Cikkek

Kiss Gergely: Jogbiztosítás a pécsváradi bencés monostorban a 12–13. században

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 8.

Tanulmányok Petrovich Ede tiszteletére

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2001.

ISSN 1219-4077

Szerkesztette: Font Márta – Vargha Dezső

87–99. pp.

Kiss Gergely

Jogbiztosítás a pécsváradi bencés monostorban a 12–13. században

Adalékok a magyarországi exemptio történetéhez

Legal security in the Pécsvárad Benedictine monastery in the 12nd-13rd centuries. Contributions to the history of the exemptio in Hungary

Jelen tanulmány a pécsváradi bencés monostor jogbiztosítási törekvéseit kívánja röviden összefoglalni, s ennek tanulságait hasznosítani a magyarországi exemptio története egy pillanatképének felvillantásában. E tanulmányban elsőként a ma ismert oklevél létrejöttének körülményeit vizsgáljuk, ezt követően pedig ennek összefüggéseit a jogbiztosítás egyes területeivel.

A pécsváradi bencés monostor ún. alapítólevele már régebben hosszú vitákat váltott ki. Az ezekben a vitákban kikristályosodott eredmények ismeretében ma már általában elfogadott, hogy a pécsváradi „alapítólevél” mai formájában többszörösen interpolált, kétes hitelű oklevél.[1]

Tartalmi szempontból önmagában gyanút keltő a túlontúl gazdag adományok sora, amely ha hiteles lenne, Pécsváradot alapításakor gazdagabbnak kellene tekintenünk, mint amilyen Pannonhalma volt a ll. század végén.[2] Az adományok felsorolása is inkább összegző jellegű, a többszöri adományozás eredményének tekinthető létrejötte, hiszen a ma ismert oklevél nem csak I. István adományait sorolja fel, hanem Damaszló, I. László, ill. II. Béla által a monostornak juttatott javakat is, gondosan elkülönítve.

A ma ismert „alapítólevél” szövege ellen formai szempontból is több kifogás emelhető, hiszen az oklevelek egymás után következő részei ebben az oklevélben nem az általánosan megszokott sorrendben követik egymást. A birtokok összeírását egy beékelt rész követi, amely zömmel egyházjogi kiváltságokról szól. Mindemellett ez a rész is megemlékezik birtokokról és jövedelmekről. Ezt követi az egyházi ruházatok, kincsek és a szerkönyvek leírása. Ezután áll Damaszló herceg, I. László és II. Béla adományait megörökítő rész. Végül következik az I. István-féle oklevél befejezése (sanctio, poena), a megerősítés és a dátumsor. Külön érdekesség, hogy I. István megerősítő signuma. sem a neki megfelelő részben kapott helyet, hanem II. Béla adománya és a befejező rész kezdete között. Az oklevél dátumsora is zavaros, szerkezete eltér az általános gyakorlattól, és így tovább.

Az oklevél valójában nagyon keveset árul el magáról az alapításról, sokkal inkább összeíró jellegű, számba veszi azokat a javakat és jogokat, amelyeket a 13. század első feléig szerzett meg a monostor. Az oklevél létrejöttét tehát nem az alapítás ténye indokolja, hanem a számvetés, a jogbiztosítás kényszere, s ebből következőleg nem annyira alapítólevél, mint szerzett (és vélt) birtokokat, ill. jogokat összeíró oklevél.

Az oklevél keletkezése

Iménti megállapításunkból természetszerűleg következik az oklevél keletkezése valószínűsíthető időpontjának behatárolása. A pécsváradi eredeti alapítólevél (vagyis az az eredeti oklevél, amely az alapítás tényét rögzítette, ill. az adományozó I. István által biztosított birtokokat és jogokat tüntette fel) tartalmának, állapotának megállapítása rendkívül nehéz, mivel ez az oklevél eredetiben nem áll rendelkezésre. A feltételezhető eredeti oklevél más oklevelekkel együtt II. Géza király uralkodása idején a monostor levéltárát ért tűzvész nyomán megsemmisült.[3] A király 1158-ban az alapítólevelet átírta, mivel a pécsváradi apát nem sokkal korábban az akkor még létező eredetiről készült másolatot (exemplar) bemutatta a király előtt.[4] Ezt, a már 1158-ban kelt átíró oklevelet írta át 1323-ban Károly Róbert[5], amelyet szintén átírt IX. Bonifác pápa 1403-ban.[6] Ez a ma ismert oklevél szövegének egyik hagyományozódási útja. Az 1158-as II. Géza-féle oklevelet átírták még külön-külön II. András 1228-ban[7], IV. László 1274-ben[8], I. (Nagy) Lajos 1379-ben.[9] Külön leszármazást követ Károly Róbert egy másik átirata 1329-ből (amely Zsigmond király átiratában ismert),[10] mivel az nem az 1158-as oklevelet írja át, hanem az I. István-féle oklevelet jelöli meg forrásaként. Ebből a kissé szövevényes szöveghagyományból is kitűnik, hogy az 1158. évi átíró oklevélbe foglalt ún. „alapítólevelet” elsőként II. András 1228-ban kelt hiteles oklevele tartalmazza, vagyis az „eredeti”, I. István által adott alapítólevél átdolgozására 1228 el őtt került sor.

Ennél nehezebb feladat a terminus post quem időpontjának megállapítása. Kiindulópontunk az 1158. évi oklevél szövege lehet, amely sokat elárul II. Géza megerősítő oklevele kiállításának körülményeiről. A megerősítést megelőzően ugyanis egy másik ügyből kifolyólag az akkori apát, Ganfredus, illetve annak utódja Turros fia, Péter bemutatta I. István oklevelét a királynak. A király pedig, mivel a tűzvész előtt kevéssel meggyőződött I. István alapítólevele (és más oklevelek) eredetiségéről, elpusztulásuk után hozzájárult a korábbi oklevelek megújításához. A hamisítás körülményei szempontjából nem érdektelen megvizsgálni, milyen korábbi ügy volt ez.

Az 1158-ben kelt oklevél szerint a pécsváradi apát nem sokkal előbb perben állott a pécsi püspökkel és káptalannal a Szent Péter és a Mindenszentek kápolnák, 12 falu, valamint a vendégek és a monostor határain belül birtokos nemesek és nem nemesek tizede miatt. Az ügy az esztergomi érsek elé, mint a két egyházi intézmény rendes bírája elé került.[11] Az oklevélből azonban nem derül ki, miként végződött a per. Valószínű – mint erre a későbbiekben részletesen is kitérünk –, hogy a pécsváradi apátnak sikerült jogait e 12 falu tizede tekintetében (vagyis birtokai egy részén) megvédenie.

A következő esemény, amely segítségünkre lehet az „alapítólevél” hamisítása idejének meghatározásában, a pécsváradi apát, Hysi és két hetényi serviens között kialakult pert lezáró oklevél 1212-ből.[12] Az apát, vélt joghatóságából fakadóan a két serviens-t megfosztotta hetényi birtokaiktól, mivel azok egy bizonyos szolgálatot nem teljesítettek és ki akarták magukat vonni az apát uralma alól. Az esztergomi érsek a pert a két hetényi serviens javára döntötte el, kinyilvánította, hogy felettük az apátnak nincs joghatósága, birtokaikat visszaadatta. Úgy tűnik, hogy e kérdés égető problémát jelentett a pécsváradi apát számára, hiszen éppen az ilyen elemek apáti joghatóságban való megtartásáról igyekezett már intézkedni az „alapítólevél”.

Az 1158. évi átiratot megelőző események, ill. ez utóbbi per lefolyásából és következményeiből világosan látszik, hogy az az oklevélszöveg, amelyet 1228-ban II. András II. Géza oklevele gyanánt írt át, nem lehet azonos sem az eredeti I. István-féle oklevéllel, sem annak 1158. évi átiratával, hanem egy átdolgozott oklevél. Az átdolgozásra a fentiek figyelembe vételével a 13. század első felében került sor, mégpedig mindenképpen 1212–1228 között. Az eddig elmondottakat figyelembe véve, a ma ismert oklevél szöveg többszöri beavatkozás eredményeként jött létre. I. István eredeti oklevele mellett Pécsvárad számára adományokat biztosított Damaszló herceg, I. László, ill. II. Béla király. Az adományikat rögzítő oklevelek, miként I. István eredeti alapítólevele is sajnos elveszett az említett tűzvészben.[13] De még előtte elkészült Pécsváradon egy, az eddigiekből egybeszerkesztett oklevél, s ezt írta át II. Géza 1158-ban. Ezt az átíró oklevelet dolgozták át utóbb a 13. század elején Pécsváradon, most már beleszerkesztve új és régi jogigényeket.

Jogbiztosítási törekvések a pécsváradi „alapítólevél” szövegében

Az alábbiakban arra keressük a választ, hogy a pécsváradi monostor mai formájában ismert ún. „alapítólevele” milyen jogbiztosítási törekvésekre utal. Ennek vizsgálatához elsőként azt kell áttekintenünk, hogy milyen birtokokat és jogokat nyert el a monostor az „alapítólevél” révén.

A pécsváradi „alapítólevél” ma ismert állapotában a következőket juttatja a monostornak[14]:

I. Az ún. „I. István által adományozott” birtokok, ill. jogok

1. Szolgálónépek, birtokok, jövedelmek:

– a monostor védelmére 200 fegyveres, 12, az apátot a király látogatására kísérő lovas, 156 lovas szolga, 409 lóval és szekérrel szolgáló személy, 110 szőlőműves, 36 földműves, 12 méhész, 20 vassal adózó személy, 50 halász, 10 kézműves, 6 edénykészítő, 12 esztergályos, 9 molnár, 10 szakács, 3 fazekas, 6 tímár, 5 pristaldus (poroszló), 5 aranyműves, 8 ács, 3 molnár, 13 juhász, 3 lovász, 3 kanász, 3 szolga a vendégek ellátására, 4 betegápoló, 5 harangozó, 6 furdőszolga; összesen 1116 mansio, 41 faluban

– 41 birtok megnevezése: Fonsol, Chomur, Zumba, Zaczard (Szekszárd), Ylsan, Batatue, Kulkedy, Daluch, Chouas, Velente, Zeyk, Zeru, Bobort, Nodoyca, Gyos, Nougrad, Gurumbona, Scedluc, Nyuig, Zylag, Pol, Sumlow, Zamtow, Mykuse, Vöröst bucaozu, Kulchoud, Heten, Varkun, Kuesty, Bely s' z'., Suene, Hirig, Kouas sede, Vrmandy, Hethen, Mortun, Perecud, Berkust, Scholad, Hagmasker, Neuyg

– két hetivásár jövedelme: egyik Szent Péter egyháza, a másik az alsó falurészben

– sójövedelem

– a szabadok dénárjainak harmada a monostor birtokán élő idegenektől

– a monostor birtokába tartozó érd ők jövedelme, disznók, nádasok adója

– kiegészítő állat-adományok: 120 ló, 84 tehén, 1464 juh, 137 sertés, 92 kecske

2.  Egyéb engedmények, adományok:

– a monostor határain belül malmot, halastavat létesíteni az apát engedélye nélkül tilos

– a szerzetesek műhelyei körüli vízvezeték adománya

– azok a nemes és nem nemes birtokosok, akik utóbb birtokaikat István király adományának mondanák, ingóságaikkal kiűzhetők

– egyházi kincsek

II. Egyházjogi engedmények:

– apostoli beleegyezéssel és megerősítéssel tizedszedési jog az említett népek, felsorolt birtokok, ill. a monostor területe alá eső minden birtok felett

– apostoli hatalom közvetítésével (engedélyével) a monostor apátja általában egyedül az esztergomi érsek zsinatán köteles megjelenni

– az apát a megerősítést és a felszentelést vagy a megyéspüspöktől vagy bármely más püspöktől, mindenféle ellentmondás nélkül kérje, szerzeteseit magasabb rendekre ekképp bocsássa

– az apát püspök módjára mitrát, szandált, gyűrűt viselhet ünnepi alkalomra az udvarban, püspöki összejövetelen, ill. bármely más helyre szabadon elmehet és misézhet

– az apát megkap két királyi kápolnát tartozékaival, nevezetesen a Szent Péter kápolnát és Fehéregyházat, e kápolnákban az apát által kinevezett papok lássák el az ott élő népeknek az szolgálatot

– a krizmát és a szent olajokat bármely érsek vagy püspök kiadni tartozik

– lelkiekben ítélkezésre és rendelkezésre a monostor népei felett az esztergomi érsek és az apát jogosultak, világi ügyekben a vérontás esetén kívül, egyedül az apát illetékes

III. Damaszló herceg adományai:

– Marcum, Fegwemuk birtokok; egy ezüst tábla Szent Benedek oltárára, egy ezüst utioltár

IV. I. László adományai:

– 200 mansio 5 birtokon: Begey, Zamar, Bocha, Drawa, Medwys; két vásár jövedelme

V. II. Béla adományai:

– Tolnai vásárvám és három szőlőbirtok.[15]

Az „alapítólevélében megfogalmazott jogok alapvetően két területre terjednek ki, nevezetesen a monostor birtokaira és népeire vonatkozó joghatóságra, illetve egyházjogi kiváltságokra. A jogbiztosításnak ez a két területe azonban nem választható szét teljesen egymástól, mint azt az alábbiakban látni fogjuk.

A pécsváradi apátok számára – mint minden más egyházi birtokos számára - alapvető cél volt a jól szervezett, lehetőleg egybefüggő nagybirtok kialakítása. Ha térképre vetítjük az „alapítólevél” által megnevezett birtokokat, elég szabályosnak mondható birtokeloszlást találunk. E feladatot már korábban elvégezte Gállos Ferenc, az ő eredményeire támaszkodhatunk a pécsváradi egyházi nagybirtok képének megrajzolásában. Ezek szerint Pécsvárad „alapítólevél” szerint felvett birtokainak nagyobbik része a monostor szűkebb környezetében helyezkedik el, két csoportban: részint Pécsvárad közvetlen közelében, részint Babarc környezetében.[16] Ezt követik az ún. határbirtokok és a szórt birtokok.[17] Ezt a fajta szóródást egyébként már Szentpétery is szóvá tette az alapítólevél vizsgálatakor.[18] A monostor birtoklástörténetéből tudjuk, hogy a legnagyobb változások elsősorban ezeket a határos, ill. szórt birtokokat érték. Míg a két központi birtoktest közötti területen Pécsvárad új birtokokat szerzett a 11–13. században, addig a 13. századtól egyre intenzívebbé vált a szélső, szórt birtokok elvesztése. Egy részük teljesen elveszett a monostor számára, más birtokok – főképp a 13. század második felétől - külső tulajdonos kezébe kerültek eladás, bérbeadás útján.[19] A monostor belső, nevezhetjük úgy is, törzsbirtokai, viszont ezzel ellentétes módon egységesedni látszanak a joghatóság, birtokjog szempontjából. Miként magyarázhatjuk meg ezeket a folyamatokat? Úgy tűnik, hogy a monostor eredetileg kevésbé zárt, szórtabb jellegű birtokszerkezetét annak köszönhette a kezdeti időkben, hogy az itt élő szerzetesek térítési, egyházszervezői feladatokat is elláttak, amelyre konkrét adatunk is van a nagyobb Gellért legendából.[20] Ismert jelenség, hogy egy-egy plébániatemplom adott esetben településképző tényező lehet. Minden valószínűség szerint Pécsvárad esetében is e jelenséggel találkozunk. Maga Pécsvárad település kialakulásában is alapvető szerepet játszott azok a kápolnák (Szent Péter, Mindenszentek, ill. Fehéregyháza), amelyekre az okleveles források utalnak. Míg a Szent Péter kápolna Pécsvárad település arculatának kialakulásában éreztette hatását, addig pl. Fehéregyháza a birtokterület egy másik részén töltött be hasonló funkciót. Az apátok, szerzetesek térítő tevékenységére utalhat ezen felül az a könyvállomány, melyet az alapítólevél tár elénk. Megemlíthetjük még, hogy a későbbi adományok közül Damaszló herceg volt az egyetlen, aki úti oltárt adományozott Pécsváradnak[21], ilyen jellegű adományról a későbbiekben már nem hallunk. Térítői, egyházszervezői tevékenységük jelentős lehetett, ha az első esztergomi zsinatnak kifejezetten tiltania kellett a szerzetesek térítői tevékenységét.[22]

Előző gondolatunkhoz visszatérve tehát egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy e korai, vélhetően leginkább a XI. században megmutatkozó térítési tevékenység révén, a monostor plébániaegyházain keresztül egy lazább szerkezetű birtoktest felett bírt uralommal. Birtokain már korán és intenzív módon bekapcsolódott a jól jövedelmező és a térségre jellemző szőlőgazdálkodásba, s bortermelésbe.[23] Erre utal az, hogy az apát birtokain feltehetően nagyobb számú hospes népesség jelent meg, több periódusban. Jelenlétük elsőként éppen az 1158. évi oklevélben hagyott nyomot, hiszen az oklevél az ő tizedükről is megemlékezik. Az apáthoz hasonlóan az apátság szolgálatában álló, birtokkal rendelkező népesség (nemes jobbágy, ill. földművelő paraszti népesség) is igyekezett részt venni ebben a folyamatban. Ezzel úgy vélem, a kérdés lényegéhez értünk, hiszen a XIII. század első felétől nagyon markánsan jelentkezik mind a betelepült hospesek, mind a szolgálatokkal terhelt „nemes” és „nem nemes” birtokos népesség függetlenedési, ill. jogaik védelmét célzó törekvése. Ennek hátterében nyilván az áll, hogy az apátok igyekeztek egyre intenzívebb módon kihasználni a bortermelés jövedelmező gazdasági előnyeit. Ezzel összefüggésben, mivel az eredetileg lazább szerkezetű birtokállomány távolabbi elemei kikerülni látszottak az apát birtokából, talán azért mert igazgatását képtelen volt megoldani, figyelme inkább a nagyjából egy tagból álló központi birtokokra tevődött át, s ezen birtokok fölött hatalmát igyekezett tovább erősíteni, szorosabbra vonni. Ez azzal járt, hogy az apát most már egy zárt, szinte egyetlen vonallal körbehatárolható birtok, és az ott élő népesség egésze feletti joghatóság kialakítására törekedett.

Az előbbiekben felvázolt elgondolásunkat több adat is támogatni látszik. Az első, melyre az alapítólevél datálásánál már utaltunk – a Hysi apátot és két hetényi servienst szembeállító per – éles fényt vet a szolgálattal tartozó birtokos népesség függetlenedési törekvéseire. Az említett két fél között 1212-re hosszú per alakult ki. Egyrészről Hysi apát azt állította, hogy Sala fia, Farkas és Jakab, a pécsváradi monostor jobbágyai, a monostornak (közelebbről meg nem határozott) szolgálattal tartoznak.[24] Mivel pedig ezt az apát szerint nem teljesítik, megfosztotta őket birtokaiktól. A másik fél, Farkas és Jakab avval védekeztek, hogy ők nem a monostor jobbágyai, hanem királyi serviensek, így nem tartoznak a monostor, s az apát fennhatósága alá. A per az esztergomi érsek elé került, aki megvizsgálva az ügyet a két serviens javára döntött, az apátot pedig elmarasztalta, ill. kötelezte, hogy az elvett hetényi birtokokat adja vissza Farkasnak és Jakabnak, ezen felül fizessen nekik pénzbeli kártérítést. Az apát erre úgy tűnik nem volt hajlandó, s mivel az érsek által kezdeményezett ötszöri perbehívás ellenére sem jelent meg, az érsek Farkast és Jakabot felmentette az apát vádja alól, s megerősítette szabadságukat, birtokaikat visszaadta.[25] Az apátnak tehát nem sikerült bizonyítania, hogy Farkas és Jakab valóban a monostor szolgálattal tartozó jobbágyai lettek volna. Ellenben ha fenti azonosításunk megállja a helyét[26], akkor az „alapítólevél’’-ben az apát számára e réteg felett biztosított általános joghatóság éppen az ilyen – az 1212. évi perben jól megfogható – törekvéseket kívánta megakadályozni, azáltal pl., hogy eltiltotta azt a lehetőséget, hogy Istvántól származónak állítsák be birtokaikat, s ezáltal lazítsanak kötelékeiken.[27] Úgy tűnik, a pécsváradi apát sikerrel járt, hiszen ilyen jellegű ügyről a továbbiakban nincs tudomásunk.[28]

Az alapítólevél nemcsak egy-egy réteg felett próbálta megerősíteni az apát joghatóságát, hanem arra törekedett, hogy az minden birtoka és népe fölé kiterjedjen. Ebből következőleg kerültek be bizonyos egyházjogi kiváltságok az alapítólevélbe, amelyek az egyedin túl általános jelleggel is megfogalmazták, mintegy körülbástyázták joghatósági igényeit.

Erre jó példa egy, az alábbi, már röviden említett eset. Az 1158-ben kelt oklevél szerint a pécsváradi apát nem sokkal előbb perben állott a pécsi püspökkel a Szent Péter és a Mindenszentek kápolnák, 12 falu (Heten, Vrmand, Swena, Daluc, Lykitow, Velente, Berbest, Sumlw, Mortun, Neugrad, Scedluc, Gurrumbona) tizede, valamint a vendégek és a monostor határain belül birtokos nemesek és nem nemesek tizede miatt. Az ügy az esztergomi érsek elé került. Az oklevélből azonban nem derül ki, miként végződött a per. Feltehető, hogy a pécsváradi apát sikerrel járt jogai biztosításában, bár egy későbbi, 1294-ben kelt oklevél szerint a pécsi káptalannak tizedjoga volt 12, a pécsváradi monostorhoz tartozó faluban.[29] Az ebben az oklevélben említett Nagy falu azonban távol esik a pécsváradi monostor említett birtokaitól.[30] A pécsi káptalan megjegyzése szerint Nagy falu gabona- és szőlőtizede a káptalant illeti régtől fogva a váradi dézsmakés miatt, amely a pécsváradi monostor 12 falujának tizedjövedelmét jelenti. Vagyis 12 olyan pécsváradi birtokról van szó, amelyek beékelődnek a pécsi káptalan birtokai közé, tizedükkel a pécsi káptalannak tartoznak. Az 1158. évi oklevélben felsorolt 12 birtok közül Heten, Vrmand, Lykitow, Sumlw, Mortun, Neugrad esetében okleveles adat van arra nézve, hogy a pécsváradi monostor birtokai voltak,[31] a többi, részben nem azonosítható birtok is vélhetőleg a monostoré volt, hiszen az ún. „alapítólevél” egy kivételével (Lykitow) az összes előbb említett falu nevét a monostor birtokaként tünteti fel.[32] Felsorolásuk azonban pusztán birtokjogi célokat szolgált. Úgy tűnik, hogy az „alapítólevél” átdolgozása itt arra irányult, hogy a monostor minden birtokára (így e 12 vitás birtokra is) kiterjedő tizedszedési jogot tüntesse fel az alapítás korabeli állapotnak. Éppen ezért az „alapítólevélbe” már azt foglalták bele, hogy a monostor minden felsorolt népe felett, ill. minden birtokán szedhet tizedet, s ebből következőleg e 12, a birtokösszeírásban majdnem hiánytalanul elősorolt birtokon is.[33] A pécsi püspök, Anthim, aki az 1158-as átírást megelőzően e falvak tizede ügyében perben állt a pécsváradi apáttal, maga is megerősítette az 1158. évi átírást, szerepelt annak tanúi között.[34] Úgy tűnik tehát, hogy a 12 falu feletti tizedszedési jog élő valóság volt már a XII. század közepén is, míg a monostor minden birtokára kiterjedő tizedjogot az „alapítólevél” hozta meg a XIII. század első felének végén.

Emellett az alapítólevél felsorol számos egyházjogi kiváltságot, melyeket az előbbiekben már csoportosítva felsoroltunk. Ezeket áttekintve két lényeges elem körvonalazható:

1. függetlenség a megyéspüspök joghatóságától, alárendeltség az esztergomi érseknek,

2. püspöki jelleg elnyerése.

Az első elem célja, értelme a monostor nyugodt életének megteremtése, az általánosan ismert exemptio egyik legfontosabb eleme. Azon általános szabály alól jelentett egyedi kivételt (privilégium) kiváltság gyanánt, amely a szerzeteseket a püspök hatalma alá rendelte, a 451. évi khalkedóniai zsinat 4. kánonja szerint. Bizonyos esetekben az adott kolostor minden közbeeső fórum nélkül közvetlen pápai joghatóság alá került, nullo mediante, ezért ezeket a kolostorokat nullius kolostoroknak nevezték. Pécsvárad esetében ez nem állt fenn, exemptiója nem volt teljes ilyen értelemben. Mindazonáltal a legfontosabb elemeket tartalmazta, mint az apátválasztás szabadságát, a püspök (megyéspüspök) csak megerősíti és felszenteli a szerzetesek által választott (!) apátot, ill. a szerzetesek egyházi rendre való felszentelését az apátnak tőle kell kérnie. Ez sem korlátlan azonban, mert ellenkezése esetén más püspökhöz is folyamodhatnak. A püspök a monostor bels ő ügyeiben nem ítélhet, rendelkezhet. Ide vonhatunk még egy elemet is: a monostor birtokában álló két kápolna világi papi személyzetét az apát nevezi ki. Valószínű, hogy utóbb már több kápolnára, plébániára kiterjedt e kiváltság, hiszen a XIV. században a monostor több exemptus plébániával is rendelkezik.[35]

A másik elem a kifejezetten püspöki tiszthez és joghatósághoz hasonló kiváltságok elnyerése, jelesül a tizedszedés és egyes pontifiealiak viselésének joga. Az első érdekessége az, hogy a tizedszedés jogának megadásával egy sajátos joghatósági terület jön létre. Az apátnak, pontificaliakban joga van útközben misézni, melynek valós voltára felidézhetjük a Domoszló herceg útioltár adományát. Mindeme kiváltságok lényege véleményünk szerint abban áll, hogy egyrészről megteremti a megyéspüspöki hatalom alóli mentességet, miközben a monostor apátja maga is (bizonyos) püspöki jogokat gyakorolhat, s e kettő együtt nagymértékben alkalmas arra, hogy a monostor megerősíthesse joghatóságát birtokai, ill. népei felett.

Itt néhány szó erejéig érdemes visszatérni a szöveghagyományozás kérdéséhez. A felsorolt átiratok között megemlítettünk egyet, mely lényegesen különbözik a többitől, nevezetesen Károly Róbert 1329. évi átíró oklevelét. Különlegessége abban áll, hogy előadása szerint I. István eredeti oklevelét írja át. Valóban hiányoznak belőle lényeges részek, mint a birtokösszeírás, stb. Összességében egy olyan, önmagában is teljes oklevéllel van dolgunk, amely szinte csak egyházjogi kiváltságok bizonyítására szorítkozik. Ugyanakkor szövegezése arra utal, hogy a hosszabb – 1228-ban megerősített – oklevél szövegéből készült.[36] Elkészítésének nyilván konkrét oka volt, biztosítani kívánta azokat az egyházjogi kiváltságokat, melyeket ugyan az ún. „alapítólevél” hosszabb szövege is tartalmazott, mégis a megyéspüspök részéről vélhetőleg leginkább támadott rész maradt. Konkrét ügyről sajnos nincsenek értesüléseink, elképzelhető, hogy a XIII. század második felében, a XIV. század elején újabb viták támadhattak püspökkel, annyi talán megállapítható, hogy az apát törekvése sikerrel járhatott, mivel pl. a két említett kápolnát, mint a monostor exemptus plébániáit találjuk meg a pápai tizedjegyzékekben.[37]

A pécsváradi monostorra vonatkozó forrásokban sok helyen szerepelnek a pécsváradi hospesek, akik fölött az apát szintén igyekezett megerősíteni joghatóságát. Törekvése ebben az esetben arra irányult, hogy a hospeseket Pécsvárad szerényebb lehetőségekkel, jogokkal bíró rétegeihez közelítse. Ez azonban úgy tűnik, kevés sikert hozott. Egy, a korábbi hospeseket követő újabb, feltehetően Pécsről betelepülő népesség vert gyökeret Pécsváradon (Novo Pech – Új Pécs). Az újonnan érkezettek szabad, megüresedett telkekre is települtek, saját településrészük mellett. Az apát igyekezett őket olyan joghatóság alá vonni, mint a nem hospes réteget. Ennek egyik sarokpontja volt, hogy igyekezett megakadályozni, hogy e népességnek saját bírája legyen. 1258–1259-ben a hospesek függetlenedési törekvése sikerrel járt, hiszen elnyerték a saját bíró választásának lehetőségét, vagyis az apát elismerte különállásukat. A per eredményeként rögzítették emellett telepük határait házról házra, utcáról utcára. Ennek ára azonban az volt, hogy a hospesek által megszerezni vágyott két vásári jövedelem az apát kezén maradt.[38] Az eset külön érdekessége az, hogy a hospesek jogaik védelme érdekében éppen II. András egy állítólagos privilégiumára hivatkoztak. Úgy tűnik, hogy a pécsváradi hospesekkel való viszony csak a XIII. század második felétől vált feszültté, amikor az apát kísérletet tett korábban megszerzett jogaik korlátozására. Ennek tudható be, hogy a megelőző időben készült „alapítólevél”-ben külön nem találkozunk velük.

Végül röviden ki kell térnünk arra is, milyen minták állhattak a pécsváradi „alapítólevél” készítői előtt. Az eddigi kutatás több alkalommal is felvetette már, hogy a ma ismert oklevél más, részben ismert, részben ismeretlen okleveles, ill. esetlegesen elbeszél ő források alapján készült.[39] Az, hogy mai állapotát az 1212–1228 közötti időben nyerte el, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyes részei már korábban léteztek. Az egyes formulás részekre ható más források részletes bemutatásától most el kell tekintenünk, figyelmünket inkább a tartalmi rész mintái felé fordítjuk.

Ebben a tekintetben nagyon erőteljes gyanú alakulhat ki, hogy a minták mögött Pannonhalma monostorának jogbiztosító tevékenységét kell látnunk. A pécsváradi és a pannonhalmi alapítólevél között sok hasonlóság mutatható ki szövegszerűen a formulás részekben.[40] Ezen túlmenően, a pannonhalmi kiváltságok között több is akad, amely szinte majdnem szó szerint megfelel a pécsváradiaknak. Pannonhalma mintát adhatott, annál is inkább, mert már a XII. század második felében, de jórészt a XIII. század első felében Pannonhalma nagy hangsúlyt fektetett jogainak biztosítására. Különösen igaz ez két apátra, Similisre és Urosra. A monostor okleveles anyagát, oklevéltárát (Liber Ruber) ekkor alapozták meg. Ennek hátterében első helyen a somogyi tizedek ügye állt mindig. Ehhez való jogukat biztosító okleveleik egy jelentős része a pápaságtól származott. Jelentős azon oklevelek száma, melyekben egy-egy pápa összeírta Pannonhalma jogait, esetleg átírta és megerősítette. Az ilyen pápai oklevelek a XII. század második felétől egyre gyakrabban jelennek meg, azzal összefüggésben, hogy egyre nagyobb számban volt szükséges bizonyító erejű okiratra. Bennük találjuk meg a pécsváradi „alapítólevél” egyházjogi kiváltságainak majdnem szó szerinti kifejezését, ill. különböző tartalmi mintákat. Elsőként II. Paszkál írta át Pannonhalma oklevelét, amely a pécsváradival megegyező egyházi kiváltságokat biztosított Pannonhalmának az apátválasztásra, a szerzetesek egyházi rendekre való felszentelésére, chrisma-ra, szent olajokra vonatkozólag. Megvan benne a püspök eltiltása a monostoron belüli misézéstől (az apát engedélye nélkül), megerősíti a tizedszedési jogot is, hasonlóképpen, mint azt a pécsváradi „alapítólevél”-ben olvassuk.[41] Elsőként III. Sándor 1175. évi megerősítő oklevele tartalmazza mindazon elemeket, melyek a pécsváradi oklevélben is megtalálhatók. A pápa oklevelében új elem a privlegium protectionis, a pápai oltalom kiváltságának kifejezése, amely azonban Pécsváradon nem hagyott nyomot. A pápa oklevele, miután megerősíti II. Paszkál bulláját, új elemként említi a püspöki jelvények (mitra, pásztorbot, gyűrű) használatának jogát.[42] Ugyanezen pápa 1181. évi bullája megerősíti az előző bullákat, s csak a cassinoi közösséget teszi hozzá új elemként.[43] Ugyanezeket ismétli meg átírásában III. Orbán pápa is 1187-ben.[44] III. Kelemen 1189-es bullája azonban sokkalta visszafogottabb, számos kiváltságot nem tüntet fel[45] 1216-ban III. Orbán pápa, nem sokkal azután, hogy II. András 1213-ben átírta I. István eredeti oklevelét,[46] összefoglalta Pannonhalma jogait, átírva elődei okleveleit.[47] Ugyanígy járt el III. Honorius 1225-ben[48] és IX. Gergely 1232-ben.[49] Úgy tűnik tehát, hogy III. Sándor 1175. évi bulláját követően már létezett a minta. A pécsváradi „alapítólevél” átdolgozója megkereshette az alkalmas részeket az egyes oklevelekben, s alkalmazni tudta saját munkájában. Mivel pedig Pécsvárad részére – úgy tűnik – nem készült pápai oklevél, kedvező lehetőséget teremtett a pápai engedélyre, és hozzájárulásra való hivatkozással emelje be ezeket a jogokat Pécsváradra. A XIII. század elején, első felében igen intenzív volt a kapcsolat Pannonhalma és Pécsvárad között, pécsváradi szerzetesek nagyon is rendszeresen megfordultak ott. 1215-ben a pécsváradi apát kapott megbízatást másokkal, hogy a pannonhalmi apátság és a somogyvári kolostor közötti perben, a somogyi tizedek tárgyában.[50] Megfordultak Veszprémben,[51] de a legtöbb időt mégiscsak Pannonhalmán, főleg a somogyi tizedek ügyében töltöttek el. Különböző ügyekben szálltak még ki, így 1222-ben Göncöl spalatói érsek és Uros pannonhalmi apát egyezségének tanúi,[52] 1225-ben III. Honorius kérésére, hiteleshelyi tevékenységet folytatnak.[53] A pécsváradi apát is jelen van akkor, amikor Uros, Pannonhalma talán legkiválóbb apátja összefoglalja apátsága (első) húsz évének eseményeit, eredményeit.[54] Végül felhívjuk a figyelmet arra, hogy az 1215. évi lateráni zsinaton megfogalmazott bencés reform magyarországi érvényesítésében igen nagy szerep jutott Pécsváradnak. A földvári apáttal együtt a pápától nyert megbízatásuk a rendi káptalan összehívására szólt Madocsa mellett.[55] Érdekes továbbá, hogy a pannonhalmi monostor szolgálónépei kötelezettségeinek rendezésekor (1226 körül) Pécsvárad az egyik minta Somogyvár és Szekszárd mellett.[56] A sort még hosszan lehetne folytatni, az azonban már a fentiekből is jól kitűnik, hogy alapvetően sokféle és intenzív kapcsolat alakult ki Pécsvárad és Pannonhalma között, a XIII. század első felében, s ezen keresztül a pécsváradi „alapítólevél” átdolgozója gazdag forrásanyagból tudott dolgozni, válogatni.

Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy a pécsváradi monostor jogbiztosító törekvéseinek három jelentősebb fázisa mutatható ki. Az első, a II. Géza-féle megerősítő oklevél idejével zárul, ekkora már bizonyosan bírta birtokai egy részén (12 faluban) az apát a tizedszedési jogot. A második, minőségben legjelentősebb állomás az „alapítólevél” megalkotása volt, amely egyfelől meglévő jogok biztosítására, másfelől határozott jogigényeket fejezett ki. Az első csoportba sorolhatjuk a birtokokra, szerkönyvekre vonatkozó részeket, melyek I. István, Damaszló herceg, I. László és II. Béla adományait tartalmazta. A második csoportba tartoztak többek között a Pannonhalma közvetítette egyházjogi kiváltságok, melyek részleges exemptiót biztosítottak, ill. ezen keresztül megerősítették az apát joghatóságát birtokai és népei felett. Végül a század második felében a pécsváradi hospesek joghatóság alá vonási kísérletének lehettünk tanúi.

Rövidítések

AO = Anjou-kori Oklevéltár. Documenta res hungaricas tempore regum Andegavensuim illustrantia 1301–1387 praeside Julio Kristó adiuvantibus Ladislao Blazovich, Geisa Érszegi, Francisco Makk. t. VII. 1323. Szerk. Blazovich László-Gáczi Lajos. Budapest-Szeged, 1991.

ÁUO = Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus I–XII. Bp., 1860–1874.

DHA = Diplomata Hungariae Antiquissima edendo operi praefuit Gregorius Györffy. Volumen I 1000–1131. Budapestini, 1992.

Fejér CD = Fejér Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. I–XI.

Budae, 1829–1844.

Gállos 1960 = Gállos F.: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1960. 159–183.

Gállos 1975 = Gállos Ferenc: Tanulmányok Pécsvárad középkori történetéhez. Sajtó alá rendezte Gállos Orsolya. In: Dunántúli dolgozatok 8. (1975).

Gállos 1988 = Gállos Ferenc–Gállos Orsolya: Fejezetek Pécsvárad történetéből. In: Dunántúli dolgozatok (C) Történettudományi sorozat. (1988).

Györffy 1966 = Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. Bp. 1966.

Mon. eccl. Strig. = Monumenta ecclesiae Strigonensis. Strigonii. I–II. Ed.: Knauz, Ferdinandus, 1874–1882.

Mon. Vat. = Monumenta Vaticana histariam regni Hungariae illustrantia. Vatikáni magyar okirattár. Ser. I. Tom. I–VI. Budapestini. 1887–1891.

SRH = Scriptores rerum hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Edendo operi Emericus Szentpétery. Budapestini. 1938.

Szentpétery: Reg. Arp. = Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Ed. Szentpétery, E. 1–11/1. Budapest. 1923.

Szentpétery-Borsa: Reg. Arp. = Regesta regum stirpis Arpadianae critico-diplomatica. Tom. II/ vol. 2–4. Manuscriptis Emerici Szentpétery adhibitis et completis critice digessit Iván Borsa. Az Árpádházi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. II/2–4. Szentpétery Imre kéziratának felhasználásával szerk.: Borsa Iván. Bp. 1961–1987.

Szentpétery 1918 = Szentpétery Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. In: Értekezések a történeti tudományok köréből XXIV/10. Bp. 1918. 1–64.

Závodszky 1904 = Závodszky Levente: A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai. Bp. 1904.

ZSO = Zsigmondkori oklevéltár 1. 1387–1399. Összeállította: Mályusz Elemér. Bp. 1961

Jegyzetek



[1] DHA nr. 12. 72–80.; A kérdés gazdag irodalmából kiemelhető: Szentpétery 1918. 1–64., különösen 1–12.; DHA 67–72. (Györffy Gy. véleménye) ismertetve a korábbi véleményeket.

[2] Pannonhalmára ld.: I. László összeírását: DHA nr. 100. 299–301.; További jellegzetes gyanús tartalmi elemek a pécsváradi oklevélben: a malmok, halastavak létesítésének eltiltása az apát engedélye nélkül valószínűleg szintén az alapítás utáni, későbbi események, folyamatok hatásának tulajdonítható be. A nemesek és nem nemesek jövőbeli törekvése az apátsági birtokon belüli birtokaik Istvántól eredő adományként való feltüntetésére valamely, az alapítás korát követő időszak konkrét esetének tükröztetése az oklevélben. Külön kiemelhető a pápai beleegyezés és megerősítés említése, amely feltehetően éppen az ilyen pápai megerősítések hiányát igyekezet pótolni, biztos jogi hátteret adni a kifejezett egyházjogi kiváltságoknak.

[3] „[...] Nam capella sancti Benedicti, in honorem sancti Johannis Baptiste consecrata, ipsa videlicet camera est incensa, et sanctissimi Stephani regis aliud privilegium magnum, sigilli sui munimine roboratum et apostolica auctoritate confirmatum, secundum quoqoe privilegium ducis Damazlai, tertium privilégium pii Ladizlai regis, quartum privilégium secundi Bele regis, Almi ducis fuii, cum aliis rebus ecclesiasticis, [...]” IX. Bonifác átíró oklevele, 1403. VI. 9, – amely szó szerint átírja Károly Róbert 1323. évi oklevelét, mely ugyanígy átírta II. Géza 1158. évi oklevelét, s benne I. István oklevelét Mon. Vat. Hung. 1/4. 573.; Szentpétery: Reg. Arp. I. nr. 93.

[4] „[…]Tanta itaque clade facta predictus Abbas Ganfredus mortis debitum persolvit, successor cuius scilicet Petrus Abbas, filius comitis Turil (sic!), prememorata privilegiorum exemplaria meo omniumque primatum conspectui restaurandum deportavit [...]” Mon. Vat. 1/4. 574.

[5] AO. VII. nr. 252. 119. A regesztában szereplő 1258-as évszám természetesen 1158.

[6] Mon. Vat. Hung. 1/4. 572–581. IX. Bonifác oklevele tehát tartalmazza az 1323., 1158., 1015. (?) évi oklevelek szó szerinti átírását.

[7] Szentpétery: Reg. Arp. I. nr. 446.; Fejér CD III/2. 128–129.

[8] Szentpétery-Borsa: Reg Arp. II/2–3. nr. 2492.; Fejér CD V/2. 172–174.

[9] Df 237 539.

[10] Df 248 997, Szentpétery 1918. 22–24.; 1329: Fejér CD VIII/3. 350–352; 1399: ZsO. 1. nr. 5879., Fejér CD X/2 656–657.

[11] „[...] nam proximo preterito anno causam predicti Abbatis Ganfredi et Quinqueecclesiensis Episcopi Antimii eiusque Capituli ob capellas in honore beati Petri Omniumque Sanctorum et decimam duodecim villarum scilicet Heten, Vrmand, Swena, Daluc, Likytowt, Velente, Berbest (sic!), Sumlw, Mortun, Neugrad, Scedluc, Gurrumbona insuper et decimas hospitum aliorumque nobilium sive innoblilium infra metas predicti monasterii possessiones habentium, ex consensu utriusque partis discutere et diffinire rogatus cum Archiepiscopo Strigonensi, qui iudex est utriusque ecclesie ordinarius, et cum eis supramemoratis, illustribus episcopis equanimiter iuri consentientibus, determinavimus, tunc supradicta combusta privilegia diligenter inspecta dictis exemplaribus concordaverunt [...]” Mon. Vat. 1/4. 574.

[12] Dl 89 244. = ÁUO VI. nr. 217. 355–356.

[13] II. Géza oklevele két helyen is egyes oklevelek gyanánt emlékezik meg I. István, Damaszló herceg, I. László és II. Béla adományait rögzítő oklevelekről: „[...] et sanctissimi Stephani regis aliud privilégium magnum, sigilli sui munimine roboratum et apostolica auctoritate confirmatum, secundum quoque privilégium ducis Damazlai, tertium privilegium pii Ladizlai regis, quartum privilégium secundi Bele regis, Almi ducis filii [...]; [...] Series predictorum hec (sic!)privilegiorum combustorum [...]” Mon. Vat. 1/4. 573, 574.

[14] Az alábbiakban elkülönítettük a ma ismert oklevél szövegétől az egyes adományozókhoz tartozó részeket, ill. ezek fajtáit. A neveket az eredeti alakban közöltük. A felsorolásban külön csoportosítottuk az egyházjogi kiváltságokat.

[15] DHA. nr. 12. 72–79. Vö.: Gállos 1988. 47–48., Györffy 1966. 364.

[16] Gállos Ferenc véleménye szerint az „alapítólevélben” határleírás nélkül szereplő birtokok között kell keresni legvalószínűbben az eredeti, I. István által adományozott birtokokat (szám szerint 26-ot), míg a faluhatárral, határleírással szereplő birtokok későbbi adományoknak tekintendők, s éppen az alapítólevél hivatott szentistváni eredetüket bizonyítani. Gállos 1960. 162.; Gállos 1988. 41–43., 44–45.

[17] Gállos 1988. 41–42.

[18] Szentpétery 1918. 14–15.

[19] Gállos 1960. 164–165.

[20] SRH II. 493.

[21] „Dux quoque Damazlaus exceptis prescriptis idem decoravit atque ditavit monasterium: scilicet tabula argentea ante altare Sancti Benedicti et altari argenteo ad viam... ” DHA nr. 12. 77.

[22] I. esztergomi zs. XXII. (Závodszky 1904. 200.); XXXV–XXXVI (Závodszky 1904. 201.);

[23] Sokatmondó ebből a szempontból az „alapítólevél” egyik megjegyzése, mely szerint a monostorhoz tartozik 110 szőlőműves szemben 36 földművessel. DHA nr. 12. 72–73. Vö.: Gállos 1960. 161.; 163–166.; Gállos 1988. 43.

[24] E két személy minden valószínűség szerint abból a saját birtokokkal rendelkező rétegből való, amelyet az „alapítólevél”-ben a monostor határain belül birtokló nemesként jelölnek meg („nobiles autem sive ignobiles infra terre ipsius monasterii circumscrpcionem possessiones habentes ...”. DHA. nr. 12. 72.). Szolgálatuk feltehetően a monostor védelmére vonatkozó lovas katonai szolgálat lehetett, vagyis az alapítólevél szerint I. Istvántól a monostorhoz rendelt 200 lovas katona utódai lehettek ők. „Liberis scilicet ducentibus militibus, quos sub talem redegimus miliciam, ut si forte aliqua regióne suboriatur sedicio, ad monasterii armata manu concurrant custodiam, ...” DHA. nr. 12.76.

[25] Dl 89 244: ÁUO VI. nr. 217. 355–356.: „Johannes Dei gracia sancte Strigonensis ecclesie archiepiscopus omnibus ad quos littere presentes pervenerint in perpetuum. [...] Hinc est, quod cum dominus noster A[ndreas] illustris rex Hungarie nobis iniunxisset, ut Farcasio filio Sela et eius nepoti Jacobo filio Cosma, plenam de Hysi Waradiensi abbate super iniuria sibi illata iusticiam faceremus, sicut ordo exhigit iudicarius, partibus terminum prefiximus competentem; qui cum in nostra die constituto essent presencia constituti, Farcasius et Jacobus proposuerunt, quod abbas ipsos omnibus rebus in villa, qui dicitur Hetin, contra iusticiam spoliasset; abbas autem respondit, quod ijdem Farcasius et Jacobus iobagiones essent ecclesie Waradyensis et quia a servicio ecclesie se volebant subtrahere, ut ipsos in servicio ecclesie retineret, ne per contumacionem alienarentur ab ecclesia, ipsa bona detineret. Idem autem Marcellus decanus verbo capituli, et iobagiones Chot, Chuda, Zadur asserebant. Ad hoc Farcasius et Jacobus responderunt, quod liberi et servientes regis essent, nec aliquo servicio ecclesie tenerentur; et per multos sue cognacionis liberos et servientes regis id se probaturos asserebant, et ad hoc probandum per testes ydoneos terminum postulabant. Quibus precepimus, ut se esse liberos et servientes regis cognatorum suorum testimonio comprobarent, et ad ducendos testes terminum eisdem prefiximus competentem. Die autem prefixo viros nobiles ad intencionem suam probandam Farcasius et Jacobus produxerunt; testes igitur recepimus et eorum dicta precipimus reservari. Cum autem spoliatis inuste per restitucionis sit beneficium succurendum abbati precepimus, ut ea que a dictis Farcasio et Jacobo abstulerat, ipsis restituare non differat. Interim autem utroque pars composuit sub hoc fama, quod abbas et capitulum et dicti jobagiones, quia falsa ipsos impecierant, a lite cessarent et eis terram eorum in dicta villa Heten ad duó aratra cum L iugeribus pinguis terre, //// vineas, II molendina, V prata, III silulas et II antra restituerent, Farcasius verő Jacobus pecuniam, quam ultra possessiones scriptas petebant, se in presencia capituli de Sacsard et aliorum plurimorum nunquam requisituros promiserunt. Deinde pristaldus noster Bethlem canonicus Dymisiensis utrique parti terminum prefixit, quo se nostro conspectui presentarent; die autem prefixo Farcasius et Jacobus in nostra constituti presencia adversam partém expectaverunt; qui cum non venisset, pristaldo precepimus, ut parti que non venit, terminum prefigeret competentem; que cum primo, secundo, tercio, quarto, quinto citata non venisset, cognoscentes iusticiam dictorum Farcasij et Jacobi, ipsos ab impetitione abbatis, capituli et iobagionum absoluimus et liberos esse pronunciavimus, precipientes pristaldo nostro possessiones prescriptas restitui, et eis sub discretorum virorum testimonium assignari. Ut igitur via malignari volentibus precludatur, processum negocij sub presenciam testimonio litterorum sigill munimine precepimus roborari. Anno ab incarnatione Domini millesimo CC° XX0

[26] Ld. a 24. jz.!

[27] „Nobiles autem sive ignobiles infra terre ipsius monasterii circumscripcionem possessiones habentes, si post temporum curicula ex donatione nostra [se. ex donatione regis Stephani] obtinuisse clixerint, et contumelia ajfecti ecclesie contrarii vei eius populo extiterint, cum rebus mobilibus expellantur... Quod si abbatis imperio non recesserint, potestas regis ablatis rebus omnibus crudeliter expellat, ne palliata iniquitas in monasterii pululet excidium ...” DHA. nr. 12. 76.

[28] Vö.: Gállos 1975. 11., 38-39.; Gállos 1988. 18–19.

[29] A pécsi káptalan bizonyságlevele arról, hogy Kökényes nembeli Mykud bán Nagyfaluban bírt bizonyos földeket, melyeket Gyula mesternek és Péternek, Miklós fiainak elzálogosított. Az oklevél vonatkozó része: 7 Hoc eciam exprimentes declaramus, quod decimacio frugum et vini huius totális vilié Nogfolu et sepedicte porcionis terrarum inpignoratarum nostra est, nobisque, id est capitulo Quinqueeclesiensi devoluta ab antiquo occasione et ratione cultelli nostri Varadiensis vocati, scilicet pro decimis, quas nobis debebant duodecim ville monasterii Varadiensis.” AUO XII. nr. 450. 555. Vö.: Gállos Ferenc, véleménye szerint ugyanis „a pécsváradi apát 1157-ben szerezte meg a pécsi püspöktől és a káptalantól a papi tizedszedést a maga területének egy részén.” Gállos 1960. 165.

[30] Nagyfalu Siklós mellett található, míg a 12 nevesített falu közül az azonosíthatatlan fekvésüeket leszámítva legtöbbjük Pécsvárad közelében helyezkedett el. Vö.: Györffy 1966. 345., Gállos 1988. 47–48.

[31] Dl 47 743 [1292–1297 k.] minden esetben: „nobilis iobbagio monasterii Waradiensis..” kitétellel. Vö.: Györffy 1966. 316–317.; 336.; 339.; 349.; 352–353.; 379.

[32] „Octava Daluch ... decima nominatur Velente ... sextadecima Nougrad nominatur ... septimadecima Gurumbona nominatur ... octavadecima Scedluc ... vicesimasecunda Sumlow ... vicesimaseptima Heten ... tricesimaprima Suene ... tricesimaquarta Vrmandy (tricesimaquinta Hethen) tricesimasexta Mortun ... tricesimaoctava Berkust...,, DHA. nr. 12. 73–75.

[33] „Preterea ex consensu et confirmatione auctoritatis apostolice non solum prescripti populi, verum eciam omnium infra terre ipsius monasterii circumscripcionem possessiones habencium decimacionibus curavimus preditare.” DHA nr. 12. 75.

[34] „[...]Proinde ego Geysa ecclesiarum profectui congratulans, dilapidationi vero atque detrimento compatiens consilio et consensu meorum princípium, scilicet Matini (sic!) Archiepiscopi, Mykonis, Luce, Absolonis, Antimii, Walterii et ceterorum Episcoporum existentium ... hoc restaurari feci privilégium ... nam priximo preterito anno causam predicti Abbatis Ganfredi et Quinqueecclesiensis Episcopi Antimii eiusque capituli ... Huius renovationis privilegii testes sunt predicti Epsicopi...” Mon. Vat. 1/4. 574.

[35] Az 1332–1337. közötti pápai tizedjegyzékek több alkalommal említenek Pécsváradhoz tartozó plébániaegyházakban szolgálatot teljesítő világi papokról, ami összefüggésbe hozható az oklevélben említett királyi kápolnákra vonatkozó kiváltsággal, mely szerint a két kápolna világi papjait az apát választhatja meg, s nevezi ki. „Item eodem anno supradicto a sacerdotes Waradienses solverunt. Primo de civitate / Beke sacerdos Omnium Sanctorum ... / Item Andreas sacerdos Omnium Sanctorum... / Item Paulus de S. Petro... / Item Stephanus de Feyrhaz.” Mon. Vat. 1/1. 283.; „Item nota, quod sacerdotes abbatie Waradyensis in archidyaconatu de Barana solverunt /Primo Gregorius sacerdos de Kach... / Item Nor [!] sacerdos de Babarch... / Item Johannes sacerdos de Hechen... /Item Johannes et Beke sacerdotes Omnium Sanctorum ... /Item Johannes abbas Omnium Sanctorum iuxta Vkur...” Mon. Vat. 1/1. 294.; „Solutio secunda abbatie Waradyensis quarti anni... /Steohanus de Alba Ecclesia... / Item, Paulus Sancti Petri de Waradyno... / Item Beke et Andreas Omnium Sanctorum de Waradyno... ” Mon Vat. 1/1. 316.

[36] Szentpétery 1918. 20–29. Szövege: uo. 22–24.

[37] Ld. 33. jz., ill. Gállos 1960. 173.

[38] Az 1259. évi oklevélben IV. Béla megerősíti Benedek, esztergomi érsek ítéletét (1258) a pécsváradi apát (Beatus) és a novo pech-i hospesek közötti perben Olaszfalva és 8 mansio hovatartozása ügyében. Mon eccl. Strig. I. 453.; Fejér CD IV/2. 490–493.; Szentpétery: Reg. Arp. I nr. 1205.; Gállos 1975. 39.

[39] DHA 72. (Györffy György)

[40] Erre már korábban Szentpétery rámutatott: Szentpétery 1918. 18., 29–37; ill. DHA 68–69. (Györffy György)

[41] PRT I. Oklevéltár nr. 3. 592–593.

[42] PRT I. Oklevéltár nr. 18. 606–608.

[43] PRT I. Oklevéltár nr. 21. 610–611.

[44] PRT I. Oklevéltár. nr. 24. 612–613.

[45] PRT I. Oklevéltár. nr. 25. 613–614.

[46] PRT I. Oklevéltár nr. 39. 625–626.

[47] PRT I. Oklevéltár nr. 53. 640–642.

[48] PRT I. Oklevéltár nr. 80. 670.

[49] PRT I. Oklevéltár nr. 125. 709–710.; nr. 127. 711.

[50] PRT I. Oklevéltár nr. 46. 632–633.

[51] PRT I. Oklevéltár nr. 56. 644.

[52] PRT I. Oklevéltár nr. 70. 656.

[53] PRT I. Oklevéltár nr. 77. 667.

[54] PRT I. Oklevéltár nr. 91. 680–681.

[55] PRT I. Oklevéltár nr. 76. 663–666.

[56] PRT I. Oklevéltár. nr. 89. 679.