Cikkek

Petrovics István: A középkori Pécs utcái

Letöltés: pdf Pdf letöltés  ePub ePub letöltés mobi mobi letöltés

Tanulmányok Pécs történetéből 18.

Pécs Története Alapítvány, Pécs, 2006.

ISSN 1219 4077

ISBN 963 85 2129 5

Szerkesztette: Pilkhoffer Mónika és Vonyó József

43–60. p.

Petrovics István

A középkori Pécs utcái

Die Straßen von Pécs im Mittelalter

The Streets of the Medieval Pécs

Pécs városának legrégibb alaprajzi ábrázolása Joseph de Haüy császári hadmérnöktől származik, és közvetlen Pécs visszafoglalása után, egészen pontosan 1687-ben készült.[1] (1. ábra) Mivel a város török kézre kerülése (1543) előtti időszakból sem alaprajz, sem látkép (veduta), de még adóösszeírás sem maradt fenn, ezért az írott források közül lényegében csak a szórt okleveles adatok, a 16. század második felében keletkezett defterek, valamint Haüy 1687. évi helyszínrajza alkalmasak arra, hogy a segítségükkel következtetéseket vonjunk le a késő középkori állapotokra.[2]

Haüy rajza szemléletesen ábrázolja a falakkal körbezárt középkori városterületet, ami a mai belvárosnak felel meg. A rajz bal felső részében jól látszik maga a püspökvár, amelynek ekkor még állott a déli és a keleti fala is. A püspökvár ábráján különösebb nehézség nélkül felismerhető a székesegyház, a püspöki palota, Szathmáry püspök palotája, a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett társaskáptalan temploma, továbbá jól látszanak a védművek és a vár kapui. Haüy helyszínrajzán a vonalkázott részek a török hódoltság végén telkekre osztott és beépített városterületet jelzik, feltüntetve a Budai- és a Szigeti külvárost is. A számok a török fürdőket, kutakat, iskolákat, valamint a városkapukat jelölik.[3]

Pécs mai városszerkezete, utcáinak nyomvonala sokat megőrzött a 17. század végének állapotából, amely viszont – a háborús pusztítások, valamint a török hódoltság alatt lezajlott rombolások és átépítések ellenére is – a város késő középkori viszonyait tükrözi. Így részben a visszakövetkeztetés, részben pedig a régészeti kutatások eredményeinek a segítségével többé-kevésbé rekonstruálható a minket közelebbről érdeklő 14-15. századi állapot. Ezt tükrözi a 2. ábra.

A Koszta László által tervezett alaprajz feltünteti az egyes középkori épületek (plébániák, kolostorok, egyetem, ispotály) részben régészetileg igazolt, részben továbbra is csak feltételezett helyét. A Koszta által megrajzolt képet magunk is elfogadhatónak tartjuk, hozzátéve azonban a következőt: ha a térkép utcákat is ábrázol, akkor jó lenne azokat a nevükön nevezni. Ez, kétségtelenül, nem könnyű feladat.

Az utcák azonosításával kapcsolatos első jelentős kísérlet Petrovich Ede nevéhez köthető, bár ő is csak a 17. század végi állapotot próbálta meg rekonstruálni egy 1687-ben keletkezett összeírás segítségével.[4] Magáról a kiindulópontul szolgáló kútfőről annyit érdemes most felidézni, hogy Vinczens Keresztély kamarai prefektus Nagy László csáktornyai kamarai prefektussal együtt 1687 tavaszán hozzálátott a felszabadult Baranya megye területének összeírásához. A szóban forgó conscriptio egész Baranyára kiterjedt, s Pécs mellett szerepel benne – egyebek között – Mohács, Siklós, Dombó(vár) és Kaposvár körzete is. Az összeírókat feladatuk elvégzésénél szigorúan a gazdasági szempontok vezették, ezért adatfelvételüket megbízhatónak tarthatjuk. Pécsett utcák szerint haladva írták össze a házakat. A jegyzéknek Pécs belvárosára vonatkozó részét Petrovich Ede tette közzé 1969-ben. Petrovich a jegyzékben 18 utcát számolt össze, amelyek egy kivételével, névvel megnevezve szerepelnek a forrásban. Petrovich a jegyzék utcáit megpróbálta lokalizálni. Ehhez Haüy térképét használta fel, amelyre rávetítette az utcaneveket. Ennek eredménye látható a 3. számú ábrán.

A fent elmondottakból kiderül: az 1687. évi összeírás, amely – sajnos – nem tartalmazza minden utca nevét, különös jelentőséggel bír. Ezt a jelentőséget az adja, hogy a szóban forgó kútfő – mivel közvetlen a török kiűzését követő évben készült – átörökítette az utókorra a hódoltság utolsó szakaszában használt utcanevek egy részét. Az már egészen más kérdés, hogy ezeknek az utcaneveknek, illetve az azokat viselő utcáknak az azonosítása, lokalizálása csak feltételezésekre épül. Azt azonban már Madas József is elismerte, hogy nincs értelme Petrovich Ede megállapításait elutasítani, hiszen „az ellenvélemény is csak feltételezéseken alapulhatna, így a vita értelmetlen lenne.”[5] Itt jegyezzük meg, hogy az első olyan forrás, amelynek segítségével teljes bizonyossággal azonosíthatók Pécs városának utcái, 1722-ből származik. Ez a kútfő a Gruntbuch Gemainer Stadt Fünfkirchen címet viselő összeírás, amely a Baranya megyei Levéltárban található. Elemzését Madas József végezte el 1972-ben, illetve 1979-ben megjelent munkáiban. [6] Érdekes, hogy az említett kútfőnek csupáncsak a neve telekkönyv, ám ebben a minőségében sohasem használták. Az utókor számára mégis roppant becses ez a német nyelvű forrás, mert a telkek leírásánál minden esetben megadja az azokat érintő utca nevét. Az összeírás anyagából azonban rögtön kiviláglik: a Pécs felszabadulását követő nagymértékű betelepítés és az 1704. évi rácdúlás gyakorlatilag a város teljes korábbi lakosságát kicserélte, s az újonnan jött népesség új utcaneveket adott. Ebből fakadóan a középkori utcanevek megállapítására az 1722. évi Gruntbuch (ld. a 4. számú ábrát) egyáltalán nem alkalmas.

Petrovich Ede rekonstrukcióját viszont érdemes összevetni a középkori helyzettel, hiszen az a Gruntbuch-nál régebbi állapotot tükröz. Eddigi kutatásaink alapján arra derült fény, hogy az 1526 előtti okleveles anyagban mindössze 7 utca szerepel név szerint, amelyekhez hozzátehetünk még egyet 1542-ből.[7] Ebből a 8 utcából viszont csak egyetlen egy – a Nagy utca – tűnik fel az 1687. évi összeírásban. Igaz, ugyanebben a kútfőben még egy olyan utca fordul elő, amelynek középkori eredete valószínűsíthető. Ez a Kis utca, amelyről ugyan nem olvashatunk az 1526 előtti forrásanyagban, de mind az 1546. évi, mind pedig az 1554. évi defterben találkozunk vele. A fenti sajnálatos helyzet tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy Pécs középkori utcaneveinek megállapításánál, valamint az utcák lokalizálásánál végső soron az 1687. évi összeírástól sem várhatunk sok segítséget. Szerencsére rendelkezésünkre áll az 1546. és 1554. évi defter, amelyek anyaga még további utcaneveket tartalmaz.[8] Ezek után lássuk, hogy pontosan milyen utcákról tesznek említést az oklevelek, illetve a török adóösszeírások!

A középkori Pécs utcái

Sor-

szám

Név

1000-1526

1546

1554

1687

1.

Nagy u.

1542.07.01.

+

+

+

2.

Német u.

1444.09. 19.

+

+

-

3.

Szt. Tamás u.

1426.03.17.; 1443.12.04.;

1502

 

+

 

 

+

 

 

-

4.

Szt. László u.

1504

+

+

-

5.

Malomséd

1402.12.05.

+

+

-

6.

Óvár

1379.03.22.

-

-

-

7.

Horvát u.

1467.05.18.

-

-

-

8.

Fazekas u.

-

+

+

-

9.

Piac u.

-

+

+

-

10.

Kis u.

-

+

+

+

11.

Kőhíd u.

-

+

+

-

12.

Szt. Ferenc u.

1379.06.03.

+

+

-

13.

Szt. Kereszt u.

-

+

-

-

14.

Szt. Mária u.

-

-

+

-

15.

?  város

-

-

+

-

A fenti táblázatból könnyen kiolvasható, hogy a középkori Pécs oklevelekből ismert utcáihoz még hozzáadhatjuk a következőket: Fazekas, Piac, Kis, Kőhíd, Szent Kereszt, Szent Mária és egy megfejthetetlen nevű utca. Ez pedig azt jelenti, hogy a 16. század közepe táján készült defterek majdnem ugyanannyi utca nevét őrizték meg, mint az oklevelek. Másként fogalmazva: roppant sajnálatos, hogy a középkori vonatkozású pécsi forrásanyagban a 14. századi pápai tizedjegyzéken kívül nem maradt fenn összeírásnak minősülő kútfő.

A táblázatból az is rögtön kitűnik, hogy csupán egyetlen olyan utca (Nagy u.) mutatható ki, amely 1542-ben történt említését követően mind a defterekben, mind pedig az 1687. évi összeírásban is szerepel. Ugyancsak egy olyan utcát találtunk, amely a középkori kútfőkben több alkalommal, egészen pontosan háromszor (1426, 1443, 1502) is előfordul. Ez a Szent Tamás utca, amely ráadásul a defterekben is szerepel. Ezzel ellentétben a többi utca csupán egyetlen egyszer bukkan fel az 1526 előtti forrásanyagban. Érdekes továbbá, hogy a Fazekas, a Piac, valamint a Kőhíd nevet viselő három utca mindössze az 1546. és 1554. évi defterekből ismert, s két olyan utca (Szent Mária, ? város) is kimutatható, amelyekről csak az 1554. évi defter tartalmaz információt. Igen furcsa az is, hogy bár a Kis utcáról 1546-ban, 1554-ben és 1687-ben is olvashatunk, a városnak ez az utcája mégsem bukkan fel a Mohács előtti forrásanyagban. Ezzel ellentétes a Szent Ferenc és a Német utca sorsa. Az előbbiről 1379-ben, 1546-ban és 1554-ben, az utóbbiról 1444-ben, 1546-ban és 1554-ben is tudósítanak a kútfők, viszont 1687-ben nem történik említés róluk. Az utcák előfordulásának éveit vizsgálva a következő kép rajzolódik ki: az 1526 előtti időszakból ismert utcák közül csak ötről (Német, Szent Tamás, Szent László, Szent Ferenc, Malomséd/Malomszeg), illetve az 1542-ben felbukkanó, de bizonyára középkori eredetű Nagy utcáról állítható teljes bizonyossággal, hogy a 16. század közepén is létezett, hiszen Óvár vicusról 1379, a Horvát utcáról pedig 1467 után többé nem hallunk.

A keresztény források általában a plathea megnevezéssel illetik az utcákat, bár többször előfordul a vicus megjelölés is, egyszer pedig – latin szövegkörnyezetben – a magyar utca elnevezéssel találkozunk (in vico Horvathutza). A vicus megjelölés 1379-ben (de vico Owar), 1402-ben (de vico Malomsed), illetve 1467-ben (in vico Horvathutza) bukkan fel. Roppant valószínű, hogy a vicus az első két esetben nem egyszerűen utcát, hanem városrészt jelöl. A Malomséd (Malomszeg) vicus könnyen lokalizálható: ez a középkori Pécs északkeleti „csücskénél” kialakult, a falakon kívül eső városrész volt. Óvár vicus-t azonban a falakon belül kell keresnünk, mégpedig valahol a püspökvár közelében. Valószínűleg azon a részen, ahol Koszta is feltételezte. A pontos lokalizálást azonban a forráshiány szinte lehetetlenné teszi. Az azonban vitathatatlan, hogy a vár előtti terület – a hatékony védekezés miatt – a középkorban beépítetlen volt, s a későbbiek során is az maradt.

Az utcaneveket vizsgálva említésre érdemesnek tartjuk még azt, hogy Pécs esetében vannak etnikumra (Német és Horvát utca), foglalkozásra (Fazekas utca), jellegre vagy funkcióra (Nagy, illetve Piac utca), továbbá egyházi intézményre, egészen pontosan kolostorra utaló utcanevek is (Szent Tamás, Szent László és Szent Ferenc utca). Általános tapasztalat, hogy legkönnyebben azokat az utcákat lehet lokalizálni, amelyek neve valamilyen egyházi intézménnyel kapcsolatos. Természetesen csak akkor, ha ismerjük a kolostor, illetve a templom pontos helyét. Igaz, ilyenkor sem mindig egyértelmű a helyzet, hiszen az épület elhelyezkedése alapján akár két, sőt még ennél több utca is számításba jöhet.

Pécs esetében alapvetően a régészeti kutatások segítettek megállapítani a ferences, a domonkos és a karmelita rendház helyét,[9] az írott források pedig a kolostorok védőszentjének nevét hagyományozták ránk.[10] A domonkosok, illetve a karmeliták esetében kétség nem fér hozzá, hogy a kolostor patrónusa Szent Tamás, valamint Szent László volt, a ferenceseknél azonban csak valószínűsíthetjük, hogy rendházuk már a középkorban is Szent Ferenc oltalmát élvezte.

A három, védőszent nevét őrző utca közül a Szent Ferencről elnevezett szerepel legkorábban az írott kútfőkben. Erről az utcáról 1379-ben olvashatunk először, majd ezt követően csak 1546-ban, illetve 1554-ben találkozunk vele újra a forrásanyagban. Magunk úgy véljük: ez Pécs egyik legrégibb utcája. Nevét a Szigeti-kapu közelében emelt – egyesek szerint az 1280-as évektől, mások szerint 1301-től adatolható – ferences kolostorról kapta. Meggyőződésünk: a Szent Ferenc utca a mai Ferencesek utcájának középkori elődje volt, s a Szigeti-kaputól futott keleti irányban a Szent Bertalan-plébániatemplomnak helyet adó tér, azaz a mai Széchenyi tér felé. Ez az utca az 1687. évi összeírásban Szigeti-kapu utca (Platea Szigethy Kapu Utcza) néven szerepel.[11] A Szigeti-kapu utca elnevezés azonban hamarosan eltűnt, mert a város török alóli felszabadulása után visszatérő ferences barátok a hódoltság idején elpusztult középkori rendház helyén építették fel új kolostorukat a 18. század első felében. E kolostor ma is álló barokk templomát ekkor helyezték Szent Ferenc oltalma alá.

Mivel Kárpáti Gábor feltárása révén ma már biztosra vehetjük, hogy a Munkácsy Mihály utca 8. szám alatt levő ház udvarán előkerült romok az egykori domonkos kolostor maradványai, ezért talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük: a mai Munkácsy Mihály utca középkori elődje a Szent Tamás utca lehetett.

Ugyancsak Kárpáti Gábor tárta fel az egykori karmelita kolostor maradványait, amelyek a II. számú Belklinika (Irgalmasok kórháza) területén kerültek elő. Ebből adódóan valahol itt kellett lennie a középkori Szent László utcának. Pontos helyét azonban pillanatnyilag még nem tudjuk megadni. A kolostor fekvéséből adódóan ugyan számításba jöhetne az észak-déli futású mai Irgalmasok útjának középkori elődje. Ezt mégsem tartjuk valószínűnek, mivel ez az utca a déli, Siklósi kapuhoz vezetett, s ebből fakadóan talán már a középkorban is ez a szempont motiválhatta a névadást. Az viszont tény, hogy a Siklósi kapu utca elnevezéssel a középkorban nem találkozunk. Tudomásunk szerint ez az utcanév az 1687. évi összeírásban bukkan fel először.[12] Végső soron azonban még az sem zárható ki, hogy a mai Munkácsy utcának nem a Szent Tamás, hanem a Szent László utca volt a középkori elődje, s a Szent Tamás nevét viselő utca egy olyan utca lehetett, amely merőleges volt a Munkácsy utcára. Sajnos, a többi utca lokalizálásával kapcsolatosan pillanatnyilag semmi közelebbit nem tudunk mondani. Ez a megállapítás, persze, még számos egyéb topográfiai elemre (pl. ispotály) is érvényes.

Úgy gondoljuk, hogy ezen a ponton célszerű megnézni a mai Pécs belvárosának térképét, amelyen jól látható a középkori városfal elhelyezkedése, valamint az általa közrefogott egykori városterület. (5. ábra) Véleményünk szerint a mai belváros utcái közül soknak a nyomvonala a középkori utcákét követi, ám ennek ellenére az utóbbiakat csak kivételes esetben tudjuk teljes bizonyossággal lokalizálni. Ez a tény rendkívül sajnálatos, de egyáltalán nem meglepő, hiszen az ország mai határain belül található jelentősebb középkori városok közül csupán Sopron esetében őrződött meg teljes épségében az egykori városszerkezet, s maradt fenn telekkönyv a korai időszakból.[13] Egy szóval: a jelenlegi országterületen belül csakis Sopron, illetve – meglepő módon – Buda esetében tudjuk csupán minden kétséget kizáró bizonyossággal megnevezni és lokalizálni a középkori utcákat.[14]

Mivel Sopron és Buda kivételes helyzetben levő városok, ezért befejezésül érdemes egy olyan településre is hivatkozni, amely – a számos különbség ellenére – közelebb áll Pécshez, mint a Civitas Fidelissima vagy az ország középkori fővárosa. Ez a város Szeged, amely Pécshez hasonlóan a dél-magyarországi régióban található, s a múltjából szintén nem hiányzik a török hódoltság kora. Szeged, mielőtt 1543-ban az oszmánok kezére került, a Magyar Királyság egyik leggazdagabb és legnépesebb városa volt, amely 1498-ban – immár írott forrással bizonyíthatóan – bekerült a királyi szabad városok közé. Lakóinak száma a legújabb becslések szerint elérte a 9500 főt. Külső megjelenésében azonban nem volt olyan városias, mint Pécs, amit – többek között – a kőfalak hiánya is jelez, s inkább halmaztelepülésnek tekinthető. Igaz, a 15. században jelentős „tömörülési folyamat” indult meg, amely azonban a török hódítás miatt a 16. században még nem vezethetett el a három városmag – Al- és Felszeged, valamint a suburbiumnak számító Palánk – teljes egybeépüléséhez, ám a gazdasági prosperitás a jogi egység megteremtéséhez elegendőnek bizonyult.  S bár a középkori Szeged városképe nem volt olyan rendezett, mint Pécsé, ahol a Tisza-parti várossal ellentétben díszes székesegyházat és fényes püspöki palotát is találunk, mégis úgy fest, hogy Szeged több utcára tagolódott, mint a Mecsek-alji város. Erre enged következtetni az 1522. évi dézsmajegyzék, amely – Bánfalvát, Szentmihályt és Tápét leszámítva – Szeged csaknem 30 utcáját sorolja fel név szerint. A hozzávetőleg két és fél tucat utcát tehát egyetlen forrás nevezi meg a 16. század elején, mégpedig egy olyan típusú kútfő, amilyen a középkori Pécs történetéből teljes mértékig hiányzik. A dézsmalajstrom utcaneveihez még hozzátehetünk négy olyat, amelyet a 15. század második felében oklevél, illetve a Kapisztrán Szent János újlaki sírjánál történt csodák jegyzőkönyve említ. Nem kerülheti el a figyelmünket azonban az a tény, hogy – érdekes módon – az 1522. évi tizedjegyzékben az utóbbi utcanevek nem szerepelnek. [15] Az alábbiakban – az összehasonlítás kedvéért – közreadjuk a középkori Szeged utcaneveit:

1460:        vicus Zombathel (Szombathely)

Plathea Sancte Elizabeth (Szent Erzsébet)

Plathea Sancti Petri (Szent Péter)

1499:        platea/vicus seu platea Lathran (Latrán)

1522:        Zegediensis

Plathea Kÿslatran (Kislatrán)

Plathea Gwmbwch (Gömböcs vagy Gömböc)

Plathea Arokhath (Árokhát)

Plathea Baaloogh (Balog)

Plathea Kwn (Kun)

Plathea S. Trinitatis (Szent Háromság)

Plathea Kwegyethw (Kőégető)

Plathea Predicator (Prédikátor)

Plathea Feeÿlzer (Félszer)

Plathea Chws (Kis vagy Csősz)

Plathea Thoth (Tót)

Plathea Lysa (Lisa)

Plathea Warga (Varga)

Plathea Zantho (Szántó)

Plathea S. Demetrÿ (Szent Demeter)

Plathea Magna (Nagy)

Plathea Warga (Varga)

Plathea Sohordo (Sóhordó)

Plathea Bondÿ (Bondy)

Plathea Bwdaÿ (Budai)

Plathea Kerek (Kerek)

Plathea Madaraazs (Madarász)

Plathea Haÿnal (Hajnal)

Plathea Mÿves (Műves)

Plathea S. Georgii (Szent György)

Plathea S. Nicolai (Szent Miklós)

Plathea Angÿaal (Angyal)

Plathea Spiritus Sancti (Szent Lélek)

Plathea Banfalwa (Bánfalva)

Taphe

Zentmÿhaÿl

Szeged esetében tehát – Péccsel ellentétben – abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy 32 utca nevét ismerjük a Mohács előtti időszakból. Örömünk azonban mégsem felhőtlen, hiszen az utcák helyének meghatározása a Tisza-parti város esetében is rendkívül bonyolult, számos vitatható elemet tartalmazó feladat, amelynek megoldásához az utcaneveken kívül még egyéb adatokra is szükség van. Ennek folytán csak reménykedhetünk, hogy a Pécs történetével kapcsolatos forrásanyagban akadnak még olyan lappangó oklevelek illetve adatok, amelyek a későbbiek során hozzásegítik a kutatót a Mecsek-alji város utcáinak azonosításához és lokalizálásához.

Függelék

Nagy utca, 1542. 07. 01.

Ferdinánd király megerősíti a Szapolyai János által nemesi rangra emelt Schreiber Farkas azon kiváltságát, amelynek értelmében a pécsi bíró mentességet kap mindenfajta olyan adó fizetésétől, ami a pécsi Nagy utcában levő házát terhelte volna (…domum eiusdem in eadem civitate Quinqueecclesiensi, in platea magna sitam ab omnibus censibus et taxis regiis ordinariis et extraordinariis necnon lucro camere perpetuo exemisse…)

Német utca, 1444. 09. 19.

A pécsi káptalan 1444. szeptember 19-én kelt oklevele szerint Zsuskó, Gordovai Fáncs Imre özvegye (nobilis domina Susko vocata relicta quondam Emerici dicti Fanch de Gordowa) házzal rendelkezett Pécsett. Zsuskó ezt a házat (fundus curie) 440 forintért eladta az ugyancsak idevaló Imre nevű kalmárnak (institor), aki Pécsett a Német utcában (de vico Theutonicali) lakott. Zsuskó háza az egykor Pécsett élt Albert olasz mester özvegyének, Erzsébetnek (Elizabet relicte quondam magistri Alberti Italici) és Veres János özvegyének a háza között állt. Az adásvétel ellen azonban Vayzeph Balázs és felesége, Anna tiltakozott, s ebből fakadóan Zsuskónak 300 forintnyi kára keletkezett.

Szent Tamás utca

1426. 03. 17.

V. Márton pápa a Szent Tamás utcában lakó Hipolit pécsi polgárt és feleségét teljes bűnbocsánatban részesíti. (Conceditur remissio plenaria Jpolito de vico Sancti-Thome civi Quinqueecclesiensi et eius uxori.)

1443. 12. 04.

Balázs pécsi bíró és az esküdt polgárok (Blasius ... iudex, iurati, ceterique cives civitatis Quinqueecclesiensis) előtt Devecseri Baso-nak mondott Bálint (Valentinus Baso dictus de Dewecher), valamint a Szent Tamás utcából való pécsi polgár, György szabó (Georgius sartor noster concivis de vico Sancti Thome) fogott bírák közvetítésével megegyezett egymással. Az egyezség a Devecseri Baso Bálint édesnővérétől származó, Devecseri Péter után maradt javakra vonatkozott, és Pécs városának tanácsa foglalta írásba.

1502.

András festő, miután remete lett, a (belvárd)gyulai Szent László pálos kolostornak adományozta azt a házát, amely Pécsett a Szent Tamás utcában állt (Andreas pictor postea eremita factus donavit monasterio S. Ladislai de Baranya fratrum eremitarum Ord. S. Pauli I. Eremitae domum suam Quinque-Ecclesiensem in platea B. Thomae...).

Szent László utca, 1504.

Nagyvátyi Fábiántól házat vásároltak a (belvárd)gyulai pálosok. Nagyvátyi Fábián háza a pécsi Szent László utcában állt, s kőből épült, az értéke 50 forint lehetett. Legalábbis ennyiért vették meg tőle a pálosok. (Nobilis Fabianus Nagy Váthy quandam domum lapideam in platea S. Ladislai Quinque-Ecclesiensem existentem eidem monasterio S. Ladislai pro 50 Flor. vendidit...)

Malomséd/Malomszeg, 1402. 12. 05.

Szécsényi Frank országbíró 1402. december 5-én kelt oklevele szerint egy nemesek között folyó peres ügyben a pécsi Szent István-kápolnában az alperesek esküt tettek. A felperes ügyvédje azonban kifogást emelt az eskütársak közül több ellen, mivel kétségbe vonta azok nemesi származását. Fytusnak mondott Péterről például azt állította, hogy Péter Pécs városának polgára (hospes civitatis Quinqueeclesiensis de vico Malomsed) volt. Egy másik személy, Benedek szerinte szabó volt, s a pécsi apácákat szolgálta jobbágyként. Kifogásolta a felperes ügyvédje egy Pál nevezetű ács (carpentarius) fiainak származását is, akik ex opposito omnium sanctorum de civitate Quinqueecclesiensi, vagyis Pécs Malomséd/Malomszeg nevű városrészében laktak. Valószínűleg ugyanitt élt az a Bardus János, továbbá az a Cecus János nevezetű molnár is, akiket szintén nem tartott nemeseknek a felperes ügyvédje.

Óvár, 1379. 03. 22.

Pécs városának tanácsa (Johannes filius Moyus/Magus judex, jurati et universi hospites civitatis Quinqueecclesiarum) előtt – egy adásvétel írásba foglalásának céljával – fiaival, valamint férje testvérével együtt megjelent egy polgárasszony (concivissa), akinek elhunyt férjét Pál fia: Miklósnak hívták. Az özvegy Pécs Óvár nevezetű utcájában vagy városrészében (de vico Owar) lakott. A pécsi bíró és esküdt polgárok előtt az özvegy és fiai, György és Tamás, valamint a sógora, János aranyműves 9 dénármárkáért eladtak egy patacsi szőlőt Tamás fia: Márknak.

Horvát utca, 1467. 05. 18.

Janus Pannonius pécsi püspök felmentette familiárisát, Gyulai Györgyöt a pécsi Horvát utcai (in vico Horvathutza vocato) telek után a püspöknek fizetendő adók alól.

Szent Ferenc utca, 1379. 06. 03.

A pécsi egyház káptalanja bizonyítja, hogy János fia: György Pécs városi polgár (civis civitatis Quinqueecclesiensis) a Szent Ferenc utcából [de vico sancti Francisci – a betoldás tőlem P. I.] és Sebestyén fia: János deák, a káptalan Zeuleus-i [ma Kővágószőlős – P. I.] nemes jobbágya és Pécs város polgára között előttük létrejött megállapodás szerint János deák a háza és György curia-ja között levő egy öl széles területet (interstitium seu spatium ad latitudinem unius ulne), amely házához tartozott, hogy házairól a csöpögés saját földjére essék (stillicidia seu gutte domorum suarum ad propriam terram cadere valerent) rokoni szeretetből átengedi Györgynek, hogy a házához építsen; György viszont kötelezte magát, örököseit és telekutódait, hogy János deák házát csatornákkal vagy ciszternákkal látja el (canalibus seu cistrenis tenere, fovere et conservare); ha György vagy utódai a csatornák és ciszternák karbantartását elmulasztanák, akkor kötelesek a János házában bekövetkezett minden törést és kárt (fracturam et detrimentum) helyreállítani (reformare et restaurare).

Irodalom

GOSZTONYI 1939 = Gosztonyi Gy., A pécsi vár. In: Pécs Szab. Kir. Város „Majorossy Imre Múzeumának” 1939-40. évi Értesítője. Szerk.: Török Gy., 55-69.

HAÜY 1687 = Haüy, J. francia hadmérnök Pécsről készített helyszínrajza, 1687. Generallandes-archiv VII/21. Karlsruhe.

KÁLDY-NAGY 1960 = Káldy-Nagy Gy., Baranya megye 16. századi török adóösszeírásai. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 103. szám. Budapest, 1960.

KÁRPÁTI 1991 = Kárpáti G., Szerzetesrendek megtelepülése a középkori Pécsen. In: Uherkovich Á., (szerk.) Régészet és várostörténet. Tudományos konferencia. Pécs, 1989. március 16-18. Dunántúli Dolgozatok (C) Történettudományi Sorozat. 3. Studia Pannonica (C) Series Historica. Pécs, 1991. 165-175.

KÁRPÁTI 1994 = Kárpáti G., Szekér Gy., A pécsi ferences és domonkos kolostorok kutatása. In: Haris A., (szerk.) Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Művészettörténet és Műemlékvédelem VII. Budapest, 1994. 235-252.

LUKCSICS 1931 = Lukcsics P., XV. századi pápák oklevelei. I. V. Márton pápa (1417-1431). Budapest, 1931.

MADAS 1971 = Madas, J., Helyszínrajz az 1722. évi Pécs-belváros utcáiról és telkeiről. Baranyai Helytörténetírás, 1971. Pécs, 1972. 21-35.

MADAS 1977 = Madas, J., Pécs belvárosának utcanevei. Baranyai Helytörténetírás, 1977. Pécs, 1979. 397-439.

MOLLAY 1993 = Mollay, K., Első telekkönyv. Erstes Grundbuch 1480-1553. Sopron város történeti forrásai. A sorozat, 1. kötet. Sorozatszerkesztő: Szende K., Sopron, 1993.

OLÁH 1536 = Oláh M., Hungária. Gondolkodó Magyarok. (Fordította: Németh B.) Magvető Kiadó, Budapest, 1985.

PETROVICH 1969 = Petrovich E., Pécs utcái és házai 1687-ben. Baranyai Helytörténetírás. Pécs, 1969. 193-217.

PETROVICS 2005 = Petrovics I., Újabb adatok a középkori Pécs polgárságának történetéhez. In: Almási T., Draskóczy I., Jancsó É., (szerk.) Studia professoris-professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Magyar Országos Levéltár, Bp., 275-279.

PETROVICS 2005 = Petrovics I., Várostörténeti tanulmányok. Fejezetek Szeged, Temesvár és Pécs középkori történetéből. Kéziratos PhD értekezés. Szeged, 2005.

PÉCS 1996 = Pécs ezer éve. Szemelvények és források a város történetéből (1009-1962). Főszerk.: Márfi A., Szerk.: Nagy I. G., Kövecs F., Pécs, 1996.

SZAKÁLY 1975/76 = Szakály F., Schreiber Farkas pécsi bíró (1527-1542). Pályakép néhány gazdaság- és társadalomtörténeti tanulsággal. In: JPMÉ 1975-1976. 75-99.

TÍMÁR 2001 = Timár Gy., Szenttisztelet Pécsett, a középkorban (patrocinium, titulus ecclesiae). In: Font M., (szerk.) Pécs szerepe a Mohács előtti Magyarországon. Tanulmányok Pécs Történetéből 9. Pécs, 2001. 69-101.

Rövidítések:

DAP = Documenta Artis Paulinorum. A magyar rendtartomány monostorai. I-III. (Az MTA Művészettörténeti Kutató Csoportjának Forráskiadványai. X., XIII-XIV. Budapest 1975-1978.

Df = Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Fényképgyűjtemény. Budapest.

Dl = Magyar Országos Levéltár. Diplomatikai Levéltár. Budapest.

JPMÉ = A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, Pécs.

Képek

beolvasás0006

1. ábra: Haüy 1687. évi helyszínrajza

beolvasás0015

2. ábra: Pécs a 14. század végén. Tervezte: Koszta László. KMTL 536. oldal

beolvasás0014

3. ábra: Pécs belvárosa az 1687. évi összeírás alapján

beolvasás0013

4. ábra: Pécs belvárosa az 1722. évi Gruntbuch alapján

beolvasás0015

5. ábra: Pécs belvárosa ma (fekete vonal jelzi a középkori falakat)

Jegyzetek:



[1] HAÜY 1687.

[2] Nem jobb a helyzet az elbeszélő művek vonatkozásában sem. Oláh Miklós esztergomi érsek és humanista író Hungaria című, a Magyar Királyság földrajzi viszonyainak, gazdaságának és népeinek ismertetését nyújtó munkájában ugyan részletesen beszámol Pécsről, ám leírásának tekintélyesebb része az itteni egyházi intézmények és épületek bemutatását tartalmazza. Magáról a városról kevés használható információt közöl: „A vár alatt az említett hegy lábától dél felé a síkságra lenyúló város sem természetes, sem mesterséges védelemmel nem rendelkezik eléggé, ám lakosságának nyájas udvariassága szempontjából sok mást maga mögött hagy, telve van kanonokságokkal és presbitériumokkal, folyója és vize szűkösen van.” OLÁH 1536. 39-40.

[3] GOSZTONYI 1939. 69.

[4] PETROVICH 1969.

[5] MADAS 1977. 398.

[6] MADAS 1971.; MADAS 1977.

[7] 1379.03.22. = Dl. 6599.; 1379.06.03. = Dl. 49297.; 1402.12.05. = Dl. 33535.; 1426.03.17. = LUKCSICS 1931. 862. sz.; 1443.12.04. = Dl. 92598.; 1444. 09.19. = Dl. 44380.; 1467.05.18. = Df. 260103.; 1502 =  DAP II. 156.; 1504 = DAP II.156.; 1542.07.01. = SZAKÁLY 1975/76. 97.

[8] KÁLDY-NAGY 1960. 13-14.; PÉCS 1996. 67-69.

[9] KÁRPÁTI 1991. 165-167.; KÁRPÁTI 1994. 236-249.

[10] TÍMÁR 2001. 73-74.

[11] PETROVICH 1969. 210. Vö. még PETROVICS 2005. 276-277.

[12] PETROVICH 1969. 208.

[13] MOLLAY 1993.

[14] A Sopronnál mostohább forrásadottságú és sorsú Buda esetében ugyanis – részben De la Vigue 1687-ben készült térképének köszönhetően – gyakorlatilag hiánytalanul ismerjük a Várnegyed középkori utcaneveit, s az ezeket viselő utcák minden különösebb nehézség nélkül azonosíthatók a maiakkal. Sőt, a források a külvárosok utcái közül is soknak megőrizték a nevét, s ezek egy része szintén helyhez köthető. A mai országhatárokon kívül eső, az egykori Felvidék, illetve Erdély területén található városok esetében összehasonlíthatatlanul szerencsésebb a helyzet, hiszen itt sem a kútfőket, sem pedig a középkori városokat nem érte olyan mértékű pusztulás a török hódoltság és az azt követő felszabadító háborúk során, mint a Magyar Királyság középső részén elhelyezkedőket.

[15] PETROVICS 2005. 7-84., 298-314., 323.