Cikkek

Vonyó József - Vitári Zsolt: Politikai ideológia, hatalmi politika és városimázs 1949–1990

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

343–362. p.

Vonyó József - Vitári Zsolt

Politikai ideológia, hatalmi politika és városimázs 1949–1990

(Egy vizsgálati szempont a második világháború utáni várostörténet kutatásában – Pécs és Szeged példáján)

Politische Ideologie, Machtpolitik und städtisches Image 1949-1990 (Untersuchungsaspekte zur Stadtgesichte der Nachkriegszeit anhand der Beispiele Pécs und Szeged)

Political Ideology, Policy of Power and City Image 1949-1990 (One Aspect of Enquiry for the Urban History Research After the World War II. on the Example of the Two Cities Pécs and Szeged)

A tanulmány nem szisztematikus és alapos kutatás eredménye – csupán hipotézis. Két magyarországi város 1949–1990 közötti története szakirodalmának áttekintése alapján próbál szempontokat felvetni egy Magyarországon a várostörténeti kutatásban eddig kevéssé alkalmazott nézőpont és módszer felhasználásának lehetőségei tekintetében.[1]

Egy város imázsát, környezetére gyakorolt hatását számos tényező, külső vagy belső körülmény alakíthatja. Viszonylag zavartalan, szerves gazdasági–társadalmi–kulturális fejlődés esetén magának a városnak, illetve polgárságának teljesítményétől, s a város ebből fakadó potenciáljától, teljesítőképességétől függ. Ezen múlik, hogy képes-e kisebb vagy nagyobb régió központjává válni, hogy vonzáskörzetéhez kapcsolódnak-e neki alárendelt városok, vagy maga válik más városnak alárendelt alközponttá. Ez azonban feltételezi a társadalom, s azon belül az egyes települések relatíve szuverén fejlődését, az államhatalom társadalmi folyamatokat csak szabályozó, de nem determináló szerepét. Ilyen esetben meghatározónak bizonyul a város múltbéli fejlődése, illetve azt befolyásoló adottságai. A második világháborúig – bár az ország nemzetközi jogi és területi–gazdasági változásai által torzítva – ez jellemezte Pécs és Szeged helyzetének alakulását is.

Mindkét város a középkortól kezdve az ország városhálózatának fontos eleme, de az első világháborúig másodlagos központoknak számítottak. Hasonló nagyságrendjük és regionális szerepük ellenére adottságaikat és fejlődésüket számos eltérés jellemezte. Az alábbiakban csak négy nagyobb korszak legfontosabb jellemzőit tekinthetjük át. Azokat, melyek ismerete 1945 utáni megítélésük, befolyásuk értékelése szempontjából nélkülözhetetlen.

Pécs a Kr. u. I. évszázadban létesült római város, Sopianae romjaira épült, mely a 4–5. században Valeria Provincia székhelye volt. Jelentőségét a középkorban mindenekelőtt az adta, hogy az államalapítás korától püspöki székhely (1009), egyben – megszakítás nélkül napjainkig – Baranya megye székhelye, jelentős iskolái vannak, itt létesült 1367-ben Magyarország első egyeteme, a 15–16. században a magyarországi reneszánsz egyik fellegvára. Mindezek nyomán kezdettől fontos kulturális központ volt. Már a középkorban jelentős kézmű- és malomiparral rendelkezett. Legfontosabb mezőgazdasági termékei a szőlő, a bor és a gyümölcsök voltak.

Szeged jóval később, a magyarok megtelepedése után létesült, s csak a 13. század közepén kapott városi rangot. Fejlődését alföldi jellege, s a Tisza és Maros folyók torkolatában történő elhelyezkedése határozta meg. A nagy kiterjedésű határában folytatott földművelés és állattenyésztés, illetve a folyami kereskedelem alapozta meg gazdasági jelentőségét. Erre épült ipara is. A modern időkig nem volt sem politikai–igazgatási, sem egyházi központ.

A török kor után, a 18. században ezek a hagyományok éltek tovább. Pécs iparosodottabb, több kulturális intézménnyel rendelkező igazgatási központ. Szeged pedig elsősorban nagy határú mezőgazdasági és kereskedelmi központ. A döntő változást a 19. század második felében, az Osztrák–Magyar Monarchia keretei között kibontakozó tőkés átalakulás hozta, az eltérések azonban továbbra is megmaradtak. Ekkor, a mezőgazdasági termelés változatlan túlsúlya mellett, Szeged ipara is jelentős fejlődésnek indult, meghatározó ágazatai azonban – adottságaiból eredően – a könnyű- és élelmiszer-ipar (malom- és szeszipar, húsüzemek, textil- és cipőgyárak, fafeldolgozás) voltak, szervezeti kereteire pedig a kisipar, illetve a kis- és középüzemek voltak jellemzőek. Pécsett ekkor bontakozott ki a kőszénbányászat nagyüzemi keretek között, s alakulnak a szegedieknél több munkást foglalkoztató gyárai (többek között: porcelán-, bőr-, kesztyű-, orgona-, pezsgő- és gépgyárai), miközben a mezőgazdasági termelés a korábbinál is nagyobb mértékben szorult vissza. A vonalas infrastruktúra és a modern állam kiépülésével, új funkciókkal gazdagodott igazgatási szerepe. Szeged viszont ezek révén kapott történetében először ilyen funkciót. A Monarchia fél évszázada tehát egyrészt bizonyos kiegyenlítődést eredményezett, másrészt mindkét város rangjának emelkedését eredményezte – anélkül azonban, hogy a jellegbeli eltérések eltűntek volna.

Újabb radikális fordulatot hoztak a háború utáni évek. 1919 tavaszán–nyarán Szeged a magyarországi Tanácsköztársaság megdöntését célzó ellenforradalmi szervezkedés központja. A későbbi kormányzó, Horthy Miklós vezetésével és a jobboldali radikálisok vezéralakja, Gömbös Gyula közreműködésével itt szervezik meg az ellenforradalom fegyveres erejét, a Nemzeti Hadsereget. A városhoz kötődött a forradalmakat felváltó ellenforradalmi rendszer keresztény–nemzeti ideológiája, melyet a két világháború között, és sokáig a második világháború után is „szegedi gondolat”-ként emlegettek. A Tanácsköztársaság után az 1918. november 14-től 1921. augusztus 20-ig szerb megszállás alatt lévő Pécs volt a kommunista és szociáldemokrata politikusok és munkások egyik fontos menedéke. A területet ez által is megőrizni igyekvő szerb hatóságok oltalma alatt meghatározó szerepet kaptak a város vezetésében.

Ezek az eltérő szerepek is befolyásolták a Horthy-korszak kormányzatait a két város fejlesztésével kapcsolatos politikájukban. Szeged az ellenforradalmi hagyományok miatt éppúgy kedves városa volt Horthy Miklós kormányzónak, mint Gömbös Gyula miniszterelnöknek. Kormányzóként, illetve honvédelmi miniszterként/miniszterelnökként többször tettek – fényes külsőségek között zajló, nagy sajtóvisszhanggal kísért – hivatalos látogatást Szegeden. Gömbös 1935-ben képviselői mandátumot is szerzett a városban. Pécset viszont egyikük sem látogatta hasonló módon. Horthy 1926-ban Mohácson, 1934-ben Harkányban mondott politikai szempontból is fontos beszédeket, de a megyeszékhely nem volt számára fontos. Gömböst – az ország majd minden jelentős városát érintő – a Nemzeti Egység Pártja kiépítését szolgáló pártszervező útja során is hiába invitálták a Mecsek aljára. Ezzel mindketten a társadalom két városról alkotott ítéletét is befolyásolták.

A népesség gyarapodása Pécs jóval dinamikusabb fejlődésére utal: 1910 és 1941 között 50 000-ről 73 000-re, azaz 46,5%-kal nőtt. Ez azonban elsősorban az ipari, szolgáltatói szféra magánvállalkozásainak önfejlődéséből, illetve a kulturális intézményrendszer fejlesztéséből fakadt. Ezzel szemben Szeged népessége kisebb ütemben – 118 300-ról 136 750-re, azaz 15,7%-kal – nőtt, gazdaságának szerkezete pedig alig változott. Az állami beruházások viszont sokkal nagyobb mértékben gazdagították, mint Pécset. Mindkét városba e korszak kezdetén telepítettek a trianoni határon kívülre került városokból egyetemet, de míg Pécsett csupán a jogi kar kapott új épületet az 1930-as években, Szegeden jelentős új egyetemi városrész épült, oktatási épületekkel, klinikákkal. Ehhez a pécsinél élénkebb és színvonalasabb tudományos teljesítmények társultak (az egyetem biológiai intézetében dolgozott a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert), és Szegeden élt vagy tanult a korabeli magyar irodalom több kiváló alakja.

A gazdaság és a társadalom szerkezetét, a városképet tekintve azonban változatlanul alapvetően tért el a két város. A második világháború végén Pécs iparosodott, viszonylag gyorsan korszerűsödő szolgáltató ágazattal rendelkező, tipikus közép-európai középváros, lakosságának kevesebb mint 5%-a mezőgazdasági foglakozású, míg az ipar a lakosság 37,8%át foglalkoztatta. Ezzel szemben Szeged – jóllehet belső kerületei modern város képét mutatják – lakosságának egyharmada (a 136 000-ből mintegy 45 000) a település hatalmas kiterjedésű határában lévő tanyákon lakott, földműveléssel, kertészettel és állattenyésztéssel foglalkozott, sőt a belterületek lakosságának jelentős hányada is a mezőgazdaságból élt. Itt a népesség 38%-ának megélhetését biztosította mezőgazdaság, s csak 22,2%-ét az ipar.

11 Pecs_Szeg_4 old_1tablazat.tif

Pécs és Szeged népessége 1910–1941

11 Pecs_Szeg_4 old_2tablazat.tif

Pécs és Szeged népességének növekedése 1910–1941 között (%)

Magyarország modernkori története során a központi hatalom – ha változó mértékben, s különböző okok miatt is – mindig erőteljesebben határozta meg a társadalom mozgásterét, mint a polgári fejlődésben előrébb álló nyugat-európai államokban. Sőt, esetenként korlátozta azt. Különösen érvényes volt ez a második világháború után.

11 Pecs_Szeg_3_5_Page_1.tif

A mezőgazdaságban és az iparban foglalkoztatottak aránya Pécsett és Szegeden 1949-ben (%)

Az 1945–1947 közötti átmeneti évek után 1950-re a sztálini mintát követő hatalmi struktúra alakult ki Magyarországon, melyben a kommunista párt – 1948–1956 között a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) – korlátlan hatalma érvényesült. Az 1949. évi 20. törvénycikk, a Magyar Népköztársaság alkotmánya deklarálta, hogy a hatalmat gyakorló dolgozó nép legöntudatosabb eleme, a munkásosztály élcsapataként definiált párt „az állami és társadalmi tevékenység vezető ereje”. Nem határozta meg azonban feladatait és hatáskö-rét, e hatalom korlátait, s ellenőrzésének módjait, szankcióit. Ezzel a Magyar Dolgozók Pártját mintegy alkotmány fölötti tényezővé emelte, s de facto hatáskörébe utalta saját – államot és társadalmat irányító – feladatkörének és alkalmazott módszereinek alakítását is. Ebben a hatalmi környezetben a párt ideológiája és hatalmi céljai határozták meg a társadalom, benne az egyes városok fejlődési lehetőségeit is. Témánk szempontjából különösen fontos, hogy az 1950-ben elfogadott tanácstörvény – megszüntetve az önkormányzatokat – az újonnan alakított tanácsokat az egységes államhatalom helyi szerveivé változtatta, melyeknek nem volt sem önálló tulajdonuk, sem szuverenitásuk, sem saját életük szabályozására vonatkozó döntési jogosítványuk. Hivatali apparátusuk is állami alkalmazottakból állt, így azokat teljes egészében központilag irányították. Ezzel a központi hatalom kisajátította az egyes városok fejlesztését, társadalmuk átalakítását, nota bene a városok imázsának formálását is. Ez utóbbit pedig befolyásolta az új hatalom azokról alkotott képe, úgy is fogalmazhatunk: az adott városoknak – esetünkben Pécsnek és Szegednek – az MDP vezetőiben kialakult pozitív vagy negatív imázsa is.

Jóllehet a hatalom intézményrendszerének alapelemei és struktúrája Magyarországon 1950–1990 között változatlanok maradtak, az ország történetét – a politika tartalmi elemei, a hatalomgyakorlás módszerei, a hatalom és a társadalom viszonyának alakulása szempontjából – több, eltérő sajátosságokat mutató szakaszra kell osztanunk. A finomabb eltérések elemzésétől eltekintve, most csak két nagyobb – az 1950–1962 és az 1962–1990 közötti – időszakot különítünk el.

* * *

Az első szakaszban, főként 1956-ig, „Sztálin legjobb magyar tanítványa”, Rákosi Mátyás regnálása idején az egyes városok megítélését és fejlesztését többek között három fontos momentum határozta meg: (1) a marxista-leninista ideológia doktriner alkalmazása; (2) a részben ebből, részben az ország gazdasági helyzetének kényszereiből fakadó gazdaságpolitikai elvek; (3) a „historizáló” politikai gyakorlat.

(1)  A marxista-leninista ideológia alaptételei szerint:

         a társadalom fejlődése az osztályharcok története;

         a társadalmi igazságosságot a kizsákmányolás minden formájának megszüntetésével, a kommunizmus, az osztályok nélküli társadalom megteremtésével lehet megvalósítani;

         ennek legkövetkezetesebb képviselője, ezért egyetlen hivatott vezetője a munkásosztály és annak pártja.

(2)  A magyarországi gazdasági élet irányítását a Magyar Kommunista Párt lényegében már 1946 legelején, a koalíciós kormányzás idején megszerezte, amit mindenekelőtt az államosítások fokozatos, de teljes megvalósítására használt fel. 1948-tól pedig a mezőgazdaság kollektivizálását erőltette. 1945 és 1962 között (különösen 1956-ig) gazdaságpolitikáját négy tényező befolyásolta:

         A szocialista gazdaságelmélet, mely szerint a gazdaság legfontosabb eleme, fejlődésének kulcsa az ipar, s ezen belül a beruházási javakat előállító nehézipar.

         A háború hatalmas pusztításokat okozott: a hidak többségét, a va-
sút jelentős részét lebombázták és gépparkjának nagy részét, illetve több jelentős gyár teljes berendezését előbb Németországba, majd a Szovjetunióba szállították stb. Mindezek pótlása, az újjáépítés mindenekelőtt az építőipar, a gépgyártás, illetve az energiahordozókat és nyersanyagokat termelő – főként szén- – bányászat fejlesztését tette szükségessé.

         Az 1950-es évek elején a koreai háborúra, s annak alapján a harmadik világháború veszélyére hivatkozva a fegyverkezés, illetve a hadseregfejlesztés felgyorsítását szorgalmazta a hatalom.

         Az iparfejlesztést jelentős tőkehiány akadályozta, amit kizárólag belföldi erőforrásokból kívántak pótolni: a Marshall-segélyt 1947-ben – szovjet parancsra – elutasították, az 1949-re kialakult szövetségi rendszer (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) tagjai pedig, hasonló nehézségekkel küszködve, nem tudtak hitelt folyósítani.

Mindebből fakadtak a korabeli gazdaság- és társadalompolitika legjellemzőbb elemei:

         Az ipar, s ezen belül a nehézipar, s az azt kiszolgáló bányászat erőltetett fejlesztése.

         Az ehhez szükséges tőkét a mezőgazdaságtól és a fogyasztástól vonták el.

a)      Az eleve alacsonyra tervezett mezőgazdasági, illetve az élelmiszer- és könnyűipari beruházások jelentős részét sem valósították meg.

b)      A központilag meghatározott árrendszer révén mesterségesen magasan tartották az ipari, s alacsonyan a mezőgazdasági árakat.

         A nagyüzemeket fejlesztették, illetve ilyeneket hoztak létre, a magántulajdonra épülő kisipart elsorvasztották.

         E gazdaságpolitikai célok megvalósítását is szolgálták társadalompolitikai intézkedések:

a)a munkásság (különösen a bányászok) relatíve magas bérszínvonalának biztosítása,

b)                        az önállóságukat megőrizni akaró, gazdagabb parasztok, a kulákok elleni harc,

c)új, a hatalomnak elkötelezett, a társadalom átnevelésében szerepet vállaló értelmiség kinevelése.

(3)  Mindez kiegészült egy sajátos elemmel. A magyar politikai elit jelentős részére a 19. század második felétől jellemző volt a historizálás, történeti érvek felhasználása hatalmi céljai megvalósítása érdekében. Ezzel az eszközzel a magyar kommunista vezetők is éltek. Az elegendő politikai legitimációval (szabad választások során elnyert társadalmi támogatottsággal) nem rendelkező párt vezetése egyes döntéseit is igazolni igyekezett a múlt – gyakran eltúlzott, eltorzított, sőt meghamisított – interpretálásával, s ennek megfelelően értelmezett, minősített jelenségeivel.

* * *

A fentiek alapvetően befolyásolták a korabeli hatalom területfejlesztő politikáját, ami meghatározta a most vizsgált két város fejlesztésével kapcsolatos döntéseket is. Pécs a preferált városok közé tartozott, Szeged pedig mellőzötté vált, ami egyaránt éreztette hatását a társadalmi változásokat is generáló gazdaságfejlesztés, az intézményfejlesztés és a regionális szerepek alakulása terén.

Szeged – 1949 utáni – háttérbe szorításának oka mindenekelőtt stratégiai helyzete volt. A Titoval kialakult politikai viszálya miatt Sztálin 1948-ban ellenséggé nyilvánította Jugoszláviát. Déli szomszédunkat az USA szövetségesének, az amerikai imperializmus eszközének nyilvánították, s az országra közvetlen katonai veszélyt jelentő tényezőként kezelték. A hadászati és harcászati logika szerint mind az onnan érkező támadás, mind az ellene foganatosítandó ellencsapások terepe lehetett a természetes akadályoktól (folyó, hegyek) mentes Duna-Tisza-köze. Szeged déli–délnyugati külterületei pedig ettől a határtól mindössze 3-5, belvárosa mintegy 8-10 kilométerre húzódtak. Ez – a szovjet és a magyar politikai vezetés által generált helyzetben – minden területen, a fejlesztések tekintetében is hátrányosan érintette Szegedet. Nem a városban építettek üzemeket, intézményeket, hanem a közelében húzódó határon titkos katonai-védelmi objektumokat. A jugoszláv határtól mintegy (három-)hatszor akkora távolságra lévő, valamelyest a Dráva és a Siklós-Villányi-hegység által is védett Pécs fejlődését ez csak áttételesen sújtotta. Mindenekelőtt az által, hogy – a szegedihez hasonló indokkal – a nagy dunai vasművet az eredeti tervben szereplő Mohács helyett északabbra, Dunapentelére telepítették, megteremtve ezzel a mai Dunaújvárost, egyúttal megfosztva a Dél-Dunántúl központját attól a lehetőségtől, hogy valódi nehézipari központtá válhasson.

E tényezőn túl a két város eltérő megítélését befolyásolta addigi eltérő fejlődésük, s gazdasági-társadalmi szerkezetük ennek nyomán kialakult különbségei. Pécs a bányászat és az ipar súlya, valamint a benne foglalkoztatott ipari munkásság magas aránya révén a hatalom számára – a szocialista állammal kapcsolatban hirdetett elveinek megfelelően – kedvező, fejlesztendő város volt. Ezzel szemben Szeged – hatalmas határával, jelentős (módos), ráadásul jórészt a tanyavilág elszigeteltségében élő, nehezen ellenőrizhető paraszti lakosságával – a hatalom birtokosai számára politikai veszélyeket rejtő városként jelent meg, melyet inkább korlátozni kell, mint fejleszteni.

Pécs jelentőségét a nehézipar kiépítése időszakában mindenekelőtt az a tény növelte, hogy Magyarországon csak itt és a Keleti-Mecsek vele szomszédos területein (Komló, Máza-Szászvár) bányásztak kokszolható kőszenet. 1946-tól 1965-ig dinamikusan nőtt a termelés volumene, amit új beruházásokkal és a munkáslétszám növelésével biztosítottak. Az ágazat további fellendülését eredményezte az uránérc-bányászat megkezdése 1955-ben. Az új üzemek és kiszolgáló létesítményeik hatalmas beruházásokat igényeltek, ami az építőipart is sokszorosára növelte. A nagy létszámú munkaerőt (mérnökök és bányászok) az egész ország területéről verbuválták. A város – számára – kedvező imázsát a kommunista propaganda is igyekezett erősíteni. Rákosi pártfőtitkár 1947 májusában személyesen tette meg az első kapavágást 300 bányászlakás építésének megkezdésekor. Beszédében külön kiemelte: „… mi, magyar kommunisták büszkék vagyunk rá, hogy a bányászság túlnyomó többsége az MKP csillagos vörös lobogóját követi, és őrizzük is őket, mint a szemünk fényét.” A kijelentés a fejlesztési preferenciákat motiváló tényezőkről is árulkodik. Az igazi vonzerőt azonban az ipari átlagot jelentősen meghaladó bérek, továbbá lakások biztosítása és kiemelt szociális, egészségügyi, kulturális szolgáltatások jelentették. A tervutasításos rendszerben a vállalatok költségvetésébe építették be a mindezt szolgáló beruházások fedezetét. Az eredmény (többek között):

         Pécs a munkaerő-toborzás révén a médiákban leggyakrabban emlegetett városok közé tartozott,

         (a többi iparág dinamikus fejlesztése következtében is) jelentősen nőtt az ipari munkásság létszáma és aránya a lakosságon belül,

         1947–1968 között két nagy bányász lakótelep (Meszes, Uránváros) épült ki. A szénbánya tulajdonában 1945-ben 2190, 1960-ban 3796 lakás volt, az uránbánya beruházásában 1968-ig 4250 lakás épült. E városrészeken – mintegy a bányák szolgáltatásaként – a lakosság szélesebb körét kiszolgáló kereskedelmi, egészségügyi és kulturális intézmények létesültek.

 

pécs átnézeti_vagott_jo.jpg

Bányász lakótelepek Pécs területén

Mindezek alapján Pécs – mind a hivatalos propagandában, mind a helyi és országos közvéleményben – bányászvárosként jelent meg. Az 1960-as évekig ez volt imázsának meghatározó eleme. Változatlanul megmaradt, sőt gazdagodott azonban iskolaváros jellege, illetve igazgatási és kulturális központ szerepe, ezekből fakadó kisugárzó hatása.

Az agrárjellegű, élelmiszer- és könnyűiparral rendelkező Szegeden ezzel szemben mindössze egy textilgyár létesítése jelentette az iparfejlesztést. Ugyanígy mellőzték a várost a közigazgatás átalakításakor. 1950-ben, a tanácsrendszer bevezetése során több megye székhelyét tették át történeti kisvárosokból most felfejlesztett ipari (bányász)városokba (pl. Komárom-Esztergom: Esztergomból – Tatabányára, Nógrád: Balassagyarmatról – Salgótarjánba, a szomszédos Békés megyében: Gyuláról – Békéscsabára). Csongrád megye központja azonban Szentes helyett ezúttal sem a legnagyobb lakosságú és legiparosodottabb Szeged, hanem a nehezebben megközelíthető, kisebb és a még inkább agrárjellegű Hódmezővásárhely lett. A hivatalos indoklás szerint az országot fenyegető, ellenséges Jugoszlávia határának közelsége miatt. A döntésben azonban befolyásolta a politikai vezetést Szeged „ellenforradalmi” múltja, s az a tény is, hogy Rákosi Mátyás, a párt főtitkára 1925–1941 között a szegedi Csillag Börtönben raboskodott. Ezzel szemben Hódmezővásárhely az 1890-es évek agrárszocialista mozgalmainak legfontosabb központja volt, s a két világháború között is erős befolyása volt a munkásmozgalomnak. Ez a döntés – Hódmezővásárhelyre koncentrálva a megyei párt és állami intézményeket, sajtót stb., ezzel oda vonzva a hivatalos ügyeit megyei szinten intéző csongrádiakat – további fejlesztési lehetőségektől fosztotta meg Szegedet.

A területfejlesztő politika más szempontból is ellentétesen érintette a két várost. Pécset azzal is fejlesztették, hogy 1947–1955 között hat, majd 1977-ben további egy szomszédos falut (köztük négy bányásztelepülést) csatoltak hozzá, jelentősen növelve ezzel területét és lakosságát. Hasonló igények fogalmazódtak meg összesen 14 környező település Szegedhez csatolása érdekében, mind a városban, mind az érintett községekben. Ezzel szemben 1950-ben elcsatoltak a várostól kiterjedt határában lévő tanyaközpontokat, önálló településeket létesítve belőlük. Csak megkésve, 1974-ben egyesítettek négy községet Szegeddel. A gazdaságfejlesztésből következő vándorlási különbözet és a területváltozások népességre gyakorolt hatásait szemléletesen mutatja a két város lakosságszámának alakulása.

11 Pecs_Szeg_3_5_Page_2.tif

Pécs és Szeged népességének növekedése 1910–1941 között (%)

Mindez nem csökkentette Szegednek az ország szellemi életében betöltött szerepét. Egyetemei, főiskolái nagyobb potenciált képeztek, mint a korabeli pécsiek, munkatársaik különösen a biológiai és a matematikai kutatások terén értek el kiemelkedő eredményeket. A mellőzöttség ebben a szférában váltotta ki a legaktívabb ellenállást. Szeged lett a hatalommal való szembenállás egyik legfontosabb szellemi góca. A szegedi egyetemisták váltak ki először 1956 októberében a párt ifjúsági szervezetéből a Dolgozó Ifjúság Szövetségéből, s alakították meg az önálló egyetemi diákszervezetet, a MEFESZ-t. 

* * *

Ebben a helyzetben hoztak fordulatot az 1956-os forradalom tapasztalatai. A Kádár János által irányított új vezetés belátta, hogy hatalma biztosításának kulcsa a társadalommal való kiegyezés. A pártállami struktúra restaurálását és konszolidálását, majd a mezőgazdaság kollektivizálásának befejezését követően, 1962-től – a realitásokat és a társadalmi igényeket is mérlegelő – racionálisabb politikát folytatott a hatalom, felhagyva a merev, doktriner magatartással. Ez a terület- és városfejlesztésben is éreztette hatását.

Megszűnt Szeged hátrányos megkülönböztetése. Mindenekelőtt azáltal, hogy 1962-ben – a régi igényeket teljesítve – a város lett Csongrád megye székhelye. Ezzel a funkcionális – gazdasági, kulturális – központ szerep természetes módon egészült ki az igazgatási funkciókkal. Itt ekkor került sor jelentős iparfejlesztésre, új iparágak (olajbányászat, gumiipar stb.) telepítésére, ezzel párhuzamosan új lakótelepek építésére. Erre az időszakra esik a nagy hagyományokkal rendelkező biológiai kutatóközpont nagyarányú infrastrukturális és személyi fejlesztése. A központi pártvezetés bizalmatlansága azonban nem szűnt meg teljesen Szegeddel szemben, amit az is jelez, hogy az MSZMP megyei elsőtitkárait és más tisztségviselőit rendre a „keményvonalas” pártvezetők közül nevezték ki, akik mindenekelőtt a szegedi szellemi életet igyekeztek korlátozni a hatalom igényeinek megfelelően. Szeged megítélésének módosulásában jelentős szerepe volt az olaj és a földgáz mint energiahordozó felértékelődésének a szénnel szemben. A magyarországi szénhidrogén-bányászat egyik központja lett az 1974-ben közigazgatás tekintetében Szegedhez csatolt Algyő.

Az energiapolitikai váltás értelemszerűen ellentétesen hatott Pécs fejlődésére. Az 1960-as évek közepétől visszafejlesztették a szénbányászatot. Az uránbányászat a rendszerváltásig megmaradt, de 1970-re elérte fejlődésének csúcspontját. Jóllehet, a város ipara változatlanul jelentős maradt, sőt fejlődött, imázsának alakításában egy régi–új tényező kapott egyre nagyobb hangsúlyt: a kultúra. Ebben meghatározó szerepe volt Aczél Györgynek, az MSZMP kultúrpolitikája 1956 utáni irányítójának. Aczél, aki 1948–1949-ben a párt Baranya megyei titkára volt, az 1970–1980-as években a város országgyűlési képviselőjeként is hozzájárult Pécs kulturális értékeinek és lehetőségeinek gyarapításához. Eredménye – többek között – az ország legnagyobb vidéki múzeumegyüttesének kialakítása (benne, egyebek mellett, Amerigo Tot-, Viktor Vasarely- és Csontváry-gyűjteményekkel), a nagy hagyományokkal rendelkező kóruskultúra fejlődése, 1988-ban az Europa Cantat megrendezése Pécsett. Különösen nagy hatása volt az egyetem fejlesztésének. 1975-ben közgazdasági kar létesült, majd 1982-ben – a tanárképző főiskola egyetemi rangra emelésével és integrálásával – létrejött az immár bölcsészettudományi és természettudományi karral is rendelkező Janus Pannonius Tudományegyetem.

E tendencia érvényesülésében szerepet játszott a szegedinél liberálisabb helyi párt- és állami vezetés, melynek meghatározó személyiségei – Aczél támogatását mintegy védő ernyőként is használva – a szegedinél szabadabb szellemi légkör kialakítását tették lehetővé. Hogy csak néhány példát említsünk: itt alakulhatott meg Magyarország első modern balett együttese, (kultúr)politikai vitafórummá is vált az évekig itt rendezett országos filmszemle; a Pécsi Műhely fiatal képzőművészei politikailag is merész újításokkal léptek a nagyközönség elé; az országban egyedül itt maradt fenn és működött – majdnem a rendszerváltásig – a szellemi pezsgésnek is helyet adó, klasszikus (Nádor) kávéház. S a legfontosabb: a pécsi Jelenkor című folyóiratot megvédték a szegedi Tiszatájt érőkhöz hasonló bűntető szankcióktól. Mindezek nyomán Pécs az 1980-as évekre bányászvárosból pezsgő szellemi élettel rendelkező várossá, a kultúra városává lett, ami az Európa Kulturális Fővárosa 2010 cím elnyerésében is manifesztálódott.

* * *

Összegezve megállapíthatjuk, hogy 1945–1990 között a hatalom – saját ideológiai elvei alapján és céljai érdekében – nemcsak a politikai intézményrendszert alakította át radikálisan, hanem alapvető változásokat generált – mesterségesen – Pécs és Szeged gazdaságában, társadalmában is. Az évszázadok alatt felhalmozott értékek, társadalmi erők és hagyományok azonban ennek hatására sem tűntek el teljesen. Tovább éreztették hatásukat, és a társadalmi környezetben, viszonylag nagy régiókban befolyásolták az emberek városról alkotott képét – azaz a város tényleges imázsát. Amikor pedig az országos és/vagy nemzetközi változások arra kedvező alkalmat teremtettek, ismét a város funkcióinak, regionális kisugárzásának meghatározó elemeivé válhattak – ha átalakult formában, s ha esetenként részlegesen is. Ez pedig a hatalmat is arra kényszerítette, hogy – a realitásokat felismerve, s ismét csak hatalmi érdekekből – tudatosan fejlessze azokat.

Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy a politikai hatalom egyoldalú túlsúlya ellenére, korszakonként változó mértékben és súllyal, az adottságok és történetileg felhalmozott értékek is befolyásolták Pécs és Szeged imázsának alakulását és a társadalom-átalakítás folyamatát.

A fentiek azonban csak külső körülmények, motiváló tényezők, melyek befolyásolták a városimázs és a két város társadalma átalakításának, a környező társadalom alakítására gyakorolt hatásának jellemzőit és változásait. Ezek részletes feltárása, elemzése és értékelése további, minden részletre kiterjedő, alapos kutatómunka feladata.

Végezetül egy – a jövőbeni kutatásokat is meghatározó – következtetést a vázlatos áttekintés alapján is levonhatunk: Pécs és Szeged kisugárzása egyaránt átlépi a megyehatárokat, s korábbi fejlődése során kialakult adottságai, értékei alapján egész régiók – Pécs a Dél-Dunántúl, Szeged pedig a Dél-Alföld – természetes gazdasági és kulturális központja. Ez történetileg kialakult imázsuknak is eredménye.

regiok_konyvbe.jpg

Magyarország régiói

Bibliográfia

Aknai Tamás: Pécs. Útmutató Kiadó, h. és é. n. [Pécs, 1997]

Bálint Sándor: A szegedi nép. Fekete Sas, Budapest, 1995

Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945–1963. (k. n.) Szeged, 1996.

Beluszky Pál: A magyarországi városhierarchia változásai a XX. században. In: Timár L., – Püski L., – Valuch T. (szerk.): Politika, gazdaság és társadalom a XX. századi magyar történelemben. I. Jelenkortörténeti Műhely II. KLTE Történelmi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történelmi Tanszéke, Debrecen, 1999. 207–227.

Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 1999.

Bezerédy Gőző: Képek Pécs történetéből. Pécs, 1977.

Bezerédy Gőző: Pécs. Pécs, 1983.

Bihari Mihály: Magyar politika 1945–1995. Korona Kiadó, Budapest, 1996

Csongrád. Összeállította: Krajkó Gyula – Tamási Mihály. Kossuth Könyvkiadó (Magyarország Vármegyéi) Budapest, 1985

Dénesi Ödön: Építészet – városépítés. In: Kassai M. (szerk.): Pécs–Baranya 100 éve a műszaki és természettudományos folyamatok tükrében. METESZ Baranya Megyei Szervezete, Pécs, 1996. 553–574.

Erdei Ferenc: Város és vidéke. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977

Erdősi Ferenc: A pécsi városszerkezet fejlődése és a városrészek funkcióinak alakulása a kapitalizmus korában. Pécs, 1968

Germuska Pál: Indusztria bűvöletében. Fejlesztéspolitika és a szocialista városok. 1956-os Intézet, Budapest, 2004

Gyarmati György: A kampány-szocializmus állama. In: A magyar államiság első ezer éve. Szerk.: Font Márta, Kajtár István. Pécs, 2000. 239–263.

Gyarmati György: Politika és társadalom 1945–1989 között. In: Magyarország a XX. században. I. kötet. Politika és társadalom, hadtörténet, jogalkotás. Főszerk.: Kollega Tarsoly István. Babits Kiadó, Szekszárd, 1996. 140–250.

Hajdú Zoltán: Magyarország közigazgatási földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 20052

Hajdú Zoltán: Pécs az országos település- és településhálózat-fejlesztési politikában (1949–1989). In: Tanulmányok Pécs történetéből 2–3. Szerk.: Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1996. 37–52.

Kaposi Zoltán: Magyarország gazdaságtörténete 1700–2000. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2002

Kóródi József – Kőszegfalvi György: Városfejlesztés Magyarországon. Kossuth K, Budapest, 1971

Krajkó Gyula: Csongrád megye népessége. Területfejlesztési Füzetek 1. Szeged, 1993.

Kristó Gyula (szerk.): Szeged története. Kronológia a kezdetektől 1944-ig. Somogyi Könyvtár, Szeged, 1992

Kristó Gyula (szerk.): Szeged története. Somogyi Könyvtár, Szeged

1. A kezdetektől 1686-ig. Szerk. Kristó Gyula. Szeged, 1983.              

2. 1686–1849. Szerk. Farkas József. Szeged, 1985.

3/1. 1849–1919. Szerk. Gaál Endre. Szeged, 1991.

3/2. 1849–1919 . Szerk. Gaál Endre. Szeged, 1991.

4. 1919–1944. Szerk. Serfőző Lajos. Szeged, 1994

Krisztián Béla: Feketekőszén-bányászat. In: Pécs–Baranya 100 éve... i. m. 211–249.

Mátyus Sz. József: Adatok Szeged városmorfológiájához. Földrajzi Értesítő 1954. 180–189.

Mendly Lajos: A pécsi szénbányászat szerepe a város XX. századi fejlődésében. In: Iparosok és bányászok a Mecsekalján. Gazdaságtörténeti tanulmányok. Szerk.: Szirtes Gábor és Vargha Dezső. Pannónia Könyvek – Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. Pécs, 2002. 297–328.

Mészáros Rezső (szerk.): Az urbanizáció térbeli folyamatai Szegeden. Szeged, 1990

Mészáros Rezső: A szegedi agglomeráció gazdasági, társadalmi előzményeinek néhány vonása. In: Alföldi Tanulmányok 1981. Békéscsaba, 1981. 205–213.

Németh Zsolt: Pécs népességének főbb demográfiai és társadalmi jellemzői a második világháború befejezésétől 1990-ig. In: Pécs népessége 1543–1990. Tanulmányok Pécs történetéből I. Szerk.: Vonyó József. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1995. 117–159.

Okváth Imre: Bástya a béke frontján. Magyar haderő- és katonapolitika, 1945–1956. Aquila, Debrecen, 1999

Okváth Imre: Háborús előkészületek a déli határszakaszon a hidegháború kezdeti szakaszában (1949–1955). In: Első magyar politikai földrajzi konferencia – Változó világ, átalakuló politikai földrajz. Szerk.: Dr. Pap Norbert, Dr. Tóth József. JPTE TTK Földrajzi Intézet. Pécs, 1999. 236–245.

Pécs város fejlesztési irányelvei. Összeállította: Horváth Lajos. Pécs, 1971

Pénzes I. – Tóth József: Szeged egészségügyi vonzáskörzete és igazgatási–szervezési szerepköre. Földrajzi Értesítő XIX. (1970) 3. füzet. 303–314.

Ruszoly József: Szeged megyétől Nagy-Szegedig. Szeged művelődéstörténetéből 4. Szeged, 1987

Sallay Árpád: Az uránércbányászat szerepe Pécs XX. századi fejlődésében. In: Iparosok és bányászok a Mecsekalján. i. m. 329–341.

Szelényi Iván: Városi társadalmi egyenlőtlenségek. (Tanulmányok) Akadémiai Kiadó, Bp. 1990

Szentirmai László – Ráczné Mojzes Katalin (szerk.): A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene, 1921–1998. JATE, Szeged, 1999

Szirmai Viktória: „Csinált” városok. Magvető Kiadó, Budapest, 1988

Szirtes Béla (szerk.): A mecseki kőszénbányászat 1945–1991. Kútforrás, Pécs, 1993

Szirtes Gábor – Vargha Dezső (szerk): Iparposok és bányászok a Mecsek alján. Ipartörténeti tanulmányok. Pannónia Könyvek, Pécs, 2002

Szomolányi Gyula – Németh János: Uránércbányászat. In: Pécs–Baranya 100 éve... i. m. 188–210.

Tóth József – Pénzes István: Szeged oktatási-kulturális vonzása és idegenforgalma. Földrajzi Értesítő XX. (1971) 1. füzet. 51–62.

Trócsányi András – Tóth József: A magyarság kulturális földrajza. Pro Pannónia Kiadó, Pécs, 2002

Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Budapest, 2001

Vonyó József: A pártállam politikai intézményrendszere Magyarországon. In: Az 1950-es évek Magyarországa játékfilmeken. Összeáll. és szerk.: Gyarmati Gyöngyi, Schadt Mária, Vonyó József. Asoka Bt. Pécs, 2004. 7–15.

Vonyó József (szerk.), Pécs népessége 1543–1990. Tanulmányok Pécs történetéből I. Pécs Története Alapítvány, Pécs, 1995.

Vörös Károly: Pécs a 20. század elejének magyarországi városhálózatában. In Sándor László (szerk.): Tanulmányok Pécs város történetéből. Pécs, 1982. 73–82.

Jegyzetek:



[1] A tanulmány eredeti változata egy tervezett nemzetközi kutatási projekt keretében készült. A program megvalósítása során – a szervezők elképzelései szerint – mintegy tíz város (Németországból Nürnberg, Düsseldorf, Magdeburg, Lipcse, Olaszországból: Nápoly, Bologna, Portugáliából: Porto, Setubal, Lengyelországból: Krakkó, Wroclaw, Magyarországról: Pécs és Szeged összehasonlító vizsgálatára került volna sor. Abból a szempontból, milyen módon befolyásolta a városok imázsa a városfejlesztő politikát, illetve fordítva, az állami preferenciák miként hatottak a városok imázsának alakítására. Jelen tanulmány e program előkészítő konferenciájára készült, s rövidített, német nyelvű változata 2004. november 22-én, Magdeburgban került bemutatásra. A közlemény jellege miatt eltekintünk a részletes hivatkozástól, s csupán összegző bibliográfiában tüntetjük fel a felhasznált szakirodalmat.