Cikkek

Rajczi Péter: A „hazaáruló” Scitovszky

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 8.

Tanulmányok Petrovich Ede tiszteletére

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2001.

ISSN 1219-4077

Szerkesztette: Font Márta – Vargha Dezső

129–134. pp.

Rajczi Péter

A „hazaáruló” Scitovszky

Bishop Scitovszky – a traitor?

A századfordulón a magyar egyházi élet vezetőinek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc alatti magatartását illetően Kossuthnak az emigrációban tett nyilatkozata alapján – kevés kivétellel – a hazaáruló minősítés járt. 1945 után pedig, az akkor egyetlen történelmi hitelességűnek kikiáltott Andics Erzsébet munkássága következtében ezt a tényt történelmi igazságként kellett hirdetni. A hazaárulónak minősített főpapok élén állt Scitovszky János pécsi püspök, akinek az 1849-es esztergomi érseki kinevezését is ezzel a ténnyel hozták kapcsolatba. 1947-ben Gálos László, a pécsi egyetem akkori tanára egy tanulmányában már nagyjából tisztázta ezt a kérdést.[1] De ez a tanulmány csak szűk körben volt ismert. Ezért szükségesnek vélem, hogy újra foglalkozzunk vele. Megpróbálok pár adattal én is hozzájárulni annak bemutatásához, hogy a történelemben szerepet vállaló ember pozitív vagy negatív értékét nem pillanatnyi benyomások alapján politikailag determinált szemléletmód, napi politikailag és világnézetileg befolyásolt ítélet határozza meg, hanem azt a történelmi távlatban, a társadalom egészét áttekintve, adott esetben a magyar történelemben, a maga egészében megnyilvánuló és ható szerepe szerint kell vizsgálni, értékelni.

Scitovszky egy falusi tanító fiaként Bélden, Hont vármegyében született 1785. november 1-jén. Elemi iskoláit a Gömör megyei Jolsván, a gimnáziumot Rozsnyón végezte. 1804-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Rozsnyón, és 1809-ben gimnáziumi, 1811-ben teológiai tanár lett. 1824-től rozsnyói kanonok, majd 1824-ben elnyerte a rozsnyói püspöki méltóságot. A nagy iskolaszervező, Szepesy Ignác halála után 1836-ban a király pécsi püspökké nevezi ki. Ekkor kezdődik tulajdonképpen pályafutásának az a szakasza, amely egyrészről mint pécsi püspök, egyházmegy éj ében végzett egyházi és iskolai szervez őmunkáj a révén, másrészről mint az ország „zászlósura,” az akkori jogrendszer szerint az államélet felső irányításában és befolyásolásában való részvétele miatt teszi ismertté, a történelem előtt értékelendővé a nevét. 1849. július 21-én nevezi ki Ferenc József esztergomi érsekké és hercegprímássá, az ugyancsak még nem mindenben tisztázott történelmi múltú, lemondott Hám János helyére. Mint esztergomi érsek, tovább adminisztrálja a pécsi egyházmegyét is egészen 1852-ig, amikor Girk György veszi át a pécsi egyházmegye kormányzását. Ez a három, egymás után következő püspök (Szepesy – Scitovszky – Girk) lényegében egymás munkáját folytatja az egyház- és iskolaszervezés terén. Majd az 1905-ben kinevezett Zichy Gyula fogja ezt a munkát szinte betetőzni, és Pécsből olyan iskolavárost létesíteni, amelynek maradványából él a város a mai napig. Az esztergomi érsekeknek történelmi szokás alapján adományozott bíborosi méltóságot Scitovszky 1853-ban kapja meg.

Lehet, származása is befolyásolta azt a magatartását, hogy minden rendeletében előtérben állt a népoktatás, az iskolaügy és az iskolán kívüli nevelés kérdése. Így 1845-ben Pécsett tartott egyházlátogatási jegyzőkönyvében is külön fejezetben foglalkozik „az iskolai fegyelem alatt álló iíjak neveléséről és oktatásáról”, külön a különböző mesterséget tanulók iskolán kívüli tanításáról.[2] Szigorúan előírja, hogy mind az illetékes plébánosok, mind a vezetésük alatt álló iskolák tanítói munkájukat a legszigorúbb fegyelemmel végezzék. Mindenütt ugyanazokat a tankönyveket használják. Az oktatás nyelvéül a magyart teszi, de előírja, hogy szükség esetén a tanítók a leckét a magyaron kívül németül és horvátul is magyarázzák. Előre feltételezi – és a korabeli pécsi tanítók személyét vizsgálva tényként állapíthatjuk meg, hogy az akkori Pécsett ezt a három nyelvet minden tanító bírta. Megalapítja a Pécs-Egyházmegyei Tanítók és Kántorok Nyugdíjintézetét igen nagy alapítvánnyal. 1851-ben már tízen kapnak nyugellátást abból az összegből akkor, amikor országszerte ez az intézmény még nem működött. Személyesen ellenőrizte a tanítók munkáját. Újjászervezte a Szepesy által alapított tanítóképzőt, és annak ügyviteli nyelvéül a magyart rendelte. Egyházlátogatásai alkalmából sok időt fordított az iskolákra, ellenőrizte a tanítás menetét, sőt ő maga is gyakran bekapcsolódott ebbe a munkába. Tankönyveket és írószereket vásárolt, és ezeket elsősorban falusi iskolákban osztotta szét.

A hitoktatást végző lelkipásztorokkal és tanítókkal szabályos tanmeneteket készíttet, azt ellenőrzésre beköveteli, és gyakran tesz hozzá írásbeli észrevételeket, ad konkrét utasításokat. 1848-ban egy, a felelős magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez címzett levelében közli, hogy 70 000 forintot adott ki tanügyi célokra, és 45 000 példány tankönyvet osztott szét ingyen a falusi iskolák tanulói között. Megszervezte a dunaföldvári, szekszárdi, siklósi, bátaszéki, tolnai magasabb szintű népiskolákat, az ún. normáliskolákat. 3000 forintos alapítvánnyal megalkotta a pécsi szegények intézetét, a későbbi szegényházat. Elhatározott szándéka volt, hogy Mohácson, az ottani püspöki palota felhasználásával a ferencesek vezetése alatt gimnáziumot létesít, illetve az 1817 óta működő gimnáziumnak megfelelő épületet építtet. Érdekes módon ezt az akkori szabadalmas város vezetősége akadályozta meg azzal az indoklással, hogy a gimnáziumnak szánt püspöki palota messze van a várostól. (Ez a gimnázium 1850-ig működött, majd 1933-ban létesítenek újra gimnáziumot Mohácson, és azt a megakadályozott Scitovszky-féle elgondolásnak megfelelően, a volt püspöki palota felhasználásával fejlesztik ki mai formájáig.) Lehet, hogy az itt fel nem használt összeget is igénybe véve, hatalmas munkához fogott Pécsett, az addig eléggé elhanyagolt leánynevelés kifejlesztésére. 280 000 forint költséggel megépítteti azt a hatalmas iskolaépületet és zárdát, amelybe majd a Miasszonyunkról nevezett női kanonokrend nővéreit telepíti, és amely iskolakombinát 1948-ig a Dél-Dunántúl egyik legnagyobb leánynevelő intézetévé fejlődik, illetve a mai napig Pécs legnagyobb iskolája. 1845. augusztus 11-én az ő vendégeként ülésezett Pécsett a magyar orvosok és természetvizsgálók VI. kongresszusa, akik részére Haas Mihály akkori líceumi tanárral megíratta a Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben című vaskos könyvet, amellyel „a Pécsett MDCCCXLV. aug. elején összegyűlt magyar orvosok és természetvizsgálóknak kedveskedik Nagykéri Scitovszky János pécsi püspök, cs. k. valóságos belső titkos tanácsnok, a szépművészetek és hittudományok tanára, a kir. magyar természettudományi, római t. arcadiai társulat tagja, a m. orvosok és természetvizsgálók VI. nagy gyűlésének elnöke.” Ez a könyv a mai napig igen értékes forrása Baranya és Pécs történetével foglalkozóknak, és azt Baranya megye könyvtára az elmúlt években szükségesnek tartotta reprint kiadásban újra megjelentetni.[3]

Mint pécsi püspök, a magyar szentek kultuszának teijesztése terén is jelentős munkát végzett. Hosszú éveken át levelezett Rómával, hogy Pécs második, és az első magyar származású püspöke, aki egyben a magyar irodalomnak is első ismert alakja, Maurus (Mór) a szentek sorába vétessék. Ennek engedélyezése 1849-ben érkezett Pécsre, ahol a székesegyház egyik kápolnáját Szent Mór kápolnává alakíttatta át, és Szent Mórt a pécsi egyházmegye másodvédszentjének nyilvánította.[4] (A Szent Mór megjelölés csak a pécsi egyházmegyében engedélyezett, egyébként „Boldog” Mórról beszélünk. Az egész egyházmegyében bevezetett Mór-áldások 1945-ig megvoltak. Pécsett Szent Mór utca is volt – és újra van, valamint Pécsett egy egyetemi kollégium is Szent Mór nevét viselte: Maurinum.)

Mint egyház- és iskolaszervezőt – a közölt, és igen hiányos adatok alapján is – csak a legnagyobb tisztelet illeti Scitovszkyt. Nem véletlen, hogy Pécs városa megfesttette arcképét, és az 1945 előtt a város közgyűlési termét díszítette. Halála után a székesegyház előtti, az általa rendezett teret is róla nevezték el.

Mivel egyházszervezési és iskolai vonatkozásban a legnagyobb ellenségei sem tudtak róla semmi rosszat mondani, vizsgáljuk meg most pár adat alapján, ki volt Scitovszky, a politikus, az államférfi. Milyen volt hozzáállása a forradalomhoz, illetve annak bukása után - amikor ő pályája csúcsára jutott – az elnyomatás korához.

Ha valóban az objektivitás igényével kívánjuk vizsgálni valakinek az életútját, akkor a kor történetét is jól kell ismernünk. így természetesnek kell tartanunk azt a tényt, hogy az 1848 előtti időben, az akkor még fiatal rozsnyói, majd pécsi püspök tevékeny szerepet visz a reformországgyűléseken, azon is elsősorban a valláspolitikai kérdésekben. Ennek jogosságát ellenségei sem vitatják. A „hazaáruló” jelző majd az 1848 utáni időkre vonatkozik. Hogy az akkori pécsi püspök, majd esztergomi érsek, hercegprímás mennyire volt jó magyar ember, azt tettei alapján vizsgálhatjuk.

Nem vitás, hogy az egyház püspöke az adott korban általában az ún. konzervatívok közé tartozott. Indokolja ezt a kibontakozó forradalmi hangulat, amely nemcsak a fennálló társadalmi és gazdasági rendet kívánta megváltoztatni, hanem – különösen egyes hangadói részéről – a katolikus egyháznak történelmileg kialakult - és vitathatóan helyes vagy helytelen – állapotán is radikálisan változtatni kívánt.

Amikor a márciusi események híre Pécsre érkezett, itt is, mint a fővárosban, nem kívánt megnyilvánulások is voltak. A várost a pozsonyi és pesti hírek, amelyek március 18-án – szombati piaci napon – érkeztek ide, már az első napokban mélyen érintették.[5] A vármegyeházán összecsapó mindkét párt, a liberális is – amelynek vezére gróf Batthyány Kázmér, a kés őbbi kormánybiztos, illetve külügyminiszter –, és a konzervatív párt is – melyet Scitovszky János püspök vezetett –, hűséges eszmetársakat talált a magyarosodó német és horvát polgárság soraiban. Annak ellenére azonban, hogy a rendzavarás elkerülésére minden intézkedést megtettek, a városban egyes elemek igyekeztek súlyos zavart kelteni. A nyugalmat a papság és a zsidók ellen megnyilvánuló ellenszenv veszélyeztette leginkább. A városban véres pogrommal fenyegetődző röpiratok jelentek meg,[6] a zsidók által lakott házak felgyújtásával fenyegetőztek. A volt káptalani jobbágyok közül többen csoportokba verődve szították a papság ellenes hangulatot. Az utcán megjelenő papokat tettleg is bántalmazták, hangosan sértegették. Ugyanilyen megnyilvánulásokról jöttek hírek vidékről is. Mivel elsősorban a konzervatívok közül kerültek ki azok, akik a törvényes rend helyreállítására törekedtek szóban és írásban, a konzervatívok vezetője pedig Scitovszky János püspök volt, ez a papság elleni gyűlölet Scitovszky személye ellen is irányult.[7] Ezzel magyarázható, hogy Scitovszky, amikor a magyar kormány küldöttjeként azon fáradozott, hogy a Muraköz a zágrábi érsekségtől a szombathelyi püspökséghez csatoltassék, és távol volt Pécstől, nem tért ide vissza, hanem Bécsbe ment, és ott igyekezett a Bécsben akkor működő apostoli nunciatúra útján befolyással lenni a magyarországi politikára.

Hogy az 1848-as forradalom rendelkezéseit nem ellenezte, bizonyítja többek között az 1848. május 2-án (pünkösd hava) egyes esperes kerületekhez intézett körlevele. Utal „azon rendkívüli eseményekre, amelyek a múlt országgyűlésen hozott törvények eredményei.[8] Amennyire ezek több millió polgártársainknak kedveznek, örömnyilvánításra alkalmat nyújtanak, örüljünk velük, úgy, mint lelkiatyjuk... Amennyire pedig a létrejött változások némelyekre nézve netalán kevésbbé volnának kedvezők, azokban ... az egész haza javának előmozdítása tekintetében... megnyugodni kötelesek vagyunk.” Egyedül azt kívánja, hogy „miután felséges urunk mint apostoli király s egyházi fővédnök kegyes meghagyásából és annak nevében a vallás, és iskola ingó és ingatlan javait kezeli, azt egyedül a katolikus egyház céljára használják fel, ill. függetlenül kezelhesse az egyház, valamint egyéb törvényesen bevett vallásbeliek önmagukét kezelik.” De jellemző az a tény is, hogy október 12-én a magyar kormány ellen támadó Jellasich horvát bán fogságba esett katonái részére itt Pécsett misét mond, azon a horvát katonákat megesketi, hogy nem támadnak a magyarok ellen, és őket élelemmel ellátva a katonai hatóságokkal Eszékre kísérteti. Ugyancsak ráveszi a katonai hatóságokat, hogy a Pécsett lévő sebesült és beteg horvát katonákat Eszékre vigyék. (Érdekes lenne a bácskai szerb és a Baranya megyei horvát katonai magatartást külön is megvizsgálni.)

Közben Pécsett folyik a nemzetőrség szervezése. Mivel pedig ez a nemzetőrség nem kapja meg az ígért ágyúkat, a város négy nagy harangját adományozza ágyúöntés céljára.

Püspökként szinte fanatikusan hitt „az apostoli király” szerepének fontosságában. Ezzel magyarázható bécsi tartózkodása, de valószínűleg a hercegprímási kinevezés iránt sem volt érzéketlen. Az külön tanulmányt kívánna, miért éppen Scitovszky kapta meg a hercegprímási kinevezést. A korszak minden ellentmondásával szemben viszont éppen ez a hercegprímási korszak lesz az, amely Scitovszky igaz hazaszeretetét és magyarságát bizonyítja. Tényleg csak per tangentem érintem ezt a szakaszt, hisz engem elsősorban a pécsi püspök érdekelt, de jogosult vagyok erre, hisz Scitovszky 1853-ig a pécsi püspökséget is kormányozta.

Még 1849 szeptemberében négyszer járt közbe Bécsben a magyar szabadságharc hőseiért. Sajnos, az aradiakat nem tudta megmenteni Haynauval szemben, mert Haynau egyik legnagyobb ellenségét látja benne. Így adataink vannak, hogy Kempen rendőrminiszter is megbízhatatlan rebellisnek tartotta, és úgy tartja nyilván a hercegprímást.[9] Nem térhetek ki a híres 1855-ös konkordátumra, de meg kell állapítani, hogy Scitovszkynak igen jelentős szerepe volt a magyar egyház függetlenségének biztosításában, és részben az ő érdeme, hogy ez a konkordátum 1867-tel Magyarországra jogilag is hatályát vesztette.[10]

Jellemző, hogy amikor Thun kultuszminiszter őt konkordátumellenes magatartása miatt azzal figyelmeztette, hogy javait a felségtől kapta, így válaszolt: „Javaimat igen, de a lelkiismeretemet nem.” Az érsekújvári vasút megnyitásán csak úgy volt hajlandó részt venni, ha ott magyarul beszélhet, és az állomásépületet nemzeti színű zászlókkal díszítik. Minden erejével azon volt, hogy a magyar nemzet, és az általa mindig Istentől rendeltnek hirdetett uralkodója között a kibékülés létrejöjjön. 1856-ban az általa igen nagy anyagi áldozattal befejezett esztergomi bazilika felszentelésére – amelyre egyébként elkészült Liszt Ferenc által 1846-ban a pécsi székesegyház számára megígért, vagyis „Pécsi” misének szánt mű, amely így Esztergomi mise néven vonult be a zeneirodalomba –, már tárgyalások folynak a megegyezésre. 1857 május 4-én Pesten magyar nyelvű beszéddel fogadja a fejedelmi párt, és erre Ferenc József ugyancsak magyarul válaszolt. Ugyanez év szeptemberében 30 000 fős zarándoklatot vezet Máriazellbe, itt magyar nyelvű szentképeket osztat ilyen felirattal: „Legyen boldog a magyar haza.” A zarándokok itt a „Boldogasszony anyánk”-at éneklik. Amikor petíciót nyújtott át 129 aláírással az uralkodónak, és ebben az 1847-es alkotmány visszaállítását kívánta, Bach forradalmárnak nevezte őt is és az aláírókat is, egyben felségárulási pert akart indítani. 1860-ban újra ő vezeti az augusztus 20-i, és még Mária Terézia által állami ünnepként szabályozott Szent Jobb körmenetet, és ott nyíltan énekelték a Szózatot. Mivel ezen az ünnepen a hivatalos szervek és a katonaság nem vett részt, az ünnep egészen hazafias és vallásos jellegű volt. 1861-ben az ország újoncozási rendeletével szemben első volt, aki mint Esztergom vármegye főispánja felszólalt. „... Azt tanácsolom, hogy az adó és újoncállítást halasszák el a legrövidebb idő alatt összehívandó országgyűlésre... Őfelsége jelenjék meg hű országa szívében, szóljon őszinte szót, lépjen közvetlen érintkezésbe a nemzettel...” A birodalmi kancellár ezért a király nemtetszését nyilvánította. Erre válaszolta: „Szóltam, amint lelkiismeretem sugallta... Lelkiismeretem ellen szólani sosem fogok, legkevésbbé akkor, amikor annak sugallását követve királyomnak és hazámnak szolgálatot tenni vélek.” 1860. december 18-án az esztergomi érseki könyvtár nagytermében kezdődött tanácskozáson, amelyre a református egyházfőket, a liberálisok vezetőit és a városi polgárság jeleseit is meghívta, kezdeményezte az országgyűlés azonnali összehívását az 1848-as törvények alapján.[11]

Scitovszky őszinte lélekkel, közjogi állása felelősségének teljes tudatával küzdött hazájáért, a szebb magyar jövőért. Deák Ferenc húsvéti cikkére következett Ferenc József pesti útja, ahol éppen Scitovszky üdvözlő szavaira jelenti be akaratát a kiegyezésre. De ezt már Scitovszky nem élhette meg: 1866. október 19-én Esztergomban meghalt. Erős hitére vall, hogy október 13-án táviratot intézett „Ő Császári és Apostoli Királyi Felségéhez”, amelyben elbúcsúzva áldást kér az uralkodóra és családjára.

Széchenyi szerint halálunk után nem arról kell számot adnunk, amit gyűjtöttünk, hanem amit szétosztottunk. Most befejezésül Virág Mihály pécsi kanonok által összeállított listát vizsgálva csak az anyagiakat nézzük: Scitovszky mint pécsi püspök és esztergomi érsek csak a szabályosan könyvelt formában adományozottakat számítva 2 118 216 forintot fordított iskolai, kulturális és szociális célokra. (Csak tájékoztatásul: a birodalmi kancellár egész évi honoráriuma akkor 16 000 forint volt.)[12]

A történelmet vizsgáló elme elgondolkodik. Vajon az adott időben Kossuth kemény forradalmisága, Széchenyi önmarcangolása, Deák jogfolytonosságot hirdető passiv resistenciája, vagy Scitovszky megalkuvásnak látszó alkalmazkodása volt-e a helyesebb? Véleményem szerint helytelen volt, és helytelen lenne mindezeket egymással szembeállítani.

Források

Baranya vármegye közgyűlési jegyzőkönyvek 1848–1849. (Baranya Megyei Levéltár) Historia Reformationis Conventus V. Ecclesiensis (Kézirat, Baranya Megyei Levéltár)

Irodalom

Andics Erzsébet: Az egyházi reakció 1848–49-ben. Bp., 1949.

Cserkuti Adolf: Az első pécsi zsidók. Múzeumi Értesítő Pécs, 1914.

Gálos László: A történelmi igazság védelmében. Hazaáruló volt-e Scitovszky? Lelkipásztori Tájékoztató 1947. Bp. Stephaneum

Haas Mihály: Baranya. Emlékirat. Pécs, 1845.

Hermann Egyed: A magyar katolikus papság az osztrák katonai diktatúra és az abszolutizmus idején. Gödöllő, 1932.

Lukács Lajos: A Vatikán és Magyarország 1841–1878. Bp., 1981.

Mészáros Károly: Tartományi Zsinat Esztergomban. Pest, 1859.

Meszlényi Antal: A magyar katolikus Egyház és az állam 1848–49-ben. Bp., 1928.

Petrovich Ede: Baranya megye népoktatása a reformkorban (1810–1848) In: Baranyai Helytörténetírás 1974–75, 263–322.

Szilágyi Mihály: A magyar nemzet története X. Benne: Beksics Gusztáv: I. Ferenc József és kora.

Ungár László: Pécs 1848–49-ben. Specimina Dissertationum Facultatis Philisophicae... Pécs, 1934.

Várady Antal: Baranya múltja és jelenje. Pécs, 1897.

Virág Mihály: Halotti beszéd... Pécs, 1866.

Zalka János: Magyarország prímásának arany-áldozata 1859. november 6-án. Pest 1859.

Jegyzetek



[1] Gálos 1942, 24–26.

[2] Petrovich 1974–75, 263–322.

[3] Ungár 1934.

[4] Gálos 1942.

[5] Ungár 1934.

[6] Cserkuti 1914.

[7] Baranya Megyei Levéltár IV.B. 101. Baranya vármegye közgyűlési jegyzőkönyvek 1848–49.

[8] Országos Levéltár H. szekció 214.

[9] Meszlényi 1928.

[10] Lukács 1981.

[11] Mészáros 1859.

[12] Virág 1866, 24.