Cikkek

Boros László: Adalékok Nagymányai Koller József pályaképéhez

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.)

válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

55–61 p.

Boros László

Adalékok Nagymányai Koller József pályaképéhez

Beiträge zur akademischen Laufbahn von József Koller von Nagymánya

Contribution to Career of József Koller of Nagymánya

Bizonyosra vehető, hogy a püspöki székhelyeket kijelölő döntést megfelelő egyházi személyek által végzett szervezőmunka követte. A kezdetektől hivatalban levő püspökeink hosszú sorában közel húsz azoknak a száma, akik számottevő módon gyarapították a hazai művelődés ügyét. Anélkül, hogy a középkori pécsi egyházmegye vezetőinek neveit felsorolnánk, Boldog Mór püspök (1036-1070) irodalmi tevékenységére, a veszprémvölgyi apácák alapítólevelét görögből latinra fordító Simon püspökre (1109-1134), vagy az ugyancsak művelt Kalán emlékeztetünk. A sort folytathatjuk Nagy Lajos királyunk egyetemalapításának helyi gondjait vállaló Bergzaberni Hamer Vilmos püspök (1360-1374) személyével, a nem kisebb jelentőségű Alsáni Bálint bíborossal (1374-1408), továbbá Janus Pannonius (1459-1472) és Szathmáry György (1505-1521) humanista műveltségű püspökökkel.

Az irodalmárok, történészek, helytörténészek előtt ismertek a kiemelt nevek, és nemcsak egy-egy kiváló főpap személyiségére emlékeztetnek, hanem a környezetükben működő művelt kanonoki kar tevékenységét is felidézik. Vagyis az egyházi vagy világi vonatkozású jogi kérdésekben döntést hozó középkori püspökeink mellett a 11-12. század fordulójától folyamatosan olyan káptalani testület működött, amelynek tagjai közül többek nevét jegyezte fel az egyháztörténet.

A hiteleshelyi, gazdasági és pasztorációs feladatok ellátása mellett nem ritkán kapcsolatteremtő, követi, diplomáciai szerepet is vállaltak. Így első püspökünk, Bonipert (1009-1036) kanonokja, Hilduin, aki Fulbert chartres-i püspök személyes ismerőse volt, és aki francia földről elhozta a Bonipert által kért Priscianus-féle grammatika egy példányát, többször megfordulta kor Európájának művelt köreiben. Amint Gathalóczi Mátyás, Uski János, Oláh Miklós a 15-16. század jelentős egyházi személyiségei, úgy a 18-19. századi pécsi káptalannak Kazó István, Givovich József, Domsits Mátyás, Glavinich Sebestyén, valamint Mitterpacher Dániel, Pethő József (két utóbbi a Hétszemélyes Tábla tagja, tehát törvénytudó) és Szalágyi István mellett Koller József azon képviselői, akik kiemelkedő műveltségük birtokában futottak be hivatali karriert.

Az egyházmegye hagyományos feladatait ellátó vezetésén túl, a pécsi püspökök többségének a műveltség megszerzése és birtoklása nemcsak tulajdonsága, hanem a környezetével szembeni elvárása is volt. Koller Józseffel kapcsolatban nagyra értékelendő és becsülendő az országos hírneve mögött rejlő szellemi környezet, amelyben élt és dolgozott. Ez a nagy, a kultúrtörténeti múlt hagyományain alapuló műhely olyan maradandó szellemi értéket halmozott fel, amelynek felbecsülhetetlen örökségéből helytörténeti és egyháztörténeti kutatói tevékenységünk napjainkban is sokat meríthet.

Koller József és több korabeli kiválóság szellemi atyja, a feladatokat kitűző és számonkérő iskola kimagasló vezéregyénisége, a tudományos és művészi szemlélet elvárásainak mércéjét magasra tevő Klimo György püspök (1751-1777) volt. A szarkofágját magába foglaló Corpus Christi-kápolnában a sírhelye fölé helyezett, majd onnét méltatlanul a kápolna hátsó zugába eltávolított emlékkövén ez áll: „… a könyv, a zene, az építészet nagylelkü pártfogója”. Klimo azonban ennél lényegesen többet jelentett a magyar művelődéstörténet számára. A még élő reneszánsz hagyományok alapján újjáteremtette a pécsi szellemi központot, ennek eredménye az a kanonoki kar, amely számos kiválóságot adott szűkebb és tágabb hazánknak. Az európai kitekintésű művelt főpap, a maga erejéből és kitartó szorgalommal elsajátított magas szintű műveltségét és széleskörű tapasztalatait kamatoztava irányította tudományos tevékenységre kiszemelt fiatal papjait. Levelezéséből megtudjuk, hogy pécsi székhelyétől távol is figyelemmel kísérte és számon kérte a szemináriumi folyamatát. Egyháztörténeti kutatói feladattal a célnak maradéktalanul megfelelni látszó két fiatal neveltjét, Szalágyi Istvánt és Koller Józsefet bízta meg. Szalágyinak Pannónia egyháztörténetének feldolgozását, Koller számára pedig a pécsi egyházmegye történetének kutatását jelölte meg feladatául.[1]

A 18. század végétől hazánk társadalmát a múlt iránti egyre fokozódó érdeklődés jellemezte. E szellemi irányultságot a magyar művészettörténetből ismert számos, a korra jellemző alkotás is alátámasztja. A még szervezetlen régészeti feltárásokból származó tárgyi anyag értékének felismerése újdonságnak számított. Igen figyelemreméltó azonban, hogy Szalágyi már ezidőtájt Schönwisner Istvánnal, a régiségtan bécsi tanárával az első tudományos régészeti vitát folytatta.[2]

Koller Prolegomenjának nyomdai kivitele, hiteles ábrái a kortárs Kazinczy Ferencéhez hasonló indíttatású esztétikai igényt mutat. Kazinczy 1777-ben egy Pesten vásárolt Wieland-kötetben Oeser festményeiről készült metszeteket látott, és feltehetően ekkor érlelődött meg benne az ízlésesen megjelentetett és illusztrált könyvek kiadásának gondolata.[3] A Prolegomenát, Kollernek e közismert művét Markus Weinmann, az 1780 és 1804 között Pozsonyban működő osztrák rézmetsző látta el ábrákkal. Kazinczyval együtt Koller is felismerte, hogy  közönség a könyvek megfelelő színvonalú kiállítása és a látványosabb képmellékletek iránt fokozottabb érdeklődést mutat. Mind emellett azt is tudta, hogy a rajz mint információ-közvetítő, a műtárgyak, épületek korabeli állapotának képi megjelenítésében milyen segítséget jelent a jövő kutatói számára. Koller előrelátásának köszönhető, hogy hiteles ábrázolásunk maradt a 18. század végi székesegyház homlokzatairól és építészeti részleteiről, s hogy egyes ábrái – a hozzájuk kötődő múltról alkotott ismereteink – sokszor egyedüli támaszai.

Nem eléggé ismert tény, hogy tulajdonképpen Kollernak lehetünk hálásak azért is, hogy a székesegyház mögött elhelyezkedő középkori épület és az Aranyos Mária-kápolna feltárására sor kerülhetett. Az ásatások a Prolegomena Weinmann-féle metszetének egy részlete nyomán indultak meg a szóban forgó terület keleti felén. A rajz ugyanis a székesegyház 18. századi északi homlokzatán egy épület csatlakozásának nyomait mutatja. Ennek alapján gondolta Petrovich Ede, hogy e helyütt csatlakozott a székesegyházhoz az Aranyos Mária-kápolna, amelynek feltárásáról, illetve annak lehetőségéről több ízben tárgyalt Sándor Mária régésszel. Ma már tudjuk, hogy noha a megvalósult ásatás a kápolnát az ellenkező irányban, a székesegyház észak-nyugati tornya közelében tárta fel, ugyankkor azonban Pécs városa egy nagy alapterületű, hazai viszonylatban ritkaságszámba menő, 14-15. századi épületegyüttessel és szoborleletekkel is gazdagodott, ami eredendően a Koller által közölt metszet nyomán került napvilágra.

Klimo püspököt halála (1777) után Eszterházy Pál László (1780-1799) követte a püspöki székben. Az új püspök székfoglalásáig Koller látta el az egyházmegye vezetésének hivatalát. Klimo püspök még folyamatban levő művészeti megrendeléseit ekkor Koller bonyolította. Tudomásunk van arról, hogy a mesterekkel ő állott személyes kapcsolatban, sőt, hogy művészeti részletkérdésekben a döntés joga is őt illette meg. Giuseppe Antoni Sartori szobrásszal is tárgyalt a még Klimo által a székesegyház számára megrendelt Szent Mihály- és Szent Sebestyén-oltárok ügyében. A munkálatok minden részletéről, amint a káptalani ház építési munkálatai esetében is, részletesen beszámolt Eszterházy Pál László püspöknek.[4]

Eszterházy Károly egri püspök Koller útján került összeköttetésbe Sartorival. A szobrász munkájáról alkotott igen kedvező véleményét ajánlólevelében a püspök számáta is megküldte, aki 1782-ben a pápai nagytemplom oltáraihoz keresett megfelelő mestert.[5]

Koller nemes gesztusát véljük felfedezni az általa tisztelt Eszterházy Pál Lászlónak sírját jelölő felirat szövegezésében, illetve megrendelésében. A Corpus Christi-kápolna északi falán az oltár közelében, a püspök által gyakran foglalkoztatott Dorffmeister István Utolsó vacsora-képe függött. Itt, a liturgikus tér bal oldalán 1799-ben nyugalomra helyezett püspök temetkezési helyét a festmény és az alatta szereplő felirat (In Pace in idipsum dormiam et requiescam) jelölte.[6]

A kutatás már tisztázta, hogy a Szathmáry-féle pasztofórium a középkorban a székesegyház szentélyében álott. De Koller feljegyzése alapján tudjuk, hogy a sekrestye-oltárrá átalakított és ott 1748-tól használt pasztofóriumot 1786-ban helyezték jelenlegi helyére, a Corpus Christi-kápolnába.[7] Ezt az adatot azért tartjuk szükségesnek megemlíteni, mert a szakirodalmat nem ismerő idegenvezetőink előszeretettel ismételgetik ama képtelenséget, hogy e reneszánsz márvány-remeket annakidején elásták a törökök elől.

1780-ban a dél-keleti toronyhoz épített román-kori kápolnát is magába foglaló Szathmáry-féle épület bontásakor megtalálták az I. számú ókeresztény sírkamrát. Meggyőződésünk, hogy a Rómát jól ismerő Koller József és az ugyancsak Rómából Pécsre érkező Eszterházy püspök műértésének köszönhető, hogy a 18. század végén a római emlékek nem pusztultak el, s hogy ma Pécs az ezen értékeken alapuló Világörökség kitüntető rangját elnyerhette.

A Koller által közölt homlokzati rajzok alapján a székesegyház építéstörténetének figyelemreméltó eseményeire is fény derült. Közléséből szereztünk tudomást arról, hogy VI. Sándor pápa (1492-1503) egyik levele szerint a székesegyház boltozatait 1503-ban Hampó Ernuszt Zsigmond pécsi püspök (1473-1505) építtette át.[8] Többek között általa vált bizonyossá, hogy a Weimann-féle metszeteken négy oldalról bemutatott homlokzaton ábrázolt hatalmas tetőfelület a korábbi nézetekkel szemben nem Franz Wilhelm Nesselrod (1704-1732), hanem Berényi Zsigmond püspök (1740-1748) idején, tehát az 1740-es évek folyamán készült.[9]

Kollernek köszönhető, hogy a 18. század tízes és negyvenes éveiben folyt barokkizáló átépítésekről képi ábrázolással rendelkezünk. Hagyatéki anyagából tudomást szerezhettünk arról a hazai példa nélkül álló építészeti megoldásról is, amelynek során az altemplomba a déli homlokzaton át is nyitottak egy külső lejáratot. Ez a barokkos szemöldökpárkánnyal díszített bejárat egyre szélesedő félköríves lépcsőkkel az altemplom dél-nyugati sarkába vezetett. Koller e lépcsőzetet egy belső nézőpontból is megörökíttette.[10] Ezt az ábrát feltehetően az a Lippert János nevű rajzoló készítette, akit máskor is foglalkoztatott, s aki Lippert József építésszel családi kapcsolatban állt.

Markus Weinmann és Lippert János mestereken kívül Binder János (1735-1811) budai és Johann Mansfeld (1770-1825) bécsi rézmetsző is kapcsolatban állt Kollerrel, egy-egy munkájuk Koller megrendeléséhez köthető. A 18. század végi altemplomi főoltárt pl. Binderrel örökíttette meg egy metszetén. Általuk valós képet formálhatunk a korszak, illetve a megrendelő stílusbeli ízlésvilágáról.[11]

Mansfeldtől való az a metszet, amely Buck József pécsi rajztanár rajza alapján készült. A mű a székesegyház altemplomában Mátyás királyt és az előtte koporsóban fekvő Janus Pannoniust ábrázolja. A jelenet bemutatása nemcsak Janus Pannonius vélhető temetkezési helyére vonatkozó alapos feltevéseinket erősíti meg, hanem egyértelművé teszi azt is, hogy Bucknak tudnia kellett Bonfini valamint Pierio Valeriano megjegyzéséről a humanista költő-püspök halála, illetve temetése korülményeiről. Úgy véljük, hogy a  Csehországból Pécsre származott rajztanár csakis a rajziskola szomszédságában lakó Koller Józseftől kaphatta megbízását és az ábrázolás témájához nélkülözhetetlen 15. századi irodalmi forrásból származó vagy helyi hagyományon alapuló ismereteit.[12]

Koller és Buck érdeklődése egyéb területen is találkozott. Gyakori beszélgetéseikre utal, hogy Buck a székesegyház 19. század eleji tervezett átépítésének stílusbeli elképzelései felől tájékozott volt. Pollack Mihálynak, a dóm neves építészének egyik leveléből tudjuk, hogy a homlokzati átalakítást Koller József kezdeményezte és szorgalmazta, aki buzgalmával nagy pártfogójának, Klimo püspöknek meg nem valósult óhaját kívánta teljesíteni.[13] Buck a káptalan felkérése nélkül az átépítéshez elkészítette homlokzati rajzait, amelyekből megállapítható, hogy ismerte a Klimo-féle alapelképzelés vázlatait, valamint, hogy ő az átépítésben szívesen vállalt volna irányító szerepet. Bizonyos, hogy a káptalani gyűlések vonatkozó részleteiről csakis az 1802-től nagypréposti rangot nyert Koller által szerezhetett tudomást. Bucknak az építés vezetésével kapcsolatos álmai azonban, mint ismeretes, nem válhattak valóra.

Koller emberi tulajdonságait, szerénységét, tárgyalópartneri hozzáállását, kiegyensúlyozott egyéniségét Pollack Mihály nagyra értékelte, ugyanis neves építészünk leveleiből tudjuk, hogy a káptalannal szembeni anyagi természetű panaszai ügyében minden esetben hozzá fordult, és művészeti kérdésekben szinte kizárólag vele tárgyalt és levelezett.[14]

Koller József halának 170. évfordulója egybeesik a Pollack-féle székesegyház 120 éve történt pusztulásával. E két évforduló egybeesése annál is inkább megemlítendő, mert Koller nemcsak kortársa volt a külsejében részben barrokizált Árpád-kori épületnek, hanem szervezője és tanácsadója is volt a Pollack-féle homlokzatok kiépítésének. Pollack Mihály ugyanis az ő javaslatára vette mintául Rómából a lateráni St. Giovanni bazilika épületének frontbeosztását, amelynek alapján a pécsi tervek készültek.[15] Részleteiben rejtózve ott élt Koller szellemi öröksége, amelyet eltérő stílusban ugyan, de a kulissza-homlokzat ritmusát, szerkezetének lényegét tekintve a Schmidt-féle átépítés is megismételt. Kívánatos lenne tehát, hogy a Koller munkássága ismertebbé váljon, különösen az, hogy áttételesen az ő szellemi hagyatékát is tisztelhetjük a mai székesegyház homlokzatainak megjelenésében.

Az általa alaposan kutatott és olyannyira kedvelt épület 19. század végi sorsában osztozva tért meg az Örök Tudás birodalmába. Halálát követően azonban a polihisztor munkában megfáradt földi maradványai számára még külön sírhely sem jutott.

Életpályájával kapcsolatban hangsúlyoznunk kell, hogy Koller József nem csak történész volt. Sokoldalúsága, a régészetben, az irodalomban, a nyelvészetben, a művészeti stílusok ismeretében való jártassága, könyvgyűjtői buzgalma, alapossága már a maga korában, képviselői szereplése nyomán országosan ismert volt.

Koller önálló művészettörténeti értékelései közül csupán csak a Szent Koronával kapcsolatban írt művét ismerjük. Megelőzve Ipolyi Arnold és Czobor Béla leíró munkáját, e tárgyban ő írta az első monográfiát. Alaposságra vall, hogy írásait minden esetben forrástanulmány előzte meg, s a kritikai elemzés módszerével dolgozott.[16] Tevékenységét értékelhetjük megfelelően, ha figyelmbe vesszük, hogy a művészettörténet csak a 18-19. század fordulóján vált tudománnyá (ld. a Laokoon-csoport Winckelmann-féle elemzését).

Hagyatékából kiviláglik, milyen sokrétű érdeklődést tanúsított az irodalmi, költészeti és történeti művek iránt is. Utóbbiak közül terjedelmében is jelentősebb Istvánffy Miklós egyik 18. századi kiadásához fűzött kritikai munkája.[17] Helytörténeti, gazdasági, jogi témák és levelek mellett versek, teológiai előadások, kivonatok is szerepelnek kéziratai között. Az egyházmegye dolgaiban végzett tevékenysége általában nem ismert, de nagyprépostként bizonyára az ügyek többségében ő viselte a döntési helyzet felelősségét, főként kultúrtörténeti, művészeti kérdésekbenpedig szerepe meghatározó volt.

Koller minden vonatkozásban kiérdemelte “tudós prépost” elnevezést, amelyet még életében adták számára tisztelői. Nincs tudomásunk arról, hogy  közvetlenül részt vett volna az 1825-ben Szepesy Ignác (ekkor még erdélyi, majd pécsi püspök (1828-1838)) közreműködésével szervezett Magyar Tudós Társaság alapításában, mégis meggyőződésünk, hogy pályájának példaadó tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult a reformkori magyar kultúrális és tudományos élet kibontakozásához.

Jegyzetek:



[1] SZALÁGYI, Stephanus: De statu Ecclesiae Pannonicae. Quinque-Ecclesiis, 1778; KOLLER, Josephus: Historia episcopatus Quinque-Ecclesiarum. I-VII., Posonii, Pesthini, 1782-1812; KOLLER, Josephus: Prologomena in historiam Episcopatus Quinque-Ecclesiarum. Posonii, 1804.

[2] NAGY Emese: Jankovich Miklós régészeti és műemléki tevékenysége. In: BELITSKA-SCHOLTZ Hedvig (szerk.): Jankovich Miklós, a gyűjtő és mecénás. Bp., 1985. 123.

[3] CSATKAI Endre: Kazinczy és a képzőművészetek. (1925) Bp., 1983. 56.

[4] Pécsi Püspöki Levéltár, Közigazgatási iratok 1782, nr. 54.

[5] Koller levelei Eszterházy Károly egri püspökhöz. Egri Érsekség Gazdasági Levéltára, nr. 1915, fasc. 16. Q.

[6] BOROS László: Dorffmaister Baranyában. Művészettörténeti Értesítő 1979/4.

[7] Koller József kéziratai. Epitome Historica Episcopalis Civitatis Quinque-Ecclesiensis, in Inclyto Comitatu Baranyensi sitae, collecta Anno Domini 1752. Pécsi Egyetemi Könyvtár, 67038, 143.

[8] KOLLER: Historia… IV., 506.

[9] KOLLER: Prolegomena … 147.

[10] A metszet lelőhelyét lásd az előző jegyzetben 67041. szám alatt. Képét közli: BOROS László: A pécsi székesegyház a 18. században. Bp., 1985. 12. kép.

[11] Pécsi káptalani magánlevéltár (a továbbiakban: Kmlt) Protocollum IV., 1766. 191., 195. Az oltár felépítményén a kálvária-jelenet szobrai foglaltak helyet. Képét ld.: BOROS i.m., 59. kép.

[12] A metszetet közli: BOROS László: Adatgyűjtemény Janus Pannonius sírhelyének kérdéséhez. In: BARTÓK István – JANKOVITS László – KECSKEMÉTI Gábor (szerk.): Humanista műveltség Pannóniában. Pécs, 2000. 89-95. itt: 94.

[13] Kmlt. Protocollum 1807. január 28.

[14] BOROS László: A pécsi székesegyház Pollack-féle átépítésének története. Baranyai Helytörténetírás 1981. Pécs, 1982. 312.

[15] Uo. 305.

[16] Koller a Szent Koronáról. Levél a káptalanhoz. Buda, 1792. június. 13. Kmlt. Fasc. 128. nr. 38.

[17] Ld. a 8. jegyzetben 67055. sz. alatt!