Cikkek

Paksy Zoltán: Az 1935. és az 1939. évi parlamenti választás Pécsett

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

 

Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12.

Előadások Pécs történetéből ’98, Előadások Pécs történetéből ’99 és az Előadások Pécs történetéből 2000 című konferenciák válogatott előadásai

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002

ISSN 1219 4077

Szerkesztette:

Varga Lajos és Vonyó József

201–226. pp.


Paksy Zoltán


Az 1935. és az 1939. évi parlamenti választás Pécsett*


Die Parlamentswahlen 1935 und 1939 in Pécs

The parlamentary elections in 1935 and 1939 in Pécs



Az 1935-ös választások

Az 1935-ös választások jelentősége túlmutatott egy szokványos parlamenti választás keretein. A rendszer megreformálásának kérdése volt a tét, melynek egyik útját Gömbös Gyula vázolta fel programjában, mikor 1932 októberében elfoglalhatta a miniszterelnöki pozíciót. A gazdasági válság olyan új terheket hozott, melyeket a bethleni kormányzati rendszer hagyományos eszköztárával megoldani nem tudott. Olyan reformintézkedésekre volt szükség, amelyekkel áthidalhatók a társadalmi konfliktusok a rendszer alapvető jellegének megváltoztatása nélkül. Erre kapott felhatalmazást Gömbös, akinek azonban ennél messzemenőbb tervei voltak, egyfajta gazdasági és politikai „őrségváltás” véghezvitele.[1] Ezek megvalósításához szüksége volt széles társadalmi bázisra és támogató kormánypárti képviselőkre. A választásokkal kapcsolatban is ezt a kettős feladatot kellett teljesítenie. Egyfelől tovább erősíteni, illetve mozgósítani az átszervezett kormánypártot a megfelelő választási eredmény érdekében, másfelől a megfelelő személyek kiválasztásával biztosítani a parlamenti képviselők lojalitását a miniszterelnök további lépéseihez. A Gömbös elképzelései szerint megújult párt szervezése nagy lendülettel indult meg Baranya megyében is.[2] A választások tétje tehát az volt, hogyan tudja megteremteni a szükséges parlamenti támogatottságot a megfelelő személyek kiválasztásával és képviselethez juttatásával.

Kormányának egyik prominens személye lett Pécs hivatalos jelöltje is, ahol a választásokra készülődvén a két hagyományosan szembenálló tábor, a Szociáldemokrata Párt és — saját szóhasználatában — a polgári oldal kezdte meg a kampányt. Rajtuk kívül ismét kísérletet tett egy politikai mozgalom arra, hogy jelöltjét, a képviselőséghez juttassa. Március 13-án alakult meg Pécsett a Katolikus Reformpárt, mely önálló listával szándékozott indulni. E párt mögött a kormánypárttal elégedetlen keresztény (katolikus) csoportok álltak, amelyek elsősorban fővárosi ösztönzésre aktivizálódtak. A pécsi pártalapításon részt vettek a különböző városi katolikus egyesületek, a katolikus iparosok képviselői, keresztényszocialista munkások, valamint a frontharcosok küldöttei. Utóbbiak mintegy hatezres pécsi tábora úgy érezte, hogy a kormányzattól nem kapja meg azt a támogatást, amit megérdemelne.[3] Pécsett ismét feltűnik az a burkolt feszültség, ami a keresztényszocialisták részéről jelentkezett amiatt, hogy ők, a kormánypárt segédcsapatát alkotva, kevés politikai reprezentációhoz jutnak. A vita miatt a korábbi választások jobboldali egysége került veszélybe. A párt pécsi szervezetének alapítói és vezetői a következő személyek voltak: Gosztonyi Elemér, a Nemzetpolitikai Társaság pécsi csoportjának elnöke és a Reformnemzedék budapesti központjának választmányi és alapító tagja, dr. Vértesi Frigyes teológiai tanár, a párt elnöke és egyben választási listavezetője, de csatlakozott hozzá Perr Viktor az Emericanum igazgatója is, aki a Kisgazdapárt jelöltjeként a szentlőrinci választókerületben akart indulni. Választási listájuk második helyezettje vitéz Maróthy Géza nyugalmazott ezredes, a frontharcosok pécsi csoportjának elnöke volt. Március 14-én a Katolikus Reformpárt népes küldöttsége, aktivisták és az egyetemi ifjúság mintegy 300 főnyi csoportja, valamint a párt vezetői vonultak Virág Ferenc püspökhöz, hogy politikai szerepvállalásukhoz megszerezzék az egyházhatósági hozzájárulást. A küldöttség azonban nem érte el célját, a püspök köszöntő beszédében kitérő választ adott, ami egyet jelentett a támogatás megtagadásával. A mozgalom ezután visszavonulót fújt, és a választásokon nem indult önállóan.[4] A párt néhány radikális tagja nem nyugodott bele kudarcba, és a választásokat megelőzően röplapokat terjesztett a városban, melyben bojkottra hívta fel a választópolgárokat. Azt kérték, húzzák át mind a két listát, mert „így készítik elő a jövőt”.

A kormánypárt ezen a választáson is követte az elmúlt években megszokott taktikáját, vagyis ismét széles társadalmi támogatottság megszerzésére törekedett. Listája első helyét országosan ismert politikus foglalta el: Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter. A korábbi képviselő, Vargha Imre félreállítása miatt nem vállalhatott újabb megbízást. A városi pártvezetőséghez írt keserű hangú búcsúlevelében így fogalmazott: „Pécs városa engem pénzügyminiszteri államtitkári minőségemben választott meg. Ma — négy évtizedet meghaladó, megfeszített munka után — már csak mint egyszerű polgár állhatnék Pécs város közönsége elé. Lelkiismeretem nem engedi, hogy ilyen megváltozott körülmények között is újból kérjem a bizalmukat.”[5]

A kormánypártban bekövetkezett változások miatt, tehát új jelöltre volt szüksége a városnak. A NEP-jelöltek listája a következőképpen alakult:

1. Fabinyi Tihamér

2. Makay István

3. Hamerli József

4. Molvay Ferenc

A kormánypárt tehát befolyásos személyt választott jelöltjéül ezúttal is, a pénzügyminiszter személyében. A lista második helyén a városban ismert és népszerű Makay István polgármester-helyettes szerepelt, míg a harmadikon a nagypolgárság képviselője, — Baumann Emil március 17-i lemondása után — a szintén közismert Hamerli József állt, a negyedik helyen pedig Molvay Ferenc hentesmester. Március 14-én népes kormánypárti küldöttség utazott Pécsről Budapestre Fabinyi Tihamérért. A küldöttség összetétele reprezentálta a kormánypárt mögött álló társadalmi erőket. A tagok között volt Nendtvich Andor polgármester, Visnya Ernő felsőházi tag, a város egyik „erős embere”, a párt helyi elnöke, továbbá az ügyvédi kamara elnöke, a kereskedő testület elnöke, az ipartestület elnöke, a MÁV üzletigazgatója, a posta főigazgatója, a püspöki hivatal vezető jogtanácsosa, két egyetemi tanár, három gyáros-nagytőkés (köztük a zsidó hitközség elnöke), egy-egy bankár, ügyvéd, plébános, bánya-vezérigazgató, földbirtokos és egy bányász, akinek személyével azt kívánták jelezni, hogy a delegáció a társadalom minden rétegét képviseli.

Fabinyi programbeszéde tükrözte a Gömbös-kormány irányváltását: „Az a reformprogram, amelyet zászlónkra írtunk szükségszerű, mert az emberi test atomjai folyton megújulnak és az, aki a reformokat tagadja, saját létét tagadja. Az időn túli reformok elkésnek, míg az idejében végrehajtott reformok evolúciót jelentenek — és megakadályozzák a revolúciót.”[6]

Fabinyi, mint a Gömbös-kormány pénzügyminisztere, a reformok szükségszerűségének hangoztatásával bizonyítja, hogy a miniszterelnök és radikális programjának híve, bár maga nem volt szélsőjobboldali személyiség, inkább gazdasági szakember. Saját területén a gömbösi reformokat igyekezett összhangba hozni a nagytőkés körök érdekeivel. Választási beszédeinek további részeiben a város társadalmának különböző rétegeit célozta meg. Ezek közül is kiemelten hármat, a köztisztviselőket, a bányászokat és a hadviselteket. „Nagyon jól tudom, hogy Pécs erős tisztviselő város. A tisztviselők minisztériuma tulajdonképpen a pénzügyminisztérium, s magam is tisztviselő voltam, az én lelkemben is élnek azok az óhajok — a közérdekkel összeegyeztethető óhajok —, amelyek a tisztviselők lelkében élnek.” „A bányászok bízhatnak bennem. Nem abban, hogy igények támasztásával és a demagógia istápolásával a békétlenséget fogom tovább fenntartani, hanem bízhatnak bennem azért, mert nagyrészt az én közreműködésemmel jött létre legutóbb a pécsi kokszoló, ami 7000 vagonnal való többeladást jelent.” „Tudom, hogy Pécs városának története vérrel van megírva. Küzdelmek, harcok városa volt, csak így tudott fennmaradni. Tudom, hogy a világháborúban milyen dicsőséggel küzdöttek a pécsi ezredek. Ezek a vitézek, frontharcosok, hadirokkantak soha kormány támogatására jobban nem számíthatnak, mint vitéz Gömbös Gyula kormányának támogatására — s ezt a megnyugtatást nem frázisként, hanem mély belső meggyőződésből mondom.”[7] Utóbbi megjegyzéseivel igyekezett oldani azt a feszültséget, ami a frontharcosok elégedetlensége nyomán keletkezett.

Az ajánlások leadásának március 23-i határidejekor a párt a szükséges 2261-t messze meghaladva 13.628 aláírást tartalmazó íveket adott le.

A szociáldemokrata párt számára nem jelentett könnyű helyzetet a váratlanul kezdődött kampány, hiszen a választásokig gyakorlatilag két hét állt rendelkezésre. A párt a rövid időt a lehető legjobban igyekezett felhasználni, mozgósította tagságát, és mintegy 250 aktivistája dolgozott a kampányidőszakban. Mindezek mellett a jelölteket tekintve a hagyományos módon készülődött a választásokra. Listája élén — immáron negyedik alkalommal — ismét Esztergályos János foglalt helyet.

Esztergályos elítélően nyilatkozott a Gömbös-kormány tevékenységéről, mint amely letért az alkotmányos útról. Szerinte a „szemfényvesztő reformígéretek” valójában nem a társadalom, hanem a hatalom érdekeit szolgálják. Szociális reformokat a szociáldemokrata párt nélkül nem lehet hozni.[8] Emellett programjában elsősorban a munkásságot érintő gazdasági jellegű követeléseket fogalmazott meg. Esztergályos az MSZDP politikai programja mellett, a saját szerény és közvetlen személyiségéből és harmonikus családi életéből (feleségével hat gyermeküket nevelték) sugárzó vonzerőben is bizakodhatott. Keresztény származása, a kisemberek érdekében gyakran alkalmazott „kijáró” politizálása sok hívet szerzett neki a városban, és elfogadhatóvá tette őt a munkásság körein kívül is.

A választások társadalmi háttere

Az 1935-ös és 1939-es választásokra készített névjegyzék lehetőséget nyújt arra, hogy összeállítsuk az egyes szavazókörök társadalmi arculatát az összeírt foglalkozások alapján. A választási névjegyzéken feltüntetett foglalkozások természetesen nem adhatják meg egy személy pontos társadalmi helyzetét, hiszen csak egyetlen dimenzióban vizsgáljuk azt. Egy jól körülhatárolható vázlatképet azonban alkothatunk, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a korszakban minden foglalkozásnak, szakmának olyan presztízse volt, amely meglehetős biztonsággal határozta meg „hordozója” társadalmi hovatartozását. Egy-egy foglalkozás jól megkülönböztethető, társadalmilag behatárolható helyzetet és markáns különbségeket jelentett (lásd például az „úri” foglalkozások, a fizikai munka, az állami alkalmazás, az értelmiségi hivatás, a paraszti munka stb. különbségeit).[9] Az a kép, ami az 1935-ben és 1939-ben összeállított névjegyzékekből kirajzolódik Pécs választójogosult polgárságának városban való elhelyezkedéséről, az adott éveken túlmenően a korszak egészére vonatkozóan megmutatja az egyes városrészek, körzetek és szavazókörök lakóinak szociológiai arculatát, társadalomban elfoglalt helyét. A táblázatban található foglalkozási meghatározások egy része összefoglaló elnevezés, melyeket az alábbiak szerint értelmezhetünk.[10]

         Tisztviselő: összefoglaló elnevezése az állami, vármegyei tisztviselő-hivatalnok, állami vállalat (fő)tisztviselője, nyugalmazott katona- vagy rendőrtiszt csoportoknak. Az ún. „úri” foglalkozások klasszikus köre.

         Nagyvállalkozó: gyáros, cégvezető, bankár, nagykereskedő, étterem-tulajdonos stb., tehát vagy a személyükben tőkés tulajdonosok, vagy mai kifejezéssel élve a menedzsmenthez tartozó vállalatvezetők csoportja.

         Egyéb értelmiségi: mérnök, színész, művész, vegyész, újságíró, építész stb. A forrás a jelentősebb vállalatok beosztott alkalmazottait föltüntette (pl. MÁV-főmérnök), ez alapján külön lehet választani az állami (=tisztviselő) és a szabad pályás értelmiséget.

         Egyházi személy: pap, apáca, szerzetes.

         Kisvállalkozó: kocsmáros, fuvaros, bérkocsis stb. Ez a szűkebb kör egyszerűen a pontosság kedvéért külön megnevezve a kisiparos-kiskereskedő csoporttól, bár társadalmi helyzetük sokban azonos.

         Magántisztviselő: nem állami vállalat alkalmazottja, nem fizikai munkakörben. (A forrás részletezés nélkül a fenti megnevezéssel tüntette fel őket.) Példának vehető a könyvelő, hivatalnok, titkár, ügynök stb.

         Járadékos: esetünkben döntő többségük nyugdíjas, de található még itt házbirtokos, magánzó, tőkepénzes, földbirtokos.

         Altiszt: Alacsony hivatali beosztású alkalmazott, ú. m. hivatali szolga, illetve a széles kört felölelő állami vállalati beosztottak csoportja, főként a MÁV (kalauz, mozdonyvezető, irodai segéd stb.) és a posta dolgozói (postás, kezelő). Ide sorolható néhány nem állami alkalmazású, de társadalmi vagy közérdekű hatókörrel bíró személy: házmester, tűzoltó, portás, pénztáros stb.[11]

         Különösebb bemutatásra nem szorul a kisiparos-kiskereskedő kategória. E csoport a maga vagy néhány segéddel dolgozó iparosokat és kereskedőket jelenti.

         Egyéb alkalmazott: Az előbbihez hasonló kategória, azzal a különbséggel, hogy nem hivatali vagy gyári-vállalati beosztású személyről, hanem főként magánalkalmazottakról van szó. Kertész, szobalány, inas, bejárónő, pincér, szakács, ápolónő, kocsis, házicseléd, bolti eladó.

         Munkás: A fizikai dolgozók köre, mely a mi esetünkben három nagy csoportra bontható: a gyári munkásságra, a kisiparos műhelyekben foglalkoztatott iparossegédekre és a bányászokra.

Az 1. táblázatból[12] látható, hogy az egyes szavazókörök között markáns különbség mutatkozik. A tagoltság egyik legfeltűnőbb eleme bizonyos foglalkozások fordított arány szerinti változása, és a városban koncentrikusan kifelé haladva e foglalkozási csoportok átrendeződése. Az első szavazókörök alkotják a Belvárost (1-8.), melynek jellemzője a jómódú társadalmi csoportokhoz tartozók magas aránya, míg a munkásrétegek kevésbé reprezentáltak, vagyis ez tekinthető Pécs legelőkelőbb részének. Ez a kerület a módos és középosztályi polgárság lakhelye, foglalkozásuk szerint vállalkozók, tisztviselők és értelmiségiek.[13] Magán a városrészen belül is megfigyelhető egy választóvonal. Egyik felében (1-3.) az állami alkalmazásban álló tisztviselők és alkalmazottak aránya a nagyobb, ez egyben a város „hivatali” központja is (a főtérrel, a közintézményekkel és hivatalokkal), míg a másik részben (4-6.) inkább a vállalkozók és szabadfoglalkozású értelmiségiek száma magasabb. Mint a 3. táblázatból láthatjuk, az utóbbi területen él a zsidóság jelentős része (33,5%-a). Ez mutatkozik meg abban is, hogy itt nagyobb arányban szerepelnek a zsidósághoz köthető foglalkozások képviselői (vállalkozók, kereskedők, magántisztviselők). Ezzel szemben áll a másik véglet a 21. és 22. kerület, a Bányatelep, ahol a bányászok vannak túlsúlyban, illetve a 19. és 20. kerület, ahol az ipari munkások éltek nagy számban. A peremkerületekben a város gazdaságföldrajzi adottságainak megfelelően alakult ki a társadalmi szerkezet, munkás- és bányásztelepeket létrehozva. E társadalmi csoportok azonban nemcsak itt képeztek jelentős többséget, hiszen a Budai városrész belső kerületeiben is nagy tömbben fordultak elő, így a 12-13-14. szavazókörökben. Szélsőségként jelentkezik a 18. kerület, ahol a magas altiszti arányt az itt található nagy állami vállalatok (elsősorban a MÁV) alkalmazotti rétege adja, és ezzel párhuzamosan a tisztviselői kategóriát az itt dolgozó felső vezetők rétege alkotja. Kisebb mértékben, de hasonló a helyzet a 7. és 8. kerületben. A vállalkozó polgárság kategóriája a Belvárosban és a hozzá kapcsolódó szavazókörökben a legreprezentáltabb, de elmondható, hogy — a hivatások jellegéből következően — a bányásztelep kivételével mindenhol értékelhető számban jelen van. Hangsúlyeltolódás figyelhető meg a két vezető társadalmi csoport között oly módon, hogy a belvárosi kerületek sorszámának növekedésével változik fordított arányban az állami tisztviselők és a magánszférában dolgozók aránya. Ez utóbbi maximumát a 4. kerületben éri el. Ebben a városrészben koncentrálódik a város zsidóságának egy része (itt található a zsinagóga is), ami megmutatkozik a foglalkozási struktúrában is (a kereskedők aránya az összes keresőből 16%, ügyvédek 5%, nagyvállalkozók 4% stb.). Legegyenletesebben a kézműves kisiparosok és a kiskereskedők rétege oszlik meg, mindenhol 15% körül alakul (a bányásztelepen alacsonyabb számuk érthető), ami egyértelműen következik szakmájuk jellegéből.

Mindezek után tekintsük végig a választási eredmények és a népesség megoszlása közötti összefüggéseket (2. táblázat).

A végeredmény ezúttal sem változott, a parlamentbe ismét a két párt egy-egy jelöltje jutott be, Fabinyi Tihamér és Esztergályos János. A számszerű adatokat átvizsgálva azonban az előző választáshoz képest nagyfokú átrendeződés figyelhető meg. Ebben az évben a kormánypárt 61,2%-os szavazati aránnyal a legjobb választási eredményét érte el. Legmeggyőzőbb fölénye a Belváros területén az első szavazókörökben maradt meg: 1, 7. és 2, 5. szavazókör. A népesség összetételét vizsgálva látható, hogy az 1. körzetben a tisztviselői kategória aránya a legnagyobb, a 7-ben az altiszti, melyek egyben a város egészét tekintve saját foglalkozási csoportjuk maximum-közeli értékei. A kormánypártra leadott szavazatok száma a 8. körzetig magas marad, mindenhol meghaladja a városi átlagot. Ezen belül a legalacsonyabb érték a 4. körzetben van, ahol viszont a vállalkozó polgárság és az ügyvédek aránya éri el maximumát. Mellettük magas még a magántisztviselők, a kisiparosok és az egyéb értelmiségiek aránya. A 9. szavazókörtől kezdve csökken jelentősen a kormánypárt szavazatainak száma. A foglalkozási táblázatban is megfigyelhető itt egy cezúra, melytől kezdve ugrásszerűen növekszik meg a munkásság számaránya. Ez értelemszerűen növelte a szociáldemokrata szavazatokat. Törés a 18. szavazókör táján látható. Mint korábban megállapítottuk, itt az állami alkalmazásban álló vasutasok nagy száma okoz változást, mely a szavazatokban is tükröződik.

A kormánypárt nagymértékben előretört tehát a kispolgári jellegű (15, 16, 17) és a munkás- ill. bányászkerületekben is (19, 20, 21, 22). Különösen kiemelkedő az utóbbiban, a szociáldemokraták természetes bázisának tekinthető térségben elért eredménye. A szociáldemokrata párt most már csak 5 kerületben (10, 12, 13, 19, 22) tudott jobb eredmény elérni, mint ellenfele.

Az 1. ábra a NEP szavazási végeredményét ábrázolja szavazókörönként (szavazatszám) összehasonlítva néhány foglalkozáscsoport együttes előfordulási arányszámából kialakított diagrammal (népesség). Ezek a csoportok: tisztviselő, egyházi személy, tanár, altiszt, járadékos és egyéb alkalmazott. Ez azt jelenti, hogy e foglalkozások képviselőinek arányszámát minden szavazókörben összeadtuk, és az így kapott együttes arányszámot ábrázoltuk a grafikonon. A foglalkozáscsoportok valamennyi konstellációját megvizsgálva — mint ez a képből látható — e csoport együttese adja ki legteljesebb mértékben a szavazási eredmény alkotta görbét. Mindez azt jelenti, hogy amilyen mértékben változott a foglalkozáscsoportok előfordulása szavazókörzetenként, annak megfelelően változott az eredmény is. Bármely más foglalkozáscsoportot alakítunk ki, a kapott görbénk eltérőbb lesz a szavazási görbétől. Mindebből tehát leszűrhető, hogy a kormánypárt bázisának legteljesebb mértékben az itt felsorolt foglalkozások viselői tekinthetők. Mint látható a két görbe csaknem teljesen egyező íven fut, amiből egyszerűsítve megfogalmazható, hogy amilyen arányban éltek egy városrészben a fenti foglalkozások viselői, közelítőleg olyan mértékű szavazatra számíthatott a kormánypárt. A természetszerű kisebb eltérések mellett két jelentősebb változás figyelhető meg ettől a trendtől: a 11. és főként a 21. szavazókörben. Különösen ez utóbbiban látható, hogy a párt jóval több szavazatot kapott, mint amennyi a foglalkozási csoportok arányából következett volna, azaz itt más foglalkozású személyek szavaztak rá nagy számban. Ha megnézzük a foglalkozási táblázatot látható, hogy ezeket csak a kisiparosok vagy a munkásság körében kereshetjük. Mivel a kisiparosok ilyen mérvű egyszeri és váratlan elmozdulása kevéssé feltételezhető — ráadásul a 21. körben nincsenek is elegendő számban — a hiányzó szavazók csak a munkásságból kerülhettek ki. A választási eredmény hátterében az újjászervezett kormánypárt kereshető, mely jelentős energiát fordított arra, hogy a bányásztársadalom minél szélesebb rétegét tudja soraiban. 1934 tavaszán a pécsi bányatelepen létrejött a NEP helyi csoportja, a létszám alapján nagyszámú bányász taggal. A propaganda mellett a DGT vezetősége a gazdasági nehézségeket követő szociális feszültséget is felhasználta a nyomásgyakorlásra.[14] Mindennek az eredménye tükröződött a választási eredményekben is.

A kormánypárt szavazási eredménye és bizonyos népességcsoportok százalékos előfordulásának összevetése

1. ábra


A következő grafikon (2. ábra) ugyanezt az összevetést végzi el a Szociáldemokrata Párt választási eredményei (választás) és két foglalkozáscsoport között. Az alsó, szaggatott vonal a munkásság előfordulását mutatja, a középső, pontozott görbe pedig a munkásság és a vállalkozó polgárság együttes előfordulását. Mint látható a munkásság grafikonja közel sem adja ki a szavazási görbe ívét, komoly eltérések figyelhetők meg. Kiegészítve azonban egy újabb változóval — a polgárság mutatóival — az eltérések egy része módosul, a két grafikon közelít egymáshoz. Ebben az esetben a legközelebb eső foglalkozáscsoport-görbét a munkásság és a vállalkozó polgárság együttese adja ki, bár olyan mértékű hasonulást, mint a korábbi grafikonon a kormánypárti szavazók görbéje, nem mutat. Ebből az következik, hogy a NEP szavazótábora stabilabb és egységesebb volt, mint ellenfeléé. A korábban jelzett eltérések, amelyek a másik esetben többletként jelentkeztek — ezúttal hiányként — itt is felfedezhetők.

Végül még egy megjegyzés: a görbék magasságbeli különbségét — a keresők közé be nem sorolt — háztartásbeliek nagy száma adja. Mivel a feleségek általában követték férjük választói magatartását, az ő szavazataik alkották a hiányzó százalékokat.

A szociáldemokrata szavazási eredmény egyes népességcsoportok összevetésében

2. ábra


Összességében elmondható, hogy a társadalmi hovatartozást meglehetősen biztosan követte a politikai pártválasztás. A szociáldemokrata pártnak Pécsett a fizikai dolgozók szilárd bázisát alkották, azonban nem egyöntetűen és egységesen. Legmegbízhatóbbnak a gyári munkásság volt tekinthető. A kormánypártnak sikerült befolyását kiterjesztenie a bányászok egy részére. Hasonlóan, de egységesebben állt a kormánypárt mögött a hivatali és állami (vállalati) alkalmazásban álló kis- és középpolgárság.

Az 1939-es választások

Az 1939-es választások már új törvényi feltételek mellett zajlottak. Az 1938:XIX. törvénycikk több ponton hozott kisebb-nagyobb a módosításokat. A legfontosabb változás az volt, hogy a szavazás országosan titkossá vált. Ezzel párhuzamosan valamelyest szigorodtak a választójogosultság feltételei is, pl. a műveltségi cenzus 4 elvégzett elemiről 6-ra emelkedett, az életkor férfiaknál 26, nőknél 30 év volt. Különbséget tett a törvény az egyéni és a listás választókerületek között, úgy, hogy a korábban csak egyéni jelöltekre szavazók most pártlistákra is szavazhattak. Pécs továbbra is listás választókerület volt. Változást jelentett, hogy egy-egy szavazókörbe ezernél több szavazópolgár nem lehetett. Ez Pécsett is a körök kisebb mértékű átrendeződését vonta maga után, ami azonban nem járt azok társadalmi összetételének jelentősebb méretű változásával. A kormányzat igyekezett bebiztosítani magát a szélsőségek ellen, ezért „fék” gyanánt iktatták be az ajánlások rendszerének megváltoztatását. Azt a pártot, melynek az előző ciklusban nem volt legalább négy parlamenti képviselője, nem ismerte el országos pártnak, ezért jóval több — jelöltenként 750 — ajánlást kellett benyújtania, szemben a régi pártok 150 ajánlásával. Ezzel a hátránnyal indult Pécsett is a Nyilaskeresztes Párt, ám végül nehézség nélkül sikerült összegyűjtenie a szükséges aláírásokat.

A választások érdemi lefolyását és eredményét sokkal jobban befolyásolta egy másik törvény megszületése, ami eredetileg nem is volt választójogi törvény. Ez pedig az 1939:IV. törvény, közkeletű nevén a második zsidótörvény. Ez rendelkezett a zsidónak minősülő szavazópolgárok jogairól. Egyfelől a névjegyzékben szereplő és a zsidótörvény hatálya alá eső személynek írásban kellett elismernie, hogy ő zsidó. Ha ezt nem tette meg, automatikusan elvesztette választójogát. Pécsett ezt a zsidóság nagy számban meg is tette, egy előre gyártott formanyomtatványon a polgármesternek címezve az alábbi szöveggel: „Alulírott ezennel elismerem, hogy az 1939. IV. tvc. értelmében zsidó vagyok.”[15]A törvény másik pontja szerint választójogosultsággal csak abban az esetben bírnak, ha : „... ő maga és szülei ... Magyarországon születtek és — a törvényben meghatározott egyéb előfeltételeken felül — hitelt érdemlően igazolja azt is, hogy szülei 1867. december 31. napja óta állandóan Magyarország területén laktak.”[16] Ennek megfelelően különféle hivatalos okmányokkal (születési anyakönyvvel, házassági vagy halálozási kivonatokkal stb.) évtizedekre visszamenőleg igazolniuk kellett családjuk magyarországi illetőségét. Ez természetesen a legtöbb esetben megoldhatatlan feladatot jelentett, aminek eredményeképpen a zsidóság jelentős része nem vehetett részt a választásokon. Pécs esetében a mintegy négyezres lélekszámú zsidó közösség jelentős szavazóréteget jelentett, így nagyobb részüknek a kiesése feltétlenül érezhető volt az 1939. évi eredményekben, ill. hatással volt azokra, különösen, ha figyelembe vesszük a felbukkanó új jelenséget, a szélsőjobboldalt is.

A háborút megelőző utolsó parlamenti választást a kormányzó 1939. május 28-29-re tűzte ki. A házfeloszlatás május 5-én történt meg, ezért rendkívül rövid idő, mindössze három hét maradt a pártoknak a kampányra és a felkészülésre. Mindennek természetesen politikai okai voltak. A korszak parlamenti választásait nagymértékben határozta meg és befolyásolta a nemzetközi helyzet. Mindegyiknél jobban elmondható azonban ez az 1939-es választásra, ami Pécs esetében is érvényesült. A német expanzió és a nemzetiszocializmus térhódítása jelentős mértékben meghatározta a magyar belpolitikát is.

Ezek a feltételek a választásokon két tendencia megjelenését eredményezték. Egyfelől a szélsőjobboldali mozgalmak megerősödését, ami jelentette pártjaik számának növekedését és társadalmi bázisuk szélesedését is. Másfelől felerősítette a nacionalizmust, ami összefüggött azzal, hogy a területi revízió kézzelfogható közelsége óriási hangulati változást eredményezett az országban. Ugyanakkor ez a két, egymással összefüggő tendencia logikailag szöges ellentétbe is került, és ellentmondásos hatásokat eredményezett. A revízió érdekében elért német sikerek és a Németországban a hivatalos politika szintjére emelkedett nemzetiszocializmus gondolatilag a német orientációt erősítette. A nacionalizmus erősödése azonban a magyar függetlenségtudatot, a pángermán eszme elutasítását is jelentette. Abszurd módon azonban a szélsőjobboldali csoportok körében ez az ellentmondás nem okozott törést. „Amikor meghatározzuk külpolitikai irányunkat, fenntartás nélkül állunk azon népek oldalán, akik szemben állnak a zsidó világuralmi törekvésekkel. Szemben állunk minden demokráciával.”— nyilatkozta május 22-én Hubay Kálmán, a Nyilaskeresztes Párt vezére a budapesti nyilas nagygyűlésen.[17] A szélsőjobboldal egyszerre lovagolta meg a nacionalizmust és hirdette a német politikához való igazodást. E helyzet a következtében a választásokon a nemzeti érzésű választók közül sokan hazafias kötelességüknek érezték, hogy a nyilas jelöltekre szavazzanak. Erre a fonák helyzetre jó példa a választás alakulása a mohácsi kerületben, ahol a kormánypárt hivatalos jelöltje a Volksbund egyik vezetője volt. A magyarok ezért, a magyar érzelmű német választók pedig azért is, hogy elkerüljék a pángermán gyanúsítást, a nyilas jelöltre szavaztak. A magukat népi németnek valló svábok viszont a Volksbund kormánypárti jelöltként induló vezetőjére adták voksukat. A mohácsi választókerületben ennek következtében tudott győzni a nyilas jelölt.[18] Hasonlóan alakult a pécsi választókerületben nagy számban élő bányászok esete. A többségében német származású bányászok a Duna Gőzhajózási Társaság alkalmazásában álltak. Az eredetileg osztrák vállalat az Anschluss után német tulajdonba került. Az új náci vezetés azonnal hozzálátott külföldi érdekeltségein a nemzetiszocialista és a német nacionalista szellemiség terjesztéséhez. A DGT pécsi és baranyai üzemeiben is lecserélték a vezetőséget, amely azonnal aktív propagandát kezdett a többségében már asszimilálódott bányászok német tudatának visszaállítására. Az alkalmazotti függőség okozta egzisztenciális félelem megkönnyítette ezt a munkát. Így a korábban szociáldemokrata befolyás alatt álló bányászok kicsúsztak a párt és a szakszervezet hatóköréből, amint azt a választási eredmények is tükrözni fogják.[19]

Külön kell választani a hatalom berkein belül (főként a kormánypárt soraiban) megjelenő és erősödő jobboldali tendenciákat a nyilas mozgalomtól. E kettő — országosan és Pécsett egyaránt — egymás ellenfeleként jelent meg a választásokon. Sőt elmondható, hogy különleges esemény zajlott le Pécsett e tekintetben, hiszen itt a választásokon elegendő ajánlást gyűjtő, és elinduló Nyilaskeresztes Párt fő ellenfele a kormánypárt színeiben induló Imrédy Béla lett. Imrédy 1938. május 13. és 1939 februárja között volt miniszterelnök. 1938 szeptemberében hirdeti meg „csodás forradalmát”, ezzel ő lett a hatalom berkein belül történő jobbratolódás vezére. Programjának lényege szerint mind a nemzetközi helyzet, mind a magyar belpolitikai helyzet végletesen megváltozott. Ebben a helyzetben a tömegtámogatás nélküli kormánypárt nem képes az ország stabilitását megőrizni. Szükség van a társadalmi bázis kiszélesítésére, különösen azért, hogy az alulról szerveződő szélsőjobboldal vitorlájából kifogja a szelet, és a potenciálisan befolyásolható társadalmi csoportokat, pl. a „jó szándékú, de politikailag iskolázatlan és naiv alacsonyabb városi intelligenciát...”[20] a saját táborába terelje. Ha a kormány és a parlament nem akar elbukni, magának kell a jobboldali hullám élére állni, szerinte más lehetőség nincs. Mindez nemcsak taktika volt a részéről, Imrédy a fasizmust az új idők szelének érezte, és hitte, hogy annak magyarrá igazított válfaja az ország felemelkedéséhez vezet. A kormánypárt mérsékelt szárnyának sikerült elérnie Imrédy leváltását a miniszterelnöki funkcióból, ő azonban továbbra is a párt erős embere maradt. Helyzetét erősítette, hogy utóda, Teleki Pál — bár a politikai erőviszonyok ismeretében inkább taktikai megfontolásból — kiállt Imrédy politikájának folytatása mellett. Teleki kerülte a kenyértörést vele, egyfelől, mert félt attól, hogy a szakadás esetén Imrédy a párton kívüli mozgalmakkal köt szövetséget, másfelől a külföldről érkező német nyomás is ezt kívánta.[21] Egymásnak vetélytársai voltak, abban azonban egyeztek érdekeik, hogy a kormánypárt választási győzelmét biztosítsák. A párton belüli egység és együttműködés, mint látszat, a választási kampányban is megmaradt.

A pécsi választóközönség ezért, tulajdonképpen régi szokásához híven egy országosan közismert politikust hívott meg jelöltjének, aki a kormánypártot képviselheti. „A magyarrá maradt Pécs közönségének boldog érzése keresett utat, hogy kifejezésre juttassa háláját a magyar kormányelnöknek azért a bölcs politikáért, amely Kassát, Ungvárt, Losoncot, Munkácsot, a drága Felvidéket véráldozat nélkül visszaszerezte az anyaországnak.”[22] A kissé patetikus szöveg egyértelműen fogalmaz; Imrédyt tekinti a revíziós politika sikeres folytatójának, aki egyébként 1938 novembere óta Pécs díszpolgára is volt. A magyar külpolitika, mint egyértelmű siker jelenik meg a köztudatban, a kampányban sem a veszélyérzet, sem egy esetlegesen később fizetendő ár érzete nem jelenik meg.

Imrédy mögött soha nem látott egységben sorakozott fel Pécs jobboldali közönsége, támogatták a keresztényszocialisták is, akik szerint programjuk teljesen egybeesik a volt miniszterelnök programjával. A keresztényszocialisták a következő választási felhívást intézték híveikhez: „A pécsi jelöléseknél a jobboldali tömegek, polgárok és munkások érdekei úgy személyi, mint politikai és gazdasági tekintetben mozgalmunk vezetőségének bevonásával hosszú megelőző tárgyalások alapján figyelembe vétettek. Az Imrédy-féle korszakalkotó program: 1. zsidó törvény 2. földreform tervezet 3. a munkáskérdések törvényi szabályozása 4. az ország gazdasági újjáépítésének keresztényszocialista szellemben való képviseletére a pécsi jelöltek ígéretét bírjuk.”[23]

Imrédy válaszul a benne bízóknak, május 14-én a Pécsi Nemzeti Színházban két órás programbeszédében fejtette ki nézeteit, melyben jól mutatkozik meg a teret hódító szélsőjobboldali eszmeiség. „A 19. században a liberalizmus atomizálta a társadalmakat, felbontotta egyedekre és hovatovább már a családot is, a nemzet sejtjét kezdte bomlasztani. Az a társadalmi felfogás, amelyet vallunk és a politikai stílus, amelyet követünk a társadalmat szervesen együtt élő egésznek tekinti, amelynek egyes egyedeit egymástól elválasztani nem lehet, ahol minden, ami az egyessel történik a másikra is kihat. (...) A liberalizmus együtt járt az egyes ember jelentőségének elismertetésével, a liberalizmus ráterelte a figyelmet az emberi társadalomnak azokra az egyedeire is, akik mélyebb rétegekben élnek. A liberalizmus politikájának azonban nem sikerült társadalmi téren megvalósítani az egyenlőséget, egyes érdekcsoportok érdekei nagyobb súllyal jelentkeztek, mint más, számszerűleg nagyobb társadalmi csoportoknak az érdekei. Az új társadalmi felfogás a népi egységen épül fel és sarkalatos alaptétele az, hogy minden magyar ember egyforma megbecsülésben, egyforma tiszteletben, egyforma tekintetbevételben részesüljön, ha teljesíti kötelességét. Ezt értjük népi politika alatt.”[24]

E politika megvalósításához az egész társadalmat mozgósítani kell, ehhez szolgál eszközül a politikai élet terén a megújult kormánypárt, hátteréül pedig a Magyar Élet Mozgalom. „Novemberben a pártpolitikai életnek olyan tisztázódása állt be, amelynek folyományaképpen a kormány most már határozottan ráhelyezkedhet arra az ideológiai alapra, amelyen a Magyar Élet Pártjának programja felépült.”[25]

Nem rejti véka alá, hogy kit tekint szellemi elődjének, mint mondja, a népi politika gyökerét Gömbös Gyula vetette meg. Imrédy szerint e politika helyességét igazolták a külpolitikai sikerek. Ezen a területen az olasz barátsággal indult el a helyes irány, ezt követte a német orientáció. Gömbös Gyula álma volt a két nagy nép szövetsége, s ez most megvalósult és meg is hozta a gyümölcsét Magyarország számára is. „Mi a Róma-berlini tengelyre építettük fel külpolitikánkat, amely — ismétlem — rövid idő alatt döntő eredményekhez vezetett. Ebben az irányban kell haladnunk továbbra is.”

Az Imrédy mögött felsorakozott pécsi polgárság számára evidencia volt, hogy aki ennek az irányzatnak a híve, az azonosul a magyar revízióval, azaz a magyar feltámadással. Ennek volt köszönhető a széles bázis, amely a jelölés mögött megjelent, s tartalmazta a jobbközép politikai irányzatokon túl a városi polgárság különböző egyesületeinek támogatását is. A Pécsi Polgári Kaszinó, a Pécsi Ipartestület, az Iparos Olvasókör, a keresztény iparosokat és kereskedőket tömörítő Baross Szövetség pécsi csoportja és a Nemzeti Kaszinó testületileg sorakozott fel a kormánypárt mögött. Imrédyt — akárcsak az 1935-ös választások jelöltjét, Fabinyi Tihamért — ezúttal is ünnepélyes küldöttség kérte fel Budapesten a jelöltség elfogadására. A húsz fős delegáció tagjai funkciójukat tekintve a következők voltak: a polgármester, a pécsi egyetem rektora, a posta és a MÁV igazgatója, az ügyvédi kamara elnöke, a Pécsi Takarékpénztár Rt. igazgatója és helyettese, a kereskedelmi kamara alelnöke, két miniszteri tanácsos (egyikük pap), a legnagyobb példányszámú napilap főszerkesztője, a város szociális előadója, egyben a választási lista második helyezettje, a püspöki jogtanácsos, egy bányaigazgató, egy ügyvéd, három megyei földbirtokos és két gyári munkás. A listáról természetszerűleg hiányoznak a nagytőke zsidó képviselői, akik 1935-ben még ott voltak a küldöttségben.

A teljes kormánypárti lista a következő neveket tartalmazta:

1.    vitéz Imrédy Béla

2.    dr. Somogyi Ferenc egyetemi magántanár

3.    Molvay Ferenc, a Pécsi Ipartestület elnöke

4.    Szelczi István MÁV segédtiszt

A listán Imrédyt a fiatal és ambiciózus Somogyi Ferenc követi, az új szélsőjobboldali eszmeiség képviselője, aki tevékeny szerepet játszott annak gyakorlati életében, hiszen 1938-tól ő a Turul Szövetség pécsi kerületi vezére, és az egyetem jogi karán szerveződött Werbőczy bajtársi egyesület vezetője is. A mindössze 33 éves, kisbirtokos nemesi családban született Somogyi e jobboldali szervezetek fő ideológusának számított, írásaiban erősen nemzeti és (katolikus-) keresztény tartalommal átitatott szociális hangvétel uralkodott.[26]

A választáson tendenciaként jelent meg a keresztényszocialista mozgalom, illetve azon belül a politikai katolicizmus egyik szárnyának — a hivatalos egyházi támogatást nélkülöző — szélsőjobboldalra sodródása. Somogyi is ezen irányzat képviselőjének tekinthető.[27] A keresztényszocialista mozgalom pécsi vezetője, Komócsy István éves jelentésében a következőket írja: „A párt, mint ilyen Pécsett már évek óta nem fejt ki agilitást. … A mozgalom politikai kerete jelentéktelenné zsugorodott, minek az a legfőbb oka, hogy a kormányzat iránya a régi keresztényszocialista követelések irányába lendült. Célkitűzései egyezők a mozgalom célkitűzéseivel, ellentmondás volna tehát erőteljesebb pártszervezést kifejteni, a mai kormányzati irányzattal szemben. A szélsőséges mozgalmak viszont szükségesé tették, hogy a mozgalom eszmei irányítását reprezentáló Pécsi Keresztényszocialista Egyesület nagyobb tevékenységgel küzdjön a mozgalom tagjai világnézeti felfogásának birtoklásáért.” [28]

A kormánypárti lista további helyein a korábban megszokott módon ismert pécsi polgárok találhatók. Molvay Ferenc ismertsége révén került fel, Szelczi István MÁV segédtiszt személyében pedig olyan valakit jelöltek, aki az „állami alkalmazottak alacsony fizetésű kategóriáit, egyben azonban a munkásságot is képviseli.”[29] Összességében elmondható, hogy a város konzervatív polgársága egy emberként sorakozott fel egy évtizedes álmot beváltó és sikeresnek tetsző kormányzati politika és annak reprezentáns személyisége mögé.

A másik oldalon hagyományos ellenfélként a szociáldemokrata párt állt csatasorba, jelöltként immáron az ötödik parlamenti választáson indítván Esztergályos Jánost. A párt azonban árnyéka volt önmagának, hiszen sem a jobbra tolódott politikai közélet, sem az anyagi háttér bizonytalansága nem kedvezett esélyeinek. Pécsett még az induláshoz szükséges 3000 pengős kaució összegyűjtése sem ment könnyen.[30] Amiben Pécsett bízhatott, az adott munkás szavazótábor, valamint Esztergályos János népszerűsége volt. Ő maga is erre alapozott, amikor választási programjában korábbi tevékenységét ismertette, a kisemberek képviseletének további felvállalását ígérte. Emellett azonban új, meglepő elemeket is felvonultatott. „Magyarországnak nincs szüksége semmiféle új, idegen szellemre, az ezeréves alkotmány szent. A reformok hirdetésével a magyarságtól elütő szellemet akarnak bevezetni, reformok hirdetése ürügye alatt egyesek vezérkedésre törekszenek. Magyarországnak van vezére, Horthy kormányzó úr, aki húsz év óta vezeti a magyarságot és személyét szeretet és megbecsülés övezi. Akik vezérkedésre törekszenek, vétenek a kormányzó urat övező szeretet és tisztelet ellen. Nem az ország érdekeit, hanem saját érdekeiket tekintik, az egyéni szabadságot akarják eltiporni.”[31]

E — szociáldemokrata részről meglehetősen szokatlan — megnyilatkozás mögött látható, hogy Esztergályos reálisan ismerte fel az adott belpolitikai helyzetet, fő ellenfelének a szélsőjobboldalt tekintette, és az ellene való harcban a konzervatív jobboldalt is szövetségesnek szerette volna tudni. Jól látta, hogy a rendszer korábbi keretek közötti fennmaradása pártja számára már csak a kisebbik rossz. Kész lett volna kompromisszumra, ha erre van fogadókészség. Erre azonban semmi esélye nem volt, a konzervatív oldal elutasított minden közeledést.

A szociáldemokrata lista a következő nevekből állt:

1. Esztergályos János

2. Tolnai József párttitkár, törvényhatósági bizottsági tag

3. Herr József asztalos

4. Pozsgay Gyula nyomdász

A választások előtti közhangulat azt sugallta, hogy az eredmények a régi forgatókönyv szerint alakulnak, vagyis csupán az a kérdés, hogy megoszlik-e ismét a két mandátum a két hagyományos rivális között, vagy sikerül azokat elhódítani a kormánypártnak. „Pécsett ezidő szerint két párt áll egymással szemben, s harmadiknak közbelépése, mint ahogy azt jó néhány nap előtt jeleztük, teljesen illuzórikus. A két pártnak talaja és tömegei vannak Pécsett, s így a választás eredménye nem lehet kétséges.”[32]

Természetesen a liberális napilap kissé téves helyzetértékelése felfogható lenne kampányfogásnak is, ha nem nyilatkozna a kormánypárti, konzervatív napilap a választások előtt két héttel a megyei helyzetről teljesen hasonló szellemben: „A kialakult helyzet azt mutatja, hogy a MÉP jelöltjeinek csak a kisgazdapárt lesz egyedül számbavehető ellenzéke, mert a nagy garral beharangozott szélsőjobboldali pártok jelöltjei körül még mindig teljes a bizonytalanság és akik el is indultak, nem sok reménnyel nézhetnek a választások kimenetele elé.[33]

A fentiek tekintetében határozottan más véleményt képviselt a szélsőjobboldal. A városban két mozgalom is megkezdte a választási készülődést: a Hubay Kálmán által újjászervezett Nyilaskeresztes Párt és a Salló János vezette Nemzeti Front. A két párt kezdetben listakapcsolásról tárgyalt, ám nem sikerült megegyezniük. A Nemzeti Front eredeti szándéka szerint Pécsett indította volna vezérét, Salló Jánost, azonban a két párt május közepén végül mégis megegyezett egymással. E szerint egymással szemben nem indítanak jelöltet, Pécsett a nyilasok állítanak fel listát, míg a megyét átengedik a Nemzeti Frontnak.[34] A nyilasoknak a választási törvény támasztotta akadályt is sikerült leküzdeniük, elegendő ajánlást gyűjtöttek össze az induláshoz (a szükséges 1500 helyett 1640 aláírást szereztek és adtak le).

Listájuk a következőképpen festett:

1. Kerekes Béla ügyvéd

2. Péter István mérnök

3. Hufnágel János

4. Szodoray László

A listán szereplő személyek meglehetősen vegyes képet mutatnak, hiszen Kerekes Béla ügyvéd, Hubay Kálmán pártvezér titkára volt. Péter István római katolikus vallású, vegyészmérnök, a pécsi kokszolómű főmérnöke, Hufnágel János evangélikus, középiskolai végzettségű, autófuvarozó kisvállalkozó, Szodoray László pedig református vallású, üveges és képkeretező kisiparos.[35] A párt programjának rövid összefoglalása választási nyilatkozatukban a következőképpen szólt: „Magyarország Főméltóságú Kormányzója iránt való föltétlen állampolgári ragaszkodás jegyében az ősi alkotmányosság intézményeinek tiszteletben tartásával és azoknak korszerű továbbfejlesztésével az Országnak nemzeti szocialista szellemben való felerősítése és ezen keresztül a csorbíthatatlan nagy magyar birodalmi gondolat ápolása, az Ország dolgozó népének arányos jövedelem- és vagyonmegoszlás útján való gazdasági megerősítése.”[36]

Mint látható, nem győzik hangsúlyozni a párt alkotmányos jellegét és lojalitását a rendszer iránt, amire a korábbi betiltások és hatósági korlátozások adtak okot. Ezzel szemben a kampányban a párt már „mozgalmi” jellegét mutatta. „A hungaristák csakúgy mint a keresztények és a munkaközpont, napról napra járják a telepet és nem hagynak békét senkinek. ... A hungaristák 300 pengőt osztottak ki azok között, akiket be akartak szervezni. Régi elvtársaink nem fogadták el. Azonban sokan vannak akik beléptek és már aláírták az íveket. A munkahelyen és otthon is felkeresnek mindenkit.” — írja a választások előtt a mecsekszabolcsi szakszervezeti elnök Tolnai József szociáldemokrata párttitkárnak.[37] A párt aktivistái röplapokkal és plakátokkal árasztották el a várost, a választási gyűlések mellett pedig a suttogó propaganda”eszközét is felhasználták. Ez utóbbi azt jelenti, hogy szimpatizánsaik a nagy nyilvánosság előtt nem vallották be nézeteiket, azonban az informális csatornákon annál gyakrabban terjesztették. Legjobb példa erre az, ahogy a fiatal tisztviselők agitálták egymást, kiadva a jelszót: „Imrédy mandátuma úgyis biztos, szavazz a nyilaskeresztes jelöltre!” [38]

Kerekes Béla pécsi programbeszédeiről sajnos nincs forrásunk, nézeteit azonban jól tükrözi a budapesti nyilas gyűlésen mondott beszéde. A nyilas hetilap erről a következőképpen számol be: „Beszédében kifejtette, hogy az új koreszme kifejlődését tanulmányozva vissza kell mennünk az 1848-as időkig, amikor gyönyörű egységbe kapcsolódott össze a jobbágyságból felszabaduló magyar parasztság és a magyar értelmiség és ezek együttesen vívták meg a hatalmas szabadságharcot, amelynek 1848-ban be kellett volna fejeződnie. Nem fejeződött be, mert a liberalizmus társadalmi osztályokra szaggatta az egymásra talált nemzeti tömegeket és azokat idegen célokra zsákmányolták ki. Azóta sem történt változás, megmaradt a hallatlan nyomor és a munka nélkül szerzett hatalmas vagyon a másik oldalon. (A tömeg zúgó éljenzéssel ünnepelte a liberalizmustól megszabadult két baráti nemzetet és annak vezetőit, Mussolinit és Hitlert.) … Beszédében kifejtette, hogy a szentistváni birodalomban a vezérlő magyar faj mellett idegen fajok éltek és élnek. Ezeket az idegen fajokat nem akarjuk erőszakosan asszimilálni, de jogaik csak akkor lehetnek, ha a vezérfajjal szemben kötelességeiket teljesítették. Van azonban egy faj, melyet nem tudunk elismerni (a tömeg félelmetes zúgó kiáltásba kezdett) azért, mert 600 esztendőn keresztül mindig más nemzetek erkölcsi erejét használta fel saját életének megalapozására. Nem engedhetjük életerőinket idegenek által levezettetni, elrabolni. Ez fajunk fenntartására kell, ez arra kell, hogy a magyar faj feszítő ereje nyomja szét a birodalom határait és terjeszkedhessék.”[39]

Szimpatizánsaik legszélesebb köre a fiatal generáció volt. „A [nyilaskeresztes — P. Z.] párt, amely nem szerencsés kísérő körülmények között kezdte meg pécsi szervezkedését, szokatlan agresszivitásával és kíméletlenségével csak azok tüntető rokonszenvét tudta megszerezni, akik éppen hogy elérték a szavazói jogosultsághoz szükséges korhatárt.”[40] — foglalja össze a választás eseményeit az egyik pécsi napilap.

A társadalmi háttér

Ehhez a témához kapcsolható egy másik forrás adatsora is. A zsidótörvény rendelkezése, mely szerint a zsidónak minősülő személyeknek bevallást kellett tenniük, forrásként szolgál e társadalmi csoport városban való elhelyezkedéséről, hiszen a regisztrációs lapon pontos lakcímet kellett bejelenteniük. Ennek a rendelkezésnek Pécsett 1905 fő tett eleget.[41] Ebből 1780 fő adatainak elemzése alapján, meghatározhatjuk a választójogosult és ennek megfelelően regisztrált csoport városban való pontos elhelyezkedését, szavazókörök szerinti bontásban (3. sz. táblázat).[42]

A lista[43] igazolja és pontosítja a korábbi információkat, mely szerint a zsidóság – a máshol megszokott módon – Pécsett is a Belváros területén helyezkedett el nagy számban, itt élt 57,4%-uk. A peremterületeken gyakorlatilag elhanyagolható arányban találhatóak, maradékuk a Belvárost övező kispolgári negyedekben élt. Legnagyobb az arányuk a 4. szavazókörben, a zsinagóga is itt állt.

Mindezek után a választási eredmények a 4. sz. táblázat szerint alakultak.[44]

A választásokat tehát a kormánypárt nyerte 60,4%-os eredménnyel, a másik két párt pedig nagyjából megosztozott a többi szavazaton. Ezzel mind a két mandátumot a MÉP szerezte meg. Az eredmények szerint Pécsett is érvényesültek az országos tendenciák: a kormánypárt nagyarányú győzelmet aratott, a szociáldemokraták gyengén szerepeltek, a nyilasok pedig előretörtek. Az új szereplő, a Nyilaskeresztes Párt a harmadik helyet szerezte meg, de gyakorlatilag azonos eredményt ért el, mint a szociáldemokraták. A két vesztes annyi szavazatot sem tudott elérni, hogy a kaucióként letett 3000 pengőt visszakaphassa.

Tekintsük át az eredmények és a népesség összetételének alakulását szavazókörönként (5. táblázat).[45]

Ha csak az eredményeket vizsgáljuk, megállapítható, hogy nagyfokú átrendeződés történt nemcsak az előző, hanem a korszak valamennyi választásához képest. Ezúttal három párt tudott indulni a küzdelemben, s a mandátumok eloszlása is másként alakult. A végeredmény — főként a kormánypárt voksainak száma — önmagában nem tartalmaz meglepetést, hiszen ennél az előző választáson a NEP többet kapott. A szociáldemokrata szavazatok száma fogyatkozott meg jelentősen, mintegy felére csökkenve (1935: 7160, 1939: 3806). Felvetődik a kérdés, hogy a 3673 nyilas szavazat vajon az átvándorolt munkáspárti szavazóktól származik-e? Mielőtt erre próbálnánk válaszolni, nézzük az általános trendeket.

A MÉP esetében két tendenciát emelhetünk ki. Az egyik, hogy a hagyományos bázisának számító városrészekben ismét a legjobban teljesített, a legmagasabb szavazati arányokat kapva. Ilyen az 1. a 7. és a 18. szavazókörzet, melyek tehát párhuzamba állíthatók a korábbi választások eredményeivel, s mivel a foglalkozási táblázatból kivehetően e területek társadalmi összetétele jelentősen nem változott, az okok is ugyanazok maradtak. A másik tendencia, — ami szintén megjelent az előző választáson —, hogy a munkás, s azon belül is a 24., bányászok lakta szavazókörben is magasan tudott nyerni. Fontos megemlíteni, hogy — a szavazókörök és sorszámozásuk módosulása miatt — az új, 24. szavazókör utcái azonosak az előző választáson szintén kormánypárti sikert hozó 21. szavazókörével. Itt tehát egy társadalmi csoport tartósnak bizonyult választói magatartásáról van szó, amely 1939-re nemcsak megismétlődött, de meg is erősödött. Mielőtt erre a kérdésre keresnénk a választ, nézzük a kormánypárti oldal grafikonját. Az ábrán a választási eredményt (szavazatszám) és az előző választáson a bázist alkotó társadalmi csoportok (tisztviselő, tanár, egyházi személy, altiszt, egyéb alkalmazott) előfordulási aránygörbéje (népesség) látható.

3. ábra

A kép kísértetiesen hasonlít az 1935. évihez, ezúttal is ezek a rétegek bizonyultak a kormánypárt leghűségesebb szavazóinak. Megismétlődnek ugyanazok az eltérések is, amelyeket a munkás szavazók okoztak, elsősorban a 24. körzetben.

Ha ugyanezt a folyamatot megnézzük a szociáldemokratákra vonatkoztatva, vagyis az 1935. évi eredményeket (4. ábra) az új adatokkal, már jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. A foglalkozási csoportok görbéje (alsó: munkás, középső: munkás és vállalkozó, legfelső: szavazatszám) több esetben az eredmény fölé kerül, azaz a potenciális szavazók a korábbiaktól eltérően nem szavaztak pártjukra. Az előző választásnál ez csak a „deviánsnak” számító 21. szavazókörben fordult elő, most a 11. után gyakorlatilag mindenhol. A másik érdekesség ezzel szemben, hogy a Belváros bizonyos körzeteiben (2-6-ig) az eredmény messze meghaladja a szavazóbázis számarányát, azaz itt új szavazók tűntek fel. Ez a változás olyan erős, hogy a belvárosi szavazók nagyobb számban szavaztak a szociáldemokrata pártra, mint egyes külvárosi kerületeké. Az átrendeződés tehát azt jelentette ebben az esetben, hogy a munkáspárt társadalmi bázisa részben áttevődött középosztályi csoportokra. Adódik a feltételezés, hogy ez esetben a két szélsőjobboldali jelöltet elutasító zsidóság szavazott a számára legkisebb rosszat jelentő szociáldemokrata pártra. (Képzeljük bele magunkat a jómódú zsidó gyáros helyébe, amint a szociáldemokrata pártra szavaz!) Ez a folyamat minden valószínűség szerint lejátszódott, de nem szabad elfelejteni, hogy a zsidónak minősített szavazópolgárok választójogát korlátozták. Számuk tehát kiegészülhetett a keresztény középosztály szélsőségeket elutasító szavazóiból.

4. ábra

Ezt a feltételezést támasztja alá a következő grafikon (5. ábra). Itt a szociáldemokrata választási eredmény egy új — bővebb — foglalkozási csoporttal van egybevetve. Ez tartalmazza a munkások, vállalkozók mellett az ügyvédeket és a magántisztviselőket is.

5. ábra

Az első körzetekben a megemelkedő népességarány jól követi a választási eredményt, és ezzel talán választ ad arra a kérdésre, hogy milyen módon növekedett meg a középosztály soraiban a baloldali szavazók aránya. Ezekről az újabb csoportokról elmondható az, hogy nem egyöntetűen, de tendenciaszerűen szavaztak az SZDP-re. A szavazókörzetek második felében — mivel számuk elhanyagolhatóvá válik — a korábbi arányokat nem befolyásolják.

A legnagyobb mértékben tehát a szociáldemokrata szavazók bázisa változott meg, mert jelentősen átalakult.

Ami a nyilas eredmények alakulását illeti, két megállapítás azonnal tehető. Az egyik, s talán ez a legfontosabb, hogy a párt egyenletes eredményt ért el valamennyi szavazókörzetben. Szinte valamennyi esetben 15 és 20% között alakult a szavazatok aránya, a két szélsőség 13,1% és 25%. Ez az egyenletes eloszlás azt jelzi, hogy a szélsőjobboldal előretörése nem köthető tendenciaszerűen egyetlen társadalmi csoporthoz, hanem valamennyi társadalmi rétegben hódított híveket. A másik megállapítás, hogy legjobb eredményét a munkáskörzetekben, egészen pontosan azon belül is a bányászok kerületeiben (21. és 23.) érte el, azokban, amelyek korábban a szociáldemokrata párt bázisát képezték. Itt kell visszautalnunk a korábban említett jelenségre, mely szerint 1938-tól a DGT üzemeiben dolgozó bányászok és bányamunkások körében erős propagandát folytatott az üzemvezetés. Ez jelentős mértékben változtatta meg a munkások szavazói magatartását. A 24. szavazókörzet egésze Pécsbányatelepen található, itt éltek legnagyobb számban a német bányászok, a többi körzet (23, 22, 21.) már a város belsőbb területei felé esik, ahol jóval magasabb a magyar lakosság aránya. Ezen a választáson az a helyzet állt elő, hogy a — nemzetiszocialisták által irányított, és egyben a szavazójogosult bányászokat befolyásolni képes — DGT-üzemvezetés számára mind a két induló jelölt potenciális politikai szövetséges volt. A kormánypártot képviselő Imrédyvel annak miniszterelnöksége idején a Volksbundnak nagyon jó kapcsolata volt. A kormánypárti propagandával szemben a Volksbund világos különbséget tett Imrédy és Teleki között, és ahogy Franz Basch fogalmazott a szervezet márciusi — tehát a választások előtt két hónappal lezajlott — ülésén: „a Volksbund vezetőinek ebben a harcban Imrédy Béla mögött van a helyük!”[46] Ebből a helyzetből tehát az következett, hogy a DGT üzemvezetése és a Volksbund mozgósíthatta a befolyása alatt álló német bányászokat, hogy szavazzanak Imrédyre.  Ezzel szemben a Nyilaskeresztes Pártot — illetve annak elődpártjait — Németország már évek óta komoly anyagi támogatásban részesítette. Ennek két oka is volt. Egyfelől a szellemi azonosság, a nemzetiszocialista ideológia közös platformot jelentett számukra. Ennél fontosabb volt azonban az a politikai érdek, amit a különböző szélsőjobboldali pártok, mint ellenzéki erők nyomásgyakorlása jelentett a mindenkori magyar kormányra, ezáltal szűkítve annak cselekvési szabadságát, és kiszolgáltatva a német követeléseknek. „A DGHT Pécs vidéki bányatelepein a munkásságnak a hungarista mozgalomba való szervezése indult meg, éspedig (...) a DGHT bécsi vezetőségének az erkölcsi és anyagi támogatása mellett. Ez a szervezkedés elég nagy lendületet vett és a mozgalomnak mintegy 600 igazolt tagja is van, mihez a munkásság viszonylag szélesebb rétegei is csatlakozni hajlamosak. Jelenleg tehát egyelőre az a helyzet, hogy politikai téren a munkások nagy része a nyilasokkal megy már csak azért is, mert a DGHT vezetőségének állítólag ellen esetre kilátásba helyezett retorzióitól is félnek.”[47] — írja jelentésében a főispán a belügyminiszternek 1938 októberében, tehát még jóval a választások előtt. A pécsi választáson a németek abban a kényelmes helyzetben voltak tehát, hogy számukra a két jelölt bármelyikének győzelme megfelelt érdekeiknek. A kérdés az, hogyan mutatkozott meg mindez a választók szavazói magatartásában? 

Ha visszautalunk a korábban vázoltakra,[48] itt a munkásság körében is megjelent a Baranya megye mohácsi szavazókörzetében tapasztalt probléma. Vagyis a bányászok között a szavazás kérdésében az etnikai hovatartozás döntött. Ez látható is a 24. szavazókörzetben, ahol a többségében német nemzetiségű bányászok a fenti okok miatt Imrédyt választották, aki kiemelkedő eredményt ért el. Ezzel szemben a magyar munkások és bányászok, akik kicsúsztak a meggyengült szociáldemokraták befolyása alól, idegenkedtek német társaik pángermán eszméitől, hiszen testközelből — saját munkahelyükön és kultúrhelyiségeikben — láthatták a szaporodó német feliratokat, a horogkeresztes zászlókat és a német nagyságtudat más jelképeit.[49] Ezzel a jelenséggel szemben adott volt számukra a magyar nacionalizmust hirdető Nyilaskeresztes Párt, mely ideológiáját ugyanakkor kellően egészítette ki a szociális demagógia eszköztárával. A párt programjában egyszerű és érthető választ adott az eszmei (sovén nacionalizmus) és a pragmatikus, vagyis az egzisztenciális (szociális demagógia) kérdésekre. Összességében ezek az elemek játszhattak szerepet abban, hogy a munkás választókerületek szavazói magatartása nagymértékben átalakult, és a szélsőjobb jelentős számú szavazatot tudott itt magának megszerezni.[50]

A zsidóság lakóhelyi táblázatát összekapcsolva a szavazási eredményekkel — nem felejtve a zsidóság jelentős résznek kirekesztését —, látható, hogy egyenletes a változás mértéke ezekben a szavazókörökben. Semmi rendkívüli nincs abban, hogy legnagyobb arányban a politikai programjában a szélsőséges antiszemitizmust egyedül nem képviselő Szociáldemokrata Pártot választották — csaknem egyöntetűen. Látható, hogy e pártra adott voksok itt a magasabbak, a nyilasok szavazataránya pedig alacsonyabb. Számszerűen is a két szélsőség jelenik meg: a zsidóság által a legnagyobb számban lakott 4. szavazókörben kapta a Szociáldemokrata Párt a legtöbb (39,3%), a nyilas pedig a legkevesebb (13,1%) szavazatot.

Ha összegezve próbálunk válaszolni a korábban feltett kérdésre, vagyis hogy honnan származik a nyilas szavazótábor, a fentiek alapján a következők állapíthatók meg. Egyrészt látható volt az, hogy a nyilas szavazatok csaknem egyenletesen jelentek meg valamennyi szavazókörzetben. Másrészt világossá vált, hogy a kormánypárt szavazói ezúttal is megbízhatóak voltak, és – kiegészülve a munkás és más kispolgári szavazatokkal – gyakorlatilag az előző választás eredményét produkálták. Ezek az új szavazatok egyúttal kompenzálták a szélsőjobboldali ellenzék által elvett voksokat is. Ezzel szemben a szociáldemokrata társadalmi bázis jelentős szavazathiánnyal bírt, még akkor is, ha leszámítjuk a kormánypártra szavazókat. Mindezek alapján úgy ítélhető meg, hogy a Nyilaskeresztes Pártnak valamennyi társadalmi rétegből kerültek ki hívei, a legnagyobb arányban azonban a munkásság soraiból.[51] Hasonló eredményre jut Ránki György is már idézett tanulmányában, amikor a nyilas szavazótáborról megállapítja, hogy „képes volt jelentős támogatást, ha nem is többséget szerezni a munkásosztályon belül”, valamint „közel tudott férkőzni a lakosság majdnem minden rétegéhez”.[52]

1. táblázat: Pécs választóinak behatárolása szavazókörönként meghatározott kategóriák alapján 1935-ben

 

 

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

össz

Összes

1019

858

1136

736

929

717

1689

593

1060

933

962

1346

1012

1264

1210

1000

1745

2391

1061

761

531

340

23293

Tisztviselő

136

110

94

68

77

51

127

35

44

24

25

25

17

32

116

55

62

152

11

5

10

1

1277

 

%

13,35

12,8

8,3

9,2

8,3

7,1

7,5

5,9

4,2

2,6

2,6

1,9

1,7

2,5

9,6

5,5

3,6

6,4

1,0

0,7

1,9

0,3

5,5

Vállalkozó

47

30

83

84

74

55

90

26

47

37

23

32

17

26

24

14

48

34

26

14

3

0

834

 

%

4,6

3,5

7,3

11,4

8,0

7,7

5,3

4,4

4,4

4,0

2,4

2,4

1,7

2,1

2,0

1,4

2,8

1,4

2,5

1,8

0,6

0,0

3,6

Ügyvéd

13

12

21

24

23

11

8

0

8

3

2

0

1

2

2

2

0

2

0

0

0

0

134

 

%

1,3

1,4

1,8

3,3

2,5

1,5

0,5

0,0

0,8

0,3

0,2

0,0

0,1

0,2

0,2

0,2

0,0

0,1

0,0

0,0

0,0

0,0

0,6

Orvos

23

12

42

20

24

10

33

14

8

0

1

0

2

2

3

17

5

39

0

1

2

0

258

 

%

2,3

1,4

3,7

2,7

2,6

1,4

2,0

2,4

0,8

0,0

0,1

0,0

0,2

0,2

0,2

1,7

0,3

1,6

0,0

0,1

0,4

0,0

1,1

Tanár-tanító

55

42

34

20

32

12

65

31

18

10

11

9

7

12

21

27

31

72

2

10

9

0

530

 

%

5,4

4,9

3,0

2,7

3,4

1,7

3,8

5,2

1,7

1,1

1,1

0,7

0,7

0,9

1,7

2,7

1,8

3,0

0,2

1,3

1,7

0,0

2,3

Egyéb értelmiségi

22

14

26

23

18

19

32

10

18

3

4

4

0

5

11

5

8

19

2

8

5

0

256

 

%

2,2

1,6

2,3

3,1

1,9

2,6

1,9

1,7

1,7

0,3

0,4

0,3

0,0

0,4

0,9

0,5

0,5

0,8

0,2

1,1

0,9

0,0

1,1

Egyházi személy

72

18

29

4

1

2

9

0

0

0

1

0

3

0

4

9

16

33

1

0

2

0

204

 

%

7,1

2,1

2,6

0,5

0,1

0,3

0,5

0,0

0,0

0,0

0,1

0,0

0,3

0,0

0,3

0,9

0,9

1,4

0,1

0,0

0,4

0,0

0,9

Kisiparos-kiskereskedő

91

81

128

86

88

89

127

45

144

123

141

144

131

126

98

89

171

207

93

68

20

17

2307

 

%

8,9

9,4

11,3

11,7

9,5

12,4

7,5

7,6

13,6

13,2

14,7

10,7

12,9

10,0

8,1

8,9

9,8

8,7

8,8

8,9

3,8

5,0

9,9

Kis-vállalkozó

2

4

13

6

3

0

0

2

2

2

3

0

0

0

2

0

1

4

6

0

0

4

54

 

%

0,2

0,5

1,1

0,8

0,3

0,0

0,0

0,3

0,2

0,2

0,3

0,0

0,0

0,0

0,2

0,0

0,1

0,2

0,6

0,0

0,0

1,2

0,2

Magántisztviselő

20

25

42

35

42

46

63

31

41

27

26

34

19

33

52

27

48

77

20

24

5

1

738

 

%

2,0

2,9

3,7

4,8

4,5

6,4

3,7

5,2

3,9

2,9

2,7

2,5

1,9

2,6

4,3

2,7

2,8

3,2

1,9

3,2

0,9

0,3

3,2

Járadékos

55

60

61

29

65

39

90

19

54

23

48

28

14

52

104

55

71

89

23

21

6

11

1017

 

%

5,4

7,0

5,4

3,9

7,0

5,4

5,3

3,2

5,1

2,5

5,0

2,1

1,4

4,1

8,6

5,5

4,1

3,7

2,2

2,8

1,1

3,2

4,4

Altiszt

52

59

47

21

38

39

220

71

73

88

83

129

97

116

105

105

195

400

85

69

17

5

2114

 

%

5,1

6,9

4,1

2,9

4,1

5,4

13,0

12,0

6,9

9,4

8,6

9,6

9,6

9,2

8,7

10,5

11,2

16,7

8,0

9,1

3,2

1,5

9,1

Egyéb alkalmazott

33

27

36

27

25

15

33

26

21

44

45

9

27

25

22

52

61

40

31

7

8

2

616

 

%

3,2

3,1

3,2

3,7

2,7

2,1

2,0

4,4

2,0

4,7

4,7

0,7

2,7

2,0

1,8

5,2

3,5

1,7

2,9

0,9

1,5

0,6

2,6

Munkás

46

68

56

49

58

53

120

44

175

232

250

447

328

399

224

194

376

327

373

247

220

181

4467

 

%

4,5

7,9

4,9

6,7

6,2

7,4

7,1

7,4

16,5

24,9

26,0

33,2

32,4

31,6

18,5

19,4

21,5

13,7

35,2

32,5

41,4

53,2

19,2

Háztartásbeli

350

284

423

238

342

264

623

237

385

310

294

485

343

428

420

346

641

885

388

285

217

115

8303

 

%

34,3

33,1

37,2

32,3

36,8

36,8

36,9

40,0

36,3

33,2

30,6

36,0

33,9

33,9

34,7

34,6

36,7

37,0

36,6

37,5

40,9

33,8

35,6

Egyéb 

2

12

1

2

19

12

49

2

22

7

5

0

6

6

2

3

11

11

0

2

7

3

184

Összes

1019

858

1136

736

929

717

1689

593

1060

933

962

1346

1012

1264

1210

1000

1745

2391

1061

761

531

340

23293


2. táblázat: Az 1935. év választási eredményei szavazókörönként[53]

Körzet

Szavazott

NEP

MSZDP

Érvénytelen

 

 

%

%

 

1.

807

648

80,3

129

16,0

30

2.

663

491

74,1

144

21,7

28

3.

928

612

65,9

272

29,3

44

4.

591

372

62,9

203

34,3

16

5.

774

553

71,4

187

24,2

34

6.

594

410

69,0

164

27,6

20

7.

1439

1141

79,3

253

17,6

45

8.

450

319

70,9

120

26,7

11

9.

859

510

59,4

327

38,1

22

10.

783

357

45,6

418

53,4

8

11.

832

473

56,9

344

41,3

15

12.

1200

481

40,1

695

57,9

24

13.

919

368

40,0

533

58,0

18

14.

1139

597

52,4

509

44,7

33

15.

1028

694

67,5

300

29,2

34

16.

820

529

64,5

268

32,7

23

17.

1494

954

63,9

502

33,6

38

18.

2076

1447

69,7

579

27,9

50

19.

933

383

41,1

537

57,6

13

20.

664

375

56,5

276

41,6

13

21.

464

283

61,0

176

37,9

5

22.

356

130

36,5

224

62,9

2


3. táblázat: A regisztrált zsidó választójogosultak szavazókörönkénti megoszlása

Szavazókör

%

1

73

4,1

2

111

6,2

3

242

13,6

4

252

14,2

5

160

9,0

6

184

10,3

7

209

11,7

8

79

4,4

9

97

5,4

10

57

3,2

11

39

2,2

12

19

1,1

13

21

1,2

14

26

1,5

15

26

1,5

16

14

0,8

17

50

2,8

18

94

5,3

19

8

0,4

20

10

0,6

22

1

0,1

23

0

0,0

24

0

0,0

Egyéb*

8

0,5

 

1780

100,0

*Nem pécsi lakhely 1-6. a Belváros, 7-8. Siklósi városrész, 9-14. és 19-20. a  Budai városrész, 15-18. a Szigeti városrész és a 21-24. Budai külváros és Pécsbányatelep területe. (A 23. és 24. szavazókörök az újak.)


4. táblázat: Az 1939. évi szavazás eredményei szavazókörzetenként

Szavazókör

MÉP

Szociáldemokrata Párt

Nyilaskeresztes Párt

Összes

 

%

%

%

 

1.

505

74,5

67

9,9

106

15,6

678

2.

414

63,8

144

22,2

91

14,0

649

3.

446

57,0

192

24,5

145

18,5

783

4.

232

47,5

192

39,3

64

13,1

488

5.

425

68,0

108

17,3

92

14,7

625

6.

235

55,2

120

28,2

71

16,7

426

7.

754

73,5

110

10,7

162

15,8

1026

8.

493

59,9

168

20,4

162

19,7

823

9.

416

54,7

190

25,0

154

20,3

760

10.

381

46,2

274

33,3

169

20,5

824

11.

661

55,2

278

23,2

258

21,6

1197

12.

428

46,6

287

31,2

204

22,2

919

13.

428

46,2

313

33,8

186

20,1

927

14.

553

60,2

213

23,2

152

16,6

918

15.

581

63,6

142

15,5

191

20,9

914

16.

482

68,8

95

13,6

124

17,7

701

17.

606

63,1

135

14,0

220

22,9

961

18.

592

71,8

77

9,3

155

18,8

824

19.

521

65,9

108

13,7

162

20,5

791

20.

250

64,3

46

11,8

93

23,9

389

21.

650

64,7

109

10,8

246

24,5

1005

22.

371

50,3

209

28,3

158

21,4

738

23.

304

54,0

118

21,0

141

25,0

563

24.

658

70,3

111

11,9

167

17,8

936

Összes

11386

60,4

3806

20,2

3673

19,5

18865


5. táblázat: Pécs város választóinak behatárolása szavazókörönként meghatározott kategóriák alapján 1939-ben

 

 

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

össz

Összes

689

650

814

515

637

430

1025

834

763

822

1218

935

919

932

933

708

974

833

807

389

1025

742

569

958

19121

Tisztviselő

107

88

80

46

88

41

208

53

51

27

30

15

20

39

80

54

77

145

74

38

88

15

17

6

1487

 

%

15,53

13,54

9,83

8,93

13,81

9,53

20,29

6,35

6,68

3,28

2,46

1,60

2,18

4,18

8,57

7,63

7,91

17,41

9,17

9,77

8,59

2,02

2,99

0,63

7,78

Vállalkozó

22

19

49

54

40

39

33

46

33

23

31

16

16

15

20

15

25

12

17

10

37

19

9

10

610

 

%

3,19

2,92

6,02

10,49

6,28

9,07

3,22

5,52

4,33

2,80

2,55

1,71

1,74

1,61

2,14

2,12

2,57

1,44

2,11

2,57

3,61

2,56

1,58

1,04

3,19

Ügyvéd

9

1

12

23

21

11

6

2

7

2

1

0

3

1

3

4

3

1

1

2

1

0

0

0

114

 

%

1,31

0,15

1,47

4,47

3,30

2,56

0,59

0,24

0,92

0,24

0,08

0,00

0,33

0,11

0,32

0,56

0,31

0,12

0,12

0,51

0,10

0,00

0,00

0,00

0,60

Orvos

16

11

29

13

22

11

24

13

7

3

5

2

1

0

4

12

11

9

6

1

7

4

0

2

213

 

%

2,32

1,69

3,56

2,52

3,45

2,56

2,34

1,56

0,92

0,36

0,41

0,21

0,11

0,00

0,43

1,69

1,13

1,08

0,74

0,26

0,68

0,54

0,00

0,21

1,11

Tanár-tanító

44

22

27

16

20

15

51

27

17

10

9

8

2

6

20

29

28

26

24

0

16

3

2

8

430

 

%

6,39

3,38

3,32

3,11

3,14

3,49

4,98

3,24

2,23

1,22

0,74

0,86

0,22

0,64

2,14

4,10

2,87

3,12

2,97

0,00

1,56

0,40

0,35

0,84

2,25

Egyéb értelmiségi

6

10

19

10

15

9

18

9

18

9

4

5

5

6

15

5

8

7

8

5

12

8

7

4

222

 

%

0,87

1,54

2,33

1,94

2,35

2,09

1,76

1,08

2,36

1,09

0,33

0,53

0,54

0,64

1,61

0,71

0,82

0,84

0,99

1,29

1,17

1,08

1,23

0,42

1,16

Egyházi személy

64

18

50

3

2

0

4

1

0

0

0

0

0

3

4

14

1

0

4

0

0

3

0

1

172

 

%

9,29

2,77

6,14

0,58

0,31

0,00

0,39

0,12

0,00

0,00

0,00

0,00

0,00

0,32

0,43

1,98

0,10

0,00

0,50

0,00

0,00

0,40

0,00

0,10

0,90

Kisiparos-kiskereskedő

39

46

89

47

46

53

38

73

93

94

128

59

84

81

83

51

95

37

39

17

93

56

30

20

1491

 

%

5,66

7,08

10,93

9,13

7,22

12,33

3,71

8,75

12,19

11,44

10,51

6,31

9,14

8,69

8,90

7,20

9,75

4,44

4,83

4,37

9,07

7,55

5,27

2,09

7,80

Kisvállalkozó

7

9

14

10

 

2

5

14

1

8

15

7

6

9

6

9

12

3

3

1

14

5

10

0

170

 

%

1,02

1,38

1,72

1,94

0,00

0,47

0,49

1,68

0,13

0,97

1,23

0,75

0,65

0,97

0,64

1,27

1,23

0,36

0,37

0,26

1,37

0,67

1,76

0,00

0,89

Magán- tisztviselő

21

22

44

28

31

33

37

32

33

22

27

12

13

28

37

27

46

12

15

9

35

10

18

7

599

 

%

3,05

3,38

5,41

5,44

4,87

7,67

3,61

3,84

4,33

2,68

2,22

1,28

1,41

3,00

3,97

3,81

4,72

1,44

1,86

2,31

3,41

1,35

3,16

0,73

3,13

Járadékos

38

28

24

18

30

20

26

46

32

41

78

60

50

83

85

54

61

68

34

11

42

39

15

34

1017

 

%

5,52

4,31

2,95

3,50

4,71

4,65

2,54

5,52

4,19

4,99

6,40

6,42

5,44

8,91

9,11

7,63

6,26

8,16

4,21

2,83

4,10

5,26

2,64

3,55

5,32

Altiszt

25

25

38

18

28

13

80

50

30

34

72

45

49

59

59

88

76

74

55

61

51

47

50

21

1148

 

%

3,63

3,85

4,67

3,50

4,40

3,02

7,80

6,00

3,93

4,14

5,91

4,81

5,33

6,33

6,32

12,43

7,80

8,88

6,82

15,68

4,98

6,33

8,79

2,19

6,00

Egyéb al-kalmazott

43

29

33

23

29

11

36

42

41

27

63

21

38

57

40

33

39

17

26

12

52

28

21

12

773

 

%

6,24

4,46

4,05

4,47

4,55

2,56

3,51

5,04

5,37

3,28

5,17

2,25

4,13

6,12

4,29

4,66

4,00

2,04

3,22

3,08

5,07

3,77

3,69

1,25

4,04

Munkás

35

75

43

22

33

22

44

97

110

218

291

365

306

220

126

67

123

89

169

71

149

259

184

461

3579

 

%

5,08

11,54

5,28

4,27

5,18

5,12

4,29

11,63

14,42

26,52

23,89

39,04

33,30

23,61

13,50

9,46

12,63

10,68

20,94

18,25

14,54

34,91

32,34

48,12

18,72

Gazdálkodó

1

1

1

0

4

1

2

2

1

4

6

2

2

5

0

4

0

1

18

4

7

3

5

5

79

 

%

0,15

0,15

0,12

0,00

0,63

0,23

0,20

0,24

0,13

0,49

0,49

0,21

0,22

0,54

0,00

0,56

0,00

0,12

2,23

1,03

0,68

0,40

0,88

0,52

0,41

Háztartásbeli

211

240

258

182

227

143

405

322

289

299

456

316

323

318

349

238

366

328

310

144

411

242

196

366

6939

 

%

30,62

36,92

31,70

35,34

35,64

33,26

39,51

38,61

37,88

36,37

37,44

33,80

35,15

34,12

37,41

33,62

37,58

39,38

38,41

37,02

40,10

32,61

34,45

38,20

36,29

Egyéb 

1

6

4

2

1

6

8

5

0

1

2

2

1

2

2

4

3

4

4

3

10

1

5

1

78

 

%

0,15

0,92

0,49

0,39

0,16

1,40

0,78

0,60

0,00

0,12

0,16

0,21

0,11

0,21

0,21

0,56

0,31

0,48

0,50

0,77

0,98

0,13

0,88

0,10

0,41

Rövidítések

BML Pécs szkv. közp. vál. ir.

Baranya Megyei Levéltár, Pécs szabad királyi város központi választmányának iratai

főisp. biz.

főispáni bizalmas iratok

Pécs város tan. ir.

Pécs város tanácsának iratai

 

Dunántúl

Pécsi napilap

Pécsi Napló

Pécsi napilap

Virradat

Nyilaskeresztes hetilap

 

Irodalom

BABICS – SZITA 1972

Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944. Szerk.: BABICS András és SZITA László, Pécs, 1972.

BORSÁNYI 1989

BORSÁNYI Gy.: A budapesti munkások választói magatartása (1922-1945), Valóság 1989/1. 87-99.

ERDEI 1980

ERDEI F.: A magyar társadalom a két világháború között. In: Erdei Ferenc összegyűjtött művei. Bp., 1980.

GERGELY 1993

GERGELY J.: A keresztényszocializmus Magyarországon 1924-1944. Bp., 1993.

LACKÓ 1966

Lackó M.: Nyilasok és nemzetiszocialisták 1935-1944. Bp.,1966.

PINTÉR 1999

PINTÉR István: Kényszerpályára szavazott ország. In: FÖLDES Gy. – HUBAI L. (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon 1920-1998. Bp., 1999. 176-207.

RÁNKI 1976

RÁNKI Gy.: Az 1939-es választások. Történelmi Szemle 1976/4., 612-630.

ROZS 1991

ROZS A.: A FOEDERATIÓ EMERICANA PÉCSETT. BARANYA 1991/1-2. 200-216.

ROZS 1992

ROZS A.: A népi német mozgalom erősödése az Anschlusst követően a Dunagőzhajózási Társaság pécsvidéki bányatelepein. In: Baranyai Történetírás 1990/91. Pécs 1992. 395-410.

SIPOS 1970

SIPOS P.: Imrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja. Bp., 1970.

SIPOS 1999

SIPOS Péter: Őrségváltás szavazócédulákkal — 1935. In. Földes Gy. – Hubai L. (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon 1920-1998. Bp., 1999. 146-175.

SIPOS-STIER-VIDA

SIPOS Péter – STIER Miklós – VIDA István: Változások a kormánypárt parlamenti képviseletének összetételében 1931-1939. Történelmi Szemle 1967/3-4., 602-620.

SZEGED 1994

SERFŐZŐ L. (szerk.): Szeged története 4. Szeged, 1994.

TILKOVSZKY 1978

TILKOVSZKY L.: Ez volt a Volksbund. Bp., 1978.

VONYÓ 1982

VONYÓ J.: A Nemzeti Egység Pártjának megszervezése és taglétszámának alakulása Baranya megyében (1932-1936). Pécs, 1982.

VONYÓ 1985

VONYÓ J.: A Nemzeti Egység pártjának társadalmi bázisa Baranya megyében (1933-1936). In: Baranyai Helytörténetírás 1983/84. Pécs, 1985. 175-202.

VONYÓ 1995

VONYÓ J.: Adatok és dokumentumok két parlamenti választásról (Mohács, 1935. és 1939.). Baranyai történetírás 1992-95. Pécs, 1995. 117-136.

Jegyzetek


* A tanulmány folytatása a szerző Az 1922-es, 1926-os és az 1931-es parlamenti képviselőválasztások Pécsett c. tanulmányának (In: Tanulmányok Pécs történetéből 5-6. Szerk.: FONT Márta és VONYÓ József. Pécs Története Alapítvány, Pécs 1999. 219-240.

[1] SIPOS 1999. 146.

[2] Ld. VONYÓ 1982.

[3] Dunántúl 1935. március 13. A NEP a frontharcosok központi vezetősége három tagjának ígért mandátumot, ezt kevesellte a szervezet.

[4] Dunántúl 1935. március 14.

[5] Pécsi Napló 1935. március 17.

[6] Pécsi Napló 1935. március 17.

[7] Pécsi Napló 1935. március 17.

[8] Népszava 1935. március 12.

[9] Megjegyzendő, hogy ugyanilyen biztonsággal nem feltétlenül határozta meg az egyén foglalkozása annak egzisztenciáját, vagyoni helyzetét. A két dolog, vagyis az anyagi helyzet és a társadalmi megbecsültség inkonzisztenciája a korszak egyik sajátos szociológiai vonása.

[10] Hasonló kutatást végzett Ránki György gyakorlatilag azonos forrásbázison. Ő kilenc csoportra osztotta fel a választókat, lényegét tekintve hasonló módon, néhány pontban azonban a fentiektől eltérően. Így például a proletariátushoz (=munkásság) sorolta a „házmesterek, hivatali küldöncök, házicselédek (szolgálólányok)” csoportjait, ami szerintem nem indokolt. Célszerűnek láttam továbbá az állami alkalmazást — ahol megtehető — különválasztani, az egyébként hasonló hivatástól, például az értelmiségi pályáknál (ügyvéd-tanító). RÁNKI 1976.

[11] Ez a kategória megfelel az ERDEI Ferenc: A magyar társadalom a két világháború között c. nagyívű elemzésében megnevezett nemzeti kispolgárságnak. Jellemzőik is többnyire egyeznek az Erdei által leírtakkal.

[12] BML, Pécs szkv. közp. vál. ir. 1935.

[13] Pécs túl kis város volt ahhoz, hogy a felettük lévő társadalmi csoportok képviselőit statisztikailag jegyezhető arányban beazonosíthatnánk, akár az arisztokrácia, akár a tőkés nagyburzsoázia soraiból.

[14] Ld. részletesen VONYÓ 1985. 184-187.

[15] BML, Pécs szkv. közp. vál. ir. 1939.

[16] MT, 133.

[17] Virradat 1939. május 23.

[18] A problémát lásd részletesen VONYÓ 1995. 120-122 128-132.

[19] ROZS 1992. 397-404.

[20] LACKÓ 1966. 113.

[21] SIPOS 1970. 112.

[22] Dunántúl 1939. május 10.

[23] Dunántúl 1939. május 13.

[24] Dunántúl 1939. május 15.

[25] Imrédy a miniszterelnöksége idején a kormánypárti frakcióból kilépett 62 képviselőre célzott, ők voltak a disszidensek.

[26] Nézeteit jól jellemzi az, ahogy állást foglalt egyik cikkében a falukutató mozgalommal kapcsolatban. Ebben a népi írói mozgalmat keresztény-nemzeti alapon vonta kritika alá, mely szerint az igazi falukutatót a következő szempontok jellemzik: 1. falun született, 2. önzetlen és szerény, 3. tudományosan képzett szakember, 4. ismeri a magyar nép lelkületét, 5. krisztusi alázatosság jellemzi, 6. határozott jellem, 7. mélyen vallásos. Részletesen ld. ROZS 1991.

[27] Vö. GERGELY 1993. 155-160. Ezt támasztja alá a Zala megyei eset is, ahol az Egyesült Keresztény Pártból kilépett képviselők (Meizler Károly, Tauffer Gábor) megalakították a Keresztény Nemzetiszocialista Frontot, amely az egyik nyilaspárttal közös listát indított a megyében.

[28] Dunántúl 1939. május 6.

[29] Pécsi Napló 1939. május 7.

[30] BML, főisp. biz. 156/1939.

[31] Pécsi Napló 1939. május 20.

[32] Pécsi Napló 1939. május 14.

[33] Dunántúl 1939. május 12.

[34] Mint később kiderült, ezzel a Nemzeti Front nem kötött jó üzletet, mivel a megyében a szükséges ajánlást összegyűjteni nem tudta, s nem indulhatott. A történet meglehetősen kalandosan alakult, ugyanis a hiányzó, mintegy 300 ajánlást az utolsó pillanatokban személygépkocsival hozták Pécsváradról. Az autó azonban defektet kapott, ezért a hivatalos határidő lejárta után néhány órával futott be. A választási biztos — érthető módon — nem volt hajlandó egy perc várakozási időt sem engedélyezni, így a Nemzeti Front jelöltjei a megyében listán nem indulhattak.

[35] BML, Pécs város tan. ir. 155/1940.

[36] Uo.

[37] BML, Mecsekszabolcsi Bányagondnokság biz. ir. 1938. X/7. In: BABICS – SZITA 1972. 288-289.

[38] Dunántúl 1939. május 23.

[39] Virradat 1939. május 15.

[40] Dunántúl 1939. május 21.

[41] BML, Pécs város tan. ir. 155/1940

[42] A pécsi zsidóság kb. négyezres lélekszámában az 1905-ös létszám azt is megmutatja, hogy a népesség összlétszámán belül a zsidóság választójogosultsági „képessége” meghaladja a társadalmi átlagot. A szavazójoggal rendelkezők országos aránya 1939-ben a teljes népesség kb. 28%-ára tehető, szemben a zsidóság mintegy 45%-ával. Hasonló az arányszám Szegeden, ahol szintén négyezresre tehető a zsidóság összlétszáma, ebből a szavazójogosultak száma 1675 fő volt. Ebből ott 992 személy tudta benyújtani a szükséges igazolásokat. Szeged 1994, 469.

[43] BML, Pécs szkv. közp. vál. ir. 1939/7

[44] Uo.

[45] BML, Pécs szkv. közp. vál. ir. 1939/18.

[46] TILKOVSZKY 1978. 46.

[47] BML, főisp. biz. 300/1939.

[48] VONYÓ 1995.

[49] Ld. részletesen ROZS 1992. 398.

[50] A Nyilaskeresztes Pártnak a munkásság körében való térhódítását mutatta ki Borsányi György is a budapesti munkáskerületek szavazói magatartását vizsgálva. Az általa elemzett, korábban egyértelműen szociáldemokrata bázisú kerületekben (Óbuda, Kőbánya, Zugló, Ferencváros, Józsefváros) 1939-ben a Nyilaskeresztes Párt valamennyi esetben (Angyalföld kivételével) a baloldali szavazatok több mint dupláját kapta. BORSÁNYI 1989. 87-99.

[51] Ezt támasztják alá — a már említett példák mellett — az ország más részein zajló tendenciák is, mely szerint a munkások, sőt éppen a bányászok tömegesen léptek be a pártba. Lásd az 1940. októberi országos bányászsztrájkot, amely a nyilasok ösztönzésére robbant ki, s a sztrájkot ellenző SZDP teljes kudarcát jelentette.

[52] RÁNKI 1976. 619-622.

[53] BML. Pécs szkv. közp. vál. ir. 1935.