Cikkek

Kiss Gergely: A pécsváradi apátság egyházjogi kiváltságai

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Koller József emlékkonferencia (Pécs, 2002. október 24-25.)

válogatott előadásai

Tanulmányok Pécs történetéből 13.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2003

ISSN 1219-4077

Szerkesztette:

Font Márta és Vargha Dezső

99–109 p.

Kiss Gergely

A pécsváradi apátság egyházjogi kiváltságai

Die kirchenrechtlichen Privilegien der Abtei von Pécsvárad

The Ecclesiastical Privilegies of the Monastery of Pécsvárad

A címben jelzett, és egy rövid tanulmány kereteibe sűríthető elemzés a pécsváradi apátság 1015-re keltezett I. Istvántól nyert ún. alapítólevelére épül.

A diploma – mint több más István-kori forrás – hamis, amelynek megalkotására a 13. század első felében, legvalószínűbben 1212 és 1228 között került sor.[1]

A kutatás több alkalommal is felvetette már, hogy a ma előttünk fekvő oklevél részben ismert, részben ismeretlen okleveles, ill. esetlegesen elbeszélő források alapján készült.[2] Szentpétery Imre kimutatta, hogy a pécsváradi „alapítólevél” elkészítéséhez felhasználták a pannonhalmi alapítólevelet, ill. a pécsi püspökség alapítólevelét is. Az első majdnem szó szerint egyezik a pécsváradival az invocatio, az intitulatio, az arenga, a promulgatio, a narratio egy része, a sanctio és a poena, valamint a corroboratio tekintetében. A másodikat – a pécsi püspökség alapítólevelét – aknázták ki az átokformula (anathema) elkészítéséhez.[3] A pécsváradi és pannonhalmi „alapítólevelek” mindazonáltal eltérően tartalmazzák a tizedszedési jog kiváltságát. Ugyanez vonatkozik az apátválasztásra és megerősítésére, megáldására, a szerzetesek egyházi rendekre bocsátására. Pannonhalma apátja püspök módjára szandálban misézhet, a pécsváradi „alapítólevél” ettől kissé eltérően beiktatja még a mitra és a gyűrű használatának a jogát. E különbségek azért is jelentősek, mert éppen mindkét oklevél lényegi rendelkező részében (dispositio) bukkannak fel. Míg azonban a pannonhalmi a királyi akaratból nyeri el azokat, addig a pécsváradiban – bár szintén maga a király rendelkezik – mégis nagyon hangsúlyos a pápai jóváhagyás, beleegyezés megfogalmazása. Pécsvárad, legalábbis 1403-ig, maga nem rendelkezett pápai bullával, ill. olyan más oklevelekkel, melyek egyházjogi kiváltságait (is) kellően biztosították volna, így más forrásokból volt kénytelen építkezni jogai biztosításában.

Ehhez való jogukat biztosító okleveleik egy jelentős része a pápaságtól származott. Ilyen pápai oklevelek a 12. század második felétől egyre gyakrabban jelentek meg, azzal összefüggésben, hogy egyre nagyobb számban volt szükséges bizonyító erejű okiratra az újabb támadások elhárítására. Bennük találjuk meg a pécsváradi „alapítólevél” egyházjogi kiváltságainak majdnem szó szerinti kifejezését, ill. különböző tartalmi mintákat.

A Pannonhalma számára a pápák által megadott egyházjogi kiváltságok között több is akad, amely szinte majdnem szó szerint megfelel a pécsváradiaknak. Pannonhalma lehetett a minta, erre alapot adhatott az apátságok közötti természetes érintkezés, ill. az, hogy több pannonhalmi ügyben is eljártak a pécsváradi szerzetesek. A 13. század első felében igen intenzív volt a kapcsolat a két kolostor között. 1215-ben a pécsváradi apát kapott eljárási megbízatást másokkal a pannonhalmi apátság és a somogyvári kolostor közötti perben, a somogyi tizedek tárgyában.[4] Vélhetőleg intézkedtek veszprémi ügyekben,[5] de a legtöbb időt mégis a pannonhalmi megbizatások teljesítése emésztette fel. Különböző ügyekben szálltak még ki, így 1222-ben Göncöl spalatói érsek és Uros pannonhalmi apát egyezségének voltak a tanúi,[6] 1225-ben III. Honorius kérésére, Küszén és Abda birtokok Pannonhalmának történő visszaadása ügyében jártak el.[7] A pécsváradi apát is jelen volt akkor, amikor Uros, pannonhalmi apát összefoglalta apátsága első húsz évének eredményeit.[8] Az 1215. évi lateráni zsinaton megfogalmazott bencés reform magyarországi érvényesítésében jelentős szerep hárult Pécsváradra. A földvári apáttal együtt a pápától megbízást kaptak a rendi káptalan összehívására Madocsa mellett.[9] Itt említhető meg, hogy a pannonhalmi monostor szolgálónépei kötelezettségeinek rendezésekor (1226 körül), a beszállásolás (descensus) rendezése tekintetében Pécsvárad volt az egyik minta Somogyvár és Szekszárd mellett.[10] E kapcsolatok intenzitása ad magyarázatot arra, hogy a pécsváradi „alapítólevél” hamisítója gazdag forrásanyagból tudott dolgozni, válogatni.

Egyházjogi kiváltságok

Az „alapítólevél” nem csak egy-egy réteg felett próbálta megerősíteni az apát joghatóságát, hanem arra törekedett, hogy az minden birtoka és népe fölé kiterjedjen. Ebből következőleg kerültek be bizonyos egyházjogi kiváltságok az „alapítólevélbe”, amelyek az egyedin túl általános jelleggel is megfogalmazták, mintegy körülbástyázták joghatósági igényeit.

A diploma vonatkozó része a következőképpen hangzik:

Preterea ex consensu et confirmacione auctoritatis apostolice non solum prescripti populi, verum eciam omnium infra terre ipsius monasterii circumscripcionem possessiones habencium decimaciomibus curavimus preditare. Eadem eciam auctoritate apostolica mediante decrevimus, ut prefati cenobii abbas generali tantum et solemni duntaxat synodo Strigonensis archiepiscopi interesse teneatur, attamen seu a metropolitano, seu a quolibet alio epsicopo, omni contradiccione cessante, confirmacionem, consecracionem suscipiat et eius monachi ad ordines provehantur more eciam episcoporum cum mitra, sandalis et anulo sive in solemni curia, sive episcoporum conventu vel in loco quolibet religioso liberrime possit assistere et divina officia celebrare. Duas preterea capellas regias, capellam videlicet Beati Petri, monasterio connexam, et alteram, que vulgo Alba Ecclesia vocatur, cum earum parrochiis et omnibus pertineciis contulimus prefato monasterio., in quibus sacerdotes ab abbate constituti predicto populo divinum plenarie exhibeant servicium. Crisma vero et oleum infirmorum quilibet archiepiscopus vel episcopus dare teneatur. Prefati vero monasterii populum iam sepedictum de spiritualibus instruendum et iudicandum Strigoniensis archiepiscopo et abbati suo commisimus. In civili autem causa nulli liceat iudicare preter abbatem, nisi forte pro qua sanguis effundi debeat.”

Az egyházjogi kiváltságok köre alapvetően három területre terjed ki:

1. tizedszedési jog,

2. mentesség a megyéspüspök joghatósága alól (az esztergomi érsek alá rendeléssel),

3. püspöki jelleg elnyerése.

1. Tizedszedési jog

A pécsváradi monostor tizedszedési jogának eredete az 1158. évi oklevélben foglaltakra nyúlik vissza. E szerint a pécsváradi apát nem sokkal előbb perben állott a pécsi püspökkel többek között a Szent Péter és a Mindenszentek kápolnák, 12 falu (Hetény, Úrmánd, Zsemenye, Dályok, Lyukitót, Velente, Berkesd, Somló, Márton, Nógrád, Szedlok, Gurrumbona (?))  tizede miatt. Az ügy az esztergomi érsek mint a két egyházi intézmény rendes bírája elé került. A per kimenetele pontosan nem ismert, de feltehető, hogy a pécsváradi apát sikerrel járt jogai biztosításában, bár egy későbbi, 1294-ben kelt oklevél szerint a pécsi káptalannak tizedjoga volt 12, a pécsváradi monostorhoz tartozó faluban.[11] Az ebben a diplomában említett Nagyfalu azonban távol esik a pécsváradi monostor megnevezett birtokaitól.[12] A pécsi káptalan megjegyzése szerint Nagyfalu gabona- és szőlőtizede őt illeti régtől fogva váradi dézsmakése miatt, amely a pécsváradi monostor 12 falujának tizedjövedelmét jelenti. Vagyis itt 12 olyan pécsváradi birtokról van szó, amelyek beékelődnek a pécsi káptalan birtokai közé, tizedükkel a pécsi káptalannak tartoznak. Az 1158. évi oklevélben felsorolt 12 birtok közül Hetény, Úrmánd, Lyukitót, Somló, Márton, Nógrád esetében okleveles adat van arra nézve, hogy a pécsváradi monostor birtokai voltak,[13] a többi, részben nem azonosítható birtok is vélhetőleg a monostoré volt, hiszen az ún. „alapítólevél” egy kivételével (Lyukitót) az összes előbb említett falu nevét a monostor birtokaként tünteti fel.[14] Felsorolásuk azonban pusztán birtokjogi célokat szolgált. Úgy tűnik, hogy az „alapítólevél” átdolgozása itt arra irányult, hogy a monostor minden birtokára (így e 12 vitás birtokra is) kiterjedő tizedszedési jogot tüntesse fel az alapítás korabeli állapotnak. Éppen ezért az „alapítólevélbe” már azt foglalták bele, hogy a monostor minden felsorolt népe felett, ill. minden birtokán szedhet tizedet, s ebből következőleg e 12, a birtokösszeírásban majdnem hiánytalanul elősorolt birtokon is.[15] A pécsi püspök, Anthim, aki az 1158-as átírást megelőzően e falvak tizede ügyében perben állt a pécsváradi apáttal, maga is megerősítette az  1158. évi átírást, szerepelt annak tanúi között.[16] Úgy tűnik tehát, hogy a 12 falu feletti tizedszedési jog élő valóság volt már a 12. század közepén is, míg a monostor minden birtokára kiterjedő tizedjogot az „alapítólevél” hozta meg a 13. század első felének végén.

2. Mentesség a megyéspüspök joghatósága alól

Ez volt az ún. exemptio. Azon általános szabály alól jelentett egyedi kivételt kiváltság (privilegium) gyanánt, amely a szerzeteseket a püspök hatalma alá rendelte, a 451. évi khalkedóni zsinat 4. kánonja szerint. Ez a mentesség lehetett teljes vagy részleges, a szerint, hogy milyen mértékben vonta meg a püspöki jogokat. Az utóbbi három elemből állt: a tanítói, a szentelő és a kormányzati hatalomból.

a)      potestas magisterii azaz tanítói hatalom: a püspök volt hivatott gondoskodni az egyházmegyei lakosság, különösen a papság hitéletéről: képezni és tanítani őket;

b)      potestas ordinis azaz szentelő hatalom: ez lényegében abból állt, hogy a püspök e hatalmánál fogva szentelt fel papokat, templomokat, oltárokat, valamint szent olajokat, ill. feladta az egyházi rendeket, bérmált. Ezen felül ide tartozott az apát vagy apátnő megáldása (a benedictio) is.

c)      potestas iurisdictionis azaz kormányzati vagy joghatósági hatalom

Ennél fogva a püspök volt egyházmegyéje legfőbb bírája, felügyeleti és ítélkezés joga volt a területén fekvő egyházi intézmények felett, azokat látogathatta (visitatio), vagyonuk felett rendelkezhetett, adományozhatott egyházi javadalmakat és kiváltságokat. Egyházmegyéjében zsinatot rendelt el, azon elnökölt. Szükség esetén büntetést róhatott ki a neki alárendeltekre kiközösítés (excommunicatio), tilalom (interdictum), felfüggesztés (suspensio), letétel (depositio), ill. lefokozás (degradatio) formájában.[17]

Az exemptio azonban csak a kormányzati hatalmat érintette közvetlenül, ha azt megszüntette, akkor beszélhetünk ilyen mentességről. Bizonyos esetekben az adott kolostor minden közbeeső fórum nélkül, nullo mediante, közvetlen pápai joghatóság alá került.

Mi volt a helyzet Pécsváraddal? Az „alapítólevél” vonatkozó részében több elemet is találunk, amelyet meg kell vizsgálnunk.

Ezek egyike az apátválasztás, valamint az apát és a szerzetesek felszentelése, a chrisma, szent olajok, templomok és oltárok consecratiója.

Az apát és a szerzetesek felszentelésének módját röviden érintette a pécsváradi „alapítólevél”.[18] A diploma szövegében található terjedelmes egyházjogi kiváltság egyik passzusa a szerzetesek felszenteléséről rendelkezik. Az apátnak ezt a tartományi, azaz az esztergomi érsektől vagy más püspöktől kellett kérnie. Ez egybecseng azzal a megfogalmazással, amit a  pannonhalmi és a két bakonybéli királyi (+1037, +1086) oklevélben láthatunk, legalábbis annyiban, hogy ott ezt a jogot megvonták a megyéspüspöktől, és a tetszőleges főpap megválasztásának lehetőségét iktatták helyébe. Itt a lehetőségek köre annyiból szűkebb, hogy nem általában bármely tetszőleges püspökhöz, hanem elsősorban az esztergomi érsekhez folyamodhattak Pécsváradon, és csak azután kérhettek fel más püspököt a felszentelés elvégzésére. Sajnos Pécsvárad esetében nem rendelkezünk más szembesíthető forrással, mivel nem ismeretes olyan pápai oklevél, amely az apátság egyházjogi helyzetét érintette volna. Az itt említett lehetőség azonban csak a püspök rendi joghatóságát érintette, szereplése önmagában nem biztosított exemptiót. Ugyanezt mondhatjuk a chrisma és a szent olajok elnyeréséről is.

Más a helyzet a zsinat emlegetésével. Az oklevél itt úgy rendelkezik, hogy az apát csak az érsek zsinatán köteles megjelenni. Ez már viszont éppen a püspök kormányzati hatalmát érintette, így az ez alól nyert felmentés már exemptiónak fogható fel. Valamivel nehezebb értelmezni az ítélkezési kiváltságot. A diploma szövege szerint az apátság népei felett egyedül az esztergomi érsek és az apát jogosult ítélkezni, a vérontással járó eseteket leszámítva. Mivel itt kifejezetten lelki ügyeket említ a szöveg, joggal gondolhatunk arra, hogy ezzel tekintélyes mértékben korlátozták az ordinarius kormányzati hatalmát. Ez is exemptiós elem tehát. Ugyanitt azt is olvassuk, hogy az apátság népeit „ad instruendum” szintén az érsekre és az apátra bízza az uralkodó. Ez pedig nem más, mint a tanítói hatalom kifejezése.

A kérdés most már csak az, hogy ezek a jogok mennyiben felelnek meg a valóságnak, ha tekintetbe vesszük, hogy egy hamis oklevélben fordulnak elő. Az egyik fontos szempont az, hogy ez a ma ismert szöveg célja szerint inkább a birtokokat és a tizedjogot helyezte előtérbe, egyúttal azonban minden vélt és valós jogát is összefoglalta. Az esztergomi érsek felettes egyházi hatóságként való szerepeltetését nem tekintem valótlan elemnek, hiszen erre az érsek a 13. század elején a pápa, III. Ince, Imre király és Jób esztergomi érsek között folyó vitában már biztosította jogosultságát. Erre jó példa III. Ince pápa 1203. Május 5-i levele Jóbnak, ahol azt olvassuk, hogy: „Tu vero, ad apostolicam sedem consequenter accedens, in nostra et fratrum nostrorum proposuisti preasentia viva voce, quod in abbatiss et praeposituriis regalibus ad te, ac Strigoniensem ecclesiam iusrisdictio ecclesiastica pretinebat.[19]

3. Püspöki jelleg elnyerése

Az alapítólevélben az apátnak jogában állt a püspöki jelvények (mitra, szandál és gyűrű) használata misézéskor és ünnepi gyűléseken. Ezzel a pécsváradi apát nem állt egyedül az ország más királyi bencés apátjai között. Igazolhatóan bírták ezt a jogot a pannonhalmi, a garamszentbenedeki, a kolozsmonostori, stb. apátságok is, nincs okunk kételkedni, hogy ez élő jog volt Pécsváradon is.

Ezeken az elemeken kivül további érdekességet is felfedezhetünk az „alapítólevélben”: a monostor birtokában álló két kápolna világi papi személyzetét az apát nevezte ki. Valószínű, hogy utóbb már több kápolnára, plébániára kiterjedt e kiváltság, hiszen a 14. században a monostor több plébániával is rendelkezett.

Az 1332–1337. közötti pápai tizedjegyzékek (RCD) több alkalommal említenek Pécsváradhoz tartozó plébániaegyházakban szolgálatot teljesítő világi papokat, ami összefüggésbe hozható az oklevélben említett királyi kápolnákra vonatkozó kiváltsággal, mely szerint a két kápolna világi papjait az apát választhatja meg, s nevezi ki.

Az ide vonatkozó adatok a következők:

Item eodem anno supradicto a sacerdotes Waradienses solverunt. Primo de civitate / Beke sacerdos Omnium Sanctorum […] / Item Andreas sacerdos Omnium Sanctorum […] / Item Paulus de S. Petro […] / Item Stephanus de Feyrhaz […][20]

Item nota, quod sacerdotes abbatie Waradyensis in archidyaconatu de Barana solverunt / Primo Gregorius sacerdos de Kach […] / Item Nor [!] sacerdos de Babarch […] / Item Johannes sacerdos de Hechen […] / Item Johannes et Beke sacerdotes Omnium Sanctorum  […] / Item Johannes abbas Omnium Sanctorum iuxta Vkur […][21]

Solutio secunda abbatie Waradyensis quarti anni […] / Steohanus de Alba Ecclesia […] / Item Paulus Sancti Petri de Waradyno […] / Item Beke et Andreas Omnium Sanctorum de Waradyno […][22]

Az egyes egyházakat és kápolnákat – egyéb adatok bevonásával – az 1. táblázatban közöljük. Ezek azonban – és ezt nem árt hangsúlyozni – nem feltétlenül osztoztak maradéktalanul az apátság jogállásában. Más analógiákból ismert olyan eset ugyanis, hogy az apátság nem tartozik megjelenni az egyházmegyei zsinaton, de az általa fenntartott egyházak papsága viszont igen. Így pl. Zalavár esetében, ahol 1252-ben Balázs zalavári apát panasza szerint Zlandus veszprémi püspök a hozzá tartozó plébánosokat zaklatja, terheli, sőt elvitatja tőle. Az apát mellett tanúskodván Komár, Karos, Kolon, Galambok, Rada, Zabar, Rokolyán, Igric, Rajk plébánosai állítják, hogy az apát hatalma alá tartoznak, évenként rendesen káptalant tartanak. Bancsa István esztergomi érsek az apátnak ítél, a püspököt elmarasztalja.[23] 1471. 11. 26-án Mihály milkói püspök, az esztergomi érsek helyettese előtt 8 plébános [Gelse, Alsórajk, Felsőrajk, Kerecsen, Igrice, Issabor, Boldogasszonyfalva, Ung] a zalavári apát alá tartozónak vallotta magát[24]  1472. 09. 23-án Mátyás király meghagyja Benedek veszprémi püspök helyettesnek, hogy Péter gelsei, Péter alsórajki, Illés felsőrajki, Péter kerecsenyi, János igricei, Pál issabori, Lukács boldogasszonyfalvi, Sebestyén ungi plébánosokat engedje vissza a zalavári apátság hatalma alá, míg annak széke betöltetlen, addig a király gyakorol felettük joghatóságot.[25]

1. táblázat

E = egyház, C = kápolna

 

Helynév – titulus

Adat

Pécsi püspökség

Baranyai főesperesség – pécsváradi kerület (sacerdotes Waradienses)

1.

Pécsvárad – OSS – E (1)

RCD

2.

Pécsvárad – OSS – E (2)

RCD

3.

Pécsvárad – S. Petrus – C

RCD

4.

Pécsvárad – Alba Ecclesia – C

+1015, RCD

5.

Lovász- vagy Hosszúhetény – ? – E

1158, RCD

6.

Komló – ? – E

1256/1410,[26] 1312,[27] 1320,[28] 1321,[29] RCD

7.

Kátoly – ? – E

1296,[30] 1302,[31] 1322,[32] 1329,[33] RCD

8.

Nevegy – ? – E

1323,[34], RCD

9.

Hird – ? – E

RCD

10.

Pereked – ? – E

RCD

11.

Babarc – ? – E

1325-1330-1331,[35] RCD

12.

Szentiván – S. Johannes – E

RCD

13.

Nádas – ? – E

1332,[36] RCD

109

A pécsváradi „alapítólevél” leszármazásának vázlata

Jegyzetek:



[1] A Pannonhalmi Szent-Benedek-rend története, Szerk.: ERDÉLYI L. és SÖRÖS P., Bp., 1902-1916. (a továbbiakban:PRT) I., 56., 78-80., 82., 84-100; VII. 486-487., 505; XII/B. 11., 13-16; SZENTPÉTERY Imre: Szent István király pécsváradi és pécsi alapítólevele. (Értekezések a történeti tudományok köréből XXIV.), Bp., 1918. (a továbbiakban: SZENTPÉTERY 1918) 4-5., 11-37; Györffy György: István király és műve. Bp., 1977. (a továbbiakban: GYÖRFFY 1977) 235-237; GÁLLOS Ferenc – GÁLLOS Orsolya: Fejezetek Pécsvárad történetéből. Dunántúli dolgozatok (C) Történettudományi sorozat 1988. (a továbbiakban: GÁLLOS 1988) 7-8., 20-21; DHA 63-65., 67-72. Vö.: KISS Gergely: Jogbiztosítás a pécsváradi bencés monostorban a 12–13. században. Adalékok a magyarországi exemptio történetéhez. In: Történeti tanulmányok VII. Acta Universitatis Debreceniensis de Ludovico Kossuth nominatae. Series historica. LI., szerk.: TAKÁCS Péter, Debrecen. 1999. 33-49. (a továbbiakban: KISS 1999); KISS Gergely: Jogbiztosítás a pécsváradi bencés monostorban a 12-13. században, Sic itur ad Astra 1999/2-4., 237-262. (a továbbiakban: KISS 1999a); KISS Gergely: A pécsváradi bencés kolostor birtokainak és egyházjogi kiváltságainak biztosítása a 12-13. században. In: Tanulmányok a középkori magyar történelemről. Az I. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 1999. július 2.) előadásai. Szerk: HOMONNAI Sarolta, PITI Ferenc, TÓTH Ildikó, Szeged, 1999. 49-64. (a továbbiakban: KISS 1999b)

[2] Diplomata Hungariae antiquissima edendo operi Georgius GYÖRFFY, Vol. I., 1000-1131, Budapestini, 1992. (a továbbiakban: DHA) 72. (Györffy György)

[3] SZENTPÉTERY 1918. 18.

[4] PRT I. 632–633.

[5] PRT I. 644.

[6] PRT I. 656.

[7] PRT I. 667.

[8] PRT I. 680–681.

[9] PRT I. 663–666.

[10] PRT I. 679.

[11] A pécsi káptalan bizonyságleve arról, hogy Kökényes nembeli Mykud bán Nagyfaluban bírt bizonyos földeket, melyeket Gyula mesternek és Péternek, Miklós fiainak elzálogosított. Az oklevél vonatkozó része:”[...] Hoc eciam exprimentes declaramus, quod decimacio frugum et vini huius totalis ville Nogfolu et sepedicte porcionis terrarum inpignoratarum nostra est, nobisque, id est capitulo Quinqueeclesiensi devoluta ab antiquo occasione et ratione cultelli nostri Varadiensis vocati, scilicet pro decimis, quas nobis debebant duodecim ville monasterii Varadiensis.” Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. Szerk. WENZEL Gusztáv, I-XII., Pest, Bp., 1863-1874. (a továbbiakban: ÁUO) XII. nr. 450. 555. Gállos Ferenc véleménye szerint: „a pécsváradi apát 1157-ben szerezte meg a pécsi püspöktől és a káptalantól a papi tizedszedést a maga területének egy részén”. GÁLLOS Ferenc: Vázlatok Pécsvárad kialakulásának és középkori mezővárosi fejlődésének történetéből. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve  1960, 15-183. (a továbbiakban: GÁLLOS 1960) 165.

[12] Nagyfalu Siklós mellett feküdt, míg a 12 nevesített falu közül az azonosíthatatlanokat leszámítva legtöbbjük Pécsvárad közelében helyezkedett el. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I., Bp., 1966. (a továbbiakban: GYÖRFFY 1966) 345., GÁLLOS 1988. 47–48.

[13] Magyar Országos Levéltár, Mohács Előtti Gyűjtemény, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: Dl) 47 743 [1292–1297 k.] lakóikat minden esetben: „nobilis iobbagio monasterii Waradiensis […]” kitétellel illették. GYÖRFFY 1966. 316–317., 336., 339., 349., 352–353., 379.

[14] „Octava Daluch […] decima nominatur Velente […] sextadecima Nougrad nominatur […] septimadecima Gurumbona nominatur […] octavadecima Scedluc […] vicesimasecunda Sumlow […] vicesimaseptima Heten […] tricesimaprima Suene […] tricesimaquarta Vrmandy (tricesimaquinta Hethen) tricesimasexta Mortun […] tricesimaoctava Berkust […]” DHA nr. 12. 73–75.

[15] „Preterea ex consensu et confirmatione auctoritatis apostolice non solum prescripti populi, verum eciam omnium infra terre ipsius monasterii circumscrpcionem possessiones habencium decimacionibus curavimus preditare.” DHA nr. 12. 75.

[16] „[...]Proinde ego Geysa ecclesiarum profectui congratulans, dilapidationi vero atque detrimento compatiens consilio et consensu meorum principium, scilicet Matini (sic!) Archiepiscopi, Mykonis, Luce, Absolonis, Antimii, Walterii et ceterorum Episcoporum existentium […] hoc restaurari feci privilegium […] nam proximo preterito anno causam predicti Abbatis Ganfredi et Quinqueecclesiensis Episcopi Antimii eiusque capituli […] Huius renovationis privilegii testes sunt predicti Epsicopi […]Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia. Vatikáni magyar okirattár. Series I. Tom. I-VI., Budapestini, 1887-1891. (a továbbiakban: Mon. Vat.) I/4. 574.

[17] A püspöki hatalom kettősségére: KUMOROVITZ L. Bernát: A Zselicszentjakabi alapítólevél 1064-ből. “Pest” legkorábbi említése. Tanulmányok Budapest múltjából 16 (1964), 43-83., 73-74; SOLYMOSI László: Püspöki joghatóság Somogyban a XI. században. Turul 72 1999/3-4. füzet, Bp., 1999. 101. FALKENSTEIN, Ludwig: La papauté et les abbayes françaises aux XIe et XIIe siècles. Exemption et protection apostolique. (Bibliothèque de l’École des Hautes Études Sciences Historiques et Philologiques 336.) Paris, 1997.  106-109.

[18] Eredetije nincs csak többszörös átiratokból ismert, ezekre ld.: DHA 63-65., 67-72. Vö.: KISS 1999; KISS 1999a; KISS 1999b.

[19] Codex diplomaticus Regni Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Ed.: FEJÉR, Georgius, Budae, 1828-1844. (a továbbiakban: FEJÉR) II., 420.

[20] Mon. Vat. I/1. 283.

[21] Mon. Vat. I/1. 294.

[22] Mon Vat. I/1. 316.

[23] PRT VII. Oklevéltár 4. sz. (1371-ben Tamás esztergomi érsek megerősíti Bancsa István 1252. évi ítéletét. (PRT VII. Oklt. 34. sz.))

[24] PRT VII. Oklevéltár 54. sz.

[25] PRT VII. Oklevéltár 55. sz.

[26] „villa Complov” Dl 78961; NAGY Imre – NAGY Iván – VÉGHELY Dezső – KAMMERRER Ernő – KUKCSICS Pál: Codex diplomaticus domus senioris comitum Zichy de Zich et Vasonkeő. A zichy és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. I-XII., Bp., 1871-1931. (a továbbiakban: Z) I. 10.

[27]Thomas sacerdos ecclesie nostre [conventus Waradiensis] de villa Cumplow” (Z. I. 138.)

[28]Nicolaus sacerdos de villa nostra Kemle” (Z. I. 182.)

[29]Nicolaus sacerdos de villa nostra Komlod” (Z. I. 191.)

[30] „Dytricum sacerdotem ecclesie de villa Kathl” (Hazai okmánytár. Codex diplomaticus patrius. Kiadják: NAGY Imre, PAÚR Iván, RÁTH Károly és VÉGHELY Dezső, I-V., Győrött, 1865-1873; IPOLYI Arnold, NAGY Imre és VÉGHELY Dezső, VI-VIII., Bp., 1876-1891., VII. 252.)

[31] „Nycolaus sacerdos ecclesie de villa Kathl” (Codex diplomaticus Hungaricus Andegavensis. Anjoukori okmánytár. I-VI., szerk.: NAGY Imre, Bp., 1878-1891, VII., szerk: TASNÁDI NAGY Gyula, Bp., 1920., I. 37.)

[32]Nycolaus sacerdos ecclesie nostre de villa Kathl” (Révay Levéltár, Gyulay III. 30.)

[33]Nicolaus sacerdos ecclesie Kathlh” (FEJÉR VIII/3. 399.)

[34]Johannes sacerdos ecclesie nostre de villa Neuyg” (Dl 86956)

[35]Briccius ... sacerdotem ecclesie nostre de villa Boborch” (Z. I. 269., 360, 361.)

[36] „Petrus sacerdos ecclesie nostre de Nadosth” (Anjou-kori Oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia 1301-1387 praeside Julio KRISTÓ, adiuvantibus Ladislao Blazovich, Geisa Érszegi, Francisco Makk, Budapest-Szeged, II., 575.)