Cikkek

Szávai Ferenc: A Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezete és a Pécsi Tejcsarnok Rt. történetéhez

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

295–323. p.

Szávai Ferenc

A Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezete és a Pécsi Tejcsarnok Rt. történetéhez*

Zur Geschichte der Kredit- und Wirtschaftsgenossenschaft der Kleinlandwirten in Baranya und der Molkerei zu Pécs AG

Some Data on the History of the Credit and Economic Society of the Smallholders in Baranya and on the History of Creamery in Pécs

Napjaink szinte valamennyi tudományterületét egyre inkább jellemzi a további kutatási részterületekre történő bomlás, illetőleg az, hogy az egyes kérdéseket nem lehet egy-két szempont szerint megvizsgálni, hanem alkalmazni kell több más tudományterület eredményeit. Ez az interdiszciplinaritásra törekvő igény vezet el bennünket olyan kutatási területekre, amelyek nem csupán az állam, az uralkodó hatalom szempontjából vizsgálják a történéseket, hanem a mindennapi élethez állnak közel, annak jelenségeit kutatják.

A téma alapvetően a gazdaságtörténet tradicionális területéhez áll közel, elsősorban az agrártörténethez, ugyanakkor egyben vállalkozástörténet (Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság) is, mert nyomon kíséri egy vállalat üzleti tevékenységét. Ugyanakkor a banktörténetet sem nélkülözhetjük, mert a tőkeimport szerepe és problémája mindig is kiemelt kérdése volt a magyar gazdaságtörténetnek. Mindemellett a Deutsche Stiftung – mely a 20-as évek elejétől tapasztalható törekvése arra, hogy német tőke segítségével olcsón megszerezzen egyes nehéz helyzetbe került vállalatokat, és ezzel kapcsolatosan országos szövetkezeti központot hozzanak létre Magyarországon – immár egy további kutatási terület irányába sodor bennünket, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok területére.

Ezzel egyúttal kilépünk a gazdaság- és társadalomtörténet területéről és a nemzetiségtörténet felé kell fordulnunk, aminek baranyai példája a helytörténeti kutatás eredményeit hasznosítja.[1]

A tanulmány elkészítését a Baranya Megyei Levéltár Pécsi Királyi Törvényszék cégbírósági iratai és közgyűlési jegyzőkönyvek segítségével végeztem el, ami kiegészült a Potsdami Központi Állami Levéltár Deutsche Stiftung és a Magyar Országos Levéltár Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály anyagával, illetve a korabeli sajtó, így a Dunántúl, a Kisgazdák Lapja, a Pécsi Napló híradásaival, amelyekből a cég éves üzleti tevékenységének fő számait is megismerhetjük. Ernst Brekenfeld jelentései árnyalt képet rajzolnak a pécsi vállalat üzleti tevékenységéről, az esetleges német beavatkozás módszereiről. Érdekes összevetni, hogy a Baranya Megyei Levéltárban fellelt adatok mennyire feleltek meg a Brekenfeld által részint Pécsett, részben Budapesten, Bécsben és Münchenben készült jelentések adataival.

A Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság szervezeti fejlődése és üzleti tevékenysége

1893. október 23-án alapította Biedermann Ottó és Biedermann Rezső a „Biedermann Ottó és Társai Gazdák Tejcsarnoka Pécsett” elnevezésű céget, amit közkereseti társaságként jegyeztek be. Az 1893. november 13-án a királyi törvényszékhez írt levél szerint a tej és a tejből készült élelmiszeripari cikkek árusítása céljából alakult meg.[2] A cég új nevét 1900. március 4-én vette fel, „Pécsi Tejcsarnok Biedermann Ottó és Társai” elnevezést használva.[3]

A Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság alakuló közgyűlését 1910. szeptember 3-án tartotta, az alaptőke 10%-os befizetése után vállalta az egykori „Pécsi Tejcsarnok Biedermann Ottó és Társai” cég pécsi telephelyeinek, ingatlanjainak, árukészletének és összes üzletének átvételét mintegy 135 000 korona értékben. Érdekes, hogy az igazgatóságba báró Biedermann Rezső is bekerült.[4] Ám 1911. szeptember 20-án az igazgatóságnak írt levélből az derül ki, hogy eladta összes részvényét, és a továbbiakban nem tevékenykedett a cégben.[5]

A részvénytársaság az alapszabály értelmében folytatta az előző cég tevékenységét, mégpedig megcélozva a tej és tejtermékek beszerzését, feldolgozását, tej, vaj és sajtok, esetleg más élelmezési cikkek forgalomba hozatalát. A működés bázisa az alaptőke volt, illetve a 350 darab 200 korona névértékű részvény. Az Rt. legfontosabb szervei a közgyűlés, az igazgatótanács és a felügyelő bizottság voltak. Az alapszabályban vállalta a cég, hogy minden évben mérlegkönyveit nyilvánosságra hozza.[6]

Az első világháború kitöréséig az újonnan megalakult cég forgalma a kezdeti évhez képest csekély növekedést mutatott, az alakuló évhez képest a nyereség is változó nagyságrendű volt. Az 1913. évi mérleg jelentős veszteséggel is számolt, 1914-ben pedig a veszteség–nyereség számla mintegy fele volt az előző évinek.[7]

Az 1914-ben kitört háború teljesen új gazdasági környezetet teremtett a vállalat számára. Üzleti elvként megfogalmazták, hogy ne lépjenek túl a kötelezettségvállalásokon, jelentős adósságtörlesztést sikerült elérniük, hadikölcsönjegyzést foganatosítottak. Mindemellett jótékonysági célokra is figyelmet fordítottak, elsősorban a hadbavonultak családjait látták el tejjel. A közgyűlés – a tejtermelés ugrásszerű csökkenése ellenére – mégis örvendetes fejlődésről számolt be.[8]

1916. május 13-án rendkívüli közgyűlést tartottak, ezen elhatározták az alaptőke 300 000 koronára emelését, illetve egy kenyérgyár létesítését. Mindezek miatt szükséges volt az alapszabály módosítása és 1000 darab, egyenként 300 koronás részvény kibocsátására.[9]

A vállalat VII. évi rendes közgyűlésén megállapított remény, hogy minden irányban továbbfejlesszék a vállalatot, a várakozásukat nem elégítette ki. Elsődleges feladat volt a közélelmezés, de kedvező eredményeket értek el a vaj kivitelében is. A jobb kihasználás miatt bővítették tevékenységüket kenyér- és tésztagyárral. Nagyrészvényesei között ott találjuk a Pécsi Takarékpénztárt. A vállalat menekülteket segélyezett, hadi jótékonysági alapba fizetett be. Ismét hadikölcsönt jegyeztek.[10]

Az 1916-os évben 17 388 korona 40 fillér tiszta hasznot könyveltek el, az 1915-ből való nyereségáthozat 116 korona 75 fillér volt. A háború negyedik esztendeje súlyosan érintette a szinte csak közélelmezéssel foglalkozó vállalatot. Az előző évi takarmánytermelési hiány a tejtermelés csökkenéséhez vezetett, elsősorban azokat elégítették ki, akik arra rászorultak. Pécsett a tejellátás ekkor megfelelőnek bizonyult. A vajüzlet ugyanakkor háttérbe szorult. A kenyérgyár teljesen elkészült, de kizárólag bérsütéssel foglalkoztak. Az üzem teljes kihasználását csak a háború után remélhették. Jegyeztek a hatodik és a hetedik hadikölcsönből is. A hadbavonultak családjait segítették, a tél folyamán 50 gyermeknek adtak ingyen reggelit.[11]

Az 1919. évi kilencedik zárszámadás megállapította, hogy az 1918-as üzletév az általános és súlyos közélelmezési viszonyok miatt csak szerény hasznot eredményezett. Az októberi forradalom a vállalattól is áldozatokat követelt, ezeket azonban szívesen hozták egy szebb jövő reményében. A kenyérgyár kapacitását a duplájára emelték, és elkészült a tésztagyár épülete is. A jótékonysági célokra kilencezer koronát fordítottak.[12]

1919-ben az 5142,13 korona nyereséget a közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében átvitték a következő év számlájára, amellyel együtt az 1920-as év mérlege 34 639,75 korona nyereséget tüntetett fel. A szerb megszállás idején az igazgatóság által a közgyűlésnek írt levél tartalmazta, hogy a vállalat közel két évig a Szerb-Szlovén-Horvát Királyság zárgondnoksága alatt állt. Bár nem vittek el tőlük felszerelési tárgyat, árut, de a zárgondnokság mégis mintegy 200 000 korona improduktív kiadást okozott, amelyet a jóvátételi bizottságnak okmányokkal ellátva be is jelentettek. 2 év óta nem tarthattak rendes közgyűlést, a részvények túlnyomó többsége az anyaország területén volt. A megszállás megszűnése után az igazgatóság tagjai részvényeiket a „Baranya Megyei Kisgazdák Hitel és Gazdasági Szövetkezete” cégnek eladták. Ugyanezért az igazgatóság összes tagja lemondott tisztségéről.[13]

A szerb megszállás negatívumai után az 1921. évi üzletév már fejlődést mutatott. A tiszta nyereség 148 361 korona 4 fillér volt. Ebben jelentős helyet foglalt el a 4300 darab részvény egyenként 16 koronás osztaléka, illetve a tartalékalapba történő befizetés[14]

Az 1922. december 31-én elkészült mérlegszámla egyenleg szerinti nyeresége 1 403 387,91 korona volt, a forgalom pedig 14 818 974,63 korona volt.[15] Ezeknél a számoknál azonban figyelembe kell venni két tényezőt: egyrészt az inflációt, másrészt az aranykorona és a papírkorona egymással szembeni viszonyának romlását. Ehhez az alábbi szorzószámokat kell használnunk: 1914-ben 1, 1917-ben 3, 1918-ban 4, 1919-ben 5,5 1920-ban 26, 1921-ben 88, 1922-ben 136, 1923-ban 460, 1924-ben 6700, 1925–ben 17 000, 1926-ban 14 500.[16]

Az 1923. április 8-án megtartott rendes közgyűlésen a legfőbb részvényest, a Baranyai Kisgazdák Hitel és Gazdasági Szövetkezetét (3593 részvény) Dr. Prakatur Tamás[17] elnök képviselte, aki a maga részéről 242 részvényt birtokolt. A további 159 részvénytulajdonos képviselő között például Gossmann Márton és Kárász József is 10-10 részvénnyel rendelkezett. Összesen 3994 részvény képviselete volt jelen. A közgyűlésen Kárász József igazgató az 1922. évi tiszta nyereség felhasználására tett javaslatot. Osztalék kifizetését kezdeményezte, minden részvény után 100 koronát, és technikai eszközök beszerzését indítványozta. Itt jelentette be az elnök, hogy a kormány támogatásával a „többtermelés” érdekében Budapesten megalakult „Magyar Országos Tejszövetkezeti Központtal” gazdasági kapcsolatokat akar létesíteni, amely megállapodás szövegét felolvasták és el is fogadták.[18]

Az 1923. november 3-i rendkívüli közgyűlési jegyzőkönyv tükrözi a részvények közötti változásokat: a „Magyar Országos Tejszövetkezeti Központ” 1400 darab, Baranyai Kisgazdák Hitel és Gazdasági Szövetkezete 2183 darab részvénnyel, mint főrészvényes szerepelt. Elhatározták az alaptőke emelését, egyrészt új, mintegy 5700 részvény kibocsátásával, és a meglévő 4300 részvény névértékének 70 koronáról 2000 koronára történő emelésével. Az alaptőkét 20 millió koronára emelték fel a 301 000 koronáról. Az 1923. évi nyereség 18 990 838 korona volt[19]

1924. március 16-án megtartott rendes közgyűlésen a legnagyobb részvényes a Baranyai Kisgazdák Hitel és Gazdasági Szövetkezete volt 4566 darab részvénnyel, ezt követte a Magyar Országos Tejszövetkezeti Központ 3000 darab, a Pécsi Takarékpénztár 3000 részvénnyel. A mohácsi Dr. Prakatur Tamás elnök 647 darab részvény birtokosa volt, a babarci Gossmann Márton 20, Kárász József 10 részvényt birtokolt. Összesen 18 részvényes jelent meg, összesen 9486 darab részvény képviseletében. A mérlegszámlát Kárász József igazgató terjesztette elő az 1923. évre vonatkozóan. Az üzleti év nyeresége 24 563 839 korona 2 fillér volt, ebből 5 573 000 korona 2 fillér volt az értékcsökkenés, a fennmaradó összeget 4300 darab, egyenként 1500 korona összegben osztalék címén kifizették. A szelvények beváltását a pécsi Takarékpénztárnál és az Országos Tejszövetkezeti Központnál lehetett eszközölni. Döntöttek a Pécsi Takarékpénztárnál betöltendő helyekről is.[20]

1925. március 23-án tartotta a Pécsi Tejcsarnok Rt. újabb rendes közgyűlését, melyen megállapították a nyereséget 1 149 002 korona 87 fillér nagyságban. A közgyűlésen nem vett részt minden részvényes, csak 6871 darab részvény képviseletében voltak jelen.[21] Ugyanakkor, hogy csak hozzávetőleges képet nyerjünk, a Pécsi Tejcsarnok Rt. teljes forgalma az 1924. évi decemberi mérleg szerint 1 523 494 490,43 korona[22] volt (nyereség 1 149 002,87), a Baranya Megyei Agráripari Részvénytársaság 4 221 453,71 koronát forgalmazott, a „Pannon” Sörfőző Rt. mérleg-számlája pedig 1 695 468 647,65 koronát tett ki.[23]

Egy 1925. május 23-i levél taglalja az 1924. évi üzletév eredményeit, amiből az derül ki, hogy a korona értékének állandósuló romlása miatt beállott gazdasági és pénzügyi válság éreztette hatását, így az 1924. évi üzleti év messze alulmaradt a várakozásoknak. Nem fordulhatott a cég részvényeseihez jelentős tőkeemelés céljából, de a külföldi eladás sem volt olyan mértékű, mint ahogy azt gondolták. Mindemellett a fogyasztás vásárló erejének csökkenése következtében a részvénytársaság amellett döntött, hogy 1924. december 29-én a tejüzemi részleget bérbe adja.[24]

Az 1936. március 9-én megtartott évi rendes közgyűlés alapján az Országos Tejszövetkezeti Központ 3000, a Baranyai Gazdabank Részvénytársaságot képviselő Gossmann Márton 5338, Prakatur Tamás 94 részvényt bírt. Megállapították a régi és új egyenleget, 1 475 000 000 korona, illetőleg 118 000 pengő tiszta vagyon összeggel. Az üzleti év során a tiszta nyereség 128 535 507,07 korona volt, amit többek között tartalékalapra, a következő üzletévre való átvitelre használtak fel.[25]

A X. évi rendes közgyűlés tárgysorozata az 1926. évi mérleg-számla volt, ezen 1130,43 pengő nyereség mutatkozott, az összes forgalom 24 919,67 fillér volt. Április 16-án a részvények legnagyobb többsége az Országos Tejszövetkezeti Központ tulajdonába került.[26]

A következő, korlátozott üzleti év tevékenysége bruttó 17 098,43 pengő forgalommal zárult, amiből 461,94 pengő nyereséget könyveltek el, amit az 1928. évi számlára kívántak átvinni.[27] A cég működésében és részvényeinek birtoklásában fontos szerepet játszó Prakatur Tamás alelnök elhunytáról az 1928. üzleti évről szóló beszámoló ad híradást.[28]

A világválság idején, főleg 1930-tól a cég gyakorlatilag nem fejtett ki üzemi működést, ekkor az Országos Tejszövetkezeti Központtal kötöttek újabb bérleti szerződést. Ezt követően tényleges üzleti tevékenységről nem beszélhetünk, a forgalmi érték gyakorlatilag stagnált.[29]

1936-ban született az elhatározás a cég igazgatóságának a felszámolására, mivel az év végén megalakult a Baranya Vármegyei Tejszövetkezetek Szövetsége, így az egykori részvénytársaság melletti érvek megszűntek.[30] Ez követően indult meg a cég felszámolása, aminek ingatlanjait az Országos Tejszövetkezeti Központ vásárolta meg 75 000 pengő vételárért, és átvette a cég értékpapír-állományát is. Az Országos Tejszövetkezeti Központ vállalta ugyanakkor, hogy megőrzi tíz éven át a cég levelezését és főkönyveinek adatait. A felszámolásról szóló végzést 1939. október 18-án foganatosították.[31]

Német törekvés a Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság megszerzésére

A cég gazdasági helyzete meglehetősen bizonytalan volt, szükséges volt a tőkeinjekció. 1924 tavaszán megkezdődtek a stabilizáció előkészületei. A 307 millió aranykoronás népszövetségi kölcsön kibocsátása 1924. június 26-án kezdődött. 1924 tavaszán megállapításra került Magyarország jóvátétele: az ország vállalta 179 millió aranykorona 20 éven keresztüli, készpénzben történő kifizetését. 1924 májusáig a korona értéke erősen romlott, júniusban indult el a stabilizáció. Megalakult a Magyar Nemzeti Bank angol segítséggel. Anglia a térséget egységesen kezelte. A tőke olyan területről érkezett, ahol a hitelnyújtóknak minimális a keresletük a Duna-völgyi országok termékei iránt.[32]

1923 decemberében Charles G. Dawes republikánus amerikai pénzügyi politikus – volt amerikai alelnök – egy tervet javasolt a londoni jóvátételi konferencián. A londoni egyezmény 1924 augusztusában hagyta ezt jóvá. Mit is tartalmazott tulajdonképpen a Dawes terv?

Szakértők megállapították, hogy a rendes gazdasági helyzet esetén Németország gazdasági teljesítőképessége 2,5 milliárd aranymárka. Ha ez a helyzet nem áll fenn, akkor a birodalom részére egyfajta türelmi időt javasolt. 1924/25-ben az egy milliárd aranymárkából 200 millió saját teljesítés volt, és 800 millió származott a Dawes kölcsönkötvényből. 1923 novemberében bevezették az új inflációs fizetőeszközt, a Rentenmark-ot, ezzel a stabilizáció jelei mutatkoztak.[33]

Elgondolkodtató, hogy 1924 elejétől, majd a mi esetünkben 1924 őszétől Németországban megfogalmazódott a külföldi németek megsegítésének gondolata, melynek érdekében konkrét lépések is történtek magyarországi vállalatok megszerzésére.

Ernst Brekenfeldet, a pomerániai mezőgazdasági szövetkezetek körzeti képviselőjét bízták meg a feladattal, hogy a Berlinben működő, balkáni országokban élő németek központjának a megbízásából tanulmányozza a magyarországi német községekben a mezőgazdasági szövetkezetek szervezeteit.[34]

1)      Brekenfeld ezzel kapcsolatos tapasztalatairól egy sor jelentést küldött megbízóinak. A pécsi részakciónak az alábbi menetét javasolta: A „Tejcsarnok Részvénytársaság” értékes gyárterületének a megvételét, illetve az előirányzott többségi részvény megvásárlását,

2)      A „Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezet” részesedésének, ezzel a „Tejcsarnok Részvénytársaság” többségi részvénycsomag tulajdonának megszerzését.

Mindezek után az általános jelentés tartalmazza a „Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság” leírását. A részvénytársaság eredetileg magánvállalkozás, mely 1921-ben 10 000 részvényt bocsátott ki darabját 1000 korona értékben, majd részvénytársasággá alakult, egy adósságmentes területet birtokolt a 70 000 fős Pécsett, ahol 3 út mellett, rendkívül kedvező helyen feküdt. A tűzkár elleni biztosítási összege (beleértve a teljes berendezést) 740 millió magyar koronát tett ki (42 000 aranymárka), ezt 80 000 aranymárkára kellene felemelni. Német állapotok alapján az érték 250-300 000 aranymárkát tett ki.

A jelentésből kiderült, hogy a „Tejcsarnok Részvénytársaság” tulajdonához milyen részüzemek tartoztak. Így a tejüzem – melynek egyes részei a jelentés időpontjában már nem megfelelő berendezéssel működtek – napi feldolgozási kapacitása mintegy 12-20 0000 liter tej; a napi beszállítás mintegy 8 000 liter tej volt. Ezen kívül a Tejcsarnok Részvénytársasághoz tartozott 6000 négyzetméter városon kívül fekvő legelőtulajdon, és sok egyéb, nem a tejfeldolgozással kapcsolatos gazdasági üzem. A részvénytársaságnak jelentős raktárbázisa volt. Végezetül még eredeti, ki sem csomagolt keksz- és csokoládégyárhoz berendezési gépek álltak itt rendelkezésre.

A pécsi részvénytársaságnak 1924 novemberében 20 millió korona részvénytőkéje volt, ami 10 000 darab kötvényre oszlott.[35] Ezekből a részvényekből 4566 darabot a „Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezete” birtokolt. 3000 darab volt a budapesti „Magyar Országos Központi Tejszövetkezet” tulajdonában. Ez a 3000 darab egy 1923-ban keltezett tízéves felbonthatatlan tejszindikátusi szállítás lezárásakor került a központi szervezet birtokába üzletfeleitől. A szerződésen keresztül a tejcsarnok vállalatot arra bírták rá, hogy az összes termékét a központ számára szállítsa. A szindikátusi szerződést – ami Brekenfeld szerint a jó szándék ellen vét -, fel kellett volna mondani.

A Pécsi Takarékpénztár 1000 darab, Dr. Prakatur Tamás ügyvéd – a vállalat elnöke - pedig 680 darab részvényt birtokolt. A fennmaradó kis rész magyar kisgazdák kezében volt. A tervezett tranzakciót (az aktívák többségének megszerzése) támogatták az előbb említett főrészvényesek, s ez feltétlenül szükséges volt. A részvénytöbbség növelését jelenthette volna egy később eszközölt ismételt tőkeemelés alapos körültekintés után, az így kisebbségbe kerülő részvényesek akkor elveszítették volna érdekeiket a vásárlási jog érvényesítése terén.

A jelentésben megfogalmazta Brekenfeld a legfontosabb feladatot: a Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezete részvényeinek megszerzését. A Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezete akkor tisztán áruüzletet működtetett (anyagok, élelmiszerek minden formája, bor), a kiskereskedelemben szükséges mezőgazdasági szükségleti cikkek értékesítésével Pécsett a Tejcsarnok Részvénytársaság számára. A szövetkezet e célból egy központi üzletet tartott fenn Pécs központjában, a piachoz közel, a város legjobb helyén, egy saroképületben két nagy utcafronttal. Megjegyezte a jelentésben Brekenfeld, hogy a Gazda Bank épületében helyezték el Dr. Prakaturt. A szövetkezet tényleges és hivatalos szintű vezetése Gossmann Márton babarci gazdálkodó kezében volt.

A szövetkezet egész épületét bérelték, saját birtoka nem volt. A szövetkezet további négy fiókot működtetett a megye különböző városaiban, a legnagyobb a 30 000 lakosú Mohácson volt. A pécsi cég átlagos üzleti forgalma napi 10 millió magyar koronának felelt meg, mialatt a fiók-vállalatok havonta 60-100 millió koronát forgalmaztak.

Gossmann Márton és a szövetkezet üzletvezető igazgatója, Kárász József szerettek volna megvalósítani egy új tőkeinjekciót a nagybani árufelvásárló üzlet minden formájának (gabona, kukorica, bor stb.) és a mezőgazdasági szükségleti cikkek beszállítása területén (különösen a gépek) saját teherautók alkalmazásával. Szórványosan beszereztek már Ford típusú traktorokat a körzetben.

A jelentés készítésekor a vállalkozás nem volt kifizetődő. Ennek az volt az egyik oka Brekenfeld szerint, hogy hiányzott a rátermett üzleti szellemű vezető. A jelentés írója szerint a szövetkezetet szolid, egészséges alapokra kell helyezni, ezért szükségesnek tűnt a pénzügyek terén teljes mértékben jártas vezérigazgató kinevezése, az adósságteher megszüntetése kerek 600 millió magyar korona (kb. 34 000 aranymárka) segítségével, és végül Dr. Prakatur Tamás befolyásának a megszüntetésével és szövetkezethez való viszonyának tisztázásával. A szövetkezet eddig nem egészen 28 000 részvényt bocsátott ki. Ennek többsége magyar gazdák kezében volt. A német érdekcsoport részéről mintegy 28 000 részvény jegyzése lett volna fontos.

A tervnek megfelelően lehetett volna részvényt jegyezni olyan meghatalmazottak számára, akik a német főrészvényesek mindenkori megbízottjaiként funkcionáltak volna, és szavazati jogot gyakorolhattak volna. A tagok szövetkezeti belépését írásbeli nyilatkozat tette volna lehetővé. A tagsági szándék elfogadásáról az igazgató döntött. A jelentésben Brekenfeld felvetette, hogy az akkori igazgatótanács a német befektetői szándékkal szemben bizalmatlanságot mutatott, így nem kizárt, hogy ugyanaz az igazgatóság támogatni fogja a német befektetés 28 000 darab részvényének megszerzését, ezzel a részvénytöbbséget elősegíti, de a következő napon további részvények kiadásával más érdekcsoportok többségét biztosítják. Ezen az alapon a német csoport befektetése csak előzetes, bíróságon elfogadott, módosított alapszabály alapján valósulhatott volna meg. A vállalkozásban a német részesedésnek a következő lehetőségei lettek volna:

1)      a még rendelkezésre álló 28 000 szövetkezeti részvény megvásárlása 20 000 korona/darab értékben,

2)      kölcsön-kibocsátás, illetve

3)      részesedés mindkét formában.

Végül a legnagyobb sikerrel kecsegtető dolog lett volna:

1)      a 28 000 részvény átvétele 20 000 korona darab-értékben összesen 1,15 millió korona összegben, tehát ez a rész 32 000 aranymárkát (többség megszerzése) tett volna ki,

2)      további 28 000 millió korona kölcsön kibocsátására lett volna szükség, így mintegy 60 000 aranymárka összeget tett volna ki az egész akció.

A szövetkezetnek a pénz folyósításához a tervezett akció megvalósítására a következő feltételeket kellett volna teljesítenie, illetve kötelezettségeket vállalnia:

1)      a budapesti Magyar Országos Központi Tejszövetkezettel való szindikátusi szerződés felmondása,

2)      dr. Prakatur Tamással való minden kapcsolat megszüntetése a szövetkezet részéről ugyanúgy, mint annak üzemei részéről is,

3)      a hitelösszeg kamatai a Németországban érvényes birodalmi banki leszámítolási kamatot nem haladja meg,

4)      a Tejcsarnok Részvénytársaság kezességének átvétele a teljes követelések kielégítésére, ami birtokának egyidejű elzálogosítása következtében a fenti követelés nagyságában keletkezett, részvények és kölcsön,

5)      készség a kinevezésekhez

a)      egy Németország által javasolt tejipari szakember kinevezése a tejüzem élére és

b)      az egész gazdaság felett álló, Németország által javasolt vezérigazgató kinevezése

6)      továbbá az abszolút többség biztosítása a szövetkezetben, ugyanúgy, mint a Tejcsarnok Részvénytársaságban.[36]

Ernst Brekenfeld kísérője volt Pécsett Dr. Hinterseer ügyvéd – aki Dr. Gündisch kollégája volt –, és rendkívül hasznos segítséget nyújtott a német megbízottnak nyelvtudásának és korábbi tevékenyégének köszönhetően, ugyanis ő szerkesztette magyar nyelven a német gazdák vidéki egyesületeinek alapszabályait. [37]

A feladata volt, hogy a bíróságon vizsgálja meg mindkét cég aktáit, a felírt változtatásokat és bejegyzéseket ellenőrizze. Ugyanakkor 12 órát tárgyalt magyarul a Pécsi Tejcsarnok Rt. vezetőivel magyar nyelven, nagyon sok dolgot alaposan tisztázott, úgyhogy Brekenfeld Budapestre történő visszaérkezésekor bámulatba ejtő volt az az iratmennyiség, ami alapján csak a lényeget állapította meg, a tényállás megítéléséhez szükséges mértékben, utólagosan. Ezekből a részvényekből a pécsi takarékpénztártól 4360 darab (egyenként 1600 korona értékű) átkerült a Baranyai Kisgazdák Gazdasági- és Hitelszövetkezetéhez, anélkül, hogy a fizetési kötelezettségét valaha is teljesítette volna. A csak 1920-ban alapított és 1921-ben életre hívott szövetkezet pusztán jogi értelemben volt gazdasági vállalkozás a részesedési lehetőségek és az értékes vállalkozás fejlesztő üzemvezetése számára. A szövetkezetet Gossmann Márton alapította, összeköttetésben Dr. Prakatur Tamás ügyvéddel, aki egyike volt azoknak a magyarországi szerbeknek, akik a hároméves szerb megszállás alatt rövid ideig – mintegy hat hétig – annak legfőbb összekötő kapcsai voltak. Ernst Brekenfeld szerint Prakatur rendkívül rosszhírű, a legnagyobb mértékben unszimpatikus személyiség volt, akit mindenképpen a további ügymenet céljából ki kellett volna kapcsolni a szervezet életéből.[38]

Prakatur Tamás volt még a jelentés készítése időszakában is a Tejcsarnok Részvénytársaság elnöke. Gossmann Márton kétségtelenül amellett volt, hogy a környék gazdasági előnyeit kiaknázza, főképpen arra gondolván, hogy ezen az alapon politikai befolyást és ennek folytán hatalmat szerezzen. Alapjában véve mindkét alapítás semmi más nem volt, mint egy tiszta szemfényvesztés bármiféle készpénz nélkül. Tényleges fizetség a részvényekért csak évekkel később történt, amikor a nagy infláció miatt a valutát jelentősen leértékelték, így szinte semmibe sem kerültek azok a szövetkezetnek. 1922-ben Kárász József igazgató a tejszövetkezet részvénytársaság vezetését életre hívta, anélkül, hogy valamivel korábban ezzel kapcsolatban megkérdezett volna bárkit is, vagy a pályáztatást megkövetelte volna. A Tejcsarnok Rt. igazgatóságának a helyzete 1924 végén meglehetősen nehéz volt. Szemben az elnök, Dr. Prakatur elgondolásaival, fontolóra vették a szövetkezet tejcsarnok részvénytársaság kiszakadását, abban a reményben, hogy az alkalmazottainak megfelelő tulajdont is biztosítson. Ebből a célból 1923-ben megalapította a Gazda-Részvény-Bankot 10 000 darab, egyenként 10 000 korona értékű részvénnyel (anélkül, hogy valaha azt kifizette volna), és megkísérelte ezeket a részvényeket a szövetkezet részvénycsomagjára kicserélni, ami azonban nem sikerült.

1924 végén összesen 4700 részvény tartozott a szövetkezethez (4566 saját, valamint 136 darab, amelynek az elővételi jogát nem gyakorolták). Mintegy 620 részvény volt kisbirtokosok és parasztok kezében, ezek többsége a szövetkezethez tartozott. 680 darab volt Dr. Prakatur, 1000 db a pécsi takarékpénztár kezében, és 3000 a Budapesti Országos Magyar Központi Tejszövetkezet tulajdonában.

Szerencsére a szövetkezet a kisbirtokos részvényesekkel csaknem a többségi tulajdont birtokolja, így a pillanatnyi 3000 darab budapesti részvény is a kezébe kerülhet, mert az év folyamán megfogalmazott általános közgyűlési határozat értelmében 20 000 koronára emelték a régi részvények értékét. A 3000 budapesti részvényt nem szolgáltatta ki, hanem visszatartotta megőrzés céljából a szindikátusi szerződésből adódó különbözetből származó igények biztosítékaként.[39]

Ernst Brekenfeld és a német tulajdonszerzés lehetőséget kínált Pécsett, majd országosan egy központi szervezet megalapítására Budapesten a „német-sváb” nép egészének érdekében, hogy további érintkezését szolgálja, ha a német befektetők késznek mutatkoztak volna az utolsó feladat megvalósítására. Brekenfeld nézete szerint akkor kellett volna további más jellegű állásponttal előrukkolni a körülmények nyomására, ha azok rájuk nézve eredménytelenek lettek volna. A pécsi finanszírozás kapcsán be kellett volna látni, hogy az ottani nagy érték szinte ajándékként hullhatott volna a kezükbe.

Célszerű lett volna, ha a szóba kerülő egész tőkéből Budapesten felállított gondozó hivatalt tanácsadói feladatkörrel megszervezik, hogy ott a vidéki viszonyokat legjobban ismerő német gazdák döntsék el a kiadásokat, melyeket célirányosan kellett volna felhasználni, Pécs számára meghatározni, – minthogy ez csak része a tervezett országos szervezetnek -, a továbbiakban erre garanciát kellett volna vállalni. Szintén a budapesti urak közül kellett volna később a szövetkezet és a Tejcsarnok Részvénytársaság igazgató tanácsába embereket delegálni.

Brekenfeld rámutatott a bizonytalan magyarországi banki helyzetre, ilyen körülmények között a pénz rendelkezésre bocsátása kétséget keltett, ezalatt Berlinben a Magyarországi Német Szövetkezetek Szervezetének javára kellett volna letétbe helyezni a pénzt, és a budapesti igény szerint előlegként rendelkezésre bocsátani. Mindenek előtt ez mégis abból adódott, hogy 1924 végén bizonyos mértékben a német-sváb nép Magyarországon készen állt volna a gazdasági erősödéshez, de ez nem jutott kifejezésre, mert abban a pillanatban ez még nem volt szükséges. Ezt kérték az említett urak Budapesten. Brekenfeld szerint minden szövetkezet gyarapodása a megfelelően kiválasztott személyektől függ. Természetesen az egész szervezetnél – sőt a vezető üzemben, mint ahogy a tagszervezetekben is – megfelelő személyek képzését kell tervbe venni az üzletvezetés és a szervezeti munka részére.[40] Az a vélemény fogalmazódott meg, hogy lehetne Németországban a rengeteg katonatiszt között értékes személyeket találni, akik tapasztalataikat itt szerezték, és akik szívesen vállalkoztak volna egy ilyen új feladat teljesítésére.

Brekenfeld megállapításokat tett a korlátolt felelősségű pécsi területi „Baranyai Kisgazdák Hitel és Gazdasági Szövetkezetéről”.[41]A szövetkezet akkor csak áruüzletet üzemeltetett anyagkereskedelemmel, de minden élelmiszerfajtával, bor és mezőgazdasági szükségleti cikkekkel (vastárgyak, tejes kanna stb.), kiskereskedelemmel foglalkozott, illetve a Tejcsarnok Részvénytársaság keretében értékesítési központot működtetett Pécsett. A tejcsarnok fenntartott e célból egy központi üzletet Pécsett, a város legjobb részén, egy sarokházban, ami két utcafrontra néz és nagy ablakai vannak. Ott a szövetkezet részeként foglal helyet a Dr. Prakatur-féle Gazda Bank, ami úgy tűnt, hogy különösebb bérletet nem fizetett. Továbbá a berendezett üzletek mellett, amiben 5-6 férfi és női alkalmazott tevékenykedett, a kiskereskedés irodája volt, ahol délutánonként Brekenfeld tárgyalásokat folytatott. A szövetkezet irodája ugyanabban az épületben az első emeleten kell hogy legyen – ez az egyetlen helyiség, amit Brekenfeldnek nem mutattak meg, erről több könyvet és egyéb bizonyítékot tett elénk a főkönyvelő a nevezett irodában.

Brekenfeld azt feltételezte, hogy a bankhelyiség és a szövetkezeti üzlet ugyanaz, mint ahogy a személyzet is. A hivatalos vezetés (Brekenfeld szerint csak állítólagosan) – egyrészt Gossmann Márton (szövetkezet), másrészt dr. Prakatur Tamás (bank) kezében volt. Az összterületet a szövetkezet bérli, saját birtoka nincs. A szövetkezet még négy leányvállalatot működtetett a megyében hasonló módon, ebből a legnagyobb Mohácson volt, itt mintegy 30 ezer lakos élt, mégis elegendő volt annak forgalma, annak ellenére, hogy vidéken szinte konkurencia nélkül az üzleti élet a zsidóság kezében volt, ezért az alkalmas előfeltételek nem a központi üzletet érintették, bár áruhiány keletkezett és hiányzott a pénz.

Az üzlet forgalma Pécsett naponta átlagosan 10 millió magyar koronát tett ki, ez mintegy 600 aranymárkának felelt meg – ennek a hónapnak elsejétől 17-ig. Vasárnaponként ugyanakkor zárva tartottak. A leányvállalatok havonta összesen üzletenként 60 és 100 millió koronát forgalmaztak.

Az üzleteknek többletet kell előállítaniuk, mégis erre vonatkozóan bizonyítékot Brekenfeldnek nem tudtak mutatni. Gossmann úr panaszkodott, hogy hónapról hónapra azon erőlködik, hogy a gazdaság – különösen a pécsi – jelentős legyen.[42]

Kárász József igazgató megemlítette, hogy már gondolt az üzem elindítására, abból a célból, hogy az elmaradott vidéki üzletekről gondoskodjék. Mindketten a megvalósuló új tőkebefektetés során szerettek volna nagybani árukereskedelmet megszervezni, a vidéki termékek mindennemű felvásárlását (gabona, kukorica és bor stb.) és a mezőgazdasági szükségleti cikkek importját (különösen a gépekét) fejleszteni, saját szállítóautó üzemeltetésének segítségével, a körzetben akkor elszigetelten működő Ford traktorok beszerzésével.

A gondolat önmagában jó volt Brekenfeld szerint, hogy éppen Pécsett a „Tejcsarnok Részvénytársaság” rendelkezésére álló nagy helyet kihasználják, a hatalmas mögöttes terület nagy központjának megalkotásakor mintául lehetett volna állítani a „Német Mezőgazdasági Értékesítő- és Felvásárló Egyesületet”. Ehhez tartoznak olyan személyek, akik az ilyen vállalkozás vezetésében egészen más üzleti képességekkel rendelkeznek, legalább egy ilyen nagy szövetkezeti üzem részére képzett, energikus, céltudatos és a könyveléshez értő, illetve a pénzügyi területen abszolút alkalmas főigazgatót kellett volna kinevezni, ezáltal gyakorolni az elengedhetetlenül fontos ellenőrző funkciót az egyes üzemek felett, neki természetesen felette kellett állnia az összes üzemnek, beleértve a „Tejcsarnok Részvénytársaságot” is.

Kárász József igazgató és Gossmann Márton urakat nem kellett volna ebből egyáltalán kizárni. Ők a további együttműködés számára különös és ismert légkört jelentenek, helyismeretük és a közvetlen személyes kapcsolataik folytán a továbbiakban nélkülözhetetlenek lettek volna. Nekik csak üzleti alapon kellett volna adott esetben a főigazgató irányítási jogköre alatt állni, aki az összes üzem szakmai vezetője, sőt a szervezet kiépítésekor a körzetében együttműködő személyeknek feltétlenül, teljes mértékben a kezében kell lenniük.

Ma a szövetkezetnek teljes mértékben hiányzik az üzletvezetője, illetve a szakmai vezetője – és mindenekelőtt bevallottan részben nem is rentábilis, akkor különösen a szerződések – mint ahogy azt Brekenfeld említette –, a szindikátusi szerződés hosszan hátráltatták. A nagy, mindkét üzemet érintő adósságteher összesen kereken 600 millió magyar koronát (34 000 aranymárka) tett ki, és nem lett volna szabad, hogy tovább növekedjen. A rendkívül magas, 48%-os kamatláb éppen felfalta az üzemeket, amihez jött még dr. Prakatur Tamás állandó aknamunkája, hogy az értékes objektumot az összeomlásba kergesse, hogy azt megszerezhesse magának, vagy az érdekkörébe tartozók számára. Ehhez társult a jelentés előtt röviddel a közreműködésével folytatott kísérlet egy budapesti konzorcium létrehozására Düring úr megbízásából, aki az első számú tejipari szakember az országban. Dr. Prakatur felvásárlási ajánlata darabonként 90 000 koronától 150 000 korona összegre szólt, de ez nem volt sikeres. Düring különben sógora volt Noack úrnak a berlini „Észak-Német Tejszövetség” főigazgatójának, aki őt személyesen ajánlotta, de egyidejűleg óva intett a gátlástalan üzleti rutinjától, így az ajánlólevélből Noack úr alapján megismert információk szerint az nem valósult meg. Düring úr maga több zsidó tőkés érdekeltséghez tartozó bank igazgatóságában ült, és valószínűleg egészen különös érdeke fűződött az objektum megszerzéséhez.[43]

Bizonyára dr. Prakatur már biztosította a magasabb eladási összeget a saját 680 részvényének közvetítési díjaként. Ez az ember csak a saját személyes előnyeire gondolt, a gondoskodása Ernst Brekenfeld bizalmas jelentése szerint a közösségi értékek számára teljesen ellentétes volt. Az ő azonnali és személyes kikapcsolása és elhárítása minden üzemből – főleg a Gazdák Bankjából – egyaránt fontos lett volna, de éppúgy sürgős lett volna a budapesti szindikátusi szerződés megoldása is. A tárgyalások gyors felvételéhez az elvégzett helyreállítás, mint előfeltétel teljesítése szerepelt a továbbiakban.

Ugyan az üzletvezetés részéről néhány alkalommal történt lépés a pénzügyek rendezésére, de ezek gyakorlatilag eredménytelennek bizonyultak. Ehhez kapcsolódott az az értékesítés, amit a közgyűlés határozott el az év június 29-én a pécsi takarékpénztár ajánlatára, 28 000 darab, egyenként 20 000 korona névértékű új részvény kibocsátását, és egyidejűleg minden részvényt szavazati joggal ruházott fel. Ezzel a pécsi takarékpénztár megszerezte a többségi tulajdont. Gossmann Márton belement abba, hogy egyszer a pénztömeg előteremtésével járó állandó gondot és az üzem fenntartásának nehézségeit végleg leküzdje, ugyanakkor biztosította a takarékpénztár által az elnökségben pozícióját, aminek vezetője maga, egyben a szövetkezet igazgatótanácsának vezetője, és ezzel a politikai befolyást is gyakorolja. Ez a tranzakció 560 millió koronát tett ki. Ezeknek a részvényeknek az átvétele 1924 végéig nem történt meg, mert a takarékpénztár a szükséges pénz előteremtését nem tartotta megvalósíthatónak az eszközei és a saját ingatlanjai és ipari üzemei – bőrgyár, szőnyeg-, edény-, gombüzem, gőzmalom, sertéstenyésztő üzem, sőt egy 6000 hektáros nagy haszonbérlet (15  000 hold) stb. – mint ahogy azt tervezték, más objektumok zálogkölcsöne segítségével. Ennek a 28 000 részvénynek az átvételét, illetve kibocsátását már jóváhagyták, itt adódott volna lehetőség a németországi finanszírozónak arra, hogy részesedést szerezzen, mert a magyarországi törvények lehetővé tették az országon kívüli részvényszerzést.

Időközben a Gossmann Mártonhoz közel álló megyei képviselők a mezőgazdasági minisztériumnál közbenjártak a támogatás szempontjából pénzügyileg a csőd szélén lévő üzem számára. Elérték a „Magyar Központi Pénzintézet” támogatását, rendelkezésre bocsátva egy 400 millió korona értékű kölcsönt. Az ajánlat a következő feltételekkel került előterjesztésre: a pénz folyószámlára bocsátása az éves kamatlábhoz 16%-os részletfizetés mellett történt, 10 hónapon belül, havi részletekben 1925. január 1-től kezdve, az egész igazgatóság kezességével.[44]

Január 22-én, szombaton ezzel kapcsolatosan Pécsett tartottak egy teljes igazgatósági ülést, ám annak eredményéről Brekenfeld-nek nem volt tudomása, mivel 23-án elutazott Budapestre. Véleménye szerint a kölcsönt bizonyára elfogadják, amivel kapcsolatban Brekenfeld egy „köztes olcsó hitel” felvételéről, a magas, 48%-os banki hitel felváltásáról beszélt, de előállhatott volna az a helyzet, hogy a német részesedés után ezt a hitelt már korábban a követelményeknek megfelelően visszafizetik. A szövetkezet itt csak az ő 150 millió korona nagyságú adósságának a fedezetére gondolt, a maradékot az üzemi tőke értékesítésével kívánta megoldani.

Így állt a helyzet november 18-án, a Brekenfeld elutazása előtti napokban. Véleménye szerint alaposan ki voltak szolgáltatva az általános konkurenciának – többnyire zsidó hatásra –, de mindenekelőtt kihasználták azokat, akik maguknak vállalkozást szeretnének működtetni. Így nem volt csoda, ha a rossz helyzetben lévő parasztok távol maradnak a vállalkozásoktól, illetve ismét attól visszariadnak, mert a pénzt a leadott árukért – a zsidó kereskedőknél azonnali pénztár segítségével, a szövetkezetnél illetve a Tejcsarnok Részvénytársaságnál csak havi, újabban félhavi kifizetésben kapták meg, de ez többnyire nem volt rendszeres, sok esetben csak cseppenként kellett összekoldulni. Ennek fő okát Brekenfeld a lehetőségekhez képest kicsi Tej- és Tejtermékszállító Részvénytársaságban látta. Szerinte csak akkor lett volna jobb a helyzet, ha mindkét szervezet likviditása teljesen helyreállt volna. Gossmann Márton és Kárász József igazgató Dr. Hinterseer úrnak azt ígérték, hogy legkésőbb 1925. január 15-ig fontolóra fogják venni a felajánlott kölcsön elfogadását köztes kölcsön formájában. A végleges német döntésig azt kérték, hogy a jelenlegi jogi állapotban semmiféle változtatást ne eszközöljenek, sem az új részvények másként történő elvitelét, sem pedig a régiek áruba bocsátását.

1924 novemberében a szövetkezetnek mintegy 12 000 tagja és kereken 29 000 részvénye volt, egyenként 20 000 korona névértékben. Az alapításkor, 1920-ban 32 000 darab, egyenként 500 korona értékű részvényt bocsátottak ki, melyek közül mintegy 3000 darabnak az elővételi jogát nem gyakorolták.

A részvényeket nem csak jogi módon regisztrálták, ami a német szövetkezeti törvény alapján elegendő, hanem hivatalos formában, mint ahogy a részvényeket általában szokták, és így kézbesítették a tagoknak.[45]

A jelentéiben Brekenfeld tovább ment, végül a magyarországi össznémetség egységes gazdasági szövetkezetének megszervezési lehetőségeit fejtette ki.[46]

Felvetette a „tiszta német szövetkezet” alapításának lehetőségét, amit a legtöbb esetben, túlnyomórészt a „tiszta német” községekben lehetségesnek vélt. Ugyanakkor kifejtette, hogy a községekben és a megye egy részében, ahol a magyar és német gazdák „hasznos módon” egymás mellett és együtt éltek, a szövetkezet alapításának nem kell elmaradnia, továbbá a németek a magasabb kulturális színvonaluk és a gazdaságuk állapotának következtében ebben a vezetést megtartják, és a tiszta magyar községekben is meg kell valósulnia az új alapításoknak. A már meglévő szövetkezeteknek már vannak szállítói, mint pl. a Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaság, melyet nem szabad kizárni a csatlakozás következtében, figyelemmel a szövetkezeti alapelvekre.

Ebben a törekvésben kell alkalmazni és felhasználni a teljes német szervezet bázisán a Magyarországon már nagy számban működő szövetkezeti magánképződményeket a német, illetve túlnyomó részben német községekben, a szervezetet frissíteni és alkalmazni főképpen vidéken. Megemlítette a Budapesthez közeli Solymár esetét. Akkor vélte eljönni az igazi szervezés idejét, amikor a meglévő szövetkezetek életre keltek az aranykoronára történő átállás során, és a német szervezet egyidejű létrejötte a továbbiakban értékessé vált volna, akkor annak meg lesz az eredménye. A jelentés készítésének az átmeneti idejét, a lélegzetvételnyi időt ki kellett volna használni Brekenfeld szerint a szövetkezet bázisának megszervezésére, ami feltétlenül kedvező a teljes szervezet számára, amely lehetőség többé soha vissza nem tér. Ezért sürgősen javasolta a tervezett finanszírozás megkezdését.

Kritikával illette a vidéken működő nagy számú „Hansa”[47] – tisztán szociáldemokrata fogyasztási – szövetkezetet, mely nem elszigetelt, egyedi szövetkezet, hanem „fiókintézménye” a budapesti szövetkezeti központnak, melytől az árut kapta.

A megfogalmazott részakció, ami egy esetleges pécsi részesedést helyezett kilátásba, a németség összessége szempontjából vidéken értéktelennek tűnt Brekenfeld jelentése alapján.

Ezek nem jelentettek többet, mint olyan próbálkozásokat, melyek lehetőség szerint hasznot hozó üzletek az egyének számára, aminek a tervezett kiszélesítése szolgálja a megye németségének gazdasági erősödését. És mégis ez az egész akció, amely mozgásba lendült, a jelentés készítésének idején nagy szervezési lehetőségeket kínált az egész Magyarországon szervezendő „Nagy Német Szövetkezeti Szervezet” kialakításához.

Ez, hogy ebből valami Pécsett megvalósul vagy nem, a teljes vállalkozói körnek a budapesti központi szervezetéből csak egy hányadának szabad Pécsett részt vennie. Véleménye szerint ezt Budapesttől nyugatra és északnyugatra kell kiindulásként megszervezni, mert itt találhatóak egészen kiterjedt nagyságban német paraszti községek. Ezenkívül Budapesten kell hogy működjön a magyarországi németség szellemi vezetője, akinek minden esetben a kezében kell tartania a szervezés forgatókönyvét.

Célszerű lett volna a központi csúcsszervezet megalkotása természetesen Budapesten, a következők szerint:

1)      a sok szövetkezet részére egy saját pénzforgalmat lebonyolító központ megalkotásával,

2)      egy mezőgazdasági termékek és szükségletek cseréjét lebonyolító árupiacra lett volna szükség, ami a vidéki fiókszövetkezetek számára célszerűnek tűnt, és

3)      a magyarországi német szövetkezeteknek saját és független könyvvizsgáló szövetségének megteremtésével.

Brekenfeld célja volt, hogy egy tisztán gazdasági célú birodalmi német szövetkezeti hálózatot hozzanak létre, ez azonban egészen 1941-ig idealisztikus elképzelésnek bizonyult.

A Német Szövetkezeti Központ megalakítására nem kerülhetett sor, a november 22-i igazgatótanácson magyar részről felmerült, hogy az ügynek nincs-e pángermán hatása. Bleyer örült a fenti tárgyalásoknak, egyben erre az időre Gossmann Márton közölte a szindikátusi szerződés felmondását.[48]

Krahmer-Möllenberg Ogrowski titkos tanácsosnak írt levelében a magyarországi német szövetkezetek szanálásának tervét hozta elő, annak politikai jelentőségét emelte ki. Az egész akciót mintegy 80-90 000 ezer márkára becsülték.[49]

A német követség táviratban fejtette ki, hogy Gossmann Márton most tárgyalt Bleyer Jakabbal, hogy Pécs, ha onnan nem történik intézkedés január 15-ig, akkor más megoldást választ.[50]

Két szálon zajlottak az események. Egyrészt a budapesti szövetkezeti német központ megvásárlására törekedtek, ami a német becslések szerint mintegy 40-50 000 járadékmárka összeget tett volna ki, másrészt a pécsi tejcsarnok megszerzésére irányult az akció. A német fél nem adta fel a reményt, még akkor sem, hogy kiderült, a tejüzemet 6 évre bérbe adták, így az ellenérték évi 14 000 aranykorona bér és 200 millió papírkorona lelépési összeg volt. Arra az álláspontra jutott a német fél, ha a pécsi cég ismét pénzzavarba kerülne, akkor újból felveszik a tárgyalás fonalát.[51]

A szövetkezeti üggyel kapcsolatos dolgok igen elszomorítóak Gündisch szerint. A budapesti Magyar-Német Termelési- és Értékesítési Szövetkezet (ungarisch-deutsche Produktions- und Verwertungs-Genossenschaft) elleni per kedvező fordulatot vett, s jelenleg folynak a tárgyalások, s nincs értelme a tárgyalások folytatásának, ha két hónapon belül nem sikerül kifizetni az 50 millió koronás vételárat.[52] Itt szakadt meg a tárgyalás.

1941 után Hitler a térség kis államait kihasználva immár a gazdasági függés mellett politikai elkötelezettséget is szerzett. Magyarország a revíziós területszerző politikáját német segítséggel valósította meg, ennek következménye az lett, hogy erőteljesebb beleszólást kívánt az itt élő német kisebbség ügyeibe. Nyilván lehet összefüggést találni abban, hogy a német kisebbség szövetkezetei ezután nyertek kormányzati támogatást.

Német gazdasági szempontból a háború első szakasza 1941-ig tartott. A megszállt területek beépültek a német gazdaság rendszerébe. A fegyveripar még alatta maradt a teljes ipari termelés 20%-ának. A reálkeresetek 1941-ben kezdtek csökkenni, a napi költségek erősebben nőttek, mint a nominálbérek. A gazdaság termelési kapacitását nem sikerült megfelelő módon növelni. Az USA 1941-ben belépett a háborúba, a szovjet fegyverek erejét pedig a németek alábecsülték. 1942-től hadigazdaság indult el, amiben a kapacitás növelés első helyen szerepelt. 1944 őszén omlott össze a gazdaság ellátó rendszere, amikor is már a totális háborús gazdaság került bevezetésre.[53]

Gyakorlatilag 1941-ig nem volt esélyük Magyarországon a népi német szövetkezetek kialakításának. Magyarországon a szervezeteket több csoportban mutatják be, elsőként, fő szervezetekként foglalkozott a déli területeken lévő „Agraria” (áruközpont), illetve a „Selector” (állattenyésztő) szövetkezetekkel, mindkettő székhelye Újvidéken volt. Az adatoknál érződik némi bizonytalanság, mivel 1938-tól ad meg adatokat, s ezt már Magyarország déli területeinek nevezik. Erdély magyar részein 1941-ben alakították újra a Raiffeisen szövetséget, ennek 34 hitel, 12 árucsere, 2 tej és egy központi tejszövetkezete volt Bestritz-i székhellyel.

A népi német szövetkezetek helyzete bonyolultabb volt a Dunántúlon. 1942. október 1-től egyéves kemény harc után nyílt lehetőség a mintegy 250 szövetkezetből 24 (5 feldolgozó és 19 lefölöző) szervezetnek a MILAG-hoz csatlakozni (Milch- und Milchprodukt-Absatzgenossenschaft Budapest).[54]

Az országgyűlés képviselőházának 134. ülésén[55] Mühl Henrik, a magyarországi németség képviselője kifejtette az alábbiakat: azért interpellált, mert az alsóbb közigazgatási szervek a felsőbb intézmények jóindulata ellenére szabotálták a hazai német kisebbség gazdasági intézményeinek működését. Ezek így ellehetetlenülnek, és be is fogják szüntetni tevékenységüket. A népcsoport élete nemcsak kulturális, hanem gazdasági téren is zajlott, ez azt jelentette, hogy főleg Tolna és Észak-Baranya községeiben a német kisebbség tejszövetkezeteit 1942. október 1-én tömörítették egységes tej- és tejtermék-értékesítő szövetkezetbe. Ennek német rövidített neve volt a MILAG. Az alapelv az volt, hogy nemcsak tejet termeltek, hanem feldolgozták, termékeiket pedig saját budapesti boltjukban árusították a fogyasztóknak.

Basch Ferenc 1943. november 18-án a miniszterelnöknek írt memorandumában megfogalmazta a hazai németséggel kapcsolatos panaszokat, aminek első pontja foglalkozott a MILAG megalakulásának nehézségeivel.[56]

A Magyarországi Németek Szövetségének helyettes elnöke, Goldschmidt György 1944. április 19-én nagyszabású tervezetet készített Sztójay Döme miniszterelnök részére, amiben kérte a magyarországi német vezetők felhatalmazását, aminek segítségével a németség minden szinten gazdasági központokat hozhatna létre, illetve az összes tagra kiterjedően egyesülhetne. Azonnali döntések szükségességét fogalmazta meg, így egy német szövetkezeti ellenőrző szövetség felállítását, valamint a MILAG, a Tej- és Tejtermék Értékesítő Szövetkezet működési engedélyének kiterjesztését az ország egész területére. Kérte a hazai németségnél már meglévő tejszövetkezeteknek a MILAG-hoz való csatlakozásának engedélyezését.[57]

1944. július 15-én készítettek egy memorandumot a földművelésügyi miniszternek. A 11 oldalas dokumentum mintegy összefoglalta a MILAG addigi működését és jelezte annak nehézségeit. Kérte a memorandum továbbá, hogy tegye lehetővé a földművelésügyi tárca, hogy vidéken az ő hatásuk alatt elinduljon a fejlődés.[58]

A népi német hitel és áruszövetkezetek szervezését minden fáradozás ellenére lassítani kellett a magyar ellenállás miatt. Megemlítette, hogy a tej és borértékesítés kivételével a többi területen az értékesítésben a német gazdák ki voltak szolgáltatva a zsidó kereskedőknek és a magyar szövetkezeteknek (Futura, Hangya). Mindemellett a népi németek körében még borász szövetkezet megszervezésére került sor a Dunántúlon.[59]

Németország 1923/24-ben nehéz gazdasági helyzet után stabilizálódott, többek között a valutareform, a Dawes-terv segítségével. Brekenfeld jelentéseiben helyesen látta a tejszövetkezet magyarországi gazdasági helyzetét, az esetleges német tőkeinjekció lehetőségét.

A német tőkebefektetés megvalósulása, egy országos német szövetkezet kialakítása esetén eredményesen szolgálta volna annak gazdasági fejlődését, de ez 1924-ben még meglehetősen illuzórikusnak bizonyult.

A cég gazdasági helyzetét helyesen mérte föl, fontos lehetett volna a német tőkebefektetés egy olyan gazdasági helyzetben, amikor a nagyfokú infláció miatt könnyen szerezhettek volna meg egy, a népélelmezés számára fontos pécsi céget.

Pontos információra volt szükség, amit a részvények tulajdonosi megoszlását illetőleg csaknem teljesen a valóságnak megfelelően írt le. A cég gyakorlatilag nem fejtett ki üzleti tevékenységet, így alkalmas volt az idő egy esetleges külső finanszírozás elindítására. A német gazdasági finanszírozásnak azonban komoly előfeltételeket szabott a „Külföldön Élő Németek Birodalmi Segélyezése” program megbízásából Magyarországra (Pécsre) érkező Ernst Brekenfeld.

Végül az 1924. novemberi igazgatótanácsi döntés és az azt követő hónapok elvetették a német tőke igénybevételét, meghosszabbították a szerződést az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központtal. A cég története a továbbiakban még szorosabbá fonódott a fenti szövetkezettel.

Irodalom

BEREND – RÁNKI 1976 = Berend T. I., – Ránki Gy., Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Budapest, 1976.2

DONAU-KARPATENRAUM 1944 = Der Donau-Karpatenraum. Eine Gemeinschaftsarbeit des Reichforschungsrates, Fachsparte „Raumforschung“, und des Reichskommissars für die Festigung deutschen Volkstums, Hauptamt Volksdeutsche Mittelstelle. Auszug bearbeitet im Institut für Agrarwesen und Agrarpolitik an der landwirtschaftlichen Hochschule Hohenheim und im Deutschen Ausland-Institut Stuttgart, unter der Leitung von Professor Dr. Paul HESSE, Stuttgart-Hohenheim. Stuttgart, 1944. (Nur für den inneren Dienstgebrauch).

JEGYZŐKÖNYVEK 1943 = Az országgyűlés képviselőházának jegyzőkönyvei. 17. kötet. Budapest, 1943.

MODERNE WIRTSCHAFTSGESCHICHTE 1996 = Moderne Wirt-schaftsgeschichte Herausgegeben von Gerold Ambrosius, Dietmar Petzina und Werner Plumpe. München, 1996.

RÁDÓCZY 1984 = Rádóczy Gy., A legújabb kori magyar pénzek (1892-1981). Budapest, 1984.

ROLF 1995 = Rolf, W., Wirtschaftsgeschichte. Vom Merkantilismus bis zur Gegenwart. Köln-Weimar-Wien, 1995.

Rövidítések

BML = Baranya Megyei Levéltár

MOL–ME–K28 = Magyar Országos Levéltár – Miniszterelnökség – Nemzetiségi és Kisebbségi Osztály

PKTI = Pécsi Királyi Törvényszéki Iratok

ZSA Potsdam, DS. = Zentrales Staatsarchiv, Potsdam, Deutsche Stiftung, Aktensammlung über die in Ungarn bezüglich reichsdeutscher Beteiligung an einer dort für das deutsche Volkstum zu schaffenden Genossenschaftsorganisation vom 15. – 22. November 1924. von Ernst Brekenfeld vorgenomme-nen Erhebungen.

Jegyzetek:



* A tanulmány az OTKA T 0 42625 számú program keretében és támogatásával készült. A témával kapcsolatos német nyelvű dokumentumok rendelkezésre bocsátását szeretném megköszönni Tilkovszky Lorántnak. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980.

[1] MODERNE WIRTSCHAFTSGESCHICHTE 1996. 23.

[2] BML PKTI Ct 177. A Pécsi Tejcsarnok Biedermann Ottó és Társai

[3] BML PKTI Ct 177. 3755/1900.

[4] BML PKTI Ct 422 Pécsi Tejcsarnok Rt. 422/239. 13551. sz. irat

[5] Uo. 422/239.

[6] Uo. Okmánytár. 1910. április 12-én aláírt alapszabály

[7] Uo. 422/238, 1911, 1912, 1913, 1914-es adatok.

[8] Uo. 422/3.

[9] Pécsi Napló 1916. május 13. 7.

[10] BML PKTI Ct 422/7. Dunántúl 1917. január 21.

[11] BML PKTI Ct 422/8. A Pécsi Tejcsarnok Rt igazgatóságának és felügyelő bizottságának jelentése és VIII. évi zárszámadása az 1917. üzletévről. Pécs, 1918.

[12] BML PKTI Ct 422/10.

[13] Uo. Ct 422/13.

[14] Uo. Ct. 422/16.

[15] Uo. Ct. 422 Okmánytár

[16] RÁDÓCZY 1984. 16.

[17] Prakatur Tamás Dr. ügyvéd, 1897. november 17-én született. 1923-1924-ben cége ellen Fakereskedelmi- és Áruforgalmi Rt. eljárás indult kereskedelmi vétség címen. BML PKTI Ct 197/1925.

[18] BML PKTI Ct 422/20.

[19] Uo. Ct 422/21.

[20] Uo. Ct 422/1122-1924 sz. irat.

[21] Uo. Ct 422/239. sz. irat.

[22] Ekkor egy Dunántúl című újság ára 1924. november-decemberben 1500-2000 korona volt.

[23] BML PKTI Ct 422/1122-1924 sz. irat és Dunántúl 1924. november 20. 8., Dunántúl 1924. december 10. 12.

[24] Uo. Ct 422. 1925. május 23-i levél.

[25] Uo. Ct 422/40.

[26] Uo. Ct 422./43.

[27] Uo. Ct 422./44

[28] Uo. Ct 422./45

[29] Uo. Ct 422./48-52.

[30] Uo. Ct 422./55

[31] Uo. Ct 422./59.

[32] BEREND–RÁNKI 1976. 308-309.

[33] ROLF 1995. 144-154.

[34] ZSA Potsdam, DS, Bd. 980.

[35] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 234-245 (240-241)

[36] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 234-245 (241-245)

[37] ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. E. Brekenfeld, Stralsund jelentése és tényszerű megállapítások Pécsről és vélemény az ottani tényállásról. Kelt.: Budapest, 1924. november 20-án , 1924. november 24-én Bécsben.

[38] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 354-360 (354-355)

[39] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 354-360 (356-357)

[40] ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. A Budapesten 1924. november 20-án, illetve Münchenben 1924. november 26-án kelt jelentés. 386-389 (387)

[41] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 386-389 (388)

[42] ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. A Budapesten 1924. november 20-án és Münchenben 1924. november 26-án keletkezett jelentés. 328-335 (328-329)

[43] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 328-335 (330-331)

[44] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 328-335 (332-333)

[45] Uo. ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. 328-335 (334-335)

[46] Uo. A Budapesten 1924. november 20-án és Münchenben 1924. november 26-án keletkezett jelentés az átfogó és egységes német gazdasági szövetkezet megszervezéséről Magyarországon (340-346).

[47] Nyilván Hangya szövetkezetről volt szó.

[48] ZSA Potsdam, DS, Bd. 980. Gündisch levele Krahmer-Möllenberghez, Budapest, 1924. december 1.

[49] Uo. Berlin, 1924. december 19.

[50] Uo. Budapest, 1924. december

[51] Uo. Budapest, 1925. január 6.

[52] Uo. Budapest, 1925. január 31. Gündisch levele Krahmer-Möllenberg-hez.

[53] ROLF 1995. 186-193.

[54] A továbbiakban MOL-ME-K28 117. csomó – 194. tétel II. 1941-1944. Magyarországi és külföldi német nemzetiségi mozgalmak tevékenységek – 1944-18094. 10. fólió. 23533. számú irat. 1941. október 13-án kelt levél mellékletként szerepelt abban az anyagban, amelyben a hazai németség immár 24 községi szervezete mellé további községek csatlakozását kérték.

[55] 1943. november 10. JEGYZŐKÖNYVEK 1943. 198-201.

[56] MOL-ME – K 28 – 117. csomó – 194. tétel II. 1941-1944. Uo. 32885. számú irat. 159-168. fólió.

[57] MOL-ME-K28-117. csomó – 194 tétel II. 1944-18094. 121-122. fólió.

[58] Uo. 101-102. fólió.

[59] Der Donau-Karpatenraum. Eine Gemeinschaftsarbeit des Reichforschungsrates, Fachsparte „Raumforschung“, und des Reichskommissars für die Festigung deutschen Volkstums, Hauptamt Volksdeutsche Mittelstelle. Auszug bearbeitet im Institut für Agrarwesen und Agrarpolitik an der landwirtschaftlichen Hochschule Hohenheim und im Deutschen Ausland-Institut Stuttgart, unter der Leitung von Professor Dr. Paul HESSE, Stuttgart-Hohenheim. Stuttgart, 1944. (Nur für den inneren Dienstgebrauch).