Cikkek

Pilkhoffer Mónika: Az elmegyógyintézet építéstörténete

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12.

Előadások Pécs történetéből ’98, Előadások Pécs történetéből ’99 és az Előadások Pécs történetéből 2000 című konferenciák válogatott előadásai

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002

ISSN 1219 4077

Szerkesztette:

Varga Lajos és Vonyó József

75–84. pp.


Pilkhoffer Mónika


Az elmegyógyintézet építéstörténete


Die Baugeschichte der Irrenanstalt

The history of the construction of the Mental Hospital




A pécsi elmegyógyintézet létesítésére vonatkozó legkorábbi levéltári forrás[1] 1899-ből maradt fenn, de az intézmény felállításának gondolatával már évek óta foglalkoztak. Az 1895-ben készített összeírás szerint legalább 25.000 elmebeteg volt az országban, melyből mindössze 2700 nyert kórházi elhelyezést. Magyarországon a századfordulón Lipótmezőn, Angyalföldön, Nagyszebenben és Nagykállón működött állami elmegyógyintézet, mely a közkórházak „tébolydai” osztályaival együtt sem tudta befogadni ezt az óriási betegtömeget. A pécsi kórház megfigyelő pavilonjában létesített 8 cella állandóan foglalt volt, és a város még a szegényházban is elmebetegeket volt kénytelen elhelyezni. Ennek ellenére egyre többször kellett a „saját és mások életét, vagyonbiztonságát veszélyeztető” jelentkezőket elutasítani, akik „felügyelet és gondozás nélkül a városokban és falvakban tovább barangolnak, míg nyomorultan el nem pusztulnak”.[2] A probléma orvoslására a belügyminiszter 1898-ban úgy döntött, hogy Sátoraljaújhelyen és – Erreth Lajos kórházigazgató kezdeményezésére – Pécsett új elmekórházakat fog felépíttetni.

A város csak a központtól messze, a Megyeri úton levő szőlőtelep mellett tudott volna az új intézmény számára telket felajánlani. Az ideális, de drágább megoldásnak a kórház szomszédságában levő püspöki konyhakert megvásárlása tűnt. Kivételesen nem a takarékosság, hanem a praktikusság elvei alapján a Rét utca 4. szám alatti, nagyobbrészt egyházi tulajdonban levő terület megszerzéséről döntöttek. Az elmegyógyintézet 1900-ban benyújtott tervezetét a belügyminiszter egészségügyi szempontokból elfogadhatónak találta, de pénzügyi okok miatt mégsem engedélyezte. Pécs ugyanis nem rendelkezett az építkezéshez szükséges tőkével, a költségeket a kórház napi ápolási díjaiból törlesztendő hitelből akarta finanszírozni. Mivel a betegek ápolási költségeinek nagy részét a minisztérium fizette, így az új kórház valójában az állam pénzéből épült volna. Másrészt a kórház kibővítésére 1894-ben felvett kölcsön is az ápolási díjak terhére lett engedélyezve, ezért a miniszter szerint „indokolható sem volna oly további kedvezmény, hogy a város közápolási intézményeit ezentúl is a saját megterheltetésének elkerülésével más közalapok és különösen az államkincstár terhére létesítse és fejlessze”.[3]

A kórházigazgató újabb előterjesztésében azzal védekezett, hogy az elmekórház felállításából a városnak semmilyen haszna nem származik, és az nem helyi, hanem közérdek, hiszen az ország minden területéről fogadnának betegeket. Az eladósodott város képtelen volt újabb áldozatot vállalni, és Erreth Lajos úgy értesült, hogy a többi elmegyógyintézet is a napi ápolási díjakból épült fel. A számítások szerint az összköltség 1900-ban 484.257 korona 75 fillérre rúgott, amit egy 6% kamatozású, 50 éves lejáratú kölcsönből terveztek fizetni. A hitel törlesztése a kórház kiadásaival együtt (109.687 korona 46 fillér) fedezetet talált volna az 1 korona 80 filléres napi ápolási díjjal számított 113.880 koronányi bevételből. A számokkal és újabb érvekkel alátámasztott 1901. november 5-i közgyűlési határozatot azonban a belügyminiszter 1902. május 9-én ismételten elutasította. Kétségbe vonta a telek alkalmasságát, előnyösebb kölcsön felvételét javasolta, és nem adhatott garanciát arra, hogy a 200 fős beteglétszámot 50 éven keresztül biztosítani tudja. Egy Pécsre küldött szakértő megvizsgálta az építési területet, a polgármester és a főispán pedig Budapestre utazott, hogy személyesen folytasson tárgyalásokat az elmegyógyintézet érdekében. Az eredmény a tervek és költségvetések újabb átdolgozása lett. A miniszter július 17-én azt írta a városnak, hogy a terület mély fekvése és magas talajvízállása miatt csak az építési telek alagcsövezése után és kedvezőbb hitel elnyerése esetén adja meg a jóváhagyást az építkezésre.

Az immár sokadszor átalakított tervezetet a július 19-i rendkívüli közgyűlésen ismertette a tanács. E szerint az elmegyógyintézet a kórház, a püspökség és Resch János tulajdonát képező, összesen 6 hold és 321 négyszögöl területen fog felépülni. A 4 méter magas kerítéssel körbevett telek 3 részből áll: egy konyhakertből, egy befásított kertből (5 részre osztva a betegek állapota szerint) és a kórház kétemeletes épülettömbjéből. A püspöki konyhakertet 17.400, Resch János telkét 12.400 koronára becsülte a városi tanács.[4] Az építési költség 1902-ben már 550.000 koronára nőtt, ennek ellenére az előterjesztést kivétel nélkül megszavazták a városatyák.[5] December 14-én végre a belügyminiszter is engedélyezte az új intézet felállítását.


Az elmegyógyintézet költségtervei és végleges költsége

 

1900-ban (koronában)

1902-ben (koronában)

1905-ben a végösszeg

Az építkezés költsége

298.276,94

312.336,12

393.854,91

Központi fűtés

24 000,00

50.000,00

91.581,23

Villanyvilágítás

3 000,00

6.500,00

Berendezés

71 570,00

78.692,00

85.293,91

Központi konyha kibővítése

20 000,00

16.401,76

Telek kisajátítása

40 000,00

50.000,00

83.217,97

Az első évi törlesztés

27.410,81

26.106,00

Lakatosmunka

5.706,60

Villámhárító, kert befásítása            

2.500,00

Összköltség

484.257,75

550.000,00

653.947,95


Az épület tervei nem kerültek elő a levéltárból, de az iratokból kiderül, hogy Szirmai Imre feltételezésével ellentétben azokat nem Piatsek Gyula, hanem Schlauch Imre készítette. Schlauch 1903-ban összeállított számlájából kitűnik, hogy az első terveket 1897-ben rajzolta, valószínűleg Erreth Lajos kórházigazgató felkérésére. Bár a 3 éven keresztül módosítgatott rajzok nem maradtak meg, az épület 1900-ban készített műszaki leírása és a Pécsi Napló 1902. július 17-i száma is részletesen ismertette a kórház végleges beosztását. Az 1429 m2 alapterületű, kétemeletes épület 210 beteg és 20 ápoló befogadására készült. A kórtermekben minden ágyra 30, a kisebb szobákban 74 m3 levegő jutott. A légterület számítása a korszak kórházépítési gyakorlatához igazodott, mely a gyógyulás egyik legfőbb kritériumának a megfelelő mennyiségű levegő biztosítását tartotta.

Az épület E-alakban, pavilonszerűen tervezett formája a különböző osztályok elkülönítésének célját szolgálta, ami elsősorban higiéniai szempontból volt fontos. Nemcsak az egész elmegyógyintézet működött úgy, mint a városi közkórház egy pavilonja, de az E alakzat egyes szárnyai is lehetőséget adtak az izolálásra. A pavilonrendszer további előnye, hogy könnyen, a meglévő intézmény működésének zavarása nélkül bővíthető.

A fás kert közepére tervezett intézet főbejárata a Rét utcáról nyílott, a kapu mellett a portás lakásával és az üvegházzal. A mellékbejárat a kórház udvara felől volt. Az E alak 63 méter hosszú központi részéhez a három szárnyépület széles folyosókkal kapcsolódott, mely a betegek ebédlőjéül, kellemetlen idő esetén pedig sétálóhelyül szolgált. A középső szárny 10 méterrel rövidebb volt a két szélsőnél. A főhomlokzat délre nézett, három, egymástól egyforma távolságra levő, erősen kiugratott, de keskeny rizalittal. Egy-egy szélesebb középső rizalit tagolta a keleti és nyugati homlokzatot, ahol a két felső emeletet az ablakok közti pilaszterek fogták össze. Építészeti szemszögből illúziórombolónak tűnik, hogy az architekturális hangsúlyokat adó rizalitok funkcionálisan a fürdőszobák és az árnyékszékek elhelyezésére szolgáltak.

Az épület a mély- és magaföldszintnek köszönhetően valójában négy emeletet rejtett magában. A mélyföldszinten a betegeket foglalkoztató műhelyek, raktárak és a központi fűtés helyiségei helyezkedtek el. Az északról nyíló bejáratok a szárnyépületek magasföldszintjére vezettek. A középső traktusban volt a főlépcsőház a lifttel, a főorvos szobája és az iroda. A magasföldszint nyugati részén a férfi, a keletin a női osztályon összesen 60 beteget ápolhattak. A főlépcsőház mindkét oldalán 2-2 kórtermet tervezett az építész egyenként 9 beteg számára, míg az oldalsó traktusokban négy- illetve egyágyas kisebb szobák voltak a szomatikus vagy magasabb díjosztályú elmebetegek részére. Külön társalgószobájuk volt a nőknek és a férfiaknak, ahonnan a teraszra és a kertbe lehetett kilépni. Az első emelet csak a férfibetegeké volt. Két 20 ágyas és két 11 ágyas kórterem mellett, néhány dühöngőszoba és egy orvosi szoba is itt került kialakításra. A második szint elrendezése megegyezett az elsőével, azzal a különbséggel, hogy ott csak női betegek feküdtek. „A gyógyintézet tervei kórházigazgató úr kiváló szakismeretei, bel- és külföldi tanulmányaiból merített tapasztalatai alapján készültek és a modern higiénia legszigorúbb követelményeinek is megfelelnek úgy, hogy ezen intézet méltó kiegészítője lesz az egész országban mintaszerűnek elismert pécsi kórháznak.”[6]

A város 1902-ben megszerezte a belügyminiszter jóváhagyását az építkezésre, de nem a tervekre és a költségvetésre. A felülvizsgálattal megbízott kereskedelemügyi miniszter 1903. március 31-i leirata szerint a Körting cég által tervezett fűtésrendszer veszélyesen meggyöngíti a falakat, a mélyföldszint műhelyei kevés fényt kapnak, és több munka elkészíttetése kimaradt a költségvetésből. Annak ellenére, hogy a város csak a fűtésrendszerből adódó problémákat javíttatta ki, 1903. június 18-án a belügyminiszter elfogadta a terveket. Ekkor a város módosított a rajzokon,[7] melyeket újból fel kellett a minisztériumba terjeszteni. Az építkezés megkezdésének elhúzódása súlyos forintokba került. Május 1. óta ketyegett a Magyar Jelzálog Hitelbanktól felvett 550.000 ezer koronás kölcsön kamata, mely az időközben 560.000 koronára emelkedett összköltségre elégnek sem bizonyult. Ezért már júliusban újabb 80.000 korona hitel felvételét kellett elhatározni.

Mivel az építési szezon közepén már túl voltak, Rauch János főmérnök azt javasolta, hogy az árlejtés határidejét – a központi fűtés kivételével – 1 hónap helyett 2 hétre redukálják, és a hirdetést csak a helyi lapokban tegyék közzé. Így legalább elkerülték a versenytárgyalásokat kísérő állandó vitát, hogy az olcsóbb idegen vagy a drágább helyi iparosnak adják-e a munkát. De a július 25-én megtartott árlejtés esetében sem maradt el a botrány, mert a közgyűlés a helyi vállalkozók közül sem a legolcsóbbat választotta. A kőművesmunkákra Pilch Andor és Oscsodál Ödön 9% árengedménnyel pályázott, míg a nyertes Schlauch Imre csak 4 és fél %-ot engedett, de lemondott a tervezésért neki járó 8797 koronáról, és felajánlotta, hogy a régi konyhát ingyen kitatarozza.[8] Pilch és Oscsodál természetesen megfellebbezte a július 30-i közgyűlés határozatát, mely amellett, hogy nem a legelőnyösebb, ráadásul egy szabálytalan ajánlatot fogadott el. „Mindenek előtt constatálni kívánjuk, hogy sem a város közönsége, sem tanácsa vagy törvényhatósága Schlauch Imrét soha semminemű tébolyda terv készítésére fel nem szólította s avval meg nem bízta, csupán a pécsi városi kórház egyik közege csináltatott ilyeneket saját szakállára Schlauch Imre által, és így a város nem is tartoznék fizetni mást, mint az utolsó tervet és költségvetést.”[9] Ebben nem, de abban igazuk volt, hogy Schlauch Imre a Magyar Mérnök- és Építész Egylet díjszabása alapján kiszámított összegnek csak a felét kérhette volna a tervekért, mivel nem építész csak építőmester volt. A verseny megsértésének tekintették a konyha tatarozására tett ajánlatot, mert ha a versenytársak többet engedtek, akár 2000, ha kevesebbet, akkor 200 koronával is számíthatták ezt a munkát a mérnöki hivatalban. Végül kiemelték, hogy az árlejtés amúgy is törvénytelen, mert a tervek és a költségvetés nélkülözi a kormányhatósági jóváhagyást. A közgyűlés elfogadta, hogy az ügy fontossága és a további késlekedés elkerülése miatt a határozat csak birtokon kívül legyen megfellebbezhető, ami „az egész építkezési ügy erőszakolt voltának gyanúját erősíti meg, mert véleményünk szerint a tébolydaépítés ily sürgősségét semmi sem indokolja – ha szabadon futhatott az a sok bolond eddig városunkban, akkor szabadon futkozhat még egy ideig[10] – írták fellebbezésükben.

A központi fűtés és szellőztetés munkálataira kiírt, két héttel később tartott versenytárgyalás sem ment simábban. Mivel a munkát nem a terveket kidolgozó Körting cégnek, hanem a legolcsóbb Keller J. budapesti vállaltnak adták, Körting benyújtotta a számláját. Ugyanakkor Kindl Ferenc pécsi vállalkozó utóajánlatot adott be, mely szerint 22 és fél százalékos engedménye nem az egységárakra, hanem a Körting cég 7 és fél %-os engedménye után fennmaradó összegre értendő. A szeptember 24-i közgyűlés Kindl Ferenc még így is drágább ajánlatát fogadta el, amit nemcsak a Keller cég, de Lieber György vezetésével több bizottsági tag is megvétózott. Az árkülönbözeten túl az volt a fő kifogásuk, hogy Kindl ilyen műszaki tudást, mérnöki képzettséget és gyakorlatot igénylő munkát még soha nem teljesített.[11]

A terület kisajátítása még folyt, a tervek és a Schlauch Imrét megbízó közgyűlési határozat még jóváhagyásra várt, amikor az építési napló[12] szerint 1903. augusztus 31-én elkezdődött az építkezés. Az elmegyógyintézet építését ellenőrző bizottság tagjai[13] állandó figyelemmel követték a kivitelezés menetét, amit hamar megakasztott, hogy a kőművesek szeptember 23-án beszüntették a munkát. Szeptember 30-ra a város összes építkezésén kitört a sztrájk. A Schlauch cég munkásai a falazó kőműveseknek 30, a segédmunkásoknak és napszámosoknak 20, a női segédmunkásoknak 13 filléres órabért követeltek. A bérharc kirobbanásának az volt az egyik oka, hogy az építési vállalkozók a kevés munka megszerzéséért folytatott versengésben olyan nagy árengedményeket tettek, melyek csak a munkások bérének csökkentésével voltak megadhatók. A problémát tovább súlyosbította az építőipari szakmák rendezetlensége. A sajtó szerint legalább 12 olyan vállalkozó volt a városban, akiknek nem volt építőmesteri képzettségük, ezért az építési engedélyekhez megvásárolták olyan mesterek aláírását, akiknek egyetlen vagyonuk az oklevelük volt. Ezek az építők olcsóbban dolgoztak a többi mesternél, szintén a munkások kárára.

A békéltetés eredménytelenségét követően előbb a megye valamennyi jelentősebb építkezésén állt meg a munka, majd a sztrájkot vezető Ötös Bizottság a város összes munkását harcba hívta. Ennek eredményeként az általános sztrájk élén álló 1400 kőműves mellett 110 aszfaltozó, 600 Zsolnay gyári, 130 bőrgyári munkás, 70 asztalossegéd, a cipészek és csizmadiák, ácsok, fuvarosok, valamint a kőbánya és gázgyár dolgozói hagyták abba a munkát.[14] Október 4-én 3500 munkás követelte helyzetének megjavítását. A legszervezettebb munkásegylet a kőműveseké volt, pártkasszájuk több hétig támogatni tudta a sztrájkoló munkások családját. Elsőként Pilch Andor építész teljesítette a dolgozók kívánságait, de a kőművesek megfogadták, hogy csak akkor lépnek munkába, ha valamennyi munkaadó elfogadja követeléseiket. Leginkább Schlauch Imre ellenezte a bérek emelését, aki nemrég javított munkásai fizetésén. Október 8-án a kőművesek az átlag 4 filléres béremelés helyett csak 2 fillért kértek, amit minden vállalkozó elfogadott. A 10 napig tartó kőművessztrájk ezzel véget ért. „A gyűlésről a nagy munkáscsapat a munkásdal éneklése mellett vonult el a Gyár utcai helyiséghez, ahol még a Hymnust énekelték. A kivívott győzelem éltetésével oszlott szét a nagy tömeg.”[15]

Október 16-án a Pécsi Napló arról számolt be, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a tervmódosításokat. Néhány nap múlva azonban a kórházigazgató újabb változtatásokat terjesztett elő. Javasolta az alagcsövezés elhagyását, mert az udvar befásítása nélkülözhetetlen, viszont a fák gyökerei a csöveket eltömítenék. A talajvíz ellen azt tanácsolta, hogy az építési terület feltöltésével az épületet magasabbra emeljék. Több árnyékszéket, nagyobb orvosi szobát, minden emeleten négy új ablakot és a dühöngő betegek számára kör alakú cellák kialakítását kérte. Ekkor már a mélyföldszint mennyezetének munkái folytak, de úgy látszik, még mindig nem a végleges terv szerint.[16] Ennek ellenére az építkezés gyorsan haladt, így novemberben Erreth igazgató már a kórház berendezésének versenytárgyalási hirdetményén gondolkodott. December elejére elérték a tetőmagasságot, a bokrétaünnepségre a város tanácsa 500 koronát szavazott meg a munkásoknak. A január 4-i bizottsági jelentés megállapította, hogy elkészült a tetőszerkezet és a cserépfedés.

1904. január 18-án elhunyt az építkezést vezető Schlauch Imre. A céget fiai: József és Lőrinc vitték tovább, de mert nekik nem volt megfelelő képzettségük, társultak Károlyi Emil budapesti építésszel. Február 11-én megkezdték a belső kőművesmunkákat. Júliusig, amíg Károlyi végleg megtelepedett Pécsett, a felelős művezetést Schlauch József és Gadó Ignác kőművesmesterek látták el. Talán a lazább felügyeletnek volt köszönhető, hogy áprilisban az építkezés területéről egy bérkocsis nagy mennyiségű téglát és terméskövet lopott el, július elején pedig egy felelőtlen munkás halálos balesetet szenvedett.[17] A berendezésre kiírt versenytárgyalást február 13-án tartották meg.[18] Még szerencse, hogy az elmegyógyintézet sokadszor módosított terveit a belügyminiszter március 30-án elfogadta, így nem kellett semmit sem átalakítani a csaknem kész épületen. A kórház a hitelek törlesztésére a várostól volt kénytelen pénzt kölcsönözni, mert a kincstár nem folyósította időben az ápolási díjakat.

Amikor az elmekórház építési határideje 1904. június elsején lejárt, az épületben még nem volt semmilyen fűtési rendszer. A belügyminiszter a fellebbezéseknek helyt adva új határozat hozatalára szólította fel a közgyűlést, melynél legfontosabb szempontként a vállalkozó megbízhatóságát jelölte meg, és utasította a várost, hogy a fűtés terveinek elkészítéséért 1338 korona 92 fillért fizessen a Körting cégnek[19]. Miután Kindl Ferenc garanciát nyújtott arra nézve, hogy a műszaki ismereteket igénylő munka elvégzésére alkalmas,[20] a május 25-i közgyűlés ismét neki szavazta meg a munkát. A Keller céget persze elfelejtették megkérdezni. A fűtésrendszer ellenőrzésével Reichl Károly pécsi iparfelügyelőt bízták meg, mivel a mérnöki hivatalban gépészmérnök nem dolgozott. Reichl a tervek felülvizsgálatának eredményeként a közkórház és az elmegyógyintézet számára önálló világítási és fűtési rendszer kialakítását ajánlotta, amihez egy újabb, 155.000 koronás póthitel felvétele vált szükségessé. A szeptemberi közgyűlésen a felszólalók közül Lieber György a hetenként 700 korona veszteséget okozó késedelem miatt kárhoztatta a várost, míg Aidinger János válasza szerint „az építkezés befejezését egyedül Lieber György dr. céltalan fellebbezései késleltették[21]. Ennek igazolására Lieber ismét megvétózta a többségi véleményt.

A fellebbezés miatt megint állt a munka az épületen, miközben 1905 elején sorra érkeztek a berendezési tárgyak. Az ápolási díjak terhére tervezett harmadik kölcsön felvételét a miniszter márciusban megtagadta. A város letett a saját villanytelep létesítéséről, de Reichl tervei alapján pótmunkákat írt ki új kazánház, szénkamra és kémény építésére és a gépberendezés szállítására. Az 1905. május 20-i árlejtés eredményeként az építkezést nem a Schlauch és Károlyi cég, hanem az olcsóbb ajánlatot tevő Tichy Ödön munkásai fejezték be.[22] A fűtés munkálataival a drágábban dolgozó Röck István budapesti gyáros helyett Kindl Ferencet bízták meg.

A Pécsi Napló véleménye szerint soha lassabban nem készült el új épület Pécsett az elmegyógyintézetnél. Az első betegek 1905 júliusában érkeztek Pécsre. Amikor az 1904. június 1-jei határidő helyett 1905. augusztus 23-án az építést ellenőrző bizottság átvette a kórházat, a központi fűtés még mindig nem volt kész. A vállalkozók egy része veszteséggel zárta az építkezést, mert az 1903-as árakon elvállalt, de csak 1905-ben kivitelezett munkáknál a hasznot elvitte az áremelkedés. Marton Miksa, az ácsmunkák vállalkozója a rizalitokat lezáró kupolák túlságosan alacsonyan kalkulált ára helyett valóságos költségei kifizetését és az ácssegédek sztrájkjából adódó 200 koronás többletkiadásának megtérítését kérte.[23] A város a követeléseket nem találta jogosnak, de méltányosnak igen; kimerült anyagi lehetőségei miatt viszont csak 100 koronát adhatott.[24] A három évre szóló jótállás 1905. május 1-i kezdetét az iparosok megfellebbezték. A mesterek azzal érveltek, hogy ők 1904 nyarára a munkával elkészültek, kivéve a gőzfűtési és szellőztetési berendezéshez kapcsolódó feladatokat, mely nem az ő hibájukból szenvedett állandó halasztást. A főmérnök elismerte, hogy a késedelmet egyedül a fűtés okozta. A városatyák teljesítették a vállalkozók kérését, és a jótállás kezdetét 1904. november 1-jére változtatták. 1905 októberében végre üzembe helyezték az egyik kazánt, de az ellenőrző bizottság jelentése alapján a fűtés még november végén sem volt teljesen kész.

A belügyminiszter októberben jóváhagyta a póthitel felvételét. A városnak nagy szüksége volt a pénzre, mert a korábbi két kölcsön kimerülése folytán decemberre fizetésképtelenné vált.[25] Az elmepavilon befejezéséhez szükséges 96.000 koronából a fűtésrendszer több mint 91.000-be került. Ezen kívül 58.000 koronát kellett kölcsönkérni azért, hogy a kórház a város különböző alapjaitól felvett hiteleket vissza tudja adni.

Az építést ellenőrző bizottság 1906. szeptember 1-jén kelt jegyzőkönyve szerint súlyos problémák jelentkeztek az architektúrán. Az elmegyógyintézet nyugati zárófala a földszint és az első emelet közötti boltozat nyomása folytán kihajlást mutatott. A szakértők utasították a Schlauch és Károlyi céget, hogy a szárnyépület egész hosszában a boltozat teljes eltávolításával vastartók között téglából boltozott új mennyezetet létesítsen, és mind a négy kihajolt pillért vaskötőkkel a középfalhoz erősítse. A keleti oldal falának kisebb méretű elhajlását egyelőre csak megfigyelés alá helyezték azzal a kikötéssel, hogy a folyosó boltozatának repedéseit a vállalkozó köteles kijavítani. Ki kellett cserélni a szuterén megrepedezett betonfedéseit is, ráadásul nem először. A jelentős költséget igénylő munkákat a kivitelező ingyen volt kénytelen végrehajtatni, mivel jótállási ideje még nem járt le.

Az elmegyógyintézet 1907. december 5-i végleges felülvizsgálata a kőművesmunkák jótállási idejét még egy évvel meghosszabbította, mert az 1907-ben végrehajtott boltozat-kiváltási munkákról még nem volt megállapítható, hogy a falak kihajlását megállították-e. 1908 decemberében a főmérnök arról számolt be, hogy az épület állapota stabilizálódott. A Schlauch és Károlyi cég visszatartott óvadékát kifizették. 

Tény, hogy a századforduló kórházépületei nem esztétikai kvalitásaik, mint inkább beosztásuk és technikai felszereltségüknek köszönhetően emelkedtek a kor építészeti színvonala fölé. Az elmegyógyintézet építkezése jól bizonyítja, hogy Pécs építkezéseinek minősége még mindig alapos kívánnivalókat hagyott maga után. A terveket egy építészetileg dilettáns kórházigazgató és a megfelelő képzettséggel nem rendelkező építőmester dolgozta ki. A korszerű, de nagyobb szakmai ismereteket igénylő gépészeti munkák versenyében a helyi iparosok megbuktak volna, ha a város nem támogatja őket. Így is csak egy budapesti mérnök alkalmazásával volt képes a Kindl cég a fűtés berendezéseit elkészíteni. A kivitelezést szinte megbénító állandó tervmódosítások és fellebbezések miatti késedelem a költségek jelentős emelkedéséhez vezettek, amit a város volt kénytelen megfizetni.

És hogy milyen volt az élet az új elmegyógyintézetben? Erreth Lajos igazgató és Sipőcz Géza főorvos mellett 2 másodorvos – köztük az ország egyik első női orvosa, Rosenspitz Berta – és 20 ápoló jutott a több mint 300 elmebajos betegre. Az első négy év működését összefoglaló főorvosi jelentésből[26] kiderül, hogy a mélyföldszint műhelyeit egy különálló épületbe költöztették, és a helyükön is kórtermeket alakítottak ki, miáltal a beteglétszám már 1906-ban 380 főre emelkedett. Talán a tervezettnél majdnem 200.000 koronával drágább épület[27] hiteleinek törlesztése miatt is szükséges volt több beteget felvenni. Az első és a második emeletre került a zárt osztály, a magasföldszint szobáiban az „intelligensebb”, a mélyföldszinten a munkaképes betegek éltek. A két másodorvos a kórházban lakott és 24 óránként váltotta egymást. Gyógyultan alig távoztak néhányan, viszont majdnem 10% volt a halálozások aránya. Gyakoriak voltak a szökések. A főorvos szerint próbálták mellőzni a betegek korlátozását, a kezelés pedig gyógyszerezés helyett a roborálásra irányult.

Más képet festett le a benti állapotokról Welsch Jenő elmebeteg, aki 1918-ban vádat emelt Sipőcz Géza főorvos ellen gondatlanságból eredő halálesetek miatt. Beadványában[28] több olyan példát említett, amikor a beteget vizes lepedőbe csavarták vagy bezubbonyozták, majd összeverték. Egy „lipótmezőről átszállított beteget a 2. emeltről kidobtak az ablakon”, egy epilepsziában szenvedőt „oly forró vízben fürösztötték, hogy szörnyet halt”. Volt, aki éhen halt, más „feltűnést akart tenni és a 2. emeleti ventilláción kiállt a párkányra és míg a tűzoltók levették teljesen megbutult a nagy ijedségtől”. Welsch Jenő maga „az első emeleti villámhárítón leereszkedett, mert nem tudta a sok igazságtalan embertelenséget nézni (…)”.

A zavaros szövegnek aligha kell hitelt adnunk, de hogy ki elmebeteg igazán, az attól is függ, a kerítés melyik oldalán élünk.

Rövidítések

BML

Baranya Megyei Levéltár

PN

Pécsi Napló

Irodalom

ERRETH 1909

Az elmegyógyító intézet ismertetése és 1905-1908. évi működése. In: Jelentés a Pécsvárosi közkórház 1908. évi működéséről. Közli: Dr. ERRETH Lajos, Pécs, 1909.

SZITA 1985

SZITA László: A baranyai-pécsi munkásmozgalom története, Pécs, 1985.

SZIRMAI 1985

SZIRMAI IMRE: A PÉCSI IDEG-ELME KLINIKA ÉPÍTÉSÉNEK TÖRTÉNETE. IN: A PÉCSI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM ÉVKÖNYVE 1985/1986, 146-155.

Jegyzetek


[1] BML IV. 1406. g. Pécs város külön kezelt iratai. 152. k.cs. Minden további jelzet ezen belül keresendő.

[2] BML 31248/1900. Pécs város közigazgatási bizottságának 1900. október 11-én tartott üléséről felvett jegyzőkönyv

[3] BML 1126/1900. A belügyminiszter 1900. január 6-i levele

[4] Resch János ezt az összeget nem volt hajlandó elfogadni, és 2 hold 30 négyszögöl nagyságú telkéért és a rajta álló ingatlanért 83.060 koronát kért. Nem derül ki, hogy pontosan mennyit fizetett a város a telkekért, de a kisajátítási eljárás hosszasan elhúzódott, és úgy tűnik, nem járt jobban a város az ügy jogi útra terelésével, mintha megegyezett volna a tulajdonosokkal.

[5] A teljesen egyöntetű végeredmény nehezen akart csak megszületni. A nyáridőben ugyanis nehéz volt a kellő számú bizottsági tagot összehívni. Amikor a főispán a tanácskozást 10 órakor megnyitotta, még 18 tag hiányzott a 2/3-os többséghez. „A küldöncök szerteszét szaladtak toborozni, de mikor a lehető leglassúbb tempóban letárgyalták a még a mai ülés napirendjére kitűzött tárgyakat, (…) és még mindig hiányzott 6 szavazó, a főispán 5 percnyi szünetet rendelt el. És mire ez megduplázódott (…) együtt volt a 68 szavazó.” – írta a Pécsi Napló (1902. július 20.)

[6] BML 203 kgy/19505/1902.

[7] A mélyföldszint belmagasságát 1 méterrel megnövelték, a telek nyugati szélén folyó vadvízárok beboltozását elhagyták, a vasrácsokkal védett ablakok helyett betörhetetlen vastag üveget írtak elő.

[8] Pilch és Oscsodál vállalkozók 9%-os árengedménye 18.115 korona 85 fillérnek, Schlauch Imre ajánlata a konyha tatarozását 200 koronával számolva 17.717 korona 44 fillérnek felelt meg.

[9] BML  19495/1903. Pilch és Oscsodál fellebbezése

[10] Uo. A 194/1823/1903. számú, július 30-án tartott közgyűlés szerint a többi munka nyertesei: kőfaragó: Piacsek és Schusnik, ács: Marton Miksa, cserepes: Lauber Rezső, bádogos valamint víz- és légvezetéki: Romeisz György, asztalos: Holly Mihály, lakatos: Baker és tsa, mázoló: Havis Jakab, üveges: Wolheim Spitzer és tsa, vastartók szállítása: Auber Gyula, villamos világítás: Pécsi Villamos Rt., vasbeton munkák: Székely és Gábor.

[11] A szakértelem hiányolása nem vádaskodás volt csupán, mert Kindl – a Körting cég mellett – a tervek elkészítésével is próbálkozott, de terveit a miniszter olyan kezdetlegesnek és hiányosnak találta, hogy azokat felül sem vizsgálta. Ráadásul a tortyogói vízművet készítő Keller a rossz minőségű kivitelezés miatt Kindllel perben állt.

[12] Az építési napló a BML Tervtár 159. sz. dobozában található.

[13] Elnök: Oberhammer Antal gazdasági tanácsnok; tagok: tiszti főügyész, főorvos, főmérnök, kórházigazgató, Körösztös József, Piacsek Gyula, Daempf Imre, Horváth István, Mestrits Imre, Dr. Kelemen Mihály, Rupprecht Nándor, Raichl Károly

[14] SZITA 1985. 192-194.

[15] Pécsi Napló 1903. október 8. 3.

[16] A belügyminiszter elfogadta azt a korábbi változtatást, hogy a mennyezetek Mátrai-féle vasbetonból készüljenek, de nem hagyta jóvá, hogy azt a versenytárgyalás nélkül megbízott Székely és Gábor cég készítse el. Hogy újabb árlejtés miatt az építkezés ne álljon egy hónapig, az építést ellenőrző bizottság az eredeti tervhez való visszatérést, vagyis a vastartók közti téglaboltozás alkalmazása mellett döntött, amire utólag meg is kapta a jóváhagyást. Az építkezés alatt a főmérnök még a homlokzaton is változtatott: „miután az épületnek csak a déli homlokzata van díszesebb kivitellel tervezve, a többi oldalak pedig csak egyszerű kiképzéssel, a mi pedig szépészeti szempontból az épületnek nem válik előnyére, – ennélfogva rendeltessék el, hogy az épületnek minden oldala a déli homlokzathoz hasonló díszítéssel láttassék el.”

[17] Pécsi Napló 1904. április 19. 5. és 1904. július 3. 5.

[18] Ez a versenytárgyalás sem múlt el fellebbezés nélkül. A közgyűlés a legolcsóbb ajánlatok elfogadása helyett különbséget tett iparosok és kereskedők között az előbbiek javára. Friedman Károly a Pécsi Napló február 24-i számában nyílt levélben tiltakozott a város eljárása ellen.

[19] Ennek az összegnek csak a felét kapta meg a cég, ezért pert indított a város ellen.

[20] A Kindl cég Becsey Antal budapesti mérnököt jelölte meg művezetőjének.

[21] Pécsi Napló 1904. szeptember 10. 4.

[22] Az összmunkákra Schlauch és Károlyi 1.5%, Tichy Ödön 5.1% engedményt adott. A kőműves munkák árából Horváth Halas Antal 1%-ot, Tichy Ödön 7.2%-ot engedett ajánlataikban. A város a bontást is tartalmazó kőművesmunkákkal Tichyt, az ácsmunkával Himmel Ferencet, a cserepes munkával Lauber Viktor vállalkozót bízta meg. Érdekes, hogy az asztalos, lakatos, bádogos, üveges és mázoló munkákra egyetlen pályázat sem érkezett. Ezeket a mérnöki hivatal készíttette el.

[23] A sztrájk során a vállalkozónak semmilyen kára nem származott volna abból, ha megvárja, amíg a munkabeszüntetés eredmény nélkül véget ér. A főmérnök kérésére azonban, hogy az épület télen tető nélkül ne maradjon, megadta a munkások által kért béremelést.

[24] Marton Miksa nem elégedett meg a neki kiutalt összeggel, és a 348 korona 24 fillért kitevő költségeit és annak kamatait per útján sikerült a várostól behajtania. Viszont a sztrájk megszüntetéséért kért 100 koronányi kárpótlási igényét a bíróság elutasította.

[25] Tichy Ödön 3000 koronás számláját csak 1906 novemberében fizették ki a júliusban felvett kölcsönből.

[26] ERRETH 1909. 93-100.

[27] A 653.947 korona 97 filléres végösszeg részletezése a táblázatban.

[28] BML 16. biz/1918. főisp. szám