Cikkek

Hársfai István: Madas József a Naplóban

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Madas József Emlékkonferencia

(Pécs, 2002. április 16-17.)

válogatott előadásai

Szerkesztette:

FONT Márta és VARGHA Dezső

Tanulmányok Pécs történetéből 15. Pécs, 2003

41–44 pp.

Hársfai István

Madas József a Naplóban

József Madas in der „Napló”

József Madas in the Napló

Nem tudom megmondani, mikor hozott össze jó sorsom Madas Józseffel. Ma úgy gondolom, valamikor a 70-es évek második felében. Megismerkedésünk körülményeiről sem tudok számot adni. Sajnálom. Az azonban elevenen él bennem, amikor először jártam nála Tímár utcai otthonában. E látogatás szülötte volt első, 1979. november 11-én a Dunántúli Naplóban megjelent róla szóló írásom, amelynek egyik illusztrációja a Pécs Belváros telkei és házai c. adatgyűjteményének borítója volt. Ebből már tudható, hogy e könyv szolgáltatott időszerűséget a látogatáshoz is, a cikkhez is. Még kétszer – 1985 májusában és 1986 januárjában – ültünk össze egy-egy cikk megírása végett. A negyedik 1988. március 2-án már váratlan haláláról szólt. S utóbb még egyszer, egy évvel később az emlékét idéző tudományos ülésről tudosítottam lapunk olvasóit. E néhány írás összefoglalásával szeretnék a következőkben tisztelegni Madas József emléke előtt.

Az első cikk címében „páratlan értékű adatgyűjteménynek” neveztem a nemrégiben megjelent könyvet, s bizonyos vagyok abban, hogy ez ma is így van. Nem hiszem ugyanis, hogy lenne hazánkban még egy történelmi múltú város, amely rendelkezne hasnolóval. Ilyen felmérhetetlen hasznú adatgyűjteménnyel csak olyan város rendelkezhet, amelynek volt egy polgára, aki nyugdíjba vonulása után azon nyomban „kibérelte” magának a levéltárat, hogy előássa mindazokat az adatokat, amelyeket a török kivonulásától az előző századfordulóig megőriztek az iratok latinul, németül, magyarul. „Hangyaszorgalommal összegyűjtött adattömeggel állunk szemben, Pécs belvárosa félezernél több telkének két és fél évszázados történetével – írtam. – Kik voltak és hogyan cserélődtek a tulajdonosok, mikor építettek és bontottak, mikor voltak telekosztások vagy összevonások … Páratlan forrásértékű, izgalmas adatgyűjtemény, úttörő jelentőségű munka, amely a városrekonstrukció, a helytörténeti kutatás nélkülözhetetlen kézikönyve lesz.”

Kézenfekvő volt megkérdezni Madas Józseftől: hogyan került kapcsolatba ezzel a nem mindennapi munkával? Válaszát azzal kezdte, hogy hivatásosok ilyesmire nem igen vállalkoznak. Miért? „Legtöbben csak a gyors eredményt hozó munkát szeretik – mondta. De hivatalos embertől el sem fogadnák, hogy másfél évtizedet áldozzon egyetlen munkára. Mert ez a könyv 15 év alatt született iratok százezreinek áttanulmányozása révén.” Ez annál is érdekesebb, mert Madas nem volt tüke pécsi. Ajka és Gánt után 1947-ben került a Mecseki Szénbányákhoz. 1965-ben vonult nyugalomba, hogy aztán a bányamérnöki munkát nyomban helytörténeti kutatással folytassa. Minden nap reggel beült a levéltárba, előszedte a számára külön őrzött aktacsomókat, ezekkel délig foglalkozott, aztán hazament, és délután otthon dolgozta fel a délelőtti anyagot. Tizenöt éven át! Ezt mondta: „Kezdő pécsi koromban felkeltették az érdeklődésemet a műemlékek, és kezdtem tanulmányozni őket, olvasgatni róluk, hogy ismerjem a történetüket. Sok írás, tanulmány jelent meg, de olvastukkor hamar rájöttem, hogy akik írták, csak az érdeklődési körükhöz tartozó kor adataival foglalkoztak anélkül, hogy a környezetbe illesztették volna. Emiatt nagy ellentmondások voltak. Hát ezeket akartam tisztázni. Amikor belefogtam, fél évszázadban gondolkodtam. Csakhogy evés közben jött meg az étvágy. Így jutottam el a törökökig.” Ekkor már 75 éves volt, így a továbbiakra vonatkozó kérdéseimre adott válaszait belengte a korra való utalás. Akkor már ott voltak előtte a budai városrész adatai, mégis így beszélt: „A magam korában az ember már nem csinálhat hosszútávú tervet. De ha be tudom fejezni, talán tehetek még egy lépést visszafelé a múltban”. Megtehette ezt a lépést, hiszen 1985 őszén, azon a napon, amikor megkapta a „Pro urbe Pécs” kitüntetést, jelent meg a Budai külváros adatgyűjteménye.

Itt, két cikk határán érdemesnek tartom megemlíteni, hogy Madas József kutatásai nem korlátozódtak a szorosan vett témára, hiszen rengeteg „melléktermék” született: tanulmányok, amelyek Pécs múltjának egy-egy homályos pontjára irányították a figyelmet. Roppant fontos pl. az, amelyik a pécsi utcanevek változásait dolgozza fel. Szinte hihetetlen, hogy számos utcánk a kutatott időszakban tucatnyi – vagy több! – nevet viselt, amelyek többsége Madas nélkül örökre feledésbe merült volna. Meghökkentőek voltak Pécsről szerzett ismeretei, amelyek addig rejtőzködtek előlünk. Pl. a Zsolnay-mauzóleum közelében volt a valamikori vesztőhely-domb, a mai Bokor utca 5. helyén pedig az utolsó hóhérház. Minden idők legnagyobb telekspekulánsának nevezte Zsolnay Vilmost, aki a gyárán – még – semmit sem keresett, ezért kénytelen volt telkekkel foglalkozni. Olcsón vett, parcellázott, majd jó pénzért eladta, s a születő új utcák családtagjai keresztnevét kapták, és viselik máig.

1985. május 11-én jelent meg az az írásom, amelynek időszerűségét két dolog adta: kiadásra kész volt a Budai külváros adatgyűjteménye, és tudathattam az olvasókkal, hogy Madas József április 27-én töltötte be 80. életévét. Fontosnak tartottam idézni e cikkben néhány véleményt a belvárosi adatgyűjteményről. Kárpáti Gábor régész szerint „belvárosi munkájában nélkülözhetetlen a könyv, de a szerzője is, azzal a hallatlanul sok információval, ami kiszorult a könyvből”. Kistelegdy István építész: „Kiváló, alapos, jól használható munka, nagyszerűen lehet belőle következtetni az összefüggésekre, s a török óta nyomon követhető minden a felszíni feltárások nélkül is. Kár, hogy a századfordulónál végetérnek az adatok”. Kukai Sándor, a városi tanács belvárosi rekonstrukciós ügyeinek az operatív irányítója: „Az egyetlen, amire támaszkodhatunk az épületek korát illetően az egyenkénti kutatgatás nélkül, ez a könyv. Én különösen az 1712 előttire vonatkozó utalásokat tartom fontosnak – ezek mind középkorinak becsülhető épületeket jelentenek”. Magamra is hivatkozhattam, hiszen számtalan, a belvárossal foglalkozó írásomhoz nyújtott felbecsülhetetlen segítséget Madas József könyve. Példa gyanánt említettem, hogy a „Madas”-ból tudhattam meg, hogy a Nádor a 20. század elején jó fél esztendő alatt épült fel. Hadd egészítsem ki ezt a tényt azzal, hogy vajon a régóta küszöbön álló felújítás mennyi időt fog igénybe venni?

A Budai külváros adatgyűjteményéhez csaknem ezer telek múltját kutatta fel, s e múlt egyeseknél 100, másoknál 300 évre terjed, és ha egy telekre 50 telekkönyvi adat jut, láthatjuk, nem akármilyen munka volt a feldolgozás. „A török utáni összeírásban – mondta – „császári hadizsákmányról” nincs szó a külvárost illetően, csak azt az egyetlen romos dzsámit említik, amiből utóbb az Ágoston téri templom lett. Más iratok Brandstattnak, „égett helynek” említik ezt a területet, ahol talán lehettek utcák kiégett házsorokkal. Innden indulhattam”. És eljutott a a vaskos kétkötetes adatgyűjteményhez.

Már akkor faggattam további terveiről. Ime a válasz: „A Belvárossal párhuzamosan gyűjtögettem már a Budai külvárost és meglehetősen sok adatom van a Szigeti külvárosról is. Az utóbbiba nem kezdek bele. Akárhogy is van, ebben a korban már nem nyúlhat messze az ember. Fogjak neki, hogy aztán ami utánam marad, azt kidobják, mert nem lenne folytatója a munkának? Most azt akarom feldolgozni, ami összejött az adatgyűjtésnél „melléktermékként”. Például a régi temetők, és mindaz, amit a Balokányról hordtam össze a századfordulóig”. Igen a századforduló. Nos ezzel kapcsolatban felvetettem, hogy sokan hiányolják, miért itt ér végett a gyűjtemény, holott olyan izgalmas évtizedek következtek ezután, ill. csak nagyon kevés későbbi adat került a belvárosi könyvbe. Madas  József szerint az a telekkönyv, amely szerint kutatásait folytatta, 1895-ben megszűnt. Az új telekkönyv már a jelen, annak feldolgozása, pedig már másra vár. Utóbb elárult egy nevet, amelynek viselőjét már biztatta a folytatásra, de úgy tudom, szerzőnk halála óta nem folytatódott a munka.

A következő cikk kelte 1986. január 24., alig két hónappal azután, hogy az akkori őszi városünnepen Piti Zoltán tanácselnök átadta neki a „Pro urbe Pécs” kitüntetést. De hadd kockáztassam meg itt mindjárt, hogy hitem szerint Madas József e munkásságáért kiérdemelhette volna a díszpolgári címet is. Csakhogy ő nem tartozott abba a körbe, amelynek ezidőtájt díszpolgári címet adományoztak. De hát e tekintetben nem panaszkodhatott, hiszen az ominózus 50-es évek elején Kossuth-dijra akarták felterjeszteni, ám a helyi vezető szervek nem értettek egyet a kezdeményezéssel.

Midőn az említett cikk megjelent, már kezemben volt az új mű: „A pécsi Budai külváros házai, telkei és utcái” c. adatgyűjtemény, két vaskos kötet, 1305 oldal, 24.500 adat. Elnézem most e cikket és persze az előzőt is. Az illusztrációkat. Itt az egyik illusztráció: öreg házak a Zsolnay Vilmos utcában, középütt egy kontyolt tetős földszintes, igen hangulatos parasztház. Hol van már ez?! Helyén talán az újabbik McDonalds, vagy a Penny Market. A másikon a hajdani Lánc utca sarkán volt manzard tetős parasztbarokk stílusnak mondott bűbájos földszintes házacska, amelynek egy viharos éjszaka utáni sérült állapotát villámgyorsan kihasználva már aznap ledózerolták. A környék egyetlen, mívesen felújítható, müemlékkénti továbbszolgálatra érdemes háza tűnt el mindörökre. Meglehet, e ház már a fénykép megjelenésekor sem állt, a kép az archívumból került elő. Tehát a Budai külváros. A török kiverése után lakatlan, üszkös romok halmaza volt. Madas úgy vélte, az 1664-es Zrínyi-féle visszafoglalási kísérletnél égethették fel, s évtizedekig semmi sem történt itt. Az első adatok az 1700-as évszámmal kezdődtek, töbnyire 1722-re keltezettek. A kétkötetes mű értékét nagyban növeli a bevezető tanulmány, amely gazdag áttekintést ad a Budai külváros történetéről, valamint a zárótanulmány, amely egyedülálló összefoglalója a városrész utcanevei változásának, ahogy az iratok egymásutánja rögzítette azokat. Fantasztikusan érdekes olvasmány! A szerző négy sokatmondó térképet szerkesztett a kötetekhez, rögzítve az 1722-es, az 1786-os, az 1828-as és az 1965-ös állapotokat. Az első bizonyos mértékig feltételezéseket tükröz, ezen a külváros még jószerivel csak a Tettye-völgyre fűződött fel, s éppen csak leért a mai Király utcáig. Az utolsónak az indoklását a bevezető tanulmányból idézem: „Olyan időpontot kellett választanunk, amikor a Budai külvárosrész egyes részei nem váltak még az újjáépítés áldozatává, az ott volt utcák és telkek még nem enyésztek el a nagy városrendezési süllyesztőben”.

Hadd kérdezzem meg a Tisztelt Olvasókat: emlékeznek-e még a hajdani Harangöntő utca körüli tabáni hangulatú utcaszövevényre? Ugye már alig? Pedig talán meg lehetett volna menteni, ha valaki is gondolt volna erre az akkori városvezetők közül, s újjáépítve bizonyára értékesebb, hangulatosabb szórakoztató negyedet lehetett volna itt csinálni, mint a szemközti McDonalds. E cikk végén is feltettem a kérdést: lesz-e folytatás? S a válasz megint csak a tagadást jelentő fejingatás volt. Bár itt hangzott el a már hivatkozott biztató kijelentés: van, aki az ő segítségével átveszi a stafétabotot. Hadd kérdezzem ismét: átvette-e?