Cikkek

Jankovits László: Az „ingenium” fogalma Janus Pannoniusnál

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.) válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

157–163 P.

Jankovits László

Az „ingenium” fogalma Janus Pannoniusnál*

Der Begriff in genium bei Janus Pannonius

The Notion of in gen ium at Janus Pannonius

Közismert, hogy az itáliai reneszánsz az antikvitástól a született, tanulással meg nem szerezhető tehetség, az ingenium fogalmát is átvette, s különböző jelentéseiben igen gyakran élt vele. Az első nagy humanistának tartott Francesco Petrarca például a következőképpen használja a fogalmat az őt költővé koronázó Anjou Róberthez írott levelében:

Sensi quidem multis indiciis, Augusti Caesaris quosdam mores, tibi admodum probari, atque illum inprimis, quod ... Maronis sui ingenio delectatus, plebeiam originem non despexit. Praeclare, quid enim minus regium, quam in his, quos aut virtus aut ingenium commendat, dum et vera nobilitas non desit, et nobilitare ipse possis, suffragia adventitiae nobilitatis exquirere?

(... sok jelből rájöttem már, hogy te Augustus Caesar szokásait igen sokra tartod, s kiváltképpen azt, hogy ... Marójának sem nézte le plebejus származását, mivel tehetségében gyönyörűségét lelte. Méltó magatartás, mert mi lett volna kevésbé királyhoz illő, mint azoknál az embereknél, akiket virtusuk és tehetségük ajánl, valamiféle születési nemesség után fürkészni, amikor pedig megvan bennük az igazi nemesség?)[1]

A nemesi származású Janus Pannoniusnak nem volt szüksége arra, hogy a Petrarca által születési nemességnek nevezett rang hiányát bármiféleképpen pótolnia kelljen. Verseiben mégis igen gyakran él az ingenium kifejezéssel, sokszor használja saját magára, s amikor ezt teszi, abban van hasonlóság a petrarcai vera nobilitas fogalmával. Érdemes tehát megvizsgálni, mennyiben ismerhette és használhatta fel a fogalom különféle hagyományait. Evégett a továbbiakban először áttekintjük ezeket a hagyományokat.[2]

Ha netán arra került sor, a közismerten eminens csemete Janus Pannonius bizonyosan fel tudta mondani a ferrarai iskolában, hogy az ingenium szó a gigno, ‘születni’ igéből származik; ismerte görög megfelelőjét, az euphüia (kiváló természet, született tehetség, rátermettség) szót is.[3]

Janus képzése során mindenképpen találkozott azzal a tétellel, amely a tehetséget a mesterségbeli tudással veti össze. Így használja a fogalmat a már idézett Horatius is (Ars poetica, 408–411):

Natura fieret laudabile carmen an arte,

quaesitum est. Ego nec studium sine divite vena,

nec rude quid prosit video ingenium: alterius sic

altera poscit opem res et coniurat amice.

(Kérdéses, hogy egy költeményt a természet vagy a művészet miatt lehet-e dicsérni. Én sem a bőséges tehetség nélküli buzgóságban, sem a csiszolatlan rátermettségben nem látok hasznot: az egyik dolog megkívánja a másik adta lehetőséget, s barátian összefog.)

Ugyancsak ő állítja párba az ingeniumot az ékesszólással: a görögök azok, írja az Ars poeticában (323–324), akiknek az ingeniumot és a jól formált beszédet a Múzsa megadta:

Grais ingenium, Grais dedit ore rotundo

Musa loqui

(A görögöknek adta a Múzsa a tehetséget, a görögöknek a gördülékeny szavú beszédet...)

Az arsingenium (tekhné – phüszisz) fogalompárra Janusnál is találhatunk példákat (Teleki, el. 1, 2, ep. 1, 169, illetve az ingeniumot az experientiával párba állító no. 2, 2338).[4] Kifejezetten az Ars poetica idézett második fordulatát használja Janus két alkalommal is (Teleki, ep. 1, 49, 7–8; no. 1, 108–109).

Az ingenium másik olyan hagyománya, amelyet Janus ismer és felhasznál, az erkölcsfilozófiához kapcsolódik. Az ingenium jelölte, elsősorban a külvilágra irányuló képesség mellett megjelennek az erkölcsi tisztaságot védő képességek: a pudor (Ábel, 108–119), a probitas (Ábel, 131–144, Teleki, el. 1, 12), a mos/mores, a sedulitas, a fides (Teleki, ep. 2, 22; el. 1, 15), a virtus (Teleki, ep. 1, 8; 1, 80).

Az ingenium mint leli képesség összevetésre vagy kapcsolatba kerül a testi képességgel: Janusnál az erővel (corpus robustum, robur, Teleki, el. 2, 4; no. 2; nervos, vis, no. 1., no. 5., ep. 1, 69;), a korral, a test szépségével (Teleki, el. 1, 9).

Végül a petrarcai gondolatmenethez hasonlóan az ingenium mint született tehetség mellett megjelennek a származással örökölt javak is, a documenta patris, a genus (Ábel, 131–144, Teleki, ep. 2, 22).

A fentiekben elősorolt meghatározások csupán arra utalnak, hogy Janus, mint a ferrarai iskola kiváló tanulója jól ismerte és alkalmazta az ingenium kifejezést a megfelelő helyen a megfelelő jelentések szerint. Ezt azon sorok egy részéről is elmondhatjuk, amelyekben a költő saját ingeniumáról beszél.

Ezekben a sorokban egyrészt hálaadásokat olvashatunk: a költő dicsőíti azokat, akik tehetségét segítették: a velencei patríciust, Jacopo Antonio Marcellót, Giovanni Antonio della Torrét, Modena püspökét (Ábel, 131–144; ep. 1, 81). Máskor a poéta szerénykedve kicsinyíti tehetségét (ifj. Horváth, 612, Teleki, el. 2, 15). Ezeknél fontosabbaknak tűnnek azok a helyek, amikor Janus valamilyen tulajdonsággal látja el saját ingeniumát.

Miképpen jelenik meg ez az ingenium a költészetben? Erre nézve az egyik epikus kompozíció, a velencei patríciusra, Jacopo Antonio Marcellóra írt panegyricus bevezetésében találhatjuk meg a válasz-lehetőséget. „Ingenio vires, et vatibus addere nomen / materies excelsa potest” (a kiemelkedő tárgy adhat a tehetségnek erőt és a költőknek hírnevet) – olvashatjuk itt.

A materies vagy materia fogalom a szónoklattanból ismert: az a téma, amelyet a szónok még nem dolgozott fel. A materia megtalálását Janus legfontosabb költői erényének tartja: egyik epigrammájában egyenesen azt állítja: ez az a tulajdonsága, amely révén felülmúlja antik elődeit:

Confiteor, veteres, ingentia nomina, vates,

               vestra prius mihi sors invidiosa fuit,

quod vos et rerum delectu et voce diserta

               praestantes nemo posset adire novus.

At nunc ex aequo divisa est gloria nobis:

               vinco materia, vincitis eloquio.

(Régi költők, hatalmas tekintélyek, bevallom, korábban igencsak irigyeltem jó sorotokat, azt, hogy benneteket, akik mind a tárgy kiválasztásában, mind a választékos szóhasználatban kitűntök, az újak közül senki sem tudott megközelíteni. Ám most egyenlő mértékben oszlik meg köztünk a dicsőség: győzök az anyag, győztök a megfogalmazás terén.)

A beszéd alkotásának azt a szakaszát, amelyben a nyers materiából megformált téma lesz, a szónoklattanban a feltalálás, az inventio névvel jelölik. Úgy tűnik, Janus a témaválasztásban találta meg azt a lehetőséget, amely révén kibontakoztathatta tehetségét. Ha életművét tekintjük, akkor elsősorban az olyan témákra gondolhatunk itt, amelyek egyediek, különlegesek a kor irodalmában. Hogy csak néhány példát mondjunk: a harcos hősök dicséretétől zeng a 15. század Itáliája, de gondoljunk a Guarino-dicsőítő énekre: ki más gondolt akkortájt egy tudós tanár hősi versekben, epikus kompozícióban történő dicsőítésére Janus előtt? Vagy hogy más példát mondjunk: a tél kárhoztatását ezredszer lehetett csak megfogalmazni, de Janus elsőként fogalmazza meg a tél és az északi táj dicséretét a Búcsú Váradtólban.

Különösen ez az utóbbi vállalkozás, a Múzsák északi tájra vezetése adhatta Janus számára az alapot arra, hogy tehetségét a nobilis, nemes jelzővel kapcsolja össze. Ezt időrendben először a kiváló festőhöz, Andrea Mantegnához írt elégiában teszi (Teleki, el. 1, 2, 19–20):

nobilis ingenio est, et nobilis arte vetustas

               ingenio veteres vincis, et arte, viros.

(A régiség a tehetség és a mesterség révén nemes; tehetségeddel és mesterséged révén legyőzöd a régieket.)

Saját magával kapcsolatban két helyen alkalmazza. Egyrészt a sokak által ismert Pannónia dicséretében, másrészt a Saját lelkéhez írt elégiában.

A Pannónia dicsérete utolsó sora szerint a hazát a költő tehetsége tette nemessé (Teleki, ep. 1, 61, 4):

nobilis ingenio, patria facta, meo.

Itt szerkezetileg közvetlenül nem kapcsolódik a két szó – a szószerkezetek tagjait szétválasztó hüperbaton alakzatában kerülnek egymás mellé. A Pannónia dicsérete szóhasználata a Petrarcától idézett tétel illusztrációjaként is felfogható. Mint szónoki alakzat is igen szépen megformált. A `nobilis' kifejezés a régieknél és a humanistáknál egyfelől olyan erényt jelent, amely ismertséget szerez birtokosának – görög megfelelője a gnótosz jelző. Másfelől jelentése, hallhattuk az imént Petrarcánál, a jó származáshoz, a születéssel kapott javakhoz kapcsolódik – a szó másik görög megfelelője, az eugenész és az ingeniummal egyazon származású ingenuus, ingenuitas szó egyaránt erre utal. Lehetnek ezek evilági múlandó javak, s lehetnek szellemi adottságok is. Ebben az utóbbi esetben a nobilitas és az ingenium rokonértelmű kifejezések, mindkettő a született jó tulajdonságra, képességre utal. Ha ezt figyelembe vesszük, a nobilis ingenio kifejezés a hen dia düoin, a két szóval kifejezett egy tulajdonság alakzataként is olvasható, s a két kifejezés erősíti egymást: születetten kiváló szellem az, akire ez illik.

Arra, hogy ez a kiválóság mikor miben rejlik, úgy is megpróbálhatunk választ keresni, hogy szemügyre vesszük a kifejezés előfordulásait az ókori irodalomban.

A Janus-kutatás eleddig nem talált példát a pontos párhuzamra az antikvitásban, beleértve e sorok szerzőjét, aki a közelmúltig csak egy vékonyka szálat tudott lelni, Aulus Gellius egy helyét (10, 18, 6). Gelliusnál a halikarnasszoszi Mauszoleionról van szó, a lenyűgöző emlékről, a világ hét csodájának egyikéről, amelyet a hely uralkodója, Mauszolosz emlékére emelt özvegye, Artemiszia. A Gellius elbeszélte történet szerint az özvegy versenyt rendezett elhunyt férje dicséretére, s a versenyen nemes tehetségű férfiak (viri nobiles ingenio) vettek részt.

Janus könnyen ismerhette ezt a Gellius-részt, hiszen, amint azt Vadász Géza alapos tanulmányában bizonyította, jártas volt a sokféle tudományt összegyűjtő római szerző munkájában.[5] Erre az iskola is ösztönözte: van forrásunk arról, hogy Gellius az iskolában a meglett tanítványok önállóan feldolgozandó olvasmánya volt, s azt is tudjuk, hogy a feldolgozás során elsősorban a jól hangzó szentenciák, ismeretekben gazdag, tartalmas mondások és megfogalmazások kivonatolása történt.[6] Janus tehát könnyen ráakadhatott erre a részre, s ha így történt, akkor megkésve bár, de maga is részt vett a versenyben: az éthopoiia, a jellemköltés gyakorlatának megfelelően megszólaltatta egy epigrammában a Mauszoloszhoz beszélő Artemisziát (Teleki, ep. 1, 234).

Van azonban egy másik, pontosabb és talán jelentősebb párhuzamunk. Ez a Tizenkét bölcs lakomája című gyűjteményben található. A gyűjtemény az 5. században keletkezett, s a fiktív nevek alatt tizenkét változatot tartalmaz különböző témákra, köztük Vergilius-sorokra, illetve a magának a költőnek tulajdonított Vergilius-sírversre. A számunkra érdekes Vergilius-sírversváltozat a bízvást messze földön híres bölcs Vomanius munkája:

A silvis ad agros, ab agris ad proelia venit

               Musa Maroneo nobilis ingenio.

(Az erdőktől a szántókra, a szántókról a harcokra tért át a vergiliusi tehetség révén nemes Múzsa.)[7]

Janus másutt is kölcsönzött a tizenkét bölcstől Vergiliusszal kapcsolatos sorokat.[8] Jellemző módon az egyik Vergilius-sírverset felhasználva alkotta meg sírversét Homéroszra:

Qui silvas et agros et proelia versibus ornat,

               Mole sub hac situs est: ecce poeta Maro.[9]

Janusnál:

Mole sub hac situs est Heroum orator Homerus

               Qui transis dicas: summe poeta vale. (TELEKI, ep. 2, 23.)

A tizenkét bölcs verseihez könnyen hozzájuthatott: a gyűjteményt számos 15. századi kézirat a Vergilius-munkákkal együtt tartalmazza, ilyen foroghatott az ő kezében is.[10]

Janus és kortársai számára Vergilius életpályája és életműve a legfontosabb minta volt: őt követve alkotott ő és számos társa ifjúkorában pajzán epigrammákat, majd egyre komolyabb munkákat, hogy aztán nagy epikus kompozíciókkal koronázza meg életművét. Janus számára ezen felül Vergilius példa volt a művelt költészet meghonosításában is: amiképpen Vergilius a Mincius folyó partjára hozta a görög Múzsákat, akképpen vezette Janus is a Helikonról a babérkoszorús istennőket hazájába, a Histerhez. Nem csoda, hogy saját tehetségének leírásában is a Vergilius-hagyományt követte.[11]

A szókapcsolat időrendben legutolsó előfordulása, a Saját lelkéhez című elégia igencsak eltér a Pannónia dicséretében található megfogalmazástól. Szó sincs itt Pannóniáról, sem bármiféle szülőföldről: a platóni filozófia tanítása szerint íródott versben a lélek szellemi származásának leírásában található meg a kifejezés: tam vegeto polles nobilis ingenio, nemes módon annyira bővelkedsz az eleven tehetségben.

Mi lehet az oka annak, hogy a költői lelemény tehetsége elfordul a közvetlen környezettől? Az ingenium egy újabb, eddig még nem tárgyalt értelmezése, annak felhasználása talán rávilágít az eltérés okára.

Az ingenium az Arisztotelészt idéző Cicerónál a később nagy karriert befutó klímaelmélet keretében jelenik meg. Az istenek természete című Cicero-munkában (1, 42) a csillagok kifinomult értelmének bizonyítékaként olvashatjuk:

quare cum in aethere astra gignantur, consentaneum est in his sensum inesse et intellegentiam, ex quo efficitur in deorum numero astra esse ducenda. Etenim licet videre acutiora ingenia et ad intellegendum aptiora eorum qui terras incolant eas in quibus aer sit purus ac tenuis quam illorum qui utantur crasso caelo atque concreto.

(Havas László fordításában: ... mivel a csillagok az aetherben születnek, egyetértés uralkodik abban a tekintetben, hogy az égitesteknek van érzékelésük és értelmük. Ebből pedig az következik, hogy a csillagokat az istenek sorába kell iktatnunk. Látnivaló ugyanis, hogy élesebb az elméjük, jobb a felfogóképességük azoknak, akik tiszta és enyhe levegőjű vidékeken élnek, mint azoknak az embereknek, akik fölé súlyos és zárt égbolt nehezedik.)

Ez a felfogás jelenik meg a Galeottónak panaszkodó Janus soraiban (Teleki, ep. 1, 35, 5–6): a költő verseinek silánysága miatt panaszkodik, s a hanyatlás okául környezetét jelöli meg:

scilicet ingenio multum locus addit et aufert,

               inter et est sub quo sidere carmen eat.

(Világos, hogy a hely sokat segíti és hátráltatja a tehetséget, s nem mindegy, milyen csillagzat alatt születik meg a vers.)

Janus Itáliában éppen azzal büszkélkedett: tehetsége annak ellenére bontakozott ki, hogy műveletlen vidékről származott (Teleki, ep. 1, 148).

Quod rudis ingenio talem me terra creavit,

               miraris Tusci, Prosper alumne, poli...

(Toszkán ég alatt táplált Prosper, csodálkozol azon, hogy a műveletlen föld olyan tehetséget szült, mint én.)

Az antik költészet északon való meghonosítása, annak nehézségei úgy tűnik, pályája vége felé újból ráirányították a tehetségére büszke költő figyelmét a környezet állította korlátokra. Filozófiai költeménye, az előbb idézett Saját lelkéhez ezeket a korlátokat általánosította azzal, hogy megmutatta, milyen lehetőségei és korlátai vannak a nemes tehetségű és fényes erkölcsű léleknek a silány test börtönében.[12]

Jegyzetek:



* Az e tanulmányhoz is vezető kutatásokat az OTKA (T 034589), az OKTK (B.2030/VIII/02) és a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával végeztem.

[1] PETRARCA, Franciscus: Roberto Siciliae regi de laurea suscepta = PETRARCA, Franciscus: Opera, III, H. n., é. n., [Klimo könyvtár, H. II. 12], 1253. Magyarul l. PETRARCA, Franciscus Levelei, ford., jegyz., tan. KARDOS Tibor, Bp., 1962. 103.

[2] Az ingenium jelentését illetően a következő szótárakat, lexikonok ingenium címszavaira támaszkodom: Thesaurus Linguae Latinae. I–, Lipsiae, 1900–; Historisches Wörterbuch der Philosophie. Hrsg. RITTER, Joachim, GRÜNDER, Karlfried, Bd. IV., Stuttgart–Basel, 1976; Historisches Wörterbuch der Rhetorik. Hrsg. UEDING, Gert, Bd. 4, Tübingen, 1998.

[3] Abban a görög szótár-típusban, amelyből később valószínűleg egy kéziratot birtokolt, megtalálhatta a görög fordítást is az euphüia szóban. Glossae latinogrecae et graecolatinae. Ed. GÖTZ, Georgius, GUNDERMAN, Gottholdus, Lipsiae, 1888. 320., l. 22; a szótárral kapcsolatban l. KAPITÁNFFY István: Janus Pannonius görög szótára, Irodalomtörténeti Közlemények 95 (1991), 178-181.

[4] A rövidítések feloldása: IANUS PANNONIUS, Poëmata ... omnia, ed. TELEKI, Samuel, KOVÁSZNAI, Alexander, Traiecti ad Rhenum, Wild, 1784, (hasonmás kiadásban Bp., Balassi, 2003); Elegiae lib. 1, el. 2; Epigrammata lib. 1, ep. 69, Silva Panegyrica, no. 2. Az ars–ingenium összevetést használja a szónok-tanár Quintilianus, aki Szónoklattanában, az utánzásról szóló részben (10, 2, 12) az ingeniumot a lelemény (inventio), az erő (vis), a ügyesség (facilitas) társaságában mint olyan erényt említi, amelyet a mesterség (ars) révén nem lehet megszerezni: Ea quae in oratore maxima sunt imitabilia non sunt, ingenium, inuentio, uis, facilitas et quidquid arte non traditur. (Prácser Albert átalakított fordításában: azt, ami a szónokban a legfőbb, lehetetlen utánozni, így az eredeti tehetséget, feltaláló képességet, erőt, ügyességet s mindazt, amit a mesterség révén nem lehet átadni.)

[5] VADÁSZ Géza: Janus és Gellius. Irodalomtörténeti Közlemények 89 (1993), 199-203.

[6] GUARINI, Battista: De ordine docendi ac studendi. Ed. PIACEUTE, Luigi, SANTOMAURO, Gaetano, Bari, 1975.

[7] Poetae Latini Minores. Ed. BAEHRENS, Aemilius, IV., Lipsiae, 1882. (a továbbiakban: BAEHRENS 1882), 121, ll. 15–16; legújabb kiadása Das Symposium der XII Sapientes: Kommentar und Verfasserfrage. Ed. FRIEDRICH, Anne, Berlin–New York, 2002. (a továbbiakban: FRIEDRICH 2002), 42., no. 20.

[8] Többek között az imént hivatkozott Artemiszia-epigrammában is (Teleki, ep. 1, 234, 4. contumulatus humo cf. BAEHRENS 1882. 130, l. 38; FRIEDRICH 2002. 52, no. 70, 2. tumulatus humo).

[9] BAEHRENS 1882. 121, l. 11–12; FRIEDRICH 2002. 42., no. 18.

[10] BAEHRENS 1882. 19.

[11] Erről bővebben l. JANKOVITS László: Accessus ad Janum: A műértelmezés hagyományai Janus Pannonius költészetében. (Humanizmus és reformáció 27.) Bp., 2002. 21-29.

[12] Janus szövegeiben nem találtam nyomát annak a főleg Arisztotelészre és Ciceróra támaszkodó elméletnek, amely szerint az ingenium együtt jár a fekete epe, a melancholia testnedvének eluralkodásával, s az ezzel járó lelki alkattal.