh (?); Alsó Devecser, Fölső Devecser (Pécsdevecser); Nagy Váth (Nagyváty); Kükeő (Kökény);

Visszatérve Vinkovics korábbi tervéhez, hogy a hódoltság alatt élő jobbágyok hozzá feljöjjenek, úgy látszik nem vált be. Még ugyanabban az évben, 1631-ben, valamiféle szerződést kötött a Légrádban lakó Barbél Györggyel, akitől árenda címén 150 magyar forintot, és egy egyszerű szőnyeget vett át. Kevéssel azután, hogy megérkeztek a Magyar Kamarától a rovásadó jegyzékekből készült kivonatok, nagy megdöbbenéssel vehette észre: kémei jelentése szerint katona urak és más világi notabilitások számos olyan helységet elbirtokoltak, amely a hiteles rovásadó-jegyzék kivonatokban a püspök, a káptalan és más pécsi egyházi méltóság birtokaként szerepel. Vinkovics kimutatásokat készített ezekről. Azt is részletesen feljegyezte, hogy melyiket ki uzurpálja. E feljegyzést egyelőre házi használatra készítette. A vegyesen latin és magyar nyelven megírt jegyzék a következőket tartalmazza:[89]

„A következő 58 elfoglalt faluról hitelesen igazolható, hogy egykor a pécsi püspökhöz és a pécsi káptalanhoz tartoztak:

Borbély György ezeket a falukat bírja: Bogád, Bisse, Szabocz, Iszereő, Szöked, Okorágh, Szőke, Regenye, Beremen, Egerszegh, Várad, Uÿffalu, Vöröstho, Tott ffalu, Kisdér, Lusok.

Következnek a kiskomáromiak által elfoglalt falvak: Istvándi, Cserkút, Veghi János bírja. – Thÿtős. Mondják, hogy Sanko Gaspar 1631-ben, a mennybemenetel ünnepe táján (május 31.) foglalta el, és ő birtokolja még Korpádot et Kaant is. – Varÿas, Mihály diák pősér [!] bírja. Ugyancsak kiskomáromiak tartják birtokban a következő falvakat: Szabo háza, Lukaffalva, Egerallya, Zapugÿr, Szakál, Abaliget, Hoszutoth, Kovács Szena, Hegÿ Sz. Márton, Almás, Hetfőhel, Hetme, Sz. Katharina, Karaczffalva, Nyáras, de nem ismeretes név szerint, hogy kik azok.

Következnek különböző más személyek által elfoglalt falvak: Bakonya, Cserdi, Boda, Zrinieknek adóznak. – Révfalut Viszlai Pál bírja. – Viszlo, Balogh János Szarka háznál lakozó bírja. – Gardon, Vásárhelÿ András foglalta el – Tarnocza, Kuttffeő, Thamássÿ, Nádasdi Pálnak adóznak. – Szent Márton, Benedekffalva, Harasztÿ, Dÿaÿ, Bornicz, Zágrábi Püspöknek adoznak. – Koczÿan, Papaÿ János Apáturasághoz bírja. – Sz. Eőrsébet nincs földesura, mert Zrínyi György nemességre emelte a falut. – Okri Sz. Gál, Adrian, Apatÿ, Lanczkÿ György Muraközben lakózó bírja. – Szőlús, másként Kis Szőlős valamint Monyorosd, Bocskaÿ Kuzminczba lakozó Birja. – Réwffalu.”

Vinkovics a kémei jelentése nyomán döbbent rá arra, hogy Barbél Györggyel nem volt szerencséje. Hamarosan észrevehette ugyanis, hogy ugyanaz a Barbél vagy Borbély György, akinek korábban árendába átadta a pécsi egyházi birtokok jövedelmét, egy egész sor egyházi birtokban lévő falut uzurpál. Talán ezért került Barbély György az első helyre a jegyzékében. Az mindenesetre érthető, hogy Borbéllyal ezután már nem újította meg a szerződését, hanem a következő évben, 1632-ben Jankovics János légrádi főkapitánynak és a már említett Vizlay Pálnak, a hajdúk hadnagyának adta egy évre árendába a pécsi egyház birtokait. Légrádon, 1632. május 17-én kelt Jankovics János és Vizlay Pál levele az árendába vétel elismeréséről:

„Én, Jankovicz János légrádi feő Capitan, és ugyan ith Légrádon lakozó Vizlai Pál. Adgyuk tudására mindenkinek, az kiknek illik ez mi levelnknek röndiben. Hogy vetteők meg mi az Péczÿ Pspeőkségeőt minden hozzá tartozandó szokott haznával eztendeigh. Ugymint ez jelen való 1632 esztendőbeli Zent Gÿőrgÿ napjátul fogva, az kővetkőzendő 1633 eztendőbeli második Zent Gÿőrgÿ napjáigh, az Tekéntetes és Nagyságos Vinkovicz Bedenek (!) uramtul  nag[yság]átul, mint mostani Péczÿ Pspeők, és Zágrábi nagÿ Praepost és Chÿázár és Királj urunk   Feőlsége tanáczÿátul, meljrl   Nag[yság]a neknk bizonyos conditiokat adván,   Nag[yság]a maga beőczletes keze irása és peőczéte alat az mellÿ jussal kellÿesség birnunk. Mi azokáért azokat az conditiókat acceptálván annak bizonságára adgyuk ez mi pöczétes levelnket hasonló keznk irása alat, és felelnk, hogy az conditió zerénth szépőn contentálljuk eő Nag[yság]át vétek és fogyatkozás nékil.”[90]

Jankovics és Vizlay nem késlekedtek, és néhány napon belül már meg is kezdték az adók behajtását. Vinkovics azonban ezek teljesítményétől sem volt elragadtatva. Az 1636-ban készített jövedelem-kimutatásában megjegyzi, hogy csak nagy nehezen kapta meg a szerződésben kikötött 170 magyar forintot, és az árenda alapján járó egyéb kötelezettségek fejében egy egyszerű szőnyeget és egy párnát (simplex tapete et simplicem culcitram).

1632 decemberében Vinkovics Benedek a saját, és Kupressich Péter pécsi nagyprépost nevében a csázmai káptalan előtt személyesen megjelenvén ünnepélyes tiltakozást jelentett be a pécsi püspökség és a pécsi káptalan török hódoltság alatti területeken lévő birtokainak elidegenítőivel szemben – akár egyházi, akár világi méltóságok vagy nemesek legyenek – név szerint felsorolva az uzurpált birtokokat.[91] A felsorolt birtokok és az uzurpálók neve lényegében azonos a korábban házi használatra készített listán szereplőkével. Ugyanezt a tiltakozást 1633. június 8-án a vasvári káptalan előtt is megismételte,[92] a birtokoknak és az elidegenítőknek ismét csak némileg módosított sorával. Ezekben a tiltakozó levelekben Vinkovics csak azokat az elidegenített birtokokat sorolta fel, amelyekről informátorai beszámoltak – megemlítve az uzurpálás tényét és az uzurpáló személyét.

Vinkovics az 1633. évre a légrádi kapitánnyal, Darabos Gergellyel kötött szerződést 200 jó pénzben kifizetendő magyar forintban, egy szőnyegben és egy párnában. Azonban – mint azt 1636 novemberében, a pécsi püspökségének jövedelmeiről és a püspökségével kapcsolatos kiadásairól készített kimutatásában írja – noha ismételten sürgette a fizetést, csak 100 forintot kapott, és megkapta a szerződésben jelzett szőnyeget és párnát. A többit a legerőszakosabb sürgetései (importunissimas sollicitationes) ellenére sem kapta meg.  A következő év, 1634 áprilisában Vinkovics püspök jobbágyainak adóját a kiskomáromi Végh János katonának adta árendába 225 magyar forintért, egy szőnyegért és egy párnáért.[93] A pénzből nagy nehezen sikerült 101 forintot behajtania, azonban a hátralévő 124 forinthoz már nem jutott hozzá, mert Végh János – másokkal kötött szerencsétlen szerződés következtében – minden vagyonát elvesztette. Hitelezői mindenéből kiforgatták. Időközben pedig valami halálos betegségbe esvén, feleségét és gyermekeit a legnagyobb nyomorban hátrahagyva meghalt.

Püspöksége ötödik évében, 1635-ben, Vinkovics püspök a kiskomáromi várőrség ötvenedesével,[94] Sankó Boldizsárral kötött szerződést. Vele 180 jó magyar forintról és egy szőnyegről állapodott meg, amit Vinkovics meg is kapott, ezért a következő évre, 1636-ra is neki adta bérbe az adóbeszedést.

Időközben, folytatva a birtokösszeírás feltárási munkáját is, Vinkovics elkészítette a pécsi egyház birtokainak – szerinte teljesnek tekinthető – lajstromát. Korabeli szokás szerint most újabb és általános tiltakozást jelentett be a pécsi egyház birtokainak elidegenítőivel szemben. A tiltakozás és tilalmazás a zágrábi káptalan előtt hangzott el.[95] Ezt az 1635 októberében kelt tiltakozó iratot a következő év tavaszán a horvát bánnal átiratta.[96] A pécsi egyház birtokait elidegenítőkkel szembeni általános tiltakozó és eltiltó levelében (protestatio, contradictio ac inhibitio generalis) a következő városokat és falvakat sorolja fel, mint az eredetileg a pécsi egyház birtokában lévő helységeket.[97]

Első helyen a pécsi püspökségnek – szerinte Baranya megyében lévő – birtokait sorolja fel. Ezek: Pécs város és a következő falvak: Hegyi Sz. Mártony, Baranya Viszlo, Félfalu, Bogád, Somogyi, Irögh, Bán ffalva, Bisse, Zabocz, Mezes, Izerő, Szeked vel Szőke, Kis Kozár, Szemel, Iszög, Kesző, Pogán, Somon, Sz. Eörsebeth, Sz. Gaal alias Okri Sz. Gaal, Lorant ffalva, Paragh, Arpad, Lipocz, Egristo, Erfe sive Erfi, Sz. Miklos.

Ez után a pécsi káptalannak ugyancsak Baranyában lévő helységei következnek. Vinkovics listája szerint némelyik ezek közül a püspökkel közös részbirtok: Hegyi Sz. Marton, Baranya Viszlo, Űrőg, Zöked vel Szöke, Sz. Gaal alias Okri Sz. Gaal, Lorantffalva, Arpád, Sz. Miklos.

Következnek a püspökség (Vinkovics szerint) Tolna megyében lévő városai és falvai: Sz. Király, Mohács mezőváros, Boÿ, Sz. Maria, Lancsok másként Czanczok, Márok, Geres másként Gerezd, Szabar másként Szabor, Alsohimesház, Fölsö Himesház, Gerczen, Baar, Szűr, Fényes, Citto, Karazd, Veken másként Velken, Egregh, Szász, Gyur [=Györe!], Máza, Várallya, Iwán, Kőked, Nyárad, Monyorosd, Gáttha, Monyoka, Papd, Muczel sive Mucziel, Eőster sive Eőstur, Sarros, Gÿasta [helyesen: Császta!] Szaras, Mikinis, Felső Devecser, Kis Herend, Egerágh, Manffalva, Budaffalva, Berek all, Pűspők Hÿdas, néhol csak Püspek, vagy Hidas, Nádasd, Ereőliget, Offalu, Szép Lak, Tott Jobb, Szekhel Paal(?). 

A pécsi nagyprépost falvai Baranyavármegyében: Cserdi, Boda, Varyas, Turon, Gyod, Tolnavármegyében Maniok. A pécsi őrkanonoké Baranyavármegyében: Velin. A pécsi helynöké Baranyavármegyében: Gaare.

A pécsi káptalan falvai Tolnavármegyében: Kethely, Sz. Márton, Hertelend, Almás, Korpád, Kaan, Hetfőhel, Hetme, Okoruldi, Sz. Katarina, Karácsasffalva másként Karácsonffalva. Nagy Kevesd, Sen, Kovács hidgya, Zeki másként Zek, Peleske, Monoslo vidékével együtt, Barátor vagy Brator, Egerszegh, Egyházasbél másként Hazasbél, Laak, Ethen, Kacsa, Gyud, Bodolya vagy Bodola, Bol, Kassa másként Kása, a hajdúk szerint ez Karsa, Szőlős, Patacs, Iszterágh, Alsó Devecser, Főlső Devecser, Nagy Váth.

Az elbirtoklókat itt nem sorolja fel. A hiteles iratokban szereplő korabeli társbirtokosok közül azonban néhányat felemlít. Elsősorban azoknál a falvaknál, amelyekről azt olvasta ki az általa felhasznált rovásadó-jegyzékekből, hogy a püspök és a káptalan nevén is szerepelnek. Néhol felemlíti, hogy nemeseknek is van a helységben részbirtoka, Monoszlónál pedig megnevezi Horváth Márkot, hogy abban egykor részbirtokos volt (portionem olim habuisse).

Már megemlítettük a Vinkovics által szerkesztett birtokösszeírás azon alapvető problémáját, amely az egyes helységek megyei hovatartozásában mutatkozik. Ezt természetesen a tiltakozó levelében sem tudta korrigálni. Vinkovics püspök 1635. és 1636. évi ünnepélyes és általános tiltakozását és tilalmazását bejelentő oklevelekben végül is némi eltéréssel ugyanazon helységek szerepelnek, mint az általa nagy munkával elkészített birtokösszeíró jegyzékében. Annak azonban nem sikerült nyomára bukkanni, hogy a tiltakozó leveléből miért hiányoznak a Somogy megyei helységek.

A Vinkovics által készített listák nagy értéke akkor lett nyilvánvalóvá, mikor a hódoltság után, 1703-ban Radanay püspök éppen e lista alapján nyerte el Lipót császártól a pécsi püspökség restaurációjához az egyházi birtokokat tartalmazó új adománylevelet.

Vinkovics püspök egy 1636-ban kelt levele arra enged következtetni, hogy foglalkozott a pécsi püspöki széktől való megválás gondolatával.[98] 1636. november 11-i keltezéssel Vinkovics egy meglehetősen részletes kimutatást készített a pécsi püspöksége idejének kiadásairól és bevételeiről, benne azokról a még behajtatlan pénzekről, melyek a pécsi püspökséget illetik. Feljegyzése feltehetőleg a távozási szándékával függ össze. A Pázmány Péter által 1635-ben alapított nagyszombati egyetem után Ferdinánd király, úgy tűnik, komolyan tervbe vette egy közös papnevelő szeminárium létesítését. Anyagi feltételeinek biztosítása érdekében rendeletet adott ki a püspökök jövedelmének megadóztatására. Vinkovics azonban ebből nem vehette ki részét, hiszen pécsi püspökként kiadásai messze nagyobbak voltak, mint püspökségének bevételei – írja számvetésében.

Vinkovics összegezése szerint több mint 1000 magyar forintot költött püspökségére. A Magyar Kancelláriánál 50 tallért (= 60 magyar forintot) fizetett kinevezési okleveléért. Római megerősítésének ügyintézője, Medák Miklós zágrábi pap személyes úti kiadásai és az ott elnyert kinevezési bullája 97 aranyat emésztettek fel, ami 2 Ft 20 dénárral számolva kitesz 213 magyar forintot és 40 dénárt. Püspökké szentelését a szentszéki követ végezte Bécsben. Az útiköltség és az ott tartózkodás költségei 194 magyar forintot tettek ki. Az 1633. évi nagyszombati zsinat alkalmából – 12 lovas kísérőjének kiadásait is beleszámítva – 153 forint volt. Az 1635. évi soproni országgyűlésre való utazása és majdnem három hónapos ottléte, beleszámítva a közben összeszedett betegségének gyógyíttatását is, csak pénzben 285 forintba került. A pozsonyi káptalannak a birtokigazoló oklevelek kikereséséért és a róluk való másolatokért, a pécsi misszionáriusokkal való kapcsolat fenntartásáért, nem különben a pécsi egyházmegye részére kiképzett (pap)növendékek taníttatásáért több mint 200 forintot költött. (Az elszámolás idején is két pécsegyházmegyés alumnusa tanult.) Ezzel szemben a haszonbérbe kiadott egyházi birtokok jövedelme püspökségének hat éve alatt mindösszesen 781 forint volt. Elszámolását így fejezi be: „Mindebből jól látható, hogy halálom esetén nekem, a pécsi püspöknek nincs semmim, ami a királyi rendelkezés szerint az alapítandó közös magyar szeminárium részére dolgaimból remélhető, vagy elkérhető, mert többet költöttem püspökségemre, mint amennyit e címen kaptam.”[99]

Vinkovicsnak valami hiányérzete támadhatott az eleddig beszerzett iratok alapján elkészített birtoklistával kapcsolatban. Már említettem, hogy Vinkovics listáját néhol valóban hibák tarkítják. Ezért lépéseket tett további oklevelek beszerzése érdekében. Vinkovics az után is nyomozni akart, hogy mi is lett a pécsi székesegyház kincseivel, azt követőlen, hogy a török elől azok egy részét elmenekítették, majd idővel nyomuk veszett. 1636 decemberében II. Ferdinánd király utasította az esztergomi káptalant, hogy a pécsi püspök kérésére levéltárában keressen a pécsi püspökség, a káptalan és más egyházmegyei intézmények birtokaira és egyéb javaira vonatkozó további okiratokat, és készítsen róluk hiteles másolatokat. Az oklevelekről elkészült másolatgyűjteményben[100] a Mohács utáni korból megtalálható Bánffy Miklós nádor 1532. február 18-án kelt levele, amely – felsorolva a választott békebírók nevét – lezár bizonyos peres ügyet a pécsi helynök és a székesegyház egyik oltárigazgatója között.[101] Ugyanitt található Eszéki János pécsi püspök 1539. július 14-én kelt oklevele egy székesegyházi kanonoki javadalom és prebenda ügyében,[102] továbbá a pécsi székesegyház elveszett kincsei utáni nyomozás alkalmával, a pozsonyi káptalan előtt történt tanúkihallgatásról 1579. április 8-án készült jegyzék.[103]

Ez utóbbi akcióval kapcsolatos tiltakozó levél az utolsó dokumentum Vinkovics pécsi püspöksége idejéből, amely a pécsi püspökség hajdani birtokai felderítésének érdekében végzett munkája kapcsán született. 1637. április 11-én meghalt Ergelics zágrábi püspök. Helyére – alig három héttel később – Vinkovicsot nevezte ki a király. Vidóczi Flórián 1637. június 3-án Vinkovics püspöknek jelentést küldött a pécsi és a bugyáki katolikus missziók ügyéről. Horvát nyelvű levelét így írta alá: „reverendissime Dominationis Vestre servus et capellanus humillimus” vagyis „főtisztelendő uraságod legalázatosabb szolgája és káplánja”.[104] A jelentés elérkezett ugyan Vinkovicshoz, de megkésett. Május 2-tól már Cseh János egri olvasókanonok volt a király által kinevezett pécsi püspök. Vidóczi jelentése pedig Zágrábban maradt, Vinkovics Zágrábban őrzött iratanyagából került elő.

Vinkovics kapcsolata a pécsi püspökséggel ekkor még nem szűnt meg. Róma álláspontja szerint mindaddig pécsi püspök volt, míg pápai bullával meg nem erősített utódja nem következett a pécsi püspökök sorában, illetve, míg a pápa őt más püspökség élére ki nem nevezte. Így értelmezhető Vinkovics püspöknek az 1639. évben készített relációja. Voltaképpen a római Szentszék, jelesül a Hitterjesztési Kongregáció részére készítette a püspök, az ő hivatalosan előírt négyévenkénti helyzetjelentéseként.[105] Benne jelzi, hogy 1634. március 27-én Bécsben szentelte püspökké Rocci Cyriacus bíboros, apostoli nuncius. A jelentésében bizonyos egyházi és világi személyek tanúsága, levelei és egyéb ismeretei alapján beszámol a pécsi székesegyház állapotáról, a püspöki rezidenciáról, a püspökség birtokairól, a pécsi káptalanról és birtokairól, az egyházmegyében működű papságról, licenciátusokról, és az egyházmegye területén élő nép helyzetéről. Itt csak a püspökség és a káptalan birtokairól írtakat idézzük Fricsy Ádám fordításában: „Valamikor a pécsi püspökségnek sok birtoka volt. Volt ugyanis néhány városa, több faluja és máshonnét is voltak bizonyos bevételei. Mindezt nemcsak hallomásból tudom, hanem hiteles okiratokból. Az említett összes birtok és a máshonnét származó bevételek most a török kezén vannak. Ezekből a birtokokból a püspök alig jut 200 forinthoz, ehhez is csak úgy, hogy katonák titokban behatolnak a török birodalomba, és erőszakkal hajtják be az alattvalóktól.” Lejjebb, a káptalan birtokviszonyairól írja: „A káptalannak elegendő mennyiségben voltak birtokai és birtokjogai, amiről meggyőződtem a regeszták olvasásakor. De ezeket is mind a török tartja kezében.”

Vinkovics – bőségesnek nem éppen mondható – relációján megérezni, hogy a pécsi gondjain már túljutott. Zágrábban készített, és 1639. február 9-én kelt relációját így zárja: „Vinkovics Benedek, megerősített és felszentelt pécsi püspök, jelenleg kinevezett zágrábi püspök.” Valóban. A jelentése megírásakor már két éve várta a Szentszéktől a zágrábi püspökségre kinevező bullát. Ez pedig egyre késett. Kevéssel királyi kinevezése után egy névtelen levélíró, bizonyára egy mellőzött versenytárs ismételten feljelentette őt a pápánál. A pápai udvarnál tisztázták ugyan az alaptalan vádak alól, mindamellett Vinkovicsnak öt évet kellett várnia a bullára. A pécsi püspökségben második utódja, Bosnyák István Rómától 1640-ben erősíttetett meg. Ezzel Vinkovicsnak végleg megszűnt minden hivatalos kapcsolata a pécsi egyházmegyével. A zágrábi püspökséghez csak 1642-ben nyerte el a pápai kinevezést.[106] Így történhetett meg, hogy Vinkovics majdnem két esztendeig mint felszentelt, de Róma által még el nem fogadott püspök vezette a zágrábi egyházmegyét. Így a Szentszék által is elfogadott püspökként már nem sokáig lehetett hivatalában. Utódjának, Bogdán István zágrábi prépostnak püspökké kinevezése 1643. január 2-án kelt, processzusa már február 3-án megkezdődött, és rövidesen el is nyerte a pápai kinevezést.[107]

Pécs püspökei Vinkovics Benedek után

1637–1639: Cseh János egri olvasókanonok, tapolcai apát, mislyei prépost, a királyi ítélőtábla prelátusa, császári és királyi tanácsos, két évig viselte a pécsi püspöki címet. Különféle diplomáciai küldetésekben vett részt Lengyelhonban és Erdélyben. 1638-ban részt vett a nagyszombati zsinaton. Kinevezése, illetve megerősítése ügyében a következő év januárjában indult el a processzus a Szentszéknél. Mielőtt elnyerhette volna a megerősítést, 1639 nyarán elhunyt.[108] Az utód, Bosnyák István bullájában mint előd nem is Cseh János, hanem Vinkovics szerepel.

1639–1642: magyarbéli Bosnyák István. Amikor pécsi püspök lett, Veszprémben lakott, ugyancsak Veszprémben tartózkodott Szakonyi János pécsi nagyprépost. Ők a pécsi püspökség és a nagyprépost birtokai közül néhány (így Szászvár és Mányok) adóinak behajtását a kiskomáromi tisztre, Bucsányi Farkasra bízták.[109] 1640. április 30-i dátummal nyerte el Rómától a megerősítését, 1642 novemberében veszprémi püspök lett.[110]

1642–1643: Cziglédy Albert. Még elődjénél is rövidebb ideig viselte a címet. 1642. november 21-én kelt Ferdinánd király levele a pápához, melyben Cziglédyt megerősítésre prezentálja. A levélben megjegyzésként szerepel, hogy a püspökség már hosszú ideje a török fennhatósága alatt lévén, a püspöknek a címén kívül csak csekélyke javadalmazása van (Episcopatus Qu. jam dudum tyrannide Turcica pressus, ipse episcopatus extra titulum exiles sane et steriles tantum habeat proventus). Koller szerint Cziglédy nem nyerte el a megerősítést. 1643. november 20. előtt hunyt el.[111]

1643–1644: pohronci Szelepcsényi György. Mindössze tíz hónapig viselte a pécsi püspöki címet. Az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem Habsburg-ellenes szövetségkeresése és háborúskodása idején, 1644 márciusában, mikor Rákóczi György a budai vezírt háborújához segédcsapatok küldésére bíztatta, Szelepcsényi – Ferdinánd követeként – Budán a béke megőrzése érdekében tárgyalt. 1644. augusztus 5-től veszprémi, 1649-től nyitrai püspök, majd 1666-tól esztergomi érsek.[112]

1644–1648: Széchényi György. Csanádi címzetes püspök, újhelyi prépost és esztergomi kanonok. 1644 augusztusa elején nevezte ki a király pécsi püspöknek. Ezt követően hosszasan és ismételten igyekezett Rómában számára a megerősítést elnyerni, amit végül 1647. május 6-án kapott meg. Pécsi püspöksége után veszprémi püspök lett, majd a magyar egyházban különféle tisztségek után, előbb kalocsai, majd 1685 és 1695 között esztergomi érsek.[113]

1648–1658: Hoffmann Pál. Jezsuiták neveltje volt Nagyszombatban, Bécsben és Grazban, majd a Germanicumban. 1648. április 20-án esztergomi nagyprépostként nyerte el a királytól a pécsi püspöki címet, 1651-től esztergomi érseki helynök. 1653-tól zalavári apát, és annak minden birtokjogát megkapta, azzal, hogy ha ideje és a körülmények engedik, a zalavári egyházban is végezzen szent szolgálatokat. Élénken kivette részét a közéletben. Noha a megerősítése érdekében az apostoli nunciatúrán lefolytatott processzus már 1649-ben elindult, csak 1655-ben nyerte el a Szentszéktől a megerősítést. A bécsi nunciatúra által lefolytatott vizsgálat iratai között olvasható: „Pécs városban törökök, kálvinisták, ariánusok, szakadár rácok laknak. A (székes)egyház török mecset. A külvárosi templomban van istentisztelet, melyet a jezsuita atyák végeznek. [...] A püspöki javadalom némi kis tizedecskékből (ex aliquibus decimulis) adódik, amit kapitányok szednek be, kiknek azt a püspökök bérbe adják”[114] Némileg másként nyilatkoznak a Pozsonyban végzett kánoni kivizsgálás tanúi.

Hoffmann Pál püspök és Bartók István pécsváradi apát között a pécsi püspökség és a pécsváradi apátság bizonyos birtokai felett súlyos pereskedés támadt az esztergomi érsek bírósága előtt. Bartók apát ugyanis ekkor kezdte meg akcióját az apátság birtokainak megőrzése érdekében.[115] Hasonlóan ahhoz a munkához, amit korábban Vinkovics a pécsi püspökség birtokainak megőrzéséért végzett.

1658. január 24-én csakúgy, mint már két elődje, Hoffmann Pál is veszprémi püspökké lépett elő.[116] Bartók apát birtokrestaurálási tevékenysége már Hoffmann utódjának, Salix püspöknek idejére esik.

1658–1668: felberthali Salix János. Már korábban is választott püspök cím viselőjeként (nominatus Corbaviensis), és két ciszterci apátság címével felékesítve (insignitus), 1658. január 24-én nyerte el a pécsi püspök címet. Kinevezési oklevelében, mint az minden hasonló iratban is olvasható, elnyerte a püspökséget minden városával, falujával, birtokával, pusztájával, részbirtokával, stb., amint az jog szerint ősidők óta kijár a pécsi püspöknek. A nunciatúrán 1660. június 1-jei dátummal fejezték be processzusát. Rómától 1661 szeptemberében nyerte el a megerősítést.

1661. április 24-én árendába adta a pécsi püspökség javait Petheő Lászlónak, a kiskomáromi őrség kapitányának (prefectus præsidii) 200 magyar forintért és egy török szőnyegért. A Szakolcán kelt, latin nyelven írt bérleti levél szövege: „Salix János pécsi választott püspök, a legszentebb császári fenség tanácsosa jelen soraimmal tudatom, hogy pécsi püspökségem valamennyi jövedelmét, mely ősidőktől fogva a nevezett pécsi püspökséghez tartozott, és jelenleg bárki kezén legyen is törvénytelen hatalommal használatba véve és birtokolva, tekintetes és nagyságos Petheő László uramnak, a császári fenség kiskomáromi erődje főkapitányának, a folyó évre a szokott összegért és fejében, tudniillik 200 magyar forintért és egy török szőnyegért bérbe adtam, amint bérbe adom is, mely pénzösszegnek felét, úgy mint 100 forintot, a török szőnyeggel együtt a most következő Pünkösdig, a hátramaradó 100 forintot ez év Szent Márton napig tartozik a főkapitány úr Nagyszombatra küldeni, főtisztelendő Bartók István pécsváradi apát úr kezébe lehelyezni, és főtisztelendő úrtól nyugtát kérni.”[117]

A bérleti szerződésből kitűnik, hogy Salix püspök idejére teljesen eltűnt a pécsi püspökség és a pécsváradi apátság bizonyos falvainak birtoklása feletti viszály. Bartók apát Salix püspökségének első éveiben sikerrel végezte el az apátság birtokainak felkutatását, és tartotta fenn a kapcsolatot a pécsváradi birtok falvaival.

Ugyancsak Salix János püspöksége alatt történt, hogy a Zrínyi Miklós vezette szövetséges csapatok elfoglalták Pécs városát, felégették az eszéki hidat, és útjuk közben a környék számos helységét elpusztították. A hadjárat előtt az árenda összege már 500 forintot ért el. A háború után azonban ez visszaesett 100 forintra. Kérdéses, hogy Petheő László a hadak által hátrahagyott feldúlt vidékről mennyire volt képes ezt, a szerződésben foglalt jövedelmet biztosítani a püspöknek. Salix püspök 1667-ben vagy l668-ban halt meg.[118]

1668–1676: Gubasóczy János. Esztergom–Szent Tamás hegyi prépost, szkópiai címzetes püspök, esztergomi érseki helynökként lett pécsi püspök. Kinevezésének dátuma: 1668. július 17. Még ugyanabban az évben elnyerte Róma megerősítését. Sok bosszúsága lehetett a pécsi egyház birtokait maguknak lefoglalók miatt. Ezek ellen a királynál keresett orvoslást. Gubasóczy panaszára Lipót király 1675. április 10-i keltezéssel, Szelepcsényi György esztergomi érsek közvetítésével válaszolt.[119] Megbízta az érseket, hogy a pécsi püspökség javait uzurpálók ellen lépjen fel. Leiratában felsorolja a Gubasóczy által megnevezett törvénytelen bitorlókat (illegitim possessores), név szerint a következőket: Botka Ferenc, Pogáni Ferenc, Kaldi György, Sziklósi András, Farkas György, a már említett Petheő László, és mások. Koller megjegyzi: nem tudni, hogy ez ügyben a továbbiakban mi történhetett. Ugyanis röviddel ezután, 1676. március 29-én Gubasóczy váci püspök lett.[120]

1676–1687: Széchényi Pál. A török hódoltság idejének utolsó pécsi püspöke volt. Unokaöccse annak a Széchényi Györgynek, aki korábban maga is viselte a pécsi püspök címet. Széchenyi Pál Rómában szerzett doktorátust. Pécsi püspöksége idejére már jól kialakult a pécsi egyházi javak árendába adásának gyakorlata. Ő saját kezébe vette a tizedek behajtását. Ennek következtében az erősen megnövekedett jövedelem elérte az 1000 forintot is.

Püspöksége idején történt meg Dél-Dunántúlról a török kiűzése. Pécs 1686. október 22-én szabadult fel a török alól. De Pál püspök már nem foglalhatta el a felszabadított városban a püspöki székét. 1687 nyarán veszprémi püspök, majd kalocsai érsek lett.[121] Széchenyi Pál utódja, Radanay Mátyás Ignác küzdelmekkel teli püspöki szolgálata (1687–1703) az egyházmegye történetének már egy teljesen új korszakát jelezte.[122]


* * *


A Vinkovics püspök által elindított birtokjog-megőrzési tevékenység az utódok számára nagy segítséget jelentett abban az időben, amikor nagyon is szokásban volt a hódoltsági területeken lévő birtokok jövedelmének elorzása. Ugyanakkor a birtokjog megőrzéshez szükséges jogi alapokat Vinkovics már megteremtette. Az utódok tevékenysége e téren szinte kimerült abban, hogy a birtok jobbágyaitól némi jövedelmet hajtsanak be maguknak. Ennek ekkor szinte egyedüli lehetősége a jövedelmek bérbeadása, árendálása volt. Más kérdés az, hogy az egyes püspökök mennyire tudtak élni ezzel, a már a Vinkovics előtti időkben megteremtett lehetőséggel. Vinkovics közvetlen utódainak, úgy látszik, nem valami fényesen sikerült. Kitűnik ez Ferdinánd király már idézett leveléből, amellyel pécsi püspökül prezentálja Cziglédy Albertet a pápának. Hasonlókat olvashatunk a pécsi püspöki jövedelmekről Hoffmann Pál püspöknek a bécsi pápai nunciatúra előtt folytatott processzusában is.[123] A korabeli híradások e tekintetben nem azonosak. Hoffan Pál püspök kánoni kivizsgálása alkalmából Pozsgay Miklós esztergomi őrkanonok a püspökség jövedelmét 200 forintra becsülte, ami abból a néhány jobbágyfaluból folyt be, ami még nem pusztult el. Ő ismerte Hoffmann egyik elődjének bérlőjét is. Mohácsi György pozsonyi őrkanonok, aki egykor Pécsett nevelkedett, és a jezsuita misszionáriusok növendéke volt, ugyancsak úgy tudta, hogy a püspökségi javadalom hozama 200 forint, melyet a püspökség jobbágyfalvait bérlő végvári kapitányok fizetnek a püspöknek. Az ugyancsak Hoffman Pál püspök processzusában tanúvallomást tevő Ákoviczki királyi tanácsos szerint a pécsi püspöki javadalom „a török uralom következtében annyira összezsugorodott, hogy alig hoz 400 forintot évente. Ezt a csekélyke összeget a végvári kapitányok és egyéb bérlők, továbbá a püspökség jobbágyai ajándék, vagy némi önkéntes dézsma címén szolgáltatják be.”[124] Láthatjuk, hogy a püspöki processzusok tanúi vallomásaikban elég eltérően nyilatkoztak a püspöki jövedelmekről. Szinte egyöntetűen vallották, hogy a püspökök árendába adva hajtatták be több-kevesebb sikerrel elért néhány százforintnyi jövedelmüket az egyházmegye területéről. Az összeg azonban erősen ingadozik. Az bizonyosnak tűnik, hogy Széchenyi Pál jövedelme, aki saját kézbe vette a tizedek behajtását, elérte az 1000 forintot is. Ugyanakkor a tanúk eltérően nyilatkoztak a török magatartásáról. Egyesek állították, hogy a török kifejezetten engedte a behajtást (Lippay János, 1612. Ágoston Péter, 1668.), Mások szerint a török megölte a behajtókat, ha a kezébe kerültek (Pteretics Péter, 1637).[125]

Az egyházi birtokok árendáltatása nemcsak több-kevesebb jövedelmet jelentett a király által kinevezettnek, hanem – bizonyos mértékben – a birtok védelmét is biztosította az uzurpálókkal szemben. Ugyanakkor a bérlők a birtok helységeinek lakosságát kitanították arra is, hogy ki a ’magyar földesuruk’. Jelen estben történetesen a pécsi püspök. Jól példázza ezt a 17. század legvégén készült két kamarai összeírás.[126] A bennük számba vett helységek összességében talán felét tartalmazzák a pécsi egyház (püspöki és káptalani) birtokainak. Mégis, vélhetően az egész birtokállományra jellemző állapotot mutatják. Az összeírásban csak baranyai helységek szerepelnek, sőt Baranyának is csak egy része található meg benne. Ennek oka, hogy a pécsi kamarai birtok-felügyelőség (provizorátus) csak a török hódoltság után újjászerveződő Baranya vármegye középső és északi vidékére terjedt ki. (A Dráva-menti és Duna-menti területek más birtok-felügyelőség alá tartoztak.) A provizorátus 1695-ben és 1696-ban készített összeírásában 232 helység szerepel. Az összeírásba felvett valamennyi lakott vagy elnéptelenedett helységnél a helybeli vagy szomszédos helységek lakóinak 12 kérdőpontra adott feleletét jegyezték fel. Ezek közül a negyedik és a tizedik pontra adott válaszokból megtudjuk, hogy a helység lakói tudomása szerint kik voltak a keresztény (és a török) földesurak, és hogy a keresztény földesúr mi jogon, és mióta bírja a falut. Ez utóbbi kérdésre azonban sok esetben nem tudtak választ adni.

Kifejezetten püspöki birtoklásra utaló feleletek az ilyen típusúak: „A török időkben magyar földesuruk Széchenyi Pál volt, ... jelenleg pedig Radanay pécsi püspök...” „A pécsi püspök e falut ősidők óta mint a püspökség birtokát bírja.” Ilyen, és ehhez hasonló válaszokat a következő helységeknél olvashatunk:[127] 9.) Ürög, 10.) Patacs, 11.) Cserkút, 23.) Sumony, 28.) Szilvás, 30.) Bosta, 31.) Németi, 33.) Szalánta, 55.) Kővágószőlős, 56.) (Kővágó)tőttős, 57.) Bakonya, 60.) Szabolcs, 61.) Sumony, 62.) Komló, 71.) Szentmária, 73.) Egregy, 75.) Györe, 78.) Vékény, 79.) Váralja, 81.) Császta, 82.) Szászvár, 83.) Máza, 85.) Budafa, 86.) Mánfa, 87.) Kárász, 88.) Bános, 89.) Rákos, 91.) Kovácsszénája, 92.) Husztót, 93. Szapugyír, 96.) Bogád, 97.) Romonya, 98.) Rácsarlós (=Zsiminye), 99.) Magyarsarlós, 147.) Lipóc, 148.) Abaliget, 149.) Nyárás, 150.) Erszék, 151.) Egéd, 152.) (Mecsek)szakál, 153.) Tekeres, 154.) Barátur, 155.) Egyházbél, 156.) Bodolya, 190.) Szentmiklós, 201.) Kövesd (Váralja határában), 213.) Üszög, 216, Málom, 217.) Kökény, 218.) Bisse, 229.) Bicsérd.

Néhány helységnél a hódoltságkori ’magyar földesúr’ gyanánt egy végvári katonát (kapitányt) neveztek meg. Nyilván ez az illető bírta árendába a falut. Ezeknél a falvaknál a hódoltság utáni idők földesuraként Radanay püspököt nevezték meg: 64.) Pölöske, 65.) Liget, 67.) (Magyar)szék, 68.) Varga, 69.) (Felső)egerszeg.

A következő helységek hódoltságkori ’magyar földesúrként’ ugyancsak egyházi személyt neveztek meg. E helységek többsége azonban nem a pécsi egyházi intézményekhez tartozott, hanem pl. a székesfehérvári káptalan, vagy a Pápán lakó pálosok, stb. birtoka volt: 70.) Hidas, 84.) Köblény, 90.) Szentkatalin, 94.) Szatina, 111.) Rácpeterd, 157–173.) Kövesd, Szágy, Almás, Hetmé, Kán, Ratkóca, Korpád, Bükkösd, Szentdomján, Hertelend, Hetvehely, Megyefa, Gyűrűfű, Szentlélek, Liki, Magyarhajmás, Karácodfa, 177.) Bisztrice, 180.) Bakóca, 204.) Bikal, 205.) Mágocs, 208.) Osziszó, 209.) Györgyén.


* * *


A hódoltság megszűnésével a felszabadult területek birtokjogának tisztázása jó negyedszázadot vett igénybe. Időközben a falvak lakóiban néhol elmosódott a hódoltság kori állapotok emléke. Máshol azonban nagyon is világosan élt a – nem ritkán a helység lakóinak létezését is veszélyeztető – erőszakos adóztatás emléke. A teljesség igénye nélkül lássunk néhány jellemző példát az e korból fennmaradt levéltári anyagból.

1701. szeptember 25-én két kihallgatást is foganatosított Baranya vármegye hatósága a pécsi egyházi birtokok lakossága körében. Az egyikben Pávics Ignác főispán és Lipthay Imre szolgabíró tanúsítják, hogy a tanúságtételre beidézett falvak lakói (két falu lakóit leszámítva) minden kétséget kizárva a pécsi püspököt tartották földesuruknak, neki a török időkben is fizettek adót, ugyanúgy, ahogy a török idők elmúltával most Radanay püspöknek. Ilyen módon földesuruknak a pécsi püspököt ismerték el a következő helységek: Somogy, Egregy, Kárász, Vékény, Szász, Császta, Máza, Várallya, Györe, Tekeres, Kovácsszénája, Rákos, Bános, Szakál, Barátúr, Bodolya, Pölöske, Mánfa, Komló, Budafa, Szabolcs, Ürög, Patacs, Cserkút, Kővágószőlős, Tőttős, Bakonya, Sumony, Bicsérd, Keszű, Málom, Kökény, Szalánta, Németi, Magyarsarrós, Rácsarrós, Romonya és Bogád falvak, és Szentmiklós puszta lakói. Nem ismerte el a püspök földesuraságát Varga és Liget jobbágynépessége.[128]

Ugyanezen a napon kelt egy másik kihallgatási jegyzőkönyv, amelynek készítője Vidos Zsigmond helyettes alispán, hites jegyző volt, a kihallgatást ismét Pávics Ignác főispán, Lipthay szolgabíró, továbbá két másik szolgabíró: Hapsz György és Vitnyédi Péter vezette. Ebben a név szerint feljegyzett tanúk egyöntetűen vallották, hogy a török időkben Széchenyi püspöknek, mint földesuruknak fizették a magyar adót. A tanúk 40–50 év körüliek voltak, név szerint a következők: Budafáról Pór János és Nagy György, Császtáról Kovács Péter és Kovács István, Szász(vár)ról Simon György és Kuczor János, Ligetről [!] Szabó Miklós, Patacsról Lőrincz István és Vörös János, Bostáról Csapó István és Kis Tót Pál, Szilvásról Szabó Miklós, Szalántáról Vlasics Máté, Barátúrról Fűke Miklós, Szakálról Szén Mihály, Ürögről Kis János és Varga András, Tőttősről Hagyó András és Egédy János, Bakonyáról Patacsy Péter és Gergely Gergely, Kővágószőlősről Kicze János és Hergyó Benedek, Pölöskéről Presz Simon és Loga Miklós, Varjasról Víg Péter, Vékényről Bíró Mátyás és Markó Miklós, Egregyről Fóris János, Kárászról Borsós Mihály, Váraljáról Beste Gergely.[129]

Látható, hogy a második kihallgatási jegyzőkönyben felsorolt 20 helység közül 17 (Bosta, Szilvás és Varjas kivételével) az előző, 40 helységet felsoroló jegyzőkönyben is megtalálható. Külön figyelmet érdemel viszont az, hogy míg az első felvételben Liget lakói a pécsi püspököt nem ismerték el török kori földesuruknak, itt Szabó Miklós ligeti lakos azt állította, hogy igenis fizettek magyar adót Széchényi püspöknek.

Néhány apró jelzést találunk arról is, hogy a török hódoltság végére (vagy talán csak elmúltával?) a pécsi káptalan is kezdett felocsúdni a tetszhalálból. Mindenesetre érdekes lenne megvizsgálni Cserdi lakóinak egy 18. század eleji beadványának hitelét. A Vécsei birtokában lévő Cserdi lakói ugyanis kérték a pécsi káptalant, hogy az általuk már sok éve használt, és a káptalan birtokában lévő Szent Damján puszta használatában a továbbiak folyamán is megmaradhassanak, hisz azt a török hódoltság idején is bírhatták, mégpedig 2 forint cenzus fejében, amit annakidején a káptalannak Pannonhalmán fizettek be. Most azonban a puszta használatától saját szentlőrinci és helesfai uradalmuk meg akarja fosztani őket, úgy, hogy csak 100 holdat hagynak meg nekik.[130]

A pécsi prépostok birtokmegőrző törekvése

A török hódoltság alatt, Sziget vár eleste után fokozatosan és hosszú időre véglegesen kihalt Magyarország – az esztergomi mellett – legtekintélyesebb és leggazdagabb székesegyházi káptalanja, a pécsi capitulum major, a ’nagykáptalan’. Ennek prépostját nevezték ’nagyprépost’-nak (præpositus major). Volt ugyanis Pécsett, a várban egy másik káptalan is, a várbéli – ma már elpusztult – Keresztelő Szent János templom társaskáptalanja, a pécsi capitulum minor, a ’kiskáptalan’. Ennek prépostja volt a ’kisprépost’ (præpositius minor).[131] Ez utóbbi ma már csak megtisztelő címként használt kitüntetés neve a jelenlegi káptalan dignitásai között. Az 1330-as években a nagykáptalan kanonokjainak száma 40, a társaskáptalané 10 volt.[132] Ugyanakkor a társaskáptalan tagjainak jövedelme (és elfoglaltsága) szinte eltörpült a székesegyházi kanonokoké mellett. A kisprépost éppen ezért a székesegyházi káptalan tagja is volt, és onnan is mindig javadalmat élvezett. Az 1542–1564. évi rovásadó-jegyzékek tanúsága szerint a nagyprépost birtokában lévő falvak Cserdi, Túrony és Mányok voltak, a kispréposté volt Gyód, Varjas (ma Gerde része), Lengyel (pusztult hely ezek környékén) és Nagyboda (ma Boda).[133] Megjegyzendő, hogy Horváth Márk második szigetvári kapitánysága idején Bosnyák Márton szigetvári katona (tiszt), aki számos helységet elbirtokolt, Mányok földesuraként jegyeztetett be az 1561. évi vizsgálati jegyzőkönyvbe, azzal a megjegyzéssel, hogy Mányok korábban a pécsi Szent András kápolnáé volt (vagyis a kápolna papjának javadalmához tartozott).[134] Feltehető, hogy volt a prépostok birtokában ezeken kívül további más helység is, de ezekről nem ismerünk fennmaradt korabeli híradást.

Hoffmann Pál püspök kánoni kivizsgálása alkalmával (1649-ben) az egyik tanú elmondta, hogy Pécsett a káptalani méltóságokból csak a préposti cím maradt fenn. Ekkor a Nagyszombaton lakó esztergomi kanonok, Péchy András viselte a pécsi prépost címet. A tanú azt is megjegyezte, hogy a pécsi prépostságból csak csekély jövedelme van. A hódoltság alatti idők prépostjairól viszonylag keveset tudunk.[135] Eddigiekben már említettük Kupressich Pétert, aki Vinkovics püspök idejében volt pécsi prépost, és együttműködött Vinkoviccsal a pécsi egyház javainak megőrzésében.

Kupressich után Szakonyi István kapta meg a pécsi nagyprépost címet, vele a nagypréposti birtok jogait.[136] Az ő – utólag elhibázottnak tűnő – intézkedése volt, hogy a prépostsági birtok általa ismert falvai adóinak behajtását a kiskomáromi Bucsányi Farkasra bízta.

Utódja volt Péchy András,[137] aki 1643-ban kapta meg a pécsi prépostságot, és két évtizeden keresztül volt a prépostsági birtokok földesura. Mindjárt kinevezése évében beszerezte a pécsi egyház birtokának Vinkovics püspök által összeállított listáját. A pozsonyi káptalan ehhez hozzácsatolta, az 1536. évi rovásadó jegyzékéből kivonatolva, Pereghi Albert egykori pécsi prépost Zala megyei birtokainak (Hosszúpáh és Németpáh) adatait, Pereghi prépost halála utáni időkből (1549–1558) való adatokat a két helység okkupálóinak és uzurpálóinak megnevezésével.[138] Péchy prépost a kezében lévő oklevelek alapján megbízottaival ismételten kikémleltette és összeírta azok elbitorlóit, és pereskedett is velük. Nem sok sikerrel.

Mivel Péchy András 1659-ben a pécsi prépostság birtokainak igazolására további alkalmas okleveleket kívánt szerezni, Lipót király 1659. augusztus 10-én kelt parancsára a pozsonyi káptalan két iratról készített hiteles oklevél-másolatokat.[139] Mindkettőbe hiba csúszott a kiadásnál. Az egyik a pécsi káptalan 1561. évi urbáriuma volt. Ez azonban nem a prépost, hanem a káptalan birtokait tartalmazza. (Ezt egyébként korábban már ismerte és használta Vinkovics püspök.) A másik ugyancsak téves közlés volt. Péchy nagyprépostnak – valószínűleg tévedésből – a hajdani kisprépost egyik birtokával kapcsolatos pereskedésről adtak ki másolatot. Ez utóbbiban szerepelnek a rovásadó-jegyzékekből is ismert Boda, Vargyas, Gyód és Lengyel.

A birtok-elidegenítők elleni egyik tiltakozása alkalmával a bírósági iratok között megmaradt megbízottjának vegyesen magyar és latin nyelven írt jelentése:[140] „Im Jó akaró Péczÿ Uram, az minémő Falukat ir K(e)g(ye)lmed, hogy az Péchÿ Præpostságkoz tartozandók volnának, az kik bírják most, jedgésben kőttem. Baranyavármegyében: Chierde (=Cserdi), ezt a falut Groff Zreni Miklos Uram eő Na(gysá)gha birja. Boda, eztis Bán Uram eő Na(gysá)gha birja. Varjas Sanko Boldisar Uram. Kiss Tott falu, Iszteragh, Petre, Gare, Turon, Győd (=Gyód), Csanády János, Gróff Bottyany Ádám Ur eő Na(gysá)gha szolgája birja. Manyok. Turok (=Túrós) Ur. – Zalavármegyében: Hosszu Pah, Németh Pah Veszprémi Püspök Szécheny György Ur eő Na(gysá)gha Birja.”


* * *


Mányok históriája külön fejezetét jelenti Péchy András prépost birtokmegőrző törekvéseinek. Ezt mutatja a pécsi püspöki levéltárban őrzött, az 1643–1660 közötti időből származó levelek sora, amelyek Mányok népének keserves sorsát tárják szemünk elé. E levelek bemutatják a mányoki jobbágyoknak – a pécsi prépost, mint törvényes földesúr és a birtokot uzurpáló Turos Miklós kiskomáromi hadnagy érdekeinek ütközéséből eredő – sanyargattatásait, az őket sújtó erőszakoskodást, kegyetlenkedést.[141]

A történtek felsorolását azonban némileg korábbról kell indítani. Láttuk, hogy az 1600-as évekre a magyar földesurak között már jól kialakult gyakorlattá lett a hódoltsági területeken lévő birtokaik jövedelmének árendálása, bérbeadása. Nem ismerünk hiteles adatot arról, hogy mikor és ki adta először bérbe a kiskomáromiaknak Mányok jövedelmének behajtását. Felsmann írja, hogy 1618-ban a bátai apát igyekezett érvényesíteni állítólagos földesúri jogát Mányokon, míg ugyancsak ez idő tájt (1619?) bizonyos Vizlai Pál lajstroma szerint Mányok a pécsi püspökhöz tartozott ugyan, de Bucsányi Márton bírta.[142] Nem tekinthetjük hitelesnek Turos, kiskomáromi hadnagy 1651-ben kelt fenyegető levelének egy kitételét: „vagyon száz esztendeje, miulta ide birnak bennetekett”. Ugyanebben a levélben állítja Turos, hogy 20 esztendővel korábban (1631?) megvette Mányokot és azóta is bírja. Egy évvel később, módosítva állítását írja, hogy „vagiom annak nioczvan esztendeje, miulta az Bucsiani Urak birtak”[143] és állítja, hogy a Bucsányiaktól vette át az árendát (ő úgy írja: vásárolta meg a birtokot). Turos állításai közül az hitelesnek tűnik, hogy korábban (az 1620-as években) Bucsányi Elek, kiskomáromi vártiszt volt a mányoki jövedelmek bérlője, akinek „piros bort hordtatok ide” – mint azt Turos egy 1651-ben kelt levelében írja a mányokiaknak.

1639-ben Bucsányi Farkas nyerte el Mányokot árendába.[144] Ettől kezdve egyik igazságtalanság és erőszak a másikat követte – írja Felsmann nyomán Blandl. Bucsányival ugyanis megszüntették a szerződést, és a bérletet Naszády Mihály kapta meg. Bucsányi nem volt hajlandó átengedni neki, ezért Kiskomárom várában Pető kapitánnyal és Turos Miklós hadnaggyal szövetkezett Mányok megtartása és adóinak behajtása érdekében.[145] A Mányok körül kialakult állandó viaskodásba belekapcsolódott Mányok ’török földesura’ is, bizonyos Bernani szubasi. Az elszaporodott zavargások megfékezésére a ’magyar földesúr’ Rácz Gergelyt és katonáit küldte le.

Mikor Péchy lett a nagyprépost, és 1643-ban átvette a nagyprépostság birtokait, Kiskomáromból Bucsányi Farkas fia, Márton nyilvánította magát ’magyar földesúrnak’. Az a – Péchy prépost, a mányokiak, Turos hadnagy, a kanizsai kapitány és mások leveleit tartalmazó – iratcsomó, amelyet a pécsi püspöki levéltárban őriznek, Péchy prépost kinevezésével indul, és a magyar kamara tanácsosainak levelével záródik. Ez utóbbiban felszólítják az időközben elhunyt Turos Miklós özvegyét, Zsuzsannát, illetőleg az özvegy megbízottját, Simaházi Ferenc sümegi porkolábot, hogy ne követelje többé a birtok elsajátításának jogát. Az iratok tartalmukkal nemcsak egy falu sanyarú sorsára világítanak rá, hanem a török-magyar kettős földesurasság alatt élők sorsát is bemutatják a hódoltságvégi évtizedekben.

A mányokiak további sorsát már más forrásokból ismerhetjük meg.[146] A kamara felszólítása nem sokat használt. A mányokiak szorongatása egyre növekedett, Simaházi feleségül vette Turos özvegyét, majd annak rövidesen bekövetkező halála után Simaházi sajátjaként sarcolta meg a mányokiakat. A török uralom utolsó szakaszának borzalmait a nép érezte leginkább – írja Felsmann. Mányok szinte teljesen elnéptelenedett, lakói erdőkben bujdokoltak. A török alól való felszabadulás után néhány család telepedett csak vissza Mányokra.

A felszabadító háborúk után, amikor megkezdődött a magyarországi élet újjászervezése, Radanay Mátyás püspöksége idején történt, hogy gróf Battyán Ádám kúriai bíró parancsára, az akkorra már újjáélesztett pécsi káptalannak birtokába átment Mányok lakóit tanúkihallgatásra idézték. Ők azt vallották, hogy mintegy negyven évvel azelőtt, nyolc éven át, évi 15 forintot fizettek a Veszprémben lakó Szakonyi János prépostnak. Ennek halála után bizonyos Túrós Zsuzsanna özvegyasszony a falu lakóit – katonák közreműködésével – évi 40 forint fizetésére kényszerítette. Később ugyanígy 40 forintot kényszerített ki tőlük Simaházi Ferenc is.[147]


* * *


A pécsi prépostság birtokai – Péchy András kutatásai szerint – a következők voltak: Cserdi, Boda, Varjas, Kistótfalu, Eszterág, Petre, Garé, Túrony, Gyód és Mányok, valamint két Zala megyei helység. Nem állapítható meg, hogy meddig birtokolta Péchy András a pécsi prépostságot.[148] A mányoki levelek közül az utolsó 1660-ban kelt. Valószínűleg röviddel ez után halt meg.

Péchy András közvetlen utóda Méhes Pál volt a pécsi prépostságban, 1662-ben már az ő neve szerepel egy dekrétumban.[149] Méhes Pál csak néhány évig volt a préposti cím viselője. A török hódoltság utolsó két évtizedének zűrzavaros idejébűl meglehetűsen hiányos emlékeink maradtak a pécsi prépostokról. Említettük, hogy a mányokiak bizonyos Veszprémben lakó Szakonyi János prépostról tudtak, és állították, hogy egykor neki adóztak. Ugyanakkor a hódoltság elmúltával, 1695-ben és 1696-ban Cserdi lakói a pécsi provizorátus faluösszeíróinak azt állították, hogy a falut Nádasdy Miklós gróf, pécsi prépost adomány útján birtokolja, mint a prépostsághoz tartozó falut. Állították továbbá, hogy az ő helyén Skerletz Miklós következett mint pécsi prépost.[150]

A török hódoltság utolsó éveiben a pécsi prépostság birtokában lévő falvakat, vagy legalábbis azok jövedelmét sorra eltulajdonították magyar urak, végvári vitézek, kapitányok. A prépostság birtokának uzurpálóiról az 1660 körül készült feljegyzésben szereplő helységek lakóinak, illetve szomszédosainak vallomásai nyomán a következőket jegyezték fel a pécsi provizorátus összeírói az 1695–1696. években: Boda lakói vallják, hogy egykor a Zrínyieknek évi 6 forintot adóztak, és „állítják, hogy még ma is a Zrínyiek alattvalói.” Kistótfalu, Eszterág, Petre, Garé és Túrony lakói állítják, hogy földesuruk a török korban Csanády Ferenc volt. Mányok Túrós Miklós örököséé, Simaházy Ferencé. Varjas földesura Csepely János lett. Továbbá az emberemlékezet óta néptelen Gyód bérlői, a pellérdiek vallották, hogy a pécsi prépostnak és Draskovics grófnak adóztak a török korban. Csak Cserdi lakói nevezték meg név szerint a pécsi prépostot, gróf Nádasdy Miklóst, akinek a helyébe következett Skerletz Miklós.[151]

Jegyzetek


[1] A számos e témával foglalkozó, vagy ezt érintő mű közül megemlítem Szakály Ferenc írásait. A pécsi püspökség vonatkozásában érintőleg foglalkozik e témával Molnár Antal is a jelen kötetben közzétett dolgozatában.

[2] Timár György: 16. századi rovásadó összeírások a mai Baranya megye területéről. Baranyai Helytörténetírás 1974–75. Szerk.: Szita László. Pécs, 1976. 35–43.

[3] Itt jegyzem meg, hogy a comitatus magyar megfelelője Bartalnál megye, ugyanakkor a Magyar történelmi fogalomtár (Szerk.: Bán Péter. Gondolat, Budapest, 1989) a megye címszót külön nem tárgyalja, hanem helyette a vármegye címszavakhoz utalja. Dolgozatomban itt az elterjedt ‘Baranya megye’, ‘Tolna megye’ alakot használom, noha teljesen helyénvalónak tekintem a Csánki és Györffy történeti földrajzában használt ‘Baranyavármegye’-, ‘Tolnavármegye’-féle terminológiát.

[4] A püspök, a káptalan és a káptalani dignitások. A szerzetesrendek birtokairól itt nem közlünk kimutatásokat.

[5] Timár György: A pécsi provizorátus faluösszeírásainak a török időkre vonatkozó feljegyzései (1695, 1696). In: Baranyai Helytörténetírás 1982. Szerk.: Szita László. Pécs, 47–104.

[6] A vizsgálati eljárást részletesen taglalja Galla Ferenc. A tanúvallomást tevőknek számos kérdésről kell nyilatkozniuk, a jelölt életrajzáról, egyéniségéről, másrészt az egyházmegyéről. Ez utóbbiak között szerepel a püspökség várható jövedelmével kapcsolatosan: „9. An sciat verum valorem reddituum mensae episcopalis praedictae, ad quam summam annuatim ascendant, in quibus consistant, ...”. Galla Ferenc: A püspökjelöltek kánoni kivizsgálásának jegyzőkönyvei a Vatikáni Levéltárban. (A magyar katolikus megújhodás korának püspökei). Levéltári Közlemények, XX–XXIII (1942–1945) 153.

[7] A magyar király püspökkinevező joga és a Szentszék című fejezetben bővebben lásd Galla Ferenc: Marnavics Tomkó János boszniai püspök magyar vonatkozásai. Budapest, 1940. 74–77.

[8] A Pécsi Egyházmegye püspökeinek névsora. In: A Pécsi Egyházmegye schematismusa. Pécs, 1981. 153.

[9] Simon diák kedves embere volt János királynak. Újszülött fiának Simon volt egyik keresztapja. Péccsel kapcsolatos cifra históriáját Verancsics nyomán ismerteti Németh Béla. Baranya multja és jelenje. Szerk.: Várady Ferencz. Pécs, 1897. II. kötet 407–409.

[10] Németh Béla Verancsics alapján állítja, hogy Várallyai még felszentelt pap sem volt.

[11] 1543. július 28. Szaniszló püspök Nádasdy Tamáshoz írt levelében elmenekülése okait tisztázza. Bunyitay V. – Rapaics R. – Karácsonyi J.: Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. I–IV. Budapest, 1906. IV. 284–286.

[12] Koller, Josephus: Historia Episcopatus Quinque Ecclesiarum. I–VII, Posonii, 1782–1812. V. 268, 279–328; Fényes IV. 73, 122; Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. I–XII. Pest, 1857–1865. XII. 54; Brüsztle, Josephus: Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis. I–IV. Quinque-Ecclesiis, 1874–1880. 391–394.

[13] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 315; Nagy I.: Magyarország családai… i. m. IV. 449; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 394–395; dr. Veress Endre: Olaszországi egyetemeken járt magyarországi tanulók anyakönyve és iratai 1221–1864. Budapest, 1941. 264–265.

[14] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 238.

[15] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 323–324.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 395.

[16] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 323–324.

[17] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 332–355.; Nagy I.: Magyarország családai… i. m. XII. 273–274.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 395–403.

[18] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 49–50.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 403–404.; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m.. 93–94, 188–189.

[19] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 76–87.

[20] A pécsi egyházmegye birtokainak igazolására szolgáló oklevelekről házi használatra készített másolatok gyűjteménye: 35x24 cm méretű kemény borítóba kötött 1–136 oldalszámozással ellátott kézirat a század első évtizedéből. – Hozzákötve a 137–166. oldalakon Berényi püspök 1736. évi oklevelének másolata, a püspök és a káptalan közötti birtokmegosztásról. Pécsi Püspöki Levéltár K. 59. pag. 3–12. (A továbbiakban: PPL K 59.); Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 76–87.

[21] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 63-69, 75, 129-191.; Magyar Katolikus Lexikon. I–XV. Főszerk.: Diós István. Szerk.: Viczián János.  IV. 396–397.

[22] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 192–193.; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 193, 196, 317–319.

[23] 1563. április 19., 26. A két vármegye közös törvényszékének oklevele, kiadva Sziget mezővárosban, mint székhelyen. PPL. K. 59. pag. 16–21.

[24] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 199, 212–213.

[25] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 192–266.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 404–406.; Zoványi J.: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1997. 158.

[26] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 203.

[27] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 352.

[28] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 269.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 406.

[29] PPL. K. 59. pag. 45-50; Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 327–335. – Jóval korábban, 1547-ben a Pécs városfalain kívül lévő Szentlélekről nevezett kolostor priorisszája és más apácák panaszolják, hogy Sziget vár várnagya, Késás Pál menekülésükkor kirabolta őket. Bunyitay V. – Rapaics R. – Karácsonyi J.: Egyháztörténelmi emlékek… i. m. IV. 537–538.

[30] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 319–337.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 406–408.

[31] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 347.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 408–409.

[32] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 355.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 409.; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 268. Veress feltételezi, hogy külföldön tanult.

[33] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 359.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 410.; A bolognai kollégium alumnusa volt 1573-ban, Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 106, 542.

[34] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 362.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 410.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 102, 128.

[35] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 362–365.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 410–411.; Bullája 1600. január 1-jén kelt. Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 41.

[36] A schematizmusban lévő lajstrom összeállítója szerepelteti. Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 411. lapalji * jelzetű jegyzetében ez áll: Joannes Erdody, in privilegio familiae Rady a rege Mathia II. die 1. Dec. 1608. collato, qua electus episcopus Quinqueecclesiensis commemoratus, de quo nil aliud compertum. – Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 41. lap 67. sz. lapalji jegyzetében írja: Domitrovics bullájában, mint előd Zalatnaky szerepel, Erdődy és Ergelics említése elmaradt, mivel egyikük sem kapott bullát. Nevét Veress több helyen említi.

[37] Boszniát a korabeli iratokban inkább Boszna névvel jelzik, itt mégis a ma megszokott Bosznia, boszniai formát használom a már inkább csak vezetéknévben elofőrduló Bosznai (=bosznai) helyett. Lásd lejjebb Balásfy Tamás püspöknél és vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. I. 245. Bosznia címszóval.

[38] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 366–367.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 411–412.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 164.

[39] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 370.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 412.; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 542, 547.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 263, 165.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 39, 41, 42, és sok más helyen.

[40] Taksonyi J.: Adatok Baranya megye… i. m. 130.; Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. alapján.

[41] Fricsy Ádám: Egyházmegyénk a török hódoltság alatt. A Pécsi Egyházmegye schematismusa 1981 i. m. 76.

[42] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 357–358.

[43] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 359.

[44] Fricsy Á.: Egyházmegyénk… i. m. 77–78. – Vö. Fricsy Ádám: Levelek a hódoltsági Pécsről 1613–1629.  Baranyai Helytörténetírás 1981. Szerk.: Szita László. Pécs, 1982. 69. skk; Lásd még Molnár Antal tanulmányát e kötetben.

[45] Fricsy Á.: Egyházmegyénk… i. m. 78.; Holovics Flórián: Baranya a XVII. század elején. Dallos Miklós pécsi püspök jegyzete 1620-ból. Janus Pannonius Múzeum Évkönyv 1966. Pécs, 1967. 171.

[46] Holovics F.: Baranya a XVII. század elején. i. m. 172.

[47] 1618. febr. 27: A törökkel kötött komáromi megállapodás szabályozza a hódoltsági területeken élők, köztük Baranya népeinek helyzetét. – Vass Előd: Válogatott források Baranya megye török hódoltságkori történetéhez. (1526–1687) [Kézirat], 733–738. (Wien, HHStA. Nº 138. – Bittner, Ludwig, 1903. I. 38.)

[48] 1618. ápr. 2. Ahmed pasa levele Molart János királyi főhadbiztoshoz. – Vass E.: Válogatott források… i. m. 739-741.; Magyar Országos Levéltár (MOL) P–108, (Eszterházi cs. hercegi ága Lt.) Rep. 71, Fasc. 2/a. 479. cs. Nº 35.

[49] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 371–373.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 413.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 163, 165.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 41, 178.

[50] Historia Regni Hungariae L. II. p. 109.

[51] A továbbiakban Molnár Antal szíves közlését idézem.

[52] Nagy I.: Magyarország családai… i. m. I. 243.

[53] MOL. P. 1314 Nº 38927–38931. Pyber püspöknek e jelzet alatt található, Nagyszombatból írt levelei közül négy van Batthyánynak címezve: 1616. máj. 4. Emlékezteti Batthyányt, hogy a három évre kötött szerződés ez évben, Szent György napjával lejárt, és noha már ismételten küldte szolgáját, Saárközy Mihályt, „az mi hátra maradott az árendájának restanciáját, úgy, mint flor. 713 hungaricales, és paplanokval, szonyegekvel” még mindig nem kapta meg, ezért most már azt Saárközyvel küldje meg. A továbbiakban nem kivánja Batthyányra bízni a pécsi egyház birtokainak kezelését, hanem saját maga akarja azt végezni.– 1616. okt. 24. Még mindig hátralékban van Batthyány, noha már a nádor (Thurzó György) egy ez ügyben írt levelét is elküldte. Kéri, fizessen, hogy se a császárt, se a nádort, „se kigyelmedet többé érette ne molesztáljam”. – 1617. febr. 25. Jelzi, hogy már többször küldött levelet, legutóbb az időközben elhunyt nádorét is. „De ezideig csak szóval tartattam inkább, sem hogy fizetséggel.” Kéri, hogy most már végre fizessen, és megismétli az eddigi érveit is. – 1618. jún. 4. Megírja, hogy Pozsonyban (országgyűlés volt, kezdve március 4-én) főemberekkel, barátaival, majd a zágrábi és veszprémi püspökkel és a nádorral is tárgyalván végül „megtaláltattam kegyelmedet, és nagy szeretettel intettem, hogy az mely summának restanciájával tartozik még”, azt fizesse ki. De ez nem történt meg. – 1618. jún. 4. (Az előzővel egyazon napon levelet küldött Forgách Zsigmond nádornak is.) Kimenti magát, hogy betegsége miatt el kellett Pozsonyból jönnie, és kéri a nádort, hogy nádori hivatalának tekintélyével Batthyányt „serio intse ad satisfactionem”, amit ígérete szerint bizonyára már meg is tett ugyan, de ennek még nem lett „valamennyi jó foglalatja.” Kéri, hogy Saárközyt fogadja audienciára, mivel „egyes dolgokrúlis ezen levél vivő szolgátúl szóval” kíván üzenni.

[54] Holovics dolgozatában úgy írja, hogy Pyber 1619-ben meghalt. Holovics F.: Baranya a XVII. század elején. i. m.  176.

[55] Fricsy Á.: Levelek… i. m. 59.

[56] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 373–375; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 413–414. – Vö. Rusvay Tibor – Varga Lajos: A XVII. század eleji Vác történetének egyik forrása. Vác, 1992. (Váci füzetek 1.) [Szakály F. szíves közlése.]

[57] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 376–377.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 415–419. Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 278; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 24, 79. Galla úgy tudja, hogy még a váci püspöki címet is viselte.

[58] A parancslevelet lásd Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 379, c. lapalji jegyzet. – Dávid P. tiltakozó levele: PPL. K. 59, pag. 15–16; Más forrásból közli Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 381–382.

[59] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 378–384.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 419–420.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 165, 166.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 177–178.

[60] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 1–4.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 420–421.; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 126–127, 130.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 53, 102, 201–202, és még sok helyen.

[61] 1627 előtt // XVIII. sz. eleje: PPL. K. 59, pag. 77–78. (Az irat természetesen latin nyelvű.)

[62] A listában található több, szinte értelmezhetetlenné torzult helységnév jelzi, hogy az irat többszörös átírás eredményeként maradt fenn, és az írnokok nem ismerték a felsorolt helységeket.

[63] Lásd fentebb Pyber püspöknél.

[64] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 374.

[65] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 375.

[66] Proventus a rusticis extorquentur ad 100. fl. plus minus. Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 3.

[67] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 3.

[68] MOL. Esterházi cs. lt. (P 108) rep. 71. fasc. 5. Nº 63. (vol. 359. fol. 98r-99v.) Az iratra Molnár Antal hívta fel figyelmemet, és küldte meg átiratban. Köszönet érte.

[69] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 379, 381.

[70] Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m. 122.

[71] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 5–7.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 421–422.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 97, 102, 125–130, 151.

[72] 1630. november. Arhiv Hrovatske Zagreb, Kaptolski archiv, Korespodencija Benedikta Vinkoviča, ACA. Fasc. 99. Nº 1. (ACA. 99/1.) – A belőle hozzám eljutott, az eredetiről xeroxozott darabokat zágrábi kutatásai alkalmával Frankovics György szerezte meg, amiért köszönettel tartozom neki.

[73] 1631. febr. 2. Vinkovics Benedek püspök levele jobbágyaihoz. Zágráb, ACA. 99/1. – Az i és j, valamint az u és v használatában tapasztalt kölcsönös ingadozás miatt ezeket a mai használat szerint, az ékezet nélküli magánhangzókat pedig a ma használatos ékezetekkel kiegészítve, minden más esetben betűhíven közölve.

[74] Kivonat Baranyavármegye 1557. évi rovásadó jegyzékéből: a pécsi püspök, a káptalan, a prépost és az őrkanonok birtokai. PPL. K. 59, pag. 51–54. – Kivonat Tolna- és Baranyavármegye 1559. évi rovásadó jegyzékéből: a pécsi püspök, a helynök, a káptalan, a prépost és az őrkanonok birtokai. PPL. K. 59, pag. 54–57; Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 55-59. – Kivonat Somogyvármegye 1559. évi rovásadó jegyzékéből: a pécsi püspök birtokai. Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 60–61. – Kivonat Tolna- és Baranyavármegye 1564. évi rovásadó jegyzékéből: A pécsi püspök, a helynök, a káptalan, a prépost és az őrkanonok birtokai. PPL. K. 59, pag. 58–63. Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 217–221. – Pécsi káptalan 1561. évi urbáriuma. PPL. K. 59, pag 3–12. – A Vinkovics által használt és a következendőkben itt is szereplő valamennyi irat megtalálható a PPL. K. 96-ban (A pozsonyi káptalan által [1711. nov. 12. dátummal] Nesselrod Ferenc pécsi püspök részére a pécsi püspökség és a fehérvári prépostság birtokait igazoló oklevelekről és birtok-lajstromokról készített oklevél másolatok gyűjteménye.) is.

[75] Consignatio Oppidorum ac Pagorum, qui olim ad Episcopum, Capitulum, Præpositum et Vicarium Quinque Eccl. pertinuisse dignoscuntur, desumpta ex Libris dicationum, annorum 1557, 1559 et 1564. in Archivo Cameræ Hungaricæ Posoniensi habitis. Pro instantia Reverendissimi Domini Benedicti Vinkovics, Electi Episcopi Quinque Ecclesiensis, Præpositi majoris, et canonici Ecclesiæ Zagrabiensis etc. ad mandatum Sacræ Cesareæ Regieque majestatis anno Domini 1632. die 5. Februarii, Posonÿ extradata. – PPL. K. 59. pag. 51–63. és PPL. K. 96. pag. 2–39.

[76] ... in transumpto Literarum nostrarum, sub sigillo Capitulari, et authentico nostro ... Datum feri tercia proxima post festum concepcionis Beatissimæ Mariæ Virginis, anno 1601. – PPL. K. 59. pag. 51.

[77] Feljegyzéseiben így emlegeti: „Regestum Quinque Ecclesiensi,” máshol: „In confuso illo Regesto sine omni authenticatione et distinctione, confusi quoad pagos ad Episcopatum et Capitulum 5-Eccl. spectantes scripto reperitur.” stb. (PPL. K. 59. pag. 76. és még számos más helyen is emlegeti.) E jegyzék különbözik a korábban már említett Regestum Vagum Vulgare-tól. Vinkovics anyagában sajnos erre nem sikerült rátalálnom.

[78] Per me, Benedictum Vinkovics in meliorem ordinem, ac pro usu, et sciencia faciliore presenti libello redacta, postea cum probatione Authentica, sub quovis Pago et Oppido annotata. – PPL. K. 59. 63–77.

[79] Erről Vinkovicsnak pár soros magyarázatát olvashatjuk PPL. K. 59. pag. 74-en.

[80] Az 1557. évi rovásadó jegyzékből hiányoznak még a Duna-környéki falvak. Csak később sikerült ezeket adózásra „meghódítani”.

[81] A Vinkovicsnak kiadott összeírás-kivonatok közül az 1559. évi jegyzékbe nem tudni mi okból a káptalan birtokai közé felsorolva szerepel Kéthely, Szentmárton, Hertelend, Almás, Korpád, Kán, Hetvehely, Hetmé, Okorvölgy, Szentkatalin és Karácodfa. Ezekről más forrásokból tudjuk, hogy a fehérváriak birtoka volt. (Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 58.)

[82] Érdemes ebből a szempontból összehasonlítani Vinkovics püspök által készített listát a Timár Gy.: 16. századi rovásadó összeírások. i. m. 35–43. oldalakon lévő táblázatok falulajstromával, mely az 1542. évi dikális összeírás adatait is tartalmazza.

[83] A ma már csak dűlőnevekben vagy egyéb földrajzi nevekben élő középkori pusztult helységeknél a zárójelben az alábbi kötetekre: BMFN (Baranya megye földrajzi nevei. Szerk: Pesti János. Pécs, 1982.), TMFN (Tolna megye földrajzi nevei. Szerk: Végh József, Ördög Ferenc, Papp László. Budapest, 1981.), SMFN (Somogy megye földrajzi nevei. Szerk: Papp László és Végh József. Budapest, 1974.), továbbá a BH 1972 (Horváth J. Gy. – Timár Gy.: XVI. századi dikális konskripciók… i. m) illetve BH 1974–75 (Timár Gy.: 16. századi rovásadó összeírások. i. m.) kötetekben lévő rovásadó-összeírásokkal foglalkozó tanulmányok helységnévmutatóira, néhány esetben Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. ÁKV, Budapest, 1985. c. munkájára hivatkozunk.

[84] PPL. K. 59, 70–71.

[85] Vinkovics listája szerint: Olim Abbatiæ S. Trinitatis.

[86] „Grediscsÿe ... olim erat castellum, sed jam nunc esset per aquam, et quidem Dravam absorptus.” – Vö. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Budapest, 19873, 307., Geredistye 2. (Gordisa?), kétséges azonosítással; Csánki D.: Magyarország történelmi földrajza… i. m. II. 486.; Follajtár Ernő: Baranya vármegye eltűnt helységei. A Magyar Szociográfiai Intézet Közleményei. I. 1942. 311, 315.; Ma helynév Kemse határának DNy-i kiszögellésében: BMFN. 294/74, 76, 79: Gilistya, Gradistye helynevek.

[87] Vinkovics megjegyzése: Kisdir sive Kösdir etiam in Comitatu Baranya existens, et ad Capitulum 5: Eccl. spectans, ut patet ex Privilegÿs Caroli Regis, et metalibus superinde authentice emanatis, et apud me habitis. Nem azonos ez a ma is létező Kidér községgel, hanem helynév Garé határában a falutól K–ÉK-re. Lásd Györffy Gy.: Az Árpád-kori Magyarország… i. m. I. 326. – A mai Kisdér egykor az Istvánffy és Bika családé volt.

[88] Vinkovics megjegyzése: Sÿliz quoque habetur in Regesto Capituli, pertinentias quoque habuit, ut ibidem dicitur sub verbis pertinentiæ Sÿliz, et mox subjunxit Hoszutoth, postea Kovács Széna, Tekeros etc. ... – Vinkovics itt a káptalan 1561. évi urbáriumára céloz, amelyben a Zselicségben lévőként vannak felsorolva a Pécstől Ny-ra, a Mecsek északi lejtőjén lévő falvak.

[89] 1632. febr. 5 és dec. 28 között // XVIII. sz. eleje: PPL. K. 59, pag. 78–79: Consignatio occupatorum pagorum illorum, qui ex Regesto Authentico probari et ostendi possunt, olim ad Episcopatum et Capitulum Quinqueeccl. pertinuisse. – Thÿtos. Sanko Gaspar 1631 Anno circa festum ascensionis dicitur occupasse, Qui etiam Korpad et Kaan possidet. – (Többszörösen visszatérő megjegyzések:) Quis ignoratur, nescitur (pro certo) quis possidet, nescitur. – (Záradék:) Præsenti Nº quinquaginta octo pagi occupati, quod ad Episcopatum 5 Eccl. olim spectassent, authentice probari potest.

[90] ACA. 99/1. 1632. máj. 17.

[91] Pécsi Káptalani Levéltár, Magánlevéltár. (PKL. ML.) Fasc. 40, Nº 47. (A pécsi egyházmegye birtokainak igazolására szolgáló oklevelekről a XVIII. század elején, házi használatra készített oklevélmásolatok gyűjteménye, 31x21,5 cm méretű, cérnával egybefűzött, 8 ívből készített, 16 lapot tartalmazó füzet, 21–52 oldalszámozással ellátva. Benne pag. 21–37: 1695. március 7. Az esztergomi káptalan hiteles oklevélátirat gyűjteményének Rod. Gos. de Fürstenbuch aláírással Bécsben, 1699. márc. 22-én hitelesített átirata; – pag. 37–42: 1696. márc. 18. A pécsi papságot illető javaknak, Baranya 1551 (!) évi rovásadó összeírásából kigyűjtve, Pozsonyban Franciscus Baan aláírással hitelesítve. – Házi használatra készített másolat.) pag. 46–48.

[92] PKL. ML. Fasc. 40, Nº 47. pag. 50–52. – Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 7–9.

[93] 1634. április. ACA. 99/1.

[94] Quinquagenarius praesidii, 50 katona parancsnoka.

[95] 1635. október 18. Vinkovics a zágrábi káptalan előtt ünnepélyes és általános tiltakozást jelent be a pécsi egyház elidegenítőivel szemben, melyben felsorolja az általa már korábban elkészített birtokjegyzék valamennyi helységét. – PKL. ML. Fasc. 31. Nº 8. (Hiteles, eredeti.) – 1700-ban kelt hiteles átirata ugyanitt: Fasc. 46. Nº 2. – A XVIII. század elején házi használatra készített másolata: PPL. K. 59, pag. 79-85.

[96] 1636. február. 21. (fer. V. post dom. Reminiscere) Vinkovics a horvát bánnal átíratja a Magyar Kamara 1632. febr. 5-én kelt, a pécsi papság birtokait igazoló rovásadó-összírás kivonatokat tartalmazó okiratokat. – PKL. ML. fasc. 4O Nº 47, pag. 21–36. (Az esztergomi káptalan 1695. febr. 28-án kelt hiteles átiratának Bécsben, a Cs. Kir. Udv. Kamara Secretarius Actualisának aláírásával és pecsétjével hitelesített átirata.)

[97] PPL. K. 59. 81–83. A felsorolásban számos helységet több féle néven is megnevez. E névvariánsokat sive, vel, alibi, aliter (vagy, másként, máshol, stb.) szavakkal köti össze.

[98] ACA. Fasc. 99. Nr. 1/24. Az ezzel, és az uo. Nr. 1/34. szám alatti irattal kapcsolatos információkat Molnár Antaltól kaptam.

[99] Ideo morte mea interveniente, me in Episcopatu Quinqueecclesiensi existenti, non est ut aliquid pro Seminario communi Hungarico erigendo, iuxta diploma regium a me uti Episcopatu Quinqueecclesiensi ex rebus meis expectetur vel rogetur, cum plus occasione episcopatus dedi et exposuerim, quam ex eo perceperim. – Számvetésében részletezi bevételeit is, azokat korábban, az egyes árendátorok felsorolásánál idéztük.

[100] PPL. K. 59. pag. 41–42, skk.

[101] PPL. K. 59. pag. 43. – Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 223–224.

[102] PPL. K. 59. pag. 44. – Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 245–246.

[103] Telegdy Miklós püspöknél már említettük. PPL. K. 59. pag. 45–50. Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 327–335.

[104] 1637. jún. 3. Vidóczi Flórián jelentése Vinkovicsnak a pécsi és a bugyáki katolikus misszió ügyéről. – ACA. 99/1.

[105] Fricsy Ádám: Pécs a XVII. század derekán. Vinkovics Benedek püspök 1639-es relációja. Janus Pannonius Múzeum évkönyve 1984. Pécs, 1985. 197–200.

[106] Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 204.

[107] Georgio Pray: Specimen hierarchiae Hungaricae. Posonii 1779, Pars II. pag. 360.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 167.

[108] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 10–15.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 422-423.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 168. (Gallánál Cseh Ferenc néven szerepel.)

[109] Legalább is így tudja Brandl (Blandl György: Nagymányok község története. Pécs, 1936. 17.), Felsmannra hivatkozva (Felsmann József: Mányoki levelek a tizenhetedik századból. Felolvasta a Szent-István-Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályának 1913. február hó 20-án tartott ülésen. Budapest, 1913.). A Bucsányiakról még szó lesz a nagyprépostokról szóló részben.

[110] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 15–22..; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m.. 428.

[111] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 22–24.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 428–429.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 167. hozza Czeglédy (!) Albert volt nónai, választott pécsi püspök processzusát. A processzussal kapcsolatos utolsó kihallgatás Rómában 1643. augusztus 4-én történt. A megerősítő bulla – ha volt ilyen – feltehetőleg már nem érkezhetett meg Cziglédyhez.

[112] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 24–25.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 424–425; Veress E.: Olaszországi egyetemeken járt… i. m..: 280.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 40, 329, 342, 344.

[113] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 26–44; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 426–428.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 167.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 237, 243–247.

[114] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 46.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 245.

[115] Érdemes lenne Bartók apát birtokmegőrző törekvéseit is feldolgozni. Lásd A pannonhalmi Szent-Benedek-rend története I–XII. Szerk.: Erdélyi László, Sörös Pongrácz. Stephaneum, Budapest, 1902–1912. XII/B. kötet 42. – Koller kéziratos anyagában található olyan irat másolata is, melyre se Sörös Pongrácz, se maga Koller (Historia Episcopatus… i. m.) nem hivatkozik.

[116] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 44–50.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 428–429.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 167.; Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 244–247. Hoffmann Pál életrajzi adatai között közli a Pozsonyban, 1649 májusában végzett kánoni kivizsgálás tanúinak vallomásait, köztük Mohácsy György pozsonyi őrkanonokét, aki Pécsett nevelkedett és a jezsuiták növendéke volt.

[117] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 60.

[118] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 50–80.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m.4 29–430. Az árenda összegéről itt írtak Molnár Antaltól kapott információ eredménye.

[119] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 82–84. Szelepcsényi korábban pécsi püspök volt.

[120] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 81–87.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 430.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 171.

[121] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 88–111.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 431.; Galla F.: A püspökjelöltek… i. m. 172, 174. (Pécsi processzusának dátuma Gallánál 1667. Ez nyilván sajtóhiba 1676 helyett); Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 25. A saját kézbe vett tizedek behajtásáról Molnár Antal informált római kutatásai alapján.

[122] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 112–186.; Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 432–470.; Babics András: Radanay Mátyás püspök kinevezése. Regnum 1937. évi kötetében.

[123] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VII. 15, 46.

[124] Galla F: Marnavics Tomkó János… i. m. 242, 245.

[125] Az adatokat Molnár Antaltól kaptam.

[126] Timár Gy.: A pécsi provizorátus… i. m. 47–104.

[127] Az egyes helységeknél itt alkalmazott sorszám azonos a hivatkozott dolgozatban a felsorolt helység sorszámával.

[128] PKL. ML. fasc. 33. Nº 1. (eredeti).

[129] PKL. ML. fasc. 13. Nº 1. (eredeti), és uo. fasc. 68. Nº 1. (nem hiteles korabeli másolat.)

[130] PKL. ML. fasc. 214. Nº 7. (eredeti).

[131] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 26–30; Csánki D.: Magyarország történelmi földrajza… i. m. II. 558: Pécsi Társaskáptalan; Horváth J. Gy. – Timár Gy.: XVI. századi dikális konskripciók… i. m. 100. o. 177. szám.

[132] Timár György: Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában. Baranyai Helytörténetírás 1981. Szerk.: Szita László. Pécs, 1982. 32–52.

[133] Timár Gy.: 16. századi rovásadó összeírások. i. m. 43.

[134] Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. VI. 90.

[135] Petrovich Edének van egy kéziratos összeállítása a pécsi káptalan tagjairól. Ezt az általa kijegyzetelt oklevelekből és kinyomtatott irodalomból állította össze. Sajnos e jegyzéket nem sikerült teljes egészében megszereznem.

[136] Blandl Gy.: Nagymányok… i. m. 17.

[137] Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 552. írja, hogy a pécsi egyházmegyében, feltehetőleg Pécsett született, 1605-ben. Tanulmányait Nagyszombaton kezdte, majd Pázmány Péter rendelkezése szerint Rómában, a Collegium Romanumban folytatta. Hazatérve Pozsonyi kanonokként nyerte el a pécsi prépostságot. A Pozsonyban pusztító pestis idején a betegeket Szentkenettel látta el. Ő maga is pestisben halt meg. – Nevének írása a korabeli iratokban: Pecsy, Pecsi, Peczy. A pozsonyi magyar kamara irataiban: Pechy. Ennek nyomán itt a Péchy írásmódot használom.

[138] PPL. K. 59. 86–88.

[139] 1659. augusztus 10. és 24. Lipót császár parancsa értelmében a pozsonyi káptalan hiteles átiratokat készít Péchy András pécsi prépost és pozsonyi kanonok részére, a pozsonyi káptalannál őrzött bizonyos oklevelekről: 1.) II. Ulászló király birtokba iktató parancsa és Herendy Miklós, a pécsi várbéli Szt. János egyház prépostjának tiltakozása a birtokba iktatás ellen (1512. okt. 28. és nov. 18.); 2.) A pécsi káptalan 1561. évi urbáriuma. – PPL. K. 96, pag. 85-86. és 3–12; Lásd Koller, J.: Historia Episcopatus… i. m. V. 28–30. és VI. 76–87.

[140] 1660 körül: A pécsi prépostsághoz tartozó javak elidegenítői. PKL. ML. fasc. 62, No 13. A pozsonyi káptalannak 1701-ben kelt hiteles átirata. – A latin nyelvű részeket itt magyarra fordítva közlöm.

[141] A levelekből először Haas Mihály közölt válogatást a Baranya Emlékirat c. 1845-ben, Pécsett kiadott kötetében a 198–204. oldalakon, és megjegyzi, hogy e leveleket Scitovszy püspök „hozta Pozsonyból, az utolsó országgyűlés alatt kapván meg azokat a’ ft. pozsonyi káptalan levéltárából.” (Nyilván 1744-ben.) Brüsztle a Recensiojában e leveleket nem említi. Felsmann József Mányoki levelek a tizenhetedik századból címmel 1913-ban a teljes sorozatot közzétette, majd Nagymányok község története címmel is kiadványt jelentetett meg. Ez utóbbi nyomán írta 1936-ban Blandl György plébános Nagymányok község története címmel monográfiáját a plébánia újjászervezésének kétszázéves jubileumára. Itt a továbbiakban mindenben Felsmann-féle Mányoki levelek-ből és Blandl könyvéből idézünk.

[142] Felsmann J.: Mányoki levelek i. m. 8.

[143] Felsmann J.: Mányoki levelek i. m. 14, 18.

[144] Lásd Bosnyák püspöknél.

[145] Felsmann nyomán Blandl részletesen leírja az ezt követő eseményeket. Itt csak teljesen vázlatszerűen, megelégedve a szereplők felsorolásával ismétlem meg az ott olvashatókat.

[146] A továbbiakban is Felsmann és Blandl írásait idézem.

[147] 1701. szeptember 11. Mányok lakóinak tanúvallomása a hódoltság-kori állapotokról. – PKL. ML. fasc. 33, Nº 14. (Eredeti.)

[148] Felsmann J.: Mányoki levelek i. m. 30, 1. sz. jegyzet.

[149] Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 553.; Felsmann J.: Mányoki levelek i. m. 30; Aigl tévesen Kupressich előtt sorolja fel 1622-es dátummal, a helyes 1662 helyett. Aigl Pál: Historia brevis venerabilis capituli cathedralis ecclesiae Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque finem anni 1838. concinnata. Quinque-Ecclesiis, Typis Licei Episcopalis, 1838.

[150] Timár Gy.: A pécsi provizorátus… i. m. 68; Skerletzről lásd Brüsztle, J.: Recensio universi… i. m. 554. Ő már a hódoltság utáni időkben nyerte el a préposti címet Radanay püspöktől.

[151] Timár Gy.: A pécsi provizorátus… i. m. 68–102. Lásd az egyes falvaknál.