Cikkek

Horváth István: A Pécsi Papnevelő Intézet uradalmának szervezete és működése (1828-1848)

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

77–97. p.

Horváth István

A Pécsi Papnevelő Intézet uradalmának szervezete és működése (1828-1848)

Organisation und Tätigkeit des Gutes des Instituts für Priesterbildung zu Pécs (1828-1848)

The Structure and Work of the Manor of the Seminary in Pécs (1828-1848)

A 17. század végére a Habsburg Birodalomnak nemzetközi segítséggel sikerült Magyarország területének nagy részéről a törököt kiűznie. A felállított Újszerzeményi Bizottság feladata volt, hogy a régi tulajdonosoknak visszajuttassa a török előtti birtokait, ha azok igényüket adománylevéllel tudták bizonyítani és a fegyverváltságot lefizették. Amikor a pécsi klérus birtokaira benyújtotta az igényét, noha igazolni nem tudta, az Újszerzeményi Bizottság azt elismerte, mivel az uralkodó a római katolikus egyházra is támaszkodott abszolutisztikus terveinek megvalósításában. Ezért a pécsi papság 1703-ban I. Lipóttól új adományozás címén kapta meg a birtokait, hogy annak jövedelmén egyenlő arányban osztozkodjék a püspök, a káptalan, a székesegyház és a felállítandó papnövelde.

Gróf Nesselrode Ferenc pécsi püspök (1703-1732) azonban a közös birtoklás megszüntetésére és a birtoknak a felsoroltak közti felosztására törekedett. Sikerült is tervét keresztül vinni, a felosztás 1714-ben, illetőleg 1717-ben hivatalosan királyi bizottság közbejöttével megtörtént. A káptalan azonban megrövidítettnek érezte magát, és nem nyugodott meg a döntésben. Nemcsak a maga követeléseivel hozakodott elő, hanem azt is hangoztatta, hogy a püspök 14 évig felvette ugyan a székesegyházi és a papnöveldei uradalom jövedelmét, 140 000 forintot, de a székesegyházzal édeskeveset törődött, a papnöveldét pedig fel sem állította. A püspök erre lecsapott. Parancsára 1718-ban hajdúi behatoltak a káptalan fejének, Kazó István nagyprépostnak a házába. A betegen fekvő Kazót ágyából kihúzták, kocsira tették, és a püspöki vár börtönébe vitték, házát átkutatták, az ott talált okiratokat a püspökhöz vitték. Nesselrode eljárására azzal tett pontot, hogy a nagyprépost falvaira rátette a kezét.

A püspök erőszakos cselekedete nagy port vert fel. Az uralkodó intézkedni kényszerült az ügyben, bírósági ítéletre azonban mégsem került sor, mert az ellenfelek kibékültek. A kanonokok azonban nem nyugodtak meg. Követelésükre 1723-ban, majd 1736-ban újra rendezték a pécsi klérus birtokainak és jövedelmeinek a felosztását. A felosztási küzdelem csak a 18. század közepén fejeződött be. E küzdelem végén, a szétosztás megtörténtével a pécsi klérus birtokából a püspöki, a káptalani, a székesegyházi és a szemináriumi birtok alakult ki.[1] Az utóbbi három uradalom káptalani irányítás alatt állt.

Az egyházmegye távollevő bíboros-püspökének, Cienfuegos Alvareznek (1735-1739) vikáriusa, Berényi Zsigmond (pécsi püspök 1739-1748) tette meg az első lépést 1736-ban az egyházmegyei szeminárium létesítésére. Néhány tanulót vett fel papjelöltnek, akiket az elkülönített uradalom jövedelméből egy házban együtt neveltetett, melléjük elöljárót rendelt. Hittudományi tanulmányaikat még a ferences kolostorban végezték. Pár évvel később, 1742. június 6-án történt meg az intézet ünnepélyes alapkőletétele, majd 1746 szeptemberében az épület felszentelése.[2] Az intézet első törvényeit 1743. január 25-én Berényi Zsigmond püspök adta ki, amely a pozsonyi Szent Imre Szeminárium szabályzatának átdolgozásával keletkezett, de az intézet prefektusának adott utasítás már 1736-ban, az intézet birtokainak elkülönítésekor életbe lépett.[3]

A szemináriumban huszonöt–harmincöt növendék tanult évente, akiket élelemmel, minden évben új ruházattal és a szükséges tankönyvekkel látott el az intézet és az uradalom. Az intézeti tanulókhoz számolták a bécsi Pázmáneumban[4] és a Központi Szemináriumban[5] tanuló egyházmegyei kispapokat is, akiknek állták a taníttatási költségeit.

A Papnevelő Intézet uradalma

A Papnevelő Intézet uradalmához a vizsgált időszakban tizennyolc telkes és egy teleknélküli apró falu tartozott, mely összesen 28 240 7/8 holdnyi területet foglalt magába. A birtokot Pécs város határával két, felső illetve alsó kerületre osztották fel. Az uradalom 42 5/8 hold beltelket, 546 4/8 hold szántót, 353 1/8 hold rétet, 42 6/8 hold szőlőt, 1 7/8 hold káposztás kertet és 9315 7/8 hold erdőt, összesen 10 302 3/4 hold kiterjedésű területet használt. A tizennyolc telkes helység összesen 328 2/8 telki állománnyal bírt. Telkes háza 594, teleknélküli 84 volt, 5240 katolikus és 21 zsidó lélek élt az uradalom területén. A birtokon élő jobbágyoktól összesen 38 390 nap robotot kapott.[6]

A felső kerülethez, melynek központja Nagyhertelend volt, tizenkettő telkes és egy telek nélküli helység tartozott: Németszék, Barátúr, Nagyhertelend, Kishertelend, Egerszeg, Egyházbér, Bodolya, Husztót, Kovácsszéna, Tekeres, Szakál, Bános és Orfű. A telek nélküli Kishertelend (Némethertelend) Nagyhertelend (Magyarhertelend) határában épült fel a 18. század végén német lakosokkal. A település nem rendelkezett telki állománnyal, csak belső telkekből állt. A kerület 18 429 1/8 hold kiterjedésű volt, a tizenhárom helységben 185 jobbágytelken 327 telkes jobbágy és 72 zsellér osztozkodott. Összesen 3250 magyar és német katolikus és 20 zsidó felekezetű élt a kerületben. A kerület egybefüggő területet alkotott, kivéve Egerszeget, mely a kerület többi helységétől elkülönülve helyezkedett el.

1. táblázat: A Papnevelő Intézet birtoka művelési ágak szerint 1828-ban (1100 négyszögöl/hold, PKL Sem. 41 Fasc. 25)

helység

összterület

beltelek

szántó

rét

szőlő

káposztás

erdő

Keszü

2231 7/8

3 2/8

27 2/8

128 4/8

553

Kökény

2123 4/8

7 4/8

215 2/8

3

12 6/8

5/8

131 1/8

Szilvás

1432

3 5/8

108

14 5/8

453 4/8

Szőke

1418

3/8

42 5/8

548 3/8

Bosta

1522

5/8

548 3/8

Kisdér

1084 3/8

3 2/8

296 2/8

Németszék

1691 7/8

2 3/8

5

7 6/8

448 2/8

Barátúr

1079 7/8

2 3/8

5

72 5/8

Nagyhertelend

2500

14

93 3/8

438

Kishertelend

105 1/8

1 1/8

5 4/8

Egerszeg

1287 1/8

3/8

66 3/8

502

Bodolya

839 4/8

36 3/8

141

Egyházbér

1024 1/8

5/8

3

1 2/8

165

Bános

1863 3/8

6/8

6 6/8

10 6/8

15  3/8

923

Orfű

3192 2/8

1 4/8

2586

Szakál

838 4/8

Tekeres

876 3/8

258

Kovácsszéna

1689 7/8

34 4/8

540

Husztót

1441 1/8

2 3/8

8 1/8

19 2/8

748

összesen

28 240 7/8

42 5/8

546 4/8

353 1/8

42 6/8

1 7/8

9315 7/8

Az 9811 6/8 hold kiterjedésű alsó kerülethez Kökény központtal Keszű, Bosta, Szilvás, Szőke és Kisdér tartozott. E hat helységben 143 2/4 telken 267 telkes jobbágy élt. Közülük 12 egész, 44 háromnegyed, 177 fél és 34 negyed telekkel rendelkezett, 12 pedig házas zsellér volt.[7]

A Papnevelő Intézet és Uradalom püspöki és káptalani irányítása

A szeminárium és a birtok vezetését a püspök és a káptalan közös megegyezéssel felosztotta egymás között. Az intézet és uradalmának a legfőbb felügyeletét a mindenkori püspök látta el. A püspököt illette az intézet szellemi vezetése, a növendékek nevelésének és oktatásának irányítása. Beiktatása után jogában állt, hogy az elődjei által kiadott és érvényben lévő törvényeket megerősítette, vagy legjobb belátása szerint módosítsa. A püspök nevezte ki a szemináriumban tanító tanárokat, a káptalan tagjai közül az intézet vezetésében résztvevő kanonokokat és az uradalmat igazgató prefektust.

Az uradalom irányítása, az intézet fenntartásához szükséges jövedelem előállítása és kezelése a káptalan feladata volt. A káptalan köteles volt a birtok éves számadását jóváhagyásra felterjeszteni a püspökhöz, aki így ellenőrizte a gazdálkodást és a szeminárium vagyoni helyzetét. A káptalan tagjai közül kinevezett prefektus kötelessége volt az uradalom vezetése, ő volt a földesúri jogok és kötelességek személyes megtestesítője és képviselője. Tisztségét kétféleképpen szokták megnevezni, prefektus, ha az intézet gazdasági vezetéséről, és főkormányzó, ha az uradalom vezetéséről van szó. A szeminárium gazdasági vezetésében (konyha, magtár, pince) az alkormányzó és a kulcsár segédkezett.

A főkormányzótól a káptalan elvárta, hogy az uradalmat több alkalommal, váratlanul járja be, és a revíziók alatt ellenőrizze az alkalmazottakat. A leltárok alapján tartson rovancsot, ellenőrizze a nyilvántartások naprakészségét és pontosságát. A paptársaival, akik az intézet vezetésében és a tisztekkel, akik az uradalom irányításában vettek részt, kegyesen kellett bánnia, részrehajlás nélkül igazságosan és a szorgalmasokat jutalmazva. A jobbágyokkal mindig kellő szigorral kellett viselkednie. Csak az önhibáján kívül eladósodott, nyomorgók támogatását tartották helyes cselekedetnek, mert véleményük szerint a túlzott kedvezés az úrbéres erkölcsi és anyagi romlásához vezet. A télen, illetve tavasszal szűkölködő jobbágyok közül csak azok kaphattak gabonát, akik az előző évi tartozásukat már rendezték. Az uradalom napi irányítása írásban a főkormányzó által láttamozott és aláírt tiszttartói utasításokon keresztül történt. Minden rendelkezést, utalványt jegyzőkönyvben kellett feljegyezni. A gyapjúval, a gabonával és a borral folytatott nagybani kereskedelem is a főkormányzó feladata volt. Felügyelte a mesterekkel kötött szerződéseket, és ellenőrizte a nekik járó honorárium kifizetését. Az intézet legnagyobb bevételét az egyházi és földesúri jogok alapján járó tized és kilenced adta. A főkormányzónak a dézsmálásnál jelen kellett lennie és nem csak a végrehajtást, hanem az alkalmazottakat is kellett ellenőriznie, nehogy a jobbágyokkal összejátszva megkárosítsák az uradalmat. Ezért sem az ispánok, sem a hajdúk nem végezhették a dézsmálást a szolgálati helyükön.[8]

A kanonoki testület a káptalani gyűlésen keresztül gyakorolta a vezetői jogait. Itt történt az uradalom irányítását meghatározó rendeletek kihirdetése, új hivatal vagy szolgálat felállítása. Ezeken az összejöveteleken állapították meg az alkalmazottak fizetését, döntöttek a személyzet nyugállományba helyezéséről, és határozták meg a kegydíjukat is. Gyűlést általában két-három hetente tartottak, ahogy azt az ügyek megkívánták, az ekkor készített jegyzőkönyvet a következő testületi ülésen felolvasták és jóváhagyták. A prefektus itt számolt be az uradalom állapotáról, és terjesztette be gazdasági javaslatait jóváhagyásra.[9] A birtok irányításában résztvevő tisztek, a tiszttartó, a számtartó, az ispánok, az írnok, az ügyvéd és a mérnök kinevezése a káptalan joga volt, míg a szolgálók, a fővadász, az alvadász, a kulcsár, a hajdúk, a kertészek és a cselédek felfogadását a prefektus intézte.

A három uradalom – a káptalani, a szemináriumi és a székesegyházi – közös káptalani irányításából következett, hogy az uradalmaknak voltak közös hivatalai, tisztviselői. Közös volt a számvevőszék, melyen a három káptalani uradalom vezetője, az ügyvéd és a mindenkori püspököt képviselő püspöki uradalmi számvevő vett részt. Működésére a lassúság volt a jellemző, egy-egy gazdasági év számadásának ellenőrzése két-három évig is elhúzódott. Az ellenőrzésre beadott számadásokra csak egy-két év múlva adta elő írásban az észrevételeit, melyekre a számon kért tisztviselők szintén írásban válaszoltak.

A káptalannak 1847–ig egy ügyvédje volt. Ő az összes jogi munka ellátása mellett tagja volt a számvevőszéknek, vezette a hiteleshelyi levéltárat, és a káptalan magánjegyzője is volt. Ráhárult a kezelése alatt álló alapítványok jogi képviselete is. Fizetése mellett a hiteleshelyi levéltár jövedelmének egyharmadát jutalomként megkapta, és az alapítványokból minden 1000 forint után 1 forint jövedelme volt.[10] Az úri- és számvevőszéki munkájáért napi 2 forintos apanázsban részesült.[11] Rihmer Ferenc ügyvéd 1838–tól saját költségén tartott egy segédet, akit 1844–ben a káptalan segédügyvédnek nevezett ki évi 200 forintos fizetéssel.[12] A megszaporodott ügyek – főleg legelő elkülönítési perek – miatt Gruber Antal segédügyvédet előléptették, és felosztották egymás közt a feladatokat. Gruber Antal lett a káptalani uradalom ügyvédje, magánjegyzője és az alapítványok kezelője. Rihmer Ferenc a székesegyházi és a szemináriumi uradalom jogi képviseletét látta el, valamint a három uradalomban a büntetőjog gyakorlását és a hiteleshelyi levéltár vezetését is megtartotta. A káptalan, illetve a három uradalom a problémás jogi és egyéb ügyek gyors és számukra kedvező elintézésének érdekében állandóan alkalmazott egy udvari ágenst Bécsben és egy ügyvédet a királyi táblán, Pesten.

A három uradalom az úriszéket is közösen működtette. A gyűléseken az uradalmakat vezető kanonokok, az ügyvédek és az uradalmi tisztviselők vettek részt. A 19. században már külön-külön tartotta az úriszéki összejöveteleket a három uradalom. Az uradalmi börtönt is közösen, a feladatokat és a költségeket felosztva működtették. A káptalant terhelte a börtön épületének fenntartása, a székesegyházi és a szemináriumi uradalmakra pedig a személyzet fizetése hárult.

A káptalani uradalmakban a 18. század végen és a 19. század elején mérnöki felméréseket végző matematikusok kaptak megbízást alkalomszerűen, egy-egy uradalom vagy egy-egy kerület felmérésére.[13] A szerződés szerint felmérték a falvakat, elkészítették a telekkönyveket és a vármegyei hatóságoknál hitelesíttették azokat, egyben végrehajtották a birtok klasszifikációját. Az első állandó mérnök Gnädinger Fidél volt, aki 1815-tól állt a három uradalom szolgálatában. Az uradalmak közös és állandó tisztviselője volt, de az egyes munkák elvégzésekor az uradalmak alkalmi szerződést kötöttek vele, és külön javadalmazásban részesült. Gnädinger már nemcsak a birtokok felmérésével foglalkozott, hanem részt vett az árvíz-mentesítési és lecsapolási munkákban, és ellenőrizte az uradalmi gazdálkodást is. Ez utóbbi tevékenysége miatt a káptalani uradalom tiszttartójává nevezték ki, és így a mérnöki munkákkal egyre kevesebbet foglalkozott.

Halála után Gyenes János, a németbolyi Batthyány-uradalom nyugalmazott mérnöke pályázta meg és nyerte el az állást úgy, hogy a fizetését is maga határozta meg, nem a káptalan. Az 1836–os úrbéri törvény kihirdetése után a legelő és erdő elkülönözési perek sok mérnöki munkával jártak, ezért egy segédmérnököt is felvettek.[14] Az uradalmi épületek tervezése és a kivitelezés végrehajtásának ellenőrzése is a mérnökökre hárult.

A közös hivatalokban szolgálatot teljesítők közös alkalmazásban álltak, így a fizetésüket a három uradalomtól megosztva kapták, a káptalan fizette a felét, a másik felét pedig a székesegyházi és a papnevelő intézeti uradalom állta.

Az uradalom irányítása

Az uradalom legfőbb vezetési „fóruma” a tisztiszék volt, „minden, de minden a tisztiszéken fordul meg[15]. Itt határozták meg és adták ki írásban a tiszteknek a következő hét gazdasági feladatait. Tiszti gyűlést minden második szombaton, mezei munkák idején pedig havonta tartottak. Az üléseken a főkormányzó, a tiszttartó, a két kerületi ispán, a vadász és az uradalmi írnok vett részt, aki a jegyzőkönyvet is vezette. Ha a kormányzó nem vett részt a gyűlésen, akkor írásban kellett a tervezett rendeleteket benyújtani a tiszttartónak, és ő tájékoztatta a gazdálkodás helyzetéről a főkormányzót. A tiszti gyűlésekről vezetett „Repartitios” jegyzőkönyv bal oldalán a kiadott feladatokat, a munkára felügyelő uradalmi alkalmazott nevét, beosztását, a rendelkezést végrehajtó falu nevét és a robotosok számát jegyezték fel. A könyv jobb oldalán a kiadott rendelet végrehajtását és a felhasznált robot számát, esetleges elmaradását és annak okát tüntették fel. Az ülésekről készült jegyzőkönyvet a jelenlévő tisztek aláírásukkal hitelesítették. A tisztiszéken történt a különböző mezőgazdasági termékek árának meghatározása, az uradalmi jogok (kocsmák, makkoltatás stb.) bérbeadása, a majorsági területek árverése, és a jobbágyokat is itt fenyítették meg először. A kerületek élén álló ispánok a következő napon, a vasárnapi szent mise előtt a kerületi központokban tartottak repartitió-t, ahol a Pécsen kapott utasításokat ismertették a kerületi alkalmazottakkal.

A főkormányzó és a tiszttartó utalványozási rendszerrel irányították az uradalmat és tartották a kapcsolatot a pécsi és vidéki kereskedőkkel, mesterekkel.[16] A tiszttartó által kiállított utalványok csak akkor voltak érvényesek, ha iktatva voltak, és a főkormányzó aláírásával hitelesítette és jóváhagyta azokat.[17] A végrehajtásért felelős személy a kapott utasítást a saját jegyzőkönyvébe bevezette, hogy később ellenőrizhető legyen. Az uradalom gazdálkodásának megfelelően külön utalványozási könyvben vezették a magtári, erdei és a tégla kiadásokat.[18] A pénz kiadással és bevétellel járó dokumentumokat, nyugtákat a könnyebb elszámolás érdekében külön naplóban vezette a főkormányzó és a tiszttartó.[19]

Uradalmi tisztviselők és szolgálók

Az uradalmi alkalmazottakat a betöltött hivatali beosztásuk szerint tisztviselőkre és szolgálókra oszthatjuk. A tisztek közé tartoztak az uradalom legfontosabb vezetői: a tiszttartó, a számtartó, az ispánok és az írnok. A szolgáló személyzet a vadászból, a hajdúkból, a kádárból, az erdőőrből és a vincellérből állt. A szolgálókat további csoportokra lehet bontani; speciális, gazdasági feladatott látott el a vadász, a kulcsár, a kádár, a vincellér és a számadójuhász, gazdasági ellenőrző és rendfenntartó feladatokat pedig a katona, a hajdú és az erdőpásztor.

Az uradalomnak a tényleges irányítása a tiszttartóra hárult. Minden második héten a tisztiszéki gyűlésen, a következő hét szombatján pedig személyesen a főkormányzó szobájában adta elő szóban és írásban a következő hétre tervezett és az elmúlt héten végrehajtott feladatokat. Minden hónapban beszámolt a felhasznált robot mennyiségről. Az év utolsó két hónapjában köteles volt végrehajtani az úrbéri összeírást és elkészíteni a birtok pontos leltárát. Az összeírás elkészítésekor ügyelnie kellett arra, hogy a jobbágyi telkek fél teleknél kisebbre ne darabolódjanak, mert az uradalomnak járó robot így jelentősen lecsökkent volna. Köteles volt jelen lenni minden fontosabb munkánál (vetés, szőlőmetszés, dézsmálás, nyomtatás stb.), hogy a személyes jelenlétével és a gazdasági ismereteivel is a gazdálkodás eredményesebb végrehajtását biztosítsa. Nyár végén a vadásszal együtt terjesztette be az erdei favágások tervezetét, és ellenőrizte a vadászt, hogy március végéig a vágást kitisztítatta-e és április végéig makkal elvetette-e.[20]

Az uradalomban elkészített gazdasági és kerületi számadásokat a számtartó összesítette, és felhasználásukkal elkészítette az éves számadást és a leltárt. A következő számadásokat kellett benyújtania a főkormányzónak: a külső és a belső magtárakról, a pincékről és a pénztárról elkészített bevételi és kiadási naplókat. Az uradalmi javakból (kocsma-, malombérlet stb.) bevett készpénzből csak 200 forintot tarthatott magánál a napi kiadások fedezésére, a többit a főkormányzó szobájában lévő pénzes ládában kellett elhelyeznie. Havonta köteles volt bejárni a két kerületet és a kocsmabérletért járó pénzt beszedni. Minden szombaton a tiszttartóval megjelent a főkormányzónál a gabonakereskedelemről beszámolni a gabonaeladásokról vezetett jegyzőkönyvvel, melybe feljegyezte a következő hétre meghatározott gabona árakat. A magtárakat és a pincéket évente legalább kétszer kellett felmérnie. A magtárakat az aratás előtt és novemberben, az aratás és cséplés után. A pincéket pedig a szüret előtt, majd a szüret és a dézsmálás után kellett ellenőriznie. Az éves számadásokat június végéig kellett benyújtania, ellenkező esetben a késedelemért naponta egy ezüst forint büntetésben részesült.[21]

Mindkét kerület élén egy-egy ispán állt, aki képviselte az uradalmat és felelt a gazdaságért. A minden második héten tartott tisztiszéki gyűlésen kötelező volt a megjelenésük, ahol írásban és szóban előadták a kerületükben történt gazdasági és egyéb eseményeket (időjárás, tűzvész stb.), és tanácskoztak a következő hét feladatairól. Az uradalom elvárta tőlük, hogy minden munka helyszínén elsőként, legkorábban jelenjenek meg, mert akkor a hajdúk és a robotosok is előbb jöttek és kezdték meg a munkát. Az ispán osztotta fel a munkaerőt, és ellenőrizte a kiadott rendelet végrehajtását. Jelen kellett lennie az erdei munkáknál is, ahol a vadásszal közösen irányították és ellenőrizték a munkafolyamatokat és egymást. A jobbágyokkal negyedévente computust, robot napszámegyeztetést tartott.[22]

Az uradalom természeti adottságainak megfelelően az alsó kerületben kisebb, a felső kerületben nagyobb kiterjedésű erdőkkel rendelkezett. A 9 315 7/8 holdnyi erdő az uradalmi területek 88,8%-át foglalta magába. Ezek szakszerű kezelése a vadász feladata volt, az őrzésében az erdőőrök, a hajdúk és a téli időszakban a vincellér is segédkezett. A kéthetente tartott tisztiszéki gyűlésen köteles volt megjelenni és beszámolni az erdők állapotáról és a végrehajtott utasításokról. A főkormányzó írásos engedélyével adhatott csak ki fát, de azt is csak a kerületi ispán jelenlétében. A kivágásra szánt fák megjelölésére használt bélyegző baltát is két kulccsal zárható helyen őrizték, az egyik kulcs nála, a másik a kerületi ispánnál volt. Az összes írásban kapott utasítást és annak végrehajtását köteles volt egy jegyzőkönyvbe bevezetni, hogy később a számadás leadásakor és ellenőrzéskor rögtön elő tudja venni és igazolni, hogy rendeletre cselekedett. A télen kivágott erdőterületet március végéig ki kellett tisztíttatnia és április végéig makkal bevetetnie. A makkoltatás megkezdése előtt egy melléje rendelt tiszttel együtt bejárta az erdőt és meghatározta a makk mennyiségét és az érte kérhető makkoltatási összeget. Ha a jobbágyokat tilosban legeltetésen kapta rajta, a vadász jutalmat kapott. Köteles volt évente 12 nyulat beszolgáltatni az intézet konyhájára. Az uradalom tiltotta számára földterület birtoklását és bérlését a jobbágyoktól.[23]

2. táblázat: Uradalmi alkalmazottak szolgálati helyük szerint 1844-ben

 

tiszttartó

számtartó

ispán

írnok

kulcsár

vadász

kádár

vincellér

katona

hajdú

kertész

kertészlegény

erdőőr

juhász

kocsis

tehenész

béres

Pécs

1

1

 

1

1

 

 

 

1

 

1

2

 

 

1

1

 

Keszü

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Kökény

 

 

1

 

 

 

1

1

 

1

 

 

 

 

 

 

2

Bosta

 

 

 

 

 

 

 

 

1

1

 

 

 

 

 

 

 

Szilvás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Szőke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

Kisdér

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Németszék

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Barátúr

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kishertelend

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagyhertelend

 

 

1

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

 

Egyházbér

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Bodolya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egerszeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Husztót

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsszéna

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

Tekeres

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakál

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bános

 

 

 

 

 

 

1

1

 

1

 

 

1

 

 

 

 

Orfű

 

 

 

 

 

1

 

 

 

1

 

 

1

 

 

 

 

A kulcsárnak részben intézeti, részben uradalmi munkaköre volt. Felügyelte az intézeti személyzetet, a portást, a szakácsot, a mosónőt és a cselédséget, és beszerezte a szükséges árucikkeket a városi piacról. Mint uradalmi alkalmazott bevételezte a kerületekből beszállított terményeket, vezette a leltárkönyveket és lebonyolította a terményekkel folytatott kereskedelmet. Az általa vezetett számadásokat havonta kellett a főkormányzóval jóváhagyatnia.[24]

A szemináriumi uradalom tizenkilenc falujából tizennégyben volt hajdú, akik a falu jobbágyai közül kerültek ki. A szegényebb úrbéreseknek és a zselléreknek mind társadalmilag, mind anyagilag kitörési lehetőséget biztosított a hajdúi beosztás. Munkakörüket a szolgálatba lépésükkor tett eskü szövege lényegre törően foglalja össze: „Én N. N. Esküszöm az élő Istenre, Teljes Szent Háromságra, Boldogságos Szűz Máriára, és Istennek minden szentjeire, hogy én ezen hajdúi szolgálatomban híven, józanon, és jámborul magamat viselni fogom. Méltóságos Uraságomnak és Tisztjeinek mindenekben engedelmeskedni, és azoknak parancsolataik szerint éjjel, és nappal eljárni fogok. A robotosokat minden emberi tekintet, vagy ajándék nélkül illendően kiparancsolni, a robotokat sem magam, sem pedig az Uraságon kívül másnak hasznára nem fordítom. Az Uraság dolgaiban úgymint öl, vagy más favágásban, kaszálásban, gyűjtésben, szénahordásban, aratásban, dézsmálásban, gabona összehordásban, nyomtatásban, cséplésben, a gabonának hombárba, vagy akár mely helyre való vitelben, egy szóval mindenekben munkálkodó robotosokra vigyázni fogok, a kiket a szerint felírván Tisztemnek mindenkor beadom. Úgy az Uraság vetéseit, rétjeit télen nyáron őrizni és a kártól meg menteni iparkodom; ezeken kívül Erdőkre, szőlőkre, kerítésekre, úgy Határokra, Halmokra, Gátakra, és egyéb hasznos Helyekre, egy szóval mind azokra, melyekben kár történhetik, vigyázni fogok. A kárban lévő Jószágot behajtani, és azonnal Tisztemnek bejelenteni fogom és azt parancsolat nélkül ki – nem adom, senkit pedig ártatlanok közül be – nem vádolok, és meg – sem fosztom. Nem tekintvén atyafiságot, sógorságot, a vagy komaságot, adományt, szeretetett, a vagy gyűlölséget, hanem egy iránt, is igazán ezen letett hitem szerint mindenekben eljárni fogok. Isten engem úgy segélyen, Boldogságos Szűz Mária és Istenek minden Szentjei.” [25]

Az erdőpásztorok Mindenszentek napjától (november 1.) Gyertyaszentelő napjáig (február 2.) csak az erdőket őrizték, az év többi napján pedig az erdei munkákra kivezényelt jobbágyokra felügyeltek. A vincellér az uradalmi szőlőket és a szőlőkben dolgozó robotosokat vigyázta, nehogy tudatlanságukban több kárt, mint hasznot tegyenek. A szőlőműveléshez nem értő robotosokat ki kellett utasítania a szőlőkből. Ő határozta meg, hogy melyik vesszőt kell bújtatni, melyik vén tőkét dönteni, és melyeket kell oltással nemesíteni. A szüret és a szőlőbeli munkák végeztével, a téli időszakban az erdők őrzésére vezényelték. A hajdúknak, az erdőőröknek és a vincellérnek évente hat-hat nyulat kellett lőnie és a szeminárium konyhájára beszolgáltatni, ellenkező esetben darabonként fél forintot levontak a fizetésükből.[26]

Az uradalom 42 6/8 hold területű szőlőt birtokolt, az itt termett szőlőt és a belőle készített bort saját fogyasztásra tartotta fenn, hogy „az Uraság asztalára mindenkor elegendő és jó óbort adni lehessen[27]. A dézsmálásból származó bor „javát” az alkalmazottak kapták, a többit pedig a kocsmákban kimérte vagy „akószám” eladta az uradalom. Vörös Mihály prefektus (1840-1845) a Mecseken termett gyöngébb minőségű bor értékesítésére a következő javaslattal állt elő: „A bánosi ’s szomszédos hegyekben jó boresztendőkben nyert majorsági ’s dézsma fejér borok szeszesek ugyan de zamat nélküliek, és a felső kerületben hagyatva fölöttéb ritkán találnak vevőre – ugyan azért az uradalomra nézve igen hasznos azokat a kökényi pinczébe lehordattni, holott nagyobb hordokban szilvási bornak egy harmad részével föleresztettve, egynéhány évek után szilvási bor gyanánt jó pénzért eladhatók.”[28] Több irat tanúsága szerint a kormányzása alatt és utána végre is hajtották a borhamisítási javaslatot. [29]

A majorsági és a dézsma bor tárolása és kezelése a kádár kötelessége volt. Az intézeti fogyasztásra szánt majorsági borokat a dézsma boroktól elkülönítve nagyobb hordókban, a dézsma borokat a forrás után kisebb hordókban kellett tárolnia, mert így a kocsmákba könnyebb volt kiszállítani. Kéthetente köteles volt a pincéket és a borokat ellenőrizni, a hordókat az esetleges penésztől megtisztogatni, a nem teli hordókat feltöltögetni, hogy ne romoljon meg a benne tárolt bor. A kocsmaborokat minden hétfőn és pénteken adta ki, az alkalmazottaknak járó deputátum bort márciusban és szeptemberben. További feladata volt a kocsmák és kocsmárosok váratlan ellenőrzése, hogy az uradalom borát vagy a sajátjukat árulják-e. Évente kétszer, szüret előtt és szüret után a borok mennyiségéről és a felszerelésről leltárt kellett készítenie a számtartóval és a főkormányzónak benyújtani. E mellett január, február, október és november hónapokat kivéve a többi hónap utolsó napján jelentést kellett tennie a borok állapotáról és mennyiségéről a tiszti-széken. Évente az uradalom által biztosított fából 300 akó űrtartalmú hordót, sajtárt és egyéb edényt kellett készítenie.[30]

Az uradalom 1829–ben 100 merinói birka vásárlásával kezdte meg a minőségi gyapjút adó birkák tartását. Korábban a jobbágyoktól dézsmába beszedett bárányokat tenyésztette.[31] A gondozásukra felfogadott juhász nem rendelkezhetett saját gazdasággal, ezért annak érdekében, hogy megélhetése biztosítva legyen, a fizetésén kívül minden 100 uradalmi birkára 15 sajátot tarthatott a nyájban. Legfontosabb feladata a birkák gondozása, megfelelő legeltetése, takarmányozása és gyógyítása volt. A beteg állatokat csak a kiadott rendelet szerint gyógyíthatta. Például a mételyben megbetegedetteket napi egy-két gerezd fokhagymával, a hasmenéseseket vízbeáztatott keményítővel, a rühes állatokat pedig „1 akó vízben 6 font kinzusz, 8 lat zöld Grispán és 3 font dohány” főzetében kellett fürdetnie. A vizsgált korszakban a juhász volt az egyetlen alkalmazott, akinek az esetleges károkozásért nem csak anyagi felelősséget kellett vállalnia, hanem testi fenyítésben is részesíthette az uradalom.[32]

Az uradalomban alkalmazást nyert személyeknek szolgálatba lépésükkor esküt kellett tenniük, hogy mindenben az uradalom érdekét szolgálják. A tisztek latinul, a szolgáló személyzet pedig magyarul mondta el az eskü szövegét.

A jelentkezőknél nem számított különösebb előnynek, ha gazdasági végzettségük vagy tapasztalatuk volt, fontososabb volt az ismeretség, családi kapcsolat vagy az ajánló személy.

Az alkalmazást nyert személy egy-másfél évig mint gyakornok kezdte meg pályafutását, majd kulcsárként, írnokként, ispánként dolgozott, és folyamatosan haladt a ranglétrán. Ha a rátermettsége mellett szerencséje is volt, akkor a tiszttartói beosztást is elnyerhette. Szigethy István kökényi ispán 35 éves pályafutását másfél éves ingyenes gyakornoki beosztással kezdte a káptalani uradalomnál, majd a székesegyházi uradalomnál folytatta, ahol öt évig írnokként, utána 16 évig a szalántai kerület ispánjaként dolgozott. Ezután a szemináriumi uradalomhoz került, ahol 12 évig írnokként, majd egy évig ispánként működött.[33] Czenger János a pályafutását a szemináriumi uradalomnál szintén gyakornokként kezdte, majd írnokként folytatta, később ispáni állást töltött be, majd a számtartói hivatalt pályázta meg, de sikertelenül.[34] 1831-ben a megüresedett írnoki állásra nemcsak a három testvér uradalomból pályáztak, hanem városi és megyei tisztviselők is, de a már egyházi uradalomnál alkalmazásban lévőknek elsőbbségük volt. Sugh Ferenc kulcsár 19 évi hűséges és buzgó szolgálattal a háta mögött és Král József kanonok, alkormányzó hathatós ajánlásával nyerte el az írnoki állást. A tisztek csak egy-egy poszt megüresedésekor tudtak előrelépni a hivatali ranglétrán, így az előrelépés lassú és bizonytalan volt.

Jellemző volt, hogy egy családból többen szolgáltak az uradalomnál, és a beosztás apáról fiúra szállt.[35] Neumann Antal apja szolgálati érdemeire hivatkozva kérte, hogy vegyék fel a volt erdőőri szolgálatra. Auster Antal kisdéri hajdú, amikor állásért folyamodott, apja 30 éves szolgálatára utalva kérte és nyerte el a posztot.[36] Trauring György, a börtön porkolábja 36 éves szolgálat után kérte a nyugdíjazását, a fiának pedig a megüresedett állást. A káptalan mindkettő kérését teljesítette.[37]

A szolgáló személyzettől, a hajdúktól, vincellértől és az erdőőröktől is elvárták, hogy tudjanak írni, olvasni. Előnyt jelentett, ha a magyaron kívül más nyelven, németül vagy horvátul is beszéltek, mert akkor az uradalomban több településen is szolgálhattak.

Mind az intézet, mind az uradalom cselédeket is foglalkoztatott. Ezek – mosónő, szakács, kukták, inasok, fűtő, portás - az intézet ellátásában nagyobb számban vettek részt. Uradalmi cselédek közé tartoztak a kertész, a kertészlegények, a magtárőr és a béresek, akik elsősorban szállítási, fuvarozási feladatokat láttak el. Az általuk elvégzett munkákról jegyzőkönyvet vezettek. [38] Az uradalmi katona a tisztiszéki jegyzőkönyvekben kiadott utasítások sze-rint – hasonlóan a hajdúkhoz – ellenőrző és rendfenntartó feladatokat látott el, de a beosztása magasabb volt. Mindig a gazdasági körülményektől függően határozták meg a napi és a heti feladatait. Ellenőrizte a robotosokat, a természetbeni kifizetéseket és a siklósi vagy a mohácsi vásárban eladta illetve megvásárolta a szükséges állatokat, valamint behajtotta a jobbágyok robot és pénzbeli tartozásait.[39] Az uradalom többször fogadott fel egy-egy zsellért ideiglenesen, kertek, szőlők és gyümölcsösök őrzésére a termények betakarításáig. Fizetésük pár forint és néhány mérő gabona volt.[40] Az uradalom egy orvost is alkalmazott, aki a tanárok, a tanulók, az alkalmazottak és a börtönben raboskodók egészségére ügyelt.

Mindhárom uradalomban a foglalkoztatott tiszteket és szolgálókat igyekezett a káptalan minél jobban az uradalmakhoz kötni. Ezért tiltotta, illetve korlátozta a saját ingatlan birtoklását, tilos volt a jobbágyok földjeit kibérelniük, de az uradalomtól kisebb, hasznavehetetlen földeket árendálhattak.[41] Az úrbéri telekkel rendelkező hajdúknak vagy a telekről, vagy az állásukról kellett lemondaniuk. Ezt a rendeletet csak az 1840-es évek elejétől tudta végrehajtani a szemináriumi uradalom, mivel nem rendelkezett elegendő belső telekkel és házzal, ahol a rendeletnek megfelelő jelentkezőknek szolgálati lakást tudott volna biztosítani.[42] A kökényi hajdú szintén rendelkezett úrbéres telekkel, de őt azért bocsátották el, mert a dézsmaköteles gabonájából nem szolgáltatta be az úrbéri járandóságot. A tiszteknek nem csak a vagyoni helyzetébe szólt bele a káptalan, hanem a szűkebb magánéletükbe is, ugyanis tiltotta, hogy a családtagjaik egymás közt házasodjanak, mert „az atyafiság veszélyes az uradalomnak”[43].

Mind a tiszteknek, mind a szolgálóknak a gazdasági, gazdálkodási korlátozások ellenére a fizetésükön és deputátumon kívül egyéb jövedelmük is volt.[44] A tiszttartó minden szerződés megkötéskor a kontraktus lepecsételésért jutalomban részesült. Ezt az összeget az uradalomtól vásárló személy fizette, és az összeg nem lehetett kevesebb mint 10 és több mint 400 forint. A számtartó a kezelése alatt álló alapítványok után és minden eladott termény után kapott szerény jutalmat. Hasonló juttatásban részesült a kulcsár és az erdész is. A hajdúknak lehetőségük volt, hogy a szolgálati helyükön a bor-, és pálinkaárulás jogát kibéreljék. Nyugdíjazáskor az uradalmaknál eltöltött idő és a beosztás alapján állapították meg a nyugdíjat. A tisztek az utolsó beosztásuk fizetését és deputátumát kapták meg, ha munkájukkal elégedett volt az uradalom, és a káptalan is megszavazta. Szüts István hertelendi ispán például nyugdíjazásakor a fele fizetését és deputátumát kapta, mert „régieb üdötöl tapasztalt hanyagsága, mely megintések ellenére se vett fordulatot[45]. 1846-tól a nyugalmazandók a széna és zab járandóságukat elveszítették, helyette kézpénzt kaptak.[46] A hátrahagyott özvegyek ennek a nyugdíjnak a felét vagy a negyedét kapták, és segélykérelmüket évente meg kellett ismételniük.[47] Paffán Ignác nagyprépost végrendeletében jelentős összeget adományozott kegyes célokra, egyik alapítványát a káptalani uradalmakban szolgáltak özvegyeinek és árváinak segélyezésére szánta. 1827-től évente a tőke kamatát, kb. 1200 forintot osztottak szét az uradalmakban. A szemináriumi uradalomban élőknek átlagosan 180-200 forint jutott évente.[48]

A szemináriumi uradalom 1736-tól fokozatosan épült ki, virágzását 1828-1848 között élte. Az 1848-1849-es jobbágyfelszabadítás az uradalmi gazdálkodást alapjaiban rázta meg és annak teljes átalakítását tette szükségessé, mely által a fent bemutatott szervezet is döntő mértékben módosult.

Irodalom

BORSY 2003 = Borsy J., A pécsi egyházmegye birtoka 1703 és 1736 között. In: Font M.-Vargha D. (szerk.), Tanulmányok Pécs történetéből 13. Pécs, 2003. 191-200.

DÓKA 1995 = Dóka K., Egyházi nagybirtok a Hegyháton. In: Ódor I. (szerk.), Baranya 1994-1995. Pécs, 1995. 45-74.

KATOLIKUS LEXIKON 1932 = Bangha B. (szerk.), Katolikus Lexikon III., Budapest, 1932.

RÚZSÁS 1964 = Rúzsás L., A baranyai parasztság élete és küzdelme a nagybirtokkal 1711-1848. Budapest, 1964.

SZENTKIRÁLYI 1910 = Szentkirályi I., A pécsi szeminárium első éveiből. In: Pécs Baranyai Múzeumok Egyesületének Értesítője. 1910/4. 112-120.

Rövidítések

PPL = Pécsi Püspöki Levéltár

PKL Sem = Pécsi Káptalani Levéltár Papnevelő Intézet és Uradalmának Levéltára

PKGLt = Pécsi Káptalani Gazdasági Levéltár

PKGyjkv = Pécsi Káptalani Gyűlési Jegyzőkönyv

Jegyzetek:



[1] RÚZSÁS 1964. 20.; DÓKA 1995. 45-74.; BORSY 2003. 191-200.

[2] SZENTKIRÁLYI 1910. 112-120.

[3] PPL Könyvek. 1. Missiles 1733-48. 195-223., PPL. 28/1736.

[4] Pázmány Péter által 1623-ban, elsősorban Esztergom egyházmegyei növendékek számára alapított papnevelő intézet Bécsben. 1813-ban a Pázmáneumot királyi rendelet Magyarország általános szemináriumává nyilvánította, és az összes egyházmegyéből küldhettek növendéket. KATOLIKUS LEXIKON III. 1932. 514.

[5] II. József hozta létre azzal a céllal, hogy a papnevelést kivegye a megyéspüspökök kezéből. Az uralkodó halála után, 1790-ben működését beszüntették, majd I. Ferenc rendeletére 1802. január 11-én állították vissza. A központi szemináriumba a megyéspüspökök küldik a tanulókat, akik 5 évig tanulnak ott. KATOLIKUS LEXIKON III. 1932. 136.

[6] PKL Sem 41 Fasc. 25 No.; 521 Fasc.

[7] PKL Sem 521. Fasc., 41 Fasc. 25 No.

[8] PKL Sem. 521 Fasc. 3-14.; 253 Fasc. 2 No.

[9] PKGyjkv 1830-1849.

[10] PKGyjk 47/1847.

[11] PKL Sem. 116 Fasc 451/1843.; 125 Fasc 123/1845.

[12] PKGyjk 47/1844.

[13] PKL Sem. 39 Fasc. 1. Gmehling József szerződése a szemináriumi falvak felmérésére.

[14] PKGyjkv 200/1841.

[15] PKGLt 230 Fasc.

[16] PKL Sem. 106 Fasc. 2. Protocollum variaum pro A. 1838.

[17] PKL Sem. 521 Fasc. 10.

[18] PKL Sem. 106 Fasc. 3. Protocollum Frumentariatus pro A. 1838.

[19] PKL Sem. 105 Fasc. 4.

[20] PKL Sem. 521 Fasc. 15-18.

[21] PKL Sem. 521 Fasc. 18-22.

[22] PKL Sem. 521 Fasc. 22-23.

[23] PPL 376-Q/1830.

[24] PKL Sem. 521 Fasc. 26.

[25] PKL Sem 41. Fasc 18. Formula Juramenti Hajdonis

[26] PPL 376-S/1830.

[27] PKL Sem. 521 Fasc. 12.

[28] PKL Sem. 521 Fasc. 12.

[29] PKL Sem. 130 Fasc. 89/1845.; 91/1845.; 116 Fasc. 451/1843.; 125 Fasc. 123/1845.; PKGyjkv 47/1847.

[30] PPL 376-P/1830.

[31] PKL Sem. 71 Fasc. 501/1829.

[32] PPL 376-R/1830.

[33] PKGyjkv 170/1841.

[34] PKGyjkv 75/1845.

[35] PKL Sem. 93 Fasc. 17 No.; PKGyjk: 35/1828 Varga József uradalmi vadász folyamodványa

[36] PKL Sem. 93 Fasc. 21 No.

[37] PKGyjkv 124/1845.

[38] PKL Sem. 153 Fasc. Tisztiszéki jegyzőkönyv 1837. május 20. 19-20. számú rendeletek

[39] PKL Sem. 153 Fasc. Tisztiszéki jegyzőkönyv 1837. május 20.  2. számú rendelet

[40] PKL Sem. 115 Fasc. 453/ 1842.; 125 Fasc. 119/ 1845.

[41] PKGyjkv 133/1842.

[42] PKL Sem. 93 Fasc. 8 No.

[43] PKGyjkv 98/1847.

[44] Természetbeli juttatás pl.: gabona, bor, tűzifa stb.

[45] PKGyjkv 170/1841.

[46] PKGyjkv 136/1845.

[47] PKGyjkv 44/1832.

[48] PKGyjkv 101/1843.