Cikkek

Pesti János: Madas József helytörténeti munkásságáról a névtudomány szemszögéből

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Madas József Emlékkonferencia

(Pécs, 2002. április 16-17.)

válogatott előadásai

Szerkesztette:

FONT Márta és VARGHA Dezső

Tanulmányok Pécs történetéből 15. Pécs, 2003

25–34 pp.

Pesti János

Madas József helytörténeti munkásságáról a névtudomány szemszögéből

Über die lokalhistorische Tätigkeit von József Madas bezüglich der Onomastik   

About József Madas' work of local history from the point of view of onomatology

Madas József személyében azt a nagy tudású és hatású polihisztort tisztelhettük (és tiszteljük ma is), aki – még a 20. század utolsó évtizedeiben – alapvető fontosságú adatgyűjteményekkel[1] ajándékozott meg bennünket. Életműve ugyan elsősorban helytörténeti jellegű, ám a Pécs város telektulajdonosait (1722-től!) felsoroló publikációi a magyar névtudományi vizsgálatoknak is felbecsülhetetlen értékű forrásai.

Sokan talán még ma is rejtélyesnek tartják, hogy miként alakult ki Madas József munkásságában – a gyűjtésben és az adatok feldolgozásában, értelmezésében egyaránt – a sokoldalúságra, a komplexitásra való szakadatlan törekvése. Pedig erre ő maga ad magyarázatot: „[Az eddigi] kutatások főként eseménytörténettel és személyekkel foglalkoztak. De az események mindig valahol történnek, a személyek pedig mindig ott vannak valahol [kiemelés: P. J.]. Ezért mindezeknek megvannak a maguk dologi vonatkozásai is. A helytörténeti irodalom tanulmányozása közben éppen ezen a területen jelentkeztek problémák. A publikációkban közölt helymeghatározásokat gyakran nem sikerült a mai hellyel azonosítani. A múlt utcaneveit nem ismertük.”[2]

Madas kicsit kényszerűségből is azért lett helytörténészként névkutató, mert rájött arra, hogy akkor vizsgálhatja jó eredménnyel a térben és időben zajló folyamatokat (pl. a Budai külváros alakulását, bővülését), ha a helynevek (utcák, terek nevei, közintézmények nevei, stb.) alapján tisztázza a névadás hiteles indítékait. Vagyis nem elégedett meg a helyek és nevek lokalizálásával (bár ez is a jelentős eredményei közé tartozik), hanem újszerű és megbízható adatokat szolgáltatott az eddig bizonytalan eredetűnek tartott nevek (Balokány, Bálics, Szkókó, Zidina, Puturluk, Benga stb.) etimológiájához.

Felfogása csaknem azonos ebben a témakörben Györffy György véleményével.[3] Ez sem lehet véletlen, hiszen Madas jól ismerte a történeti földrajz főbb műveit, így Györffy kiváló munkáját is.[4]

1971-ben került kezembe Madas József  első helytörténeti írása.[5] Tetszett a tanulmány igényesen, pedánsan megrajzolt térképmelléklete. A közölt adatokból sok új ismerethez jutottam. Megértettem, miért változott (főleg gyarapodott) 1722-1963 között Pécs belvárosában a telkek száma. Mivel levéltáros barátaim az 1970-es évek elején sokat meséltek nekem is „Józsi bácsi” invenciózusságáról, szinte már fantasztikus kutatói szenvedélyéről, lankadatlan szorgalmáról, szerettem volna kapcsolatba kerülni vele. Erre azonban még kicsit várnom kellett. 1973-tól (a baranyai helynévgyűjtés feladatait végezve) sok időt töltöttem a Baranya Megyei Levéltár kutatójában. Sokszor ültem Józsi bácsi közelében. Tudtunk egymás kutatási támájáról, mégis – talán a szerénység és a tartózkodás miatt – késlekedtem a bemutatkozással. Szita László igazgató úr közvetítésével talán 1978-ban került sor arra, hogy Madas József egy rövidke, de igen termékeny beszélgetésre fogadott engem a Baranya Megyei Levéltár egyik irodájában. Elmondtam, ismerem eddigi műveit, és tisztelettel kérem, járuljon hozzá, hogy a közelmúltban megjelent tanulmányának adatait – Pécs város régi utcaneveit – közöljük a Baranya megye földrajzi nevei c. névadattár első kötetében. Kérésemet nem kellett hosszasan indokolnom, és örömmel engedélyezte az általa gyűjtött, publikált utcanevek újraközlését. Megköszöntem szíves hozzájárulását, majd további sikereket kívántunk egymásnak a helynevek gyűjtésében.

Illő, hogy itt is megemlítsem: Madas József pécsi utcanévadatait korrekt módon, teljes filológiai hűséggel közöltük a Baranya megye földrajzi nevei első kötetében.[6] A rendkívül gazdag pécsi utcanév-adatolást a kötetet értékelő Sebestyén Árpád külön is megemlítette, és kiemelte, hogy a baranyai névgyűjteménynek ez a része önálló tanulmányként is megállná a helyét, ill. a történeti (írásbeli) utcanevek gondos közlése tekintetében mintául szolgál a jövőben megjelenő helynévgygyűjtemények szerkesztői számára.[7] Az elismerésnek egy részét itt gondolatban „átutalom” Madas Józsefnek. Biztosan örömmel fogadná, ha még közöttünk lehetne.

Mivel Madas helytörténeti munkáinak névtudományi vonatkozásait érdemben kevés névkutató ismeri, a mai ünnepi alkalomból a tanulmányom címében jelzett összefüggések szerint igyekszem értékelni Pécs nagy polihisztorának életművét.

Madas fentebb említett munkái (az 1978-ban és 1985-ben publikált „Adatgyűjtemények”) kiváló adattárként segíthetik a pécsi személynév-kutatást. Akár tallózó olvasásal is megállapítható e munkák alapján, hogy Pécs a 18., sőt még a 19. században is soknyelvű város volt. A magyar, német, horvát, szerb, bosnyák, zsidó családneveken kívül még spanyol és francia családnevek is éltek városunkban. Ez a nyelvi sokszínűség, különösen a nyelvek egymásra hatása nyelvészeti és helytörténeti szempontból, egyaránt kutatási téma lehet, hiszen a Madas-féle gazdag gyűjtésből az ezerszámra fellelhető névadatok „már a matematika törvényszerűségével bizonyítják azt, miként ötvöződött össze jóban-rosszban egy volt soknyelvű város itt a Mecsek aljában a gazdasági-rokonsági érdekszálakon keresztül”.[8]

A két nagy „Adatgyűjtemény”-ben feltűnő a családnév formák nagyfokú változatossága. Ennek az az oka, hogy azonos, ill. közeli időpontokban, sőt gyakran ugyanabban a forrásban is többféle formában írtak le egy-egy családnevet a városi (telekkönyvi) hivatal írnokai. Ez a tény részben a névírási (helyesírási) norma akkori hiányára, részben pedig az írnokok és az adatszolgáltatók felületességére, nyelvi (műveltségbeli) igénytelenségére utal. Madas családnévi adataiból azért lehet megnyugtató módon kikövetkeztetni az egyes névváltozatok kontinuitását, mert a családnév + keresztnév (utónév) kapcsolata egyúttal ún. „ház- és telektulajdonos”-névvé váltak a telekkönyvben. Így az egymást követő magánjogi (adásvételi, örökösödési, kölcsönügyleti, stb.) aktusok a telekkönyvben – időrend szerint – vaskövetkezetességgel bizonyítják, hogy a névváltozatok mögött évtizedeken át azonos családnevű személy(ek) áll(nak). Például az Ágota u. 9. sz. telek tulajdonosai között így alakult a névfolytonosság, ill. a névmódosulás:

         1712: -

         1719: 64. sz. Dombai Mátyás

         1722: 72. sz. Tombai Mátyás ház, kert. Ide tartozott még a Mül Weeg 7., 11. sz.; a Felsőhavi u. 5., 7., 9. sz. és a Vince u. 10. sz. A Felsőhavi utcai és az Ágota utcai tömbök különváltak.

         1727: 39. sz. Dombai Mátyás mészáros. Már csak a 7., 9. sz. telek az övé. Az Ágota utca e szakasza akkor keletkezett, mert a megosztásból eredt új teleknek bejárat kellett.

         1734: 42. sz. özv. Dombai Ignácné. A telek azután háromfelé osztódott Tamás, István és Jakab között.

         1737: -

         1748: -

         1752: 109. sz. Dombay Jakab vármegyei hajdú tizedes

         1754: II. 19. Dombay Jakab háza TJ

         1755: V. 2. Dombay Jakab TJ

         1764: 107. sz. Dombai János

         1764. IV. 27. Dombai Jakab háza Czár Mihály Tobak mester emberé 104 f-kon

         1776: 215. sz. Kralovics József

         1786: 330. sz. Kraljevics József bocskoros

         1805: VII. 23. Királyovics József

         1809: Királyovits József

         1811: III. 7. Ivanovits Ignác

         1820 körül: Ivanovits Ignátz a telek északi részén 123 négyszögölet eladott Misangyia Josefnek

         1828: 530. sz. Ivanovits Ignác alias Hekmek kapás

         1841: VI. 16. özv. Hekmek Ignátzné sz. Buzádi Anna elcserélte házát Martinkovits Josef radakvicai plébános belvárosi házáért

         1851: II. 28. Mártinkovics Josef  budai külvárosi plébánosé, aki ajándékul adja Schermann Jakabnő  sz. Milisich Teréziának

         1851: Scherman Jakabnő

         1854: VIII. 29. Rauschenberger Jánosé

         1856: 60 négyszögöl + 646. hsz. Potorlai u. Rauschenberger János molnár mester és neje, Müllner Katalin

         1865: 1524 hrsz.

         1872: XI. 16. Semrád Károly és neje, Bencze Katalin 3500 forintért

         1885: Ágota u. 9. Szemráth Károly és Bencze Katalin

         1892: X. 29. örökölte Szemrád Tivadar

         1935: VI. 24. A város bérelt épülete

A névadatok szerint a mai Ágota u. 9. sz. telek házában tehát folyamatosan magyar, horvát (bosnyák?) és német nevű családok laktak. Az új(abb) lakók örökösödés, adás-vételi szerződés, ill. ajándékozás révén jutottak ehhez a tulajdonhoz. Az írásváltozatok ellenére egyértelmű e telekkel kapcsolatosan néhány családnév (Dombai, Királyovits, Ivanovits, Szemrád) huzamos továbbélése. Asszimilációra lehet következtetnünk a Kraljevics > Királyovics névváltozás alapján.[9]

Más példa. A Bosnyák u. 3-5. sz. telek tulajdonosa már 1776-ban Bajácz Péter pokrócos mester, majd szinte folyamatosan örökölték (1891-ig) a Bajácz család leszármazottai ezt a telket. Ebben az utcában az 1-20-ig számozott telkek házaiban túlnyomóan bosnyák nevű családok laktak 1776 és 1896 között. Természetes, hogy ez az utca lakóinak nemzetiségéről (nyelvéről) kapta nevét.[10]

Bizonyos pécsi horvát családnevekben a névmagyarosodás már a 18. század elején végbement (1712: Budimacz [o: Budinac] Tamás, 1713: Buday Tamás, 1722: Budai Tamás, 1727: Budaj Tamás, 1729: Budai Tamás),[11] de inkább az volt a jellemző, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek Pécsett évszázadokon át megtartották eredeti családnevüket. A Budinac > Budai névváltozás minősítését egyébként megkönnyíti az a tény, hogy a két névvel megnevezett hely „egyetlen és folyamatosan azonos telektulajdonosé a magánjogi [adás-vétel, csere, stb.] aktusokban”, s így tudunk rájönni a Budinac ~ Budai nevek viselőjének személyazonosságára.[12]

Annak ellenére, hogy 1759 Pécsett a  Habsburg-házbéli császári intézkedés folytán a német nyelvű írásbeliség – egy időre – háttérbe szorult, és a magyar vette át a közvetítő nyelv szerepét az itt élő kisebbségekkel való kapcsolattartásban, a nemzetiségek nem kerültek hátrányba. Fennmaradtak és állandósultak a német családnevek. 1804-ben a városi közigazgatás vezetői úgy döntöttek, hogy az utcák neveit „mindenkor magyar és német nyelven tünteti fel … és később az utcákon is két nyelven kerültek fel a nevek”.[13]

Ma már kicsit humorosnak tűnik, hogy az özvegyek névemlítése a 18. században elég nagyvonalúan történt: özvegy pékné, Juliska özvegy, stb. Az akkori szigorú adminisztráció vélhetően nem tudta kideríteni a szóban forgó személyek „rendes” nevét, ezért „bemondás” alapján amolyan névhelyettesítő névformát jegyzett le a telekkönyv írnoka.

A családnév + keresztnév után néha feltűntették a telekkönyvben egy-egy személy különleges családi, ill. más állapotát: özvegy, magányos, elaggott, rokkant, stb. Ennél fontosabb információ az, hogy a nevek után sok esetben szerepel a tulajdonos (vagy a vevő, örökös, stb.) foglalkozása. Várostörténeti szempontból bizonyára figyelmet érdemelnek az itt felsorolt foglalkozások: bocskoros, bocskoros ~ varga, borbély, takács, kapcakötő, asztalos, kádár, bognár, éjjeliőr, hóhér, üveges, pék, orvos, kirurgus, kereskedő, borkereskedő, harangöntő, kőműves, ügyész, ügyvéd, fazekas ~ gelencsér ~ gölöncsér, pakrócos ~ pokrócos, csizmadia, suszter, varga, timár, tabak ~ tabakos ~ tobakos, kordványos, cserzővarga, sarutás, napszámos, gazdálkodó, kocsis, földműves, vargamester, Hosszas Ferenc német timár, azaz tabak … Hosszas Ferencné kordoványos háza, kolmár ~ kalmár, szappanfőző ~ szappanos mester, professzor, szűrszabó, tiszttartó, várbéli orgonyista, nyeregjártó, nyerges, szabó, molnár, szijgyártó, fésűs, esztergályos, ács, szűcs mester, káptalani magtáros, stb.

Pécs egykor erősen ö-ző nyelvjárására utalnak a következő névformák, ill. közszavak: Körösztösi József, Papnövelde u., Kösköny u., gölöncsér, kékföstő, stb.

Sok névben fordul elő a -  ún. feleségnévképző – változata: Németh Vinczenő sz. Struhál Mária (1868), Porzavatz Tamásnő (1849), stb.

A régi pécsi családnevek történeti adatolásával Madas József hasznos segítséget nyújtott az eddig megfejthetetlennek vélt pécsi földrajzi nevek (Szkókó, Bálics, Frűvejsz, Danic, stb.) etimológiájához.

Természetesen sok más kutatási témához felhasználhatják forrásul Madas adatgyűjteményeit a magyar, német, horvát, szerb, bosnyák, stb. személynevek kutatói.

Mivel Madasnak a városi telkek azonosításakor szüksége volt a 17-19. századi utcanevekre, s mert e kérdéskörben a kutatás legelején csak hiányos, pontatlan ismeretei voltak, már gyűtési módszereinek tervezésekor (az 1970-es évek elején) felismerte, hogy a pécsi utcanevek történeti (írásbeli) adatait is érdemes/szükséges feldolgoznia.[14]

Madas a város helytörténetének, történeti földrajzának kutatója, így és ezért lett végül – kicsit kényszerűségből – a pécsi utcaneveknek is lelkes és eredményes kutatója. Utcanévi vizsgálatainak tanulságait külön tanulmányban foglalta össze,[15] és a fentebb hivatkozott „Adatgyűjtemények”-ben ugyancsak sok érdekes történeti, névtani megállapítása olvasható a városrész- és utcanevek keletkezéséről, változásairól.

Azt a kérdést, hogy vajon számára mi volt fontosabb: a telek, a hely (a locus), a rajta levő építmény és a vele kapcsolatos tulajdonviszonyok, vagy a telek utcabéli helye, az utca neve, a tulajdonos(ok) neve, egyszerűsítve a valóság (a denotatum) vagy inkább a reá utaló, azonosító szerepű név (nevek) sorsa, ezt eldönteni én nem tudom. Madas műveiből azt lehet kiolvasni, hogy ő a kutatást mindkét irányban nagy gonddal és figyelemmel végezte. Műszaki (mérnöki) tudása segítette őt az adatok megbízható leírásában, lokalizálásában; nyelvi-nyelvészeti érdeklődése, idegennyelvtudása pedig a filológiai hűséget garantálta. A névadatok lejegyzésének nehézségeiről 1971-ben ezt írta: „Törekedtem arra, hogy az utcaneveket az eredeti helyesírással adjam vissza, de ez csak részben sikerült. Ugyanis az utcaneveket nem minden esetben írták egyformán, még abban az esetben sem, ha az eltérő helyesírású nevek azonos kézírástól származtak is. Ez az eltérés egyébként a birtokos neveinél is rendszeresen megmutatkozott.[16]

Pécs város történeti utcanevei azért érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, mert jóllehet a Belváros utcahálózata a középkor óta lényegében nem változott, de az évszázadok alatt (a 12. századtól máig) legalább tíz (!) olyan periódus volt, amikor radikális változás történt az utcanevekben. Ha Petrovich Ede, Bárdos István, Madas József és a Baranya megye földrajzi nevei I. által közzétett történeti (írásbeli) utcaneveket szigorú időrend szerint elemezzük, a névváltozások okainak ismeretében szépen feltárulhat előttünk egy-egy utca története 1687-től napjainkig. Példál a mai János utca 1719-ben az akkori Nagy utcához (ma Király u.) képest kissé feljebb (északabbra) volt, ezért nevezhették el a Belváros német lakói az Ober gasse névvel. Később (1722-1740 között) az utca elején állt török fűrdőről azért kapta a Saliter gasse (Salétrom u.) nevet, mert itt akkor salétromot főztek a tettyei lőpormalom számára. 1804-ben János Ucza, Joannes Gasse néven szerepel, majd 1843-tól máig János utca a neve.

Pécs utcaneveinek – a kéziratos térképeken kívül – legalapvetőbb forrásai az öszeírások és a városi tanácsülések jegyzőkönyvei. Madas utcanévi adatai főleg az 1687. és 1804. évi összeírásból, az 1722. évi Grundtbuchból származnak. Az 1687. évi (latin nyelvű) összeírás utcaneveinek azonosítását Petrovich Ede is elvégezte.[17]

Az 1687-es összeírás „különös értéke, hogy a török kiűzését követő évben készült, és így a török uralom utolsó szakaszában használt utcanevek egy (jelentős?) részét átmentette számunkra”.[18]

Az 1722-ben készített Grundtbuch szintén összeírás, némi telekkönyvi funkcióval. Mivel német nyelven írták, ebben a forrásban csak német alakjukban rögzítették az utcaneveket. Ezt az egyoldalúságot Madas azzal ellensúlyozta, hogy az egykorú (1722 körüli) városi tanácsi jegyzőkönyvekből (az adás-vételi és más jogügyleti iratokból) a német utcanevek mellett kijegyzetelte a magyar és a latinra fordított utcaneveket is. Érdekes, hogy ebből a korból horvát, szerb, bosnyák nyelvű utcanevek nem örződtek meg a Madas által kutatott forrásokban. Ezért érdemes lenne a magán jellegű iratok (pl. a testamentumok) anyagában megvizsgálni, hogy a 18-19. században Pécs város szláv népessége milyen utcaneveket használt.

Pécsett 1804-ben történt a népi (spontán, elsődleges) utcanévadásba való első hivatalos beavatkozás. Bár az akkor adott új utcaneveknek ma már hagyománya, múltja (patinája?) van Madas kissé sajnálta, hogy a „népi ihletésű” utcaneveket bibliai vonatkozású nevekkel váltották fel. Az utca egyik vége magyar, a másik vége német nyelvű utcanévtáblát kapott.

Az 1864-ben közzétett városi névjegyzékben „első ízben [a] nemzeti és helyi nagyságokról elnevezett utcák”.[19] Pl. Radonay u., Deák u., Kazinczy u., Kisfaludy u., stb.

1877-ben Pécsett ismét rendezték az utcaneveket, és megalapozták az új házszámozási rendszert. Feltétlenül helyes volt az a gyakorlat, hogy a többszörös megbolygatás után a 19. század végétől a város vezetői törekedtek az utcanevek lehetőség szerinti állandóságára.

Madas talált egy-két érdekes adatot arra, hogy Pécsett a nem túl kedvező névhangulat miatt került sor néhány utcanév-változtatásra. 1845-ben a Paulinus utca (ma Tímár u.) nyugati részében a Schneider gasse elején sok „kortsma működött … a’honnét minden erköltsös és betsületére tarto Egyén irtozkodva távozik …”, ezért kérték az utca lakói, hogy új nevet kapjon az utca. A kérés 1864-ben végre teljesült, de az új név, a Kígyó utca sem változtatott az utca erkölcsi állapotán. (Valószínű, hogy maradtak a kocsmák!) Ezért 1912-ben a Kígyó utca lakói kérték a tanácsot, hogy „utcájuk nevét – tekintettel arra, hogy ahhoz a múltból kellemetlen emlékek fűződnek, változtassák meg”. A tanács helyt adott a kérelemnek és a Tímár utca nevet adta az ott működő Höfler-féle tímárságra hivatkozva. (Madas József ebben az utcában lakott.) Más példa: 1885-ben a Krumpli völgy nevű hely lakói kértek jobb hangzású elnevezést.[20] Feltehetően ugyancsak a kedvezőtlen névhangulat miatt váltották fel új nevekkel Pécsett ezeket az utcaneveket: Sauwinkel (’Disznósarok’), Kapcakötő u., Martalóc u., Koth gasse, Katzensteig, Jordán u., Kösköny u., (Kakasdomb) Kakasvár, Benga, stb. A névhez kapcsolódó konnotáció fontosságát egészen új példák is erősítik. Nemrég a Káposztásvögy u. és a Döghányó dűlő lakói kértek új utcanevet, mondván, megalázó számukra, hogy ilyen nevű helyen laknak. Ezek a megjegyzések arra intenek bennünket, hogy az új utcanevek tervezésekor – sok egyéb tényező mellett – a névhangulat összetevőire is figyelni kell. A névadás jóváhagyása előtt érdemes megismerni a lakosság véleményét is a tervezett utcanévvel kapcsolatosan.

Madas felfigyelt az ún. kettős utcanévhasználat gyakorlatára is; arra, hogy a hivatal által adott új utcanevek ellenére sokáig tovább élnek/éltek a korábbi népi (spontán) nevek. A kettősség részben az 1804-ben hivatalosan elfogadott magyar, német nevekre vonatkozik. Vagyis akkor például a mai Kis-Flórián utca neve Sz. Ferencz Ucza ~ Francisci Gasse. Másrészt azt jelenti még a kettősség, hogy a hivatalossá nyilvánított utcanévvel párhuzamosan együtt élhettek a népi névváltozatok. Például 1804-ben Sz. Ferencz Ucza, 1850-ben Kapcza Kötő Uttza, 1855-ben Stricker u., 1856-ban ismét Ferencz utca!

Madas kutatásai alapján tudjuk, hogy Pécsett 1804 előtt a szóbeli, népi (spontán) utcanevek sok esetben az utca valamelyik háztulajdonosának nevéből és az utca szóból alakultak. Ezek az alkalmi megjelölések (Omer aga utcája 1687-ből, Dervis bég utca 1687-ből, Wöberl gasse 1722-ből, stb.) sokfélék lehettek, hiszen a megnevezés alapjául szolgló házat, ill. tulajdonosát ötletszerűen választották ki. A névadásnak ez az önkényessége, spontaneitása valószínűleg megnehezített városunkban a tájékozódást. Helyesen állapított meg Madas, hogy Pécsett a 18-19. században „az utcák nevei nem éltek úgy a köztudatban, mint ma; így az [akkori hivatalos] nevek is könnyen feledésbe merülhettek. [Ez] később hiányérzetet keltett, zavarokat okozott. [Ezért] a város polgárai [1804 után?] két ízben is a tanácshoz fordultak, és kérték a feledésbe ment utcanevek pótlását és kiírását”.[21]

Ma is megfontolandó Madas Józsefnek az a tapasztalata, hogy „a népi névadás nem szűnt meg a hivatalos névadás felléptével, hanem helyenként tovább élt. Talán még ma is [így van]. Hogy a Tímár utcánál maradjunk, annak egyes szakaszait a környékbeliek most is [1979-ben?] „Szűk Tímár”, „Görbe Tímár” nevekkel jelölik meg. Az ilyen nevek hosszú életűek szoktak lenni, mert jellemzőek. Ezért a népi névadásból született nevek tiszteletet és kíméletet érdemelnek”.[22] Ez a bölcs tanács intsen arra bennünket, hogy a hivatalos névadás előtt tájékozódnunk kellene afelől, van-e valamilyen népi (szóbeli) megnevezése a szóban forgó új utcának vagy városrésznek. Ha a népi név nagyon kifejező és találó, támogassa a hivatalos hatóság a megnevezés elfogadását.

Madas vette észre azt is, hogy az ún. „szigetszerű városrészek” kialakulása a városbővülés sajátos pécsi formájának látszik. Pécsett a külvárosokban az országutak mentén kialakult településrészek (a Siklósi út, a Szigeti út környéke, stb.) mellett „még egy sajátos települési forma is fellelhető … A Mecseknek a város felőli, déli lejtőjén keletkeztek szigetszerű házcsoportok [kiemelés: P. J.]. Ha ezen szigetek az idők folyamán össze is épültek, magjuk többnyire még ma is felismerhető. Kialakulásukat elsősorban a városig lenyúló szőlőterület, tehát a munkahely közelsége – hiszen többnyire szőlőmunkások lakták – indokolta. De hozzájárult a nagy esésű Tettye-patak is [és] az akkor egyetlen természetes energiaforrásra települt malom-, posztó-, bőr-, stb. ipar is. Ilyen sziget a Szigeti külvárosban a ma is meglévő Kisgyűd, a Budai külvárosban a Barátúr környék, … az ősi Puturluk (~ Puturla), … a Zidina kornyék és a 19. század végén még létező Benga”.[23]

A város terjeszkedése folytán a szigetek lassan összeépültek, egymásba értek, a nevek mégis utalnak még az egykori különállásukra. Így ezek az érdekes utcanevek egyúttal városrésznévként is felfoghatók.

Mi, pécsiek büszkék vagyunk arra, hogy Madas József páratlan intuícióval, alkotó fantáziával, rendkívüli szellemi erőfeszítéssel szinte a semmiből teremtette meg a pécsi mikrotoponímia sajátos változatát: az utcák, a városrészek, az épültetek és a tulajdonosok név- és helytörténeti adatait feltáró diszciplínát.

Végül Reuter Camillo szavait idézem: „Kívánjuk, hogy minden magyar városnak legyen Madas Józsefe, aki évtizedet átdozva, műszaki ismereteit felhasználva, pótolhatatlan életművel ajándékozza meg városát”.[24]

 


[1] MADAS József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978 (a továbbiakban MADAS 1978); MADAS József: A pécsi Budai Külváros telkei, házai és utcái. I-II., Pécs, 1985 (a továbbiakban: MADAS 1985); MADAS József: Pécs belvárosának utcanevei. Baranyai Helytörténetírás 1977. Pécs, 1979. 397-441 (a továbbiakban: MADAS 1977); MÓRÓ Mária Anna: Madas József (1905-1988). Baranya 1 (1988/1-2.), 118-119. (recenzió)

[2] MADAS 1978. 3-11.

[3] GYÖRFFY György: A helynevek és a történettudomány. In: Névtudományi előadások II. Névtudományi Konferencia. Budapest, 1969. Szerk.: KÁZMÉR Miklós és VÉGH József, Bp., 1970. 196-201.

[4] GYÖRFFY György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I., Bp., 1987.

[5] MADAS József: Helyszínrajz az 1722. évi Pécs-belváros utcáiról és telkeiről. Baranyai Helytörténetírás 1971. 21-37 (a továbbiakban: MADAS 1971).

[6] Baranya megye földrajzi nevei I. Szerk.: PESTI János, Pécs, 1982. (a továbbiakban BMFN) 697-808; PESTI János: Pécs földrajzi nevei. (Baranyai Levéltári Füzetek 33.) Pécs, 1983.

[7] SEBESTYÉN Árpád: Baranya megye földrajzi nevei. I-II., (recenzió) Magyar Nyelvjárások XXVI-XXVII., 249-252.

[8] REUTER Camillo: Madas József: Pécs-belváros telkei és házai. Pécs, 1978. (recenzió) Névtani Értesítő 7 (1982), 140-145. (a továbbiakban: REUTER 1982)

[9] MADAS 1985. 107-108.

[10] MADAS 1985. 239-250.

[11] MADAS 1978. 241.

[12] REUTER 1982. 142.

[13] MADAS 1977. 399.

[14] MADAS 1971. 28.

[15] UO.

[16] MADAS 1971. 28.

[17] PETROVICH Ede: Pécs utcái és házai 1687-ben. Baranyai Helytörténetírás 1969. 193-218.

[18] MADAS 1977. 398.

[19] MADAS 1977. 399.

[20] MADAS 1977. 424., 426.

[21] MADAS 1977. 400.

[22] MADAS 1977. 428.

[23] MADAS 1977. 428-429.

[24] Reuter Camillo: Madas József: Pécs belvárosának utcanecei. Pécs, 1979. (recenzió) Névtani Értesítő 10 (1985). 161-165.