Cikkek

Lantosné Imre Mária: Szakrális tájformálás (Mecsek)Nádasdon a 18-19. században

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.)

válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

265–279 P.

Lantosné Imre Mária

Szakrális tájformálás (Mecsek)Nádasdon a 18-19. században*

Sakrale Landschaftsgestaltung in Nadasch im 18-19. Jahrhunderten

Sacral Landscape Formation in Nadasch in the 18th-19th Centuries

A török kiűzését követően a pécsi egyházmegye lelki és táji újjáépítését szolgálta a Nesselrode II. Ferenc püspök által 1714-ben összehívott egyházmegyei zsinat. Megjegyeznénk, hogy a zsinatot már Radanay Mátyás püspök is tervbe vette 1689-ben. Nesselrode püspök a zsinat körlevelében többek között így fogalmaz „…a részben lerombolt templomok megújításában, még inkább a plébániák köteles adminisztrációjában és a lelkek gondozásában … annyi pusztulást és zavart látunk, hogy mindezekről törvény és mód szerint kell gondoskodnunk”. A zsinatról készült feljegyzés dokumentálta a korabeli állapotokat az elpusztult templomokról és a hívek helyzetéről. Teljes egészében erről Koller József a pécsi egyházmegye történetét feldolgozó munkájának hetedik kötetében olvashatunk.[1]

A vallási élet kerete, a vallásgyakorlat színhelye a szakrális táj. Helyreállítása és újraértelmezése régiónkban a protestantizmus előretörésével, már a 16. század közepétől felvetődött. Később, a 18. században a török hódoltság alatti pusztulás miatt vált sürgetővé.  A vallási táj tervszerű kialakítása elsősorban az egyházi birtokokon, helyenként azonban a világi földesurak kegyúri központjaiban is nyomon kísérhető. A pécsi egyházmegyében említésre méltó a Dőry-, az Apponyi- és az Eszterházy földbirtokos családok ilyen irányú tevékenysége. Példaértékűnek tekinthető Bólyban és környékén a kegyúri család szakrális tájformáló programja. Batthyány-Strattmann Eleonóra fogadalomból, fia betegségből való felgyógyulására 1738-1742 között építteti újjá a gyűdi templomot és kolostort. Batthyány Károly, Bólyban birtokának központjában 1746-ban emeltet új plébániatemplomot  Nepomuki Szt. János, a jezsuita rendi szent tiszteletére.[2] Kiterjedt uradalmában a 18. és a 19. század folyamán több kálváriát, számos kápolnát és templomot építtetett, valamint több szakrális rendeltetésű útmenti szobrot és keresztet állíttatott.

A megfogyatkozott magyar lakosság mellé 1718-tól érkeztek Nádasdra németajkú katolikusok. Erről az 1720-as domesticalis conscriptio  függelékében olvashatunk.[3] A település benépesülése folyamatosan átívelt a 19. század első évtizedére.

A plébániaszervezet megalakulásának idején (1721) Nádasdhoz tartozott Nagymányok, Cikó, Hidas, Berekalja, Ürhe puszta, valamint Alte Glasshütte (Óbánya), és Neue Glasshütte (Kisújbánya)

Nesselrode Vilmos pécsi püspök kérésére III. Károly (1711-1740), 1720-ban a megmaradt templomok, kápolnák és plébániák berendezésének, valamint a népi vallásosság és lakosság erkölcsi állapotának felmérésére egyházlátogatást rendelt el. Baranyában ezt a feladatot Bohuss Imre pécsi székesegyházi kanonokra bízták. A vizitátor első útja 1721. szeptember 15-én, a püspöki birtokra, Nádasdra vezetett. Az ő jelentése nyomán kapunk először képet az 1718-tól Nádasdra telepített németajkú lakosok vallási körülményeiről.

Az első plébános, a Tevelről ide települt német származású „kiváló teológus és kanonista” Mack János, aki 1719-ben érkezett Nádasdra, segített a helybeli állapotok tisztázásában.

Az egyházlátogatás jegyzőkönyve arról is szól, hogy a telepítésekkel ide érkező németek egykori hazájukból az általuk tisztelt szentek emlékezetét és kultuszát is magukkal hozták. Ezzel együtt már a korai időszakban átvették a magyar föld szentjeinek kultuszát és vallási tradícióit. A leírásban ez olvasható:  „Nádasdon a kőből épült templom a falu nyugati részén van. A szentély kelet felé néz és bolthajtásos, a hajó négyszög alakú. A tető zsindelyes és jó állapotban van … A szentély égetett cseréppel van fedve, a leckeoldalon egy új szekrény áll a templom felszerelésének megőrzésére. Az evangeliumi oldalon, a tabernaculum régi helyén a falba elhelyezve áll Szent Chilian püspök és vértanú szobrocskája … hogy milyen szent tiszteletére épült a templom, az idők folyamán feledésbe ment, de a mostani plébános rendelkezéséből Szent István királyt tisztelik védőszentként. Van egy oltár, melynek lábazata téglából készült, rajta középütt barna színre festett tabernaculum, de cibórium hiányában corporáléban őrzik a szentséget. A tabernaculum fölött fakereszt áll és Szűz Máriának fából készült szobra … Az oltár két oldalán két sorban szentképek vannak (olajfestmények): az evangelium oldalán Szent József és Szűz Mária a kis Jézussal, a lecke oldalán  Páduai Szent Antal, a második sorban, az evangeliumi oldalon a Szentháromság, a leckeoldalon Szűz Mária a kis Jézussal. Ezek között vannak még Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália képe …”.[4] Az utóbbi három szentet az Európában pusztító pestises betegek patronusaként tisztelték. A Würzburg környékét keresztény hitre térítő vértanú püspök, Szent Kilián a kardművesek és késes mesterek védőszentje, nagy tiszteletnek örvendett bajor földön, Hessenben, és a Rajna vidékén egyaránt. Szobrát, valamint a három védőszentről készült olajfestményt, a hagyomány szerint a telepesek hozták magukkal. Szent Kilián korai kultusza a névadásban élt legtovább. Az anyakönyvek tanúsága szerint a helybeliek évszázadokon át sokszor adták gyermekeiknek a Kilián nevet, még 1969-ben is két embert neveztek így Nádasdon.

A nyolc évvel később lezajlott egyházlátogatás, melyet Domsics Mátyás végzett, már beszámolt arról, hogy 1724-1725-ben a püspök saját költségén és a hívek adományából restauráltatta a templomot. Az első plébános Hímesházára távozott. Helyére Siess János Mihály osztrák származású teológus, egykori bécsi udvari káplán került, akit Nesselrode püspök hozott magával birtokára. A plébánia területe a filiákkal olyan kiterjedt maradt, hogy a lelkipásztori munkák végzésében licenciátusok segítettek.

A nádasdi németek az 1740-es évekre teljesen lakhatóvá tették a romos plébániát, és figyelemreméltó kezdeményezések történtek a helybeli tanító helyzetének javítására, aki a plébános felügyelete alatt végezte munkáját. A  mintegy 300 főt kitevő katolikus német lakos között 1729-ben még éltek református vallásúak, szám szerint 15 fő magyar ember. 

Berényi Zsigmond József püspök (1740-1748) 1742-ben végzett Nádasdon egyházlátogatást. Ő is a romjaiból helyreállított középkori Szent István plébániatemplomról írta le tapasztalatait. Az 1721-es visitában említett állapotokhoz képest a helyreállított templom főoltára és a védőszentek körülötte látható képei megmaradtak. A templom átrendezésére vall egy beszédes adat, miszerint oldalt állt egy mellékoltár „… a Szűzanya ruhába öltöztetett szobrával”. Jelen ismereteink szerint ez a legkorábbi adatunk a pécsi egyházmegyéből a Loreto-kultuszra vonatkozóan.

A palástos Madonna mint szakrális jelkép nemcsak a törökkel szembeni harcok oltalmazó szimbólumaként ment át a köztudatba, hanem a protestantizmus elleni küzdelem egyik fontos jelképévé is vált. Minden bizonnyal az idetelepített németek éltették tovább ezt a kultuszt a hazai földön.[5]

Nádasd  a 18. század közepére valódi püspöki kegyúri birtokközponttá fejlődött. A népesség létszámának folyamatos bővülésével is számolni kellett. Ez a temetők korabeli helyzetét is jellemezte.

Az első telepesek még a Szent István templomot és a körülötte levő sírkertet használták, melynek néhány beszédes régi emléke még látható.  A fallal körülvett temetőben áll egy-két 18. századi sírjel, hármas karéjú szárvégződéssel faragott, feliratos kőkereszt.  Ezek stílusa a középkori hesseni és fuldai sírkeresztek formáját őrzi, azokkal arányaiban és megformálásukban azonosnak mondhatók. E korabeli kereszttípust figyelhetjük meg a Szent István kápolna belső terében, a déli falba illesztett síremlék kőtábláján is. Latin nyelvű verses felirata az első telepesek egyikének gyermekéről szól:

„Szegényen születtem, | árvává tétettem, | az emberek számára rövid időre | vigaszul adattam, | azután az iskola munkájához | alkalmatlanná lettem a halál árnyában, | miután 7 év fölött kicsivel | éltem | 10 órát, | júl. 11-ének estéjéig | az Úr 1751-ik évében |  Hell János Péter”.[6]

A kor vallásfelekezeti feszültségére utalt az a gyakorlat, miszerint Nádasdon a Szent István kápolna körüli temetőben, az 1770-es években a kálvinisták csak a „palánkon kívül” temetkezhettek. A másvallásúakat csak a kántortanító temethette, miközben a templom kisebb harangja siratta el őket. Klimo György püspök (1751-1777) rendelkezése szerint, a kálvinista gyermekeket a plébános a katolikus részen temette el.

A Helytartó Tanács a templomok körül és a települések központjában levő temetők ellen már 1775-ben felemelte szavát.[7] A püspöki uradalom Nádasdon, a megtelt temető  megszűntetésére 1783-ban újat nyittatott a régi vásártér területén. Ez is ideiglenesnek bizonyult. Végül az utóbbi felszámolásával a falu új temetőjét 1804-ben a község a Kálváriahegyen nyitotta meg. Itt is közvetlenül a kápolna környékén találhatók a legrégebbi sírkövek. Ezek a faragványok nemcsak a 19. század első felének jellegzetes formaváltozatait (szívből kinövő kereszt, mesterségre utaló szimbólumok stb.), hanem a helyi stílus jellegzetességeit is őrzik.

A Szent István templom sorsát a helybeli hívek a későbbiekben is szívükön viselték, 1723-ban és 1783-ban restaurálták, majd 1853-54 között került sor a szentély kifestésére. A megbízást Anton Schilling bonyhádi festő kapta. A munkálatokról a plébániatörténet érdekes feljegyzése tanúskodik. Amikor 1854-ben a felújítás megtörtént, október 29-én a falu népe hálaadó istentisztelet keretében vette ismét birtokba a templomot. Az eseményről Bagó Márton budai nyomdájában egy kis nyomtatott füzetet adtak ki, melyben összefoglalták a kápolna történetét, és leírták a helyreállítási munkálatokat. A kor népszerű kiadója, a Budán működő Bagó Márton, többek között magán személyek megrendelésére jelentetett meg imafüzeteket és szentképeket. Abban az időben rendhagyónak tekinthetjük, hogy a plébános, Kleiszner Sebestyén a lakosság tájékoztatására rendelt meg egy ilyen kiadványt.[8]

Bár az anyakönyvek vezetését szerte a keresztény Európában, a tridenti zsinat (1545-1563) rendelte el, Magyarországon csak 1629-ben, a nagyszombati zsinatot követően, Forgách Ferenc és Pázmány Péter esztergomi érsekek határozata nyomán vált kötelezővé ennek gyakorlata. A hódoltsági területeken jóval később, csak a török uralom után vált általánossá.

Nádasdon az első anyakönyvet 1721 óta vezették. A kereszteltek, eskettek és a halottak adatait  eleinte egy anyakönyvbe írták. A plébániatörténetet 1777-ben a rendelkezésére álló iratok és a szóbeli emlékezés alapján visszamenőleg, 1721-től,  Vizer János Bálint plébános írta le. A lakosság szaporodásával a falu a patak irányában, kelet felé terjeszkedett. Mivel a Szent István templom már szűknek bizonyult, így tervbe vették egy nagyobb templom építését. Ennek megvalósításáig, Wagner János, helybeli lakos – aki péksegéd korában német földre vándorolt – hazatérve, 1749-ben, megtakarított pénzéből, saját telkén felépíttette a „Vérrel verítékező Krisztus” kápolnáját. A kis kápolna berendezéséről, egy Verítékező Krisztust ábrázoló oltárképről és a misézéshez szükséges kellékekről is ő gondoskodott. Ez a barokk stílusú kápolna az egykori országút, a jelenlegi Rákóczi- és Jókai utca sarkán áll. A plébániatemplom felépüléséig itt is tartottak szentmisét. A népi nevén Strass-Kapelle, Úrnapján és a keresztjáró napokon később a körmenetek egyik állomása lett. Olyankor az ünnepre feldíszítették és előtte imádkoztak.

Klimo György nevéhez fűződik 1763-ban a nádasdi esperesi kerület megszervezése, ennek joghatósága kiterjedt Bonyhád, Cikó, Nagymányok, és a hegyháti kerületből Szászvárra is.

A nagy kiterjedésű plébániaszervezetet 1776-ban alakította át Klimo György püspök. Újbányát Hosszúhetényhez csatolta. Nagymányok és Cikó, amelyek korábban, 1727-ben a bonyhádi plébánia részévé váltak, csak később önállósultak. Óbánya és Berekalja még 1777-ben is megmaradtak filiának.   Berekalját, ahol 34 gyónóköteles és 8 gyermek élt, 1783-ban csatolták végleg a bonyhádi plébániához.[9]

Klimo György, a tudomány és a kultúra iránt is fogékony főpap tevékenysége során nagy gondot fordított egyházmegyéje templomainak és plébániáinak megújítására. Támogatásával az egyházmegyében közel 70 templom és kápolna épült. Számos, a hódoltság során megrongálódott egyházi épületet hozatott helyre. Az ő kegyúri tevékenysége idején, 1751-1777 között létesült Nádasd barokk műemléki együttese, egyházi épületeinek javarésze, valamint néhány hozzá tartozó lakóház és gazdasági egység.

Nádasd plébániatemplomának alapkövét 1760-ban tették le, és az elkészült templomot 177o-ben szentelték fel, Szent György vértanú tiszteletére. Az egyhajós barokk templom homlokzati toronnyal épült. A fából faragott, barokk keretezésű főoltáron a névadó szent megdicsőülésének jelenete látható. A két másik mellékoltár Krisztus levételét a keresztről, valamint Szent József halálát ábrázolja. A három oltárképet Klimo György püspök megrendelésére a bécsi kapucinus festő, Johann Baumgartner  készítette.[10]

A püspöki nyaralókastély mellett áll a Havas Boldogasszonyról elnevezett kegyúri kápolna. Felszentelését megelőzően 1770. május 19-én, Klimo püspök levelet küldött Rómába, ebben kéri tisztelendő Paolo Bernardo Giordanit, eszközölje ki nyári püspöki rezidenciája nyilvános kápolnájához a búcsúelnyerés lehetőségét, lehetőleg még augusztus 5. előtt. Megemlíti továbbá, hogy „… én a magam költségén,  a Havas Boldogasszony tiszteletére építtettem…alakja kerek, római szokás szerint kupolával készült … ennek a kápolnának formája megegyezik annak a Szent András templomnak (San Andrea Quirinale) a formájával, amely Rómában van, és a jezsuita novíciusok temploma, … amennyire tudom, egy olyan templom sem található Magyarországon, amely ezen a módon épült”.[11] A  nyolcszög alaprajzú, centrális elrendezésű, hagymasisakos tornyú, fazsindellyel fedett kápolna belső falfelülete, valamint a kupola illuzionisztikus, a térbeliség hatását keltő festése ismeretlen mester műve. Klimo György, – aki az országgyűlés ügyeiben sokszor megfordult Bécsben és Pozsonyban, ismerhette Antonio Galli Bibiena által, a pozsonyi Trinitárius-templomban, 1744-1745-ben festett látszatkupolát. A nádasdi Havi Boldogasszony-kápolna kupolafreskója, a kompozíció és a részletek tekintetében szinte megegyezik a pozsonyi alkotással. Festője minden bizonnyal Bibiena köréből került ki.

A kápolna  eredeti oltárképe elveszett. A gazdagon faragott, barokk oltáron egy későbbi, 19. századi oltárképen Szűz Mária és a gyermek Jézus látható.

A földszintes barokk plébániaház (Templom tér 2.) 1771-ben épült.  Déli oldalán középrizalitos, magas jellegzetes, csonkakontyos barokk tetővel. Az ún.”keretes”, eltérő színű vakolatfelülettel kialakított homlokzat néhány helybeli, korabeli lakóházon is látható.

Az ún. felső faluban a főutcán, a lakóházak sorában áll a Szentháromság-kápolna. Vizer János Bálint plébános, a nádasdi plébániatörténet első írója szerint a „hívek áhítata emelte”. Szepessy püspök egyházlátogatási jegyzőkönyve megemlíti, hogy az Imhof János telkén álló kápolnában „... a hívek egy része nagyböjtben elimádkozza a Vesperát és a rózsafűzért”. Az épületről generációkon át a tulajdonos Imhof család gondoskodott. A 18. században, a katolikus német falvakban nagy számban emeltek Strass-Kapelle-ket, melyek a barokk korban szokássá vált körmenetek állomáshelyeit képezték. A kápolnát nemcsak búcsúja napján, hanem  a  keresztjáró napokon is felkeresték. Olyankor a jó időjárásért imádkozva járták végig nemcsak a kápolnákat, hanem a faluban és a határban álló kereszteket is.

A templomtól kiinduló úrnapi körmenetet fúvós zenekar kísérte. Itt jegyeznénk meg, hogy 1829-ben, Szepessy püspök egyházlátogatásakor a plébániatemplom tulajdonában 7 db fúvós hangszert tartottak nyilván. Ezzel szentmisék alkalmával a liturgiát tették ünnepélyesebbé.[12]

A falu főutcájának hosszanti terjeszkedésével, a megnövekedett távolság miatt, a 19. század végétől az Úrnapi körmenet hagyománya Nádasdon  sajátosan alakult. A plébános két alkalommal vezette a processziót először az ünnep napján a plébániáról kiindulva, a „Vérrel verítékező Krisztus”, valamint a Havi Boldogasszony kápolnához és vissza. Az ünnepet követő vasárnap a felső faluba, indult a körmenet, a Szentháromság kápolna érintésével a Szent István templomba és vissza a plébániatemplomba. A processzió az út mentére letűzött zöld ágak között haladt és a virágdíszbe öltöztetett utcai kápolnák előtt a hívek együtt imádkoztak, miközben a pap megáldotta őket.  Az ünnepélyes külsőségek között megrendezett körmenetek hagyománya a 18-19. század folyamán alakult ki. Ez utóbbi, a falu egész népét megmozgató szokás a 20. század közepéig, a kitelepítés idejéig maradt érvényben.

A szakrális tájformálás egyik jellegzetes példája Nepomuki Szt. János kápolnája. A jezsuita rend vértanú-szentjének, a Réka-patak egykori kőhídjára Eszterházy Pál László püspök 1793-ban emeltette az életnagyságúnál nagyobb méretű szobrot. A 18. század végén a pécsi egyházmegyében tisztelete másutt is elterjedt, így Nádasdon is, különösen a vízimolnárok körében volt népszerű.  A hidat és a szobrot 1816-ban a megáradt patak vize elsodorta. 1819-ben helyreállították, és 1830-ban Szepessy Ignác püspök költségén ugyanott  kápolnát építettek  a szobor számára.

Eszterházy Pál László püspök 1782-ben, kegyúri temploma számára okmánnyal hitelesített, aranyozott ezüst tartóba foglalt Szent Kereszt ereklyét is adományozott. A régi templom védőszentjének emlékezetére, 1784-ben a plébániatemplomnak ajándékozott egy Szent István képet, hogy „… az egykor meghonosodott kultusz tovább éljen a hívekben”. A barokk olajfestmény az ország felajánlásának jelenetét ábrázolja. Jelenleg a kép a plébániatemplom nyugati oldalfalán látható.[13]

A kálvária dombra kapaszkodó stációit, a Krisztus szenvedéstörténetének jeleneteit bemutató állomásokat 1798-ban a község saját költségén emeltette. A kálvária együttes teljessé tételére 1810-ben, „… Schmid (sic!) Apollonia nevű özvegy 1000 forintos alapítványt tett, a püspöki visitatio alkalmával, új kálvária kápolna építésére és a stációk fenntartására”. Szepessy Ignác püspök hozzájárulásával a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére a kápolna még 1811-ben felépült.[14] A homlokzati tornyos, félköríves szentélyzáródású kápolna klasszicista stílusban készült. A stációk végében keresztcsoport látható. A Krisztus-keresztet 1815-ben Bernhardt Kelemen, a két lator keresztjét a község állíttatta 1816-ban, melyeket helybeli kőfaragók készítettek.

A szakrális táj egyik legjelentősebb csoportját alkotják az útmenti keresztek. Ismereteink szerint a legrégebbi keresztet 1750-1752 körül a „Vérrel verítékező Krisztus” kápolnája mellé állíttatta Lach György. A Szent István kápolna alatt, a Réka-patak partján jelenleg is áll egy 1760-ból származó kőkereszt. Pfeiffer Miklós a Karintiából elszármazott, nádasdi plébános, a kerület első esperese állíttatta, akinek szolgálata idején épült a plébániatemplom és a plébániaház.  A településen és határában 1760 és 1867 között 4 fakeresztet pléhkorpusszal és 34 kőkeresztet tartottak számon.

Ezeket a helybeli lakosok rendszerint fogadalomból állíttatták. A 19. század folyamán a kereszteket helybeli kőfaragók készítették javarészt homokkőből.

A 18-19. században Nádasdon több vallásos társulat működött. A   plébánián alakult 1751-től a ferences  harmadrend.  Az Oltáriszentség Társulata (Confraternitas S. Corporis Christi) 1760 és 1784 között szerveződött. Ennek keretében  minden elhalt tagjáért közösen  szentmisét mondatott a társulat; újhold utáni csütörtökön az összes elhunytakért, pénteken az élőkért.

A lelki élet megújítására, IX. Pius pápa rendelete alapján, Scitovszky János hercegprímás, egykori pécsi püspök kezdeményezésére, Magyarországon elsőként 1851-ben, Nádasdon indult meg a népmisszió. Ennek keretében a hit elmélyítését prédikációsorozattal, gyónással, és gyakori áldozással segítették. A pécsi egyházmegye misszióit a kapucinus rend tartotta. Az esemény emlékezetére a templom előtti téren 1851-ben Scitovszky püspök adományából kőkeresztet emeltek. A misszió hatására alakult 1852-ben a Jézus Szíve- és a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Társulat, 1895-ben ezt követte az Ifjúsági-társulat, a Férfiak-társulata és  a  Rózsafűzér-társulat.

A plébániaszervezet kialakulásával egyidejűleg, már a 18. század elején kialakult a falu fogadott ünnepeinek rendje. A nádasdiak a szomszédos német falvakhoz hasonlóan, az egyházi év során több ünnepet is tartottak, elsőként  január 20-án Szent Fábián és Szent Sebestyén napját. Tiszteletük régi középkori gyökerekre nyúlik vissza, de mint említettük, nálunk elsődlegesen a pestisjárványok idején vált hagyománnyá. Tűzesetekben hathatós pártfogóként tisztelték az osztrák földön vértanúhalált szenvedett Szent Flóriánt, akit május 4-én ünnepeltek. A falu németsége október 20-án a pásztorok és nyájaik védőszentjének, Szent Vendelnek napját is megülte. Aznap nem hajtották ki a nyájat a mezőre. Ezeken a napokon munkát nem végeztek, hanem  misét és litániát hallgattak.

Szepessy püspök egyházlátogatása során megemlíti hogy a  plébániatemplom ünnepét, Szent György napját (április 24.) és „ad Nives” a püspöki Havi Boldogasszony-kápolna búcsúját (augusztus 5.) kezdetben körmenettel tették látványosabbá. A kegyúr a búcsúk napján, a misét követően vendégül látta a plébánost, a pap vendégeket, a kántort és segítőit.

Az 1820-as évektől vált szokássá, hogy a tavaszkezdő Szent György napjától Szent Mihályig, szombatonként rendszeresen tartottak oltalomkérő és hálaadó „Hagelabend”-ájtatosságot. Ezeken a napokon a jégeső és más természeti csapás elkerüléséért misével és litániával engeszteltek.

 Összegezésképpen elmondhatjuk, hogy a hódoltságot követően a vallási élet megújulása nagymértékben összefüggött a szakrális táj kialakításával. Mecseknádasd rendhagyó helyet foglal el a korabeli kegyúri birtokközpontok  között, mert birtokosa a mindenkori pécsi püspök volt. A 18-19. században az egymást követő kegyurak törekedtek a vallási élet újjászervezésére. Ennek jegyében építtették a templomot, a kápolnákat a kálvária együttest és az útmenti kereszteket. Ezek ikonográfiai programja magába foglalta a régi magyar hagyomány emlékezetét és a német telepesek védőszent tiszteletének új elemeit. Kiemelkedő jelentőségű mecénás volt Klimo György püspök, aki a barokk stílus jegyében létesített egyházi épületekkel a korabeli település arculatát is meghatározta. A mecseknádasdi kálvária téralakítása példaként szolgált az egyházmegye hasonló együtteseinek kialakításában.

A létesítmények száma és változatossága ösztönzőnek bizonyult a helybeli lakosság és a környező kistáj népe számára. Hatására Mecseknádasdon és a filiákban magánszemélyek és családok egyaránt állíttattak kápolnákat valamint útmenti kereszteket.

1

1. kép Szent István kápolna a régi temetőben, épült a 13-14. században

2_v

2. kép „Vérrel verítékező Krisztus” kápolnája, 1749

3v

3. kép A Szent György plébániatemplom és a plébániaház

2

4. kép A plébániatemplom  belseje, 1770

5_v

5. kép A Havas Boldogasszony- kápolna, 1770

6. kép Illuzionisztikus kupolafreskó a Havas Boldogasszony – kápolnában

7

7. kép A Nepomuki Szent János-kápolna, 1830

8

8. kép Kálvária, a stációk 1798-ban készültek, a kápolna 1811-ben épült

9

9. kép Az ún. Hauck kereszt a régi temetőben, 1827-ből

10

10. kép Kőkereszt, állíttatta Pfeiffer Miklós plébános, 1760

Jegyzetek:



* A település elnevezése a 18-19. században Nádasd, csak 1950-től lett hivatalos neve Mecseknádasd. Tanulmányunkban a korabeli Nádasd elnevezést használjuk.

[1] KOLLER, Josephus: Historia episcopatus Quinque Ecclesiarum. I-VIII., Posonii- Pesthini,  1782-1812.

[2] Bóly  993-1993. Bóly, 1993.

[3] Baranya Megyei Levéltár, Conscriptio Domestica 1720. 8., 260.

[4] MERÉNYI Ferenc: Domsics Mátyás egyházlátogatása (canonica visitatio) Baranyában 1729-ben. Pécs, 1939. 24-25.

[5] Szűz Mária és szent házának tisztelete a Szentföldről került a dalmáciai Tersatoba (1291), majd olasz földre, az Ancona melletti Loretoba (1294). Ehhez kapcsolódóan a kultusz jellegzetes megnyilatkozása a Szűz Mária szobor ill. kép öltöztetése. A palástos Mária  (Schutzmantel Madonna). mint ikonográfiai típus hazánkban  már a középkori templomokban megjelenik, pl. Kőszeg, Nógrádsáp, Vizsoly freskóin, stb. Később, a 17. századból több és beszédesebb emlékanyag maradt meg, főleg a törököktől állandóan veszélyeztetett  határvidéken, a végvárak vonalán, a déli és a nyugati országrészeken. Ahol végvárak álltak, véli Bálint Sándor, szinte szakrális védvonalat képeztek a Loreto–kápolnák, a fogadalomból öltöztetett Mária szobrok. Így említhetjük meg a Zrínyi-, a Frangepán -, az Eszterházy- és a Nádasdy családok alapította templomokat és várkápolnákat.

[6] A fordítást néhai dr. Kopcsányi Miklós plébános jegyezte be a plébániatörténet anyagába.

[7] Vö. BALASSA Iván: A magyar falvak temetői. Bp., 1982. 12.

[8] HP Nádasd 1854. Kézirat

[9] HP Nádasd 1763. Kézirat

[10] BOROS László: A pécsi székesegyház a 18. században. (Művészettörténeti Füzetek 18.) Bp., 1985. 94.

[11] PPL  Expeditiones Anni 1770. 46-47. Itt jegyeznénk meg, hogy a kápolna elnevezése: Havas Boldogasszony, ill. Havi Boldogasszony változatokban ismert. Az utóbbi vált általánosabbá a használatban.

[12] Szepessy Ignác pécsi püspök egyházlátogatása (canonica visitatio) 1829. Kézirat, PPL. Szepessy Ignác 1828-1838 között volt pécsi püspök.

[13] HP Nádasd 1784. Kézirat.

[14] HP Nádasd  1829. Kézirat.