Cikkek

Márfi Attila: A Pécsi Nemzeti Színház fejlődési folyamatai a dualizmus idején (1895-1918)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 10-11-12.

Előadások Pécs történetéből ’98, Előadások Pécs történetéből ’99 és az Előadások Pécs történetéből 2000 című konferenciák válogatott előadásai

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2002

ISSN 1219 4077

Szerkesztette:

Varga Lajos és Vonyó József

279–286. pp.


Márfi Attila


A Pécsi Nemzeti Színház fejlődési folyamatai a dualizmus idején
(1895-1918)


Die Entwicklungsstufen des Nationaltheaters von Pécs während des Dualismus (1895-1918)

The developmental processes of the National Theater of Pécs in the dualistic era 1895-1918




A dualizmus idején a reformkorból átöröklött alapokra támaszkodva[1] a város kulturális értékeinek kiteljesedése, továbbfejlődése avagy átminősülése figyelhető meg. A századfordulóra már pl. fontos tényezővé vált Pécs nyomdászata, s vele összefüggésben az egyre strukturálódó sajtóélet, azaz az újságírás, jelentős lapokat, alkotóműhelyeket teremtve. A szellemi értékrend alapvető részeként folyamatosan fejlődött az oktatási is, megteremtve az úgynevezett „iskolaváros” alapjait. A zenei élet is figyelemreméltó változásokon ment át, fokozatosan leválva a korábbi mecénásról, az egyházról, ami a dalos kultúra, zeneoktatás és a színházi zene fejlődését eredményezte. A korszakban virágkorát élő egyesületi mozgalom, mint kultúraközvetítő tényező fontos része Pécs szellemi életének, mivel az ekkor létező több mint 200 társulás mintegy 60%-a kulturális feladatkörrel működött.[2] A fokozatosan változó kulturális miliőben 1895-re, az új színházpalota, a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) átadásakor városunk színjátszása is jelentős változásokat mutatott. Mondhatni, hogy a polgári értékrend és kultúra egyik leglátványosabb területeként tartották már akkor is számon városunkban. A lényeges gazdasági, társadalmi, s a már vázolt kulturális folyamatok mellett az országos színházpolitika és fejlődési tendenciák is élénken hatottak Pécs színházi életére. Igaz, ezek a változások nem feltétlenül pozitív irányban mutatkoztak meg.

A színjátszás szervezeti háttere

Tény azonban, hogy a dualizmus korának Magyarországán a színházkultúra, s azon belül is a vidék színjátszása lényeges változásokon ment át. A vidéki színészetet évtizedekig meghatározó és szinten tartó vándortársulati rendszer a kiegyezés utáni időszakban a folyamatos reformok ellenére, az állandósulást jelentő színházépületek és az állandó színtársulatok megteremtésével lassan idejét múlta. Az Országos Színészegyesület ugyanis az 1880-as évektől a vidéki színészet fejlődését a színi-kerületi rendszer megtartása mellett a színházalapításban, s a hozzájuk tartozó állandó színtársulatok megteremtésében látta.[3] De mégsem szűnt meg teljesen, s az érintett időszakban a vándortársulatok polarizációja figyelhető meg: a vándorló truppok a századfordulóra olyannyira háttérbe szorultak, hogy a korabeli Magyarország kisebb településein kaptak csak játéklehetőséget. Kultúrtörténeti szerepük, áldozatvállalásuk így is jelentős. A másik fejlődési vonalat pedig a vándortársulati rendszer színvonalasabb színházi struktúrája jelentette, az úgynevezett „tőkés” színigazgatók és az általuk szervezett színtársulatok megjelenése.[4] A „tőkés” jelző nemcsak a forgótőkét, készpénzt jelölte, hanem azt is, hogy az illető színigazgató önálló könyvtárral, díszlet- és jelmeztárral is rendelkezik, s ezek birtokában komoly művészi kvalitású színészeket toborozhatott folytonosan változó társulatához. Ezekkel a koncentrált anyagi és művészi erőkkel szemben a kisebb társulatok nem vehették fel a versenyt, s a már említett polarizáció, azaz esetükben a perifériára szorulás, törvényszerű volt.[5] A „tőkés” társulatok tagjai már a hivatásos színművészekhez tartoztak, de helyzetük labilisabb volt, mint az állandó társulattal rendelkező színházak művészeié.

A századfordulót követően a színtársulatok művészi produktuma és regionális hatóköre függvényében a vidéki színházakat három kategóriába sorolták.[6] Az elsőben az állandó színtársulatokat működtetni tudó Kolozsvár, Pozsony, Arad és Kassa színházai szerepeltek. A második kategóriához a két várost ellátó színi állomások tartoztak, mint Győr-Sopron, vagy Nagyvárad és Nyíregyháza. Végül a harmadik típust a több várost egy székhely köré csoportosító kerületek alkották. Ehhez a szerkezeti struktúrához tartozott Pécs is, elvileg Kaposvár, Mohács, Nagykanizsa és Szekszárd városait egy színi-kerületbe olvasztva.[7]  A Dél-Dunántúl régiót lefedő színi-kerületi rendszer már az 1870-es években kialakult, de 1886-tól a régi Mária utcai színház bezárásával megszűnt Pécs vezető szerepe, és a Győr-Sopron[8] színi-kerülethez csatolták Kaposvárral és Balatonfüreddel együtt.[9] 1900-tól ismét a dél-dunántúli megyeszékhelyeket érintő színi-kerület került előtérbe,[10] de Kaposvár önállósulási törekvései miatt gyakran változott ez a struktúra is.[11] Az alkalmas játszóhelyek és a nyári színi állomások biztosítása miatt egészen furcsa alakzatok is létrejöttek a 20. század első éveiben. 1903-ban pl. Nádassy József színigazgató Moháccsal és Kaposvárral együtt Brassó és Marosvásárhely színi állomásokkal közösen szervezett egy új kerületet.[12] 1911-ben, a kaposvári színház átadása után[13] az érintett korszakban Kaposvár végleg kivált a művészi és anyagi válság sújtotta kerületi struktúrából. Pécs ezt nem tehette meg, és számos próbálkozása volt a kerületi rendszer felfrissítésére. Így Sopron, Székesfehérvár, Szigetvár, Szabadka és Szombathely mellett még Hódmezővásárhely is tagja volt rövid ideig a Pécs „anyaváros” vezette színi kerületnek.[14] De ekkor már a színi-kerületi rendszer számos negatív visszahúzó jelenséget mutatott. Anyagilag egyértelműen veszteséges volt, s a művészi megújulást a kötelező jelleg és a szükséghelyzetek miatt (a színészek csökkenő jövedelme miatt ragaszkodtak hozzá) sem szolgálta. A rendszerhez tartozó kisebb városok számára még mindig szenzációt, kulturális élményt adott a pécsi színművészek vendégjátéka, de a Pécsi Nemzeti Színház alkotógárdája művészi produktumuk szétforgácsolásaként élte meg korszakunk utolsó éveiben a tavaszi és nyári vendégfellépéseket. 

Az országos és regionális szervezeti változások mellett figyelemreméltóak a helyi színházüggyel kapcsolatos változások, azaz Pécs város vezetőtestületének színházpártoló és színházfenntartó döntései is. Ennek egyik legfontosabb eleme az 1871-től működő Színügyi Bizottság működése,[15] mely testület a századfordulóra már fokozatosan szakosodott. Így a színházat irányító szakemberek mellett gazdasági, pénzügyi és jogi szakértők, pedagógusok, újságírók, egyesületi és közigazgatási vezetők is szerepeltek az irányító testületben. A mindenkori  Színügyi Bizottság vezetője a polgármester volt, s a már említetett pozíciókon kívül delegálták a testületbe a rendőrkapitányt a tiszti főügyészt, a városi főmérnököt és természetesen a pályázatot elnyert színigazgatót is. A polgármester azonban csak nagyon indokolt esetekben szólt bele közvetlenül a színház ügyeibe. A tárgyalt korszakban pl. nem fordult elő, az első világháborút követő gazdasági válság idején azonban több alkalommal is szükségszerű volt a város első emberének közvetlen beavatkozása. A PNSZ átadását követő időszaktól e bizottságon keresztül a városvezetés nyíltan felvállalta a színházzal kapcsolatos ügyek intézését és a fenntartási kötelezettségeket is. De ez kötelessége volt, mivel az új színház a város tulajdonát képezte. Legfontosabb feladatuk az úgynevezett „tőkés” színigazgatókkal való szerződés megkötése az előre meghatározott pályázati feltételek szerint.[16] Az első időszakban általában három évre írták ki a színház bérletét, később ez a terminus két évre szűkült, de akadt olyan időszak is, amikor pályázat nélkül ítélték oda a már itt lévő direktornak a színi évadokat.[17]

 Az intézmény fenntartási és a társulat művészi és szociális ügyeinek intézése mellett igen fontos volt a Színügyi Bizottság közvetlen anyagi támogatása, a szubvenció odaítélése. Ezzel a működés alapvető feltételeit biztosították, s cserébe felügyeleti jogaik bővültek. Azaz a művészeti és közművelődési célok mellett a közerkölcsökre vonatkozólag is befolyásolhatták a társulatok működését és a repertoárt.[18] A szubvenció mértékét minden egyes szerződésben rögzítették, s az első időszakban jelentősebb összegeket áldoztak a színművészetre. 1898-ban pl. Somogyi Károly működése alatt 5000 Ft-ot tett ki ez az összeg. Ezenkívül közel ezer Ft-tal támogatták a díszletek készítését, de a színházépület tűzkár elleni biztosítását (2107 Ft.) is fizették.[19] A támogatás mértéke, s maga a szubvenció összege is fokozatosan csökkent az évek során, sőt 1914-ben, amikor a színtársulat konzorciummá alakult át, hivatalosan meg is szűnt.[20] Ez azt jelentette, hogy a mindenkori társulat igazgatójának bérleti díjat kellett fizetnie a színház használatáért. De a város a háborús viszonyok miatt továbbra is fizette az időközben felmerült plusz kiadásokat, ezért meglehetősen áttekinthetetlenné vált a színház és a város gazdasági kapcsolata egészen 1920-ig.[21] A művészeti életben is tapasztalhatók bizonyos zavarok, s időnként hullámzások is, melyek bizonyos tekintetben a vidéki színjátszás, illetve maga a színjátszás időleges válságjeleit mutatták. S törvényszerűen a művészeti problémák szinte minden esetben anyagi gondokkal együtt jelentkeztek. E válságok leggyakoribb oka a színházfenntartó elvárásai, az anyagi nyereség reményében, s ennek függvényében az ennek megfelelni akaró színtársulatok gyakorta a népszerűbb, sikerorientált produktumai. Ezek közepes, vagy annál is rosszabb minőségű művészi teljesítményt eredményeztek. Természetesen ez a problémakör jóval összetettebb, számos társadalmi és kulturális folyamat függvényeként értelmezhető. Ehelyütt azonban csak a jellemzőbb jelenségek felvázolását vállalhatjuk.

Művészeti produktum, repertoár az érintett korszakban

Pécs színjátszása, hasonlóan a többi vidéki játszóhelyhez, a kezdetektől fogva más, jelentősebb szellemi és kulturális centrum hatása alatt fejlődött. Elsősorban a nyugati, pontosabban a német szellemi–művészi áramlatokat fogadta be a német vándortársulatok közvetítő szerepének köszönhetően.[22] Ezért hosszú évtizedekig Bécs kultúraközvetítése érvényesült a színjátszásban is. S ez a kulturális hegemónia a nemzeti színészet megjelenése és fejlődése ellenére megmaradt a kiegyezés előtti időszakban is.[23] A dualizmus idején a Pécsre érkező vándortársulatok már a Magyar Nemzeti Színház, illetve a Népszínház műsorrendjét, sikerdarabjait reprodukálták egészen az 1880-as évekig. Az ezt követő években azonban az új műsorrétegek és a magánszínházak megjelenése a vidéki színházi életet is átrendezték.[24] Megjegyzem: a Pécsi Nemzeti Színház elnevezése nem feltétlenül arra utalt, mint azt sokan ma is feltételezik, hogy az új színház a Nemzeti Színház művészi értékteremtését követte. Pécsett az 1940-es években az ország első számú színházának ilyen szintű kulturális befolyása csak rövid ideig érzékelhető.[25] A Nemzeti Színház megjelölés elsősorban azt fejezte ki, hogy az új színház a magyar nemzeti kulturális értékeket vállalja fel, a nem is olyan rég még német kulturális hatással szemben.[26] Ez a kultúrpolitikai lépés összefüggésben állt a századfordulón már markánsan tapasztalható asszimilációs folyamatokkal is.[27]

1895-től, az új színház átadásától – elsősorban Somogyi Károly színigazgatónak köszönhetően – a már említett kulturális orientálódás tapasztalható a műsorpolitikában. Azaz a fővárosi magánszínházak, a Magyar Színház és a Király Színház műsorrendjét követte, még megőrizve a Népszínház divatos népszínműveit is repertoárján. A nagyobb kasszasiker érdekében műsorán tartotta a Vígszínház könnyed hangulatú francia szalondarabjait is, amelyekben maga is gyakran fellépett.[28] De ez a műsorpolitika, illetve darabválasztási tendencia már 1887-től megfigyelhető Pécsett, amikor Somogyi a saját költségén létesített Faarénában lépett fel a nyári évadokban, egészen 1895-ig, a Pécsi Nemzeti Színház átadásáig.[29] Amikor Somogyi Károly méltányossági alapon az új színház élére került, folytatta a pécsi és más vidéki körútjain (Arad, Szeged, Győr, Sopron, Székesfehérvár, Szabadka, Miskolc színi állomások) már sikeresen alkalmazott fővárosi orientáltságú műsorpolitikáját.[30] Mai szemmel nézve nehezen elképzelhető változatosság jellemezte műsorát, s szinte minden nap tartottak előadást. Műsorának gerincét a zenés műfajok, s azon belül is a francia és bécsi operettek adták. A népszínművek, bár a második helyre szorultak vissza, az úgynevezett életképekkel együtt sűrűn szerepeltek a színpadon, a szalondarabokkal együtt. A klasszikus műfajokat képviselő operák, a magyar és a virágirodalom reprezentánsai azonban csak egy meghatározott réteg igényeként kerültek színre.[31] S ezek is a fővárosi színművészek alkalomszerű vendégjátékai idején voltak csak láthatók.[32]

A fő művészi trendek már Somogyi négy éves itt léte alatt is érzékelhetők voltak, s tulajdonképpen az utána következő színigazgatók sem tudtak ezen nagyon változtatni. Vagyis a fővárosi színházi befolyás megmaradt, pontosabban a sikerdarabok átmásolása volt az uralkodó a műsor megválasztásánál. Több tényező is erre kényszerítette az igazgatókat, de főképp az anyagi nehézségek voltak a meghatározóak. A társulatok ugyanis gyakran félház előtt játszottak, a város akkori lélekszámához viszonyítva túl nagynak bizonyult a színház több mint 1300 látogatót befogadó nézőtere. Bár a város diákifjúsága szinte állandó közönségnek számított, de az úgynevezett városi elit csak a különleges produkciókat és a vendégjátékokat látogatta. Ezért nem fogytak a bérletek, s a helyárak csökkentését is csak egy bizonyos határig tehették meg. Ráadásul már a századfordulót követően komoly konkurenciát jelentettek a kinematográfiák, azaz a mozik, majd a labdarúgás növekvő népszerűsége, s az egyesületek saját önálló rendezvényei. Bár a színház vezetői ezekre a kihívásokra is adtak feleletet, mert gyakran játszottak a mozitechnikát igénylő szkeccseket, sportrendezvényeket is tartottak a zsöllyéktől megszabadított nézőtéren, valamint egyesületi rendezvényeket és műkedvelő előadásokat, de az anyagi nehézségeken ez nem sokat segített. Pedig voltak igazán figyelemreméltó kezdeményezések is. A Somogyit követő Tiszay Dezső elképzelései között a nyári játszóhelyek biztosítása és a színi-kerületi rendszer megreformálása szerepelt. Korai, 1900 júliusában bekövetkezett halála[33] miatt ez a feladat özvegyére hárult, aki egyébként mindezidáig a Pécsi Nemzeti Színház egyetlen színigazgatónője volt.[34] Gyakorlatilag azonban művezetője, Nádassy József neve fémjelezte ezt a két esztendőt. Ő ezt követően három évig (1902–1905) állt önállóan a színház élén, de a műsort csak kevésbé tudta megreformálni. A közönség ízlésének kiszolgálása az idillikus szórakoztatás szintjén tartotta a műsorprogramot, s mégis eltűntek a pécsi színpadról a francia szalondarabok és szinte a bohózatok is. A népszínművek adaptálásának aránya megegyezett az előző évadokéval, viszont Nádassy igazgatása alatt teljesedett ki az operettek egyeduralma.[35] A vendégjátékok száma is szokatlanul nagy volt ebben a pályázati ciklusban. Nádassy pozitív kezdeményezése volt a polgári zenészekből álló színházi zenekar szervezése, a színi-kerületi rendszer népszerűsítése, a mohácsi Nyári Színi Pavilon létesítése, valamint a kaposvári és mohácsi nyári-őszi évadok bevezetése.[36] Mindezek ellenére a ciklus utolsó évadjában színházi válságról írtak a helyi sajtóban.

 Az őt 1905 őszén követő Kövessy Albertnek viszont két pályázati ciklus,[37] azaz hat színi évad állt rendelkezésre a kilábalásra,ami az első három évad alatt sikerült is. Újból visszatértek a változatosabb műfajok, ezúttal a Városligeti Színkör műsorait másolva.[38] Az igazi sikerdarabok azonban Kövessy működése idején is az operettek voltak, s néhány prózai alkotás is elismerést kapott.[39] Valamivel több operát vittek színre a polgári és a katonazenekar váltakozó közreműködésével, de a vendégfellépések e hat esztendő alatt igen mérsékeltek voltak. 1907-ben a Pécsi Országos Kiállítás alatt 1200 nézőt befogadó színkört is működtetett.[40] A sikeres előadások után úgy tűnt, Pécsett is megszervezik az állandó színtársulatot, amit a direktor is kezdeményezett, de elhalt a kezdeti lelkesedés. Ráadásul utolsó évadjaiban esett a művészi színvonal, talán betegsége miatt. Tény, hogy nagy volt ebben az időszakban a színházban a fluktuáció, Kövessy ismételt szerződési ajánlatát tapintatosan mellőzték,[41] s a művészeti vonal megújítása mellett szavazott a Színügyi Bizottság. 

Megvalósítására Füredi Béla színigazgató kapott lehetőséget, aki igen hosszú ideig, 9 évig állt a Pécsi Nemzeti Színház élén. Füredi első pályázati ciklusa az úgynevezett „boldog békeidőkre” esett. Bár Füredinek volt már némi színházi tapasztalata, igazgatói státuszát pécsi származásának, na és biztos anyagi hátterének köszönhette.[42] A polgári szórakoztatás jegyében az operettek abszolút elsőbbséget élveztek műsorában.[43] Viszont magyar szerzők műveit is rendszeresen szerepeltette, mint Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Lengyel Menyhért, Molnár Ferenc és Szomory Dezső művei. Első évadjában még néhány operát[44] is műsorra tűzött, később szinte teljesen elmaradt ez a műfaj a repertoárról.

Az első világháború alatt teljesen megváltozott körülmények között működött a Pécsi Nemzeti Színház. Ekkor történt a már említett konzorciummá szerveződés, de Füredi súlyos betegsége (szélütés) is némi zavart okozott. 1915 tavaszán a társulat elismert művésznőjét, Zalai Margitot feleségül vette, s az igazgatópáros helyzete megszilárdult.[45] Pedig számos nehézséggel kellett szembenézniük: a katonazenekarok bizonytalansága, a férfitagok besorozása, a víz- és villanykorlátozások, a magas infláció és még sorolhatnánk. Mégis ebben az időszakban, főleg 1917/18-ban, szinte mindig telt ház előtt szerepelt a társulat a kizárólag csak nevettető darabok színrevitelével. A műsor elsekélyesedett, a színpadi kellékek, s maga a színház is eléggé leromlott állapotba került.[46] Ez a negatív tendencia csak a szerb megszállás után, 1921-től kezdett lassan megváltozni. Füredi 1920 őszén adta át helyét Nádassy József színigazgatónak, akit még a Nendtvich-féle városvezetés szerződtetett a színház élére.[47]

A két világháború közötti korszak megváltozott gazdasági és társadalmi feltételei ellentmondásosan hatottak a kulturális életben is. Az első időszakban a gazdasági válság okozta anyagi nehézségek a művészeti produktumot is befolyásolták. A Pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre települése viszont a város szellemi életében fontos változást jelentett. Az új intézmény kisugárzása a színházi életre is hatott. Ebben az időszakban Pécs hamarosan az egyik legjelentősebb vidéki színi bázissá lett. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy a trianoni területveszteséggel a legjelesebb színi állomások is, mint Pozsony, Kassa, Szabadka, Arad, Nagyvárad és Kolozsvár elszakadtak az anyaországtól. Ennek a művészi értékteremtésnek, s a Pécsi Nemzeti Színház működésének bemutatása azonban egy újabb szintézis feladata.

Rövidítések

BML. Pvt. közgy. jkv.

Baranya Megyei Levéltár Pécs város tanácsa közgyűlési jegyzőkönyve

BML. Pvt. ir.

Baranya Megyei Levéltár Pécs város tanácsa iratai

BML. Pvt.  Szin. Biz. ir.

Baranya Megyei Levéltár Pécs város tanácsa Színügyi Bizottság iratai

Irodalom

FUTAKY 1992

FUTAKY H.: A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával (1895-1949). I.  Bp., 1992.

FUTAKY 1995

FUTAKY H.: Drámai előadások a Pécsi Nemzeti Színházban (1895-1949). In: BEZERÉDY Győző, SIMON István, SZIRTES Gábor (szerk): 100 pécsi évad. Pécs, 1995. 25-44.

GAJDÓ 2001

GAJDÓ T.: A színi-kerületi rendszer megszilárdulása. In: SZÉKELY György (főszerk), Magyar Színháztörténet 1872-1920. Bp., 2001. 735-762.

MÁRFI 1990

MÁRFI A.: Pécs színháztörténetének forrásai a Baranya Megyei Levéltárban (1886-1949). Magyar Színházi Intézet. Bp., 1990.

MÁRFI 1996

MÁRFI A.: A Kert utcai játékszín története. In: VONYÓ József (szerk.): Tanulmányok Pécs történetéből 2–3. Pécs, 1996. 125-130.

MÁRFI 1999

MÁRFI A.: Kaposvár és Pécs közös színházi múltjából. In: BŐSZE Sándor (szerk.): Somogy megye múltjából (1999). Kaposvár, 1999. 253-266.

MÁRFI 2001

MÁRFI A.: Az új színházpalota a Pécsi Nemzeti Színház felépítése (1893-1895). Pécsi Szemle 2001/nyár, Pécs, 2001. 54-63.

MÁRFI ms. a

MÁRFI A.: Kulturális élet, szellemi értékteremtés 1850 és 1921 között. Kézirat (Pécs várostörténeti kismonográfiája számára) 1-2.

MÁRFI ms. b

MÁRFI A.: Somogyi Károly színigazgató (1845–1908), Kézirat a „Baranyai millenniumi arcképcsarnok” c. kötet számára.

RAJNAI 2001

RAJNAI E.: Kísérletek a vidéki színészet rendezésére 1873–1890. In: SZÉKELY György (főszerk.): Magyar Színháztörténet 1872-1920. Bp., 2001. 220-265.

SÁRKÁNY 1990

SÁRKÁNY E.: Színházi kultúra a századfordulón Kaposváron. In: Kanyar József (szerk.): Somogy megye múltjából 21 (1990).  Kaposvár, 1990. 225-238.

SCHÖPFLIN 1941

SCHÖPFLIN A.: Magyar Színművészeti Lexikon. II., Bp., 1941.

SURJÁN 1992

SURJÁN M. (szerk.): Baranya megye sajtóbibliográfiája 1832-1984. Pécs, 1992.

SZÉKELY 1990

SZÉKELY Gy.: A színészet helyzete az önkényuralom idejében (1849-1861). In: SZÉKELY György (főszerk.): Magyar Színháztörténet 1790-1873. Bp., 1990. 371-398.

Jegyzetek


[1] A reformkori Pécs szellemi bázisa elsősorban az egyház szellemi hatására épült ki, illetve azon fejlődött tovább. Jeles helyi egyházfők, mint Klimó György, Szepesy Ignác és Scitovszky János támogatásával fejlődött az iskolahálózat, a nyomdászat, az egyházi színjátszás és a zene, valamint az irodalom és a történetírás. Később ezek a kulturális területek fokozatosan „elvilágiasodtak”, azaz a polgárosodási folyamatok részévé váltak.

[2] MÁRFI ms.

[3] RAJNAI 2001. 259.

[4] GAJDÓ 2001. 735.

[5] A vándortársulatok küldetése a 20. sz. elején végképp lejárt. A két világháború közti időszakban már csak elvétve található néhány vándorló színi csoport Magyarországon.

[6] FUTAKI 1992. 68.

[7] Uo.

[8] Lásd a 3. sz. jegyzetet. Már 1874 júliusában felvetődött Pécs város közgyűlése részéről, hogy Sopronnal együtt közös színi-kerületet hozzanak létre, hogy egy-egy magyar és német színtársulat időzzön négy-négy hónapot mindkét városban.

[9] Lásd a 3. sz. jegyzetet. Ez a kerületi rendszer először a három érdekelt, anyagi és művészeti tekintetben is kényszerű helyzetben lévő város, Győr, Sopron és Pécs közötti, úgynevezett városi szövetségen alapult.

[10] BML. Pvt.  Szín. Biz. ir. 1893–1895.

[11] MÁRFI 1999. 259.

[12] Uo. 258.

[13] SÁRKÁNY 1990. 229.

[14] Lásd a 11. jegyzetet!

[15] MÁRFI 2001. 54.

[16] MÁRFI 1990. 28. 1895 őszétől csak a Színügyi Bizottság maradt a színház érdemi ügyeinek intézője. Az albizottság feloszlott, s a többi városi hivatal színházat segítő munkájára sem volt már szükség. Egy év múlva átalakult a Színügyi Bizottság, ekkor már hiányoztak a vármegye vezetői, kizárólag városi elöljárói voltak a tagok, és nagy létszámú, kiterjedt testületté alakult át. 1896-tól újból felállították a színügyi albizottságot, de a korábbiakhoz képest megváltozott feladatkörrel. Tagságát a Színügyi Bizottság tagjaiból választották, és kizárólag színészettel foglalkoztak. A két szervezet elnöke ugyanazon személy volt. A Színügyi Bizottság üléseit minden esetben megelőzte az albizottság tanácskozása, s az itt hozott javaslatokat vitatták meg, s emelték döntés szintjére a Színügyi Bizottságban. Az ülésekről minden esetben jegyzőkönyvet vettek fel, amíg az albizottság csak verbálisan tette meg javaslatait. A kialakult gyakorlat szerint a Színügyi Bizottság a színi évad alatt havonként tartotta meg üléseit.

[17] Uo. 29. Az első világháború alatt pl. rövidebb időszakra adták bérbe a színházat, de Fodor Oszkárnak (1927–1938) pályázat kiírása nélkül hosszabbították meg a megbízatását.

[18] GAJDÓ 2001. 735.

[19] Uo.

[20] BML. Pvt. Okmánytára 654., Pvt. közgy. jkv.  192./1914., 27./1915., 47./1915.

[21] MÁRFI 1990.  29.

[22] Ez nem feltétlenül csak a német színjátszás hatását jelentette, hanem e társulatok kultúraközvetítését. Ugyanis rájuk is nagy hatással voltak az angol, itáliai és a francia színjátszás művészi áramlatai, amelyet a Birodalom más városaiban is közvetítettek a korszak sikeres színpadi szerzői műveinek műsorra tűzésével.

[23] SZÉKELY 1990. 385–387.

[24] GAJDÓ 2001. 748.

[25] FUTAKY 1992. 592-597.; FUTAKY 1995. 40.

[26] Pécs német származású polgárai fokozottan asszimilálódtak, s ennek függvényében kulturális befolyásuk is csökkent. Egyik legutolsó szellemi műhelyük a „Fünfkirchner Zeitung” c. német nyelvű hetilap még megélte a századfordulót, de 1906 márciusában végleg megszűnt. SURJÁN 1992. 119.

[27] BML. Pvt. ir. külön ügyek 46. 8 911./1884. A Színügyi Bizottság 1880. január 6-án megtartott ülésén fogadták el a testület új alapszabályát, amely fő célként a nemzeti színészet pártolását tűzte ki célul: „A magyar színészet a nemzetiség, a nemzeti nyelv és általános műveltség terjesztése, másrészt a színigazgató és társulata megélhetésre és fenntartására közreműködni.” Ugyanakkor kinyilvánították, hogy a német színtársulatokat nem fogadják ezentúl. Városunkban a BML-ben őrzött források tanúsága szerint (BML. Pvt. ir. 5 689./1879.) 1879 júniusában tartották az utolsó német nyelvű előadásokat. Ekkor Julius Schultz társulata a nyári idényben lépett fel.

[28] GAJDÓ 2001. 749.; FUTAKY 1992. 12.

[29] MÁRFI 1996. 127-130.

[30] MÁRFI ms. b.  3-4.

[31] FUTAKY 1992. 12-13. Az operák közül a Bajazzók, a Hoffmann meséi, A bűvös vadász, a Parasztbecsület és a Traviata említhető, míg az igényesebb prózai műfajokat jóformán csak Shakespeare néhány műve és a magyar klasszikusok (Madách, Katona, Jókai, Szigligeti) jelentették.

[32] Uo. Így Küry Klára, Csillag Teréz, Márkus Emília, Ujházi Ede és Náday Ferenc volt látható a pécsi színházban.

[33] A Párizsi Nemzetközi Színészegyesületi találkozóra készülve, útközben Luzernben a pályaudvaron rosszul lett és meghalt.

[34] Özv. Tiszay Dezsőné, azaz Ellinger Ilona  színésznőként sikeresebb volt, mint férje örökébe lépő színházbérlőként.

[35] FUTAKY  1992. 107. Nagy sikere volt a budapesti premier után 1905 elején színpadra vitt János vitéz c. daljátéknak, a Bob herceg, a Drótos tót és a Hajdúk hadnagya c. operetteknek.

[36] MÁRFI 1999. 258.

[37] BML. Pvt. Szín. Biz. ir. 1914., Pvt ir. 11 009./1907. A sikeres három évad eredményeként a Színügyi Bizottság pályázat kiírása nélkül újabb három éves szerződést kötött Kövessy Alberttel.

[38] FUTAKY  1992. 145.

[39] FUTAKY 1992. 146. Farkas Imre: Iglói diákok, Lengyel Menyhért: Tájfun, Molnár Ferenc: Az ördög és a testőr.

[40] Uo. Először főleg operetteket és bohózatokat játszottak, majd orfeum műsort, később esti előadásokat is tartottak a Kiállítási Színkörben a későbbi Nyári Pavilonban.

[41] BML. Pvt. Okmánytára 540.

[42] FUTAKY  1992. 203.

[43] Uo. 203-204. Csárdáskirálynő, Pillangó főhadnagy, Leányvásár, Mágnás Miska, Sztambul rózsája, Cigányszerelem, Cigányprímás, Sybill stb.

[44] Uo. 204. Hoffmann meséi, Parasztbecsület, Tosca c. műveket láthatta 1911-ben a pécsi publikum.

[45] Uo. 203.

[46] Igaz hosszú idő után 1918 május–júniusában sor került egy átfogó tatarozásra is 1425 Ft. ráfordítással. BML. Pvt. ir. 15 414./1918.

[47] BML. Pvt. ir. 5. 1926. A PNSZ három éves bérleti jogát 1920. május 21-én nyerte el Nádassy József. A szerződést pedig 1920. augusztus 19-én kötötték meg. (BML. Pvt. ir. 5./1931.). Pár nap múlva (augusztus 23-án) pedig a régi és az új színigazgató a PNSZ leltárát is elkészítette. (BML. Pvt. ir. 6./1926.).