Cikkek

T. Papp Zsófia: Agyich István kanonok élete és versei (könyvtári adatok alapján)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.)

válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

201–245 P.

T. Papp Zsófia

Agyich István kanonok élete és versei (könyvtári adatok alapján)

Das Leben und die Gedichte des Domherren István Agyich (aufgrund von Bibliotheksmaterial)

István Agyich's Life and Poetry (based on Library Sources)

A kiváló Koller József[1] kanonoknak, Klimo György[2] püspök jeles munkatársának tiszteletére rendezett konferencián egy másik kanonokot választottam témául, Agyich Istvánt. Ha a hosszú életű és nagy tudású Koller Józseffel,[3] akit a tudós prépost[4] jelzővel is illettek, ma méltatlan módon nem foglalkozunk eleget, ugyanez mondható el kissé idősebb kanonoktársáról, a kivételes tehetségű Agyich Istvánról is: őt mint költőt kellene ismernünk.

Agyich István élete leírása több forrásból rendelkezésünkre áll, ezek a források részben egymásra is utalnak; főleg Horányi Elek,[5] kisebb részben Brüsztle József és Aigl Pál munkáira fogok támaszkodni, illetve költeményeit veszem számba, külön kiemelve azokat, melyeket módomban állt elolvasni.[6]

A kiválasztott kanonoknak, Agyich Istvánnak[7] a neve többször felbukkant Brüsztle József munkájában: az első kötetben, a pécsi püspökök sorában,[8] ahol több neves személyiséggel találkozhatunk.[9] Ekkor a Széchényi-féle Descriptio-t[10] tanulmányozva a família két, pécsi püspöki címet is viselő tagja, Széchényi György[11] és unokaöccse, a szerzetességből kilépő Pál[12] került kutatásaim középpontjába. Végül Klimo György püspök[13] és a könyvtárát, levéltárét rendező Koller Józsefmunkássága;[14] illetve Eszterházy Pál László püspök[15] tevékenysége vezettek el Agyich Istvánhoz.[16] A Brüsztle-mű első kötetében, a püspökök után, a kanonokok sorában[17] Koller József után említették Agyich Istvánt.[18]

Mindezek után hallottam,[19] hogy Agyich Istvánnak – mint latinul verselő pécsi horvát papnak – a verseit lemásoltatták, megküldték egy bizonyos ferences szerzetesnek Horvátországba, hogy átültesse horvát nyelvre. Feltételeztem, hogy mely kötet számára készül ez a fordítás, de abban a kiadásban jobbára korábbi költők szerepelnek.[20] Máshonnét ismert munkában[21] meglepetésként tűnt fel Agyich István neve „a versifikátorok hadából igényességével messze kiemelkedik a pécsi, horvát származású Agyich István”.

A rendelkezésre álló irodalmi lexikonok[22] mellett Horányi Elek piarista[23] írt róla, ő a legbővebben; illetve Aigl Pál.[24]

A Klimo-könyvtár nemrég megjelent katalógusában a Horányi által említett versek közül több is megtalálható, teljes leírással; némelyiknek a címe kisebb momentumokban eltér a Horányi Elek művében olvasott címtől.[25] Horányi valószínűleg olykor közvetett forrásból ismerte a műveket, melyeket 26 tételben ismertetett; ezek közül tizennyolc műnek tudta keletkezési idejét.[26] Közülük a Klimo-könyvtár katalógusa szerint legalább hatot, majd később többet is kiadtak.[27] Márfi Attila kutatásaiból ismert, hogy Agyich István Bucoliconját,[28] mely párbeszédes formában íródott s így erre alkalmas volt,  előadták.[29]

Agyich István kanonok nagyapja[30], szintén Agyich István kiváló képességű katona volt, a halhatatlan emlékezetű hadvezér, Savoyai Jenő alatt szolgált, harcolt a török háborúk alatt, mind az ellenség kergetésében, Szerbia és Bosznia várainak és városainak bevételében részt vett, mind pedig a békekötés után a határok megállapításában. Minthogy mindezeken a területeken dicséretes tetteket hajtott végre, őt a herceg különösképp megkedvelte és az uralkodónak is kegyeibe ajánlotta; így Agyich István tekintélye hazájában is növekedett. Agyich kanonok édesapja Agyich Illés volt, aki a Szerém vármegye határán, a Száva folyó partján lévő Rajevo Szello-ban[31] élt s egy lovasezred másodkapitánya volt. Horányi Elek a falu nevét is megmagyarázza, ezt latinul Villa Paradisi-nek, magyarul talán paradicsomi falunak mondhatnánk.

Ebben a családban született meg 1730-ban Agyich István, ebben forrásaink egyetértenek. Sorsa – a fentebb ismertetettek szerint – szinte kijelölte arra, hogy katona legyen.[32] A tudományok alapjait szűkebb hazájában, Vukovár (Vukovar) és Újlak (Ilok) városában szerezte meg – ez a megfogalmazás az alsóbb osztályokat, az inferiores classest jelentette, de hogy ezeket az osztályokat hány év alatt járta ki, nem tudjuk. Ekkor mindkét szülője váratlanul meghalt. Őseinek példáját követve elhatározta, hogy katona lesz, mégis, „születésétől fogva lágy természetű lévén, Marstól idegenkedve, a szelíd Minervát készült követni".[33]

Agyich István Szegedre ment a piaristákhoz[34], ezt az évfolyamot sikerrel, dicséretesen végezte el. Szeged városában az ifjú nagyon felnézett Koricsányi Márkra[35] és Bíró Dávidra.[36] Lehet, hogy a szerzetesség is foglalkoztatta.[37] Horányi, Brüsztle és Aigl szerint is Buda volt Agyich tanulmányainak következő állomása, itt filozófiát hallgatott. Tanárai közül Joannes Fonovits[38] neve csak Horányi Agyich-életrajzából ismert.

Eközben a pécsi püspök, Klimo György,[39] „akinek egyházmegyéje ekkor a Száváig ért”,[40] hallott az ifjú Agyich kiváló előmeneteléről, s már előre úgy tervezve, hogy „ő az isteni szolgálatban majd hasznos lehet a szlavóniai területeken”; a pécsi egyházmegye papnövendékei közé felvette. Agyich Istvánt a „szent tudományok ízlelgetésére”[41] Zágrábba, Pécsre, végül Nagyszombatba[42] rendelte; itt az egyetemen történelmet és egyházjogot, valamint teológiát hallgatott héber és görög nyelven.[43] Kiváló eredménnyel szerzett oklevelet. Visszatérve a püspöki udvarban tartózkodott, majd Nemcibe[44] küldték plébánosnak. Rövidesen esperessé választották,[45] és a püspöki szentszéki bíróságon is működött,[46] ahol tizennégy hónap múlva a szerémi terület ülnöke lett,[47] majd Továrnik plébániájába[48] rendelték, ahol a helyen hosszú ideig szolgált, nehéz körülmények között. Aigl kiemelte, hogy Agyich nagy hűséggel látta el tizennyolc éven keresztül feladatát, püspöke teljes elégedettségére.[49] E kiemelkedő plébánosi munkájáért és egyéb érdemeiért a káptalan jóvoltából, mindenki egyhangú szavazatával, de különösen püspöke levele[50] alapján kanonokságot kapott.[51] 1776. augusztus 28-án Klimo György püspök iktatta be.[52] Agyich canonicus theologus lett; ez a 17. század végén újjászervezett kanonoki rendszerben az utolsó, akinek többnyire az utánpótlás nevelése, illetve utóbb a papnevelő[53] igazgatása volt a feladata. Nyilvánvalóan nemcsak a növendékeket, hanem valamilyen mértékben az oktatást is felügyelte.[54] E kanonoknak a lakhelye ekkortól általában a szemináriumban volt.[55] Horányi úgy írja, hogy kanonokká való avatása után nem sokkal, már Klimo halála után nevezték ki[56] a papnevelő intézet, azaz a szeminárium igazgatójának, és jövedelmei kezelőjének.[57] Agyich az intézet növendékeinek szentírásmagyarázatot is adott elő, „mint ahogy ez a canonicus theologus kötelessége is”.[58] 1780-ban új püspököt neveztek ki a pécsi egyházmegye élére, a pálosok volt rendfőnökét, Eszterházy Pál Lászlót. Beiktatását (1781) követően „nem sokkal ez után” – írta Horányi – az egyházmegye határai megváltoztak,[59] a szlavóniai részek a pécsi egyházmegyétől elkerültek. Agyich a számára terhes plébánosi és esperesi feladatok alól felmentését kérte. A papnevelő intézeteket hamarosan részben Pestre, részben Pozsonyba[60] vonták össze. Agyich ennek igazgatását, ill. a javak kezelését állítólag „betegségtől, öregségtől és munkától elerőtlenedve” püspöke parancsára folytatta. Nem tudunk arról, hogy Pozsonyba költözött volna, de a várost ismerhette, talán többször fel is kereste.[61] Kollerhez hasonlóan támogatott arra érdemes szegény sorsú ifjakat,[62] közülük Zsivics Mátyás nevét ismerjük.[63] Élete végén Agyich sokat betegeskedhetett; Horányi a molestia morborum kifejezést használta; Brüsztle szerint végül apoplexia, azaz szélütés végzett vele.[64] Horányi Elek megemlíti, hogy a „lágyhangú Apolló és a szelídebb Múzsák” gyönyörködtették őt, az ezekkel való gyakori foglalatosság a mardosó gondok enyhítésére, a betegség nyomasztó voltának távoltartására szolgált; sokat énekelt, azaz költött, ékes, nagy műveltségre valló és mintegy maguktól folyó versek[65] kerültek ki kezéből, melyeket, „hogy barátai kérésének eleget tegyen, nyilvánosságra bocsátott”,[66] s melyeknek ismertetését az életrajzíró helyesnek ítélte itt beiktatni.

Horányi Elek munkája címében az utolsó szavakat,[67] sem pedig ezeket a föntebb idézett szavait nem szabad elfelejteni, de kérdés, hogy valóban csak kiadott művekről írt-e. Ami a művek kiadásának vagy írásának idejét illeti, ismeretes, hogy megfogalmazása szerint a 26 tételben felsorolt, legalább 28 mű közül 18-nak ismerhette a keletkezési idejét, ezek címe után évszám olvasható, 1762 és 1788 között:[68] némelyik év igen termékeny volt, de előfordult két költemény között tíz év szünet is. Ezek mellett a többi, a 19. számtól kezdve,[69] év nélkül szerepelt; minden bizonnyal találhatók köztük korábbiak.[70] Nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy megjelent, ill. hogy kinyomtatott példánya Horányi Elekhez is eljutott, de erősen gyanítható ez a 19. számmal jelzett két mű esetében: két oratio-ról van szó, melyek közül az első egy jubiláris misén hangzott el[71] és „a nép közt szétszóratott”. Azoknál a címeknél, amelyek után Horányi a mű oldalnagyságát megjegyezte, feltételezhetjük, hogy kiadásáról tudott, esetleg a kezében is volt;[72] még inkább  valószínűsíthető ez azoknál, amelyek esetében helynevet is írt;[73] legbiztosabb ez azon esetekben, ahol a nyomdát is megemlíti.[74] Két szerzőnk, Aigl Pál és Brüsztle József, aki Horányi Elek után mintegy 60 ill. 100 évvel írt róla, egyaránt olyan formulákat használt, amelyekből úgy tűnik, e verseknek megjelenéséről nem tudott, pontosabban egyikük sem említi, hogy akár egyet is láttak nyomtatásban. Aigl szerint Agyich „kiváló költő volt, sok költeményt, siratót, ünnepi verset (poëmata, lessos, festinaque carmina) írt, ha ezeket összegyűjtve kinyomtatták volna, egy új Ovidius verseinek tűntek volna”; a szerző ez után utalt Horányira, hogy a versek katalógusa nála mely oldalakon olvasható; Brüsztle rövidebben írt: „kiváló költő volt, sokat írt, de semmit sem nyomtattatott ki”, Szinnyeitől idéztem korábban: Agyich „1762-1788-ig megjelent 25 alkalmi és egyéb” verséről szól.[75]

Agyich István kanonok – mint kortársai közül oly sokan – kétségtelenül az alkalmi költészet műfajaiban alkotott, különböző alkalmakra, különböző személyekhez szóltak versei; már csak ezeknek széles köre miatt is elfogadhatjuk Horányi meghatározását, hogy művelt, eruditus költő volt.[76]

Ha azzal kívánunk foglalkozni, kikhez szóltak Agyich költeményei, először a Klimo-katalógusból megismert műveket futhatjuk át: itt a szerző nevével említett munkák (A 118-123) között is az első öt – nem a keletkezés, hanem a katalógus sorrendje, azaz a címek abc-rendje szerint – a királyi akadémia, de inkább széki Teleki József, a Pécsi  kerület tanulmányi felügyelője tiszteletére (1786), továbbá Niczky György, Verőce vármegye főispánja (1783), Győry Ferenc, Tolna vármegye főispánja (1783), Szabó András, a pozsonyi szeminárium rectora (1786), bizonyos Cajaffa Dominicus (177?) tiszteletére íródott;[77] ezeket követi a munkámban címe szerint talán legkorábban[78] említett költemény, melyet Agyich Széchényi (itt: Szécsényi) Ferencnek ajánlott s Pécs török alóli felszabadulásának évszázados fordulójára írt; a két másik, 1774-ben és 1777-ben írott munkát (M 985 ill. F 533) a címek feltűnő hasonlósága alapján tartom a kanonok művének; ezek Krtizza Máté Ferenc boszniai és szerémi püspökké való beiktatása, ill. pártfogója, Klimo György püspök halála alkalmából születtek, ez utóbbira utalást találunk a Bucolicon elején is.

Rendszerezve az Agyich István által megénekelt, vagyis verssel felmagasztalt személyeket, ezek között voltak világi és egyházi elöljárók vagy más szempontból kiemelkedő személyiségek. Verssel fordult Agyich főispánokhoz,[79] egy kerületi királyi biztoshoz,[80] egy tanulmányi felügyelőhöz;[81] írt költeményt egy gránátos század kapitányához, elutazása kapcsán,[82] illetve egy tudóshoz, halála alkalmából;[83] nem kimondottan egyházi személyként ünnepli a pozsonyi seminarium generale igazgatóját;[84] írt verset továbbá püspökről, ill. püspökhöz,[85] valamint azokhoz, akik tanárai voltak vagy lehettek.[86]

Alkalmak szerint áttekintve Agyich munkásságát, írt különböző műveket egy bizonyos árok elkészülte ürügyén,[87] névnapra,[88] különböző évfordulókra,[89] templomszentelésre,[90] beiktatásra,[91] elutazásra,[92] valamint látogatás kapcsán,[93] és végül haláleset, ill. temetés alkalmából.[94] Legkevésbé „alkalmi versnek” tekinthetünk egy már ugyancsak említett költeményt, a pozsonyi szeminárium vezetőjéhez, minden valószínűség szerint barátjához, Szabó Andráshoz írott verset, mely a várost, a szemináriumot és az ott tanuló ifjúságot is megjeleníti, és „sok személyes líraiságot tartalmazó” mű.[95]

E művek – mint említettem – mind Engel János József[96] nyomdájában jelentek meg; Agyich egyéb munkái között van nagyszombati,[97] pesti,[98] bécsi,[99] eszéki[100] és zágrábi[101] megjelenésű is. Az Engel-féle kiadásoknál meg kell említeni a költemények könyvdíszeit, melyek néhol ismétlődnek is,[102] kétségtelenül a legszebb a 7. számú költemény, a Bucolicon elején a pásztorokat ábrázoló metszet.[103] 

Agyich Istvánnak összesen 11 művét vehettem kezembe a két könyvtárban; csaknem mindegyik kolligátumba kötve jelent meg, ezek némelyike csak költeményeket tartalmaz, van olyan is, amelyben egy szerzőhöz köthető művek jelennek meg (nem föltétlenül egymás után), máshol a megszólított személye jelenti a rendező elvet. A legjellemzőbb kolligátum talán az, amelyben a Niczky György beiktatására írt költemény található. Agyich általam ismert művei Horányi Elek katalógusának időrendje szerint haladva,[104] de a címlapokon látható, nyomtatott címek[105] rövidített leírásával, a következők:

Agyichnak egykori kanonoktársához, a szeminárium vezetésében elődjéhez, Krtizza-hoz írott vers Musa Syrmico-Slavonica … Domini Matthæi Francisci Kertiza … kezdetű címmel jelent meg; e vers előtt egy prózában írott, bő másfél oldalas Argumentum-ot olvashatunk, ebben mintegy összefoglalja a hosszú, 22 oldalas költeményt: Jupiter szemeit Slavonia-ra veti, s mivel tudja, hogy mind békében, mind háborúban a tudományoknak milyen szerepük van, és hogy ez a virágzó tartomány miként kívánja a hitet (buzgóbban) gyakorolni és az irodalmat művelni, továbbá mivel épp akkor halt meg a diakovári és a szerémi püspök, elhatározza, hogy összehívja az istenek tanácsát, hogy ez ügyben döntsenek. Apolló, azaz Phæbus erre a méltóságra Kertizát javasolja, aki a pécsi egyházmegyében canonicus theologus, s mind kegyességét, mind tudását tekintve kiemelkedik, a haza nyelvét[106] is ismeri; akkora hatása volt Apolló beszédének, hogy Jupiter elküldi az istenek hírnökét, hogy senki mást, csakis Kertizát nevezzék ki püspöknek. Mercurius meg is győzi erről a császári és királyi felséget (Mária Teréziát), aki boszniai, másként diakovári és ugyanakkor szerémi püspöknek is jelöli a nagytudású férfiút, Bécsbe hívja, királyi ajándékokkal elhalmozza; Kertiza ez után fordul aztán vissza immár a maga egyházmegyéjébe, ott mindenki a legnagyobb tisztelettel és örömmel fogadja. Végül a múzsák Slavonia-t dicsőítik, és majdani nagy szerencséjét jósolják meg. Eme összefoglalót valóban pontosan követi a hosszú, hexameterben írott vers, melyet Agyich számtalan célzással tűzdelt meg; leírja a Száván túli terület egykori virágzó szépségét, majd szomorú sorsát a török pusztításai következtében; említi – név nélkül, mint pécsi püspököt[107] – Klimo-t is, aki felismerte Kertiza tehetségét, és tanulni küldte, külföldre is.[108] Agyich nem feledkezik meg a kanonok tanításáról sem: Felix, qui studuit literis (!) sub præside tanto!;[109] többször kiemeli, hogy Slavonia az istenek által nagyon kedvelt föld, végül pedig Kertizát élteti, de úgy, hogy a dicsőítő szavakat két általa kitalált múzsa szájába adja.[110]

A másik vers, amely a legnagyobb valószínűséggel azonos a Horányinál 5. számmal jelölt költeménnyel, a Klimo György püspök temetésére írt mű. Ez Funebre carmen piis manibus … Domini Georgii Klimo episcopi Quinque-Ecclesiensis … kezdetű címmel jelent meg. Az előzőnél valamivel rövidebb, 13 oldalas kiadvány, első oldalán fent könyvdísszel: sírhalmot ágakkal díszítő ifjú, mellette romok, háttérben tornyos épület, bokrok, talán egy áldozathoz használt kehely. A költemény disztichonos formában íródott, az előző, ünnepélyes vershez képest ez személyesebb, szenvedélyesebb, mozgalmasabb, így is indít: Hei mihi! Quæ miserum torquent mala somnia mentem?.[111] A vers további sorai is a temetési ünnepség lángjairól, könnyekről, ciprusokról, nyögésről és szomorú hangokról, a völgyeket megtöltő sírásról, fájdalomról, a harangok szaváról szólnak. A nagy pécsi püspököt – ismét az előző versben megismert kifejezést olvashatjuk[112] – siratják mind az ifjak, mind az öregek, a polgárok csakúgy, mint a papok. Ő maga, Agyich, az álomban megjelent rémlátástól megrendülve, sietett a püspöki várba, ahol mindent tárva-nyitva talált, s Klimo, „az ország dísze, a papság fénye, a tanácsnak ékköve és a múzsáknak atyja” (vagy pártfogója), feküdt ott holtan kiterítve; a kanonokok azt kívánták, bárcsak fejeznék be éltüket ők is. A költemény további részében megjelenik Apollo, aki megszólítja a költőt, ne féljen, hisz egy a törvény, ha megszülettünk, meg is halunk, a halál nem szomorú dolog; nem sokkal később a múzsák vezetője, a déloszi isten magával emeli a költőt, hogy láthassa, az égben immár a boldogok közt találja Klimot. Agyich itt felsorolja Klimo érdemeit, megemlékezik a könyvtár alapításáról is.[113]  Az égi színjátéknak hamarosan vége, s a csodálkozó költő előtt – immár otthonában – megjelenik még atyai jóakarója szelleme, teljes püspöki díszben, meg is szólítja őt: „O vates”, nincs ok sem a félelemre, sem a fájdalomra, lesz másik püspöke Pécsnek,[114] aki majd három év múlva gondját viseli az egész egyházmegyének, „szólt és eltűnt, és hiába nyúltam utána, hiába könnyeztem, kértem…”, mint ahogy Anchises szellemét kérlelte Aeneas. Ezek után a temetés leírása következik, melynek során ismét megszólal maga a kanonok-költő, fogadalmat tesz, örökké fog emlékezni rá, s kéri a jó szellemeket, egy „másik Klimo-t” adjanak minél hamarabb Magyarországnak.

Tudjuk, hogy Agyich István 1749-50 körül Szegeden a piaristákhoz járt[115], akik iskoláikban, jezsuita mintára, meghonosították az iskolai színjátszást, sőt, oktatásukban az iskolaszínház központi helyet foglalt el.[116] Kilián, az iskoladrámákat kiadó kutató a dráma szónak széles értelmezését tartja helyesnek, így a comœdia, tragœdia, actio, declamatio, ludus stb. megnevezésű műfajokon kívül a bukolikus verseket is idevalónak ítélte.[117] Számtalan párhuzamot, vagy mintát lehetne felsorolni, még a költőnk szegedi tartózkodása előtti időből is – ismeretes, hogy nem mindig maradt nyoma, de a darabokat a szerzők, esetleg a szereplők másolatban újabb állomáshelyükre, tanulmányi helyükre sokszor elvitték.[118] Nem zárhatjuk ki, hogy Agyich talán szegedi éveiből „hozta” ezt a műfajt, de meglehet, hogy választásában a pártfogója, Klimo könyvtárában is megtalálható, a pásztori költemények egyik újkori előképének tekintett Metastasio-művek is szerepet játszottak.[119] A hosszú mű[120] címlapjának verso-ján Vergilius IV. eklogájából a konzuli erdőket idéző[121] Agyich nyolcsoros bevezetővel kezdi művét, mely itt belül Carmen bucolicum címmel szerepel. Ebben a Múzsákhoz[122] fordul: „a szomorú időkben[123] vígasztaltatok, siessetek hát most vissza a ti költőtökhöz”;[124] a temetési ének után most ugyancsak az ő segítségükkel fog boldogabb dalt mondani, s ő, a kicsiny pásztor a Pásztort dicsőíti versével. Az első eklogában Hylas és Alexis különböző előjeleket emlegetnek, s mintegy az aranykort vetítik előre;[125] a másodikban Damon és Menalcas, immár Daphnis közeljövőben való megérkezéséről beszélget.[126] Menalcas-nak van egy pánsípja, melyet a híres Dametas-tól kapott,[127] ez azelőtt számtalan hangon szólt, most egyre csak Daphnis nevét adja ki; Damon szavai után[128] megjelenik nekik egy ifjú, bejelenti Pales istennő, azaz Mária Terézia[129] akaratából az új pásztor, azaz püspök megérkeztét. A harmadik színben, azaz eklogában már három pásztor, Melibæus, Mopsus, Aegon beszélgetését[130] találjuk, ez a főpásztor érkezésére való készülődés; ennek legkedvesebb része, amelyben a pásztorok versengenek, ki mit adhat ajándékba – hisz mindannyian szegények, minden ajándékuk csekélység.[131] A negyedik ének immár magának a főpásztornak az övéihez való megérkezését énekli meg, egyetlen pásztor szerepeltetésével. A pásztorok, azaz papok nagy tömegének kíséretében megjelenik Daphnis, azaz a püspök, a férfiak tapsolnak, az ifjúság örömzaja tör ki, a gyermekek énekelnek, maga az ég is visszazengi ezt a zajt; ünnepi lakomát rendeznek, a fiatalság körtáncot ad elő – mindezt a Mecsekről nézi az öreg Amyntas, aki eztán kezd énekébe, elbocsátva jószágait[132]; itt ismét aranykor-leírást iktat be a költő. Az ötödik ekloga a főpásztor magasztalása, melyet a pásztorok váltakozó énekben adnak elő, szereplői Coridon, Alphesibæus, Palæmon. Ott, ahol a hegyekből leérünk és Szigetvár felé szétterül a síkság, él két egylelkű barát, Coridon és Alphesibæus; egymással versengve énekelnek, de mégis mindegyikük Daphnis-nak szenteli szavait,[133] végül az öreg Palæmont[134] hívják döntőbírónak. Úgy tűnik, még ezt a hangulatot is lehet fokozni; az utolsó eklogában a főpásztor oda érkezik, ahol az Ister folyik,[135] s a pásztorok közül az elsők, Lycidas, Meris és Mycon összejönnek egy szentelt berekben, itt ismét váltakozó énekben mondják el dicsőítő szavaikat, mély meggyőződéssel, hogy az aranykor köszöntött újra rájuk.[136] A költemény ovidiusi, de főleg vergiliusi helyekre való utalásokon, olykor idézeteken kívül[137] számtalan baranyai helynevet, magyar vonatkozást tartalmaz, azaz a latinizált görög nevű pásztorok mind e tájon éltek, s folytattak énekbeli versengést.[138] Nem tudjuk, ismerhette-e Agyich azt a „pásztori beszélgetés”-t, melyet egy korábbi püspökhöz írt Martinus Juren;[139] hasonlóképpen azt sem, hogy a későbbi verselő kanonok, Stephanus Opoevcsanin, Agich egykori káplánja, kezébe vette-e Agyich István művét.[140]

Az előző műhöz két szempontból is kapcsolható Agyichnak az a verse, mely Carmen in festam inaugurationem illustrissimi Domini Domini Francisci Győry de Radvány … kezdetű címmel jelent meg, s melyet Győry Ferenchez, Tolna vármegye főispánjához írt; Győrynél a tolnai főispánságot a Győri kerület királyi biztosi feladata[141] követte, majd 1787-ben belső titkos tanácsos, Esztergom vármegye főispánja is lett. Abban a kolligátumban, amelyben ezt olvashattam, az első darab egy Klobusitzky Péter kalocsai érsekhez 1822-ben írott, Pesten megjelent pásztorjáték.[142] A Győryhez írott költemény itt a negyedik, szintén rengeteg magyarországi, ill. helyi kapcsolódással;[143] a szerző feleleveníti Paris[144] ítélkezését, egy bizonyos Tolnesia nevű nimfát talál ki, akit a legszebbnek, legjobbnak[145] ítélnek, s ebben minden istennő, driád és najád egyetért – őt találják legméltóbbnak arra a dicsőségre, hogy az aranyalmát elnyerje, Juppiter pedig e nimfát szánja majd annak a férfiúnak, aki „termetére és arcára nézve is ékes, tanácsaiban méltóságos, sokféle gyakorlatban jártas”.

A következő, disztichonokban írott verset egy számunkra teljesen ismeretlen katonához, valószínűleg barátjához intézte a kanonok-költő. Horányi Elek valamely forrásból tudta, hogy a latin és az etruszk költészetben jártas volt az a Károlyi-ezredben a százados helyetteseként (?) szolgáló, majd a gránátosok vezetőjévé előlépett Cajaffa gróf,[146] akihez Illustri viro comiti Dominico Cajaffa I. R. Caroliani superiori locumtenenti…kezdetű címmel[147] írt Agyich összesen 58 soros költeményt. Ennek elején a Múzsákhoz fordul:[148] „mondjátok meg, ó Múzsák, miért hagyta ott honi isteneit a hős Cajaffa, hiszen a magyar föld messze esik az itáliaitól, s a Duna – itt természetesen Ister – is távol van a tengertől!” A vers további, még mindig a Múzsákhoz szóló részéből megtudjuk, hogy a gróf nápolyi származású, és mind a polgári életben, mind a hadi körülmények között hírt-nevet szerzett magának, „hát vajon itt akarta az oly nagyon vágyott nyugalmat élvezni, tudós emberek közt, barátainak körében?” A vers legnagyobb részét[149] a Múzsák, a „tudós nővérek” között a legelsőnek – a  talán a történetírás múzsájának, Kliónak – a válasza teszi ki: Minerva, azaz Pallas Athéné egyaránt uralkodik a háborúkon és a tudományokon – ha szabad a Múzsákat így értelmezni –, s még Marsnak, a háború istenének is díszére válik, ha Pallas mesterségéhez kapcsolódik, ha a kürt hangját elegyíti a lant zengésével. A versből – más antik vonatkozások említése után – az is kiderül, hogy Agyich ismeri a Pegasos patája által lett forrás történetét; a Múzsák atyja, Phœbus is említtetik, majd azt olvashatjuk, hogy Pallas mintegy seregszemlét tart, s a tanult lelkeket a maga számára kiválasztja. A Múzsa itt a kanonok-költőt szólítja meg, mindenkinek tetszik az általa készített ének, a szerző dicsősége nő a vers által. Ekkor fordul a költő egyenesen barátjához: „Isten veled, barátom, itt éltünk együtt, de Jupiter és Phœbus parancsa szerint új országokba kell menünk, el kell válnunk, én azokra a boldog mezőkre megyek, ahol egykor Illyria ősi dicsőségű városa állt.[150] Vajha megadnák az árkádiai istenek, hogy találkozhassunk egyszer ott, ahova engem a pietas, téged a gondok (a mesterséged gondjai) vezérelnek.” A vers egy kívánsággal fejeződik be: „Ó szeretett vendég, jöjj vissza egyszer ide”. 

Az a vers, melyet az egyik legterjedelmesebb kolligátumban[151] olvashattam, a Niczky Györgynek Verőce vármegye főispánjává történt 1783-as beiktatására íródott. Címe így kezdődik: Carmen in festam inaugurationem illustrissimi Domini Comitis Georgii Niczky de eadem… A Niczky-familiát ősi eredetűnek tartják, állítólag a 13. századig nyúlik vissza, de a család hírnevét Kristófnak köszönheti, aki a temesi bánságot visszakapcsolta az országhoz. Ezért is olvashatunk Agyich versében egy Temesis nevű nimfáról, aki anyjával, Hungariaval beszélgetve ezt a visszatérést ünnepli.[152] Közeledik azonban, a habokból kikelve egy másik leány, aki a Száva környékén fekvő területeket képviseli (neve később olvasható: Illyris), ő is felismeri anyját, akitől immár két század választotta el, s mivel az tud egy oly hősről a Nicius nemzetségből, akinek híre-neve az éterig ér el – ez Niczky Kristóf –, kéri, hogy küldje el hozzá, s anyja ezt meg is ígéri. Mintegy változik a szín, Illyris könnyeivel növelte a Duna (és a Dráva) vizét, kéri, hogy forduljon vissza, Budáig, hogy ott is hallják meg az ő keservét. Ugyanakkor a gátat, a hidakat építő Nicius-t emlegeti,[153] s kiemeli, jöhet ezer ember is, nincs közülük egy sem, aki számukra oly hasznos dolgot művelt volna, mint ő. Isten azonban nem akarja Temesist megfosztani Niciustól, ezért annak fiát[154] küldi el a Száva környékére: az ifjú Nicky Pallas mesterségét tanulta, és mire férfi lett, minden tudományokban jártasságot szerzett, így, az apjától hallottakat is megjegyezve jöhet az illírekhez. A költemény végén Agyich hozzájuk fordul, szerencsés népnek nevezi őket, élteti velük együtt a két Niczky-t, apát és fiát.[155] Ebben a versben találkozunk először azzal a sajátossággal, hogy a versekhez is lábjegyzeteket fűz a költő. 

Ugyancsak számos lábjegyzetet olvashatunk a következő versben, melynek címe a Carmen amplissimis honoribus Excellentissimi Domini Domini Francisci de Paula e Comitibus Balassa de Balassa Gyarmath … szavakkal kezdődik. A cím felsorolja Balassa Ferenc címeit, s ezúttal mint horvátországi, dalmáciai és szlavóniai pro-rexet, azaz horvát bánt ünnepli. Zágrábban, 1785 szeptemberében jelent meg; a kilenc oldalas, disztichonokban írt mű végén kisebb, négyzet alakba rendezett növényi ornamentika, mint könyvdísz. A politikai pályán régóta tevékenykedő[156] Balassa Ferenc 1785 májusában, Eszterházy Ferenc gróf azon év áprilisi lemondása után lett horvát bán; az idős gróf[157] lemondását pedig II. Józsefnek az ország közigazgatását átrendező márciusi rendelete előzte meg: a császár az országot tíz, egyenként négy-öt megyét magába foglaló kerületre osztotta, a megyei önkormányzatokat, a főispáni tisztségeket megszüntette.[158] A vers először a család dicsőségét emlegeti, majd Balassa Ferenc értékelésére tér rá, aki kora ifjúságától jeles feladatokat[159] kapott; az említett címek közül is kiemeli Szerém vármegyei főispánságát. Balassa volt az, aki egyesíteni kívánta Dalmáciát Horvátországgal, az ott lakókkal egyetértésben, hiszen mind eredetük, mind nyelvük csaknem azonos. A felkiáltásokkal, az istenekhez intézett szavakkal elevenné tett vers költője visszaugrik az időben: Balassának még a Theresianum növendékeként írott művét említi,[160] mely Mária Terézia figyelmét felhívta rá. Utalás történik Horvátország állandó katonaságára, melynek ellátásában Balassa Ferencnek szintén feladatai voltak (két ezrednek is tulajdonosa lett); sokat tett a kikötőkért,[161] az azokon keresztül folyó áruk biztonságáért; ezek után olvashatjuk, hogy újabb feladat kapcsolódik Balassa előbbi kötelességeihez. Agyich itt említi (csak lábjegyzetben) az ország tíz kerületre való osztását, illetve a tíz férfiú kiválasztását. Végül a három ország, Horvátország, Szlavónia és Dalmácia címereit is versbe foglalja, s mintegy megígéri, hogy Balassának további tetteit is megénekli majd.[162]

Arról a disztichonos versről,[163] amely Horányinál ezután következik, a következő évben, 1786-ban írt Carmenről, azaz a Carmen Stephani Agyich C. E. Quinque-Ecclesiensis Canonici honoribus Reverendissimi Domini Andreæ Szabo … Seminarii generalis Posoniensis Rectoris című költeményről a többször említett cikkben írottakat idézem: Statius „városi” verseit imitálja, sok személyes líraisággal.[164] A szeminárium rektoráról[165] a versből nem sokat tudunk meg, annál többet a városról, mely közel van a császár székhelyéhez, s maga is császárhoz méltó, melyet szőlővel teli dombok öveznek, melyben ragyogó paloták állnak, a négyszögletes királyi várról, melyben ezer szoba is van,[166] a szeminárium rendjéről, ahol mindennek megvan a maga ideje és helye, ahol a hatszáz növendék különböző és mégis egybehangolt tevékenységgel tölti idejét.[167] Leginkább a költemény hangulata utal a két férfiú igaz barátságára, kapcsolatuk elevenségére, kellemes beszélgetésükre, végül arról hallhatunk, hogy vágyik a fáradt kanonok majd újra látni Pozsonyt és barátját. Az összesen 84 sorból álló verset a költőnek a Múzsát idéző, a várost megszólító szavai keretezik: „ki ad nékem erőt, hogy téged, ó Pozsony, méltón megénekeljelek”, olvashatjuk az elején, és „ó, mikor adatik meg, hogy téged, Pozsony, újra lássalak, jótéteményeidet élvezhessem; amikor újra látlak – amire most nem vagyok képes –, akkor tudlak majd téged jobban megénekelni én, akit a sors és a gondok súlya nyomasztott”.

E személyes hangú költeményt újra egy ünnepélyesebb követi, Carmen ad Regiam Academiam Quinque-Ecclesiensem amplissimis honoribus Illustrissimi Domini S. R. I. Comitis Josephi Teleki de Szék … kezdetű címmel.[168] Az emberek és istenek atyjához fordul a Múzsák nevében Calliope, kéri, fordítsa feléjük kegyes arcát, hallgassa meg a  könyörgésüket, könnyebbítse gondjukat. A Múzsák gyászolnak, a hozzájuk küldött Mercurius kérdésére[169] a tragikus költészet ihletője, Melpomene felel, említve általában feladataikat, majd Magyarország sok veszedelmét,[170] de mostani aggodalmukat is: a tudományok immár visszatértek, és az egyetem Budára helyeztetett, „ahol a hegyek alatt a királyi Ister folyik”, ők azonban most is bizonytalanságban vannak, ide-oda viszik őket, nincs biztonságos helyük.[171] Mercurius vigaszul az istenek közt uralkodó rendre[172] utal, és elmondja, gyakran az, ami ma rossznak tűnik, a jónak magja lesz. „Hagyjátok hát a gyászt, a hely már kijelöltetett számotokra – Pécs ez a város.”[173] A Múzsák a szomorúságot elhagyják, új szorongás keríti mégis őket hatalmába, milyen is lesz ez a hely; útra kelnek, s már enyhül a gondjuk, amikor a csodálatos templomokat, a rendezett sorba épített palotákat, a tanulmányoknak szentelt épületeket meglátják.[174] Ez után a versben újra Pécs és az akadémia dícsérete[175] következik, majd Széchényi Ferencé[176] és Eszterházy püspöké, aki szintén fogadta az istennőket, s ők megláthatják a Klimo által megnyitott püspöki könyvtárt, majd a társakat, mindazokat, akik e városban tudománnyal foglalkoznak. Számtalan antik utalás és lábjegyzet kíséri az intézet megnyitásának ünnepélyét is; a félelem még nem ült el az istennőkben, hogy a felsőbb utasítás esetleg más helyre küldi őket, máris az akadémia egy éves működését befejező ünnepség helyszínén vagyunk, s az aggodalmat Teleki József[177] maga oszlatja el; itt beszéd következik ismét a Múzsák megszólításával,[178] akikre sok gond és baj, háború és menekülés után „szelíd arccal mosolyog a  szerencse”: Pécs az a város, ahol először volt egyetem, Phœbus, aki hajdan a Helikonon telepítette le a Múzsákat, most e helyet jelöli ki számukra; Pallas is védelmezi majd őket pajzsával;[179] még abban is reménykedhetnek, hogy majd a teológia tanulói visszatérnek Pécsre. A régi vates költő, a tudós történetíró, a jogász s a katona feltámad, újra megjelenik,[180] „és te, boldog Pécs, immár örökké a Múzsákat szolgálod”.

Ugyanebben az évben született a többször emlegetett költemény,[181] melyet Sæculum liberatæ a Tyrannide Turcica Civitatis Quinque-Ecclesiensis amplissimis honoribus … Francisci Szécsényi de Sáárváry Fölső Vidék kezdetű címmel olvashatunk. A vers három fő részre osztható: az első a szomorú múltat említi, mikor is Mavors isten[182] Pannonia bukását tervezi, és ebben eszközei az „idegen földről idejött, vad” törökök; felidézi a költő, hogy álltak a mohácsi síkon a táborok, hogy remegett a föld is ennyi katona súlya alatt; itt volt a magyar nemesség színe-virága, de az előjelek nem voltak számukra kedvezőek;[183] a seregek összecsaptak, sőt közelharcig jutottak, ember ember ellen küzdött; itt a költő megszólítja II. Lajost,[184] majd – mintegy négy oldalon keresztül – a háborút, a háború okozta szörnyűségeket festi le.[185] Agyich, aki előszeretettel utalt vergiliusi helyekre, most Ovidius Metamorphoseséből a vaskort idézi: Vivitur ex rapto…, s az égieket senki se tiszteli már.[186]A költő felsóhajt: „de hát itt valaha a Múzsák kedvelt otthona volt” [187] s mintegy tíz sorban a béke képeit, a bőséget festi, hogy azután még zordabb legyen a pusztulás rajza. Végül az égiek megelégelték a kínt, a megérdemelt büntetésnek véget vetettek, Mars istenséggel Pallast[188] állították szembe. Kiűzték a vad népet, legyőzték a bűnöket, s ezen háborúk egyik vezére, Makár volt az – ismét lábjegyzet –, akinek nevét egy hegy viseli, és majd illír iskolára tesz alapítványt.[189] Még mindig nem volt a megpróbáltatásokból elég: harcok, majd járványok következnek.[190] Nehezen kezdődik az új korszak, a költemény második része ezt festi le: a város a romokból lassan felépül, mint aki betegségből gyógyul, s erejét lassanként szedi össze.[191] Az ellenségtől való félelem eltűnt, egyetértés köti össze a polgárokat, helyreáll a gazdálkodás minden területen, antik istenekkel jeleníti meg a költő a gazdaság különböző ágait[192]; Phæbus maga is eljön, megtelepedhet a  városban a tudomány, miután képviselőinek az elöljárónk[193] ehhez fedelet biztosított, sőt Juno[194] is a magáénak mondja a várost, számtalan kedvezménnyel elhalmozva azt. E résznek végén a költő a kerületek, a Pécsi districtus (nála prætura) létrehozását említi, mint ami szintén Pécs fényét emeli: öt megyén uralkodik annak vezetője, az ide helyezett tribunal.[195] Egyedül Pallas van még távol – ez már átvezetés a következő részhez –, de ő se sokáig: „a nap lovai kétszer ötven évet húztak el azóta, hogy a barbárok dühe” elmúlt, és a sereg elvonult a városból,[196] s íme, amit  a jósnők már rég megénekeltek, eljött Pécsre az, aki valóban az egész városnak atyja.[197] Megérkezett Pallas, az istennők (Múzsák) kíséretében,[198] akik a szívek szomorúságát vidám énekükkel enyhítik, Mars helyett immár Phæbus-t illeti minden tisztelet. Mindezek után írja le először[199] szerzőnk Széchényi Ferenc királyi biztos nevét, majd ettől a szakasztól kezdődik az ő dicsérete és további nagy tettekre való buzdítása.[200] Az utolsó mondatokban a jókívánságokat sorolja a költő, „légy boldog, ne legyen semmi, a mi sérthetne, még a kegyetlen Párka keze is késlekedjen”;[201] éneke mind a megszólított Széchényi Ferencet, mind őseit dicséri, akik „a Múzsákat Pécs városába telepítették.”

Széchényi Ferenc sok nehézsége miatt, betegségére is hivatkozva a királyi biztosságról lemondott, ezt végül 1786 vége felé elfogadták, helyére ez év decemberében Splényi József bárót nevezték ki.[202] Erre is utal az a vers, melyet Agyich István költeményei közül időrendben utolsóként ismertetek, melynek címe röviden: Carmen illustri genti Baronum Splényi de Miháldi, quum illustrissimus, ac reverendissimus Dominus Francis. Xav. L. B. Splényi de Miháldi Antistes Vaciensis cathedram episcopalem capesseret …[203] Kilenc oldalra terjed a vers, mely disztichonos formában íródott.[204] A költemény a váci ünnepség említésével kezdődik, s Apollo a Múzsákat hívja, akik különböző hangszerekkel éneklik meg a családtagok tetteit: Clio szavai nyomán az a László áll előttünk, aki a franciák ellen harcolt, majd Savoyai Jenő herceg, a zentai győző mellett a török félholdat „megtörte”; a báróság szerzőjét, Gábort[205] is említi, és a jegyzetből megtudjuk, hogy mindkettejük arcképét lefestették. Thalia múzsa a régebbi hősök mellé újabbakat állít: Splényi Mihály tetteiről szól, aki súlyos sebeket szenvedett, majd a családban második László és második Gábor említtetik; Erato egybefoglalja azt a négy férfiút, akik a locumtenens címet nyerték el, ezek közül hárman a török ellen is harcoltak. Euterpe sem várhat tovább, édesszavú nádsípjával a család előnevét adó Miháldit[206] idézi fel, majd azt a Jánost, aki vitézségével és jó szívével is kitűnt; eddig csupa  harcos katonáról, háborúról volt szó, most békéről is szólhat, a „szelídebb időkben”, békében növeli a nemzetség jó hírét a szép család.[207] Ez után fordul a költő a korábban említett Splényi Józsefhez,[208] akit a Múzsa szintén ünnepel, hisz a legnagyobb munka s ezáltal a legnagyobb tisztesség az övé: már fiatalon tanácsaival segítette a királyt, most pedig négy részt (vármegyét) is irányít egyszerre,[209] sőt, hogy munkáját jobban végezhesse, még az „illir” nyelvet is megtanulta: minden alattvalójához szólhat így. Calliope múzsa végül az egész nemzetséget, majd az e nemből magas egyházi méltóságba[210] emelt ünnepeltet, a most beiktatott váci püspököt dicsőíti. Splényi Ferenc életét is ismerteti, de ehhez már rengeteg magyarázat, lábjegyzet tartozik, melyek nem is mindig időrendben következnek: fiatalon belépett a jezsuita rendbe, szent életéről akkor is híres volt; tanított[211] különböző helyeken – itt a legmagasabb katedrákat említi –, majd „az ifjúságnak viselte gondját”, a nemesi konviktus vezetője volt Nagyszombatban[212]; különböző egyházi méltóságokat, esztergomi kanonokságot is nyert.[213] Agyich István a Splényi család címeréről is szót ejt, ennek kapcsán Mózeshez és Dávidhoz hasonlítja a főpapot.  Polyhymnia – itt verstani okokból Polhymnia – következik, aki azt a csodát tárja fel, hogy a fa egyszer már csaknem elhalni látszott, majd újra kivirágzott.[214] Urania múzsa már a jövőt tárja fel, és a nemzetség örök dicsőségét jósolja; egyedül Melpomene, a tragikus költészet múzsája nem illik e sorba, ezt Agyich áthidalja, Apollot és a virágok és koszorúk istennőjét, Chlorist említve. A költemény a Splényi nemzetség és a püspök dicsőítésével ér véget: fennáll tisztelete a gensnek, dicsősége a főpásztornak, aki íme jön, hogy Vác mezőit – inkább lakóit – szerencséssé, boldoggá tegye.

Agyich István tizenegy költeményét volt alkalmam itt áttekinteni, remélhetőleg további kutatással még több is előkerül majd.

Mellékletek

1. BRÜSZTLE, Josephus Recensio universi cleri dioecesis Quinque-Ecclesiensis ... I-IV., Pécs, 1874-1880. (A továbbiakban: BRÜSZTLE)  I., 611-614.

Fordítása, kissé rövidítve:

Koller József Antal, a kiváló férfiú, egyházmegyénk dísze, 1745. december 18-án született Huszton, Máramaros megyében. Szülei Koller Antal és Kotzet Terézia, nemes emberek voltak. Mivel atyja Pozsonyba lett áthelyezve, itt végezte a gimnáziumi osztályokat, majd Nagyszombatban filozófiai és jogi tanulmányokat folytatott. A pécsi egyházmegye növendékei közé 1762-ben vették fel, ugyanitt a szemináriumban teológiai tanulmányoknak szentelte magát, de mikor ezeket befejezte, még mindig túl fiatal volt (hogy pappá szenteltessék), ezért Klimo püspök őt magasabb képzettség megszerzése végett előbb Bécsbe, majd 1766-ban Itáliába küldte. Rómában a pécsi püspökség történetének majdani megírásához kezdett dokumentumokat gyűjteni; olaszországi útján Velence, Bergamo, Milano, Genua és Firenze városokban is megfordult; Pisaban tartózkodott hosszabban, ahol is ugyanezen év októberében a teológia doktorává avatták. Minthogy Rómában már mindent készen és összegyűjtve talált, hamarosan hazaindult; 1767. dec. 21-én Pozsonyban nyerte el a kisebb papi rendeket, Klimo püspök őt subdiaconus-sá avatta (Brüsztle szerint diaconus-sá avatásáról nincs adat), két év múlva szülei jelenlétében misés pappá szentelte. Koller Józsefet Klimo maga mellé vette a püspöki udvarba, ugyanakkor a könyvtára felügyeletével is megbízta. 1771-ben a szeminárium egyik professzora halála után, annak feladatait átvéve teologiai tanár lett; 1773-ban szentszéki ülnök. A papnevelő intézeti tanítást tovább folytatta, 1775-ben pedig az ugyanakkor éneklőkanonokká avatott Országh András őt a kanonokságba beiktatta; 1783.: a káptalan dékánja, 1793.: olvasókanonok, 1795.: Keresztelő Szent Jánosról elnevezett kisprépost lett. Amikor a káptalan fejét, Szányi Ferenc nagyprépostot 1802-ben rozsnyói püspökké szentelték, Koller József lett az utódja. Kollert az egész tudós világban mint a legtudósabb prépostot emlegették, erényeit és okosságát dicsőítették, tudván, hogy mekkora munkát fektetett mind a püspökség történetének megírásába (ezt Brüsztle 8 kötetesnek mondja, talán a „Prolegomena in historiam Episcopatus Quinqueecclesiarum” c., 1804-ben megjelent munkát is hozzászámítva), mind más munkáiba; ezen művéről gyakran mondogatta, hogy „nem az én munkám, hanem Klimoé”, nyilván püspöke megbízásából történt kutatásaira célozva; tudjuk, hogy Klimo püspök még az első kötet megjelenését sem érhette meg. Másik kiváló, kisebb munkája „Dissertatio de Sacra Regni Hungariæ Corona”, a harmadiknak címe: „De ritibus et ceremoniis in SS. Missæ Sacrificio”. A legműveltebb, legképzettebb és legtapasztaltabb férfiú volt, igen sok nyelvet ismert, nemcsak a latin és a keleti nyelveket, hanem a magyar, német, olasz, francia, valamint az „illír” és „szláv” nyelvet is; munkálkodásában sem a fáradságot, sem a költséget nem kímélte, nem volt tekintettel sem öregségére, sem egészségi állapotára. Magára semmit nem költött, de a szegényeknek és az árváknak mindig jóakaró atyja volt, akik iránt nagy kegyességgel és nyájassággal viseltetett; noha maga is szűkölködött, mindenkinek, aki szükséget szenvedett, segíteni akart, olyannyira, hogy gyakran kölcsönökbe is bonyolódott; voltak „házi szegényei”, akiknek havi pénzösszeget biztosított, evangéliumi értelemben, hogy ne tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Házánál tizenkét jó erkölcsű és szegény tanuló ifjút látott el állandóan, ezeket ruhával és mással is támogatta. Kanonoksága 57 éve alatt igen sok szegényt segített, azoknak még fiai és unokái is áldják őt, haló porában is. Családi örökségét, Pozsony megyei birtokát rokonainak adta, kis vagyonának örököseiül a szegényeket tette meg.  Ennek a kiváló embernek teste kicsiny, de lelke nagy volt; szóval és tettel is példát adott másoknak, azt mondhatjuk róla, hogy a káptalan legfőbb dísze, az igazi alázat, irgalom és jótékonyság valóságos példája volt (ezután Brüsztle bizonyos ellentéteket, hamis vádakat említ); élete vége felé püspöki helynökként is tevékenykedett. 1832. szeptember 3-án, 87. életéve betöltése előtt halt meg.

2. BRÜSZTLE I., 499-504.

Fordítása, ugyancsak kisebb egyszerűsítésekkel és rövidítésekkel:

Ennek az igen híres férfiúnak a szülőhelye a szegény Nyitra megyei falu, Lopussó volt. Már kora ifjúságától kezdve a tudomány szeretete és annak megszerzésére való törekvés élt benne, de alacsony sorsa, szüleinek szegénysége ebben akadályt jelentett. Mégis a Gondviselés úgy rendelte, hogy Nagyszombatba mehessen tanulni, itt pedig a tanuló ifjakhoz kapcsolódva minden igyekezetét a tanulmányokra fordította, noha annyira szegény volt, hogy még a mindennapi ételét is úgy kellett egy cserépedénykével ajtóról ajtóra járva összekéregetni. A (gimnáziumi) tanulmányok befejeztével már szerencsésebb lett sorsa, mivel elöljárói felismerték benne a leendő kiválóságot. Így a nagyszombati szemináriumba került, az esztergomi egyházmegye növendékeinek sorába íratva és itt is fejezte be a bölcseleti és teológiai tanulmányokat; Eszterházy Imre esztergomi püspök avatta pappá 1735-ben. Első állomáshelye a Pozsony vármegyei Vedrőd volt, majd Vágújhelyre került – mindkét helyen segédlelkészként szolgált, fáradhatatlan szorgalommal. 1737-ben pozsonyi kanonokká nevezték ki, de rövidesen Eszterházy bíboros érsek maga mellé vette, egyúttal az esztergomi káptalanba is átkerült. Ezek után nyitrai főesperes, sasvári főesperes, majd novi-i választott püspök és a prímás prelátusa lett; rövidesen címzetes apáti méltóságot is kapott, és a királyi magyar kancelláriánál referens lett. Kiváló lelki tulajdonságai következtében mind a királynő, Mária Terézia, mind pedig a királyság összes főrendjei egyedül őt tartották méltónak, hogy a pécsi egyházmegye legfőbb pásztorának kinevezzék. 1751-ben került a pécsi egyházmegye élére, ennek római megerősítését ugyanez év novemberében kapta meg; a kalocsai érsek, Klobusiczky Ferenc szentelte fel Pesten, 1752. március 5-én.  A pécsi püspökséggel egyidejűleg baranyai és tolnai főispán lett, az előbbi tisztségbe 1752. április 17-én Pécsett, az utóbbi tisztségbe 20-án Bonyhádon iktatták be. (Brüsztle itt kitér az újonnan kinevezett püspöknek Nádasdy Lipót grófhoz, királyi kancellárhoz intézett levelére, melyben bizonyos kanonoki jövedelmeket tisztáz.)

A pécsi püspökök régóta igyekeztek megszerezni maguknak azt a jogot, hogy érseki palliumot viseljenek és a püspök előtt keresztet hordozzanak; ezt az előjogot Klimo György 1754-ben nyerte el, magát a palliumot Givovich szerémi püspök, mint az apostoli szék küldöttje, hozta el és nagy ünnepélyességgel adta át az 1755. év június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén. Klimo igen bölcs ember volt, ha valahol valamilyen problémával találkozott, vagy megoldotta, vagy pedig, mint egy csomót, kettévágta. Minden munkába nagy igyekezettel kezdett, akár az egyházat érintette, akár állami vagy politikai ügy volt az. A templomoknak kellő fényt, az egyházi kincstárnak bevételeket szerzett, a plébániaépületeket is dísszel látta el. Az 1755. és 1757. közötti időszakban az egész egyházmegyét végiglátogatta. Ezen canonica visitatio során több új plébániát létesített, új rendelkezéseket és törvényeket hozott, melyek igen üdvösek és hasznosak voltak mind a papok számára, mind a nép számára. A legnagyobb figyelmet az újonnan létesített papnevelő intézetre fordította, annak sorsát állandóan szeme előtt tartotta (más helyről ismeretes, hogy 1774-ben részletes jelentést adtak Klimonak a szemináriumról). Mindenekelőtt a növendékek számát – mely azelőtt csekély volt – jelentősen megnövelte; a teológiai oktatást, mely addig két évig folyt, négy évre terjesztette ki; nagyon figyelmesen felügyelt mind az oktatók munkájára, mind az iskolai rendelkezésekre, ezek meghozatalában is igen gyakran személyesen részt vett. E megfeszített munkában szélütést kapott, mely a lábát érte (részleges bénulás?); ekkor azt hozta gyakorlatba, hogy hordszéken a szomszédos könyvtárterembe vitette magát és ott még a növendékek vizsgáján is részt vett, ezt sem tartotta méltatlannak. Sok teológiai tudóst, bölcs férfiakat hívott meg asztalához, ezek között említenünk kell Althammert, akit 1754-ben a cikádori apát címével tüntetett ki, majd ugyanezen évben szentszéki ülnökül küldött ki. Klimo könyvtárt is alapított, mely abban az időben messze földön a leghíresebb volt és mintegy 15000 (sic!) kötetet tartalmazott; ennek kapuit 1774-ben a közönség előtt megnyitotta (Brüsztle a jegyzetben a könyvtár márványtáblán olvasható feliratát is idézi teljes terjedelmében.) Az ő égisze alatt és az ő támogatásával készítette el Koller József, az ő egykori könyvtárosa, a pécsi egyházmegye történetét, ennek a munkának a kiadását azonban a kiváló püspök nem érhette meg; csak négy kötete jelent meg az ő utódja, Eszterházy Pál László idejében, a többi pedig ennek halála után látott napvilágot.

Még ha mi hallgatnánk is, az ő elmondhatatlan és bőkezű jóságáról beszélne és még a késő utódoknak beszélni fog azon megszámlálhatatlanul sok épület – mind templomok, mind pedig plébániaépületek –, melyeket az ő segítségével építettek. Az ő jóságának halhatatlan emléke áll püspöki birtokán, Nádasd faluban, ahol a ragyogó templomon és paplakon kívül, melyeket a falu közepén építtetett meg, szilárd alapokkal, még a falu keleti szélén egy nyári rezidenciát is készíttetett, hozzá kapcsolódó kápolnával, ehhez illeszkedve pedig egy igen kellemes kertet létesített. A püspöki rezidenciát mind Pécsett, mind pedig Mohácson nagymértékben bővítette és az azokat megillető fénnyel látta el. A székesegyházának sok nagyértékű felszerelési tárgyon kívül még egy különleges gemmákkal ellátott szentségtartót is adományozott, mely 70.000 forintot ér. Ki tudná megolvasni azoknak a szegényeknek a számát, akiknek ő valódi vigasztalója és atyja volt, s akik közül egy sem távozott tőle támogatás nélkül. Meg kell még emlékezni a papírmalomról, melyet nagy költségekkel ő állíttatott fel Pécs városában, s mely egész 1819-ig virágzott; ekkor 7710 forintért adták el a városnak.

Minthogy ez az igen kiváló püspök már sok éve hydrothorax betegségben szenvedett és szélütés is érte, a halálra, mint bármely nap bekövetkezőre tekintett, arra állandóan fel volt készülve: tehát kegyesen és előrelátóan felkészítve magát az életből való kilépésre, 1777. március 2-án meggyónt, az égi útravalóval lelkileg megerősíttetett, a haldoklók olajával megkenetett, mindezek után a földi dolgokra mint idegenekre, undorral tekintett, eltelvén az örökkévalóság iránti vággyal, az egészsége javulásáról vagy más, világi dologról nem akart már beszélni sem.  Ez után két hónap telt el, s érdemei jutalmának átvételére elszólíttatott; történt pedig ez 1777. május 2-án, Cantate vasárnap után az ötödik napon, amikor ő e földi vándorlásának 68. évét töltötte. (Brüsztle itt még temetéséről emlékezett meg.)

(SZINNYEY VI., 558-559.: Klimo pozsonyi és budai tanulmányairól, illetve Wranovych pozsonyi kanonok pártfogásáról is szól; Klimo György pályája első állomásai között megemlíti, hogy Klobusiczky akkori érseki helynök mellett titkárként szolgált.)

3. Erősen rövidítem a BRÜSZTLE I., 426-428. olvashatókat, ill. néhány adatot Bártfai Szabó László: A sárvár-felsővidéki Széchényi-család története. I-III. Pest, 1911-13. c. műből, valamint Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. kötetéből veszek át:

A Széchényi-család felemelkedéséért a maga korában kivételes pályát befutó Széchényi György (1592-1695) tett legtöbbet. A Gyöngyösön (vagy Szécsényben) születetett ifjú apja nyomdokain haladva előbb katonáskodott, majd – mint Pázmány Péter pártfogoltja – a tanulást, s az egyházi életet választotta; 1623: kisebb egyházi rendek felvétele; nagyszombati és bécsi tanulmányok, 1631: teológiai doktor. A bécsi jezsuita templomban tartotta meg első miséjét, majd vágsellyei plébános lett; 1632: esztergomi kanonok, a papnevelő intézet igazgatója; később tornai főesperes, vágújhelyi prépost, zólyomi főesperes; 1643: csanádi püspök, 1644: pécsi püspök. Széchényi György számos, mind egyházi, mind világi célú alapítványt tett, ezek közt nem is keveset Pécs javára (ezeket Brüsztle részletesen leírja, de néhányra Agyich is utal verseiben); mint püspök nem tartózkodhatott ezen egyházmegyéjében sem, mely ekkor még török uralom alatt élt. 1648: veszprémi püspök, 1658: győri püspök, 1667: kalocsai érsek, az ország második legnagyobb egyházi méltósága. 1681: jubiláris mise, ugyanott, ahol az első. 1685. márc. 21.: esztergomi érsek, prímás; 1695. február 18-án halt meg Pozsonyban.

4. BRÜSZTLE I., 499-504. alaposan rövidítve, ill. kiegészítve a BÁRTFAI SZABÓ- és SZINNYEI-ből kiemeltekkel:

Az 1642-ben Gyöngyösön született Széchényi Pált nagybátyja, Széchényi György taníttatta: felsőbb iskoláit Bécsben és Rómában folytatta. 1662-ben pálos rendi szerzetes, majd a Pozsony melletti rendházban a növendékek mestere lett, 1673: nagyszombati teológiai tanár. 1676-ban a szerzetességet elhagyva világi pap lett, pécsi püspökké nevezték ki; 1678: emellett győri püspöki helytartó is; mintegy nyolc év múlva költözhetett volna a töröktől felszabadított Pécsre. 1687: veszprémi püspök, 1696: kalocsai érsek is, akinek egyházmegyéjét csak Savoyai Jenő zentai győzelme juttatta vissza. 1697: a király a Széchényi-családot grófi rangra emelte, 1698: Széchényi Pál bácsi főispánná is kineveztetett. A család életéről szóló írások kiemelik a jeles főpapnak Rákóczi Ferenccel való, 1703-tól (1704-től) kezdődő béketárgyalásait. Széchényi Pál alapítványai főleg Kalocsát, érseki városát gazdagították; élete vége felé Sopronban tartózkodott, majd korábbi kolostorába vitette magát, meghalt Bondorfán 1710. május 22-én; a nagycenki családi sírboltba 1811-ben vitetett át.

5. HORÁNYI Elek: Nova memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum. Pest, 1795. Pars. I. 46-57. szól Agyich Istvánról; műveinek listája ezen belül az 52-57. oldalakon található, melyre Szinnyei is hivatkozik (SZINNYEI I., 88-89.) Itt e lajstromot Horányi írását betűhíven követve közlöm, kiegészítve azon könyvek pécsi Egyetemi Könyvtári (Klimo-könyvtári) és OSZK-beli jelzeteivel, melyek kezemben voltak:

5. 1.Poëma quadringentis et aliquit versibus constans Illustrissimi tunc Liberi Baronis Francisci Balassa de Balassa-Gyarmath deinde supremi Aerarii Regii Præfecti sacrum ea occasione, cum Supremi Comitis per Provinciam Syrmiensem prærogativam, et curas capesseret Anno MDCCLXII. atque auctoritate Regia ab Excellentissimo Antistite Georgio Klimo Vjlakinum in præcipuum ditionis oppidum introduceretur.

5. 2.Poëma priori suppar Mariæ Theresiæ, Augustæ Dominæ, et Regni Ordinibus inscriptum, cum An. MDCCLXIV. occasione grassantis in Bosnia et Servia pestiferæ luis a laudato provinciæ Syrmiensis capite Francisco Balassa de Balassa-Gyarmath memorabilis fossa Banovczensis duceretur, qua exteri, maxime vero Turcæ, ne furtim ultro citroque commeent, arcerentur.

5. 3.Poëma sexcentorum amplius carminum sub nomine Musæ Syrmio-Slavonicæ Illust. D. Matthæo Kertiza oblatum, cum is Bosnensis et Syrmiensis recenter creatus Ecclesiarum suarum possessionem Anno MDCCLXXIV. primum adiret.   Klimo: M 985:  Sz. Q. IV. 6/9 Musa Syrmico-Slavonica amplissimis illustrissimi ac reverendisimi Domini Domini Matthæi Francisci Kertiza, Sacro-Sanctæ Theologiæ Doctoris, olim Cathedralis Ecclesiæ Quinque-Ecclesiensis Canonici theologi honoribus, dum in Bosnensem seu Deakovariensem, Syrmiensem item canonice unitarum Ecclesiarum Episcopum Sacræ Cæsareo Regiæ et Apostolicæ Majestatis Reginæ Hungariæ Gratia Renuntiatus, Sede Apostolica benevol approbante solemni ritu inauguratus exstitisset, Devote nomine totius cleri, et populi, qui est per Slavoniam et Syrmium Anno Reparatæ Salutis MDCCLXXIV.

5. 4.Poëma quinquaginta supra quadringentos versus complectens Illustr. Domino Stephano Nagy dicatum, cum is Episcopus Temisciensis consecratus Vicarius Primatis Hungariæ in regione Strigoniensi Anno Christi MDCCLXXVII. constitueretur.

5. 5Lessus e carminibus CCCCLX. compositus, Manibus celeberrimi Quinque-Ecclesiensium Præsulis Georgii Klimo flebilibus modis devotus, cum huius exuviæ maxima nobilitatis populique frequentia in Cathedralem Ecclesiam tumulo inferrentur A. MDCCLXXVII.   Klimo: F 533: U III. 5/22. Funebre carmen piis manibus olim excellentissimi, illustrissimi ac reverendissimi Domini Domini Georgii Klimo episcopi Quinque-Ecclesiensis, Comitatuum de Baranya, Tolna et Valpo supremi, et perpetui comitis, Sacræ Cæsareo-Regiæ, et Apostolicæ Majestatis actualis intimi status consiliarii dum solemnes ejus exequiæ die XVII. Mensis Junii Anni MDCCLXXVII. In Cathedrali Ecclesia Quinque-Ecclesiensi peragerentur ad perennem singularium tanti prælati promeritorummemoriam a suorum quodam in devoti animi obsequium delatum, Quinque-Ecclesiis, Typis Joannis Josephi Engel.

5. 6.Festum carmen ducentorum circiter versuum Illustrissimo Domino Emerico Christovich sacratum, cum is Diakovae in Sclavonia ab Antistite Matthæo Francisco Kertiza, et duobus aliis, Episcopus Chanadiensis ritu solenni ordinaretur.

5. 7.In adventum Illustrissimi Paulli (!) Ladislai e Comitibus Eszterházy de Galantha Episcopi Quinque-Ecclesiensis prius generalis Ordinis S. Paulli primi Eremitæ Anno MDCCLXXX. novissime creati Bucolicon Eclogarum sexcenta aliquot vniversim carmina continentium.   OSZK: 186.884   Bucolicon in auspicatissimum adventum illustrissimi, ac reverendissimi Domini Domini Pauli Ladislai e comitibus Eszterházy de Galantha Quinque-Ecclesiarum Episcopi. A Stephano Agyich C. E. Q. E. canonico oblatum M.DCC.LXXXI. Quinque-Ecclesiis, Typis Joannis Josephi Engel.

5. 8.Carmen in festam Inaugurationem Illustrissimi Domini Petri Végh, tunc Regii Iudicarii Tribunalis Præsidis, cum is Anno Ch. MDCCLXXXI. magna omnium Ordinum frequentia, et congratulatione Supremus Baranyiensis provinciæ Comes exciperetur.

5. 9.Poëmation ducentorum aliquot versuum nomini Illustrissimi Domini Francisci Győri de Radvány, dein Actualis Intimi Status, et ad excelsum Consilium Regium Locumtenentiale Consiliarii primarii dedicatum, cum hic ad Supremi Comitis dignitatem in Tolnensi provincia evehetur.   Klimo: A 120:  NN II. 30/4; OSZK: 626.419  Carmen in festam inaugurationem illustrissimi Domini Domini Francisci Győry de Radvány insignis ord. S. Stephani Rgeis Apostolici Equitisd, S. C. et R. Majestatis Actualis consiliarii aulici,  et ad Excelsam cancellariam Regiam Hungarico-Aulicam Referendarii, I. Comitatus Tolnensis Supremi Comitis celebratam Tolnæ VI. Kal. Jun. M.DCC.LXXXIII. Obtulit Stephanus Agyich Cathedr. Eccl. Quinque-Eccl. Canonicus. Typis Joannis Josephi Engel Typograph. privileg.

5. 10.Lessus in Franciscum e Comitibus Nádasdi Regnorum Dalmatiæ, Croatiæ et Sclavoniæ Pro-Regem, incomparabilem Heroëm, supremum belli Ducem rerum gestarum gloria nunquam in animis hominum intermoriturum e numero viventium Anno MDCCLXXXIII. ereptum.

5. 11.In abitum Illustrissimi Comitis Dominici de Cajafa in Karolyana Inclyta legione tunc pro-Centurionis, modo Centuriæ Granatophororum Præfecti emeriti, atque in Etrusca et Latina poësi excellenter versati.   Klimo: A 122:  NN II. 28/32  Illustri viro comiti Dominico Cajaffa I. R. Caroliani superiori locumtenenti in abitu suo Quinque-Ecclesiis Stephanus Agychius canonicus Queinque-Ecclesiensis

5. 12.Poëmation ducentorum carminum in festam memoriam Comitis Georgii Nitzky, cum idem Supremi Comitis provinciæ Verötzensis munus Anno MDCCLXXXIII. nancisceretur.   Klimo: A 119:  NN II 28/19; OSZK: 625.850 Carmen in festam inaugurationem illustrissimi Domini Comitis Georgii Niczky de eadem S. C. R. et Apostolicæ Majestatis Camerarii, ad tabulam districtualem Trans-Danubianam assessoris, I. Comitatus Verocensis Supremi Comitis celebratam Verocæ IV. Idus Novembris M. DCC. LXXXIII. A Stephano Agyich Cathedr. Eccl. Quinque.Eccl. Canonico oblatum. Typis Joannis Josephi Engel typograph. privileg.

5. 13.Carmen amplissimis honoribus Excellentissimi DD. Francisci de Paula e Comitibus Balassa de Balassa Gyarmath perpetui et Kékkeö, Vagh-Besztertze, Lietava, et Eberhard, Insignis Ordinis S. Stephani Regis Ap. Commendatoris, S. C. R. et Apostolicæ Maiestatis Camerarii, Actualis intimi Status Consiliarii, dum Pro-Rex Croatiæ, Dalmatiæ, et Sclavoniæ auspicato renuntiaretur Zagrabiæ Anno Christi MDCCLXXXV. 4.   OSZK: 826.330. Carmen amplissimis honoribus Excellentissimi Domini Domini Francisci de Paula e Comitibus Balassa de Balassa Gyarmath perpetui in Kékkeö Vagh-Besztertze, Lietava, et Eberhard, Insignis Ordinis Sancti Stephani Regis Apostolici Commendatoris, S. C. R. et Apostolicæ Majestatis Camerarii, Actualis intimi Status Consiliarii, etc. Etc, dum in Pro-Regem Regnorum Croatiæ, Dalmatiæ, et Sclavoniæ auspicato sublimaretur. A Stephano Agyich C. E. Quinque-Eccl. Canonico in grati animi obsequium perdemisse oblatum Anno M.DCC.LXXXV. Pridie Kalend. Septembr. Zagrabiæ, Typis Josephi Caroli Kotsche.

5. 14.Carmen honoribus Reverendissimi D. Andreæ Szabo, Abbatis S. Iacobi de Silisio, Præpositi S. Ioannis Baptistæ de Buda, Ecclesiæ Metropolitanæ Strigoniensis Canonici, Archi-Diaconi Neogradiensis, ac Seminarii Generalis Posoniensis Rectoris delatum Anno Ch. MDCCXXXVI. 4.   Klimo: A 121:  NN II. 21/1; NN II. 23/11; OSZK: 820.525; 828.256 Carmen Stephani Agyich C. E. Quinque-Ecclesiensis Canonici honoribus Reverendissimi Domini Andreæ Szabo, Abbatis S. Iacobi de Silisio, Præpositi S. Ioannis Bapt. de Buda, Ecclesiæ Metropolitanæ Strigoniensis Canonici, Archi-Diaconi Neogradiensis, ac Seminarii generalis Posoniensis Rectoris delatum MDCCXXXVI. Typis Ioannis Iosephi Engel.

5. 15.Carmen ad Regiam Academiam Quinque-Ecclesiensem amplissimis honoribus Illustrissimi Domini S. R. I. Comitis Iosephi Teleki de Szék S. C. R. Apostolicæ Maiestatis Camerarii, Tabulæ Regiæ Transilvanicæ Assessoris, Inclyti Comitatus Vgochensis Supremi Comitis, per regionem Quinque-Ecclesiensem Supremi Regii Scholarum, et Studiorum Rectoris. Quinque-Ecclesiis Anno MDCCLXXXVI. 4.   Klimo: A 118:  NN II 21/10; NN II. 26/8;  OSZK: 625.414 (ezt ue. évben Pesten is kiadták: OSZK: 819.928) Carmen ad Regiam Academiam Quinque-Ecclesiensem amplissimis honoribus Illustrissimi Domini S. R. I. Comitis Josephi Teleki de Szék. S. C. R. Apostolicæ Majestatis Camerarii, Tabulæ Regiæ Transyluanicæ Assessoris, I. Comitatus Vgotsiensis Supremi Comitis, per Districtum Quinque-Ecclesiensem Supremi Regii Sholarum(!), et Studiorum Directoris. Pro evoluto primo Scholari Anno a Stephano Agyich C. E. Q. E. Canonico oblatum MDCCLXXXVI. Quinque-Ecclesiis, Typis Ioannis Iosephi Engel.

5. 16.Poëmation elegans historicis illustratum animadversionibus occasione celebrati Sæcularis anni, quo liberata est a Tyrannide Turcica Civitas Quinque-Ecclesiarum; amplissimis honoribus Excellentissimi atque Illustrissimi DD. Francisci Széchényi de Saárvári Felső Vidék, S. C. et. R. A. Maiestatis Camerarii, et actualis intimi Status Consiliarii, Inclytorum Comitatuum Tolnensis quidem Supremi Comitis, Baranyiensis autem Simeghiensis et Verőczensis Officii Supremi Comitis Administratoris, ac per regionem Quinque-Ecclesiensem Commissarii Regii dicatum A. MDCCLXXXVI. Quinque-Ecclesiis typis Ioannis Iosephi Engel. 4.   Klimo: A 123:  NN II. 25/1;  OSZK: 625.848  Sæculum liberatæ a Tyrannide Turcica Civitatis Quinque-Ecclesiensis amplissimis honoribus Excellentissimi, atque Illustrissimi Domini Domini Francisci Szécsényi de Sáárváry Fölső Vidék, S. C. et R. A. M. Camerarii, et actualis intimi Status Consiliarii, Incl. Comitatuum Tolnensis quidem Supremi Comitis, Báranyiensis autem, Simeghiensis, et Veröczensis Officii Supremi Comitis Administratoris, ac per Districtum Quinque-Ecclesiensem Commissarii Regii dicatum a Stephano Agyich C. E. Quinque-Eccl. Canonico.  MDCCLXXXVI. Typis Ioannis Iosephi Engel.

5. 17.Elegia in obitum Comitis Christophori Nitzky Iudicis Curiæ Regiæ, et Consilii Locumtenentialis Regii Præsidis; et Carmen in mortem Cl. Cornidis, insignis vetustatum Hungaricarum perscrutatoris, Amici et Familiaris sui in lucem prodiere Viennæ typis Iosephi Hraschanzky Anno MDCCLXXXVIII. 8

5. 18.Carmen Inclyto nomini Francisci Xaverii Splényi e LL. BB. de Mihaldi, cum primum Episcopali dignitate Vacium subire Anno MDCCLXXXVIII. 4. Leguntur hic elegantes animadversiones quibus gentis Splényianæm et hac nostra ætate fago et toga clarissimis hominibus mirumin (!) modum efflorescentis incunabula collustrantur.   OSZK: 624.378  Carmen illustri genti Baronum Splényi de Miháldi, quum illustrissimus, ac reverendissimus Dominus Francis. Xav. L. B. Splényi de Miháldi Antistes Vaciensis cathedram episcopalem capesseret in grati animi tesseram a Stephano Agyich, Cathedralis Ecclesiæ Quinque-Ecclesiensis oblatum. Anno Domini M.DCC.LXXXVIII. Pesthini, Typis Francisci Augustini Patzko.

5. 19.Orationes latinæ duæ, quarum prima, occasione incruenti ad aras sacrificii ab Instituti Religiosi homine post exactos Sacerdotii annos quinquaginta Deo iterum oblati dicta, et in vulgum dispersa fuit: altera vero in profusa Mariæ Theresiæ olim Reginæ Apostolicæ liberalitate celebranda versatur, et habita fuit ad Sclavoniæ populum cum in eiusdem provinciæ loco Kukowze vocato ingens a fundamentis excitata moles Divino cultui solenni ritu consecraretur. His accedunt alia opuscula nempe.

5. 20.Carmen de utilitate ac decore sacri ieiunii. Szegedini, et

5. 21.De arbore moro in publica Civitatis platea commeantium incommodo insita et protensa enuntiatum.

5. 22.Onomasticon ad Cl. Virum Alexium Lality Szegediensem Scholarum Piarum Præsidem, et aliud

5. 23.Ad Cl. Virum Christophorem Kónya in Gymnasio Scholarum Piarum Pestano Eloquentiæ Professorem Buda missum.

5. 24.Satira in quemdam musico adparatu se se instruentem, ad condiscendam vero artem invita Minerva comparatum, et aliam

5. 25.In tres Iuvenes a rudi femina in quadam porta referenda superatos.

5. 26.Complures inscriptiones, ac salutationes, variaque epigrammata (quæ digna utpote luce ad eamdem adspirent…).

6. BRÜSZTLE I., 56-62., ill. más helyei alapján a szeminárium tanárai 1785-ig (az első néhány még a papnövelde épületének elkészülte előtt foglalkozott a fiatalokkal): 

Emericus Christovich (1711-1798) egyes adatok szerint 1740-től, más adatok szerint már 1737-től tanított;

Nicolaus Pfeiffer (1720-1776) 1744-ben már tanított filozófiát (valószínűleg Graz-ban); 1745-ben a pécsi szemináriumban tanított;

Ludovicus Paksi, pálos rendi szerzetes, tanított 1747-ben.

Lucas Humics (1720-1749) 1746-ban Szakcsról úgy hívták Pécsre, hogy 12 nap alatt készüljön fel a tanításra, övé lett a cathedra theologiæ polemicæ; 1747-től másfél évig tanított;

Martinus Juren (1719-1777) 1749-50-ben (vagy 1751-ig) tanított a szemináriumban;

Joannes Scultety vagy Sculteti (1722-1774) 1750-54 között, más adatok szerint 1755-ig, ill. 1758-ig tanított különböző tárgyakat;

Cherubinus Pehm, ferences atya, aki 1758-59-ben a püspök kérésére vállalta a tanítást;

Franciscus Matthæus Krtizza (1726-1805) 1754-1773-ig foglalkozott a növendékpapokkal; 1771-1773-ban a szeminárium vezetője, több évig a theologia moralis professzora volt. Nunkovics-csal együtt adhattak elő, mint a Klimo-katalogusból kiderül, tanítványaik közé tartozott Joannes Nunkovics, Mathias Gyurits, Emericus Szegedy, Josephus Koller. Ismeretes, hogy Koller József a Prolegomena-t neki ajánlotta, Agyich István terjedelmes verset írt hozzá, nevét mindkét helyen Kertizza-nak írták. Krtizza-t 1773-ban diakovári püspökké nevezték ki, a következő évben Klimo szentelte fel (Agyich verse ezt követően íródott, ld. itt az 5. számú melléklet 3. tételét).

Stephanus Szily (1723-1791), az 1758-59-es években tanított; majd visszavonult a Szent Jakab hegyre;

Georgius Nunkovics (1734-1791) szintén hosszú ideig, 1759-1770-ig tanított. A Nunkovics és Krtizza professzor előadásai alapján készült, a Klimo-könyvtárban fennmaradt dolgozatok 1761 és 1768 között születtek, ez hat vagy hét témára írt 16 vizsgamunkát jelent (a két tanár neve itt Kertiza ill. Nunkovits formában);

Joannes Nep. Andrasics (1737-1770) 1763-1770 között tanított, az utolsó évben mint a theologia speculativa professzora;

Franciscus Szemenics (1733-1773) 1767-ben a káptalan a szeminárium vezetésére kijelölte, máshol azt olvassuk, hogy 1766-ban már sacra eloquentia-t tanított, mint teológiai doktor;

Stephanus Szalágyi (1739-1796), a szemináriumban 1771-1780 között tanított dogmatikát (bár már 1778-ban felmentését kérte a tanítás kötelezettségei alól), majd 1781-től még egyháztörténetet adott elő; 1785-ben – amikor a szemináriumok összevonását követően több professzor Egerben, Zágrábban, Nagyszombatban, Pesten stb. tanított – Szalágyi püspöki könyvtáros lett;

Franciscus Szányi (1740-1810), az 1768-as évtől (más adat szerint 1771-től) Pécsett a moralis theologia professzora lett; 1773-tól kanonok, ugyanez évtől (vagy 1774-től) a szeminárium rector-a; Szalágyival együtt taníthatott, ismeretesek a Klimo-katalógusból azok a dolgozatok, melyeket a hallgatók nyilvános vizsgájukra kettejük előadásai alapján írtak, főleg 1771-1772-ben; sok tanítványa közül néhánynak (Pürkher, Knecht) köznapi pályáját ismerjük, de Michael Taucher utóbb ugyanitt tanár, Antonius Juranics győri püspök, Stephanus Groczky és Paulus Aigl kanonok lett;

Josephus Koller (1745-1832) életét ld. az 1. számú mellékletben; itt fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy 1764-ben írta a Klimo-könyvtárban megtalálható vizsgadolgozatát, „de Divini Verbi incarnatione ac de virtutibus moralibus”; életrajza szerint már 1771-től tanított, a theologia speculativa-t adta elő, 1773-ban mint professor rituum szerepel; más hely szerint csak 1773-tól tanított, canonicus theologus, a szeminárium vezetője 1775-ben lett; 1777-ig tanított. 1774-ben a szemináriumról bőséges jelentést adtak Klimo-nak, ekkor Kollerről, mint sacræ scripturæ et eloquentiæ professor-ról írtak;

Emericus Szegedy vagy Szegedi (1737-1795) nagyszombati tanulmányai harmadik évében már Pécsett, a szemináriumban tanított, majd – többek között paksi szolgálat után – újra tanár lett rövid ideig (csak 1774-ben): professor liturgiæ.

Antonius Simonovics (1747-1788) a szemináriumban a 1775-76 években a professor rituum feladatát látta el (más hely szerint közel négy évig tanított);

Ferdinandus Szekel (1734-1787), nagyszombati tanulmányai után a püspöki udvarba rendeltetett, ahol püspöki titkár volt, ebben az időben már adott elő; a szeminárium tanárait számba vevő rész szerint 1776-ban tanított;

Michael Taucher (1750-1824) Bodony plébániájáról hívták be Pécsre, 1778-1782 között (más adat szerint már 1776-tól) tanított;

Georgius Meichlbeck (1751-1829) olaszi, pécsi, majd villányi szolgálat után 1777-ben tanított a szemináriumban, mint professor sacræ eloquentiæ;

Mathias Zsivics (1751-1814) a szemináriumban 1777-1784 között tanított és négykötetes dogmatika tankönyvet is írt (ennek kiadásához Nunkovics kanonok is hozzájárult); amikor a szemináriumokat összevonták, előbb Zágrábban, majd Pesten, 1791-1808 között újra Pécsett tanított, a szemináriumban és egy ideig a líceumban is;

Josephus Krebesz (1752-1817) 1779-1784 között tanított, mint professor studii biblici, majd Pellérdre kerülhelyezték, 1790-től (egyes hely szerint 1796-ig) újra tanított, többek között keleti nyelveket;

Carolus Joannes Beniczky (1746-1817) tanulmányai után Vácra került tanítani; Eszterházy Pál László püspök, aki korábban váci nagyprépost volt, hozta magával a pécsi egyházmegyébe, 1783-1784-ben tanított egyháztörténetet és kánonjogot, majd, amikor a növendékeket a központi szemináriumba, Pozsonyba vitték, egy évig Egerben tanított;

Joannes Bapt. Marevich (1746-1808) 1781-1784 között (más hely szerint 1785-ig) tanított a szemináriumban, a moralis theologia tanára volt; 1785-ben tiszteletbeli kanonokká nevezték ki; a szemináriumok összevonásakor, 1785-ben (1784-ben) a püspöki udvarban szertartásmester lett.

kep4

1. kép: Horányi Elek (1736-1809)

kep2

2. kép: Pásztorok ábrázolása Agyich Bucoliconjának első oldaláról

kep3

3. kép: A Sæculum liberatæ a Tyrannide Turcica Civitatis Quinque-Ecclesiensis, amely Poëmation elegans … cimmel is ismert

Jegyzetek:



[1] BRÜSZTLE, Josephus: Recensio universi cleri dioecesis Quinque-Ecclesiensis ... I-IV. Pécs, 1874-1880. (A továbbiakban: BRÜSZTLE) Műve első kötetében, a kanonokok közt (Cathalogus canonicorum … 531-650.) Koller: 611-614. Vö. még: HORÁNYI, Alexius: Memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum … I-III. Pest, 1775-1777. (A továbbiakban: HORÁNYI), II. 412-413;  AIGL, Paulus: Historia brevis venerabilis Capituli Cathedralis Ecclesiæ Quinque-Ecclesiensis a prima ejusdem origine usque ad finem anni 1838. Pécs, 1838. (A továbbiakban: AIGL) 114-116. Ld. 1. számú melléklet.

[2] BRÜSZTLE I., 499-504. Ld. 2. számú melléklet.

[3] Koller 87, kanonokként 57 évet élt; olaszországi kutatásait is felhasználva megírta az egyházmegye történetét, melynek még csak tervbe vett megjelenésről írt Horányi 1776-ban; Brüsztle kiemelte, hogy Koller művének megjelenését püspöke már nem érhette meg. KOLLER, Josephus: Historia episcopatus Quinqueecclesiarum. I-VII., Poosonii-Pesthini, 1782-1812. HORÁNYI II., 413; BRÜSZTLE I., 612. Koller főbb munkáiról, kéziratairól SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. I-XIV., Bp., 1891-1914. (utánnyomás 1980-1981; a továbbiakban: SZINNYEI), VI. 767-769. Ezt és a következő jegyzeteket vö.: 1. számú melléklet. Vö. továbbá: JANKOVITS László: Könyvtári utazás. Faludi Ferenc és a Klimo-könyvtár. In: CSÓKA-JAKSA Helga (szerk.): A Klimo-könyvtár a tudományos kutatások szolgálatában. Pécs, 2001. 91-99. (a továbbiakban: JANKOVITS 2001), 91-95; MÓRÓ Mária Anna: A pécsi püspöki könyvtár katalógusai. 103. In: uo. 101-113.

[4] Koller József, akit kortársai is rendkívül művelt embernek tartottak, közismerten szerény volt, hétkötetes művéről való megjegyzését sokszor idézték: Non est meum, sed Klimonis opus; Koller (1802-től nagyprépost) jelzőjeként a doctus præpositust Aigl művében olvashatjuk; Brüsztle a „doctissimus hic Præpositus” kifejezést Kelemen József (1790-1868) jegyzeteiből idézi, aki fiatalon püspöki másodtitkár, titkár, majd levéltáros volt, utóbb kanonok, végül nagyprépost lett, így Kollerben elődjét tisztelte. AIGL 111-116; BRÜSZTLE I. 611-614., 630., II. 1. (Prologus), IV. 551-553. Vö.: 1. számú melléklet; FÉNYES Miklós: Kelemen József pécsi kanonok naplója (1848-1856). Baranyai Helytörténetírás 1973. Pécs, 1974. 211-220., 211.

[5] Horányi, Alexius: Nova memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum. Pest, 1795. Pars. I., 46-57. (A továbbiakban HORÁNYI 1795) Ld. 1. számú kép.

[6] Ezek listája az 5. számú mellékletben; a Klimo-könyvtárban és az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható példányokat, az ott olvasható címváltozattal együtt, külön jelöltem.

[7] Agyich neve többször olvasható Brüsztle művében; itt is felhívnám a figyelmet – Galambos Göller Ferenc legutóbb megjelent véleményéhez csatlakozva – ennek a kiváló munkának a jelentőségére. A költő-kanonok nevét különböző módokon írták: Agyich, Agyits, Agjich, Agyics, Agychius, Ágits, sőt Ogyich. Agyich formában jelent meg a név legtöbb művének címében; a hozzá korban legközelebb álló, valószínűleg közeli információkkal is rendelkező Horányi Elek (1736-1809; 1764-ben tanított Szegeden, Agyich kb. 15 évvel korábban itt tanult) így írta a nevet, akárcsak az irodalmi lexikonok. Aigl (1775-1839; az ő pártfogója, Szányi Ferenc Agyich kortársa volt) Agyits néven emlegette; Brüsztle több alkalommal Agjich, egy helyen Agyics formában írta nevét. A Cajaffa grófhoz írott vers címének egyik változatában Agychius, másik változatában Agychii olvasható, akárcsak egy neki ajánlott munkácskában. Az Ágits formával Várady Ferenc munkájában találkoztam; ugyanezen mű másik helyén „Ogyich István, az ismert kanonok-költő” olvasható. HORÁNYI 1795. 46-57; Benedicti Cetto de origine Hungarorum Dissertatio reverendissimi Domini Stephani Agychii …honoribus dicata a Martino Neffranovich illyro Brodensi …(Pest) 1780; AIGL 114., 122; BRÜSZTLE I., 507., 580., 615., III., 908., IV., 748; VÁRADY Ferenc: Baranya múltja és jelenje. I-II., Pécs, 1896-1897. (a továbbiakban: VÁRADY) II. 519., 616; SZINNYEI I., 88-89; GULYÁS Pál: Magyar írók élete és munkái. Új sorozat. I-VI., Bp., 1939-1944. (a továbbiakban: GULYÁS) I., 293; GALAMBOS GÖLLER Ferenc: Brüsztle József és műve, a „Recensio”. Pécsi Szemle 2000/ősz, 2-20. Vö.: 24. számú jegyzet, ill. 5. számú melléklet.

[8] Series episcoporum … Brüsztle két Zsigmond között, az 1473-ban ill. az 1873-ban pécsi püspökké lett „Sigismundus Ernst vulgo Hampo” és „Sigismundus (III.) Kovács” között rajzolta meg négy évszázad püspökeinek arcképét. BRÜSZTLE I., 369-531.

[9] Először János püspököt, Janus Pannonius-t (1434-1472) kerestem volna, de a fenti időhatárokból következően őt a tudós olaszi plébános csak említette. Janus munkáit, emlékét Klimo is kerestette Kollerrel, amikor Olaszországba küldte, kiadására is gondolt, mint ez a konferencia több előadásában elhangzott; e tervéről Telekiék szándékát hallva mondott le; Janus műveinek kiadása csak Klimo halála után, 1783-84-ben valósult meg. BRÜSZTLE I., 372. Vö.: SZELESTEI N. László: Adatok Janus Pannonius 18. századi ismeretéhez. In: JANKOVITS László – KECSKEMÉTI Gábor (szerk.): Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány. Pécs, 1998. 51-60., 52. et passim;  SZÖRÉNYI László: Latin költészet 1770 és 1820 között. In: SZÖRÉNYI László: Studia Hungarolatina. Bp., 1999. 97-120., 106 (a továbbiakban SZÖRÉNYI 1999); JANKOVITS 2001. 95., kül. 13. számú jegyzet.

[10] T. PAPP Zsófia: A Széchényi Ferenc-féle Descriptio demográfiai adatairól. Baranya 1996-1997, Pécs, 1997. 7-37. A kézirat teljes címe: Descriptio Physico-Politico-Topographica Comitatus Baranyiensis (OSZK Kézirattár Fol. Lat. 289. I-IV.)

[11] Ld. 3. számú melléklet. Széchényi Györgyöt és öccsét, valamint édesanyjukat György érdemeiért nemesítették 1629-ben. Széchényi György alapítványait Brüsztle, és több más forrás is részletesen tárgyalja. A mecénási tevékenység, a tehetségnek és a vagyonnak nemes célokra való fordítása ismételten megjelent e családban; tudjuk, hogy Széchényi Ferenc 1817-ben István fiát is figyelmeztette: „a vagyoni előnyöket kötelezettségnek tekintse…”. BRÜSZTLE I., 426-428; VÁRADY II., 516; BÁRTFAI SZABÓ László: A sárvár-felsővidéki Széchényi-család története. I-III., Pest, 1911-1913. A címereslevél szövege: Levéltári Szemle 2000/4., 76-79.

[12] Széchényi György öccsének, Lőrincnek fiai közül ismerjük Györgyöt, Egervár és Pölöske várkapitányát, aki családjával együtt 1697-ben lett gróf; itt az idősebbik fiúról, Pálról (1642-1710) kell megemlékeznünk. Ld. 4. számú melléklet.

[13] Ld. 2. számú melléklet.

[14] Koller, miután Klimo könyvtárának őre lett, a káptalan levéltárát is rendezte legyőzhetetlen szorgalommal, „invicta patientia”. Aigl, i. m. 114. Vö.: 1. számú melléklet, ill. 1., 3., 4. számú jegyzet.

[15] BRÜSZTLE I., 504-508.

[16] Ő volt az egyik a káptalan három tagja közül, aki Eszterházy püspökségének első miséjén concelebrált, miután Eszterházy a Rómából küldött érseki pallium-ot 1781. május 30-án megkapta. A másik két kanonok a tudós Szányi Ferenc és Koller József volt. A pallium-viselés jogát Nesselrode püspöktől kezdve többen szerették volna megszerezni, Klimonak és jogutódainak XIV. Benedek pápa adta meg, Mária Terézia levele nyomán. AIGL 109-112; BRÜSZTLE I., 501., 507; VÁRADY II., 598. Vö.: 2., 6. számú melléklet.

[17] Vö.: 1. számú jegyzet.

[18] A Baranya Megyei Levéltárban lévő kötet egy korábbi olvasója a káptalan helyreállításától kezdve számokkal látta el a kanonokokat, Agyich így a 38. Itt valóban csak említették, Nemci-hez és Továrnik-hoz utalva, ott volt plébános. BRÜSZTLE I., 485-489., 554., 615. Vö.: AIGL bevezetése; vö. még 1. számú jegyzet.

[19] Kutatónk, Sarosácz György szíves szóbeli közlése, akinek ezúton köszönöm meg információit.

[20] VRATOVIĆ, Vladimir (ed.): The Croatian Muses in Latin (A Trilingual Anthology Latin-English-Croatian) – Musæ Croaticæ Latini Sermonis (Anthologia trilinguis Latino-Anglico-Croatica) – Hrvatske Muze na latinskom (Trojezična antologija latino-englesko-hrvatske) Zagreb, 1998. (Most/The Bridge. A Journal of Croatian Literature. Special Editions) A kötet tartalomjegyzéke tizenöt, latinul író horvát szerzőt sorol fel, a 15-19. századig; a sorban a második nálunk Janus Pannonius, a hetedik Verancsics Antal néven ismert. Az utolsó öt szerző többé-kevésbé kortársa Agyich Istvánnak, sőt 1755-ben született a „horvát Horatius”-nak tartott, Junius Restius néven író költő. Vö.: SZÖRÉNYI 1999. 102-104; továbbá RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes: III. János pécsi püspök, azaz Janus Pannonius családjáról. In: FONT Márta – VARGHA Dezső (szerk.): Tanulmányok Petrovich Ede tiszteletére. (Tanulmányok Pécs történetéből 8.) Pécs, 2001. 101-105.

[21] Mint a föntebbi jegyzetekből kiderülhetett, olykor irodalomtörténeti munkákat is kézbe vettem: az idézett műben a 18. századi latin költészet különböző lírai műfajairól, különösen az alkalmi költészetről, egy korabeli poétika nyomán ennek legalább tizenhárom fajtájáról értesülhetünk. A műfajok ismertetése után olvasható az Agyich Istvánt méltató félmondat, rövid vélemény a Bucoliconról, a Győry Ferenc, ill. Niczky György beiktatására készült művekről, a Szabó Andráshoz intézett Carmenről, majd a Széchényi Ferencnek ajánlott Sæculum liberatæ a tyrannide turcico civitatis Quinque-Ecclesiensis c. kiseposzról; a szerző legrészletesebben a Cornides Dániel halálára írt gyászódát ismerteti, ezt tartja legértékesebbnek; a bibliográfiában Agyich ezen hat műve szerepel. Ekkor talán a „pécsi” jelzőre figyeltem fel először; annak is örültem, hogy a dicséretet, „igényességével messze kiemelkedik”, volt hova kötnöm; korábbi munkám miatt feltűnt a Széchényi Ferenchez, mint administratorhoz írott mű. SZÖRÉNYI 1999. 105-106., 119.

[22] Tudniillik a Baranya Megyei Levéltár könyvtárában rendelkezésre álló lexikonok: SZINNYEI I., 88. (utal Horányi művére) GULYÁS I., 293. (ez utóbbi nagyon röviden említi, Brüsztle művére is utal, s Agyich halála évét is az ő nyomán 1789-re teszi)

[23] HORÁNYI 1795. 46-57; ezen belül az 52-57. oldalon 26 tételben sorolja fel Agyich műveit; a fenti jegyzetben említett mű, mely előző munkám miatt már foglalkoztatott, itt a köv. címmel szerepel: Poëmation elegans historicis illustratum animadversionibus occasionis celebrati Sæcularis anni, quo liberata est a Tyrannide Turcica Civitas Quinque-Ecclesiarum. Vö: 5. számú melléklet, ill. itt 1., 10., 21. számú jegyzet.

[24] Vö.: 1. számú jegyzet. Ezt a sort természetesen még bővíteni kellene, nem utolsósorban a káptalani levéltárban való búvárkodással.

[25] A címbeli eltéréseket a 18. századi rendkívül hosszú című munkáknál, melyek a főúri patrónusnak vagy másnak szóló ajánlást már címükben is hordozzák, nem tarthatjuk meglepőnek. A költemények kolligátumokban találhatók, némelyik több helyen is, erre később visszatérek; a katalógus összeállítója a kanonoknak hat, szerzője nevével szereplő versét az A 118-123 számon sorolta fel; utóbb olvastam és mertem azonosítani, hogy a csak címmel szereplő további két mű Agyichnak tulajdonítható; ezek az M 985 és a F 533 számon szerepelnek: az egyik egykori kanonoktársa, Krtizza püspöki kinevezése alkalmából, a másik pártfogója, Klimo György püspök halálára írt vers; e művek mind Engel János József (valószínű 1738-1795) nyomdájában jelentek meg. A Klimo-katalógusban lévő Agyich-versek: 5. számú melléklet, 3., 5., 9., 11., 12., 14., 15. és 16. számú; HORÁNYI 1795. 52-57; BORSY Károly: A pécsi nyomdászat kezdetei. Pécs, 1973. (a továbbiakban: BORSY) 21., 34-64; MÓRÓ Mária Anna (szerk.): A Pécsi Egyetem Könyvtárában őrzött Klimo-könyvtár katalógusa. A könyvek szerzői betűrendes katalógusa. Pécs, 2001. 13-14., 228., 426; PETRIK Géza: Magyarország bibliographiája 1712-1860, I-IV., Bp., 1888-1892. kiegészített változat, az internetről (a továbbiakban: PETRIK); vö.: 27., 44., 68. számú jegyzet.

[26] Horányi Elek műve címében ugyan a „kiadott írásaikból ismert” szerzőket említi, de talán a költemények keletkezéséről, nem mindig megjelenéséről lehetett információja; a 18 évszámmal jelzett mű 1762 és 1788 között keletkezett; mint említettem, lehet, hogy Horányi ezekről a tudósítást áttételesen, talán levelekben kapta, vagy Agyich költeményei közül egyik-másik kézírásban is elkerült hozzá; gondolhatunk itt a Szelestei N. László előadásában említett kapcsolatokra, a republica litterariara. Az egyik lexikon szerint „munkáit, mely 1762-1788-ig megjelent 25 alkalmi s egyéb latin versekből állanak, Horányi címeik szerint felsorolja”; Sem Aigl, sem Brüsztle nem említi, hogy Agyich verseit kinyomtatva látta volna. AIGL  116; BRÜSZTLE IV., 749; SZINNYEI I., 88.

[27] A pécsi Egyetemi Könyvtáron kívül csak a Széchényi Könyvtárban végeztem kutatást, tudva, hogy még több helyen folytatni kellene ezt; az ott hozzáférhető Agyich-művek közt van olyan, ami a Klimo-könyvtárban is megvan (9., 12., 14., 15., 16.), van olyan, amely csak ott található (7., 13., 18.); PETRIK szerint Eszéken (Osijek) és máshol is kutathatunk még a kanonok művei után, Varga Imre szerint a Bucolicon… Turócszentmártonban (Martin) olvasható, de ez megtaláható az OSZK-ban is. Itt jegyzem meg, hogy amikor először tekintettem át a Horányinál szereplő műveket, a mennyiség volt számomra meglepő, imponáló, azon kívül, hogy a 17. és a 19. tétel tulajdonképpen két-két költeményt jelent, az utolsóban „complures inscriptiones ac salutationes” (26) szerepel, több címben is a számok: több mint hatszáz (ti. sor) (3.), négyszázhatvan (5), kb. kétszáz (6.) leptek meg. VARGA Imre (szerk.): A magyarországi katolikus tanintézmények színjátszásának forrásai és irodalma. Bp., 1992. (a továbbiakban: VARGA) 232-233. Vö.: 5. számú melléklet, ill. az előző két jegyzet.  E helyen köszönöm meg Bogárdi János segítségét.

[28] Bucolicon in auspicatissimum adventum illustrissimi, ac reverendisimi Domini Domini Pauli Ladislai e Comitibus Eszterházy … Pécs, 1781. Ennek a műnek a korábbi említése, sajnos, teljesen elkerülte figyelmemet, itt pótolom: BORSY 47. Vö.: 5. számú melléklet 7.

[29] E helyen köszönöm meg Márfi Attila többrendbeli segítségét. Kollégám szerint Eszterházy püspök, akinek beiktatásán a színmű elhangzott, nemtetszésének adott hangot, a játszó szeminaristákat kicsapással is fenyegette; ez a vélemény, mint Varga Imre művéből megtudjuk, későbbi iskolai előadásokkal kapcsolatos, a jegyzetben Kresznerics kiadott levelezésére utalnak, itt esik szó a püspök rosszallásáról. E mű alapján egyébként korábban a Bucolicon előadásában kételkedtem. Azt, hogy valóban előadták, igazolja egy Agyich-verset tartalmazó kolligátumban az a díszes, színes címlapú latin vers, amelyet név nélkül typographus Quinque-Ecclesiensis, azaz Engel József János, ill. nevében valószínűleg sógora, Vizer Ádám (1743-1803) írt a püspökhöz, már a beiktatási ünnepség után; szerzőnk leírja, ill. jegyzeteiben megmagyarázza, hogy a beiktatáskor a püspök és családja tetteiről szóló különböző költeményeket, pásztori énekeket (kiemelés tőlem), majd olasz, végül magyar dalokat, verseket is énekeltek ill. adtak elő, melyeket ő kinyomtatott. Illustrissimo ac reverendissimo … Paulo Ladislao e comitibus Eszterházy de Galantha Dei et Apostolico Sedis Gratia Episcopo Quinque-Ecclesiensi …dum solemnia inaugurationis suae ingenti omnium ordinum plausu celebrat typographus Quinque-Ecclesiensis … (Pécs) 1781. (NN II. 28/8.) BRÜSZTLE I., 646; BORSY 47-49; VARGA 232-233.

[30] Horányi Elek a „pécsi székesegyház kanonokjának, szentszéki protonotarius-nak és a teológia doktorának…” apját, Agyich Illést említi. A nagyapa életéről ugyanitt az (a) jegyzetben írottakat idézem. Agyich nagyapja (30 évet számítva egy nemzedékre) legalább 1770-ben, vagy inkább korábban születhetett, az életrajz írója itt a karlócai békét megelőző harcokra utalhat, az azt követő határmegállapítási munkákra, melyekben Luigi Ferdinando Marsigli gróf jelentős szerepet vitt. HORÁNYI 1795. 46; vö.: SZITA László – SEEWANN, Gerhard: A karlócai béke és Európa. Pécs, 1999.  XXXVII., 219., 251. et passim.

[31] Rajevoselo. Koller Prolegomena-jának egyik tábláján Rajevoszello. Brüsztle más helyen Rajevo Selo, Rajevoszelo néven említi; a falu Drenovci leányegyháza volt; Drenovci-ban 1719-1761 között ferencesek szolgáltak; 1773-ban Marevich nevű papról hallunk, aki 1781-ben, az egyházmegye határainak megváltozása után a pécsi szemináriumba került, a theologia moralis tanárának. Rajevoszelo 1807-ban lett önálló egyház. KOLLER, Josephus: Prolegomena in historiam Episcopatus Quinqueecclesiarum. Poosonii, 1804., T. X; BRÜSZTLE I., 646., II., 514-520. Vö.: 6. számú melléklet.

[32] BRÜSZTLE IV., 748.

[33] Horányi Eleknek ez a megfogalmazása később Aigl és Brüsztle művében szinte szó szerint visszatér; Mars és Minerva, azaz Pallas közhelyszerű szembeállítása majd Agyich verseiben is olvasható. Brüsztle ehhez hozzáteszi, hogy „Mars csatazajától idegenkedve” választott magának más, szentebb életmódot. AIGL 114; BRÜSZTLE IV., 748.

[34] A piarista Horányi nem írja, hogy a kegyesrendi iskolában, de a Koricsányira és Bíróra való utalás ezt egyértelművé teszi. Piarista rendházak és iskolák Magyarországon 1666 óta működtek (Privigye, Breznóbánya, Szentgyörgy, Nyitra, Veszprém, Vác, Kecskemét, Pest stb.), Szegeden 1720 óta éltek az atyák, csak a következő évtől tartottak fenn iskolát, eleinte igen nehéz viszonyok között; 1731-ben épült első iskolaépületük, majd 1793-ban egy újabb. Vö. többek között: FARKAS József (szerk.): Szeged története. II., Szeged, 1985; KILIÁN István (szerk.): A magyarországi piarista iskolai színjátszás forrásai és irodalma 1799-ig. Bp., 1994. (a továbbiakban: KILIÁN) 513; MEGYER József: Séta a szegedi piarista gimnázium körül. In: APRÓ Ferenc (szerk.): A piaristák Szegeden 1721-1996. Szeged, 1996. 52-71.

[35] Horányi Elek közelebbi idő meghatározása nélkül említette Agyich szegedi tanulmányait, ez után érintette azt, hogy az ifjúnak Koricsányi Márk (1707-1752), a „summus poeta” és Bíró Dávid (1713-1773) voltak példaképei; jegyzetében idézi Koricsányi 16 soros sírversét is. Horányi későbbi, kétkötetes munkájában, Koricsányiról: „főleg a költészetben tűnt ki, úgy látszott, költővé nem lett, hanem született, természetes és magától folyó verseket írt Ovidius és Martialis modorában”; 1752-ben féloldali szélütés érte; itt a halála előtt írt, 3 disztichonból álló költeményét is közli. HORÁNYI 47-48; Horányi, Alexius: Scriptores Piarum Scholarum liberaliumque artium magistri, quorum ingenii monumentum exhibet … I-II., Budae, 1808-1809. II., 245-246. Vö. a 9. számú jegyzetben említett Szörényi-kötet (SZÖRÉNYI 1999) további tanulmányaival: Neolatin lírai költészet a XVIII. századi Magyarországon. 139-140., 145. (i. m. 134-146.); Latin nyelvű Árkádia a tizennyolcadik századi Magyarországon. 125-126. (i. m. 121-133.); A szegedi piaristák irodalmi tevékenysége. 150. (i. m. 147-157.)

[36] Horányi előbb említett 1808-1809-es munkájában Bíró Dávidnak 1739-es rendbe lépése után, az alsóbb osztályokban és a retorikai osztályban végzett igen eredményes tanításáról szólt, de hely nélkül. Közvetve értesülünk arról, hogy Bíró 1749-50-ben Szegeden tartózkodott, bizonyos iskolai előadások institutoraként említik. A legújabb irodalomból pontosítható: Koricsánszky (Koricsányi) Márk és Bíró Dávid is 1749-50-ben tanított Szegeden, Agyich ekkor lehetett tanítványuk. HORÁNYI 1795. I., 259-260; KILIÁN 538-539; KOLTAI András (szerk.): A Magyar Piarista Rendtartomány történeti névtára 1666-1997. Bp., 1998. (a továbbiakban: KOLTAI 1998) 61., 205. Vö.: előző jegyzet. Ezen adatokért Szelestei N. Lászlónak és Barna Gábornak tartozom köszönettel.

[37] Aigl és Brüsztle valamely forrásból azt is tudja, hogy Agyich, gimnáziumi tanulmányai befejeztével Szent Ferenc rendjébe kívánt lépni, Bács mezővárosban, a rend Kapisztrán Jánosról elnevezett provinciájához tartozó rendházban. 1746-ban novicius is lett, majd a próbaidőt letöltve a rendnek mégis búcsút mondott és ezután Budán tanult. Ez az információ Horányi Eleknél nem szerepel. A dolgot tovább bonyolítja, hogy egy másik, ferences Agyichról is tudunk (megh. 1739) AIGL 114; BRÜSZTLE II., 660., IV., 749. Vö.: előbbi jegyzetek.

[38] Fonovich János (1715-1788) jezsuita, a teológia doktora, tanított Kolozsváron, Budán, Győrött, Nagyszombatban és Kassán; működött még Károlyvárosban, újra Budán és Egerben. A rend feloszlatása után Héderváron élt. SZINNYEI III., 620.

[39] Aigl Pál itt is szó szerint átvette Horányi Elek megfogalmazását. AIGL 114.

[40] Az 1780-ben kiadott pápai bulla révén változtak meg az egyházmegyei határok, melyet II. József 1781-ben erősített meg, és Eszterházy püspök volt kénytelen, vonakodva bár, teljesíteni; a diakovoi azaz boszniai püspök fennhatósága alá került többek között Agyich szülőfaluja, a Drenovci filiájaként ismert Rajevoszelo, valamint Nemci (Nijemci) és Továrnik (Tovarnik), ahol Agyich két, ill. tizennyolc évig szolgált. A határok változása – melyet Koller, a püspökség történetét épp ezen évig vezetve, nem ismertet részletesebben – pontosan látszik a 31. jegyzetben említett térképen. KOLLER T. X; BRÜSZTLE I., 606-607., II., 514-520., III., 898.,  IV., 750. Vö.: VÁRADY II., 606. et passim.

[41] HORÁNYI 1795. 48. „ad delibandas sanctiores disciplinas”

[42] Brüsztle és Aigl egyaránt említik Nagyszombatot. Brüsztle Agyichnak, mint Továrnik  plébánosának budai és nagyszombati tanulmányairól írt, a korábbi állomáshelyénél, Nemcinél azonban egy újabb város is felmerül, Lauretum, talán kapcsolódva más, Nemciben szolgáló papok tanulmányi helyeinek felsorolásához. Az a leginkább valószínű, hogy ez a Lauretum az itáliai Loreto, ahol illír kollégium is működött, Brüsztle ugyanis így foglalja össze e helyen Agyich tanulmányait: „emenso Laureti et Tyrnaviae cursu theologiae”. AIGL 114; BRÜSZTLE III., 909., IV., 749. Vö.: SZÖRÉNYI 1999. 102., továbbá itt 44. számú jegyzet. E helynek pontosításában Madas Edit és Földesi Ferenc voltak segítségemre, támogatásukat ezúton is köszönöm.

[43] Horányi jelzi, hogy nyilvános vizsgája volt és disszertációja meg is jelent – valószínűleg ez a köv. jegyzetben említett munka. HORÁNYI 1795. 48.

[44] 1758-ban Nádasdon, a nyári rezidenciában, Klimo püspök magánkápolnájában, az ott vendégeskedő Givovich szerémi püspök által – aki korábban pécsi kanonok volt – subdiaconus-sá (alszerpap), egy hónap múlva Klimo által diaconus-sá (szerpap) szenteltetett. Ez után tért vissza Nagyszombatba vizsgáit letenni, majd a következő fokozatot, az áldozópapi (presbyter) rangot nyerte el. Rövid ideig Szakcson is működött. Nemci mezővárosba (Koller szerint falu), mely Brüsztle szerint Szlavóniában a brodi határőrezred területén, azaz Szerém vármegyében a Vinkovci-i járásban feküdt, 1761-ben rendelték. Nemciben Szt. Katalinnak szentelt templom volt, 1729-ben öt filiáját említették. E plébánia papjai közül meg kell említeni a raguzai Lucas Natali-t, aki utóbb belgrádi püspök lett, unokaöccsét, Andreas Natali-t, valamint bizonyos Martinus Paluch-t, aki jeles alapítványokat tett. Agyich e papok sorában a nyolcadik volt. KOLLER T. X; BRÜSZTLE I., 581-584., III., 898. et passim, IV., 749. PETRIK szerint 1759 márciusában „…de gratia Divina, justificatione impii et merito ac de sacramentis in genere et in specie de baptismo, confirmatione, Eucharistia …” címmel védte meg professzorai, Schmitth és Roman előadása alapján írott disszertációját. Másik dolgozata is ismeretes, Schmitth és Jaszlinszky előadásai alapján, melyet a következő év júliusában védett meg.

[45] Vicarius foraneus.

[46] Mint censor ordinarius.

[47] Assessor. Ezen egyházi és politikai feladatokat a különböző források változatos szóhasználattal, különbözőképpen említették, valószínűleg Aigl Pál fogalmaz pontosan: Szerém vármegye ítélőtáblájának ülnöke, ugyanakkor Pécsett szentszéki ülnök is volt. Brüsztle más címek mellett említette, hogy tiszteletbeli kanonok lett, valószínűleg 1761-ben; Aigl ezt az 1762-es évhez kötötte. AIGL 115; BRÜSZTLE 749.

[48] A Szerém vármegyében fekvő Továrnikra az Eszék (Osijek) és Vukovár (Vukovar) közötti útról letérve, Vinkovcze-n (Vinkovci) keresztül lehetett eljutni; Újlaktól (Ilok) nyugatra, a Dunától kissé távolabb fekszik a helység, ahol a 18. század elejétől a ferencesek gondozták a lelkeket; 1719-től vezették az anyakönyveket; canonica visitatiot 1729-ben  tartottak: Jurievich, eszéki ferences atya szolgált ekkor itt; Máté evangélista tiszteletére volt a szentelve a náddal fedett fatemplom, minthogy ez a visitatio előtt pár évvel leégett, a falu közepén építettek téglából templomot, boltozat alatt helyezték el a szentélyt, de még semmi kövezet vagy padló nem készült; Pfeffershoffer báró segítsége révén cseréppel fedték, festett és aranyozott tabernaculummal, valamint Keresztelő János és Szent Klára szobrával látták el; a két mellékoltárnál lévő képek az Abrankovich atya által gyűjtött adományokból készültek. Továrnik, melynek temploma Máté és Bertalan apostoloknak szenteltetett, 1738-tól anyaegyház, egy filiával. A szerzetesek 1757-ig látták el a szolgálatot, ettől kezdve jegyzi fel Brüsztle a papok nevét: az 1763-ban kinevezett Agyich István a harmadik volt., bizonyos tovarniki születésű Opoevcsanin 1764-1771-ig volt mellette cooperator  KOLLER T. X;  BRÜSZTLE III., 155., IV., 746-748.

[49] „annis decem et octo fidelissime, pleno cum prælati sui contento.” Brüsztle szrint az esperesi feladatokat továbbra is ellátta. AIGL 115; BRÜSZTLE IV., 749.

[50] Klimo György egyenesen püspökségre méltónak tartotta Agyich Istvánt, írta végrendeletnek is tekinthető 1776. januári levelében. HORÁNYI 1795. 49-51. (a) jegyzetben.

[51] Miután már 1761 vagy 1762 óta tiszteletbeli kanonok volt. A kanonokok kinevezésének joga változott: Klimo idejében e jog a püspöké; az utolsó Klimo által beiktatott kanonok épp Agyich volt. A kanonokok száma sem volt állandó, Aigl munkájából úgy tűnik, hogy a káptalan újraszervezése óta számuk tíz volt, utóbb ez sokszor változott, Klimo alatt hét volt. AIGL bevezetése, ill. 26-27; VÁRADY II., 608. et passim.Vö.: 47. és 54. számú jegyzet.

[52] AIGL 115., vö. az előző jegyzettel is.

[53] Thurn Kázmér püspök (?-1734) az őt megerősítő pápai bullában többek között arra is megbízást kapott, hogy papnevelő intézetet létesítsen: „…ac seminarium ad præscriptum Sacri Concilii Tridentini instituas”. Meg is kezdték valamilyen formában a képzést, de állandó helyük nem volt; az egyházmegye leendő papjai számára korábban Grazban és Nagyszombatban volt csak rendszeres tanulási lehetőség. Amikor Cienfuegos püspököt (1657-1739) Berényi Zsigmond még administratorként helyettesítette, kiválasztott a gimnáziumból hat ifjút, akik az egyházmegye alumnusainak számítottak; ezek Fonyó Sándor kanonoki házában kaptak elhelyezést és képzést, utóbb továbbtanulásuk is lehetővé vált (pl. Martinus Juren grazi tanulásáról értesülünk); Berényi (1694-1748) ebben az időben határozta el, hogy Pécsett papnevelő intézetet emel; amikor 1739-ben püspök lett, minden követ megmozgatott, hogy tervét végre is hajthassa. A tudós Fonyó kanonok (1698-1767) jelentette 1740-ben, hogy a város gyümölcsöskertjénél, a megyeháza és a préposti ház között, a Vaskapunak nevezett kisebb városkapunál fekvő telek lenne a legalkalmasabb. Az alapkövet 1742. június 4-én tették le; a leendő ifjú papok 1742-47 között a ferenceseknél hallgattak teológiai előadásokat. Az oly régóta várt intézet, a Szent Pál szeminárium négy év alatt épült fel, a püspök 1746. szeptember 4-én áldotta meg és adta át a növendékpapoknak. BRÜSZTLE I., 52. et passim.

[54] A præfectus seminariit elvben a káptalan jelölte ki és a püspök hagyta jóvá; általában az utolsó kanonokot jelölték erre a feladatra. A tanárokról ugyancsak Brüsztle művéből értesülünk, ld. 6. számú melléklet. Vö.: korábbi jegyzetek.

[55] Brüsztlétől Agyichnak egy másik lakhelyéről is értesülünk: bizonyos Smockertz kanonok által épített házban Wittman (1725-1776) és Mitterpacher (1745-1823) kanonokokat követve lakott. A canonicus theologusi feladatkört Aigl szerint 1768 óta többen töltötték be, közülük többen voltak a szeminárium lakói: Wittmann József, Nunkovits György (1772), Szányi Ferenc (1773), Mitterpacher Dániel (1773) – aki Pécsváradon született, Rómában is tanult, a pécsi tanulmányi kerület inspektora, a Helytartótanácsban a nemzeti iskolák referense is volt; ismeretes, hogy két bátyja, a jezsuita Mitterpacher Lajos és József, kiváló tudományos pályát futott be –, és az ismert tudós Koller József (1775) voltak Agyich elődei; ezen præfectusokat a fenti helyen Brüsztle nem mind említi. Aigl, i. m. 106. et passim; Brüsztle, i. m. I. 580.  Vö.: KANYAR József: Népoktatás a Dél-Dunántúlon a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában. Bp., 1989. (a továbbiakban: KANYAR) 59., 62-63.

[56] Minthogy ekkor pár év vacantia következett be, csak a káptalan kijelölése alapján.

[57] Aigl Pál ezt bővebben leírta: a szeminárium rektora, akit a káptalan kebeléből a püspök választott ki, a növendékeknek viselte gondját, azok tanulmányait felügyelte és a mellé rendelt vice-praefectus segítségével a szeminárium javait is igazgatta; lakást, öltözetet, segítséget és minden ellátást a szemináriumban kapott, és részt nyert mindabból, amiből a káptalan többi tagjai. (Ez után részletezte a rektornak Berényi püspök rendelkezése nyomán juttatott járandóságokat.) A „papnöveldei uradalom”, melyet ezek szerint a szeminárium vezetőjének igazgatnia kellett, a 18. század végi összeírások szerint 15, zömében a Hegyháti járásban, kisebb részben a Pécsi járásban fekvő faluból állott. AIGL 26-27; DÁNYI Dezső – DÁVID Zoltán: Az első magyarországi népszámlálás. Bp., 1960. 6-17.

[58] Brüsztle a szeminárium tanárairól szólva nem említi Agyich Istvánt. BRÜSZTLE I., 56. et passim.

[59] 1780-as pápai bulla alapján, vö.: 40. számú jegyzet. Brüsztle erről némileg eltérően ír.

[60] II. József 1783. november 1-i rendelete értelmében állami papnevelő intézeteket állítottak fel Pozsonyban, Egerben – ez utóbbi később Pestre költözött – és Zágrábban. GUNST Péter (szerk.): Magyar történelmi kronológia. Bp., 19876. (a továbbiakban: GUNST) 25.

[61] Ld. 5. számú melléklet 14.

[62] Agyich, minthogy maga is szerette az irodalmat, ezt más lelkében is növelni szerette volna, „eo quod cæteros inter pauperes Scholasticam præcipue iuventutem constanter ex auctis fortunis foverit, et in studiis confirmaverit”. Más helyen azt olvassuk, érdemeihez az is hozzájárul, hogy „præter complures alios” támogatta Zsivics Mátyást, ezen egyház kanonokját. HORÁNYI 1795. 57; AIGL 116.

[63] Zsivics Továrnikban született 1751-ben, Agyics István ottani plébánossága alatt, kora gyermekkorában, „mintegy szülei térdéről” vette magához, egész a szemináriumba kerülésééig maga nevelte, taníttatta; Kalocsán, a piaristáknál tanult, a filozófiai vizsgára 1769-ben írt dolgozata fennmaradt, majd Pécsett, végül Nagyszombatban végezte tanulmányait, erről is tanúskodik dolgozata (Dissertatio inauguralis theologica de existentia revelationis divinæ …Nagyszombat, 1775.). Azt, hogy Agyich nem méltatlant pártfogolt, Zsivics Mátyás további pályafutása igazolja – tanított többek között Zágrábban, Pécsett, Pesten is, négykötetes dogmatika-tankönyvet írt. AIGL 122-123; BRÜSZTLE I., 620-621. Ld. 6. számú melléklet. Vö.: előző jegyzetek.

[64] Brüsztle szerint 1789. december 26-án halt meg; mások talán temetésének idejét ismerik, így 1790-as évszám is szerepel. HORÁNYI 1795. 57; AIGL 123; BRÜSZTLE IV., 749.

[65] Vö. a Koricsányi Márkról a 35. számú jegyzetben írottakkal.

[66] …precibus amicorum satisfacturus publica luce donavit. Lehetséges, hogy a versek ismertetése után következő mondat – Quam gratum esset munus Apollinis et Musarum cultoribus, si haec omnia in unum volumen collecta publici iuris fierent – csak a 26. számon, a Complures inscriptiones, ac salutationes, variaque epigrammata címmel összefoglalt írásokra értendő; nem ismeretes, hogy a 20. számtól következő művecskék (opuscula) megjelentek-e, lehet, hogy azoknak, lehet, hogy az összes műnek egy kötetben való kiadását tekinti Horányi kívánatosnak, Apolló és a Múzsák tisztelői számára kedvesnek.

[67] Nova memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum – kiemelés tőlem.

[68] Itt, és a továbbiakban Horányi Elek művéből ismert, az 5. mellékletben is feltüntetett számokra fogok hivatkozni, (többnyire) tekintet nélkül arra, hogy az illető mű volt-e kezemben; a hivatkozásokban óhatatlanul előfordulnak ismétlődések is. 1762-ben íródott az 1., 1764-ben a 2., tíz évvel később, 1774-ben a 3., 1777-ben három költemény született, 4., 5., 6; állítólag 1780-ban íródott a 7., 1781-ben a 8., év nélkül szerepel itt a 9., de külső forrásból tudjuk, hogy az ebben ünnepelt személy 1783-ben nyerte el a főispánságot; ugyancsak 1783-as a 10. és a 12. vers is, gyanítható, hogy a kettő között, a 11. számú, Cajaffa grófhoz írt vers szintén ez évből való; 1785-ben született a 13., 1786-ban a 14., 15., 16., 1788-ban a 17. (mindkét gyászódában említett személy 1787 végén halt meg, Horányinál MDCCXXXVIII. Viennæ, Typis Josephi Hraschansky szerepel) és a 18. számú Vö.: 25.,26. számú jegyzet.

[69] A 19. cím végén: his accedunt alia opuscula.

[70] Pl. a szegedi vonatkozású 20., 22. számú tétel, sőt, talán e kettő közötti 21. is.

[71] A Horányinál idézett címből nem derül ki semmi a személyről, akinek az aranymiséje volt, sem a helyről, vagy az időről, de talán azonosítható ez a Petriknél szereplő művel: Sacerdos magnus, reverendus pater Franciscus a Valkovarino … dum 4. Octobris anno 1767. ætatis 75, redligionis (!) 56, sacerdotii 51. inchoato, in arce Illok secundas offert Deo primitias. Eszék, 1767. Az itt említett páter minden valószínűség szerint azonos azzal, akit Brüsztle a Vukováron tevékenykedő ferencesek egyik elöljárójaként említ. A 19. tételben szereplő másik munka, a Szerém vármegyei, Továrniktól nem messze fekvő Kukowze (Kukujevci) templomának felszentelésére írott mű (altera … in profusa Mariæ Theresiæ olim Reginæ Apostolicæ liberalitate celebranda versatur…) német fordítása az valószínűleg, amelyet Petrik két változatban ismer, ezek egyike 1779-ben ugyancsak Eszéken jelent meg. Amennyiben az azonosítások megállják a helyüket, e műveket Eszéken (Osijek) és Zágrábban (Zagreb) kell keresni. BRÜSZTLE II., 445., IV., 895; PETRIK.

[72] Negyedrét a 13., 14., 15., 16. és 18. számmal jelölt, nyolcadrét a 17. számmal jelölt – ez, mint tudjuk, két vers. Ezen kiemelt darabok közül kezemben volt a 13., 14., 15., 16., 18. számú; az első háromnak a címe néhány vessző, vagy rövidítés, esetleg egy-két szó helyesírása tekintetében tér csak el, jelentősebb a különbség a 16. és 18. számú vers címének Horányinál olvasható ill. könyvtárban található változata között – mindez az 5. sz, melléklet megfelelő részeiből is látható.

[73] A más szempontból már szóba került 13. (gyakorlatlanságomból következően itt kétségeim voltak, van-e pont a cím szövege és a helynév közt, azaz a Zagrabiæ a cím része, vagy a kiadás helye; kinyomtatott példánya szerint valóban Zágrábban adták ki), továbbá a 15., 16., valamint a 17. sz. vers. Ezeknél a címeknél Zágrábon kívül kétszer Pécs, egyszer pedig Bécs említtetett.

[74] 16. Typis Ioannis Iosephi Engel; 17.: Typis Iosephi Hraschanszky

[75] Kiemelés tőlem. AIGL 116; BRÜSZTLE IV., 749; SZINNYEI I., 88. Vö.: 25. számú jegyzet.

[76] A költemények hexameterben vagy disztichonban íródtak, arról, hogy ezek némelyike nem mindenben felelt meg a verstan szabályainak, a Krtizza-hoz írott vers tanúskodik, vö. 110. számú jegyzet.

[77] Az évszámokat (a Cajaffa-versét is) a Klimo-katalógus szerint írtam. Vö.: 25. számú jegyzet.

[78] Itt Sæculum liberatæ a tyrannide turcica civitatis Quinque-Ecclesiensis... kezdetű címmel, Horányinál, mint tudjuk, Poëmation elegans historicis illustratum animadversionibus occasione celebrati Sæcularis anni, quo liberata est a Tyrannide Turcica Civitas Quinque-Ecclesiarum… kezdettel szerepel. Vö.: 21. számú jegyzet.

[79] Többek között az 1. (és 13.)  ill. 8. számú költeményben megénekelt Balassa Ferenc és Végh Péter. Vö.: 90. számú jegyzet. A világi méltóságok, főispánok azonosításához, életüknek legalább körvonalakban való megismeréséhez a lexikonokon, családtörténeti munkákon kívül leginkább használt művek: FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főméltóságai. Bp., 1988; FALLENBÜCHL Zoltán: Magyarország főispánjai 1526-1848. Bp., 1994; továbbá ÓDOR Imre: A „politikai elit” a 18. századi Baranyában. Baranya 1996-1997, Pécs, 1997, 95-115.

[80] A többször említett 16. számú versben Széchényi Ferenc, Tolna vármegye főispánja, a többi, Pécsi kerületbe tartozó megye főispáni administrator-a, a kerület királyi biztosa. Vö.: 143., 160. számú jegyzet.

[81] A 15. versben említett Teleki József, akihez mint a Pécsi kerület felsőbb iskoláinak felügyelőjéhez, a győri akadémia Pécsre költöztetése után, az első tanév végén, annak pécsi látogatásakor írt költeményt; ezen vers kapcsán merült fel Várady Ferenc művében az Ogyich név – miután másfél sort a szerző említése nélkül (a kezemben lévő kiadás 170-171. sorához képest pontatlanul) idézett. VÁRADY II., 616. Vö.: 7. számú jegyzet.

[82] A 11. számú vers Cajaffa grófnak nem annyira hadi érdemeiről, inkább irodalmi érdeklődéséről szól, a Horányi-féle címváltozatból tudjuk, hogy az etruszk és latin költészet érdekelte.

[83] A 17. tétel második darabjaként leírt vers Cornides Dánielnek, „Magyarország régiségei kitűnő kutatójának, közeli barátjának” halálára íródott. Cornides (1732-1787) kora egyik legnagyobb tudósa volt, a kolozsvári református kollégiumban 15 évig tanított, Teleki Józsefnek titkára, fiainak Göttingába kísérő nevelője is volt. Itt életében megjelent öt jeles művét, sem a halála után kiadottakat nem említem – sőt a könyvtáráról sem kívánok bővebben megemlékezni –, csak azt a további kutatásra ösztönző elemet, hogy kéziratban maradt munkái után levelezését is említik, e kötetekben talán Agyich is megtalálható. SZINNYEI II., 113-115.

[84] A 14. számú verssel megtisztelt Szabó András. Vö.: 60. számú jegyzet.

[85] 5. számú Klimo György pécsi püspökről, halála alkalmából, ill. 3. számú Krtizza /Kertiza/ Máté Ferenc diakovári, 4. számú Nagy István temesi püspök (ugyanakkor prímási helynök), továbbá 6. számú Christovich Imre csanádi, 7. számú Eszterházy Pál László pécsi, 18. számú Splényi Ferenc váci püspökök beiktatására – ez utóbbi beiktatás ürügyén írt az egész Splényi családról, nem feledve azt sem, hogy Splényi József volt a Pécsi kerületben Széchényi Ferencet követő, 1786 végén hivatalba lépő új királyi biztos, egyúttal Tolna vármegye főispánja. Vö. e versnek 4. oldalán az (l) jelű jegyzettel, ill. VÁRADY II., 617.

[86] Az év nélkül közölt 22. és 23. számú vers: Lality Elek szegedi, Kónya Kristóf pesti piarista tanárokhoz, az első Agyich szegedi tartózkodása körüli időben superior præfectus scholæ, a másik 1752-53 között a pesti gimnáziumban a retorikai és poétikai osztályok tanára. KOLTAI 1998. 202., 224.

[87] 2. számú vers, mely Mária Teréziához és a rendekhez abból az alkalomból íródott, hogy elkészült egy nevezetes árok a Továrniktól északnyugatra fekvő Banovcze (Šidski Banovci) falunál, mely az idegeneket, kivált a törököket hivatott távol tartani. A „védmű” készítése Balassa Ferenc, Szerém vármegye főispánja irányítása alatt folyt, akit az előző, 1. számú versben beiktatása alkalmából magasztalt.

[88] 22. számú Lality Elekhez.

[89] 16. számú: a Pécs török alóli felszabadulásának 100 éves jubileumára készült költemény, ill. az a mű, mely a 19. számúnál említett két oratio első darabja, s melyet a 71. számú jegyzet szerint próbáltam meg azonosítani.

[90] A 19. számú munka második darabja, vö.: 71. számú jegyzet.

[91] Főispáni beiktatások: 1. számú Balassa Ferenc – Szerém vm., 1772; 8. számú Végh Péter – Baranya vm., 1781; 9. számú Győry Ferenc – Tolna vm., 1783; 12. számú Nitzky György – Verőce vm., 1783; kapcsolódik ezekhez egy horvát bánná való beiktatás: 13. számú Balassa Ferenc 1785. – ismeretes, hogy ekkor Pozsega vármegye főispánja és Zágrábi kerületi királyi biztos is, hat vármegyével; a püspöki beiktatások a 82. számú jegyzetben olvashatók; az ünnepelt püspökök közül pécsi kanonok volt két személy, Christovich és Krtizza; a Splényi-család egy tagjának pécsi kapcsolódását a fenti jegyzetben már említettem. BRÜSZTLE I., 593-604., 606-607; GUNST 227; EMBER Győző – HECKENAST Gusztáv (szerk.):  Magyarország története 1686-1790. (= PACH Zsignond Pál: Magyarország története tíz kötetben 4/2.) Bp., 1989. (a továbbiakban: EMBER – HECKENAST) 1284. et passim. Vö.: 78., 149., 160. számú jegyzet; 6. számú melléklet.

[92] 11. számú Cajaffa grófhoz.

[93] 15. számú vers Teleki Józsefhez.

[94] Ilyen a többször említett, Agyichnak tulajdonított munka, az 5. számú, Klimo György püspök halálára (†1777) írott költemény, továbbá a 10. számú, a csak címe szerint ismert, Nádasdi Ferenc halálára (†1783) írott vers, valamint a Nitzky Kristóf halálára (†1787) írott, mely a Horányi-féle lajstromban a két verset együtt említő 17. számú első darabja, végül Agyichnak egy olyan műve, mely a fenti szám második darabjaként említtetik, s melyről tudjuk, hogy megjelent (Bécs, Hraschanszky, 1788.), pár éve még feltalálható volt, de nem állt módomban olvasni: ez a Cornides halálára írott vers, melyet az idézett tanulmány a legjobbnak nevezett. SZÖRÉNYI 1999. 106. Vö.: PETRIK, ill. 21., 27., 82. számú jegyzet.

[95] 14. számú Carmen honoribus … Andreæ Szabó … Seminarii  Generalis Posoniensis Rectoris delatum. SZÖRÉNYI 1999. 105., 119.

[96] Ld. 25. számú jegyzet.

[97] Disszertációja 1759-ből, ill. 1760-ból, vö.: 44. számú jegyzet.

[98] Horányinál 15. számú (ezt pécsi kiadásával egy időben Pesten is kiadták), valamint a 18. számú

[99] A 17. tételben említett 2. darab.

[100] A 19. tételben említett 1. oratio-nak latin, a 2.-nak német nyelvű kiadásáról tudunk, vö.: PETRIK.

[101] 13. számú, a Balassa Ferenc horvát bánná való kinevezésére írott vers, vö.: 86. számú jegyzet.

[102] Pl. a 7. számú költemény végén és a 14. számú elején ugyanaz a kissé elnagyolt kidolgozású kép: pálmaágat tartó ifjút koszorúz meg egy angyal; a 7. számú költemény címlapján, az írás alatt és a 15. számú végén: fekvő, félkönyékre dűlő szakállas férfi tartja kezét egy madár felé, amely koszorút hoz; a 15. számú és a 16. számú költemény elején egyaránt két angyal tart párnát, rajta egy koronát vagy ahhoz hasonló dolgot.

[103] Ld. 2. kép.

[104] Ez egyedül a Cajaffa-hoz írott vers esetében tér el a Petriknél, ill. (valószínűleg ennek nyomán) a Klimo-katalógusban közölt időtől.

[105] Ld. 5. számú melléklet 3., 5., 7., 9., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 18. Itt következő ismertetéseimben nem szeretnék a versekről értékítéletet mondani.

[106] Slavoniaról van szó.

[107] Pentanus Præsul.

[108] Krtizza életéről röviden BRÜSZTLE I., 606-607. Tanítványairól, illetve Nunkovics és az ő tanítványairól szintén a Klimo-katalógusból értesülhetünk: a kettejük előadásai alapján kidolgozott, nyilvános vizsgán megvitatott és fennmaradt 16 dolgozat 1761 és 1768 között készült, a címek alapján meghatározhatunk öt-hatféle témát, ill. még egy általánosabbat. Tanítványaik között volt Nunkovics unokaöccse, Joannes Nunkovics, Mathias Gyurits, Emericus Szegedi/Szegedy – utóbb e kettő tiszteletbeli kanonok –, Josephus Koller, akinek pályáját ismerjük, s akiről itt azt kell megjegyezni, hogy Szegedivel együtt utóbb a szeminárium tanára lett. Tanítványuk volt továbbá az a Matthæus Simon nevű ifjú, aki pálos szerzetes lett, majd 1779-ben rendje székesfehérvári intézetében, 1780-tól vagy 1781-től a szerzetesrendek megszüntetéséig Pécsett tanított; ezután az egyházmegye papjaként Kárászon szolgált, a pécsi szemináriumban 1796-1808 között tanított, majd könyvtáros lett a püspöki könyvtárban. Vö. itt 1., 6. melléklet.

[109] Boldog, aki ily tanár vezetésével tanult.

[110] Érdekessége még a Klimo-könyvtárban lévő példánynak, hogy egy bizonyos Joannes D. atya javította, több mint tíz helyen.

[111] Jaj nekem, mily rossz álom zavarja szegény elmémet?

[112] Ezúttal Pentani Præsuli formában.

[113] A kezembe került példányon ceruzajelzés emelte ki a következő sorokat: Te tamen in primis veneranda volumina Divum / Aeternis fastis Bibliotheca canunt. / Bibliotheca, cui centenis millibus omnis / Ut tandem fieres, cura, laborque stetit. / Ingens præterea meritorum copia prostat, / Quam nec cœlestis lingua referre queat.

[114] A költő magát vates-nek, jós-költőnek nevezi. Pécs neve itt Peuca.

[115] Vö.: 19. számú jegyzet

[116] A rendalapító, Kalazanci Szent József kifejezett tilalma ellenére. KILIÁN 6.

[117] Kutatásai körébe vont „minden olyan produkciót, amelyen néző és hallgató közönség is részt vett, amelyen a teatralitásnak legparányibb eleme is megjelenik.” A pásztori versek, Bucolicon-ok, eklogák kapcsán megjegyzi: „különösen a XVIII. század vége felé pensumként kell a diákoknak a bukolikus verseket írniuk” (ismert Dugonics Andrásról, hogy diákkorában, 1756-58 körül Privigyén írt bukolikus művét, mint exercitationes Poeticæ említi); ezek tárgykörük szerint a falusi élet vagy a pásztorkodás szépségeiről szólnak; legtöbbször hexameterben íródtak, szereplői a vergiliusi eklogák pásztorai, Menalcas, Tityrus, Palæmon, Sylvanus stb. A pásztorok, mégpedig a jelet látó, a gyermeket köszönteni igyekvő pásztorok kapcsán Jézus születésének története szintén megjelent a piarista színpadokon, antikizáló nevekkel. (Itt kitér arra, hogy betlehemeseink is jórészt vergiliusi neveket kaptak.) A „pásztor” szó lehetővé teszi annak „lelkipásztor” értelemben való használatát, így a látogatóba érkező előkelő egyházi személyt (püspök, rendi elöljáró) fogadhatták a diákok eklogával, ill. érkezésére, kinevezésére bukolikus darabot adhattak elő – ekkor a darab a nyájáról, népéről gondoskodó pásztorról szól. KILIÁN 8-9., valamint 125., 630., 649.

[118] Jézus születésével kapcsolatos négy Podolinban és egy Nyitrán előadott mű: KILIÁN 53., 54-56., 56-58., 58-60., 225. A juhait védelmező főpásztorról szól két privigyei darab, kevéssé valószínű, hogy e műveket, ezeknek esetleg valamely előképét ismerhette Agyich, hiszen az itt említettek 1770-ből és 1771-ből maradtak ránk; az utóbbi érdekessége, hogy Daphnisról, mint a pásztorok elöljárójáról és bírájáról szól (ezt Kácsor Keresztély művének is tartják): KILIÁN 124., 125. A pásztorjáték allegorikus jelentést hordoz; egy csoportjuk Amaryllisnek Daphnis iránti égő szerelméről szól, ezeknél sokszor magyarázatot is kapunk (Amaryllis = lélek, Melibœus = test, Corydon = világ, Mopsus = a rossz démon, Daphnis = Krisztus), más csoportjuk a Jézus születéstörténetével variálódik (egy példában Juppiter = Atyaisten, Apollo = az újszülött Megváltó, Latona = Szűz Mária); ismét más darabban a főpásztor beiktatására készülők jelennek meg allegóriában (tehát a fentemlített csoportba is sorolhatnánk), vagy csak általában a nyáj gyarapodása a „hémes beszéd” témája, de más allegóriák is előfordulnak. Nyitrai, váci, pesti, kecskeméti, besztercei darabokat sorolhatunk ide, többek között: KILIÁN 188-189., 222-225., 246-248., 263. et passim, 341. et passim, 349. et passim, 353., 404., 408., 460., 471-472.485-487., 503-504., 510-512. Pásztorjáték, a pásztori életet általában dicsőítő versekkel néhány podolini, nyitrai, veszprémi, váci, kalocsai stb. mű, ezek közül nem mindegyiket adták elő Agyich diáksága előtt vagy annak idejében, de hasonlókat valószínűleg láthatott. KILIÁN 56-58., 137., 306., 324-325., 350., 403., 405., 553., 614., 576., 581-582., 630., 636.

[119] Metastasio, Piero (1698-1782) több műve megtalálható Klimo könyvtárában, még egy olasz-német kétnyelvű kiadás is; sok könyvben Klimo exlibrise is szerepel (tehát valószínű, hogy nem utóbb került a könyvtárba), a legteljesebb, 9 kötetes 1755-ös párizsi kiadásban azonban nem.

[120] 25 oldal; az első oldal, pásztorokat bemutató könyvdísz miatt is csak nyolc sort, a bevezetőt tartalmazza, egyébként 20-25 soros oldalakat találunk, összesen csaknem 540 soros a hat eklogára osztott költemény. Vö.: 103. számú jegyzet; 2. kép.

[121] Non omnes arbusta juvant humilesque myricæ:/ Si canimus sylvas, sylvæ sint Consule dignæ.

[122] Musæ Pierides (más helyen csak Pierides, az Olympos alatt elterülő vidék Pieria nevéről), Vergiliusnál, Ovidiusnál, Horatiusnál is ismerős megszólítás, pontosabban Vergilius csak az eklogákban öt alkalommal, Ovidius csak a Fastiban két alkalommal, további verseiben hétszer, Horatius is számtalanszor használta; Az egyik ismert vergiliusi hely (X. ekloga 72.) előtt ehhez kapcsolódik még: vestrum poetam. A Musæ Pierides, visszatér majd e költemény negyedik eklogája első sorában, szinte szószerint idézve Vergilius IV. eklogáját: ott Sicelides Musæ, paulo maiora canamus.

[123] Klimo halálakor.

[124] Hasonlóan egy, a Klimo-versben lévő helyhez, Agyich magát itt emelkedettebb stílusban vates-nek nevezi. Vö.: 112. számú jegyzet;  Vergilius, IX. ekloga 30. et passim: me quoque dicunt vatem pastores.

[125] Vö.: Vergilius IV. ekloga. Itt: I. ekloga 45. et passim, Alexis: a mezőkön félelem nélkül legelhet majd a nyáj, stb.

[126] Az első tizenhat sorban nyolcszor is említik Daphnist, mint később kiderül, ő az a főpásztor, akit oly nagyon várnak. Ebből csak egy kis rész: Commemorat DAPHNIN sulcis incurvus arator;/ Nominat et DAPHNIN montanæ vitis amator;/ Atque facit veniens de DAPHNIDE verba viator… / Rus, nemus, antra, suum DAPHNINQUE arbusta loquntur.

[127] Vergilius II. eklogája 36. sorát szó szerint idézi.

[128] Miután mind az előjeleket, mind az előtte járó hírt emlegeti: az eljövendő Daphnis a tőlük elragadott főpásztor – azaz az elhunyt Klimo – helyett uralkodik majd, mint pastorum princeps.

[129] Akinek Pannonia lakói fölött hatalmat adtak az istenek.

[130] A pásztorjátékok is gyakran a pásztorok beszélgetése alcímmel jelentek meg.

[131] Mintha egy betlehemes pásztorait hallanánk: „Mit vigyünk Jézusnak ajándékba? Egy bárányt, egy sajtot…”. Vö.: Kilián bevezetőjében Jézus születéstörténetének a pásztorjátékban való megjelenéséről ill. a történeti betlehemesek és a pásztorjátékok kapcsolatáról. KILIÁN 8., ill. e bevezető után közölt bibliográfiában a 31. oldalon közölt művei.

[132] Ite meæ pecudes, solatia nostra capellæ, / Ite dein, facili qua ducunt pascua clivo / DAPHNIS adest ductor, pastorum DAPHNIS Apollo, / DAPHNIS adest, nostræ redeunt bona tempora vitæ…

[133] Alphesibæus utolsó háromsorosa: A Te neved, Daphnis, bevéstem a bükkfa kérgébe, ahogy a bükk nő, úgy növekszik a mi szeretetünk teirántad, Te növekszel, s így mi is növünk, kik Téged szeretünk. Coridon: Ha majd meghalok és a Léthei vizekből iszom majd, a Te képedet akkor sem vetem ki szívemből.

[134] Palæmon: Ahogy látom, Camæna-hoz fordultok mindketten – erre a múzsára, kit mi leginkább Berzsenyitől ismerhetünk, utalt Agyich már bevezetőjében –, Daphnis szereti a Múzsákat és a Múzsák viszontszeretik őt. Talán az Eszterházy-család tudomány- és művészetszeretetére utal a költő.

[135] A Duna mellett egy másik folyó hullámai is említtetnek, Sarvisia unda, a Mohácsi sziget fölött a Dunába ömlő Sárvízről lehet szó, valószínűleg Mohácsra, püspöki mezővárosába érkezett a főpásztor; a városban püspöki nyári rezidencia is volt, melynek „illő fényéről” Eszterházy püspök a későbbiekben gondoskodott. Brüsztle, i. m. I. 507.

[136] VI. ekloga 44.-45.: Hoc duce cœlestes mutabunt sidera cursus, / Atque iterum nobis Saturnia regna redibunt. 74. et passim: O felix sæclum, primum quo ferrea nostro / Desinit, et stabili surgit spes aurea mundo, /Pastorum curam  DAPHNIS dum suscipit ipse! / Felices Socii, quorum de stirpe propago hæc / Crevit, et insigni cunctos cumulavit honore! / Nos quoque felices, ad quorum limina tantus / Et pater, et pastor veniens formidine mentes / Exuit, et multa fecit quo pace fruamur.

[137] Legnagyobb számban az itteni VI., valamint V. eklogában; a több alkalommal beiktatott utalások az aranykorra főleg Vergilius IV. eklogájára emlékeztetnek; nyilván nem véletlen a kicsi változtatás, mely a fentebb idézett részt a vergiliusi helytől megkülönbözteti: Saturnia regna redibunt – redeant Saturnia regna. 

[138] Pécs, ill. a pécsi mezők, Vác (Eszterházy Pál László 1770-től a pálos rendből kilépve váci egyházmegyei kanonok, 1776-tól nagyprépost volt), a mohácsi sík, Nádasd (Klimo által épített püspöki nyaralóval), Mecsek, Szigetvár, néhány folyónév; a magyarországiak Pannonici, ill. Hungarici néven fordulnak elő a versben. Vö. BRÜSZTLE I., 505.

[139] Móró Mária Anna szívességének köszönöm a róla szóló adatokat. A püspök életéről szóló, megjelenés alatt álló Karancsberényi gróf Berényi Zsigmond 1694-1748 c. cikkében említi Martinus Juren (1719-1770) – aki a püspök pártfogoltjaként Grazban tanult – Silvanus címmel összefoglalt kéziratos költeményeit; ezek első darabja a névnapra készült mű: Silvanus sive pastorum inter se varie colloqentium applausus ad diem nominis onomasticum. Id quod sub Silvani nomine excellellentissimo illustrissimo ac reverendissimo Domino Domino Sigismundo e comitibis Berényi de Karancs Berény …. Patrono suo gratiosissimo ex infimis clientum Martinus Juren, Diæcesis Quinque Ecclesiensis alumnus …Idem cum Pastore cupiens eX affeCtV De Voto preCatur et pIa Vota eXhIbes DesIDerat… Klimo-könyvtár: P. IV. 2. Ebben az 1743-ban írt, 35 oldalra terjedő, hat eklogából álló, címének megfelelően pásztorokat, Mirtanus, Mopsus, Tytirus, stb.-t, valamit a Poëta-t szerepeltető munkában külön érdekességet jelent a VI., itt leghosszabb eklogába beillesztett, a kéziratban a 25-27. oldalon szereplő, Mirtanus (=Martinus?) szájába adott rész: „minthogy a hun nemzet mindig is kiváló virtusával ragyogott”, bő két és fél oldalon keresztül leírja Zrínyi hőstetteit. Vö.: 53., 132. számú jegyzet, valamint 6. számú melléklet.

[140] Címe: Bucolicon amplissimis honoribus illustrissimi ac reverendissimi Domini Domini Antonii Mandich, dum in episcopum Ecclesiarum Bosnensis, seu Diacovariensis, ac Syrmiensis canonice unitarum inauguraretur, oblatum a Stephano Opoevcsanin C. E. B. seu D. præposito et canonico. Anno MDCCCVI. Q. E. (Quinque Ecclesiis) Typis Viduæ Christinæ Engel. Klimo-könyvtár: NN II. 19/4 A Krtizza után következő, Melibœus-nak nevezett diakovári püspök tiszteletére írta négy eklogából álló költeményét, Mopsus, Damœtas, Aegon, Palæmon, Amyntas, Daphnis, Hylas, Lycidas, Corydon, Alexis pásztorok szerepeltetésével, ugyancsak aranykort jósolva (IV. eklogájában: Ergo duce hoc nobis Saturnia regna redibunt…), Vergilius V. eklogájának két sorával a címlap verso-ján. Vö.: 48., 138. számú jegyzet.

[141] Győry Ferencnek valószínűleg apja az az István, aki 1770-ben Zemplén vármegyében Vitény helységet kapta, majd 1785-től gróf lett. Nevezett Ferenc valószínűleg abba a körbe, részben homo novus-okból, újonnan feltűnő, feltörekvő, nemegyszer szabadkőműves nemesekből álló körbe tartozott, amely II. József politikájának támaszát jelentette – ezekből választotta később a kerületi biztosok egy részét. Győry Ferenc 1783-ban tolnai főispán, 1785-ben a Moson, Sopron, Győr, Komárom, Esztergom, Vas és Veszprém vármegyéből álló Győri kerület királyi biztosa lett. Ezt figyelembe véve e mű még Agyichnak Széchényi Ferenchez írt költeményéhez is kapcsolható. EMBER ― HECKENAST 908., 1086., et passim.

[142] Applausus pastoritius Metropolitanæ Coloczencis Ecclesiæ Archi-Episcopo excellentissimo, illustrissimo ac reverendissimo domino Petro Klobusiczky de eadem … a Martino Jankovich, ecclesiæ oppidi Jankovátz … Parocho. Klimo-könyvtár NN. II. 30/1. Nyolc oldalnál kissé hosszabb mű, mely Melisæus, Alcon, Alexis nevű pásztorok szerepeltetésével Daphnis-ról, legfőbb urukról szól.

[143] Legjellemzőbb a költemény 52. sorától kezdve olvasható rész: az isteni, istennői körökben lakomát tartanak, s minden vidék hozza a maga ajándékát: Pesthanas cereres, duratus montibus uvas / Baraniæ mitis, Themesino flore coactas / Dulces melis opes, lachrimas nectarque Tocai, / Atque Posegini multum fragrantia campi / Poma …

[144] 1746-ban Besztercén adtak elő egy piarista iskoladrámát, mely szintén rendelkezik pásztorjáték-elemekkel; erről fontosabb itt azt megjegyezni, hogy Paris „helyesbített” ítélkezéséről szólt, s benne minden szereplő, még az aranyalma is, allegorikus jelentéssel bírt. KILIÁN 510-512.

[145] „Hiszen erdei és vizei is vannak, búzát terem és hegyei bort…”

[146] A vers datálása körüli feltételezéseket ld,: 68., 77., 82. számú jegyzet.

[147] A versnek nincs külön címlapja, összesen két oldalas kiadvány.

[148] Dicite Pierides! Vö.: 124. számú jegyzet.

[149] 19-44. sor.

[150] Ha a vers valóban 1783-ban íródott, ekkor Agyich már hat éve canonicus theologus, sok fáradozással vezeti a szemináriumot; de nem tudjuk, pontosan mikor kérte felmentését a plébánosi és az esperesi feladatok alól, Brüsztle szerint az esperességet még megtartotta, lehet, hogy így a megváltozott egyházmegyei határokon át egykori állomáshelyére, annak környékére kellett utaznia. HORÁNYI 1795. 51; BRÜSZTLE IV., 749. 

[151] A Klimo-könyvtár NN. II. 28. jelű kolligátumában a következők olvashatók (a teljesség igénye nélkül): Károly főherceg vezérlő tábornokhoz intézett német nyelvű költemény 1796-ból, szerzője G. Gesellius; Mészáros József váli plébános Egyházi beszéd az áldásról c. műve, 1816-ból; Pál püspök, azaz Eszterházy Pál László német nyelvű főpásztori levele (valószínűleg 1781-ből); ugyanez horvátul (?); Luprik Józsefnek Király József püspököt köszöntő Carmen gratulatoriuma, 1810-ben adta ki özvegy Engelné; … Engelnek Eszterházy Pál László püspök beiktatására írt, nyomdailag nagyon igényesen és érdekesen előállított munkája; egy másik Eszterházy rozsnyói püspökké történt beiktatására írt magyar Köszöntő beszéd, írta Roszty József, Rozsnyó főjegyzője, 1815-ben; Király püspökhöz intézett Köszöntő beszéd, írója állítólag Siegvart Ignác, „a’ Nemzeti Királyi Feő Oskolának első rajbéli hat esztendős nevendékje”; a következő Carmen Francisci Sebastianovich Historiæ Ecclesiasticæ et Institutionum Theologicarum in Regia Academia Zagrabiensi professoris publici ad Regiæ Universitatis Budensis inaugurationem oblatum MDCCLXXX; Klobusitzky Péter kalocsai érsek beiktatása alkalmából írt magyar nyelvű vers, mely Szegeden jelent meg, 1822-ben, írta „fiúi szeretettel … Botka Mihály jankovátzi káplán”; Alexander Alagovich zágrábi püspök beiktatására írt horvát nyelvű költemény, szerzője Josef Vrachan, kiadása állítólag 1880; Sonnenfels Das Bild des Adels kezdetű beszéde 1767-ből, megjelent Bécsben; …  a harmadikként említett mű,  Eszterházy püspök levele, magyarul; az említett Agyich-vers Niczky Györgyhöz; Niczky Kristófhoz intézett költemény,  az alkalom, mely miatt íródott: 1777-ben Győrben az akadémiát és a főgimnáziumot meglátogatta; két vers 1802-ből, mely Szent Benedek rendje és Pannonhalma „újjáéledését” ünnepli, mindkettőt Komáromban adták ki; a második mottója Vergilius IV. eklogájából „Iam redit et Virgo, redeunt Saturnia Regna” s az ezt követő két sor; … egy Idyllion, melyet Joannes Szili szombathelyi püspök tiszteletére írtak 1777-ben, szintén a IV. eklogából vett sorokkal; Franciscus Szányi rozsnyói püspökké történt beiktatására írt latin költemény 1801-ből, szerzője Doslern, pécsi főgimnáziumi tanár; … az utolsó, ugyancsak Szányi tiszteletére írt mű, szerzője Carolus Pavics, a diakovári egyházmegyének teológiai hallgatója.  Vö.: SZÖRÉNYI 1999. 103; itt 29. és 144. számú jegyzet.

[152] 1778-ban: Hostis abest, vultu ridet alma sereno …

[153] Szintén Niczky Kristófról van szó, aki Verőce főispánja is volt, a győri és pécsi tanulmányi kerület főigazgatója, majd temesi főispán, a kamara elnöke, tárnokmester, országbíró – a nádor után a legmagasabb közjogi méltóság viselője – lett. Még 1771-ben kinevezték a bellyei királyi út (és gát) építéséhez királyi biztosnak; e minőségében szólította fel Baranya vármegye nemesi közgyűlésében a megye nagybirtokosait a hozzájárulásra. Az út 1776-ra készült el, emlékoszlop is áll a Drávához közeli részén, melyet korona, valamint Mária Teréziát és Józsefet ábrázoló mellszobor és 1779-es latin felirat díszít. Agyich a 17. tétel első felében említett verset szentelte 1788-ban Niczky Kristóf emlékének. VÁRADY I., 590-591; KANYAR 63., 122.

[154] Niczky György, aki FALLENBÜCHL 1994-es műve szerint 1779-től, közvetlenül apja temesi kinevezésétől kezdve már Verőce vármegye főispánja; itt, mint láttuk, 1783-as beiktatásáról van szó.

[155] Illyridæ! Latio canitis qui carmine Musas / Vivite felices populi! Quibus ista voluptas / Accidit in Nicio gnato, gnatique parente. / Vivat uterque comes! Gnatus, pater, etque perennet.

[156] 1756-ban kamarás, 1757-ben a Helytartótanács tagja, 1762-ben Szerém vármegye főispánja, 1769-ben tartományi biztosság főigazgatója, 1780-ban gróf, a Szent István rend középkeresztjével kitüntetve, 1783-ban kamarai elnök, koronaőr – ezek közül néhány olvasható a hosszú címben is.

[157] Eszterházy Ferenc 1783-tól volt bán – az Agyich által ugyancsak megénekelt Nádasdy Ferencet követte e tisztségben –; az ő feladatait egyébként Széchényi Ferenc látta el,  bánhelyettesként, ugyancsak 1785-ig. Vö.: 5. számú melléklet 10.

[158] A főispáni címet egyes esetekben meghagyta, így a districtusok élén álló királyi biztosok, igazgatók vagy moderator-ok egy-egy megyében főispánok, a hozzájuk tartozó többi megyében főispáni helyettesek, administrator-ok voltak. Széchényi Ferenc ezt a tisztséget látta el a pécsi kerületben. Balassa a horvát bánsággal egyidejűleg Pozsega vármegye főispáni tisztségét és a Zala, Varasd, Zágráb Pozsega, Körös és Szeverin megyéből álló Zágrábi kerület királyi biztosságát kapta. EMBERHECKENAST 1086. et passim.

[159] Ezek sorban a lábjegyzetekben nyernek magyarázatot.

[160] Az (m) lábjegyzetben magyarázza: Szent István király koronájáról és palástjáról. Vö.: Casulæ St. Stephani Regis Hungariæ vera imago et expositio. Viennæ, 1754. SZINNYEI I., 393.

[161] A lábjegyzetben a fiumei és a buccari-i kikötőket említi Agyich. Vö.: EMBERHECKENAST 904., 1015.

[162] Nem kerültek kezembe Agyichnak azok a versei, melyekben ugyanezen Balassa Ferencet ünnepli. Ld. 5. számú melléklet 1., 2. Vö.: 87. számú jegyzet.

[163] Egyike azoknak, melyek a Klimo-könyvtárban két kolligátumban is előfordulnak. Számomra meglepő módon itt szerepel először a cím szavai közt elől a szerző neve. A teljes címben természetesen közbe van iktatva Szabó András összes rangja, méltósága.

[164] SZÖRÉNYI 1999. 105.

[165] Egyetlen sor utal régi barátságukra: Rector … qui mihi jam longo tempore junctus erat. Szabó András (1738-1819) tanulmányait Korpona, Gyöngyös, Eger iskoláiban végezte, 1760-ban Egerben nyert kettős doktori oklevelet, a nagyszombati növendékpapság igazgatója, az érseki helytartói hivatal titkára, 1768-ban a pozsonyi káptalan kanonokja lett, majd a bécsi Pazmaneum igazgatója, 1776-ban pedig a  nagyszombati egyetem teológiai karának igazgatója; a pozsonyi papnevelő intézetet a várban 600 kispap nevelésére és tartására rendezte be; utóbb az esztergomi érsekség budai helytartója, az egyetem kancellárja, 1804-ben az első kassai püspök lett. SZINNYEI XIII., 166.

[166] A város leírása 2-26. sorig. Vö.: EMBERHECKENAST 915-916.

[167] Agyich a cytharan játszó, az irattekercset kigöngyölítő, és azt gonddal tanulmányozó és az imádkozó papnövendékeket egymás után jeleníti meg, de a tollát javítgató ifjút is látjuk, s azt, hogy a hangyák vagy a méhek társadalmához hasonlóan milyen egyetértésben, milyen rendben végeznek mindent; látjuk az ünnepélyes étkezésüket is, az ifjak körében a két öreget, majd a szórakozásukat, végül azt, hogy csendesedik el a ház.

[168] Itt is bemutatnám a kolligátum összetételét (a teljesség igénye nélkül): a NN. II. 20. jelű kötetben először az Agyich által pártfogolt Zsivics Mátyás 1775-ben Nagyszombatban megjelent, Klimo Györgynek ajánlott dolgozatát olvashatjuk, majd egy sor természettudományos mű következik: Tiberius Cavallo: Versuch über die Theorie und Anwendung der medizinische Elektrizität. Lipcse, 1782; M. Zimmermann: Voyage a la Nitriere Naturelle qui se trouve a Molfetta…(!), Párizs, 1789., Felice Fontana: Nuove osservation (!) sopra i globetti rossi del sangue, 1766; Benjamin Martin: Thermometrum magnum (angol); Thomas Simpson: Trigonometry plane and spherical, London, 1765; Benjamin Martin: The young Trigonometer’s New Guide; valamilyen függelék az Erklärung der Farbentabellen und Kupfertafeln zum ersten Bande des Versuches einer Mineralogie. E művek legtöbbjéhez metszetek, ábrák is tartoztak. Ezek után, néhány más munka közbeiktatásával az említett költemény, a 12 oldalas, 200-nál valamivel több hexameteres sorból álló Carmen olvasható. Vö.: 63. számú jegyzet.

[169] Pierides Musæ megszólítással. Vö.: 124. számú jegyzet.

[170] Vergilius Aeneis III.és más énekekből is ismerős szavakkal kezdve: Eloquar an sileam? A tragikus események közül felsorolja a mohácsi vészt, melyben a tanuló ifjak közül háromszáz is meghalt, Mátyás király könyvtárának szétszóratását, megsemmisülését, a maguk menekülését.

[171] Ezen egy-két szóval említett eseményeket is lábjegyzet magyarázza.

[172] Agyich lábjegyzete szerint az isteni gondviselésben való hit már a régiek meggyőződése volt.

[173] Est locus extremis inter duo flumina terris / Peuche vocant veteres, veteri stat gloria terræ:/ Rara loci facies; viridantia gramina circum;/ Eximii fontes, nemorisque recentior umbra, / Et qui se celsi tollunt ad sidera montes. / Huc iterum migrare jubent bina Numina, vestros / Huc lætas rursus cupiunt inferre penates.

[174] Agyich magyarázata: a török hódítás alatt csodálatosképpen épen maradt (?) pécsi székesegyházra utal, illetve a Széchényi György alapítványából emelt épületre, mely egykor a jezsuita rendé volt, most pedig az Akadémia céljára átadatott. Az 1777-ben felállított királyi akadémiák közül egynek Pécsre helyezését kérte Baranya vármegye; sokára sikerült csak annyit elérni, hogy a győri akadémia Pécsre került (1802-ig). Vö.: VÁRADY II., 515., 616; újabb írásokban: KALÁSZ Gyula: A Ciszteri (!) Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. Pécsi Szemle 1998/ősz-tél, 25-32., 25., 27; RAJCZI Péter: A pécsi püspöki jogakadémia története. Pécsi Szemle 1998/ősz-tél, 33-39., 33; itt 11. számú jegyzet.

[175] A professzorok kilences közössége – csakúgy, mint a Múzsáké – ez után említtetik.

[176] A Múzsákat az a Heros látta vendégül, aki bölcsességével és érdemeivel méltó őseihez: Agyich utal arra, hogy Széchényi Ferenc királyi biztos megvendégelte az egész akadémiát. Vö. VÁRADY II., 616.

[177] Teleki József gróf (1738-1796), különböző tanulmányok (tanult Bod Pétertől Magyarigenben, Baselben és Leydenben is járt egyetemre) és több nagy utazás (egyik Cornides Dániellel) után az erdélyi királyi tábla bírája, Békés vármegye főispáni helytartója, majd Ugocsa főispánja, kamarás is lett, II. József a pécsi iskolai kerület igazgatójává nevezte ki; utóbb belső titkos tanácsos és a szent korona őre. Agyich Phœbus-nak nevezi, aki Delos szigetét és Delphi-t is otthagyja (Pécs kedvéért); a lábjegyzet szerint őt tudása és ékesszólása alapján Mercurius-hoz és Apollo-hoz tartották hasonlatosnak. A vers itt következő részlete megfelel állítólag annak a szónoklatnak, melyet Teleki József tartott ez alkalommal. SZINNYEI XIII., 1408; VÁRADY 616; KANYAR 122. Vö.: 81., 83. számú jegyzet.

[178] Vö.: 171. számú jegyzet.

[179] Pallas Athene a bölcsességnek , de a háborúnak is istennője, olvassuk a lábjegyzetben.

[180] Utal Janus Pannoniusra, a püspökre és költőre, Istvánffy Miklós történetíróra „aki Pécs környékén született … magyar Livius-nak is neveztetett”, Petrus Illicinusra, a 16. század híres jogászára, aki Pécsett is tanított, végül Gergely deákra, Bornemissza Gergelyre, aki Agyich szerint pécsi polgár volt, és mesterséges tűzzel, azaz tüzes kerékkel csodás módon védte meg Eger várát.

[181] Címlapját ld.: 3. kép. Említettem, hogy az első oldalon lévő könyvdísz megegyezik a pécsi királyi akadémia egy éves fennállása alkalmából szerzett, előbbiekben ismertetett vers könyvdíszével. A kiseposz 12 oldalon, 260 sorban, disztichonos formában íródott s a költő ugyancsak lábjegyzetekkel látta el. Szörényi, i. m. 105-106. Vö.: 102. számú jegyzet.

[182] Mars hadisten nevének régiesebb, ünnepélyesebb formája.

[183] Agyich lábjegyzetében olvashatjuk: 300.000 török állt 30.000 magyarral szemben.

[184] Ó Lajos király, elvesztél a mocsárban, a hullámokban, véled süllyedt el Magyarország reménye, üdve!

[185] „A magasra emelt palotákra lángcsóvákat vetnek, a templomokból az arany és ezüst kincseket kihordják s szertefutnak, menekülnek a remegő polgárok, de megölik legtöbbjüket, s az, akinek esetleg sikerült elkerülnie a lándzsát vagy a kardot, biztosan rabláncra jut; a magas paloták földdel lettek egyenlővé, s a nép egyre fogy, egyre kevesebb, nincs, aki a földeket megmunkálja, a műveletlen föld kalász helyett valami szúrós gazt hoz csak.” Tribulum = sulyom vagy királydinnye.

[186] „Nincs az emberekben tisztesség, szemérem, mindezekhez add még hozzá, hogy a templomokban, ahol korábban a pap az áldozatot bemutatta, és a nép szent imádságot mondott, most ökör van – ó szörnyűség – láncokkal odakötve, s az a hely, amely azelőtt szent volt, most az állatok istállója … az emberek is elállatiasodtak már … a bűnnek áradata elönti a földet”.

[187] Itt: Pieriis … gratissima sedes. A költő jegyzete a Nagy Lajos által 1364-ben alapított egyetemet idézi.

[188] „Kinek kezébe éppúgy illik a fegyver, mint a tanulmányok” ill. azok eszköze, a toll, hisz tetszik az a fentieknek, ha mindkét dolgot művelik – Agyich jegyzete szerint a magyarok régebben háborúskodók voltak, utóbb lettek az irodalom, a tudományok kedvelőivé. Visszautalhat ez a Cajaffa grófhoz intézett versre, vagy akár a Telekihez írottakra is, vö. 181. számú jegyzet.

[189] Vö.: VÁRADY II., 480; MADAS József: A XVIII-ik századi horvát iskola Pécsett. Pécsi Műszaki Szemle XX/1-2. (1975) 43-48., 43-44; utalás csak: SRŠAN, Stjepan: A horvát bevándorlás és a boszniai ferencesek szerepe Baranyában a 18. század elejéig. Baranya IV (1991/1-2) 152-164., 161.

[190] A lábjegyzet itt nem annyira pontos: a Rákóczi-szabadságharc folyamán bekövetkezett rácdúlásra és az 1710-es és 1713-es pestisjárványra utalhat.

[191] „Megerősítik a falakat, a templomok tornyát megépítik, mindenütt a munka zaja hallatszik, a hegyek és az erdők pedig a megrakott szekerek csikorgásától hangosak, mésszel és homokkal állítják helyre a leomlott házakat, vidáman tér vissza régi lakhelyére a nép. A pap biztonságban végezheti az isteni tiszteletet az oltárnál, örvend a tisztes hűség, elnyomja az impietas-t; a kereskedő is haszonnal kereskedhet, a piacokon rendben állnak az áruféleségek, az utca közepén megáll a férfi és az asszony.”

[192] „Sietve tér vissza Ceres, hogy magot vessen a földbe, Bacchus is a régóta terméketlen dombokra, a folyókat Neptunus rendezi…”

[193] Præsul. Agyich István lábjegyzete Széchényi György esztergomi érsek alapítványára utal, melynek köszönhetően a jezsuiták kollégiuma felépülhetett. Vö.: 176. számú jegyzet.

[194] Mária Teréziától 1780-ban nyerte el a város szabad királyi városi rangját – írja a jegyzetben.

[195] Csak a lap alján olvashatjuk Széchényi Ferenc nevét.

[196] Agyich a lábjegyzetben három szerzőt is idéz, akik egybehangzóan 1686. október 14-ére teszik a törökök kiűzésének napját.

[197] Klimo Györgyöt és az általa alapított könyvtárat említi a jegyzet.

[198] A kanonok-költő a törökök kiűzése után csaknem 100 évvel, 1785-ben Pécsre telepített királyi akadémiát említi jegyzetében. Vö.: előző vers, ill. 176. számú és további jegyzetek.

[199] A költemény utolsó előtti oldalán, a 200. soron is túl említi először, miként a címben és a korábbi jegyzetekben, itt is Szécsényinek írva.

[200] ”Az égiekkel együtt maga Jupiter is óv és kedvel téged, tudja, milyen nemzetségből származol s miként mutattad már meg tehetségedet … légy feje ennek a földnek, melyet Száva és a Duna ölel, légy új ura ennek a szélesen elterülő mezőnek, igazgasd, vezesd az embereket … ha még hiányozna valami abból, ami e város népének dicsőséget jelenthet, vidd azt végbe … herkulesi szívvel te mindent el tudsz végezni egyedül is, s akkor jön majd el számodra a pihenés ideje … te atyja vagy a népnek, te vagy a mi földünk dicsősége, nemzetségednek dísze és oszlopa is vagy, a te vezetéseddel ünnepeljük a század elmúltát.” Utal a török kiűzésének évszázados fordulójára rendezett ünnepségre.

[201] Ti. Atropos minél később vágja el az életed fonalát.

[202] Vö.: 82. számú jegyzet.

[203] A költemény Pesten, Patzko Ferenc Ágost nyomdájában 1788-ban jelent meg, mind  a címlapot, mind a többi oldalt egyszerű, kisebb díszekkel megszakított szegély keretezi; az első oldalon fent könyvdísz: papírlap, tuba, babérkoszorú és ágak.

[204] Az előző költemények magyarázatainál is több lábjegyzet gazdagítja, s ugyanezekhez hasonlóan antik istenek, itt az összes Múzsa említésével biztosít bizonyos keretet a műnek. A lábjegyzetekre egyébként szükség is van, hisz a Splényi nemzetség annyi tagját ismerhetjük meg Agyich költeménye által.

[205] Lovassági parancsnok, egy ezred tulajdonosa.

[206] Agyichnál Mihalda.

[207] Itt először egy Splényi feleség is említést nyer, akinek szép gyermekei születtek.

[208] Bizonyára nem véletlen, hogy a korábban említettek egy-két sort kaptak a versben, legfeljebb a lábjegyzetben valamivel többet, Splényi József  viszont tíz sort.

[209] Kamarai tanácsos, a Helytartótanács tagja, majd – itt nem esik szó erről az egy méltóságról – Csanád vármegye főispánja, végül Tolna vármegye főispánja és a valójában öt megyéből álló Pécsi kerület királyi biztosa. Vö.: a versben a (k) és (l) jelű jegyzetek, valamint 80., 85., 160. számú és több jegyzet.

[210] Ecclesiæ Princeps. Szinnyei szerint 1787-ben nyerte el a püspökséget, beiktatásának idejéről nincs tudomásom. SZINNYEI XII., 1367.

[211] A bécsi Pazmaneum, majd a Theresianum tanulmányi felügyelője; Nagyszombatban az egyházjog, erkölcstan és szenírásmagyarázat tanára. Itt (p) jegyzet, ill. ld. előző jegyzet.

[212] Valamint Lőcsén. Ld. előző jegyzetek.

[213] A kanonokságról itt az (n) jegyzet szól, a többiről (honti főesperes, sümegi apát) ld. előző jegyzetek.

[214] A Splényi család majdnem kihalt, de néhány következő nemzedékben éppen megszaporodott, az említett Splényi (I.) Gábornak és Berényi Katalinnak 17, Splényi (II.) Gábornak és Orczy Zsuzsannának 12 gyermeke született; nincs is olyan család a híresebb famíliák között, akivel ne lennének rokonságban. Még egy régebbi családi legendát is elmond a (z) és (aa) jegyzet.