Cikkek

Tilkovszky Loránt: A magyarországi németek mezőgazdasági szövetkezeti ügye két világháború közötti történetéhez

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

281–294. p.

Tilkovszky Loránt

A magyarországi németek mezőgazdasági szövetkezeti ügye két világháború közötti történetéhez

Zur Geschichte des landwirtschaftlichen Genossenschaftswesens der Ungarndeutschen in der Zwischenkriegszeit

Some Data on the History of the Cooperative Farming of the German Minority in Hungary

A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalomnak Magyarországon is az volt kezdettől fogva az alapvető célja és indítéka, hogy a paraszti kistermelők érdekvédelmi–érdekérvényesítési összefogásával bizonyos önsegélyt valósítson meg, egyrészt azáltal, hogy hitelszövetkezetek létesítésével megfelelő pénzügyi feltételeket teremthessen termelő- és értékesítő munkájához, másrészt hogy a termelő és a fogyasztó közötti közvetítőkereskedelem lehető kikapcsolásával próbáljon kedvezőbb helyzetet elérni a maga számára.[1]

Egy erősen soknemzetiségű országban, mint az 1918 előtti Nagy-Magyarország volt, természetesen szép számmal voltak olyan szövetkezetek, amelyek tagsága – a településviszonyoknak megfelelően – többé-kevésbé vagy akár teljesen nemzetiségi összetételű volt.[2] A magyar politika és a magyar közvélemény elvárása az volt az ilyen szövetkezetekkel szemben, hogy ne öltsenek nemzetiségi jelleget, hanem a magyar nemzeti szupremáciát elismerve illeszkedjenek bele az ország szövetkezeteinek általános rendszerébe.[3]

Az ország akkor közel 2 milliós németségének szövetkezeti szerveződése – eltekintve a több évszázados nemzeti önkormányzati múlttal rendelkező erdélyi szászokétól – így is indult meg. Ámde az első világháborút közvetlenül megelőző évtizedben többfelé, főleg a bánáti és a bácskai sváboknál, de a Dunántúlon is, mutatkozni kezdtek német különválási, önállósulási törekvések, német parasztszövetségek (Bauernbund-ok) által létrehozott szövetkezeti mozgalmak,[4] amelyek a németországi Pángermán Szövetség (Alldeutscher Verband) propagandisztikus, organizatórikus, financiális, és – a Magyarországi Német Néppárt (Ungarländisch-deutsche Volkspartei) révén – politikai támogatását élvezték.[5] Miattuk annyira erős fóbia keletkezett és élt tovább a háború és forradalmak utáni magyar politikában (és közvéleményben is), amely ragaszkodott 1918 előtti szövetkezet-politikai elveihez, hogy az 1920-ban egyedül újjászervezni próbált ún. Németmagyar Termelő és Értékesítő Szövetkezetet (Deutschungarische Produktions- und Verwertungsgenossenschaft) is mihamar felőrölte, azaz a háború előtti önálló német szövetkezetek rövidéletű sorsára juttatta.[6]

A trianoni Magyarországnak meghagyott területen már csak mintegy egynegyede maradt a németség korábbi lélekszámának, szórt településein fokozottan kitéve a gyorsuló asszimilációnak, amivel szemben új köntösben, de jórészt változatlan pángermán mentalitással léptek fel az immár a Weimari Németország kormányaitól pártfogolt védegyletek és védszövetségek. Sürgetéseikre a Bethlen-kormány 1924-ben megalakulni engedett egy mindeddig hiányzó országos kultúregyesületet (Magyarországi Német Népművelődési Egyesület = Ungarländischdeutscher Volksbildungs-verein), de egy szintén kívánt magyarországi német parasztegylet engedélyezését csak ígérgette, nem valósította meg.[7] A magyarországi németségnek bizonyos gazdasági önállóságra is törekvő ún. népinémet (volksdeutsch) irányzata, amelyet ekkor Bleyer és Gündisch neve fémjelez, szövetkezeti vonalon is sajátnépi (eigenvölkisch) szervezeteket akar, ezzel szemben a magyarországi németek kormánybiztosává kinevezett Steuer György éles ellenfe-le – „magyar hazafias szellemben”, „a magyar nemzeti egység megóvására” – a nemzetiségi alapon történő, „tehát szepara-tisztikus” gazdasági, szövetkezeti szervezkedésnek.[8] Ez utóbbi azonban ehhez nagy reményeket keltő bátorításra talál már igen korai németországi elgondolásokban is,[9] majd egyre inkább konkretizálódó, a külföldi – így a magyarországi – németséget is finanszírozással kecsegtető nagyszabású tervekben, amelyekben hangsúlyos szerepet kapott mindenütt a sajátnépi német mezőgazdasági szövetkezetek ügye: ezek – titkos németbirodalmi financiális támogatás révén – fontos eszközei lehetnek a német „anyaországgal” való gazdasági és politikai kapcsolattartásnak.

Az effajta tervek finanszírozására már 1920-ban létrehozott Deutsche Stiftung (Német Alapítvány)[10] csak 1924-re erősödött meg annyira, hogy vállalt feladata ellátására számottevőbb lépéseket tegyen. Ezek sorába tartozott magyarországi vonatkozásban az az 1924. novemberi kísérlete, hogy megszerezze a szanálásra szoruló Baranyai Kisgazdák Hitel- és Gazdasági Szövetkezetét és a Pécsi Tejcsarnok Részvénytársaságot, hogy ily módon egy sajátnépi német szövetkezeti központot építhessen ki Dél-Dunántúlon, majd ezt követően az önálló német szövetkezeti mozgalom budapesti országos központjának létrehozását is előkészítse. (Ennek a meghiúsult kísérletnek a történetét Szávai Ferenc dolgozza fel, alapos helytörténeti kutatással is kiegészítve a Tilkovszky által feltárt német forrásanyagot).[11]

A Deutsche Stiftung ügyvezető elnökének, Krahmer-Möllenbergnek a figyelme 1925-ben azután arra is kiterjedt, hogy magyarországi német fiatalok Németországban tehessenek szert szövetkezetügyi ismeretekre és gyakorlati tapasztalatokra, egy-részt – hitelszövetkezeti vonalon – a Porosz Központi Szövetkezeti Pénztár (Preussische Zentralgenossenschaftskasse), másrészt – áruszövetkezeti vonalon – a Német Mezőgazdasági Szövetkezetek Birodalmi Szövetsége (Reichsverband der deutschen land-wirtschaftlichen Genossenschaften) segítségével. Sőt, az orvosi gyakorlaton éppen Németországban tartózkodó németbolyi Ägid Faulstichnak egyenesen felajánlotta kapcsolatba hozását Lindeiner-Wildau-val, a Deutsche Stiftung kuratóriuma azon tagjával, akihez a „Südost” országai – így a többé-kevésbé oda tartozónak tekintett Magyarország – németségének németbirodalmi pénztámogatása kérdéseiben, nem utolsó sorban a német szövetkezeti ügy támogatása tekintetében is a döntések tartoznak.[12] A keleti németség (Ostdeutschtum) szanálására (Ost-Sanierung) Stresemann németbirodalmi külügyminiszter irányításával 1925-ben kidolgozott nagyszabású program lebonyolítására a következő év tavaszán létrehozott Közvetítő és Kereskedelmi Társaságban is (OSSA Vermittlung- und Handelsgesellschaft) Lindeiner-Wildau felügyelte ügyvezetőként – délkelet-európai viszonylatban – azt a reszortot, ahol remények szerint a magyarországi németség igényei is figyelembe vétetnek.[13] A budapesti német követ egy 1926. februári jelentése szerint igen nagy haladást jelentene, ha végre sikerülne egy német ellenőrzés alatt álló szövetkezeti bankot alapítani, s annak segítségével minden sváb mezőgazdasági szövetkezetet egyesíteni.[14]

A szövetkezeti mozgalom helyzetét Gündisch a következőképpen látta 1927-ben, a trianoni Magyarország németlakta 350 községében: A szövetkezetek számos fajtája működik ezekben, túlnyomórészt német tagsággal, de magyar befolyás alatt. Főként termesztéssel, tenyésztéssel, értékesítéssel, valamint hitelnyújtással, biztosítással stb. foglalkozó különféle szövetkezetek ezek, amelyek azonban a szövetkezeti munka magyarországi nagyfokú centralizáltsága folytán úgyszólván mind kapcsolódnak valamely megfelelő szakirányú országos szövetkezethez, vagy éppen fiókjai egy-egy országos szövetkezeti központnak. Így például a német községekben lévő összesen 150 fogyasztási szövetkezet mind az országos „Hangya”-szövetkezet illetve az Általános Fogyasztási Szövetkezet fiókjaként működik. Mind a 48 tejszövetkezet az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ (OMTK) alá tartozik; mind a 87 hitelszövetkezet az Országos Központi Hitelszövetkezet (OKH) filiáléja. Vagyis: az ország német községei szövetkezeteinek egyike sem tekinthető népinémet (volksdeutsch) szövetkezetnek. Ezeket Gündisch szerint – németbirodalmi financiális segítséggel – országosan volksdeutsch irányítás alá kellene vonni.[15]

A Karl Christian Loesch vezette Deutscher Schutzbund (Német Védszövetség a határterületi és külföldi németségért)[16] a németbirodalmi kormány OSSA-programjának segítése célzatával, hogy a szóban forgó német népcsoportok megerősödhessenek, s bekapcsolódhassanak – mégpedig a német birodalom igényeinek megfelelően – az össznémetség gazdasági vérkeringésébe, egy ugyancsak nagyszabású akció tervét dolgozta ki. 1927 folyamán Magyarországon, Jugoszláviában és Romániában – a hivatalos statisztikákat eleve megbízhatatlanoknak tartva – titkos statisztikai állományfelvételt szervez meg, amely az ott élő „népinémetekről” minden vonatkozásban – így szövetkezeti szempontból is – rendkívül részletes adatokkal szolgálna, s azok változásait is folyamatosan regisztrálva, német – úgymond – „népiségi telekkönyv” (Volksgrund-buch) formájában tartaná nyilván, saját berlini központi „adatbankjában” tárolva azokat. A németbirodalmi gazdasági szövetségek élénk érdeklődést mutattak e tervezett akció iránt, a német diplomácia azonban teljesen valószínűtlennek ítélve, hogy egy ilyen illegális akciót – méghozzá jórészt németbirodalmi adatgyűjtők felhasználásával – észrevétlenül, és az érintett kormányokkal kényes konfliktusokba kerülés veszélye nélkül lehetne végrehajtani, teljességgel letiltotta az egészet. A magyarországi németség volksdeutsch irányzatának vezetői – Bleyer és Gündisch – a következményektől maguk is félve, ezt tudomásul vették, jóllehet a magyarországi németségnek az OSSA-támogatásból való részesülését – nem utolsó sorban az önálló „németnépi” szövetkezeti hálózat kiépítése szempontjából – annyira fontosnak tartották, hogy már-már belementek ebbe az akcióba.[17]

Addig is, míg a magyarországi volksdeutsch irányzat reményei szerint sor kerülhet az OSSA-akció keretében egy nagyszabású financiális támogatásra a német birodalom részéről, Németországból – szakmai gyakorlat és mellette népiségi öntudatosító munka (Volkstumsarbeit) céljából – Magyarországra látogató mezőgazdász és közgazdász hallgatók vállalkoztak arra, hogy ők konkrét segítséget nyújtanak itt a szükségesnek tartott önálló német szövetkezeti szervezkedés megindításához. Azzal kezdték, hogy a berlini káli-szindikátussal és bécsi képviseletével folytatott tárgyalások után, és németországi vegyi nagyüzemekkel is megállapodva, a propagandaköltségeik terhére tőlük ingyen kapott műtrágya felhasználásával kísérleti parcellákon demonstrálták a magyarországi németlakta területek parasztjai előtt a műtrágyázás terméshozamot növelő és minőséget javító hatását, s ezáltal termelőmunkájuk nagyobb jövedelmezőségét, különösen ha ezek után a beszerzés és a terményértékesítés szövetkezeti útját választják. Azonban már kísérleti munkájuk is meglehetős nehézségek közepette folyt, mert a helyi hatóságok, a csendőrség és a rendőrség állandó zaklatásainak voltak kitéve; még inkább a szövetkezet-szervezésnél. Mert maga Bethlen miniszterelnök ismételten figyelmeztetett: mind az ország, mind a hazai németség számára káros, s így megengedhetetlen, hogy a magyarságtól való elkülönülésre törekedjenek gazdasági (és bármilyen) téren. Az efféle megnyilatkozások megerősítették azt a benyomást, hogy nincsenek, vagy legalábbis nagyon rosszak a kilátások önálló német gazdasági, szövetkezeti térhódításra. 1925 és 1928 közti magyarországi munkálkodás után e vállalkozás vezetője, Heinrich Köhler, visszatért Németországba, ahol egy szászországi mezőgazdasági szövetkezetnél helyezkedett el, mint kísérletvezető. A Deutsches Auslandsinstitut (DAI) kiadványainak gazdaságtudományi sorozatában 1930-ban megjelent doktori disszertációja – személyes tapasztalatait is felhasználva – a dél-magyarországi mezőgazdaságról szólt, különös tekintettel a magyarországi német parasztságra.[18]

Nagy meglepetésként érte őt itt – még 1929 májusában – a Bleyeren keresztül érkezett felkérés: elvállalná-e egy Budapesten létesítendő Német Gazdasági Iroda (Deutsche Wirtschaftskanzlei) vezetését? Úgy tűnt, hogy nagyon lényeges fejleményként az a „Pontus” elnevezésű pénzügyigazgatási korlátolt felelősségű társaság, amely az OSSA-pénzek felhasználása felett délkelet-európai vonatkozásban diszponált (Finanzverwaltungsgesellschaft für Südosteuropa GmbH), ezen a Német Gazdasági Irodán keresztül fog végre hathatós pénzügyi támogatást nyújtani az önálló népinémet szövetkezeti szervezet kiépítéséhez. Boldogan vállalta ezt a magyarországi tartós megbízatást a németbirodalmi állampolgár Köhler, munkáját azonban csak 1930. április 1-én kezdhette meg, mert németországi szövetkezeti munkahelyétől csak akkor válhatott meg, s telepedhetett át Budapestre.[19]

Az OSSA és a Pontus azonban, mint hamarosan kiderült, nem váltotta be a magyarországi volksdeutschok – és Köhler – részéről hozzájuk fűzött nagy reményeket. A Pontus, amely elbírálta a budapesti Német Gazdasági Iroda Köhler által előterjesztett üzleti és szövetkezet-alapítási terveit, kifizetődőbbnek találta a jugoszláviai németségnek a fejlettség már igen magas fokára jutott szövetkezeti gazdálkodása további támogatását, mint a magyarországi népinémetek eleve – és nem ok nélkül – meglehetősen szkeptikusan nézett szövetkezeti törekvései alimentálását. Lehetetlen helyzet volt, hogy Köhler nem kapott a szűkmarkú Pontustól – arról nem is beszélve, hogy a magyarországi németek szövetkezeti bankja egyáltalán nem valósult meg – először is valamire való indulótőkét, azután pedig a működés folyamán felmerülő szükségek áthidalására nélkülözhetetlen hiteltámogatást. Míg azok, akik Magyarországon kezükben tartják és végzik a közvetítő kereskedelmet, abban a helyzetben vannak, hogy számukra ilyesmi nem jelent semmiféle problémát, erre egy magyarországi népinémet szövetkezet, amelynek nincs sem megfelelő tőkéje, sem olyan saját pénzintézete, amelytől kedvező feltételek mellett vehetne fel például úgynevezett szállítási hiteleket, teljességgel képtelen. (Itt jegyzendő meg, hogy bár a szövetkezeti mozgalomban mindig számottevő szerepet játszott a törekvés a közvetítő kereskedelem kikapcsolására, azt igazából mégsem lehetett kiiktatni, mert bár kétségtelen jelentős haszonnal dolgozott, amit a szövetkezetbeliek persze elirigyeltek maguknak, mégis nehezen mondhattak le igénybevételéről, annak némely tekintetben kétségkívül számukra is hasznos, sőt adott esetben egyenesen nélkülözhetetlen volta miatt.) Lehetetlen elvárás volt továbbá a Pontus részéről, hogy Köhler akár a szövetkezeti tagok haszna rovására gazdálkodja ki azt a lehető legnagyobb tiszta nyereséget, amely alapul szolgálhat a szövetkezet-építéshez. Hiszen ahhoz, hogy a magyar befolyás alatt működő szövetkezetek német tagságát át lehessen téríteni, az kellett volna, hogy egy volksdeutsch szövetkezetben a részvényeik után járó osztalékaik formájában nagyobb hasznuk legyen, mert különben – mint kereken meg is mondták – puszta népinémet öntudatból bizony nem éri meg vállalniuk a nyilvánvalóan várható hatósági vegzatúrát.

A nagy gazdasági válság éveiben, amikorra a Német Gazdasági Iroda élére került Köhlernek ezek a szövetkezeti erőfeszítései estek,[20] sorra meghiúsultak eddigi és a továbbiakban remélt kapcsolatai a tekintetben, hogy szövetkezeti vállalkozásaihoz németországi szövetkezetekben találhat olyan partnerekre, amelyek német néptársi alapon hajlandók lennének kedvezőbb feltételek melletti megállapodásra magyarországi népinémet szövetkezetekkel. Ugyanakkor a külkereskedelmet kezükben tartó magyar szervek, amelyek bár elsősorban a maguk nehézségeivel voltak elfoglalva, éppúgy védték a maguk érdekeit a népinémet törekvésekkel szemben, mint ahogy belső viszonylatban is a magyar minisztériumok, s a mezőgazdasággal és szövetkezetüggyel foglalkozó különböző szervek, hatóságok, mégpedig támaszkodva az érvényben lévő törvényes rendelkezésekre, s egy olyan – már a 19. század végén, a 20. század elején kiépült s azóta is csak erősített – szervezeti rendszerre, amibe Köhlerék lépten-nyomon beleütköztek.

Szövetkezet-alapítási lehetőségek után kutatva, Köhler végül is a főváros németlakta környékére fordította a legnagyobb figyelmet, főleg a tej illetve a gyümölcs termelése és értékesítése terén keresve a kibontakozást. Ami a német tejszövetkezeti ügyet illeti: éppen most – a 1930-as évek elején – éles támadás folyt a nagybani tejértékesítést a fővárosban kezükben tartó nagybirtokok és részvénytársaságok részéről a tejet a közvetlen környékből, de távolabbról is felhozó kistermelők kiszorítására, ami ez utóbbiak tiltakozását kiváltó, egymást követő tejrendeletek kibocsátásához vezetett. Hatékonyan fellépni érdekükben éppen azáltal lehetne ugyan, ha ezeket a német kistermelőket különálló sajátnépi szövetkezetekbe tömörítve, saját tejcsarnokot, sőt tejüzemet lehetne létesíteni, amely tehát a tej vajjá, sajttá feldolgozásával az értékesítés jövedelmezőségét is nagyban emelhetné, de Köhler számításai szerint ez akkora tőkebefektetést igényelne, ami a Pontus e célú külön támogatása híján, saját erőből kigazdálkodva teljes mértékben lehetetlen.

Maradt tehát, mint egyetlen lehetőség, az őszibarack-termesztés és értékesítés német szövetkezeti megszervezése a főváros környékén. E célra alakult 1932 áprilisában az „Agraria” szövetkezet, amelynek bejegyzett székhelye Budapest, de úgy indul, hogy valójában egyes-egyedül csak Törökbálint község őszibarack-termelőire támaszkodhat. A budapesti piacra szállítja az árut. Vidéki városok (Debrecen, Miskolc, Szeged) piacain a szállítási költségek miatt nem volt kifizetődő az értékesítés. Külföldi értékesítésre pedig (Németországba, Ausztriába, Csehszlovákiába) gondolni sem lehetett a magas vámok miatt, de a piacra vihető kis mennyiség, valamint a nem egyenletesen jó minőség miatt sem. Az első évben, 1932-ben elért tiszta nyereség mindössze 146 pengő 59 fillér lévén, ebből nyilvánvalóan nem lehet egy németnépi szövetkezeti fejlődéshez szélesebb keretek közt alapot teremteni. Köhler ugyan tervet nyújtott be, hogy Törökbálint mellé Budaörsöt és Solymárt is bevonja, a Pontus azonban ezt elutasította.[21]

Már-már bukott embernek számított Köhler, akit a magyarországi németség volksdeutsch irányzatának némely fiataljai tehetetlenséggel vádoltak, olyan eredményeket várván el tőle, mint amit szövetkezeti téren a jugoszláviai, romániai németek elértek. Köhler ezzel szemben arra világított rá, hogy lényegesen eltérők a körülmények: a Pontus Jugoszláviát folyamatosan, erőteljesen támogatja, Magyarországot viszont úgyszólván nem. A sajátnépi német pénzintézet létrehozása mindmáig elmaradt, s a németbirodalmi kormány mindmáig nem tudta a magyar kormányt igazán hatékonyan befolyásolni a tekintetben, hogy módosítson politikáján, rendeletein, a hatóságok viselkedésén, a társadalom magatartásán mindazon vonatkozásokban, amelyek akadályát képezik annak, hogy a németség Magyarországon sikeres különálló gazdasági tevékenységet folytathasson. A németbirodalmi külügyminisztérium szót emelt Köhler védelmében, s a Pontus elutasító végzését 1933 júniusában visszavonatta.[22] Az a körülmény azonban, hogy most már 3 község őszibarack-termelőiből állhat az „Agraria” szövetkezet, aligha változtat a lényegen: a népinémet nagy szövetkezeti hálózat kiépítésére vonatkozó elképzelések megvalósításának továbbra sincs igazi realitása.[23]

A németbirodalmi külügyminisztérium Köhler melletti kiállásának hátterében azt kell gyanítanunk, hogy az 1933. január vége óta immár nemzetiszocialista Németország többre értékelte Köhlernek már a weimari időszakban is igen szívesen fogadott, általában politikai szempontból is jól hasznosítható jelentéseit, mint szövetkezeti vonalon elért, valójában igen sovány eredményeit. Miközben Köhler azt javasolja mostani jelentéseiben, hogy a Führer gyakoroljon gazdasági nyomást a magyar kormányra a népinémetek védelmében, annál is inkább, mert ezzel Magyarországon „a birodalmi érdekek számára egy nem lebecsülhető politikai és gazdasági támaszpontot létesíthet”,[24] a szövetkezeti ügyekkel 1934-ben már elsősorban Franz Kussbach törődik, aki az előző év végén elhunyt Bleyer utóda a Volksbildungsverein ügyvezető alelnöki tisztségében: olyan tetszetős eredményekről számol be a maga bizalmas jelentéseiben, mintha 1934 szeptemberében a sok-sok községből a helységneveket feltüntető táblákkal felvonuló német termelők majdhogynem abszolút többségét nem a „magyar szupremáciát” elfogadó szövetkezetek tagjai tennék ki.[25]

Köhler főfeladata ekkor már az, hogy mint a német kormány és a külföldi németekkel foglalkozó németbirodalmi társadalmi szervezetek (kiváltképp a VDA=Volksbund für das Deutschtum im Ausland, Népi Szövetség a külföldi németségért) titkos megbízottja, szétossza a magyarországi népinémet irányzat céljaira, illetve egyes személyei számára titokban, a budapesti német követségen keresztül rendszeresen érkező pénzküldeményeket. Ennek és Köhler ebben játszott szerepének 1935. novemberi lelepleződése[26] bizonyos okokból nem járt olyan következményekkel, hogy magyar részről eltávolítását kérték volna. Ez lehetővé tette számára, hogy miután 1935/36-ban szakadás állt be a magyarországi németségben, a lelepleződés és ezzel kapcsolatos németbirodalmi fogadkozás ellenére továbbra is részt vegyen az immár Népinémet Bajtársak (Volksdeutsche Kameradschaft) néven önállósuló radikális irányzat titkos financiális támogatásában. Ezzel kapcsolatos, hogy a nemzetiszocialista Németországból jelentősebb összeget tudott szerezni 1936-ban arra, hogy a Kameradschaft alakíthasson egy saját szövetkezetet, „Agricola” néven. Az „Agraria” éléről ide távoztak annak rendőrségileg is zaklatott vezetői, így az „Agricola” vezetőjévé lett Max Albert; de a továbbiakban mindkét szövetkezet veszteségességgel küzdött. 1937-ben Köhler megpróbált az „Agricola” számára németországi hiteltámogatást szerezni, de a németbirodalmi pénzügyminisztérium ellenállásán ez már meghiúsult.[27] A Német Gazdasági Iroda élén ekkor már főleg „iparszervezői tevékenységet” folytatott Köhler, amin azt kell érteni, hogy a Magyarországon németbirodalmi állampolgárok tulajdonában lévő cégek, ipari üzemek nyereségéből kellett rendszeres financiális támogatást szerveznie a népinémet gazdálkodás, jelesen a szövetkezeti ügy számára, az említett lelepleződés után leállított, illetve körülményessé és csökkent mértékűvé vált közvetlen németországi finanszírozás pótlására.

1939 nyarától Köhler már a németbirodalmi külügyminisztérium munkatársa Berlinben, egy a népinémet bankok és szövetkezetek ügyeivel foglalkozó osztályon. 1940 novemberében ő is résztvevője egy bizottságnak, amely németbirodalmi gazdasági szaktanácsadók Magyarországra juttatását készíti elő, hogy az 1938-ban megalakult, 1940-ben magyarországi német nemzetiszocialista népcsoportszervezetté deklarált Volksbundot segítsék mezőgazdasági, ipari, hitelügyi, szövetkezetügyi vonalon. 1944-ben, Magyarország német megszállása után, ismét Budapesten tűnik fel, mint a német követség tanácsosa.

Mi lett a magyarországi német szövetkezeti ügy sorsa a második világháború éveiben? Mindaddig, míg a Szovjetunió ellen 1941 júniusában indított hadjárat, (amelybe fegyvertársként Magyarország is bekapcsolódott), ez év végétől kezdve egyre kritikusabb helyzetbe nem jutott, a volksbundista népcsoportvezetőség abban az eufórikus hitben volt, hogy a népcsoportszervezet kiépítéséhez, szövetkezeti vonalon is, annyi pénzt kap a birodalomtól, amennyit csak akar. Ám ez korántsem volt így, s a népcsoport-érdekek alapvetően alárendelődtek a németbirodalmi érdekeknek. Egy, a Magyarországi Német Népcsoport Bankja helyett, amely után annyira áhítoztak, a németbirodalmi tulajdonban levő budapesti Mercur Bank kezében volt a finanszírozás. Hitler pedig egyezkedik Horthyval a magyarországi németek rovására: lehetőséget kap arra, hogy a magyarországi németek termelőmunkáját maximálisan kihasználhassa az immár élet-halál harcát vívó német birodalom és hadserege ellátására, sőt hogy fegyverképes emberanyagát a véres veszteségeket szenvedett SS-haderő (Waffen-SS) feltöltésére használhassa.[28]

A magyarországi német szövetkezeti ügy kibontakozása és kiteljesedése helyett tulajdonképpen a szövetkezeti alapelvek semmibe vétele következett be. Így a szövetkezeti önkéntesség elve egyszerűen megszűnt azáltal, hogy immár teljesen érdektelenné vált, szövetkezeti tag volt-e egyáltalán egy magyarországi német ember, s ha igen, volksdeutsch irányzatúba lépett, vagy magyar szupremácia alatt állóhoz tartozott: 1942-től a mindegyikük számára kötelezően elrendelt Honi Német Háborús Gazdasági Munkaszolgálat (Wirtschaftlicher Kriegsdienst der Heimat) keretében kellett végezniük termelőmunkájukat. A szövetkezetekre erősen támaszkodtak ugyan, elsősorban az igen fejlett bácskaiakra, amelyek 1941-ben jugoszláv uralom alól kerültek Magyarországhoz, de semmivé vált az a legtermészetesebb szövetkezeti elv is, hogy a tag jogosult a tagságával, részvényeivel kapcsolatosan őt megillető haszonra: az erre igényt tartást ugyanis elítélték, mint közösségellenes és német nép ellenes egyéni „haszonlesést”. Határtalan áldozatvállalást vártak el tőlük a propagandisztikus beállítás szerint az össznémetségért – így értük is – küzdő német birodalomért. A volksbundista szövetkezeti hálózat 1941-42-től a Dunántúlon tejszövetkezeti vonalon megkezdett kiépítése csak nagyon szerény mértékben haladt előre, a már korábbról az OMTK-hoz tartozó, tehát „magyar szupremáciájú” tejszövetkezeteknek az ún. Hűségmozgalom által is támogatott ellenállása következtében.

Minden körülményt figyelembe véve, és a mindenkori magyar politika felelősségét is kellő súllyal mérlegelve azt kell mondanunk, hogy a – szövetkezeti irányzataitól függetlenül – kiváló mezőgazdálkodási erényeiről ismert magyarországi németség nem azt a sorsot érdemelte, amely a háború éveiben, s azt követően, kollektíve osztályrészéül jutott.[29]

Irodalom

BELLÉR 1975 = Bellér B., Az ellenforradalom nemzetiségi politikájának kialakulása. Budapest, 1975.

FENSCH 1984 = Fensch, D., Deutscher Schutzbund. In: Lexikon der Parteiengeschichte. Bd. 2. Leipzig, 1984. 290-310.

GIERSCH 1984 = Giersch, R., Deutsche Stiftung. In: Lexikon zur Parteiengeschichte 1789-1945. Die bürgerlichen und kleinbürgerlichen Parteien und Verbände in Deutschland. Bd. 2. Leipzig, 1984.

GOTTAS 1980 = Gottas, F., Die Deutschen in Ungarn. In: Die Habsburgermonarchie 1848-1918. Band III. Die Völker des Reiches. Wien, 1980.

GÜNDISCH 1927 = Gündisch, G., Vom Deutschtum in Ungarn. Nation und Staat, 1927. Oktober 115-116.

GYIMESI 1965 = Gyimesi S., A parasztság és a szövetkezeti mozgalmak. In: Szabó I. (szerk.), A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914. Budapest, 1965.

KÖHLER 1930 = Köhler, H., Von der Landwirtschaft in Süd-Ungarn mit besonderer Berücksichtigung des ungarländisch-deutschen Bauerntums. Stuttgart, 1930.

KREKELER 1973 = Krekeler, N., Revisionsanspruch und geheime Ostpolitik der Weimarer Republik. Stuttgart, 1973.

NAGY 2003 = Nagy M., A magyar mezőgazdaság regionális szerkezete a 20. század elején. Gondolat, Budapest, 2003.

PÁRTOS–SZILÁGYI 1935. = Pártos Sz., Szilágyi L., Szövetkezeti ismeretek. Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége, Budapest, 1935.

RÁNKI–PAMLÉNYI–TILKOVSZKY–JUHÁSZ 1968 = Ránki Gy., Pamlényi E., Tilkovszky L., Juhász, A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Budapest, 1968.

SENZ 1977 = Senz, I., Die nationale Bewegung der ungarländischen Deutschen vor dem Ersten Weltkrieg. Eine Entwicklung im Spannungsfeld zwischen Alldeutschtum und ungarischer Innenpolitik. München, 1977.

SPANNENBERGER 2002 = Spannenberger N., Der Volksbund der Deutschen in Ungarn 1938-1944 unter Horthy und Hitler. München, 2002.

SZUHAI 1962 = Szuhai M., Az állami beavatkozás és a magyar mezőgazdaság az 1930-as években. Budapest, 1962.

TILKOVSZKY 1978 = Tilkovszky L., Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország 1938-1945. Budapest, 1978.

TILKOVSZKY 1978 = Tilkovszky L., Törekvések a magyarországi német mozgalom radikalizálására (1932-1933). Századok, 1979/3. 472-475.

TILKOVSZKY 1988 = Tilkovszky L., „Aktion Volksgrundbuch”. A Deutscher Schutzbund illegális akciója a magyarországi németség statisztikai adatfelvételére 1927-ben. In: Somogy Megyei Levéltári Évkönyv, 19. Kaposvár, 1988. 299-308.

TILKOVSZKY 1997 = Tilkovszky L., Német nemzetiség – magyar hazafiság. In: Tanulmányok a magyarországi németség történetéből. Pécs, 1997. 140-147.

Rövidítések

ADAP = Akten zur Deutschen Auswärtigen Politik

DGB = Deutsche Gesandtschaft Budapest

DS = Deutsche Stiftung

MOL  = Magyar Országos Levéltár

PAAA = Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes

ZSA = Zentrales Staatsarchiv (Potsdam)

Jegyzetek:



[1] PÁRTOS–SZILÁGYI 1935.

[2] NAGY 2003. 223-329. A nemzetiségi régiók mezőgazdasága.

[3] GYIMESI 1965. 616-652.

[4] GOTTAS 1980. 340-410. Különösen a következő alfejezetek: Das sächsische Genossenschafts- und Kreditwesen (378-379. l.), Die schwäbische Wirtschaft unter nationalem Aspekt. Das deutsche Genossenschaftswesen in Südungarn. Südungarischer Bauernverein und Deutscher Bauernbund. (373-375.)

[5] SENZ 1977.

[6] BELLÉR 1975. 252.

[7] PAAA Abt. VI. Kult. Deutscher Schutzbund. Bd. 2. K. 654507-9. Schutzbundbrief 15. August 1924. Magyarországi helyzetkép.

[8] MOL K. 28. (Miniszterelnökség Nemzetiségi Osztálya). 94. cs. 193. tétel, C 4257/1929. – Steuer György: Német kormánybiztosi feladatkör. (Bp. 1922. július 20.) II. A gazdasági és szövetkezeti szervezkedés irányítása és kiépítése.

[9] PAAA Oe. 92. Nr. 10. Bd. 6. (Die Beziehungen Deutschlands zu Ungarn). Fürstenberg német főkonzul jelentései. Bp. 1919. február 24., március 14.

[10] GIERSCH 1984. 359-366.

[11] ZSA DS Bd. 980. – Aktensammlung über die in Ungarn bezüglich reichs-deutscher Beteiligung an einer dort für das deutsche Volkstum zu schaffenden Genossenschaftsorganisation vom 15.-25. November 1924. von E. Brekenfeld vorgenommenen Erhebungen.

[12] ZSA DS Bd. 980. Fol. 99-100, 102, 114. – Krahmer-Möllenberg levelezése, 1925. december 14., 18., 28.

[13] KREKELER 1973. 92-93.

[14] ADAP Serie B. Bd. III. dok. 44. – Welczeck: Unsere Politik in der Frage des ungarländischen Deutschtums. Bp. 1926. február 1.

[15] GÜNDISCH 1927. 115-116.

[16] FENSCH 1984. 290-310.

[17] TILKOVSZKY 1988. 299-308.

[18] KÖHLER 1930.

[19] PAAA DGB P 24c 112/6. Bd. 1. – Köhler: Bericht über unsere genossen-schaftliche Tätigkeit in Ungarn bis zum Zustandekommen der Deutschen Wirtschaftskanzlei in Budapest.

[20] A magyarországi mezőgazdaság ekkori helyzete, a gazdaságpolitika, kereskedelmi kapcsolatok, terményértékesítés stb. kérdései feltárásában és bemutatásában alapvető munka SZUHAY 1962. Témánk szempontjából különösen fontos a szövetkezeti problematikával foglalkozó nagy fejezete: 250-281.

[21] PAAA DGB P 24c. 112/6. Bd. 1. – Köhler: Die genossenschaftliche Tätigkeit der Wirtschaftskanzlei.

[22] Uo. Köhler levele Seiler titkos tanácsoshoz. Bp. 1933. március 18. és Seiler feljegyzései, intézkedései: április 28., június 13.

[23] Uo. Köhler: Aufbau deutscher Genossenschaften in Ungarn.

[24] TILKOVSZKY 1979. 472-475.

[25] MOL Filmtár, 10937. Doboz, 460457-61. – Kussbach: Vertraulicher Bericht. Bp. 1934. október 1.

[26] RÁNKI–PAMLÉNYI–TILKOVSZKY–JUHÁSZ 1968. 45. sz. dok. Mackensen követ jelentése. Bp. 1935. november 21.

[27] SPANNENBERGER 2002. 135.

[28] TILKOVSZKY 1978.

[29] TILKOVSZKY 1997. 140-147. A magyarországi németek szerepe a második világháborúban, és ami utána következett.