Cikkek

Gál Zoltán: „Aranykor után?” A pécsi bankrendszer története a két világháború közötti korszakban

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

235–280. p.

Gál Zoltán

„Aranykor után?” A pécsi bankrendszer története a két világháború közötti korszakban

„Nach dem goldenen Zeitalter?“ Geschichte des Banksystems in Pécs in der Zwischenkriegszeit

„After the Golden Age?” The History of the Banking System of Pécs in the Interwar Period

1. Előzmények

A szolgáltató szektorok gazdaságtörténeti jelentőségét, illetve a városfejlődésben játszott szerepét Magyarországon eddig alig vizsgálták, annak ellenére, hogy a legutóbbi egy évszázadban a fejlett világ városai – térségenként és időben eltérő ütemben – ipari központokból egyre inkább kereskedelmi-szolgáltató központokká váltak. Az átalakulás gyökerei azonban a 19. század második feléig nyúlnak vissza. Amíg a késő középkori várost Nyugat-Európában elsődlegesen a kereskedelmi tőke koncentrációja határozta meg, a korai kapitalista várost az iparban koncentrálódó tőkével jellemezhetjük, addig a 19. század derekától „a városok többségében a pénztőke és a pénzügyi funkciók széles skálája összpontosul, s a közigazgatás és a magas szintű szolgáltatások azok, amelyek megolajozzák a pénz áramlását; s a szolgáltatási-pénzügyi funkció határozza meg a modernkori várost a városhierarchia csúcsán”.[1] Azonban a 19. századi, de még inkább a 20. századi európai és a magyarországi városfejlődés sem azonosítható pusztán az ipari szektor fejlődésével. A tények azt mutatják, hogy az egyoldalúan ipari profilú európai, de a magyarországi városok is (pl. Ózd, Újpest, Rózsahegy, Vajdahunyad) általában alacsonyabb színvonalú urbanizációs fejlődést produkáltak, mint az ipari szerepkör mellett fejlett kereskedelmi és egyéb szolgáltató funkciókat is ellátó városok (pl. Temesvár, Pozsony, Nagyvárad, Győr).[2] Több tanulmány is bizonyítja, hogy a nagyipari fejlődés Magyarországon – Budapesten kívül – nem játszott egyértelműen városképző szerepet a 19. század utolsó negyedétől az 1945-ig tartó első modernizációs ciklus időszakában. A vidéki városfejlődés közvetlenül nem vált a gyáripari fejlődés haszonélvezőjévé, önmagában a gyáripar telepítése csak részben magyarázza a jelentősebb vidéki centrumok gyors infrastrukturális modernizálódását, városiasodását és népességnövekedését (pl. Pécs sem vált a századfordulóra tipikus ipari várossá, annak ellenére, hogy az ország egyik legnagyobb bányavállalata, illetve számos ipari üzem működött a városban; a város fejlődése sokkal több gazdasági forrásból és a sokrétű városi funkciók együtteséből táplálkozott.). Az ipari fejlődés maga is csak részben kötődött a városokhoz, sok esetben az iparosodást nem a hagyományos városi központok, hanem kis népességű, olykor jogilag sem városi települések (Salgótarján, Petrozsény, Diósgyőr) vonzották magukhoz, ami egyfajta vidéki jelleget kölcsönzött a nagyipar egyes ágainak.[3]

A városok gazdaságtörténeti vizsgálatát különösen indokolttá teszi, hogy egy-egy országrész (régió) gazdasági teljesítőképessége egyre inkább városainak teljesítményétől függött. A városok üzleti-pénzügyi szolgáltató funkcióinak vizsgálata azért is különösen fontos, mivel a fejlettebb banki, biztosítási, pénzügyi infrastruktúra hozzájárul a hitelrendszer és más üzleti-pénzügyi szolgáltatók által közvetített innovációs folyamatok elterjedéséhez, hátteréül szolgálva a gazdasági-társadalmi modernizációnak. A pénzintézeti tevékenység a regionális modernizáció fő tőkeforrásaként a modern kezelési technikák, vállalkozási formák elterjesztője, az infrastruktúra és az urbanizációs jelleg fejlesztője, s így a pénzintézetek számára telephelyül szolgáló városok fejlődésében meghatározó szerepet játszanak a hitelintézetek. A városi gazdaság fejlődése és az urbanizáció is az anyagi feltételek által erősen meghatározott folyamat. A 20. század elejére már kiteljesedő bank- és takarékpénztári hálózat révén elsősorban városaink váltak pénzintézeti centrumokká, így a pénzintézetek működése a magyarországi városiasodásnak is serkentője volt. Éppen ezért a hitelrendszeren belüli tőkeáramlás térbeli dimenzióinak a történeti aspektusú vizsgálata fontos mutatója lehet az átalakuló és polgárosodó városhálózatnak is.

A pénzintézetek fejlődésének, illetve a hazai regionális- és városfejlődésre gyakorolt hatásainak a vizsgálata már a dualizmus korában is időszerű, hiszen a 20. század első évtizedeiben hazánk egy jól vizsgálható, európai szintű bankrendszerrel rendelkezett.

Az összehasonlító várostörténeti, banktörténeti vizsgálatok kapcsán merült fel a kérdés, hogy az elmaradottnak nem tekinthető nyugati országrész, a Dunántúl városai – közöttük Pécs – miért nem produkáltak olyan látványos urbanizációs fejlődést, illetve miért voltak kevésbé versenyképesek a századforduló időszakában, mint a hosszú ideig periférikusabb fejlődési jegyeket felmutató keleti régiók nagyvárosai.[4] A korabeli banki mutatók elemzése után elmondható, hogy nem volt véletlen, hogy a tíz legnagyobb pénzintézeti vagyonnal rendelkező vidéki város közül nyolc a keleti régiókban helyezkedett el. Ez a lemaradás közvetlenül megmutatkozott abban is, hogy a korán – a 19. század közepén – kialakult dunántúli bankpiacok helyi pénzintézeteinek tőkeereje – különösen a keleti országrész centrumaihoz hasonlítva – lecsökkent a századfordulóra. A pénzintézeti vagyonok alapján kialakított város rangsorban a legjelentősebb dunántúli városok is csak a 15. és 20. helyek közé estek 1909-ben (1900-ban még a 9. és a 22. hely között szóródtak). Ha pedig az általunk vizsgált 13 vidéki regionális bankcentrum rangsorát nézzük, kitűnik, hogy a dunántúli négy regionális centrum a lista végén helyezkedett el. Pécs 1900-ban még 11. az országos rangsorban, de 1909-re visszaesik a 18. helyre Győr és Székesfehérvár után, tehát pénzintézeteinek relatív pozíciója országos tekintetben gyengült.[5]

Pécs már a dualizmus korában is a Dunántúl legnépesebb városa, a Dél-Dunántúl vetélytárs nélküli regionális központja volt, amely 1910-re az ország 5. legnépesebb városává vált. A nagy múltra visszatekintő kereskedővárost szabad királyi városi rangja sem védte meg a hanyatlástól, s Pécsett már a 19. század első felében megfigyelhetőek a hanyatlás egyes jelei, melynek okát a kortársak is keresték: „szűk határa és hajózható folyó hiánya miatt ez a város igazi kereskedelmi központtá nem lehet”, írta Pécsről az akkor még prosperáló Duna-parti vetélytárs, Zombor város tanácsosa 1828-ban.[6] Ha nem is a folyó, de a fővárossal összekötő vasúti fővonal hiánya egészen 1882-ig az országos forgalom perifériájára szorította a várost, ami megnehezítette a legdinamikusabb iparágak helyben történő meghonosodását. A kereskedelem hanyatlásán, a városi versenytársak megerősödésén kívül a kedvezőtlen közlekedési viszonyok hosszú időn át negatívan befolyásolták Pécs fejlődését.

Pécs még a 19. század utolsó harmadában is tipikus, és bizonyos tekintetben tradicionális kereskedőváros volt, ahol kiemelkedett a lassan visszaszoruló gabonakereskedelem és az egyre szélesebb piacokat meghódító borkereskedelem. A tradicionális városi funkciók (agrárfunkció, bortermelés, kereskedelmi funkció, igazgatási funkció és az ipari funkció) azonban jelentős változásokon mentek keresztül a 19. század utolsó harmadában. A mezőgazdaság súlya korszakunkban visszaszorult, ennek legfőbb oka a borkereskedelem hanyatlásában keresendő. Pécsett a keleti országrész regionális központjaihoz képest az alapítási láz kissé megkésve, a századforduló táján vette kezdetét (az 1914-ben fennálló ipari vállalkozásoknak több mint fele a megelőző másfél évtizedben jött létre).[7] Ez volt az az idillikus korszak, amikor a gyáralapító még borkereskedő és bortermelő volt, esetleg a kereskedelem egyéb ágaival foglalkozott, a 20. század első évtizedére megszűnt, s a korábbi családi vállalkozások egy része részvénytársasággá alakult. Pécs gyorsan iparosodó várossá vált tehát, de soha nem a nagyipar városává (a város legnagyobb üzeme a Zsolnay-kerámiagyár is csak a 26. legnagyobb gyár volt a vidéki városok ipari üzemeinek rangsorában). A város vas-, fém- és gépipara helyi jelentőségű volt, az élelmiszeripar dominanciája jellemezte a várost.

A város bankéletét a 19. század végéig meglehetős tradiciona-lizmus jellemezte, tükrözvén a helyi gazdaság hasonló tendenciáit. Pécs pénzpiaca a századforduló időszakáig – a győri, nagykanizsai hitelélethez viszonyítva is – meglehetősen szerénynek mondható; egyrészt a hatalmas betétállományt felhalmozó, de a kereskedelmi hitelezés formáit ekkor még nem gyakorló néhány takarékpénztár – amelyek közül kiemelkedett az 1845-ös alapítású Pécsi Takarékpénztár működése, másrészt pedig a kevésbé tőkeerős magánbankházak tevékenysége, sok esetben hiánypótló szerepe jellemezte a helyi pénzpiacot. Különösen eleinte, ez utóbbiak biztosították a helyi kereskedelmi és ipari vállalkozások számára a rövidlejáratú hiteleket.[8] A helyi pénzpiac átrendeződése nemcsak a magánbankházak lehanyatlását, hanem az ipari- és kereskedelmi banki szerepkört gyakorló pénzintézetek megerősödését is eredményezte. A Takarékpénztár a 19. század végére a takarékpénztári üzletkör mellett a kereskedelmi-és iparbanki hitelezés bázisává, iparvállalatok alapítójává, Pécs város legjelentősebb bankjává alakult. A Takarékpénztár dominanciája tehát tovább erősödött a bankszerű működés bevezetésével, illetve a magánbankházak hanyatlásával.

A századforduló táján Pécsett is kialakult egy professzionális banki szakembergárda, a részvénytársaságként működő pénzintézetek vezetői, a gyakornokként már több bankot megjárt képzett bankszakemberek, akik pénzügyi szakismeretük révén, a bankban élvezett fizetésük, valamint egyéb vállalatoknál betöltött igazgatótanácsi tagságuk alapján szereztek vagyont, amelyek igen szoros kapcsolatban álltak a gazdasági elit többi tagjával.[9] Ennek a csoportnak egyik kiemelkedő reprezentánsa volt Visnya Ernő – a „pécsi Krausz Simi“–, aki 1915 és 1942 között a Takarékpénztár vezérigazgatói, majd elnöki tisztét töltötte be.[10] Nevéhez nemcsak egy sikeres üzletpolitika folytatása köthető, hanem nagyrészt neki köszönhető az is, hogy a pécsi pénzügyi élet nagyobb veszteség nélkül viselte el a világháború és a szerb megszállás okozta nehézségeket. „Széleskörű tevékenysége, nagy közgazdasági tudása vállalatok egész sorát hívta életre, s abból a háromemeletes palotából szinte hadvezéri pálcával irányította Pécs közgazdasági életét, melynek legtöbb idegszála dolgozószobájában fut össze (...)“. Köztiszteletben álló gazdasági vezető, illetve közéleti személyiség volt, mintegy 30 iparvállalat és pénzintézet igazgatósági tagja,[11] a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a TÉBE körzeti elnöke és Pécs felsőházi képviselője is volt.

A pécsi pénzintézetek dualizmuskori mérlegadatait áttekintve világosan kitűnik, hogy a banki üzletek forgalma a 20. század elején ugrásszerűen megnőtt, az intézetek tőkeerősebbé váltak, és néhány üzletági mutató tekintetében megelőzték a dunántúli vetélytársakat (például Győrt, amelyik váltótárcáját és betétállományát tekintve elmaradt Pécs mögött).[12] Az adatsorokból azonban az is kitűnik, hogy a város az országos pénzügyi szerepkör tekintetében jóval gyengébb pozíciót foglalt el, mint az regionális pozíciójából következett volna. A pécsi pénzintézetek az országos banki vagyonrangsorban a 18., a betétállományi rangsorban pedig a 15. helyet foglalták el. Ezekből az abszolút mutatókból számított országos hierarchikus rangsorban az összevont pénzintézeti funkciókat tekintve Pécs csak a 20. (vagyonmutatók), illetve a 21. (országos betétátlag) helyet tudta megszerezni. Az első rangsorban a Dunántúlról Győr és Székesfehérvár is megelőzte (Győr a 14., ill. 13., Székesfehérvár a 15. és a 12. helyen állt). A kereskedelmi szerepkör nagyságát is érzékeltető váltóforgalom tekintetében csak a 24. helyen állt a város 1909-ben.[13] (1. táblázat)

Pécs város helyét a Trianon előtti Magyarország városhálózatán belül értékelve elmondható, hogy a dualizmus első évtizedeiben még kevés dinamikát mutató városban a gazdasági fellendülés nem a kiegyezést követően, a gründolás első virágkorában következett be, hanem kissé megkésve, a századfordulón indult el a város a gyorsabb fejlődés útján. Bár Pécs gazdasági dinamikája nem hasonlítható a legjelentősebb vidéki városainkhoz, komplex gazdasági, népmozgalmi és infrastrukturális kritériumrendszer alapján azonban csak Szeged, Debrecen, Pozsony, Temesvár, Nagyvárad, Arad és Kolozsvár előzte meg Pécset, amelynek vezető pozíciója a Dunántúlon továbbra is vitathatatlan volt. Erősödött a Monarchián belüli kereskedelmi pozíciója is. Bár nem vált Temesvárhoz, Aradhoz vagy éppen Pozsonyhoz hasonló nagyipari központtá, de néhány iparága országos, sőt nemzetközi versenyképességet biztosított Pécs számára.[14] Kiemelkedő volt viszont a város pozíciója a műszaki urbanizációs szintet (gáz-vízvezetékhálózat, áramfogyasztás, kőépületek, burkolt utak aránya) és a kulturális élet attribútumait tekintve (színházi férőhelyek száma). Pécs gyors fejlődését – a relatíve kisebb jelentőségű gazdasági szerepköre ellenére – részben annak köszönhette, hogy a viszonylag gyengén fejlett dél-dunántúli régióban versenytársak híján sokoldalú regionális központtá fejlődhetett, kiterjedt igazgatási és még nagyobb hatósugarú kulturális szerepkörrel. Bár gyors népességnövekedéséhez hozzájárult a bányászat és az iparosodás felfutása, azonban Pécs sokkal inkább kereskedelmi, szolgáltató és igazgatási centrum maradt, ígéretesen fejlődő pénzintézeti szektorral. A polgárváros, illetve a bánya- és ipartelepek területi elkülönülése révén Pécs a modernizáció korában – úgy a 19/20. század fordulóján, mint a szocialista iparosítás időszakában – is meg tudta őrizni múltjának emlékeit és polgári hagyományait.

A helyi gazdaság a több évtizedes visszaesést és a szerkezetváltást követően a 20. század elejére megerősödő vállalkozásainak köszönhetően Pécsett is beköszöntött a „boldog békeidők” aranykora. A város ekkor egy fellendülőben lévő gazdaság képét mutatta, bár az ipari és kereskedelmi vállalkozások számát és pénzintézeteinek tőkeerejét tekintve elmaradt a keleti országrész – hosszabb ideje prosperitást mutató – regionális központjai mögött, de fejlődési perspektívái, a helyi banki elit tudatos gazdaság- és városfejlesztő törekvései ígéretes pénzintézeti központtá emelték.

Tanulmányunkban a pécsi bankok fejlődéstörténetének két világháború közötti időszakát tekintjük át. Vizsgálódásunk elsősorban arra koncentrál, hogy a századelő gazdasági prosperitást teremtő „aranykorának” időszaka után – a korábbi politikai államrend és gazdasági rendszer teljes szétesése közepette – hogyan sikerült konszolidálni Pécs bankrendszerét. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a helyi pénzintézeteknek az infláció és a gazdasági válság következményei mellett a fővárosi bankok vidéki piacokra történő behatolásával és egyre erősödő térnyerésével is meg kellett küzdeniük.

2. A pécsi bankrendszer országos pozíciója Trianon után

A két világháború közötti időszak Magyarországán nemcsak a világháborút követő nemzetközi gazdasági válság, de a trianoni határváltozások nyomán a korábban egységes osztrák-magyar pénzpiac felbomlásának káros következményei negatívan befolyásolták mind a nemzetgazdaság, mind pedig a városi gazdaságok, s a helyi pénzpiacok működését is. A pécsi bankrendszer korabeli fejlődésének bemutatása előtt nem érdektelen a tágabb gazdasági és pénzpiaci környezet változásainak bemutatása.

A századelőig tartó eredményes modernizáció pár évtizedes időszaka alatt látványos gazdasági fejlődés (még!) csak szigetszerűen, a nagyobb városokban és azok környékén, illetve néhány innovációs övezetben ment végbe. A városok, különösen a regionális központok szerepe – a bankok által közvetített pénzügyi innovációk révén is – döntő volt a környező térségek periféria-helyzetének és az ebből fakadó regionális különbségeknek a felszámolásában. A két világháború közötti időszakban a pénzintézeti rendszeren belül alapvető változások zajlottak le. Ez a bankhálózat méretének csökkenésén túl a bankrendszer hálózati- és területi szerkezetének megváltozásában, a korábban a helyi-regionális bankrendszer intézeteinek dominanciáját mutató banki struktúrának fokozatosan a nemzeti bankpiac-központú és fiókhálózati dominanciájú pénzintézeti rendszerré történő átalakulásában érhető tetten.[15]

Az 1920-ban, Trianonban megrajzolt új országhatárok teljesen szétdarabolták a nemzetgazdaság alapvető területi-munka-megosztási kapcsolatait. A trianoni békeszerződést követő határváltozások negatív hatásai közül a kiépített hitelintézeti hálózat szétdarabolását kell kiemelnünk. A hitelintézeteknek 61%-a az utódállamokhoz került, ugyanakkor a hitelintézetek tőkeerejének csak 25,7%-a jutott az elcsatolt területek pénzintézeteire. Mindez elsősorban a főváros hitelszervezetének tőkekoncentrációjával magyarázható, másrészt viszont azzal, hogy bizonyos elcsatolt határszéli területek (pl. a későbbi Burgenland, Baranya, Esztergom, Zemplén vármegyék elszakított részei) erősebben kapcsolódtak a trianoni ország terület bankközpontjaihoz. (1. ábra) Bizonyos üzletágakban (jelzálogkölcsönzés)[16] az elcsatolt területek tőkekihelyezéseinek jelentős része a központi területek hitelintézeteiből származott. Nagyon sok, az utódállamokhoz került hitelintézetet szoros gazdasági kapcsolatok (affiliáció) fűztek a fővárosi pénzintézetekhez, amelyek „(...) működésük sugarának megrövidítését kevésbé érezték; aggódni kell azonban a határainkon kívül esett kisebb intézetek sorsán, amelyeket a kapcsolat elvesztésén kívül a súlyosabb gazdasági helyzet válsága is fenyeget.”[17]

A határváltozások következtében azonban nemcsak az ország pénzintézeti tőkeerejének, illetve vagyonának nagysága, hanem a pénzintézeti vonzásközpontok száma is erőteljesen lecsökkent: a történeti Magyarország legjelentősebb (pénzintézeti) regionális központjainak[18] több mint a fele, az ellenpólus-városok mindegyike (Arad, Temesvár, Nagyvárad, Kolozsvár, Pozsony, Zágráb) az ország új határain kívülre került. A pénzintézeti hierarchia második szintjén még nagyobb volt a veszteség: a 35 II. rendű pénzintézeti centrumból csak 14 maradt Magyarországon. A békeszerződés nyomán egy új térbeli rend állt elő a Kárpát-medencében, átalakítva az ország természeti, gazdasági-társadalmi, forgalmi, tehát a teljes geopolitikai helyzetét.[19] A határváltozás — egyik legsúlyosabb — következménye Budapest szerepének aránytalan megnövekedése, amely a hitelszférában különösen érzékelhetővé vált.[20] A fővárost sikeresen ellensúlyozó központok elszakadásával, az országon belüli földrajzi távolságok lecsökkenésével Budapest hegemón szerephez jutott a térszerkezet alakításában. Olyan óriási erőforrások összpontosultak a fővárosban (tőkepiac, ipari centrum, aránytalan népességkoncentráció, kulturális szerep), melynek következtében Budapest egyre nagyobb mértékben magához vonzotta a lecsökkent területű vidék erőforrásait.

A magyarországi bankrendszer fejlődési szakaszai időbeli késéssel ugyan, de követték a nemzetközi trendeket. A dualizmus korának bankrendszere alapvetően a helyi, regionális jelentőségű bankok bázisán, önállóságukat megtartó pénzintézetek rendszerén nyugodott (unit banking). A két világháború közötti időszakban az integrált nemzeti pénz- és tőkepiac bázisán kialakult és fokozatosan megerősödtek a nemzeti bankközpont dominanciájával jellemezhető országos hálózatú bankok (branch banking). Ebben az időszakban erősödött meg Budapest bankközponti dominanciája és a fővárosi bankok országos kiterjedésű fiókhálózatára épülő nemzeti bankpiac súlya, beintegrálva, illetve háttérbe szorítva a – a fúziók és felvásárlások révén – önállóságukat fokozatosan feladni kényszerülő helyi-regionális bankközpontokat.[21] Ezt a fejlődési szakaszt szakította meg a bankok 1947-es államosítása, amely a kommunista hatalomátvétel gazdasági alapjainak megteremtésében meghatározó szerepet játszott.

A banktőke térbeli koncentrációja már a 20. század elejének egyik jellemző folyamata volt. Ezt a folyamatot a fővárosi nagybankoknak a vidéki bankpiacokra történő behatolása, valamint a kisebb vidéki pénzintézetek önállóságának a megszűnése jellemezte. A megnövekedett tőkeerő nemcsak a vasúti és ipari beruházások finanszírozását tette lehetővé, hanem országos fiókhálózat kiépítésével az ún. bankcsoportok kialakulását is, elsősorban a főváros nagybankjai számára. A fiókosítás legtöbbször a már meglévő bankok tulajdonjogának megszerzését, majd fiókká alakítását, vagy új bankfiók létesítését jelentette, de emellett a nagyobb bankok a pénzügyi ellenőrzés más módszereivel vontak érdekkörükbe (affiliáltak) már meglévő vidéki intézeteket. Az érdekközösségbe vonás a pénzintézetek részvénytöbbségének a megszerzését jelentette. Amíg 1894-ben csak 85 bank és takarékpénztári fiók volt az országban, addig 1909-re számuk 307-re emelkedett, s ebből 134 intézet tartozott a budapesti nagybankok érdekeltségi körébe, amelyek a részesedési rendszer útján az egész hitelszervezet tőkeerejének 57%-át ellenőrizték.[22]

A bankhálózat koncentrációja tehát már a 20. század elején megindult, de ebben az időben még a nagybankoknak is kevés, általában csak 2-3 fiókjuk volt, s a bankrendszeren belül a kisebb méretű, önálló, elsődlegesen a helyi bankpiacokhoz kötődő pénzintézetek domináltak. A bankhálózaton belüli természetes koncentráció a két világháború közötti Magyarországon erősödött fel, amelyet a világgazdaság begyűrűző negatív tendenciái tovább fokoztak. A kis vidéki bankok megszűnésével, a fővárosi bankok leányintézetévé válásával a vidéki bankoknak csak 25-30%-a maradt meg önállónak az ekkorra már Budapest erőteljesebb dominanciáját mutató, a trianoni békeszerződés után harmadára lecsökkent területű országban. Az új bankalapítások zöme is a főváros hálózatát gyarapította. 1923-ban a még 2574 önálló hitelintézetből 1928-ban már csak 1838 működött, ami azonban több volt, mint ezen az országterületen 1913-ban, de a koncentráció előrehaladásával, illetve a válságot követő csődök miatt 1938-ra 1619 hitelintézet maradt, de ezek fele is – nevét megtartva – valamely nagybank affiliált, azaz többségi tulajdonába és irányítása alá került.[23] A bankkoncentráció növekedése még szembetűnőbb volt a bankok és takarékpénztárak kategóriája esetében, ugyanis számuk 927-ről (1926), közel 50%-os csökkenés következtében 551-re esett vissza 1934-ig, de 1943-ra – a zsidó tulajdonban lévő bankok bezárásával – számuk 200-ra csökkent.[24] Az önálló pénzintézetek számának fokozatos csökkenésében azonban leginkább a megváltozott makrogazdasági viszonyok (inflációs konjunktúra vége, gazdasági világválság, természetes koncentráció) közepette egyre inkább a nemzeti piac orientált (főváros-központú), fiókhálózati dominanciával jellemezhető bankrendszer kialakulása játszott szerepet, amely fokozatosan átvette a helyi pénzpiacokhoz kötődő, lokális-regionális bankrendszer helyét.[25] Ez önmagában még nem jelentette a vidéki pénzügyi élet hanyatlását, ugyanis a fővárosi nagybankok fiókhálózatuk jelentős bővítésével a pénz- és tőkepiaci szolgáltatásaikat részben vidéki fiókjaikon keresztül végezték, másrészt pedig a vidéki bankok egyharmadának a teljes önállósága megmaradt ezekben az években is.[26] Az önálló vidéki pénzpiacok önállósága azonban erőteljesen csökkent, közel 85-90%-uk közvetlenül vagy közvetve a működési körüket térben is kiterjesztő budapesti nagybankok irányítása alá került az affiliációk vagy a fiókosítás révén, abban az időszakban, amikor a hitelszféra dinamizmusa és expanziója a megváltozott világgazdasági környezetben amúgy is lassult a századelőhöz képest. A bankoknak és takarékpénztáraknak csak mintegy 53%-a működött a városokban 1934-ben (Budapest részesedése az országos hálózatból 22%, a városi hálózatból 41,6%).[27] A koncentráció mértékét jelzi azonban a városoknak – a századelőhöz és a hálózati részarányukhoz képest – igen magas, 93,7%-os részaránya a vagyonmérlegekből, s ezen belül is kimagasló Budapest 75,8%-os részesedése[28] (1934).[29]

A tőkeigény ugrásszerű megnövekedését azonban a magyar pénzintézetek korszakunk elején – nagyobb kölcsönök nélkül – képtelenek voltak kielégíteni, miután a pénzintézetek tőkeerejüknek, kihelyezhető hiteleiknek nagyobb hányadát elvesztették a háború és az azt követő inflációs időszakban. A hitelintézetek tőkeerejének negatív változásai sokkal hátrányosabban érintették a vidéki városokat, ahol a saját tőke veszteségek a fővárosinál is nagyobbak voltak. A gyengébb tőkeerejű, vidéki pénzintézetek számára a saját tőke veszteségeit csak fúziók, vagy felszámolások révén lehetet biztosítani, amely ugyancsak a koncentrálódási folyamatokat erősítette. A pénzintézeti szektor – elsősorban annak vidéki intézetei – nagyobb veszteségeket szenvedtek el, mint az iparvállalatok. Az óriási vagyonveszteségek okaiként az állami hadikölcsön műveletekben való szerepvállalást, a pénzromlást, a békeszerződés súlyos gazdasági rendelkezéseit tekinthetjük, illetve azt, hogy a terület elcsatolás következtében sok hazai pénzintézet vesztette el fiókját, affiliált intézetét és különféle érdekeltségét. A pénzintézeti vagyonok drasztikus csökkenése, visszaesése nemcsak – a hitelszféra forgalmát és tőkeerejét tekintve csúcsidőszaknak számító – „boldog békeidők” statisztikáihoz képest volt feltűnő, de több város esetében a pénzintézeti vagyonok nagysága az 1883-as szintet sem érte el.[30] A budapesti nagybankok és a sikeresebb vidéki pénzintézetek esetében az iparvállalati és ingatlanbefektetések bizonyultak értékállónak a háborús és inflációs időszakot követően. A bankrendszert ért veszteségek mértékét jelzi, hogy a bankrendszer adózás utáni nyeresége még 1938-ban sem közelítette meg a 25 évvel korábbit.[31]

Budapest bankközponti pozíciójának egyértelmű erősödését mutatja a saját, illetve az idegen tőkék fővárosi arányának emelkedése az 1915-ös 56%-ról, több mint 76%-ra (1925), ami egyértelműen a nemzeti bankpiac területének lecsökkenéséből, illetve ezen túlmenően a fővárosi bankok erősödő expanziójából fakadt.[32] A modernebb üzletágakban (folyószámla), illetve a jelzáloghitelezés tekintetében a fővárosi bankok dominanciája meghatározó volt, míg a kereskedelmi forgalomban elterjedt, tradicionálisabb váltóüzletág a vidéki pénzintézetek forgalmában volt jelentősebb.

A Trianon következtében megbomlott térszerkezeti egyensúly nemcsak egy sajátos belső centrum-periféria viszonyt alakított ki az országon belül, amely — Budapest súlyának aránytalan megnövelése mellett — napjainkig konzerválta bizonyos hátrányos helyzetű határmenti térségek periférikus jellegét, hanem megakasztotta a vidéki városfejlődés dinamikáját is. A pénzintézeti szerepkör alapján felállított új városhierarchián belül Debrecen, Pécs és Szombathely teljes értékű regionális funkciója maradt meg, s hozzájuk zárkózott fel Szolnok. Az elcsatolással megszűnt a regionális centrumok folyamatos láncolata, s Szeged, Miskolc és Győr is veszített jelentőségéből, és csak részlegesen látta el funkcióját. A Dunántúlon éppen úgy szóródtak és megoszlottak e funkciók a nagyobb dunántúli városok között, mint a határváltozások előtt, ugyanakkor Pécs és Szombathely regionális pozíciója például több tekintetben jelentősen erősödött. (2. ábra)

A századelő boldog békeidőket idéző, szorgalmas, nyugodt gazdaságfejlesztő és városépítő hangulatára Pécsett is rányomta a bélyegét az első világháború. A Balkán hadszínterein is zajló hadműveletek megakasztották Pécs addig igen élénk, hagyományos balkáni kapcsolatait. A pécsi ipar fontos balkáni felvevőpiacai, kulturális és interetnikus kapcsolatai korlátozódtak (pl. az első világháború előtti években a középiskolai tanulók egyharmada érkezett Pécsre ezekből a térségekből, de még Fiuméből, illetve Olaszországból is jártak növendékek a pécsi iskolákba, a Jogakadémiára és a Papneveldébe). A háború kitörése egy dinamikusan fejlődő városi bankrendszert érintett, így a prosperitás és a megteremtett értékek védelme, a stabilitás és a rentábilis működés megőrzése fokozott felelősséget jelentett a pécsi pénzintézetek számára. A legnagyobb pécsi bankok, elsősorban a Pécsi Takarékpénztár, a háborús időkben tovább növelték iparvállalati befektetéseinek és érdekeltségeinek számát (pl. a Beremendi Porcement Rt., a Villányi Pezsgőgyár és Borpince Rt.), de Pécs város hiteligényeinek kielégítésében is nagy szerepet játszottak. A világháború alatti inflációs időszakban a Pécsi Takarékpénztár Visnya Ernő vezérigazgatósága alatt – a város legfontosabb pénzintézeteként – sikeres üzletpolitikájával mérsékelte a bank értékpapírban és záloglevelekben történő tőkekihelyezéseit, növelte a folyószámla üzletág jelentőségét, valamint tovább erősítette az intézet likviditását – felismerve a város iparában rejlő fejlesztési lehetőségeket – az iparvállalati érdekeltségek további növelésével és „inflációbiztos” ingatlan vásárlásokkal.[33] A pécsi pénzintézetek többsége belépett az 1916 júliusában, a fővárosban megalakult Pénzintézeti Központba, amely a hazai bankrendszer „ernyőbankjaként”, egyfajta állami bankfelügyeleti intézményeként a bankszektorban megjelenő állami befolyás növelésének eszközéül szolgált.

A háborút követő politikai és gazdasági összeomlást Pécs esetében súlyosbította a város 1921 augusztusáig tartó szerb megszállása. A megszállás célja az volt, hogy Komló-Baja vonaláig, a stratégiai fontosságú szénmezőkkel együtt a térséget a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz csatolják. Ebben az időszakban a megye és a város egyes hivatalai Sásdon működtek, s a pénzintézetek esetében sem lehetett normális ügymenetről beszélni. A szerb megszállás előtt, 1918 novemberében Visnya Ernőnek a bank értékeit, értékpapír és iratanyagait sikerült a városból kimenekítenie és a Somogy megyei Takarékpénztár trezorjában Kaposvárott elhelyeznie. Visnya Ernő a megszállás 33 hónapja alatt az ellenállás egyik fő irányítójaként – többek között a város belgrádi küldöttségének tagjaként – a kormányköröknél is közbenjárt a szerb alispán atrocitásainak megszüntetése érdekében. A Pécsi Takarékpénztár azonban a szerb megszállás alatt is működött, részt vett számtalan segélyakcióban, a helybeli állami intézmények – amelyek nagy késéssel kapták ellátmányukat az anyaországból – számára történő áthidaló hitelek nyújtásában.

A Pécsi Takarékpénztár a szerbek okozta károk (a vármegyei betétek erőszakos lefoglalása, a bank zárlata), illetve az infláció ellenére igen aktív üzleti politikát folytatott 1921 augusztusától, immár az anyaországhoz visszatérve. A bank bekapcsolódott az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek beváltásába, a területén lévő hadikölcsönök nosztrifikálásába is. Az 1921. decemberi közgyűlésen az igazgatóság elnökévé választott Visnya Ernő által folytatott üzleti politika igazi sikerét az mutatta, hogy a háborús összeomlás ellenére – a sikeres vagyonátmentésnek is köszönhetően – az 1924-ben megalakult Nemzeti Bank első hitelinformációs jelentésében a Pécsi Takarékpénztár mint az ország legtőkeerősebb vidéki takarékpénztára szerepelt.[34] Az 1925-ös mérlegadatokat az 1913-as bázisév adataival (4 millió korona) összevetve a Pécsi Takarékpénztár 1,7 millió koronás saját tőkéjét tekintve a legerősebb vidéki pénzintézet volt, s pozícióját saját tőkéje 57,6%-ának elvesztése ellenére is sikerült biztosítania (a Debreceni Általános Forgalmi Bank, ill. a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár követte a rangsorban).[35] (2. táblázat) Az inflációs időszakot jellemző pénzintézeti expanzió, a saját és idegen tőkék nominális gyarapításának legfőbb eszközéül az alaptőke-emelés és a részvénytársasági érdekeltségek számának növelése szolgált.[36] A Pécsi Takarékpénztár már a pengő megjelenése előtt – részvénykibocsátás révén – több jelentős alaptőke-emelést hajtott végre. Részt vett több pénzintézet (a Dombóvári-, a Villányi Központi-, a Szentlőrinci- és a Somogymegyei Takarékpénztárak) és iparvállalat tőkeemelésében (a Délmagyar Ipar és Kereskedelmi Rt., Hamerli (Sopiana) Gépgyár, Mezőgazdasági Vegyipari és Olajgyár), illetve alapításában is (Károlyi Emil Építkezési Vállalat, Industria Rt., Baranyai Gazdák Rt.). Bár az 1923-as év mérlegadatait összegezve a Pécsi Takarékpénztár az 1913-as bázisév 36 millió pengős tételéhez képest az 1923-ban realizált, 1,9 millió pengős tétel csekélynek mondható. A többi várossal történő összehasonlításban azonban Pécs pénzintézeteinek pozíciója jelentősen megerősödött a világháború előtti időszakhoz képest. A vidéki városok hiteléletében bekövetkezett általános törés fényében Pécs kedvező pozíciója igen nagy eredménynek számít, ami a helyi bankárok és a polgárság racionális üzleti döntéseit és áldozatvállalását dicséri. Ez a kedvező pozíció részben abból is fakadt, hogy a hosszúra nyúló szerb megszállás ellenére is Dél-Baranya elvesztése csak kisebb területi és kapcsolatrendszerbeli veszteségeket jelentett a pécsi bankok számára (a térségben egyetlen takarékpénztár, a dárdai működött), bár a város hagyományos déli irányú gazdasági kapcsolataiban törés következett be.

Az alábbiakban a pécsi pénzintézetek országos pozíciójának változásait elemezzük a két világháború közötti időszakban, s a különböző üzletágak alapján megvizsgáljuk a pécsi bankpiac helyét az országos hitelrendszerben az 1934-es adatok bázisán. (3. táblázat) A bankok részvénytőkéje alapján Debrecen, Szombathely, Szeged, Pécs (2,8 millió P) és Miskolc sorrend adódott 1934-ben. A rangsor élén Debrecen állt (4,9 millió P), amely abszolút volumeneket (a bankok összesített mérleg-főösszegét) tekintve is a vidéki Magyarországnak a legnagyobb pénzintézeti centruma volt, de az egy főre eső részvénytőke nagyságát tekintve Pécs már megelőzte. Szeged a legnépesebb vidéki városként csak a 3. volt a fajlagos részvénytőke-mutató tekintetében, míg Szombathely 35 ezer lakosával a 2., ugyanakkor meglepő, hogy az 1918 előtt ipari, kereskedelmi és pénzintézeti központként egyaránt prosperáló Miskolcon – a világháborút követő vagyonvesztés következtében – nem működtek igazán tőkeerős bankok. A legfeltűnőbb, hogy a Dunántúlon korábban Pécs vetélytársának számító Győr csak a 16., Székesfehérvár pedig csak a 19. helyen állt, megelőzve őket Kaposvár is a maga 7. helyével.[37]

A hagyományosan a vidéki pénzintézetek bázisüzletágának számító takarékbetét üzletág esetében jelentős visszaesés figyelhető meg a vidéki városokban az infláció és a gazdasági világválság éveiben (1913-ban az elhelyezett takarék- és folyószámlabetétek 78,3%-a, 1925-ben is még 37,7%-a a vidékre esett). Ennek következtében 1934-ben már a fővárosi bankok tartották kezükben az üzletág 78%-át, a thj. városokra 9,1%, a megyei városokra pedig 13% jutott. A bankokban és takarékpénztárakban elhelyezett takarékbetétek állományát tekintve Pécs állt az első helyen 13 millió pengővel, majd Szombathely, Szeged, Debrecen követte (Budapesten 545 millió P volt a betétállomány nagysága).[38] A lakosság számához viszonyítva általában az „iparforgalmi” foglalkozási dominanciájú városokban volt a legnagyobb a takarékbetét állomány. Az egyik legmodernebb kereskedelmi banki üzletág, a folyószámlás tartozások tekintetében – a több mint 90%-os részarányt képviselő budapesti bankok után, amelyek esetében a folyószámla tételek a mérlegfőösszeg 50-60%-át tették ki – Pécs bankjai rendelkeztek a legnagyobb folyószámlás betétállománnyal, mintegy kétszer annyival, mint a rangsorban Pécs után következő Szolnok pénzintézetei. Debrecen ebben a tekintetben csak az 5. helyen állt, Szombathely a 9., Győr csak a 10., illetve Miskolc a 11. helyre szorult vissza.

A takarékbetétek értékállóságának csökkenésével párhuzamo-san a reálértéküket jobban őrző folyószámla betétek váltak a legfontosabb mérlegtétellé az inflációs korszakban.[39] A folyószámla üzletág meghatározó jelenléte Pécs esetében a fejlett hitelélethez kapcsolódó élénk ipari és kereskedelmi tevékenységet, illetve vagyonos polgárságot feltételezett, amely a bankszektor részéről a kiegyensúlyozott vállalkozói számlakezelést igényelte. A takarék- és folyószámlaüzlet volumene alapján Pécs volt ebben az időszakban a legnagyobb idegen tőkével rendelkező vidéki városunk. A váltóállomány – mint a legelterjedtebb tradicionális, rövidlejáratú kereskedelmi hitelforma – a két világháború közötti időszakban is megőrizte viszonylag jelentős szerepét az ipari-kereskedelmi profilú vidéki városok hiteléletében. A fővárosi bankok mintegy 2/3-os, míg a vidéki városok közel egyharmados részesedést tudhattak magukénak. A váltóállomány az 1920-as évek végétől nagy ütemben nőtt, s a válság időszakában is csak kisebb csökkenés figyelhető meg ebben az üzletágban. Bár a gazdasági világválság idején a takarék- és folyószámlabetétek mellett a váltókölcsönök is erősebben csökkentek a vidéki városokban, a fővárosban rendelkezésre álló viszontleszámítolási hitel híján. A fővárosi bankok vidéki affiliált intézeteik működését – különösen a vidéket jobban sújtó válságperiódusban – jegybanki források igénybevételével, viszontleszámítolt váltókkal finanszírozták. Pécs város bankjai rendelkeztek a legtöbb kihelyezhető tőke felett (39,5 millió P), majd Debrecen, s tőlük lemaradva Szombathely, Szolnok és Szeged bankjai követték a sorban (Budapesten 1,1 milliárd P volt a váltóállomány nagysága). Miskolc itt is csak a 8., Győr a 12., Székesfehérvár pedig csak a 14. helyet foglalta el. Az aktív üzletágak közül a váltóhitelnél modernebb folyószámlahitel korszakunkban került előtérbe, átlagosan a vagyon 40%-os arányával. Ebben az üzletágban Szombathely, Debrecen, Pécs és Gyöngyös sorrend adódott, bár ezek a városok is nagyságrendekkel elmaradtak a fővárosi bankok értékeitől, ugyanúgy mint a 95,5%-os budapesti koncentrációt mutató értékpapírtárca esetében, amelyben vidéken egyedül Pécs város banki értékpapír állománya haladta meg az 1 millió pengőt. A bankok jövedelmezőségi mutatói tekintetében is Pécs vezette a vidéki városok rangsorát 1934-ben, megelőzve Debrecent, Szombathelyt és Szegedet is.[40]

A magyarországi vidéki városok banki, takarékpénztári és hitelszövetkezetei mutatóinak összevont rangsorát tekintve megállapítható, hogy az összesített mérlegfőösszegek – illetve még más mutatók (váltótárca, alaptőke, hitelintézeti jövedelem) – alapján is 1934-ben Debrecen (65 millió P) ugyan megelőzte Pécset (55 millió P), de az egyik legmodernebb üzletágnak számító folyószámlás tartozások és az értékpapírtárca esetében Pécs bankrendszerének minőségi vezető pozíciója – az összes hitelintézetet figyelembe véve is – kiemelkedett.

3. A pécsi pénzintézetek fejlődése a két világháború között

A pécsi pénzpiac országos pozíciója az 1920-as évekre tovább erősödött a világháború előtti időszakhoz képest. Ez a kedvező pozíció részben a Pécsi Takarékpénztár átgondolt, a gyorsan változó gazdaságpolitikai körülményekhez gyorsan alkalmazkodó sikeres üzletpolitikájából fakadt, illetve abból a tényből, hogy Trianon más városokénál mérsékeltebb területi és kapcsolatrendszerbeli veszteségeket jelentett a pécsi bankok számára. A századfordulóra megerősödő pécsi bankpiac stabilitása az infláció és a világválság okozta nehézségek ellenére a két világháború közötti időszakban is töretlen maradt. A városban, az inflációs korszakban az országos tendenciának megfelelően, szaporodott a bankok száma. A pécsi pénzintézetek számában a két világháború közötti időszakban gyarapodásként jelentkezett a Pesti Hazai Első Takarékpénztárral érdekközösségben álló leánybank, a Dunántúli Bank 1922-es, illetve a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézetének, a Délmagyarországi Kereskedelmi Banknak az 1925-ös megalapítása. A Pécsi Takarékpénztáral, az 1872-ben alakult Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztárral, az 1910-es alapítású Pécsi Kereskedelmi és Iparbankkal, illetve az 1914-ben létrejött Pécsegyházmegyei Takarékpénztárral, a Magyar Általános Hitelbank és a Magyar Nemzeti Bank pécsi fiókjával együtt összesen nyolc pénzintézet működött a két világháború közötti időszakban. (4. táblázat) A bankok számát tekintve Pécs (Miskolccal és Szegeddel együtt) Debrecen után a második helyen állt vidéki városaink sorában.

Az újonnan alakult részvénytársasági vállalkozások (Dunántúli Bank, Délmagyarországi Kereskedelmi Bank) mellett nagy számban új magánbankházak is alakultak, amelyeket az inflációs konjunktúra által kínált spekulációs profitlehetőségek tartottak fenn. A bankalapítók sorában megjelentek a „homo novusok”, akik részvénytársasági pénzintézeti gyakorlattal rendelkeztek, s kapcsolatrendszerüket a nagybankok tisztviselőiként szerezték. Az inflációs korszak intézetalapítási hullámát nagy bukások és felszámolások követték. Az inflációs konjunktúra nemcsak az ipari érdekeltségek finanszírozását tette kifizetődővé, de a kimondottan spekulációs célú befektetések és bankügyletek száma is ugrásszerűen megnőtt. Az inflációs korszak intézetalapítási hullámát nagy bukások és felszámolások követték. 1923-ban felszámolás alá került a Dunántúli Gazdabank Rt., de a legnagyobb bukás kétségkívül ifj. Csarsch Jenő Bankházának 1924. januári csődje volt. Az alig egy évig működő pénzintézetet megrohamozó kisbefektetők feljelentése nyomán meginduló büntetőeljárás (a bank 29 éves tulajdonosát Pécs határában, menekülés közben fogták el) a spekulációs csalás tényét már a kezdeti szakaszban megállapította.[41] A magánbankházak csődjei, profilváltása jelentőségük nagymérvű és végérvényes csökkenését eredményezték, legtöbbjük a stabilizáció után meg is szűnt. (Az 1911-ben megnyílt Tausz Gyula-féle váltóüzlet a biztosítási főügynökség mellett az IBUSZ és menetjegyiroda pécsi képviselője lett, s emellett ipari üzemek kereskedelmi ügynökségévé alakult át.) Az 1920-as évek második felében a pécsi magánbankokat folyamatos likviditási nehézségek jellemezték, amelyek a nagyobb pénzintézetek számára is előrevetítették a harmincas években a pénzintézeti szektor egészét általában súlytó nehézségeket, amelyek a gyengébb pénzintézetek beolvasztásához, a bankpiac egészét jellemző fúziós-koncentrációs hullámhoz vezettek. Az 1929-33-as világgazdasági válság azonban jó néhány, több évtizedes múltra visszatekintő magánbank csődjéhez vezetett. Ekkor szűnt meg az 1862-ben alapított Schapringer-bankház és a Fodor Hugó-féle bankház, csökkentette banki tevékenységét Tausz Gyula is. A magánbankházak hanyatlását végérvényesen a zsidótörvények pecsételték meg, a bankházak tulajdonosainak nagy része a világháború áldozatává vált. (5. táblázat) Ebben az időszakban tehát Pécsett is szinte kizárólagossá vált a részvénytársasági pénzintézetek dominanciája, s ezek a bankok egyre tekintélyesebb érdekeltségi kör kiépítésével tovább erősítettek pozíciójukat.

A város bankpiacán a Pécsi Takarékpénztár továbbra is (1948-ig) a helyi pénzügyi élet intézményi központja maradt. Erejét mutatja, hogy a fúziók, felvásárlások eredményeként 1938-ra a takarékpénztár vagyona jelentősen meghaladta az összes többi pécsi pénzintézet együttes vagyonát.[42] Már az 1920-as évek elejének sikeres tőkeemelései a pécsi pénzintézetek tőkeerejének ugrásszerű megnövekedését, illetve a budapesti és a külföldi tőkéknek a pécsi részvénytársasági alapításokba történő bevonását jelentette. A város hitelélete – a nagyobb mennyiségű mobilizálható tőke, valamint a szaporodó ipari- és pénzintézeti érdekeltségek birtokában – kilépve a szűk városi és regionális keretek közül a fővárosi pénzpiacon is egyre aktívabb üzleti tevékenységet folytatott, olyannyira, hogy már 1923-ban szükségessé vált a Pécsi Takarékpénztár fővárosi fiókintézetének megnyitása Budapest központjában, a József nádor téren, amely az egyetlen vidéki pénzintézet fiókjaként egészen az államosításig működött a fővárosban. A budapesti fiók által gyűjtött tekintélyes betétállomány hatalmas pótlólagos forrásbevonást eredményezett a pécsi hitelpiac számára, illetve a takarékpénztár vállalati ügyfelei részére a fővárosi megbízások gyors teljesítéséhez is hozzájárult.[43] Az intézet 1924-ben, történetében másodszor, a valuta stabilizációt követően vett fel külföldi kölcsönt egy londoni bankháztól a még mindig általános tőkehiány áthidalására.

A földreformot követő időszakban a pécsi bankok az agrárbefektetések helyett a stabilabb ipari befektetéseket, az iparvállalati tőkeemelésben való nagyobb arányú részvételt preferálták. A Pécsi Takarékpénztár igazgatósági jelentése a korabeli üzletmenet értékelésénél kiemelte „(...) iparvállalataink irányításunk mellett nemcsak elsőrendű eredményeket produkáltak, s felértékelt mérlegünk tanúsága szerint nagy aranyértéket képviselnek, de kitűnő vezetésük folytán a mai általános rossz gazdasági helyzetben is jól jövedelmeznek”.[44] A Pécsi Takarékpénztár érdekkörébe tartoztak – többek között – olyan jelentős iparvállalatok, mint az Első Pécsi Bőrgyár, a Beremendi Cementművek, a sellyei Délbaranyai Gazdák Áruforgalmi Rt., a mohácsi Doboz és Papírárugyár, az „Indus” Szappangyár, a Baranyai Agráripari Rt., de olyan prominens városi cégek is, mint például a Dunántúli Nyomda, a Danubia Könyvkiadó, a Pécsi Városfejlesztő Rt., illetve a Pécsi Atlétikai Club Sportpályépítő Rt. A Takarékpénztár jelentős vállalati befolyásra tett szert, s a klasszikus ipar-bank kapcsolat helyi letéteményesévé vált. [45] A vállalatok számára a pénzintézet a hitelforrások biztosítását végezte, s társalapítóként, részvénypakett tulajdonosként, a vállalatok igazgató tanácsában történő képviseletig számtalan együttműködési formát alakított ki az érdekkörébe tartozó vállalatokkal. Az inflációs időszak elmúltával azonban a saját tőkéjüket jelentős részben iparvállalati portfoliókban tartó pénzintézetek igyekeztek ipari részesedésüket csökkenteni, s a stabilizáció előrehaladtával a kevésbé kockázatos hagyományos banki üzletágakban kamatoztatni.[46]

Az ipari érdekeltségek számának csökkenésével párhuzamosan a nagyobb pécsi bankok az érdekkörükbe tartozó pénzintézetek számát növelték, majd a világgazdasági válságot követően a vidéki városokat is erősen érintő fúziós hullám eredményeként beolvasztották azokat. A fúziós hullám az ország bankrendszerét jellemző koncentrálódási folyamatok helyi leképeződését mutatta. A fővárosi bankok erőteljes expanziója ellenére a pécsi pénzintézetek a két világháború közötti időszakban is erősen őrizték integritásukat, a tőkeerősebb pécsi bankok irányító pozíciói megmaradtak, vezető szerepük a helyi koncentrációban nyilvánvaló volt. A legkiterjedtebb, Baranya megye határán is túlnyúló pénzintézeti érdekeltségi kört a Pécsi Takarékpénztár építette ki már az 1920-as években. A Bőrgyár, illetve a Cementművek részvényeinek értékesítésével párhuzamosan „a jövő feladatai közé sorozzuk érdekközösségi hálózatunknak egész vármegyénkre és szorosan vett működési körünk közvetlen szomszédos területeire való kiterjesztését”.[47]

A világgazdasági válság hatására 1931 júliusában Magyarországon is elrendelt bankzárlat, majd a betétkifizetés limitálása a pécsi pénzintézeteket is érintette, bár ezek esetében – elsősorban a Pécsi Takarékpénztár intézkedéseinek köszönhetően – a betétcsökkenés mértéke nem érte el az országos átlagot. 1932-ben a válság mélyülésével a tőkeképződés a keresetek csökkenése és a közterhek emelkedése következtében csaknem teljesen megállt. A pénzintézetekre külön terhet róttak a kormányzat által bevezetett ún. „gazdaadós védelmi jogszabályok”, amelyek a gazdálkodók kamatterheinek csökkentését, illetve a kamatveszteség 1%-ának a pénzintézetekre történő áthárítását jelentették.[48] A gazdasági válság következtében a kormányzat új gazdaságpolitikai irányelvei – a Pénzintézeti Központ állásfoglalásain keresztül – a hitelélet gazdaságosabbá tételének érdekében előirányozták, hogy „a túl nagy számban lévő és nem eléggé tőkeerős pénzintézetek számát fúziók útján apassza”.[49] Maga Imrédy Béla, az akkori pénzügyminiszter 1933. novemberi beszédében is „az életképtelen vidéki pénzintézetek beolvasztása mellett” tört lándzsát. Maguk a gyengébb jövedelmezőségű pénzintézetek is tisztában voltak azzal, hogy lecsökkent jövedelmezőségük következtében részvényeseik érdekeinek megvédése csak a fúziók útján orvosolható. A Pécsi Takarékpénztár igazgatósága ezen elvek alapján 1934. április 30-án magába olvasztotta az 1910-ben éppen általa alapított Pécsi Kereskedelmi és Iparbankot, a bonyhádi, a sellyei és a szentlőrinci takarékpénztárakat, s a beolvadó intézetek korábbi székhelyén bankfiókokat nyitott. 1938-ban a sásdi és a vajszlói takarékpénztárak is alaptőke-emelés nélkül fuzionáltak a Pécsi Takarékpénztárral.[50] A pécsi székhelyű Dunántúli Bankba még 1937-ben beolvadt – a válság óta veszteséges – Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár.[51] A pécsi sajtóban természetesen a legnagyobb visszhangot a pécsi Iparbank megszüntetése váltotta ki, s a fúzió nem talált általános helyeslésre a bankoknak – a „boldog békeidők” korszakában megszokott – tradicionális „önállóságához” ragaszkodó közvélemény soraiban, kiváltképpen azért, mert itt egy jól működő, bár viszonylag kisebb pénzintézetről volt szó. „Miért kell a pécsi közgazdasági életből egy egészséges fát kivágni, de a beteget meghagyni (…) a kisemberek bankját fenn kell tartani” – írja beszámolójában a korabeli sajtó.[52]

Az 1930-as évek végének konjunktúrája, illetve a terület visszacsatolások hatására megnövekedett vásárlói bizalom, a megélénkülő kereskedelmi és fogyasztói tevékenység a pénzintézeti üzletágakban is változást eredményezett. A hagyományos takarékpénztári és a hosszúlejáratú jelzáloghitelezési tevékenység visszaszorulása mellett a bankok aktivitása a váltóleszámítolás és az áru-, értékpapír, illetve ingatlanfedezetre adott személyi váltókölcsönök irányába tolódott el. A háborús időszak nehézségei, a koncentráltan jelentkező állami hiteligény nyomán életbelépő hitelszigorítások, valamint a megszorítások nyomán fellépő tőkehiány és a gazdaságossági szempontok újabb egyesülési hullámot indítottak el a pénzintézeti szférában. [53] 1943-ban a Pécsi Takarékpénztár beolvasztotta a Baranyai Agráripari Rt-t, de az érdekkörébe tartozó barcsi, szigetvári és mohácsi takarékpénztárak is egyesültek a többi helyi pénzintézettel.

A fúziós hullám az ország bankrendszerét jellemző koncentrálódási folyamatok helyi leképeződését mutatta. A fővárosi bankok erőteljes expanziója ellenére a pécsi pénzintézetek a két világháború közötti időszakban is erősen őrizték integritásukat (a városban csak az Általános Hitelbanknak volt fiókja, illetve a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak és a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak leányintézete). A tőkeerősebb pécsi bankok irányító pozíciói megmaradtak, vezető szerepük a koncentrációban nyilvánvaló volt. A koncentrációs folyamat következtében Pécs megyei és regionális szintű pénzintézeti funkciói – az egyre bővülő megyei és régión belüli banki kapcsolatok révén is – a két világháború közötti időszakban újra megerősödtek. A Pécsi Takarékpénztár a szomszédos vármegyékre kiterjedő affiliációs hálózatával (budapesti fiókjával) a Dél-Dunántúl regionális szerepkörű bankjává, „a vidéki bankélet pillérévé fejlődött”.

A századforduló városait jellemző építési láz tovább folytatódott az 1920-30-as években is. A város képének és infrastrukturális ellátottságának fejlesztésében a pécsi pénzintézetek kulcsszerepet játszottak. Rendezték a külváros útjainak egy részét, a belváros utcáit leaszfaltozták. Bővítették a vízműhálózatot, a tervek szerint kiépítették a város egységes csatornahálózatát, közvilágítását. A Pécsi Takarékpénztár, a Dunántúli Bank és a Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár kezdeményezésére és pénzügyi támogatásukkal 1924-ben létrehozott egyesület „minden hatósági támogatástól függetlenül” megkezdte a város belterületének csatornázását.[54] A város lakossága 1941-re 78 000 főre nőtt. Az 1920-as népességi adatokhoz képest több mint 50%-os népesség növekedés Pécs egyre növekvő gazdasági és kulturális vonzerejét tükrözte. A nagymértékű lakáshiány pótlására városi bérházak és tisztviselői lakónegyedek épültek. Az 1930-as évek elején ugyancsak a Pécsi Takarékpénztár finanszírozásával épült a városi kistisztviselők, vasutasok és részben szociális bérlakásként a sokgyermekes családok számára létesített Megyeri Kertváros új, családi házas városnegyede (a “pécsi Wekerle-telep”, amelyet akkoriban Horthy Miklósról neveztek el).[55] Folytatódott a mecseki turistaútvonalak, kilátók építése, amelyben a pécsi bankok jelentős szerepet vállaltak. A Mecsek Egyesületet a Pécsi Takarékpénztár a menedékházak építéséhez felvett hiteltartozások kamatainak elengedésével támogatta 1930-ban. A pécsi pénzintézetek hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem oktatási tömbjének a kialakítása sem. A Délmagyarországi Kereskedelmi Bank még a pénzügyi szempontból nehéz esztendőnek számító 1931-es évben is 700 000 pengő hitelt folyósított az egyetem számára, de többször jelentős felajánlásokat tett a város kultúralapjába is.[56] A bankárok városfejlesztő és mecénási tevékenysége igen jelentős volt a város fejlődése szempontjából, s a pénzintézetek tisztviselői számára sem csak a szorosan vett üzleti tevékenység hozott hírnevet és helyi közmegbecsülést. A pénzintézetek – a lokális pénzpiacok „függetlenségi” tradícióiból fakadóan – inkább kifejezői voltak a helyi vállalkozói és közérdeknek, mint az idegen, fővárosi bankok fiókintézetei, de korszakunkban ez utóbbiak is – legalábbis a köztámogatások terén – megpróbáltak alkalmazkodni a helyi társadalmi elvárásokhoz.

4. Pécsi bankárok: a professzionális és „városvédő” banki elit

A város banki elitjének társadalomtörténeti vizsgálata, összetételének változása a két világháború közti korszakban is tükrözte a pénzintézetek szerkezeti átalakulását (a részvénytársaságok dominanciáját), a bankároknak a helyi gazdasági és közéletben betöltött szerepét, illetve Pécs pénzintézeti funkcióinak változásait. A pénzintézetek döntéshozói és ellenőrző pozícióit Pécsett viszonylag kisebb (mintegy 15 főből álló), szűk körű csoport tartotta kezében a két világháború közötti időszakban. Ennek a csoportnak kétségkívül kiemelkedő reprezentánsa a pécsi pénzügyi élet immáron országos hírű szaktekintélyévé váló Visnya Ernő volt. Nagy tekintélynek és köztiszteletnek örvendő bankvezetői pályafutása ebben az időszakban teljesedett ki. „Egész élete a pénz szolgálatában állt és legnagyobb teljesítménye, hogy soha nem süllyedt a pénz rabszolgájává, hanem meg tudta tartani uralmát a pénz felett”.[57] A Pécsi Takarékpénztárnak, a szerb megszállás alóli felszabadulást követő első közgyűlésén az igazgatótanács elnökévé választotta. 1927-ben a Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett. Helyi gazdasági és politikai szerepvállalása hamar összefonódott az országos, illetve nemzetközi funkciókkal. Pécs város örökös törvényhatósági bizottsági tagjaként, az Egységes Párt pécsi elnökeként a politikai elit kimagasló reprezentásává is vált, sőt 1927-től haláláig a város örökös felsőházi tagjává választották. Nemzetközi vonatkozású politikai szerepvállalását mutatja a Beremendi Határmegállapító Bizottság munkájában való részvétel 1922-ben, többszöri delegátusi tagsága az Interparlamentáris Unió és a Nemzetközi Parlamenti Kereskedelmi Konferencia külföldi kongresszusain, de tagja volt a magyar küldöttségnek 1927-ben, a Magyar Revíziós Ligának az angol Lord Rothemere-nél tett látogatása alkalmából is. Országos szakmai karrierjének állomásai közül kiemelkedett a Pénzintézeti Központ igazgatósági tagsága, 1928-ban a Magyar Nemzeti Bank Főtanácsának póttagjává történő megválasztása, valamint az 1931-ben az állam által létrehozott Országos Hitelügyi Tanácsbeli tagsága. Felkérték a pénzügyminiszteri tisztségre is, amit nem fogadott el (a „Pécsi családfák” szatirikus portréja szerint „valószínűleg azt gondolta, Jobb ma bankelnöknek lenni, mint holnapután bukott pénzügyminiszternek”).[58] Kimagasló közgazdasági tevékenységéért a kormányzó már 1923-ban Kincstári Főtanácsossá nevezte ki.[59] A Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete (TÉBE)[60] regionális hatáskörű – Baranya, Somogy, Tolna megyékre kiterjedő – Pécsi Körzetének 1929. január 29-i alakuló ülése Visnya Ernőt választotta elnökévé. Ez a tisztség nemcsak személyének szakmai elismerését, de egyben a Pécsi Takarékpénztár dél-dunántúli jelentőségének, s rajta keresztül Pécs regionális banki szerepkörének elismerését is jelentette.

Mint bankszakember érzékelte a vidék és a főváros között a bankrendszeren, a pénzintézetek által közvetített pénzügyi transzfereken keresztül kialakuló újfajta függőség, egyfajta „szűrő” modell működését.[61] A TÉBE pécsi körzetének alakuló ülésén – a régió és az ország prominens pénzügyi szakembereinek jelenlétében – elmondott beszédében a vidéki bankrendszer megerősítése és védelme érdekében emelt szót: „A vidéki betétüzlet fejlődésének akadályát országunk általános tőkeszegénysége mellett abban látom, hogy a vidék – e szegény tőkerezervoár – tartalmát három erős szivattyú apasztja.”

Ennek három legfontosabb tényezőjeként a Társadalombiztosítási Intézet által elvont közterhek Budapesten centralizált tőkéit, az Országos Központi Hitelszövetkezet által a megyék hitelszövetkezetein keresztül elvont tőkéket, illetve a fővárosi bankoknak a vidéki városokban „mind sűrűbben megnyitott fiókintézeteit” említette. A fővárosi bankoknak a vidéki piacokra történő intenzív behatolását, a dömpingszerű fiókosítást a következőképpen értékelte: „Teljesen elég van téve a korlátlan teljesítő képesség elvének, ha egy vidéki városban, mint Pécsett az ország három legelső intézete, a Hitelbank, a Kereskedelmi Bank és a pesti Hazai Takarék képviselve van. Nem sürgős szükség tehát az, minthogy az egyes városokban megtörtént (Debrecen, G.Z.), hogy számuk kilencre emeltessék. A vidék, mint vadászterület, osztassék fel és részesüljön egyenletesen és tervszerűen a fiókosítás áldásaiban. Itt a TÉBE-nek és a Pénzintézeti Központnak együttes eljárása sikert és megnyugvást eredményezhet”.

Visnya hangsúlyozta a bankrendszeren és az állami központosított intézményeken keresztül megvalósuló tőke és forráselvonásoknak a vidék fejlődésére kiható hátrányos voltát: „Minden félreértés elkerülése végett én nem támadtam sem a Társadalombiztosítási Intézetet, sem az OKH-t, sem a nagybankokat. Én csak rámutattam arra, hogy hogyan és hova özönlik a pénz vármegyénk és városunk gazdasági életéből és pedig az a pénz, amely eddig ebben a körzetben (régióban) dolgozott és termelt, s amelynek tehát, mint a múltban itt lenne a helye. Nem mi akarjuk elvenni mástól, hanem tőlünk veszik el mások.” (…) A vidéki pénzintézetek a helyi viszonyok közvetlen ismeretével előnyben vannak a fővárosi intézeteknél. A legtöbb vidéki intézet a megye, a város, a polgárság szeretetének sok ragyogó példáját adta, s ott áll a jótékonyság szolgálatában.”[62]

A vidéki pénzintézeteknek a TÉBE-hez, mint érdekvédelmi kamarához való csatlakozása bizonyos reményt kelthetett a vidéki pénzintézetek országos szerepvállalását illetően. Mint azt Dusaba Vilmos – a Dunántúli Bank vezérigazgatója, a Pénzintézetek Országos Egyesületének (POE) volt igazgatósági tagja –, akinek jelentős szerepe volt a TÉBE és a POE 1928-as egyesülésében megfogalmazta: „A TÉBE révén vidéki intézetek többsége el fogja érni azt a vonalat, melyen túl megszűnik a helyhez kötöttség és hivatásuk az országos érdekek szolgálatába állítja azokat.”

Az 1930-as években azonban – a válság által indokoltnál nagyobb mértékű – állami befolyás a bankfelügyeleti rendszer erősítése révén egyre több felügyeleti jogosítvánnyal rendelkezett, s egyre inkább ellenőrzést szerzett a függetlenségükhöz hagyományosan ragaszkodó vidéki pénzintézetek felett is.[63]

Visnya Ernőnek a Pécsi Naplóban, 1927-ben megjelent interjúja hűen tükrözi Pécs város, s tágabb értelemben a vidéki városok – Trianon után megroppant – fejlődésének támogatása érdekében kifejtett közéleti szerepvállalását. Visnya álláspontja szerint a pécsi gazdaság, különösen a pénzintézetek fejlődésének gyümölcsei a város fejlődését kell, hogy szolgálják. „Célkitűzésem, a város anyagi és értelmi szintjének növelése érdekében egy olyan városfejlesztő politikának megnyerni a kormányköröket, mely nem juttat mindent a fővárosnak, úgy reményünk lehet arra, hogy a vidéki városok, melyek békebeli [Trianon előtti, G. Z.] erőkészleteikből még mai is a haladás gócpontjai, – az anyagi jólét központjaivá is válnak. Ehhez azonban bizonyos gazdasági decentralizáció szükséges. A városok az összeomlás óta [1918 G. Z.] csak a súlyos kamatterhű Speyer kölcsönt kapták. Kívánatos volna, hogy a magángazdaság megsegítését célzó kormányakció a nagy vidéki városok érdekeit is szem előtt tartsa és kielégítse, hogy a közmunkák megosztásánál [beruházásoknál, G.Z.], s a közintézmények elhelyezésénél a vidéki városok is kielégüljenek. (…) s akkor az egymással jólétben versengő vidéki városok teljes mértékben fogják kivenni részüket az ország teljes gazdasági konszolidációjának nagy munkájából”.[64]

A regionális központok (nagy vidéki városok) fejlesztésének érdekében hangoztatott gazdasági-intézményi decentralizáció, illetve az állami beruházásokból való arányos részesedés elve olyannyira időszerű napjainkban is, hogy a magyarországi városok versenye még ma is döntően a kormányzati támogatások, illetve a regionális szerepkörű intézmények megszerzésért folytatott „küzdelemre” korlátozódik.

A banki eliten belül a két világháború közötti időszakban a professzionális bankszakemberi gárda – a magánbankházak felszámolódásával – teljesen átvette a vezető szerepet. A pénzintézetek igazgatótanácsaiban a viszonylag szűk körű pénzintézeti elit mellett a gazdasági és a politikai elit egymással összefonódó reprezentánsai képviseltették magukat. A Nemzeti Bank Pécsi Fiókjának bírálótanácsában egyaránt megtalálhatóak voltak a helyi gazdasági, pénzügyi és a politikai elit prominens személyiségei: Visnya Ernő, Eizer János, Nendtvich Andor, Littke József, Hamerli József, Erreth Ede, Mattyasovszky-Zsolnay Tibor, Stein Lajos, Forbáth Arnold, jánosi Engel Róbert, Förster Jenő, Krausz Mór. Nendtvich Andor, a város nagytekintélyű polgármestere a Nemzeti Banknál betöltött pozíciója mellett a Pécsi Takarékpénztár igazgatósági tagja, majd 1937-től haláláig a Dunántúli Bank igazgatóságának elnöke volt. Bolgár Tivadar – a századforduló időszakának kiemelkedő bankára, közéleti személyisége – a Pécsi Kereskedelmi és Iparbank 1934-es fuzionálásáig megtartotta vezérigazgatói pozícióját. A korszak kiemelkedő bankára volt továbbá a Lippán született Dusaba Vilmos, több nemzetközi versenyt nyert híres vívó, aki az aradi kereskedelmi akadémia elvégzése után először hivatásos katonatiszt, majd az Aradi Ipar és Népbank Békésmegyei fiókigazgatója, majd az anyaintézet vezérigazgatója lett. Az első világháború végén a Miskolci Takarékpénztár vezérigazgatójává választották, s innen került 1922-ben – a Pesti Hazai Első Takarékpénztár felkérésére –az újonnan alakult pécsi érdekeltségüknek, a Dunántúli Banknak a vezérigazgatói székébe. Mint bankszakember jelentős országos kapcsolatrendszerrel rendelkezett, egyik megalapítója, majd igazgatósági tagja volt az 1910-ben létrejött Pénzintézetek Országos Egyesületének. Jelentős szerepe volt a TÉBE és a POE 1928-as egyesülésében. A vívószövetség elnöke és a Rotary Club tagja is volt. Szakmai érdemeinek elismeréséül 1933-ban Horthy Miklós kormányfőtanácsossá nevezte ki. Pécs jellegzetes pénzintézetének számított, a püspökség vagyonát is kezelő Pécsegyházmegyei Takarékpénztár. Ennek az intézetnek volt 1920-tól haláláig vezérigazgatója a konzervatív bankár hírében álló Ábrahám Gyula, aki ezt megelőzően a Tolnavidéki Takarékpénztár igazgatói posztját töltötte be. (1924-ben XI. Pius pápa a „Pro Ecclesiae et Pontifice” érdemkereszttel tüntette ki.) A Takarékpénztár elnöke pedig hosszú időn keresztül Dr. Simonyi-Semadam Sándor nyugalmazott miniszterelnök volt.[65]

A két világháború közötti korszak helyi társadalmának egyik jellegzetessége a zsidó és a keresztény gazdasági elit mindig is meglévő elkülönülésének exponálódása. Míg a Nemzeti Bank fiókjának bírálóbizottságában a zsidó elit tagjai is helyet kaptak, addig például a magát az első világháborús években még „színmagyar, kartellen kívüli társaságként” hirdető Pécsi Takarékpénztár igazgatótanácsába – fennállása során – sohasem választottak be zsidó polgárt.[66] Visnya Ernő elnöksége, Siptár Lajos ügyvezetősége, illetve Baumann Emil – gyárigazgató, a kamara alelnöke, a Polgári Casino elnöke, egykori parlamenti képviselő – alelnöksége alatt a pécsi keresztény elit tagjai töltötték be e tisztséget. Ugyanakkor a Takarékpénztár érdekeltségébe tartozó, pécsi viszonylatban kisebb forgalmat bonyolító – Bolgár Tivadar vezérigazgatósága alatt működő – Pécsi Kereskedelmi és Iparbank igazgatótanácsa és felügyelő bizottsága munkájában Fürst Gyula, Alt Jakab, Markovits Dávid és Sebők Andor, tehát a zsidó hitközségi elit tagjai is részt vettek. A Dunántúli Bank igazgatótanácsi tagjai között Visy László ny. főispán, Visnya Ernő, Siptár Lajos, Dusaba Vilmos, Fischer Béla ny. alispán és dr. Piacsek Zoltán mellett a zsidó származású Bruck Sándor, Böhm Emil és Forbáth Arnold is helyet foglaltak. A budapesti PMKB leányintézeteként – Weiss Fülüp, PMKB elnök igazgatótanácsi elnöksége alatt – működő Délmagyarországi Kereskedelmi Bank Rt. testületeiben találkozhatunk olyan prominens zsidó polgárokkal, mint Jánosi-Engel Pál és Jánosi-Engel Gyula.

A hitelszféra virilisei között a zsidó származásúak az 1873-1914 közötti virilis jegyzékek összesített adatai alapján felülreprezentáltak (a zsidó bankárok a zsidó virilisek köréből mintegy 10%-kal részesedtek; a virilis bankárok 77%-a zsidó származású volt). Az 1873 és 1914 között eltelt 41 év alatt összesen 11 magánbankár szerepelt a jegyzékekben, akik mindegyike a zsidó vallást gyakorolta. A pécsi bankártársadalom virilisei közé az 1910-es években kerültek be az első keresztények, nevezetesen Csarsch Jenő és Visnya Ernő, mindketten a Pécsi Takarékpénztár vezérigazgatói voltak. Az említett magánbank-tulajdonosok legjobb listahelyezésként 1896-ban még az első helyet tudták megszerezni, majd fokozatosan hátrébb szorultak a listán ezen időszak alatt. A virilis lista e személyek évenként elfoglalt pozícióját, gazdasági tevékenységük fő profilját, adójuk nagyságát, valamint a legmagasabb adó összegét tartalmazta. A hitelszférában – az országos felülreprezentáltságuknak megfelelően – Pécsett is a zsidó polgárok aránya volt a legmagasabb, bár ez abszolút számban csak hét főt jelentett, akik a rokoni kapcsolatokkal sűrűn átszőtt, öt családi vagyonhoz kapcsolódtak. (A pécsi viriliseknek 28%-a volt zsidó származású, ez az arány Miskolc esetében már 52%.) A korszak magánbankárai közül az eléggé későn banküzletet nyitó Fodor Hugó kivételével minden névvel találkozhatunk a listákon. (5. táblázat)

A virilis listákon nyomon követhető a város gazdaságszerkezetének átalakulása, annak társadalmi leképeződése is. A virilisták között a kereskedők száma 14 (27%) volt 1887-ben, (gyár)iparos csak 8 (14%), addig 1913-ban a kereskedők száma 11-re csökkent (16%), míg az (gyár)iparosok száma 13-ra (19%) nőtt.[67] Ugyanakkor a korabeli összesített virilis jegyzékekből kitűnik, hogy a kereskedők és az értelmiségi elit dominanciájával jellemezhető városban az ipari vállalkozók – különösen a századelőig – csak kisebb számban voltak a virilisek között képviselve. A kereskedőknek és bankároknak az országos átlagnál magasabb (40%) aránya általában jellemző volt a dunántúli törvényhatósági jogú városokra. Pécs esetében azonban a gazdasági tradíciókból eredően még erősebben felülreprezentáltak voltak ezek a társadalmi rétegek.

A pécsi elitkutatások megállapításai alapján elmondható, hogy már a dualizmus korában megtörtént a pécsi zsidóságnak a gazdasági elitbe való beilleszkedése. Az ipari, kereskedelmi és pénzügyi élet vezető pozícióiban találkozhatunk képviselőikkel a két világháború közti korszakban is. Amíg azonban a pécsi keresztény gazdasági elit tagjai gazdasági pozícióik révén a politikai elit részévé is váltak, s a kölcsönös átjárhatóság a két csoport között a pénzintézetek igazgatótanácsainak összetételében is megmutatkozott, addig a pécsi zsidó elit esetében a társadalmi beilleszkedés csak részleges maradt. Ez utóbbi vezetőit ott találjuk a szakmai testületek (kereskedelemi-, ügyvédi-, orvosi kamara) vezető pozícióiban, a város törvényhatósági bizottságaiban, vállalataiban, de a városi közhivatal viselése, illetve a parlamenti képviselőség „el volt zárva” a pécsi zsidóság elől is.[68]

A legmagasabb adót fizető, ún. virilis polgárság összetétele a két világháború közti korszakban is jól tükrözte Pécs gazdasági és társadalmi szerkezetének alakulását. Ebben az időszakban, a vidéki városokban általános tendenciaként lecsökkent az önálló ipari, pénzintézeti és kereskedelmi egzisztenciák aránya, párhuzamosan a budapesti „finánctőkének” a vidéki piacokra történő behatolásával, ami az addig önálló ipari és banktőkéseket leányvállalatok és fiókbankok igazgatóivá, vezető tisztségviselőivé tette. Az önálló középpolgárságnak – Bourdieu kifejezését használva – „munkabéres polgársággá” történő átalakulása a dunántúli városokban lassúbb folyamat volt, mint az ország más területein. A nagyobb vidéki városaink közül Pécsett és Győrött maradt fenn leginkább a helyi ipari, kereskedelmi és banki elit önállósága, bár mozgástere itt is egyre szűkült.[69] Pécsett az 1920-as években 7-8 gyárigazgatót, 2-3 bankárt, és 15-20 kereskedőt találunk virilis jegyzékekben, s az 1930/40-es évek fordulóján is még 5-6 ipari tőkést regisztrálhatunk. (Az 1926-os adatok alapján arányuk a viriliseken belül a következő volt: az iparosok aránya 26,3%, a bankároké 5,2%, a kereskedők aránya 24,5%, az értelmiség aránya 40% volt. Ugyanakkor már az 1929-es lista szerkezetével történő összevetés is jelzi a fent ismertetett tendenciát, miszerint az ipari tőkések aránya 16%-ra, a bankároké 3,5%-ra csökkent.) A pécsi banki elit szempontjából a csökkenés részben a magánbankárok visszaszorulásával indokolható, s csak kisebb mértékben magyarázható a budapesti érdekeltségű leányvállalatok „munkabéres” banktisztviselőinek virilis listákról történő kimaradásával. A legfontosabb vezető pozíciókat továbbra is a „tősgyökeres” pécsi polgárok, de legalábbis a független pénzintézetek, iparvállalatok, illetve a közigazgatás tisztviselői töltötték be a banki eliten belül, s ők szabták meg a helyi pénzügyi élet normáit. A pécsi pénzintézetek vezető tisztviselői közül korszakunkban Visnya Ernő mindvégig előkelő helyen szerepelt a legnagyobb adófizetők sorában, ő egyértelműen Pécs egyik leggazdagabb, legbefolyásosabb polgára volt. A korabeli banki elit fontos jellemzője volt a több pénzintézetnél, iparvállalatnál vállalt igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tagság halmozása is, ezeknek a vezető pozícióknak viszonossági alapon történő betöltése. A pécsi pénzintézetek érdekeltségi körének a megyére és a régióra történő hálózatos kiterjesztése, az affiliált vidéki pénzintézetek igazgatótanácsaiban is a pécsi banki elit képviselőinek megjelenését, kapcsolatrendszerének kibővítését eredményezte.[70]

5. Kitekintés

A második világháborús front Pécsen történő áthaladása 1944/45 fordulóján megakasztotta a pécsi pénzügyi élet működését. A fővárossal való összeköttetés szünetelése folytán a Magyar Nemzeti Bank helyi fiókja a pénzszükséglet biztosítását nem tudta ellátni, így a Pécsi Takarékpénztárra hárult a városi és a környékbeli közintézmények finanszírozási gondja. A Pécsi Takarékpénztár külső fiókjaiban, érdekeltségeiben – a Mágocsi Takarékpénztár kivételével – nem esett háborús kár, így azok folytatni tudták működésüket. Siptár Lajosnak, aki Visnya Ernő 1942-ben bekövetkezett halála óta a Takarékpénztár vezérigazgatója volt, 1945. májusi letartóztatása, majd népbírósági koncepciós ítélete[71] már előrevetítette az elkövetkező három esztendőnek az államosításokhoz vezető, politikai indíttatású, a pénzintézetek bankszerű működtetését korlátozó megszorító intézkedések sorozatát. Az inflációs nyomás, a forgótőke hiánya személyi leépítésekhez, takarékossági intézkedések bevezetéséhez vezetett a pénzintézeteknél. A bankszektorban a kormányzatnak a TÉBE-n keresztül közvetített megszorító intézkedései eredményeképpen – az 1945-ben száz éves – Pécsi Takarékpénztár veszteséges a kihelyezések mesterséges korlátozása, illetve az intézet állami megadóztatása miatt. A Takarékpénztár vezetése fővárosi bankokkal történő fúzió lehetőségét is latolgatta a túlélés érdekében, amit egyrészt a korábbi nagyvállalati üzletfelek és a fővárosi bankok időközbeni államosítása, illetve a még független pénzintézetek államosítását siettető kormányzati (MDP) nyomás megakadályozott. A kényszerfúziók lettek tehát az államosítás első fázisai. A Pécsi Takarékpénztárba 1948. június 24-én nyolc pécsi és megyei pénzintézet olvadt be, majd 1948. november 29-én a megyei intézetek összevonásával alig öt hónapja létrehozott Kaposvári-, Szekszárdi Takarékpénztárak, illetve a Pécsi Takarékpénztár összeolvadásával összehívták az immár állami többséggel rendelkező új közgyűlést, ami szentesítette – az ugyancsak rövid életű – Déldunántúli Takarékpénztár megalakulását. Ezzel a döntéssel, fennállásának 104. évében véget ért a Pécsi Takarékpénztár működése. A Déldunántúli Takarékpénztár 1949. március 28-án – a korábbi kényszerfúziók során, kb. 300 pénzintézet összevonásával kialakított 26 intézettel együtt – beolvadt a pénzintézetek alaptevékenységét átvevő Országos Takarékpénztár hálózatába. Ez egyúttal nemcsak a vidéki bankélet felszámolását jelentette, de a Nemzeti Bank irányítása alatt működtetett egyszintű bankrendszer létrehozását is. Mindez Magyarországon a modern bankrendszer működésének 40 évig tartó kényszerű szüneteltetését jelentette.

A modern magyarországi bankrendszer több mint 150 éves története során a pénzintézetek szerepvállalása – mint azt a pécsi bankok esetében is láthattuk – nem korlátozódott a pénzügyi szférára, hanem aktív szerepet vállaltak iparvállalatok alapításában, működtetésében, egyszóval a gazdaság egészének fejlesztésében. A kelet-európai gazdaságfejlődésben a bankok közvetítő szerepe erősebb volt a 19-20. század fordulóján, mint az ezredfordulón, ugyanis a megkésett fejlődés, illetve a banki bázisú pénzügyi rendszer sajátosságai következtében a gazdasági modernizációhoz szükséges tőkeforrások biztosítása és átcsoportosítása elsősorban a pénzintézeti rendszeren keresztül ment végbe. Nemcsak a bankszektor és a gazdaság, de a bankszektor és a területi fejlődés között is szorosabb volt a kapcsolatrendszer, illetve a regionális bankközpontként való funkcionálás, mint az egyik legjelentősebb szolgáltató és forgalmi szerepkör egészen 1945/47-ig meghatározó volt a vidék nagyvárosainak, így Pécs fejlődésében is.

Források és irodalom

BECK 1995 = Beck K., Emlékezés a Pécsi Takarékpénztárról. 1995. május 2. 161-168. In: Siptár L., (szerk.) A Pécsi Takarékpénztár Rt. Története. Pécs, 1996.

BÉRDI ms = Bérdi Gy., Pécs legnagyobb adófizetői 1873-1926. Doktori disszertáció kézirat (ELTE Történelem Tanszék Könyvtára D/320. Adattár) Budapest [1980].

BUDAY 1922 = Buday, L., The Organization of capital. In: Dismembered Hungary, New York, 205-226.

BUDAY 1923 = Buday L., Magyarország küzdelmes évei. (A megcsonkított Magyarország) Budapest, 1923. 159.

GÁL 1998 = Gál Z., A hazai bankok aranykora. (The Golden Age of Hungarian Banking) ABN AMRO Magazin, 24-26.

GÁL 1999 = Gál Z., A magyarországi városhálózat pénzintézeti funkciói a századfordulón. In: Püski L., Timár L., Valuch T. (szerk.), Politika, gazdaság és társadalom a XX. századi magyar történelemben. I. KLTE Történelmi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történelmi Tanszéke. Debrecen, 1999. 227–249.

GÁL 2001 = Gál Z., A pénzintézeti innováció térszerkezeti folyamatai. Magyarország bankföldrajzi vizsgálata a „két századfordulón” In: Ilyés Z.-Keményfi R., (szerk.) A táj megértése felé. Tanulmányok a 75 éves Pinczés Zoltán professzor tiszteletére. Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, Eszterházy Károly Főiskola Földrajz Tanszék, Debrecen-Eger, 2001. 157-184.

GÁL 2002 = Gál Z., A pécsi bankok aranykora: Pécs bankrendszerének története a XIX. század végén és a XX. század első felében In: Szirtes G., Vargha D. (szerk.), Iparosok és bányászok a Mecsekalján. Gazdaságtörténeti tanulmányok. Pannónia Könyvek– Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2002.

GÁL 2003 = Gál Z., A dunántúli bankpiacok átalakulása a 19-20. század fordulóján. In: Frisnyák S. – Tóth J., (szerk.) A Dunántúl és a Kisalföld történeti földrajza. Nyíregyháza-Pécs, 2003. 239-252.

GÁL 2005  = Gál Z., A magánbankárok tündöklése és bukása: Pécsi magánbankárok története a kezdetektől 1945-ig. In. Vargha D., Szirtes G., (szerk.) Mozaikok Pécs-Baranya gazdaságtörténetéből. Pannónia Könyvek– Pro Pannonia Kiadó, Pécs, 2005. 35-54.

GÁL 2006 = Gál Z., "Golden Age of Regional Banking": Financial functions of the Hungarian Urban Network in the Early 20th Century. In: Gál, Z. (ed) Discussion Paper Series (Series editor: Z. Gál), Centre for Regional Studies, Hungarian Academy of Sciences,  No. 49. pp. 95. Pécs.

GYÁNI 1995 = Gyáni G., Az ipari vállalkozás szerepe a dunántúli városfejlődésben. In: V.Fodor Zs. (szerk.), Vállalkozó polgárok a Dunántúlon a dualizmus korában. Veszprém, 1995. 7-18.

GYÁNI 1997 = Gyáni G., Iparosodás és urbanizáció Magyarországon. In: Kőfallal, sárpalánkkal… Várostörténeti tanulmányok, Rendi társadalom – polgári társadalom 7., Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. 15-24.

HECHTER 1975 = Hechter, M., Internal Colonialism. The Celtic Fringe in British National Development, 1536-1966. New York, 1975. 9-23.

KLAMÁR-ZSADÁNYI 1928 = Zsadányi O.-Klamár Gy., (szerk.) Pécsi Fejek. Pécs, 1928.

KLAMÁR-ZSADÁNYI 1933 = Zsadányi O.-Klamár Gy., Pécsi családfák, László Nyomda, 1933.

MAGYAR PÉNZÜGYI COMPASS (szerk. Kormos Gyula), 1938-39.

MÉREY 1999 = Mérey K., Baranya megye ipara (1850-1914). In: Szirtes G., Vargha D. (szerk.), Angstertől Zsolnayig. Ipartörténeti tanulmányok. Pannónia Könyvek, Pécs, 1999.

MSK 35 1913 = A Magyar Szent Korona országainak hitelintézetei az 1894-1909. években. (szerk. Vargha Gyula) Magyar Statisztikai Közlemények (Új folyam), 35. k., Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1913.

NAGY MAGYAR COMPASS (szerk. Berényi Sándor), Budapest

OL Hitelinformációs jelentések Z.6., BML XI-204./K. Idézi Siptár Lajos , 1946.

PÉCS-BARANYA 1918-1928. A Dunántúl kiadása. 193.

RÚZSÁS 1963 = Rúzsás L., Városi fejlődés a Dunántúlon a XVIII-XIX. században. MTA DTI. Értekezések 1962-63. Budapest, 1963. 290.

SCHWEITZER 1994 = Schweitzer G., Hitközségi elit – városi elit. Pécs In: Szita Sz. (szerk.), Emlékezzünk. Tanulmányok a pécsi zsidóság történetéből 1944. Pécs, 1994., 53-78.

SIPTÁR 1988= Siptár L., A száznégy évig fennállott Pécsi takarékpénztár rövid története (1845-1948. december 30.). A Hazai Első takarékpénztár megalapításának 150 éves, az OTP létrejöttének 40 éves évfordulójára született pályaművek, Országos Takarékpénztár (OTP). 60.

SIPTÁR 1996 = Siptár L., i.m. 67. valamint Siptár L. ms., Emlékezés a Pécsi Takarékpénztár alapításának 150. évfordulójára (kézirat) [1995.május 2.] BML XI-204/k.

SZÁDECZKY-KARDOSS 1928 = Szádeczky-Kardoss T., A magyarországi pénzintézetek fejlődése. Közgazdasági Könyvtár, Budapest, 1928.

SZŐNYI 1937 = Szőnyi Gy., A magyar városok hitelintézetei. Statisztikai Közlemények, 1937.

THIRRING 1913 = Thirring G., A magyarországi városok statisztikája. Budapest, 1913. 286-304.

TÍMÁR 1990 = A gazdasági elit jellemzői a magyar városokban a két világháború között. In: Tóth J. (szerk), Tér-Idő-Társadalom, MTA RKK, Pécs. 134-154.

TOMKA 1996 = Tomka B., A magyarországi pénzintézetek rövid története (1836-1947). Gondolat, Budapest, 1996.

VÖRÖS 1982 = Vörös K., Pécs a 20. század elejének magyarországi városhálózatában. In: Sándor L. (szerk.), Tanulmányok Pécs szabad királyi város 200. évfordulójára, Pécs, 1982.

WILLIAMS-SMITH 1986 = Williams, P.-Smith W., From Reneissance to Reconstructing the Dynamics of Contemporary Urban Development. In: Williams, P. – Smith W. (szerk.), Gentrification of the City, 1986. 211.

ZOVÁNYI 1986 = Zoványi G., Structural Change in a System of Urban Places: The 20th-Century Evolution of Hungary’s Urban Settlement Network. Regional Studies, 1986. Vol. 20. 47-71.

Táblázatok, ábrák, képek

1. táblázat: Néhány dunántúli város pozíciójának változása a banki vagyonmutatók alapján (rangsor)

Városok

1900

1910

Győr

16.

14.

Székesfehérvár

9.

15.

Pécs

11.

18.

Szombathely

23.

22.

Nagykanizsa

22.

26.

Esztergom

20.

37.

Kaposvár

38.

41.

Sopron

14.

66.

Forrás: A Magyar Szent Korona országainak hitelintézetei az 1894-1909. években. (szerk. Vargha Gyula) Magyar Statisztikai Közlemények (Új folyam) 35. k. Budapest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1913. alapján saját szerkesztés

gál1

1. ábra: A pénzintézetek számának és tőkeállományának területi felosztása Trianon után (százalékban)

Jelmagyarázat: 1. Pénzintézetek  száma, 2. Pénzintézetek tőkeállománya

Forrás: Gál Zoltán szerkesztése Buday, L. (1922) nyomán

2. árba: Magyarország városhierarchiája a pénzintézeti szerepkörök alapján (a banki eszközállomány bázisszámaival számítva)

Jelmagyarázat: 1. Országhatár, 2. Megyehatár, 3. Regionális bankközpont, 4. II. rendű bankközpont, 5. III. rendű banközpont, 6. Kisebb (helyi-járási) jelentőségű bankközpont

Forrás: Gál Zoltán számításai és szerkesztése, Illyefakvy L. (szerk.), a Statisztikai Közlemények, 1937 alapján

1. kép: A Pécsi Takarékpénztár épülete 1910-ben

2. táblázat: Néhány pénzintézet saját tőkéjének változása 1913 és 1925 között.

Pénzintézet

Pénzintézetek saját tőkéje (Ezer Koronában)

1913

1925

Budapesten

Pesti Magyar Kereskedelmi Bank

165 898

43 158

Magyar Általános Hitelbank

137 800

53 346

Angol-Magyar Bank

105 044

9 927

Pesti Hazai Első Takarékpénztár  E.

68 072

16 401

Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank

62 339

12 085

Hazai Bank

53 750

9 840

Magyar Orsz. Központi Takarékpénztár

37 659

11 221

Belvárosi Takarékpénztár

20 575

3 453

Vidéken

Pécsi Takarékpénztár

3 929

1 726

Általános Forgalmi Bank, Debrecen

3 200

1 489

Szeged-Csongrádi Takarékpénztár

5 840

1 382

Szombathelyi Takarékpénztár

2 285

943

Békéscsabai Takarékpénztár Egyesület

2 650

906

Győrvárosi és Megyei takarékpénztár

1 924

870

Győri Első Takarékpénztár

3 061

863

Kecskeméti Takarékpénztár Egyesület

2 802

807

Esztergomi Takarékpénztár

2 797

694

Gyöngyösi Bank

989

691

Forrás: Gál Z. szerkesztése Szádeczky-Kardoss T., A magyarországi pénzintézetek fejlődése, Közgazdasági Könyvtár, Budapest. 88., 1928 alapján

3. táblázat: A magyarországi vidéki városok rangsora a banki-takarékpénztári üzletági mutatók tekintetében 1934-ben

Takarékbetállomány

Folyószámla betét

Váltóállomány

Banki

jövedelmek

Millió pengő

Millió pengő

Millió pengő

Millió pengő

1. Pécs

13,0

Pécs

11,8

Pécs

39,4

Pécs

3,86

2. Szombathely

12,3

Szolnok

 6,8

Debrecen

39,0

Debrecen

3,29

3. Szeged

11,2

Békéscsaba

 6,4

Szombathely

28,3

Szombathely

2,55

4. Debrecen

 8,6

Szeged

 5,6

Szolnok

27,9

Szeged

2,20

5. Miskolc

 7,0

Debrecen

 5,5

Szeged

26,5

Szolnok

2,11

6. Baja

 6,5

Nyíregyháza

 4,9

Nyíregyháza

26,4

Nyíregyháza

2,06

7. Szolnok

 6,3

Kaposvár

 4,6

Békéscsaba

24,8

Békéscsaba

2,03

8. Nyíregyháza

 6,1

Gyöngyös

 4,1

Miskolc

20,4

Baja

1,95

9. Székes-fehérvár

 5,2

Szombathely

 4,0

Baja

18,6

Miskolc

1,76

10. Kaposvár

 4,9

Győr

 3,3

Kaposvár

17,5

Kaposvár

1,46

11. Békéscsaba

 4,8

Miskolc

 3,3

Kecskemét

17,4

Kecskemét

1,41

12. Esztergom

 4,7

Nagykanizsa

 2,7

Győr

14,5

Nagykanizsa

1,22

13. Eger

 4,2

Kecskemét

 2,4

Nagykanizsa

14,2

Győr

1,20

14. Győr

 4,2

Székesf.vár

 2,4

Székesfehérvár

12,7

Esztergom

1,09

15.Nagykanizsa

 3,9

Baja

 2,0

Esztergom

12,0

Székesf.vár

1,01

16.Kecskemét

 3,8

Eger

 2,0

 

 

 

 

Forrás: Gál, Z.  szerkesztése  Szőnyi Gy., A magyar városok hitelintézete. Statisztikai Közlemények, 1937 alapján

 4. táblázat: A pécsi pénzintézetek és mérlegadataik 1934-ben

 

Pénzintézetek

Alapítás (Fúzió) megszűnés éve

Fiókok/ Érdekközösség

Mérleg-

főösszeg

Saját tőke

Betét

Váltók

 

 

                         1934/ Millió pengő

Pécsi Takarékpénztár

1845-1947

Budapest, Bonyhád, Sellye, Szentlőinc, Vajszló, Sásd, (Dárda 1941-44)

29,3

2,0

10,8

22,8

Délmagyarországi Kereskedelmi Bank

1925-1947

PMKB leányintézete

6,7

0,55

2,7

5,6

Pécs-Baranyai Központi Takarékpénztár

1872-(1937)

-

5,7

0,6

0,57

4,0

Dunántúli Bank

1922-1947

PHETE leányintézete, Siklósi Kereskedelmi

Bank

5,0

0,67

1,41

2,6

Pécsegyházmegyei Takarékpénztár

1914-1947

 

4,3

0,4

2,48

3,67

Pécsi Kereskedelmi és Iparbank*

1910-(1934)

 

4,2

0,3

1,6

3,4

Magyar Általános Hitelbank fiókja

1905-1947

MHB fiókja

 

 

 

 

Magyar Nemzeti Bank fiókja

1883,1924

 

 

 

 

 

Forrás: Gál Z. szerkesztése (Nagy) Magyar Compas, (szerk. Berényi Sándor) Budapest, 1935-1936.

5. táblázat: A pécsi magánbankházak a dualizmus korában és a két világháború közötti időszakban

Magánbankház

Működési időszak

Alapító tulajdonosok

Későbbi tulajdonosok

Megszűnés oka

Az alapító legjobb pozíciója a virilis listán

Az Első Pécsi Váltóüzlet

1862-1869

Scapringer Joachim-Grün Zsigmond,

-

Társtulajdonosok szétválása

 

Grün Zsigmond Váltóüzlete

1862-1873

Grün Zsigmond

Grün Béni

Csőd, bécsi tőzsde krach

44. 1873

Schapringer Joachim Váltóüzlete

1862 (1869)-1929

Scapringer Joachim

Schapringer Móric

Schapringer Gusztáv

Özv. Schapringer Gusztávné

Fürst Gyula

Fürst Ervin, Fürst Pál

Csőd

3. 1873, 1886,

Ullmann M. Károly  Bank és Váltóüzlet

1876-1913

Ullmann M. Károly

dr. Ullmann Mór

Trosztler-Telegdi Irma

Ullmann Móricz

Trosztler-Telegdi Kálmán

Felelőtlen kihelyezés miatti csőd

 9. 1900

Krausz Simon és Fia Bank

1895-1942

Krausz Simon

Krausz Mór

Krausz Alfréd

Krausz István

Krausz Miklós

Zsidótörvények

20. 1885, 1887

Magánbankház

Működési időszak

Alapító tulajdonosok

Későbbi tulajdonosok

Megszűnés oka

Az alapító legjobb pozíciója a virilis listán

Fodor Hugó Bankház

1907-1929

Fodor Hugó

dr. Fodor Ignác

Csőd,

 

Tausz Gyula Bankház

1911-1942

Tausz Gyula

Dr. Tausz Dezső

Zsidótörvények

47. 1913

ifj. Csarsch Jenő Bankháza

1923-1924

ifj. Csarsch Jenő

-

Spekulációs bűntény,  csőd

 

 Forrás: Gál Z. szerkesztése

Jegyzetek:



[1] WILLIAMS-SMITH 1986. 211.

[2] GYÁNI 1995. 7-18.

[3] GYÁNI 1997. 15-24.

[4] HECHTER 1975. 18.

[5] GÁL 1999. 230.

[6] RÚZSÁS 1963. 290.

[7] THIRRING 1913. 289.

[8] GÁL 1999; GÁL 2003. 248.

[9] BÉRDI ms 1980.

[10] SCHWEITZER 1994. 62.

[11] Elődje a virilis listán Csarsch Jenő volt, aki a Pécsi Takarékpénztár elnök vezérigazgatói tisztét 1909 és 1918 között töltötte be. Bekerül minden takarékpénztári érdekeltségű vállalat igazgatóságába, sőt a szombathelyi bőrgyár igazgatótanácsába is beválasztják.

[12] SIPTÁR 1996. 44. A Pécsi Takarékpénztár súlyának ugrásszerű növekedését mutatta, hogy az intézet saját tőkéje 1895 és 1913 között több, mint 300%-kal növekedett; az üzleti forgalma viszont 1913 és 1918 között közel 500% -os megugrást mutatott, persze egy inflációs időszakban.

[13] MSK 35. 1913. A mérlegadatok, így a rangsorok évenkénti változását mutatja, hogy 1908-ban (a hitelszövetkezetek kivételével) Pécs még a 16. volt a banki, takarékpénztári vagyonok sorrendjében.

[14] VÖRÖS 1982.

[15] GÁL 2001. 169.

[16] Az elcsatolt területek jelzálogos kölcsöneinek 57,5%-a a trianoni Magyarország pénzintézeteitől származott.

[17] BUDAY 1922. 159.

[18] Gál Zoltán (1998, 1999, 2001, 2002) vizsgálataiban 13 regionális pénzintézeti központot, illetve 35 másodrendű pénzintézeti központot azonosított.

[19] BUDAY 1922. 205-226.

[20] ZOVÁNYI 1986. 58.

[21] GÁL 2006. 47.

[22] GÁL 1998. 24-26.

[23] TOMKA 1996. 101.

[24] NAGY MAGYAR COMPASS

[25] A nyugat-európai példákhoz képest a hazai bankkoncentráció viszonylagos lassúsága és a hitelintézetek relatíve nagy száma továbbra is a magyar bankrendszer fontos jellemzője maradt.

[26] Korszakunkban a bankfejlődést a közepes nagyságú pénzintézetek erősödése jellemezte. A 6 legnagyobb fővárosi bank mérlegfőösszegében 1913 (62,6%) és 1927 (61,5%) között még némi koncentráció csökkenés is megfigyelhető.

[27] NAGY MAGYAR COMPASS

[28] A specializált hatáskörű pénzintézetekkel Budapest részaránya 82% volt.

[29] SZŐNYI 1937. 37.

[30] SZÁDECZKY-KARDOSS 1928.  88., 100. Pénzintézeti Központ kötelékébe tartozó pénzintézetek 1913 és 1925 között 22,6%-ra csökkent (1913 = 100%), a pénzintézetek összes tőkéje pedig a bázis évnek csupán 14,9%-ra.

[31] TOMKA 1996. 77.

[32] SZŐNYI 1937. 44.

[33] SIPTÁR 1996. 49. A Takarékpénztár 1917-ben részt vett a fővárosi Magyar Agrár- és Járadékbankkal a Villányi Pezsgőgyár és a Beremendi Cementgyár vagyonkezelésében és értékesítésében. Érdekeltségének arányát 1917-ben tovább növelte a Pécs-Baranyai Központi és a Somogymegyei Takarékpénztárnál.

[34] OL Hitelinformációs jelentések Z.6., BML XI-204./K. Idézi SIPTÁR 1946. 72.

[35] SZÁDECZKY-KARDOSS 1928. 88-89.

[36] A sajáttőke-emelés növelte az intézetek hitelforgalmát, ezáltal nyereségét, továbbá a tőkeemelések lehetővé tették az iparvállalati, banki érdekeltségeik gyarapítását, azaz tőkeállományuk inflációs időszak utáni átmentését.

[37] SZŐNYI 1937. 40.

[38] SZŐNYI 1937. 44.

[39] TOMKA 1996. 77.

[40] SZŐNYI 1937. 71.

[41] Dunántúl, 1924. január 16. 2.

[42] MAGYAR PÉNZÜGYI COMPASS; (NAGY) MAGYAR COMPASS

[43] SIPTÁR 1996. 67.

[44] SIPTÁR 1996. 72.

[45] A Dunántúli Bank érdekeltségébe a Dunántúli malomipari Rt. és a Siklósi kereskedelmi bank és hitelegylet tartozott.

[46] SIPTÁR 1988. 60.

[47] A Pécsi Takarékpénztár 1926-ban affiliálta a Baranya-Sellyei Takarékpénztárat, a Barcsi-Bank és Takarékpénztárat, a Bátaszék-sárközi Takarék és Hitelbankot, a Bonyhádvidéki Takarék és Gazdaszövetségi Bankot, a Sásdi-, a Vajszlói, illetve a Villányi Központi Takarékpénztárat, valamint ezt követően érdekeltséget szerzett a Dunántúli Banknál, a Mágocsvidéki Takarékpénztárnál és a mohácsi Délbaranyai Bank Rt.-nél.

[48] SIPTÁR 1988. 62.

[49] SIPTÁR 1946. 79.

[50] SIPTÁR 1946. 79.

[51] SIPTÁR 1946. 84.

[52] Pécsi Napló 1934. március 18.

[53] A bankok felett a Pénzintézeti Központ és a Nemzeti Bank ellenőrző szerepköre jelentősen megnövekedett.

[54] PÉCS-BARANYA 1918-1928. 193.

[55] BECK 1995. 167.

[56] Pécsi Napló 1941. augusztus 17. 3.

[57] KLAMÁR- ZSADÁNYI 1928.

[58] KLAMÁR- ZSADÁNYI 1933.

[59] Pécsi Napló 1942. május 12.

[60] A TÉBE a budapesti bankok érdekképviseleti kamarájaként alakult meg 1918. végén. Együttműködött a vidéki pénzintézetek által 1903-ban alapított Magyarországi Pénzintézetek Országos Szövetségével, későbbi nevén a Pénzintézetek Országos Egyesülésével, amellyel 1928-ban fuzionált, s így alakult ki a két világháború közti időszak országos befolyású pénzintézeti kamarája.

[61] GÁL 2001. 169.

[62] Dunántúl 1929. január 29.

[63] TOMKA 1996. 100. A bankfelügyeleti hatáskör szigorításai: kötelező havi kimutatások a MNB és a PK részére, PK revíziós hatásköre, betétkamatok plafonjának állami szabályozása, pénzintézeteknek a PK által kezdeményezett kényszerfelszámolása, Jegybank növekvő hatósági jogköre, Pénzintézeti igazgatók személyének PK és a MNB általi jóváhagyási joga.

[64] Pécsi Napló 1927. január 23. 4. Interjú Visnya Ernővel.

[65] KLAMÁR- ZSADÁNYI 1933.

[66] Pécsi Naptár Pécs, 1914. 49.

[67] MÉREY 1999.

[68] SCHWEITZER 1994. 72.

[69] TÍMÁR 1990. 143.

[70] NAGY MAGYAR COMPASS 1938/39.

[71] Az ellene felhozott vád a keresztény alapon szerveződő, kereskedelmi és kézműipari érdekvédelmi szervezet, a Baross Szövetség Pécsi csoportjánál betöltött elnöki pozíció.