Cikkek

Sonkoly Károly: Ami a „Madas”-ból kimaradt: két klasszicista nyaraló a Mecsekoldalban

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

A Madas József Emlékkonferencia

(Pécs, 2002. április 16-17.)

válogatott előadásai

Szerkesztette:

FONT Márta és VARGHA Dezső

Tanulmányok Pécs történetéből 15. Pécs, 2003

157-172 pp.

Sonkoly Károly

Ami a „Madas”-ból kimaradt: két klasszicista nyaraló a Mecsekoldalban

Was aus dem Gesamtwerk von Madas ausfiel: zwei klassizistische Erholungs-häuser am Mecsek

What was left out from the "Madas": two classicistic chalets on the slope of the Mecsek

A kötet többi szerzőjéhez hasonlóan, a 2002 áprilisában tartott pécsi konferencián elhangzott előadásom nyomán írt tanulmányomat én is Madas József emlékének ajánlom, akinek jómagam is sokat köszönhetek. A cím kissé talán tiszteletlennek, netán pökhendinek tűnik, ami távol álljon tőlem. Ezzel mindössze arra utalnék, hogy az elmúlt század egyik legjelesebb pécsi helytörténésze, szeretett Józsi bácsink számára a fátum nem adott időt megkezdett munkája befejezéséhez. A termékeny szerző számos, önmagában is hézagpótló tanulmánya a nagy program, a Pécs történeti topográfiájának gerincét képező adatgyűjtemény előmunkálatainak részeként, vagy „melléktermékeként” született. Egy ilyen terv kivitelezése általában a helyi szakemberek egész légiójának összefogását, gyakran több évtizedes együttműködését igényli. Pécsett ennek a feladatnak a zömét egy nyugdíjas „amatőr” egymaga vállalta és teljesítette. Idegenből hozzánk érkezett mérnökember létére, a tükéket és a történész szakmát megszégyenítő színvonalon, szorgalommal és elkötelezettséggel. A nagy mű, a „Madas”, nem csak városunkban, hanem szerte az országban így, ezen a néven ismert. Sajnos, a Belváros, majd a Budai külváros telkeire, házaira vonatkozó, általa összegyűjtött forrásokat publikáló, alapvető jelentőségű kötetek után már nem következett folytatás. Valamennyien tudjuk, hogy korát meghazudtoló módon, az utolsó pillanatig fáradhatatlanul dolgozott. Csak a halál akadályozta meg abban, hogy Pécs többi történeti külvárosáról és a Mecsekoldalról szóló, hasonló munkákat is elkészítse. Ez már utódaira, tanítványaira vár, akik közé magamat is sorolni bátorkodom. Nem biztos, hogy bennünk meglesz a Madas Józsefre jellemző lankadatlan szorgalom, ami elengedhetetlen feltétele lenne nagy műve folytatásának. Most is csak pár apró téglával, szerény adalékkal tudok hozzájárulni közös munkánkhoz, Pécs históriájának, építészettörténetének néhány ismeretlen részletével tisztelegve jeles elődünk emléke előtt.

Az elmúlt években sokat foglalkoztam a pécsi klasszicizmus vezető építészének, az 1781–1854 között élt Piatsek Józsefnek munkásságával.[1] Jelen dolgozatom tárgya is ezekhez a kutatásokhoz kapcsolódik. Írott dokumentumok híján, csak stíluskritikai alapon vélem bővíthetőnek Piatsek életművét két, a Mecsekoldalban álló, klasszicista stílusú nyaralóval. Közülük a korábbi még feltehetően érett korszakához sorolható. Kicsiben tükrözi fennmaradt főművének, a Püspöki, jelenleg Egyetemi Könyvtár épületének formáit, amelyet 1829–1830-ban eredetileg Püspöki Lyceum céljára emelt. A másik, valamivel fiatalabbnak látszó nyaraló viszont már inkább a mester kései periódusához köthető, oldottabb megjelenésű architektúra. Az azonos épülettípushoz tartozó, két emléket célszerű lesz együtt bemutatni.

A Pécs felett emelkedő lejtők általában borházzal kombinált nyaralói közül ezek a legöregebbek, s egyben a legszebbek is. A kortársak írásaiból ismert szőlőbeli vígasságoknak, a pécsi biedermeier társasági élet eme jellegzetes színhelyeinek ezek az utolsó emlékei.[2] A városnak az 1850-es évek második feléből származó, itt bemutatott látképén jól látszanak a Mecsekoldal nyaraló-borházai, amelyek között már több emeletes is van. Korábban a pécsi szőlőkben csak kis, egysejtes borházakat, úgynevezett kolnákat építettek a polgárok. A 19. század első felében jöttek divatba a nagyobb szabású, nem csak a szőlő feldolgozására, esetleg a bor tárolására, hanem egyre inkább a pihenésre, szórakozásra, a városból való elvonulásra szolgáló, gyakran már kétszintes épületek.[3] A műfaj egy korábbi, ismeretlen mestertől való, érdekes példája a Havi-hegy keleti lejtőjének alján állt, a tudományos érdeklődésű, néhány publikációval is jeleskedő pécsi tanácsúr, Bayer Márton[4] szőlőjében. Az elpusztult kisarchitektúrát csak Peter Maria von Berks mérnöknek az 1810-es években készített helyszínrajzáról ismerjük.[5] A birtok szélénél, a Lámpásvölgybe (akkor Klaits Thal) vivő dűlőút mellett nyugatra, a domboldalba beásva egy kis, támfalakkal szegélyezett udvart létesítettek. A végében ötszögletű borházat építettek kőből vagy téglából, amelynek hátsó része, az itt kialakított tereplépcső miatt, már csak alig emelkedett ki a járószintből. Kétoldalt, az udvarból lépcsőkön lehetett feljutni lapos tetejére, ahol fából egy ötszögű kilátópavilont ácsoltak. Az épülettípus, a borházzal kombinált mecsekoldali nyaraló — az egykori szőlők területén ma is álló — példáinak zöme már az úgynevezett lombfűrészes, vagy svájci stílus emléke a következő évtizedekből. Csak az alábbi kettő, ezeknél idősebb maradt ránk. Eltűntek, ahogy a hozzájuk tartozó, kiterjedt szőlőbirtokok is. Többségüknél később is fontos szerepet kapnak a faszerkezetes részletek, például a tornácok esetében. Ez azt mutatja, hogy eredetileg inkább ideiglenes építmények lehettek, mint a szőlőinkben, kertjeinkben a múlt századforduló táján is gyakori, fából ácsolt pavilonok, „szaletli”-k. A most vizsgálandó két emlék viszont tartós anyagból, kőből, téglából emelt épület.

Nemrég bukkantam rá egy olyan klasszicista nyaralóra a Mecsekoldalban — egészen közel a Belvároshoz, a Bálicsi-völgy alsó részén — amelynek létezéséről, archív források révén, már korábban tudtam. Csak azzal nem voltam tisztában, hogy merre is keressem, s hogy egyáltalán, fennáll-e még. Pontosabban csak a maradványát sikerült megtalálni, mivel az utóbbi évtizedek átalakításai, bontásai szinte teljesen kivetkőztették eredeti formájából a most a Bálicsi út 15. szám alatti házat. Így már csak a régi dokumentumok segítségével rekonstruálható. Stílusa és kiemelkedő kvalitásai okán valószínűnek tartom, hogy Piatsek József műve az 1830 körüli évekből. Az építésére vonatkozó források felkutatásától remélhetjük a kérdés végleges eldöntését és az emlék pontos keltezését. Felteszem, hogy első gazdája, az építtető Répás (Répáss, Répássy) Lipót volt, a pécsi járás főszolgabírája, illetve vármegyei ügyész, táblabíró, akit az 1827-es országgyűlésre követnek is választottak.[6] Csábító feltételezés, hogy létesítésére talán a megözvegyült, már idős, 69 éves férfi második házasságkötése adott alkalmat 1832-ben. Ekkor vette feleségül a 46 éves, özvegy nemesasszonyt, Takáts (született Petrovits) Teréziát.[7] A 19. század végén, az akkori tulajdonosáról Förster-nyaralónak nevezett, földszintes épületet kiterjedt szőlőbirtok vette körül és nagy kert is tartozott hozzá. Ez mára egy, új házak közé szorított, szűk szalagtelekre zsugorodott. Napjainkra csak néhány öreg fa maradt hírmondónak a 80 éve készült fotón[8] a kis villát körülölelő, még szinte erdőt mutató kertből.

Az akkor még igazi remetelakot formázó, ehhez illő környezetben álló, bájos nyaraló homlokzatát joggal ékesítette a „PARVA DOMUS, MAGNA QUIES” (kis ház, nagy nyugalom) felirat. Ennek, valamint a háznak és kertjének emlékét is már csak a környék idős lakói, a régi térképek és a most bemutatott, az 1920-as években nyomtatott kisméretű, életlen képeslap-fotó őrzik. Szerencsénkre, Nendtvich Andor építész 1951 körül készített felmérési terveinek fénymásolatai is ránkmaradtak az akkor Bálicsi út 5. sz. épületről.[9] Mindezek segítségével rekonstruálni lehet a jórészt elpusztult emléket. Pécs 1865-ös, kéziratos, színezett birtokvázlatának megfelelő szelvényén[10] szépen látszik elhelyezkedése, környezete, de az épület alapformáját kissé pontatlanul hozza. Viszont az említett felmérés lapjai hitelesen rögzítik alaprajzát és kelet-északkeletre, a völgyben felmenő útra tájolt főhomlokzatának nézetét. Ez utóbbinak az oldalszakaszoknál magasabb, kiugró középrésze kis toszkán portikuszt formázott. A sarokpillérek és a közöttük álló két oszlop felett húzódó gerendázaton volt — lapidáris antikva betűkkel — a kies hajlék szelleméhez illő felirat. A középrizalitot lezáró timpanon profilált párkányokkal keretelt mezője a felmérésen már üres, de a régi fényképen homályosan még látszik eredeti, domborműves díszítése. Kétoldalt mintha csavarodó inda, vagy szalagdísz futna a sarkok felé egy középen elhelyezett, talán koszorúként megformál tondótól indítva. Ez utóbbi belsejében is relief volt, de az életlen felvételen nem lehet kivenni, hogy mit ábrázolhatott. Talán az építtető címerét helyezték ide. A pillérek és oszlopok közeit 8+4 szemes, falazott mellvédű ablakok és a hasonló kialakítású, kétszárnyas bejárati ajtó zárták el. A dél felé enyhén lejtő terepen álló házon lent alacsony lábazat futott körbe, fent pedig egyszerű profilú főpárkány zárta le a homlokzatokat, kivéve a magasabb középrizalitokat. A főhomlokzat oldalszárnyainak ritkás kiosztású, 3-3, zsalugáteres ablaka kissé süllyesztett mezőkben nyílt. Hasonló tagolásúak lehettek a többi homlokzatok is, de a hátsó hosszúoldalon kevesebb ablakot helyeztek el. Az alaprajzon látszik, hogy itt, nyugaton, a bejárati részhez hasonló, de annál kicsit jobban kiugró portikuszt építettek. Az üvegezett faszerkezeteknek köszönhetően, az általuk közrefogott, a nyaraló közepét kitöltő, nagyobb terem is zárt tér volt. Az innen nyíló ajtókon a racionális alaprajzi struktúrájú oldalszárnyak lakószobáit és a kisebb, kiszolgáló helyiségeket lehetett elérni. A nyugati oldal északi szakaszán induló lépcső a pincébe vezetett. A házat viszonylag kis gerincmagasságú, cseréphéjazatú, kontyolt nyeregtető fedte. A felmérésen nem látszik kémény, fűtőberendezésnek sincs nyoma. Ebből arra következtetünk, hogy eredetileg a nyaralónak épült ház téli tartózkodásra nem volt alkalmas. Csak arra szolgált, hogy gazdája családjával a nyári hőség elől ide húzódjon ki a városból, illetve a szüret napjait itt töltse. A szőlőtermés feldolgozását a régi térképen a telek délkeleti sarkában, az út mellett jelölt kolnában végezhették.

A Répás Lipót 1838-as halála[11] után az özvegyé lett a nyaraló és a hozzá tartozó szőlő. Az ő elhunytával, 1862-ben[12] a férfi első házasságából született gyermekeinek, Zsigmond fiának és két leányának, Franciskának, férjezett Sey Lászlónénak és Máriának, férjezett Svastics Istvánnénak jutott a birtok.[13] A Répássy örökösöktől hamarosan megvásárolta Förster Béla uradalmi ügyész, ügyvéd.[14] A tántoríthatatlan Kossuth-párti kortesvezér, városi tanácsos, a helyi közélet aktív figurája[15] évtizedeken keresztül az ingatlan gazdája maradt. Jelentős szőlőbirtokából nyert jövedelme révén a 19. század végén többször is bekerült a virilisták közé.[16] Csak az érdekesség kedvéért említem meg, hogy az 1860-as években, ebben a nyaralóban működött Bandtler (Banthler) Ödön orvos gőzfürdője.[17] 1922 táján rövid ideig a budapesti Képzőművészeti Főiskola nyári festőtelepének adott otthont,[18] ekkor készült a bemutatott képeslap. A Dunántúl c. helyi újságban, 1934-ben eladásra hirdették „a város egyik legszebb parkos villájá”-t, az akkor Bálicsi út 4/1. sz. „Parva Domus”-t.[19] A házszám arra vall, hogy már elkezdődhetett az eredeti nagy ingatlan feldarabolása. Nem tudjuk, miért hirdették, hiszen ekkor már a pécsi Papnövelde szőlőskertjeként és parkjaként funkcionált a birtok.[20] Ebben az időben — amint a jelenlegi lakótól megtudhattam — az egyik helyiségben házikápolnát létesítettek, s a timpanon mezőjének eredeti díszét Szent Pálnak, a Szeminárium patrónusának gipszből készült, domborműves ábrázolására cserélték, amelyet az 1970-es években távolítottak el. Egy régi kispap azt is elmesélte, hogy a kertben focipályát alakítottak ki a növendékek számára. A ház később magántulajdonba került. 1970 táján ketten birtokolták. Egyiküktől 1973-ban a nyaraló déli részét megvette a mostani tulajdonos apja. A másikat viszont az örökösök lebontatták. Rossz viccként, példátlanul barbár módon, keresztben, a portikusz középtengelyében megosztva a házat, aminek így csak a fele maradt meg. Ekkor ezt az épületrészt is — otromba érzéketlenséggel — szinte teljesen átalakították. Alig három évtizeddel ezelőtt így pusztították el a „pécsi biedermeier” egyik legszebb emlékét. Az eredeti alakjából kivetkőztetett, csonka házban ma már csak nehezen ismerhetők fel az egykori „Parva Domus” nemes formái.

Némiképp kevésbé vagyok biztos abban, hogy Piatsek József műveként értékelhetjük a Pécsett, az Aranyhegy platóján rejtező, Gólya-dűlő 1. szám alatti, úgynevezett Johan-villát, amely présházzal kombinált nyaralónak épült. Nevét a sokáig birtokló Johan családról kapta. Jeles, 20. századi művészünk, Johan Hugó[21] évtizedeken keresztül itt élt. Az épület megformálása eltér a fenti nyaralóétól, amely jobban köthető mesterünk más, ismert munkáihoz. A klasszicista stílusú emlék egy lejtő tövében áll. Délkeletre néző, jó arányú főhomlokzata előtt lépcsők vezetnek fel a tornác padlószintjéhez. Ennek portikusz-szerű megjelenést biztosít a hat, ritkásan álló toszkán oszlop sora, amelyet kétoldalt egy-egy karcsú, vízszintes sávozású pillér szegélyez. Anyaguk, az oszlopokhoz hasonlóan, budafai homokkő. A fehér meszelés másodlagos lehet. A felettük végigfutó fagerendára támaszkodik az eresz. A régen zsindelyezett, magas manzárdtető alsó síkjain kisebb szekrényablakokat helyeztek el. A tölcséres végű kémények arra mutatnak, hogy a ház már eredetileg is fűthető, illetve tűzhellyel ellátott volt. Tehát úgy építették, hogy huzamosabb tartózkodásra is alkalmas legyen. A téglapadlós terasz hátfalában három, kőkeretes, kétszárnyú ajtó nyílik. Felettük szupraport lunettákat alakítottak ki, amelyek közül a két szélső üres teknő. A középsőben Bartalits Mihály, a 19. század közepén, Pécsett működő szobrász[22] szignált magasreliefjét helyezték el. A fekvő figura Ceresz istennőt ábrázolja. A gipszdombormű eredetileg fehér volt, csak később pingálták színesre, legutoljára olajfestékkel. A vele szemben, a kertben, a ház középtengelyében álló, budafai homokkőből kifaragott, életnagyságú Flóra-szobor is kétségtelenül Bartalits műve. A helyiségek az oldalhomlokzatok nagyobb ablakain át kapják a megvilágítást. Figyelemre méltóak a még meglévő, eredeti nyílászárók és szerelvényeik. A három, nagy ajtóból arra következtetek, hogy a szüret idején itt végezhették a szőlő feldolgozását. Itt állt az utóbbi évtizedekben elkallódott, fából készült, faragásokkal díszített régi prés. A nyaraló alsó szintjéről megközelíthető, viszonylag kis, boltozott pincét a domboldalba mélyítették. Ennek viszonylag csekély befogadóképessége is tanúsítja, hogy a szőlőbirtokos pécsi polgárok akkoriban inkább városi házuk nagyobb pincéjében tárolták a borukat. A manzárdemeletet feltehetően már régen sem padlásként használták, itt lehettek a hálóhelyiségek. Az egykorú, kis melléképület a kiszolgáló funkciók számára készülhetett. A merőleges szárnyat később toldották hozzá. Említést érdemel a kert néhány megmaradt öreg fája, köztük a nagy, megdőlt fenyő. A Flóra-szobornak hátteret adó tuják viszont tájidegen, újabb telepítések.

A ház jelenleg eléggé rossz állapotban van, megkezdett tatarozása befejezetlen maradt. Még az utóbbi évtizedekben is folyó szétparcellázások következtében az eredeti nagy telek mérete a töredékére zsugorodott össze. Mint az archív térképeken, így az 1865-ös, színezett birtokvázlat szelvényén is megfigyelhető,[23] régen — az ideális, szinte árkádiainak nevezhető táji környezetben elhelyezkedő, az Aranyhegy platójának kis, védett völgyében megbúvó — nyaralóhoz nagy kert tartozott. Mögötte a lejtős domboldalra jelentős szőlőterület húzódott fel. Most az új beépítések szinte teljesen körbeveszik. A ház mellett délre, a dombra vezető egykori lépcsőnél elhelyezkedő míves kovácsoltvas korlátok — amelyek az 1951 körül készült felmérésen[24] jól látszanak — most a kertben rozsdásodnak. Az északi oldal toldalékának rácskapuja is eltűnt azóta. A kerti szobor megkezdett restaurálását félbehagyták. A nyugati oldalon a tetőhöz egy faházat ragasztottak. Ez és a belső átalakítások jobban lakhatóvá tették a régi épületet, de csökkentették műemléki értékét.

Még ebben az állapotában is olyan, kiemelkedő kvalitásokkal bír, amelyek alátámasztják Piatsek attribúciómat. Ezt látszanak igazolni egyes részletek is, például a sarokpillérek jellegzetességei. A homlokzat tőle szokatlan, szellős, szinte mediterrán jellegű kialakítását, a könnyed formálású, karcsú oszlopokat és a vékony sarokpilléreket a funkcióhoz kötődő sajátosságnak vélem. A nyaraló keltezésénél, levéltári dokumentumok híján, a klasszicista stílusú Ceresz-dombormű és a Flóra-szobor segíthetnek. Ezek olyan, szerves egységet alkotnak az épülettel, hogy megítélésem szerint azzal egyidőben készülhettek. Mesterük, Bartalits Mihály 1832–33-ban telepedett le Pécsett.[25] A ház építési idejének meghatározásánál az is segíthet, hogy az említett vaskorlátok még Mathias Rosinger — Piatsek keresztkomája és állandó munkatársa — kezére vallanak, aki 1840-ben hunyt el.[26] Tehát, ha Piatsek József építette a Johan-villát, úgy érett korszakának végére, vagy kései művei közé tehető, tehát nagyjából az 1830-as évekre. Építtetőjére vonatkozó adatot egyelőre nem ismerünk. Bár Vörös Márton helytörténész egy kéziratában erre a Jankovics családot említi, de forrásait nem hozza.[27] Az 1864-es kataszteri összeírás idején birtokos Hohe György legfeljebb a második gazdája lehetett, hiszen a pesti kávés, a Nádor Szálló első bérlője csak 1846-ban költözött Pécsre.[28] Stílusából ítélve, ekkor már állnia kellett a nyaralónak. Nem tudjuk, Hohe kitől vásárolta a szőlőt. Tőle felesége örökölte. Később az Aidinger, majd hosszú ideig a Johan család az ingatlan tulajdonosa. A következő gazdája az 1980-as években vette meg az akkorra már eléggé rossz állapotba került műemlék épületet.

Ismereteim szerint mára már csak ez a két, pontosabban — mint láthattuk — másfél emléke maradt a mecsekoldali klasszicista nyaralók valaha biztosan számosabb családjának. Eltűntek, ahogy a hozzájuk tartozó szőlők, gyümölcsöskertek is. Helyüket a most már a hegyre is felkúszó, lakótelep-szerű beépítés foglalja el egyre gyorsabb ütemben. Az utolsó mohikánként maradt Johan-villa nemrég gazdát cserélt. Csak reménykedhetünk abban, hogy ennek szokásos következménye nem értékeinek további csökkenésével járó átalakítás, netán a teljes pusztulás lesz, hiszen a műemléki védettség mifelénk nem sokat jelent.

Képek

nyaral01

1. Pécs látképe az 1850-es évek második feléből

nyaral02

2. A Bayer-féle szőlő felmérésének részlete a pavilonnal, az 1810-es évekből

nyaral03

3. A bálicsi nyaraló az 1920-as években, egykorú képeslap-fotón

nyaral04

4. A Bálicsi-völgy eleje a nyaralóval és a hozzá tartozó telekkel az 1865-ös, színezett birtoktérképen

nyaral05

5. A „Parva Domus” főhomlokzata 1951 körül.

nyaral06

6. A „Parva Domus” alaprajza 1951 körül

nyaral07

7. A bálicsi nyaraló főhomlokzata megcsonkított portikuszának átépített, déli fele 2002-ben

nyaral08

8. Az aranyhegyi Johan-villa főhomlokzata

nyaral09

9. Bartalits Mihály mintázta Ceresz-dombormű a házon

nyaral10

10. Flóra-szobor az aranyhegyi nyaraló kertjében

nyaral11

11. Az aranyhegyi nyaraló és környéke az 1865-ös, színezett birtoktérképen

nyaral12

12. A Johan-villa 1951 körül készült felmérése

nyaral13

13. A Johan-villa dél-délkeletről 2002-ben

nyaral14

14. Az oszlopos tornác oldalról

nyaral15

15. A ház mellett a dombra vezető lépcső rácsai ma a kertben hányódnak

nyaral16

16. Az egyik eredeti bejárati ajtó belső oldala

nyaral17

17. A Johan-villa melléképülete

 


[1] SONKOLY Károly: A pécsi Majláth-palota. Pécsi Szemle 1999/nyár, 20-31., 24-25., passim; UŐ.: A maradandó értékek mestere. 220 éve született Piatsek József, a klasszicista Pécs építője. Echo, 2001/3. (május-június), 34-35; UŐ.: A pécsi Sóház. Pécs újkori építészete egy belvárosi ház históriájának tükrében. In: BARDOLY István - LÁSZLÓ Csaba (szerk.): Magyar Műemlékvédelem XI. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Évkönyve. Bp., 2002 335-407., 377-383., passim; UŐ.: Piatsek József építész (1781-1854). In: ÓDOR Imre – LENGVÁRI István (szerk.): Pécs-baranyai törtémelmi arcképcsarnok. (CD-ROM) Pécs, 2003; UŐ.: A klasszicista Pécs építőmestere: Piatsek József (1781–1854). Pécs, 2003.

[2] Gróf Hofmannsegg utazása Magyarországon 1793–1794-ben. Ford., bevez.: BERKESZI István, 2. kiad. (repr.),  Pécs, 1988. passim; HAAS Mihály: Baranya földirati, statisticai és történeti tekintetben. Pécsett, 1845. (repr. Pécs, 1985) 321-322; JELLACHICH Károly: Pécs a XIX-ik század közepén. A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője V./1-2., (1912), 20-58., 29-31., 32.

[3] SZŐNYI Ottó: Pécs. Útmutató a városban és a környéken. Pécs, 2. kiad., é. n. [1927], 102-103., passim; UŐ.: Pécs műemlékei. Magyar Művészet V/8. (1929), 545-561., 559.

[4] SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. I., Bp., 1891 (repr. Bp., 1980-1981), col. 729.

[5] Baranya Megyei Levéltár, XV. 1. b., B 65/1816. sz. (1814, 1816)

[6] ANDRETZKY József: Baranyavármegye nemesei. Pécs, 1909. 66-67., 137; NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IX., Pest, 1862. 677.

[7] Pécs-belvárosi r. k. plébánia, Liber Copulatorum, 1790–1850. köt. (Baranya Megyei Levéltár), 1832. füzet (egykorú duplum), 1832/12. sz.

[8] Képeslap, 1922 k. (Csorba Győző Megyei Könyvtár, Pécs, Helyismereti Gyűjtemény)

[9] Baranya Megyei Levéltár, Tervtár, ltsz. nélk. Feltehetően VÖRÖS Márton: A klasszicista Pécs. c. kiadatlan kéziratához (1951 k.) (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Gyűjtemények, K 13) készült anyag

[10] Baranya Megyei Levéltár, XV. 3., BmK. 461. sz., 19. szelvény.

[11] Pécs-belvárosi r. k. plébánia, Liber Mortuorum, 1788–1855. köt. (Baranya Megyei Levéltár), 1838. füzet (egykorú duplum), 1838/13. sz.

[12] Pécs-székesegyházi r. k. plébánia, Vegyes Index kötet 1782/90–1923/36 (Baranya Megyei Levéltár), Index Mortuorum 1790–1896, 148.: 1862/25. sz.

[13] ANDRETZKY, 6. jegyzetben id. mű, 66-67., 137., passim.

[14] A genealógiai irodalomban előforduló, több Forster, ritkábban Förster névváltozattal szereplő család közül talán a szenterzsébeti előnevű famíliához tartozott, amelynek baranyai és tolnai ágai is voltak. ANDRETZKY, 6. jegyzetben id. mű, 28, 128.; KEMPELEN Béla: Magyar nemes családok. IV., Bp., 1912. 173-175. Lásd még 15. jegyzet. Dr. Förster Béla belvárosi háza a Scitovszky téren állt, a mai Szent István tér 17. sz. volt. (MADAS József: Pécs-belváros telkei és házai. Adatgyűjtemény. Pécs, 1978. 682.)

[15] LENKEI Lajos: Negyven év Pécs életéből. Egy pécsi ujságíró visszaemlékezései. Pécs, 1922. 101-102.

[16] BÉRDI György: Pécs legnagyobb adófizetői 1887–1901. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XX-XXI (1975-76 [1977]), 113-125., 121., 1. col., 122., 2. col.

[17] SZŐNYI, 1927, 3. jegyzetben id. mű, 99.

[18] SZŐNYI, 1927, 3. jegyzetben id. mű, 99., 106.

[19] Dunántúl, 1934. július 29., 12. (Az adatért Mendöl Zsuzsanna művészettörténésznek tartozom köszönettel)

[20] Lásd 18. jegyzet!

[21] MENDÖL Zsuzsanna: Épületekhez kapcsolódó díszítő üvegmunkák Pécsett. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 35 (1990 [1991]), 217-242., 224-226., passim.

[22] SZŐNYI Ottó: A pécs-budai külvárosi temető. A Pécs-Baranyamegyei Múzeum Egyesület Értesítője IV/2. (1911), 50-90., 77-85., passim; SONKOLY Károly: A pécsi székesegyház Bartalits-féle első apostolszobrai. Műemlékvédelem XXIX./1. (1985), 30-35; UŐ.: A pécsi székesegyház Bartalits Mihály készítette első apostolszobrai. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve XXIX (1984 [1985]), 257-301; UŐ.: Bartalits Mihály szobrász (1808–1879). In: ÓDOR Imre – LENGVÁRI István (szerk.): Pécs-baranyai történelmi arcképcsarnok. (CD-ROM) Pécs, 2003.

[23] Lásd 10. jegyzet, szintén 19. szelvény.

[24] Lásd 9. jegyzet!

[25] Lásd 22. jegyzet!

[26] SONKOLY Károly: Piatsek József építész (1781–1854). In: ÓDOR Imre – LENGVÁRI István (szerk.): Pécs-baranyai történelmi arcképcsarnok. (CD-ROM) Pécs, 2003. passim.; UŐ.: A klasszicista Pécs építőmestere: Piatsek József (1781–1854). Pécs, 2003. passim.

[27] A 9. jegyzetben hozott Vörös Márton kéziratban szereplő, erre vonatkozó, forráshivatkozás nélküli említés tévesnek tűnik, s feltehetően csak az egyik tulajdonosról van szó. Szőnyi Ottó is Jankovics-Johan-féle villaként említi (SZŐNYI, 1929, 3. jegyzetben id. mű, id. h.).

[28] VÖRÖS Márton: A Széchenyi tér regénye. Pécs, 1963. 190-194.