Cikkek

Boda Miklós: Koller József Itáliája

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

89–96 p.

Boda Miklós

Koller József Itáliája

József Kollers Italien

József Koller's Italy

A „tudós prépost”, Koller József születésének 250. évfordulója alkalmából szép megemlékezést olvashattunk a Honismeret című folyóiratban, B. Szepes Zsuzsanna tollából. A szerző az 1790-es évek neves utazóját, gróf Hoffmansegget idézi, aki Pécsett járván felkereste Kollert, minekutána így ír: „ … Az itteni papok közül csak egyetlen egy van, aki kellemes háztartást vezet: Koller kanonok ez, egy okos és tanult férfiú, aminő akárhol megbecsülendő, kivált itt … Hét nyelvet elég jól beszél, pedig ezek egymástól eléggé különböznek, mint a magyar, német, latin, francia, olasz, tót és rácz. E nyelveket itt mind beszélik, s gyakran ebéd alatt három, sőt négy nyelven társalognak egyszerre”.[1] Nos, ha e fehér asztal körüli társalgásból az olasz szót véljük kihallani, s az asztal közepére még egy tál frissen szedett fügét is odaképzelünk, máris megjelenik előttünk Itália. S ha úgy akarjuk: Koller József Itáliája.

Koller alig múlt húsz éves, amikor püspöke jóvoltából olasz földön folytat mondhatni „posztgraduális” tanulmányokat. Ennek mikéntjéről keveset tudunk, annyi azonban bizonyos, hogy 1766 októberében doktorrá avatják odakint, Tóth Lászlót idézve: „a dominikánus vezetés alatt álló pisai egyetemen”.[2] Klimo „Dottore Pisano”-nak titulálja pártfogoltját, római „ügyvivőjéhez”, Paolo Bernardo Giordani kanonokhoz 1766. október 30-án írott levelében.[3]

További kutatásokat (és persze forrásokat) igényel annak pontosítása, hogy a fokozatszerzést megelőzően hol, mikor és milyen (rendszeres) tanulmányokat folytatott, és folytatott-e egyáltalán Itáliában a pécsi „jelölt”, figyelembe véve, hogy kiutazásakor már mögötte voltak a bölcseleti és jogi tanulmányok (Nagyszombat), és teológiai végzettséget is szerzett a Berényi püspök által alapított s Klimo által az egyetemalapítási tervek jegyében megjobbított pécsi szemináriumban. Meglehet, bár erre nincs közvetlen bizonyíték, hogy Koller Bécsben is  tanult teológiát az itáliai utat megelőző két évben[4], bár nyilván a könyvtárakat is szorgalmasan látogatta, kivált ha az ekkor még jezsuita Michael Denis, költő és tudós könyvtáros lehetett a mentora.[5]

Rómában már minden bizonnyal a kutatásé volt a főszerep, tekintve, hogy Klimo ajánlása – Tóth Lászlót idézve – megnyitotta az ifjú tudós előtt a vatikáni levéltár akkor még valóban hét pecséttel őrzött és csakis a kevés kiválasztottak előtt megnyíló kapuit is”.[6] Haas Mihály – Kelemen József kanonokra hivatkozva – azt írja, hogy Klimo „Kollert különösen ajánlá az Apollinare seminarium rectorának, mint hün tisztelt régi barátjának, és többek közt két antalka tokait küldvén neki, hogy pártfogoltjának a Vatican szellemi kincseit annál szívesebben megnyittassa”.[7] Klimo püspök valóban küldött tokaji bort Rómába, de „nem az „Apollinare seminarium” rektorának, hanem  Giuseppe Garampinak, a vatikáni levéltár prefektusának. És nem Koller kiutazása előtt tette ezt, hanem annak hazaérkezése után, köszönetképpen a pécsi kutatónak nyújtott segitségért, mint ez Klimo egy leveléből kitűnik.[8]

Garampi egyébként nem volt, és ekkoriban még nem is lehetett az „Apollinare seminarium”, vagyis a Szent Apollinaris-palotában jezsuita vezetés alatt működő Collegium Germanicum Hungaricum rektora. Ezt a funkciót Francesco Turconi töltötte be 1747-től 1767-ig, amikor Battista Guerrieri lépett a helyére, és irányította az intézményt 1773-ig, a rend feloszlatásáig, amikor a domonkosok veszik át az irányítást.[9]  A félreértés forrása az lehet, hogy Garampi 1790-ben, II. József halálának évében nem rektora, hanem bíboros protektora, védnöke lesz a Kollégiumnak,[10] melyet (az időközben ugyancsak „rendjüket vesztett” domonkosok nélkül) 1783-ban egyszerűen áthelyeznek Habsburg felségterületre, az észak-itáliai Páviába. Mindezen fejleményekről Pécsen is értesülhettek, hisz Koller és Garampi levelezése nem szakadt meg azután sem, hogy az olasz főpap 1785-ben (ekkor lett bíboros) a bécsi nunciatúra vezetőjeként befejezte működését.[11]

Bitskey István nemrég összeállította a Collegium Germanicum Hungaricum magyarországi alumnusainak jegyzékét 1782-ig, tehát a Páviába történt áthelyezésig, az alumnusokat szárnyra bocsátó egyházmegyék feltüntetésével.[12] Összeállításából (miként Veress Endre idevonatkozó művéből[13] is) kiderül, hogy Klimo püspöksége idején mindössze négy pécsi alumnusa volt a római  intézménynek, úgymint Szalágyi István (1759-1763), Paffán Ignác (1759-1763), Mitterpacher Dániel (1761-1767) és Dőry Gáspár (1767-1773). Itt tanult  Klimo püspök mindössze 22 évet élt unokaöccse, Klimo Ferenc Ignác is 1757-től 1779-ig, haláláig., de nem Pécs, hanem Esztergom delegáltjaként, mint annak idején Berényi Zsigmond, Klimo elődje a pécsi püspökségben. Koller József neve hiányzik a névsorból, nyilván azért, mert nem volt alumnusa a Collegium Germanicum Hungaricumnak. Annak az intézménynek, amelyet a Piazza Navona közelében lévő székháza (Palazzo di S. Apollinare), illetve temploma (Chiesa di S. Apollinare) alapján  Collegium  Apollinare  (Haas Mihálynál:  Apollinare seminarium) néven említenek esetenként. Az is előfordul, hogy egy intézményből kettő lesz, mint Berlász Jenő egy tanulmányában, melyben azt olvassuk, hogy a 18. század első felében egyes – arisztokrata származású - főpapok a hivatásukra való felkészülés során „a korábbi hagyományokat követték, és „rendszerint a Collegium Germanico-Hungaricumban vagy a Collegium Apollinarében végezték magasabb tanulmányaikat”.[14]

Koller itáliai útjának pontosítása, térben és időben egyaránt, további kutatásokat igényel. A jelenlegi „közmegegyezést” a Szinnyei-féle életrajzi lexikon szócikke tükrözi a leginkább, melyből megtudhatjuk, hogy Koller József „Klimo György püspök által 1764-ben Bécsbe küldetett, hol franciául is megtanult; 1766-ban, hogy magát még inkább kiképezhesse, Olaszországba utazott s Pisában okt. theológiai doktor lett, Rómában pedig a pécsi püspökség történetéhez gyűjtött adatokat, 1767. nov. Rómából hazájába visszatért és decz. 23. Pozsonyban misés pappá szentelte föl az ott tartózkodó Klimo püspök”.[15] Szinnyei első számú forrása, Brüsztle további információkkal is szolgál, amikor leírja, hogy Koller „ab episcopo Klimo primum Viennam in Austria, tum in Italiam dirigitur 1766. Romae documenta concinnandae episcopatus Quinqueecclesiensis historiae exquisiturus, In itere suo Venetias, Bergomum, Mediolanum, Genuam, Florentiam visitans  Pisas pertigit, ubi mense Octobri e. a. doctor theologiae creatur. Romae iam omnia parata compositaque reperiens, agendis celeriter finem imponendo, mense Novembri 1767. ad patrios redivit lares.”[16] Vagyis a tanulmányi szempontból fontos Pisa s a kutatás első számú célpontja, Róma mellett még Velence, Bergamo, Milánó, Genova és Firenze is szerepeltek Koller itinerariumában. (Az idézett latin szöveg folytatásából egyébként kiderül az is, hogy Szinnyei közlésével ellentétben a hazatérő Kollert 1767. december 21-én még nem „misés pappá” szenteli püspöke Pozsonyban, hanem alszerpappá, két évvel később, 1769. december 23-án pedig, ugyancsak Pozsonyban, áldozópappá, ahogy ez Szőnyinél is olvasható.[17] )       

Bizonyos, hogy Koller József 1766-ban indult el itáliai küldetésére, de hogy pontosabban mikor, az csupán valószínüsíthető. Mindenesetre 1766 júliusában már Bergamóban van, az őt idáig „gardírozó”  Pietro Gazzaniga (1722-1799) szülővárosában. Mindezt két Klimo-levél  tanusítja, mindkettőt Bergamóba címezte a püspök. Július 28-án megköszöni a bécsi katedráját egy időre odahagyó Gazzaniga professzornak, hogy pártfogoltjának gondját viselte („mint az öreg Mentór az ifjú Télemakhosznak”), majd három nappal később maga Koller a címzett. Nem véletlen, hogy a 28-i levélben a pécsi Daniel Mitterpacherről is szó esik, aki ekkor még a Collegium Germanicum Hungaricum alumnusa, és csak a következő évben fogja befejezni tanulmányait.[18]

Klimo püspök – Koller római és firenzei tartózkodását, kutatásait, valamint a pízai „doktori aktust” előkészítendő – további leveleket „meneszt” Itáliába. Július 31-én nem csupán Kollernek ír, hanem a domonkos rend generálisának is (Johann. Thom. De Baxadors), akinek a székhelye ekkoriban már a „Minerva”, vagyis a Santa Maria sopra  Minerva melletti  rendház, augusztus 1-jén pedig „római kapcsolatát”, Paolo Bernardo Giordani kanonokot „riasztja”. Szeptember 3-án ismét Gazzanigát keresi fel levelével, aki még mindig Bergamóban van, de már nem kísérheti tovább Kollert. Ebben a levélben a pízai dominikánus szerzetes, Dionisio Remedelli is szóba kerül, aki a későbbiek folyamán is ápolni igyekszik kapcsolatát Kollerrel. 1768. február 28-án kelt levelében például, melyre Tóth László hívja fel a figyelmet, némi kárörömmel ecseteli Kollernek a jezsuiták viszontagságait.[19] Klimo 1766. szeptember 27-én írott levelének címzettje Pio Perolio, aki firenzei és ugyancsak dominikánus szerzetes. Koller egy megjegyzéséből tudható, hogy Perolio atya jelen volt Firenzében,  amikor ő  Janus-kéziratokat tartalmazó kódexeket vehetett szemügyre a Laurenzianában, a Mediciek könyvtárában.[20] 

Ekkoriban persze már nem a férfiágon 1737-ben kihalt Mediciek regnálják Firenzét, hanem Habsburgok képviseletében (1747-től) I. Lipót, a Toscanában rendkívül népszerű „Pietro Leopoldo”. Milánóban pedig, ahol Koller ugyancsak Janus dolgában igyekezett eljárni 1766-ban, egy államférfinak és mecénásnak egyaránt kiváló gróf, Carlo Firmian (az osztrákoknál: Karl Joseph Graf von Firmian) viselte a kalapot, mint Milánó és az osztrák Lombardia kormányzója. (Nem azonos a Klimo-levelezésben is szereplő Firmian püspökkel, illetve hercegérsekkel.) Minthogy a kormányzó a Janus-kutató Kollert és ennek révén Klimot is segítette tervei megvalósulásában, érdemes megemlíteni róla, hogy rendkívül értékes gyűjteményével (40.000 kötet könyv, 20.000 metszet és számos egyéb műtárgy) Milánó kulturális örökségét gyarapította, 1773-ban akadémiai rangra emelte a Scuola Palatinát,  megalapította a milánói Szépművészeti Akadémiát, és – ugyancsak  a Brera palotában – megnyitotta Milánó első nyilvános könyvtárát.[21]

A milánói Janus-kéziratok utáni nyomozás történetéről, melyeknek első fejezetét Koller József „írta” Milánóban, részletesen olvashatunk Entz Géza feldolgozásában.[22] Most csak annyit, hogy balszerencsés volt Koller, mert Milánóba menet nem állt meg (legalábbis hosszabb időre nem) Bresciában. Itt ugyanis megtalálhatta volna azt a kéziratot, mely éppúgy tartalmazza a némi egyszerűsítéssel Barbaro-ephitalamiumnak nevezett Janus-verset,[23] mint az a kézirat, mely akkor éppen  nem volt föllelhető az Ambrosianában. Maga Firmián gróf is a bresciai kériratból másoltatja le Klimo számára a Jacopo Balbo és Paola Barbara lakodalmát ünneplő, közel három- és félszáz soros költeményt. Ezt nyomtatásban végül is Koller adja közre elsőként, egyháztörténeti művének negyedik, teljes egészében III. János püspöknek, azaz Janus Pannoniusnak szentelt kötetében. Sajnos sok hibával, melyeknek egy része a Milánóból kapott másolat (ma is megtalálható a Klimo-könyvtárban!) pontatlanságainak következménye.[24] 

Rómában a Janus-műveket is tartalmazó vatikáni kéziratokkal érdemben nem foglalkozott Koller József, pedig az egyik legfontosabb ilyen kéziratra (Vat. Lat. 2847.) külön is felhívta a figyelmét legfőbb római protektora, Giuseppe Garampi.[25] Annál inkább elemében lehetett a pécsi klerikus, amikor nem irodalmi szövegek, hanem az egyházmegyéjére vonatkozó források után kutatott. Az italianista Sárközy Péter egyébként úgy tudja, bár nem jelöli meg forrását, hogy Koller  Rómában tevőlegesen rész vett az olasz árkádikus közösségek (colonie arcadiche italiane) kulturális életében.[26]

Koller József hozzáállásával, munkájával bizonyította, hogy püspöke  megtalálta a megfelelő embert tudományos tervei megvalósításához.  Ezt még úgymond a „vetélytársak” is elismerték. A kiváló erdélyi történész, Jakó Zsigmond kutatásaiból tudjuk, hogy Batthyány Ignác, a gyulafehérvári Batthyaneum alapítója, Klimo és Koller példájára hivatkozva próbálta nagyobb lelkesedésre és tudományos teljesítményre ösztönözni kiválasztottját, Dániel Imrét. Dánielből ugyanis még Rómában sem vált olyan tudományos kutató, mint Koller Józsefből Klimo oldalán. Batthyany önmagának is kénytelen volt bevallani, hogy hiába költött olyan sokat könyvtárosa itáliai képzésére, Dániel megmaradt lelkiismeretes könyvtárosnak. Vagy inkább tisztviselőnek, akit a legkevésbé sem motiváltak a megtisztelőnek szánt tudományos feladatok. Végülis a retorika-tanárságot választotta, s püspöke végképp egyedül maradt tudományos terveivel.[27]

Koller Rómából (és más itáliai városokból) írott levelei sajnos nem maradtak ránk, de azért talán nem légből kapott az a feltevés, hogy római szálláshelyét domonkos környezetben kell keresnünk. Talán éppen a Santa Maria sopra Minerva melletti kolostorban, melynek csodálatos könyvtára, a ma állami tulajdonban lévő Biblioteca Casanatense, nem csupán kutatási lehetőséget s egyfajta segédkönyvtárat biztosított számára, hanem akár a kötetlen teológiai továbbképzés lehetőségét is. A rend ugyanis, az alapító Girolamo Casanate bíboros végakaratának megfelelően, két teológiai katedra működési feltételeit biztosította folyamatosan a könyvtárban, ahol Koller római tartózkodása idején is rendszeresen tartottak előadásokat, kizárólag a tomista teológia tárgykörében.[28] A „Theologus Casanatensis” státus nagy megtiszteltetést jelentett. Nem csoda, hogy Klimo és Koller egyik legfontosabb „tudományos kapcsolata”, a dominikánus Tommaso Maria Mamachi a következő sajátkezű bejegyzéssel hitelesíti – Pécsre „félkészen” , ívenként továbbított – művét: „Huius operis autor est P. Thomas Mamachius Ord. Praed. Theologus Casanatensis Romae”.[29]

Tóth László úgy tudja, hogy Koller „1765/66 hajlatán utazott az Örök Városba”.[30] Lehetséges, hogy igaza van, de a Bergamóba küldött, fentebb már idézett Klimo-levelek keltezése az 1766. nyári indulást valószínűsíti. A visszaérkezést többé-kevésbé mindenki 1767 novemberére teszi, de ezzel is van egy kis probléma. Klimo ugyanis 1767. február 15-én azt írja Gazzanigának Bécsbe, hogy a hónap végén Koller is ott lesz, hogy részt vegyen a nevezetes Managetta-gyűjtemény árverésén.[31] Persze a korabeli közlekedési viszonyok és utazási költségek ismeretében is feltételezhető, hogy Koller – kinti munkálatait egy időre megszakítva – hazalátogatott Itáliából, netán egy alkalmilag adódó lehetőséget kihasználva. Csak egyetlen példa: az 1767-es esztendő a váltás éve volt a római Collegium Germanicum Hungaricumban tanuló pécsi alumnusok életében. Mitterpacher Dánielnek, befejezvén tanulmányait, ez évben haza kellett jönnie, Déry Gáspárnak viszont ekkor kellett „beiratkoznia” Rómában..[32]

Az első kiutazáskor – Gazzaniga professzorral – minden bizonnyal a Graz-Laibach-Görz-Velence útvonalat követték (Padova, Verona és Brescia érintéséval) Bergamóig , majd Milano, Genova, Pisa és Firenze után következhetett a fő cél, Róma, körülbelül úgy, ahogy „meg van írva” a Brüsztlében. Hazafelé akár a „horvát utat” is választhatta Koller, bár ettől bizonyára óvták azok a pécsi „kollégák”, akik ezt az utat korábban már kipróbálták. Hogy mást ne mondjunk, Szalágyi István és Paffán Ignác Rómából hazatérőben, püspökük kifejezett óhajtása ellenére sem a Zágrábon, hanem a Bécsen át vezető utat választották, mert mint  Klimonak írt levelükben felpanaszolják, „Horvátországban nincsenek beszálló vendéglők (mint Olasz- és Németországban). Rómába menet is Zágrábon túl többször kellett szabad ég alatt aludniuk; több vendéglőnek nem volt becsületes teteje; a kocsik bizony kezdetleges parasztkocsik voltak”.[33] Itt idézésre kívánkozik egy korábbi peregrinus napló, melyben – korántsem a „horvát útról - ezeket  olvashatjuk: „Istennek jóvoltábul ez elmult hétfőn, úgy mint 9 Septembris érkeztünk abba a hires nevezetes Velence  városában, hátra hagyván az nyomorult Stiria és Carinthia országát, az holott sok alkalmatlanságokat kellett elszenvednünk az útnak rossz volta miatt, mert mind egészen tizenegy napig azon kűsziklákot hágtunk …”.[34]

A következőkben szó esik e naplóban bizonyos Hommonaj úrfiról, aki a római Collegium Apollinareban (másképp Collegium Germanico-Hungaricumban)  „bizonyos okok miatt meg nem maradhatván”  Bolognába ment, „talán ott végzi el a tanulást”. [35]

Talán Koller József levelei, feljegyzései is előkerülnek egyszer, s a mainál jóval többet foguk tudni az ő Itáliájáról.

Jegyzetek:



[1] B. SZEPES Zsuzsanna: A „tudós Prépost” Koller József születésének 250. évfordulójára. Honismeret 1996/2., 39.

[2] TÓTH László: XVIII. századi olasz és magyar teológusok harca a felvilágosodás ellen. Katholikus Szemle 1932/3., 185-186.  

[3] Pécsi Püspöki Levéltár, Protocollum Litterarum, 1751-1773.

[4] Vö.: Új magyar irodalmi lexikon. II., Bp., 1994. 1042. (Szelestei Nagy László szócikke)

[5] BORSY Károly: A 18. század második felének két püspöke, Klimo György és Eszterházy Pál László. In: Tanulmányok a pécsi egyházmegye történetéből. I., Szerk.: FRICSY Ádám, Pécs, 1993. 282. Vö.: KOSÁRY Domonkos: Művelődés a 18. századi Magyarországon. Bp., 1980. 375. CSAPODI Csaba ― TÓTH András ― VÉRTESY Miklós: Magyar könyvtártörténet. Bp., 1987. 138-139.

[6] TÓTH  i. m. 183.

[7] HAAS Mihály: Irodalmi forgácsok. (Klimo, Szalágyi, Koller, Kassay.) In: Emlék-könyv. Kiadja DANIELIK János, I., Pesten, 1852. 375. (Az „antalka”(antalkó) űrmérték, mely főképp Tokaj Hegyalján volt használatos egykor.) Haas Mihály „Apollinare seminárium”-át Borsy Károly is átveszi: BORSY i. m. 282. 

[8] Az l768. július 22-én, Pozsonyban kelt levelet Szentkirályi István idézi: Egy történelmi munka műhelyéből. In: A „Pécs-baranyai Múzeum Egyesület” Értesítője 1911/2., 122.

[9] STEINHUBER, Andreas: Geschichte des Collegium Germanicum Hungaricum. II., Freiburg im Bresgau, 1895. 147-150.

[10] STEINHUBER i. m. 179., 185., 195.

[11] Ld. HORVÁTH István – Koller halálát követően közreadott – írásai. Tudományos Gyűjtemény. 1833/3., 126-127., 1834/1., 45.

[12] BITSKEY István: Hungáriából Rómába. A római Collegium Germanicum Hungaricum és a magyarországi művelődés. Bp., 1996. 228-265.

[13] VERESS Endre: A római Collegium Germanicum Hungaricum magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai. Bp., 1917. (Fontes rerum Hungaricarum II.)

[14] BERLÁSZ Jenő: Könyvári kultúránk a l8. században. In: Irodalom és felvilágosodás. Tanulmányok. Szerk.: SZAUDER József, TARNAI Andor, Bp., l974. 283-332.

[15] SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. VI., Bp., 1899. 768.

[16] BRÜSZTLE, Josephus: Recensio universi cleri diocesis. I., Quinque-Ecclesiensis, 1874. 611.

[17] SZŐNYI Ottó: Koller József. In: A „Pécs-baranyai Múzeum Egyesület” Értesítője 1908. 71-72.

[18] Az itt idézett és a továbbiakban még említendő Klimo-levelek: Pécsi Püspöki Levéltár, Protocollum Litterarum, 1751-1773.

[19] TÓTH László: XVIII. századi olasz és magyar teológusok harca a felvilágosodás ellen. Katholikus Szemle 1932/3., 186-187.

[20] KOLLER, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. IV., Posonii 1796. 18-19; Vö.: ÁBEL, Eugenius: Analecta ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia. Budapestini-Lipsiae, 1880. 13-16. (A firenzei Biblioteca Laurenziana Janus-kéziratairól.) 

[21] Lessico universale italiano. VIII.,  Roma, 1971.  (Firmian szócikk.)

[22] ENTZ Géza: Klimo György, mint Janus Pnnonius-kutató. Regnum 1940-1941, 303-313.  ENTZ Géza: Klimo György pécsi püspök kulturális tevékenységéről. Pannonia 1940/2., 197-221. Vö.: ÁBEL i. m. 9-13. (A milánói Biblioteca Ambrosiana és a bresciai Városi Könyvtár Janus-kéziratairól. )

[23] ÁBEL i. m. 109-119; Janus Pannonius munkái. Közreadja: V. KOVÁCS Sándor. Átdolgozott és bővített kiadás. Bp., 1987. 420-427.

[24] KOLLER i. m. 108-119.  A szerző egyik jegyzetéből (a 243. lap alján), melyet Entz Géza idézett művében is olvashatunk (307), megtudjuk, hogy az Abrosianában annak idején vele volt Gazzaniga professzor is. (Milánó Bergamótól, Gazzaniga szülővárosától, mindössze 50 km.). A Milánóból  kapott másolat jelzete az Egyetemi Könyvtár Klimo-gyűjteményében: NN II.16.

[25] KOLLER i. m. 22; ÁBEL  i. m. 17-20.

[26] SÁRKÖZY, Péter: Il classicismo arcadico e la rinascita della poesia nell’Europa centro-orientale. In: Venezia, Italia, Ungheria fra Arcadia e illuminismo. A cura di Béla KÖPECZI e Péter SÁRKÖZY. Bp., 1982. 195.

[27] JAKÓ Zsigmond: Társadalom, egyház, művelődés. Tanulmányok Erdély történelméhez. Bp., 1997. 380.

[28] La Biblioteca Casanatense, a cura di Angela Adriana Cavarna. Firenze, Nardini, 1993. 11.

[29] A bejegyzést BITSKEY Isván is idézi. (BITSKEY i. m. 181.)

[30] TÓTH i. m. 184-185.

[31] Pécsi Püspöki Levéltár, Protocollum Litterarum, 1751-1773.

[32] STEINHUBER i. m. 344-347.

[33] SZENTKIRÁLYI István: Római kispapok hazaérkezése Pécsre 1763-ban. In: A „Pécs-baranyai Múzeum Egyesület” Értesítője 1916/3-4., 102.

[34] ZÁVODSZKY Levente: Pomgrácz Imre báró egri kanonok római útja és iskolázása. Bp., 1911. 5-6.

[35] ZÁVONSZKY i. m. 8.